Időállapot: közlönyállapot (2012.V.30.)

2012. évi LXIII. törvény

a közadatok újrahasznosításáról * 

Az Országgyűlés - az Alaptörvényben foglaltakkal összhangban a közérdekű adatok nyilvánosságának és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelmének tiszteletben tartásával - a közszféra kezelésében lévő közadatok újrahasznosítás céljára történő rendelkezésre bocsátásának szabályairól a következő törvényt alkotja:

I. fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Hatály

1. § (1) E törvény hatálya a közfeladatot ellátó szervek által kezelt olyan közadatok újrahasznosítására terjed ki, amelyek a 2. § szerint újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsáthatóak.

(2) A közfeladatot ellátó szervek kizárólag akkor járhatnak el e törvény rendelkezései szerint, ha a közadat újrahasznosítása érdekében kérelmet benyújtó igénylő úgy nyilatkozott, hogy a közadatot újrahasznosítás céljából igényli.

(3) Ha az igénylő nem nyilatkozott a (2) bekezdésnek megfelelően, a közfeladatot ellátó szerv az igénylés célját, illetve azt, hogy egy adott igénylés a közadat újrahasznosítására vonatkozik-e, nem vizsgálhatja.

(4) E törvény hatálya nem terjed ki:

a) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti közérdekű adatok megismerésére irányuló igényekre;

b) a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok terjesztése jogának gyakorlására;

c) a közfeladatot ellátó szervek közötti, kizárólag közfeladataik ellátása érdekében történő adatszolgáltatásra.

2. Az újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadatok köre

2. § (1) Az újrahasznosítás céljából kötelezően rendelkezésre bocsátandó közadatok körét az e törvény felhatalmazása alapján kiadott végrehajtási rendelet határozza meg.

(2) Erre vonatkozó kérelem vagy kérelmek esetén a közfeladatot ellátó szerv vezetője dönthet úgy, hogy engedélyezi az (1) bekezdés szerint megállapított közadatok körébe nem tartozó közadat újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátását is.

3. § Nem bocsátható rendelkezésre újrahasznosítás céljából, és jogszabályban sem határozható meg kötelezően rendelkezésre bocsátandó közadatként:

a) olyan adat, amely rendelkezésre bocsátása kívül esik az érintett közfeladatot ellátó szerv közfeladatain;

b) olyan, közadatot tartalmazó, szerzői jogi oltalom alá eső mű vagy más, szellemi alkotáshoz fűződő jog által védett tartalom, amelyen harmadik személyeknek szerzői jogi jogosultsága vagy más szellemi alkotáshoz fűződő joga áll fenn;

c) olyan közadat, amelyhez a hozzáférés az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény vagy más törvény szerint kizárt vagy korlátozott;

d) a közszolgálati műsorszolgáltatók és azok alvállalkozóinak kezelésében lévő olyan közadat, amelyek közszolgálati műsorszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükségesek;

e) az oktatási és kutató intézmények, iskolák, felsőoktatási intézmények, levéltárak, könyvtárak és kutatóintézetek, valamint kutatási eredmények továbbítására létrehozott szervezetek kezelésében lévő közadat;

f) a közgyűjtemények, közművelődési és előadó-művészeti intézmények kezelésében lévő közadat.

3. Értelmező rendelkezések

4. § E törvény alkalmazásában:

1. igénylő: bármely természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy egyéni cég, amely a közadatok újrahasznosításra történő rendelkezésre bocsátása iránt e törvény szerint terjeszt elő kérelmet;

2. közadat: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott közérdekű adat és közérdekből nyilvános adat;

3. közfeladatot ellátó szerv: állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy;

4. újrahasznosítás: a közadatok felhasználása olyan kereskedelmi vagy nem kereskedelmi célra, ami kívül esik azon a közfeladat ellátása keretén belüli eredeti célkitűzésen, amire a közadatot előállították;

5. közadat újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátása: a közadathoz az igénylő részére biztosított olyan hozzáférés, amely lehetővé teszi az igényelt közadat újrahasznosítását az igénylő számára, ideértve különösen a közadat adathordozón vagy elektronikus úton történő egyszeri vagy rendszeres átadását, a közadatot tartalmazó adatbázishoz történő közvetlen hozzáférés biztosítását, továbbá bármely más jogszabályba nem ütköző hozzáférési módot, amelyben a közfeladatot ellátó szerv és az igénylő az újrahasznosítási megállapodásban megállapodik.

