Időállapot: közlönyállapot (2000.XII.11.)

96/2000. (XII. 11.) OGY határozat

a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról * 

Az Országgyűlés abból a felismerésből kiindulva, hogy a kábítószer-fogyasztás veszélyt jelent az egyénre, a közösségekre és a társadalom egészére is, illetve hogy a kábítószer-használat kedvezőtlen folyamatainak visszaszorítása a társadalom közös érdeke és sürgető feladata, a következő határozatot hozza:

1. Az Országgyűlés elfogadja az ezen határozat mellékletét képező, a kábítószer-használat, valamint -kereskedelem kedvezőtlen hatásainak csökkentése érdekében készített „Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására” című stratégiai programot (a továbbiakban: Program).

2. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy

a) törvény-előkészítő és végrehajtó tevékenységében érvényesítse a Programban elfogadott elveket és cselekvési célkitűzéseket, melynek keretében - összhangban a Magyar Köztársaság e tárgykörben kötött nemzetközi szerződéseivel - vizsgálja felül a kábítószerek, pszichotróp anyagok, valamint kábítószerek tiltott előállításához használt egyes vegyi anyagok (prekurzorok) legális előállítására és forgalmazására vonatkozó hazai szabályozást, valamint a kábítószer-problémára vonatkozó jogi szabályozás értékelését végezze el;

b) intézkedjék a megállapított célok és prioritások megvalósítási feltételeinek megteremtéséről, valamint a szükséges eszközökről, azok koordinált felhasználásáról;

c) kétévente - első alkalommal az Országgyűlés 2001. évi őszi ülésszakán - tájékoztassa az Országgyűlést a Program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról.

Melléklet a 96/2000. (XII. 11.) OGY határozathoz

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA

A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI

1. BEVEZETÉS

Nem lehet kétségünk afelől, hogy mára a drogok illegális használata és az ezzel összefüggésben fellépő egyéni és társadalmi károk az ország komoly problémájává váltak. Folyamatosan emelkedik a kábítószereket kipróbálók, a drogfogyasztók, a drogfüggők, a droghasználattal összefüggésben fertőző betegségeket hordozók száma, de nő a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények aránya, illetve a szervezett bűnözés aktivitása, és megjelent a kábítószer-kereskedelemmel összefüggésbe hozható pénzmosás bűncselekményi köre is.

A kábítószerek veszélyt jelentenek az egészségre, a közösségekre és a társadalom egészére is. Fenyegetik a használót és hozzátartozóit egyaránt. A kábítószer-probléma sosem elszigetelt jelenség. Ok és következmény egyszerre. Összefügg egyéni és közösségi, lelki és szociális problémákkal.

A kábítószer pusztítja az egyéni akaratot, a családok egységét, a közösségi kohéziót és a társadalmi biztonságot egyaránt. Ellene csak világos, eltökélt és megalapozott együttműködéssel lehet eredményt elérni. Erre kötelezte el magát a Kormány is, és határozott szándéka alapján hosszú távú cselekvési programot kíván megvalósítani a kábítószerek visszaszorítása érdekében.

Annak érdekében, hogy a harmadik évezred küszöbén egy olyan szabad, magabiztos és produktív társadalom alakulhasson ki, mely képes kezelni a kábítószerek használatával és terjesztésével összefüggő egészségügyi, szociális és bűnügyi ártalmakat és veszélyeket, szükséges, hogy

- a társadalom váljon érzékennyé a kábítószerkérdések hatékony kezelése iránt, a helyi közösségek pedig növeljék problémamegoldó készségüket a kábítószer-probléma visszaszorításában (közösség, együttműködés),

- esélyt kell teremteni arra, hogy a fiatalok képessé válhassanak egy pozitív életstílus kialakítására és a drogok visszautasítására (megelőzés),

- segíteni kell a drogokkal kapcsolatba kerülő és a drogproblémákkal küzdő egyéneket és családokat (kezelés, rehabilitáció), és

- csökkenteni kell a drogokhoz való hozzáférés lehetőségét (kínálatcsökkentés).

A Nemzeti Stratégia a kábítószerek fenyegetésével szembeni átgondolt és világos kormányzati program. Végrehajtása, a célok elérése a társadalom egészének támogatását és közreműködését igényli.

Miért összpontosít a „Nemzeti stratégia a kábítószer probléma visszaszorítására”?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért foglalkozik a Nemzeti Stratégia a kábítószerekkel, noha jól ismert, hogy az alkoholfogyasztás és a dohányzás okozta problémák társadalmi szinten súlyosabb egészségügyi, közegészségügyi következményekkel járnak, továbbá a nem-tiltott szerek használata (pl. szerves oldószerek) is komoly aggodalomra ad okot Magyarországon a fiatalok között.

A válasz erre a kérdésfelvetésre az, hogy a kábítószer-problémák sokkal inkább nemzetközi természetűek (bizonyos kábítószerek tekintetében jól elkülönülnek a termelő és a fogyasztó országok, jelentős a kábítószerek és a kábítószerek kereskedelméből származó pénz és egyéb javak nemzetközi forgalma), a jelenség kapcsolódása a szervezett bűnözéshez is már korán felvetette a nemzetközi fellépés szükségességét. Az ENSZ-nek is éppen ezért alakultak ki a kábítószerek ellenőrzésével foglalkozó szakosított intézményei (míg az alkohollal vagy a dohányárukkal kapcsolatban nem). Az Európai Unió is intézményrendszert hívott életre a kábítószer-probléma leküzdésére (mind a kínálat-, mind pedig a keresletcsökkentés vonatkozásában). Magyarországot is magas szintű nemzetközi egyezmények kötik a kábítószerek ellenőrzésére (míg hasonlók az említett további szerekkel kapcsolatban nincsenek). Európai uniós elvárás, hogy a tagországok és a leendő tagországok rendelkezzenek a kábítószer-probléma leküzdését szolgáló akciótervvel. Ezt az ENSZ szakosított intézménye (UNDCP) szintén javasolja. A kábítószer-problémák jelentkezésének dinamikája szintén eltér az elfogadott szerekétől: Magyarországon elterjedésük viszonylag új (a több, illetve sok százéves múltú alkoholfogyasztáshoz és dohányzáshoz képest), és a szerek fajtái, a használat módja, az érintett társadalmi csoportok összetétele akár néhány év alatt is radikálisan változhat.

A Nemzeti Stratégia elsősorban a kábítószerekkel foglalkozik, de több területen a feladatok elválaszthatatlanok az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a szerves oldószer használat, sőt az orvosi javallat nélküli gyógyszerfogyasztás problémájától. Ilyen a helyi közösségek szintje, ahol e problémák sokszor összefonódnak és egy családon belül vagy egy egyénnél együtt jelentkeznek; ilyen a megelőzés, ahol eredményes programok csak úgy képzelhetők el, ha e szerek használatával kapcsolatosan egyértelmű üzeneteket közvetítünk; továbbá ilyen a terápia és a segítés, ahol részben a különböző szerhasználati problémák kapcsolódnak össze, részben a kezelőhálózat foglalkozik mind a kábítószer-, mind pedig az alkoholfogyasztókkal. A kínálatcsökkentéssel foglalkozó területen azonban a jogi és a nemzetközi normáknak megfelelően élesen különbséget kell tennünk a legális és illegális alkalmazás között. A Nemzeti Stratégia tapasztalatokat vesz át az alkoholizmus és a dohányzás elleni akciótervekből, illetve a már említett területeken együttműködésre törekszik a szakemberekkel, az állami és szakmai intézményekkel, a civil és az egyházi szervezetekkel, a helyi közösségekkel.

2. A NEMZETI STRATÉGIA SZÜKSÉGESSÉGE

Az Egyesült Nemzetek Szervezete kihirdette a kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni 1988. december 19-én, Bécsben kelt Egyezményt. Ebben a Magyar Országgyűlés által 14/1996. (III. 1.) OGY határozatában megerősített és az 1998. évi L. (XI. 6.) törvényben kihirdetett Egyezményben a részes Felek megállapítják, hogy

„A kábítószerek és pszichotróp anyagok előállításának, keresletének és tiltott forgalmazásának elterjedtsége és növekedése (...) súlyos veszélyt jelent az egyének egészségére és jólétére, és károkat okoz a társadalom gazdasági, kulturális és politikai alapjainak.”

A Felek mélységesen aggódnak amiatt, hogy „a kábítószerek és a pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása mind pusztítóbb módon hat a társadalom különböző csoportjaira, és főként azért, mert a világ számos részén gyermekeket tesz a piac tiltott kábítószer-fogyasztóvá, és használnak a kábítószerek és a pszichotróp anyagok tiltott előállítására, elosztására és forgalmazására, ami mérhetetlenül súlyos veszélyt jelent”.

A Felek felismerik „a tiltott forgalmazás és a vele kapcsolatos, más bűncselekmények közötti kapcsolatokat, amelyek aláássák a jogszerű gazdálkodás alapjait és fenyegetik a stabilitást, az Államok biztonságát és szuverenitását”.

A Felek felismerik továbbá, hogy „a tiltott forgalmazás olyan nemzetközi jellegű bűncselekmény, amelynek visszaszorítása elodázhatatlan figyelemfelhívást és a legmagasabb szintű prioritást követel”.

A Felek tudatában vannak annak, hogy „a tiltott forgalmazás pénzbeni hasznok és hatalmas vagyonok forrása, amelyek lehetővé teszik a nemzetek felett álló bűnszövetkezetek számára, hogy benyomuljanak, megfertőzzék és korrumpálják minden szinten az állami struktúrákat, a törvényes kereskedelmi és pénzügyi tevékenységet, illetőleg a társadalmat”.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének a kábítószer-problémák közös legyőzésével foglalkozó különleges ülésszakának Politikai Deklarációja (New York, 1998. június) megállapítja:

„A drogok életeket és közösségeket pusztítanak el, aláássák a fenntartható emberi fejlődést és elősegítik a bűnözést. A drogok minden országban a társadalom minden részletét érintik; a kábítószerrel való visszaélés különösen a fiatalok szabadságát és fejlődését befolyásolja. A drogok súlyosan veszélyeztetik az emberiség egészségét és jóllétét, az államok függetlenségét és demokráciáját, a nemzetek stabilitását, a társadalmak felépítését, valamint emberek és családok millióinak méltóságát és reményét”.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete tagállamai „ígéretet tesznek továbbra is a hosszan tartó politikai, szociális, egészségügyi és oktatási elkötelezettségükre, arra, hogy keresletcsökkentő programokat iktatnak be, melyek hozzájárulnak a közegészségügyi problémák csökkentéséhez, fokozzák az egyéni egészséget és jólétet, elősegítik a szociális és gazdasági integrációt, megerősítik a családi rendszereket és a közösségeket biztonságosabbá teszik”. (II. 7.b)

„A tagállamok egyetértenek abban, hogy kiegyensúlyozott formában elősegítsék a régiók és a nemzetek közötti együttműködést annak érdekében, hogy kontrollálják a kínálatot és csökkentsék a keresletet.” (II. 7.c)

A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvény 86. Cikk 1. bekezdése megállapítja:

„A Felek egyetértenek, hogy minden erőfeszítést meg kell tenniük és együtt kell működniük annak érdekében, hogy megakadályozzák pénzügyi rendszerüknek általában a bűnözésből, különösen a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekből származó pénz tisztára mosására történő felhasználását.”

A 96. Cikk 1. bekezdése kimondja:

„Az együttműködés célja különösen az, hogy növeljék a kábítószerek és a pszichotróp anyagok szállítása és törvénytelen forgalma elleni politika és intézkedések hatékonyságát, valamint csökkentsék az ezekkel a termékekkel való visszaélést.”

Magyarországon a drogok illegitim *  használatával és terjesztésével kapcsolatos probléma minden területen drámai módon növekszik a kilencvenes évek eleje óta, így többek között a

- a drogokat kipróbálók,

- a drogokat rendszeresen fogyasztók,

- a drogfüggők,

- a drogfogyasztással összefüggő halálesetek,

- a fertőző betegségeket hordozók (hepatitis B és C),

- a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma és az összbűnözésen belüli aránya,

- a kábítószerrel kapcsolatos egyéni és társadalmi károk mértéke, illetve

- a pénzmosás és a szervezett bűnözés aktivitásának tekintetében.

Ezt az önmagában is aggodalomra okot adó problémát súlyosbítja azonban, hogy a drogprobléma nagysága és az azt kezelni hivatott eszközrendszer, infrastruktúra fejlett(len)sége között egyre növekvő szakadék alakult ki az elmúlt években. Az intézményrendszer, az ún. kábítószer-használókat kezelő lánc minden eleme úgy kapacitásában, mind szervezettségében, minőségi mutatóiban és finanszírozottságában egyaránt messze elmarad a szükségestől. Csak egy egységes szerkezetű és szemléletű, átfogó, stratégiai elemeket megvalósító, és a drogprobléma kezelésében részt vevő minden szervezeti és intézményi formát magában foglaló fejlesztési terv érhet el eredményeket a kedvezőtlenül alakuló tendenciák megállításában.

A drogprobléma társadalmi kezelése igényli:

- a tudományos megalapozottságú eredmények kimunkálását,

- a megelőzés, a terápia, a kockázatcsökkentő eszközök és a büntetőjog eszközeivel történő kínálatcsökkentés megfelelő arányú egységes és átfogó kezelését,

- a szükséges források biztosítását,

- a drogprobléma és annak kezelése tekintetében a társadalom érzékennyé tételét,

- a polgárok és szervezeteik tevékeny részvételét.

A Kormány a választások után programjában kiemelt prioritásként kezeli a drogfogyasztás visszaszorítását, és szándéka mindenekelőtt, hogy elősegítse

- a drogfogyasztók, a drogfüggők száma növekedésének megállítását, lehetőség szerint csökkentését,

- a drogfogyasztás negatív trendjeinek megállítását,

- a kezelésbe kerülők, illetve a gyógyultak számának és arányának növekedését,

- a megelőzés és felvilágosítás átfogó fejlesztését,

- a drogfogyasztás egyéni és társadalmi kárainak csökkentését,

- a kábítószerekhez való hozzáférés csökkentését,

- a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés visszaszorítását, és

- a nemzetközi együttműködés kiszélesítését.

Ezért a Kormány a drogproblémák vonatkozásában elő kívánja mozdítani a széles társadalmi együttműködés keretében folytatott, és konszenzuson alapuló kábítószer-ellenőrzési és megelőzési tevékenységet, a megelőzés hatékony lehetőségeinek kiaknázását, a kezelési struktúra fejlesztését, a törvényi szabályozás megalkotott szigorításának alkalmazását, és a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása érdekében a keresletcsökkentés elveivel összhangban levő és egymással egyeztetett eszközeinek fejlesztését.

A Kormány, céljai megvalósítása érdekében újraszabályozta a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság működésének kereteit, mely így eleget tesz a nemzetközi és a szakmai ajánlásoknak:

- magas politikai szintet határozott meg a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság működtetésére (elnök: ifjúsági és sportminiszter; társelnök: egészségügyi miniszter; titkár: Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára), ezzel közvetlenül képes érvényt szerezni döntéseinek,

- a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság tevékenységének elősegítése érdekében ágazati infrastruktúrát hozott létre, illetve biztosított az Ifjúsági és Sportminisztériumon belül,

- a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság zavartalan működtetésére költségvetési forrásokat biztosít.

A Kormány a kormányzati ciklus elején megkezdte a már halaszthatatlan nemzeti kábítószer-ellenes stratégia kidolgozását. Ebbe a munkába bevonta a szakma teljes spektrumát, és számít a családok, az iskolák és más szocializációs terek, a civil szervezetek és társadalmi intézmények aktív együttműködésére.

A drogok elleni küzdelem nemzeti ügy. A kábítószer-probléma fenyegetése a beköszöntő évezred olyan kihívása, mely szükségessé teszi minden intézmény, szolgálat és a segíteni kívánó elkötelezett összefogását. Ki kell alakítanunk és meg kell valósítanunk a kormányzat, a politika világa, az önkormányzatok, a szakmai és civil szervezetek, valamint a helyi közösségek, az egyházak, a családok és egyének közös erőfeszítésén alapuló együttes cselekvés és problémakezelés lehetőségét.

Ehhez mindannyiunk összefogására szükség van!

3. HOL TARTUNK?

Helyzetelemzés

A kábítószer-fogyasztás és az azzal összefüggő problémák a rendszerváltozás óta jelentős társadalmi problémává váltak. A számok nem tükrözik a valóságot, híján vagyunk az alapos helyzetfelmérésnek, illetve a jelenség természetét bemutató vizsgálatoknak; nem rendelkezünk a probléma mennyiségi és minőségi mutatóinak teljességére vonatkozó érvényes adatokkal. A kábítószer-fogyasztás és -terjesztés olyan tevékenységek, amelyek az egészségügyi, illetve a bűnözési statisztikákban teljességükben soha nem jelennek meg, bármilyen kifinomult eljárást is alkalmazzunk. A hozzáférhető adatsorokban megfigyelhető változások, valamint a szakemberek tapasztalatai mégis alkalmasak arra, hogy bizonyos tendenciákat megállapíthassunk.

Először egy általános összképet mutatunk be, majd a rendelkezésre álló adatok alapján ismertetjük a kábítószer-probléma magyarországi helyzetét.

3.1. ÁLTALÁNOS HELYZETÉRTÉKELÉS

Az általános helyzetértékeléshez a rendőrség tapasztalatait vettük figyelembe, akik „közelről” kísérik figyelemmel a kábítószerpiac változásait. Itt sem feledkezhetünk meg arról, hogy sok esetben szubjektív helyzetértékelésről van szó, amit még a rendőrségi statisztikák sem támasztanak alá (hiszen azokban csak a büntetőeljárások adatai jelennek meg).

