Időállapot: közlönyállapot (2008.III.20.)

29/2008. (III. 20.) OGY határozat

a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról * 

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 3. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés a következő határozatot hozza:

1. Az Országgyűlés elfogadja az e határozat mellékletét képező, 2008-2025. közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát.

2. E határozat a közzétételének napján lép hatályba.

Melléklet a 29/2008. (III. 20.) OGY határozathoz

Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia 2008-2025

Összefoglaló

Előzmények, a Stratégia fontossága

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) elkészítését az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 3. §-ának rendelkezése írja elő. A nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban, első alkalommal a 2008-2025 időszakra kell kidolgozni az éghajlatváltozási stratégiát. A NÉS célkitűzéseit - a kétévenként kidolgozásra kerülő - Nemzeti Éghajlatváltozási Programok fogják megvalósítani. A NÉS illeszkedik a kormány által az 1054/2007. (VII. 9.) Korm. határozatban elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiához is.

Az éghajlatváltozás a magyar társadalmat, nemzetgazdaságot fenyegető, cselekvésre kényszerítő kockázat. A sokoldalú elemzések alapján az elkövetkező évtizedekben várhatóan jelentős mértékben megváltozó hőmérséklet- és csapadékviszonyok, az évszakok lehetséges eltolódása, egyes szélsőséges időjárási jelenségek erősödése és gyakoriságuk növekedése veszélyezteti természeti értékeinket, vizeinket, az élővilágot, erdőinket, a mezőgazdasági terméshozamokat, építményeinket, lakókörnyezetünket, a lakosság egészségét és életminőségét egyaránt. Az ENSZ egyik tudóscsoportja azt állapította meg, hogy a klímaváltozás a biológiai sokszínűségre, azaz az élővilág fajgazdagságára gyakorolt hatása szempontjából Magyarország Európa egyik legsérülékenyebb országa.

A NÉS tudományos megalapozását „A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok” VAHAVA (VÁltozás - HAtás - VÁlaszok) néven ismert kutatási projekt adja.

Lényegi elemek

A NÉS Magyarország középtávú klímapolitikájának három fő cselekvési irányát jelöli ki:

1) az uniós és nemzetközi követelményeknek megfelelően intézkedéseket irányoz elő, az éghajlatváltozást kiváltó gázok kibocsátásának csökkentése, és növekedésének megelőzése érdekében. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklését az összes energiafelhasználás csökkentésével együtt kell megvalósítani, úgy, hogy a termelés és fogyasztás szerkezetének egésze a kevésbé anyag- és energia-igényes irányba változzon;

2) a már elkerülhetetlen éghajlatváltozás kedvezőtlen ökológiai és társadalmi-gazdasági hatásai elleni védekezésnek, az éghajlatváltozás következményeihez való alkalmazkodóképesség javításának legfontosabb elemeit tartalmazza; valamint

3) az éghajlatváltozás társadalmi tudatosítását és a klímatudatosság erősítését.

A NÉS kiemelten ágazatközi és össztársadalmi keretrendszer, minden gazdasági ágazatot és társadalmi csoportot érint. Ezért a vonatkozó stratégiai célokat, feladatokat minden szektor (és tárca) tevékenységébe integrálni kell.

A NÉS a következő szerkezetben válaszolja meg a legfontosabb kérdéseket

1. A STRATÉGIA KIDOLGOZÁSÁNAK KERETEI

Hogyan változott az éghajlat a múltban?

Föld légkörének összetétele és éghajlata mindig változott. Az elmúlt évmilliók alatt hidegebb és melegebb időszakok követték egymást, aminek okai között egyaránt megtaláljuk bolygónk Nap körüli pályájának ingadozásait, új növényfajok elterjedését, de a nagy vulkánkitöréseket is. Az iparosodás időszaka óta, de különösen az elmúlt évtizedekben azonban az éghajlat az elmúlt 650 ezer évben nem tapasztalt ütemben melegszik, amely összefügg az ipari forradalom óta egyre növekvő fosszilis tüzelőanyag felhasználás nyomán felszabaduló szén-dioxid légkörbe jutásával. A mind gyakoribbá váló forró, aszályos nyarak és enyhe telek, a világszerte tapasztalt rendkívüli időjárási események egy globális mértékben veszélyes folyamat tünetei.

Biztosan az ember okozza-e változásokat?

A tudományos közösség megállapítása szerint a 20. század második felében végbement mintegy fél Celsius fokos melegedés nagy valószínűséggel emberi eredetű, s gyakorlatilag kizárható, hogy ez a környezetünk állapotában végbement természeti eredetű ingadozás. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület legújabb jelentése minden korábbinál egyértelműbben fogalmaz e tekintetben, azaz nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy az ember természet átalakító, sokszor káros tevékenysége a Föld klimatikus rendszerét is elérte.

Hogyan alakulhat az éghajlat a jövőben?

A világgazdasági és társadalmi fejlődését, valamint a földi éghajlat érzékenységét számításba véve a tudományos közösség értékelése szerint 1,1-6,4°C közötti mértékben várható 2100-ra a melegedés (az előző évszázad végéhez képest).

Hazánkban az átlaghőmérséklet emelkedése mellett a következő évtizedekre az éves csapadék átlagos mennyiségének csökkenése és a csapadékeloszlás átrendeződése (több csapadék télen, kevesebb nyáron) várható, továbbá a szélsőséges időjárási események gyakoriságának és intenzitásának növekedése. A csapadék utánpótlás, a felszíni és felszín alatti vizek helyzete (minőség, mennyiség) lesz a legkritikusabb kérdés. Globális szinten a változások hatására régiónként nagyon eltérő mértékű gazdasági visszaesés, és az egyre kevésbé élhető területekről való elvándorlás jelentős megnövekedése várható.

2. AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS MÉRSÉKLÉSE

Kell-e a kibocsátásokat mérsékelni?

Az éghajlat változása a Föld különböző térségeit eltérő módon érintik. A földi átlaghőmérséklet 2°C-ot meghaladó emelkedésének azonban olyan elhúzódó, illetve ugrásszerű következményei lehetnek, amelyek minden ország számára hátrányosak, s amelyeket később már nem lehet visszafordítani. A NÉS elkészítésekor még nem ismert, hogy az uniós cél teljesítéséből Magyarországnak milyen mértékben kell kivennie részét. Az EU kötelezettség vállalásának függvényében a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátások szabályozási, illetve csökkentési céljai a jelenlegi előzetes becslések alapján a következőképpen alakulhatnak 2025-re, a NÉS időtávjának végére vonatkozóan:

- az EU 20 százalékos egyoldalú kibocsátás-csökkentési vállalása esetén: 16-25 százalékos csökkentés az 1990-es kibocsátási szinthez képest.

- 30 százalékos feltételes EU csökkentési cél esetén: 27-34 százalékos csökkentés az 1990-es kibocsátási szinthez képest.

Mindkét csökkentési cél esetén megvizsgálandó, hogy melyek a leginkább költséghatékony technológiák a csökkentés elérésére. Mindkét csökkentési cél esetén az EU új közösségi szabályozásaival és a 2014-2020 közötti időszakra szóló kohéziós politikájának jelentős változásával számolunk a klímavédelmi intézkedések közösségi támogatása szempontjából, ahogy ezt az EU Bizottság Zöld Könyve is előre jelzi.

Időben cselekszünk-e?

Az általánosan elfogadott tudományos álláspont szerint az „utolsó” pillanatban vagyunk a veszélyes éghajlatváltozás elkerüléséhez, ahhoz, hogy a földi átlaghőmérséklet 2°C-ot meghaladó emelkedését elkerülhessük. Ahhoz, hogy ezt 50 százalékos valószínűséggel elérjük, a globális üvegházhatású gáz kibocsátásokat el kell kezdeni csökkenteni. Mindemellett, már ekkora átlagos hőmérsékletemelkedés is jelentős ökológiai és társadalmi-gazdasági következményekkel fog járni, de talán még nem lesznek a változások visszafordíthatatlanul károsak. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a földi átlaghőmérséklet 2°C-ot elérő vagy meghaladó emelkedése után megnő a visszafordíthatatlan klímaváltozás valószínűsége.

3. ALKALMAZKODÁS A VÁLTOZÓ ÉGHAJLATHOZ

Kell-e az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni?

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elkerülhetetlen, mivel már a múltbeli üvegházhatású gáz kibocsátások miatt jelenleg és a jövőben is számolni kell hatásokkal. Az eltérő mértékű jövőbeli klímaváltozási forgatókönyvek eltérő alkalmazkodási stratégiákat követelnek meg. Ezekhez a stratégiákhoz alapvető a megváltozott éghajlatra vonatkozó részletes forgatókönyvek ismerete.

Az éghajlatváltozás kapcsán minden környezeti feltétel változik, amelyhez az egész társadalomnak alkalmazkodnia kell. Ennek során strukturális változásokat kell végrehajtani a termelés és fogyasztás és az infrastruktúrák átalakítása területén. Ilyen „területek” lehetnek: a vízkészletek; vizes területek, az ökoszisztémák; a biológiai sokféleség, mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és a halászat; az energia és közlekedés; a turizmus és a pihenés; a vagyonbiztosítás és az emberi egészség.

4. A STRATÉGIA VÉGREHAJTÁSA

Kormányzati feladatok és társadalmi feladatok

A NÉS a 2008-2025-ig tartó időszakra szól, a tennivalókat a nemzetközi kötelezettségvállalások figyelembevételével jelöli meg. A kormány a NÉS elfogadását követően két évvel, majd ezt követően ötévente végez felülvizsgálatot. A kormány a NÉS végrehajtása érdekében Nemzeti Éghajlatváltozási Programot (NÉP) fogad el, amely két évre érvényes.

A társadalom különböző szereplői részére eltérő eszközök állnak rendelkezésre, de fontos, hogy az egyes érintettek egymással összefogva, az erőfeszítéseket összehangolva segítsék elő a stratégiában rögzített célok megvalósítását. A táblázat az egyes érintett szereplők részére rendelkezésre álló eszközöket mutatja be:

Állami szervek - megfelelő jogi-gazdasági szabályozó rendszer kialakítása;
- támogatási rendszerek felülvizsgálata, átalakítása;
- a társadalom szemléletformálásának erősítése, előtérbe helyezése, példamutatás;
Régiók - klímaváltozás hatásait is figyelembevevő területfejlesztési program és koncepció összeállítása;
Lakosság - fogyasztás, anyag- és energiafelhasználás csökkentése, hatékonyabbá tétele;
- életmódváltás;
- klímabarát közlekedés;
- az éghajlatváltozással kapcsolatos tájékoztatás folyamatos figyelemmel kísérése;
Civil szervezetek - a társadalom és a döntéshozók figyelmének felkeltése, folyamatos fenntartása az éghajlatváltozás témakörével kapcsolatban;
- a döntéshozók munkájában való részvétel, társadalmi ellenőrzés;
- társadalom mozgósítása, akciók indítása;
Helyi közösségek, önkormányzatok, egyházak - példamutatás;
- információk-tapasztalatok cseréje;
Üzleti szektor - anyag- és energiafogyasztás csökkentése a hatékonyság növelésével párhuzamosan;
- vállalatok működésének klímabaráttá tétele;
- termékek, szolgáltatás, vállalati profil zöldítése;
- klímabarát kutatások és fejlesztések, klíma innováció;
- társadalmi felelősségvállalás az éghajlatvédelem érdekében;
Média - a társadalom és a döntéshozók figyelmének felkeltése, folyamatos fenntartása az éghajlatváltozás témakörével kapcsolatban.
0.1. táblázat - A társadalom különböző szereplői és rendelkezésre álló eszközök

Költségek és hasznok, gazdasági és társadalmi hatások

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia nem szükségszerűen csökkenti, hanem növeli hazánk fejlődési képességét, mivel a nemzetközi gazdasági környezet megváltozása várható, ahol egy ország gazdasági, társadalmi sikerességét már a társadalom és gazdaság „karbon-intenzitása” is erősen befolyásolja. A klímaváltozás elleni védekezés más, pozitív járulékos hasznokat is eredményezhet, pl. csökkennek egyéb légszennyező-anyag kibocsátások, „tisztábbá” teszi a gazdaságot. A kibocsátások mérséklése és az alkalmazkodás új munkahelyeket teremhet a környezeti iparban, az energetikában, a mezőgazdaságban, a közlekedésben, építőiparban stb.

A Zöld Beruházási Rendszerből (ZBR) származó bevételek elsősorban a lakossági és közintézményi szektorban megvalósuló, meglévő épületek energiahatékonyságának növelését célzó programokat, beruházásokat fognak finanszírozni. A 2008-2012 közti működése alatt a ZBR várható éves bevétele elérheti az évi 7,5 Mrd Ft-ot. Ehhez adódhat még hozzá az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerében térítés ellenében kiosztott egységekből származó bevétel, mely évente várhatóan 3,3-3,7 Mrd Ft. Alacsony beruházási igényű, nettó pénzügyi hasznot jelentő intézkedések kötelezővé tétele a lakosságnál akár 30 Mrd Ft éves megtakarítást is eredményezhet az elért kisebb energiafogyasztás miatt. A KEOP mintegy 110 Mrd forintot tartalmaz zöld energetikai jellegű fejlesztésekre. Átlagosan 25% támogatási igénynél 440 Mrd Ft teljes beruházási összeggel lehet számolni csak a KEOP által finanszírozott területeken 2013-ig.

Az alkalmazkodás területén az egészségügyi felkészüléstől egészen a Vásárhelyi Terv megvalósításáig, a Homokhátság sivatagosodását gátló, a térséget érintő népességmegtartó intézkedések megtételéig, alternatív közlekedési módok bevezetéséig, a mezőgazdasági termelés szárazság tűrési kapacitásának a növelésétől a településrendezési megoldásokig sok olyan intézkedés van, amelynek sokrétű céljai egymást erősítik, és a fejlesztési igényük az összes jövedelemtulajdonost tekintve több százmilliárd Ft, ugyanakkor az elkerült kár összege hasonló évenkénti mértékű.

Az Európai Bizottság 2007-ben nyilvánosságra hozott energia-klíma csomag részeként hatáselemzést végzett a 2020-ra vonatkozó kibocsátás-csökkentési költségek nagyságrendjét vizsgálva. Az elemzések alapján levonható az a következtetés, hogy a cselekvés elhalasztásának költségei mindig magasabbak, mint az időben történő, összehangolt cselekvésé. A jelenlegi kibocsátás-csökkentés, az alkalmazkodás költségei alacsonyabbak, mint a 2012 után tett hasonló intézkedéseké, vagy ha Magyarország kibocsátási egységeket vásárolna a későbbiekben.

A NÉS intézkedései nemcsak makrogazdasági hasznokkal járnak, hanem jelentős megtakarításokat tesz lehetővé a lakosságnak az energiafogyasztás területén, mindezeken túl erősíti a társadalmi kohéziót, fokozza a lakosság biztonságérzetét és elősegíti a fenntarthatóságot.

A megvalósítás nyomonkövetése

A NÉS, majd az ennek alapján elkészítendő Nemzeti Éghajlatváltozási Programok végrehajtásának nyomon követéséhez és az intézkedések eredményeinek méréséhez részletesen ki kell dolgozni egy mutatórendszert, amely különösen jól alkalmazható a kibocsátás-csökkentés esetében, de érdemes olyan mutatókat is bevezetni, melyek a gazdaság klímahatékonyságát vagy a szén-dioxid-csökkentés mértékét mutatják be (pl. GDP egységre jutó üvegházhatású gázkibocsátás; egy főre jutó kibocsátás; energiaintenzitás stb.).

A program kidolgozását, illetve megvalósítását a kormányon belül a környezetvédelemért felelős tárca koordinálja, munkáját az érintett tárcák bevonásával együtt végzi. A Kormány évente beszámol az Országgyűlésnek a NÉS végrehajtásának helyzetéről.

Bevezetés

„Mert a világ siet s most kerül dűlőre:

Érdemesek vagyunk életre s jövőre?”

Ady Endre

Már elkezdődött... Elkezdődtek azok a globális folyamatok, melyek az emberiség eddigi pazarló életmódja miatt megváltoztatják Földünk éghajlatát. Ha a világ eseményeit tekintjük, azt látjuk, hogy növekszik az éghajlatváltozással összefüggő természeti katasztrófák (árvizek, aszály, erdőtüzek stb.) száma. Magyarországon is megszaporodtak a szélsőséges időjárási események. Az utóbbi évek eddig nem tapasztalt szélsőségeket, szokatlan időjárási viszonyokat hoztak, elpusztítva ezzel a termés jelentős hányadát, károkat okozva az infrastruktúrában, vagyoni javakban, nem ritkán veszélyeztetve az emberek személyi biztonságát és egészségét.

A tudomány képviselői eltérő álláspontot képviselnek abban a tekintetben, hogy mikor és milyen mértékben fognak felgyorsulni ezek a globális jelenségek. Ám abban mind a tudós társadalom, mind a döntéshozók, mind a lakosság egyetért, hogy nincs idő az esélyeket latolgatni. Cselekedni kell, méghozzá minél előbb. Addig, amíg van rá valós esély, hogy a kezelhetetlent elkerüljük.

A kialakult helyzetért - eltérő mértékben ugyan -, de az egész emberiség felelős. Függetlenül attól, hogy Magyarország kibocsátásai világviszonylatban mekkora mértéket öltenek, elengedhetetlenül fontos, hogy hazánk is megtegye a szükséges lépéseket. Már csak azért is, mert a Kárpát-medence fokozottan sérülékenynek minősül: ami globális értelemben 2°C hőmérséklet emelkedést jelent, az hazánkban 3-4°C emelkedést okozhat.

Az éghajlatváltozás felfokozott üteme a társadalom minden rétegét érinti, sújtja. Kihat - többek között - a gazdaságra, a közlekedésre, a mezőgazdaságra, az egészségügyre, a vízügyre, az épített környezetre és még hosszan sorolhatnánk. Éppen ezért a szükséges teendők megtételében mindenkinek ki kell vennie a részét.

Mind a központilag tervezett intézkedések, mind pedig az alulról jövő kezdeményezések fontosak ahhoz, hogy életünk szinte minden területét érintő klímaváltozás kockázatai és hatásai elleni küzdelemnek valódi esélye legyen.

A klímavédelmet a Magyar Köztársaság Országgyűlése és Kormánya napjaink sürgető, megoldandó kérdésének tekinti. Ezért fogadta el a Parlament a 2007. évi LX. törvényt, mely előírja a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia megalkotását. A Stratégia a 2008-2025 közötti időszakra tervezett intézkedések kereteit fogalmazza meg. A konkrét intézkedéseket a 2 éves időszakokra szóló Nemzeti Éghajlatváltozási Programok fogják tartalmazni.

