Időállapot: közlönyállapot (2002.IX.20.)

2002. évi XXV. törvény

a robbantásos terrorizmus visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 52. ülésszakán, 1997. december 15-én elfogadott nemzetközi egyezmény kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés a robbantásos terrorizmus visszaszorításáról szóló, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 52. ülésszakán, 1997. december 15-én elfogadott nemzetközi egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) e törvénnyel kihirdeti.

(A Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése az Egyesült Nemzetek főtitkáránál 2001. november 13-án megtörtént. Az Egyezmény a Magyar Köztársaságra nézve 2001. december 13-án lépett hatályba.)

2. § Az Egyezmény angol nyelvű szövege és annak hivatalos magyar fordítása a következő:

„International Convention for the Suppression of Terrorist Bombings

The States Parties to this Convention,

having in mind the purposes and principles of the Charter of the United Nations concerning the maintenance of international peace and security and the promotion of good-neighbourliness and friendly relations and cooperation among States,

deeply concerned about the worldwide escalation of acts of terrorism in all its forms and manifestations,

recalling the Declaration on the Occasion of the Fiftieth Anniversary of the United Nations of 24 October 1995,

recalling also the Declaration on Measures to Eliminate International Terrorism, annexed to General Assembly resolution 49/60 of 9 December 1994, in which, inter alia, „the States Members of the United Nations solemnly reaffirm their unequivocal condemnation of all acts, methods and practices of terrorism as criminal and unjustifiable, wherever and by whomever committed, including those which jeopardize the friendly relations among States and peoples and threaten the territorial integrity and security of States”,

noting that the Declaration also encouraged States „to review urgently the scope of the existing international legal provisions on the prevention, repression and elimination of terrorism in all its forms and manifestations, with the aim of ensuring that there is a comprehensive legal framework covering all aspects of the matter”,

recalling further General Assembly resolution 51/210 of 17 December 1996 and the Declaration to Supplement the 1994 Declaration on Measures to Eliminate International Terrorism, annexed thereto,

noting also that terrorist attacks by means of explosives or other lethal devices have become increasingly widespread,

noting further that existing multilateral legal provisions do not adequately address these attacks,

being convinced of the urgent need to enhance international cooperation between States in devising and adopting effective and practical measures for the prevention of such acts of terrorism, and for the prosecution and punishment of their perpetrators,

considering that the occurrence of such acts is a matter of grave concern to the international community as a whole,

noting that the activities of military forces of States are governed by rules of international law outside the framework of this Convention and that the exclusion of certain actions from the coverage of this Convention does not condone or make lawful otherwise unlawful acts, or preclude prosecution under other laws,

have agreed as follows:

Article 1

For the purposes of this Convention:

1. „State or government facility” includes any permanent or temporary facility or conveyance that is used or occupied by representatives of a State, members of Government, the legislature or the judiciary or by officials or employees of a State or any other public authority or entity or by employees or officials of an intergovernmental organization in connection with their official duties.

2. „Infrastructure facility” means any publicly or privately owned facility providing or distributing services for the benefit of the public, such as water, sewage, energy, fuel or communications.

3. „Explosive or other lethal device” means:

a) an explosive or incendiary weapon or device that is designed, or has the capability, to cause death, serious bodily injury or substantial material damage; or

b) a weapon or device that is designed, or has the capability, to cause death, serious bodily injury or substantial material damage through the release, dissemination or impact of toxic chemicals, biological agents or toxins or similar substances or radiation or radioactive material.

4. „Military forces of a State” means the armed forces of a State which are organized, trained and equipped under its internal law for the primary purpose of national defence or security, and persons acting in support of those armed forces who are under their formal command, control and responsibility.

5. „Place of public use” means those parts of any building, land, street, waterway or other location that are accessible or open to members of the public, whether continuously, periodically or occasionally, and encompasses any commercial, business, cultural, historical, educational, religious, governmental, entertainment, recreational or similar place that is so accessible or open to the public.

6. „Public transportation system” means all facilities, conveyances and instrumentalities, whether publicly or privately owned, that are used in or for publicly available services for the transportation of persons or cargo.

Article 2

1. Any person commits an offence within the meaning of this Convention if that person unlawfully and intentionally delivers, places, discharges or detonates an explosive or other lethal device in, into or against a place of public use, a State or government facility, a public transportation system or an infrastructure facility:

a) with the intent to cause death or serious bodily injury; or

b) with the intent to cause extensive destruction of such a place, facility or system, where such destruction results in or is likely to result in major economic loss.

2. Any person also commits an offence if that person attempts to commit an offence as set forth in paragraph 1.

3. Any person also commits an offence if that person:

a) participates as an accomplice in an offence as set forth in paragraph 1 or 2; or

b) organizes or directs others to commit an offence as set forth in paragraph 1 or 2; or

c) in any other way contributes to the commission of one or more offences as set forth in paragraph 1 or 2 by a group of persons acting with a common purpose; such contribution shall be intentional and either be made with the aim of furthering the general criminal activity or purpose of the group or be made in the knowledge of the intention of the group to commit the offence or offences concerned.

Article 3

This Convention shall not apply where the offence is committed within a single State, the alleged offender and the victims are nationals of that State, the alleged offender is found in the territory of that State and no other State has a basis under article 6, paragraph 1, or article 6, paragraph 2, of this Convention to exercise jurisdiction, except that the provisions of articles 10 to 15 shall, as appropriate, apply in those cases.

Article 4

Each State Party shall adopt such measures as may be necessary:

a) to establish as criminal offences under its domestic law the offences set forth in article 2 of this Convention;

b) to make those offences punishable by appropriate penalties which take into account the grave nature of those offences.