II. fejezet

A KÖZADATOK ÚJRAHASZNOSÍTÁSÁNAK ALAPELVEI

4. A követelmények érvényesítése

5. § A 2. § szerint megállapított adatkörök újrahasznosítására vonatkozó feltételek meghatározása, valamint az újrahasznosítás céljára való rendelkezésre bocsátás során a közfeladatot ellátó szerv köteles biztosítani az I-III. fejezet szerinti követelmények érvényesülését.

5. Átláthatóság

6. § A közfeladatot ellátó szerv a közadatokat igénylők megfelelő tájékoztatása és az újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátás feltételeinek átláthatósága érdekében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezései szerint köteles elektronikus úton közzétenni az újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadatokkal összefüggő információkat.

7. § (1) A közfeladatot ellátó szerv kérelemre köteles megjelölni az újrahasznosítás céljára rendelkezésre bocsátásért fizetendő közzétett díj kiszámításának alapját.

(2) Az érintett közfeladatot ellátó szerv erre irányuló kérelem esetén azt is köteles megjelölni, hogy egyedi kérelem alapján történő rendelkezésre bocsátás esetén a díjszámításnál milyen tényezőket vesz figyelembe.

6. Megkülönböztetés tilalma

8. § (1) Az újrahasznosítás feltételeinek a közfeladatot ellátó szervek általi meghatározása, az újrahasznosítás céljára történő rendelkezésre bocsátása, valamint a díjazás megállapítása során a közfeladatot ellátó szerv nem alkalmazhat önkényes megkülönböztetést a közadatok újrahasznosítását kérelmező igénylők között.

(2) Ha közfeladatot ellátó szerv a közadatot újrahasznosítás céljára olyan tevékenysége körében igényli, amely kívül esik közfeladatai ellátásán, a rendelkezésre bocsátás tekintetében ugyanazokat a díjakat és feltételeket kell alkalmazni, mint más igénylőkkel szemben.

9. § (1) A közfeladatot ellátó szervek által kötött szerződések vagy egyéb megállapodások nem biztosíthatnak kizárólagos jogokat a közadatok újrahasznosítása vonatkozásában.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a közadat újrahasznosítására vonatkozó kizárólagosság biztosítható, ha az meghatározott közfeladat ellátásához kapcsolódó közérdekű szolgáltatás nyújtásához elengedhetetlenül szükséges, ebben az esetben azonban a kizárólagosság indokoltságát rendszeresen, de legalább évente felül kell vizsgálni.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti felülvizsgálat megállapítja, hogy a kizárólagos jog biztosítása a továbbiakban nem indokolható, a közfeladatot ellátó szerv haladéktalanul gondoskodik a kizárólagos jogot biztosító jogviszony megszüntetéséről.

III. fejezet

RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁS ÚJRAHASZNOSÍTÁS CÉLJÁRA

7. Az eljárás megindítása, a kérelem előterjesztése

10. § (1) A közadat újrahasznosítás céljára történő rendelkezésre bocsátását az igénylő az e § rendelkezései szerint előterjesztett írásbeli kérelmével kezdeményezheti.

(2) A kérelmet a közadatot kezelő közfeladatot ellátó szervnél kell előterjeszteni.

(3) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az igénylő arra vonatkozó kifejezett nyilatkozatát, hogy a megjelölt közadatokat újrahasznosítás céljára kéri,

b) az igénylő nevét, lakcímét (székhelyét), kapcsolattartásra használt telefonszámát, valamint e-mail címét,

c) az újrahasznosítás céljára igényelt közadat pontos megjelölését,

d) az újrahasznosítás céljára igényelt közadat kívánt formátumát, ideértve az alkalmazni kívánt technikai eszköz és mód megjelölését is,

e) rendszeres rendelkezésre bocsátás igénylése esetén az igényelt rendszerességet.