A klasszikus kábítószerek beáramlása Magyarországra, illetve a különböző fogyasztói rétegek kialakulása a 90-es évek elejétől tapasztalható. Azt megelőzően az egészségügyi kezelésbe került drogbetegek egyfelől, a visszaélés kábítószerrel bűncselekményt elkövetők másfelől gyakorlatilag a kábítószer-tartalmú gyógyszereket vagy máknövényeket használtak illegálisan. A drogszakma képviselői már jelezték a lehetséges negatív társadalmi következményeket, de a függők, illetve az elkövetők és a járulékos bűncselekmények - kórházi lopások, gyógyszertári betörések, vényhamisítások - viszonylag alacsony száma még nem befolyásolták érdemben sem a közegészségügyi, sem pedig a közbiztonsági, bűnügyi helyzetet.

A megnyíló határokon keresztül a 90-es évek elejétől egyre több marihuána, hasis és LSD jutott hazánkba, mely szereket nyugat-európai országokból - elsősorban Hollandiából - szerezték be a magyar „drogturisták”.

A heroin a 90-es évek elején jelent meg jellemzően a magyar illegális kábítószerpiacon és Budapesten. A kokain már ezen kezdeti időszakban is felbukkant egy szűkebb fogyasztói rétegnél, de magas ára eddig megakadályozta jelentősebb elterjedését. 1994-ben széles körben elkezdődött az addig csak „importárunak” számító marihuána hazai termesztése.

Az 1994-es év más szempontból is fordulópontot jelentett a magyar „kábítószer-történelemben”, hiszen először járt el a rendőrség olyan ügyekben, amikor valamely amfetamin származék volt az „elkövetés tárgya”. A következő év már robbanásszerű emelkedést mutatott az amfetamin-fogyasztás és az ahhoz kapcsolódó illegális kereskedelem területén. Az egészségügyi statisztikák is az évtized közepétől - a bűnügyi statisztikákhoz képest eltolódva - jelzik az amfetaminhasználók kezelés iránti igényét. A kezelést igénylő egészségügyi problémák jelentkezése ugyanis általában több éves használat után várható.

A fogyasztás és a belső kábítószer-kereskedelem kialakulásával egyidőben a magyar hatóságoknak az egyre növekvő tranzitcsempészet jelenségét is kezelniük kellett. A délszláv polgárháború 1990-es kitörését követően a Nyugat-Európát közel-keleti heroinnal ellátó török és koszovói albán bűnszervezetek arra kényszerültek, hogy a heroinszállításra használt „Balkán-útvonal” középső ágát (Isztambul-Szófia-Belgrád-Zágráb-Ljubljana) északabbra helyezzék; ennek eredményeképpen Európa egyik legjelentősebb tranzitországává váltunk. A 90-es évek elejétől a légi turistaforgalom is erőteljes növekedésnek indult, ennek egyik következményeként a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér is felkerült a Dél-Amerikából Nyugat-Európába irányuló kokaincsempészet tranzitállomásainak listájára.

1990-1994. között a rendőrség amfetamint gyártó illegális laboratóriumokat is felszámolt. Ilyen tevékenység az elmúlt években nem jutott a rendőrség tudomására, viszont folyamatosan tapasztalhatók arra irányuló kísérletek, hogy külföldiek a szintetikus kábítószergyártáshoz szükséges úgynevezett prekurzor vegyi anyagokat magyarországi gyártóktól vagy kereskedőktől szerezzenek be, azok megtévesztésével, illetve együttműködésükkel.

Az ország minden területén megjelenő, techno műfajú zenét játszó diszkók az amfetamin fogyasztásának elsődleges helyei. A speciális körülmények miatt ezek a színterek ideális körülményeket biztosítanak a kábítószer-terjesztők számára. A rendőri szervek az 1998. év folyamán közel 12 000 db Ecstasy tablettát foglaltak le, kétszeresét az 1997. évi mennyiségnek. A lefolytatott titkos és nyílt nyomozások tapasztalatai szerint a hazai amfetamin-kereskedelemre szakosodott magyar bűnözőcsoportok egyre szervezettebben folytatják tevékenységüket, közülük néhány jelentős tőkével rendelkezik, és képesek a beszerzéstől az elosztásig egységes irányítás alatt tartani a szervezetek tagjait.

1998-ban főleg az amfetamin-származékok és a marihuána fogyasztása iránt mutatkozott kiemelkedő igény. A marihuána a legelterjedtebb kábítószer Magyarországon. E szer igen gyakran más kábítószerekkel együtt, mintegy „kísérő drog”-ként került lefoglalásra. A fogyasztói piacon megjelenő marihuána szinte teljes egészében hazai illegális ültetvények terméséből származik. A jelentős mennyiségű marihuána, illetve hasiskender növény lefoglalások leggyakrabban Bács-Kiskun, Csongrád, Heves és Baranya megyék területén történtek.

Az előző két kábítószerhez képest a heroinfogyasztók aránya jóval csekélyebb, de 1997. évhez képest így is érzékelhetően nőtt e szer élvezőinek tábora. Aggasztó, hogy egy év alatt megduplázódott a rendőrség által észlelt heroin-túladagolások száma, nagy többségük 18-23 év közötti budapesti fiatal volt. A belföldi herointerjesztés vagy -fogyasztás miatti eljárások szinte kizárólag Budapesten és Miskolcon indultak.

Rendőri tapasztalatok szerint Budapesten a IV., VI., VII., VIII., XIII. kerületekben folyik a legaktívabb heroinkereskedelem, és ezekben a kerületekben tapasztalható az átlagosnál magasabb beszerzési bűnözés; feltűnően sok olyan autófeltörést, bolti lopást, kisebb üzletekben elkövetett rablást és betörést regisztráltak, melynek elkövetői heroin- vagy állandó amfetaminfogyasztók voltak.

A heroinpiac fő ellátói a hazánkban élő koszovói albánok, mellettük egyes arab bűnözőcsoportok, illetve legújabban nigériai elkövetők adnak el heroint magyar fogyasztóknak. A Törökországban beszerzett árut a tranzitcsempészetnél is használt „Balkán-útvonalon” szállítják hazánkba.

A kokain egy szűkebb réteg kábítószere, a fogyasztók döntő többsége olyan bűncselekmények elkövetéséből él, amely kiemelkedően magas jövedelemhez juttatja. A kereskedéssel foglalkozó csoportok szintén magyar állampolgárokból állnak, akik a kokaint Németországból, Ausztriából szerzik be.

Az előzőkben említett kábítószerek mellett a hasis és az LSD-t tartalmazó „bélyegek” is változatlanul jelen vannak a magyar fogyasztói piacon, de - a rendőrségi források szerint - arányaiban kevesebben fogyasztják, mint pl. az 1990-1994. közötti időszakban (amikor még nem jelent meg az amfetamin). Ez természetesen nem jelenti azt, hogy például az LSD fogyasztói számukat tekintve kevesebben lennének, mint az évtized első felében. Erre utal az is, hogy 1998-ban a korábbi évhez képest több mint kétszeresére nőtt a lefoglalt LSD „bélyegek” mennyisége.

A kábítószerek fogyasztása és a velük kapcsolatos terjesztés mellett 1998-ban több információ érkezett a rendőri szervekhez Magyarországon üzemelő illegális amfetamin-gyártó laboratóriumokról, de az ellenőrzések során kiderült, hogy külföldről becsempészett kábítószerekről van szó.

A korábbi évekhez képest megnőtt az érdeklődés egyes nemzetközi bűnszervezetek részéről a Magyarországon beszerezhető, illegális kábítószergyártáshoz szükséges - és ezért nemzetközi ellenőrzés alatt álló - prekurzor vegyi anyagok iránt.

A kábítószerpiac előzőekben jellemzett kiépülését nem követte a prevenció, illetve a kábítószer-használókkal kapcsolatos gyógyító munka, szociális reintegráció intézményrendszerének fejlődése. Az egészségügyi statisztikák növekvő számban ugyan, de még mindig kis számú kezelt kábítószer-használót jeleznek. A mindennapi gyakorlatban gondot okoz a kábítószer-használók kórházi gyógykezelése, gyakran heteket-hónapokat is kell várni egy kórházi helyre. A hosszúterápiás és rehabilitációs intézetek kapacitása még szűkösebb, itt nemegyszer akár egy évet vagy hosszabb időt is kénytelen várni az oda jelentkező kábítószerfüggő.

Komoly problémát jelent a kábítószer-használók elérését és a gyors kapcsolatfelvételt, a korai bajmegállapítást lehetővé tevő egészségügyi és szociális szolgálatok fejletlensége, vagy az ország jelentős területein ezek teljes hiánya. A kábítószer-fogyasztók jelentős része az egészségügy számára is rejtőzködő populációnak minősül. A korai felismerés és kezelésbevétel elmaradása megnöveli a súlyos függőségi állapotban szenvedők és a szövődményes esetek számát, melyek a későbbi gyógykezelés eredményességét rontják, ugyanakkor költségeit növelik. Jelentős - az elszórt adatok alapján is - a különösen veszélyeztetett intravénás kábítószer-használók között a májfertőzés (hepatitisz C típusa) előfordulása, és előre jelezhető, hogy megfelelő beavatkozások elmaradása esetén a HIV/AIDS is komoly problémát okozhat Magyarországon, az európai, különösen a kelet-európai országok többségéhez hasonlóan.

A lakosság információval való ellátottsága is hiányos a kábítószer-használat felismerés, a várható következmények és a segítés elérhetősége tekintetében. Ez még akkor is így van, ha a média előszeretettel foglalkoznak a kábítószerek kérdésével. Ezekben az esetekben a „drámai” bemutatás ugyanis nem pótolja a célzott prevenciós üzeneteket.

Kialakulatlan a prevenció intézményrendszere. Ez az iskolai prevenció vonatkozásában azt jelenti, hogy az iskolák, illetve a pedagógusok kezdeményezőkészségére van bízva, hogy folyik-e intézményükben - és milyen minőségben - prevenciós tevékenység. Bár az iskolai prevenció már túl van a „kipróbálás” stádiumán, szervezett, átfogó, a tanrendbe, illetve az iskolák működésébe épített prevenció nincs. A folyó, esetenként az országban elterjedtnek mondható prevenciós programok felhasználóinak pontos körét (hány diákot érintenek) és a programok hatékonyságát sem ismerjük.

A prevenció, valamint a kábítószerekkel kapcsolatos ismeretek oktatása sem tekinthető megoldottnak - az örvendetes próbálkozásokon túlmenően - a humán szakemberképzésben és továbbképzésben.

Elégtelenek a közösségi összefogáson alapuló, az állami, önkormányzati szféra és a civil szervezetek, egyházi szolgálatok együttműködésén alapuló prevenciós tevékenységek is - noha ezen a területen sok eredmény mutatható fel az 1990-es években. A helyi (városi, megyei) kábítószerügyi koordináció esetleges, szervezetrendszere szintén csak helyenként jött létre, kialakult feladattervek nélkül.

Az 1991-1998. között működő Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság erőfeszítései ellenére sem valósult meg a kábítószer-probléma magas szintű államigazgatási koordinációja, az állami, önkormányzati, társadalmi, egyházi és üzleti szervezetek és intézmények ez irányú munkájának összehangolása. Hiányzik a probléma intézményes kezelésében érintett szervezetek kapacitáshiányának pontos feltárása és a megfelelő fejlesztések tervezése, illetve költségvetési ráfordítások biztosítása. A nemzetközi jogi terület és a bűnüldözés kiváló külföldi kapcsolatai más területekre nem jellemzőek: a helyzetfelmérés (epidemiológia), a megelőzés és a gyógyítás területén elégtelenek a külföldi együttműködések, különösen a nemzetközi szakmai elvárásoknak megfelelő, illetve az EU-s protokollok átvétele nem tekinthető megoldottnak (ehhez hozzátartozik, hogy számos területen az EU is még a tagországok protokolljainak egységesítésénél tart, tehát egységes EU szabványok e területeken most állnak kidolgozás alatt). A probléma súlyosbodása óta eltelt időszakban a kábítószer-probléma állami és társadalmi kezelését összefogó nemzeti stratégia kidolgozására és elfogadására nem került sor, így annak megvalósításáról sem beszélhetünk.

A továbbiakban a rendelkezésre álló adatok alapján mutatjuk be a magyarországi kábítószerhelyzetet.

3.2. AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEKBEN KEZELÉSRE JELENTKEZETT KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÓK * 

Az egészségügyi intézményekben kezeltek száma évről évre növekszik. 1995-ben 3553, 1999-ben pedig már 12 028 drogfogyasztót tartottak nyilván az egészségügyi intézmények. 1995 és 1999 között több mint háromszorosára nőtt a kezelésben részesült drogbetegek száma.

Az első alkalommal kezelésen megjelentek száma - a regisztráció szerint - az elmúlt évben csökkent, azonban 1995 és 1998 között jelentős növekedés tanúi lehettünk. Az új betegek száma dinamikusabban emelkedett, mint a nyilvántartásban lévőké, 1995 és 1998 között közel négyszeres emelkedést mutatott (1349-ről 5275-re növekedett). 1999-ben az azt megelőző évhez képest 628 fővel kevesebb új beteg jelentkezett kezelésre.

Év Nyilvántartott drogbetegek száma
1995 3 553
1996 4 718
1997 8 494
1998 9 458
1999 12 765
Forrás: OPNI

A gyermek- és fiatalkorúak megoszlása *  az egészségügyi intézményben megjelent összes drogfogyasztó között 1995-ben 7,1%, 1998-ban 18,2% volt, 1999-ben pedig 18,3%. 1995-höz képest több mint nyolcszorosára növekedett a kezelésre megjelent drogfogyasztó gyermek-, illetve fiatalkorúak száma.  * 

A kábítószerfajták elterjedtsége a nyilvántartott drogfogyasztók között

Jelenleg hazánkban a legelterjedtebb drogok a kannabisz-származékok (ide tartozik a marihuána és a hasis), az amfetamin-típusú kábítószerek (pl. az Ecstasy és az egyéb amfetamin-származékok), valamint az ópiát-származékok (elsősorban a heroin).

Év Nyilvántartott heroinfogyasztók száma Nyilvántartott amfetamin-fogyasztók száma
1995 286 108
1996 502 301
1997 1689 929
1998 1576 1367
1999 1846 1334
(Forrás: OPNI)

- 1995-ben az egészségügyi intézményekben kezelésben részesült drogbetegek 22,9%-a ópiát-fogyasztással, 5,3%-a kannabisz-származékok fogyasztásával, 3,3%-a amfetamin-típusú kábítószerek fogyasztásával kapcsolatos problémák miatt jelent meg kezelésen. Ez az arány a későbbiekben némileg változott. Folyamatosan nőtt az ópiátfogyasztók aránya: 1996-ban az egészségügyi intézményekben kezelt drogfogyasztóknak 28,7%-a, 1999-ben pedig 33,6%-a ópiátfogyasztással kapcsolatos problémák miatt kereste fel a kezelőintézményeket.  * 

- A kannabisz-származékok fogyasztásával kapcsolatban kezelésen megjelentek aránya is 1995 és 1998 között több, mint háromszorosára növekedett.

- Az amfetamin típusú kábítószerek fogyasztása miatt 1996-ban az összes, egészségügyi intézményben kezelésen megjelent a regisztrált drogfogyasztók 7,1%-a, 1999-ban pedig 12,5%-a.

Magyarországon a kábítószer-használókkal foglalkozó kezelési lánc minden eleme alulfejlett és kapacitási problémákkal küszködik. A mennyiségi emelkedés mértéke ezért nem csupán a jelentkezők számának alakulását mutatja, hanem a kezelőrendszer telítettségét is. A rendelkezésre álló adatok sokkal inkább tükrözik a kezelőhálózat működési korlátjait, mintsem a tényleges kezelési igényt.

3.3. KEZELÉS A BÜNTETÉS ALTERNATÍVÁJAKÉNT

A nyilvántartott kábítószer-fogyasztók számának növekedése részben a Büntető Törvénykönyv 282. § A) fejezete alapján történt ún. elterelések számának emelkedéséből is adódik, melynek értelmében a csekély mennyiségre elkövetett „Visszaélés kábítószerrel” bűncselekmények elkövetői ellen, amennyiben legalább hat hónapig tartó folyamatos megelőző vagy gyógyító kezelésen vettek részt és arról orvosi igazolással rendelkeztek, a nyomozó hatóság az eljárást ellenük megszüntette. 1995-ben 69 főt kezeltek az egészségügyi intézményekben a büntetőeljárás alternatívájaként, ez az összes új beteg 5%-a volt.

1999-ben ez a szám 1118 főre emelkedett, mely az új betegként kezelésre jelentkezettek 19,4%-át képezte.


Év
A büntetőeljárás alternatívájaként kezelést elkezdett és befejezett személyek száma
kezelést elkezdett kezelést befejezett
1995 69 53
1996 186 85
1997 545 176
1998 1120 590
1999 1118 746
(Forrás: OPNI)

A Btk. új szabályozásával a büntetőeljárás alternatívájaként az ún. elterelésben részt vevők köre várhatóan jelentősen átalakul (csak függő betegek vehetik igénybe ezt a jogintézményt). Erre az egészségügyi intézmények és a kezelőhálózat egész rendszere jelenleg nincs felkészülve.

3.4. HALÁLESETEK

A kábítószer-fogyasztással kapcsolatban nyilvántartott halálesetek száma 1995-ben 204, 1997-ben 339, 1999-ben 337 volt.

Ennek körében a nyugtató típusú drogokkal (pl. benzo-diazepinek, barbiturátok) történő túladagolások képezték az esetek 1995-ben 72,5%-át, 1997-ben 75,2%-át, 1998-ban 62,1%-át, 1999-ben pedig 83,3%-át.

Drogok fajtái 1995 1996 1997 1998 1999
Opiátok 4 51 46 23 40
Amfetamin 2 1 1 4 1
Nyugtatók 148 215 255 210 281
Politoxikománia - 13 36 65 4
Szerves oldószer 12 8 1 32 32
Egyéb drog 38 - - - -
Összesen: 204 288 339 338 337
(OPNI - az Igazságügyi Orvostani Intézetek, Orvosszakértői Intézetek és a Rendőrorvosi Hivatalok közlése alapján)

Ezzel szemben a rendőrség által közvetlenül észlelt, helyszínelt és orvosszakértő által megvizsgált kábítószerrel kapcsolatos halálesetek száma 1998-ban 22 volt, melyek minden esetben heroin-túladagolás miatt következtek be.