Article 5

Each State Party shall adopt such measures as may be necessary, including, where appropriate, domestic legislation, to ensure that criminal acts within the scope of this Convention, in particular where they are intended or calculated to provoke a state of terror in the general public or in a group of persons or particular persons, are under no circumstances justifiable by considerations of a political, philosophical, ideological, racial, ethnic, religious or other similar nature and are punished by penalties consistent with their grave nature.

Article 6

1. Each State Party shall take such measures as may be necessary to establish its jurisdiction over the offences set forth in article 2 when:

a) the offence is committed in the territory of that State; or

b) the offence is committed on board a vessel flying the flag of that State or an aircraft which is registered under the laws of that State at the time the offence is committed; or

c) the offence is committed by a national of that State.

2. A State Party may also establish its jurisdiction over any such offence when:

a) the offence is committed against a national of that State; or

b) the offence is committed against a State or government facility of that State abroad, including an embassy or other diplomatic or consular premises of that State; or

c) the offence is committed by a stateless person who has his or her habitual residence in the territory of that State; or

d) the offence is committed in an attempt to compel that State to do or abstain from doing any act; or

e) the offence is committed on board an aircraft which is operated by the Government of that State.

3. Upon ratifying, accepting, approving or acceding to this Convention, each State Party shall notify the Secretary-General of the United Nations of the jurisdiction it has established in accordance with paragraph 2 under its domestic law. Should any change take place, the State Party concerned shall immediately notify the Secretary-General.

4. Each State Party shall likewise take such measures as may be necessary to establish its jurisdiction over the offences set forth in article 2 in cases where the alleged offender is present in its territory and it does not extradite that person to any of the States Parties which have established their jurisdiction in accordance with paragraph 1 or 2.

5. This Convention does not exclude the exercise of any criminal jurisdiction established by a State Party in accordance with its domestic law.

Article 7

1. Upon receiving information that a person who has committed or who is alleged to have committed an offence as set forth in article 2 may be present in its territory, the State Party concerned shall take such measures as may be necessary under its domestic law to investigate the facts contained in the information.

2. Upon being satisfied that the circumstances so warrant, the State Party in whose territory the offender or alleged offender is present shall take the appropriate measures under its domestic law so as to ensure that person’s presence for the purpose of prosecution or extradition.

3. Any person regarding whom the measures referred to in paragraph 2 are being taken shall be entitled to:

a) communicate without delay with the nearest appropriate representative of the State of which that person is a national or which is otherwise entitled to protect that person’s rights or, if that person is a stateless person, the State in the territory of which that person habitually resides;

b) be visited by a representative of that State;

c) be informed of that person’s rights under subparagraphs a) and b).

4. The rights referred to in paragraph 3 shall be exercised in conformity with the laws and regulations of the State in the territory of which the offender or alleged offender is present, subject to the provision that the said laws and regulations must enable full effect to be given to the purposes for which the rights accorded under paragraph 3 are intended.

5. The provisions of paragraphs 3 and 4 shall be without prejudice to the right of any State Party having a claim to jurisdiction in accordance with article 6, subparagraph 1 c) or 2 c), to invite the International Committee of the Red Cross to communicate with and visit the alleged offender.

6. When a State Party, pursuant to this article, has taken a person into custody, it shall immediately notify, directly or through the Secretary-General of the United Nations, the States Parties which have established jurisdiction in accordance with article 6, paragraphs 1 and 2, and, if it considers it advisable, any other interested States Parties, of the fact that such person is in custody and of the circumstances which warrant that person’s detention. The State which makes the investigation contemplated in paragraph 1 shall promptly inform the said States Parties of its findings and shall indicate whether it intends to exercise jurisdiction.

Article 8

1. The State Party in the territory of which the alleged offender is present shall, in cases to which article 6 applies, if it does not extradite that person be obliged, without exception whatsoever and whether or not the offence was committed in its territory, to submit the case without undue delay to its competent authorities for the purpose of prosecution, through proceedings in accordance with the laws of that State. Those authorities shall take their decision in the same manner as in the case of any other offence of a grave nature under the law of that State.

2. Whenever a State Party is permitted under its domestic law to extradite or otherwise surrender one of its nationals only upon the condition that the person will be returned to that State to serve the sentence imposed as a result of the trial or proceeding for which the extradition or surrender of the person was sought, and this State and the State seeking the extradition of the person agree with this option and other terms they may deem appropriate, such a conditional extradition or surrender shall be sufficient to discharge the obligation set forth in paragraph 1.

Article 9

1. The offences set forth in article 2 shall be deemed to be included as extraditable offences in any extradition treaty existing between any of the States Parties before the entry into force of this Convention. States Parties undertake to include such offences as extraditable offences in every extradition treaty to be subsequently concluded between them.

2. When a State Party which makes extradition conditional on the existence of a treaty receives a request for extradition from another State Party with which it has no extradition treaty, the requested State Party may, at its option, consider this Convention as a legal basis for extradition in respect of the offences set forth in article 2. Extradition shall be subject to the other conditions provided by the law of the requested State.

3. States Parties which do not make extradition conditional on the existence of a treaty shall recognize the offences set forth in article 2 as extraditable offences between themselves, subject to the conditions provided by the law of the requested State.

4. If necessary, the offences set forth in article 2 shall be treated, for the purposes of extradition between States Parties, as if they had been committed not only in the place in which they occurred but also in the territory of the States that have established jurisdiction in accordance with article 6, paragraphs 1 and 2.

5. The provisions of all extradition treaties and arrangements between States Parties with regard to offences set forth in article 2 shall be deemed to be modified as between State Parties to the extent that they are incompatible with this Convention.

Article 10

1. States Parties shall afford one another the greatest measure of assistance in connection with investigations or criminal or extradition proceedings brought in respect of the offences set forth in article 2, including assistance in obtaining evidence at their disposal necessary for the proceedings.