A bemutatott stratégia nem előzmények nélküli. Számos kormányzati szerv, tudós, civil szervezet szakértőinek munkáját hasznosítja. A cél, hogy a meglévő kormányzati intézkedések megfelelő összhangja és a társadalom valamennyi rétegének mozgósítása együttesen az éghajlatvédelem irányába hasson. A Stratégia megvalósítása csak akkor lesz sikeres, ha minden szereplő, minden érintett figyelembe fogja venni a klímavédelem szempontjait napi és hosszabb távú döntései során. Amikor a hétköznapokban nem a személygépkocsi kényelmét választjuk, amikor takarékosan bánunk az energiával és a többi erőforrással, amikor fogyasztásunk során végiggondoljuk, hogy választásainkkal mekkora energiatöbbletet, hulladéktöbbletet okozunk. Amikor eljut az egyes ember oda, hogy nem úgy tekint a világra, mint egy végtelen, erőforrásokban kifogyhatatlan, kiaknázható tárgyra, hanem úgy, hogy próbálja mérsékelni fogyasztását, kibocsátását és értékelni a Föld által nyújtott javakat.

1. A stratégia kidolgozásának keretei

„... aki javítani akar az emberiség sorsán, annak vállalnia kell némi kockázatot.”

Örkény István

A tudósok döntő része egyetért abban, hogy ha a Földön az átlaghőmérséklet 2°C-nál nagyobb mértékben emelkedik az 1700-as évekhez képest, akkor annak következményeként - többek között - súlyos regionális víz- és élelmiszerellátási feszültségek jelennek meg. A különböző hatásvizsgálatok, modellek azt is előrevetítik, hogy a felmelegedéssel megnő a kockázata olyan változásoknak, amelyek visszafordíthatatlanok, így például a növény- és állatfajok gyorsuló mértékű kihalása. Ez a tudományos egyetértés az alapja a magyar éghajlat-politikának is, amelynek fő szempontjait, összefüggéseit tartalmazza a NÉS.

A globális felmelegedésre, a klímaváltozásra Magyarországnak is választ kell adnia, mégpedig kettős célrendszer alapján. Egyrészt a klímaváltozást erősítő hatások csökkentését kell elérni, másrészt a már elkerülhetetlen hatásokra kell felkészülni.

1.1 Az éghajlatváltozás tudományos magyarázata

Az éghajlat mind a földtörténeti korok folyamán, mind az emberiség története során, így napjainkban is folyamatosan változik. Milliárd éves skálán a földi éghajlat természetes változékonyságát a Föld Nap körüli pályájának csillagászati ciklusai, a Földet elérő napsugárzás erősségének változása, a légkör összetétele, a kontinensvándorlás és a vulkanikus tevékenység határozza meg. Az utóbbi 200-300 évben azonban az emberiség is képessé vált arra, hogy különböző tevékenységeivel számottevően befolyásolja az éghajlati rendszert helyben, regionálisan és világszinten egyaránt.

A Föld hőmérsékletét a Napból érkező és a Föld felszínéről a világűrbe távozó sugárzási energia egyensúlya határozza meg. A légkörben egyes gázok a Napból érkező rövid hullámhosszú sugárzást akadálytalanul átengedik, de a földfelszín felől érkező hosszúhullámú sugárzást elnyelik. Ettől az alsó légkör felmelegszik, s ezek is hősugarakat bocsátanak ki magukból, vagyis ezáltal a talaj közelében tartják a meleget. A jelenséget az 1.1. ábra szemlélteti.

1.1. ábra - Az üvegházhatás egyszerűsített folyamata - Forrás: IPCC 4. értékelő jelentés, 2007

Az üvegházhatás természetes folyamat, amely nélkül a földi átlaghőmérséklet 33°C-kal lenne alacsonyabb. A legfőbb természetes üvegházhatású gáz a vízgőz (H2O), a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4) és a dinitrogén-oxid (N2O). A legnagyobb mértékben a vízgőz járul hozzá az üvegházhatáshoz, de a légköri tartózkodási ideje nagyon rövid, körülbelül 10 nap. Mennyiségét leginkább a természetes folyamatok, valamint a légkör hőmérséklete határozza meg.

Ezzel szemben a másik három gáz légköri tartózkodási ideje viszonylag hosszú (10-200 év), a be- és kikerülési arányukat és így légköri koncentrációjukat az emberi tevékenységek jobban meghatározzák. Az ipari forradalom óta az emberiség fosszilis tüzelőanyag-felhasználása és a fokozódó mezőgazdasági termelés növelte az összes, hosszú tartózkodási idejű üvegházhatású gázkibocsátást. Az egyes ipari tevékenységek a fent említett természetes üvegházhatású gázok mellett mesterséges üvegház-hatású gázokat is kibocsát, ilyenek például a fluorozott szénhidrogének (HFC-134a), a perfluor-karbonok (HFC-23) és a kén-hexafluorid (SF6). Minden üvegházhatású gáz különböző mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez sugárzási tulajdonságától, molekuláris tömegétől és légköri tartózkodási idejétől függően. Az üvegházhatású gázok légköri tartózkodási idejét, illetve üvegházhatásának mértékét az 1.1. táblázat mutatja be.

Üvegházhatású gáz Tartózkodási idő (év) GWP különböző időskálán
20 éves 100 éves 500 éves
CO2 változó 1 1 1
CH4 10,8 67 23 6,9
N2O 114 291 298 153
HFC-134a 14 3830 1430 435
HFC-23 270 12000 14800 12200
SF6 3200 16300 22800 32600
1.1. táblázat - Az üvegházhatású gázok légtérben való tartózkodási ideje, légköri felmelegítő képessége (GWP) - Forrás: IPCC 4. értékelő jelentés, 2007

Az emberi tevékenység más módon is hatással van az éghajlatra. Az energiatermelés, az ipar és a közlekedés egyaránt forrásai a légkörben lebegő kisebb, nagyobb úgynevezett aeroszol részecskéknek. Ezekről a részecskékről a bejövő napsugárzás egy része visszaverődik a világűr felé, s így hűtő hatást fejthetnek ki. Befolyásuk fontos lehet az erősen szennyezett területeken, de az üvegházhatású gázokkal ellentétben, nem halmozódnak fel a légkörben, mert vagy a gravitáció, illetve a leszálló légáramlatok hatására száraz ülepedéssel, vagy csapadék útján nedves ülepedéssel néhány hét alatt kikerülnek onnan. Továbbá az olyan emberi tevékenységek, amelyek megváltoztatják egy adott terület felszínét, szintén befolyásolják a sugárzási egyenleget, mivel a különböző típusú felszínek eltérő mértékben verik vissza a bejövő napsugárzást. Ilyen tevékenységek például a mezőgazdaság és az erdőirtás.

Jégfuratokból vett levegőmintákból tudni, hogy az ipari forradalom előtt a szén-dioxid légköri koncentrációja milliomodrész mértékegységben kifejezve nem haladta meg a 300 ppm-et; azonban ez a koncentráció 2006-ban elérte a 381 ppm értéket, amely az utóbbi 650 ezer év legmagasabb koncentrációja. A vizsgálatok kimutatták azt is, hogy a metán mennyisége a légkörben megduplázódott, a dinitrogén-oxidé pedig 20 százalékkal nőtt az ipari forradalom óta. Mindemellett a jelenkor éghajlatváltozásának vizsgálatakor rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy nemcsak az elmúlt száz év alatt bekövetkezett, illetve a 2100-ra előre jelzett globális felmelegedés mértéke ad okot aggodalomra, hanem az a tény is, hogy ez a több Celsius fokos változás alig néhány évszázad alatt következik be, vagyis körülbelül 50-szer, 100-szor gyorsabban, mint a földtörténeti korok során.

1.1.1 Trendek

A hőmérsékleti feljegyzések azt jelzik, hogy a Föld hőmérséklete világátlagban 0,7°C-ot melegedett a múlt század kezdetétől. A tíz legmelegebb év - az 1861-es feljegyzések óta - 1990 után következett be. A valaha mért legmelegebb év 1998 volt, de 2005 is majdnem rekordot döntött.

1.2. ábra - A hőmérséklet, a CO2 koncentráció és a CO2 kibocsátás alakulása az elmúlt 1000 évben

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2007. év folyamán közzé tett negyedik értékelő jelentése szerint a Föld északi féltekéjének hóval fedett területe 10 százalékkal csökkent az 1960-as évek óta, és a világ nagy részén a gleccserek jelentősen visszahúzódtak. Az arktikus tengeri jég 40 százalékkal vékonyodott a késő nyári időszakban az elmúlt évtizedekben, és 1950 óta késő nyáron 15 százalékkal csökkent a kiterjedése. A legutóbbi becslések szerint csak az elmúlt évtizedben 8 százalékkal csökkent a tengeri jég területe. A tengeri jég olvadása nem emeli ugyan a tengerszintet, de a jégpáncél eltűnése megkönnyíti a kontinentális jég óceánba való áramlását, ami viszont hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez, valamint módosítja a földfelszínsugárzás visszaverő képességét is. Amíg a jégfelszín a ráeső sugárzás körülbelül 90 százalékát visszaveri, addig az óceán vize a ráeső sugárzás alig több mint 10 százalékát.

A globális felmelegedés regionálisan eltérő mértékben jelentkezett. Nagyobb hőmérsékletemelkedés következett be a szárazföldek felett, még nagyobb az északi félteke magasabb szélességein (északi irányban). Az Arktiszon a hőmérséklet a globális átlaghoz képest kétszer gyorsabban nőtt az 1970-es évek közepe óta, de az alaszkai átlaghőmérséklet is különösen gyorsan melegedett az elmúlt két évtizedben, ami drámai hatással volt a környezetre, a növényekre, állatokra és emberi társadalmakra.

A tengerszint évente 1-2 millimétert emelkedett a 20. században, főképp az óceánok hőtágulása és a gleccserek olvadása következtében. Egy sor növény- és állatfaj húzódott északabbra, a pólusok felé az elmúlt évtizedekben. A növények virágzása, a vándormadarak megérkezése, néhány madár költési időszakának kezdete és a rovarok felbukkanása korábbra tevődött a megfigyelések szerint az északi félteke közepes és magas szélességi köreinek nagy részén. Sok helyen a rovarok és kártevők már sokkal könnyebben áttelelnek.

Európa-szerte is jó néhány drámai áradásról lehetett hallani az elmúlt évtizedben. Valószínűleg az évezred legmelegebb nyara volt 2003, amely több mint 35 ezer ember halálát okozta Európában. Egy kutatás arra mutat rá, hogy az ilyen kivételesen meleg nyár előfordulásának valószínűsége kétszer akkora volt az üvegházhatású gázok növekvő jelenlétének következtében, és e század közepére ilyen nyarakra minden második vagy harmadik évben számítani kell. Az IPCC negyedik értékelő jelentése minden korábbinál határozottabban állítja, hogy az emberi tevékenység felelős az egyre gyorsuló globális felmelegedésért.

1.1.2 Hogyan változik az éghajlat a jövőben?

Az IPCC által meghatározott különböző kibocsátási forgatókönyvek mindegyike szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedése várható a 21. században. A legnagyobb változást előrejelző forgatókönyv szerint a földi átlaghőmérséklet 2100-ban akár 6,4 °C-kal is magasabb lehet az 1980-1999 közötti időszak átlaghőmérsékleténél. Ugyanehhez az időszakhoz képest 2100-ra a világtengerek szintje is emelkedni fog 0,2-0,6 méterrel pusztán a felmelegedés hatására bekövetkező óceáni víz hőtágulása miatt. Az emberi tevékenységek által előidézett felmelegedés és ennek hatására a világtenger szintjének emelkedése a 21. század során még akkor is folytatódik, ha az üvegházhatású gázok kibocsátását sikerül szinten tartani.

A globális hőmérséklet emelkedésével a hirtelen és vélhetően megfordíthatatlan változások gyakorisága megnövekszik, és ezek súlyos következményekkel járhatnak. Ilyen változás lehet például:

- a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakarók elolvadása, amelyek a világtenger szintjének akár 12 méteres emelkedésével is járhat;

- csökkenhet az Észak-atlanti áramlás erőssége, amely 2-3°C-os hűtő hatást gyakorol az európai régióban;

- a jelenleg még fagyott északi mocsarak kibocsátókká válhatnak azzal, hogy az olvadás hatására az eddig fagyott földből metán szabadul fel.

A klímaváltozással nem csak szélsőséges időjárási események gyakoribbá válásával kell számolni, hanem - közvetett hatásként - társadalmi konfliktusokkal is. A klímaváltozás hatásai különösen a világnak azon régióit sújthatják a leginkább, amelyben az államoknak gyenge irányítási és probléma-megoldási kapacitásai vannak már jelenleg is. Ezen a módon a klímaváltozás a gyenge és törékeny államiság további elterjedéséhez vezet és növeli annak valószínűségét, hogy erőszakos konfliktusok jöjjenek létre.

A klímaváltozás érezhető gazdasági költséget fog jelenteni különösen a fejlődő országoknak: a mezőgazdasági termés visszaesése, szélsőséges időjárási jelenségek és az ezekből fakadó migráció mind nehezítik a gazdasági fejlődést. A klímaváltozás kiélezi az erőforrás-hiányt, s ez elvándorláshoz vezethet a kedvezőbb természeti adottságokkal rendelkező régiók irányába.

1.1.3 A jövő éghajlata Magyarországon

Az éghajlat globális alakulásával párhuzamosan egyértelmű változások mutathatók ki a hazai hőmérsékleti és csapadékviszonyokban is. Az 1.3. ábrán egyértelműen látszik, hogy az utóbbi három évtized során (1975-2004) a napi maximum-hőmérséklet drámai mértékben, 2-3 Celsius fokkal emelkedett. A vizsgálati eredményekből az éves csapadék-mennyiség csökkenő tendenciája is egyértelmű.

1.3. ábra - A nyári maximumhőmérséklet változása 1975-2004 - Forrás: OMSZ

A hazánkra előjelzett változások a természetes ökoszisztémákat, az erdőállományokat, a mezőgazdaságot, a vízgazdálkodást és az emberi egészséget egyaránt érintik. Az Európai Unió PRUDENCE *  nevű programja által nyílt lehetőség arra, hogy Magyarország térségére a hőmérséklet és a csapadék várható alakulását részletesebben becsülni lehessen a 2071-2100 időszakra (a viszonyítási időszak: az 1961-1990 között eltelt harminc év). A modellek számításaiban bizonytalansági tényezők is vannak, de segítségével lehetőség nyílt integrált vizsgálatok elvégzésére Magyarországra, illetve az egész Kárpát-medence térségére vonatkozóan. A szimulációk alapján kapott eredményeket az 1.2. táblázat szemlélteti.

Hőmérséklet (°C) Éves Tél (DJF) Tavasz (MÁM) Nyár (JJA) Ősz (SON)
Átlag 1,4 1,3 1,1 1,7 1,5
Szórás 0,3 0,3 0,3 0,4 0,3
Mediánérték 1,3 1,3 1,1 1,6 1,5
Csapadék (%) Éves Tél (DJF) Tavasz (MÁM) Nyár (JJA) Ősz (SON)
Átlag -0,3 9,0 0,9 -8,2 -1,9
Szórás 2,2 3,7 3,7 5,3 2,1
Mediánérték 0,2 9,2 0,4 -7,5 -2,4
1.2. táblázat - 1°C fokos átlagos globális felmelegedéshez tartozó éghajlatváltozás Magyarországon - Forrás: PRUDENCE

A táblázatokban szereplő értékek 1°C fokos átlagos globális felmelegedéshez tartozó adatokat tükröznek * , és azt mutatják meg, hogy a globális szinten 1°C fokos felmelegedés *  esetén Magyarországon milyen változások várhatóak évszakonként a hőmérséklet, illetve a csapadék alakulását tekintve.

Az 1°C globális felmelegedést kísérő magyarországi csapadékmennyiség éves összege gyakorlatilag változatlan; ugyanolyan valószínűséggel lehet némi növekmény, illetve csökkenés. Ugyanakkora csapadék mennyiségének időbeli eloszlása nagy különbségeket mutat. Nyáron érdemi csökkenés, míg télen hasonló mértékű növekedés figyelhető meg. Az átmeneti évszakokban a különböző modellek által adott becslések nem ennyire egyértelműek; némelyeknél csökkenést, másoknál növekedést kapunk Magyarország térségére. Az évszakos hőmérsékletváltozást és szórását az 1.4., illetve 1.5. ábra szemlélteti.

1.4. ábra - Évszakos hőmérsékletváltozás (°C) a Kárpát-medence térségére a PRUDENCE projektben alkalmazott európai regionális (50 km-es rácsfelbontású) éghajlati modell eredményei alapján a 2071-2100 időszakra

1.5. ábra - Az évszakos hőmérsékletváltozások szórása (°C) a Kárpát-medence térségére a PRUDENCE projektben alkalmazott európai regionális (50 km-es rácsfelbontású) éghajlati modell eredményei alapján a 2071-2100 időszakra

Minden évszakra tehát egyértelmű melegedés várható, amelynek mértéke nyáron a legnagyobb (4-5°C), tavasszal a legkisebb (3-3,5°C). A hőmérséklet emelkedés mértéke nyáron északról dél felé, míg télen és tavasszal nyugatról kelet felé haladva növekszik. A modellek szerint a legnagyobb szórás nyáron (0,9-1,1°C), míg legkisebb szórás télen (0,3°C) figyelhető meg, azaz a nyári előrejelzés bizonytalansága lényegesen nagyobb, mint a télié (1.5. ábra).

Az esőzések, havazások változásának várható tendenciája nem minden évszakban azonos előjelű. Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy mind nyáron, mind télen a csapadék mennyiségében bekövetkező változás mértéke meghaladhatja akár a 30-35%-ot. Nyáron északról dél felé haladva a várható csapadékcsökkenés mértéke nő. A téli csapadéknövekedés mértéke az ország északnyugati felében a legjelentősebb. A csapadékmennyiség évszakos változását az 1.6. ábra szemlélteti.

