Időállapot: közlönyállapot (2003.XII.11.)

132/2003. (XII. 11.) OGY határozat

a 2003-2008. közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról * 

A Magyar Köztársaság Országgyűlése

1. elfogadja a 2003-2008. közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programot e határozat melléklete szerint,

2. felkéri a Kormányt a 2003-2008. közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtására.

Melléklet a 132/2003. (XII. 11.) OGY határozathoz

A 2003-2008 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP-II)

BEVEZETÉS

A társadalom jólétének, életminőségének javítása hosszú távon csak akkor biztosítható, ha a társadalmi és gazdasági fejlődés természeti örökségünk megőrzésével, természeti erőforrásaink védelmével, fenntartható használatával, a megfelelő környezeti minőség elérésével szerves egységben valósul meg. A környezetpolitika feladata, hogy az érintett társadalmi és gazdasági partnerekkel együttműködve megfogalmazza és kezdeményezze mindazon intézkedéseket, amelyek e célok eléréséhez rövid, közép- és hosszú távon szükségesek, koordinálja és ösztönözze a megvalósítást célzó tevékenységeket, ugyanakkor a környezetállapot alakulásának tükrében vizsgálja azok tervezett és tényleges hatásait. A Nemzeti Környezetvédelmi Program elkészítése és végrehajtása e folyamat egyik fontos eleme.

A Nemzeti Környezetvédelmi Program kidolgozásának részletes előírásait a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rögzíti. Az Országgyűlés 83/1997. (IX. 26.) OGY határozata ennek alapján rendelkezett az 1997-2002. közötti időszakra szóló első Nemzeti Környezetvédelmi Programról (a továbbiakban: NKP-I), és tudomásul vette a megvalósítás általános tervét. Végrehajtásának konkrét feladatait kormányhatározatok által jóváhagyott éves intézkedési tervek tartalmazták. Az NKP-I-ben megfogalmazott célkitűzések időarányos teljesítéséről a törvényben előírt módon kétévenként értékelések készültek az Országgyűlés számára. Az első Nemzeti Környezetvédelmi Program lezárása és a teljes időszak átfogó elemzése egyaránt megkezdődött.

A 2003-2008. közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program (a továbbiakban: NKP-II) kidolgozásának egyik alappillérét az NKP-I végrehajtása során felhalmozott tapasztalatok alkotják. Az NKP-II megvalósításának időszakában Magyarország az Európai Unió tagállamává válik. Ez az NKP-II számára is új kihívásokat jelent. A hazai célkitűzések elérése mellett biztosítani kell, hogy az EU környezeti előírásait teljesíteni tudjuk. E törekvésünk magában foglalja egyrészt meglévő természeti értékeink megőrzését, másrészt egy eredményes és hatékony, demokratikus környezetpolitika kialakítását és erősítését. Az NKP-II másik alappillérét ebből következően az Európai Unió 2010-ig szóló, a tagországok számára iránymutatásul szolgáló 6. Környezetvédelmi Akcióprogramja képezi. Az Akcióprogram olyan hosszú és középtávú minőségi, illetve mennyiségi célokat tartalmaz, amelyeket tovább kell bontani országos és regionális szintre. Az NKP-II-nek ehhez megfelelő kereteket kell teremtenie.

Az NKP-II környezetpolitikai megalapozása során feltárt hazai problémák megoldása nagyrészt egybeesik az EU csatlakozással összefüggő környezetpolitikai célkitűzéseinkkel és az egyéb nemzetközi egyezményekből eredő kötelezettségeinkkel is. Tekintettel azonban a jogérvényesítés és a megvalósítás, az eszköz- és intézményrendszer, valamint a finanszírozás terén mutatkozó hiányosságainkra, különös figyelmet kell fordítani a csatlakozási szerződésből következő feladatok felelős teljesítésére.

Az NKP-II koncepcióját a Kormány az 1117/2001. (X. 19.) Korm. határozatában elfogadta és elrendelte a Program kidolgozását. Az NKP-II a koncepció tervezési követelményei, valamint a jelenlegi kormányprogram környezetvédelmi fejlesztésre vonatkozó irányelvei alapján készült, és meghatározza a 2003-2008 közötti időszak környezetpolitikai célkitűzéseit. A megvalósítás fontos elemei a különleges kezelést igénylő területekre vonatkozó tematikus akcióprogramok, amelyek a környezet- és természetvédelem, valamint a vízügy több ágazatot átfogó komplex területein azonosítják a specifikus és operatív célokat, forrásokat és felelősöket. Külön fejezet foglalkozik a környezetpolitika ágazati és regionális integrációjának erősítésével, az NKP-II előrehaladásának mérésével, ellenőrzésével, valamint a végrehajtás szervezési kérdéseivel.

1. A PROGRAM ALAPELVEI, KERETEI ÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI

1.1. A Program alapelvei

Az NKP-II a legfontosabb hazai és nemzetközi környezetpolitikai alapelvekre épül, amelyek három fő csoportba sorolhatók:

- A környezetvédelemben mára már hagyományosnak tekintett alapelvek (pl. az elővigyázatosság, a megelőzés, a helyreállítás, a felelősség, az együttműködés, a tájékoztatás, a nyilvánosság és a „szennyező fizet” elve).

- A fejlett országok környezeti kormányzati tevékenysége alapján számunkra példaértékűnek tekinthető további alapelvek (a megosztott felelősség; az átláthatóság biztosítása a tervezés, döntéshozás, finanszírozás, megvalósítás és ellenőrzés során; kiszámíthatóság a szabályozásban és a finanszírozásban; számonkérhetőség, világos célok, mérhető teljesítmények; partnerség, szubszidiaritás, addicionalitás, többszörös hasznú intézkedések).

- A fenntartható fejlődés alapelveinek (a fenntartható fejlődés - Herman Daly megfogalmazása szerint - „a folytonos szociális jólét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk”) figyelembevételével az NKP-II-nek elő kell segítenie a fenntartható fejlődés irányába történő átmenethez szükséges társadalmi, gazdasági és környezeti feltételek kialakítását.

Az NKP-II végrehajtása során a környezetgazdasági érdekeken kívül a nem számszerűsíthető etikai megfontolásokat is figyelembe kell venni. Az etikai szempontokat szem előtt tartó környezetvédelem elismeri a megóvandó értékek gazdasági érdekeken felül álló létjogosultságát.

1.2. Az NKP-II végrehajtásának keretei

A környezeti problémák összetettségéből következik, hogy a második Nemzeti Környezetvédelmi Programot csak úgy lehet megvalósítani, ha a környezeti szempontok a különböző ágazatok, a gazdálkodó szervezetek, az önkormányzatok, a lakosság és a civil szervezetek döntéseiben érvényesülnek. Az NKP-II ebből következően nem ágazati hatáskörű, hanem a társadalom és a gazdaság egészét átható program. A megfogalmazott célok nem érhetők el a társadalom támogatása nélkül, a programok pedig csak a társtárcák támogatásával valósíthatók meg. A Program végrehajtása a kormányzat egészének együttműködését, összehangolt cselekvését igényli. Ennek elősegítése érdekében tettünk javaslatot a megvalósítás intézményrendszerének kialakítására.

- Az NKP-II azon környezeti problémákra összpontosít, amelyek

= a társadalmi-gazdasági-környezeti problémák metszéspontjában komplex módon jelentkeznek,

= több környezeti elemet érintő beavatkozást igényelnek,

= a társadalom és a gazdaság széles körét érintik,

= hatékonyan csak az érintettek széles körének bevonásával számolhatók fel.

Ezeken a különleges kezelést igénylő területeken az NKP-II konkrét beavatkozásokat (tematikus akcióprogramokat) vázol fel.

- Az NKP-II a megoldandó problémák bemutatásával, az elérendő célok megfogalmazásával és az ezekhez kialakított tematikus programok révén segíti elő a környezetpolitika célkitűzéseinek a gazdasági, ágazati és területi stratégiaalkotási, tervezési és programozási tevékenységekbe való beépíthetőségét, valamint az érintettek legszélesebb körű támogatásának megszerzését.

- Az NKP-II olyan célrendszert jelöl ki, amely meghatározza a középtávú környezetpolitika időszakában elérendő konkrét környezeti és természeti célállapotokat. A környezeti javak és természeti értékek megőrzését és fenntartható használatát (cél) a célrendszer horizontális és vertikális integrációja révén kell biztosítani (eszköz).

- Az NKP-II olyan eszköztárat határoz meg a célok és célállapotok eléréséhez, amely figyelembe veszi az adott körülményekhez és új kihívásokhoz történő együttes alkalmazkodás gyors és hatékony lehetőségeit a középtávú tervezési periódusban.

- Az NKP-II-ben foglaltakat az ország társadalmi, gazdasági tervének meghatározása, a gazdaságpolitikai döntések kialakítása, a terület- és településfejlesztés, a regionális tervezés, továbbá a nemzetgazdaság bármely ágában megvalósuló állami tervezési és végrehajtási tevékenység során érvényre kell juttatni.

1.3. A Program végrehajtásának társadalmi, gazdasági és nemzetközi összefüggései

Magyarország fejlett országokhoz történő felzárkózásának egyik meghatározó kihívása, hogyan lehet az élet- és a környezetminőség javítását, a környezeti értékek megőrzését, a természeti erőforrások fenntartható használatát a gazdasági fejlődéssel összeegyeztetni. Természeti értékeinket elismerésre méltó módon sikerült megőrizni, s ezzel számos tekintetben megelőzzük a fejlett országokat. Ugyanakkor a környezet megóvása érdekében tett intézkedéseink és azok hatékonysága még nem éri el a szükséges szintet.

A piacgazdaság kiépülésével a területi egyenlőtlenségek a fejlett és az elmaradott térségek között nem csökkentek, sőt tovább növekedtek. Az elmaradott térségekben hátrahagyott, jórészt állami felelősségi körbe tartozó környezeti károk viszont jelentős mértékűek. Az elmúlt évtizedben a gazdasági-politikai változások kedvező folyamatai mellett egyes környezeti és természeti értékeket veszélyeztető hatások felerősödtek. Az egészséget befolyásoló környezetszennyezés bizonyos tényezői csökkentek, mások növekedtek, összességében azonban továbbra is számottevő terhelést jelentenek. Emelkedik az allergia, az asztma, az idült légzőszervi megbetegedések száma, nő a tüdőrák előfordulási gyakorisága.

Az NKP-II tervezése a gazdasági és társadalmi folyamatok olyan irányú elmozdulásával számol, amikor a jelenlegi tendenciák kedvező módon változnak. Ilyen többek között a gazdaság megerősödése, a hátrányos helyzetű térségek és rétegek fokozatos felzárkózása, az életminőség javulása, a környezetminőségben mutatkozó területi egyenlőtlenségek kedvező irányú csökkentése, felszámolása. Ugyanakkor nem várható, hogy ezen időtávban olyan mértékű kedvező változások következnek be, amelyek a környezet- és természetvédelem számára a mozgásteret lényegesen bővítik. A gazdaság- és környezetstratégia közös metszete a munkaerő minőségi újratermelésére és a természeti erőforrások takarékos igénybevételére alapozó versenyképesség tartós javítása lesz. Ehhez kapcsolódik a környezeti infrastruktúra kiegyenlített fejlesztése, valamint a meglévő természeti és környezeti értékek megőrzése, amely a többi fejlesztési célt tekintve is alapvető feltétel. A politika további felelőssége jelenik meg abban, hogy tudatosan lépjen fel a társadalmi, tudati és környezeti értékek rombolása ellen ott, ahol a kizárólagos piaci, pénzközpontú szemlélet ártalmasnak bizonyul.

1.3.1. Kapcsolatok más átfogó és ágazati fejlesztésekkel

Az NKP-II egyik fontos célja a természeti erőforrások takarékos igénybevételének ösztönzése, amely egyben hozzájárul a hazai gazdaság versenyképességének javulásához. Az integrált termékpolitika, a tisztább termelés, a megelőzésorientált, környezettudatos technológia- és termékfejlesztés, illetve a környezetirányítási rendszerek alkalmazásának eredményeként mérséklődő környezetterhelés várhatóan az egészségkárosító hatások csökkenését is eredményezi. A fogyasztási szokásokban, az értékrendben és az életmódban bekövetkező kedvező változások - a javuló környezetminőség közvetlen hatásain túlmenően - számottevően hozzájárulhatnak a lakosság életminőségének javulásához.

Az NKP-II eredményes végrehajtása nem nélkülözheti a gazdasági teljesítőképesség, valamint az ágazatpolitikai realitások ismeretét. A célokat más ágazati törekvésekkel összehangoltan kell megvalósítani. A tervezés és a végrehajtás során is figyelembe kell venni az átfogó társadalom- és gazdaságfejlesztési politikákat és programokat. Ezek körébe tartozik különösen:

- Magyarország Középtávú Gazdaságpolitikai Programja, amelynek alapvető célja a modernizáció és az európai fejlettségi szintekhez való felzárkózás.

- Az Országos Területfejlesztési Koncepció, amely a területfejlesztés jövőképét, országos céljait és irányelveit, a nemzetközi integrációval kapcsolatos irányelveket, valamint a területfejlesztés szempontjából legfontosabb ágazati prioritásokat fekteti le.

- Az Országos Területrendezési Terv, amely meghatározza az ország egyes térségei számára a területfelhasználás feltételeit, a műszaki-infrastrukturális hálózatok összehangolt térbeli rendjét, figyelemmel a fenntartható fejlődés elvére, valamint a területi, táji, természeti és ökológiai, valamint kulturális adottságok, illetve erőforrások védelmére.

- A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) - Magyarország EU tagországgá válása után - a Strukturális Alapok társfinanszírozásával megvalósuló fejlesztéseit tartalmazza.

- A Környezetvédelmi Kohéziós Alap Stratégia a csatlakozást követően a Kohéziós Alapból igénybe vehető támogatások felhasználását készíti elő a környezetvédelem területén.

- A Széchenyi Terv több pályázati és elbírálási rendszerében (pl. kis- és középvállalkozás fejlesztési, energiahatékonysági, turizmusfejlesztési program) megjelentek a környezet- és természetvédelmi szempontok.

Az NKP-II tervezése és megvalósítása épít a már meglévő ágazati szakpolitikákra és szakterületi tervekre, programokra:

- Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja részét képezi a Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogram. Ez a témakör az NKP-II-ben a Környezet-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Akcióprogramban jelenik meg.

- A Vízgazdálkodás Országos Koncepciója a 2015-ig terjedő időszakra határozza meg a legsürgetőbb hazai feladatokat. Alapkövetelménynek tekinti, hogy az Európai Unió szabályozása szerinti vízgazdálkodási célok elérése eddig az időpontig minden tagország és jelenleg tagjelölt ország számára kötelező lesz.

- Az Ivóvízminőség-javító Program azokat a beruházásokat foglalja magában, amelyek 877 település 2 750 000 lakosa számára teszik lehetővé az új minőségi követelményeknek megfelelő ivóvíz szolgáltatását. A két ütemben (2006, illetve 2009-ig) megvalósuló program intézkedései a Környezet-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Akcióprogram célkitűzéseinek elérését, ezáltal a lakosság életminőségének javítását szolgálják.

- A több éve folyó Ivóvízbázisvédelmi Program a vízkészletek minőségi állapotának megőrzését, javítását, az ivóvízellátás biztonságának növelését szolgálja. Magába foglalja az üzemelő vízbázisok utólagos védelmét (bizonyos szennyezőforrások megszüntetését, korlátozását), valamint a távlati vízbázisok megelőző védelmét (a beépítésnek, a szennyezőforrások betelepülésének tilalmát a kijelölt területeken).

- A Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program a kijelölt szennyvíz-elvezetési agglomerációk területén a települési szennyvizek közműves elvezetését és a szennyvizek biológiai tisztítását, illetőleg a települési szennyvizek ártalommentes elhelyezését valósítja meg három ütemben (2008, 2010, illetve 2015-ig).

- A Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése (VTT) keretében tervezett intézkedések és beruházások a Tisza-völgy árterén élő mintegy 1 millió lakos és felhalmozott vagyon árvízi veszélyeztetettségét kívánják csökkenteni.

- Az Országos Környezeti Kármentesítési Program célja a felszín alatti vizek, a földtani közeg veszélyeztetésének, szennyezettségének, károsodásának megismerése; a veszélyeztetett területeken a szennyezettség kockázatának csökkentése; valamint a szennyezett területeken a szennyezettség csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.

- Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) a hulladékgazdálkodás teljes egészét felölelő, egységes szerkezetű és áttekinthető rendszerű, komplex cselekvési terv. Az OHT-ban megfogalmazott feladatok és programok meghatározása az NKP-II kidolgozásával összhangban történt, így az OHT a tervezett Hulladékgazdálkodási akcióprogram megvalósítási tervének szerepét is betölti.

- A Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozott projektek a radioaktív hulladékok végleges elhelyezésének, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésének megoldását szolgálják. Ennek eredményeként ezen a téren is biztosított az atomenergia alkalmazásának biztonsága, a lakosság és a környezet védelme. Ez a tevékenység megfelel az Európai Unió elvárásának, és az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény előírásainak.

- A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) jellegzetesen ágazatközi, agrár- és vidékfejlesztési, környezet- és természetvédelmi célokat valósít meg, ezért szinte valamennyi tematikus akcióprogramhoz kapcsolódik.

- A Közlekedéspolitika Koncepciója és Feladatterve az Éghajlatváltozás és a Városi környezetminőség tematikus akcióprogramok céljaihoz kapcsolható.

- A Kis- és Középvállalkozások Fejlesztési Stratégiájának egyik célja a környezeti érdekek érvényre juttatása a vállalkozások működésében és irányításában.

- Az EU előcsatlakozási alapok (PHARE, ISPA, SAPARD) a csatlakozás időpontjáig, illetve az EU jelenlegi pénzügyi tervidőszakának végéig, 2006-ig nyújtanak segítséget az NKP-II-ben is szereplő környezeti célok megvalósításához. Ezek az előcsatlakozási eszközök EU-konform finanszírozási rendszert, és ehhez kapcsolódóan hatékony és rugalmas pénzügyi tervezést igényelnek pl. a „Csatlakozás Előkészítő Strukturális Politika Nemzeti Környezetvédelmi Stratégia - Magyarország” keretében kidolgozott programok, projektek esetében. Ezeknek a szempontoknak érvényt kell szerezni az EU-tagországgá válás után, a Kohéziós, illetve Strukturális Alapokhoz benyújtandó pályázatok esetében is.

- A LIFE III már jelenleg és a jövőben is új forrást jelent a környezet- és természetvédelmi K+F tevékenységhez.

A már működő tervek és programok esetében el kell érni, hogy csak azok a többszörös hasznú intézkedések kapjanak támogatást, amelyek környezeti haszonnal is járnak, vagy amelyek nem okoznak további környezeti ártalmakat. A környezetorientált tervezés érdekében a környezet- és természetvédelemnek e területek gazdasági és társadalmi súlyával egyenértékű szerepet kell kapnia a fejlesztési és döntéshozó fórumokon.

A környezetpolitikai érdekérvényesítésben, az NKP-II célkitűzéseinek társadalmasításában kiemelkedő szerepet játszhatnak a környezet- és természetvédő szervezetek. A Kormány jelenleg kidolgozás alatt álló új Civil Stratégiája a civil szféra további fejlődését, a civil szervezetek számára biztosított források nagyságrendi növelését célozza. A hatékonyabb együttműködés érdekében, a kormányzati Civil Stratégia függvényében kidolgozandó a Környezetvédelem Civil Stratégiája.