A droghalálozással kapcsolatos magyarországi adatok, bár a legfontosabb indikátorok egyikét képezik, csak nagy fenntartással kezelhetőek és használhatóak a hazai drogprobléma mérőszámaként. Pontosításuk, az adatfelvétel európai standardokhoz való igazítása fontos eleme a drogprobléma helyzetértékelésének és egyben elodázhatatlan feladat, melyet a közeljövőben az adatszolgáltatási rendszer felülvizsgálatával összhangban el kell végezni.

3.5. KÁBÍTÓSZER-BŰNÖZÉS

A kábítószer-bűnözés az elmúlt években kedvezőtlenül alakult. 1992 előtt rendkívül csekély számú kábítószer-bűncselekmény vált ismertté. A kábítószer-kriminalitás ekkor szinte kizárólag a keresleti bűnözést jelentett, a visszaélők többségét (90%) fogyasztással összefüggő, a Btk. 282. §-ának alapesetébe ütköző cselekményért ítélték el. A hazai kábítószer-kriminalitás reális súlyának és veszélyességének megítéléséhez azonban hozzá kell tenni, hogy a „visszaélés kábítószerrel” bűncselekmények ismertté vált (össz)bűnözésen belüli aránya 1996-ig egyetlen esztendőben sem haladta meg a 0,1%-ot. Ez az arány 1998-ban 0,3%-ra növekedett.

Ismertté vált „visszaélés kábítószerrel” bűncselekmények száma
1990 34
1991 46
1992 135
1993 223
1994 256
1995 429
1996 440
1997 943
1998 2068
1999 2860
(Forrás: ERÜBS)

- Btk. 282. § Visszaélés kábítószerrel

Abszolút számokban kifejezve: 1992-ben 135 „visszaélés kábítószerrel” bűncselekményről szereztek tudomást a hatóságok, míg 1999-ben 2860-ról. Gyakorlatilag 1996 és 1998 között minden évben duplájára nőtt az ismertté vált „visszaélés kábítószerrel” bűncselekmények száma. A növekedésnek ez a dinamikája - a statisztikai adatok alapján legalábbis - 1999-re lelassult.

Ugyanez a tendencia érvényesül az ismertté vált „visszaélés kábítószerrel” bűncselekményt elkövetett bűnelkövetők tekintetében is: 1992-ben 111 fő, 1998-ban 1727 fő követette el ezt a bűncselekményt, míg 1999-ben 2583 fő bűnelkövető vált ismertté.

Az ismertté vált „visszaélés kábítószerrel” bűncselekményt elkövetett fiatalkorúak megoszlása az alábbiak szerint alakult: 1993-ban 29 fő, amely az összes ismertté vált fiatalkorú bűnelkövető 0,2%-a, 1998-ban 223 fő (1,7%), 1999-ben pedig 354 fő (3,1%) *  1995 és 1999 között több mint nyolcszorosára növekedett az ismertté vált fiatalkorú elkövetők száma. A „visszaélés kábítószerrel” bűncselekményt elkövetőknek 1994-ben 3,1%-a, 1998-ban már 12,9%-a, 1999-ben pedig 13,7%-a volt fiatalkorú. A gyermekkorúak aránya aggasztó képet mutat: az ismertté vált „visszaélés kábítószerrel” bűncselekményt elkövetők körében 1997-ig nem találkozunk gyermekkorú elkövetővel, azonban 1997-ben arányuk 0,3% volt, 1998-ban pedig 0,6%-ra növekedett.

- „Indirekt bűnözés”

Ez alatt értjük a beszerzési és jövedelemszerző bűnözést, amit kábítószer-használók követnek el. Erre vonatkozóan konkrét adatok nem állnak rendelkezésre, de rendőrségi becslések szerint növekszik a kábítószer-fogyasztók által elkövetett olyan bűncselekmények száma, amelyek segítségével napi kábítószeradagjukhoz jutnak (elsősorban lopás, betörés, autófeltörés, rablás, okirathamisítás, zsarolás, kábítószer-terjesztés). Ezeket általában olyan függő személyek követik el, akik egyéb tekintetben nem bűnözők. A beszerzési bűnözés a kábítószer-terjesztés illegális voltából adódik.

- A kábítószerekkel kapcsolatos bűnözés egyéb formái

A szintetikus kábítószerek megjelenésének egyre nagyobb a veszélye. A szervezett bűnözés törekszik új és újabb, eddig még nem ismert, azaz a nemzeti kábítószer és pszichotróp anyag jegyzékeken még nem szereplő anyagok kifejlesztésére.

A kábítószer-bűnüldözés különleges sajátossága, hogy a kábítószer-bűncselekmények (elsősorban nem a fogyasztás, hanem a terjesztés különböző szintjei) kapcsolódnak a szervezett bűnözéshez.

Problémát jelent a nem tiltott, de kábítószer tartalmú gyógyszerekkel és egyéb (prekurzornak is minősülő) anyagokkal való visszaélés. Ez a jelenség más korosztályt és népességcsoportot érint, és elsősorban kábítószer-rendészeti kérdésként jelentkezik.

- Ítélkezési gyakorlat

A „visszaélés kábítószerrel” bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek száma 1992-ben 34 fő volt, 1997-ben pedig 225, 1998-ban 500 fő volt. Szabadságvesztésre ítélték az elkövetők 61,8%-át 1992-ben (ebből végrehajtandó 71,4%, felfüggesztett 28,6%), 46,7%-át 1997-ben (ebből 63,8% végrehajtandó, 36,2% felfüggesztett), 37,6%-át 1998-ban (55,3% végrehajtandó, 44,7% felfüggesztett).

Ezek az adatok azt mutatják, hogy egyre kevesebb esetben szabnak ki a bírák végrehajtandó szabadságvesztést, ugyanakkor a főbüntetésként kiszabott pénzbüntetések száma 1992 és 1998 között megháromszorozódott, és 1996 óta közérdekű munka kiszabása is előfordul.  *  Az adatok azonban csak korlátozott mértékben alkalmasak a kábítószer-visszaéléssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat tendenciáinak leírására, hiszen annak alakulására számtalan tényező gyakorol befolyást.

A kábítószerrel visszaélés miatt elítéltek adatai arra utalnak, hogy e bűncselekmények elkövetői számos demográfiai-társadalmi jellemző tekintetében különböznek a hagyományos bűnözői körtől. Ez értelmezhető úgy is, hogy az elkövetők nem a hagyományos bűnözői körből kerülnek ki, másrészt viszont figyelmet érdemel, hogy a büntetőjogi szabályok megszegése olyan népességcsoportokban is előfordul, amelynek tagjai egyébként a büntetőjogi szabályokat általában nem szegik meg.  * 

- Bűncselekmény kábítószer hatása alatt

A bűncselekmény elkövetésekor kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt 1993-ban 249, 1998-ban 916, 1999-ben 1354 fő állt. Ez az összes bűnelkövető 0,2%, 0,7%, illetve 1%-a. Közel négyszeresére, 1993 és 1999 között több mint ötszörösére növekedett azoknak a bűnelkövetőknek a száma, akik a bűncselekmény elkövetésekor kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt álltak.  * 

- Bűncselekmény tárgya: kábítószer

A „visszaélés kábítószerrel” bűncselekmények esetén a bűncselekmény tárgya egyértelműen valamely típusú/fajtájú kábítószer. 1993-ban az eljárások során a legtöbb esetben hasis, illetve LSD szerepelt elkövetési tárgyként, 1994-ben heroin és marihuána, 1995-ben marihuána és heroin, 1997-ben és 1998-ban ugyanezek az anyagok voltak a „listavezetők”. A marihuána elkövetési tárgyként való előfordulási aránya 1996 és 1999 között közel tízszeresére, míg a heroiné több mint négyszeresére növekedett.

Év Ismertté vált bűncselekmények, ahol az elkövetés tárgya
heroin marihuána
1993 24 28
1994 65 59
1995 135 138
1996 90 143
1997 177 261
1998 249 779
1999 411 1373
(Forrás: ERÜBS)

- Lefoglalások

A lefoglalások tekintetében jelentős változás az amfetamin-származékokkal (MDMA, Ecstasy) és az LSD bélyegekkel kapcsolatban történt. Ezek lefoglalási aránya emelkedett jelentősen.

1993-ban a hatóságok egyetlen Ecstasy tablettát sem foglaltak le, ehhez képest 1996-ban már 5818, 1997-ben 6107, 1998-ban pedig 11 857 db-ot. Ezek az adatok is jelzik, hogy hazánkban gyakorlatilag a 90-es évek közepétől kezdett terjedni az Ecstasy fogyasztása. Az LSD lefoglalások száma 1993-ban 64, 1998-ban pedig 3351 db volt.  *  A jelentős mennyiségű kábítószer-lefoglalásokról rendelkezésre álló adatok szerint 1999-ben 4667 Ecstasy tablettát, 1928 db LSD-t, 172 703 gramm heroint foglaltak le a hatóságok.  * 

A nemzetközi becslések szerint a bűnüldöző szervek körülbelül 10%-át képesek felderíteni, illetve lefoglalni a forgalomba kerülő kábítószereknek.

A lefoglalási adatok sokkal inkább jelzik a bűnüldöző szervek felderítési hatékonyságát és működését, mintsem a tényleges drogpiaci helyzetet. Azonban jelzésként szolgálnak a hazai drogpiaci kínálatról és különböző fajtájú anyagok elterjedtségéről is.

3.6. KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EGYES TÁRSADALMI CSOPORTOK KÖRÉBEN

- Drogfogyasztás a középiskolások körében

Az „Európai vizsgálat a középiskolások alkohol- és egyéb drogfogyasztásáról, valamint dohányzásáról” című európai kutatás (ESPAD ’99)  *  Magyarországra vonatkozó adatai szerint 1992-1999 között elsősorban a tiltott szerek fogyasztása nőtt meg a 16 éves középiskolások között, azonban a legális szerek használata sem csökkent. 1995-höz képest 1999-re közel kétszeresére növekedett a másodévesek körében a tiltott szerek és/vagy inhalánsok együttes élettartam prevalencia értéke (élettartam prevalencia: az adott személy életében legalább egyszer használt valamilyen szer).

A különböző drogfogyasztó magatartások élettartam prevalencia értékei 1999-ben,
összehasonlítva az 1995-ben mért adatokkal
1995
2. évfolyam
1999
2. évfolyam
Visszaélésszerű gyógyszerfogyasztás halmozott életprevalencia értéke (%)
15,3

19,4
Visszaélésszerű gyógyszerfogyasztás halmozatlan életprevalencia értéke (%)
10,4

9,7
Tiltott szerek és inhalánsok együttes életprevalencia értéke (%)
10,0

19,1
Tiltott és legális droghasználat együttes életprevalencia értéke (%)
20,4

28,8

A valamely tiltott vagy legális szert kipróbálók aránya az évtized közepén jellemző arányokat 100%-nak tekintve, az évtized végére több mint 40%-kal növekedett. 1999-ben az első és másodéves középiskolások országos reprezentatív mintáján történt felmérés alapján elmondható, hogy a magyarországi első és másodéves középiskolások 28,8%-a fogyasztott már életében legalább egyszer valamilyen visszaélésre alkalmas tiltott és/vagy legális szert. Ezen belül 17,3% esetben tekinthető biztosan droghasználati célúnak a fogyasztás, ők ugyanis valamilyen tiltott szert és/vagy inhalánst fogyasztottak. 7,8% azoknak az aránya, akik valamilyen gyógyszert visszaélésszerűen fogyasztottak, de nem használtak emellett tiltott szert vagy inhalánst (a táblázatban az 1995-ös adatokkal való összehasonlítás miatt csak a 2. osztályosok szerepelnek).

A tiltott szerek közül 1995-ben és jelenleg is a marihuána élettartam prevalencia értéke a legmagasabb. Míg azonban 1995-ben ez az érték nem különült el jelentősen a többi szer élettartam prevalencia értékétől, 1999-re az adatok a marihuána-fogyasztás kiemelkedő elterjedtségét mutatják.

A tiltott szerek és/vagy inhalánsok fogyasztása elsősorban a szakiskolásokra jellemző, őket követik a szakmunkásképző intézményekben tanulók, a szakközépiskolások, végül pedig a gimnazisták. Az alacsonyabb iskolai végzettségű apák gyermekei valamivel magasabb arányban használtak tiltott szereket és/vagy inhalánsokat ebben a középiskolás körben. A tiltott szereket fogyasztók és nem fogyasztók között azonban nem a családi és még csak nem is az iskolai változók mentén lehet különbséget tenni, hanem az életmódjellemzők tekintetében (elsősorban a szabadidős szokások vonatkozásában).

- Speciális ifjúsági csoportok kábítószer-fogyasztása

A diszkóba járó fiatalok, elsősorban a techno-acid-house partik látogatói a kábítószer-használat, elsősorban a szintetikus szerek vonatkozásában fokozottan veszélyeztetett csoportot jelentenek. Egy budapesti hatókörű, a diszkók látogatóival kapcsolatos kutatás *  szerint a fővárosban a vizsgálati személyek több mint fele használt az elmúlt 30 napban marihuánát. A megkérdezettek átlagos életkora 20,6 év volt. E szer gyakoriságát követi az amfetamin (az elmúlt 30 napban a megkérdezettek 26%-a használta), az LSD és az Ecstasy (az elmúlt 30 napban 16, illetve 13%-uk fogyasztott ilyen szert). Kiemelendő még a heroin-használat gyakori előfordulása (az elmúlt 30 napban a megkérdezettek 4%-a használta). Az adatok tükrözik a külföldön (elsősorban Nyugat-Európában, de a környező országokban is) megfigyelhető tendenciát, a marihuána mellett az ún. szintetikus drogok fogyasztásának előtérbe kerülését. Az első használat legkorábban a 13-14 éves korra esik. A legtöbben 16 évesen próbálkoznak a leggyakrabban használt droggal, a marihuánával.

- Kábítószer-fogyasztás a büntetés-végrehajtási intézetekben

Egy, a büntetés-végrehajtási intézetekben végzett felmérés *  szerint a tiltott szerek használata az elítéltek körében a bekerülésük előtt magasabb volt, mint a normál populációban. Az is kiderült, hogy a magyarországi börtönökben különböző mértékben ugyan, de a legtöbb tiltott szer hozzáférhető. Külföldi felmérésekből tudjuk, hogy a büntetés-végrehajtási intézeteken belüli kábítószer-használat megakadályozása gyakorlatilag nem lehetséges, sőt a börtönnépesség pl. az intravénás droghasználat és az ahhoz kapcsolódó fertőző betegségek (pl. AIDS) tekintetében rizikócsoportot jelent. Ma Magyarországon a büntetés-végrehajtás intézményeiben speciális, kábítószer-használókat kezelő-rehabilitáló programok nincsenek. A Btk. új szabályozása révén a büntetés-végrehajtás intézményeiben a kábítószer-használók várhatóan nagyobb számban fognak megjelenni. A büntetés-végrehajtási intézetekben történő kábítószer-fogyasztás veszélye kettős. Egyrészt olyanok is függőkké válhatnak, akik azelőtt nem voltak azok. Másrészt az elítéltek egy része büntetésük letöltése után a szervezett bűnözésnek eladósodva, attól függő helyzetben kerül szabadlábra. Jelenleg ezen problémák kezelésére az intézmények, illetve szervezetek nem felkészültek.

3.7. AZ ISKOLAI DROGPREVENCIÓ HELYZETE

Egy 1994-1995-ös, az ország általános iskoláira kiterjedő vizsgálat *  megállapította, hogy az iskolák 33%-ában van valamilyen rendszerezett, tantárgyszerűen oktatott iskolai drogprevenció, ebből következően az általános iskolák kétharmadában nincs.

Külföldi tapasztalatokból tudjuk, hogy a prevenció (beleértve a közösségi, a média és az iskolai prevenciót) hatásai megbízható adatok formájában csak hosszabb távon, évek múlva jelentkeznek.

Egy 1998. év végén középiskolai pedagógusok körében végzett közvélemény-kutatás *  eredményei szerint a tanárok 90%-a szerint nőtt a kábítószer-fogyasztás a középiskolás korúak körében, ugyanakkor csak egyharmaduk ismeri el saját iskolájában a kábítószer-probléma növekedését. Szervezett formában csak 47%-ban kaptak ismereteket drogmegelőzéssel kapcsolatban, illetve a drogok felismerésére vonatkozóan. A pedagógusok 72%-a szerint a drogmegelőzési tevékenység csak kismértékben, 17%-uk szerint pedig egyáltalán nem hatékony. 84% nyilatkozott úgy, hogy Magyarországon sürgősen szükség van a drogmegelőzési és felvilágosító tevékenységek fokozására.

3.8. ÖSSZEGZÉS

A hazai kábítószerhelyzet és a drogszíntér az elmúlt években jelentősen differenciálódott, a szerepek (használók, kereskedők, terjesztők) és a fogyasztási szokások, illetve a fogyasztók társadalmi státusza szerint. Jellemző a marihuánahasználat, fenyegetően növekszik a veszélyes (többnyire injekciós) heroinhasználat, továbbá a diszkódrogoknak nevezett szerek fogyasztása (LSD, amfetamin-származékok és az Ecstasy), valamint egyre inkább terjed a különböző veszélyes szerek együttes használata. Megállapíthatjuk, hogy a droghasználóknak feltehetően csak egy töredéke keres valamilyenfajta segítséget kábítószerrel összefüggő problémái kezelésére, és szintén csak töredéküket éri el a büntető-igazságszolgáltatás. Az egészségügyben kezeltek számának, illetve a növekedés tendenciájának relatív alacsony volta kapacitási problémákkal is magyarázható. Kiépült prevenciós intézményrendszerrel, valamint megfelelő kezeléssel (korai kezelésbevétel, hatékony utógondozás) a már ma is jelentős társadalmi károk - az amerikai és a nyugat-európai tapasztalatok alapján - nagymértékben csökkenthetők lennének. Ugyanakkor mindez a közbiztonságra, az emberek hangulatára is pozitív hatással bírna.

