Törvények és OGY határozatok

Az oldalon a joganyagok közlönyállapota érhető el. Egységes szerkezetű, naprakész szöveget az új Jogtáron talál.
Időállapot: közlönyállapot (2012.XII.18.)

Tartalomjegyzék

2012. évi CCIV. törvény

Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről * 

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE

1. Az államháztartás központi alrendszerének egyenlege és főösszegei

1. § Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban: központi alrendszer) 2013. évi

a) bevételi főösszegét 15 313 816,1 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 16 155 650,9 millió forintban,

c) hiányát 841 834,8 millió forintban

állapítja meg.

2. § Az 1. §-ban meghatározott bevételi és kiadási főösszegeknek, és a saját bevétellel nem fedezett kiadásokhoz nyújtott költségvetési támogatási előirányzatoknak fejezetek, címek, alcímek, jogcímcsoportok, jogcímek szerinti részletezését az 1. melléklet tartalmazza.

2. Az államadósság értéke

3. § (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 4. § (1) bekezdése alapján az államháztartás két alrendszere és a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek 2013. december 31-ére tervezett adóssága 283,4 forint/euró, 235,4 forint/svájci frank, 226,8 forint/amerikai dollár és 344,1 forint/SDR árfolyam mellett az államháztartás központi alrendszerében 21 724,9 milliárd forint, az államháztartás önkormányzati alrendszerében 577,5 milliárd forint, a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezeteknél 131,3 milliárd forint.

(2) 2013. december 31-én az államadósság-mutató

a) számlálójának a Gst. 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti várható összege 22 406,1 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti várható összege 30 392,0 milliárd forint.

(3) Az államadósság-mutató mértéke a (2) bekezdés alapján várhatóan 73,7%.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (3) bekezdés szerinti mértéke a 2012. év végén várható 74,6%-hoz képest az Alaptörvény 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott államadósság-mutató csökkenése követelményének eleget tesz.

3. A központi alrendszer előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadásai és bevételei

4. § Az 1. mellékletben meghatározott kiadási és bevételi előirányzatok közül az 5. mellékletben meghatározott esetekben a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól.

II. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZER EGYES ELŐIRÁNYZATAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL ÉS FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

4. A központi alrendszer egyes tartalék-előirányzatai

5. § (1) Céltartalék szolgál a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 24. cím, 2. Közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja alcímen a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak részére a 2013. évben - jogszabály alapján - járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kifizetésére.

(2) Céltartalék szolgál a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 24. cím, 3. Különféle kifizetések alcímen

a) a központi államigazgatási szerveknél, továbbá azok területi és helyi szerveinél a diplomás pályakezdő fiatalok munkatapasztalat szerzése támogatására,

b) a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvény szerinti munkáltatói kifizetésekre,

c) az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 21. § (1) bekezdésében meghatározott számvevői illetményalap változása miatti személyi juttatás és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó növekményének kifizetésére.

(3) A Kormány a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 24. cím, 3. Különféle kifizetések alcím előirányzatából a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 2. Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok cím, - 3. mellékletben szereplő - 6. Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása jogcímre átcsoportosíthat, ha a helyi önkormányzati létszámleépítések miatt e jogcímen rendelkezésre álló előirányzat már felhasználásra került.

(4) A többlettámogatás igénylési feltételeit, az igény bejelentésének, megállapításának, a többlettámogatás folyósításának, elszámolásának, a felhasználás ellenőrzésének szabályait az (1) bekezdés és a (2) bekezdés a) pontja tekintetében a Kormány rendeletben állapítja meg.

(5) A költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatott magánszemély és e körben foglalkoztatott házas- vagy élettársa, továbbá a gyermekgondozási díjban és terhességi-gyermekágyi segélyben részesülők a 2013. évi adó- és járulékváltozások ellentételezésének megállapításához a saját és házas- vagy élettársa munkáltatója részére is nyilatkozik - a kompenzáció összegének megállapítása érdekében - a családi kedvezményre való jogosultságáról, az annak igénylése során figyelembe vehető kedvezményezett eltartottak számáról, adóazonosító jeléről, illetményéről és a jogviszonya keletkezésének időpontjáról. A nyilatkozatra vonatkozó további rendelkezéseket a Kormány rendeletben állapítja meg.

5. Az állam vagyonával kapcsolatos rendelkezések

6. § (1) A 2013. évben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az állam nevében - a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti engedélyen alapuló hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátása kivételével - hitelfelvételre, értékpapír-kibocsátásra és kezességvállalásra nem jogosult. A 2013. évben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a saját nevében hitelfelvételre, értékpapír-kibocsátásra és kezességvállalásra nem jogosult.

(2) A 2013. évben a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet kiadásai terhére történő, 1000,0 millió forint összeget elérő mértékű kötelezettségvállalásokat és - a központi alrendszer likviditási helyzetére figyelemmel - a kifizetések ütemezését az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a rábízott vagyon vagyonkezelési tervének keretében hagyja jóvá.

(3) Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény

a) 28. § (4) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték a 2013. évben 25,0 millió forint,

b) 33. § (2) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték a 2013. évben 25,0 millió forint,

c) 35. § (2) bekezdés i) pontjában meghatározott egyedi bruttó forgalmi érték a 2013. évben 25,0 millió forint,

d) 36. § (4) bekezdésében meghatározott ingyenesen átruházható vagyontárgyak 2013. évi összesített bruttó forgalmi értéke - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - 20 000,0 millió forint lehet.

(4) Az állam javára megszerzett, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vagyonkezelésébe kerülő, átadott ingatlanok összegszerű korlátozás nélkül adhatók ingyenesen önkormányzati tulajdonba.

(5) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény

a) 11. § (6) bekezdésében meghatározott értékhatárt a 2013. évben 25,0 millió forint egyedi bruttó forgalmi érték,

b) 11. § (16) bekezdésében meghatározott értékhatárt a 2013. évben a hasznosítással érintett rész tekintetében 25,0 millió forint egyedi bruttó forgalmi érték,

c) 13. § (1) bekezdésben meghatározott értékhatárt a 2013. évben 25,0 millió forint egyedi bruttó forgalmi érték

képezi.

(6) A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által vagyonkezelt állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből és hasznosításából származó bevételeket a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 1. cím, 1. Értékesítési bevételek alcímen, és az 1. cím, 2. Hasznosítási bevételek alcímen belül önálló jogcímcsoporton kell elszámolni. Ezek a bevételek a 2013. évben a Kormány határozatában adott jóváhagyásával a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. jogszabályban meghatározott feladatellátásának finanszírozására használhatók fel. A Kormány határozatában legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült hasznosítási és értékesítési bevételek mértékéig engedélyezheti a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet Nemzeti Eszközkezelő Zrt. feladatait finanszírozó kiadási előirányzatainak megemelését.

(7) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 2. cím, 2. alcím, 4. jogcímcsoport, 2. A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. támogatása jogcím előirányzat tartalmazza a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 9/A. § (2) bekezdése szerinti kiadást, amely a hatoslottó szerencsejáték játékadója pénzforgalmilag teljesült összege 80%-ának mértékéig az államháztartásért felelős miniszter engedélyével túlléphető.

(8) A Honvédelmi Minisztérium által vagyonkezelt, értékesítésre kijelölt állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből származó - a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben elszámolandó - bevételek a 2013. évben a Kormány határozatában adott jóváhagyásával a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, technikai eszközeinek fenntartására és javítására használhatók fel. A Kormány határozatában legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült értékesítési bevételek mértékéig új kiadási előirányzatot hozhat létre a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezetben vagy engedélyezheti e fejezet meglévő kiadási előirányzatának megemelését.

(9) A honvédelmi célra feleslegessé vált hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és anyagok értékesítéséből származó bevételt a honvédelemért felelős miniszter a 2013. évben a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, illetve a technikai eszközök fenntartására és javítására használhatja fel. A 2013-ban pénzforgalmilag teljesülő bevételt a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 1. cím, 3. HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal alcím bevételeként kell elszámolni.

(10) Az egészségügyi célokra használt, értékesítésre kijelölt, valamint az állami egészségügyi feladatellátásra szükségtelenné vált állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből származó - XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben elszámolandó - bevételek a 2013. évben a Kormány határozatában adott jóváhagyásával egészségügyi célra, így különösen egészségügyi célú beruházások és felújítások finanszírozására használhatók fel. A Kormány határozatában legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült értékesítési bevételek mértékéig új kiadási előirányzatot hozhat létre a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben vagy engedélyezheti a fejezet meglévő kiadási előirányzatának megemelését.

(11) A korábban belügyi célokra használt, értékesítésre kijelölt állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből és hasznosításából származó - a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben elszámolandó - bevételek 2013. évben a Kormány határozatában adott jóváhagyásával a büntetés-végrehajtási szervezet fogvatartotti férőhelyeinek bővítését megvalósító beruházások és további belügyi, rendészeti célú ingatlanfejlesztési projektek finanszírozására használhatók fel. A Kormány határozatában - legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült értékesítési bevételek mértékéig - új kiadási előirányzatot hozhat létre a XIV. Belügyminisztérium fejezetben vagy engedélyezheti e fejezet meglévő kiadási előirányzatának megemelését.

(12) A szociális és gyermekvédelmi célokra használt, értékesítésre kijelölt, valamint az állami szociális és gyermekvédelmi feladatellátásra szükségtelenné vált állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből származó - a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben elszámolandó - bevételek a 2013. évben a Kormány határozatában adott jóváhagyásával szociális és gyermekvédelmi célra, így különösen állami szociális és gyermekvédelmi célú beruházások és felújítások finanszírozására felhasználhatók. A Kormány határozatában legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült értékesítési bevételek mértékéig új kiadási előirányzatot hozhat létre a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben vagy engedélyezheti e fejezet meglévő kiadási előirányzatának megemelését.

7. § (1) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 5. Fejezeti tartalék alcímén szereplő, 4700,0 millió forint összegű kiadási előirányzat az e fejezetben szereplő kiadási előirányzatok átcsoportosítás útján történő növelésére használható fel. A Fejezeti tartalék kiadási előirányzatának felhasználását egyedi, 500,0 millió forintot meg nem haladó összegig az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter együttesen hagyja jóvá, az ezt meghaladó összeg átcsoportosításáról a Kormány határozatban dönt.

(2) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet bevételi előirányzatainak a tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén különösen indokolt esetben, a Kormány határozatában adott jóváhagyásával e fejezetnek a határozatban megjelölt kiadási előirányzata - legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel mértékével - túlléphető, ha egyetlen bevételi alcímnél sem jelentkezik bevétel elmaradás.

(3) Az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 1. Felhalmozási jellegű kiadások alcím és a 2. Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások alcím kiadási előirányzatain belül és a két alcím kiadási előirányzatai között átcsoportosíthat. Az átcsoportosítás mértéke az egyes kiadási előirányzatokat érintően nem haladhatja meg az 1000,0 millió forintot, és nem történhet olyan előirányzat terhére, amelynek teljesülése módosítás nélkül eltérhet az előirányzattól.

(4) Az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet Nemzeti Eszközkezelő Zrt. feladatait finanszírozó kiadási előirányzatai között átcsoportosíthat.

8. § (1) A XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 4. Fejezeti tartalék alcímén szereplő 1000,0 millió forint összegű kiadási előirányzat az e fejezetben szereplő kiadási előirányzatok átcsoportosítás útján történő növelésére használható fel. A Fejezeti tartalék kiadási előirányzatának felhasználását egyedi 300,0 millió forintot meg nem haladó összegig az agrárpolitikáért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter együttesen hagyja jóvá, az ezt meghaladó összeg átcsoportosításáról a Kormány határozatban dönt.

(2) A XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet bevételi előirányzatainak tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén a Kormány határozatában adott jóváhagyásával e fejezetnek a határozatban megjelölt kiadási előirányzata - legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel mértékéig - különösen indokolt esetben túlléphető, ha egyetlen bevételi alcímnél sem jelentkezik bevétel elmaradás.

9. § (1) Az állami tulajdonú gazdasági társaságoktól a 2013. évben elvont osztalék a központi költségvetés központosított bevétele, amelyet a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben kell elszámolni.

(2) Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény (a továbbiakban: Üht.) által létrehozott kibocsátási egységek és légiközlekedési kibocsátási egységek, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló törvény (a továbbiakban: Üht2.) hatálya alá tartozó kibocsátási egységek és légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételeket a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 1. cím, 1. alcím, 3. Kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételek jogcímcsoporton belül külön jogcímként kell elszámolni.

(3) Az energiapolitikáért felelős miniszter a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 20. cím, 35. alcím, 4. Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer jogcímcsoport kiadási és támogatási előirányzatának előirányzat-módosítással történő növelését engedélyezheti az Üht. és az Üht2. által létrehozott légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítéséből pénzforgalmilag teljesült bevétel 100%-ának, továbbá az Üht. és az Üht2. hatálya alá tartozó kibocsátási egységek 2013. évi értékesítéséből pénzforgalmilag teljesült bevételnek a tervezett bevételt meghaladó hányada 50%-ának megfelelő összeggel.

(4) Az energiapolitikáért felelős miniszter a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 20. cím, 35. alcím, 4. Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer jogcímcsoport terhére az Üht. és az Üht2. által létrehozott légiközlekedési kibocsátási egységek 2013. évi értékesítéséből pénzforgalmilag teljesült bevétel 100%-ának, valamint az Üht. és az Üht2. hatálya alá tartozó kibocsátási egységek 2013. évi értékesítéséből pénzforgalmilag teljesült bevétel 50%-ának megfelelő összeghatárig teljesíthet kiadásokat.

(5) Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyó bevételt a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetben kell elszámolni.

(6) Az energiapolitikáért felelős miniszter az Éhvt. alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyt bevételnek az Éhvt. 10. § (3) bekezdésében meghatározott célok szerinti felhasználására nyitott előirányzatot az értékesítésből befolyt teljes bevétellel megnövelheti.

6. A központi költségvetési szervekkel és a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos rendelkezések

10. § (1) A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 607,2 millió forintot, a Nemzeti Közlekedési Hatóság 21 118,0 millió forintot, az Országos Atomenergia Hivatal 368,8 millió forintot, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ 185,3 millió forintot köteles 2013. évben befizetni a bevételeiből - az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott ütemezési terv szerint - a központi költségvetés részére, amelyek esedékessége az első három negyedév vonatkozásában a negyedévet követő hónap 20. napja, a negyedik negyedévben december 10-e.

(2) A Magyar Energia Hivatal 1805,0 millió forintot köteles befizetni a bevételeiből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(3) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 460,0 millió forintot köteles befizetni a bevételeiből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(4) A fővárosi és megyei kormányhivatal ingatlanügyi szakigazgatási szerve 5837,4 millió forintot köteles befizetni a bevételeikből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(5) A Földmérési és Távérzékelési Intézet 94,1 millió forintot köteles befizetni a bevételeiből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(6) Ha az államháztartásért felelős miniszter, valamint a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter irányítása alá tartozó, az (1) bekezdésben felsorolt költségvetési szervek a befizetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a hiányzó összegre fejezeti tartalékot kell képezni és a befizetést legkésőbb 2013. december 20-áig teljesíteni kell.

(7) A központi költségvetési szervek a 25 év alatti valamint az 55 év feletti, továbbá a képzettséget nem igénylő (egyszerű) munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, valamint a gyesről visszatérő és tartós munkanélküliség után elhelyezkedő munkavállalók foglalkoztatásához kapcsolódó 2013. évi szociális hozzájárulási adó változásból eredő kiadási megtakarításaikat kötelesek befizetni a központi költségvetés javára a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig.

11. § (1) A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar nappali tagozatos ösztöndíjas hallgatói pénzbeli juttatásának normatívája 308 000 forint/fő/év.

(2) A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 79/E. §-a alapján az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménye 2013. január 1-jétől 437 300 forint.

(3) A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj havi összege 124 500 forint.

(4) Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet 6/A. § (1) bekezdése szerinti támogatás összege 100 000 forint/év.

12. § (1) Az 1. mellékletben a Központosított bevételek címen szereplő előirányzatok beszedéséért - ha törvény eltérően nem rendelkezik - az adott fejezetet irányító szerv vezetője tartozik felelősséggel.

(2) A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 23-24. alcímhez tartozó jogcímcsoport és a 30. alcím 26. jogcímcsoport költségvetési támogatási előirányzatai tartalmazzák a sportról szóló 2004. évi I. törvény 56. § (2) bekezdése szerinti bevételeket.