1.6. ábra - Évszakos csapadékváltozás (%) a Kárpát-medence térségére a PRUDENCE projektben alkalmazott európai regionális (50 km-es rácsfelbontású) éghajlati modellek eredményei alapján a 2071-2100 időszakra

A modellek alapján megállapítható, hogy a csapadék intenzitása átlagosan nőni fog. A záporok, és egyéb „nagycsapadékos jelenségek” száma várhatóan emelkedik, míg a „kis csapadékkal járó jelenségek” ritkábbak lesznek. A záporok ugyanakkor gyakoribbá válnak, ami miatt nő a hirtelen árhullámok kockázata. A program elemzői azzal számolnak, hogy a magyarországi folyók évtizedeken belül nyaranta akár a jelenleg szokásos szint felére apadhatnak. A talajvíz szintje megfelelő utánpótlás híján süllyedni fog, főként a völgyekben és az alacsonyabb területeken, például az Alföldön.

A várható éghajlatváltozásra való lehetséges válaszokat és az alkalmazkodási kihívásokat a negyedik fejezet részletezi.

1.2 Nemzetközi kötelezettségek

Az éghajlatváltozással szembeni küzdelem csak globális összefogással lehet eredményes. Ezt az összefogást testesíti meg az 1992-ben aláírt ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC), amely a legmagasabb szintű cselekvési-keretet és összhangot nyújtja a nemzetközi összefogáshoz. A keretegyezményben a fejlett ipari országok azt vállalták, hogy üvegházhatású gáz kibocsátásaik 2000-ben nem haladják meg az 1990-es szintet, valamint nyilvántartást vezetnek üvegházhatású gázkibocsátásaikról.

A keretegyezményben tett vállalás már az 1990-es évek közepén láthatóan elégtelen volt az éghajlatváltozás problémájának kezelésére. Ez a felismerés hívta életre az 1997-ben elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyvben a 38 fejlett és átalakuló gazdaságú ország vállalta azt, hogy 2012-ig kibocsátásaikat átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik az 1990-es bázisévhez *  képest. A Kiotói Jegyzőkönyv 2005. február 16-án lépett érvénybe, amelyben az EU-15-ök már átlagos 8 százalékos csökkentés mellett kötelezték el magukat, Magyarország 6 százalékos csökkentést vállalt. Magyarország a Kiotói Jegyzőkönyv aláírásakor nem az 1990-es általános bázisévet tekintette kibocsátás-csökkentési vállalásainak alapjául, hanem 1985-1987-es évek átlagát. Ebben az időszakban az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke 113 millió tonna volt, amely 2005-re 76 millió tonnára csökkent.

A keretegyezmény és annak jegyzőkönyve szempontokat biztosít a 2012-es vállalások megvalósításán túl a 2012 utáni lépésekre is. E szempontok alapján 2005 novemberében a 2012 utáni kibocsátás-csökkentési vállalásokkal kapcsolatban három tárgyalási folyamat indult el, amelyek várhatóan 2010-ben fejeződnek be. A tárgyalások legfőbb célja az, hogy a nemzetközi klímavédelmi erőfeszítések mögé sorakoztasson fel olyan országokat is, akik ugyan csatlakoztak a jegyzőkönyvhöz, de parlamenti jóváhagyás hiányában nem vonatkoznak rájuk kötelező csökkentési célok. Emellett az is szükséges, hogy a jelentős üvegházhatású gázkibocsátással rendelkező fejlődő országok is vállaljanak kibocsátás-csökkentési célokat lehetőségeiknek megfelelően.

Átmeneti gazdaságú Annex I országok: Bulgária, Horváto., Cseho., Észto., Magyaro., Letto., Litvánia, Lengyelo., Románia, Oroszo., Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna

Európa Annex I: Ausztria, Belgium, Dánia, Finno., Francio., Németo., Görögo., Izland, Íro., Olaszo., Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolo., Svédo., Svájc, Töröko., Egyesült Királyság

1.7. ábra - Az egy főre eső üvegházhatású gáz kibocsátás eltérő ország-csoportokban 2004-ben - Forrás: IPCC Negyedik értékelő jelentés, 2007.

A világ térségeinek átlagos kibocsátási adatait az 1.7. ábra mutatja be, melyből látható, hogy a világ lakosságának 20 százalékát jelentő Annex I (fejlett és átmeneti gazdaságú) országok összessége 2004-ben a globális kibocsátások 46 százalékáért volt felelős, ahol az egy főre eső kibocsátás átlagosan 14,6 tonna volt évente, míg a világ más részein 4,2 tonna. Az is látható, hogy bár Magyarország kis gazdaságként elenyészőnek mondható arányban részesedik az összes kibocsátásból, az egy főre jutó kibocsátást tekintve a világátlag felett vagyunk, így átlag feletti csökkentést is kell vállalnunk a felelősség elve alapján.

1.3 Az EU klímapolitikája

Az Európai Unió a Kiotói Jegyzőkönyvben az EU-15 tagállamokra együttesen vonatkozó 8 százalékos átlagos kibocsátás-csökkentést vállalt 2012-re az 1990-es kibocsátási szinthez képest. Azt, hogy a közös vállaláshoz melyik tagállam milyen mértékben járuljon hozzá egy úgynevezett tehermegosztási megállapodáson keresztül határozta meg. Ez a közös vállalás alapozta meg az EU éghajlat-politikájának kereteit.

A kibocsátás-csökkentési erőfeszítések eszközrendszerének kialakításában nyújt segítséget a 2000-ben indított Európai Éghajlatváltozási Program, amelynek fő feladata a Kiotói Jegyzőkönyv célkitűzéseinek eléréséhez megfelelő stratégia kidolgozása. E program eredményeként vezették be 2005-ben az uniós emisszió-kereskedelmi rendszert (ETS). Emellett ennek a programnak az ajánlása alapján született meg azon uniós szabályozás, amely a szintén üvegházhatású fluorozott szénhidrogének kibocsátását korlátozza és ellenőrzi (842/2006/EK rendelet).

A 2004 óta csatlakozott tagállamokra - a Kiotói Jegyzőkönyv keretében - természetesen nem a közös, 8%-os uniós vállalás, hanem az általuk 1997-ben önállóan vállalt kibocsátás-csökkentési célok vonatkoznak. Ugyanakkor emellett részt vesznek az EU kibocsátás-csökkentési erőfeszítéseiben is, az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez direkt vagy indirekt módon kapcsolódó közös uniós szabályozás kidolgozásában való közreműködéssel (pl. gépjárművek szén-dioxid kibocsátásáról szóló rendelet, üzemanyagok minőségéről szóló irányelv stb.).

Fontos lépés volt az Unió éghajlat-politikájában, hogy 2007. június 29-én az Európai Bizottság elfogadta első adaptációs tervezetét, melyet Zöld Könyv formájában, Brüsszelben, nyilvános vitára bocsátottak. Ennek legfontosabb eleme az integráció elve. Eszerint a klímapolitikát be kell építeni a fejlesztéspolitikába, azaz a kohéziós politika egyik központi elemévé kell tenni. Más szóval a klímaváltozással kapcsolatos beavatkozásokat nem önállóan kell tervezni és végrehajtani, hanem szerves egységben a közösségi forrású tervezésekkel és fejlesztésekkel. (Részletek az anyagból: „A globális felmelegedés tény. A klímaváltozás zajlik, sőt gyorsul. Amit ma látunk, csupán a klímaváltozás korai jele, eddigi üvegházgáz-kibocsátásaink következménye. Európának ébresztőt kell fújnia, hogy megvédje magát a klímaváltozás katasztrofális kibontakozásának következményeitől századunk során.”)

Az EU energiapolitikai és éghajlatváltozási „csomagja”

Az Európai Tanács a 2007. évi tavaszi ülésén tárgyalta az Európai Bizottság által előterjesztett energiapolitikai és éghajlatváltozási „csomagot” és következtetéseket fogadott el arról, hogy az Unió a nemzetközi tárgyalásokon szorgalmazni fogja azt a célkitűzést, miszerint a fejlett országokban az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2020-ra az 1990-es szinthez képest 30 százalékkal kell csökkenteni. Emellett az Unió önálló célként tűzte ki, hogy a nemzetközi keretrendszer megvalósulásának hiányában is az üvegházhatást okozó gázok legalább 20 százalékos kibocsátás-csökkentését vállalja 2020-ra az 1990-es szinthez képest. Továbbá átfogó globális kibocsátás-csökkentési keretrendszer létrejötte esetén az Unió kész akár 30%-os kibocsátás-csökkentésre is 2020-ig. Ennek a csökkentésnek a végrehajtását, valamint az unió energiabiztonságának javítását szolgálja az a 2007 márciusában elfogadott energiapolitikai javaslatcsomag, amelynek keretében célként tűzték ki, hogy 2020-ra az Európai Unió teljes energiafelhasználásának 20 százalékát fedezze megújuló energiaforrásokból, 20 százalékos energia-megtakarítást érjen el 1990-hez képest, és a bioüzemanyagok arányát 10 százalékra növelje a folyékony üzemanyagok esetében.

A 10 százalékos vállalás minden uniós tagállamra vonatkozik, az üvegházhatású gáz kibocsátás-csökkentés, a megújuló részarány és az energiahatékonyság esetében viszont a vállalás egy közös, uniós szintű vállalás, amit határozat formájában fognak a tagállamok között megosztani.

Fent megfogalmazott vállalások a tagállamok közötti megosztásáról hozta a Bizottság nyilvánosságra javaslatát 2008. január 23-án. A Bizottság az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerébe tartozó ágazatokra 2020-ra 21%-os csökkentést javasol a 2005. évi kibocsátásokhoz képest, tagállami differenciálás nélkül. A többi ágazatra vonatkozóan a javaslat szintén a 2005. évi kibocsátásokhoz képest mutatja be az egyes tagállamoktól elvárt erőfeszítéseket. A kibocsátás-csökkentés ezekben az ágazatokban az egyes tagállamok között egy főre jutó GDP alapján került elosztásra, így Magyarország ezen ágazatokra vonatkozóan 2020-ig 10%-kal növelheti a kibocsátásait a 2005. évhez képest.

1.4 A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia küldetése és jövőképe

A NÉS küldetése, hogy fejezze ki a jelen és jövő nemzedékek iránti aggodalmat, tükrözze Magyarország globális, EU-s és hazai felelősségét az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Járuljon hozzá az ország klímabarátabb fenntartható fejlődési pályára való áttéréséhez, a gazdasági versenyképesség javításához, az emberek biztonságának és életminőségének javításához, figyelembe véve az ország természeti, társadalmi és gazdasági adottságait, valamint a fejlett országokhoz (EU-hoz) történő felzárkózás kihívásait.

Jövőkép 2050-re

Globális és EU léptékben

Globális szinten az ÜHG kibocsátás csökkentéséről elvi egyetértés van, s a fejlett országoknak 2050-re akár 60-90%-os mértékben kell csökkenteniük kibocsátásaikat az 1990-es kibocsátási szintjükhöz képest. Széleskörű nemzetközi megállapodás van atekintetben, hogy a fejlett gazdaságú országok a fejlődő országok számára anyagi támogatást és technológiai transzfert biztosítanak a kibocsátás csökkentés költséghatékony megvalósítása érdekében, cserébe többlet kibocsátási jogosultságot nyerve.

Az EU-nak közös politikája van az éghajlatváltozás elleni fellépésre és az összes ezzel összefüggő politikában közös EU szintű politika van érvényben. Az energiaellátás szempontjából teljesen liberalizált, egységes piac jön létre, amelyben az éghajlatváltozás megakadályozása érdekében erőteljes állami/uniós beavatkozás fog megvalósulni. Ez lehetővé teszi, hogy a különböző helyen és különböző módon termelt energia az EU tagállamok számára elérhető legyen, mely biztosítja a költséghatékony kibocsátáscsökkentést az energiaellátás tekintetében.

Az EU aktív szerepet vállal az alacsony fejlettségű országok klímabaráttá alakításában, ehhez anyagi és technológiai támogatást is nyújt. Ezáltal biztosítja, hogy a fejlődő országokban már csak alacsony fajlagos alapanyag- és energiaigényű valamint kibocsátású technológiák kerüljenek alkalmazásra.

Magyarországon

Az egy főre eső üvegházhatású gázkibocsátás nem haladja meg az ökológiailag fenntartható szintet. Az energiahatékonyság javulása és energiatakarékosság következtében Magyarország jelenlegi villamos energiafelhasználása 70%-ban lecsökken és a jelenlegi hő felhasználásnak 5%-ra lesz szükség a hálózati melegvíz előállításhoz, illetve egyéb ipari folyamatok működtetéséhez.

A lakásállomány közel 40%-a már üvegházhatású gáz kibocsátás nélkül fog működni. A nem passzív technológiával készült házak kibocsátása is 75%-ban csökken az energiafelhasználás csökkentése érdekében tett felújítások következtében.

A közlekedés átalakulásában bekövetkező változások eredményeképp előtérbe kerül a nem motorizált közlekedés, valamint a tömegközlekedés. A motorizált gépkocsi állomány átalakul, a fajlagos fogyasztás lecsökkennek, s ennek következtében az ÜHG kibocsátások is a jelenlegi kibocsátások töredékére csökken, s elterjednek az alternatív meghajtású járművek, mind az egyéni, mind a tömegközlekedésű járművek esetében.

Ipar által okozott üvegházhatású gáz kibocsátás az újrafelhasználás, az alacsonyabb energiaigények, valamint a fajlagosan kisebb nyersanyag felhasználás következtében jelentősen lecsökken.

A mezőgazdaságban alacsony vegyszerhasználatú integrált, illetve biogazdálkodás válik uralkodóvá. A Nemzeti Erdőtelepítési Program megvalósításával az ország erdősültsége 27,4%-ra emelkedik.

2. A stratégia alapelvei és prioritásai

„A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit,
de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.”

Mahatma Gandhi

A NÉS az alábbi alapelvek figyelembevételével készült:

- Fenntarthatóság elve: a stratégia intézkedései figyelembe veszik a jövő nemzedékek életfeltételeit, igényeik kielégítésének feltételeit.

- Rendszerszemlélet: a stratégia az éghajlatváltozást a környezeti változást okozó hajtóerők, terhelések, állapot, hatás és válaszok dinamikus rendszerében értelmezi.

- Elővigyázatosság elve: a stratégia az éghajlatváltozás hatásai, emberi, természeti és társadalmi-gazdasági veszteségek realitása esetén, megfelelő óvintézkedések bevezetésével számol akkor is, ha tudományosan még nem bizonyított az egyértelmű ok-okozati összefüggés vagy a várható veszteség mértéke.

- Közös, de megkülönböztetett felelősség elve: az éghajlatváltozás globális természete valamennyi ország lehető legszélesebb együttműködését teszi szükségessé és azok részvételét igényli a hatékony és megfelelő nemzetközi cselekvésben az adott lehetőségeiknek, valamint a társadalmi és gazdasági feltételeiknek megfelelően.

- Szolidaritás elve: azon alapul, hogy az egyes ember és a társadalom lényegük szerint és tevékeny módon egymásra van utalva, és így a kölcsönös kötelezettségvállalás, illetve egymás megsegítésének szerepét hangsúlyozza.

- Megelőzés elve: általános érvényű, egyben bizonyított elv, hogy a veszteségekkel fenyegető változások megelőzésének költsége akár több nagyságrenddel is kisebb, mint a bekövetkezett kár helyreállításának várható ráfordításai.

- Decentralizáció, regionalizmus elve: a klímaváltozáshoz kapcsolódó intézkedések megvalósításának, a munka- és hatáskör megosztásának a szubszidiaritás elvén kell alapulnia, vagyis minden döntést azon a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol az optimális informáltság, a döntési felelősség és a döntések hatásainak következményei a legjobban láthatók és érvényesíthetők.

- Környezeti igazságosság elve: korra, nemre, etnikumra és társadalmi-gazdasági helyzetre való tekintet nélkül biztosítani kell az egyenlő hozzáférés jogát a környezeti közjavakhoz és az egészséges környezethez, a környezeti károk terheit és felszámolásának költségeit pedig méltányos módon kell elosztani a különböző érintettek között.

- Környezeti átterhelések kiküszöbölése: csak olyan intézkedések elfogadhatók, amelyek nem okoznak összemérhető környezeti terheket más környezeti és természeti rendszerekben és térségekben.

- Integráció elve: a környezet megóvása minden ágazati politika szerves részét alkotja. Ennek megfelelően, az éghajlatváltozási stratégia szempontjait és iránymutatásait be kell építeni valamennyi hazai kormányzati stratégiába, tervbe és programba, amelyek tevékenységei a klímaváltozással - közvetlenül vagy közvetve - összefüggésben állnak.

Az integráció elve szerint:

1. a klímapolitikát be kell építeni a fejlesztéspolitikába;

2. a klímaváltozást a kohéziós politika magvává, szervező erejévé kell tenni;

3. a megelőzési és alkalmazkodási intézkedéseket szervesen integrálni kell a már létező és a most készülő jogalkotási tevékenységbe, fejlesztési projektekbe, közösségi finanszírozású operatív programokba és akciótervekbe;

4. a már zajló fejlesztéseknek el kell végezni a klímaérzékenységi vizsgálatát (a fejlesztés legyen összhangban a kibocsátás-csökkentés és az alkalmazkodás szempontjaival);

5. a klímakutatásokat integrálni kell az egyéb tudományos vizsgálatokba és kutatásokba;

6. be kell vonni a társadalmat és az üzleti szférát a klímapolitika alakításába;

7. új társadalmi, gazdasági, technológiai és fejlesztési irányokat kell keresni;

8. a klímapolitikát érintő fejlesztési elképzelések megvalósításánál érvényesíteni kell a decentralizáció és a területiség elvét.

A NÉS prioritásai pedig a fentiek alapján, és az előzetes szakmai, társadalmi, civil- és környezetvédelmi szervezetekkel történt egyeztetést követően:

A nemzetközi kötelezettségek maradéktalan teljesítése

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) Magyarország középtávú klímapolitikájának irányát jelöli ki a 2008-2025 közötti időszakra, elkészítését az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. tv. (V. 28.) 3. § rendelkezése írja elő. A Magyar Köztársaság által vállalt nemzetközi kötelezettségek maradéktalan teljesítése az ország nemzetközi (ezen belül különösen európai uniós) megítélését határozzák meg, ezért a stratégiában foglalt célkitűzések teljesítése (az egyetemes emberi érdek mellett) olyan nemzeti érdekként értelmezendő, amely hosszú távú kihatásokkal jár mind az ország politikai és gazdasági kapcsolatainak alakulására, mind az ország állampolgárainak egyéni életmódjára és boldogulására.