3.9. ÖSSZEFOGLALÓ JELLEMZŐK

A hazai kábítószer-probléma két jellegzetessége a hiányos adatok ellenére is megállapítható:

- a hazai kábítószer-használat korábban idézett, különböző jellegű és megbízhatósági mennyiségi mutatói egyaránt jelentősen növekszenek,

- a kábítószerhelyzet és az ennek kezelésére szerveződött intézményes ellátási infrastruktúra fejlettsége között jelentős eltérés található (erre részben az adatokból, részben a szakemberek tapasztalataiból következtethetünk). Ugyanakkor a hazai kábítószer-probléma két jellemző tekintetben különbözik a nyugat-európai országokétól:

- a jelenség elterjedtségének mértékében, valamint

- a kábítószer-probléma kisebb befolyást gyakorol a bűnügyi helyzetre Magyarországon, mint Nyugat-Európa országaiban.

3.10. PROGNÓZIS

Amennyiben

nem sikerül gyors és alapvető változásokat elérni a megelőzési és ellátórendszer tekintetében, amennyiben nem történik a költségvetési források szerkezetében pozitív változás, amennyiben nem sikerül a társadalom intézményes és civil szereplőivel együtt a kedvezőtlen tendenciákon változtatni,

akkor

Magyarországon az elkövetkező néhány évben a kábítószer-használók száma még feltehetően növekedni fog. Ez a növekedés a prevenciós és terápiás intézményrendszer elégtelenségéből, a bűnüldözés hiányosságaiból adódhat. Másrészt várható, hogy az epidemiológiai felmérések valósabb képet rajzolnak ki a kábítószer-fogyasztás nagyságáról. Ez a kép a várakozásokhoz képest (és a rendelkezésre álló adatforrásokból becsülhető nagyságrendhez képest) feltehetően kedvezőtlenebb tendenciákat mutatna. Éppen a kezelőrendszer hiányosságai miatt növekedhet az előrehaladott állapotban levő, súlyos testi, lelki és szociális problémákkal küzdő kábítószer-fogyasztók száma. Ebben az esetben a kábítószer-használat társadalmi költségei (a bűnözés okozta károk, a büntető-igazságszolgáltatás és az egészségügyi kezeléssel összefüggő költségek) a jövőben feltehetően erősen emelkednének. Minden bizonnyal emelkedne az ún. szintetikus amfetamin-származékok használata, és aggasztó mértékben a heroinhasználat. A Nyugat-Európában visszaszorulni látszó injekciós használat Magyarországon a többi kelet-európai országhoz hasonlóan növekedő tendenciát mutatna, ami várhatóan kedvezőtlen jelenségeket okozna a fertőzéses megbetegedések területén is (hepatitisz, AIDS). Az első fogyasztás életkora tovább csökkenne, és az általános iskolai korosztályt is viszonylag nagy számban elérheti a drogprobléma.

Az adatok és a szakemberek tapasztalatai alapján kirajzolódó kép alapján a társadalmi beavatkozás súlypontjává kell tenni az átfogó, a helyi közösségekben működő megelőzést, különös tekintettel a családra és az iskolára; a kábítószerek iránti keresletet csökkentő intézményrendszer fejlesztését (különös tekintettel a kezelő- és rehabilitációs intézményekre); az egyéni és társadalmi kockázatok, valamint a kábítószerek hozzáférhetőségének, kínálatának csökkentését.

3.11. A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS TÁRSADALMI TÉNYEZŐI

A droghasználat társadalmi okaira vonatkozó kutatásoknak könyvtárnyi irodalma van. Ezek összegzése helyett csak utalunk az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága 1999. évi beszámolójára *  ahol a kérdést a nemzetközi közösség szempontjából tárgyalják. A beszámoló megállapításai szerint az illegitim droghasználat világszerte tapasztalható terjedésének hátterében olyan változások állnak, melyek révén a fiatalok egyre erőteljesebben konfrontálódnak a gyors szociális és technológiai változásokkal, valamint az egyre inkább a versengésre épülő társadalommal. Itt a siker kényszere kifejezett, és az egyéni célok elérése hangsúlyozott. Mindeközben a tradicionális értékek és a családi kötelékek gyengülnek. A fiatalok növekvő mértékben kitettek a populáris ifjúsági kultúra és a tömegkommunikáció hatásainak, melyek olyan üzeneteket is közvetítenek, melyek bizonyos illegitim szerek fogyasztásával kapcsolatban toleránsak. Ezek az üzenetek olyan hamis képet hoznak létre, hogy a rekreációs droghasználat elfogadható és még előnyös is az anyagi javak fogyasztásának öncélú hajszolása és az egyéni szükségletek kielégítése során. A fiatalok egy jelentős kisebbsége személyes függetlenség- és identitáskeresésük részeként kísérletezik illegális drogokkal, azonban ezzel érettségük elérésével felhagynak. Ebben döntő szerepe van annak, milyen problémamegoldó kapacitásokkal rendelkeznek. A fejletlen problémamegoldó és feszültségoldó készségekkel bíró egyének sérülékenyebbek a droghasználat kialakulása és fennmaradása szempontjából.

A droghasználat a társadalom minden rétegében megjelenik, azonban a társadalmi integrációból kiszoruló fiatalok esetében a droghasználat és annak hátrányos következményeinek valószínűsége nagyobb. A droghasználat elleni fellépés ezért csak komplex gazdaságpolitikai, szociálpolitikai, oktatáspolitikai és egészségügyi intézkedésekkel képzelhető el. A gazdaságpolitika és szociálpolitika képes lehet megakadályozni, hogy jelentős rétegek kiszoruljanak az oktatásból, munkaerőpiacról vagy az általános értelemben vett társadalmi integrációból. Azonban önmagában a jelentős társadalmi életszínvonal-emelkedés sem képes megakadályozni a droghasználat terjedését (Nyugat-Európában a droghasználat nagymérvű elterjedése éppen a jóléti társadalmak kialakulására, az 1950-60-70-es évekre esett). Éppen ezért különös figyelemmel kell lenni a társadalom és a közösségek értékvilágára, a családi és az intézményi nevelés körülményeire, az egyéni fejlődés lehetőségeire.

Az illegitim drogproblémák egy része - az előállítás, a kereskedelem, a terjesztés, a pénzmosás, az illegális vagyonok keletkezése stb. - messze nemcsak (sőt elsősorban nem) a fiatalságot érintő problémák, hanem az egész társadalom, sőt a nemzetközi közösség ügye. A fogyasztással, a függőséggel kapcsolatos kérdések - noha a legnagyobb arányban a fiatal korosztályok körében jelentkeznek - sem szűkíthetők le a fiatalokra, pl. éppen társadalmi, egészségügyi, kriminológiai hatásukat tekintve. Mint az egyik legfontosabb társadalmi intervenció, a megelőzés is akkor hatékony, ha abban a társadalom minden szektora és rétege részt vesz.

3.12. A JOGI KÖRNYEZET. A HATÁLYOS JOGI NORMÁK
3.12.1. Nemzetközi egyezmények

Magyarország valamennyi kábítószer-konvenciónak a tagja. Az 1961. évi Egységes Kábítószer Egyezményt, a módosításáról szóló 1972. évi Jegyzőkönyvet és a pszichotróp anyagokról szóló 1971. évi Egyezményt korábbi törvényhozásunk léptette hatályba, míg az 1988. évi ENSZ konvenciót 1996-ban ratifikálta a magyar parlament. Ez utóbbi nemzetközi norma gyakorlati érvényesítése a belső jog, s elsősorban a büntetőjog szabályainak módosításával már az utóbbi két évben végül is megvalósult.

a) A New Yorkban 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) kihirdetéséről, valamint a módosításáról és kiegészítéséről, Genfben, 1972. március 25-én kelt jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1988. évi 17. tvr. egységes szerkezetbe foglalt szövegét rögzítő 1965. évi 4. tvr.-ben foglaltakat kell kiemelni.

Ez a norma tekinthető a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem egyik alapdokumentumának. Az Egyezmény végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátását a 8/1968. (II. 9.) Korm. rendelet szabályozza.

Az Egyezmény a kérdéshez kapcsolódó egységes fogalommeghatározásokat, az ellenőrzés alá vont anyagok körét s az azokhoz kapcsolódó ellenőrzési rendszabályok jellegét, mértékét, fokozatát is rögzíti. Az Egyezményben kötelezettséget vállaltunk arra, hogy kizárólag gyógyászati és tudományos célokra korlátozzuk a kábítószerek termelését, gyártását, kivitelét, behozatalát, elosztását, kereskedelmi forgalmát, használatát és tárolását.

Az Egyezmény konkrétan meghatározza a gyártott és importált egyes kábítószerek mennyiségi korlátait, továbbá az ópiumtermelést korlátozó, a mákszalma, a kokacserje, a kokalevél és a kannabisz ellenőrzésére vonatkozó cikkelyeket is megtalálhatjuk benne.

b) A pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben, 1971 februárjában megkötött Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) az 1979. évi 25. tvr. iktatta a belső jogszabályok közé.

Az Egyezmény az egyes fogalmak értelmezésére szójegyzéket közöl. Választ ad arra: mi a teendő akkor, ha valamely részes állam a pszichotróp anyagok listájára (jegyzékére) tartozónak tekinthető anyagot vél felfedezni. E cikkely részletezi az Egészségügyi Világszervezet, a Bizottság teendőit is. A Bizottság - indokolt esetben - kiegészítheti a pszichotróp anyagok listáját, de az anyag más fejezetbe átsorolására vagy akár annak törléséről is dönthet.

A készítmények ellenőrzésére vonatkozó részletes rendelkezéseket is találhatunk. Az Egyezmény rendezi a mentesítéssel kapcsolatos tájékoztatás rendjét, a Bizottságnak a részleges vagy teljes mentesítésre vonatkozó döntése közzétételének mechanizmusát.

A pszichotróp anyagok gyártásáról, feldolgozásáról, forgalomba hozataláról, behozataláról, kiviteléről, raktározásáról, használatáról a 4/1980. (VI. 24.) EüM-BM együttes rendelet szól. Egyben e rendelet melléklete tartalmazza az eltérő ellenőrzési rendszabályokat igénylő pszichotróp anyagok felsorolását.

c) Nagy horderejű az ENSZ-nek a kábítószerek és a pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása ellen Bécsben, 1988-ban kötött Egyezménye. A megállapodás alapvetően bűnügyi vonatkozású, speciálisnak tekinthető olyan nemzetközi norma, amely kiegészíti a korábbi egyezményeket.

Az Egyezmény szerint a szerződő felek kötelezettséget vállalnak az Egyezménnyel (összhangban lévő belső törvény és normaalkotási intézkedések megtételére, feltéve, ha az ilyen kodifikációs eljárás a belső jogrendszer alapvető fontosságú rendelkezéseivel összeegyeztethető.

Az Egyezmény a másik állam joghatóságát óvó szabályt is rögzít: e szerint egyetlen fél sem tehet a másik részes állam területén olyan intézkedést, amely a másik állam joghatósága alá tartozik.

Az Egyezmény hangsúlyozza az elkövető egészségügyi kezelésének, nevelésének, utókezelésének, reszocializációjának szükségességét. Meghatározza a súlyosító körülményeket is (pl. a bűnszervezetbeli tagság, az ilyen szervezetek segítése, a bűncselekmény nemzetközi jellege, erőszak vagy fegyver használata, a sértett kiskorúsága, a visszaesés).

Az Egyezmény - felismerve azt, hogy a szervezett bűnözéssel szemben csak a vagyoni alapjának megrendítésével lehet fellépni eredményesen - szigorú elkobzási szabályokat is rögzít. Ennek lényege az, hogy a kábítószeren, a pszichotróp anyagon túl elkobzás alá esett mindaz, amelyet az ilyen cselekmények segítésére szántak, vagy ami az ilyen cselekményekből bármilyen előnyként származott; de azok a dolgok is, amelyek az ilyen ügyletek vagy az ehhez kapcsolódó pénzmosási tranzakciókat bizonyíthatják vagy azok leleplezését szolgálhatják.

3.12.2. Kábítószer-rendészeti jogszabályok

a) A kábítószer-rendészeti tevékenységhez alapvető forrásként szolgál a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.). E jogszabály tekinthető olyannak, amely a rendszerváltozást követő realitásokat figyelembe veszi, s a rendészeti feladatokat (jogokat, kötelezettségeket) végül is oda telepíti, ahol e feladatok egyáltalán elláthatók.

Az Rtv. meghatározza, hogy a rendőrség rendészeti feladatkörében ellátja a közbiztonságra veszélyes anyagok - s közöttük a kábítószer stb. - előállításával, forgalmazásával és felhasználásával kapcsolatos hatósági feladatokat. Az államigazgatási adatkezelés kapcsán akként rendelkezik, hogy a rendőrség a rendészeti feladatainak ellátása érdekében a kábítószer, a pszichotróp anyag gyártására, kereskedelmére, az ország területére történő behozatalára, kivitelére, átszállítására, megszerzésére, felhasználására, tárolására, szállítására vonatkozó engedéllyel rendelkezők adatait az engedélyben szereplő, az anyag gyártó- és tárolóhelyét, továbbá a gyártási engedéllyel rendelkezők adatait, valamint az engedély kiadásának, illetve a visszavonásának feltételeit igazoló adatokat a határozatban szereplő jogosultság megszűnésétől számító 10 évig kezelheti.

b) Az 1988. december 20-án, Bécsben kelt ENSZ egyezmény végrehajtására kiadott 65/1999. (V. 5.) Korm. rendelet „A kábítószerek tiltott gyártásához használt egyes vegyi anyagokkal végzett tevékenységek szabályozásáról” szóló 100/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet módosítása foglalkozik a problémával.

Itt nem a végtermékekkel, tehát a kábítószerrel, a pszichotróp anyaggal kapcsolatos tevékenységhez kapcsolódó rendészeti igazgatási feladatokról, hanem az e végtermékek gyártásához szükséges egyes, a jogszabály mellékleteiben közölt ellenőrzött anyagok felhasználásához fűződő igazgatási teendőkről van szó.

3.12.3. A kábítószerrel összefüggő tevékenységek büntetőjogi szabályozása

a) Büntető Törvénykönyv (1978. évi IV. törvény, Btk.)

A Btk. 282-282/A. §-ai szabályozzák a „Visszaélés kábítószerrel” tényállását.

A korábbi, az 1993. évi XVII. törvénnyel bevezetett szabályozás arra a kriminálpolitikai tételre épült, miszerint a büntetőjognak eltérő módon kell kezelnie azokat, akik maguk is részben áldozatoknak tekinthetők, és azokat az elkövetőket, akik a bűncselekmény haszonélvezői.

A szabályozást az eltelt időben több oldalról is kritika érte. A bírálatok alapvetően a csekély, illetve jelentős mennyiség fogalmak tartalmának meghatározásának módjára vonatkoztak, és ebből levezetve merült fel a tényállással szembeni aggály, miszerint az nem nyújt megfelelő lehetőséget a (bűnüldöző) jogalkalmazó számára a fogyasztó és a kereskedő közötti egyértelmű különbségtételhez.

A szükséges korrekció az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt meg, melynek 83. §-a egyértelmű, normatív választ ad a tényállási elemet képező csekély és jelentős mennyiség fogalmainak tartalmára. Ugyanakkor indokolt volt a Btk. 282-282/A. § szerinti tényállások jelenlegi szabályozási konstrukciójának finomítása is.

A törvény abból indult ki, hogy sem a bírálatokból, sem az eltelt időszak tapasztalataiból nem lehet arra következtetni, miszerint a jogalkotónak változtatnia kellene a szabályozás mögött meghúzódó kriminálpolitikai meggondolásán. A Btk. 282. §-ának módosítása arra irányult, hogy eleve magasabb büntetési tételkeretről induljon azon elkövetési magatartások fenyegetettsége, amelyek a kábítószer „forgalmazását” jelentik, mint azoké, amelyek az „előállítási”, „szállítási” tevékenységet jelentenek.

A kábítószerrel visszaélés bűncselekménye korábbi szabályozása alapján a fogyasztás eddig is tiltott magatartás volt. Ezt fejezi ki az elkövetési magatartások közül a „megszerez” kitétel meghatározása. Ugyanakkor a módosítás az egyes elkövetési magatartások közötti különbségtétellel egyértelművé tette, hogy a társadalomra veszélyesség szempontjából a „forgalmazó” típusú magatartások kiemelkedő jelentőségűek.

A törvény a kábítószerrel visszaélés bűncselekményénél új minősített eseteket is meghatároz. A kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt egyezmény alapján új minősített esetként rendeli büntetni a hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, a közművelődési intézmény, közhasznú tevékenységet végző szervezet területén, annak környezetében, egyébként közművelődési vagy közhasznú tevékenység helyszínén, továbbá a fegyveres erők és a büntetés-végrehajtás objektumaiban történő elkövetést.

Az 1998. évi LXXXVII. törvény alapvetően változtat a Btk. 282/A. § szerinti rendelkezés korábbi tartalmán. A módosítás arra irányul, hogy miután egyfelől a Btk. 282. § szerinti tényállás tartalmában markánsan megjelenik a kereskedőkkel szembeni szigorú fellépés lehetősége, másfelől a törvény 83. §-a szerinti módosítás egyértelműen rendezi a mennyiségi határokat, emellett a fogyasztóval szembeni differenciált elbánás lehetősége ugyancsak - a jelenleginél - egyértelműbb szabályozáson alapuljon.

A törvény az eredeti kriminálpolitikai tétel keretein belül abból indul ki, hogy akinek a büntetőjog valójában diverziós (elterelési) lehetőséget biztosítani kíván, az a kábítószer-függőség állapotába eljutott kábítószer-fogyasztó. Ez az az állapot, amikor a személy már egyértelműen áldozatnak tekinthető. Ettől különbözik a kábítószert pusztán élvezni akaró fogyasztó. A kábítószer-függőség fennállása tényének megállapítása orvos szakértői feladat. Ezt a megoldást azonban együtt kell vizsgálni az 1998. évi LXXXVIII. törvénnyel, amely a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvényt módosítja.