2. States Parties shall carry out their obligations under paragraph 1 in conformity with any treaties or other arrangements on mutual legal assistance that may exist between them. In the absence of such treaties or arrangements, States Parties shall afford one another assistance in accordance with their domestic law.

Article 11

None of the offences set forth in article 2 shall be regarded, for the purposes of extradition or mutual legal assistance, as a political offence or as an offence connected with a political offence or as an offence inspired by political motives. Accordingly, a request for extradition or for mutual legal assistance based on such an offence may not be refused on the sole ground that it concerns a political offence or an offence connected with a political offence or an offence inspired by political motives.

Article 12

Nothing in this Convention shall be interpreted as imposing an obligation to extradite or to afford mutual legal assistance, if the requested State Party has substantial grounds for believing that the request for extradition for offences set forth in article 2 or for mutual legal assistance with respect to such offences has been made for the purpose of prosecuting or punishing a person on account of that person’s race, religion, nationality, ethnic origin or political opinion or that compliance with the request would cause prejudice to that person’s position for any of these reasons.

Article 13

1. A person who is being detained or is serving a sentence in the territory of one State Party whose presence in another State Party is requested for purposes of testimony, identification or otherwise providing assistance in obtaining evidence for the investigation or prosecution of offences under this Convention may be transferred if the following conditions are met:

a) the person freely gives his or her informed consent; and

b) the competent authorities of both States agree, subject to such conditions as those States may deem appropriate.

2. For the purposes of this article:

a) the State to which the person is transferred shall have the authority and obligation to keep the person transferred in custody, unless otherwise requested or authorized by the State from which the person was transferred;

b) the State to which the person is transferred shall without delay implement its obligation to return the person to the custody of the State from which the person was transferred as agreed beforehand, or as otherwise agreed, by the competent authorities of both States;

c) the State to which the person is transferred shall not require the State from which the person was transferred to initiate extradition proceedings for the return of the person;

d) the person transferred shall receive credit for service of the sentence being served in the State from which he was transferred for time spent in the custody of the State to which he was transferred.

3. Unless the State Party from which a person is to be transferred in accordance with this article so agrees, that person, whatever his or her nationality, shall not be prosecuted or detained or subjected to any other restriction of his or her personal liberty in the territory of the State to which that person is transferred in respect of acts or convictions anterior to his or her departure from the territory of the State from which such person was transferred.

Article 14

Any person who is taken into custody or regarding whom any other measures are taken or proceedings are carried out pursuant to this Convention shall be guaranteed fair treatment, including enjoyment of all rights and guarantees in conformity with the law of the State in the territory of which that person is present and applicable provisions of international law, including international law of human rights.

Article 15

States Parties shall cooperate in the prevention of the offences set forth in article 2, particularly:

a) by taking all practicable measures, including, if necessary, adapting their domestic legislation, to prevent and counter preparations in their respective territories for the commission of those offences within or outside their territories, including measures to prohibit in their territories illegal activities of persons, groups and organizations that encourage, instigate, organize, knowingly finance or engage in the perpetration of offences as set forth in article 2;

b) by exchanging accurate and verified information in accordance with their national law, and coordinating administrative and other measures taken as appropriate to prevent the commission of offences as set forth in article 2;

c) where appropriate, through research and development regarding methods of detection of explosives and other harmful substances that can cause death or bodily injury, consultations on the development of standards for marking explosives in order to identify their origin in post-blast investigations, exchange of information on preventive measures, cooperation and transfer of technology, equipment and related materials.

Article 16

The State Party where the alleged offender is prosecuted shall, in accordance with its domestic law or applicable procedures, communicate the final outcome of the proceedings to the Secretary-General of the United Nations, who shall transmit the information to the other States Parties.

Article 17

The States Parties shall carry out their obligations under this Convention in a manner consistent with the principles of sovereign equality and territorial integrity of States and that of non-intervention in the domestic affairs of other States.

Article 18

Nothing in this Convention entitles a State Party to undertake in the territory of another State Party the exercise of jurisdiction and performance of functions which are exclusively reserved for the authorities of that other State Party by its domestic law.

Article 19

1. Nothing in this Convention shall affect other rights, obligations and responsibilities of States and individuals under international law, in particular the purposes and principles of the Charter of the United Nations and international humanitarian law.

2. The activities of armed forces during an armed conflict, as those terms are understood under international humanitarian law, which are governed by that law, are not governed by this Convention, and the activities undertaken by military forces of a State in the exercise of their official duties, inasmuch as they are governed by other rules of international law, are not governed by this Convention.

Article 20

1. Any dispute between two or more States Parties concerning the interpretation or application of this Convention which cannot be settled through negotiation within a reasonable time shall, at the request of one of them, be submitted to arbitration. If, within six months from the date of the request for arbitration, the parties are unable to agree on the organization of the arbitration, any one of those parties may refer the dispute to the International Court of Justice, by application, in conformity with the Statute of the Court.

2. Each State may at the time of signature, ratification, acceptance or approval of this Convention or accession thereto declare that it does not consider itself bound by paragraph 1. The other States Parties shall not be bound by paragraph 1 with respect to any State Party which has made such a reservation.

3. Any State which has made a reservation in accordance with paragraph 2 may at any time withdraw that reservation by notification to the Secretary-General of the United Nations.

Article 21

1. This Convention shall be open for signature by all States from 12 January 1998 until 31 December 1999 at United Nations Headquarters in New York.

2. This Convention is subject to ratification, acceptance or approval. The instruments of ratification, acceptance or approval shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

3. This Convention shall be open to accession by any State. The instruments of accession shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

Article 22

1. This Convention shall enter into force on the thirtieth day following the date of the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession with the Secretary-General of the United Nations.

2. For each State ratifying, accepting, approving or acceding to the Convention after the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession, the Convention shall enter into force on the thirtieth day after deposit by such State of its instrument of ratification, acceptance, approval or accession.

