Időállapot: közlönyállapot (2014.VII.10.)

2014. évi XXXI. törvény

egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról * 

1. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosítása

1. § A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) VIII. fejezete a következő 39. §-sal egészül ki:

„39. § (1) A jegyző - az állami és önkormányzati nyilvántartások együttműködésének általános szabályairól szóló törvényben meghatározott központi címregiszter létrehozásának előkészítése céljából - ellenőrzi az illetékességi területén lévő települési címeket.

(2) Az ellenőrzés a 28/A. § (2) bekezdés a)-e) pontjaiban meghatározott adatok teljes körűségére, pontosságára és valóságtartalmának ellenőrzésére terjed ki.

(3) Az ellenőrzés végrehajtásához szükséges elektronikus adatállományt a központi szerv bocsátja a jegyző rendelkezésére.

(4) Az ellenőrzött adatállományt a jegyző legkésőbb 2014. november 15-ig visszajuttatja a központi szervnek.”

2. § Az Nytv. 47. §-a a következő (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1b) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a települési címek 39. §-ban meghatározott jegyzői ellenőrzési eljárásának részletes szabályait.”

2. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítása

3. § Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 29. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy]

„29. a telekalakítási eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelölését, feladat- és hatáskörét, valamint az illetékességi területük lehatárolását, a telekalakítási eljárás és dokumentáció elkészítésének részletes szabályait és az ezzel kapcsolatos ingatlan-nyilvántartási eljárás rendjét,”

[rendelettel állapítsa meg.]

3. A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosítása

4. § A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 19. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A szaklevéltár illetékességi köre - az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivételével -]

b) a Földügyi és Távérzékelési Levéltár esetében a földmérési és térképészeti tevékenységért felelős miniszter felügyelete alá tartozó ingatlanügyi hatóságok és a kataszteri program megvalósításáért felelős szerv állami alapadatok előállításával kapcsolatos,”

[levéltári anyagára, továbbá mindezek jogelődeinek működése során keletkezett levéltári anyagára terjed ki.]

4. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosítása

5. § Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 17. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ingatlan-nyilvántartásba csak az ingatlanhoz kapcsolódó következő, jogilag jelentős tények jegyezhetők fel:

1. a jogosult

1.1. kiskorúsága,

1.2. gondnokság alá helyezése,

2. a jogosulttal szemben megindított

2.1. felszámolási eljárás,

2.2. végelszámolás,

3. a külföldi székhelyű vállalkozás fióktelepének, kereskedelmi képviseletének cégjegyzékből történő törlése,

4. kisajátítási eljárás megindítása,

5. telekalakítási eljárás megindítása,

6. felmérési, térképezési és területszámítási hiba kijavítására irányuló eljárás megindítása,

7. földminősítési eljárás megindítása,

8. az ingatlanügyi hatósági határozat elleni

8.1. jogorvoslati kérelem,

8.2. ügyészi felhívás,

8.3. ügyészi fellépés benyújtása,

8.4. felügyeleti eljárás megindítása,

9. a bejegyzés, a feljegyzés és az adatváltozás átvezetése alapjául szolgáló vagy azzal kapcsolatos bírósági határozat elleni felülvizsgálati, illetve perújítási kérelem benyújtása,

10. az ingatlan jogi jellege,

11. a bejegyzés, a feljegyzés és az adatváltozás átvezetése iránti kérelem vagy megkeresés elutasítása,

12. épület

12.1. létesítése,

12.2. lebontása,

13. az ingatlan-nyilvántartási eljárás felfüggesztése,

14. jogerős hatósági vagy bírósági határozattal megállapított tartós környezetkárosodás ténye, mértéke és jellege,

15. bírósági ítéleten alapuló tulajdoni korlátozás,

16. bírósági vagy hatósági határozaton alapuló telekalakítási és építési tilalom elrendelése, valamint egyéb építésügyi korlátozás, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott építésügyi kötelezés, valamit önkormányzati hatósági döntésen, vagy hatósági szerződésen alapuló településrendezési kötelezettség,

17. szerződésen, végintézkedésen, bírósági vagy hatósági határozaton alapuló

17.1. elidegenítési és terhelési tilalom,

17.2. elidegenítési tilalom,

17.3. a rendelkezési jogot korlátozó egyéb tilalom,

18. az e törvényben meghatározott

18.1. perek,

18.2. büntetőeljárás megindítása,

19. árverés vagy nyilvános pályázat kitűzése,

20. a zárlat, a zár alá vétel, a zárlat az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedés végrehajtására,

21. a tulajdonjog fenntartással történt eladás,

22. a jelzálogjog ranghelyének előzetes biztosítása,

23. lemondás jelzálogjog előzetesen biztosított ranghelyével való rendelkezés jogáról,