A nem kábítószerfüggő fogyasztó számára sem szűkültek az elterelés lehetőségei, mivel az anyagi jogi megoldás helyett az eljárásjogi lehetőségek tere bővült.

Ezzel kapcsolatban lásd a büntetőeljárásról szóló c) pontnál írtakat.

b) Szabálysértés

2000. március 1-jén hatályba lépett az új szabálysértési törvény (1999. évi LXIX. tv.), valamint megjelent az egyes szabálysértésekről szóló új kormányrendelet [218/1999. (XII. 28.)]. Ez utóbbi rendelet 11. §-a tartalmazza a kábítószer-rendészeti szabálysértést, mely a kábítószerek és pszichotróp anyagok rendelésére, kiadására, forgalmazására, nyilvántartására, tárolására, elszámolására vonatkozó szabályoknak a büntetőjogi tényállásba nem ütköző módon történő megszegését szankcionálja 100 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal.

c) Büntetőeljárás jog

A büntetőeljárási törvény módosítása a vádemelés elhalasztásának lehetőségét kiterjesztette a felnőtt korú elkövetőkre is. Ez a változás az alkalmi szerhasználókat és a kipróbálókat érinti, a jogszabály az ügyükben eljáró ügyész belátására bízza, hogy elhalasztja-e a vádemelést.

Megrovásban kell részesíteni azt, akinek cselekménye a társadalomra való veszélyességének csekély foka vagy csekéllyé miatt nem büntethető (Btk. 71. §). A megrovással a hatóság rosszallását fejezi ki, és az elkövetőt figyelmezteti, hogy a jövőben tartózkodjék a bűncselekmény elkövetésétől. Ezt az intézkedést az ügyészség és a vádemelés esetén a bíróság alkalmazhatja.

Az ügyészség dönthet úgy is, hogy nem megrovást ad, hanem minimum egy, maximum két évre elhalasztja a vádemelést (Be. 147/A. §). Ilyenkor kötelező magatartási szabályokat is megállapíthatnak (pl. alkalmi fogyasztók esetében drogfüggőséget megelőző kezelést). Amennyiben a megszabott idő alatt a vádlott nem követ el újabb bűncselekményt és betartja a magatartási szabályokat, megszüntetik az eljárást. Ellenkező esetben vádat emelnek ellene.

Ha az ügyész vádat emel, a bíróság a büntetés kiszabását elhalaszthatja, vagyis az elkövetőt minimum egy, maximum három évre próbára bocsáthatja, ha alaposan feltehető, hogy így is elérhető, hogy a vádlott „jó útra térjen”. A próbára bocsátás idejére is meg lehet szabni magatartási szabályokat. Ha a próbaidő eredményesen telik el, vagyis a terhelt a magatartási szabályokat betartja, és nem követ el ismét bűncselekményt, az eljárást megszüntetik.

A fenti szankciók mindegyike csak intézkedés, tehát nem büntetés. Az, aki megrovást kap vagy próbára bocsátják, kaphat erkölcsi bizonyítványt.

A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 101. §-a a lefoglalásra vonatkozó szabályokat rögzíti. E szerint a hatóság lefoglalhatja azt a dolgot, amely tárgyi bizonyítási eszköz, törvény értelmében elkobozható, vagy amelynek birtoklása jogszabályba ütközik. A kábítószer, a pszichotróp anyag egyébként mindhárom feltételnek megfelel. A kábítószer, a pszichotróp anyagok lefoglalása nem szüntethető meg, tekintettel arra, hogy e dolgok - amint arra már történt utalás - feltétel nélkül az elkobzás tárgyát képezi.

A Be. 102. §-ának (4) bekezdése, illetve az 1979. évi 11. tvr. 89. § (2) bekezdése értelmében meg kell, illetve meg lehet semmisíteni azt a bűnjelet, amelynek megsemmisítését a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság elrendelte, elkobzását kimondták, azonban megsemmisítéséről nem döntöttek, de eredeti állapotban való értékesítése a közbiztonságot, a közrendet, a közegészséget vagy a közerkölcsöt sértené, veszélyeztetné.

4. ELŐZMÉNYEK

4.1. A NEMZETI STRATÉGIA MEGSZÜLETÉSE, ELŐTÖRTÉNETE

A nyolcvanas évek folyamán egyre erősödő igény jelentkezett a nemzetközi szakosított szervezetek körében arra vonatkozóan, hogy az államok egységes és átfogó nemzeti stratégiai szempontrendszer alapján alakítsák a nemzetközi együttműködés keretében drogpolitikájukat. Ennek szükségszerűségét a kábítószer-probléma szerteágazó, multidiszciplináris és természetéből adódó módon több tárcához való tartozása határozta meg.

A kormányzat 1013/1991. (II. 28.) Korm. határozatával kábítószerügyi munkája javítása érdekében létrehozta a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottságot. Ennek a Bizottságnak feladata volt a kábítószerügyben illetékes összes minisztérium és szerv munkájának összehangolása, a kábítószer-ellenes küzdelem céljára rendelkezésre álló erőforrások elosztására és felhasználására vonatkozó javaslatok kidolgozása, a magasszintű nemzetközi kapcsolatok kialakításának koordinálása és a döntések végrehajtásának folyamatos ellenőrzése mellett a kábítószer-ellenes nemzeti stratégia kialakítása is. Az Országgyűlés 111/1996. (XII. 19.) OGY határozatában döntött a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozandó országgyűlési eseti bizottság felállításáról. A Bizottság a KTB működését ellentmondásosnak minősítette és megállapította, hogy nem készült el a kábítószer-ellenes nemzeti stratégia sem. Többek között javaslatot tett a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság megszüntetésére és a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság felállítására. Az Eseti Bizottság álláspontja, hogy a megalakítandó Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság alapvető feladata legyen „a hazai kábítószer-fogyasztás terjedése elleni fellépés összehangolása, és feladatai között szerepeljen a kereslet-, kínálat- és ártalomcsökkentés egyensúlyára, valamint az állam szerepvállalása mellett a helyi közösségek és a civil szervezetek tevékenységére épülő átfogó összehangolt és multidiszciplináris nemzeti kábítószer-stratégia kidolgozása”.

Az 1039/1998. (III. 31.) Korm. határozat értelmében a Kormány a hazai kábítószerhelyzet alakulására, a Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság működésének tapasztalataira, továbbá az Országgyűlés 125/1997. (XII. 18.) OGY határozatában foglaltakra figyelemmel Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságot hoz létre”. A Korm. határozat (2) bekezdés b) pontja értelmében a KKB feladata többek között „a kábítószer-ellenes nemzeti stratégia kialakítása, elfogadását követően a végrehajtásának folyamatos ellenőrzése”.

A kábítószer-ellenes nemzeti stratégia kialakításának feladata szerepel a kormányprogramban és a Kormány ez évi munkaprogramjában.

4.2. A NEMZETI STRATÉGIA KIDOLGOZÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI

Egy nemzeti stratégia kidolgozásának gondolata és szükségessége a 80-as évek végétől kezdődően, a nemzetközi szervezetek, így többek között az ENSZ Kábítószer Bizottsága és az Európa Tanács a 1085. ajánlása ismertté válása óta merült fel Magyarországon is, melynek során a nyolcvanas évek végétől kezdődtek meg előmunkálatok egy átfogó cselekvési terv kialakítására. A különböző elképzelések, melyek az azóta eltelt időben megszülettek, sajnos nem eredményezhették egy egységes és meghatározó drogpolitika kereteinek kialakulását, mégis a szakmai közgondolkodást befolyásolták és erősítették. Ebben az értelemben a következő kiemelendő előzményekre támaszkodhatunk:

- Átfogó multidiszciplináris tervvázlat a drogabúzus nemzeti kezelésének programjához (vitaanyag) Bácskai Erika-Gerevich József-Lévay Miklós, 1990.,

- Programtervezet a budapesti kábítószer-problémák megoldására. (Bácskai Erika-Gerevich József: Drogprogram, 1991. április),

- Multidiszciplináris kábítószer kereslet csökkentési stratégia 1. tervvázlata (Kábítószerügyi tárcaközi Bizottság Titkársága - Budapest, 1996. június 17.),

- Az Országgyűlés Kábítószer-fogyasztás Visszaszorítása Érdekében Létrehozott Eseti Bizottsága jelentése, illetve annak mellékletei,

- Nemzeti Drogstratégia (tervezet) 1998. - Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság,

- Fővárosi kábítószer-fogyasztás visszaszorítását szolgáló Cselekvési Program Fővárosi Közgyűlés, 1998.

Mindezen, részben műfajilag és más szempontból is jelentősen különböző stratégiai tervezetek fontos előkészületet jelentettek, melyek eltérő megközelítéseket, gondolati és szakmai álláspontokat tükröztek. Sajnálatos, hogy egyetlen szempontból mindenképpen megegyeznek: különböző okokból nem válhattak egy országos stratégia alapjává. A bennük megfogalmazott ismeretek és koncepciók azonban jó alapot szolgálnak a továbbgondolásra.

Hasonló módon nélkülözhetetlen segítséget jelentettek a Nemzeti Stratégia kialakításának folyamata során az elmúlt években Magyarországon megjelent szakmai anyagok, szakértői vélemények, tudományos publikációk, kutatások és adatszolgáltatási eredmények, melyek egyrészt önálló publikációkként, másrészt a szakmai folyóiratokban váltak hozzáférhetővé. Mindezek a szakmai keretek egy önálló és elkötelezett szakma megerősödésének is bizonyítékai.

A Nemzeti Stratégia megfogalmazásakor természetesen az egyik első lépés az európai és tengeren túli fejlett országok drogpolitikájának és stratégiai gondolkodásának megismerése volt. Ennek keretében elsősorban is a brit, az amerikai, a holland drogstratégiák részletes elemzésére került sor, de tanultunk a norvég, a dán, a finn, a német és más országok szakmai anyagaiból is. Emellett a nemzetközi szakosított szervezetek szakértői és drogpolitikai állásfoglalásai, kutatási beszámolói és értékelései voltak segítségünkre.

Az elmúlt időszakban a szakmai ernyőszervezetek mindegyikével, számtalan szakmai szervezettel és több száz szakértővel konzultáltunk, és megismerhettük a fővárosi és vidéki civil és önkormányzati szervezetek véleményét is. A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság munkacsoportjaiban a Nemzeti Stratégia tervezetét, struktúráját, értékrendszerét és súlypontjait megvitattuk.

4.3. A NEMZETI STRATÉGIA KIALAKÍTÁSÁNAK MUNKAMÓDSZERE

A Nemzeti Stratégia sokdimenziós tárgyának, a kábítószer-probléma teljes körű megközelítésének és a számos országban már kipróbált és bevált „célprogram megközelítés” (target setting approach) rendszer adta az alapját, mely az Egészségügyi Világszervezet „Egészséget Mindenkinek” stratégiáján alapul. A módszer egyik legfontosabb előnye, hogy segít meghatározni a világos stratégiai irányokat, az ahhoz tartozó célokat, megfogalmazza az ezen célok eléréséhez szükséges eszközrendszert, és megnevezi a stratégiai célok megvalósítását mérni hivatott eredményességi mutatókat és a hozzá tartozó monitorozási eszközrendszert. A módszer fontos eleme, hogy elősegíti a monitorozás, az értékelés rendszeres megvalósításával az elszámoltathatóságot. Ez adja meg a lehetőséget a korrekcióra.

Ahhoz, hogy megfelelő javulást érhessünk el szűkös erőforrásaink leghatékonyabb elosztásával, olyan stratégiára van szükség, melyben mindenki, aki a kábítószer-probléma visszaszorítását szolgálja, megtalálja helyét és szerepét.

4.4. A NEMZETI STRATÉGIA FELADATA

Fontos szempont egy stratégiai terv kialakításakor, hogy pontosan lássuk, mit várhatunk el tőle, mik a vele kapcsolatban felmerülő igények, milyen szükségletek alapján fogalmazódik meg és mely szempontoknak kell megfelelnie.

Ennek értelmében a Nemzeti Stratégia feladata, hogy

- meghatározza az alapcélokat és értékeket, a probléma kezelésének értelmezési kereteit, de egyben vessen számot a stratégia megvalósulásának korlátaival és kockázataival is,

- fogalmazza meg a stratégiai fejlesztés fő irányait és súlyponti elemeit,

- adjon eligazítást a színterek és szereplők számára a stratégiában foglaltak megvalósítására vonatkozóan,

- legyen képes céljai elérése érdekében társadalmi konszenzus kialakítására, a társadalom és csoportjai aktivizálására, az önkormányzatok, a döntéshozó szervek, a civil szervezetek és a helyi közösségek bevonására,

- szolgálja az Európai Uniós csatlakozás és a nemzetközi együttműködés feltételrendszerének teljesítését a drogproblémák hatékony kezelése tekintetében.

4.5. A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁNAK MODELLJEI

a) A jelenség értelmezési keretei

A szakirodalomban a jelenség értelmezésére és magyarázatára különböző modellek jöttek létre. A teljesség igénye nélkül mutatjuk be a fontosabb megközelítéseket.

Morális-modell: a kábítószer-fogyasztás erkölcsi probléma, az egyén erkölcsi és akaratgyengeségének jele. A társadalom védelme igényli az állam beavatkozását, elsősorban az „erkölcstelen” egyének megbélyegzésével, társadalomból történő kizárásával, esetleg „átnevelésével”. A modern társadalomtudományos fejlődés e modell szerepét háttérbe szorította, azonban mint „naiv” magyarázóelvvel, létezésével ma is számolni kell.

Kriminalizációs-modell: a kábítószer-fogyasztás bűncselekmény (norma- és jogsértés), amelyet (azaz a kábítószerrel megvalósuló minden cselekményt) a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás eszközeivel üldözni és büntetni kell. A fő ellenség a terjesztő, aki saját anyagi érdekei miatt „ártatlan” fogyasztókat vesz rá a kábítószer használatára. A megközelítés a kábítószer-fogyasztást csak mint speciális bűnöző magatartást vizsgálja. A bűnüldözés célja a visszatartás és az elrettentés. A modell a megelőzés és a kezelés területei iránt nem érzékeny. A kriminalizációs megközelítést ma már önmagában elégtelennek tartják a kábítószer-kérdés komplex társadalmi értelmezésére.

Fertőzőbetegség-modell: a kábítószer-fogyasztás járványszerűen terjedő jelenség, amelyet a fogyasztók egymásnak adnak át, a kábítószer pedig - mint valamilyen baktérium vagy vírus - veszélyes ellenfél. A cél a terjedés megakadályozása a terjesztők (ebben az esetben a fogyasztók és a kábítószer-terjesztők, illetve magának a kábítószernek) az izolálásával. Elsősorban a kábítószerek hirtelen megjelenése idején népszerű modell, azonban - többek között a szocio-kulturális tényezők elhanyagolása miatt - a jelenség finomabb leírására és magyarázatára nem alkalmas.

Lelkibetegség-modell: a kábítószer-fogyasztás a személyiségfejlődés valamilyen hiányossága vagy torzulása miatt jön létre, esetleg pszichiátriai betegségek és tünetek elfedésére, az azoktól történő megszabadulásra szolgáló eszköz. A kábítószer-fogyasztás így valamely lelki betegség tünete, vagy önmagában is betegségnek minősülő állapot. A megközelítés az egyéni, lelki problémákat túlhangsúlyozza, és nélkülözi a társadalom egészét figyelembe vevő szemléletet.

Szociológiai-modell: a kábítószer-fogyasztás a társadalom értékrendszerbeli zavarai, anómiás állapota, mely a társadalom szerkezetében kialakult egyenlőtlenségek miatt jön létre; a kábítószer-használó deviáns személy, aki céljait csak a társadalmi normák megsértésével tudja elérni. A megközelítés figyelembe veszi a kábítószer-fogyasztók társadalmi és kulturális sajátosságait, a jelenség terjedésében szerepet játszó társadalmi, gazdasági tényezőket. A modell azt is vizsgálja, ahogyan egy magatartás a társadalmak történetében más-más jelentésre tesz szert. A modell hátránya, hogy a társadalmi cselekvés irányát nem határozza meg - ezt nem is tartja feladatának -, és az egyén pszichés problémái iránt sem érzékeny.

Multidiszciplináris-modell: az előző modellekből építkezve a megfelelő empirikus adatokon alapuló azon szociológiai megközelítés, mely a jelenségnek egyfelől a társadalom érték- és normarendszere szempontjából elfoglalt helyét, másfelől az egyének, családok, közösségek szocializációs szerepét veszi figyelembe. Felhasználja a modern kriminológia és pszichiátria, valamint más tudományok eredményeit (pl. gyógyszertan, genetika, társadalom-statisztika, népegészségügy). Számol a probléma összetettségével és annak kezelésére hivatott szakmák sokszínűségével. A megközelítés tekintetbe veszi azt a tényt is, hogy a kábítószer-fogyasztás befolyásolására irányuló társadalmi cselekvés maga is hozzájárul a jelenség átalakulásához, kezelhetőbbé vagy éppen kezelhetetlenebbé válásához.

b) A jelenség befolyásolásának modelljei

Az előző pontban leírtak átvezetnek a jelenség kezelésére hivatott módozatokhoz. Azt, hogy a jelenség értelmezésén túl milyen módozat alakul ki egy társadalomban a probléma kezelése tekintetében számos tényezőtől függ. Többféle szakmai és más érdekcsoport, illetve a közvélemény és a politika tagoltsága maga is többrétűen befolyásolja az értelmezést.

Prohibicionalista megközelítés: a kábítószerek illegális használatának teljes tilalmán alapuló megközelítés. Ez a megfogalmazás e modell megértéséhez kevéssé visz közel, mivel a nemzetközi egyezmények a kábítószernek minősülő anyagokhoz kapcsolódó törvénybe ütköző cselekményeket szankcionálják. De különbség van a tiltás mértékében, a szankciók nagyságában, a szankcionálandó cselekmények és magatartásformák tekintetében (pl. ilyen a fogyasztás megítélése). A „tiszta” prohibíció a kábítószerrel kapcsolatos minden illegális cselekményt tilt és súlyosan szankcionál; a tiltást mind a keresleti, mind a kínálati oldalon érvényesíti: a kábítószerekhez való hozzájutás megakadályozása, a terjesztés és a fogyasztás szankcionálása megakadályozza a fogyasztás terjedését, végső soron a jelenség felszámolását eredményezi.