A tervezett vagy kidolgozás alatt álló további (pl. lakáspolitikai, informatikai, energiapolitikai, oktatáspolitikai, felsőoktatási) szakpolitikák és stratégiák esetében is biztosítani kell a környezetpolitikai érdekek érvényesítését.

1.3.2. Nemzetközi együttműködés

Az NKP-II megvalósításának időszakában Magyarország csatlakozásával lényegében lezárul egy több mint egy évtizede tartó alkalmazkodási-felzárkózási időszak, amelynek során környezet- és természetpolitikánkat, valamint jogrendszerünket az EU közösségi politikájához és vívmányaihoz igazítottuk hozzá.

Az EU-taggá válás Magyarország számára azonban további új feladatokat és lehetőségeket jelent, így többek között:

- Bekapcsolódás és közreműködés az EU környezeti politikájának alakításába (pl. az EU fenntartható fejlődés stratégiája, a politikák integrálása a Cardiff-i folyamat jegyében, a környezetvédelmi teljesítmény előrehaladásának mérése mutatókkal, környezeti jelentések rendszerének fejlesztése és a hazai kötelezettségek teljesítése, az Európai Környezeti Ügynökség (EEA) programjaiban való aktív részvétel, az EU környezetpolitikájának hazai megismertetése, a Natura 2000 hálózat fejlesztése, bekapcsolódás az európai régiók környezetvédelmi együttműködésébe, valamint a kétévenként megrendezett ENCORE konferenciák munkájába).

- Az EU jelenlegi tagállamaival, illetve a csatlakozó országokkal a hazai és az EU környezeti érdekei érvényesítését szolgáló együttműködés fejlesztése.

- Az EU 6. Környezeti Akcióprogramjának hazai megvalósítása, amelynek legfontosabb integrált problématerületei a következők:

= éghajlatváltozás,

= természet és biodiverzitás,

= környezet és egészség,

= fenntartható erőforrás-használat és hulladékgazdálkodás.

Az NKP-II tematikus felépítése összhangban áll az EU 6. Környezeti Akcióprogramjának szerkezetével.

Magyarország aktív szerepvállalása elengedhetetlenül fontos a multilaterális környezetvédelmi együttműködésben, a globális környezeti problémák közös, ugyanakkor differenciált felelősség elve alapján történő leküzdésében. Ez azt jelenti, hogy Magyarország tevékenyen részt vesz az ENSZ égisze alatt zajló különböző folyamatokban (pl. riói folyamat, páneurópai környezetvédelmi együttműködés).

Külpolitikai prioritásainkkal összhangban jövőbeni környezetdiplomáciai erőfeszítéseink is kiterjednek az euro-atlanti (EU, OECD, NATO) intézményrendszeren belüli egyre szorosabb kapcsolatépítésre, a szubregionális és a szomszédos országokkal történő együttműködés erősítésére.

Az euro-atlanti szervezetekben való részvétel stratégiai kérdés Magyarország számára. OECD tagságunk a jövőben is kitűnő lehetőséget biztosít a fejlett országok - esetenként az Európai Unió tagállamainak tapasztalatain is túlmutató - környezetpolitikájának megismerésére.

Az Európai Unión belüli magyar környezetdiplomáciának a közös politika érvényesítésén kívül következetesen érvényesítenie kell nemzeti és szubregionális érdekeit, különösen azokon a területeken, amelyek hosszú távon határozzák meg az ország környezetbiztonságát. A keleti bővüléssel Magyarország az EU földrajzi peremére kerül. Sajátos geopolitikai helyzetéből is adódóan így szubregionális koordináló szerep betöltését vállalhatja fel egyes programok, megállapodások, projektek vonatkozásában. A Magyar Köztársaság átfogó nemzetközi együttműködési fejlesztési koncepciójának kialakításával párhuzamosan fel kell készülni a környezetvédelmi donor szerep betöltésére is, részben az OECD tagság, részben az EU csatlakozás kapcsán. Ehhez - valós lehetőségeink keretein belül - meg kell határozni a környezet- és természetvédelmi támogatások irányát, arányát, típusait.

Az NKP-II-ben megvalósítandó tematikus akcióprogramok, valamint azon célkitűzés alapján, hogy a környezet- és természetvédelmi, a vízügyi és az egyéb ágazatpolitikákat erőteljesebben integrálni kell, a nemzetközi együttműködésben feladatként jelentkezik:

- szakmai programok kidolgozása, szellemi és anyagi források előteremtése a környezetvédelmi donor szerep vállalására; együttműködés a támogatási programok megvalósításában az uniós tagállamokkal és más donor országokkal (pl. adatbázis létrehozása és működtetése a szakértői kapacitás hatékony hasznosítására);

- EU-taggá válásunk után a tagállamokkal való kapcsolatainkban előtérbe kerül az uniós politikák kialakítására vonatkozó együttműködés, amely a közösségi jogszabályok, programok és dokumentumok megfogalmazásában érdekeink érvényesítését célozza;

- aktív szerepvállalás a nemzetközi környezetvédelmi együttműködésben az ENSZ, annak szakosított szervezetei, más kormányközi és nemzetközi szervezetek keretében. Részvétel a többoldalú nemzetközi környezet- és természetvédelmi egyezmények végrehajtásában, a nemzetközi környezetvédelmi jog továbbfejlesztésében;

- szubregionális (pl. Visegrádi Csoport országai, Tisza vízgyűjtő) együttműködés kezdeményezése, folytatása és megerősítése, közös programok megvalósítása, szükség szerint szubregionális megállapodások (jogi eszközök kidolgozása);

- a kétoldalú környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi együttműködés terén:

= megállapodások megkötése, a meglévők hatékony megvalósítása valamennyi szomszédos országgal,

= a kormányközi keretmegállapodások és ágazati együttműködések égisze alatt együttes fellépés kezdeményezése és megvalósítása az érintett kormányzati szervekkel az NKP-II akcióprogramjai megvalósítására (az integrált programokhoz hasonlóan, pl. víz és egészség, környezet és közlekedés, energia és környezet stb. témakörökben).

A nemzetközi környezetpolitikai együttműködés keretében végre kell hajtani a Magyarország által is aláírt és megerősített nemzetközi megállapodásokat, valamint az NKP-II hatéves időtartama alatt elfogadásra kerülő, hazánk szempontjából fontos újabb megállapodásokat.

2. A MÁSODIK NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM CÉLRENDSZERE

2.1. Helyzetértékelés
2.1.1. Az 1997-2002 közötti időszakra vonatkozó első NKP értékelése

Az Országgyűlés által 1997-ben elfogadott első Nemzeti Környezetvédelmi Program az első olyan átfogó hazai környezetvédelmi program, amely kijelölte a magyar környezetpolitika általános - az EU környezetpolitikájával összhangban lévő - céljait és cselekvési irányait, és amely a környezeti elemek, rendszerek, valamint hatótényezők szerint határozta meg a követendő célkitűzéseket, az ahhoz kapcsolódó beavatkozási tervrendszert.

Az NKP-I összesen 120 elérendő célt fogalmazott meg. A célok teljesítésének pontos nyomon követését és értékelését nehezíti, hogy a Program keretében megvalósított intézkedések egy része hosszú távú célkitűzés elérését szolgálja, és az eredményeket nem lehet hat évre szóló konkrét követelmények szerint értékelni. Más esetekben a célok nem voltak számszerűsítve, így nem meghatározható, hogy az időszak végére milyen mennyiségi és minőségi változást kellett volna elérni az egyes szakterületeken, illetve a környezetállapot mutatókban. Az 1997-ben felmért környezeti problémák széleskörűségére és súlyosságára tekintettel nem került sor a problémák és a célok prioritási sorrendjének meghatározására. Az NKP-I időtávja és a források szükségszerűen elégtelennek bizonyultak a környezetvédelem terén évtizedek alatt felhalmozódott lemaradások, az okok és a következmények teljes körű kezelésére. Ez - más EU országok tapasztalatait is figyelembe véve - ma már jól láthatóan csak hosszabb távon valósítható meg. Az előrehaladást segíti azonban, hogy az előcsatlakozási eszközöknek köszönhetően már az NKP-I végrehajtásának időszakában bővült a környezetvédelmi források köre (pl. PHARE, ISPA, SAPARD, LIFE), és ezt a munkát az EU csatlakozást követően újabb EU források segítik (pl. a Kohéziós és a Strukturális alapok).

Az NKP-I céljainak elérése terén az eltelt időszakban mindezek ellenére jelentős előrelépés történt. Az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek részét képező környezetvédelmi jogharmonizáció legfőbb joganyagai elkészültek. Megkezdődött az EU-konform intézményrendszer kiépítése. Az NKP-I a környezetvédelmi problémák megoldását ágazati bontásban kezelte, és fontos szerepe volt abban, hogy erősödjön a környezeti érdekek integrálódása a különböző ágazati és fejlesztési programokba (Országos Területfejlesztési Koncepció, Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program, Nemzeti Fejlesztési Terv). A Program időszakának második felében (2000-től) további eredménynek tekinthető azoknak a programoknak a beindítása, amelyek környezetkímélő eszközökkel a versenyképesség javítását segítik elő [környezeti auditálás, integrált szennyezés megelőzés (IPPC), környezetkímélő takarékos eljárások stb.].

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény a Nemzeti Környezetvédelmi Program (a továbbiakban: a Program) megalkotásának elrendelésével a korábban meglévő hazai tervezési rendszerek (pl. terület- és településfejlesztés és -rendezés) mellett egy új típusú, átfogó jellegű tervezés alapjainak megteremtését irányozta elő. Ezen koncepció részeként a környezetvédelmi törvény előírja - az NKP-val összhangban és külön törvény rendelkezései szerint - regionális, megyei és települési környezetvédelmi programok készítését. Ennek a kötelezettségnek a teljesítése az időszak végére megyei, regionális szinten nagyrészt teljesült, ugyanakkor a települési szintű környezetvédelmi programok megalkotásában jelentős elmaradások vannak. A településeknek eddig kevesebb, mint egytizede készített környezetvédelmi programot. A folyamat felgyorsítása érdekében 2001-től a KAC lehetőséget teremtett arra, hogy a települési programok készítésére az önkormányzatok támogatást igényelhessenek.

A környezeti célok megvalósítása a természetvédelem és a levegőtisztaság-védelem területén volt a legnagyobb mértékű (szakterületi becslések szerint 80-90%-os). A vizek védelme, a földvédelem, az emberi egészség védelme, a környezetbiztonság növelése érdekében meghatározott feladatok teljesítésének mértéke ettől kis mértékben elmaradt. A legnagyobb lemaradás a települési és épített környezet védelme, valamint a hulladékgazdálkodás terén mutatkozik. A közvetlen környezetvédelmi intézkedéseken túlmenően számos környezeti mutató a gazdaság szerkezeti változásának következményeként is javult.

2.1.2. A környezet állapota - a környezeti folyamatok területi alakulása

Az NKP-I időszakában a környezet állapotának alakulását befolyásoló tényezők között elsősorban egyes környezeti terhelések csökkenése emelhető ki. Ez a csökkenés eltérő mértékben volt tapasztalható az ország különböző régióiban, sőt egy régión belül is érzékelhető különbségek alakultak ki a települések vagy településcsoportok között.

Számos helyhez kötött ipari forrás megszűnése, illetve a kibocsátott szennyezőanyagok fokozatos csökkenése következtében az Észak-Magyarországi és a Közép-Dunántúli Régió nagy kiterjedésű, a levegő minősége szempontjából szennyezettnek minősített területei mozaikosan feldarabolódtak, területük a még megtalálható jelentősebb légszennyező források (főleg erőművek) közvetlen környezetére zsugorodott. A levegő minőségét egyre erőteljesebben a közlekedési eredetű szennyezőanyagok kibocsátása határozza meg. A közlekedési eredetű légszennyezés, zajterhelés valamennyi régióban a jelentős belső közúti forgalommal bíró városok - elsősorban a főváros, de az ország más térségeiben is, pl. Sopron, Mosonmagyaróvár, Szeged -, illetve a nagy forgalmú közlekedési útvonalak mentén fekvő települések lakosságát érinti. Egyes településeken (pl. Kecskemét, Dunaújváros) magas az ülepedő és szálló por koncentrációja.

Nagy folyóink vízminősége összességében javult, többségében elfogadható; a kisvízfolyások minősége - kisebb hígító kapacitásuknak megfelelően - rosszabb. A nagy vízfolyások vízszállításában vagy vízminőségében beálló szélsőségek (árhullám, szennyezőanyag-levonulás) közel egy időben több régió (a dunai árhullám öt, a tiszai három régió) folyómenti településeinek egész sora számára okoznak veszélyhelyzetet. A kisvízfolyások áradása vagy szennyezése esetenként ugyan lokális hatású, azonban a közvetlenül érintett település számára súlyos károkat okoz. Lokális vízminőségi problémát okozhatnak még a visszavezetett belvizek, valamint a városi és mezőgazdasági területek zápor lefolyása is. A szélsőséges időjárási helyzetek is egyre gyakrabban fordulnak elő. A változó vízjárás a Tisza mellékfolyóinak felső szakaszait jellemzi.

A Balaton javuló vízminősége, tartós vízszintcsökkenése, de a tóhoz kötődő gazdasági tevékenységek változása is három tervezési-statisztikai régiót (Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl) érint, amiből a szükséges fejlesztések kedvezőtlen szétdarabolódása is következik.

Felszín alatti vízkészleteink védelme valamennyi régióban stratégiai feladat, hiszen az ivóvízellátás több mint 90%-ban, az egyéb vízigények kielégítése döntő részben erre az értékes vízkészletre támaszkodik. A termál- és gyógyvizekre épülő turizmus fejlesztését a Dél-Alföldi és az Észak-Alföldi Régió számos települése a gazdasági fejlődés egyik kulcsterületének tekinti.

További, más jellegű lehetséges veszélyforrásnak tekinthetők a korábbi tevékenységek által okozott szennyezések. A szennyezett területek országos számbavétele, a környezeti veszély mértékének elbírálása, a helyszínek kármentesítése folyamatos tevékenység.

A földtani közeg felső rétege, a talaj minőségi állapota országos mértékben jó, és nemzetközi összehasonlításban is kedvező. Az eltérő intenzitású, de lassan ismét emelkedő vegyszerhasználat hatása elsősorban a kiterjedt mezőgazdasági művelésű területtel rendelkező Közép-Dunántúli és a két alföldi régióban várható. A víz- és szélerózió az ország területének 40%-án, az Észak-Magyarországi, valamint a három dunántúli régió érzékeny területein okoz talajpusztulást. A savanyodás elsősorban a Nyugat-Dunántúli és az Észak-Magyarországi Régióban, valamint a Dél-Alföldi Régió DK-i részén, a másodlagos szikesedés az Észak-Alföldi Régióban jelentkezik.

Az ország változatos, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő természeti és táji értékeinek megóvását valamennyi tervezési-statisztikai régióban védetté nyilvánított területek, illetve az azokat is magukba foglaló ökológiai hálózatok biztosítják.

Az ivóvízellátás, a szennyvíz-elvezetés és -tisztítás, valamint a hulladékgazdálkodás fejlesztése valamennyi régióban szükséges, amelyhez a beruházási igényeket a területegység jelenlegi közműellátottsága, településszerkezete és egyéb jellemzői figyelembevételével kell meghatározni.

Noha a vízellátó-hálózat kiépítése minden régióban közel teljes körű, a szolgáltatott ivóvíz új minőségi előírásainak megfelelően a nyersvizet új tisztítási eljárásokkal kell kezelni. Az Ivóvízminőség-javító Program alapján 2006 végéig azokon a településeken kell megoldani az ivóvíz minőségének javítását, ahol az arzénkoncentráció meghaladja a 30 μg/l-t, valamint azokon a településeken, ahol a nitrittel, bórral, fluoriddal szennyezett ivóvizek minősége nem felel meg az új határértékeknek. 2009 végéig a 10 μg/l arzénkoncentráció feletti és az ammónium-ion határérték feletti szennyeződést tartalmazó ivóvizek minőségének javítását el kell végezni. Az érintett települések száma 877, az érintett lakosok száma 2 750 000 fő, az ország lakosságának 27,4%-a. A Dél-Alföldi, az Észak-Alföldi és a Dél-Dunántúli Régióban a felszín alatti vízkészletek természetes elemdúsulásai teszik szükségessé az ivóvíz minőségének javítását.

Felszíni és felszín alatti vízkészleteink minőségének védelme érdekében a települési szennyvizek elvezetése és tisztítása valamennyi régióban jelentős fejlesztést igényel, a csatornahálózat bővítésétől a III. szennyvíztisztítási fokozat kiépítésén át, a gazdaságosan nem csatornázható települések szennyvizének és a szennyvíziszapok ártalommentes elhelyezéséig.

A Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program 2008 végéig tartó 1. ütemében előirányzott feladatok:

- gyűjtőhálózat kiépítése az érzékeny területen a 10 ezer lakosegyenérték feletti települési agglomerációkban;

- az elvezetett települési szennyvíz legalább biológiai (II. fokozat), az érzékeny területen levő 10 ezer lakosegyenérték feletti agglomerációk esetében III. fokozatú tisztítása.

Az EU ISPA előcsatlakozási programja keretében a 2000-2002 közötti időszakban több csatornázási és szennyvíztisztítási projekt kapott jóváhagyást. Ezek között szerepel Győr, Szeged, Pécs, Sopron szennyvízelvezető hálózatának bővítése, szennyvíztisztító kapacitásának növelése. 2003-ban további projektek benyújtására kerül sor (Budapest, Debrecen, Kecskemét, Szombathely szennyvíz-gazdálkodási projektek).

A keletkező települési hulladék gyűjtése csaknem teljes körű, a szelektív gyűjtésnek csak kísérletei működnek. A hulladékgazdálkodási törvény azon előírásának következtében, amely szerint a települési önkormányzat köteles közszolgáltatást szervezni a hulladék kezelésére, mára alig néhány településen nincs megoldva a szilárd hulladék gyűjtése és ártalmatlanítása. Az eltérő településszerkezet következtében főleg a jellemzően aprófalvas települések között találhatók azok a települések, ahol a közszolgáltatás nem biztosított (pl. Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megye).

Az erősebben iparosodott és egyben nagyobb laksűrűségű területeken - főleg a Közép-Magyarországi Régióban - a keletkező hulladékmennyiség az országos átlag fölötti értékeket mutat.

Az eddig jóváhagyott ISPA projektek Észak-Magyarország (2 db), valamint az alföldi (7 db) és a dunántúli (3 db) régiók hulladékgazdálkodását támogatják, további 5 projekt előkészítés alatt van. A komplex hulladékgazdálkodási programok/projektek kiterjednek a szelektív gyűjtés bevezetésére, gyűjtőszigetek, hulladékudvarok, válogató és komposztáló telepek kialakítására, ezen kívül a hulladéklerakók kapacitásának bővítésére, új hulladéklerakók létesítésére, a meglevő lerakók rekultivációjára.

Az elkövetkező években valamennyi régióban el kell érni az életminőség, a környezetállapot további javítását, valamint az infrastruktúra-hálózatok fejlesztését. A szükséges intézkedések előkészítése és végrehajtása során figyelembe kell venni azokat a sajátosságokat, amelyeket egyebek mellett az adott területegység földrajzi elhelyezkedése, településszerkezete, gazdasági életben betöltött szerepe, aktivitása jelent.