(3) A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 10. cím 1. alcím 1. Működési költségvetés előirányzatcsoport 5. Egyéb működési célú támogatások kiemelt előirányzata 2500,0 millió forint összegben tartalmazza a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet fenntartói irányítása alá tartozó egészségügyi intézmények rendkívüli - vis maior - kiadásainak fedezetét.

7. Az elkülönített állami pénzalapok költségvetésével összefüggő rendelkezések

13. § (1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok (a továbbiakban: pénzalapok) költségvetését - bevételeit és kiadásait - alaponként, jogcímenként az 1. melléklet szerint állapítja meg.

(2) A Társadalmi Megújulás Operatív Program hazai társfinanszírozása céljára a Nemzeti Foglalkoztatási Alap összesen 16 279,6 millió forintot ad át a XIX. Uniós fejlesztések fejezet részére.

(3) A Start-munkaprogram megvalósításához a Nemzeti Foglalkoztatási Alapban 153 779,8 millió forint kiadási előirányzat áll rendelkezésre, amelynek részbeni forrása 10 000,0 millió forint költségvetési támogatás. Ez az előirányzat nyújt fedezetet a 2012. évben elkezdett közfoglalkoztatási programok kötelezettségvállalásainak a 2013. évre áthúzódó kiadásai teljesítésére is.

(4) A LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezetben 2919,3 millió forint egyenlegtartási és kockázatkezelési keret kerül kialakításra, amely a Nemzeti Foglalkoztatási Alap költségvetésének 2013. januártól júniusig terjedő időszakra vonatkozó tényadataira és a várható teljesítésre figyelemmel az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével használható fel.

(5) A LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezet, 2. Szakképzési és felnőttképzési támogatások cím terhére legfeljebb 21 000,0 millió forint összegben vállalható kötelezettség 2013. június 30-áig. A fennmaradó 6500,0 millió forint a szakképzési hozzájárulás bevételi előirányzatának 2013. januártól júniusig terjedő időszakra vonatkozó teljesülésére figyelemmel az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével használható fel.

(6) Az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program működtetésével kapcsolatos feladatokra a feladatot ellátó MTA Könyvtára részére a LXIX. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap fejezet, 1. Hazai innováció támogatása cím terhére 2013. évben 1426,0 millió forint támogatást kell biztosítani.

(7) A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap a 2013. évben a központi költségvetésbe összesen 10 000,0 millió forintot ad át a kutatás-fejlesztési tevékenység Kutatási és Technológiai Innovációs Alapon kívüli finanszírozásához. A befizetési kötelezettséget negyedévente, az éves előirányzat 1/4 részével kell teljesíteni.

8. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése

14. § (1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) 2013. évi

a) bevételi főösszegét 2 847 298,9 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 2 847 298,9 millió forintban,

c) egyenlegét 0,0 millió forintban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási főösszegek részletezését, valamint a nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek saját bevétellel nem fedezett kiadásaihoz nyújtott támogatást az 1. melléklet tartalmazza.

15. § (1) A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 200,0 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 700,0 millió forint, egyszeri segélyre 500,0 millió forint használható fel.

(2) A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter az Ny. Alap kezelőjének javaslatára az (1) bekezdésben meghatározott méltányossági keretösszegek között átcsoportosíthat.

16. § A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet tekintetében a fejezetet irányító szerv hatáskörében eljáró szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter tervezési, az e törvényben említettek kivételével az előirányzat-módosítási, valamint az előirányzat-felhasználási, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettségét és jogát az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója gyakorolja.

9. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetése

17. § (1) Az Országgyűlés az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) 2013. évi

a) bevételi főösszegét 1 804 273,9 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 1 804 273,9 millió forintban,

c) egyenlegét 0,0 millió forintban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási főösszegek részletezését, valamint az egészségbiztosítási költségvetési szervek saját bevétellel nem fedezett kiadásaihoz nyújtott támogatást az 1. melléklet tartalmazza.

18. § (1) A Kormány a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport és az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport között átcsoportosítást hajthat végre.

(2) A Kormány a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport 1-18. jogcímei, 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport 1. és 2. jogcímei, valamint 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport 1. és 3. jogcímei előirányzatait megemelheti.

19. § (1) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoporton belül az 1-18. jogcímek között, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoporton belül a jogcímek között, valamint a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport 1. és 2. jogcíme között az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével átcsoportosíthat.

(2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet tekintetében a fejezetet irányító szerv hatáskörében eljáró, egészségbiztosításért felelős miniszter tervezési, az e törvényben említettek kivételével az előirányzat-módosítási, valamint az előirányzat-felhasználási, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettségét és jogát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) főigazgatója gyakorolja.

(3) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 8. Természetbeni ellátások céltartaléka jogcímcsoport előirányzatból a 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás, 4. Gyógyszertámogatás és az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportok jogcímeire az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével átcsoportosítást hajthat végre.

20. § (1) Az egészségbiztosításért felelős miniszter a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 7. alcím, 7. jogcímcsoport, 2. Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek jogcím, valamint az 1. cím, 7. alcím, 7. jogcímcsoport, 1. Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések jogcím előirányzaton elszámolt bevételek mértékéig a gyógyszertámogatás céltartalékot a 2. cím, 3. alcím, 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport 1. és 2. jogcímeire átcsoportosíthat azzal, hogy a 2. jogcím esetében az államháztartásért felelős miniszter egyetértése szükséges.

(2) Az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével megemelheti a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím,

a) 4. jogcímcsoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím előirányzatát a gyógyszertámogatással,

b) 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport jogcímei előirányzatát a gyógyászati segédeszköz támogatással

kapcsolatos ellenőrzésekből eredő - a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 7. alcím, 11. jogcímcsoport, 1. jogcím előirányzaton felül befolyt - bevételek összegével.

(3) Az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím előirányzatát év közben megemelheti a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 7. alcím, 7. jogcímcsoport, 1. Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések jogcím, 2. Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek jogcím bevételi előirányzatán felül jelentkező többletbevétel összegével.

21. § A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcímen belül az időarányoshoz viszonyított évközi előirányzat-túllépést az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoport, továbbá az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport esetében az államháztartásért felelős miniszter engedélyezheti.

22. § (1) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport tartalmazza az E. Alapból finanszírozott térítésmentesen vagy részleges térítés ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi szolgáltatók szerződésben meghatározott feladataira tárgyévben folyósítandó összeget.

(2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoport jogcímeinek előirányzatai együttesen 4560,0 millió forintot tartalmaznak az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény és végrehajtási rendelete szerinti többletkapacitás-befogadások várható éves teljesítményének finanszírozására. A befogadásoktól eltérő, a jogcímcsoporton belüli jogcímek szerinti célra történő felhasználását a tényleges kiadások függvényében az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével engedélyezheti.

(3) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoport tartalmazza az OEP által a járóbeteg-szakellátás részére beszerzett gyógyászati segédeszközök kiadásait is.

(4) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím előirányzata tartalmazza az 1200,0 millió forint finanszírozási előlegre fordítható összeget.

(5) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport 7. Gyógyszertárak juttatása jogcím előirányzata a közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás, valamint a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végző intézeti gyógyszertár törvényben meghatározott juttatás fedezetére szolgál.

(6) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport 8. Gyógyszertárak szolgáltatási díja jogcím előirányzata a közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás, valamint a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végző intézeti gyógyszertár által nyújtott, betegbiztonságot és gyógyszerbiztonságot szolgáló szolgáltatások törvényben meghatározott juttatásának kiadásaira szolgál.

23. § A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén táppénz, terhességi-gyermekágyi segély és gyermekgondozási díj megállapítására együttesen 170,0 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén gyógyító-megelőző ellátásra 3783,1 millió forint, gyógyszertámogatásra 1300,0 millió forint és gyógyászati segédeszköz támogatásra 1300,0 millió forint használható fel.

10. Az Országgyűlés kizárólagos hatásköre

24. § (1) Az Országgyűlés magának tartja fenn a jogot

a) az I. Országgyűlés fejezet, 8. Pártok támogatása cím és

b) az I. Országgyűlés fejezet, 9. Pártalapítványok támogatása cím

előirányzatainak év közbeni megváltoztatására.

(2) Az Országgyűlés magának tartja fenn a jogot

a) az I-VI., a VIII., a XXX., a XXXIII. és a XXXIV. fejezetek kiadási és bevételi előirányzatai főösszegének,

b) a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím 55. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím előirányzatai közül a 3. Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése jogcímcsoport, a 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport; az 5. Kistelepülési és szórvány egyházi támogatások jogcímcsoporton belül az 1. Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka jogcím előirányzatai

csökkentésére,

kivéve az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 40. § (4) bekezdésében foglaltakat, valamint a fejezetet irányító szervek vezetőinek a fejezetek között együttesen kezdeményezett előirányzat-átcsoportosítását.

11. A Kormány, az államháztartásért felelős miniszter és a fejezetet irányító szervek vezetőinek különleges jogosítványai

25. § (1) A Kormány az önkormányzati, valamint az állami feladatellátásban 2012. évben bekövetkezett és a 2013. évben bekövetkező változásokkal - ideértve az egyházat, a belső egyházi jogi személyt, a társadalmi szervezetet, az alapítványt, a közalapítványt, a civil szervezetet, az országos nemzetiségi önkormányzatot, a nonprofit gazdasági társaságot, a gazdasági társaságot és a humánszolgáltatást alaptevékenységként végző, a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozót érintő feladat-, és intézmény-átadást is - összefüggő valamennyi, a Kormány irányítása alá tartozó, a feladat-, és intézmény-átadással érintett fejezetek közötti átcsoportosítást az Áht. rendelkezéseitől eltérően saját hatáskörben végrehajthat.

(2) Az 5. § (2) bekezdése szerinti előirányzat fejezetekre, címekre, alcímekre, jogcímcsoportokra, jogcímekre, előirányzat-csoportokra, kiemelt előirányzatokra - felmérés alapján - történő átcsoportosítására az államháztartásért felelős miniszter kap felhatalmazást.

(3) A honvédelemért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével a védelmi tevékenység, a NATO felé vállalt haderő-fejlesztési célkitűzések, és az előre nem tervezett nemzetközi feladatok végrehajtása céljából a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet címei, alcímei között - ideértve címen belül a kiemelt előirányzatokat is - indokolt esetben átcsoportosítást hajthat végre.

(4) A fejlesztéspolitikáért felelős miniszter a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 36. alcím 2. Oktatási, kulturális és sport PPP-programok jogcímcsoport terhére előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 5. Egyetemek, főiskolák cím javára, figyelembe véve a megvalósuláshoz kapcsolódó jogosultságot.

(5) A XI. Miniszterelnökség fejezet, 8. Országvédelmi Alap cím előirányzatot 2013. szeptember 30-át megelőzően nem lehet felhasználni.

(6) A Kormány határozatban dönt az (5) bekezdés szerinti kiadási előirányzat felhasználásáról, ha az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-ei 3605/93/EK tanácsi rendelet szerinti, 2013. szeptember 30-áig benyújtandó jelentésben szereplő, 2013. évre várható hiány (a továbbiakban: EDP-hiány) - a felhasználni kívánt tartalékösszeg figyelembe vételével - nem haladja meg a GDP 2,7%-át.

(7) A Kormány (6) bekezdés szerinti határozatát az államháztartásért felelős miniszter készíti elő, ennek során bemutatja a Kormány számára

a) a 2013. évi gazdasági és költségvetési folyamatok,

b) a 2013. évre várható EDP-hiány, és

c) a 2013. évre várható államadósság

alakulását, továbbá javaslatot tesz az (5) bekezdés szerinti kiadási előirányzat felhasználásának céljára és ütemezésére.

(8) A XI. Miniszterelnökség fejezetet, és a XVIII. Külügyminisztérium fejezetet irányító szervek vezetői a kormányfői protokollal kapcsolatos feladatok ellátása érdekében fejezeti hatáskörben a szükséges előirányzat-átcsoportosításokról intézkedhetnek.

(9) A Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója a II. Köztársasági Elnökség fejezet, 2. cím 2. alcím 1. Állami kitüntetések jogcímcsoport terhére átcsoportosítást hajthat végre a II. Köztársasági Elnökség fejezet, 1. Köztársasági Elnöki Hivatal cím javára.

(10) Az Országgyűlés Hivatala főigazgatója az I. Országgyűlés fejezet, 4. cím 9. Kossuth Lajos tér rekonstrukciója alcím terhére átcsoportosítást hajthat végre a I. Országgyűlés fejezet, 1. Országgyűlés Hivatala cím javára.

(11) Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a VI. Bíróságok fejezet, 3. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím terhére átcsoportosítást hajthat végre a VI. Bíróságok fejezet, 1. Bíróságok cím javára.

(12) A rendvédelemért felelős miniszter a XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím 15. Nyomon követő rendszer bevezetése és üzemeltetése alcím, valamint a 20. cím 16. Új büntetés-végrehajtási objektum működtetése alcím terhére átcsoportosítást hajthat végre a XIV. Belügyminisztérium fejezet, 7. Rendőrség cím, illetve az 5. Büntetés-végrehajtás cím javára.

(13) A X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot irányító szerv vezetője a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím 43. Smithsonian Folklife Fesztiválon való részvétel jogcímcsoport terhére átcsoportosítást hajthat végre a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 12. Balassi Intézet cím javára.

(14) A X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot irányító szerv vezetője a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím 41. Ludovika Campus jogcímcsoport terhére átcsoportosítást hajthat végre a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 17. Nemzeti Közszolgálati Egyetem cím javára.

(15) Az Országgyűlés felhatalmazza a XI. Miniszterelnökség fejezetet, valamint a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetet irányító szervek vezetőit, hogy a XI. Miniszterelnökség fejezet, 5. cím, 1. alcím, 3. Konzultációk kiadásai jogcímcsoport fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásával kapcsolatban a szükséges előirányzatát csoportosításokról fejezeti hatáskörben intézkedjenek.

(16) A Kormány a LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezet kiadásai terhére átcsoportosítást hajthat végre a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet javára az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a szakmához alprogramjának megvalósításához.

(17) A II. Köztársasági Elnökség fejezetet és a XVIII. Külügyminisztérium fejezetet irányító szervek vezetői az államfői protokollal kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges előirányzat-átcsoportosításról fejezeti hatáskörben intézkedhetnek.

26. § (1) A XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal fejezet, 1. Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatása cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzatán legfeljebb 25 000,0 millió forint, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzatán legfeljebb 6750,0 millió forint előirányzat-módosítás engedélyezhető, ha a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 2. cím, 1. Általános forgalmi adó alcím előirányzata, 2. Jövedéki adó alcím előirányzata, a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 3. cím, 1. Személyi jövedelemadó alcím előirányzata, a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 1. Szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető része és munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék alcím előirányzata, a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet 1. cím, 2. alcím, 1. Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék jogcímcsoport előirányzata, a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 2. Biztosítotti egészségbiztosítási járulék alcím előirányzata együttesen legalább 101%-ban teljesül.

(2) Az államháztartásért felelős miniszter negyedévente előirányzat-módosítást engedélyezhet az (1) bekezdés szerinti személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatok terhére, ha az általa meghatározott negyedéves bevételi tervei teljesülnek. Az év közben engedélyezett előirányzat-módosítás nem haladhatja meg a negyedéves bevételi terven felül teljesülő előirányzatok összegét.

(3) Ha az (1) bekezdésben meghatározott bevételek teljesítése 2013. november 29-éig eléri a 89%-os mértéket, az előirányzatokat 100%-os mértékben, az év közben negyedévente engedélyezett előirányzat-módosítások összegével csökkentve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) rendelkezésére kell bocsátani.

(4) Ha 2013. június 28-áig az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott bevételi tervek teljesülnek, a bevételi többlet legfeljebb 20%-ának mértékéig a XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal fejezet, 1. Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatása cím, 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport kiemelt előirányzatain előirányzat-módosítás engedélyezhető.

III. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZEREN BELÜLI ELSZÁMOLÁSOK, KAPCSOLATOK

27. § A kincstár az E. Alap részére a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 21. cím, 4. alcím, 1. Közgyógyellátás jogcímcsoport és 5. Gyermekgondozási díjban és terhességi-gyermekágyi segélyben részesülők kompenzációja jogcímcsoport előirányzatából, a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 35. cím, 2. alcím, 5. Rokkantsági, rehabilitációs ellátások fedezetére átadott pénzeszköz jogcímcsoport előirányzatából a folyósító szerv által benyújtott és az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján finanszírozást teljesít.