Article 23

1. Any State Party may denounce this Convention by written notification to the Secretary-General of the United Nations.

2. Denunciation shall take effect one year following the date on which notification is received by the Secretary-General of the United Nations.

Article 24

The original of this Convention, of which the Arabic, Chinese, English, French, Russian and Spanish texts are equally authentic, shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations, who shall send certified copies thereof to all States.

In witness whereof, the undersigned, being duly authorized thereto by their respective Governments, have signed this Convention, opened for signature at New York on 12 January 1998.

A robbantásos terrorizmus visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény

A jelen Egyezmény Részes Államai,

szem előtt tartva az Egyesült Nemzetek Alapokmányának a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, valamint az államok közötti jó szomszédság, baráti viszony és együttműködés előmozdítására vonatkozó céljait és elveit,

mélységesen aggódva a terrorista cselekmények minden formájának és megnyilvánulásának a világban való terjedése miatt,

emlékeztetve az ENSZ ötvenedik évfordulójának alkalmából kibocsátott 1995. október 24-i nyilatkozatra,

emlékeztetve az 1994. december 9-i 49/60 sz. közgyűlési határozathoz csatolt, a nemzetközi terrorizmus kiküszöbölésére irányuló rendszabályokról szóló nyilatkozatra is, amelyben többek között, „az ENSZ tagállamai ünnepélyesen újra megerősítik minden terrorcselekménynek, a terrorizmus valamennyi módszerének és gyakorlatának egyértelmű elítélését, amelyek büntetendőek és igazolhatatlanok, bárhol és bárki is kövesse el őket, beleértve azokat, amelyek veszélyeztetik az államok és népek közötti baráti kapcsolatokat, és fenyegetik az államok területi integritását és biztonságát”,

megállapítva, hogy a nyilatkozat arra is bátorította az államokat, hogy „sürgősen vizsgálják felül a terrorizmus valamennyi formájának és megnyilvánulásának megelőzésére, elfojtására és kiküszöbölésére vonatkozó jelenlegi nemzetközi jogszabályok hatáskörét, annak biztosítása érdekében, hogy átfogó, a probléma minden vonatkozására kiterjedő jogi szabályozás álljon rendelkezésre”,

emlékeztetve továbbá az 1996. december 17-i, 51/210 sz. közgyűlési határozatra, valamint az ahhoz csatolt, a nemzetközi terrorizmus kiküszöbölésére irányuló rendszabályokról szóló 1994. évi nyilatkozatot kiegészítő nyilatkozatra,

megállapítva azt is, hogy a robbanószerekkel vagy más halált okozó eszközökkel végrehajtott terrorista támadások egyre elterjedtebbé váltak,

megállapítva továbbá, hogy a meglévő többoldalú jogi rendelkezések nem kezelik megfelelően az ilyen támadásokat,

meggyőződve arról, hogy az ilyen terrorcselekmények megelőzése, valamint elkövetőik felelősségre vonása és megbüntetése érdekében, sürgős szükség van az államok közötti nemzetközi együttműködés fokozására a hatékony és gyakorlati intézkedések kidolgozásában, illetve meghozatalában,

figyelembe véve, hogy az ilyen cselekmények előfordulása komoly aggodalmat kelt a nemzetközi közösség egészében,

megállapítva, hogy az államok fegyveres erőinek tevékenységét a jelen Egyezmény keretén kívül eső nemzetközi jogi szabályok irányítják, valamint, hogy bizonyos cselekményeknek a jelen Egyezmény hatályából való kizárása nem tesz jóvá, illetve jogszerűvé egyébként jogellenes cselekedeteket, és nem zárja ki az ezek miatt egyéb jogszabályok alapján történő felelősségre vonást,

az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk

A jelen Egyezmény alkalmazásában:

(1) „Állami- vagy kormánylétesítmény” magában foglal minden állandó vagy ideiglenes létesítményt vagy járművet, amelyet valamely állam képviselői, a Kormány, a törvényhozás vagy a bírói testület tagjai, valamely állam vagy bármely más hatóság vagy szervezet tisztségviselői vagy alkalmazottai, illetve valamely kormányközi szervezet alkalmazottai vagy tisztviselői hivatalos feladataikkal kapcsolatosan használnak, illetve abban tartózkodnak.

(2) „Közérdekű üzem” bármilyen köz- vagy magántulajdonban lévő létesítményt jelent, mely a közösség javára valamilyen szolgáltatást nyújt, úgy mint például víz-, csatornázás-, energia-, üzemanyag- vagy távközlési szolgáltatás.

(3) „Robbanószer vagy egyéb, halált okozó eszköz”:

a) olyan robbanó- vagy gyújtófegyver és szerkezet, amelynek célja halál, súlyos testi sértés vagy jelentős anyagi kár okozására, illetve amely erre alkalmas; vagy

b) olyan fegyver vagy szerkezet, amelyet mérgező vegyi anyagok, biológiai hatóanyagok, mérgek vagy más hasonló anyagok, illetve sugárzás vagy sugárzó anyagok kibocsátása, szétterjesztése vagy behatolása révén halál, súlyos testi sértés vagy jelentős anyagi kár okozására terveztek, illetve amely erre a fenti módon alkalmas.

(4) „Az állam fegyveres erői” valamely állam belső jogszabályainak megfelelően elsődlegesen a nemzet védelme vagy biztonsága céljából megszervezett, kiképezett és felszerelt fegyveres erői, valamint az ezen fegyveres erőket támogató, a fegyveres erők hivatalos parancsnoksága, ellenőrzése, felelőssége alá tartozó személyek.