2.1.3. A környezeti elemek állapota

Levegő

Az NKP-I indulásakor levegőtisztaság szempontjából az ország területének 13,2%-a mérsékelten szennyezett (9,3%), vagy szennyezett (3,9%) volt, és ez a lakosság csaknem felét érintette (az összterületi arány 2000-ben 11% volt). Jelentős mennyiségben kibocsátott légszennyező anyagok a kén-dioxid, a nitrogén-oxidok, a szén-monoxid, a szén-dioxid és a szilárd anyag. Az ipari termelés jelentős visszaesése, a technológiaváltás és az ólmozott benzin beszüntetése kedvezően, a növekvő gépjárműforgalom azonban kedvezőtlenül befolyásolta a levegő tisztaságát. A kéndioxid és a szilárd anyag kibocsátásában 1980 óta folyamatos és jelentős mértékű csökkenés következett be. Az nitrogén-oxidok esetében a mérsékelt csökkenés után a közlekedésből származó terhelés fokozódása miatt ismét enyhe növekedés tapasztalható. Az illékony szerves vegyületek kibocsátása 1985 óta folyamatosan csökkent, egészen az 1998. évi 144 000 tonna értékig. A kibocsátott mennyiség azóta lassú emelkedést mutat (2000-ben 172 000 tonna volt).

A korábban összefüggően szennyezett, zömmel ipari térségek levegőminősége javult, a nagymértékű közúti forgalommal terhelt települések, forgalmi csomópontok levegőminőségi helyzete azonban romlott. Időszakosan, ám egyre hosszabb ideig és gyakrabban fordulnak elő a határértékeket túllépő szennyezettségi helyzetek. A legnagyobb gondot a nitrogén-oxid, az illékony szerves vegyületek, a szállópor és a troposzférikus ózon magas koncentrációja okozza. A nem megfelelő levegőminőség és a légzőszervi megbetegedések, valamint egyes halálokok között összefüggés mutatható ki.

Talaj

A talaj Magyarország kiemelkedő értékű - feltételesen megújítható - természeti erőforrása. A talajkészlet azonban nem csupán a biomassza termelés alapvető közege, a bioszféra primer tápanyagforrása, hanem egyre fontosabb szerepet játszik a fenntartható fejlődés célkitűzéseinek megvalósításában is, pl. egyes területeken a termőképességet csökkentő vagy korlátozó, az emberi tevékenység hatására felerősödő környezeti kockázatokkal kell számolni. Ebből a szempontból is lényeges, hogy az új tulajdonosi és birtokszerkezet kialakulása még nem zárult le, a termőföld tulajdonviszonyaiban bekövetkezett változások a földterületek elaprózódásához vezettek. A mezőgazdasági művelés alatt álló területeken 2,3 millió ha vízerózióval veszélyeztetett lejtős, és 1,4 millió ha szélerózióval veszélyeztetett terület van.

A genetikailag szikes talajaink területe megközelítően 560 ezer hektárra, a másodlagosan szikesedett területek összterülete 400 ezer hektárra tehető. Ez utóbbi alakulásában az emberi beavatkozásoknak (pl. vízrendezések) jelentős szerepe van.

Magyarország talajtakarójának 13%-a erősen, 42%-a pedig közepesen, illetve gyengén savanyú kémhatású. A talajpusztulás, a humusztartalom és a pH csökkenése negatívan hat a hasznos talajlakó élőlények mennyiségére, a talaj biológiai aktivitására.

Az utóbbi években az indokoltnál lényegesen kisebb mértékben nőtt a talajjavított területek nagysága (2001-ben 8271 ha nagyságú területen, főleg savanyú talajokon végeztek talajjavítási munkálatokat), a káros talajdegradációs folyamatok megelőzését célzó intézkedésekre pedig semmi nem ösztönzött.

A már folyamatban lévő vízgyűjtő-területi és a területi vízgazdálkodási tervek a vízgazdálkodással kapcsolatos kockázatok csökkentését, az ökológiai és gazdálkodási szempontok összehangolását és a szükséges intézkedések meghatározását célozzák.

A települések, az ipari és katonai objektumok, az infrastruktúra, a széntüzelésű erőművek zagyterei, illetve a bányászat által igénybe vett területeken a potenciális szennyező források és az ismertté vált szennyezések száma folyamatosan emelkedik. A településeken főként a közlekedés, az ipar és az építési tevékenység, a csatornázatlanság, a szennyvizek elszikkasztása és a nem megfelelő hulladékkezelés a legsúlyosabb probléma, amely talajszennyezéshez vezet.

Felszíni vizek

Felszíni vizeink 96%-a külföldről érkezik. Az ország tranzit jellege alapvetően meghatározza a felszíni vízkészletek mennyiségét és minőségét is. Az ország mértékadó természetes felszíni vízkészlete 2386 m3/s.

A tényleges vízkivétel 2001-ben országosan a mértékadó hasznosítható vízkészlet 15%-a volt, és az engedélyezett mennyiség alatt maradt. A vízkészlet kihasználtságában az egyes vízgyűjtőterületek adatait tekintve jelentős eltérések tapasztalhatók. Az országosan kiemelt jelentőségű vízfolyások mértékadó és tényleges vízkészlet-gazdálkodási helyzete aktív, azaz a vízkészlet kihasználtsága alacsony, vízhiány nincs. Az engedélyezett vízhasználatok mértéke alapján előfordulnak erősen túlterhelt vízfolyások (pl. a Sebes-Körös), illetve vízfolyásszakaszok. A kisebb vízfolyások esetében egyes időszakokban előforduló vízhiány csökkentése a vízhasználók belső vízgazdálkodásának szabályozásával és/vagy a vízkészletek tér- és időbeli átcsoportosításával érhető el.

Magyarországot az elmúlt öt évben több rendkívüli árvíz sújtotta, nagy folyóink közül a Tiszán négy (1998-2001), a Dunán egy (2002) nagy árvíz fordult elő. A Tiszán 2000-ben több hullámban ciánszennyezés vonult le, jelentős károkat okozva a vízfolyás élővilágában és a környező települések életében.

A 2001. évi adatok alapján a felszíni vizek minősége az oxigén-háztartási mutatókat tekintve jelentősebb mértékben nem változott, a tápanyagháztartás jellemzőiben kismértékű javulás mutatkozott. Nőtt azon szelvények száma, ahol a víz minősége a mikrobiológiai mutatók alapján igen szennyezettnek minősül. A mikroszennyezők és toxicitás szempontjából a vízfolyások többsége jó minőségűnek, illetve gyengén szennyezettnek (II. és III. osztály) minősült. Az egyéb jellemzők alapján a vízfolyások szennyezettsége csökkent.

A Duna vízminősége 2001-ben az oxigénháztartás, a mikroszennyezők és toxicitás, valamint az egyéb jellemzők mutatói alapján elérte a gyengén szennyezett (III. osztály) besorolást a vízfolyás teljes hazai szakaszán. A tápanyagháztartás tekintetében kisebb, a mikrobiológiai jellemzők alapján nagyobb az eltérés a célul kitűzött III. osztályú minősítéshez képest. Mind a Dunai mellékvízfolyások, mind a dunai vízgyűjtő kisvízfolyásai között sok az erősen szennyezett. A Tisza vízminősége a teljes hazai szakaszon csak a tápanyagháztartás jellemzői alapján volt a III. vízminőségi osztályba sorolható, az egyéb paramétereket tekintve előfordultak szennyezett, csak a IV. osztályba sorolható vízfolyásszakaszok. A Tisza országhatáron kívülről érkező egyes mellékvíz-folyásai tartósan, mások csak alkalmanként igen szennyezettek, s ehhez még hozzájárul a hazai kis hozamú vízfolyások okozta szennyezőanyag-terhelés. A Dráva vizének minősége a hossz mentén gyakorlatilag nem változott. Az előző év eredményeihez viszonyítva vizének minősége a szerves és a szervetlen mikroszennyezők szempontjából egy osztályt romlott (nagyobb alumíniumtartalom).

A felszíni vizek minőségi állapota, bakteriológiai szennyezettsége miatt a folyami fürdőhelyek többsége fürdésre alkalmatlan. Az elmúlt időszak jelentős fejlesztéseinek eredményeként ugyanakkor a Ráckeve-Soroksári-Dunaág strandjai 2000-től fürdésre végig alkalmassá váltak.

Nagy tavaink vízháztartási viszonyaiban az elmúlt évek egyre gyakrabban előforduló utánpótlás-hiányos időszakai jelentős változást idéztek elő. A Balaton vízmérlege - az utóbbi 2-3 évtől eltekintve - mindig pozitív volt, sőt a vízszint is csak néhányszor csökkent az alsó szabályozási szint alá.

A Balaton tápanyagterhelésének mintegy 80-90%-át a tóba torkolló vízfolyások, valamint a tó közvetlen vízgyűjtőjéről felszíni lefolyással a tóba kerülő szennyezőanyagok okozzák. Az utóbbi évtizedekben végrehajtott vízvédelmi beavatkozások, valamint a diffúzterhelés kialakulásában szerepet játszó műtrágya-felhasználás csökkenése, továbbá az elmúlt néhány éves csapadékhiányos időszak (belterületi csapadékvizek mennyiségének csökkenése) eredményeként a tavat érő terhelések csökkentek. A tó vize ennek következtében nagyobb részt mezotrófnak volt tekinthető, de időszakonként előfordulnak eutróf, illetve ahhoz közeli állapotok. Ezért további intézkedések szükségesek, nagyobb hangsúllyal a nem pontszerű szennyezések jövőbeni megakadályozására. Komoly problémát jelent a tó nádállományának erőteljes leromlása, degradálódása.

A Velencei-tó ökológiai állapotában javulás következett be, amelyben a külső vízpótlásnak is hatása volt. A tavat azonban továbbra is az eutrofizálódás fenyegeti.

A Balaton és a Velencei-tó vízminőségi és bakteriológiai szempontból fürdésre alkalmas. Az üdülési hasznosításra alkalmas kisebb tavak, holtágak megújuló vízkészletei még megfelelőek, de nagyobb igénybevétel esetén jelentős vízminőségromlás következhet be. Vízminőségüket és ökológiai állapotukat a megfelelő frissvíztáplálás csökkenése, valamint a helyi és a tápvízzel érkező szennyezés veszélyezteti.

Felszín alatti vizek

Ivóvízellátásunk 97%-ban felszín alatti vizekből történik. A nagy számú termál-, illetve gyógyfürdőmedencék feltöltését is kutak, esetenként források biztosítják. A felszín alatti vizeket ipari célokra és mezőgazdasági területek öntözésére is használják. A felszín alatti vizek jelentősége ugyanakkor a természetes növényzet és a mezőgazdaság szempontjából is nagy. A megfelelő mélységben elhelyezkedő talajvíz szükséges a növények optimális vízellátásához. A természetes állapotú, foglalatlan vagy foglalt források kiemelt természeti értékeket képviselnek.

Magyarországon jelenleg átlagosan naponta mintegy 2,7 millió m3 vizet termelnek ki a felszín alól. Ennek 48%-a rétegvíz, 32%-a partiszűrésű, 15%-a karsztvíz és 5%-a talajvíz.

A felszín alatti víztermelés a ’80-as években a 2000. évinél több mint 50%-kal nagyobb volt, a karsztvíztermelés a természetes utánpótlás ütemének közel a duplája, a rétegvíztermelés több területen a tartósan kitermelhető készlettel közel azonos mértékű volt. A túlzott igénybevétel a karsztterületeken a források kiapadásában és a karsztvízszint nagyarányú süllyedésében, a medenceterületeken pedig a rétegvízszintek csökkenésében és a talajvízszint-süllyedésben mutatkozott meg. A legnagyobb mértékű vízszintsüllyedések a Dunántúli középhegység fő karsztvíztárolójában következtek be. Az országosan tapasztalható talajvízszint-süllyedés a Duna-Tisza közi homokhátság egyes területein a 3 m-t is meghaladta.

A vízkivételek - elsősorban a bányabezárásokkal összefüggésben - a ’90-es évek eleje óta jelentősen csökkentek, és jelenleg a karsztvízszintek regionális emelkedése figyelhető meg. A veszélyhelyzetbe került értékes hévforrások - Hévízi-tó, budapesti termálkarszt - környezetében is emelkednek a karsztvízszintek. A rétegvíz-kitermelés csökkentésének kedvező hatása a vízszintek alakulásban is megmutatkozott: a süllyedések mérséklődtek, s egyes helyeken már emelkedés is tapasztalható. A ’90-es évek második felének csapadékosabb időjárása, illetve a vízkitermelés csökkenése a Duna-Tisza-közi homokhátság talajvízszint-süllyedését is mérsékelte.

Termálvízfeltárásra az ország területének mintegy háromnegyedén van lehetőség. A termálvizet adó kutak mintegy 30%-a balneológiai célú, több mint egynegyedüket ivóvízellátásra hasznosítják. A ’80-as évek víznyomásszint csökkenése nemcsak az ivóvízellátásra használt rétegvizeket, hanem a rétegzett hévíztartó-képződményeket is érintette. Ez utóbbiak igénybevételének növelése megállíthatja az utóbbi évtized kedvező tendenciáját és további nyomásszintcsökkenést eredményezhet.

Az ivóvízellátásra igénybe vett rétegvizek minősége általában az adott vízadó réteg és a víz-kőzet kölcsönhatás eredményeképpen alakul ki, és az ember okozta szennyezés nélkül sem mindig felel meg az ivóvízellátás igényeinek. A rétegeredetű vízminőségrontó összetevők közül a metán, a vas, a mangán, az ammónia és az arzén emelhető ki.

2.1.4. Biológiai sokféleség - Tájvédelem

Magyarország területe alig éri el Európa területének 1%-át, természeti értékeink gazdagsága azonban jóval meghaladja ezt az arányt. A különböző klimatikus hatások és földtani adottságok következtében az ország növény- és állatföldrajzi képe nagyon változatos. Jelenlegi ismereteink szerint ma Magyarországon mintegy 600 mohafaj, 2200 edényes növényfaj, 2500 gombafaj és 42 000 állatfaj fordul elő. Természeti örökségünk gazdagságát tovább gyarapítják a természet „élettelen” értékei: a különböző időszakokban és képződési feltételek mellett létrejött kőzettípusok, a kőzeteket alkotó ásványok, az ősmaradványok, valamint a felszínformáló erők hatására kialakult egyedi formák és formaegyüttesek. Jelenlegi ismereteink szerint ma Magyarországon mintegy 3700 barlang található, járataik együttes hossza eléri a 200 km-t. Kárpát-medencei fekvésünk nemcsak sokszínűséget, hanem különleges egységet, egyediséget is magában hordoz. A pannon régió, mint önálló biogeográfiai régió európai uniós elismerése is azt jelzi, hogy jelentős természeti tőkével járulunk hozzá az Európai Közösség természeti értékeihez.

A különböző területhasználatok ugyanakkor jelentős hatást gyakorolnak a hazai élettelen természeti értékek és a természetes élővilág sokféleségének és állapotának alakulására. A hazai fajok a korábbi elterjedési területükhöz képest lényegesen kisebb területekre, a megmaradt természetes és természetközeli élőhelyekre szorultak vissza, illetve egy részük mesterséges vagy degradált élőhelyekre kényszerült. A hazai természeti területek megőrzése és védelme - kis kiterjedésük és mozaikos elhelyezkedésük miatt - többnyire folyamatos és gyakran speciális beavatkozást igényel.

Magyarország területének 9,2%-a egyedi jogszabállyal védett természeti terület. Az ex lege védett természeti területek felmérése még nem fejeződött be teljeskörűen, de a becsült adatok szerint ezekkel a védett természeti területek aránya jelenleg körülbelül 9,9%.

A felszínalaktani és egyéb (tájképi, kultúrtörténeti, élőhelyvédelmi) értékek összefonódásának jellegzetes példáiként jöttek létre a kunhalmok és a földvárak. Az előbbiek száma meghaladja az 1600-at, az utóbbiaké pedig megközelíti az ezret, ám az intenzív területhasználat miatt napjainkra már csak töredékük maradt fenn teljes épségben.

A természeti területek országos felmérése és az érzékeny természeti területek (ÉTT) kijelölése - kiemelten fontos, fontos és tervezett ÉTT kategóriánként - megtörtént. Az ország területén összesen 30 kiemelten fontos, 20 fontos és 11 tervezett ÉTT-t jelöltek ki olyan extenzív művelés alatt álló területen, ahol a természetkímélő gazdálkodási módok megőrzése, fenntartása az élőhelyek, a fajok védelmét szolgálja. Befejeződött a szentély típusú holtágak kijelölési folyamata és nyilvántartásba vétele a Duna és a Tisza mentén. A nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló ramsari egyezmény hazai végrehajtása kapcsán a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékébe Magyarország az elmúlt hat évben nyolc új területet jelentett be. Ezzel az ún. ramsari területek száma 21-re emelkedett (összterületük 150 ezer ha). Kihirdetés előtt áll a Felső-Tisza-vidéken tervezett, több országra kiterjedő közös ramsari terület. Megvalósult 63 erdőrezervátum-terület kijelölése (13 101 ha). Szakmai szempontból a hálózat további bővítése indokolt.

Hazánk erdővel borított területe közel 1,8 millió ha, az erdősültség 19,2%. (Ez a szám magában foglalja a faültetvényeket is). Az ország erdőállománya az elmúlt évtizedekben folyamatosan, de nem jelentős mértékben nőtt. A gyenge minőségű szántóterületek mezőgazdasági művelésből történő kivonásával további - előrejelzések szerint mintegy 700-750 ezer ha - erdő telepítésére van lehetőség. Erdeink faállomány-összetétele igen változatos. Az őshonos fafajokból álló természetközeli erdők mellett jelentős az idegenföldi fafajokból álló kultúrerdők és ültetvények aránya is. Ez az arány az erdőtelepítésekkel vélhetően még növekedni fog. Mindennek ellenére, hazánkban a biológiai sokféleség megőrzésének egyik legfontosabb színterei az erdők. Levélvesztés alapján Magyarország erdeinek egészségi állapota átlagban jó-közepes szinten stabilizálódott. Az 1987 óta eltelt időszak elején tapasztalt negatív tendenciák megszűntek. A hazai erdők az európai országok között a közepesen károsodottak közé tartoznak. Természetvédelmi szempontból a hazai erdők kezelésének, az erdőkkel való gazdálkodásnak a legfontosabb feladata az erdőkben zajló természetes erdődinamikai folyamatok megőrzése és segítése, és ezzel a biológiai sokféleség fenntartása és növelése. Kutatási és nemzetközi szempontból egyaránt jelentős az országos erdőrezervátum hálózat, amelyet jelenleg 49 erdőrezervátum alkot. Összes területük 13 100 ha. Ez a hazai erdőterület 0,76%-a. A biológiai sokféleség megőrzése mellett erdeink fontos szerepet töltenek be a környezeti elemek védelmében (talaj-, levegőtisztaság-, víz-, zajvédelem stb.), a lakosság közjóléti igényeinek kielégítésében (turizmus, üdülés), valamint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az erdőkből kikerülő faanyag fontos megújítható természeti erőforrás.