Az éghajlatváltozás hajtóerői elleni küzdelem

Az éghajlatváltozás oka alapvetően nem a technikai tudásunk hiányosságában, hanem társadalmi értékeink és viselkedésünk torzulásaiban rejlik. Amíg az emberek nem tulajdonítanak értéket az alapvető emberi életfeltételeknek, a tiszta levegőnek, a földnek és az ivóvíznek, hanem magától értetődőnek tekintik megszokott életkörülményeiket (ezek közé sorolva az éghajlat adott jellemzőit is), valamint, amíg nincsenek tisztában az éghajlatváltozás következményeivel, nem is változtatnak szokásaikon és életmódjukon. E szükséges szemléletváltozás és állampolgári, civil és vállalkozói tudatosság nélkül, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a mégoly megalapozott stratégia is csupán részleges és korlátozott eredményeket érhet el, kitűzött céljait tekintve pedig eredménytelenné válhat. Ezért az értékelvű politizálás és közpolitika-alkotás meghatározói között a természeti erőforrások védelmének és a fenntartható fejlődés szellemiségének elsődlegességet kell kapnia, illetve irányadóvá szükséges válnia a NÉS megvalósítása során.

Az állampolgári és vállalkozói szemléletváltás érdekében átfogó társadalmi párbeszéd kezdeményezésére van szükség, világosan meg kell mondani az állampolgároknak, hogy az éghajlatváltozás katasztrófája csak akkor kerülhető el, ha termelési és fogyasztási szokásaikat átalakítják. E téren nem csupán tájékoztatni szükséges az embereket, de meg is kell őket nyerni az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez.

A vállalatok és a teljes üzleti szféra jelentős mértékben járulhat hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Éppen ezért párbeszédet kell kezdeményezni a vállalkozásokkal, partneri viszonyt kell létrehozni az üzleti szféra és az éghajlatváltozási stratégiában érintett kormányzati szervek és önkormányzatok között, velük együtt, közösen munkálkodva egy új „zöld” és/vagy „fenntarthatósági társadalmi szerződés” megalkotásán. Az üzleti szféra felelősségének erősítése érdekében elengedhetetlen a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) jelenlegi gyakorlatának az éghajlatváltozás elleni küzdelem stratégiája szerinti befolyásolása.

Kibocsátás-csökkentés

Az éghajlatváltozás kockázatának korlátozását alapvetően az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésével lehet elérni. Ennek érdekében a kibocsátások hathatós és tényleges mérséklését kell elérni leginkább az energetikában, az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság és a hulladékgazdálkodás terén. A lakossági és kommunális szektor igen jelentős kibocsátás-csökkentési potenciállal rendelkezik, tekintettel arra, hogy az eddigi és jelenlegi kibocsátás-csökkentést célzó intézkedések a lakossági szektort alig érintették, továbbá azért, mert a teljes kibocsátás közel harmadáért ez a szektor a felelős.

A kibocsátások mérséklésére irányuló tevékenységeket alapvetően költséghatékonyságuk sorrendjében kell végrehajtani, ennek az elvnek az alkalmazása biztosítja, hogy adott költségen a legnagyobb mértékű kibocsátás-csökkentést lehessen elérni.

Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz

Az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásának még igen jelentős mérvű csökkentése esetén is a korábbi évtizedek/évszázadok emberi tevékenységek következményeként napjainkra már kialakult éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásait biztosan el kell viselnie a magyar társadalomnak. Az éghajlatváltozás fokozódó hatásai eltérő mértékben ugyan, de az ország egész területét, a társadalom szinte valamennyi rétegét, minden állampolgárát és minden vállalkozását érintik, illetve érinteni fogják. A klímaváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodás mind a magyar társadalom tagjaira, mind az ország természetes élővilágára vonatkozik és értendő. A NÉS elsősorban a természetes élővilágra, az emberi környezetre, illetve a humán egészségügy, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az épített környezetre gyakorolt hatásokat veszi számba.

3. Az éghajlatváltozás mérséklése

„A természet hatalmas, az ember parányi.
Ezért aztán az ember léte attól függ,
milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel,
mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit
saját hasznára.”

Szent-Györgyi Albert

A klímaváltozás kockázatának korlátozását az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésével lehet elérni. Az üvegházhatású gázok jövőbeni kibocsátásának érdemi csökkentésére csakis világszintű összefogással van esély. Magyarországnak ezért az éghajlatváltozás elleni küzdelemből akkor is ki kell vennie a részét, ha globális léptékben csak nagyon kis mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. Egy globális klímapolitikai rendszer nem csak kibocsátás-csökkentési kötelezettségekkel jár, hanem átformálja a globális gazdaság ösztönzőit és olyan gazdasági környezetet is létre kell hoznia, amelyben a csökkentés a gazdasági fejlődés elkerülhetetlen velejárója.

3.1 Kibocsátási helyzetkép

Éghajlatvédelmi szempontból Magyarország helyzete ellentmondásos, csakúgy, mint a régióban a többi korábbi szocialista országé. Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása jóval alacsonyabb, mint az 1990-es éveket megelőzően, amely időszak a klímavédelmi nemzetközi vállalások alapjául szolgál. Ugyanakkor a viszonylag kedvező állapot nem a klímatudatosságnak köszönhető, hanem a kibocsátás nagy részéért felelős szocialista nehézipar megszűnésének, a gazdasági szerkezet átalakulásának.

Magyarország a régióban az egyik legjobb mutatóval rendelkezik az egy főre jutó kibocsátás tekintetében. Az ország az éghajlatvédelem jegyében született Kiotói Jegyzőkönyvben azt vállalta, hogy a globális felmelegedést előidéző gázok kibocsátását éves szinten 6 százalékkal csökkenti 2008-2012 között az 1985-1987-es átlagos kibocsátáshoz képest. A nemzeti üvegházhatású gáz kibocsátás nyilvántartási rendszer adatai alapján Magyarország a kiotói vállalásánál 24,6 százalékkal alacsonyabb szinten állt a legfrissebb, 2005-re vonatkozó adatok szerint.

A hazai üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulását a 3.1. ábra mutatja be.

3.1. ábra - Üvegházhatású gázok kibocsátásának változása (CO2 egyenértékben) nyelők által történő szén-dioxid megkötés nélkül - Forrás: Nemzeti ÜHG Kibocsátási Leltár, 2007.

A kibocsátási trendek arról tanúskodnak, hogy döntően a nehézipar összeomlását követően, 1992 óta lényegében nem változott az ország üvegházhatást okozó gázkibocsátása.

A szén-dioxid (CO2) kibocsátás elsősorban energetikai eredetű, vagyis tüzelőanyagok égetéséből származik, így a rendszerváltást követő csökkenését a gazdaság teljesítményének, ezáltal pedig a tüzelőanyag-felhasználásnak a csökkenése okozta. Másrészt csökkent a kibocsátás a gazdasági szerkezetváltás, valamint a felhasznált tüzelőanyagok szerkezetében bekövetkezett változás miatt is: az ipar a kibocsátások szempontjából kedvezőtlenebb szén helyett áttért a földgáz használatára.

A metán (CH4) kibocsátásnál két, ellentétes hatás érvényesült. Az egyik az állatállomány csökkenéséből adódó mérséklődés, a másik a vezetékes gáz térhódítása következtében jelentkező szivárgásokból adódó kibocsátás-növekedés.

A dinitrogén-oxid (N2O) kibocsátás elsősorban a mezőgazdasági teljesítményt követte. A kibocsátás az időszak elején jelentősen csökkent, majd ezt követően kissé emelkedő, majd ismét süllyedő értéket mutat.

A HFC gázok alkalmazása az 1990-es évek második felében vált intenzívebbé, a freon típusú hűtőközegek használatának korlátozásával összhangban. A növekedés egyértelmű, ám 2003-tól stagnálás figyelhető meg. Ennek elsősorban az az oka, hogy a HFC gázok használata a háztartási hűtőgépgyártásból kezd kiszorulni.

A PFC-k kibocsátása leginkább az alumíniumgyártáshoz kapcsolódik, ezért tendenciája azzal együtt változik. Az időszak elején jelentős csökkenés után egy lassú, folyamatos emelkedés következett be.

A kén-hexafluorid (SF6) kibocsátás elsősorban a villamos energetikai ipar felhasználásának a függvénye, tendenciája a gyártási-felhasználási igényektől függően változik, de folyamatosan emelkedő képet mutat.

A kibocsátásokért leginkább felelős ágazatokat a következő alfejezetek tárgyalják. A kibocsátások alakulását ágazatok szerint a 3.2. ábra szemlélteti.

3.2. ábra - Az egyes szektorok részesedése a teljes magyarországi kibocsátásban - Forrás: Nemzeti ÜHG Kibocsátási Leltár, 2007.

3.1.1 Energia

Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, az éghajlatváltozás kockázatának csökkentésében az energiaszektornak döntő szerepet kell játszania, hiszen az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 75 százaléka az ágazathoz köthető. A szektor kibocsátásainál az összes villamos energia- és hőtermelésre fordított - beleértve a háztartásokban felhasznált - tüzelőanyagokból és a közlekedés során elégetett üzemanyagból származó ÜHG-t kell figyelembe venni.

Az energetika meghatározó szerepét jól szemléltetik a 2005-ös adatok, amelyek szerint az 1.153,2 PJ belföldi energiafelhasználás csaknem 81 százalékot fosszilis energiahordozókból fedezte az ország. Ez nem csak klímavédelmi szempontból, hanem energiabiztonsági megfontolásokból is rendkívül hátrányos. Magyarország ugyanis a fosszilis energiahordozók több mint 77 százalékát importból szerzi be. A megújuló energiatermelés igen alacsony, mindössze 4,1 százalékot képviselt a teljes energiafelhasználáson belül 2005-ben, és azt is jelentős részben környezetileg fenntarthatatlan módon érte el.

3.1.2 Ipar

A szektor közvetlen energiafelhasználása 2005-ben 275 PJ volt, ami a teljes közvetlen energiafelhasználás több mint 30 százaléka. Az ipar energiafelhasználása 1990 és 1997 között jelentős mértékben, 40 százalékkal csökkent, néhány évig szinten maradt, az utóbbi években pedig újból kis mértékű növekedés figyelhető meg.

Az energiafelhasználás tüzelőanyag-szerkezete főképp földgázon alapul - kivéve azon ágazatokat, ahol erre a technológiából adódóan (például vas- és acélipar) nincs lehetőség. A fosszilis energiahordozókon belül a földgáz a leginkább klímabarát, ennek eredményeképp az ipar mintegy 34 százalékban felelős az összes üvegházhatású gáz kibocsátásért.

A szerkezetátalakítás az 1990-es évek első felében megtörtént, ennek eredménye a nagy mértékű energiafelhasználás- és kibocsátás-csökkenés volt. További érdemi szerkezetátalakulás középtávon nem várható, a törekvéseknek inkább arra kell irányulniuk, hogy energiaigényes, nagy kibocsátású iparágak betelepülését gátolják. Ellenkező esetben, energia intenzív termelés Magyarországra települése az ország kibocsátás-csökkentési erőfeszítéseit áshatja alá, más gazdasági szereplőkre és a lakosságára aránytalanul nagy kibocsátás-csökkentési terhet hárítva.

Az iparban számos energia-megtakarítási lehetőség és ebből adódóan kibocsátás-csökkenést eredményező technológiai beavatkozás létezik, ezeket az energiáról szóló alfejezet tárgyalja. Az egyéb, nem energetikai kibocsátás csökkentési lehetőségekkel (például az ipari szerkezetváltozás, az újrahasználat és hasznosítás, és az alacsonyabb kibocsátású helyettesítő termékek alkalmazása által) külön fejezet foglalkozik.

A gazdasági szerkezet alakulásával kapcsolatosan az energiaigényes, nagy kibocsátású, egyben kevés embert foglalkoztató, nem hazai igényeket kielégítő iparágak betelepülését nem kell támogatni. Ez azt jelenti, hogy a beruházási támogatások nyújtásánál vizsgálni kell, hogy egy adott, az üvegházhatású gázkibocsátásokat növelő létesítmény megvalósítása középtávon milyen plusz kibocsátás-csökkentési szükségletet eredményez annak érdekében, hogy a kibocsátás-csökkentési vállalásának Magyarország meg tudjon felelni, és ennek költségével együtt a létesítendő üzem továbbra is pozitív gazdasági hasznot eredményez-e. Elsősorban az alacsony energiaintenzitású, magas hozzáadott értékkel rendelkező technológiák, ágazatok támogatandók, szükséges annak a kinyilvánítása és jogszabályi megerősítése, hogy csak a fenti elveknek megfelelő beruházások támogathatók.

A beruházások ösztönzésének, illetve a magas energiaintenzitású beruházások korlátozásának további lehetősége a kibocsátás-kereskedelmi rendszer.

Az ipari hulladék energiák maximális hasznosítását, illetve az ipar energiaszükségletének minél nagyobb mértékben hulladék és megújuló forrásokból történő fedezését elő kell segíteni és ösztönözni szükséges.

3.1.3 Közlekedés

Az éghajlatvédelmen belül a közlekedési ágazat az egyetlen, ahol a végső energiafelhasználást tekintve a világtrendekhez hasonlóan Magyarországon is nő az energiafelhasználás és ezzel együtt az éghajlatváltozást fokozó hatása is.

Az üvegházhatású gáz kibocsátások a statisztikában szereplő valamennyi ágazatban külön-külön is csökkentek, kivéve a közlekedési ágazatot, ahol az ÜHG leltár alapján a szektor abszolút kibocsátásában 26 százalékos növekedés következett be 2002 és 2005 között. A leltár alapján a közvetlen közlekedési kibocsátások aránya az összes kibocsátáson belül 1985 és 2005 között 6,44 százalékról 16,2 százalékra növekedett. Az unióban hasonló tendenciák érvényesültek, azonban a közlekedési kibocsátások részaránya megközelíti a magyarországi arány kétszeresét. Magyarországon a közlekedési ágazat részesedése a végső energiafogyasztásból 21 százalékos, ami az egyik legjelentősebb összetevője a magyar energiafelhasználásnak.

A közlekedési szektoron belül 90 százalékos részesedéssel a közúti közlekedés a legszámottevőbb kibocsátási forrás. A közúti közlekedésen belül a kibocsátás több mint a feléért a személygépjárművek, egyharmadért a teher- és áruszállító gépjárművek, míg a fennmaradó részért a buszok és az egyéb közlekedési járművek felelősek.

A közlekedési kibocsátásokat tekintve fontos figyelembe venni a közlekedésben végbemenő struktúraváltozást, ami a klímabarátabb közlekedési módok visszaszorulását, illetve a kibocsátás intenzívebb eszközök fokozottabb igénybevételét jelenti. Az emberek egyre inkább a tömegközlekedéstől az egyéni közlekedés felé, a szállításban érintett cégek a vasúti áruszállítástól a közúti szállítás felé fordulnak.

Ennek következményeképpen a fajlagos energiafelhasználás 2000-ig egy évtized alatt mintegy 15 százalékkal nőtt a személyszállításban és 20 százalékkal az áruszállításban. Jelenleg még az EU-15-ös átlag felett van a környezetbarátabb közlekedési módok aránya, amennyiben ez a struktúraváltási tendencia tovább folytatódik, és „eléri” a régi tagállamok arányait, a fajlagos kibocsátások további 20-35 százalékos emelkedése várható.

Magyarországon 2005-ben az ezer főre jutó személygépjárművek száma 280 db, ami az EU 27 tagállamában a harmadik legalacsonyabb érték, míg az EU-25 tagállamban az 1000 főre jutó személygépkocsik száma 463. Mindez a jövőben az ezer főre jutó autók számának további növekedését vetíti előre.

A közlekedési szerkezetátalakulás és a személygépkocsi állomány növekedése várhatóan a közlekedési ágazat sokkal jelentősebb kibocsátás-növekedését vonja maga után, mint az EU-15 országban és más fejlett országokban. Mivel a nyugati gazdaságok példája azt mutatja, hogy az autós közlekedés irányából már igen nehéz a tömegközlekedés irányába ösztönözni a szerkezetváltást, igen fontos a mai szerkezetnek legalább a megtartása.

A közlekedés technikai fejlődésének köszönhetően jelentősen csökkent a fajlagos szén-dioxid-kibocsátás, azonban az autópark és az autózott kilométerek számának növekedése ezt az eredményt felemészti. Csak a közlekedéspolitika szintjén, átfogó intézkedésekkel lehet eredményesen és tartósan megváltoztatni a jelenlegi kibocsátási tendenciákat.

3.1.4 Mezőgazdaság és erdészet

A mezőgazdaság kibocsátásának aránya az ország üvegházhatást okozó gázkibocsátásán belül 11,2 százalékot tesz ki, ezen belül a metán a kibocsátások 24,3 százalékért, a dinitrogén-oxid pedig 67,7 százalékért felelős.

Ugyanakkor a földterület használatának változása és az erdők a teljes kibocsátásnak majdnem 6 százalékát, az összes szén-dioxid kibocsátásnak pedig majdnem 8 százalékát elnyelik. A magyarországi erdők évente mintegy nettó 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami nem elhanyagolható mennyiség a 2005-ben az ország által kibocsátott 80,2 millió tonna szén-dioxid egyenértékben kifejezett üvegházhatású gáz mennyiségéhez képest.

3.1.5 Hulladék, szennyvíz

Magyarországon a hulladékgazdálkodásból, valamint a szennyvízkezelésből származik a teljes üvegházhatású gázkibocsátás 6-7 százaléka. A kibocsátást az elszállított és lerakott települési (és ipari) hulladék anaerob bomlási folyamatából származó, illetve a szennyvízkezelés során képződő metán teszi ki.

A helyzet várhatóan javul, hiszen az európai uniós jogszabályokkal összhangban 2009-ig körülbelül 2000 hulladéklerakót kell bezárni. Ezen lerakók nagyobb hányadára készültek már rekultivációs tervek, mely által lehetőség nyílik a bezárt hulladéklerakóknál a képződő üvegházhatású gázok befogása, s így elkerülhető a metán gáz légkörbe kerülése, s ezzel egy időben pedig alternatív energiaforrásként is fel lehet használni.

Ugyanígy használható alternatív energiaforrásként a szennyvízkezelés során képződő metán is. Erre gazdaságossági szempontok miatt elsősorban a nagyobb városokban van mód. Jó példa az észak-csepeli szennyvíztisztító beruházás, ahol úgy tervezték meg a fejlesztést, hogy a képződő metánra alapított gázmotorok fedezik a telep energiaellátását. A nagyobb városok és egyéb akár a 15 ezer lakosegyenértéknél nagyobb (szennyvíz-) agglomerációk esetében is lehetőség nyílik a fenti megoldásokra.