(4) A közfeladatot ellátó szerv a kérelem teljesítése érdekében kezelheti az igénylőnek a (3) bekezdés b) pontja szerint rendelkezésre bocsátott személyes adatait. A kérelem teljesítését - vagy ha ez később teljesül, a 15. § szerint megállapított díjak kifizetését - követően a közfeladatot ellátó szerv haladéktalanul törli az igénylő személyes adatait.

8. A kérelem elintézése

11. § (1) Ha a kérelem nem tartalmazza az igénylő 10. § (3) bekezdés a) pontja szerinti nyilatkozatát, a kérelmet az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó szabályai szerint kell teljesíteni.

(2) Ha a kérelem a 10. § (3) bekezdés a) pontja szerinti nyilatkozatot tartalmazza, a közfeladatot ellátó szerv a kérelmet beérkezését követően azonnal, de legkésőbb 5 munkanapon belül megvizsgálja.

(3) A kérelem megvizsgálása során a közfeladatot ellátó szerv ellenőrzi, hogy:

a) a kérelem rendelkezik-e a 10. § (3) bekezdés b)-e) pontja szerinti kötelező tartalmi elemekkel;

b) a kérelemben megjelölt adatok a közfeladatot ellátó szerv rendelkezésére állnak-e, és újrahasznosítás céljára rendelkezésre bocsáthatóak-e.

12. § (1) Ha a kérelem a 10. § (3) bekezdés b)-e) pontjában meghatározott tartalmi elemek valamelyikét nem tartalmazza, és a hiány a kérelem teljesíthetőségét akadályozza, a közfeladatot ellátó szerv a 11. § (2) bekezdés szerinti határidőn belül az igénylőt - legalább 5, de legfeljebb 10 munkanapos határidő megjelölésével és az arra való figyelemfelhívás mellett, hogy a kért adatok hiányában a kérelme nem teljesíthető - a hiányok megjelölése mellett a hiányzó adatok pótlására hívja fel.

(2) Ha az igénylő a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem tesz eleget, úgy kell tekinteni, mintha a kérelmet be sem nyújtotta volna. A felhívás teljesítésének elmulasztása nem akadálya annak, hogy az igénylő utóbb ugyanazon közadatra vonatkozó újabb kérelmet terjesszen elő.

(3) Ha a kérelemben megjelölt közadatokat nem a közfeladatot ellátó szerv kezeli, és a kérelem alapján az igényelt közadatok kezelésére jogosult szervezet azonosítható, a közfeladatot ellátó szerv az igénylő egyidejű értesítése mellett a kérelmet a 11. § (2) bekezdésében szereplő határidőn belül átteszi a kérelemben megjelölt adatok kezelésére jogosult szervezetnek.

13. § (1) A közfeladatot ellátó szerv a kérelemről annak hiánytalan kézhezvételét követő 20 munkanapon belül érdemben dönt.

(2) A közfeladatot ellátó szerv az (1) bekezdés szerinti határidőt annak letelte előtt indokolt esetben a kérelem terjedelmes vagy összetett voltára tekintettel egy alkalommal, legfeljebb további 20 munkanappal - az igénylő egyidejű értesítése mellett - meghosszabbíthatja.

14. § (1) A közfeladatot ellátó szerv döntésében

a) dönt a kérelem teljesítéséről, és az általa alkalmazott általános szerződési feltételeknek megfelelő újrahasznosítási megállapodás megkötésére vonatkozó ajánlatot tesz,

b) dönt a kérelem részben történő teljesítéséről, és az általa alkalmazott általános szerződési feltételeknek megfelelő újrahasznosítási megállapodás megkötésére vonatkozó ajánlatot tesz,

c) a kérelmet elutasítja,

d) a kérelem teljesítését további feltételekhez köti, és az általa alkalmazott általános szerződési feltételeknek megfelelő, vagy ha az alkalmazott további feltételek ezt szükségessé teszik, az általános szerződési feltételektől eltérő újrahasznosítási megállapodás megkötésére vonatkozó ajánlatot tesz.