28. § (1) Az Ny. Alap részére a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 35. cím, 1. alcím, 5. Adórendszer átalakításával összefüggő pénzeszköz-átadás jogcímcsoport és 6. Munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulás Ny. Alapnak jogcímcsoport szerinti támogatások átutalása

a) január-november hónapban havonta a tárgyhó 10. napjáig az éves előirányzat havi időarányos összegével,

b) december hónapban az a) pontban teljesített összegeket is figyelembe véve a tényleges éves bevételek és kiadások függvényében, a (2) bekezdésben meghatározott sorrend figyelembevételével legfeljebb az előirányzatok mértékéig a tárgyhavi utolsó bevétel beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után történik.

(2) Ha az Ny. Alap tárgyévi utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után az Ny. Alap pénzforgalmi egyenlege többletet mutat, akkor a kincstár intézkedik a többlet összegének visszautalásáról elsőként az (1) bekezdés szerinti 5. jogcímcsoport, ezt követően a 6. jogcímcsoport támogatás mértékéig.

(3) Az államháztartásért felelős miniszter minden negyedévet követő hónap 15. napjáig - az utolsó negyedévben december 20-áig - a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 18. Köznevelési feladatellátás és irányítás intézményei cím kiadási és támogatási előirányzatát megemeli a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 5. Költségvetési befizetések cím 3. Köznevelési intézmények működtetésével kapcsolatos önkormányzati befizetések alcímre érkezett befizetések összegével.

(4) Az E. Alap részére a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 35. cím, 2. alcím, 9. Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás jogcímcsoport szerinti támogatás átutalása

a) január-november hónapban havonta a tárgyhó 10. napjáig az éves előirányzat havi időarányos összegével,

b) december hónapban legfeljebb az éves előirányzat havi időarányos összegével és az E. Alap 17. § (1) bekezdés c) pontja szerinti pénzforgalmi egyenlegéig a tárgyhavi utolsó bevétel beérkezése és utolsó ellátás kifizetése után

történik.

(5) Ha az E. Alap tárgyévi utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után az E. Alap pénzforgalmi egyenlege többletet mutat, akkor a kincstár intézkedik a többlet összegének visszautalásáról, amely a (4) bekezdés szerinti támogatást csökkenti.

IV. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS A KÖZPONTI ALRENDSZER KAPCSOLATAI

12. A helyi önkormányzatok, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok központi alrendszerből származó forrásai

29. § (1) Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok, valamint a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 117. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint nyújtandó támogatások jogcímeit és előirányzatait a 2. melléklet szerint állapítja meg.

(2) Az Országgyűlés további, felhasználási kötöttséggel járó állami támogatást állapít meg

a) központosított előirányzatként a 3. mellékletben meghatározott, a helyi önkormányzatok és társulásaik, valamint a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok által ellátandó feladatokra,

b) vis maior támogatásra.

(3) Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatását szolgáló előirányzatokat a 4. melléklet szerint állapítja meg.

30. § A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül 2013. január 5-éig a települési önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások számára elérhetővé teszi a települési önkormányzatokat, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatokat és a többcélú kistérségi társulásokat a 2. melléklet alapján - a I. 2, II. 4., III. 1, IV. pontok szerinti támogatások kivételével - megillető támogatások összegét.

31. § A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter, illetve a támogatás jellegétől függően a feladatkörrel rendelkező miniszter egyetértésével a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben átcsoportosítást hajthat végre.

13. A települési önkormányzatokat megillető átengedett bevételek

32. § (1) A gépjárműadóról szóló törvény alapján a belföldi gépjárművek után a települési önkormányzat által beszedett adó 40%-a a települési önkormányzatot illeti meg.

(2) A termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni - a települési önkormányzat által beszedett - személyi jövedelemadó 100%-a a földterület fekvése szerinti települési önkormányzatot illeti meg.

14. A települési önkormányzatokat megillető egyéb bevételek

33. § (1) A települési önkormányzatot illeti meg

a) a települési önkormányzat jegyzője által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összege,

b) a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség által a települési önkormányzat területén - a veszélyhelyzet kihirdetését megalapozó eseménnyel összefüggésben jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírságok kivételével - kiszabott, és abból befolyt környezetvédelmi bírságok összegének 30%-a,

c) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 252. § (1) bekezdése alapján kiszabott és végrehajtott szabálysértési pénz- és helyszíni bírságból származó, a települési önkormányzat fizetési számlájára vagy annak valamely alszámlájára érkezett bevétel 100%-a,

d) - a bírságot kiszabó szervre tekintet nélkül - a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság végrehajtásából származó bevétel 40%-a, ha a végrehajtást a települési önkormányzat jegyzője önkormányzati adóhatósági jogkörében eljárva foganatosította, és

e) a települési önkormányzat területén a közlekedési szabályszegések után a közterület-felügyelő által kiszabott közigazgatási bírság teljes behajtott összege.

(2) A szabálysértési pénz- és helyszíni bírság, valamint a közigazgatási bírság végrehajtását kérő szerv költségminimum megelőlegezésére nem köteles.

15. A helyi önkormányzatok pénzellátásának kiegészítő szabályai

34. § (1) A támogatási igények jogosságát elbíráló és ellenőrző szerv a 3. melléklet 6. pontja szerinti előirányzatból nyújtható támogatás iránti igények jogszerűségének elbírálása, ellenőrzése és folyósítása céljából a pályázatban megnevezett személy nevét, további természetes személyazonosító adatait, a foglalkoztatási jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó kifizetések összegét és az azonosítására szolgáló, munkaviszonnyal kapcsolatos kódját, valamint a foglalkoztatási jogviszonyának megszüntetésével kapcsolatosan a pályázatban megnevezett személy munkaviszonya megszűnésének jogcímét, szolgálati és közszolgálati idejét, besorolását és munkakörének megnevezését, foglalkoztatási jogviszonya kezdetének és megszűnésének időpontját, munkavégzés alóli felmentése kezdő és záró időpontját, felmentése indokául szolgáló okot és a munkaviszonnyal kapcsolatos azonosító kódját megismerheti, és a támogatási döntést követő ötödik év utolsó napjáig kezelheti. A kezelt személyes adatokat az adatkezelés céljának megszűnését követően, de legfeljebb a támogatási döntést követő ötödik év utolsó napjának elteltével oly módon kell fizikailag megsemmisíteni, hogy helyreállításuk ne legyen lehetséges.

(2) A 2. melléklet I. pontja, II. pontja, III. 2-4. pontja, IV. pontja és a 3. melléklet 6. és 15. pontja alapján számított előirányzatok folyósítása az Áht. 83. § (1) bekezdésében foglaltak szerint nettó finanszírozás keretében történik.

(3) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) szerinti kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és gyermektartásdíjak megelőlegezése esetében a települési önkormányzat januárban teljesített kifizetéseit követően, az őt megillető összeget január hónapban igényelheti jogszabályban meghatározott éven belüli elszámolási kötelezettséggel. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) alapján nyújtott, a 2. melléklet III. 1. pontjának a)-e) alpontjaiban szereplő ellátások esetében:

a) ha az önkormányzat a tárgyévet megelőző év decemberében igénylést nyújtott be, úgy a január hónapban járó előleg folyósítása - külön jogszabályban meghatározott módon - igénylés nélkül történik;

b) ha az önkormányzat a tárgyévet megelőző év decemberében nem nyújtott be igénylést, úgy első alkalommal az őt megillető havi összeg legfeljebb kétszeresét igényelheti jogszabályban meghatározott éven belüli elszámolási kötelezettséggel.

(4) Az államháztartásról szóló jogszabályokban foglaltaktól eltérően a 2. melléklet II. 1. és III. 4. pontja szerinti támogatások - 2. mellékletre vonatkozó kiegészítő szabályok szerinti - évközi módosítása során kamatfizetési kötelezettség csak abban az esetben áll fenn, ha az önkormányzat által az eredetileg szolgáltatott adatokból kalkulált támogatás legalább 10%-kal meghaladja az őt ténylegesen megillető összeget.

(5) Az államháztartásról szóló jogszabályokban foglaltak szerint meghatározott, az állami támogatás jogtalan igénybevételéhez kapcsolódó kamatfizetési kötelezettség kiszámítása szempontjából a 2. melléklet II., III. 3, III. 4 pontja szerinti előirányzatok együttes összegét kell figyelembe venni, a (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel.

(6) Ha az állam a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. §-ában foglaltaknak megfelelően hozzájárulás megfizetésére kötelezi a települési önkormányzatot, annak befizetését az önkormányzat havonta, minden hónap 10. napjáig köteles teljesíteni. A hozzájárulás összege az XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 5. Költségvetési befizetések cím 3. Köznevelési intézmények működtetésével kapcsolatos önkormányzati befizetések alcím előirányzatának bevételét növeli.

(7) A helyi önkormányzatoknak a 25 év alatti valamint az 55 év feletti, továbbá a képzettséget nem igénylő (egyszerű) munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, valamint a gyesről visszatérő és tartós munkanélküliség után elhelyezkedő munkavállalók foglalkoztatásához kapcsolódó 2013. évi szociális hozzájárulási adó változásból eredő kiadási megtakarításait a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 5. Költségvetési befizetések cím 2. Munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő befizetések alcím 2. Helyi önkormányzati költségvetési szervek jogcímcsoport előirányzata javára kell befizetni és elszámolni.

(8) A Kincstár a (6)-(7) bekezdésekben foglalt befizetési kötelezettséggel érintett önkormányzatok számára folyósítandó, a helyi önkormányzatokat megillető támogatások, hozzájárulások havi összegéből a nettó finanszírozás során

a) levonja az önkormányzatot terhelő elmaradt összeget, amennyiben a (6) bekezdésben előírt befizetési kötelezettség tekintetében az elmaradt összeg két havi hozzájárulási kötelezettség összegével megegyezik, vagy azt meghaladja,

b) havonta levonja a (7) bekezdés szerinti esetben az előző havi bérszámfejtés alapján az önkormányzatnál jelentkező kiadási megtakarítás összegét.

(9) Ha a helyi önkormányzatot a (2) bekezdés alapján a nettó finanszírozás keretében megillető adott havi források a (8) bekezdés szerint levonandó összegekre nem nyújtanak fedezetet, vagy az önkormányzatnak 2013. december 15-én bármilyen elmaradása van a (6) bekezdés szerinti befizetési kötelezettsége tekintetében, a kincstár a meg nem fizetett összegre a kötelezett fizetési számlájára - felhatalmazó nyilatkozatra tekintet nélkül - azonnali beszedési megbízást nyújt be.

V. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZER ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEK KAPCSOLATA

16. Az egyházak és társadalmi önszerveződések közcélú és egyéb tevékenységének támogatása

35. § (1) Az Országgyűlés a köznevelési közfeladatot ellátó intézményt fenntartó egyház és belső egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, civil szervezet, országos, területi, települési nemzetiségi önkormányzat, nonprofit gazdasági társaság, gazdasági társaság és a köznevelési feladatot alaptevékenységként végző, a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó (a továbbiakban együtt: nem állami köznevelési intézmény fenntartója) részére normatív és egyéb hozzájárulást állapít meg a következők szerint:

a) a nem állami köznevelési intézmény fenntartóját 2013. augusztus 31-éig megillető normatív és egyéb hozzájárulásra a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: 2012. évi költségvetési törvény) 2012. december 31-én hatályos 38. § (1) bekezdés a)-e) és h) pontjának, (2), (3) és (5)-(9) bekezdésének szabályait a b)-s) pontok figyelembevételével kell alkalmazni,

b) a 2012. évi költségvetési törvénynek az a) pont szerinti rendelkezései alkalmazása során a 2012. évi költségvetési törvény 2012. december 31-én hatályos 3. és 8. mellékletében meghatározott normatív hozzájárulás időarányos részét kell figyelembe venni, a 2012. évi költségvetési törvénynek a 2012. december 31-én hatályos 5. mellékletében meghatározott támogatást pedig az oktatásért felelős miniszter rendeletében meghatározottak szerint kell biztosítani,

c) a közoktatási feladat alatt köznevelési, a közoktatási intézmény alatt köznevelési intézményt kell érteni,

d) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Közokt. tv.) 121. § (1) bekezdés 29. pontja alatt a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 4. § 25. pontját kell érteni,

e) a Közokt. tv. 28. § (4) bekezdésére történő hivatkozás alatt a nyelvi előkészítő évfolyamot kell érteni,

f) a Közokt. tv. 126. § (4) bekezdésére történő hivatkozást nem kell alkalmazni,

g) a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/I. §, 39/H. §-ára történő hivatkozás esetében a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletnek (a továbbiakban: 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet) a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjára, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjára, és a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjára vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni,

h) a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény alatt a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényt kell érteni,

i) a Közokt. tv. 114. § (2) bekezdése alá tartozó tanulók alatt a köznevelési közfeladatokat térítésmentesen igénybe vevő tanulókat kell érteni,

j) alapfokú művészetoktatási intézmény alatt alapfokú művészeti iskolát kell érteni,

k) a 2012. évi költségvetési törvény 2012. december 31-én hatályos 3. melléklet 15. pont e) alpontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a normatív hozzájárulásra való jogosultságnak nem feltétele a közoktatás minőségbiztosításáról és minőségfejlesztéséről szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet 10-14/F. §-ában meghatározott eljárásban a „Minősített alapfokú művészetoktatási intézmény”, vagy a „Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény” cím megszerzése,

l) a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/C. §-ára történő hivatkozás esetében a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletnek az egész napos iskolára vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni,

m) a Közokt. tv. 42. § (3) bekezdésére történő hivatkozás esetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény gyakorlati képzés megszervezésére vonatkozó szabályait kell alkalmazni,

n) a nem köznevelési intézményben szervezett korai fejlesztés és gondozás jogcímén nem igényelhető támogatás,

o) a Közokt. tv. 30/A. § (1) bekezdése alatt az Nkt. 15. § (2)-(5) bekezdését kell érteni,

p) a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2012. (I. 19.) OKM rendeletre történő hivatkozás esetében a pedagógiai szakszolgálatokról szóló miniszteri rendelet megfelelő rendelkezéseit kell alkalmazni,

q) a nemzeti, etnikai kisebbségi nevelés, nemzeti, etnikai kisebbségi nevelés-oktatás alatt nemzetiségi nevelést, nemzetiségi nevelést-oktatást kell érteni,

r) a Közokt. tv. 86. § (6) bekezdése és a kiegészítő kisebbségi oktatás alatt a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvénynek a kiegészítő nemzetiségi oktatásra vonatkozó szabályait kell érteni,

s) a Közokt. tv. és végrehajtási rendeletei alatt az Nkt.-t és végrehajtási rendeleteit is érteni kell,

t) a nem állami köznevelési intézmény finanszírozására 2013. szeptember 1-jétől a (2) bekezdése szerinti törvényben meghatározott szabályokat kell alkalmazni.

(2) A Kormány a nem állami köznevelési intézmény 2013. szeptember 1-jétől alkalmazandó törvényi finanszírozási szabályait 2013. március 31-éig dolgozza ki és nyújtja be az Országgyűlés részére.

(3) Az Országgyűlés a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt, szolgáltatást fenntartó egyház és belső egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, civil szervezet, országos nemzetiségi önkormányzat, nonprofit gazdasági társaság, gazdasági társaság és a humánszolgáltatást alaptevékenységként végző, a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó (a továbbiakban együtt: nem állami szociális fenntartó) részére támogatást állapít meg a következők szerint:

a) a támogatás a nem állami szociális fenntartót a települési önkormányzatok 2. melléklet III. pont 3. b)-l) alpontjában meghatározott támogatásaival azonos jogcímeken, összegben és feltételek mellett illeti meg,

b) - a hajléktalanok átmeneti intézményei kivételével - a nem állami szociális fenntartó, ha a Szoctv. 57. § (2) bekezdése és a Gyvt. 15. § (3) bekezdése a), illetve b) pontja szerinti feladatot lát el, a 8. melléklet szerinti támogatásra jogosult,

c) a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt, szolgáltatást fenntartó gazdasági társaságot - ide nem értve a nonprofit gazdasági társaságot - és egyéni vállalkozót az a) és b) pont szerinti támogatás 30%-ának megfelelő támogatás illeti meg.

(4) A Szoctv. 4. § (1) bekezdés m) pont mb) alpontjában és a Gyvt. 5. § s) pont sb) alpontjában meghatározott szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt fenntartó egyház és belső egyházi jogi személy az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény szerinti kiegészítő támogatásra jogosult. E kiegészítő támogatás mértéke a (3) bekezdés a) és b) pont szerinti támogatás 57,9%-a.