3.2 Kibocsátás-csökkentési jövőkép

A szakértők szerint a klímaváltozás kockázatának nagy biztonságú csökkentéséhez szükséges lenne, hogy 2050-re a légköri üvegházhatású gázkoncentráció ne haladja meg a 450 ppm szintet. Ennél a légköri koncentrációszintnél ugyanis az üvegházhatás valószínűleg csak annyira fokozódik, hogy legfeljebb 2 °C átlagos globális felszíni hőmérséklet-emelkedés következik be. A tudósok véleménye alapján ilyen mértékű melegedés még nem jár visszafordíthatatlan hatásokkal.

Jelenleg 380 ppm körüli az üvegházhatású gázok koncentrációja, ami globális szinten a kibocsátások gyorsuló ütemű növekedése miatt folyamatosan, évente mintegy 2 ppm-mel emelkedik.

A cél elérése érdekében 2050-ig azt kellene elérni, hogy a globális kibocsátások legalább 40 százalékkal csökkenjenek az 1990. évi kibocsátási szinthez képest. Az éghajlatvédelmi szempontból eddigi rossz tendencia következményeként 2004-ben a kibocsátások 25 százalékkal haladták meg az 1990. évi szintet. Ezért ha a 2004. évi kibocsátások képezik az összehasonlítás alapját, akkor ehhez viszonyítva a kibocsátásokat 50-80 százalékkal szükséges globális szinten csökkenteni 2050-ig.

3.2.1 Kibocsátás-csökkentési célok

Magyarország kibocsátás-csökkentési törekvéseit eddig a Kiotói Jegyzőkönyvben 2012-re tett 6 százalékos csökkentési vállalása határozta meg. 2012 után a fejlett ipari országoknak (Annex I.), közöttük Magyarországnak is jelentősebb mértékben kell kibocsátását csökkenteni, mint a globális átlag. Ezt indokolja az egy főre jutó kibocsátások jelenlegi szintje, valamint az átlaghoz képest magasabb gazdasági fejlettsége, és a történelmi kibocsátások mértéke, hiszen egyes üvegházhatású gázok légköri tartózkodási ideje több száz év.

A globális kibocsátás-csökkentés célja a veszélyes mértékű éghajlatváltozás elkerülése. E cél teljesülésének valószínűsége lényegében attól függ, hogy milyen szinten stabilizálódik az üvegházhatású gázok légköri koncentrációja (ppm CO2 egyenértékben). Minél kisebb ez a szint, a siker annál valószínűbb. A különböző gázkoncentráció szintekhez tartozó kibocsátás-csökkentési szükségleteket a 3.1. táblázat szemlélteti. (Hogy a globális csökkentési cél az egyes ország csoportokra milyen terheket ró, nagyban függ attól, hogy a terhek megosztásánál milyen hatékonysági, illetve igazságossági elvet alkalmazunk - ezt tükrözik a gyakran elég tág intervallumok.)

Légköri ÜHG Régió ÜHG kibocsátás
koncentráció 2020 2050
450 ppm CO2 egyenérték Globális +10% -40%
EU25 -37% - -30% -90% - -78%
Annex I -42% - -25% -93% - -79%
Fejlődő Jelentős eltérés a referenciától minden régióban Jelentős eltérés a referenciától minden régióban
550 ppm CO2 egyenérték Globális +30% -10%
EU25 -28% - -20% -88% - -68%
Annex I -29% - -16% -90% - -68%
Fejlődő Jelentős eltérés a referenciától
Latin Amerikában, Közel Keleten és Ázsiában
Jelentős eltérés a referenciától minden régióban
650 ppm CO2 egyenérték Globális +50% +45%
EU25 -18% - -8% -63% - -47%
Annex I -14% - 6% -76% - -48%
Fejlődő Eltérés a referenciától Latin Amerikában, Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában Eltérés a referenciától a legtöbb régióban, különösen Latin Amerikában, Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában
3.1. táblázat - Kibocsátás-csökkentési intervallumok minden jelentősebb rezsim modellt felhasználva, mint százalékos változás az 1990-es szinthez képest, 450, 550 és 650 ppm CO2 egyenérték forgatókönyveket figyelembe véve - Forrás: Factors underpinning future action - 2007 update, Ecofys 2007. május

Az eltérő stabilizációs koncentrációs szintek eltérő kibocsátás-csökkentési kihívást jelentenek globálisan. A koncentrációs szintek magasabb szinten történő tetőzése kisebb csökkentést követel meg, de nagyobb a kockázata, hogy visszafordíthatatlan éghajlatváltozás következik be.

Magyarországnak a jövőben az Európai Unió által kitűzött, első fejezetben már ismertetett célokhoz kell igazítani az éghajlatvédelmi kötelezettségeket. Az EU állam- és kormányfői 2007 márciusában abban állapodtak meg, hogy az unió szén-dioxid-kibocsátását 2020-ra 20 százalékkal kell csökkenteni 1990-hez képest. A döntés része volt az is, hogy amennyiben a világ más, jelentős kibocsátó országai is vállalnak megfelelő mértékű csökkentést, akkor az EU kész 30 százalékos csökkentésre. A 2020 utáni időszakról döntés nem született, de a kormányfők 2050-re előirányoztak egy 60-80 százalék közé eső csökkentési célt.

Az EU tagállamok összességére, az üvegházhatású gáz kibocsátó ágazatok teljes körét figyelembe vevő kibocsátás-csökkentési célok elérésére az egyes tagállamok eltérő vállalásokat tesznek, amelyet egy úgynevezett tehermegosztási megállapodás fog tartalmazni. Számos módszer létezik az uniós tehermegosztási megállapodáson belül a tagállamok kibocsátás-csökkentési céljainak elosztására, ezek alapján egy intervallum jelölhető meg, amelyen belül kell meghatározni a kibocsátás-csökkentési célokat. A kibocsátás-csökkentési célok meghatározásánál a hosszú távú kibocsátás-csökkentési szükségletek (2 °C) végrehajtásához előrevetített csökkentési kényszert kell figyelembe venni.

Magyarország esetében megállapítható, hogy a gazdaság fejlődése szempontjából az EU átlagot jelentősen meghaladó kibocsátás-csökkentési kötelezettség akadályozná Magyarország gazdasági felzárkózását az unió átlagához. A kibocsátás-csökkentési erőfeszítések korai, fokozatos bevezetésével azonban elkerülhető egy olyan későbbi sokkhatás, amely egy viszonylag hirtelen csökkentési kényszerrel járhat együtt. A GDP-re vetített kibocsátások szintén azt jelzik, hogy vannak még kiaknázatlan, nem túl drága kibocsátás-csökkentési lehetőségek.

Mindezek tükrében a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátások csökkentési célja a következőkben foglalható össze 2025-re, a NÉS időtávjának végére vonatkozóan:

az EU 20 százalékos egyoldalú kibocsátás-csökkentési vállalása esetén: 16-25 százalékos csökkentés 1990-es kibocsátási szinthez képest;

átfogó globális keretrendszer, azaz mínusz 30 százalékos EU cél esetén: 27-34 százalékos csökkentés az 1990-es kibocsátási szinthez képest.

Az Unió által kitűzött 30%-os kibocsátás-csökkentési cél feltételrendszerének megvalósulása esetén hazánk 2025-re kitűzött kibocsátás-csökkentési céljainak eléréséhez a hazai eszközök mellett kibocsátás-ellentételező egységek vásárlására is szükség lehet. A fejlődő országokban olcsóbban végrehajtott kibocsátás-csökkentésből származó kibocsátási jogosultságok kereskedelme már jelenleg is működik. Amennyiben a 2012 utáni nemzetközi keretrendszerre vonatkozó tárgyalások sikeresen végződnek, szükséges 2012 előtt felállítani egy állami vásárlási programot, hogy 2012 után megfelelő tapasztalatok birtokában indulhasson a szükséges kibocsátási jogosultságok vásárlása.

3.2.2 Egy alacsonyabb széntartalmú gazdaság felé

A kibocsátások csökkentése, ezzel pedig az ország klímabarátabb fenntartható fejlődési pályára állítása nem rontja a gazdasági versenyképességet, hanem épp ellenkezőleg, javítja azt. A kibocsátások csökkentésével mérséklődik a gazdaság úgynevezett szén-intenzitása, más néven egy alacsony széntartalmú gazdaság jön létre. Az ezzel együtt járó, versenyképességgel összefüggő hatások:

Az ilyen típusú gazdaság magasabb fokú energiabiztonsággal bír, hiszen kevésbé függ a külföldről származó fosszilis tüzelőanyagoktól;

A fosszilis energiahordozók okozta gazdasági teher az elkövetkező években, évtizedekben vélhetően egyre csak nőni fog, így egy alacsony szénintenzitású gazdaság szereplői számára jelentős költségmegtakarítást is jelenthet, ha a növekvő fosszilis tüzelőanyag áraktól függetleníteni tudják magukat.

Az árnövekedésnél, különösen a földgáz és kőolaj esetében a készletek felhasználásának csúcspontja a 2010-es és 2030-as évek között várható.

Ehhez társul még a szén-dioxid kibocsátás ára, amely egyes, a kibocsátás-kereskedelem alá tartozó ágazatokban már most is jelentkezik, és amely hosszú távon minden bizonnyal emelkedni fog. Ez pedig megnöveli a „szén-intenzív” termelés költségét, és csökkenti annak versenyképességét.

Pozitív társadalmi hatás még, hogy az alacsony széntartalmú gazdaságban elterjedten használt megújuló energia előállítása sokszor munkaigényesebb, mint a hagyományos energiatermelés. Ezért az átállás munkahelyeket teremt.

Az alacsonyabb széntartalmú pályára állás paradigmaváltást igényel. Az alacsony és a magas széntartalmú gazdaság közötti alapvető különbségeket mutatja be a 3.2. táblázat.

Magas széntartalmú gazdaság Alacsony széntartalmú gazdaság
Villamos energia
Energia-szerkezet A villamos energia termelés nagy része szén, olaj és gáz felhasználásával történik A villamos energia előállítása túlnyomórészt vagy teljesen alacsony széntartalmú forrásokból származik: megújuló (szél- és napenergia, biomassza); a szén-dioxid kibocsátó erőművek szénbefogást és tárolást alkalmaznak; nukleáris energia
Energiahatékonyság A villamos energia termelés hatásfoka alacsony, a kapcsolt energiatermelési lehetőségek nincsenek teljes körűen kihasználva A villamos energia termelés hatásfoka magas, a kapcsolt villamos energia termelési lehetőségek kihasználása tovább bővül a decentralizált villamos energia termelés térnyerésével egy időben
Energia-takarékosság A villamos energia szolgáltatóknak a lehető legnagyobb mennyiségű villamos energia eladása az érdeke A villamos energia szolgáltatóknak a környezetbarát energia eladása, és a villamos energia fogyasztás csökkentése érdekükben áll
Ipar
Gazdasági szerkezet A gazdaság szerkezetében jelentős a magas energiaintenzitású ágazatok aránya A gazdaság szerkezete a kevésbé energia-intenzív ágazatok felé tolódik el, részben a fogyasztás szerkezetének átalakulása, részben a termelésükhöz magas fajlagos energiamennyiséget igénylő anyagok hulladékainak hasznosítása következtében
Energiahatékonyság Az egyes termékek termelése a legjobb elérhető technikához képest magas fajlagos energiafelhasználással történik Az egyes termékek termelése során az energia-megtakarítási lehetőségek kiaknázása elsődleges szempont
Hasznosítás A termékek és a termelés megtervezése során nem helyeznek hangsúlyt azok újrahasznosíthatóságára A termékek könnyebben újrahasználhatóak lesznek
Fogyasztói szerkezet és végfelhasználói energia-takarékosság A helyettesíthető köztes és végtermékek közötti választás során nem szempont a termelés során kibocsátott ÜHG mennyisége Egymással helyettesíthető termékek esetén, mind a termék előállítása, mint használata során keletkező ÜHG kibocsátás tekintetében az alacsonyabb ÜHG kibocsátást eredményező termék preferált
Hőenergia
Energia-szerkezet A hőtermelés alapja olaj, szén és gáz A hőtermelés alapja alacsony széntartalmú tüzelőanyag vagy technológia, mint biomassza.
Energiahatékonyság Más feldolgozásból és áramtermelésből származó hő nem kerül felhasználásra A villamos energiával kapcsoltan termelt hő elterjed
Végfelhasználói energia-takarékosság Az épületek úgy épülnek, hogy nagymértékben használják és pazarolják az energiát Minden új otthon úgy épül, hogy sokkal kevesebb fűtést igényel, vagy egyáltalán nem igényel fűtést (passzív épületek); jobban tervezett és mikro- és közösségi szintű hőtermelés
Végfelhasználói energia-takarékosság A legtöbb háztulajdonos nem ruház be szigetelésbe a pénzpiaci és információs korlátok miatt pedig középtávon megtérülő beruházást jelentene Minden háztulajdonos számára elérhető egyszerű szolgáltatás, az energia audit elvégzése és az energiafelhasználás csökkentése
Közlekedés
Közlekedési módok megoszlás A személygépkocsi használat növekszik, ahogy a jövedelmek növekednek, a légi közlekedés rohamosan növekszik Az emberek fenntarthatóbb közlekedési módokat választanak, beleértve a helyi és regionális felszíni tömegközlekedés nagyobb használatát, a gyaloglást és biciklizést
Közlekedési módok megoszlása A közúti szállítás aránya növekszik A közúti szállítás aránya csökken, a szállítási igények tudatos tervezésén, a fenntartható szállítási eszközök választásán keresztül
Energia-szerkezet A legtöbb gépjárművet fosszilis üzemanyag hajtja A járművek alacsony széntartalmú üzemanyagokat (hosszútávon villamos energiát és hidrogént) használnak.
Energia-szerkezet Az üzemanyag-ellátók a benzint és dízelt helyezik középpontba Az üzemanyag-ellátók az alacsony széntartalmú üzemanyagok ellátására infrastruktúrát hoznak létre.
Végfelhasználói energia-takarékosság A vásárlók a nagy környezeti lábnyommal rendelkező gépkocsikat preferálják A vásárlók tudatosak a gépkocsik környezeti lábnyomát illetően és jobban figyelembe veszik azt, amikor vásárlási döntést hoznak.
Mezőgazdaság
Termesztés jellege Műtrágya- és növényvédőszer-igényű, nagy gépesítettségi fokú nagyüzemi intenzív tömegtermelés dominanciája Kis kemikáliaigényű (így környezetbarát), külterjes, munkaintenzívebb elterjedése (biogazdálkodást)
Piac Világpiacra termel, a helyi piac másodlagos A helyi piac elsődleges: újfajta termelői-fogyasztói kapcsolatok, a világpiac másodlagos.
Energia Jórészt fosszilis alapon termelő energiarendszerekhez kapcsolódik
Az elérhetőhöz képest víz- és energiapazarló technikák
Helyben termelt megújuló energiát használ;
Víztakarékos öntözőrendszerek illetve egyéb energiamegtakarító technikák alkalmazása
3.2. táblázat - Magas és alacsony szénigényű társadalom jövőképe - Forrás: UK Climate Change Programme, 2006

A fent felsorolt intézkedéseket alapvetően költséghatékonyságuk sorrendjében kell végrehajtani, ennek az elvnek az alkalmazása biztosítja, hogy adott költségen a legnagyobb mértékű kibocsátás-csökkentést lehessen elérni.

Jelenleg a meglévő technológiák hatékonyabbá tételével is hathatós kibocsátás-csökkentést lehet elérni, mivel még jelentős kibocsátás-csökkentési potenciálok vannak az egyes ágazatokon belül (pl. épületek energiahatékonyságának növelése; közlekedés karbon intenzitásának csökkentése). Emellett az üvegházhatású gázkibocsátás mérséklésének költsége hosszú távon várhatóan nőni fog a nemzetközi kibocsátás-csökkentési követelmények szigorodásának következtében, ezáltal hosszabb távon kifizetődőbb kivitelezni olyan beruházásokat, amelyeket középtávra vonatkozóan még nem lenne érdemes végrehajtani. Ugyanakkor a szigorúan vett költséghatékonysági sorrend felborulását eredményezhetik az alábbi szempontok, amelyekre figyelemmel kell lenni:

- vannak olyan tényezők (pl. energiabiztonság) amelyek nem számszerűsíthetők a közvetlen költségek és hasznok szintjén, hanem inkább a közvetlen költségeket és hasznokat meghatározó stratégiai jelentőségű tényezőnek tekinthetők;

- a jelenlegi megoldások hosszú távú gondolkodást igényelnek, mert az egyes megoldásokat megalapozó technológiai és infrastrukturális megoldások hosszabb távon kivitelezhetők, és megfelelő tervezés esetén a meglévő technológia és infrastruktúra esedékessé váló felújításával összekapcsolhatók;

- a jelenleg hozott döntések hosszú távon fejtik ki a hatásukat, a kialakult rendszernek van egy bizonyos tehetetlensége, egyrészt mert a hosszú távra történt beruházások cseréje hosszabb idő alatt megy végbe, másrészt a kialakult status quo mentén húzódó érdekeltségek is néha akadályozhatják az optimális döntések meghozatalát a későbbiekben, valamint a technológiai „bezáródás” jöhet létre, melynek eredményeképpen fennmaradhatnak a rövid távon optimálisnak tűnő, azonban hosszú távon nem feltétlenül versenyképes technológiák, ezért minden döntés meghozatala során figyelemmel kell lenni arra, hogyan befolyásolja a jövőbeli döntési lehetőségeket és a hosszabb távon jó alternatívát jelentő döntéseket kell hozni;

- figyelemmel kell lenni a tágabban értelmezett fenntarthatóságra, ezért elkerülendők azok az intézkedések, melyek hosszú távon károsan hatnak a környezeti-gazdasági-társadalmi folyamatok fenntarthatóságára.

3.3 Kibocsátás-csökkentési lehetőségek

Az üvegházhatást okozó gázkibocsátások csökkentésére számos lehetőség kínálkozik az energetika, a közlekedés, a mezőgazdaság és a hulladékgazdálkodás terén. Ezeket veszik számba a következő alfejezetek.

3.3.1 Energetika

A NÉS az Energiapolitika 2007-2020, a Megújuló Energia Stratégia és a Nemzeti Energiahatékonysági Akcióterv jövőképével és célszámaival összhangban a következő elérendő célokat jelöli meg.

Stratégiai célok

Alapvetően csökkenteni kell a fosszilis energiahordozók felhasználását, az energiabiztonság szempontjait szem előtt tartva energiahordozó-struktúraváltást kell elérni a hazai energetikai iparban.