(2) A közfeladatot ellátó szerv az (1) bekezdés a), b) és d) pontja szerinti döntése esetén az újrahasznosítási megállapodás eltérő rendelkezésének hiányában az újrahasznosítási megállapodás mindkét fél által történő aláírásának napján az igénylő rendelkezésére bocsátja az igényelt adatokat.

(3) A kérelmet a közfeladatot ellátó szerv kizárólag a következő esetekben utasíthatja el:

a) az igényelt közadat újrahasznosítás céljából nem bocsátható rendelkezésre;

b) az igényelt közadat nem áll rendelkezésére, és a 12. § (3) bekezdése szerint a kérelem más közfeladatot ellátó szervhez nem tehető át.

(4) A kérelem elutasítását a közfeladatot ellátó szerv írásban indokolni köteles. Az indokolásnak tartalmaznia kell:

a) az elutasítás indokát,

b) a 3. § b) pontjára való hivatkozással történő elutasítás esetén - amennyiben ismert a közfeladatot ellátó szerv előtt - azon jogosult megnevezését, akivel a kérelemben foglaltak teljesítésére felhasználási szerződés köthető,

c) az elutasítással szemben igénybe vehető jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó tájékoztatást.

(5) A közfeladatot ellátó szerv e § szerinti döntése, a rendelkezésre bocsátás feltételei, illetve az ezért megállapított díj mértéke közérdekű adatnak minősül.

9. Díjazásra vonatkozó követelmények

15. § (1) A közfeladatot ellátó szerv a kezelésében lévő közadatok újrahasznosításra történő rendelkezésre bocsátásáért díjat állapíthat meg.

(2) A közfeladatot ellátó szerv a díj megállapításánál a következő szempontokat köteles figyelembe venni:

a) a díj mértéke nem haladhatja meg a rendelkezésre bocsátott közadatok gyűjtésének, előállításának, feldolgozásának és terjesztésének legfeljebb öt százalékos nyereséghányaddal megnövelt költségét;

b) az a) pont szerinti költségek megállapításánál a díjat megállapító közfeladatot ellátó szerv által alkalmazott számviteli politikát kell alapul venni.

(3) Az e törvény felhatalmazása alapján kiadott végrehajtási rendelet a díj mértékére, megállapításának szempontjaira, megfizetésének módjára, valamint a díjfizetés kedvezményeire és a díjfizetés alóli mentességekre vonatkozóan az (1) és (2) bekezdéssel összhangban további részletszabályokat állapíthat meg.

10. Formátumok

16. § (1) A közfeladatot ellátó szerv a 10. § szerinti kérelem alapján újrahasznosításra rendelkezésre bocsátott közadatot az igénylő által igényelt formátumban, módon és nyelven adja át az igénylőnek.

(2) Ha a közadat (1) bekezdés szerinti rendelkezésre bocsátásához a közadat közfeladatot ellátó szervnél rendelkezésre álló formátumának átalakítása szükséges, a közfeladatot ellátó szerv az átalakítás költségeit a 15. § rendelkezéseinek figyelembevételével díjként felszámíthatja, az átalakítással vállalt munkateher azonban nem akadályozhatja a közfeladatot ellátó szerv közfeladatainak ellátását.

(3) Ha a közadat rendelkezésre bocsátása az (1) bekezdésnek megfelelően nem lehetséges, vagy az aránytalan nehézséggel, egy egyszerű műveleten túlmutató erőfeszítéssel vagy a közfeladat ellátásának akadályoztatásával járna, a közadatot elektronikusan, informatikai eszközökkel automatikusan feldolgozható módon, a rendelkezésre álló nyelven köteles a közfeladatot ellátó szerv az igénylő rendelkezésére bocsátani.