(5) A nem állami szociális fenntartó a (3) bekezdés alapján megállapított támogatás teljes összegét a folyósítást követő 15 napon belül köteles annak az intézménynek átadni, amelyre tekintettel a támogatás megállapítására sor került.

(6) Az egyház és a belső egyházi jogi személy a (4) bekezdés szerinti kiegészítő támogatást köteles elkülönítetten nyilvántartani és a támogatás teljes összegét a humánszolgáltatást ellátó intézményei, illetve azok humánszolgáltatásai támogatására fordítani.

(7) A (3) bekezdés szerinti támogatás és a (4) bekezdés szerinti kiegészítő támogatás elszámolása - a Kormány rendeletében meghatározott eljárási szabályok szerint - a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet terhére, illetve javára történik.

(8) A nem állami szociális fenntartó - ha 2012. december 31-én működési engedéllyel rendelkezett és normatív állami hozzájárulásra volt jogosult - 2013. január és február hónapra a Kormány rendeletében meghatározott eljárási szabályok szerinti elszámolás mellett a 2012. évi december hónapra tekintettel folyósított normatív állami hozzájárulással azonos összegű támogatásra jogosult. Az egyház és a belső egyházi jogi személy e támogatás után járó kiegészítő támogatására a (4) és (6) bekezdést alkalmazni kell.

(9) Az önkormányzati tűzoltóság a fenntartásához és működéséhez az átvállalt feladattal arányos állami támogatást a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 41. § (5) bekezdése és 34. § (1) és (3) bekezdése alapján a XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 10. Önkormányzati tűzoltóságok normatív támogatása alcím előirányzatából a következő feltételek és normatívák szerint veheti igénybe:

a) valamennyi önkormányzati tűzoltóság a készenléti szolgálat működéséhez azonos összegű, 22,0 millió forint alaptámogatásra jogosult,

b) az a) pont szerint felosztott támogatás után megmaradó előirányzatból minden önkormányzati tűzoltóság az általa ellátott vonulási terület veszélyeztetettsége mértékét kifejező, jogszabályban rögzített elvek alapján meghatározott pontszámok arányában részesül.

36. § A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 4/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján kijelölt előirányzat-felhasználási célja a 2013. évi személyi jövedelemadó-rendelkezéseknél a Nemzeti Tehetség Program. Felhasználása a 2014. évi költségvetési törvényben kerül megtervezésre.

37. § (1) Az I. Országgyűlés fejezet, 8. Pártok támogatása címben meghatározott pártok a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Párttörvény) alapján részesülnek támogatásban.

(2) Az I. Országgyűlés fejezet, 9. Pártalapítványok támogatása cím terhére a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványok a Párttörvény rendelkezései szerint részesülnek támogatásban.

VI. Fejezet

ÁLLAMI KEZESSÉG- ÉS GARANCIAVÁLLALÁS, VISZONTGARANCIA-VÁLLALÁS ÉS KEZESI HELYTÁLLÁS

38. § (1) A Kormány a 2013. évben együttesen 100 000,0 millió forint összegű új egyedi állami kezesség és állami garancia vállalására adhat felhatalmazást.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott keretösszeg - a járulékos hitelköltségek és az árfolyamváltozás miatt bekövetkező emelkedést kivéve - kizárólag az Országgyűlés jóváhagyásával léphető túl.

(3) A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (Világbank), az Európai Beruházási Banktól (EIB), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD), a német Újjáépítési és Hitelbanktól (KfW), az Északi Beruházási Banktól (NIB), illetve az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától (CEB) felveendő hitelekhez vállalható egyedi állami kezességek és állami garanciák nem terhelik az (1) bekezdés szerinti keretösszeget.

39. § (1) A 2013. évben vállalt kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák együttes, a vállalás időpontjában forintra átszámított állománya az év egyetlen napján sem haladhatja meg a 320 000,0 millió forintot.

(2) A Kormány a 2013. évben 50 000,0 millió forint összegű, a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 29/A. §-a szerinti állami kezesség melletti forrásbevonásra adhat felhatalmazást.

40. § (1) A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (a továbbiakban: MFB Zrt.) állami kezesség mellett forrásszerzés céljából felvett hiteleinek, kölcsöneinek, illetve kötvénykibocsátásainak együttes állománya a 2013. év folyamán legfeljebb 1 800 000,0 millió forint lehet.

(2) A Kormány határozata alapján az MFB Zrt. által nyújtott hitelfinanszírozásból származó, valamint harmadik fél javára vállalt készfizető kezességből és bankgaranciából származó kötelezettségek együttes állománya a 2013. év folyamán legfeljebb 600 000,0 millió forint lehet.

(3) Az MFB Zrt. által forrásszerzés céljából felvett - euróban meghatározott - éven túli lejáratú hitelekhez és kölcsönökhöz, valamint kibocsátott kötvényekhez kapcsolódóan a Kormány határozata alapján vállalható árfolyam fedezeti megállapodás által fedezett források forintban számított együttes állománya a 2013. év folyamán legfeljebb 1 800 000,0 millió forint lehet.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott kereteket a tényleges állományok az év egyetlen napján sem haladhatják meg.

41. § (1) A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Etv.) 7. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felső határ 1 200 000,0 millió forint.

(2) Az Etv. 7. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felső határ 350 000,0 millió forint.

(3) Az Etv. 7. § (1) bekezdés c) pontja szerinti felső határ 500 000,0 millió forint.

42. § (1) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezesség mögött - jogszabályban meghatározott feltételek mellett - a (2)-(8) bekezdés szerint az állam visszavonhatatlan viszontgaranciája áll fenn.

(2) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia mértéke a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezesség érvényesítéséből a társaságot terhelő fizetési kötelezettség 85%-a.

(3) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az (1) bekezdés szerinti viszontgaranciával a kis- és középvállalkozások, valamint a Munkavállalói Résztulajdonosi Program megvalósítására - a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvény alapján - létrejövő szervezetek legfeljebb 25 év lejáratú hitel-, kölcsönszerződésből, bankgarancia-szerződésből és termelési célú eszközbeszerzéshez kapcsolódó pénzügyi lízingszerződésből, továbbá faktoringszerződésből eredő kötelezettségéért vállalhat készfizető kezességet azzal, hogy a készfizető kezességvállalás legfeljebb egyéves futamidejű faktoringügyletekhez kapcsolódhat.

(4) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia kiterjed a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nek a tőkepiacról szóló törvény alapján működő kockázati tőkealapnak gazdasági társaságban fennálló kockázati tőkebefektetése értékesítéséből származó követelés 50%-áért vállalt készfizető kezességére is. A készfizető kezességgel biztosított követelés mértéke nem haladhatja meg a tulajdonszerzésre fordított összeg 50%-át.

(5) A készfizető kezesi szerződés jogosultja lehet

a) pénzügyi intézmény,

b) kockázati tőkealap,

c) a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az Országos Mikrohitel Alapból történő pénzkölcsön nyújtása esetén,

d) a megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítványok mikrohitelezési tevékenység esetén.

(6) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által az (1) bekezdés szerinti állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezesség állománya 2013. december 31-én nem haladhatja meg az 550 000,0 millió forintot.

(7) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által az (1) bekezdés szerinti állami viszontgaranciával vállalt készfizető kezesség érvényesítése esetén - törvény eltérő rendelkezésének hiányában - a társaság köteles minden szükséges jogcselekményt megtenni a vállalkozással szemben fennálló, reá átszálló követelés behajtására. A központi költségvetést illeti meg a társaság által behajtott - a behajtási költségekkel csökkentett - összegnek az érvényesített állami viszontgarancia mértékével megegyező százalékban kifejezett arányos része.

(8) Ha a készfizető kezességvállalás biztosítékaként a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. biztosítást köt, a biztosító intézet térítése behajtási bevételnek minősül, és arra a (7) bekezdés szabályai az irányadók.

(9) A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az (1) bekezdés szerinti ügyletek bevételeit, és az ezen ügyletekhez kapcsolódó költségeket és ráfordításokat elkülönítetten köteles nyilvántartani, és az éves beszámoló kiegészítő mellékletében bemutatni.

43. § (1) Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (e § alkalmazásában a továbbiakban: Alapítvány) által vállalt készfizető kezesség mögött - jogszabályban meghatározott feltételek mellett - a (2)-(7) bekezdés szerint az állam visszavonhatatlan viszontgaranciája áll fenn.

(2) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia mértéke az Alapítvány által vállalt készfizető kezesség érvényesítéséből az Alapítványt terhelő fizetési kötelezettség 85%-a.

(3) Az (1) bekezdésben vállalt állami viszontgarancia a mezőgazdasági tőkepótló hitelekre és az 1999. január 1-je után vállalt készfizető kezességek érvényesítésére vonatkozik.

(4) Az Alapítvány a természetes személyek, a gazdasági társaságok, a közhasznú társaságok, a szövetkezetek, a magánvállalkozások legfeljebb 25 év lejáratú hitel-, kölcsönszerződésből, bankgarancia-szerződésből, termelési célú eszközbeszerzéshez kapcsolódó pénzügyi lízingszerződésből, továbbá faktoringszerződésből eredő kötelezettségéért vállalhat készfizető kezességet azzal, hogy a készfizető kezességvállalás legfeljebb egyéves futamidejű faktoringügyletekhez kapcsolódhat.

(5) A készfizető kezesi szerződés jogosultja lehet

a) pénzügyi intézmény,

b) a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az Országos Mikrohitel Alapból történő pénzkölcsön nyújtása esetén,

c) a megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítvány mikrohitelezési tevékenység esetén.

(6) Az Alapítvány által az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezesség állománya 2013. december 31-én nem haladhatja meg a 105 000,0 millió forintot.

(7) Az Alapítvány által az (1) bekezdés szerinti állami viszontgaranciával vállalt készfizető kezesség érvényesítése esetén - törvény eltérő rendelkezésének hiányában - az Alapítvány köteles minden szükséges jogcselekményt megtenni a reá átszálló követelés behajtására. A központi költségvetést illeti meg az Alapítvány által behajtott - a behajtási költségekkel csökkentett - összegnek az érvényesített állami viszontgarancia mértékével megegyező százalékban kifejezett arányos része.

44. § (1) Az állam készfizető kezesként felel a Diákhitel Központ Zrt. azon fizetési kötelezettségeiért, amelyek a belföldről és külföldről, a diákhitelezési rendszer finanszírozása érdekében felvett hiteleiből, kölcsöneiből és kötvénykibocsátásaiból erednek.

(2) A Diákhitel Központ Zrt. az (1) bekezdés szerinti kötelezettségei biztosítékaként az állami készfizető kezességvállaláson túl a hitelező további biztosíték előírására nem köteles.

(3) Az állami kezességvállalásért a Diákhitel Központ Zrt.-nek kezességvállalási díjat nem kell fizetnie.

(4) A Diákhitel Központ Zrt. éves finanszírozási tervét az államháztartásért felelős miniszter hagyja jóvá.

45. § (1) Ha az államnak szerződéssel, illetve jogszabállyal vállalt kezesség- vagy viszontgarancia érvényesítéséből - a 46. § szerinti viszontgarancia kivételével - olyan fizetési kötelezettsége keletkezik, amely nem szerepel az 1. mellékletben, azt a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 33. Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése cím terhére kell teljesíteni.

(2) Az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nek az állami kezesség, garancia melletti forrásbevonással kapcsolatos feladatokban történő közreműködésért fizetendő díjat a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 32. cím, 1. Vegyes kiadások alcím terhére kell teljesíteni.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott kiadások összegével a fejezet tervezett kiadása túlléphető.

46. § (1) A Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (e § alkalmazásában a továbbiakban: MV Zrt.) által - jogszabályban meghatározott feltételek mellett - vállalt készfizető kezesség, illetve garancia érvényesítéséből a társaságot terhelő fizetési kötelezettségek 100%-a mögött a (2)-(6) bekezdésben meghatározottak szerint az állam visszavonhatatlan viszontgaranciája áll fenn.

(2) Az MV Zrt. az (1) bekezdés szerinti viszontgaranciával a mikro-, kis- és középvállalkozások legfeljebb 25 év lejáratú hitelszerződésein alapuló kötelezettségek legfeljebb 85%-áig vállalhat készfizető kezességet, illetve garanciát.

(3) Az MV Zrt. által a Gazdaságfejlesztés Operatív Program Pénzügyi eszközök prioritási tengelyében, illetve a Közép-magyarországi Operatív Program A tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozásorientált fejlesztése prioritási tengelyében a Garanciaeszközökre vállalt készfizető kezesség, illetve garancia állománya 2013. december 31-én nem haladhatja meg a 300 000,0 millió forintot.

(4) Az (1) bekezdés szerinti viszontgarancia érvényesítéséből eredő fizetési kötelezettséget a forrást biztosító azonos előirányzatból a XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. cím, 4. alcím, 1. Gazdaságfejlesztés Operatív Program jogcímcsoport, vagy a 2. cím, 4. alcím, 29. Közép-magyarországi Operatív Program jogcímcsoport terhére kell teljesíteni.

(5) Ha a (4) bekezdésben meghatározott előirányzat a viszontgarancia érvényesítéséből eredő fizetési kötelezettség teljesítéséhez nem elegendő, a további kifizetések forrásának biztosítása során is fenn kell tartani az Európai Unió költségvetéséből származó támogatás és az ahhoz kapcsolódó hazai társfinanszírozás eredeti előirányzatnak megfelelő arányát.

(6) Az (1)-(3) bekezdés szerinti kezesség, illetve garancia érvényesítéséből származó, az MV Zrt. által behajtott követelés összege a Gazdaságfejlesztés Operatív Program, illetve a Közép-magyarországi Operatív Program forrását növeli.

VII. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZER KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS VEGYES RENDELKEZÉSEK

47. § (1) Nem terjed ki a tervezési, az előirányzat-módosítási és -felhasználási, a beszámolási, az információszolgáltatási és az ellenőrzési kötelezettsége és joga

a) az I. Országgyűlés fejezeten belül az Országgyűlés Hivatala főigazgatójának - mint a fejezetet irányító szerv vezetőjének - az I. Országgyűlés fejezet, 5. Közbeszerzési Hatóság cím, a 8-9., 10. címben megjelölt támogatások, valamint a 20. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete cím, 21. Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság cím, 22. Egyenlő Bánásmód Hatóság cím,

b) a XI. Miniszterelnökség fejezeten belül a miniszterelnökséget vezető államtitkárnak - mint a fejezetet irányító szerv vezetőjének - a XI. Miniszterelnökség fejezet 6. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal cím

előirányzataira.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt jogokat és kötelezettségeket

a) az I. Országgyűlés fejezet,

aa) 5. Közbeszerzési Hatóság cím felett a Közbeszerzési Hatóság elnöke,

ab) a 20. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete cím felett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke,

ac) a 21. Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság cím felett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke,

ad) a 22. Egyenlő Bánásmód Hatóság cím felett az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke,

b) a XI. Miniszterelnökség fejezet 6. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal cím esetében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke

gyakorolja.

(3) A kormányhivatalok tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott jogokat és kötelezettségeket a kormányhivatal vezetője gyakorolja.

(4) A VI. Bíróságok fejezetnél a fejezetet irányító szerv vezetője az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

(5) A IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet esetében a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet esetében az államháztartásért felelős miniszter, a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet esetében az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, a XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet esetében az agrárpolitikáért felelős miniszter gyakorolja az (1) bekezdésben meghatározott jogokat és kötelezettségeket.

(6) Az XIX. Uniós fejlesztések fejezet tekintetében a fejezetet irányító szerv vezetőjének az (1) bekezdésben megjelölt jogait és kötelezettségeit a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, szabályozási jogait és kötelezettségeit a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter gyakorolja.

(7) A XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal fejezet tekintetében a fejezetet irányító szerv vezetőjének az (1) bekezdésben megjelölt jogait és kötelezettségeit a NAV elnöke, szabályozási jogait és kötelezettségeit az adópolitikáért felelős miniszter gyakorolja.

(8) Az I. Országgyűlés fejezet, 8-9. és 10. címben, a X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet 24. címében, a XI. Miniszterelnökség fejezet 7. címében, a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 21. címében megjelölt támogatások folyósításáról az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik.

