Időállapot: közlönyállapot (2011.VI.1.)

2011. évi LV. törvény

az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXX. törvény módosításáról * 

1. § (1) Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: Kit.) 1. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában]

a) uniós jogi aktus: az Európai Unió Működéséről Szóló szerződés 75. cikke, illetve 215. cikke alapján elfogadott uniós jogi aktusok, valamint az ezen jogi aktusok felhatalmazása alapján elfogadott jogi aktusok, illetve intézkedések;”

(2) A Kit. 1. §-a a következő f)-g) ponttal egészül ki:

[E törvény alkalmazásában]

f) pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés: pénzeszközök átutalására és pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó, uniós jogi aktus által elrendelt értesítési és engedélyezési kötelezettség;

g) pénzeszköz átutalása: az uniós jogi aktusban meghatározott fogalom.”

2. § A Kit. a 10. §-át követően a következő 11-14. §-sal és azt megelőző alcímmel egészül ki:

„A pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedések végrehajtására vonatkozó rendelkezések

11. § (1) Ha az uniós jogi aktus pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedést rendel el, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: Pmt.) 1. § (1) bekezdés a)-e) és l) pontja hatálya alá tartozó szolgáltató - ide nem értve a pénzfeldolgozást végző szolgáltatót - (a továbbiakban: pénzügyi szolgáltató) az uniós jogi aktusban rögzített esetekben a pénzeszközök átutalása és a pénzügyi szolgáltatás kezdeményezéséről, fogadásáról, teljesítéséről haladéktalanul értesíti a pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szervet, illetve az uniós jogi aktusban meghatározott esetekben a teljesítés engedélyezése iránti kérelmet nyújt be a pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szervhez.

(2) A pénzügyi szolgáltató értesítésének, illetve kérelmének tartalmaznia kell a pénzeszközök átutalásával és a pénzügyi szolgáltatással kapcsolatban rendelkezésre álló összes adatot, tényt, körülményt, különös tekintettel az átutalás céljának megjelölésére, a megbízóra és a kedvezményezettre vonatkozó adatokra, a Pmt. alapján rögzített adatokra, a kapcsolódó egyéb hatósági engedélyekre és az uniós jogi aktusban a pénzeszközök átutalására és a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó korlátozások kapcsán rögzített kivételekre.

(3) A pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szerv az uniós jogi aktusban meghatározott határidőn belül megvizsgálja a kérelmet és dönt az uniós jogi aktusban rögzített feltételek alapján és szempontoknak megfelelően.

(4) Ha a pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításért felelős szerv az uniós jogi aktusban meghatározott határidőn belül nem hoz döntést, az engedélyt megadottnak kell tekinteni.

(5) A pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szerv a kérelmet elutasító határozatát megküldi az adópolitikáért felelős miniszter részére, aki a kérelem elutasításáról az uniós jogi aktusoknak megfelelően tájékoztatja az Európai Unió többi tagállamát és az Európai Bizottságot.

12. § (1) A pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításért felelős szerv, a pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés alkalmazásának ellenőrzése céljából, továbbá a 11. § szerinti engedélyezési eljárás lefolytatása céljából jogosult kezelni a Pmt. ügyfél-átvilágítási rendelkezései alapján a megbízóra és a kedvezményezettre vonatkozóan a szolgáltató által rögzített és az értesítésben, az engedélyezés iránti kérelemben továbbított és a 13. § szerinti eljárás során tudomására jutott személyes adatokat.

(2) A pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításért felelős szerv az (1) bekezdés alapján kezelt adatokat - amennyiben az eljárás feltételei a pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedést elrendelő uniós jogi aktus alapján már nem állnak fenn - az értesítés és engedélyezés iránti kérelem beérkezését követő 5 év után köteles törölni.

13. § (1) A pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításért felelős szerv a 11. § szerinti engedélyezési eljárás lefolytatása során közigazgatási hatóságot, általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervet, terrorizmust elhárító szervet, nyomozó hatóságot, nemzetbiztonsági szolgálatot, ügyészt, bíróságot kereshet meg, ha az e törvényben meghatározott feladatának ellátásához

a) olyan adat vagy ténybeli ismeret szükséges, amely a megkeresett hatóság nyilvántartásából, illetve irataiból szerezhető meg,

b) olyan irat vagy más bizonyíték szükséges, amely a megkeresett hatóságnál van, vagy onnan szerezhető meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a megkeresésben meg kell jelölni a megkeresésben kért adat, irat vagy más bizonyíték felhasználásának célját.

(3) A megkeresett szerv a megkeresést a rá vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint teljesíti. A megkeresett szerv csak akkor tagadhatja meg a megkeresésben foglaltak teljesítését, ha az jogszabályba ütközik. Ha a megkeresésben foglaltak teljesítésére más szerv rendelkezik hatáskörrel, a megkeresett szerv a megkeresést haladéktalanul, de legkésőbb a megkeresés megérkezésétől számított három napon belül e hatósághoz továbbítja, és erről egyidejűleg tájékoztatja a pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításért felelős szervet.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a megkeresést nyolc napon belül teljesíteni kell.

(5) A pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításért felelős szerv a 11. § szerinti engedélyezési eljárás lefolytatása során illetékes külföldi hatóságot is megkereshet. Ha a megkeresésben foglaltak teljesítéséhez magyar külképviseleti hatóság megkeresése szükséges, a megkeresésben foglaltak teljesítésének határideje a megkeresésnek a külképviseleti hatósághoz történő megérkezése napján kezdődik.