(4) Ha a közadat rendelkezésre bocsátása a (3) bekezdésnek megfelelően sem lehetséges, vagy az aránytalan nehézséggel, egy egyszerű műveleten túlmutató erőfeszítéssel vagy a közfeladat ellátásának akadályoztatásával járna, a közadatot a rendelkezésre álló formátumban, módon és nyelven köteles a közfeladatot ellátó szerv az igénylő rendelkezésére bocsátani.

(5) Az (1) és (2) bekezdés alapján a közfeladatot ellátó szerv nem köteles

a) közadat újbóli előállítására vagy a kérelemnek megfelelő kiigazítására, illetve kivonatok készítésére, ha az aránytalan nehézséggel járna,

b) közadatból, annak alapján elemzések, dokumentumok előállítására.

11. Újrahasznosítási megállapodás

17. § (1) A közfeladatot ellátó szerv a közadatok újrahasznosítás céljára történő rendelkezésre bocsátásáról újrahasznosítási megállapodást köt az igénylővel.

(2) Az újrahasznosítási megállapodás tartalmazza legalább

a) a felek megnevezését,

b) az újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátott adatok megnevezését,

c) a b) pontban meghatározott adatok átadásának időpontját, az átadás módját, formátumát,

d) a b) pontban meghatározott adatok újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért megállapított díj mértékét,

e) a d) pontban meghatározott díj megfizetésének határidejét és módját,

f) a b) pontban meghatározott adatok újrahasznosításának feltételekhez kötése esetén az adatok felhasználásának részletes feltételeit.

(3) A (2) bekezdés f) pontja szerinti feltételek nem korlátozhatják szükségtelenül az újrahasznosítás lehetőségeit, nem szolgálhatnak a verseny korlátozására és nem ütközhetnek az újrahasznosításra vonatkozó, e törvény szerinti egyéb rendelkezésekbe.

(4) A felhasználás feltételeit a közfeladatot ellátó szerv a közadatok újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátására vonatkozó általános szerződési feltételek keretében is meghatározhatja.

12. Jogorvoslat

18. § (1) Az igénylő a közadat újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátására vonatkozó kérelem elutasítása vagy a kérelem teljesítésére nyitva álló, vagy a közfeladatot ellátó szerv által a 13. § (2) bekezdése szerint meghosszabbított határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint a közadat újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért megállapított díj összegének felülvizsgálata érdekében bírósághoz fordulhat.

(2) A közadat újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátása iránti kérelem elutasításának jogszerűségét, illetve a közadat újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért megállapított díj összegének megalapozottságát a közfeladatot ellátó szervnek kell bizonyítania.

(3) A pert a kérelem elutasításának közlésétől, a kérelem elintézésére rendelkezésre álló határidő eredménytelen elteltétől, illetve - a díj összegének felülvizsgálatára irányuló kereset esetén - a díj megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított 10 napon belül kell megindítani az igényt elutasító közfeladatot ellátó szerv ellen. A díj megfizetése nem akadálya a per megindításának. A perindításra rendelkezésre álló határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

(4) Az országos illetékességű közfeladatot ellátó szerv ellen indult per a törvényszék hatáskörébe tartozik. A helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben a törvényszék székhelyén lévő helyi bíróság, Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el. A bíróság illetékességét az alperes közfeladatot ellátó szerv székhelye alapítja meg.

(5) Ha a bíróság a közadat újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátására irányuló kérelemnek helyt ad, határozatában a közfeladatot ellátó szervet a kért közadat újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátására kötelezi.

(6) A bíróság az újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért megállapított díj összegét megváltoztathatja, vagy a közfeladatot ellátó szervet a díj összegének megállapítása tekintetében új eljárásra kötelezheti.

(7) Ha a kérelmező a per megindításakor a közfeladatot ellátó szerv által eredetileg megállapított díjat már megfizette, és ennek a díjnak az összege nagyobb a díjnak a per eredményeképpen megállapított összegénél, a bíróság a különbözetnek az igénylő részére történő megtérítésére kötelezi a közfeladatot ellátó szervet.

IV. fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

19. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1-18. §, a 20-23. § és a 25. § 2013. január 1-jén lép hatályba.