48. § (1) A teljes, 40 186,8 millió forint összegű kötelezettségvállalási keret-előirányzat, és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegének kötelezettségvállalással nem terhelt része 75%-os mértékéig vállalható 2013. évben az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014. évi programokra, projektekre vonatkozó tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(2) A teljes, 30 775,7 millió forint összegű kötelezettségvállalási keret-előirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegének kötelezettségvállalással nem terhelt része mértékéig vállalható a 2013. évben a Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott programokra, projektekre vonatkozó tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(3) Az Európai Bizottság és Magyarország Kormánya által elfogadott Nemzeti Stratégiai Referenciakeret forrásaiból finanszírozott programok, projektek esetén a 6. mellékletben a 2007-2013. évekre meghatározott és még kötelezettségvállalással nem terhelt európai uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(4) Az Európai Bizottság és Magyarország Kormánya által elfogadott Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap forrásaiból finanszírozott programok, projektek esetén a 6. mellékletben a 2007-2013. évekre meghatározott és még kötelezettségvállalással nem terhelt európai uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség. A kötelezettségvállalást az (5) bekezdésben foglaltakra tekintettel kell megtenni.

(5) Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap keretében feltételhez nem kötött kötelezettség akkor vállalható, ha az abból eredő kifizetés legkésőbb 2015. évben teljesülhet. A Tanács 1698/2005/EK rendeletének hatálya alá tartozó, a 2015. évet követően kiadással járó többéves kötelezettség csak akkor vállalható, ha a 2015. évet követő kiadások az Európai Unió költségvetéséből finanszírozott részének fedezetéül szolgáló forrás az Európai Unió 2013. év utáni pénzügyi keretterveiben, illetve az éves költségvetéseiben rendelkezésre áll.

(6) Az Európai Bizottság és Magyarország Kormánya által elfogadott Halászati Operatív Program forrásaiból finanszírozott programok, projektek esetén a 6. mellékletben a 2007-2013. évekre meghatározott és még kötelezettségvállalással nem terhelt európai uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(7) Az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások maradéktalan felhasználása érdekében az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével az (1)-(4) és (6) bekezdésben meghatározott mértéken túl is vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(8) A XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. cím, 4. alcím, 1. Gazdaságfejlesztés Operatív Program jogcímcsoporton, valamint az XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. cím, 4. alcím, 29. Közép-magyarországi Operatív Program jogcímcsoporton belül a JEREMIE-típusú pénzügyi eszközök végrehajtása során megtérült visszatérítendő támogatásokból származó bevételek a Gazdaságfejlesztés Operatív Program, és a Közép-magyarországi Operatív Program forrását növelik, amelyre tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség vállalható a pénzügyi eszközökre vonatkozó közösségi szabályok szerint, kizárólag a Gazdaságfejlesztés Operatív Program 4. pénzügyi eszközök prioritás, és a Közép-magyarországi Operatív Program 1.3. intézkedés keretében.

49. § Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, Európai Halászati Alap és az Európai Mezőgazdasági és Garancia Alap által támogatott programok és intézkedések finanszírozásával összefüggő kockázatok kezelésére képzett céltartalékot árfolyam-ingadozás esetén a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 7. alcím, 1. Uniós programok árfolyam-különbözete jogcímcsoport előirányzata, egyéb esetben a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím 7. alcím 2. Egyéb EU által nem térített kiadások jogcímcsoport finanszírozza, és kizárólag a jogszabályban meghatározott célokra használható fel.

50. § Az Európai Területi Együttműködés célkitűzés keretében a 2007-2013 programozási időszakban megvalósuló programok, projektek esetében az államháztartásért felelős miniszter egyetértése esetén vállalható az irányadó programkeret hazai projektpartnerekre eső részének kötelezettségvállalással még nem terhelt részét meghaladó mértékű tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség akkor, ha az adott programban részes minden további partnerország biztosítja az arányos mértékű többletkötelezettség-vállalás lehetőségét saját projektpartnerei számára.

51. § A 2013 januárjában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. § (1)-(2) bekezdése alapján esedékes nyugdíjemelés meghatározásánál 5,2%-os fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.

52. § A szociális hozzájárulási adó 2013-ban megfizetett összegének 100%-a az Ny. Alapot illeti meg. A szociális hozzájárulási adó megfizetett összegét a NAV a jogosult számlájára naponta átutalja.

53. § (1) A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. § szerinti illetményalap a 2013. évben 38 650 forint.

(2) A költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves kafetériakerete illetve kafetéria rendszert nem alkalmazó szervek esetében az egy foglalkoztatottnak éves szinten - az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvényre is figyelemmel, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. § (1) bekezdés a)-f) pontjában és (3) bekezdésében meghatározott juttatások - együttes összege a 2013. évben nem haladhatja meg a bruttó 200 000 forintot, amely összeg fedezetet biztosít az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is.

54. § (1) A Kjt.

a) 66. § (1) bekezdése szerinti, a közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozatához tartozó illetmény garantált összegét, és a növekvő számú fizetési fokozatokhoz tartozó - az első fizetési fokozat garantált illetményére épülő - legkisebb szorzószámokat a 2013. évre a 7. melléklet tartalmazza,

b) 69. §-a szerinti illetménypótlék számítási alapja a 2013. évben 20 000 forint.

(2) A Kjt. 77. § (1) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén nyújtott keresetkiegészítés a 2013. évben a keresetbe tartozó juttatások előző évi bázis előirányzatának 2%-a. Fel nem használt előirányzata kizárólag a keresetbe tartozó juttatások emelésére fordítható. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a Közokt. tv. 118. § (12)-(14) bekezdésében szabályozott esetekre, az állami felsőoktatási intézményekre, a központi és a köztestületi költségvetési szervként működő kutatóközpontokra, kutatóintézetekre, és a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó kutatást kiegészítő akadémiai köztestületi és központi költségvetési szervekre.

55. § (1) A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 169. § (2) bekezdése szerinti bírói illetményalap a 2013. évben 391 600 forint.

(2) A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 59. § (3) bekezdése szerinti ügyészi illetményalap a 2013. évben 391 600 forint.

(3) A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 1. § (3) bekezdése szerinti jogi segítői óradíj a 2013. évben 3000 forint.

(4) Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 131. § (2) bekezdése szerinti kirendelt ügyvédi óradíj a 2013. évben 3000 forint.

56. § (1) A Gyvt. 66/F. § (2) bekezdése szerinti nevelőszülői díj legalacsonyabb összege - gyermekenként, fiatal felnőttenként - a 2013. évben 15 000 forint/hó.

(2) A Gyvt. 66/L. § (1) bekezdése szerinti hivatásos nevelőszülői díj legalacsonyabb összege a 2013. évben 135 000 forint/hó.

(3) A Gyvt. 20/A. § (2) bekezdése szerinti támogatás esetenkénti összege a 2013. évben gyermekenként 5800 forint.

(4) A Gyvt. 20/B. § (5) bekezdése szerinti pótlék esetenkénti összege a 2013. évben gyermekenként 8400 forint.

(5) A Szoctv. 38. § (3) bekezdésében meghatározott, a lakásfenntartás egy négyzetméterre jutó elismert havi költsége a 2013. évben 450 forint.

(6) A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény 4. § (2) bekezdés a) pontja szerinti első utalási összeg 42 500 forint, b) pontja szerinti második és harmadik utalási összeg 44 600-44 600 forint, ha a gyermek a 2013. évben született.

(7) A Szoctv. 43/A. § (4) bekezdésében meghatározott szakértői díj összege a 2013. évben esetenként 20 000 forint.

(8) A Szoctv. 44. § (1) bekezdése szerinti ápolási díj havi alapösszege a 2013. évben 29 500 forint.

(9) A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott alapnormatíva összege a 2013. évben 440 000 forint/fő/év.

57. § A Közokt. tv. 118. § (13) bekezdésében meghatározott, kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés számítási alapja a 2013. évben 5250 forint/fő/hónap.

58. § (1) A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 7. § (1) bekezdése, a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény 2. § (4) bekezdése, és a termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megszerzésének ötödik üteméről szóló 259/2009. (XI. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: TéR.) alapján az életjáradék összege 2013. március 1-jétől az előző évben megvalósult átlagos nyugdíjemelés százalékos mértékével emelkedik.

(2) Az Éltv. és a TéR. alapján a 2013. március 1-je után az életjáradék összegét az Éltv. és a TéR. mellékletében meghatározott összeg (1) bekezdés szerinti növekménye figyelembevételével kell megállapítani.

59. § (1) A Szoctv. 50/A. § (8) bekezdése szerinti egyéni gyógyszerkeret havi összege a 2013. évben 12 000 forint.

(2) A Szoctv. 50/A. § (9) bekezdése szerinti eseti keret éves összege a 2013. évben 6000 forint.

60. § A Paksi Atomerőmű Zrt. 2013. évi befizetési kötelezettsége a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba 19 329,4 millió forint, amelyet havonta egyenlő részletekben köteles átutalni az Alap számlájára.

61. § (1) Az Éhvt. 13. §-a szerinti felügyeleti díj mértéke a projekt jogszabály alapján jóváhagyott Tervdokumentumában létrehozni tervezett minden egyes kibocsátáscsökkentési egység után 38 forint.

(2) A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 147. § (1) bekezdése szerinti szénipari szerkezetátalakítási támogatás mértéke 0,19 forint/kWh.

(3) A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 147. § (1) bekezdése szerinti jogszabályban meghatározott személyi kör részére a villamos energiaiparban fennálló vagy eltöltött munkaviszonnyal összefüggésben jogszabálynak megfelelően biztosított kedvezményes árú villamosenergiaellátás támogatása 0,07 forint/kWh.

62. § A XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 5. alcím, 7. Fejlesztési típusú támogatások jogcímcsoport kiadási előirányzata terhére kell teljesíteni a korábbi évekről áthúzódó agrárberuházások fizetési kötelezettségét, a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 5. alcím, 8. Folyó kiadások és jövedelemtámogatások jogcímcsoport kiadási előirányzatáról pedig a folyó költségként elszámolható, megszűnő agrár- és vidékfejlesztési támogatások korábbi években vállalt és 2013. évet terhelő áthúzódó fizetési kötelezettségeit. Ugyancsak a 20. cím, 5. alcím, 8. Folyó kiadások és jövedelemtámogatások jogcímcsoport kiadási előirányzatról kell teljesíteni a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodók adósságrendezési programjának 2013. évet terhelő kiadásait is.

63. § (1) Az MFB Zrt. által saját kockázatára nyújtott azon hitelek állománya, amelyekhez a Kormány határozatában forrás- és eszközoldali kamattámogatást biztosít, a 2013. év folyamán legfeljebb 500 000,0 millió forint lehet.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott keretet a tényleges állomány az év egyetlen napján sem haladhatja meg.

64. § A XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 33. alcím, 1. Beruházás ösztönzési célelőirányzat jogcímcsoport tekintetében a tárgyéven túli fizetési kötelezettségvállalás állomány összege nem haladhatja meg a 97 500,0 millió forintot. A tárgyévi előirányzaton felül a Kormány egyedi döntése alapján vállalható kötelezettség.

65. § Az Áht. 97. § (3) bekezdésének alkalmazása során a kis összegű követelés értékhatára 100 000 forint.

66. § A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 13. § (5) bekezdésében meghatározott gyártási költségvetési értékhatár a 2013. évben magyar filmalkotás esetén 307,3 millió forint, magyar részvételű koprodukciós filmalkotás esetén 553,0 millió forint.

67. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti közbeszerzési értékhatár - kivéve a Kbt. szerinti közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt - 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig:

a) árubeszerzés esetében: 8,0 millió forint,

b) építési beruházás esetében: 15,0 millió forint,

c) építési koncesszió esetében: 100,0 millió forint,

d) szolgáltatás megrendelése esetében: 8,0 millió forint,

e) szolgáltatási koncesszió esetében: 25,0 millió forint.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a Kbt. szerinti közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó nemzeti közbeszerzési értékhatár 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig:

a) árubeszerzés esetében: 50,0 millió forint,

b) építési beruházás esetében: 100,0 millió forint,

c) szolgáltatás megrendelése esetében: 50,0 millió forint.

68. § (1) A Kbt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, az árubeszerzésre vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár - kivéve a Kbt. XIV. Fejezete alkalmazásakor a közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt - 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig:

a) a Kbt. 6. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, valamint ezen ajánlatkérők esetében a védelem terén beszerzendő árukra akkor, ha a védelem terén a beszerzendő áru a Kbt. 2. mellékletében szerepel: 130 000 euró,

b) a Kbt. 6. § (1) bekezdése szerinti egyéb ajánlatkérő esetében, valamint a 6. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, ha a védelem terén a beszerzendő áru a Kbt. 2. mellékletében nem szerepel: 200 000 euró.

(2) A Kbt. 10. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, az építési beruházásra vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár - kivéve a Kbt. XIV. Fejezete alkalmazásakor a közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt - 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig: 5 000 000 euró.

(3) A Kbt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, az építési koncesszióra vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig: 5 000 000 euró.

(4) A Kbt. 10. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a szolgáltatás megrendelésére vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár - kivéve a Kbt. XIV. fejezete alkalmazásakor a közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt - 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig:

a) a Kbt. 6. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ajánlatkérők esetében, ha a szolgáltatás a Kbt. 3. mellékletében szerepel, kivéve a 8. csoportba tartozó kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat és az 5. csoportba tartozó 7524, 7525, 7526 számú távközlési szolgáltatásokat: 130 000 euró,

b) a Kbt. 6. § (1) bekezdésében meghatározott egyéb ajánlatkérő esetében, ha a szolgáltatás a Kbt. 3. mellékletében szerepel, kivéve a 8. csoportba tartozó kutatási és fejlesztési szolgáltatásokat és az 5. csoportba tartozó 7524, 7525, 7526 számú távközlési szolgáltatásokat: 200 000 euró,

c) a Kbt. 3. mellékletében a 8. csoportba tartozó kutatási és fejlesztési szolgáltatások és az 5. csoportba tartozó 7524, 7525, 7526 számú távközlési szolgáltatások, valamint a Kbt. 4. melléklete szerinti szolgáltatások esetében: 200 000 euró.

(5) A Kbt. 10. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a tervpályázati eljárás lefolytatására vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár - kivéve a Kbt. XIV. fejezete alkalmazásakor a közszolgáltatói szerződésekre vonatkozó értékhatárt - 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig:

a) a (4) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott értékhatárok, ha a tervpályázati eljárás eredményeként szolgáltatás megrendelésére kerül sor,

b) a (4) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott értékhatárok minden olyan tervpályázati eljárás esetében, amelynek pályázati díja és a pályázóknak fizetendő díjak együttes teljes összege eléri vagy meghaladja ezeket az értékhatárokat.

69. § (1) A 68. §-tól eltérően a Kbt. XIV. Fejezete alkalmazásakor a közszolgáltatói szerződések esetén irányadó, a Kbt. 10. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott uniós közbeszerzési értékhatár 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig:

a) árubeszerzésre, valamint a szolgáltatás megrendelésére 400 000 euró,

b) építési beruházásra 5 000 000 euró.

(2) a Kbt. XIV. fejezete alkalmazásakor a közszolgáltatói szerződések esetén irányadó, a Kbt. 10. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, a tervpályázati eljárás lefolytatására vonatkozó uniós közbeszerzési értékhatár 2013. január 1-jétől 2013. december 31-éig:

a) 400 000 euró, ha a tervpályázati eljárás eredményeként szolgáltatás megrendelésére kerül sor,

b) 400 000 euró, ha a tervpályázati eljárás pályázati díja és a pályázóknak fizetendő díjak együttes teljes összege eléri vagy meghaladja ezt az értékhatárt.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben, valamint a 68. §-ban meghatározott uniós értékhatárok forintban meghatározott összegeként az Európai Unió Hivatalos Lapjában így közzétett - az Európai Bizottság által kétévente felülvizsgált - összeget kell figyelembe venni.

70. § Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 2. § (1) bekezdésének végrehajtásához a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény 101. § (11) bekezdés d) pontja alapján nyújtott költségvetési támogatás maradványából a 2013. évben 3284,3 millió forintot a Hadigondozottak Közalapítványa a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvényben meghatározott célra használhat fel. Ha a Hadigondozottak Közalapítványánál a kárpótlásra elkülönített összeg a hadigondozási feladatok finanszírozása miatt a 2013. évben nem elegendő a kötelezettségek kifizetésére, a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet saját előirányzatai terhére az esedékessé váló összegeket a hadigondozási feladatokra tervezett előirányzat (3284,3 millió forint) erejéig átadja a Hadigondozottak Közalapítványa részére.