(5) „Közhasználatú hely” bármely épület, terület, utca, vízi út vagy más hely olyan része, amely a nyilvánosság számára folyamatosan, időszakonként vagy alkalmanként hozzáférhető vagy előtte nyitva áll, ideértve minden kereskedelmi, üzleti, kulturális, történelmi, oktatási, vallási, kormányzati, szórakoztató, pihenő vagy hasonló helyet, mely ily módon a nyilvánosság számára hozzáférhető vagy előtte nyitva áll.

(6) „Közforgalmú tömegközlekedési üzem” mindazon köz- vagy magántulajdonban lévő létesítmény, jármű és eszköz, amelyet nyilvánosan igénybe vehető, személy- vagy teherszállításban használnak.

2. Cikk

(1) A jelen Egyezmény értelmében bűncselekményt követ el az a személy, aki jogellenesen és szándékosan robbanó vagy más halált okozó eszközt visz be vagy helyez el közhasználatú helyen, állami vagy kormánylétesítményben, közforgalmú tömegközlekedési üzemben vagy közérdekű üzemben, illetve az azok elleni támadás során vagy azokban ilyen eszközt elsüt vagy felrobbant:

a) azzal a szándékkal, hogy halált vagy súlyos testi sértést okozzon; vagy

b) azzal a szándékkal, hogy az adott helyet, létesítményt vagy üzemet súlyosan megrongálja, amennyiben a rongálás jelentős anyagi kárt okoz vagy okozhat.

(2) Bűncselekményt követ el az a személy is, aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetését megkísérli.

(3) Bűncselekményt követ el az a személy is, aki

a) bűnsegédként közreműködik a jelen cikk (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott valamely bűncselekmény elkövetésében; vagy

b) a jelen cikk (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott valamely bűncselekmény elkövetésére másokat beszervez vagy utasít; illetve

c) bármilyen más módon szándékosan segítséget nyújt egy vagy több, az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekménynek valamely közös cél érdekében együttműködő csoport által történő elkövetéséhez; vagy azzal a céllal, hogy elősegítse a csoport általános bűnös tevékenységét, illetve célját, vagy annak tudatában, hogy a csoportnak szándékában állt az adott bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetése.

3. Cikk

A jelen Egyezmény nem alkalmazható, ha a bűncselekményt ugyanazon államon belül követték el, a gyanúsított és a sértettek ennek az államnak az állampolgárai, a gyanúsított ennek az államnak a területén tartózkodik, és más államnak a jelen Egyezmény 6. Cikkének (1) vagy (2) bekezdése alapján nincs joghatósága az ügyben, azzal a kivétellel, hogy a 10-15. Cikkek rendelkezései ezekben az esetekben is megfelelően alkalmazandók.

4. Cikk

Minden Részes Állam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy

a) a jelen Egyezmény 2. Cikkében meghatározott bűncselekményeket belső jogszabályai bűncselekményeknek minősítsék;

b) a bűncselekmények súlyuknak megfelelő büntetésekkel legyenek büntethetők.

5. Cikk

Minden Részes Állam megteszi a szükséges intézkedéseket, beleértve, szükség esetén megfelelő jogszabályok meghozatalát is, annak biztosítása érdekében, hogy a jelen Egyezmény hatálya alá tartozó bűncselekmények - különösen ha azoknak az a céljuk vagy szándékolt hatásuk, hogy a nyilvánosságban, egyes személyekben, személyek csoportjában rémületet keltsenek - semmilyen körülmények között ne legyenek politikai, filozófiai, ideológiai, faji, etnikai, vallási vagy más hasonló jellegű megfontolásokkal igazolhatóak, és súlyuknak megfelelő büntetési tételekkel fenyegessék azokat.

6. Cikk

(1) Minden Részes Állam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények elbírálására joghatósággal rendelkezzen a következő esetekben:

a) a bűncselekményt az adott állam területén követték el; vagy

b) a bűncselekményt az adott állam lobogója alatt hajózó hajó vagy olyan repülőgép fedélzetén követték el, amely a bűncselekmény időpontjában az adott állam törvényei szerint volt lajstromozva; vagy

c) a bűncselekményt az adott állam állampolgára követte el.

(2) Valamely Részes Állam akkor is megállapíthatja joghatóságát ezen bűncselekmények esetében, ha

a) a bűncselekményt az adott állam állampolgára ellen követték el; vagy

b) a bűncselekményt az adott állam külföldön lévő állami vagy kormánylétesítménye ellen követték el, beleértve az állam nagykövetségét, illetve egyéb diplomáciai vagy konzuli helyiségeit; vagy

c) a bűncselekményt olyan hontalan személy követte el, akinek szokásos lakóhelye az adott állam területén van; vagy

d) a bűncselekményt azért követték el, hogy az adott államot ezzel valamely cselekmény megtételére vagy valamely cselekménytől való tartózkodásra bírják rá; vagy

e) a bűncselekményt az adott állam kormánya által üzemeltetett repülőgép fedélzetén követték el.

(3) A jelen Egyezmény megerősítését, elfogadását, jóváhagyását, illetve az Egyezményhez való csatlakozást követően a Részes Állam értesíti az Egyesült Nemzetek főtitkárát arról, hogy a jelen cikk (2) bekezdésének megfelelően belső jogszabályai hogyan szabályozzák a joghatóság kérdését. Változás esetén az adott Részes Állam haladéktalanul értesíti a főtitkárt.

(4) Hasonlóképpen minden Részes Állam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények elbírálására joghatósággal rendelkezzék azokban az esetekben, ha a gyanúsított a területén tartózkodik, és nem adja ki egyik olyan Részes Államnak sem, amely az (1) vagy a (2) bekezdéssel összhangban joghatóságát megállapította.

(5) A jelen Egyezmény nem zárja ki a büntető joghatóságnak a Részes Állam belső jogszabályaival összhangban történő gyakorolását.