A megközelítés a fogyasztót a terjesztő áldozatának tartja, de cselekménye olyan mértékben veszélyezteti környezetét és a társadalmat, hogy még önmagában ezt a cselekményt is bünteti. A modell nem tesz különbséget a kábítószerek között veszélyesség szempontjából. A modell - bár koherens logikára épít - nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket; hiszen a társadalmi beavatkozás gyakran ellentétes, előre nem kiszámolható hatásokkal jár: a probléma súlyosbodik, a jelenségben érintettek rejtőzködőbbekké válnak, vagy a jelenséghez társuló más jelenség (pl. a kábítószerezéshez társuló AIDS) felborítja a modell értelmezési kereteit. A fokozott szankcionálás miatt a kábítószerekhez kapcsolódó kriminalitás és korrupció növekszik, következményesen az illegális bevételek, a pénzmosás is. A modell alkalmazása rendkívül forrásigényes, de teljes hatásfokkal még nagy költségráfordítás mellett sem valósítható meg a „zéró-tolerancia” elve. Ez a megközelítés leegyszerűsített formájában figyelmen kívül hagyva az ENSZ ajánlásait is a szankcionálás hatékonysága érdekében összpontosított erőfeszítései miatt nem tekinti feladatának a megelőzés és kezelés feladatait.

„Normalizáló” megközelítés: a kábítószerek egy csoportját, nevezetesen a kannábisz-származékokat elkülöníti. Ezek fogyasztóival (és a terjesztés bizonyos formáival) kapcsolatban nem alkalmaz tiltásokat. Kiindulópontja szerint a „lágy” szerek csak kevéssé veszélyesek a társadalomra, és a „megengedő” kábítószer-politikával elejét lehet venni a veszélyesebb szerek fogyasztásának. Elsősorban a „holland-modellként” ismeretes; más szocio-kulturális közegben valószínűleg ezek a jogpolitikai intézkedések nem valósíthatók meg. E megközelítés kritikusainak egyik fő érve a „lágy” szerek és a veszélyesebb szerek közötti nyilvánvaló kapcsolat, a másik pedig az, hogy ezzel a társadalom nem küld egyértelmű üzenetet tagjai felé, a kábítószer-fogyasztás egyes formáit ugyanis beemeli a társadalmilag elfogadott cselekmények körébe, ezzel a deviáns és nem deviáns közötti határt jelentősen kitolja. A nemzetközi szerződések sem teszik lehetővé e megközelítés elterjesztését.

Dekriminalizációs és legalizációs megközelítés: előbbi szerint a kábítószerekkel kapcsolatos egyes cselekmények (jelesül a fogyasztás, tartás) nem képeznek bűncselekményt, utóbbi fogalom pedig azon csoportok célkitűzését jelenti, amelyek egyes kábítószereket (vagy az összeset) ki akarják vonni a büntetőjogi kontroll alól. Az érv úgy szól, hogy ezzel államilag vagy a nyílt piac által szabályozható piaca alakulna ki a drogoknak, megszűnne az illegális kereskedelem és a vele összefonódó kriminalitás és szervezett bűnözés. A kábítószerek legalizálását a nemzetközi közösség nem tartja megengedhetőnek; minden ENSZ és EU szerződés ezek tilalmát tartalmazza: a kábítószer-fogyasztás olyan veszély, mely legálissá válva a jelenleginél súlyosabb egyéni és társadalmi problémákat okozna, vélt előnyös hatásai bekövetkezésére pedig nincs garancia.

A kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára építő megközelítés: a nemzetközi közösség (ENSZ, EU) ezt a megközelítést tartja előnyösnek, ezért dokumentumaiban ezt ajánlja, felismerve, hogy amíg van kereslet, addig kínálat is létezik. Önmagukban tehát a kínálati oldalon ható beavatkozások feltétlenül szükségesek, de nem elegendőek. A büntető-igazságszolgáltatás eszközei mellett a megfelelő megelőzésre és a problémákkal küzdő kábítószer-fogyasztó egészségügyi és szociális kezelésére is szükség van. A kábítószer-fogyasztás jelensége nem különíthető el a társadalmi problémáktól, így többek között az egyenlőtlenség, szegénység, munkanélküliség, társadalmi leszakadás és marginalizáció kérdéseitől. A nemzetközi dokumentumokban megfigyelhető a keresletcsökkentés szerepének növekedése (a korábban elsősorban a kínálati oldallal foglalkozó szabályozás mellett), sőt egyes ajánlások a kábítószer-használat okozta egyéni és társadalmi ártalmak mérséklését is célul tűzik ki. Ez a cél egy „tisztán” prohibíciós modellben nem képzelhető el. Az egyes országok között eltérések vannak a kábítószerek használata súlyosságának megítélésében, vagy éppen a kábítószerek mennyisége és büntetési tételeivel kapcsolatban, a fogyasztás büntetőjogi megítélésében (egyszeri, alkalmi, visszatérő fogyasztó, továbbá fogyasztó és beteg függő), valamint a büntetőeljárás alternatívája alkalmazásának kiterjedtsége tekintetében. Eltérés lehet az ártalomcsökkentő módszerek megítélésében is. Egyetértés mutatkozik azonban abban, hogy a kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyán alapuló beavatkozási politika a kábítószer-használók differenciáltabb megítélése, a prevenció, a terápia és a büntető-igazságszolgáltatás gyakorlatának együttes és összehangolt alkalmazása révén vezethet egyedül eredményre.

A Kormány összhangban programjával és a nemzetközi ajánlások értelmében a jelenség értelmezési modelljei közül a multidiszciplináris, a probléma befolyásolása tekintetében pedig a kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára építő megközelítést fogadja el.

5. A NEMZETI STRATÉGIA CÉLJAI

A Nemzeti Stratégia célrendszerét egy általános és négy fő célra osztottuk fel. Ezek a következők:

5.1. ÁLTALÁNOS CÉL

A harmadik évezred küszöbén egy szabad, magabiztos és produktív társadalom kialakításának képe vezérel bennünket. Ez a társadalom az emberi méltóságot, a testi, lelki és szociális jól-létet, illetve az alkotóképességet kiemelt fontosságúnak tartja. E tényezők megóvása és fejlesztése érdekében a társadalom képes kezelni a drogok használatával és terjesztésével összefüggő egészségügyi, szociális és bűnügyi ártalmakat és hátrányokat.

A kábítószer probléma valamennyiünket érint és együttes cselekvésre késztet. Az állam és intézményei az együttes cselekvésben jelentős szerepet kapnak.

5.2. FŐ CÉLOK

1. A társadalom váljon érzékennyé a drogkérdések hatékony kezelése iránt, a helyi közösségek pedig növeljék problémamegoldó készségüket a kábítószer-probléma visszaszorításában (közösség, együttműködés).

2. Esélyt teremteni arra, hogy a fiatalok képessé válhassanak egy produktív életstílus kialakítására és a drogok visszautasítására (megelőzés).

3. Segíteni a drogokkal kapcsolatba kerülő és a drogproblémákkal küzdő egyéneket és családokat (szociális munka, gyógyítás, rehabilitáció).

4. Csökkenteni a drogokhoz való hozzáférés lehetőségét (kínálatcsökkentés).

A Nemzeti Stratégia általános és fő céljaira vonatkozó társadalmi konszenzus megoldást jelenthet a kábítószerek kihívásával szemben. Az egymásból építkező és egymást feltételező célok alkotta átfogó program hivatott a lehetőségek szerint minimalizálni az egyéni és társadalmi károkat és maximalizálni a beavatkozások, kezelői intézményrendszer és a társadalmi közös cselekvések hatékonyságát.

5.3. A STRATÉGIA ALAPELVEI

- A tények elsőbbsége

A Nemzeti Stratégia a tudományos kutatások által feltárt tényekre és nem vélekedésekre épít. A beavatkozások közül a megalapozott módszereket pártolja.

- Partnerség, közös cselekvés

A Nemzeti Stratégia egyrészt a társadalom és az állami intézményrendszer szervezeteinek összefogására épít, másrészt számít a helyi közösségek alkotó tagjainak együttműködésére. Felismeri, hogy az összehangolt és együttes cselekvések megsokszorozzák hatásukat és eredményességüket. Figyelembe veszi a családok, az iskola és a helyi közösségek igényeit. Igényli és előmozdítja az együttműködést helyi, regionális, országos és nemzetközi szinteken egyaránt.

- Átfogó megközelítés

A drogprobléma kezelése egy sokdimenziós, kiegyensúlyozott és jól tagolt megközelítést igényel, melyben egyaránt fontos helye van a megelőzés, a nevelés, a kezelés, a kutatás, a munkahelyi programok, a bűnüldözés és még számos más terület hozzájárulásának. A kábítószer-probléma visszaszorítása különféle szakmák és területek együttes, összehangolt cselekvését kívánja meg. Egy-egy szakma a kérdés megoldását nem sajátíthatja ki, és nem is vállalhatja magára.

- Elszámoltathatóság

A Nemzeti Stratégia minden esetben feltüntet olyan eredményességi mutatókat, melyekkel a célok elérése vizsgálható. Így a Stratégia teljesítése áttekinthetővé és a költségráfordítás ellenőrizhetővé válik. Meghatározott időközönként elvégezzük a Nemzeti Stratégia felülvizsgálatát.

- Hosszú távra történő tervezés

Külföldi tapasztalatok alapján a kábítószer-probléma visszaszorítása csak hosszú időtávokban valósítható meg. Rövid távra tervezett megoldások nem vezethetnek eredményre, amikor az aktuális veszélyek kezelése mellett egy új generáció drogokhoz való viszonyának alakulásáért is felelősek vagyunk.

5.4. A STRATÉGIA ESZKÖZRENDSZERE

- A drogpolitika kialakításába be kell vonni az állampolgárok és közösségeik minél szélesebb rétegeit, a civil szerveződéseket, valamint a problémával szembekerülő állami-önkormányzati intézményrendszert. Szükséges az egészségügy, az oktatásügy, az ifjúságpolitika, a gyermek- és családvédelem szakembereinek és intézményeinek együttműködése.

- A Nemzeti Stratégia komoly fejlesztési feladatokat tűz ki a megelőző-egészségfejlesztő tevékenységet végző állami és civil szervezetek és intézmények, a gyógyításban részt vevő intézmények, valamint a drogok hozzáférhetőségét csökkentő és a drogokhoz kapcsolódó bűnözést visszaszorítani hivatott állami szervezetek számára.

- A kábítószer-probléma kezelésében széles körű társadalmi konszenzust kell kialakítani a probléma súlyának és a megoldás felé vezető út fontosabb állomásainak tekintetében. A kábítószer-probléma egyes vonatkozásai a társadalom széles rétegeit érintik, ezért a megoldás is társadalmi összefogást kíván.

- A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság megvalósítja a politikai szintű egyeztetést a különböző tárcák között, és biztosítja, hogy Magyarország megfeleljen a nemzetközi egyezményekben vállalt feladatainak. A kábítószer-probléma kezelésének szakmai módszereit a szakembereknek kell kidolgozniuk, illetve a már működő programokat nagyobb hatósugarúakká kell kiterjeszteniük. Ennek a célnak az eléréséhez a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság munkacsoportjai ösztönzést adnak.

Magyarország teljesíti a három ENSZ egyezményben vállalt kötelezettségeit. Magyarország figyelembe veszi a Gyermekek Jogairól szóló Egyezményt (33. Cikk: a gyermekek védelme a narkotikumoktól és a pszichotróp anyagoktól). Magyarország tekintettel van az ENSZ Közgyűlésének a kábítószer-problémákkal kapcsolatos különleges ülésszaka Politikai Deklarációjában foglaltakra (1998. június 8-10.), a keresletcsökkentés kívánatos irányát kijelölő javaslatokra [melyet megerősítenek az ENSZ korábbi, hasonló állásfoglalásai, így az Átfogó Multidiszciplináris Terv (1987) és a Globális Akcióterv (1990) a keresletcsökkentés vonatkozásában].

- Magyarország elfogadja az Európa Tanács, illetve az Európai Unió megfelelő egyezményeit és ajánlásait, biztosítja a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek közötti társulás létesítéséről szóló Európai Megállapodásban a kábítószer-problémára vonatkozó rendelkezések (86. Cikk: A pénz tisztára mosása, 96. Cikk: kábítószerek) végrehajtását. A Kormány kábítószer-problémával kapcsolatos Nemzeti Stratégiája figyelembe veszi az Európai Unió létesítéséről szóló Maastrichti Szerződést módosító Amszterdami Szerződésben foglaltakat, valamint a Schengeni Megállapodásokat (Schengeni Megállapodás és Végrehajtási Szerződés), az EU Szervezett Bűnözés Elleni Akciótervét és a 2000-2004-ig terjedő időszakra kidolgozott Kábítószer-ellenes Akcióprogramját.

5.5. A NEMZETI STRATÉGIA FELÉPÍTÉSE

A Nemzeti Stratégia a magyarországi kábítószerhelyzet elemzéséből és a várható tendenciákból kiindulva fogalmazta meg egy átfogó és négy részletesebb célját. A Nemzeti Stratégia elkészítésénél „hosszú távú”, „középtávú” célokat valamint „rövid távú célokat” határoz meg.

- Hosszú távú célrendszer: a 2009-ig elérni szándékozott célok megvalósításához szükséges cselekvések összessége. Az elkövetkező tíz év döntő lehet a kábítószer-kérdés magyarországi kezelésének tekintetében. Ezért rendkívül fontos, hogy az általános cél elérése érdekében határozott célrendszerrel rendelkezzünk. Ebből következnek a

- Középtávú célok, melyek a 2000-2002 költségvetési évek vonatkozásában határozzák meg a tennivalókat.

- A rövid távú célok a közvetlen előttünk álló és a középtávú célokat megvalósítani hivatott feladatokat sorolja fel. Az egyes célcsoportok között természetes összefüggés van: a hosszú távú célokhoz rendeltük alá a középtávú célokat és azokhoz a rövid távúakat. A hosszú távú célok között olyanok is vannak, melyek a Nemzeti Stratégia közvetett hatásaival számolnak, azaz nemcsak a rövid távú célrendszerben leírtak megvalósulását, hanem a társadalmi cselekvés indirekt hatásait is tekintetbe veszik.

A hosszú, közép-, illetve a rövid távú célokban szereplő pontok közötti viszony azonban nem egy az egyben feleltethető meg: a cselekvési terv egy akciója több célhoz is hozzájárulhat, de egy hosszú távú célt adott esetben csak több akcióval és több részcél (középtávú cél) megvalósításával érhetünk el. A célelérés méréséhez indikátorokat fogalmaztunk meg, valamint olyan módszereket, melyekkel ezek az indikátorok mérhetőkké, vagy legalábbis becsülhetőkké válnak.

Egy-egy indikátor - hasonlóan a rövid távú célok-célelérés problémájához - komplex folyamatokat és célelérést monitorozhat; ugyanakkor más esetben egy-egy cél elérését több indikátor egyidejű figyelemmel kísérésével vizsgálhatjuk. Sok esetben - tekintve, hogy a kiinduláshoz használható pontos és megbízható alapadatok sem állnak mindig rendelkezésre - a célok elérését nem számszerűsíthetjük, hanem olyan általános fogalmakat kell használnunk, mint hogy az adott mutató „javuljon”, vagy az adott szolgáltatást igénybevevők köre „bővüljön”.

A Nemzeti Stratégia melléklete tartalmazza a rövid távú célok és a monitorozás költségigényét, illetve a megvalósításban szerepet játszó államigazgatási intézményeket.

5.6. A NEMZETI STRATÉGIA VÉGREHAJTÁSA, MONITOROZÁSA ÉS HATÉKONYSÁGVIZSGÁLATA

A Nemzeti Stratégia széles körű társadalmi konszenzuson kell hogy nyugodjon.

A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság feladata a Nemzeti Stratégia végrehajtásának ellenőrzése, az egyes tárcák és az állami intézményrendszer működésének koordinálása, az ágazati szemléletek közelítése. A KKB feladata, hogy évente tájékoztassa a Kormányt a magyarországi droghelyzet alakulásáról és a Nemzeti Stratégia megvalósulásának értékeléséről.

A végrehajtás eszközrendszerében a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok töltenek be fontos szerepet. Éves beszámolóikat a KKB alá rendelt koordinatív titkárság összesíti. Ugyanez az intézmény a monitorozással kapcsolatban leírt (a monitorozás indikátorai és eszközrendszere) vizsgálatokat és adatgyűjtést kezdeményez, illetve folytat. Ezekből az adatokból, illetve a terület kulcsszemélyeivel folytatott interjúkból megállapítja a Nemzeti Stratégia végrehajtásának és hatásának tapasztalatait, a végrehajtás során felmerülő nehézségeket. Ezeket a KKB felé továbbítja, mely tárcaszintű egyeztetésekkel igyekszik kiküszöbölni a problémákat. A KKB titkársága éves jelentést készít a Nemzeti Stratégia végrehajtásáról és megvalósulásáról, a magyarországi kábítószerhelyzetben és a kábítószer-probléma kezelésével foglalkozó intézményrendszer működésében bekövetkező változásokról. Ezt a jelentést a KKB megtárgyalja és felhasználja a Kormány számára készített beszámolójához.

A KKB évente értékeli a Nemzeti Stratégia megvalósulását, kétévente pedig elvégezteti a Stratégia és az ellátó intézményrendszer átvilágítását és hatékonyságvizsgálatát. A Kormány ugyancsak kétévente - első alkalommal az Országgyűlés 2001. évi őszi ülésszakán - jelentést készít a Programban foglaltak megvalósulásáról az Országgyűlés számára.

Ennek a céljának megvalósítása érdekében a KKB igénybe veszi a módszertani, illetve más tudományos és kutatóintézetek eredményeit.