71. § A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (továbbiakban: Szjtv.) 27. § (5) bekezdése szerinti koncessziós díj jogszabályi minimuma az Szjtv. 37. § 11. pontja szerinti egységenként a 2013. tárgyévre vonatkozóan a következő:

a) Budapesten és Pest megyében I. kategóriájú játékkaszinó esetében 631,2 millió forint, II. kategóriájú játékkaszinó esetében 368,2 millió forint,

b) az a) pontban foglalt kivétellel I. kategóriájú játékkaszinó esetében 526 millió forint, II. kategóriájú játékkaszinó esetében 52,6 millió forint.

72. § (1) Az állam az 5000 fő lakosságszámot meghaladó település települési önkormányzatának - ideértve a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat is - (a továbbiakban: átvállalással érintett önkormányzat) a (2) és (3) bekezdés szerinti adósságelemei nélkül számított 2012. december 31-i, az átvállalás időpontjában fennálló adósságállománya és ezen adósságnak az átvállalás időpontjáig számított járulékai összegét - a 74. § (3) bekezdésében meghatározott kivétellel - részben átvállalja.

(2) Az állam teljes mértékben átvállalja az 5000 fő lakosságszámot meghaladó település

a) a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény) 1. mellékletében meghatározott egészségügyi intézmény tulajdonos és fenntartó települési önkormányzatának és a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 2. mellékletében meghatározott egészségügyi intézmények által használt vagyon tulajdonos települési önkormányzatának azon működtetéshez és fejlesztéshez kötődő 2012. december 31-i, az átvállalás időpontjában fennálló adósságának és annak az átvállalás időpontjáig számított járulékainak összegét, amely kifejezetten és igazolhatóan a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 1. § 2. pontjában meghatározott átvett vagyonhoz kapcsolódóan keletkezett, és

b) az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény (a továbbiakban: szociális és gyermekvédelmi intézmények átvételét szabályozó törvény) 2. § (1) bekezdése alapján átvett intézmény tulajdonos és fenntartó települési önkormányzatának azon működtetéshez és fejlesztéshez kötődő 2012. december 31-i, az átvállalás időpontjában fennálló adósságának és annak az átvállalás időpontjáig számított járulékainak összegét, amely kifejezetten és igazolhatóan a szociális és gyermekvédelmi intézmények átvételét szabályozó törvény 1. § 2. pontjában meghatározott átvett vagyonhoz kapcsolódóan keletkezett.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti átvállalás nem terjed ki

a) az államháztartás központi alrendszeréből és a közvetlenül az Európai Uniótól vagy nemzetközi szervezettől elnyert támogatás előfinanszírozására, valamint az általános forgalmi adó vagy egyéb bevétel megelőlegezésére nevesítetten szolgáló adósságból eredő fizetési kötelezettség teljesítésére, valamint

b) a víziközmű-társulattól az átvállalással érintett önkormányzat által átvett hitelből eredő fizetési kötelezettség teljesítésére.

(4) Az átvállalással érintett (1) bekezdés szerinti adósság a Gst. 3. § (1) bekezdés a)-c) pontjában, a (2) bekezdés szerinti adósság a Gst. 3. § (1) bekezdés a)-b) pontjában foglaltaknak megfelelő - kölcsön- vagy hiteljogviszonyon, hitelviszonyt megtestesítő értékpapíron, továbbá az (1) bekezdés alapján átvállalt adósság esetében váltókibocsátáson alapuló - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti pénzügyi intézmény (a továbbiakban: hitelező) felé fennálló tartozásokat foglalja magában.

(5) Az átvállalással érintett önkormányzat az átvállalással érintett folyószámlahitel és váltó állományát az (1) és (2) bekezdés szerinti átvállalás érdekében a 74. § (6) bekezdése szerinti tételes átvállalásról szóló megállapodás előtt legalább 15 nappal - a kölcsön- vagy hiteljogviszonnyal azonos feltételekkel - működési vagy fejlesztési hitellé alakítja át.

(6) Az átvállalással érintett adósság részét képező, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat az átvállalással érintett önkormányzatok az átvállalást megelőzően - az adott értékpapírban foglalt pénzügyi kötelezettségek tekintetében azonos feltételekkel - kölcsönjogviszonnyá alakíthatják át. Ennek hiányában az állam az értékpapír lejárat előtti visszaváltásából eredő fizetési kötelezettséget vállalja át és teljesíti. E fizetési kötelezettségét az állam az értékpapír-tulajdonostól történő, az adott értékpapírban foglalt pénzügyi kötelezettségek tekintetében azonos feltételekkel rendelkező hitel felvételével is kiválthatja.

73. § (1) A 72. § (1) bekezdése és a 74. § (3) bekezdése szerinti adósság átvállalásának mértékét az átvállalással érintett önkormányzat 2012. június 30-i egy főre jutó iparűzési adóerőképességének (a továbbiakban: adóerőképesség) és az átvállalással érintett önkormányzat településkategóriája adóerőképessége korrigált átlagának egymáshoz viszonyított aránya alapján kell meghatározni. A számítás során figyelembe vett településkategóriák a következők:

a) megyei jogú város,

b) 10 000 főt elérő vagy azt meghaladó lakosságszámmal rendelkező egyéb város,

c) 5000 főt meghaladó, de 10 000 főnél kisebb lakosságszámmal rendelkező egyéb város,

d) 5000 fő lakosságszámot meghaladó község.

(2) Az (1) bekezdés szerinti településkategóriák adóerőképességének korrigált átlaga a településkategóriába tartozó önkormányzatok adóerőképességének - az alsó és felső decilisbe tartozó önkormányzatok adatainak figyelmen kívül hagyásával - számított átlaga.

(3) Az adóerőképességet a helyi önkormányzatok 2012. évre vonatkozó első féléves beszámolóiban közölt, bevallott iparűzési adóalapok alapján kell kiszámítani.

(4) Ha az átvállalással érintett önkormányzat adóerőképessége a településkategóriája adóerőképessége korrigált átlagának

a) 100%-át eléri vagy meghaladja, a 72. § (1) bekezdése szerinti adósság 40%-a,

b) 75%-a és 100%-a között van, a 72. § (1) bekezdése szerinti adósság 50%-a,

c) 50%-a és 75%-a között van, a 72. § (1) bekezdése szerinti adósság 60%-a,

d) 50%-a alatt van, a 72. § (1) bekezdése szerinti adósság 70%-a

szolgál az állam által történő adósságátvállalás alapjául.

(5) A (4) bekezdéstől eltérően az adóerőképességgel nem rendelkező átvállalással érintett önkormányzat, a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzat esetében 40%-os mérték szolgál az állam által történő adósságátvállalás alapjául.

74. § (1) Az átvállalással érintett önkormányzat a 72. § (1) és (2) bekezdése szerinti adósságelemek tőke- és járulékösszegéről, valamint elkülönítetten a 72. § (2) bekezdése szerinti adósságelemekről 2013. január 11-éig a kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül adatot szolgáltat. Az adatszolgáltatásban meg kell jelölni, hogy mely adósságelemek, illetve mely adósságelemekből milyen összeg tartozik a 72. § (2) bekezdésének hatálya alá. Az adatszolgáltatás mellékleteként az átvállalással érintett önkormányzat csatolja

a) a hitelező által az átvállalás alapját képező összegről - jogviszonyonkénti bontásban, ezen belül megjelölve a tőke és a járulék összegét, a járulékok számításának módját, valamint e tételek adott hitelezőre vonatkozó teljes összegét - kiállított igazolásokat,

b) az arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy ha rendelkezik olyan betéttel vagy egyéb számlaköveteléssel, ami kifejezetten egy adott adósságelemhez kapcsolódik, vagy annak fedezetére, teljesítésének biztosításául szolgál, és ha ez az adósságelem részben vagy egészben átvállalásra kerül, akkor e betét vagy számlakövetelés összegét - legfeljebb az ahhoz kapcsolódó adósságelem átvállalással érintett mértéke szerinti arányos összegéig - az átvállalás napján az állam által megjelölt számlára átutalja, és

c) nyilatkozatát arról, hogy 2012. december 31-én adósságrendezési eljárás alatt áll-e.

(2) A kincstár ellenőrzi az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatok hiánytalan benyújtását. A kincstár az (1) bekezdés alapján rendelkezésére bocsátott adatokat 2013. január 18-áig településenkénti, hitelezőnkénti és a 72. § (1) és (2) bekezdésének megfelelő kategória szerinti bontásban továbbítja az államháztartásért felelős miniszternek és a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek. Az államháztartásért felelős miniszter - a (3) bekezdés szerinti esetek kivételével - gondoskodik a 72. § (1) és (2) bekezdése szerinti adósságelemek 2013. június 28-áig történő átvállalásáról.

(3) Azon átvállalással érintett önkormányzat esetében, amellyel szemben 2012. december 31-én a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény alapján adósságrendezési eljárás van folyamatban, az állam az átvállalást az adósságrendezési eljárás lezárulta időpontjában fennálló és esedékessé váló kölcsön- vagy hitelviszonyt megtestesítő adósságból és váltókibocsátásból eredő fizetési kötelezettséget alapul véve hajtja végre. Ebben az esetben az államháztartásért felelős miniszter az általa külön meghatározott adatszolgáltatás alapján, az adósságrendezési eljárás lezárultát követő 60 napon belül gondoskodik az átvállalásról.

(4) A 72. § (1) és (2) bekezdése szerinti adósságátvállalással összefüggő eljárásban az állam képviseletében az államháztartásért felelős miniszter - az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel - teljes jogkörrel jár el.

(5) Az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a 72. § (1) bekezdése szerinti adósságátvállalás pontos mértékéről legkésőbb 2013. február 28-áig megállapodást köt az átvállalással érintett önkormányzattal. Az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a megállapodásban - különösen indokolt esetben - a 73. § (4) és (5) bekezdésében meghatározottaknál magasabb átvállalási mértéket is megállapíthatnak.

(6) Az államháztartásért felelős miniszter az ÁKK Zrt. útján a 72. § (1) és (2) bekezdése szerinti adósság vagy fizetési kötelezettség átvállalásáról az (5) bekezdés szerinti megállapodás megkötését követően, a megállapodásban meghatározott átvállalási mértéknek megfelelően - a 72. § (2) bekezdése szerinti ügyletek esetén 100%-os átvállalási mérték mellett - legkésőbb 2013. június 28-áig megállapodást köt az átvállalással érintett önkormányzattal és azok hitelezőivel.

(7) A kincstár a 2013. év végéig felülvizsgálhatja, hogy az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásban a 72. § (1) és (2) bekezdése szerinti kategóriába helyesen kerültek-e az adósságelemek az átvállalással érintett önkormányzat által besorolásra. Ha a kincstár megállapítja, hogy oda nem tartozó adósságelem került a 72. § (2) bekezdése szerinti kategóriába, határozatban dönt az adósságelem átsorolásáról, és döntéséről tájékoztatja az átvállalással érintett önkormányzatot és az államháztartásért felelős minisztert. Az átvállalással érintett önkormányzatnak a téves besorolás miatt jogtalanul igénybevett állami adósságátvállaláshoz kötődő adósság és járulék összegét a kincstári határozat kézhezvételét követő 90 napon belül a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamattal növelten kell megfizetnie az állam részére. Az államháztartásért felelős miniszter az ÁKK Zrt. útján a téves besorolás miatt pótlólagosan járó, állami adósságátvállaláshoz kötődő adósság összegét a kincstári határozat kézhezvételét követő 90 napon belül átvállalja.

75. § (1) A 72-74. § alkalmazásában a lakosságszámot a személyiadat- és lakcímnyilvántartás 2012. január 1-jei lakóhelyadatai alapján kell figyelembe venni.

(2) A 72. § (1) és (2) bekezdése szerinti adósság összegének megállapítása és a 74. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatás során a devizában denominált ügyletek esetén a 2012. december 31-én érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni.

76. § (1) Az állam átvállalja a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 1. § 2. pontjában meghatározott átvett vagyonba tartozó gazdasági társaságok azon a fekvőbeteg intézmény működtetéshez és fejlesztéshez kötődő, 2012. december 31-i, az átvállalás időpontjában fennálló adósságának és annak az átvállalás időpontjáig számított járulékainak összegét, amelyhez a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 1. mellékletében meghatározott egészségügyi intézmény tulajdonos és fenntartó települési önkormányzat és a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 2. mellékletében meghatározott egészségügyi intézmények által használt vagyon tulajdonos települési önkormányzat által vállalt kezesség kapcsolódik.

(2) Az átvállalással érintett (1) bekezdés szerinti adósság a Gst. 3. § (1) bekezdés a)-b) pontjában foglaltaknak megfelelő, hitelező felé - kölcsön- vagy hiteljogviszonyon, hitelviszonyt megtestesítő értékpapíron, alapuló - fennálló tartozásokat foglalja magában.

(3) A gazdasági társaság az átvállalással érintett folyószámlahitel állományát az (1) bekezdés szerinti átvállalás érdekében a (6) bekezdése szerinti átvállalásról szóló megállapodás előtt legalább 15 nappal - a kölcsön- vagy hiteljogviszonnyal azonos feltételekkel - működési vagy fejlesztési hitellé alakítja át.

(4) Az állam az átvállalással érintett adósság részét képező, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében az értékpapír lejárat előtti visszaváltásából eredő, a lejárt kölcsön- vagy hiteljogviszony esetén az abból származó fizetési kötelezettséget vállalja át és teljesíti. E fizetési kötelezettségét az állam az értékpapír-tulajdonostól történő, az adott értékpapírban foglalt pénzügyi kötelezettségek tekintetében azonos feltételekkel rendelkező hitel felvételével is kiválthatja.

(5) Az átvállalással érintett adósságelemek tőke- és járulékösszegéről a fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 2. § (1) bekezdése szerinti kijelölt szerv - elektronikus úton - 2013. január 18-áig adatot szolgáltat az államháztartásért felelős miniszternek. Az adatszolgáltatás mellékleteként a kijelölt szerv csatolja

a) gazdasági társaságonként a hitelező által az átvállalás alapját képező összegről - jogviszonyonkénti bontásban, ezen belül megjelölve a tőke és a járulék összegét, a járulékok számításának módját, valamint e tételek adott hitelezőre vonatkozó teljes összegét - kiállított igazolásokat,

b) az önkormányzati kezességvállalást igazoló dokumentumokat.

(6) Az államháztartásért felelős miniszter az (5) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján gondoskodik az (1)-(4) bekezdés szerinti adósságelemek 2013. június 28-áig történő átvállalásáról akként, hogy az ÁKK Zrt. útján megállapodást köt a gazdasági társaságokkal és azok hitelezőivel.

(7) A kincstár 2013. év végéig felülvizsgálhatja, hogy az (5) bekezdés szerinti adatszolgáltatás tartalma megfelel-e az (1)-(2) bekezdés előírásainak. Ha a kincstár megállapítja, hogy oda nem tartozó adósságelemet vállalt át az állam, határozatban dönt az átvállalt összeg államnak történő megtérítéséről. A fekvőbeteg intézmények átvételét szabályozó törvény 2. § (1) bekezdése szerinti kijelölt szervnek a téves besorolás miatt jogtalanul igénybevett állami adósságátvállaláshoz kötődő adósság és járulék összegét a kincstári határozat kézhezvételét követő 90 napon belül a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamattal növelten kell megfizetnie az állam részére.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

77. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg:

a) az 5. § (1) bekezdésében és a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott többlettámogatás igénylési feltételeit, az igény bejelentésének, megállapításának, a többlettámogatás folyósításának, elszámolásának és a felhasználás ellenőrzésének szabályait,

b) az egyedi támogatások, költségtérítések, valamint az egyéb vállalati támogatások mértékét és felhasználási szabályait,

c) a 10. § (7) bekezdésében meghatározott - központi költségvetési szervekre vonatkozó - befizetési kötelezettség szabályait,

d) a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. cím, 33. alcím, 1. Beruházás ösztönzési célelőirányzat jogcímcsoport előirányzata felhasználásának részletes szabályait,

e) a 35. § (3)-(4) és (7)-(8) bekezdése szerinti támogatás igénylésének, folyósításának, elszámolásának, ellenőrzésének részletes szabályait.