Az élővilág-védelem a természetvédelem egyik legfontosabb területe. A hazai 695 védett növényfaj közül 63 fokozott védelmet élvez. Új elem a több mint 50 szárazföldi moha védelme is (2001-ig csak a hazánkban addig ismert néhány tőzegmohafaj volt védett). Az elmúlt időszakban az ország, sőt a világ flórájára nézve is új fajokat fedeztek fel hazánkban (például tőzegorchidea, borzas macskamenta, Tallós-nőszőfű). A már ismert védett növényeknek számos új élőhelyét találták meg. Néhány kiemelt természetvédelmi jelentőségű növényfaj - mint például a pilisi len - állományát, élőhelyét viszont nem sikerült megnyugtatóan stabilizálni. A jövőben ezekre a világviszonylatban is veszélyeztetett és megőrzésük tekintetében Magyarország elsődleges felelősségi körébe tartozó fajokra fajvédelmi terveket kell kidolgozni és megvalósítani.

A védett állatfajok száma jelenleg 965, közülük 137 fokozott védelem alatt áll. Egyes állatfajok állományát sikerült stabilizálni, illetve növelni. Így az Európa-szerte veszélyeztetett rétisas hazai állománya 1996. és 2000. között 54-ről 83 párra, a világviszonylatban veszélyeztetett parlagi sasé 48-ról 54 párra emelkedett. Nőtt a fokozottan védett kerecsensólyom és szalakóta állománya is. Ugyanakkor nem sikerült az érdemi előrelépés a túzokvédelem terén. Sajnos tovább fogyatkozott a legveszélyeztetettebb értékeink sorába tartozó gerinces állatunk, a rákosi vipera állománya is, amelynek védelmét a jövőben prioritásként kell kezelni. Az élőhelyek védelmének köszönhetően néhány veszélyeztetett denevérfaj - így a tavi denevér, a nagy patkósorrú denevér és a csonkafülű denevér - hazai állománya kismértékben emelkedett. Nem történt előrelépés viszont a gerinctelen állatok védelme terén.

Az elmúlt időszak és a jövő elsődleges feladata az EU-csatlakozásra való felkészülés. Az Európai Unió madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvének a hazai jogrendbe történő beépítése nagyrészt megtörtént. Az európai jelentőségű fajok egy részének védelme érdekében megkezdődött az akciótervek kidolgozása, és előrehaladás történt a tekintetben is, hogy felmérjük, hol vannak ezeknek a fajoknak olyan élőhelyei, ahol megfelelő védelem, illetve kezelés esetén hosszú távon megőrizhető, viszonylag erős populációk várhatóak. A hazai védett fajok jegyzéke kibővült a közösségi jelentőségű védett állatokkal és növényekkel. Az EU élőhelyvédelmi irányelvének II. mellékletébe javasolt egyes növény- és állatfajok védelmére programok indultak, melyeket a nemzetipark-igazgatóságok koordináltak. E programok az állományok felmérését, egyes esetekben monitorozását, a védelmi program kialakítását, a védelem feltételeinek meghatározását és megvalósítását foglalták magukban. A természetvédelmi és florisztikai kutatások mellett új lendületet kapott a vegetációkutatás is, ami tudományos jelentőségén túl a Natura 2000-területek kijelölésének megalapozását is elősegítette. A madárvédelmi irányelv követelményei alapján javaslat született a Natura 2000 hálózat részét képező különleges madárvédelmi területek kijelölésére és a megőrzésükhöz szükséges stratégia és akcióterv kidolgozására.

Az Európa Tanács által kezdeményezett páneurópai ökológiai hálózat (PEEN) program részeként Magyarország 1999-ben kijelölte nemzeti ökológiai hálózatát.

A világörökség-listára Magyarországon eddig 8 kulturális és 1 természeti érték került fel. Egyetlen tisztán természeti kategóriájú világörökségünk - Szlovákiával közösen - az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangvilága. A Hortobágyi Nemzeti Park és a Fertő-táj (a magyarországi és az ausztriai térség együtt) az UNESCO terminológiája szerint a „kultúrtáj” kategóriába tartozik. Szintén a kultúrtáj kategóriában - az ember és a természet harmonikus együttélésének különleges példájaként - nyerte el e megtisztelő címet 2002-ben a tokaji borvidék.

2.1.5. Települési és épített környezet

A települési környezet minőségét az egyes települések elhelyezkedése, természeti környezeti adottságai, társadalmi-gazdasági szerkezete, nagysága és infrastrukturális ellátottsága egyaránt meghatározza. Az ország lakosságának 63%-a városokban, 37%-a pedig községekben lakik. Az alföldi régiók ritkább településhálózata nagyobb átlagos népességű, kisebb laksűrűségű településekkel, míg a dunántúli régiók és az Észak-Magyarországi Régió sűrűbb településhálózata kisebb átlagos népességű, magasabb laksűrűségű településekkel jellemezhető. A Közép-Magyarországi Régió Budapest miatt külön kategóriát képvisel.

A településeken a közlekedési, légszennyezési és zajproblémák, illetve az épített környezet nem megfelelő műszaki állapota és a zöldterületek hiánya okoz egyre nehezebben kezelhető gondot. A légszennyezettségük miatt rendszeresen vizsgált 90 település közül 24 minősül szennyezettnek, 51 mérsékelten szennyezettnek és 15 település megfelelőnek. A korábban nagy ipari létesítményekkel rendelkező városokban az erősen szennyező ipari technológiák visszaszorultak, de a felszámolt állami nagyvállalatok által hátrahagyott szennyezett ipartelepek rehabilitációja és hasznosítása továbbra is gondot okoz.

A hazai települések 64%-ában van műemlék. Az összesen 10 500 védett műemlék jelentős részére jellemző az állagromlás.

A városok zöldfelületi ellátottsága nemzetközi összehasonlításban mennyiségi és minőségi szempontból rosszabb a közepesnél. A nemkívánatos helyzet kialakulásához a telkek értékesítésének és a beépítés engedélyezésének helytelen gyakorlata is hozzájárult. A zöldterületi ellátottság mértéke és a növekedés üteme (1998-2001. között 3,5%) nem kielégítő. Helyenként a zöldterületek gondozottsága is hiányosságokat mutat. A gondozatlan zöldterületek országos aránya változatlanul 13%-ra tehető.

A fővárosi háztartások több mint 80%-ában minden kommunális alapellátás működik. A városok és a községek közötti különbség az infrastrukturális ellátottságban, különösen a közműolló tekintetében jelentkezik. Míg a vezetékes ivóvízellátás csaknem teljes körű, a városokban a szennyvízcsatorna hálózatba bekötött lakások aránya 2001-ben csak 70%, míg a községekben mindössze 20%. 2001-től kezdődően a szilárd és folyékony települési hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevétele kötelező a lakosok számára. A közcsatorna-hálózaton el nem vezetett települési folyékony hulladéknak mintegy 90%-át elszikkasztják. A nem jól kialakított, illetve eltömődött, túlfolyó szikkasztók a települések talaját, és ezen keresztül a talajvizet szennyezik.

Zaj

A zaj- és rezgésforrások száma, valamint az általuk kibocsátott zaj és rezgés zavaró hatása nőtt, amit a lakossági panaszok számának emelkedése és zajérzékenységének fokozódása is tükröz. Az ország 1995-2000. között vizsgált legforgalmasabb útvonalainak közelében mért, csúcsórára vonatkozó zajszintek statisztikai feldolgozása azt mutatja, hogy a mérési pontok 98%-ában 65 dBA-nál magasabb volt a zajszint.

A környezeti zajforrások közül a közlekedés - és ezen belül a közúti közlekedés - a legjelentősebb. A lakosságot zavaró hatásának aránya országosan általánosan eléri az 50-55%-ot. A nagyvárosokban ez az arány 60-65%. Különösen a főforgalmi utak városokon átvezető szakaszai mellett élőket éri nagy zajterhelés.

2000-ben 314 nem szolgáltató jellegű ipari üzem méréssel történő ellenőrzésére került sor. Az ellenőrzött üzemek 35%-nál volt a megengedettnél nagyobb zajkibocsátás. Az utóbbi 3 évben ez az arány gyakorlatilag változatlan.

2.1.6. Hulladékgazdálkodás

A keletkező hulladék összes mennyisége 1997. óta gyakorlatilag stagnál. 2000-ben összesen közel 70 millió tonna hulladék keletkezett. Ennek 4,95%-a veszélyes hulladék, a fennmaradó rész az ipari és mezőgazdasági termelési, illetve szolgáltatási tevékenységekből származik.

Települési szilárdhulladék

A 2001-ben keletkezett összes települési szilárdhulladék mennyisége 4,6 millió tonna volt, ennek mintegy fele szerves, biológia úton lebomló (konyhai és zöldhulladék, valamint papír) hulladék.

A települési szilárdhulladék tömege az utóbbi években alig változik, térfogata a könnyű összetevők arányának emelkedése miatt évről évre növekszik. 2001-ben közszolgáltatás keretében szervezetten összesen 4,2 millió tonnát gyűjtöttek be. Jelenleg a keletkező települési szilárdhulladékoknak 83%-át lerakják és csak kb. 3%-át hasznosítják. A regisztrált 665 működő lerakónak csak mintegy 15%-a tekinthető korszerűnek, amelyek mellett azonban még további mintegy hatszáz kisebb, illegális lerakóhelyet használnak.

Települési folyékonyhulladék

A vízfogyasztási adatok, továbbá a csatornázatlan területeken élők számának alapján az évente keletkező települési folyékonyhulladék mennyisége mintegy 115 millió tonnára (szikkasztás után mintegy 15 millió tonnára) becsülhető. E folyékony hulladékot szakszerű vagy szakszerűtlen megoldásokkal helyezik el, jelentős hányada (mintegy 90%-a) a gyűjtő-tározó műtárgyak nem megfelelő kialakítása miatt a környezetet veszélyeztetve szikkad el. 2001-ben az el nem szikkasztott települési folyékonyhulladék becsült mennyisége 5,5 millió tonna, amelyhez az üzemi és közüzemi szennyvíztisztítók iszaptárolóiból, valamint a csatornatisztításból 0,7 millió tonna szennyvíziszap járul. A szennyvíziszapok 18,5%-át stabilizálják, mezőgazdasági hasznosításra pedig kb. 40% kerül.

Nem veszélyes, termelésből és szolgáltatásokból származó hulladékok

Az ipari hulladék (beleértve a kereskedelemben és szolgáltatásokban képződő hulladékot is) évi képződése 20-25 millió tonna között van, és mennyisége fokozatosan csökken. A csökkenés jelentős részét az 1990-es évek elején a gazdasági visszaesés eredményezte, azonban a gazdasági szerkezet átalakulása és az 1995 után ismét bővülő gazdaságban az új, korszerű, anyag- és energiatakarékos technológiák bevezetése révén a csökkenés tovább folytatódik. A képződő ipari hulladék közel 90%-át erőművi és kohászati salak, bányászati meddő és ipari szennyvíz-, illetve vízkezelési iszap adja.

A képződő hulladéknak alig 30%-át hasznosítják és mintegy 60%-át lerakják vagy tárolják. A hasznosítás mértékét jelentősen befolyásolják a piaci árak és a rendelkezésre álló kapacitások. A papírhulladék esetében például folyamatosan növekszik a feldolgozott mennyiség, a kapacitások egy része azonban szinte mindig kihasználatlan. A külföldön értékesített fém- és fémötvözet-hulladék mennyiségének több mint háromszoros növekedése viszont a hazai feldolgozási lehetőség hiányára utal. Hasonló a helyzet az üveghulladék esetében is, míg a gumihulladék esetében az export lehetőségek beszűkülése miatt nő a felhalmozott és felkínált mennyiség.

A mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari hulladék mintegy 85%-át, évi 25-30 millió tonnát, a biomassza adja. A növénytermesztésben és az erdőgazdálkodásban képződő növényi maradványok, valamint az állattartásból származó trágyák a közel 100%-os mezőgazdasági visszaforgatás következtében lényegében nem jelentenek hulladékot. Kiemelt agrár-környezetvédelmi probléma a nagyüzemi állattartás során keletkezett és tároló tavakban felhalmozott mintegy 14-15 millió m3 hígtrágya.

Veszélyes hulladék

A keletkezett termelési veszélyes hulladék évi összes mennyisége 1998-tól folyamatosan csökken, 2000-ben 3,4 millió tonna volt. Ennek 25%-át (0,8 millió tonna) a timföldgyártásból származó vörösiszap tette ki. A legtöbb veszélyes hulladék (2000-ben a vörösiszap nélküli mennyiség 47%-a) Komárom-Esztergom megyében, míg a vörösiszap a Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében található ipartelepeken keletkezik. A képződő veszélyes hulladéknak csak 20%-át hasznosítják, és csaknem 75%-át lerakással ártalmatlanítják.

2.1.7. Emberi egészség és környezeti hatások

A magyar lakosság egészségi állapota mind a környező országokhoz, mind az Európai Unió országaihoz viszonyítva igen rossz. Kedvezőtlen jelenség a népesség 1981. óta tartó fogyása, amely a lakosságszám mintegy 6,3%-os csökkenéséhez vezetett az elmúlt két évtizedben. A születéskor várható átlagos élettartam az elmúlt években lassú emelkedést mutatott, de még így is messze alacsonyabb, mint az EU átlag: 2000-ben a férfiak átlagos élettartama 67 év, míg a nőké 76 év volt. A lakosság fogyásához a társadalom elöregedése mellett az aktív, keresőképes népesség, elsősorban a férfi lakosság magas halálozási aránya járul hozzá. A vezető halálokok miatti korai halálozás férfiak esetében 2,2-3-szorosa az EU átlagnak; nők esetében a keringési betegségek miatti halálozás 3,5-4-szeres, a rosszindulatú daganatok miatti halálozás másfélszeres, a tüdődaganatok miatti halálozás pedig kiemelkedően magas, 3,5-szeres.

A vezető halálokok és betegségek okai közül elsősorban az életmóddal és a táplálkozással kapcsolatos tényezőket kell kiemelni, de jelentősek a környezeti ártalmak, a lakó- és munkahelyi környezet egészségkárosító hatásai is. Nemzetközi felmérések szerint a halálozások 14-16%-át környezeti hatásokkal összefüggő megbetegedések okozzák.

A 90-es évek gazdasági szerkezetváltása számos település levegőszennyezettségének csökkenését eredményezte, amelynek pozitív egészségügyi hozadéka a statisztikai elemzésekből világosan látható. Emellett sajnos - a világtendenciához hasonlóan - hazánkban is folyamatosan nő az allergiás, asztmás betegek száma. A nyilvántartott szénanáthás betegek száma az elmúlt tíz évben megtízszereződött, míg az asztmásoké háromszorosra nőtt. Magyarországon különösen nagy környezet-egészségügyi kihívás a rendkívül erősen allergizáló pollent termelő parlagfű (Ambrosia elatior) által borított területek aggasztó nagysága (2001. évi gyomfelvételezés alapján az összesen 4 millió ha szántóföldi területből 700 ezer hektár nagyon erősen fertőzött). A legmagasabb napi parlagfűpollen-koncentrációt Debrecenben mérték (1419 pollenszem/m3). Növekvő parlagfűpollen-koncentrációt észleltek Miskolc térségében is, amely eddig parlagfűmentes északi országrésznek számított.

A környezeti állapot romlása, a zöldterületek, a sétálásra, sportolásra alkalmas területek megfogyatkozása a településeken, a gépjármű-közlekedés rohamos terjedése jelentős mértékben hozzájárul a lakosság fizikai aktivitásának nagymértékű csökkenéséhez. Az Egészségügyi Világszervezet megállapította, hogy Európában az egészséget leginkább károsító tényezők között a mozgásszegény életmód áll a második helyen (az első hely a dohányzásé).

A víz és egészség témakörében kiemelendőek azon törekvések, amelyek a hazai vízminőségi anomáliák kiegyenlítését célozzák. A lakosság vezetékes ivóvízzel való ellátottsága csaknem teljes körű, az ivóvíz minőségi paraméterei azonban számos településen nem felelnek meg az érvényes hazai határértékeknek. Az ivóvízminőség regionális jellegű minőségi problémáin túl (pl. a természetes eredetű arzénfeldúsulás, és a nitritesedés) nem kielégítő az ivóvízelosztás mikrobiológiai biztonsága és nem ritka a klórozási melléktermékek túlzott képződésével járó szakszerűtlen vízfertőtlenítés. Említést érdemel az ivóvizek nem megfelelő fluorid-, illetve jódtartalma. Ezeknek a szervezet számára szükséges mikroelemeknek a hiánya népegészségügyi szintű problémát jelent.

A rekreációs vízhasználatok közül elsősorban a szennyezett folyóvizekben történő fürdés jelent egészségügyi kockázatot, míg állóvizeink minősége általában megfelelő. Az eutrofizáció kedvező feltételeket teremt a toxikus kékalgák elszaporodásához állóvizeinkben; ennek közegészségügyi kockázata nem elhanyagolható annak ellenére, hogy a korábban gyakori vízvirágzások az utóbbi években megritkultak.

Az ivóvíz által közvetített fertőző megbetegedések száma a ’90-es évek második felében igen jelentősen lecsökkent. A nitráttartalom miatti methemoglobinémia esetek száma a ’90-es évek második felétől évi tíz körüli. Az ivóvíz arzéntartalma és a lakosság körében előforduló egyes daganatos és egyéb megbetegedések közötti összefüggés feltárása további vizsgálatokat igényel, noha a Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogram keretében nemrég elvégzett elemzés a vese- és hólyagrák vonatkozásában nem erősítette meg a pozitív összefüggés irodalmi adatok alapján fennálló hipotézisét.

A szennyező anyagok az élelmiszer-termelés, -feldolgozás, -csomagolás és raktározás során a környezetből elkerülhetetlenül az élelmiszerekbe jutnak és az egészségre ártalmasak lehetnek. Az élelmiszerek okozta megbetegedések, különösen a fertőző betegségek száma világszerte folyamatosan emelkedik az iparilag fejlett és fejlődő országokban egyaránt, s ez folyamatosan új kihívások elé állítja az élelmiszer-termelőket és forgalmazókat.

A helytelen táplálkozás okozta megbetegedések magas arányát nem csak a technológiai fegyelem be nem tartása okozza. A magas kalória- és adalékanyag tartalmú, ám táplálkozás-élettanilag kedvezőtlen élelmiszerekhez többnyire könnyebb hozzájutni (ezeket reklámozzák, és az áruk is látszólag kedvező). A közétkeztetésben ugyanakkor kevés a friss zöldség és gyümölcs aránya, nehezen lehet hozzáférni az ökologikus termesztésből származó és egyéb egészséges élelmiszerekhez.

A régóta ismert környezetszennyező hatások mellett új tényezők jelentek meg, amelyek hatása még nem kellően ismert. A környezet-egészségügyi kutatások fejlesztése, kiterjesztése tehát elengedhetetlen. Kiemelt kutatási területek: kül- és beltéri levegőminőség és a légúti megbetegedések közötti kapcsolat, az ivóvízszennyezők és összetevőik hatásai, a toxikus és daganatkeltő vegyi anyagok hatásai, a hulladékok minősítésének szempontjai.

A hatékony környezet-egészségügyi oktatás, nevelés hosszú távon érvényesülő prevenciós eszköz. A szemléletformálás, a helyes szokások és magatartásformák kialakítása az egészségi állapot megőrzésének elengedhetetlen feltétele. A nevelés minden szinten - az óvodától a továbbképzésig - igen fontos. Az egyes intézmények által végzett oktatási tevékenységet össze kell hangolni, és hatékonyabbá kell tenni.