6. A CÉLOK RÉSZLETEZÉSE

6.1. KÖZÖSSÉG, EGYÜTTMŰKÖDÉS

- A TÁRSADALOM VÁLJON ÉRZÉKENNYÉ A DROGKÉRDÉSEK HATÉKONY KEZELÉSE IRÁNT, A HELYI KÖZÖSSÉGEK PEDIG NÖVELJÉK PROBLÉMAMEGOLDÓ KÉSZSÉGÜKET A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁBAN

Összefoglalás:

A Nemzeti Stratégia eredményességének legfontosabb letéteményese a helyi közösség. A helyi települési szinten történő összefogások és összehangolt cselekvések döntő módon tudják befolyásolni a probléma kezelését. Minden eredményes megelőzés a családban kezdődik. A szülők értékvilágának és mintaszerepének megléte vagy hiánya alapvető hatással van a probléma kialakulására vagy annak megakadályozására. Szükséges minden, az emberi közösség legalapvetőbb formáival - család, szomszédság, lakóhelyi közösség stb. - kapcsolatos cselekvések és összefogások erősítése. Ezért számítunk a családok, a hozzátartozók, a pedagógusok, a helyi szakemberek, a segítők, a lelkészek és a gyülekezetek, valamint az önkormányzat életének irányítói együttműködésére. Nem képzelhető el jelentős elmozdulás a probléma kezelése területén a fiatalok erkölcsi tudatosságának fejlesztése nélkül.

A helyi közösség drogpolitikájának motorja a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, mely összehangolja a helyi intézkedéseket és kezdeményezéseket, valamint fórumot teremt az országos célokkal párhuzamosan a helyi közösség területén működő intézmények számára. A Fórum az a fontos láncszem, mely biztosítja a stratégiai gondolatok valósággá válását.

A drogpolitika az epidemiológiai kutatások és országos adatszolgáltatók (az OSAP rendszere) működésén alapul: az adatokból a jelenlegi kábítószerhelyzetre és annak az intézkedések hatására bekövetkező alakulására lehet következtetni, valamint a legfontosabb elkövetkezendő teendőkre. A közösségekben folyó drogmegelőző munkát a drogproblémákkal foglalkozó, elsősorban a prevenciót végző intézményrendszer átvilágítása segítheti: ezzel feltárhatjuk az intézmények hatékonyságát, erős és gyenge pontjait, kapacitásait, a fejlesztés helyi irányát, a működés költséghatékonysági mutatóit. Szükséges a jogszabályi környezet áttekintése is, pl. a drogmentes szórakozás színtereinek megteremtése érdekében (szórakozóhelyek engedélyezési eljárása). Ehhez kapcsolódik a helyi drogprevenciós szolgáltatások körének kiszélesítése és a helyi drogszakemberek képzésének rendszerszerűvé tétele. A nemzetközi kötelezettségek és ajánlások figyelembevétele között az EU normákhoz igazodó nemzeti droginformációs központ, az úgynevezett Focal Point létrehozása a legelső teendő. Ez a központ egyben az adatgyűjtés és - elsősorban - a döntéshozók, valamint a közigazgatás és a politika világa felé megnyilvánuló adatösszesítés és -szolgáltatás fő eszköze is.

6.1.1. A cél szemléleti kerete

A helyi közösségek kiemelkedő szerepet játszanak a drogproblémák kezelésében, hiszen a kábítószer-fogyasztás jelensége alapvetően az egyének, a családok és a helyi közösségek problémája. Itt keletkezik és itt válik először felismerhetővé. Helyben történő meghatározása döntő a későbbi kezelésében, hiszen a helyi közösség érzékenységétől, elkötelezettségétől és felkészültségétől nagy mértékben függ a beavatkozás sikere. A helyi közösség számos előfeltételt fogalmaz meg, és jelentős mértékben különböző elkötelezettséggel bírhat: Így például lehetséges, hogy

- nem kíván tudomást venni a problémáról;

- szenzációs „média” eseménnyé alakítja azt;

- rendőrségi ügyként vagy kizárólag „ifjúsági problémaként” kezeli;

- elfogadja, hogy a probléma beleágyazódik a fiatalok korosztályi és élethelyzetébe, szabadidő-eltöltési és más, kulturális szokásaiba;

- megszervezi a helyi szolgáltatások és beavatkozási lehetőségeket az egyén és a közösség érdekében.

A helyi közösség képes arra is, hogy ne csak a fiatalok illegális droghasználatával foglalkozzon, hanem a fiatalok és a felnőttek alkoholfogyasztásával, dohányzásával, túlzott és orvosilag nem indokolható gyógyszerfogyasztásával vagy más kockázati magatartásával is. A helyi közösségben jelentkező mentálhigiénés problémák olyan tényezők, melyek bizonyos valószínűséggel előidézhetik vagy fenntarthatják az elsősorban a fiatalabb korosztályokra jellemző kábítószer-használatot.

Ugyancsak a helyi közösség az, amely a legközvetlenebb szinten tudja a drogproblémát kezelni, lehetőséget biztosítva a helyi erőforrások mobilizálására: a családok, a közösségek, a civil társadalom, az egyházak és a szakirányú segítő és más közösségi intézmények mozgósítására. Mivel helyi szinten a drogproblémák méretüket és minőségüket tekintve sokféle formában jelennek meg, a probléma felismerésében és kezelésében a helyi közösségeknek és a helyi önkormányzatoknak döntő szerepe van. A kormányzatnak minden támogatást meg kell adnia az önkormányzatoknak tevékenységük leghatékonyabb megvalósításához. A helyi közösségek és intézményeik azonban országos stratégia és „felhatalmazás” hiányában nehezen találják meg feladatukat, hiszen egyrészt erőfeszítéseik is csupán össztársadalmi összefüggésben lehetnek hatékonyak, másrészt túl erős lehet a versengés a helyi és központi erőforrásokért, a kompetenciahatárok meghúzásáért. A Nemzeti Stratégia (és a hozzá kapcsolódó szakmai állásfoglalások) helyi változatainak kidolgozása segít megoldani ezeket a problémákat, mert országos szinten irányelveket szab meg e kérdések megválaszolásához. Fontos, hogy a helyi közösségekben megvalósuló cselekvések a nemzetközi együttműködések szellemében és mindazon ajánlások alapján történjenek, melyek elsősorban az európai tapasztalatok alapján fogalmazódtak meg. Így a helyi összefogás a nemzetközi együttműködés megvalósulása lesz a konkrét közösségben.

A közösségi színterek:

- család,

- lakóközösség,

- munkahely,

- helyi közösség, önkormányzat,

- a társadalom mint közösség,

- nemzetközi együttműködés.

A Nemzeti Stratégia kulcstényezői a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok. Ezekben a bizottságokban a helyi állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek képviseltetik magukat: a prevenció és a terápia világának szereplői, valamint az ezeket szervezeti szinten összefogó ÁNTSZ-ek, a közösségfejlesztés szervezetei, a gyermekjóléti szolgálatok, valamint az igazságszolgáltatás, a büntetés-végrehajtás, a rendőrség és az önkormányzat szakosított szerveinek képviselői. Ezek a 8-10 fős bizottságok gyűjtik össze a helyi drogproblémákkal kapcsolatos információkat, monitorozzák a változásokat, meghatározzák a legfontosabb rizikócsoportokat, megállapítják a közösségi prevenció célkitűzéseit, a terápia lehetőségeit, egyben pedig a prevenciós, közösségfejlesztő és terápiás kapacitásokat is nyilvántartják. Biztosítják a helyi szolgáltatásokról szóló információk elérhetőségét a helyi közösség tagjai számára. Évenként tervet készítenek a helyi feladatokról - összhangban a Nemzeti Stratégia célkitűzéseivel -, majd év végén beszámolót készítenek az elvégzett munkáról. A beszámolót a helyi közösség tagjaival megismertetik és elküldik a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságnak, az országjelentés elkészítése céljából.

6.1.2. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a helyi közösségben

- feltárja az adatokat,

- helyzetértékelést végez,

- feltérképezi a szükséges feladatokat,

- biztosítja az információáramlást,

- javaslatokat fogalmaz meg a helyi közigazgatás számára,

- segít a helyi erőforrások mozgósításában,

- összehangolja a helyi szereplők tevékenységét,

- kiszűri a párhuzamosságokat és

- maximalizálja a szolgáltatók hatékonyságát,

- kapcsolódik az országos programokhoz,

- végül visszacsatolást eszközöl a helyi és országos szintekhez.

6.1.3. Hosszú távú célok

- A drogproblémák kezelése iránt érzékenyebb, működő közösségek kialakulása. A drogproblémák felismerése és kezelése nem választható el a működő közösségek jelenlététől. A drogproblémák nem izoláltan jelennek meg egy-egy szűk csoportot érintve, hanem kapcsolódnak a fiatalok életkörülményeihez, lehetőségeikhez, szabadidő-eltöltési szokásaikhoz (akkor is, ha valójában csak egy szűk droghasználói kört érintenek), mentálhigiénés állapotukhoz. A drogproblémákkal hatékonyan megküzdeni képes közösségek kialakítása érinti a családok szocializációs működését és értékszemléletét, az iskola világát (ezzel a II. fejezetben foglalkozunk), a munkahelyeket, a szabadidő-eltöltési lehetőségeket, a helyi kisebb közösségeket, az egyházi csoportokat stb. Speciális kérdésként merülnek fel a közösségbe a büntetés-végrehajtás intézményeiből visszatérő kábítószer-fogyasztók. A működő közösségek érdekében a következő célokat kell megvalósítani:

= A családok érzékenyebbé tétele a drogproblémák felismerésében és kezelésében. A család közvetítsen olyan értékeket és normákat, melyek képessé teszik a gyermekeket a konstruktív életstílus kialakítására és a drogok elutasítására. A családi szocializáció döntő a droghasználat megelőzésében, az esetlegesen jelentkező drogproblémák kezelése esetében pedig a családok viszonyulása és a családokkal folytatott segítő munka válik fontossá. Jelenleg a családok nem rendelkeznek megfelelő információkkal és módszerekkel a droghasználat megelőzését, felismerését és kezelését szolgáló szervezeteket illetően. Ennek eszköze információs kiadványok eljuttatása a szülőkhöz, ezt a célt szolgáló médiaprogramok, drogkérdésekkel foglalkozó szülői értekezletek, tanácsadó szolgáltatások. Fontosnak tartjuk öntevékeny drogellenes szülői csoportok megszerveződését is. Mindezek az eszközök segíthetik a szülői, családi és segítői szerepkörök tudatosítását, a szükséges információk és készségek megszerzését és az eredményes szocializációhoz elengedhetetlenül szükséges családi és közösségi kohézió kialakulását vagy erősítését. A drogfogyasztás kialakulása szempontjából veszélyeztetett családok számára a családbarát szociálpolitika eszközeivel kell segítséget nyújtani.

= Munkahelyi drogpolitikák kidolgozása, drogmentes munkahely program kiszélesítése. Veszélyes munkahelyeken a munkavállaló és a munkahelyi közösség védelme, valamint a biztonságos munkavégzés érdekében a droghasználatot meg kell előzni ellenőrzésekkel is, a droghasználók és a lelkileg-szociálisan veszélyeztetettek számára speciális, munkahely alapú megelőző-kezelő programokat kell beindítani. Ebben a foglalkozás-egészségügynek kiemelt szerep jut. A szűrésnek akkor van értelme, ha egy tágabb, megelőző-kezelő program része. A munkahelyi programok a munkavállaló és a munkaadó számára egyaránt költségkímélők. Külföldön eredményesen működnek ilyen programok, Magyarországon elsősorban is a munkahelyi alkoholizmus-megelőző programokkal kapcsolatban vannak már jó tapasztalatok (noha azok is csak kísérleti stádiumban vannak).

= Elterjedt drogmentes szórakozási lehetőségek, ezen belül a biztonságos szórakozóhelyek számának növelése. Tudomásul véve azt a jelenséget, hogy a fiatalok szabadidő-eltöltési szokásai jelenleg szórakozóhelyekhez kötődnek. Ez azonban nem zárja ki annak szükségességét, hogy a fiatalok a helyi közösségben a szabadidő-eltöltési formák és a sport változatos és értékorientált formáit ne vehessék igénybe. Ezek a célkitűzések azonban már meghaladják a Nemzeti Stratégia kereteit. A diszkók működési engedélyének kiadása területén a hatályos jogszabályokat az illetékes szerveknek a jelenleginél hatékonyabban szükséges érvényesítenie és betartatnia. Emellett az ellenőrzés folyamatába kell illeszteni olyan elveket, melyek a biztonságos szórakozást lehetővé teszik: az üzemeltetőnek biztosítania kell a túlzsúfoltság elkerülését, a megfelelő szellőzést, a folyóvíz biztosítását, a személyzet célirányos képzését és ellenőrizhetőségét, a helyszínen elérhető információs anyagokat, elsősegélyhelyet, együttműködést a helyi segítő szervezetekkel és intézményekkel.

= A büntetés-végrehajtás intézményeiből szabadult kábítószer fogyasztók reintegrálása a közösségbe, elkerülve társadalmi kirekesztődésüket. Ehhez széles körű intézményhálózatra van szükség, együttműködve az egészségügyi és szociális ellátás szervezeteivel (pl. védett munkahelyek és szállások, átképzési programok, rehabilitációs programok stb.).

= A hajléktalanellátás területén egyre nagyobb mértékben jelentkezik a szerves oldószerek használatának problémája, de már jelen van a kábítószer-fogyasztás is. Egy szélesebb szociálpolitikai kontextusban meg kell teremteni a segítői ellátások lehetséges biztosításával az ezen a területen radikálisan jelentkező ártalmak kezelését, valamint a reszocializációs elemek beépítésével a társadalomba való visszailleszkedés esélyét.

- A helyi közösségek eltérő sajátosságai, lehetőségei és változó erőforrásai szükségessé teszik helyi stratégiák kidolgozását. Ezek a Nemzeti Stratégia helyi változataiként foghatók fel, hiszen a Nemzeti Stratégia olyan kérdésekkel is foglalkozik (pl. egyes intézmények kompetenciája, a finanszírozás kérdése), melyek a helyi szervezetközi versengést csökkentik, ugyanakkor az egyes szervezetek feladatait körvonalazzák. A helyi sajátosságokat is kifejező drogstratégiák legfontosabb szervező eleme:

= A helyi (városi, megyei, regionális) Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok rendszerének kiépülése. A megyei jogú városokban célszerű létrehozni ezeket a bizottságokat.

= Európai programok adaptációja. Akár a közösségfejlesztéssel vagy a drogproblémák helyi kezelésével, akár a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok működésével kapcsolatban sok olyan európai program van, melyek magyarországi adaptációi megkönnyíthetik a helyi együttműködések megvalósulását.

- Adatgyűjtés és a kutatások újraszervezése. A helyi közösség akkor tud megfelelő módon fellépni a drogproblémákkal kapcsolatban, ha reális információk állnak rendelkezésre. Ezek származhatnak helyi adatgyűjtésből vagy pedig az országos adatok helyi kigyűjtéséből. Az együttműködő feleknek a közösségi epidemiológiai és intézményi adatgyűjtésből származó reális információkkal kell rendelkezniük a kábítószerhelyzet mértékének tényleges nagyságáról és összetevőiről. A reális információ jelenti a megfelelő tudást

= a drogszcénáról és annak változásáról: kik, milyen körülmények között, milyen drogokat fogyasztanak, melyek a „divatos” drogok, mely csoportok körében áll fenn a legnagyobb veszély;

= a megoldási módokról és azok alkalmazásának feltételeiről, eredményességükről: a közösségi prevenció, a közösségi segítő szolgálatok és a bűnüldözés lehetőségeiről és eredményeiről;

= a gyakorlatban bevált, egységességre törekvő EU-konform indikátorok segítségével kialakított mérőszámokról (ezek elsősorban a közösségi epidemiológiai adatgyűjtésben fontosak);

= az európai és a világközösség együttes erőfeszítéseinek és tapasztalatainak felhasználásáról a kábítószer-probléma kezelésének vonatkozásában (figyelembe kell venni, hogy a kábítószer-probléma, de az ellene történő fellépés sem ismer országhatárokat).

6.1.4. Középtávú célok

- A közösség számára használható hazai adatok összegyűjtése, a nemzetközi adatbázisok hozzáférhetővé tétele. Már ma is rendelkezésre állnak - ha korlátozott mértékben is - helyi epidemiológiai felmérések, illetve országos felmérések (melyekből a megyei adatok kigyűjthetők, pl. középiskolások alkohol- és droghasználati szokásairól, vagy más országos adatbázisokból - az egészségügy és a bűnügyi statisztika, illetve a büntető-igazságszolgáltatás adataiból). A tapasztalatok szerint azonban ezek a mérőszámok a helyi közvélemény, a helyi szakemberek és döntéshozók előtt nem kellően ismertek. Ugyancsak nem ismertek a drogproblémák összetételének, dinamikájának változásával kapcsolatos, az 1990-es évekre jellemző külföldi tapasztalatok és adatok sem. Ezeket a helyi közösség számára ismertté kell tenni (helyi közvélemény: helyi média, szakemberek: előadások, információs anyagok, fordítások, összefoglalók, internetes elérhetőség).

- Drogmentes programok és színterek létrejöttének támogatása: a helyi közösség, az iskola, a munkahely, a szórakozóhelyek vonatkozásában. Az Egészségügyi Minisztérium koordinálásával, civil szervezetek fogják össze az előzőekben említett ún. egészségesebb színterek mozgalmait (falvak, városok, iskolák, munkahelyek, kórházak, közösségek stb.). Ezek a WHO alapelvei szerint jöttek létre, és céljuk a helyi adottságoknak és lehetőségeknek megfelelően az egészségesebb élet kialakítása. Ebben a drogmentességnek, a droghasználat visszaszorításának nyilvánvalóan kiemelt szerepe van. Kívánatos, hogy e mozgalmakban résztvevők száma növekedjék, a programok váljanak széleskörűen ismertté.