7. Cikk

(1) Bármely Részes Állam, ha értesülései szerint területén olyan személy tartózkodik, aki valamely, a 2. Cikkben meghatározott bűncselekményt követett el, vagy akivel szemben alapos gyanú áll fenn arra nézve, hogy ilyen bűncselekményt követett el, megteszi a belső jogszabályai szerint szükséges intézkedéseket az értesítésben foglalt tények kivizsgálására.

(2) Az a Részes Állam, amelynek területén az elkövető vagy a gyanúsított tartózkodik, miután meggyőződött róla, hogy a körülmények indokolják, belső jogszabályainak megfelelően megteszi a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy ezen személy büntetőeljárás vagy kiadatás céljára rendelkezésre álljon.

(3) Minden személy, akivel szemben a (2) bekezdésben említett intézkedéseket foganatosítják, jogosult arra, hogy

a) késedelem nélkül kapcsolatba lépjen annak az államnak a legközelebbi megfelelő képviselőjével, amelynek állampolgára, vagy amely egyébként jogosult jogainak védelmére, vagy, ha az illető személy hontalan, annak az államnak a képviselőjével, amelynek területén az illető személy szokásos lakóhellyel rendelkezik;

b) meglátogassa az adott állam képviselője;

c) tájékoztassák őt az a) és b) pontokban meghatározott jogairól.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott jogokat annak az államnak a jogszabályaival és rendelkezéseivel összhangban kell gyakorolni, amelynek a területén az elkövető vagy a gyanúsított tartózkodik úgy, hogy az említett jogszabályok és rendelkezések lehetővé kell hogy tegyék azoknak a céloknak a legteljesebb érvényesülését, amelyek biztosítására a (3) bekezdésben meghatározott jogok hivatottak.

(5) A jelen cikk (3) és (4) bekezdéseinek rendelkezései nem sérthetik a 6. Cikk (1) bekezdésének c) pontja vagy (2) bekezdésének c) pontja szerint joghatóságát megállapító bármely Részes Állam azon jogát, hogy felkérje a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságát arra, hogy a gyanúsítottal felvegye a kapcsolatot és meglátogassa.

(6) Ha valamely Részes Állam, a jelen cikkel összhangban, őrizetbe vett valakit, késedelem nélkül értesíti közvetlenül vagy az Egyesült Nemzetek főtitkárán keresztül azokat a Részes Államokat, amelyek a 6. Cikk (1) és (2) bekezdései alapján megállapították joghatóságukat, és amennyiben szükségesnek tartja, bármely érdekelt Részes Államot, az adott személy őrizetbe vételéről, valamint a fogva tartását indokoló körülményekről. Az az állam, amely az (1) bekezdés szerinti nyomozást folytatja, haladéktalanul tájékoztatja az említett Részes Államokat ténymegállapításairól és jelzi, hogy joghatóságát gyakorolni kívánja-e.

8. Cikk

(1) Ha a Részes Állam, amelynek területén a gyanúsított tartózkodik, a 6. Cikkre vonatkozó esetekben, a gyanúsítottat nem adja ki - kivétel nélkül és függetlenül attól, hogy a bűncselekményt saját területén követték-e el - az ügyet haladéktalanul, jogszabályainak megfelelő büntetőeljárás lefolytatása céljából, saját illetékes hatóságai elé terjeszti. Ezen hatóságok hasonló módon járnak el, mint az adott állam jogszabályai által meghatározott bármely más súlyos bűncselekmény esetében.

(2) Ha a Részes Állam belső jogszabályai csak azzal a feltétellel engedik meg valamely állampolgárának kiadatását, vagy más módon való átadását, hogy a személyt visszaadják ennek az államnak, hogy letöltse azt a büntetést, melyet a kiadatást vagy átadást indokoló eljárás folyamán szabtak ki, és ezen állam, illetve a kiadatást kérelmező állam ebben a lehetőségben és az általuk megfelelőnek ítélt egyéb feltételekben megállapodik, az ilyen feltételes kiadatás vagy átadás elegendő az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítéséhez.

9. Cikk

(1) A 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények a Részes Államok között a jelen Egyezmény hatálybalépése előtt fennálló kiadatási szerződés hatálya alá tartozó kiadatási bűncselekményeknek tekintendőek. A Részes Államok kötelezik magukat, hogy ezeket a bűncselekményeket, az egymás között a jövőben létrejövő, minden kiadatási szerződésbe kiadatási bűncselekményként felveszik.

(2) Ha valamely Részes Állam, amely a kiadatást szerződéstől teszi függővé, olyan államtól kap kiadatási kérelmet, amellyel nincs kiadatási szerződése, a megkeresett állam, belátása szerint, a jelen Egyezményt a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények szempontjából a kiadatás jogi alapjának tekintheti. A kiadatás a megkeresett állam jogszabályai által meghatározott egyéb feltételek szerint történik.

(3) Azok a Részes Államok, melyek a kiadatást nem teszik kiadatási szerződéstől függővé, a 2. Cikkben meghatározott bűncselekményeket a megkeresett állam jogszabályai által meghatározott feltételeknek megfelelően egymás között kiadatási bűncselekményeknek tekintik.

(4) Szükség esetén a 2. Cikkben meghatározott bűncselekményeket, a Részes Államok közötti kiadatás szempontjából úgy kell tekinteni, mintha azokat nemcsak az elkövetés helyén követték volna el, hanem azon államok területén is, amelyek a 6. Cikk (1) és (2) bekezdése szerint joghatóságukat megállapították.

(5) A 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények tekintetében a Részes Államok közötti valamennyi kiadatási szerződés és megállapodás rendelkezései az államok között módosítottnak tekintendőek, amennyiben azok nem felelnek meg a jelen Egyezménynek.