2.1.8. Környezetbiztonság

A biztonságunkat veszélyeztető folyamatok egyrészt természeti, másrészt technikai eredetűek. Az 1997. óta eltelt időszakban a rendkívüli környezeti események évenkénti száma csökkenő tendenciát mutat. Az események az egyes környezeti elemeket eltérő mértékben érintik.

Magyarországon a természeti eredetű károk mértéke jellemzően alacsonyabb, mint a világ más részein. A legfontosabb ezek közül az árvíz. 700 településünk több mint 2 milliós népességének lakóhelye a mértékadó árvízszint alatt fekszik, és ezért rendszeres és jelentős kockázatnak van kitéve. A művelésbe vont földek 30%-a is ártéren helyezkedik el. Az árvizek károkozás nélküli levezetése és az árvízvédelemben a környezeti szempontok korábbinál hatékonyabb érvényesítése érdekében több szakterületi koncepció és program készült.

A határon túli vízhasználatok, valamint a folyamatos és haváriaszerű vízszennyezések alapvetően meghatározzák a hazai folyóvizek minőségét és környezetük ökológiai állapotát.

A felszín alatti víz és a földtani közeg szennyezettsége civilizációs eredetű veszély. Általános jellemzőik, hogy kialakulásuk legtöbb esetben többéves folyamat, a veszélyeztetés hosszú ideig fennáll, a természetes úton való lebomlás számottevő mértékben csak a szennyező anyagok egy csoportjánál következik be. Az említettek mellett kiemelkedő jelentősége van a nukleáris környezetbiztonságnak.

A környezetvédelem, a környezetbiztonság és az ipari biztonság szoros kapcsolatban állnak egymással. A környezetbiztonság javítása - az ipari biztonság esetében - a SEVESO II. irányelvben foglaltak alapján, a környezet és a lakosság magas fokú védelmének biztosításával valósítható meg. A vegyi biztonság tekintetében a SEVESO II. irányelv hatálya alá tartozó üzemek nyilvántartásba vétele, a szükséges intézményfejlesztés és képzés megtörtént, valamint folyamatban van az előírt biztonsági elemzések, illetve jelentések készítése, amelyek alapján az irányelv végrehajtása 2003. közepéig megtörténik.

A kockázatok globalizálódása, a világ más részein zajló folyamatok hazánkat is veszélyeztető környezeti kockázatai, a technikai eredetű, biztonságunkat veszélyeztető folyamatok új, eddig ismeretlen természeti eredetű kockázatokat váltanak ki, melyek egyre újabb kihívást jelentenek számunkra. Ezek sorában az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó természeti eredetű veszélyek, környezeti katasztrófák elleni védekezés kiterjedhet a megelőző védekezésre, illetve a káros hatások mérséklésére.

2.1.9. Éghajlatváltozás, magaslégköri ózoncsökkenés és savasodás

A fosszilis tüzelőanyagok elégetése, egyes ipari és mezőgazdasági tevékenységek, illetve az üvegházhatású és az ózonkárosító anyagok alkalmazása globális légszennyezést okoznak. A kibocsátott szennyező anyagok összetett környezeti problémákat idéznek elő. A légszennyező anyagok egy része növeli a légkör üvegházhatását, s ezáltal az éghajlatváltozás kockázatát, míg a freonok és más hasonló hatású gázok károsítják az ózonréteget. A légköri szennyezőanyagok egy másik része regionális léptékben a csapadék savasodásához vezet. A légköri üvegházhatás erősödése, a magaslégköri ózoncsökkenés és a savasodás összefüggenek, komplex környezeti problémakört alkotnak.

Az éghajlatváltozás kockázatát az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével lehet mérsékelni. Magyarország 2002 augusztusában csatlakozott az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményhez kapcsolódó kiotói jegyzőkönyvhöz. Az 1990-es évek első felében az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkent a nemzetgazdaság recessziójával összhangban. Az évtized második felében a gazdasági szerkezetváltás és a kevésbé energia-intenzív ipari termelés járult hozzá a csökkenő tendenciához. Az elmúlt néhány évben a gazdasági fejlődéssel az üvegházhatású gázok kibocsátási szintje is emelkedésnek indult.

A nemzetközi kötelezettségek alapján 1994-től ténylegesen megszűnt a halonok, 1996-tól pedig a klórozott szénhidrogének felhasználása. 1992-től a helyettesítő anyagként belépő halogénezett-klórozott szénhidrogének felhasználása 1998-ig felfutott, majd azt követően lassú csökkenés indult meg.

A környezet savasodását az emberi tevékenységek során kibocsátott kén- és nitrogénvegyületek idézik elő. Ezen gázok összkibocsátása 1990-2000 között az 1990. évi érték mintegy 60%-ára csökkent, ami az 1990-es évek szerkezeti átalakulásának és környezetpolitikai intézkedéseinek együttes hatásaival magyarázható.

2.1.10. Ágazatok környezeti hatásai

A környezetvédelem feladatainak jelentős részét a gazdasági ágazatok környezeti terhelésének csökkentésére tett erőfeszítések teszik ki. Ennek leghatékonyabb eszköze a környezeti megfontolások integrálása az ágazati politikákba és törekvésekbe, azaz az ágazatok környezettudatos „viselkedésének” ösztönzése és segítése. Az a célunk, hogy az érintett ágazatokkal együttműködve, megfelelő ösztönző szabályozórendszer kialakításával elősegítsük az ökológiailag hatékonyabb vállalati működést, azaz a termékek kisebb anyagfelhasználás, kevesebb károsanyag-kibocsátás és kisebb hulladékképződés mellett történő előállítását. Ezzel biztosítjuk, hogy a gazdasági növekedés ne járjon együtt a környezeti terhelések indokolatlan növekedésével, és elkerülhető károk kialakulásával.

Az ország gazdasági modernizációjában a környezetvédelem és a környezetvédelmi ipar az egyik húzóágazat szerepét töltheti be. A Program megvalósulása a hazai környezeti piac jelentős, az átlagos növekedési ütemet messze meghaladó bővülését is jelenti. A 2003-2008. közötti időszakban várhatóan több mint 2,5-szeres mértékben fejlődik a környezetvédelmi ipar, és bővülnek a környezetvédelmi szolgáltatások. E folyamatban kiemelt szerepet kap a kis- és közepes vállalkozások fejlesztése.

A környezeti szempontok horizontális integrációjának lényegi feltétele, hogy a gazdaságpolitika érdekrendszerébe a környezeti szempontok beépüljenek. Ehhez a környezetpolitikában is meg kell határoznunk a környezeti célok más politikákba történő beépíthetőségét. Az NKP-II végrehajtása keretében - a következő tartalmi szempontok figyelembevételével - kell kidolgozni a kiemelt ágazatok tevékenységét segítő eszköztárat:

- az ágazat környezetterhelésének felmérése;

- a kapcsolódó ágazati programok felmérése, javaslat környezeti szempontú megerősítésükre;

- ágazati környezetközpontú irányelvek, útmutatók, tervezési segédletek kidolgozása;

- alágazati (pl. gyógyszeripar, állattenyésztés, tömegközlekedés) környezetfejlesztési stratégiák kidolgozása az érintett gazdasági szövetségek, szakmai és társadalmi szervezetek bevonásával.

Energetika

Környezeti szempontból az energetika fokozott prioritású ágazat. Az egészség- és klímakárosító légszennyező anyagok kibocsátásának kétharmada a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származik. Ezen túlmenően számottevő az energetikai tevékenységeknek a vizek és a talaj állapotára (pl. radioaktív hulladék elhelyezése), továbbá a tájra és természeti értékekre gyakorolt kedvezőtlen hatása.

Az 1990-es évek elején az ipari szerkezet átalakulása következtében egyes termelő tevékenységek leépültek. A gazdaság teljesítőképessége 1993-ban süllyedt a mélypontra, ekkor az összenergia-felhasználás 1058 PJ volt (ez az 1987. évi, a gazdasági recessziót megelőző 1356 PJ-nak a 78%-a). Az energiaigények ezen időszakot követően gyakorlatilag stagnáltak (1996-ban voltak a csúcson: 1077,5 PJ). Az 1997. óta eltelt időszakban az összes energiatermelés alig észrevehetően csökkent, a felhasználás éves értékei gyakorlatilag nem sokat változtak (2000-ben 1036,1 PJ, 2001-ben 1069,4 PJ volt). Az egységnyi GDP-re jutó végső felhasználás mértéke csökkent, 2000-ben az 1990. évi szintnek csak a 75%-a volt. Az energiafelhasználás hatékonysága hazánkban csak mintegy fele az EU országok átlagának. Magyarország összenergia-termelésében a földgáz és az olaj, harmadikként pedig az atomenergia a meghatározó. A megújuló energiaforrások összhasznosításának aránya 2000-ben mintegy 3,5% volt.

Az NKP-II végrehajtása keretében ki kell munkálni a fenntartható energiagazdálkodás kritériumait, különös tekintettel az energia hatékony előállítására, szállítására és takarékos felhasználására, továbbá a megújuló energiahordozók elterjesztésére. A kapcsolódó kormányhatározat alapján biztosítani kell a 2010-ig terjedő energiatakarékossági és energiahatékonyság-növelési program következetes végrehajtását, az abban foglalt számszerű célkitűzések teljesítését és a szükséges költségvetési források biztosítását. Lényeges fejlesztési kérdés a megújuló energia részarányának jelentős növelése a vonatkozó EU előírásoknak és az ENSZ-ben elfogadott célkitűzéseknek megfelelően. Különös figyelmet kell fordítani a villamosenergia- és a gázpiac fokozatos megnyitására, az energia ár- és tarifaképzés során pedig a megújuló energiahordozók és a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés versenyhátrányának mérséklésére. A távhő szektor rekonstrukciója különösen kedvező a kibocsátáscsökkentés költség/haszon viszonyai szempontjából, így e beruházások finanszírozásában a környezetvédelmi forrásoknak is meg kell jelenniük.

Miközben a termelési célú energiahasználat hatásfoka folyamatosan javul, nem mondható el ugyanez a háztartásokról, a közlekedésről és a szolgáltatásokról. Az energiatermelői és szolgáltatói oldalon törekedni kell az önkéntes eszközök alkalmazására, illetve a fogyasztói oldalon a környezettudatosság fejlesztésére az energiafelhasználásban.

A fenntartható fejlődés biztosításának egyik legfontosabb eleme energetikai szempontból a környezet-, táj- és természetvédelemmel kapcsolatos költségek internalizálása. Az externális költségek a fokozatos beépítéssel, energiatakarékossági és egyéb intézkedésekkel mérsékelhetők. Az ágazat elsősorban az éghajlatváltozással foglalkozó akcióprogram keretein belül megfogalmazott célkitűzések eléréséhez járulhat hozzá, ugyanakkor az ágazatnak óriási a vízfelhasználása, és nem kis szerepe van az ipari hulladék, különösen a veszélyeshulladék-képződésben. Megfelelő technológiaváltással a fenti problémák aránya jelentősen csökkenthető.

Közlekedés

A levegőszennyezők közül a CO és NOx tekintetében a legjelentősebb a közlekedés hozzájárulása az országos szennyezéshez. Ugyancsak jelentős, mintegy ötven százalékos a közlekedés felelőssége az ún. illékony szerves vegyületek (VOC: volatile organic compounds) kibocsátásában. Az elmúlt időszakban a közlekedési eredetű kibocsátások, és ezen belül is a közúti gépjárműforgalom kibocsátásai a levegőminőségi és zajterhelési problémák egyik legfontosabb okozóivá váltak, amit jól mutat a levegőszennyezettségnek a nagy belső és/vagy átmenő forgalmat lebonyolító településekre koncentrálódó eloszlása. Pozitív változás volt az ólmozott benzin forgalmazásának 1999. eleji megszűnése, amely a közlekedési eredetű ólomkibocsátást felszámolta.

A közlekedésben a tömegközlekedés használatához képest tovább nőtt az egyéni közlekedési lehetőségeket igénybe vevők aránya. A tömegközlekedés igénybevétele mintegy 10%-ot csökkent az elmúlt időszakban. Mind a személy-, mind az áruszállításban a közúti közlekedés került túlsúlyba. Környezeti szempontból további probléma a haszongépjárművek magas átlagéletkora, lassú cseréje, valamint a járművek nem megfelelő állapota. Több fejlesztés történt az áruszállítás vasúti és vízi szállításra való átterelése érdekében, de eddig legfeljebb lassítani sikerült a kedvezőtlen tendenciákat. A belföldi és nemzetközi kombinált szállítás teljesítménye Nyugat-Európában tíz év alatt több mint két és félszeresére nőtt. Eközben a MÁV konténerszállítási teljesítménye 1988. óta harmadára csökkent. A kamionok vasúti szállítása dinamikusan nőtt, de vízi szállításuk gazdaságossági okok miatt megszűnt. A járműállomány szinte minden alágazatban meglehetősen magas átlagéletkorú, és ami ennél is rosszabb, igen rossz műszaki állapotú.

A talajba kerülő cink, réz és kadmium, korábban ólom főként közlekedési eredetű. A nagy forgalmú utak, de elsősorban az autópályák mentén, keskeny sávban az ólom- és a cinkkoncentráció tízszeres, a réz- és kadmium 2-4-szeres növekedése mérhető. A közlekedési infrastruktúra egyre nagyobb felületeket vesz igénybe. A lakott területek, utak, ipari és egyéb létesítmények által elfoglalt terület kiterjedése hazánkban 14% körüli.

A fejlett államok tendenciái, illetve a hazai közlekedési igények várható növekedése alapján valószínűsíthető, hogy a közlekedési eredetű kibocsátások jelentős mértékben tovább növekedhetnek az elkövetkezendő évtizedekben. A közlekedésfejlesztési intézkedések - kedvező társadalmi és gazdasági hatásuk mellett - egyaránt érintik az emberi egészség, a levegőszennyezés, a zaj, a talaj- és vízszennyezés, a hulladékok, továbbá a táj és az élővilág veszélyeztetése, valamint a területhasználat kérdéseit. Fokozott figyelmet kell fordítani a környezetkímélő közlekedési módok (tömegközlekedés, kombinált áruszállítás, vasúti, vízi közlekedés, kerékpáros közlekedés stb.) előtérbe helyezésére, a vonalas létesítmények tájba illesztésére, az ökológiai folyosók folytonosságát elősegítő ökológiai hidak, vadátjárók létesítésére. Előtérbe kell helyezni a közlekedési szokások és a gépjárművezetői magatartás befolyásolásának eszközeit. A fentiekre figyelemmel kell lennie a kidolgozás alatt lévő „A környezetkímélő közlekedésfejlesztés hosszú távú stratégiája” c. dokumentumnak. További cél az ország regionális központjaiban és legfőképp a fővárosban meglévő városi tömegközlekedés részesedésének fenntartása, növelése, minőségének fejlesztése. Mindezen feladatok - környezetvédelmi jelentőségük mellett - elsődlegesen a közlekedéspolitika és az infrastruktúrát is magába foglaló közlekedésfejlesztés feladatkörébe tartoznak.

Ipar

Az ipari termelést a korábbi évek erőteljes visszaesése, majd mérsékelt növekedése után 1997. óta dinamikus fejlődés jellemezte, melynek üteme 2001-ben ismét lassult. Az ipar ágazati szerkezetében a termelési arányok 1996-ban és 1997-ben három ágazat között azonos arányban oszlottak meg, míg 1998 és 1999-ben jelentősen átrendeződtek: a bányászat és a villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás csökkenő tendenciát mutatott, míg a feldolgozóipar kismértékben növekedett. 1996 és 2001 között a gépipar kiugróan fejlődött, bővült a fa-, papír- és nyomdaipari termékek, a textil-, az építőanyag-ipari, a kohászati termékek termelése.

Az ipar jelentős mennyiségű vizet használ fel, melynek 80-90%-a a felhasználás során csak hővel szennyeződik. Az ipari szennyvizek a kommunális szennyvizeknél veszélyesebbek lehetnek, mivel tartalmazhatnak olyan szennyező komponenseket, amelyek közvetlen mérgező vagy fertőző hatásuk miatt a folyóvizek öntisztuló képességét is rontják.

A kibocsátott szennyvíz mennyisége alapján a villamosenergia-ipar mellett az élelmiszeripar, a gépipar, a vegyipar, a bányászat, a fafeldolgozó- és papíripar kibocsátása a meghatározó. Míg a villamosenergia-ipari szennyvizek alapvetően hővel szennyezett használtvizek, a többi iparág különböző fajtájú szennyező anyagokat tartalmazó szennyvizet bocsát ki. A szerves szennyezőanyag-kibocsátásban meghatározó jelentőségű az élelmiszeripar, de jelentős a vegyipar, a textilipar és a papíripar okozta kibocsátás is. Az egyéb, s ezen belül a veszélyes anyagok kibocsátásában a vegyipar, a kohászat, a gépipar, valamint a textil- és bőripar okozza a szennyezés túlnyomó részét.

Az ipar hulladéktermeléssel is veszélyezteti a felszín alatti vizeket és a talajt. Az évente keletkező hulladék mennyiségének mintegy 80%-a (2000-ben 73,4 tonna) termelésből származik. A termelési hulladék közel 5%-a veszélyes hulladék, a veszélyes hulladék 74%-a a feldolgozó iparból és a villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátásból származik. A képződő ipari és egyéb gazdálkodói nem veszélyes hulladék 29%-a hasznosításra kerül. Az ágazatban elsősorban a veszélyes anyagok megfelelő raktározását, készletezését, valamint a keletkező veszélyes hulladékok (különösen bizonyos szennyvíziszapok) biztonságos gyűjtését, majd ártalmatlanítását kell megoldani.

Erőművek tekintetében a fő talajszennyező források a zagyterek. Ezek összes felülete több mint 1000 ha. Az esetenként több 10 m vastag salak-pernye tömeg alatt a talajok eredeti funkciója megszűnt. További terhelést jelent, hogy a zagyterek egyben erőművi hulladéklerakók (iszapok, vegyszerek, olajos hulladékok elhelyezésére is szolgálnak). A deponált salakból és pernyéből kioldódó sók és nehézfémek stb. a talajt és a talajvizeket szennyezik. Magyarországon mintegy 6000 bányaobjektum található (ezek többségének művelését már évtizedekkel ezelőtt befejezték), és ezekhez kapcsolódóan a nyilvántartott meddőhányók száma közel 3500, a bennük felhalmozott anyag eléri az 1 milliárd tonnát. A legkülönfélébb bányákat gyakran használják hulladékgyűjtő vagy -tároló/lerakóhelyként.

A 800-900 ipari termelő és hulladéklerakó létesítményben 106 millió tonna ipari hulladék található. A talajsavanyodás felerősödésében különböző savanyú kémhatású ipari melléktermékeknek, hulladékoknak és a nem kellő mértékű meszezésnek van szerepe.

Az építőiparban sok esetben nem tartják be a kivitelezéssel kapcsolatos hulladékkezelési, zajkorlátozási, levegőszennyezési előírásokat. A jövőben ösztönözni kell az épületek életciklus-elemzését, és javítani szükséges az építési törmelékek újrahasznosításának feltételeit. Ez megkönnyítené a hulladékok kezelését, és jobban biztosítaná az ásványvagyon megóvását is.

A 10 évnél idősebb épületek 80%-a nem éri el az EU minőségi színvonalát. Az energiatakarékossági beruházások nagyobb részénél 10-15, esetenként több évtized a megtérülési idő. Tovább kell bővíteni a felújítást ösztönző adókedvezményeket, a megbízható kivitelezői hátteret és a területi tanácsadó irodák hálózatát. Gyakran hiányzik a megfelelő szaktudás az egészségre és környezetre kevésbé káros természetes építőanyagok és technológiák alkalmazásához.