- Kiemelt figyelmet érdemel a diszkóbalesetek számának csökkentése. Fokozni kell a közúti ellenőrzéseket a közösség egészségének és biztonságának érdekében. Megszervezendő, hogy a szórakozóhelyekre, illetve az onnan való hazajutás alkalmával a fiatalok a tömegközlekedés vagy speciális szolgáltatások lehetőségeit vehessék igénybe.

- Helyi intézményi, funkcionális egységek létrehozása, működtetése a Nemzeti Stratégia helyi igényeknek megfelelő megvalósítása érdekében. Ez első lépésben a megfelelő hatáskörrel rendelkező megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok létesítését, majd ezek működtetését jelenti.

- Nemzetközi ajánlások és módszerek, melyeket különböző szakmai szervezetek (magyarok és nemzetköziek), illetve főhatóságok dolgoztak ki vagy kidolgozásuk folyamatban van a helyi drogproblémák kezelésével, a közösségi prevencióval és intervencióval és közösségfejlesztéssel kapcsolatban. A cél, hogy ezek

= hozzáférhetővé váljanak, illetve hogy

= felhasználják őket az eredményes közösségi program megvalósításában.

- A büntetés-végrehajtás intézményeiből szabaduló kábítószer-használók számára a megfelelő mennyiségű és színvonalú reszocializációs, utógondozói program álljon rendelkezésre. A programok kidolgozása több (igazságszolgáltatási, szociális, munkaügyi, egészségügyi) intézmény együttműködését igényli. Fontos, hogy ezek a személyek ne kerüljenek a társadalom peremére, ne szoruljanak ki az oktatás és a munka világából, és esetleges visszaesésük valószínűsége csökkenthető legyen.

- Ki kell alakítani a gyógyult, a büntetés-végrehajtási intézményből szabadult vagy fenntartó kezelés alatt álló drogbetegek szociális támogató rendszerét. Szociális célprogramok keretében olyan lakhatási feltételek kialakítása szükséges, ahol képesek drogmentes és rendezett életmódjuk kialakítására és fenntartására.

6.1.5. Rövid távú célok

- Közösségi epidemiológiai kutatások kezdeményezése, az elkészült kutatások publikálása, adatszolgáltatási rendszer hatékonyabbá tétele (egészségügyi és büntető-igazságszolgáltatási adatszolgáltatás). Cél, hogy az adatok a helyi közösség kulcsszemélyei és döntéshozói számára váljanak ismertté (megyei vagy kisebb egységeknek megfelelő bontásban).

- Közigazgatási intézkedések: helyi (városi, megyei, regionális) Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok létrehozása, jogi és közigazgatási feltételeinek megteremtése, e bizottságok munkájának koordinálása és segítése a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság szervezeti egységének közreműködésével, a helyi önkormányzatok bevonásával.

- Jogszabályi környezet elemzése és szükség szerinti módosítása (pl. a zenés-táncos szórakozóhelyek engedélyezési eljárásának jogi újraszabályozása, a helyi igazgatási és ellenőrzési hatáskörök gyakorlása).

- A nemzetközi környezethez történő alkalmazkodás, elsősorban az Európai Unió, illetve a szakosított nemzetközi szervezeteknek (UNDCP, WHO) a drogproblémák helyi közösségi kezelését illető dokumentumainak hozzáférhetővé tételét és szükség szerinti oktatását jelenti.

- A képzések számának és minőségének fejlesztése (itt csak a helyi közösség olyan kulcsszemélyeit nevesítjük, akik más fejezetben nem szerepelnek). Első lépésben a következő szakemberek képzéséről kell gondoskodni (a képzők képzése rendszerben):

= helyi drogkoordinátorok,

= munkahelyi drogszakemberek.

- Intézményrendszer felmérése, értékelése. Ma számtalan állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezet foglalkozik nevesítve vagy nem nevesítetten a droghasználókkal, illetve az ilyen irányból veszélyeztetett fiatalokkal. A nevesítés azonban sokszor névleges tevékenységet takar, míg másrészt értékes munkát végző szolgáltatások maradnak ismeretlenek, így tényleges kapacitásaikat sem lehet kellő módon kihasználni. Nem tudjuk, a valóságban hány szervezet foglalkozik ilyen fiatalokkal, hány szervezet közösségfejlesztő céljai között szerepel a drogproblémákkal történő foglalkozás, mindez mekkora populációt fed le, hány szakembert és önkéntest jelent, milyen költségvetési vonzata van mindennek. Készültek részfelmérések, azonban ezek összesítése hiányzik. Az intézményrendszer teljes egészének felmérése feltehetően nem lehetséges, de egy reprezentatív szeletének átvilágítása szükséges. A jól kidolgozott értékelési rendszer egyben az érintett szervezetek felé visszajelzésként is szolgál, melynek segítségével növelni tudják fontos munkájuk hatékonyságát, a szervezetek pedig egységesebb elvek mentén tudnak együttműködni.

- Helyi prevenciós szolgáltatások létesítése: olyan szabadidő-eltöltési lehetőségek széles spektrumának megteremtése, melyek megelőzik (vagy éppen helyettesítik) a droghasználatot: drogmentes klubok és diszkók, szórakozást és egyben segítést is lehetővé tevő intézmények, éjszakai sportesemények, csellengő és utcán élő fiatalokkal való foglalkozás. A gyermekjóléti szolgálatoknak jogszabályban előírt feladata a szabadidős programok szervezése, illetve az ilyen programok nyilvántartása és az azokról történő információnyújtás. A nagyobb városokban számítani lehet rájuk a csellengő, iskolából lemorzsolódott fiatalok körében végzett utcai munkában is. Fontos megszervezni, hogy az éjszakai szórakozóhelyekről biztonságosan lehessen eltávozni (pl. diszkóbusz, hazaszállítási szolgáltatások stb.). Ezek a megoldások esetenként már a szociálpolitika és az ifjúságpolitika felé vezetnek át, és felmutatják a drogprobléma multidimenzionális és multidiszciplináris jellegét. A közösségi drogproblémák jelzésében, megelőzésében, a drogproblémákkal találkozók tájékoztatásában, szakemberhez irányításában jelentős szerepet töltenek be a telefonszolgálatok. Ingyenesen hívhatóságuk fenntartása fontos feladat.

- A helyi közösségi színterek működésének elősegítése. A fiatalok nevelésének, képzésének és általában szocializációjának elősegítésén fáradozó intézmények, közösségek munkájának támogatása a feltétlenül szükséges és közgazdasági szempontból is költséghatékony befektetések közé tartozik. Kiemelt jelentőséggel bírnak az egyházak és gyülekezeteik, a tudományos ismeretterjesztés, illetve a szabadidő eltöltésének hasznos formáit biztosító intézmények tevékenysége.

- Helyi ellenőrzési formák megteremtése és ellenőrzése (pl. kábítószer-befolyás alatti gépkocsivezetés, zenés-táncos szórakozóhelyek engedélyezési eljárása, illetve a szórakozóhelyek ellenőrzése abból a szempontból, hogy teljesítik-e a követelményeket).

- Büntetés-végrehajtási intézményekből szabadult kábítószer-használók számára reintegrációs programok kidolgozására van szükség.

- Nemzetközi környezethez alkalmazkodás, nemzetközi kapcsolatok. Kiemelt szerepe van a magyarországi Európai Uniós együttműködési intézmény, ún. Focal Point létesítésének. Ez összegyűjti és hozzáférhetővé teszi a magyarországi adatokat, továbbítja az Európai Uniós központ felé ún. országjelentés formájában, valamint az európai trendeket a magyar szakemberek, a közösségek és a közvélemény felé.

6.1.6. A monitorozás mutatói és eszközrendszere
Eredményességi mutatók A monitorozás eszköze
Hosszú távú célok
elérése
- vannak-e, működnek-e helyi drogstratégiák
- a veszélyes munkahelyen vannak-e
megelőző programok
- gyarapodott-e a változatos szabadidő-
eltöltési programok száma
- statisztikai mutatók pozitív trendje
- helyi drogpolitikát tükröző
önkormányzati programok, határozatok
- helyi (városi, megyei, regionális)
Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok
jelentései
- kábítószerügyi adatbázisok
- hányan részesülnek az
információáramlásból:
= szakemberek több információt kapnak
= laikusok több információt kapnak
= sajtó-, médiaelemzések
= kutatások és hasznosulásuk
- írásos jelentések és statisztikák [helyi
(városi, megyei, regionális) Kábítószerügyi
Egyeztető Fórumok jelentései, melyek
a Kábítószerügyi Koordinációs
Bizottsághoz futnak be
- helyi és országos epidemiológiai
kutatások, a veszélyeztetett körben
végzett, speciális epidemiológiai kutatások
- az intézmények igénybevevőiről készült
elemzések
Középtávú célok
elérése
- vannak-e adatbázisok (egészségügyi,
prevenciós, közösségi szolgáltatásokat
tartalmazó, illetve rendőrségi adatbázisok,
melyek a szakemberek és a közvélemény
számára hozzáférhetők)
- vannak-e helyi (városi, megyei,
regionális) Kábítószerügyi Egyeztető
Fórumok
- a zenés-táncos szórakozóhelyek
engedélyezési folyamata az elképzelések
szerint alakul; a helyszínen biztosítják
az előírt követelményeket
- írásos jelentések és statisztikák
Rövid távú célok
teljesítése
- erőforrások ráfordításának mennyisége
- minőségbiztosítás (protokollok,
nemzetközi protokollok) összegyűjtése,
a hiányzók kidolgozása a megfelelő
szakmai szervezetek által
- folyamatértékelés mutatói
- feladatra fordítható források
időarányos költségfelhasználása
- törvények, intézkedések megszületése
6.2. ESÉLYT TEREMTENI ARRA, HOGY A FIATALOK KÉPESSÉ VÁLHASSANAK EGY PRODUKTÍV ÉLETSTÍLUS KIALAKÍTÁSÁRA ÉS A DROGOK VISSZAUTASÍTÁSÁRA (MEGELŐZÉS)

Összefoglalás:

Növelni kell az egészségfejlesztő és prevenciós programok (iskolai, közösségi és tömegkommunikációs megelőzés) által elért fiatalok számát. Ehhez az iskolai prevenciós programok támogatására van szükség (megfelelő akkreditációt követően növelni kell kapacitásukat és a képzésekben résztvevők számát), valamint olyan információs kiadványokat kell megjelentetni és olyan médiaeseményeket támogatni, melyek a meghatározott célcsoportokhoz eljutnak. A megelőzésnek mindenhol érvényesülnie kell, ahol a fiatalok vagy az őket segítők megjelennek, illetve a hozzátartozók, a segítők, a közösségszervezők, sőt a döntéshozók és a politikai szint tevékenységét és cselekvéseit is meg kell határoznia a prevenció szemléletének. A szakemberek (pedagógusok, egészségnevelők, más iskolai szakemberek) képzésében előnyt élveznek az akkreditált, „képzők képzése” típusú programok. Kiemelt szerepe van a helyi közösségek prevenciós munkájának, ezek között a szabadidő- és sportprogramok különös jelentőségűek. Ki kell alakítani a prevenciós tevékenységek szervezeti kereteit (helyi szinten a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokban, országosan a KKB munkacsoportjában, illetve a minőségbiztosítás és az akkreditáció működtetésével). A prevenciós módszerek és azok hatékonyságvizsgálatánál a nemzetközi, elsősorban EU-s ajánlásokat messzemenően figyelembe kell venni. A prevenciós módszerek magyarországi adaptációjára és a képzések szakmai koordinálására külön intézmény megalakítását kell elhatározni. A fiatalok közötti epidemiológiai felmérések tájékoztatnak - hosszabb távon - a meghozott intézkedések eredményességéről.

6.2.1. A megelőzés szemléleti kerete

6.2.1.1. Előfeltételek

Az egészségfejlesztés tágabb megfogalmazását tükrözi az Ottawa Karta (Egészségügyi Világszervezet, 1988):

„Az egészségfejlesztés az a folyamat, amely módot ad az embereknek egészségük fokozott kézbentartására és tökéletesítésére. A teljes fizikai, szellemi és szociális jólét állapotának elérése érdekében az egyénnek vagy csoportnak képesnek kell lennie arra, hogy feltárja és megvalósítsa vágyait, kielégítse szükségleteit, és környezetével változzék vagy alkalmazkodjék ahhoz. Az egészséget tehát mint a mindennapi élet erőforrását, nem pedig mint életcélt kell értelmezni. Az egészség pozitív fogalom, amely a társadalmi és egyéni erőforrásokat, valamint a testi képességeket hangsúlyozza. Az egészségfejlesztés következésképpen nem csupán az egészségügyi ágazat kötelezettsége, hanem az egészséges életmódon túl a jólétig terjed.”

Az egészségi állapot csak úgy javítható, ha bizonyos egészségi előfeltételek (béke, lakás, oktatás, élelem, stabil ökológiai rendszer, fenntartható erőforrások, társadalmi igazságosság és egyenlőség) létrejönnek. Az ezt követő feladatok:

- tudatosítani: a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, környezeti, viselkedési és biológiai tényezők mind az egészség kárára vagy javára lehetnek. Az egészségfejlesztési tevékenységek célja ezeknek a feltételeknek a kedvezővé tétele az egészség érdekében kifejtett propaganda révén;

- módot adni az embereknek arra, hogy legtökéletesebb egészségi potenciáljukat valósíthassák meg. Ebbe beletartoznak az egészség szempontjából kedvező környezet nyújtotta biztos alapok, az információkhoz való hozzáférhetőség, illetve az egészséges választást lehetővé tevő képességek és lehetőségek kialakítása. Az emberek nem tudják elérni legteljesebb egészségi potenciáljukat, hacsak nem tudják ellenőrzésük alá vonni azokat a dolgokat, amelyek az egészségüket meghatározzák;

- közvetíteni: az egészségügyi ágazat önmagában nem tudja biztosítani ezeket az előfeltételeket és kilátásokat az egészség számára. Ezért az egészségfejlesztés összehangolt tevékenységet követel meg valamennyi érdekelttől: kormányoktól, egészségügyi és más szociális és gazdasági ágazatoktól, nem kormányzati és önkéntes szervezetektől, helyi hatóságoktól, az ipartól és a tömegtájékoztatástól. Az emberek az élet minden területéről részt vesznek az egészségfejlesztés tevékenységeiben mint egyének, családok és közösségek. A szakmai és társadalmi csoportosulásoknak, továbbá az egészségügyi dolgozóknak különleges felelőssége, hogy közvetítsenek a társadalom eltérő érdekei között az egészség előmozdítása érdekében.

Az egészségfejlesztés célja a droghasználattal kapcsolatban az ahhoz vezető kockázati tényezők szerepének csökkentése és a drogfogyasztás előfordulását mérséklő védő tényezők felerősítése, összességében a droghasználat (legitim és illegitim drogok) előfordulási arányának csökkentése.

Az egészség a védő (protektív) és a kockázati tényezők küzdelméből alakul ki, a védő tényezők túlsúlyba kerülésével. Ennek megtervezetten előidézett formája az egészségfejlesztés, mely az egyén életstílusára hat. Az életstílus kifejezés egyesíti magában a különböző viselkedések egymásra és az egészségre történő hatását, a társas és a fizikai környezet szerepét.

A cél az életminőség javítása, amihez az egészség erőforrásként szolgál. Az egészségre nem elsősorban önmagában, hanem az életstíluson (és a viselkedésen), valamint a környezeten keresztül lehet hatni.

Az életstílust (és a viselkedést) három tényező befolyásolja:

1. Közvetlenül meghatározó tényezők: a személy vagy az adott populáció tudása, attitűdje, hiedelemrendszere, értékei, kultúrája.

2. Lehetőséget teremtő tényezők: készségek, erőforrások hozzáférhetősége, szolgáltatások elérhetősége, szabályok, törvények, készségek.

3. Megerősítő tényezők: a viselkedésváltozással kapcsolatos jutalmak, megerősítő tényezők: a személy életében fontos személyek (szülők, kortársak stb.) attitűdje és viselkedése az egyénnel szemben.

E három tényezőt az egészségfejlesztés útján befolyásolhatjuk.

6.2.1.2. A droghasználat kialakulásának elősegítő és gátló tényezői

A Nemzeti Stratégia céljainak megfogalmazásakor a magyarországi kábítószer-helyzetet, a létező intézményes és társadalmi problémakezelési formákat, a nemzetközi tapasztalatokat, valamint a kábítószer-használat kialakulásának, fennmaradásának és megszüntetésének okait kell figyelembe venni.

A droghasználat kialakulásában *  genetikai-biológiai faktorok (pl. nemi különbségek), személyiségjellemzők (elsősorban a gyermekkori agresszivitás és más magatartászavarok), valamint pszichoszociális tényezők játszanak szerepet. Utóbbiak egy része hajlamosító, kockázati tényező, másik része pedig a droghasználat kialakulásával szemben védő, protektív tényező.

6.2.1.2.1. Kockázati faktorok

a) Pszichológiai kockázati faktorok:

- a drogozással kapcsolatos elvárások és korábbi tapasztalatok: a drogokkal kapcsolatos pozitív elvárások („jó”, „izgalmas”, „érdekes” lesz) növelik a kipróbálás valószínűségét;

- inger- és kockázatkereső magatartás: a droghasználat mint izgalomforrás jelenik meg (szinte tekintet nélkül a kipróbálandó drog típusára), mely a serdülőkori kockázatkereső magatartás része, és amely újabb és újabb formában keresi kiélési lehetőségeit;

- stresszel való megküzdési készségek hiánya: a problémamegoldás képtelenségének elfedése drogokkal;

- szorongás, depresszió, düh („öngyógyítási modell”): a kellemetlen érzelmi állapotok oldása drogokkal.

b) Pszichoszociális fejlődési visszamaradottság

A koragyermeki gondolati és érzelmi világ fennmarad a serdülőkorban is. Ennek jellemzői:

- a játék és a munka világának megfelelő szerepek elkülönülésének elmaradása,

- a realitás téves észlelése,

- énközpontú világnézet fennmaradása a gyermekkor után is,

- környezeti követelményekkel történő konfrontáció elkerülése, ennek következtében:

  Vissza az oldal tetejére