10. Cikk

(1) A Részes Államok a legszélesebb körű segítséget nyújtanak egymásnak a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények miatt indított nyomozati, büntető- vagy kiadatási eljárásokkal kapcsolatban, ideértve az eljáráshoz szükséges és rendelkezésükre álló bizonyítékok átadására vonatkozó segítséget is.

(2) A Részes Államok az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségeiket a közöttük fennálló, a kölcsönös jogsegélyről szóló szerződésekkel vagy más megállapodásokkal összhangban teljesítik. Az ilyen szerződések vagy megállapodás hiányában a Részes Államok belső jogszabályaikkal összhangban nyújtanak segítséget egymásnak.

11. Cikk

A kiadatás vagy kölcsönös jogsegély céljából a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények egyike sem tekinthető politikai bűncselekménynek, politikai bűncselekményhez kapcsolódó bűncselekménynek vagy politikai indítékból elkövetett bűncselekménynek. Következésképpen az ilyen bűncselekményen alapuló kiadatási vagy kölcsönös jogsegély iránti kérelem nem utasítható el kizárólag azon az alapon, hogy az politikai bűncselekményre, politikai bűncselekményhez kapcsolódó bűncselekményre vagy politikai indítékból elkövetett bűncselekményre vonatkozik.

12. Cikk

A jelen Egyezmény nem értelmezhető úgy, amely kiadatási vagy kölcsönös jogsegélynyújtási kötelezettséget ír elő, ha a megkeresett Egyezményben részes államnak alapos oka van feltételezni, hogy a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények miatti kiadatási kérelmet, illetve az ilyen bűncselekmények vonatkozásában benyújtott kölcsönös jogsegély iránti kérelmet abból a célból nyújtották be, hogy valamely személyt faji, vallási, nemzetiségi, etnikai hovatartozása vagy politikai meggyőződése miatt büntetőeljárásnak vessenek alá, vagy őt ilyen okból büntessék, illetve ha a kérelem teljesítése ezen okok bármelyike miatt hátrányosan érintené az adott személy helyzetét.

13. Cikk

(1) Valamely Részes Államban fogva tartott, illetve ott büntetését töltő olyan személy, akinek egy másik Részes Államban való megjelenését a jelen Egyezmény szerinti bűncselekmények miatti nyomozáshoz vagy az azokkal kapcsolatos büntetőeljáráshoz kérelmezik tanúvallomás tétele, azonosítás vagy a bizonyítás felvételében való egyéb segítségnyújtás céljából, a következő feltételek teljesülése esetén szállítható át:

a) az adott személy megfelelő előzetes felvilágosítás után önként a hozzájárulását adja; és

b) az átszállításban mindkét állam illetékes hatóságai egyetértenek, az adott esetben általuk szükségesnek tartott feltételekkel.

(2) A jelen cikk alkalmazása során:

a) az az állam, ahová a személyt átszállították, jogosult és köteles az átszállított személyt fogva tartani, kivéve, ha az az állam, ahonnan a személyt átszállították, másképpen kéri vagy engedélyezi;

b) az az állam, ahová a személyt átszállították, haladéktalanul teljesíti a személy visszaadására vonatkozó előzetes kötelezettségét, illetve a két állam illetékes hatóságai között erre vonatkozóan létrejött egyéb megállapodást;

c) az az állam, ahová a személyt átszállították, nem követelheti attól az államtól, ahonnan a személyt átszállították, hogy a személy visszaadása érdekében kiadatási eljárást kezdeményezzen;

d) az átszállított személynek azon büntetésébe, melyet abban az államban tölt, ahonnan őt átszállították, be kell számítani azt az időt, amelyet annak az államnak a fogságában töltött le, ahová őt átszállították.

(3) Annak az államnak a területén amelyre átszállították, az átszállított személy, állampolgárságára tekintet nélkül, nem vonható büntetőeljárás alá, nem tartható fogva, illetve személyes szabadságában semmilyen más módon nem korlátozható, olyan cselekmény vagy elmarasztaló ítélet miatt, amely megelőzte elutazását annak az államnak a területéről, ahonnan átszállították, kivéve, ha ez a Részes Állam a jelen cikkel összhangban ehhez beleegyezését adja.

14. Cikk

Minden olyan személy számára, akit a jelen Egyezmény alapján őrizetbe vesznek, akivel szemben a jelen Egyezmények megfelelően bármilyen más intézkedést foganatosítanak vagy eljárást folytatnak, tisztességes bánásmódot kell biztosítani, ideértve minden jogot és garanciát azon állam jogszabályaival összhangban, amelynek területén a személy tartózkodik, valamint a nemzetközi jog alkalmazandó rendelkezéseit, ideértve a nemzetközi emberjogi normákat.

15. Cikk

Az Egyezményben részes államok együttműködnek a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények megelőzésében, különösen:

a) minden lehetséges intézkedés meghozatalával, beleértve, szükség esetén, belső jogszabályaik módosítását, annak érdekében, hogy megakadályozzák és fellépjenek ezen bűncselekmények területükön vagy azon kívüli elkövetésének területükön történő előkészítését; továbbá olyan rendszabályok meghozatalát, melyek célja, hogy megtiltsák területükön az olyan személyek, csoportok és szervezetek jogellenes tevékenységét, akik, illetve amelyek a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények elkövetésére bátorítanak, felbujtanak, ilyen cselekményeket szerveznek, szándékosan anyagilag támogatnak vagy részt vesznek azok elkövetésében;

b) pontos és ellenőrzött információknak belső jogszabályaikkal összhangban történő kicserélésével, valamint a szükség szerint megtett adminisztratív és egyéb intézkedések összehangolásával a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények elkövetésének megelőzése érdekében;

c) szükség esetén a robbanóanyagok és más halált vagy testi sértést okozó káros anyagok észlelésének módszereire vonatkozó kutatással és fejlesztéssel; a robbanóanyagok megjelölésére vonatkozó szabványok fejlesztéséről való konzultációkkal - abból a célból, hogy robbanást követő nyomozások során eredetük azonosítható legyen - a megelőző intézkedésekre vonatkozó információk cseréjével; együttműködéssel; valamint technológiák, berendezések és kapcsolódó anyagok átadásával.