Az ipari szektorok környezeti hatásait vizsgálva megállapítható, hogy a levegőszennyezésért néhány iparág kibocsátása felelős; SO2, CO2, CO, NOx és por esetében az energiaszektor a fő kibocsátó, míg az iparon belül említést érdemel a nagy kemencéket alkalmazó kohászat, valamint a nem fémes ásványi termékek gyártása. A részletes elemzések eredményei azt mutatják, hogy a tüzelőberendezések SO2, por, CO2 kibocsátása részben a bevált csővégi típusú technológiák alkalmazásával, tüzelőberendezések rekonstrukcióival, a tüzelőanyagok megfelelő kiválasztásával költséghatékonyan csökkenthető.

Az ipari termelés új technológiái jobb hatékonyságot és általában kisebb környezetterhelést, környezet-igénybevételt jelentenek, amint ezt az elmúlt évtized ipari szerkezetváltása igazolta. Az iparban megfogalmazódó, környezetvédelmi indíttatású ágazati programok kidolgozásához, továbbviteléhez, illetve megerősítéséhez össze kell kapcsolni mind a szennyezések megelőzésére és csökkentésére, mind a veszélyes anyagok miatti kockázatok mérséklésére irányuló intézkedéseket. Ezek az ágazati környezetközpontú irányelvek, útmutatók, tervezési segédletek kidolgozásától egészen az iparpolitikai célú fejezeti költségvetési támogatások feltételrendszerének „zöldítéséig” terjedhetnek. A feladatcsoport jelentős része környezetvédelmi szakterületi és/vagy ipari alágazati programokba szerveződhet, amint ez részben jelenleg is zajlik (iparihulladék-hasznosítási program, iparihulladék-égetők korszerűsítése, katasztrófaelhárítási rendszer fejlesztése, kémiai kockázat csökkentése, iparvállalati környezettudatos irányítási rendszerek és a kiterjesztett termelői felelősség alkalmazása). Az új beruházások esetén az ún. barna mezős beruházásokat kell támogatni a zöld mezős beruházásokkal szemben.

Mezőgazdaság

Magyarország természeti erőforrásai kedvező feltételeket biztosítanak a mezőgazdasági termelés számára, ezért a mezőgazdasági termelésnek a jövőben is fontos szerepe lesz. A rendszerváltozást követően a termőföldek és a termelési eszközök privatizációja alapjaiban változtatta meg az ágazat helyzetét. 2000-ben 960 000 egyéni gazdaság és 8500 mezőgazdasági tevékenységet folytató szervezet működött. Az egyéni gazdaságok 70%-a 1 hektárnál kisebb termőterületen gazdálkodik. A gazdasági szervezetek átlagos üzemmérete 660 ha-ra csökkent. A mezőgazdasági termelés a vizsgált időszakban ingadozó módon, de összességében növekedett. Az állatállomány számottevően csökkent. A növénytermesztés vetésszerkezetét a gabonafélék túlsúlya jellemzi, a munkaigényes ágazatok (gyümölcs- és szőlő) visszaszorultak. A mezőgazdasági kemikáliák és a szerves trágya felhasználása csökkent. A termőképesség javítását célzó meliorációs célú beavatkozások területe is jelentősen csökkent.

A földhasználat és a termelési szerkezet csak részben van összhangban a természeti adottságokkal. A környezeti szempontokat is figyelembe vevő művelésiág-szerkezet kialakításának lehetősége szorosan összefügg a birtokszerkezet alakulásával is. Olyan mezőgazdasági termelés feltételeit kell megteremteni, amely úgy állít elő értékes, szermaradvány-mentes, egészséges és piacképes élelmiszereket, valamint nyersanyagokat és megújuló energiahordozókat, hogy közben megőrzi a vidék, a táj értékeit, és nem terheli az élővilágot, a környezetet és benne az embert. A mező- és erdőgazdálkodás mellett a vadgazdálkodás és halászat, mint alapvető természeti erőforrás-hasznosító ágazat is, fontos szerepet tölt be e komplex folyamatban. Csak a többfunkciós mezőgazdaság tud a termelési, fogyasztási, társadalmi és regionális feladatoknak megfelelni, és így tudja a gazdálkodás és a vidékfejlesztés összekapcsolásával az EU fejlődési tendenciáit követni. Az Európai Közösség fokozatosan leépíti a termelési típusú támogatásokat és azokat nagyrészt egyéb nem termelési, így pl. környezet- és tájgazdálkodási, valamint vidékfejlesztési célokra fordítja. Meglévő lehetőségeinket a továbbiakban csak akkor tudjuk megfelelően kihasználni, ha az árutermelés szempontjai és a környezetvédelem igényei között a jelenleginél nagyobb összhangot tudunk teremteni. Az EU-s csatlakozás várhatóan változást fog okozni a mezőgazdaságból származó környezetterhelésben. A szántóterület csökkenése több százezer hektáron kisebb környezetterheléssel járó, természethez közeli művelési ágak (erdő, gyep stb.) növekedését fogja eredményezni. A tartósan intenzív hasznosítású területeken a kemikáliák fokozottabb alkalmazására lehet számítani. Itt el kell érni a kemikáliák okszerű, környezetkímélő alkalmazását. Szintén gondoskodni kell a géntechnológia esetleges alkalmazásával együtt járó környezeti veszélyek és kockázatok feltárásáról és minimalizálásáról.

Turizmus

A turizmus az ország egyik dinamikusan fejlődő ágazata. Az idegenforgalom - jelentős szezonális és területi koncentrációja miatt - gazdasági hatékonyság tekintetében még sok tartalékkal bír, ugyanakkor már most is addicionális környezeti teherrel jár. A turizmus fejlesztésének járulékos előnye, hogy az ágazat növeli a keresletet a helyi szolgáltatások széles köre iránt, az eredményes idegenforgalom természeti és épített környezettel szemben támasztott követelményei pedig ösztönzik a természeti és kulturális értékek védelmét és fenntartható hasznosítását. Olyan turisztikai fejlesztési programokat kell kidolgozni és végrehajtani, amelyek biztosítják a vonzerőt képező környezeti értékek megőrzését, minimalizálják a turizmus lehetséges környezeti kárait, és hozzájárulnak a helyi közösségek és települések fejlődéséhez is. A turizmus céljának számos formája van (városnéző, falusi, ökoturizmus stb.). A fejlesztések során ezen igényeket és a fejlesztéseket a helyi adottságok és a terület terhelhetősége függvényében kell összehangolni.

A szemléletformálásban és ismeretterjesztésben nagy jelentőségű ökoturizmus elterjesztése érdekében gondoskodni kell olyan bemutató létesítmények, oktató-látogató központok kialakításáról, amelyek - elsősorban a nemzeti parkok területén - a természetvédelem, a tudományos kutatás és ismeretterjesztés, különféle korosztályoknak szóló oktatás, a modern szemléletű agrárgazdálkodás és a vidékfejlesztés szellemi bázisaiként mintaszerűen szolgálhatják a fenti célokat. Ökológiai és humánökológiai szempontból jelentős és újszerű együttműködések alakíthatók ki a környezet-, természetvédelmi és kulturális intézmények, szervezetek között összekapcsolva az országos és helyi turisztikai érdekeket a környezeti szempontok figyelembevételével.

Kereskedelem

A jövő környezetvédelmének egyik alapvető kulcseleme a fogyasztási szokások megváltoztatása. A fogyasztási szokások környezetbarát irányba történő fejlesztése részben a kereskedelem eszközrendszerével (reklám, marketing stb.) gyorsítható fel. A fejlett országok tapasztalatai szerint a kereskedelmi ágazat környezettudatos magatartása nemcsak a jogi kényszer hatására, hanem saját gazdasági érdekéből fakadóan is erősödik, amelyet a fogyasztók keresletének környezettudatossága is motivál. E gazdasági érdek felismerését olyan ösztönző eszközökkel kell előmozdítani, amelyek egyaránt kiterjednek a fogyasztói szokások, a termelők piaci magatartásának, valamint a kereskedelem értékesítő, reklám és PR tevékenységének befolyásolására. Vizsgálni kell, hogy a termelésben és a termékfejlesztésben (pl. energia-, nyersanyag-felhasználás, öko-termék tulajdonságok), az árképzésben, az értékesítési döntésekben (pl. szállítás, újrahasznosítási rendszer), a kommunikációs magatartásban (öko-márkák, reklám, PR tevékenység) a környezettudatos szemlélet milyen megoldásokban jelenhet meg. Ki kell alakítani a piac környezetmenedzsmentjének irányelveit, illetve a környezettudatos kereskedői viselkedés etikai és szakmai elveit; fokozott figyelmet kell fordítani a kereskedelem, illetve a kereskedelmi reklám szemléletformáló lehetőségeire. A kereskedelemben is érvényesíteni kell a kiterjesztett termékfelelősséget. Biztosítani kell a forgalmazott termékek környezeti kockázatainak bemutatását, a hulladékká vált termékek kezelési lehetőségeinek ismertetését, a hulladék visszavételének, betétdíj vagy letétdíj alkalmazásának lehetőségét. Gondoskodni kell a kereskedelmi központok, létesítmények környezete, valamint a kapcsolódó településszegély rendezéséről és a bevásárlóközpontok esetleges felszámolása utáni utógondozásról. Elő kell segíteni a helyi ellátás javítását a települések élhetőségének javítása és a gyalogosan történő bevásárlás elősegítése érdekében, az árak feltüntetése mellett pedig tájékoztatni kell a fogyasztási mód társadalmi költségeiről (egyutas csomagolású termékek, veszélyes háztartási tisztítószerek stb.).

2.2. Környezeti problémák és értékek

A Nemzeti Környezetvédelmi Program legfőbb törekvése továbbra is a fenntartható fejlődés megvalósításának környezeti megalapozása, környezeti és természeti értékeink megőrzése, a környezeti károk megelőzése, valamint a környezeti problémák okainak felszámolása a leghatékonyabb eszköztár alkalmazásával. A környezeti problémák és kockázatok hatékony felszámolása, illetve megelőzése a hat év alatt elérendő konkrét környezeti célállapotok megfogalmazását és az azok eléréséhez szükséges intézkedések ütemezett megvalósítását igénylik.

2.2.1. Környezeti problémák
Környezeti
hatótényezők/terhelés
Környezeti
hatás/probléma
Légszennyező anyagok kibocsátása Károsodik a talaj, a növényzet és az állatvilág
Az emberi egészség veszélyeztetése
Korróziós károk
Egyes légszennyező anyagok globális és regionális léptékű szennyezettséget okoznak
Határérték feletti légszennyezettség előfordulása a nagyobb települések belterületein és a forgalmas főútvonalak mentén Növekszik a légzőszervi megbetegedések, a szív és érrendszeri betegségek és az ezekkel összefüggő halálozás kockázata
A felszíni vizek szennyezőanyag-terhelése Romlik a vízminőség
Elszaporodnak az algák és más vízinövények (eutrofizáció),
csökken a biológiai sokféleség és a vizek öntisztuló képessége
A felszíni vizek nem megfelelőek különböző célú hasznosításra (vízellátási, öntözési, rekreációs, turisztikai célú hasznosítás)
A határon túlról érkező felszíni vizek folyamatos és haváriaszerű szennyezése A felszíni vizek és környezetük minőségének és ökológiai állapotának kedvezőtlen változása
A felszín alatti vizek és a földtani közeg szennyezése (települési és ipari eredetű szennyvizek megfelelő tisztításának hiánya, a korszerűtlen hulladéklerakás, egyes mezőgazdasági tevékenységek, légköri kiülepedés következtében) Csökken a természeti erőforrások hasznosíthatósága (felszín alatti víz, földtani közeg)
A talaj termőképességének csökkenése
Erózió, defláció Termőtalaj-veszteség
A talaj termőképességének csökkenése
Élőhelyek leromlása
Vízfolyások medrének feltöltődése
Porszennyezés
Szikesedés, savanyodás A talajlakó élő szervezetek számának csökkenése, az életközösségek megváltozása
A talajok pufferkapacitásának változása a potenciálisan toxikus elemek felvehetőségének szempontjából
A talaj termőképességének csökkenése
Aszály, szárazodási folyamat
Egyes területeken a talajvízszint süllyedése
Időszakos ökológiai vízhiány kialakulása, egyes természetes élőhely típusok és életközösségek visszaszorulása
A talaj termőképességének csökkenése
A biológiai sokféleség megőrzésének szempontjait fokozottabban kell érvényesíteni az erdőgazdálkodás során (fahasználatok, erdőfelújítások és erdőtelepítések). (A teljes ökoszisztémát figyelembe vevő, vagyonérdekeltségű gazdálkodás helyett eredményérdekeltségű erdőgazdálkodás folyik.) Az erdőtársulásokban a biológiai sokféleség - a kedvezőtlen környezeti hatásokat is figyelembe véve - nem növekszik, adott helyeken csökken.
Felhagyott, illetve leromlott területek (bányák, ipari és mezőgazdasági, valamint egyéb területek) rekultivációjának, a lehetséges szennyezések feltárásának és a kármentesítésnek elmaradása A tájértékek károsodása, tájsebek
Invazív növényfajok megjelenése és terjedése
Egészségkárosodást (allergiát) okozó növényfajok megjelenése és terjedése
A földtani közeg, a felszíni és felszín alatti vízkészletek potenciális szennyeződése
A rendszeresen nem karbantartott területek növekedése (bel- és külterületen) Invazív növényfajok megjelenése és terjedése
Egészségkárosodást (allergiát) okozó növényfajok megjelenése és terjedése
A területhasznosítás szerkezete és változásai A természetes vagy természetközeli területek arányának és térszerkezeti kapcsolatának csökkenése
A természetes élőhelyek feldarabolódása és elszigetelődése
A sokféleség fenntartásához szükséges populációméretek fennmaradási esélyének csökkenése
A hagyományos gazdálkodási formák visszaszorulása A legeltető állattartás és a rétgazdálkodás felhagyása miatt a gyepek aránya és fajgazdagsága csökken
Az összegződő kedvezőtlen hatások következtében egyre több honos növény- és állatfaj, élőhely megfelelő ökológiai állapota és fennmaradása veszélyeztetett Néhány faj, ill. terület kivételével nem sikerült eddig a folyamatot intézkedésekkel, programokkal megállítani vagy visszafordítani
A környezeti elemek szennyezése (határértéket meghaladó beltéri légszennyezés, ionizáló és nem ionizáló sugárzás, veszélyes mértékű zajterhelés) Nő az egészségkárosodás kockázata (érzékszervi, idegrendszeri károsodás, stressz, a daganatos megbetegedések és halálozások egyik lehetséges kiváltó oka)
Mikrobiológiai és kémiai szennyezőanyagok környezetbe kerülése Az élelmiszer-ipari alapanyagokba kerülve növelik az egészségkárosítás kockázatát
A környezeti szempontokat figyelmen kívül hagyó fogyasztói szokások és életmód terjedése Hozzájárul a környezeti problémák súlyosbodásához és az egészségkárosodás kockázatának növekedéséhez
A területi és a környezeti tervezés kellő összhangjának hiánya, a tájvédelem szempontjainak háttérbe szorulása A települések területének növekedése hozzájárul a környezeti, természeti, táji értékek károsodásához
A települések közegészségügyi, higiéniai helyzetének romlása, a települési zöldterületek csökkenése, a város- és utcakép esztétikai értékcsökkenése Romlik a lakosok közérzete, életminősége
2.2.2. Védendő értékek
Védendő értékek A védendő értékek megőrzésének szempontjai
Kedvező és kedvezőtlen hatótényezők
Magyarország változatos, nemzetközileg is jelentős földtani-felszínalaktani értékekkel és barlangokkal rendelkezik. A barlangok felmérési, védelmi, hasznosítási és rekonstrukciós programját folytatni kell
Külszíni bányászat kedvezőtlen hatásai
A vízgyűjtőt, karsztot vagy közvetlen környezetét érő szennyezések
Nem megfelelő szennyvízelvezetés és hulladékelhelyezés
Magyarország nemzetközi viszonylatban is kedvező hidrogeológiai viszonyokkal, jelentős üzemelő és távlati ivóvízbázissal rendelkezik. Vízbázisok különböző mértékű felszíni szennyezésérzékenysége
A 80-90-es évek óta a karsztvízszintek túligénybevételének csökkenése, a karsztvízszintek növekedése
A talajvízszint-süllyedés megszűnése egyes területeken
Szennyező források megléte
Jelentős azon természeti erőforrások (nap, szél, geotermikus energia, biomassza) mennyisége, amelyek gazdaságosan és környezetkímélő módon hasznosíthatók. A megújuló energiaforrások hasznosításakor a környezeti elemek mennyiségi és minőségi készletei leghatékonyabb védelmét szolgáló technológiákat kell választani
Kedvező biogeográfiai adottságok
- Az ország területe csaknem önálló biogeográfiai régiót alkot (pannonicum)
- Az ország több biogeográfiai régió határterületén helyezkedik el
Az élőhelyek ökológiai sokféleségének és természetes térszerkezeti jellemzőinek fenntartása a biogeográfiai régiókat átszövő ökológiai hálózatok védelme és fejlesztése révén
Nemzetközi együttműködés az európai ökológiai hálózat fejlesztéséért
A Kárpát-medence természeti és táji értékei, a biológiai sokféleség megőrzésében betöltött szerepe nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű. Hazánkat is a tájak, élőhelyek és fajok - köztük vadon élő bennszülött fajok - páratlan sokfélesége jellemzi. A biológiai sokféleség megőrzését számos tényező veszélyezteti (élőhelyek megszűnése, feldarabolódása, vízháztartási viszonyok változása, környezetszennyezés, hagyományos gazdálkodási formák visszaszorulása stb.)
A fajok, élőhelyek, életközösségek megőrzését komplex intézkedésekkel kell biztosítani (pl. a természetvédelem céljaival és eszközeivel összehangolt terület- és településfejlesztési és -rendezési, agrár-környezetvédelmi, vízgazdálkodási eszközökkel)
Kedvező mezőgazdasági adottságok (napsütéses órák száma, termékeny talajok stb.) Az eróziós és deflációs károk miatt jelentős a termőföldek lepusztulása
Az aszály és a belvízveszély sok helyen gátolja a termőföldek hasznosítását
Az éghajlatváltozás kockázatot jelent a termőhelyi adottságok alakulására
Az adottságokhoz igazodó földhasználati rendszert kell kialakítani. A Nemzeti Agrárkörnyezet-védelmi Programot (NAKP) minél nagyobb területekre ki kell terjeszteni
Az ország történelmi és kulturális értékekben, egyedi tájértékekben gazdag Az épített környezeti értékek, műemlékek jelentős részének állaga, fenntartása nem megfelelő
Az egyedi tájértékek felmérése folyamatban van. Ennek alapján kell gondoskodni a megőrzésükről
Ökoturizmus szempontjából kedvezőek a természeti adottságaink (számos kelet-, dél-európai és ázsiai fauna- és flóraelem, melyeket kontinensünkön máshol nem, vagy sokkal rosszabb - vagy drágább - feltételek mellett lehet megfigyelni) Az ökoturizmus infrastrukturális feltételeinek folyamatos kialakítása és természetvédelmi felügyelete
2.3. Célok, célkitűzések
2.3.1. Fő célok

a) Az ökoszisztémák védelme, azaz a természeti erőforrásokkal való gazdálkodásban a fenntartható fejlődés elvének figyelembevétele, a lételemnek tekintett természeti erőforrások (víz, föld, levegő) következő nemzedékeink számára történő megőrzése, az azokkal való takarékos, értékvédő gazdálkodás megvalósítása - figyelembe véve mennyiségi és minőségi jellemzőiket is -, valamint a természetes rendszerek és természeti értékek megóvása, fennmaradásának biztosítása, a bioszféra sokszínűségének megtartása, a természeti folyamatokban rejlő információk megőrzése.

b) A társadalom és környezet harmonikus kapcsolatának biztosítása: a lakosság egészségi állapotának javítása, a megfelelő életminőséghez szükséges környezeti állapot megőrzése, javítása, illetve helyreállítása - azaz az egészséges környezet feltételeinek biztosítása, az emberi egészséget károsító, veszélyeztető hatások csökkentése, megszüntetése.

c) A gazdasági fejlődésben a környezeti szempontok érvényesítése. A gazdasági fejlődést úgy kell megvalósítani, hogy a növekvő jólét csökkenő környezetterheléssel járjon együtt. Ennek feltétele a gazdasági fejlődés során a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása és fenntartása, a fenntartható természeti erőforrás- és területhasználat, a környezet terhelhetőségét meg nem haladó igénybevétel, a környezet károsodásának megelőzése, illetve a lehető legkisebb mértékűre való csökkentése.

d) A környezeti folyamatokkal, hatásokkal, valamint a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos ismeretek, tudatosság és együttműködés erősítése: a környezet állapotában végbemenő változások, a környezeti hatások és a különböző intézkedések környezeti hatásainak nyomon követése, értékelése; a környezetet érintő hazai és nemzetközi vonatkozású döntéshozatali folyamatok átláthatóvá tétele és az azokkal kapcsolatos tájékoztatás javítása; a környezetállapot-változás és az intézkedések hatásainak mérése megfelelő mutatók segítségével, valamint a kölcsönös globális környezeti függőség jegyében az irányítás, a koordináció, az együttműködés és a tájékoztatás javítása minden szinten az összes érintett ágazati és társadalmi szervezet, érdek-képviseleti csoport képviselőinek részvételével.