Ökológiai terhelésünk mérséklését csak a teljes társadalmi energiafelhasználás csökkentésével lehet elérni. Ezért középtávon az energiafelhasználás abszolút értékét szinten kell tartani, ezt követően pedig jelentősen csökkenteni kell. Közép- és hosszú távon alapvető cél, hogy a kívánt GDP növekedés szétváljon az energiafelhasználás növekedésétől.

Jelentős mértékű energiatakarékossági mozgalmat kell indítani, ösztönözni kell mind a lakosságot, mind az intézményi energiafelhasználást a megtakarítás irányába a fogyasztói magatartás befolyásolásán keresztül (tudatformálás, energiatakarékos termékek címkézése, példamutató kormányzati és önkormányzati működés megvalósítása stb.).

A probléma és a stratégiai célok integrált kezeléseként a fiskális politika klímavédelmi és környezeti szempontú felülvizsgálata és átalakítása (pl. káros támogatások felszámolása, adórendszer átalakítása) szükséges.

Az államnak elő kell segíteni, és ösztönözni kell az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiaforrások terjedését és alkalmazását (szélenergia, napenergia, geotermikus energia, biomassza stb.), ezért a 2006. évi 55 PJ-ról 2020-ra 186,4 PJ-ra kell növelni a megújuló energiafelhasználást a fosszilis energiahordozók kiváltására.

Az energiaszektor kibocsátásai az alábbi módon csökkenthetők:

- energiahatékonyság növelése (fajlagos energiafelhasználás-csökkentés);

- energiatakarékosság növelése (energiafogyasztás csökkentés);

- megújuló energia térnyerése;

- szén-dioxid megkötési technológiák alkalmazása;

- tüzelőanyag-váltás, azaz az alacsony fajlagos kibocsátású tüzelőanyagok fokozottabb alkalmazása.

3.3.1.1 Energiahatékonyság, energiatakarékosság

A „végfelhasználói” energiafogyasztás az ezredforduló óta átlagosan évi 1,8 százalékkal emelkedik. A megfelelő intézkedések meghozatalának hiányában, ha nem is ilyen mértékű, de növekvő pálya prognosztizálható az elkövetkező húsz évben. Ezzel egy időben javul az energiahatékonyság, mégpedig az EU átlagánál jobban. Ezt igazolja az energiahatékonysági index (ODEX), amely szerint az unió 25 tagországában 1998 és 2004 között 5 százalékkal, Magyarországon pedig 11 százalékkal mérséklődött az energiaintenzitás.

A legkörnyezetbarátabb energia a meg nem termelt, fel nem használt energia. Ennek jegyében a kibocsátások csökkentésének legnyilvánvalóbb lehetősége az energiafelhasználás csökkentése. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a rendszerváltást követő évek jelentős visszaesése óta kis mértékben, de növekszik az energiafelhasználás annak ellenére, hogy a nemzeti össztermékre vetített energiafelhasználás csökken, azaz az energiahatékonyság nő.

Ez a kedvező fejlemény döntően a teljes energiafelhasználásból 18,7 százalékkal részesülő iparnak köszönhető, ahol az ODEX index 22 százalékkal csökkent, mégpedig korszerűtlen kapacitások bezárása, illetve modern termelőberendezések üzembe állítása nyomán. A 35 százalékos részarányú háztartások és a 22,5 százalékos közlekedés energiahatékonysága a vizsgált időszakban stagnált. Jóllehet, a rendszerváltozás óta az előbbinél alapvetően a fűtéskorszerűsítéseknek köszönhetően 1998-ig 25 százalékos, az utóbbinál pedig döntően a gépjárműállomány cseréje miatt 1996-ig 20 százalékos hatékonyságnövekedés történt. Az energiafogyasztásban mintegy 20 százalékos súlyú kereskedelmi-szolgáltatási szektorban a felhasznált energia a szállításon felül főleg az épületekhez kötődik (erre nem készült számítás). Itt is stagnálás valószínűsíthető. Meg kell találni azokat a megoldásokat, amely az energiafelhasználás növekedését középtávon megállítják, hosszú távon pedig az igények jelentős csökkentését eredményezik. Ennek adott gazdasági szerkezet mellett alapvetően két módja van, az energiatermelés hatásfokának növelése, és a végfelhasználói energiatakarékosság növelése.

Energiahatékonysági kötelezettségek, kormányzati törekvések

Az EU úgynevezett energiaszolgáltatási irányelve szerint az országnak 2008-tól 2016-ig évente legalább egy százalékkal kell csökkentenie fajlagos energiafelhasználását.

Az ország energiahatékonysági cselekvési programja tartalmazza a kormány által alkalmazni kívánt energiahatékonysági intézkedéseket. A lehetséges intézkedések között említhető például a hűtőszekrényeknél, mosógépeknél használatos ökocímkézés kiterjesztése irodai készülékekre, autókra, valamint a közlekedésben a sebességkorlátozások módosítása. Lakossági gépek cseréjekor állami támogatásra lehet számítani adókedvezmények formájában. Az állam a tömegközlekedés használatára sarkallva segíteni kívánja egyebek között a P+R rendszerek kialakítását is.

A 9 év alatt mínusz 9 százalékos uniós cél nem a teljes magyarországi energiafelhasználás arányában értendő, a számításkor csak annak 60 százalékát kell figyelembe venni. Nem kell számolni ugyanis az EU emisszió-kereskedelmi rendszerébe tartozó iparágak 40 százalékot kitevő energiafelhasználásával, mert ez az éghajlatvédelmet szolgáló kezdeményezés is a hatékonyság fokozására szolgál.

Mindez azt jelenti, hogy a cél teljesüléséhez országos szinten mintegy 5 százalékot kell javítani legalább az energiahatékonyságon. Az elmúlt 3-5 évben 1,7-1,8 százalékkal javult az energiahatékonysági mutató csak az állam által támogatott projektek révén. A kormány várakozása szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) említett támogatásai 3 százalékos javulást eredményeznek.

A Nemzeti Fejlesztési Terven belül 2004-2006 között 5,9 milliárd forint támogatás jutott energiahatékonysági projektekre. Az ÚMFT vonatkozó programja 2007-2013 között 42 milliárd forintot irányoz elő erre a célra, ezenkívül ÚMVP belül támogatásra kerülnek megújuló energiaforrások hasznosítását elősegítő beruházások is.

Hatásfokjavítás

A hatásfok javítása az erőműiparban részben a régi blokkok hatásfok növelésével, illetve kiváltásával valósítható meg. A hatásfokjavításnak jelenleg elsősorban a villamosenergia-termelésben van jelentősége, a nagy kibocsátással rendelkező ágazatok közül itt a legalacsonyabb a hatásfok a legjobb elérhető technika hatásfokához viszonyítva. A villamosenergia-termelés átlagos hatásfoka 31,8%, ami európai összehasonlításban is alacsonynak mondható. Az egyes villamos energia termelő egységek hatásfoka 28-79 százalék között mozog.

A hatásfok növelésének eszköze a magas hatásfokú új erőművek létesítése, illetve a kapcsolt villamos energia- és hőtermelés alkalmazása, mely utóbbi akár 30%-os tüzelőanyag megtakarítást is eredményezhet, mintha külön kerül előállításra a hő- és a villamos energia. Az új, jobb hatásfokú erőművek létesítésénél is maximálisan ki kell használni a kapcsolt energiatermelés lehetőségét, részben a technológia kialakításával, részben az erőművek, illetve a hőfelhasználók telephelyének a megválasztásával.

Újabb, jobb hatásfokú kapacitások belépése folyamatosan történik. Ezt a folyamatot jól jellemzi, hogy a magyar villamosenergia-rendszer kapacitásainak átlagos összesített hatásfoka 2005-ig 5 százalékkal javult 1990-hez képest. Az elavult kapacitások cseréjét, új kapacitások létesítését a piaci körülmények határozzák meg, ezeket lehet olyan módon befolyásolni, hogy az a gyorsított erőművi modernizációt szolgálja. A piaci folyamatokba beavatkozási lehetőség a kibocsátás-kereskedelmi rendszer keretében szétosztott kibocsátási egység mennyisége az új, illetve a meglévő erőművek számára.

Az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerének alakulása a jövőben

Az EU a kibocsátás-kereskedelmi rendszer szabályainak egységesítésére törekszik, így a kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe bevont iparágak képviselőinek fel kell készülniük arra, hogy a kibocsátási egységeket, vagy azok jelentős részét meg kell vásárolniuk, az esetlegesen ingyenesen kiosztható mennyiség pedig a meglévő és új létesítmények esetén a legjobb elérhető technikán alapul majd. A magas fajlagos kibocsátással rendelkező fosszilis tüzelőanyag felhasználás növelésére nem kerülnek kiosztásra kibocsátási egységek, az ilyen termelés esetleges növelése a hatásfok javításával érhető el, a felhasznált tüzelőanyag növelése nélkül.

A fosszilis alapú energiatermelés 2050-ig az energiatermelésben jelentős, bár pontos arányában nehezen meghatározható szerepet fog játszani. Ezzel összefüggésben fontos a szén-dioxid leválasztással és tárolással kapcsolatos várható jogszabályi környezet minél hamarabbi meghatározása, melyet bővebben az erről szóló fejezet tárgyal.

Éghajlatvédelmi szempontból a szén a földgázhoz képest több kedvezőtlen tulajdonsággal bír, ezért a szenes kapacitások létesítése akkor fogadható el, ha az a meglévő, elavult blokkok cseréjére irányul, melynek eredményeképpen az erőművi hatásfok tovább javul, az erőművek jó minőségű szeneket használnak fel, alkalmazzák a különböző szén-dioxid-leválasztási és tárolási technológiákat, vagy ha biomasszával együtt zajlik az égetés.

A hőtermelés területén a rossz hatásfokú berendezések cseréje, a kapcsolt energiatermelés lehetőségeinek további kihasználása, illetve a távhő rendszerek elosztási veszteségeinek csökkentése vehető számításba.

Stratégiai célok

A kapcsolt energiatermelés támogatásának felülvizsgálata szükséges annak érdekében, hogy források szabadulhassanak fel az egyéb éghajlatvédelmi intézkedések támogatására, ugyanis a kapcsolt villamos energia és hőtermelés nagy részben a beruházók számára jó üzleti lehetőség, hiszen energia-megtakarítást eredményez.

Emellett szükséges a kapcsolt energiatermelés alkalmazhatósági vizsgálatának szigorítása.

Az energia árában a lakossági árkompenzáció egy részét nem közvetlen támogatásban kell nyújtani, hanem az érintett lakosság energiafelhasználásának hatékonyságába fektetni. Ezzel az energiaköltségek hosszú távú csökkentése érhető el, ami hosszabb távon kompenzálja az áremelést.

Lakossági és közületi energiatakarékosság

A lakossági és kommunális szektor nemcsak azért érdemel különös figyelmet, mert a végfelhasználói kibocsátások nagy hányadáért felelős, hanem azért is, mert e kibocsátások folyamatosan nőttek az elmúlt években. Ugyanakkor ebben a szektorban rendkívül nagy a kibocsátás-csökkentési lehetőség, viszont az eddigi és jelenlegi kibocsátás-csökkentést célzó intézkedések a lakossági szektort alig érintették.

Ugyanakkor nem elhanyagolható annak figyelembevétele sem, hogy az egyes jelentős ÜHG kibocsátással bíró energiafelhasználások részesedése hogyan alakul az emberek megítélése, s a valóság szerint, melyet jól szemléltet a 3.3. ábra.

3.3. ábra - Mire fordítjuk a legtöbb energiát? - Forrás: Emnid survey „zukunft haus 2003” for Deutsche Energie-Agentur.

A felmérés alapján a megkérdezettek 74%-a nem tudta, hogy a fűtés a legnagyobb energiafaló, s közel 30%-uk még a fűtési költségével sem volt tisztában.

Magyarországon a 2004-es statisztikák alapján 4 millió háztartás van, ezek energiafelhasználása a teljes primerenergia-fogyasztás 38 százalékát teszi ki. Az ebből származó üvegházhatású gáz kibocsátás az ország kibocsátásának egyharmadát jelenti. Az országos villamos energia felhasználás 31 százalékáért a háztartások felelősek. A jelenlegi lakásállományra vonatkoztatva az éves energiaigény négyzetméterenként 200 kilowattóra, ebbe tartozik a fűtés, világítás, szellőzés, melegvíz, a főzés és háztartási gépek energiaszükséglete.

Egy friss tanulmány alapján nemcsak jelentős mitigációs lehetőségeket rejt a lakáscélú épületekhez kapcsolódó energiafelhasználás, de ezek jelentős része meg is térül a megtakarított energiaköltségek miatt. Ha csak ezek a megtérülő lehetőségek megvalósulnak, 2025-ben már ezzel is összesen mintegy 6 millió tonnával kisebb lenne a CO2-kibocsátás és 28 TWh-val az energiafogyasztás. Ezen potenciál megvalósítása 2008-2025 között nagyjából összesen 12 milliárd euró összegű beruházást igényel, mely ugyanakkor a társadalom számára 19 milliárd euró energiaköltséget takarít meg.

A 3.3 táblázat jól szemlélteti, hogy az energiahatékonyság növelését már egy-egy berendezés cseréje is jelentősen szolgálja: az energia felhasználásban az átlagos modell és a legjobb prototípus között több mint tízszeres különbség is előfordulhat.

Lakás
(kWh/m2/év)
Hűtőszekrény
(kWh/nap)
Gázkazán
(MJ/nap)
Légkondicionáló
(kWh/nap)
Átlagos modell 190 4 210 10
Új modell 110 3 180 7
Legjobb modell 68 2 140 5
Legjobb prototípus 11 1 110 3
3.3. táblázat - Az energiahatékonyság javításának lehetősége - Forrás: Novikova, A. - Ürge-Vorsatz, D. (2008): Szén-dioxid mitigációs potenciál a magyarországi lakossági szektorban
Energiafogyasztás (hagyományos 40 W-os izzóval egyenértékű fényt adó izzókra vonatkoztatva) Élettartam (óra)
Hagyományos izzó 40 W 1000-1500
Halogén 8 W 10 000
LED 3,4 W 50 000
3.4. táblázat - Eltérő típusú fényforrások energiafogyasztása és élettartama

A lakosság évi mintegy 11 terawattórás áramfogyasztása különböző intézkedésekkel 2,8 terawattórával csökkenthető olyan módon, hogy a beruházás költségei teljesen - a fogyasztási szokásoktól függően - egy évtized alatt megtérülhetnek.

A közlekedési célú energiafelhasználással nem számolva a lakossági és közületi szektorban az energiafelhasználás döntő része, 70 százaléka épületfűtésre jut. A magyarországi lakásállomány többségében rossz hőfizikai adottságokkal rendelkezik. Ennek megfelelően jelentős kibocsátás-megtakarítási lehetőség az épületek hőtechnikai jellemzőinek javításában lehet.

A meglévő épületállomány esetén a legfontosabb beavatkozási lehetőségek a következők:

- nyílászárók felújítása vagy cseréje;

- épülethatároló felületek hőszigetelése (fal-, padlás-, padlófödém-szigetelés);

- fűtési berendezés korszerűsítése;

- fűtésszabályozás;

- távhő egyedi szabályozása.

A nyílászárók cseréjét a homlokzat felújítással együtt kell elvégezni, mert különben penészesedés alakul ki, mely az egészségre ártalmas. A legkorszerűbb technikákat alkalmazó komplex épület felújítások (fűtéstechnika, napkollektor, fűtésszabályozás, hőszigetelés, nyílászáró-csere) akár 80 százalékos energia megtakarítást, és ezzel arányos kibocsátás csökkenést is eredményezhetnek. Az épületek hőtechnikai javítására a jelenlegi gazdasági környezet nem kedvez. Ugyanakkor már az elmúlt évek lakossági gázárszintje mellett is néhány intézkedés egyértelműen - lakástípusonként eltérő időtáv, 5-15 év alatt - megtérülne. A már meglévő épületeknél az intézkedéseknek a fajlagos költségét a 3.5. táblázat szemlélteti.

Intézkedés költsége (Ft/kWh/év)*
Intézkedés Ipari
technológiával épült
épületek
Régi bérházak 1992 előtt épült
családi házak
Termosztát 4 7 5
Falak külső szigetelése 9 12
Alagsor szigetelése 6 5
Kondenzációs központi gázbojler 13
Tető szigetelése 12
* A költség számítások figyelembe veszik az egyes intézkedések közötti összefüggéseket
** Az ablak- és ajtócsere során nem került figyelembe vételre az ablakok és ajtók jobb záróképessége, ezért ezeknek az intézkedéseknek az energia megtakarításra vetített költsége felülbecsült
3.5. táblázat - A különböző típusú épületenergetikai beavatkozások intézkedési költségei - Forrás: Novikova, A. - Ürge-Vorsatz, D. (2008): Szén-dioxid mitigációs potenciál a magyarországi lakossági szektorban

Csak az ilyen, 5-15 év alatt megtérülő vagy a megtérülés határán lévő beruházásokat figyelembe véve, azok folyamatos megvalósításával 2025-re évi 101 Petajoule energiamegtakarítás lenne elérhető a meglévő épületekben. Összehasonlításként a lakosság teljes energiafogyasztása 2005-ben 317 Petajoule volt. Az épületek esetén a legjelentősebb megtakarítások az új épületeknél érhetőek el. Ugyan az arányaiban kevesebb számú új épület miatt ez kisebb éves megtakarítást jelent, de mivel a most kivitelezett épületek sok évtizedig meghatározzák a kibocsátásokat, alapvető fontosságú, hogy az építkezés területén minél hamarabb elterjedjenek az alacsony energiaigényű építkezési módszerek, mind a lakossági, mind a kommunális szektorban. Az épületszabványok szigorítása hosszú távon biztosíthatja, hogy az épületfűtésre fordított energiafelhasználás az újonnan épített vagy korszerűsített épületek esetében jelentősen csökkenjen. A 2006-os előírás-szigorítás is már jelentős, átlagosan körülbelül 30 százalékos megtakarítást jelent a korábbi, 1991-es szabvány szerint épült lakásokhoz képest.

A legmodernebb technológiával épülő passzív épületek esetében pedig a fűtési igény teljesen kiküszöbölhető, és az energiafelhasználás a hagyományos épületek energiafelhasználásának összesen 20 százalékára csökkenthető. A 0 szén-dioxid kibocsátású épületek megoldásai közé tartozik az épület szigetelése, megfelelő nyílászárók alkalmazása, a hőcserélős szellőztetés, a napkollektor, a hőszivattyú. Nagyobb családi házaknál 0-15%-os, a nagyobb volumenű irodaépületek esetén akár plusz beruházási költség nélkül is megvalósíthatóak ezek a megoldások. A melegvíz előállításában szintén vannak költséghatékony energiamegtakarítási lehetőségek. Az egyik néhány év alatt megtérülő lehetőség egyben a víztakarékosságot is szolgálja, amely fontos, az éghajlatváltozással összefüggő alkalmazkodási intézkedés is egyben, hiszen a jövőben egyre kevesebb ivóvíz áll majd rendelkezésre. A víztakarékossági intézkedések költségeit a 3.6. táblázat mutatja.