14. § (1) A Pmt. 5. § a) pontja szerinti felügyeleti hatóság a felügyeleti tevékenységének gyakorlása során biztosítja a pénzügyi szolgáltató pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedést elrendelő uniós jogi aktusoknak és a 11. §-ban foglalt rendelkezéseknek való megfelelését.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott felügyelet ellátása során a Pmt. felügyeletre és intézkedésekre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell.”

3. § A Kit. 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„20. § Ez a törvény

a) a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2001. december 17-i 2580/2001/EK tanácsi rendelet 1-6., 8. és 10. cikkének,

b) az Oszáma bin Ládennel, az Al-Qaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2002. május 27-i 881/2002/EK tanácsi rendelet 1-2a., 5-6., 8-9. és 11. cikkének,

c) az Irakkal fennálló gazdasági és pénzügyi kapcsolatok egyes korlátozásairól és a 2465/96/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2003. július 7-i 1210/2003/EK tanácsi rendelet 1., 4., 5-10., 12-13. és 16. cikkének,

d) egyes, Zimbabwéval szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2004. február 19-i 314/2004/EK tanácsi rendelet 1., 6-9., 10. és 13. cikkének,

e) a Libériával szembeni további korlátozó intézkedésekről szóló 2004. április 29-i 872/2004/EK tanácsi rendelet 1-10. és 13. cikkének,

f) a volt Jugoszláviában elkövetett humanitárius bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszék (ICTY) megbízatása hatékony végrehajtásának támogatására irányuló egyes korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 2004. október 11-i 1763/2004/EK tanácsi rendelet 1-9. és 12. cikkének,

g) az elefántcsontparti helyzet tekintetében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 2005. április 12-i 560/2005/EK tanácsi rendelet 1-10. és 13. cikkének,

h) a Kongói Demokratikus Köztársaság tekintetében a fegyverembargót megsértő személyekkel szemben meghatározott, egyedi korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 2005. július 18-i 1183/2005/EK tanácsi rendelet 1-8. és 11. cikkének,

i) a szudáni Darfur térségében zajló konfliktusban a békefolyamatot akadályozó és a nemzetközi jogot sértő cselekményt elkövető egyes személyekkel szemben meghatározott, egyedi korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 2005. július 18-i 1184/2005/EK tanácsi rendelet 1-8. és 11. cikkének,

j) a Rafiq Hariri libanoni miniszterelnök meggyilkolásában való részvétellel gyanúsított egyes személyekkel szembeni egyedi korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 2006. február 21-i 305/2006/EK tanácsi rendelet 1-7. és 10. cikkének,

k) a Lukasenko elnökkel és egyes fehérorosz tisztviselőkkel szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2006. május 18-i 765/2006/EK tanácsi rendelet 1-7. és 10. cikkének,

l) a Burmával/Mianmarral szembeni korlátozó intézkedések megújításáról és a 798/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2006. május 29-i 817/2006/EK tanácsi rendelet 1., 6-8., 10-11. és 14. cikkének,

m) a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2007. március 29-i 329/2007/EK tanácsi rendelet 1., 5-12. és 15-16. cikkének,

n) a szomáliai helyzet tekintetében egyes természetes vagy jogi személyekkel, szervezetekkel vagy testületekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 2010. április 26-i 356/2010/EU tanácsi rendelet 1-10. és 16-17. cikkének,

o) az Eritreával szembeni egyes korlátozó intézkedésekről szóló 2010. július 26-i 667/2010/EU tanácsi rendelet 1., 4-7., 9-10. és 15-16. cikkének,

p) az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2010. október 25-i 961/2010/EU tanácsi rendelet 16-26. és 37. cikkének,

q) a tunéziai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2011. február 4-i 101/2011/EU tanácsi rendelet 1-10. és 15. cikkének,

r) a líbiai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 2011. március 2-i 204/2011/EU tanácsi rendelet 1-5. és 7-13. cikkének,

s) az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló 2011. március 21-i 270/2011/EU tanácsi rendelet 1-10. és 15. cikkének

a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

4. § A Kit. 22. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„22. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szervet vagy szerveket rendeletben jelölje ki.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a pénzeszközök átutalására vonatkozó korlátozó intézkedés foganatosításáért felelős szervet vagy szerveket rendeletben jelölje ki.”

5. § E törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti.

6. § (1) A Kit. 1. § c)-d) pontjában, 2. §-ában, 3. § (1) és (3) bekezdésében, 5. § (2) bekezdésében, 6. § (1) bekezdésében, valamint 7. § (1) bekezdés a) pontjában a „közösségi” szövegrész helyébe az „uniós” szöveg lép.

(2) A Kit. 6. § (5) bekezdésében „a közösségi” szövegrész helyébe „az uniós” szöveg lép.

7. § A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 85. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a cégbíróság hivatalos tudomására jut, hogy a cég vagy annak tagja

a) nemzetközi jogi kötelezettségen alapuló, illetve

b) az Európai Unió Működéséről Szóló szerződés 75. cikke, illetve 215. cikke alapján elfogadott uniós jogi aktusok, valamint az ezen jogi aktusok felhatalmazása alapján elfogadott jogi aktusok, illetve intézkedések által elrendelt pénzügyi vagy vagyoni korlátozó intézkedés hatálya alá tartozik, a cégbíróság a cég működését felfüggeszti.”

8. § Ez a törvény az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2010. október 25-i 961/2010/EU tanácsi rendelet 16-26. és 37. cikkének a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.


  Vissza az oldal tetejére