2.3.2. Az NKP-II célkitűzései

Az NKP-II a környezeti problémák felszámolása és az értékek megőrzése érdekében meghatározza a legfontosabb célkitűzéseket. Ennek során fogalmazhatók meg a különleges kezelést igénylő területekhez kapcsolható elvégzendő feladatok. A társadalom környezettudatosságának fejlesztése a hatéves programon belül átfogó célkitűzésnek tekinthető; az e téren elért eredmények közvetetten a célok és célállapotok elérésének hatékonyságában is jelentkeznek. A 2003-2008 közötti időszakra szóló Program célkitűzései alapján meghatározhatók a programidőszak végére vagy a különböző nemzetközi egyezményekben vállalt határidőkre elérendő konkrét célállapotok. A célállapot eléréséhez a probléma kialakulásához vezető okokat kell felszámolni, éppen ezért már a célkitűzések, célállapotok kijelölésekor meg kell határozni a társadalmi és gazdasági, ágazati okokat és kölcsönkapcsolatokat, azaz a beavatkozások későbbi irányait. Vizsgálni kell továbbá azok megvalósíthatóságát és az ellenőrzés lehetőségeit. Alapvető követelmény a mérhetőség, valamint a méréshez szükséges feltételek (pénzügyi, humán, intézményi) és technikai eszközök megléte. A célállapotok meghatározásának kiindulási feltételei, illetve követelményei között figyelembe kell venni az ország földrajzi helyzetéből adódó legfontosabb környezetpolitikai szempontokat és teendőket, a környezet- és természetvédelmet érintő hatályos és tervezett jogszabályokat, valamint a nemzetközi egyezményekből, az európai integrációs folyamatból és az OECD tagságból adódó kötelezettségeket. Az NKP-II hatéves időszakára az alábbi célállapotok fogalmazhatók meg.

Az NKP-II célkitűzései

Célkitűzés Mutató Alapállapot
(1999/2000)
Célállapot
(2008, az eltérő
évszám külön
jelölve)
Légkör
1. A légszennyezés csökkentése a szennyezett levegőjű területek aránya az ország területéhez viszonyítva 11% 5-8%
a légszennyezés által érintett lakosság aránya az ország népességéhez viszonyítva 40% 20-25%
kén-dioxid (SO2) kibocsátás 594,66 kt 500 kt (2010)
nitrogén-oxidok (NOx) kibocsátása 210,45 kt 198 kt (2010)
illékony szerves vegyületek (VOC) kibocsátása 170,37 kt 137 kt (2010)
ammónia kibocsátása 71 kt 27% csökkenés a bázisév (1990) értékéhez képest
2. A globális légszennyező hatások csökkentése nettó üvegházgáz-potenciál 82 046,57 kt 6% csökkenés az 1985-1987 közötti bázisidőszak értékéhez képest (2008-2012)
Víz
3. A felszíni vizek minőségének javítása felszíni minőségi kategóriák (I-IV) kissé szennyezett, tűrhető minőség a vízminőség nem romolhat; a vízminőség javítása ott, ahol ez gazdaságosan megvalósítható
4. A felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelme az 50 mg/l nitrátkoncentrációt meghaladó mértékben szennyezett vízműkutak aránya 3,6% 2% alatt
felszín alatti víznyomásszint-csökkenés a sokévi átlagos helyzethez képest Duna-Tisza közi homokhátság: 3-4 m, Kisalföld, Szigetköz: 1-2 m, Debrecen: 2-3 m Az ország 90%-án szűnjön meg a víztermelés miatti nyomásszint-csökkenés, 10%-án kezdődjön meg a nyomásszint-emelkedés
az energetikai célú termálvízhasználók közül a visszatáplálással működők aránya kb. 5% A jelenlegi használók 10%-ánál, az új energetikai célú használók 100%-ánál legyen visszatáplálás
5. A vizek kártétele elleni védelem fajlagos vízlevezetési kiépítettség 10-78 l/s/km2; súlyozott területi átlag 27,2 l/s/km2 az átlag alatti rendszerek kiépítése 27,2 l/s/km2-re
árvízvédelmi fővédvonal előírt kiépítettsége 62% 75-80%
Talaj
6. Talajvédelem talajpusztulással veszélyeztetett terület vízerózió: 2,3 millió ha, szélerózió: 1,5 millió ha 10%-os csökkenés
a környezetvédelmi előírásokat ki nem elégítő, üzemelő hulladéklerakók aránya 85% az előírásoknak meg nem felelő lerakók bezárása, felszámolása, utógondozása
azon pontok aránya a TIM rendszeren belül, ahol a növényvédőszer-maradék meghaladja a határértéket 1% határérték-túllépés ne legyen
azon pontok aránya a TIM rendszeren belül, ahol a nehézfém-koncentráció meghaladja a határértéket 1% határérték-túllépés ne legyen
Táj és természet
7. Az országos jelentőségű védett természeti területek oltalma és bővítése egyedi jogszabállyal védett természeti terület kiterjedése,
aránya az ország teljes területéhez
857 327 ha

9,2%
1 024 000 ha

11%
a védett növény- és állatfajokból a veszélyeztetett fajok száma 115 db 10%-os csökkentés
természetvédelmi kezelési tervek által lefedett terület nagysága 305 281 ha 1 100 000 ha
rendelettel elfogadott természetvédelmi kezelési tervek által lefedett terület nagysága 0 ha 815 000 ha
8. Egyéb természeti és természetközeli területek és értékek védelme összefüggő természetes/természetközeli élőhelyegyüttesek aránya az ország területéhez viszonyítva 13,98% szinten tartás
9. Erdők természetvédelme a faállománnyal borított és erdőfelújítási kötelezettség alá tartozó terület aránya (erdősültség) 19,2% 20%
az őshonos fafajokkal borított erdőterületek aránya az ország területéhez viszonyítva 9,5% 10,5%
védett természeti területeken lévő erdők kiterjedése (összes erdő arányában) 21% 25%
fokozottan védett természeti területeken lévő erdők kiterjedése (összes erdő arányában) 5% 6,5%
erdőrezervátumok területe (összes erdő arányában) 0,55% 1%
10. Érzékeny természeti területek rendszerének kialakítása a védelmi és a külterjes agrárzónába tartozó mezőgazdasági területek aránya az ország összterületéhez képest 2,5%,
25%
4%,
28%
11. Natura 2000 hálózat hazai részeinek kijelölése és megfelelő ökológiai állapotának biztosítása a Natura 2000 területek (Különleges Madárvédelmi Területek és Különleges Természetmegőrzési Területek) aránya az ország területéhez viszonyítva 0% 15%
Földtani értékek és természeti erőforrások
12. Földtani értékek megóvása a nyilvántartásba vett földtani és felszínalaktani értékek száma 3600 db barlang szinten tartás
veszélyeztetett értékek aránya 30% 20% alatt
13. Természeti erőforrások fenntartható használata a megújuló energiaforrások használatának aránya a teljes energiamérlegen belül 3,6% 5%
(a kötelezettség
2010-ig 6%)
Egészségmegőrzés, életmód
14. Kémiai kockázat csökkentése toxikus, bioakkumulálódó és vízszennyező vegyi anyagok és növényvédő szerek felhasználásának csökkentése, kiváltása 100% a jelenlegi felhasználás 20%-os csökkentése
perzisztens szerves szennyezők (POP) kibocsátásának csökkentése 100% a jelenlegi felhasználás 20%-os csökkentése
15. Egészség-
megőrzés
a szénanáthás és asztmás megbetegedések incidenciájának csökkentése (új betegek évi száma/összes megbetegedett) 10% 5%
a jódellátottsággal összefüggő golyvagyakoriság csökkentése megyénként változó 4-10% max. 5%
a Methemoglobinémiás esetek számának csökkentése 10 eset ne forduljon elő
16. Az élelmiszer-biztonság növelése ökológiai gazdálkodással művelt, minősített terület nagysága 85 000 ha 300 000 ha
17. A környezetbarát életviteli és fogyasztási szokások elterjesztése szelektív kommunális hulladékgyűjtés aránya az összes begyűjtött hulladék tömegéhez viszonyítva 3% 35-40%
a hulladékhasznosítás aránya az összes begyűjtött hulladék tömegéhez viszonyítva 30% 50%
kidolgozott környezetbarát termékminősítési feltételek (termékcsoportok) száma 34 db 50 db
18. Települési környezetminőség javítása az egy városi lakosra jutó közhasználatú zöldterület nagysága 38,7 m2/fő 45 m2/fő
a nappali 75 dB(A) feletti zajterheléssel érintettek száma
a 65 dB(A) feletti zajterheléssel érintettek száma
20 000 fő

1,7 millió fő
ne legyen érintett
(0 fő)
1,4 millió fő
az ivóvíz minőségi határértékeinek nem megfelelő vízzel ellátott lakosok aránya 27,4% 0% (2009)
a megfelelő mértékben tisztított települési
szennyvíz aránya
- érzékeny területen (a csatornázott
településeken keletkező összes
szennyvíz 4,1%-a)
- normál területen (a csatornázott
településeken keletkező összes
szennyvíz 95,9%-a)


68%


46%


100%


83% (2015)
a csatornahálózattal nem rendelkező településeken, településrészeken keletkező szennyvíz ártalommentes elhelyezése 12% 100% (2015)

3. BEAVATKOZÁSOK A KÜLÖNLEGES KEZELÉST IGÉNYLŐ TERÜLETEKEN

Az alapelveknek és tervezett végrehajtási kereteknek megfelelően az NKP-II azokra a környezeti kockázatokra összpontosít, amelyek a társadalmi-gazdasági-környezeti problémák metszéspontjában komplex módon jelentkeznek és több környezeti elemet érintő beavatkozást igényelnek. Az NKP-II megvalósításának kulcsterületei ebből következően a tematikus akcióprogramok (TAP-ok). Az akcióprogramok önálló beavatkozási területeket jelölnek ki, ugyanakkor egymással összefüggő környezeti problémák megoldására irányulnak. A célok egymással összefüggenek, megvalósításuk pedig egymáshoz illeszkedő, de átfedéstől mentes feladatok végrehajtása útján történik.

Az elvégzendő feladatok akcióprogramok szerinti csoportosítása mind a tervezés, mind a végrehajtás szervezése és ellenőrzése szempontjából segíti az áttekinthetőséget. A minőségi határértékeknek megfelelő ivóvíz biztosítása például szükségessé teszi a vízbázisok védelmét (Vizeink fenntartható használata TAP), alapszolgáltatásnak tekintendő mind a városban, mind a vidéki településen élők számára (Városi környezetminőség, illetve Vidéki környezetminőség TAP), az ivóvíz minőségi problémáiból eredő kockázatok kezelése pedig egy további akcióprogram (Környezet-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági TAP) témaköréhez tartoznak. A fentiek egyben azt is jelentik, hogy az egyes akcióprogramok magukban foglalják a vonatkozó országos programokban meghatározott, a 2003-2008 közötti időszakra ütemezett feladatok végrehajtását, így a fenti példát folytatva az Ivóvízbázis-védelmi Programét, az Ivóvízminőség-javító Programét, illetve a Nemzeti Környezet-egészségügyi Programét.

A kilenc tematikus akcióprogram leírása egységes szerkezetben történik. A vonatkozó témakör rövid helyzetértékelése után bemutatja a TAP átfogó céljait, amelyek hozzájárulnak az NKP-II által kitűzött fő célok és célkitűzések, környezeti célállapotok eléréséhez. Ismerteti a TAP önálló célrendszerét, amely specifikus és operatív célkitűzésekből épül fel. Minden tematikus akcióprogramhoz mutatószámok rendelhetők, amelyek segítségével nyomon követhető a TAP és ezzel a Program előrehaladása. Valamennyi akcióprogram tartalmaz horizontális intézkedéseket, ezeken belül egyebek között kutatási-fejlesztési feladatokat, a szemléletformálással, tájékoztatással kapcsolatos tevékenységeket és a monitoring rendszerek fejlesztését. Az akcióprogramok végrehajtásának közreműködőiről, a megvalósítás lehetséges forrásairól, valamint a tervezett tevékenységek költségeiről a Program 4. fejezete tartalmaz összesített táblázatokat.

3.1. Környezettudatosság növelése akcióprogram

Helyzetértékelés

Az állampolgárok környezeti ismereteiről, készségeiről és hajlandóságáról készült felmérések azt mutatják, hogy értékrendjükben első helyen az egészség áll. Az egészség környezeti és életmódbeli meghatározottsága mind ismertebbé válik, fokozatosan tudatosodik a környezeti és természeti értékek megőrzésének fontossága is, de az egyéni cselekvésekben, döntésekben még mindig csak elvétve jelenik meg a környezettudatos gondolkodásmód, a fenntarthatóságra való törekvés.

A környezettudatos viselkedés elterjedésének legfőbb akadályai az ismerethiány, a pozitív minta hiánya, a környezeti szempontból helytelen viselkedés társadalmi elítélésének hiánya, valamint a közösségek együttműködésének gyengesége. Az emberek környezetvédelemről, annak helyzetéről, a környezeti haszon és kockázat felismeréséről alkotott képét elsődlegesen a személyes tapasztalás határozza meg, amelyet a személyes kapcsolatrendszerben (pl. családban, oktatásban, közszolgáltatásban, ismerősöktől) szerzett információ, továbbá a tömegkommunikáció követ. Mindezek a csatornák azonban gyakran a fenntarthatósággal ellentétes értékeket és ideálokat is közvetítenek.

A szemléletformálás legfontosabb csatornáinak hazai jogi szabályozása széttagolt: elemei részben a médiatörvényben, a közoktatási törvényben, a környezetvédelmi és a természetvédelmi törvényben, a népegészségügyi, a családpolitikai és az ifjúságpolitikai koncepciókban, valamint a környezeti információhoz jutásról szóló nemzetközi egyezményhez (aarhusi egyezmény) való csatlakozásunkból eredően fogalmazódnak meg. Az oktatást szabályozó joghelyeken - a szükségletekhez mérten, és nemzetközi összehasonlításban is - elégtelenül jelenik meg a fenntartható fejlődés pedagógiája, a környezeti nevelés és szemléletformálás.

Az Akcióprogram átfogó célja:

- a társadalom környezettel és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismereteinek bővítése,

- az információhoz jutás javítása,

- a környezettudatos döntések és a fenntarthatóbb életmód ösztönzése,

- a környezetpolitikai döntésekben a felelős társadalmi részvétel erősítése.

A környezettudatosság fejlesztésének igen fontos területei a nevelés, az oktatás-képzés, a művelődés, a tömegtájékoztatás, valamint a kutatás. Elsődleges feladat ezért a Nemzeti Környezeti Nevelési Program kidolgozása.

A közoktatás minden szintjén fejleszteni kell a környezeti nevelést. A környezettudatosságot erősítő programokat a szakképzésben résztvevők körére is ki kell terjeszteni. A felsőoktatás minden (szak)területén általánossá kell tenni a környezettan oktatását, mint az általános műveltség nélkülözhetetlen komponensét (ez az NKP-I egyik, részben megvalósult célkitűzése is). A pedagógusok képesítési követelményeibe be kell építeni a környezeti neveléssel kapcsolatos tantervi tartalmi elemeket. A társadalom környezettel kapcsolatos értékrendjét és szükségleteit nyomon kell követni, a környezettudatosság mérésének módszereit és eszközeit fejleszteni szükséges. A felelős társadalmi részvétel erősítése érdekében a környezeti és fogyasztóvédelmi tanácsadó és információs szolgálatokat tovább kell bővíteni. Kiemelt feladat az együttműködésen alapuló közösségi részvételi formák, a demokrácia technika, a partnerség erősítése, mert a környezeti előnyök és hátrányok leggyakrabban eltérő társadalmi szinteken jelennek meg, és mert a környezeti erőforrások jó része oszthatatlan. Átfogó program keretében kell támogatni a környezeti szempontok médiában való megfelelő bemutatását és érvényesítését. A környezettudatos intézményműködtetést (munkahely, iskola, közművelődés, közhivatal stb.) bátorítani, és a gyakorlati megvalósítást támogatni kell, mert a példamutató vezetés és működtetés erős szemléletformáló tényező. Ösztönözni kell a környezetbarát termékek és szolgáltatások megismertetését, elterjesztését. A közbeszerzések környezetkímélőbbé tételét jogszabály-módosítással, tájékoztató kézikönyvek közreadásával is elő kell segíteni. A kutatás-fejlesztés a környezeti oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, szemléletformálás hatékony módszereinek különböző társadalmi célcsoportokra történő kidolgozásával és a környezettudatosság alakulását jelző mutatók kifejlesztésével járul hozzá az Akcióprogram eredményes végrehajtásához.