(2) Felhatalmazást kap

a) a vízgazdálkodásért felelős miniszter, hogy - a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter, az egészségügyért felelős miniszter és a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter véleményének kikérésével - a 3. melléklet 2. pontja szerinti támogatás,

b) a környezetvédelemért felelős miniszter, hogy - a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - a 3. melléklet 3. pontja szerinti támogatás,

c) a közlekedésért felelős miniszter, hogy - a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - a 3. melléklet 4. pontja szerinti támogatás,

d) a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy - az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - a 3. melléklet 6. pontja szerinti támogatás,

e) a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy - a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével - a 3. melléklet 8. pontja szerinti támogatás,

f) a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter, hogy - az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter véleményének kikérésével - a 3. melléklet 9. pontja szerinti támogatás,

g) a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy - az oktatásért felelős miniszter, a sportpolitikáért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter és a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter véleményének kikérésével - a 3. melléklet 10. pont aa)-ac) alpontja szerinti támogatások,

h) a kultúráért felelős miniszter, hogy - a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter véleményének kikérésével - a 3. melléklet 11. pontja szerinti támogatás,

i) a kultúráért felelős miniszter, hogy - az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter egyetértésével - a 2. melléklet IV. 1. pontja és a 3. melléklet 12. pontja szerinti támogatás,

j) a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy - az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével -

ja) az Áht. 33. § (1) bekezdése alapján a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben létrehozott új előirányzatból nyújtott támogatás és

jb) a 4. melléklet 1. III. pontja és 2-3. pontja szerinti támogatás,

k) az egyenlő bánásmód biztosításáért és társadalmi felzárkózásért felelős miniszter, hogy - az államháztartásért felelős miniszter, valamint a helyi önkormányzatokért felelős miniszter egyetértésével - a 3. melléklet 16. pontja szerinti támogatás,

l) az oktatásért felelős miniszter, hogy - az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével - a 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatás összegét

igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.

(3) Felhatalmazást kap a helyi önkormányzat képviselő-testülete, hogy rendeletében a 6. § (5) bekezdés b)-c) pontjában meghatározott forgalmi értéktől kisebb értékhatárt határozzon meg.

78. § Ez a törvény 2013. január 1-jén lép hatályba, és 2016. december 31-én hatályát veszti.

ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

79. § (1) A települési önkormányzatoktól és intézményeiktől a járási kormányhivatalok, a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti állami intézményfenntartó központ és más állami intézményfenntartó szerv állományába kerülő köztisztviselők, közalkalmazottak és munkavállalók 2012. december havi, 2013. januárban esedékes illetményei, munkabérei és egyéb járandóságai, valamint azok közterhei kifizetésének kötelezettsége az átvevő fenntartót terheli.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyek után a 2012. december hónapra járó bérkompenzáció fedezete a települési önkormányzatot nem illeti meg.

(3) Az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik a helyi önkormányzatok, a többcélú kistérségi társulások foglalkoztatottainak a 2012. december havi, 2013. januárban esedékessé váló illetményének, munkabérének és egyéb járandóságának, valamint ezek közterheinek 2013 januárjában a Kincstári Egységes Számla terhére való megelőlegezéséről.

(4) A megelőlegezett összeget 2013. február 28-áig kell annak a helyi önkormányzatnak, többcélú kistérségi társulásnak és 2013. január 1-jétől az állam vagy nem állami szerv által átvett közfeladat ellátójának, illetve az ilyen közfeladatot ellátó intézmény fenntartójának a kincstár felé megfizetnie, akire tekintettel az állam azt a (3) bekezdés alapján megelőlegezte.

(5) A helyi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás a (4) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettségét a 2013. február havi nettó finanszírozás keretében történő levonással teljesíti. Ha a többcélú kistérségi társulás a 2013. évben támogatásban nem részesül, a (4) bekezdésben foglaltakat a többcélú kistérségi társulás székhelye szerinti települési önkormányzattal szemben kell alkalmazni.

(6) A visszafizetési kötelezettség elmulasztása esetén - ideértve azt is, ha a helyi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás részére 2013. február hónapban járó támogatás nem nyújt fedezetet a levonás összegére - a kincstár a meg nem fizetett összegre a kötelezett fizetési számlájával szemben azonnali beszedési megbízást nyújt be, felhatalmazó nyilatkozat hiányában is.

1. melléklet a 2012. évi CCIV. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlés Hivatala
1 Országgyűlés hivatali szervei 21 000,3
1 Működési költségvetés 460,0
1 Személyi juttatások 10 648,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 736,1
3 Dologi kiadások 4 191,7
5 Egyéb működési célú kiadások 46,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 367,5
2 Felújítások 3 470,6
2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 714,1
1 Működési költségvetés 5,0
1 Személyi juttatások 402,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 102,6
3 Dologi kiadások 191,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 22,7
3 Országgyűlési Őrség 2 176,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 749,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 426,7
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 Az Országgyűlés elnökének közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0
4 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2 Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány támogatása 48,0 48,0
8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai
1 Göncz Árpád közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0
2 Schmitt Pál közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0
3 Sólyom László közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0
9 Kossuth Lajos tér rekonstrukciója 10 190,8 10 190,0
1-4. cím összesen: 34 886,2 465,0 34 421,2
5 Közbeszerzési Hatóság
1 Közbeszerzési Hatóság 408,1
1 Működési költségvetés 1 023,0
1 Személyi juttatások 589,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 159,1
3 Dologi kiadások 638,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 44,7
5. cím összesen: 1 431,1 1 023,0 408,1
8 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség 1 055,0
2 Magyar Szocialista Párt 521,3
3 Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt 448,0
4 Lehet Más a Politika 249,2
5 Kereszténydemokrata Néppárt 232,6
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
4 Magyar Demokrata Fórum 42,8
9 Pártalapítványok támogatása
1 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 611,7
2 Táncsics Mihály Alapítvány 259,8
3 Gyarapodó Magyarországért Alapítvány 211,3
4 Ökopolisz Alapítvány 80,4
5 Barankovics István Alapítvány 69,4
6 Antall József Alapítvány 28,3
8-9. cím összesen: 3 809,8
10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása
1 Közszolgálati hozzájárulás 68 558,4
10. cím összesen: 68 558,4
20 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1 Működési költségvetés 9 539,7
1 Személyi juttatások 5 689,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 417,4
3 Dologi kiadások 2 024,1
5 Egyéb működési célú kiadások 251,3
2 Felhalmozási költségvetés 99,3
1 Beruházások 228,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 28,8
20. cím összesen: 9 639,0 9 639,0
21 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 477,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 296,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 79,8
3 Dologi kiadások 80,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 20,0
21. cím összesen: 477,0 477,0
22 Egyenlő Bánásmód Hatóság
1 Egyenlő Bánásmód Hatóság 210,0
1 Működési költségvetés 3,0
1 Személyi juttatások 122,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 33,0
3 Dologi kiadások 57,7
22. cím összesen: 213,0 3,0 210,0
I. fejezet összesen: 119 014,5 11 130,0 35 516,3

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Köztársasági Elnöki Hivatal 1 315,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 659,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 178,1
3 Dologi kiadások 428,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 44,4
2 Felújítások 3,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 2,0
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Állami kitüntetések 395,7 395,7
2 Köztársasági elnök közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0
3 Államfői Protokoll kiadásai 251,2 251,2
II. fejezet összesen: 2 035,4 2 035,4

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Alkotmánybíróság 1 773,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 083,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 300,1
3 Dologi kiadások 306,2
5 Egyéb működési célú kiadások 23,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 60,0
III. fejezet összesen: 1 773,8 1 773,8

IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 1 138,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 745,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 201,4
3 Dologi kiadások 188,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 3,1
IV. fejezet összesen: 1 138,2 1 138,2

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Állami Számvevőszék 7 660,8
1 Működési költségvetés 18,0
1 Személyi juttatások 5 017,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 340,9
3 Dologi kiadások 1 107,6
2 Felhalmozási költségvetés 2,0
1 Beruházások 173,0
2 Felújítások 41,9
V. fejezet összesen: 7 680,8 20,0 7 660,8

VI. BÍRÓSÁGOK

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Bíróságok 74 018,3
1 Működési költségvetés 2 086,0
1 Személyi juttatások 49 259,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 12 209,2
3 Dologi kiadások 13 812,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 772,8
2 Felújítások 50,0
2 Kúria 2 526,0
1 Működési költségvetés 172,0
1 Személyi juttatások 1 988,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 497,3
3 Dologi kiadások 209,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 2,5
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Pest megyei bíróság épület rekonstrukció 6 000,0 6 000,0
2 Igazságszolgáltatás beruházásai 964,9 964,9
4 Új kerületi bíróság kialakítása 500,0 500,0
VI. fejezet összesen: 86 267,2 2 258,0 84 009,2

VIII. ÜGYÉSZSÉG

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Ügyészségek 36 642,8
1 Működési költségvetés 37,0
1 Személyi juttatások 24 655,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 470,5
3 Dologi kiadások 4 179,7
5 Egyéb működési célú kiadások 5,0
2 Felhalmozási költségvetés 51,0
1 Beruházások 1 334,0
2 Felújítások 30,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 56,0
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 EU tagságból eredő feladatok 42,0 42,0
4 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata 30,0 30,0
VIII. fejezet összesen: 36 802,8 88,0 36 714,8

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása
1 A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 118 012,9
2 A települési önkormányzatok egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 163 371,4
3 A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 214 229,8
4 A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 28 992,0
2 Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok 57 715,8
3 A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai 46 093,0
4 Címzett és céltámogatások 35,0
5 Vis maior támogatás 8 000,0
IX. fejezet összesen: 636 449,9

X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása 7 915,4
1 Működési költségvetés 516,0
1 Személyi juttatások 5 664,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 458,8
3 Dologi kiadások 1 269,9
5 Egyéb működési célú kiadások 6,0
2 Felhalmozási költségvetés 3,0
1 Beruházások 32,5
3 Egyéb felhalmozási kiadások 3,0
2 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
1 Működési költségvetés 4 185,0
1 Személyi juttatások 1 314,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 339,5
3 Dologi kiadások 1 913,2
5 Egyéb működési célú kiadások 133,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 454,0
2 Felújítások 30,5
5 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 20 018,5
1 Működési költségvetés 8 923,6
1 Személyi juttatások 2 384,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 577,0
3 Dologi kiadások 23 506,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 2 387,3
2 Felújítások 86,6
8 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok 123 901,1
1 Működési költségvetés 34 463,6
1 Személyi juttatások 101 241,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 27 064,2
3 Dologi kiadások 29 339,0
5 Egyéb működési célú kiadások 2,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 494,6
2 Felújítások 221,3
3 Egyéb felhalmozási kiadások 1,9
9 Kutatóintézetek 1 323,2
1 Működési költségvetés 1 414,3
1 Személyi juttatások 1 292,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 356,6
3 Dologi kiadások 898,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 190,0
12 Balassi Intézet 3 669,8
1 Működési költségvetés 790,5
1 Személyi juttatások 2 330,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 510,2
3 Dologi kiadások 1 365,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 220,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 33,5
15 Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal 1 962,7
1 Működési költségvetés 904,8
1 Személyi juttatások 1 011,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 163,2
3 Dologi kiadások 784,2
5 Egyéb működési célú kiadások 669,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 238,6
17 Nemzeti Közszolgálati Egyetem 3 186,8
1 Működési költségvetés 1 831,2
1 Személyi juttatások 2 612,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 652,7
3 Dologi kiadások 1 551,7
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 146,6
5 Egyéb működési célú kiadások 10,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 45,0
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 KIM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása 1 073,2 1 073,2
7 Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása 510,0 510,0
10 Közép-kelet európai regionális együttműködés 2013 50,0 50,0
17 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 120,0 120,0
18 Jogi segítségnyújtás 115,0 115,0
19 Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálat 50,0 50,0
20 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése 100,0 100,0
27 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 22,0 22,0
31 Időközi és nemzetiségi választások lebonyolítása 81,0 81,0
41 Ludovika Campus 3 400,0 3 400,0
43 Smithsonian Folklife Fesztiválon való részvétel 200,0 200,0
3 Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
2 Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata 100,0 100,0
4 Európai Területi Társulások támogatása 126,9 126,9
7 Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás 36,0 36,0
21 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatása 210,0 210,0
22 Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány 220,0 220,0
23 Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért 150,0 150,0
4 Határon túli magyarok programjainak támogatása
3 Nemzetpolitikai tevékenység támogatása 3 539,4 3 539,4
11 Járási szociális feladatok ellátása 18 325,9 18 325,9
25 Fejezeti általános tartalék 161,8 161,8
1- 20. cím összesen: 243 600,7 53 032,0 190 568,7
24 Céltartalékok
2 Közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja 89 528,7
3 Különféle kifizetések 10 000,0
X. fejezet összesen: 343 129,4 53 032,0 190 568,7

XI. MINISZTERELNÖKSÉG

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Miniszterelnökség 4 805,2
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 483,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 728,0
3 Dologi kiadások 1 534,5
5 Egyéb működési célú kiadások 44,5
2 Felhalmozási költségvetés 12,0
1 Beruházások 15,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 12,0
2 Információs Hivatal 10 050,7
1 Működési költségvetés 87,7
1 Személyi juttatások 4 377,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 100,8
3 Dologi kiadások 4 282,0
2 Felhalmozási költségvetés 27,1
1 Beruházások 335,1
2 Felújítások 18,4
3 Egyéb felhalmozási kiadások 51,9
3 Nemzetstratégiai Kutató Intézet 1 300,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 679,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 213,5
3 Dologi kiadások 366,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 40,0
4 Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet 340,0
1 Működési költségvetés 80,0
1 Személyi juttatások 195,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 55,6
3 Dologi kiadások 140,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 27,0
2 Felújítások 1,6
5 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
1 Kormányfői protokoll 500,0 500,0
2 Kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok 1 690,0 1 690,0
3 Konzultációk kiadásai 1 600,0 1 600,0
5 Ifjúságpolitikai célok támogatása 100,0 100,0
6 Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadások 75,0 75,0
7 A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumával kapcsolatos kiadások 600,0 600,0
8 Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány támogatása 50,0 50,0
9 „Az Élet Menete” Alapítvány támogatása 50,0 50,0
10 Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tevékenységében közreműködő szervezetek támogatása 300,0 300,0
12 Diaszpóra magyarsággal kapcsolatos feladatok 2 000,0 2 000,0
2 Fejezeti általános tartalék 864,2 864,2
1-5. cím összesen: 24 531,9 206,8 24 325,1
6 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 955,8
1 Működési költségvetés 3,0
1 Személyi juttatások 592,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 151,7
3 Dologi kiadások 215,0
6. cím összesen: 958,8 3,0 955,8
7 Rendkívüli kormányzati intézkedések 100 000,0
8 Országvédelmi Alap 400 000,0
XI. fejezet összesen: 525 490,7 209,8 25 280,9

XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása 5 588,4
1 Működési költségvetés 132,3
1 Személyi juttatások 3 551,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 961,5
3 Dologi kiadások 1 197,6
2 Felhalmozási költségvetés 5,0
1 Beruházások 10,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 5,0
2 Szakigazgatási intézmények
1 Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 4 999,1
1 Működési költségvetés 6 058,5
1 Személyi juttatások 4 558,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 230,8
3 Dologi kiadások 4 665,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 602,8
3 Földmérési és Távérzékelési Intézet
1 Működési költségvetés 1 666,0
1 Személyi juttatások 856,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 231,2
3 Dologi kiadások 578,7
4 Állami Ménesgazdaság 230,1
1 Működési költségvetés 161,5
1 Személyi juttatások 98,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 26,6
3 Dologi kiadások 245,9
2 Felhalmozási költségvetés 8,0
1 Beruházások 28,5
5 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 11 371,0
1 Működési költségvetés 50,0
1 Személyi juttatások 3 719,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 004,2
3 Dologi kiadások 3 505,8
5 Egyéb működési célú kiadások 3 143,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 47,9
6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei 4 020,7
1 Működési költségvetés 1 376,2
1 Személyi juttatások 3 043,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 807,1
3 Dologi kiadások 1 556,8
2 Felhalmozási költségvetés 11,3
3 Egyéb felhalmozási kiadások 0,9
7 Közművelődési intézmények 434,9
1 Működési költségvetés 100,0
1 Személyi juttatások 347,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 95,0
3 Dologi kiadások 92,1
8 Agrárkutató intézetek 1 480,2
1 Működési költségvetés 949,8
1 Személyi juttatások 1 565,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 408,0
3 Dologi kiadások 518,7
2 Felhalmozási költségvetés 71,1
1 Beruházások 7,7
3 Egyéb felhalmozási kiadások 1,0
10 Génmegőrzési Intézmények 508,8
1 Működési költségvetés 214,5
1 Személyi juttatások 357,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 83,2
3 Dologi kiadások 270,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 12,0
11 Nemzeti Öntözési Hivatal 1 000,0
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 294,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 79,4
3 Dologi kiadások 412,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 214,0
12 Országos Meteorológiai Szolgálat 512,3
1 Működési költségvetés 1 112,0
1 Személyi juttatások 786,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 214,6
3 Dologi kiadások 569,1
2 Felhalmozási költségvetés 3,0
1 Beruházások 54,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 3,0
13 Nemzeti Környezetügyi Intézet 1 245,0
1 Működési költségvetés 4,4
1 Személyi juttatások 782,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 210,7
3 Dologi kiadások 247,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 8,6
14 Nemzeti park igazgatóságok 2 260,0
1 Működési költségvetés 4 269,3
1 Személyi juttatások 2 579,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 705,6
3 Dologi kiadások 2 780,9
2 Felhalmozási költségvetés 112,2
1 Beruházások 560,2
2 Felújítások 10,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 5,4
15 Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek 3 624,9
1 Működési költségvetés 3 357,9
1 Személyi juttatások 4 197,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 123,4
3 Dologi kiadások 1 461,0
2 Felhalmozási költségvetés 8,0
1 Beruházások 200,7
3 Egyéb felhalmozási kiadások 8,0
17 Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 1 744,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 1 123,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 297,5
3 Dologi kiadások 245,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 77,6
18 Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet 172,3
1 Működési költségvetés 281,7
1 Személyi juttatások 153,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 45,5
3 Dologi kiadások 254,7
19 Agrárgazdasági Kutató Intézet 636,8
1 Működési költségvetés 99,2
1 Személyi juttatások 462,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 132,0
3 Dologi kiadások 142,0
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
5 Regionális viziközmű rendszerek állami kötelezettségei és a pályázati fejlesztéséhez szükséges önerő 10,0 10,0
9 Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése 10,0 10,0
19 Ivóvízbázis-védelmi Program végrehajtása 27,4 27,4
20 Ivóvíz-minőségjavító program 54,8 54,8
2 Környezetvédelmi célelőirányzatok
9 Természetvédelmi kártalanítás 2 094,2 2 094,2
10 Természetvédelmi pályázatok támogatása 23,5 23,5
11 Hulladék-gazdálkodási feladatok támogatása 12 747,2 12 747,2
13 Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség működési támogatása 1 200,0 1 200,0
14 Állami feladatok átvállalása a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában 108,0 108,0
21 Kisméretű szálló por (PM10) koncentrációjának csökkentésével kapcsolatos kiadások 72,0 72,0
3 Agrár célelőirányzatok
2 Agrárkutatás támogatása 138,2 138,2
3 Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 10,1 10,1
4 Határon átnyúló vidékfejlesztési feladatok támogatása 65,7 65,7
5 Tanyafejlesztési Program 1 940,0 1 940,0
6 Hungarikum Bizottság feladatainak támogatása 1 000,0 1 000,0
8 Állami feladatok átvállalása az agrár- és vidékfejlesztési programok megvalósításában 150,0 150,0
10 Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása 71,1 71,1
13 Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei 2 000,0 2 000,0
16 Ágazati gazdasági és hivatásrendi kamarák állami feladatainak támogatása 52,6 52,6
19 Állami génmegőrzési feladatok támogatása 125,1 125,1
20 Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 250,0 250,0
25 Nemzetközi szervezetek tagsági díjai 1 258,6 1 258,6
4 Uniós programok kiegészítő támogatása
6 Méhészeti Nemzeti Program 601,8 601,8
7 Igyál tejet program 1 500,0 1 500,0
8 Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása 2 200,0 2 200,0
9 Egyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatása 1 180,0 1 180,0
10 Uniós Programok ÁFA fedezete 1 560,0 1 560,0
11 Iskolagyümölcs program 1 211,0 1 211,0
5 Nemzeti támogatások
3 Állattenyésztési feladatok 815,7 815,7
4 A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása 2 600,0 2 600,0
5 Vadgazdálkodás támogatása 101,6 101,6
6 Nemzeti Erdőprogram
3 Erdőfelújítás 193,9 193,9
4 Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás 238,8 238,8
7 Fejlesztési típusú támogatások 61,4 61,4
8 Folyó kiadások és jövedelemtámogatások 48 995,0 48 995,0
10 Nemzeti agrár kárenyhítés 8 000,0 4 000,0 4 000,0
11 Erdei kisvasutak üzemeltetési támogatása 35,0 35,0
6 Állat- és növénykártalanítás 1 000,0 1 000,0
7 Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások
1 Uniós programok árfolyam-különbözete 300,0 300,0
2 Egyéb EU által nem térített kiadások 1 000,0 1 000,0
11 Vidékfejlesztési és halászati programok
2 Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT)
1 I. tengely: A mezőgazdaság és erdészeti ágazat versenyképességének javítása 87 172,1 61 873,9 25 298,2
2 II. tengely: A környezet és a vidék fejlesztése 75 879,7 54 070,6 21 809,1
3 III. tengely: Az életminőség javítása a vidéki területeken és a diverzifikáció ösztönzése 39 381,3 28 521,3 10 860,0
4 IV. tengely: Leader programok 9 473,7 7 343,2 2 130,5
5 Technikai segítségnyújtás 5 700,0 4 215,1 1 484,9
3 Halászati Operatív Program
1 Akvakultúra, belvízi halászat és a halászati és akvakultúra termékek feldolgozása és forgalmazása (II. tengely) 1 848,4 1 386,3 462,1
2 Közös érdekeket célzó intézkedések (III. tengely) 552,4 414,3 138,1
3 Technikai segítségnyújtás (V. tengely) 112,0 84,0 28,0
13 Peres ügyek 100,0 100,0
14 Fejezeti általános tartalék 130,4 130,4
XII. fejezet összesen: 375 233,2 181 960,6 193 272,6

XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Honvédelmi Minisztérium
1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása 4 778,9
1 Működési költségvetés 25,0
1 Személyi juttatások 3 362,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 888,2
3 Dologi kiadások 500,0
5 Egyéb működési célú kiadások 17,1
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 1,0
2 Felújítások 35,0
2 Egyéb HM szervezetek 12 119,8
1 Működési költségvetés 659,6
1 Személyi juttatások 4 224,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 054,9
3 Dologi kiadások 7 029,9
5 Egyéb működési célú kiadások 470,6
2 Felhalmozási költségvetés 100,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 100,0
3 HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal 63 071,9
1 Működési költségvetés 850,0
1 Személyi juttatások 2 175,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 420,0
3 Dologi kiadások 60 088,9
5 Egyéb működési célú kiadások 6,8
2 Felhalmozási költségvetés 750,0
1 Beruházások 166,2
2 Felújítások 864,7
3 Egyéb felhalmozási kiadások 950,0
2 Magyar Honvédség
1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei 20 559,2
1 Működési költségvetés 200,0
1 Személyi juttatások 14 315,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 540,8
3 Dologi kiadások 2 862,4
5 Egyéb működési célú kiadások 40,3
2 Felhalmozási költségvetés 200,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 200,0
2 MH ÖHP és alárendelt szervezetei 92 618,0
1 Működési költségvetés 4 695,2
1 Személyi juttatások 51 199,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 12 252,1
3 Dologi kiadások 28 395,9
5 Egyéb működési célú kiadások 270,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 3 451,2
2 Felújítások 1 623,9
3 Egyéb felhalmozási kiadások 120,0
3 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 10 157,9
1 Működési költségvetés 150,0
1 Személyi juttatások 5 840,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 428,4
3 Dologi kiadások 2 976,7
5 Egyéb működési célú kiadások 14,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 48,0
6 MH Honvédkórház 4 311,0
1 Működési költségvetés 16 400,0
1 Személyi juttatások 11 649,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 944,3
3 Dologi kiadások 6 082,7
5 Egyéb működési célú kiadások 30,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 3,9
8 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Ágazati célelőirányzatok
1 NATO és EU felajánlás alapján kialakításra kerülő készenléti alegységek alkalmazásának kiadásai (NRF, Battle Group és DCM) 100,0 100,0
3 Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek támogatása
6 Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek pályázati támogatása 27,0 27,0
19 Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek támogatása 140,5 140,5
5 Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása 1 265,0 1 265,0
25 Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 3 284,1 3 284,1
39 Alapítványok, közalapítványok támogatása
2 MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása 53,7 53,7
40 Nemzetközi tagdíjak, tagdíj jellegű befizetések
1 Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez 4 400,0 4 400,0
2 Hozzájárulás az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz 430,0 430,0
41 Nemzetközi egyezményekben előírt kötelezettségek alapján kötendő közoktatási megállapodás feladatai 21,0 21,0
XIII. fejezet összesen: 241 367,8 24 029,8 217 338,0

XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Belügyminisztérium igazgatása 3 915,1
1 Működési költségvetés 25,5
1 Személyi juttatások 2 435,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 566,9
3 Dologi kiadások 895,5
5 Egyéb működési célú kiadások 8,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 34,7
2 Nemzeti Védelmi Szolgálat 3 525,8
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 2 415,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 630,3
3 Dologi kiadások 448,8
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 30,9
4 Terrorelhárítási Központ 13 410,5
1 Működési költségvetés 123,0
1 Személyi juttatások 7 030,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 893,3
3 Dologi kiadások 2 038,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 2 170,7
2 Felújítások 400,0
5 Büntetés-végrehajtás 46 766,1
1 Működési költségvetés 2 607,6
1 Személyi juttatások 24 992,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 645,3
3 Dologi kiadások 18 259,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2,7
5 Egyéb működési célú kiadások 2,0
2 Felhalmozási költségvetés 108,0
1 Beruházások 309,2
2 Felújítások 157,7
3 Egyéb felhalmozási kiadások 113,0
6 BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság 440,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 267,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 66,6
3 Dologi kiadások 106,2
7 Rendőrség 231 244,2
1 Működési költségvetés 4 509,6
1 Személyi juttatások 155 431,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 39 790,1
3 Dologi kiadások 38 663,2
5 Egyéb működési célú kiadások 811,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 366,0
2 Felújítások 587,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 105,0
8 Alkotmányvédelmi Hivatal 6 983,8
1 Működési költségvetés 27,4
1 Személyi juttatások 4 789,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 304,6
3 Dologi kiadások 861,0
5 Egyéb működési célú kiadások 0,3
2 Felhalmozási költségvetés 20,0
1 Beruházások 55,5
3 Egyéb felhalmozási kiadások 20,0
9 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 15 321,7
1 Működési költségvetés 147,6
1 Személyi juttatások 9 292,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 417,3
3 Dologi kiadások 2 232,8
5 Egyéb működési célú kiadások 0,4
2 Felhalmozási költségvetés 23,0
1 Beruházások 1 505,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 43,9
10 Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ 196,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 86,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 25,4
3 Dologi kiadások 64,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 19,6
12 Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 51 524,6
1 Működési költségvetés 1 621,5
1 Személyi juttatások 34 413,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 9 110,2
3 Dologi kiadások 5 351,4
5 Egyéb működési célú kiadások 18,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 3 628,2
2 Felújítások 606,7
3 Egyéb felhalmozási kiadások 18,0
13 Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 6 350,0
1 Működési költségvetés 104,4
1 Személyi juttatások 2 925,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 797,5
3 Dologi kiadások 2 496,8
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 78,0
5 Egyéb működési célú kiadások 90,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 66,7
15 Nemzetközi Oktatási Központ 536,3
1 Működési költségvetés 414,5
1 Személyi juttatások 309,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 90,5
3 Dologi kiadások 537,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 5,0
2 Felújítások 8,0
17 Vízügyi Igazgatóságok 13 499,0
1 Működési költségvetés 2 929,9
1 Személyi juttatások 8 495,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 316,8
3 Dologi kiadások 4 813,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 803,5
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
2 Energia-racionalizálás 100,3 100,3
27 Európai Uniós és nemzetközi projektek/programok megvalósításához kapcsolódó kiadások 610,0 410,0 200,0
31 Területrendezési feladatok 50,0 50,0
46 Építésügyi feladatok 495,0 495,0
47 Az elektronikus Területrendezési és Építésügyi Nyilvántartás Működtetése 150,0 150,0
50 Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás 260,0 260,0
51 Vízügyi feladatok támogatása 1 495,1 1 495,1
2 Alapítványok és társadalmi önszerveződések támogatása
1 Alapítványok támogatása
1 Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása 180,0 180,0
2 Társadalmi önszerveződések támogatása
3 Országos Polgárőr Szövetség 700,0 700,0
5 Önkéntes tűzoltóegyesületek támogatása 120,0 120,0
11 Társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása 144,5 144,5
9 Szolidaritási programok
1 Európai Menekültügyi Alap 489,3 341,3 148,0
2 Integrációs Alap 769,6 539,1 230,5
3 Visszatérési Alap 487,5 342,5 145,0
4 Külső Határok Alap 3 998,4 2 811,3 1 187,1
5 Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek 354,2 279,6 74,6
6 Szolidaritási programokhoz kapcsolódó céltartalék 45,0 45,0
10 Önkormányzati tűzoltóságok normatív támogatása 2 000,0 2 000,0
11 Duna Művész Együttesek támogatása 250,0 250,0
15 Nyomon követő rendszer bevezetése, üzemeltetése 1 122,9 1 122,9
16 Új büntetés-végrehajtási objektum működtetése 1 102,0 1 102,0
XIV. fejezet összesen: 421 299,1 17 486,1 403 813,0

XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

millió forintban

Cím

Al-
Jog-
cím-

Jog-
Elő-
ir.
Kie-
melt

Cím
Al-
cím
Jog-
cím-
Jog-
cím
Elő-
ir.
FEJEZET 2013. évi előirányzat
szám cím
szám
csop. szám cím
szám
csop. szám előir.
szám
név név csop.
név
név csop. név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás
1 Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása 6 810,5
1 Működési költségvetés 700,9
1 Személyi juttatások 5 095,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 362,9
3 Dologi kiadások 937,4
5 Egyéb működési célú kiadások 72,3
2 Felhalmozási költségvetés 38,3
1 Beruházások 42,9
3 Egyéb felhalmozási kiadások 38,3
2 Nemzeti Innovációs Hivatal 1 274,0
1 Működési költségvetés 10,0
1 Személyi juttatások 658,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 177,9
3 Dologi kiadások 442,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 5,0
3 Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 332,9
1 Működési költségvetés 1 590,3
1 Személyi juttatások 1 047,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 264,3
3 Dologi kiadások 501,2
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 80,0
2 Felújítások 30,0
4 Nemzeti Munkaügyi Hivatal 3 746,6
1 Működési költségvetés 919,7
1 Személyi juttatások 1 798,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 484,6
3 Dologi kiadások 2 007,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 373,1
2 Felújítások 2,8
8 Magyar Államkincstár 16 935,2
1 Működési költségvetés 6 182,8
1 Személyi juttatások 12 518,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 537,6
3 Dologi kiadások 5 621,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 1 035,0
2 Felújítások 383,7
3 Egyéb felhalmozási kiadások 21,8
9 Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal 1 167,3
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 630,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 170,1
3 Dologi kiadások 265,0
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 102,2
14 Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 861,2
1 Működési költségvetés 18,8
1 Személyi juttatások 548,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 148,0
3 Dologi kiadások 163,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 10,0
2 Felújítások 10,0
16 Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság 379,7
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 280,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 78,9
3 Dologi kiadások 20,0
17 Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2 123,5
1 Működési költségvetés 157,2
1 Személyi juttatások 976,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 263,3
3 Dologi kiadások 898,3
5 Egyéb működési célú kiadások 82,9
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 40,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 20,0
25 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Ágazati célelőirányzatok
5 Kárrendezési célelőirányzat
1 Függő kár kifizetés 410,0 410,0
2 Járadék kifizetés 3 550,0 3 550,0
3 Tőkésítésre kifizetés 40,0 40,0
51 Nemzetközi befektetéseket támogató célelőirányzat 712,0 712,0
4 Területfejlesztési és építésügyi feladatok
3 Állami Támogatású Bérlakás Program 21,0 21,0
6 Kutatási és technológia feladatok
4 Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása 734,2 734,2
14 Társadalmi szervezetek címzett támogatása
1 Fogyasztóvédelmi intézmények rendszeres támogatása
1 Megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek támogatása 360,0 360,0
2 Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatása 81,0 81,0
5 Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok 63,0 63,0
30 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján 13,7 13,7
2 Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok 2 163,2 2 163,2
3 Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok 18,1 18,l
9 Nemzetgazdasági programok 412,0 412,0
10 Szervezetátalakítási alap 4 678,0 4 678,0
11 ClusterCOOP program támogatása 50,0 50,0
12 Kárpát Régió Üzleti Hálózat üzemeltetése 350,0 350,0
37 Kereskedőház 3 150,0 3 150,0
38 Keleti kapcsolatok bővítése 3 063,2 3 063,2
39 Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működési támogatása 204,0 204,0
43