Intézkedés Költség, Ft/kWh
Víztakarékos csapok, táv melegvíz szolgáltatás 1
Víztakarékos csapok, lakás saját melegvíz előállítása 1
3.6. táblázat - A melegvíz előállítás során a különböző intézkedések megtakarításai - Forrás: Novikova, A. - Ürge-Vorsatz, D. (2008): Szén-dioxid mitigációs potenciál a magyarországi lakossági szektorban

A víztakarékossági intézkedések folyamatos bevezetése esetén 2025-re a lakosság jelenlegi vízmelegítési célú energiafogyasztása takarékos melegvíz-használattal akár 23 Petajoule-lal is csökkenthető.

A fenti intézkedés megvalósítása olyan módon javasolt, hogy a nulla nettó vagy negatív költséget jelentő beruházást tegye kötelezővé.

A megvalósulás érdekében a lakossági energiatakarékosság növelésére különféle támogatási formák lehetségesek. Ennek lehetséges módja a finanszírozási programok, melyek célja az energiafogyasztók hatékonyságjavítási beavatkozásai során felmerülő finanszírozási költségek csökkentése, és akkor hatékonyak, ha kis közpénz-ráfordítással jelentős volumenű beavatkozást mozgatnak meg.

A legegyszerűbb támogatási forma a beruházás támogatása, mely jól átlátható, és nincs szükség hitelintézet bevonására. Másik támogatási módszer a kedvezményes kölcsönök nyújtása, vagyis kamattámogatás vagy hitelgarancia biztosítása. Ez a támogatástípus inkább a nagyobb volumenű közületi vagy ipari beavatkozások esetén hatékony. Kis értékű, tipikusan lakossági projekteknél ez a megoldás jelentős többletadminisztrációt igényel, melyet a résztvevők nem szívesen vállalnak. Más a helyzet, ha a lakosság részére olyan harmadik fél közvetítésével jut el a támogatás, amelyik sok kis projektet tud egy nagyobb projektté szervezni. Harmadik lehetséges támogatási mód a forgó alapok, mellyel azokat a fogyasztókat lehet segíteni, akik hatékonyságjavító projektjükkel ki tudják termelni a beruházáshoz szükséges pénzt, de ezzel a pénzzel nem rendelkeznek az induláskor.

A lakossági és közületi energia-megtakarítások területén az alábbi intézkedések élveznek kiemelt fontosságot:

- Az épületekre vonatkozó energetikai előírások fokozatos szigorítással történő, előre bejelentett bevezetése 2020-ig minden új épületre, a nagyobb irodaépületi beruházásokra pedig 2012-től. Ezzel összefüggésben a tervezéshez és megvalósításhoz szükséges szakértői gárda képzésének biztosítása.

- A Zöld Beruházási Rendszerből származó bevételeknek a lakossági és közintézményi szektorban megvalósuló, meglévő épületek energiahatékonyságának növelését célzó, magasabb beruházási igénnyel rendelkező beruházásokra történő koncentrálása, a támogatási rendszer kidolgozása.

- Alacsony beruházási igényű, nettó pénzügyi hasznot jelentő intézkedések kötelezővé tétele (pl. Ausztrália, valamint több nyugat-európai ország példájából kiindulva szükséges az izzószálas égők fokozatos kivonása a kereskedelmi forgalomból).

- Energiacímkézés, mely a pénzben kifejezett megtakarítást is feltünteti a termékeken.

- Az alacsony készenléti (standby) fogyasztású berendezések előnyhöz juttatása, például a magas készenlétienergia-fogyasztású készülékek piaci korlátozásával, fogyasztói tájékoztatással.

- A hűtési, klimatizálási igényeket kielégítő megoldások esetén, a fogyasztók befolyásolása információterjesztéssel és energiacímkézéssel, valamint az épületek szigetelése.

3.3.1.2 Megújuló energia

Magyarország az Európai Unióval folytatott tárgyalások során 2001-ben azt vállalta, hogy 2010-ig teljes energiafelhasználásán belül a megtermelt megújuló energia arányát 3,6 százalékról legalább megduplázza, a villamosenergia-fogyasztáson belül pedig az akkori 1 százalékot legalább 3,6 százalékra emeli. Ezt az arányt - mely egyébként az egész EU-ban az egyik legszerényebb vállalás - az ország már 2005-ben teljesítette, sőt a zöldenergia részesedése az áram- és a teljes energiatermelésből 2005-ben már meghaladta az 5 százalékot, de ugyanakkor ezt jórészt erdei fák alacsony hatásfokú hőerőművekben történő elégetésével értük el, ami nem lehet hosszú távú megoldás. A kormány a NÉS-sel párhuzamosan elkészített Magyarország Megújuló Energia Stratégiája szerint 2020-ig az alternatív energiatermelés teljes energiafogyasztáson belüli súlya legfeljebb 16 százalékot, a zöldenergiáé az áramfogyasztáson belül pedig maximum 18 százalékot tesz majd ki.

A megújuló energiaforrások hasznosításának magyarországi adottságait tekintve több becslés is napvilágot látott az elmúlt években, de ezek eredményei nagyon eltérőek. Ezek alapján a mai technológiákkal alternatív módon megtermelhető energia évi 150-1.300 PJ között változik. A becsléseknél nincs érdemi eltérés ugyanakkor az „elméletileg” megújuló forrásokkal megtermelhető energiát illetően: ez akár évi 2500 petajoule-t is elérhet. Ekkora energiamennyiség több mint kétszerese a jelenlegi energiafelhasználásnak. Az egyes tanulmányok abban is megegyeznek, hogy a közeljövőben kihasználható legnagyobb lehetőséget a biomasszának tulajdonítják, ezt követi a földhő (geotermális), a szél, valamint a napenergia hasznosítása. Ugyan a vízenergia is megújuló energiaforrásnak számít, de a földrajzi adottságokat, a műszaki és természetvédelmi szempontokat figyelembe véve a jelen stratégia keretei között ezzel a lehetőséggel mint érdemleges megoldási lehetőséggel nem lehet számolni.

A NÉS az ország Megújuló Energia Stratégiájában tartalmazott célokkal összhangban van, az abban meghatározott célt célértéknek tekinti. Eszerint a megújuló energia felhasználást az országos teljes végső energiafelhasználáson belül 186,4 PJ-ra kell emelni 2020-ra. Ez a végső energiafelhasználás nagyságától függően eltérő arányt jelenthet a teljes energiafelhasználáson belül és minden bizonnyal alatta marad az EU átlagaként meghatározott 20%-nak. Ennek oka, hogy Magyarország megújuló energiapotenciálja összességében elmarad az átlagos EU tagállam megújuló potenciáljától - a biomassza termelésben és a geotermális energiatermelésben rendelkezünk elsősorban relatív előnnyel a többi tagállamhoz képest. Az első energiafajta alkalmazása egy bizonyos mértéken felül azonban természetvédelmi problémákat vet fel, a második alkalmazása pedig jelenleg alacsony a megújuló energiafajtákon belül. Így a NÉS a megújuló energiatermelés feltétlen növelése helyett elsősorban az energiafelhasználás csökkentésére helyezi a hangsúlyt az energiatakarékosságon és az energiahatékonyság fejlesztésén keresztül.

A megújuló energiatermelésre vonatkozó célérték először a NÉS két éves felülvizsgálata, majd ezt követően négy-öt évente, a NÉS és az Energiapolitika esedékes felülvizsgálatai során kerül áttekintésre, és amennyiben megállapítást nyer, hogy a megújuló energiára vonatkozó célérték növelése lehetséges, és a kibocsátás-csökkentési cél tekintetében kívánatos eszköz is egyben, akkor az értéket meg kell növelni. Egyes megújuló energiatermelési módok költségeiben ugyanis 2020-ig jelentős csökkenés mehet végbe, a szélenergia termelés egyes várakozások szerint támogatás nélkül is hamarosan megtérülő beruházást jelent majd, a geotermikus és fotovoltaikus energiatermelés költségében szintén csökkenés várható.

Biomassza

A biomassza tág fogalom, a célirányosan termelt energianövénytől, a mezőgazdasági mellékterméken át a hulladékokig minden szervesanyag-félét felölel. A biomassza energetikai célú felhasználása három nagy területre bontható:

- a közvetlen égetéses hasznosítás, szilárd biomassza;

- bioüzemanyagok előállítása; valamint

- biogáz.

A 2006-os év villamos energiatermelésének közel 4,3 százalékát fedeztük biomassza-hasznosítással, és ez az arány is döntőrészt erdei tűzifa égetéséből származott, rossz hatásfok mellett. A biomassza alapú villamos energia- és hőtermelés felmérések szerint jelentős bővítési lehetőségekkel rendelkezik, de fenntarthatósági megfontolások és valós kibocsátás-csökkentési potenciálja alapján mégse jelent valódi alternatívát. A biomassza hasznosításakor a klímavédelmi és környezeti szempontokat alaposan mérlegelni kell. Erre a megújuló energiafajtára ott és oly mértékig érdemes támaszkodni, ahol és ameddig az nem bontja meg a természeti egyensúlyt, nem veszélyezteti az élelmiszerbiztonságot és az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentése szempontjából is előnyös.

A biomassza-termelés a következő természetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és klímavédelmi kockázatokat veti fel:

- az energetikai célú biomassza-hasznosításhoz szükséges alapanyag területi igénye versenyt jelent a biomassza egyéb hasznosítási formáinak, így az élelmiszertermelésnek, a takarmányozásnak vagy az agráripari termékek alapanyaggyártásának, illetve a természetes élővilágon belüli hasznosulásának;

- az alapanyag-termesztés környezeti terheléssel jár, s az általában intenzív művelés műtrágya- és növényvédőszer-igénye jelentős;

- a természetes élőhelyeken megtermelt biomasszából származó energiatermelés ösztönzésével (pl.: erdei fakitermelés fokozása), a természetes és természetközeli élőhelyek kiterjedésének csökkentésével, illetve a korábbi extenzív művelési eljárásokkal érintett területek művelésének intenzifikálásával csökkenti a biológiai változatosságot, s ezeken túl a nyelő kiterjedése is csökken;

- génmódosított, illetve inváziós fajok energianövényként történő felhasználásával veszélyezteti a természetes vegetáció faji és genetikai sokféleségét;

- egyes biomassza-hasznosítási módok a teljes életciklusukat tekintve több kibocsátással járhatnak, mint a kiváltani kívánt fosszilis energiahordozók; energiamérlegük sokszor negatív.

A szilárd biomassza tüzeléstechnikai célú felhasználásának lehetséges alternatívái közül a mezőgazdasági melléktermékek és biohulladékok hasznosítása, valamint az ökológiai és gazdasági szempontból is tartamos erdei biomassza-termelés van leginkább összhangban a fenntarthatóság kritériumával. E tekintetben kimondottan a kistérségi piaci rendszerek preferálandók, amelyen belül új megoldandó feladatot jelent a hamu visszagyűjtési rendszerének, trágyázásban való felhasználásának kialakítása. Fás- és lágyszárú energiaültetvényeknél törekedni kell a minél természetesebb, extenzívebb termesztésre. Cél, hogy égetésre szánt biomassza termesztésre csak az élelmiszertermelési célú művelés alól kivonandó területeken kerüljön sor, hogy a természetes élőhelyektől ne vegyen el újabb területet. A telepítés csak olyan fajokkal történhet, amelyek a kockázatelemzéseket követően bizonyíthatóan nem veszélyeztetik spontán terjedésükkel a környező természetes élőhelyeket. Ha az égetésre szánt biomassza átalakítása (tömörítés, aprítás, szárítás) elkerülhetetlen, energetikailag a leghatékonyabb eljárás használata indokolt.

Stratégiai célok

Jelenleg Magyarországon csak a megújulóval termelt villamos energia élvez támogatást, azonban az Európai Bizottság 2006 döntése szerint ki kell dolgozni egy „megújuló hő” irányelvet is, amely számszerű célkitűzéseket tartalmaz majd a megújulók részarányára vonatkozóan a fűtés és hűtés területén. Szükséges ezért egy, a megújuló hőtermelést és hűtést megalapozó támogatási rendszer kidolgozásának megkezdése.

Szükséges a biomassza energetikai célú felhasználásánál a legkisebb elfogadható tüzelési hatásfok növelése ösztönzőkkel vagy kötelező jellegű hatásfok előírással annak érdekében, hogy az abból történő energiatermelés a biomassza felhasználás növekedésénél nagyobb arányban legyen növelhető.

A megújuló villamosenergia-termelési támogatási rendszert úgy kell kialakítani, hogy a kiváltott fosszilis tüzelőanyag mennyisége minél nagyobb legyen. Ezért ott érdemes ösztönözni a biomassza alapú termelést, ahol relatíve sok fosszilis energiát tud kiváltani: ez nem elsősorban a kondenzációs villamosenergia-termelésben van, mert ott egy legjobb elérhető technikát alkalmazó erőmű hatásfoka jelentősen elmarad fosszilis megfelelőjétől. Emiatt a biomassza alkalmazásának támogatása elsősorban a kapcsolt termelés, valamint a hőtermelés területein indokolt, ahol a biomassza alapú alkalmazásoknál a legjobb elérhető technikai hatásfokok a fosszilis energiáéhoz közelítenek.

A bioüzemanyagok a fosszilis üzemanyagok egy részének kiváltását szolgálják. Alapvetően két fajtájuk van:

- a növényi eredetű szénhidrátok erjesztése útján nyert bioetanol, amelyet Magyarországon a már rendelkezésre álló technológiákkal elsősorban búzából és kukoricából lehet előállítani;

- az olajtartalmú növényi részek sajtolásával kapott és tisztított biodízel, amit Európában főként repcéből és napraforgóból nyernek.

Az elsőgenerációs, más néven keményítő alapú bioetanolt a nagy cukortartalmú növényekből állítják elő, összetétele lényegében azonos az élelmiszeripari szeszével. A másodgenerációs, avagy lignocellulóz alapú bioetanol kinyerésénél a teljes növényi részt használják fel, de előállításának technológiája jelenleg még kísérleti fejlesztés alatt áll, szélesebb körű elterjedésük 2012-2015 után várható. Harmadik generációról is lehet már beszélni, amely lényegében a másodgenerációs technológia továbbfejlesztése. Ugyanakkor ennél az eljárásnál az alapanyagul szolgáló növények génmódosítása is történik, ezt a technológiát Magyarország pedig elutasítja.

Kötelezettségek a bioüzemanyagok terén

Az Európai Unió elvárása, hogy a bioüzemanyagok felhasználása 2010-re érje el az 5,75 százalékot (2003/30/EK irányelv). Az EU 2007 márciusában elfogadott energiapolitikai javaslatcsomagja a folyékony üzemanyagok esetében a bioüzemanyag arány 10 százalékra történő növelését írja elő 2020-ra.

Többféle szempontot mérlegelve a bioüzemanyagok alapanyag-termelésére legfeljebb 400 ezer hektárt lehetne átengedni. Ekkora területről a legjobb hozamokkal számolva annyi bioüzemanyagot lehet előállítani, amely a jelenlegi fosszilis energiaforrás-alapú üzemanyag-fogyasztás 10 százalékát válthatná ki. Az EU által előírt 2020-ra teljesítendő bekeverési aránycél tehát hazai termelésből megoldható. Az előírtakon túli bioüzemanyag előállítási vagy felhasználási célok kitűzése azonban gondos elemzést, fenntarthatósági vizsgálatokat igényel.

Magyarország 2005-ben 2 milliárd liter benzin és 2,8 milliárd liter gázolajat használt fel. Egyes szakértői becslések szerint a teljes benzin- és gázolaj-igényt elsőgenerációs technológiával körülbelül 2-2 millió hektáron vetett kukoricával, illetve repcével lehetne biztosítani. Ez megközelíti az ország jelenlegi szántóföld területét, amely természetesen elsősorban élelmiszertermelésre szolgál.

Az elsőgenerációs bioüzemanyagok támogatása körültekintést igényel, mert a legújabb felmérések számos negatív tulajdonságra, közvetett hatásra világítottak rá. Nem minden esetben egyértelmű, hogy alkalmazásuk az üvegházhatás szempontjából kedvezőbb lenne, mint a fosszilis üzemanyagoké. Ráadásul előállításuk az elmúlt évek energia- és alapanyag-árai mellett csak jelentős támogatások mellett kifizetődő. Ezen kívül termesztésük környezet- és természetvédelmi aggályokat is felvet, hiszen az alapanyag-termelés intenzív növénytermesztést jelent. Emellett a mezőgazdasági termékek piacán az alapanyag-szükséglet miatt bekövetkező keresletnövekedés növeli az élelmiszerárakat is. Nem utolsó szempont az sem, hogy a jelenleg érvényben lévő kötelező bekeverési arány mellett minden további támogatás indokolatlan, mivel az üzemanyagárakba beépül a bioüzemanyag előállításának a hagyományos üzemanyagokhoz képest viszonyított többletköltsége. Összességében tehát hiába lehet klímavédelmi szempontból kedvező hatása egyes első generációs bioüzemanyagoknak, azokat klímastratégiai szempontból támogatni nem érdemes.

Valódi alternatívát majd a második generációs bioüzemanyagok jelenthetnek. Az Európai Unión belül 2020-ra kötelező 10%-os bekeverési arányt már belőlük lehetne fedezni. Fontos, hogy a támogatási rendszer - amennyiben arra szükség lesz - a valós üvegházhatású gázkibocsátás-elkerülési potenciál figyelembevételével különbséget tegyen a különböző bioüzemanyag-fajták között.

A biogáz hasznosítása klímavédelmi szempontból előnyös, hiszen azzal a légkör felmelegedéséhez intenzíven hozzájáruló metán mennyisége csökken. Agrárkörnyezetvédelmi hozadéka is fontos, hiszen a biogázüzemek alkalmasak a mezőgazdasági és az élelmiszeripari hulladék anyagok feldolgozására, átalakítására és semlegesítésére.