A környezettudatosság növelése akcióprogram specifikus és operatív célkitűzései

3.1.1. A környezet- és természetvédelmi ismeretek, környezettudatosság közvetítése az oktatásban, a fenntarthatóság pedagógiájának általános elterjesztése

a) A környezeti nevelési feladatok ellátásának elősegítése a közoktatás minden szintjén és valamennyi műveltségterületen

b) A szakképzésben résztvevők környezettudatosságának fejlesztése

c) A felsőoktatásban a környezet- és természetvédelmi, valamint fenntarthatósági ismeretek közvetítése és a környezettudatos készségek fejlesztése

d) A felnőttoktatásban résztvevők környezeti műveltségének fejlesztése

3.1.2. A társadalom környezeti értékrendjének javítása

a) A fenntartható egyéni, valamint családi életmód- és háztartásvezetési szokások elterjedésének támogatása

b) A szabadidős tevékenységekben a környezettudatosság erősítése, a környezet- és természetbarát szabadidős tevékenységek elterjesztése

c) A fenntarthatósági ismeretek és készségek elterjesztése a különleges figyelmet igénylő társadalmi csoportokban (többek között hátrányos helyzetű rétegek támogatására irányuló állami és civil programok, valamint a családgondozói és falugondnoki hálózat révén)

3.1.3. Környezetvédelmi vezetési rendszerek és környezetbarát termékek elterjesztése

a) A munkahelyek, az oktatási és a közművelődési intézmények működésének környezettudatos fejlesztése, a látogatók tájékoztatása

b) Környezeti minősítési és címkézési rendszerek fejlesztése, a címkék ismertségének javítása és alkalmazási körének bővítése

c) A megelőzést elősegítő tisztább termelési módszerek és a környezetvédelmi vezetési rendszerek elterjesztése

3.1.4. A társadalmi részvétel erősítése a környezettel és a természettel kapcsolatos döntéshozatali folyamatokban (partnerség a környezetért)

a) A társadalmi részvétel erősítése és támogatása a közös környezeti értékek felismerése és megőrzése, valamint a környezeti problémák megoldása terén

b) A közös környezeti célok megvalósításában való együttműködés erősítése az állami szereplők, a gazdálkodók és a civil szervezetek között (környezeti nevelési és oktatóközponti hálózat fejlesztése és fenntartása, szektorközi együttműködés, fogyasztóvédelem)

c) A környezetvédelmi tömegkommunikáció fejlesztése, a közszolgálati média szerepvállalásának formálása

3.1.5. A környezettudatossággal kapcsolatos K+F és nemzetközi együttműködés erősítése

a) K+F és monitorozási feladatok bővítése a környezettudatosságra és fenntarthatóságra nevelés terén

b) Országos és regionális környezeti nevelési feladatok ellátása

c) Nemzetközi együttműködés a környezeti nevelésért

3.1.6. Környezetiadat-gazdálkodás, információs rendszerek fejlesztése és a nemzetközi együttműködés erősítése

a) A környezetiadat-gazdálkodás szervezeti és működési formáinak kialakítása

b) Az információs rendszerek fejlesztése, egységes környezeti információrendszer országos hálózatának létrehozása

Az előrehaladás mutatói

A Környezettudatosság növelése akcióprogram előrehaladását többek között az alábbi mutatókkal lehet nyomon követni:

- a fenntarthatóság, a környezetvédelem megjelenése az egyéni döntésekben - attitüd-vizsgálatok alapján;

- környezetbarát minősítési rendszerek ismertsége és alkalmazása;

- környezetvédelmi vezetési rendszerben tanúsított és hitelesített szervezetek aránya;

- a környezetbarát termékek és szolgáltatások piaci részesedése, aránya, valamint aránya az állami beszerzésekben;

- oktatási jogszabályok és dokumentumok (tantervek, képesítési követelmények környezeti nevelési, oktatási tartalma);

- a pedagógiai szolgáltatások környezeti nevelési tartalmának mutatói;

- környezet- és természetvédelmi szakképzésben részesültek száma;

- környezeti és természeti oktató-nevelő központok, intézmények működési mutatói;

- környezeti segélynyújtó, tanácsadó és információs szolgálatok működési mutatói;

- környezettudatosság megjelenése a terület- és településrendezésben;

- a szektorközi együttműködés (partnerség) érvényesülésének mutatói;

- a fenntarthatósággal ellentétes reklámok száma és hatékonysága;

- környezeti reklámok száma és hatékonysága, környezeti ügyek média megjelenése.

3.2. Éghajlat-változási akcióprogram

Helyzetértékelés

Az emberi tevékenységek - többek között a fosszilis tüzelőanyagok elégetése, egyes ipari, mezőgazdasági, erdőgazdálkodási tevékenységek - következtében növekszik a légkörben az üvegházhatású gázok mennyisége. Ez a globális éghajlatváltozás veszélyének növekedéséhez vezet, s e változás becsült hatásai a közép-európai térséget, így hazánk területét sem kerülik majd el. Ezek a hatások súlyos kockázatot jelentenek mind környezeti, mind társadalmi-gazdasági szempontból.

A kibocsátott anyagok egy része (elsősorban a szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid) növeli a légkör üvegházhatását, s e hosszú légköri tartózkodási idejű gázoknak elegendő idejük van arra, hogy a légkör egészében egyenletesen elkeveredjenek. A freonok és más hasonló hatású szennyező anyagok az ózonréteget károsítják, megint más anyagok (kén-dioxid, nitrogén-dioxid, illékony szénhidrogének) pedig regionális léptékben a csapadék savasodásához vezetnek. A légköri üvegházhatás erősödése, a magaslégköri ózoncsökkenés és a savasodás összefüggenek, komplex környezeti problémakört alkotnak. Emellett az erdők megkötik a szén-dioxidot, így egyebek mellett az erdőgazdálkodás hatásait figyelembe kell venni.

A probléma globális jellege miatt jelentős nemzetközi együttműködés alakult ki. A kibocsátások csökkentését célzó hazai célkitűzéseknek és intézkedéseknek ezért összhangban kell lenniük az elővigyázatosság nemzetközileg elfogadott alapelvével és a vonatkozó nemzetközi megállapodásokban rögzített kötelezettségeinkkel, miközben elő kell segíteniük a nemzetközi együttműködésben való hatékony részvételt, és az abból adódó előnyök kiaknázását is. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának szabályozására fogadták el az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményét és a kiotói jegyzőkönyvet. Ez utóbbi értelmében a hazai kibocsátásoknak hat százalékkal kell a korábbi viszonyítási szint alatt lenniük a jelenlegi évtized végére. Az ózonréteg védelméről, a savasodást okozó gázok kibocsátásának szabályozásáról is számos nemzetközi megállapodás van érvényben. E kérdéskörben sokoldalú feladatokat jelentenek az Európai Unió keretében elfogadott és tervezett előírások és programok is. Az éghajlatváltozás kockázatának csökkentése az EU közös politikáinak egyik átfogó prioritása.

Az akcióprogram átfogó célja

A veszélyes következmények elkerülése csak nemzetközi összefogással lehetséges és ebben minden országnak megfelelő szerepet kell vállalnia. Ennek az akcióprogramnak az elsődleges célkitűzése a hazai gazdasági tevékenységekből eredő kibocsátások szabályozása, illetve csökkentése. Az akcióprogram az üvegházhatású gázok kibocsátásának, a globális légszennyezéshez való hozzájárulásnak a csökkentését, s egyúttal a lokális, regionális levegőminőség javítását célozza, emellett hozzájárul a környezetbarát fogyasztási szokások elterjesztéséhez, valamint a települési környezetminőség javításához is.

Az akcióprogram átfogó céljának megvalósítása

Az akcióprogram átfogó céljának megvalósítása specifikus célkitűzések teljesítésén keresztül történik. Az érintett gázok kibocsátásának fő forrásai az energiatermelés, a közlekedés, egyes ipari tevékenységek és az intenzív mezőgazdasági termelés. Az éghajlatváltozás kockázatának csökkentéséhez való hozzájárulás ennek megfelelően elsősorban a nemzetgazdaságot átszövő energetikai, közlekedési infrastruktúra, illetve a termelési-termesztési rendszerek szennyezéscsökkentést célzó fejlesztésével biztosítható. Az összefüggésekre való tekintettel az akcióprogram magában foglalja a savasodással és a magaslégköri ózonréteg védelmével kapcsolatos beavatkozásokat is.

Hazánk csatlakozott az említett nemzetközi megállapodásokhoz, a vonatkozó nemzetközi együttműködési programok - köztük az EU keretében az érintett szakpolitikák harmonizálását, a kutatási-fejlesztési tevékenységek és az információszolgáltatás erősítését célzó programok - is aktív szerepvállalást tesznek szükségessé. Ennek szellemében a jelen akcióprogram specifikus célkitűzései és cselekvési irányai az ezekből a nemzetközi kötelezettségekből adódó teendők teljesítésének elősegítésére is tekintettel vannak. A kibocsátáscsökkentést eredményező beavatkozások jelentékeny része különféle ágazatok tevékenységéhez kapcsolódik, ezért biztosítani kell, hogy az erre irányuló törekvések követelményei, szempontjai beépüljenek az egyes ágazatok stratégiatervezési tevékenységébe. Kiemelt szerepet kell tulajdonítani a kutatás-fejlesztési feladatoknak mind a környezeti hatások csökkentésére (ágazati teendők, technológiaváltás stb.), mind a globális környezetváltozás következményeinek felmérésére és mérséklési lehetőségeinek feltárására vonatkozóan. A hazai környezetállapot felmérése, az intézkedések hatékonyságának értékelése, a nemzetközi tájékoztatási kötelezettségek teljesítése miatt is meg kell erősíteni a kibocsátások és forrásaik nyilvántartásával, nyomon követésével, összesítésével kapcsolatos intézményi hátteret.

Az Éghajlat-változási akcióprogram specifikus és operatív célkitűzései

3.2.1. Az energiagazdálkodási tevékenységekből eredő légköri kibocsátások csökkentésének előmozdítása

a) Az energia előállításának, átalakításának és szállításának korszerűsítése

b) Fogyasztóoldali energiatakarékosság és energiahatékonyság javítása

3.2.2. Megújuló energiahordozók hasznosításával kapcsolatos technológiák fejlesztése és elterjesztése (beruházási támogatással)

a) Alternatív üzemanyag alkalmazása

b) Depóniagáz hasznosítása

c) Egyéb biomassza-hasznosítás, a helyi célokra jelenleg használt gáz tüzelőanyag kiváltása helyi biomassza felhasználással, valamint párhuzamos fűtési rendszerek kialakítása

d) Nap- és szélenergia, valamint geotermikus energia alkalmazása

e) Árpreferencia a megújuló energiaforrások felhasználásával termelt villamos energiára

3.2.3. Közlekedési eredetű szennyezőanyag-kibocsátások mérséklése

a) A járműállomány korszerűsítési ütemének felgyorsítása

b) Az áruszállítás környezeti hatásainak mérséklése: környezetbarát közlekedési módok elterjedésének támogatása, az áruszállítás átcsoportosítása a nehéz tehergépjárművekről a vasútra

c) Környezeti szempontból fenntartható közlekedési módok támogatása

3.2.4. Az üvegházhatású gázok mezőgazdasági és hulladék eredetű kibocsátásának mérséklése, valamint a szén-dioxid nyelőkapacitások erősítésével

a) Állattartásból és növénytermesztésből származó metánkibocsátás mérséklése

b) Az energetikai célú és a megkötési potenciál növelésére irányuló növénytermesztés támogatása

3.2.5. Sztratoszférikus ózoncsökkenés és légköri eredetű savasodás megelőzése

a) A sztratoszférikus ózonréteg elvékonyodását okozó gázok kibocsátásának csökkentése, a vonatkozó nemzetközi egyezmények teljesítése

b) A légköri eredetű savas ülepedés megelőzése

c) Halon kezelési program indítása

3.2.6. Kutatásfejlesztés, horizontális intézkedések

a) Az éghajlatváltozással összefüggő kutatás-fejlesztés (kutatások a légszennyezés, az éghajlatváltozás közvetlen és közvetett hatásaira, azok enyhítésére, valamint kiváltó okaira, azok csökkentésére vonatkozóan)

b) Szemléletformálás, tájékoztatás (technológiaváltási, fogyasztási szokásokkal kapcsolatos feladatok) tájékoztatási és információs rendszerek fejlesztésére irányuló oktatási, nevelési és szemléletformálási feladatok

Az előrehaladás mutatói:

- az üvegházhatású gázok kibocsátásai (szén-dioxid egyenértékben), továbbá egyes ózonkárosító és más légszennyező anyagok (nitrogén-oxidok, kén-dioxid) kibocsátásai, mindezek ágazati bontásban is;

- az energiamegtakarítás mértéke és értéke;

- a kiváltott fosszilis energiahordozók mennyisége, megújuló energiahordozók aránya a teljes energiamérlegben és a villamosenergia-termelésben;

- a közúti közlekedés mérőszámai;

- az érintett beruházások teljes volumene és a támogatások nagysága;

- a kiváltott üvegházhatású gáz kibocsátás, továbbá kiváltott más szennyezőanyag-kibocsátás (szén-monoxid, por, kén-dioxid, nitrogén-oxidok).

3.3. Környezet-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági akcióprogram

Helyzetértékelés

Az egészségre káros anyagok 20%-a levegővel, 10%-a vízzel, 70%-a élelmiszerrel jut a szervezetünkbe. Az elmúlt években az ipari termelés visszaszorulása, a háztartások fűtéskorszerűsítése eredményeként a fűtési eredetű ipari és lakossági kibocsátások jelentősen csökkentek, a közlekedési eredetű szennyezés mértékében viszont növekedés tapasztalható. A légzőszervi megbetegedések kialakulásában fontos szerepet játszanak a biológiai allergének is. Az allergiás megbetegedések gyakorisága évről évre emelkedik, a legsúlyosabb problémát a parlagfű pollenje okozza. A zajterhelés azon túl, hogy negatívan befolyásolja az emberek közérzetét, életminőségét, az egészséget is károsítja. A zajterhelés elsősorban közlekedési eredetű (közúti, vasúti, légi), de jelentős az ipari és kereskedelmi létesítmények által keltett zaj is.

A lakosság vezetékes vízzel való ellátottsága csaknem teljes körű, az ivóvíz minőségi paraméterei azonban számos településen nem felelnek meg az érvényes hazai határértékeknek. Egyebek mellett a nyersvízben előforduló nitrát, a természetes eredetű arzén-feldúsulás, a tisztított ivóvízben a klórozási melléktermékek jelenléte okoz vízminőségi problémákat. A szervezet számára szükséges mikroelemek közül említést érdemel az ivóvizek nem megfelelő fluorid-, illetve jódtartalma. Az 1990-es évek kedvezőtlen tendenciája volt, hogy az egyre magasabb vízdíjak miatt a lakosság egy része áttért az egyedi kutas vízellátásra, s ez számos veszély forrását képezi.

A folyóvizek egyes szakaszai fürdésre nem alkalmasak, az állóvizek vízminősége megfelelő.

A szennyezett talajból egyrészt a táplálékláncon keresztül, az élelmiszerekkel kerülhetnek a szervezetbe egészségkárosító anyagok, másrészt - a szálló porhoz tapadva - a levegőbe kerülve okoznak veszélyt. A játszóterek homokozójának mikrobiológiai szennyezettsége a gyerekek számára jelent fokozott kockázatot. A mezőgazdasági területeken a ’90-es évek közepéig a műtrágya- és peszticidfelhasználás csökkent, azóta a felhasználás csekély növekedése tapasztalható, ezzel mérséklődik a talajok termőképesség-romlásának veszélye.

A nem mezőgazdasági hasznosítású területeken az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt a szennyezett területek száma.

Az Akcióprogram átfogó céljai:

- a kültéri és beltéri levegőminőség okozta egészségügyi kockázatok mérséklése;

- a zaj elleni védelem, a kémiai és sugárbiztonság javítása;

- az ivóvízminőséggel kapcsolatos környezet-egészségügyi problémák kezelése;

- a talajszennyezettség és a hulladékkezelés környezet-egészségügyi problémáinak kezelése;

- az élelmiszerbiztonság javítása;

- a környezet-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági intézményrendszer fejlesztése;

- a táplálkozás-élettanilag kedvező élelmiszerek fogyasztásának növelése;

- a környezettudatos, környezetkímélő életmód megismertetése és elfogadtatása.

A Környezet-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági akcióprogram specifikus és operatív célkitűzései

3.3.1. A kültéri és beltéri levegőminőség okozta egészségügyi kockázatok mérséklése

a) A levegőszennyező anyagok emberre gyakorolt hatásainak elemzése és értékelése; a klímaváltozás egészségi hatásainak vizsgálata; a szmogriadó feltételeinek megteremtése; a biológiai allergének csökkentésének környezetbarát megoldása

b) Az építmények emberre gyakorolt káros hatásainak elemzése, értékelése és csökkentése, beleértve a beltéri levegőminőség hatásainak vizsgálatát, a természeti környezetet és az emberi egészséget kevésbé terhelő fűtési módszerek alkalmazását; az építőanyagok egészségügyi és környezeti minősítésének bevezetését

c) A levegőminőség folyamatos ellenőrzése, az adatok értékelése (a kültéri mérőhálózat fejlesztése, korszerűsítése)

3.3.2. A vízminőséggel kapcsolatos környezet-egészségügyi problémák kezelése

a) Vezetékes és palackozásra kerülő ivóvíz minőségének javítása, vezetékes és palackozott ivóvízben jelen lévő és az emberi egészséget károsító anyagok mérése és folyamatos monitorozása

b) Kutak vízminőségének monitorozása, beleértve az egyedi kutak felmérését, a vízminőség és -használat ellenőrzését

c) Fürdővíz (természetes és mesterséges) minőségének javítása, beleértve egyebek között a minőségvizsgálati és minősítési rendszer kialakítását, a fürdőhelyek higiéniájának javítását, a termál- és gyógyvízhasználat biztonságának fokozását

d) A vízszennyezők emberre gyakorolt komplex hatásainak értékelése, a víz okozta fertőzések surveillance rendszerének kialakítása

e) A vízminőség környezet-egészségügyi kockázatainak mérséklése az erősen szennyezett vízfolyások környezetében

3.3.3. A talajszennyezettség és a hulladékkezelés környezet-egészségügyi problémáinak mérséklése

a) A talajszennyezettség és hulladékkezelés egészségügyi kockázatainak csökkentése (játszóterek parazitológiai és higiénés vizsgálata, kockázatbecslési modellek talajhigiénés alkalmazhatóságának elemzése)

b) Az egészségügyi hulladékokkal kapcsolatos egészségkockázatok csökkentése, módszertani fejlesztések

3.3.4. Az élelmiszer-biztonság javítása

a) A fizikai, vegyi, biológiai eredetű szennyeződések csökkentése (ellenőrzési, engedélyezési rendszer fejlesztése az élelmiszer-termelés teljes vertikumában és az élelmiszerimportban; minőségbiztosítási rendszerek alkalmazása az élelmiszeriparban, a vendéglátásban és a kereskedelemben)

b) Az élelmiszerek egészségi kockázatának mérése, az egészségügyi hatások vizsgálata (a termelés, feldolgozás, kereskedelem, fogyasztás környezetkímélő módozatai; a GMO-k előállításának és fogyasztásának hatásai; mikrobiális eredetű toxinok hatékonyabb ellenőrzése)

3.3.5. A zaj elleni védelem, a kémiai és sugárbiztonság javítása

a) A zajjal kapcsolatos problémák feltérképezése, kezelése (zajtérkép, konfliktus térkép kidolgozása; akcióterv kimunkálása; zajcsökkentő beruházások támogatása), a zaj egészségkárosító kockázatának csökkentése

b) A kémiai biztonsággal kapcsolatos problémák kezelése (Nemzeti Azbeszt Program; az illékony szerves vegyületek csökkentési programja; lejárt szavatosságú gyógyszerek és peszticidek begyűjtése és megsemmisítése; a potenciális veszélyek felmérése)

  Vissza az oldal tetejére