16. Cikk

Az a Részes Állam, amelynek területén a gyanúsított ellen büntetőeljárás folyik, belső jogszabályaival összhangban a büntetőeljárás végleges eredményét közli az Egyesült Nemzetek főtitkárával, aki a tájékoztatást a többi Részes Államhoz továbbítja.

17. Cikk

A Részes Államok a jelen Egyezmény szerinti kötelezettségeiket az államok szuverén egyenjogúságának, területi sérthetetlenségének, valamint a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvével összhangban teljesítik.

18. Cikk

Jelen Egyezmény nem jogosítja fel a Részes Államokat arra, hogy valamely másik Részes Állam területén joghatóságukat gyakorolják, és olyan feladatokat lássanak el, amelyek a másik Részes Állam belső jogszabályai szerint kizárólag e másik Részes Állam hatóságai számára vannak fenntartva.

19. Cikk

(1) A jelen Egyezmény nem érinti az államoknak és egyéneknek a nemzetközi jog - különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljai és elvei, valamint a nemzetközi humanitárius jog - által meghatározott egyéb jogait, kötelezettségeit és felelősségét.

(2) Nem tartozik a jelen Egyezmény hatálya alá a nemzetközi humanitárius jog által szabályozott „fegyveres erőknek” valamely „fegyveres összeütközés” során kifejtett tevékenysége - e kifejezéseket a nemzetközi humanitárius jog által meghatározott értelmükben alkalmazva -, továbbá a jelen Egyezmény nem szabályozza valamely állam katonai erői hivatali kötelezettségeinek gyakorlása során kifejtett tevékenységét, amennyiben ezeket a nemzetközi jog egyéb rendelkezései szabályozzák.

20. Cikk

(1) Ha az Egyezményben részes két vagy több állam között a jelen Egyezmény értelmezése vagy alkalmazása tekintetében olyan vita merül fel, amely ésszerű időn belül tárgyalásos úton nem rendezhető, azt bármelyik fél kérésére választottbíróság elé kell terjeszteni. Ha a felek a választottbíráskodás iránti kérelem keltétől számított hat hónapon belül nem tudnak a választottbíróság szervezetében megállapodni, a vitát bármelyik fél a Nemzetközi Bíróság elé terjesztheti, a Bíróság Statútumának megfelelően.

(2) Bármely állam a jelen Egyezmény aláírásakor, megerősítésekor, elfogadásakor vagy jóváhagyásakor, illetve az Egyezményhez való csatlakozáskor kijelentheti, hogy a jelen cikk (1) bekezdését nem tartja magára nézve kötelezőnek. A többi Részes Államot az (1) bekezdésben foglaltak nem kötik azon Részes Állammal szemben, mely ilyen fenntartást tett.

(3) Bármely állam, mely a jelen cikk (2) bekezdésével összhangban fenntartást tett, azt az Egyesült Nemzetek főtitkárához intézett értesítésével bármikor visszavonhatja.

21. Cikk

(1) A jelen Egyezmény 1998. január 12-től 1999. december 31-ig az Egyesült Nemzetek New York-i székhelyén aláírás céljából nyitva áll minden állam számára.

(2) A jelen Egyezményt meg kell erősíteni, el kell fogadni, illetve jóvá kell hagyni. A megerősítésről, elfogadásról vagy jóváhagyásról szóló okiratokat az Egyesült Nemzetek főtitkáránál kell letétbe helyezni.

(3) A jelen Egyezmény csatlakozás céljából nyitva áll bármely állam előtt. A csatlakozási okiratot az Egyesült Nemzetek főtitkáránál kell letétbe helyezni.

22. Cikk

(1) A jelen Egyezmény a huszonkettedik megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okiratnak az Egyesült Nemzetek főtitkáránál történt letétbe helyezését követő harmincadik napon lép hatályba.

(2) Minden olyan állam tekintetében, mely a huszonkettedik megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okirat letétbe helyezése után erősít meg, fogadja el vagy hagyja jóvá az Egyezményt, illetve ezt követően csatlakozik ahhoz, az Egyezmény a megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okiratának az állam részéről történő letétbe helyezését követő harmincadik napon lép hatályba.

23. Cikk

(1) Bármely Részes Állam az Egyezményt az Egyesült Nemzetek főtitkárához eljuttatott írásbeli közlés útján felmondhatja.

(2) A felmondás attól az időponttól számított egy év elteltével lép hatályba, amikor az Egyesült Nemzetek főtitkára a felmondásról szóló értesítést megkapta.

24. Cikk

A jelen Egyezmény eredeti példányát, melynek angol, arab, francia, kínai, orosz és spanyol nyelvű szövege egyaránt hiteles, az Egyesült Nemzetek főtitkáránál kell letétbe helyezni, aki az Egyezmény hiteles másolatát valamennyi államnak megküldi.”

3. § (1) Az Egyezmény 6. Cikkének (3) bekezdésén, 7. Cikkének (6) bekezdésén, valamint 16. Cikkén alapuló értesítési kötelezettséget a külügyminiszter teljesíti.

(2) Az értesítési kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatokról, körülményekről a nyomozó hatóság a legfőbb ügyész útján, a bíróság az igazságügyminiszter útján értesíti a külügyminisztert.

(3) Az Egyezmény rendelkezéseinek alkalmazása során a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell, ha az Egyezményből más nem következik.

4. § Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2001. december 13-tól alkalmazni kell.


  Vissza az oldal tetejére