A járművek meghajtására használható vagy a földgázhálózatba táplálható biogázt elsősorban állati trágyából, élelmiszeripari hulladékokból, egyéb ipari és lakossági szelektíven gyűjtött hulladékból, valamint a bioüzemanyag-gyártás melléktermékeiből lehet előállítani. Mindezekből középtávon évente 1,137 millió köbméter biogáz nyerhető, amelynek 25 PJ az energiatartalma. Az 1 hektárra vetített, megtermelt bioüzemanyag mennyisége és a megtett kilométerek tekintetében a biogáz rendelkezik a legjobb mutatókkal a többi biohajtóanyaggal összehasonlítva, valamint energiamérlege a teljes termelésre viszonyítva jobb, mint más bioüzemanyagoké.

A biogáz-üzemek elterjedését akadályozza a létesítmények magas beruházási költsége. A biometán földgázhálózatba táplálását a földgáztörvény ugyan lehetővé teszi, azonban a végrehajtási szabályozás hiányzik, szükséges ennek kidolgozása, pótlása is.

Földhő-energia

Magyarország a földhő- (geotermikus, geotermális) energia adottságai kiemelkedők mind Európában, mind a világ többi országával összehasonlítva. A Kárpát-medence alatt a földkéreg 10 kilométerrel vékonyabb az átlagosnál. A forró magma itt ennyivel közelebb van a felszínhez, így a mélységi radioaktív folyamatok eredményeként keletkező hőenergia Magyarországon általában jóval könnyebben hozzáférhető, mint másutt. Ennél kedvezőbb adottságokkal legfeljebb csak az aktív vulkánjaikról híres területek - Japán, Izland, a Fülöp-szigetek vagy éppen Alaszka - dicsekedhetnek.

Magyarországon a föld belseje felé haladva ezerméterenként átlagosan 45 Celsius fokkal emelkedik a hőmérséklet, az Alföld közepén pedig még ennél is gyorsabban. Összehasonlításul: a világátlag alig 33 Celsius fok ezer méterenként.

Magyarországon geotermikus módon egyelőre kizárólag hőtermelés van, villamosenergia-termelés nincs, ez utóbbira jelenleg még csak tervek vannak, annak ellenére, hogy a világon 2006 végén mintegy 440 geotermikus erőművi blokk működött közel 9 ezer megawatt összkapacitással. A geotermikus erőművek előnye, hogy képesek a folyamatos energiatermelésre, egyes más megújuló erőforrást használó energiatermelési módoktól eltérően nincs a termelésnek napi, évszakos vagy időjárásfüggő ingadozása.

A direkt hasznosítás mellett a geotermiára alapozott hőellátás egyik speciális fajtája a hőszivattyú, ami az eltérő hőmérsékletű közegek között mozgatja a hőt villamosenergia-felhasználás mellett. Magyarországon a hőszivattyúk elterjedése kezdeti állapotban van. Kedvező lehetőséget jelentenek a hőszivattyúk alkalmazására a fürdők és az egyéb elfolyó vizek, amelyek hőtartalma hőszivattyúval nagyon kedvezően hasznosítható. Új lehetőség a külső levegő hőmérsékletét felhasználó hőszivattyúk alkalmazása, ahol a költséghatékonyság jelentős javulása várható.

A geotermális energia a kedvező adottságok miatt a jövőben kitörési pont lehet - a biomassza mellett - a megújuló energia elterjedésére vonatkozó célok teljesítéséhez. A visszasajtolási kötelezettség, egyes gyakran hangoztatott nézetekkel ellentétben semmiképpen sem vizsgálandó felül. E nélkül a földhő nem megújuló energiaforrásból származna, ráadásul a termelés a felhasznált vizet befogadó vízfolyásokra is jelentős környezetterhelést jelentene.

Jelentős lehetőségek rejlenek az eredetileg kőolaj és földgázkutatás céljából létesített, de CH-meddő mélyfúrások hasznosításában is. Ezeknél a mélyfúrás testét, mint hőfelvevő talajszondát használhatjuk és a kihasználási mélységben uralkodó talpponti hőmérséklet függvényében akár hőszivattyúval, akár közvetlenül víz közvetítőközeggel van mód technológiai hőkivételre (pl.: szárításhoz, melegház-, illetve épületfűtésre) a geotermiára alapozott hőellátásra, esetleg távhőellátásra. A becslések szerint az ilyenfajta hasznosításból 500-1000 MW gyakorlatilag tisztán megújuló energiából származó hőteljesítmény (reális hasznosításnál 5-10 PJ/év energia kihozatal) nyerhető. A mélyfúrások elhelyezkedésétől a körülvevő kommunális, gazdasági környezettől és a hasznosítástól függően egy ilyen jellegű hasznosítás fajlagos beruházási igénye akár 2-3 MFt/MW értékre is csökkenhet, amely rendkívül alacsony érték.

Megvizsgálandó egy 2-5 éves távlatban működtetett alacsony támogatási intenzitású pályázati rendszer kiírása a helyi önkormányzatok, az érdekelt vállalkozók, földtulajdonosok számára, hogy a legjobb geotermiára alapozott hőellátási hasznosítási lehetőségek mihamarabb megvalósulási fázisba kerüljenek.

Szélenergia

Magyarországon a 2000-es évek elején indult meg a szélenergiából nyert villamos energia hasznosítása. Szélerőműből 2007 júniusában 40 darab működött, összesen 61,675 megawatt kapacitással. Szélkerekek az ország 17 pontján forogtak, koncentráltan a legtöbb egy 12 turbinás szélerőműparkban az ország észak-nyugati csücskében, Levél település mellett. A szélerőművek telepítésének sajátos természetvédelmi szempontjai vannak, melyet a telepek kijelölése során figyelembe kell venni.

Szélenergia nemzetközi kitekintésben

Szélenergia szempontjából vegyes a kép Európában. Magyarország összteljesítmény tekintetében a régióban legtöbb szomszédját, sőt a környezettudatos nyugat-európai országokat is megelőzi, ugyanakkor a legjobbak nagyságrendekkel előrébb járnak.

Szlovéniában a 2006 végéig egyáltalán nem épültek szélerőművek. Romániában 3 megawatt, Szlovákiában 5, Svájcban 11,6, Horvátországban 17,2, Bulgáriában 32, Csehországban 50, Törökországban 51, Litvániában pedig 55,5 megawatt kapacitást tartottak számon. A régió országai közül azonban Ausztria 965, Lengyelország 153, Ukrajna 85,5 megawattal előzte meg Magyarországot.

Az európai és egyben a világlistát is Németország vezette 20,62 ezer megawattal, ami több mint 18 ezer darab szélkereket jelent. A rangsorban több mint 11 ezer megawattal Spanyolország és az Amerikai Egyesült Államok következett, majd India, Dánia, Kína, Olaszország, Anglia, Portugália, és Franciaország szerepel még az első tízben.

A világban 2006 végéig 75 ezer megawatt beépített kapacitást tartottak számon, 15 ezer megawattal többet a 2005 december véginél. A trendekből arra lehet következtetni, hogy 2010-ig világméretekben a kapacitás megduplázódik.

Európában a 2006 év végi adatok szerint 48,54 ezer megawattot tett ki a beépített szélenergia-kapacitás. Az EU energiafogyasztásának 3,3 százalékát fedezte szélenergiából 2006-ban. Az európai trendek azt mutatják, hogy 2010-ig a kapacitás felfut 80 ezer megawattig, ami már az összáram-fogyasztás 5 százalékát képes biztosítani. Hosszú távú prognózisok szerint 2030-ra az uniós villamosenergia-igény 20 százalékára elegendő áramot termelnek szélkerekek.

A szélenergia egyedi sajátossága a többi megújuló energiatermelési módhoz képest, hogy a változó szélsebesség miatt a megtermelt energia mennyisége ingadozik. Az áram tárolása nehézkes, márpedig így a termelést az éppen aktuális villamosenergia-igényhez kell igazítani, ami különböző módokon lehetséges.

A szélerősség változékonysága két részre bontható problémát jelent:

- a szélerősség előrejelzése bizonytalanságot hordoz magában, és

- a szélerősség nem igazodik az igényekhez: néha aránylag hosszabb ideig egyáltalán nem fúj a szél, vagy adott esetben völgyidőszakban az igényekhez képest magasabb a termelés szintje.

A fenti problémák kezelése az éghajlatváltozási stratégia szempontjából azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert kezelésük a szélkapacitások megsokszorozását teheti lehetővé a jelenleg engedélyezett szinthez képest. Az első probléma kezelésének első lépése, hogy az előrejelzés bizonytalanságát a lehetséges legkisebb mértékűre kell csökkenteni, ezt követően a megmaradó ingadozást kezelni kell. Az előrejelzés bizonytalanságának csökkentési módjai:

- a szélerőműveknek kötelező menetrendet kell adni, a menetrend pontosságának növelésére pedig meg kell teremteni a megfelelő gazdasági ösztönzést;

- a szélerőművek menetrendadási kötelezettségét úgy kell módosítani, hogy menetrendet ne csak egy nappal a termelés előtt lehessen leadni, hanem módosítani lehessen azt rövid idővel a termelés időpontja előtti időpontig. A szélerőművek esetében a 24 órával korábbi előrejelzés százalékos eltérése a tényleges termeléstől többszöröse az egy-két órával korábban készített előrejelzésénél.

Tökéletes előrejelzés esetén is problémát jelentene, hogy a szél nem akkor fúj, amikor a villamos energia iránt kereslet mutatkozik. A magyar villamos energia szabályozó rendszer a nem várt kínálati, de elsősorban a keresleti ingadozásokat kezelni tudja, tehát nem egy új típusú problémát jelent a szélerőművek kezelése, hanem az ingadozás mértékében történhet változás.

Akármilyen pontos előrejelzések is vannak, a megmaradó ingadozás kezelése továbbra is szükséges. Ez hálózati szinten kell, hogy történjen, mert ha minden szélparknak saját tartalékkapacitása van, az nem a legkisebb költségű megoldást jelenti, ez pedig megmutatkozik a fogyasztói árban, vagy fordított megközelítésben, adott fogyasztói áron az optimálisnál alacsonyabb szinten korlátozza az integrálható szélkapacitás mértékét. A megmaradó ingadozás lehetséges kezelési módjai:

- Hálózati integráció: ez a fizikai és földrajzi diverzifikálás egy módja, ami csökkenti a termelés ingadozását, növeli az elérhető tartalékkapacitások mennyiségét, összhangban van az EU egyik alapvető energiapolitikai céljával, a határkeresztező kapacitások növelésével, egy transz-európai energia hálózat létrehozásával. Amennyiben az egyébként folyamatban lévő beruházásokkal együtt kerül megvalósításra, a költségek minimalizálhatók.

- Szabályozói és kapacitástartalék: az előbbi arra az esetre szükséges, ha rövidebb időtartamú ingadozások vannak a szélerősségben, ez pedig ha a kisebb szélerősség hosszabb ideig is eltart, és e helyett a tartalék kapacitásoknak kell termelniük. Többletkapacitás tartalékot értelemszerűen nem kell létrehozni a szélenergia magasabb szintű integrálása miatt, ha a szélerőművi beruházásokat megelőzően az már elegendő volt. Szabályozói tartalékba történő beruházás nagyobb országos szélerőmű kapacitás esetén válhat szükségessé.

- Energiatárolás: amennyiben a megtermelt energiára adott időpontban nincs kereslet, az a későbbi magasabb kereslettel/alacsonyabb szélerősséggel jellemezhető időszakokra tartalékolható. Megjegyezzük, hogy ilyen megoldások általánosságban a nem szabályozható kapacitások nagyobb aránya esetén szükségesek, és nem elsősorban a szélerőművek, hanem az atomerőmű miatt. Amennyiben a piac jól működik, és a szabályozói kapacitások termelésének az ára kellően magas, a piaci szereplők érzékelnék a különböző időszaki villamosenergia-termelés értéke közötti különbséget és ekkor a tározós erőművek piaci alapon is megépülnek.

Technológia megnevezése Hatásfok (%) Jellemző kapacitás (MW)
Szivattyús tározós erőmű 80 100-1000
Levegősűrítéses tározós erőmű 75 50-100
Lendkerék 90 0,001-0,05
Hagyományos akkumulátorok 50-90 0,001-10
Hidrogén üzemanyag cella 40 0,05-1
3. 7. táblázat - Energiatárolási technológiák - Forrás: IEA

Napenergia

A napenergia közvetlen hasznosítása szintén nagy lehetőségeket rejt magában. Az ország földfelszínére érkező napsugárzás energiája négyzetméterenként évente 1200-1500 kilowattóra, amely elméletileg bőven fedezné a hazai energiaigényt. Ha ennyit gyakorlatilag még nem is lehetne hasznosítani a már ismert technológiákkal, de a jelenlegi szinteknél nagyságrendekkel magasabbat igen. A napenergia-hasznosítás 2005-ben 3,8 PJ volt, amely az országos éves teljes energiafelhasználáson belül 0,35 százalékot tesz ki. Összeurópai viszonylatban rosszabb a kép, hiszen 0,01 százalék a napenergia-hasznosítás aránya az összes energiafelhasználásban.

3.4. ábra - Az éves napfénytartalom és a napsugárzás éves összege Magyarországon

A napenergia-hasznosítás legegyszerűbb módja a passzív hasznosítás. Ehhez semmilyen berendezésre nincs szükség és gyakorlatilag többletköltséget sem jelent, csak az épületeket kell úgy tervezni és kivitelezni, hogy a legtöbb napenergiát hasznosíthassa. Az épület szerkezetének minél nagyobb hőtároló kapacitással kell rendelkeznie, valamint jó hőszigetelésű és déli tájolású nagy ablakok szükségesek. Megfelelő tájolással kialakíthatók napfalak és napcsapdák, amelyek a téli gyenge napsugárzást minél nagyobb mértékben képesek hasznosítani, a nyári nagyobb melegben azonban ezt elkerülik.

Az aktív felhasználások közül a hőenergia termelést szolgáló napkollektorok alkalmazásában elterjedt a sík-kollektoros rendszer, amelyet elsődlegesen hőenergia előállítására alkalmazzák néhány megawattos nagyságrendben. Ilyen jellegű beruházások Magyarországon eddig csak kis volumenben, egyes távfűtő rendszerekben, valamint a lakossági szektorban valósultak meg. A napkollektorok elterjedésének egyik fő korlátja jelenleg, hogy csak hosszabb távon, kb. 15 év alatt térülnek meg, fűtésben kiegészítő szerepet játszhatnak, illetve a melegvíz igény egy nagyobb részének előállítására alkalmazhatók.

Mivel a napkollektorok beruházási költsége egy átlagos családi ház beruházási költségéhez képest relatíve alacsony (az egy átlagos család melegvíz-igényének 50-70%-át fedező melegvíz igény megtermelésére alkalmas kollektor méret költsége kb. 8-900 000 Ft), megfontolandó alkalmazásuk kötelezővé tétele a nagy ingatlan beruházások esetén, a családi házépítések esetén pedig az alkalmazás támogatható a Zöld Beruházási Rendszeren keresztül.

Már régóta alkalmaznak napelemeket villamosenergia-termelésre, azonban energiaátalakítási hatásfokuk igen alacsony, átlagban 13-17 százalékát hasznosítja csak a rájuk eső napsugaraknak. Ezt az alacsony hatásfokot tovább rontja, hogy éjjel nem termelnek. Ez azt eredményezi, hogy körülbelül 10 négyzetméter napelem felület tud leadni 1 kilowatt villamos energia csúcsteljesítményt. Jelenleg a napenergia fotovoltaikus alkalmazásának költsége több mint 60 Ft/kWh, így alkalmazásuk nem válhat elterjedtté, amíg a berendezések ára nem csökken, illetve hatásfokuk nem nő meg jelentősen. Ilyen magas ár mellett a napelemek támogatása sem indokolt, mert a támogatás számos más területen sokkal eredményesebben hasznosulhat. A napsugarakat koncentráló erőművekben történő villamosenergia-előállítás közép távon szintén nem jelent valós alternatívát.

A hosszabb távú kibocsátáscsökkentési célok megvalósítása érdekében szükséges figyelembe venni mind a passzív mind az aktív hasznosítást is, mivel alkalmazásukkal elsősorban ez utóbbi esetében a primer energia szükségletek számottevő mértékben lecsökkenthetők.

Vízenergia

Ténylegesen kiaknázható vízenergiában meglehetősen szegény az ország, és az éghajlatváltozás következtében a kisméretű vízerőművek esetében is a vízellátás csökkenésével kell számolni, ezért - figyelembe véve a közismert műszaki, természetvédelmi szempontokat is - a jelen stratégia keretei között ezzel a lehetőséggel, mint érdemleges csökkentési megoldással nem lehet számolni.

3.3.1.3 Tüzelőanyag-váltás

Az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás az EU tagállamai között csak négy tagállamban alacsonyabb, mint Magyarországon. Az alacsony érték egyrészt annak eredménye, hogy a közcélú erőművek villamos energia termelésének 40 százaléka a működése során üvegházhatású gázkibocsátással nem járó atomenergiából származik, másrészt az unión belül hazánkban a legmagasabb, 43 százalék a földgázból megtermelt energia aránya a teljes energiafelhasználáson belül.

A nukleáris alapú áramtermelés fokozása, azaz új atomerőművi kapacitás létesítése Magyarországon a Paksi Atomerőmű blokkjainak élettartam meghosszabbítását követően elvileg 2025-2030 után lehet reális. Nyilvánvaló azonban, hogy ilyen horderejű kérdés nem ítélhető meg kizárólag klímavédelmi szempontok alapján. Szélesebb körű, a hazai hosszú távú energiapolitika és a fenntartható fejlődés magyarországi törekvéseit is figyelembe vevő mérlegelés szükséges.

A földgáz kémiai összetételénél fogva az egyik legkedvezőbb fosszilis energiahordozó a fajlagos szén-dioxid-kibocsátás szempontjából. Az elmúlt években, és várhatóan a közeljövőben megvalósuló fejlesztések nagy részben földgáz alapúak lesznek, így annak ösztönzése nem szükséges. Más szempontból sem célszerű a jövőbeli földgáz alapú fejlesztések bárminemű támogatása: egyrészt a hosszú távú kibocsátás-csökkentési célkitűzések elérésére a nagymértékű fosszilis tüzelőanyag használat nem alkalmas. Emellett Magyarország számára a földgáz beszerzése megfelelő költségszinten csak egy forrásból lehetséges, így importja egy bizonyos határ felett ellátásbiztonsági szempontból sem lehet kívánatos.

A fenti okok miatt ez a stratégia nem foglalkozik bővebben a tüzelőanyag-váltás lehetőségeivel.

  Vissza az oldal tetejére