20. § A 2013. január 1-jén hatályos olyan kizárólagos jogot biztosító megállapodások, amelyek nem felelnek meg a 9. § (2) bekezdésének, a megállapodás lejártakor, de legkésőbb 2014. január 1-jén megszűnnek.

21. § (1) Felhatalmazást kapnak a miniszterek, hogy a vezetésük vagy irányításuk alá tartozó szervek által kezelt, újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadatok körét - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérésével - rendeletben állapítsák meg.

(2) Felhatalmazást kapnak a miniszterek, hogy az újrahasznosítás céljára történő rendelkezésre bocsátásért fizetendő díj mértékének, megállapítása szempontjainak, megfizetése módjának, valamint a díjfizetés kedvezményeinek és a díjfizetés alóli mentességek e törvény rendelkezéseivel összhangban álló további részletszabályait rendeletben állapíthassák meg.

(3) Felhatalmazást kap a helyi önkormányzat képviselő-testülete, hogy

a) az irányítása alá tartozó szervek által kezelt, újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadatok körét - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérésével -,

b) az újrahasznosítás céljára történő rendelkezésre bocsátásért fizetendő díj mértékének, megállapítása szempontjainak, megfizetése módjának, valamint a díjfizetés kedvezményeinek és a díjfizetés alóli mentességek e törvény rendelkezéseivel összhangban álló további részletszabályait

rendeletben állapíthassa meg.

(4) Felhatalmazást kap a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, hogy

a) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által kezelt, újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadatok körét - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérésével -,

b) az újrahasznosítás céljára történő rendelkezésre bocsátásért fizetendő díj mértékének, megállapítása szempontjainak, megfizetése módjának, valamint a díjfizetés kedvezményeinek és a díjfizetés alóli mentességek e törvény rendelkezéseivel összhangban álló további részletszabályait

rendeletben állapíthassa meg.

(5) Felhatalmazást kap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, hogy

a) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kezelt, újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadatok körét - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérésével -,

b) az újrahasznosítás céljára történő rendelkezésre bocsátásért fizetendő díj mértékének, megállapítása szempontjainak, megfizetése módjának, valamint a díjfizetés kedvezményeinek és a díjfizetés alóli mentességek e törvény rendelkezéseivel összhangban álló további részletszabályait

rendeletben állapíthassa meg.

22. § A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról szóló 2007. évi CI. törvény 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § A költségvetési szerv és a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: adatkezelő) a kezelésében lévő közérdekű adatot 15 napon belül, költségtérítés megállapítása nélkül továbbítja az ezt közfeladatának ellátása érdekében igénylő központi államigazgatási szervnek, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének.”

23. § Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. mellékletének „II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok” elnevezésű táblázata a következő 19-23. sorral egészül ki:

[II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok]

[Adat] [Frissítés] [Megőrzés]
19. A közfeladatot ellátó szerv kezelésében levő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítás céljára elérhető közadatok listája, valamint azok rendelkezésre álló formátuma A változásokat követő 15 napon belül Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
20. a 19. sor szerinti közadatok újrahasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek elektronikusan szerkeszthető változata A változásokat követő 15 napon belül Az előző állapot törlendő
21. A 19. sor szerinti közadatok újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásért fizetendő díjak általános jegyzéke A változásokat követő 15 napon belül Az előző állapot törlendő
22. A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti jogorvoslati tájékoztatás A változásokat követő 15 napon belül Az előző állapot törlendő
23. A közfeladatot ellátó szerv által megkötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint kötött kizárólagos jogot biztosító megállapodások szerződő feleinek megjelölése, a kizárólagosság időtartamának, tárgyának, valamint a megállapodás egyéb lényeges elemeinek megjelölése A változásokat követő 15 napon belül Az előző állapot törlendő”

24. § Hatályát veszti a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. § (1) bekezdés k) pontjában a „valamint a pénzeszközök felhasználásának részletes szabályait,” szövegrész.

13. Jogharmonizációs záradék

25. § Ez a törvény a közszféra információinak további felhasználásáról szóló 2003. november 17-i 2003/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.


  Vissza az oldal tetejére