24. a ranghely megváltoztatása,

25. a társasházakról szóló törvény szerinti, a közös tulajdon átruházására a tulajdonostársak összes tulajdoni hányadának legalább kétharmadát feljogosító alapító okirat elfogadása, módosítása, továbbá az elfogadás, illetve a módosítás időpontja,

26. az e törvényben meghatározott megismételt hagyatéki eljárás megindítása,

27. a földhasználati jog gyakorlása szerződéses szabályozásának ténye,

28. bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló kezelt vagyonba tartozó tulajdonjog,

29. a föld tulajdonjogának átruházására irányuló szerződés benyújtása,

30. pénzügyi lízingbeadás ténye,

31. nemzeti emlékhely,

32. történelmi emlékhely.”

6. § Az Inytv. 57. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„57. § (1) Ha a fellebbezés elbírálására jogosult szerv elutasítja a fellebbezést, az ingatlanügyi hatóság törli a fellebbezésre vonatkozó feljegyzést és ennek megtörténtét a másodfokú döntésre vezetett záradékkal igazolja; erről az érdekeltet a másodfokú döntés kézbesítésével értesíti.

(2) Ha a fellebbezés elbírálására jogosult szerv a fellebbezésnek helyt ad és az elsőfokú döntést egészben vagy részben megváltoztatja, a másodfokú döntés tartalmának megfelelő változást az ingatlanügyi hatóság foganatosítja a tulajdoni lapon, ennek megtörténtét a másodfokú döntésre vezetett záradékkal igazolja és az érdekeltet a másodfokú döntés kézbesítésével értesíti.

(3) Ha a fellebbezés elbírálására jogosult szerv új eljárást rendelt el, az ingatlanügyi hatóság az új eljárásban meghozott döntésnek megfelelő bejegyzéssel egyidejűleg törli a megtámadott bejegyzést, valamint a fellebbezésre vonatkozó feljegyzést. Az erről szóló döntést a fellebbezés elbírálására jogosult szerv döntésével együtt kell kézbesíteni.”

7. § Az Inytv. 70. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés szerinti rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, ha az adatszolgáltatást vagy lekérdezést a tulajdonos valamennyi ingatlanáról

a) a bíróság, a bírósági végrehajtó, az adóhatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat vagy a nyomozó hatóság törvényben meghatározott feladatai ellátása céljából,

b) az ügyészség a közérdekvédelmi feladatai ellátásához,

c) a jegyző a hagyatéki leltár elkészítéséhez, a közjegyző a hagyatéki eljárás lefolytatásához,

d) a mezőgazdasági igazgatási szerv az Fftv. szerinti hatósági eljárásaihoz,

e) a bejegyzett tulajdonos valamennyi ingatlanának az ingatlan-nyilvántartásból történő megállapításához,

f) törvényben meghatározott egyéb szerv vagy személy az ott meghatározott célból

igényli.”

8. § Az Inytv. 73/B. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A felszámoló szervezet a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény szerinti vagyonfelügyelői, ideiglenes vagyonfelügyelői és felszámolói feladatának, a vagyonrendező a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény szerinti vagyonrendezési feladatának, a pénzügyi gondnok a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény szerinti feladatának teljesítése céljából a hivatali helyiségében működtetett saját számítástechnikai eszközével köteles a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer szolgáltatásait igénybe venni. Az ingatlanügyi hatóság az említett szervezetek vezetője részére kérelem alapján biztosítja a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer szolgáltatásait.”

9. § Az Inytv. a következő 94. §-sal egészül ki:

„94. § (1) A Fétv. 108. § (1) bekezdésében foglaltak alapján megszűnő haszonélvezeti jog és használat joga (e §-ban a továbbiakban együtt: haszonélvezeti jog) ingatlan-nyilvántartásból történő törlése érdekében az ingatlanügyi hatóság által legkésőbb 2014. október 31. napjáig kiküldött felhívásra a haszonélvezeti jog természetes személy jogosultjának a felhívás kézbesítését követő 15 napon belül a miniszter által rendszeresített formanyomtatványon nyilatkoznia kell a közte és a haszonélvezeti jogot alapító, a bejegyzés alapjául szolgáló okirat szerinti ingatlan-tulajdonos közötti közeli hozzátartozói viszony fennállásáról. A határidő elmulasztása miatt 2014. december 31. napját követően igazolási kérelemnek nincs helye.

(2) Ha a haszonélvezeti jog törlését 2014. október 31. napját megelőzően a Fétv. 108. § (1) bekezdésre hivatkozással kérik, az ingatlanügyi hatóság az (1) bekezdés szerinti felhívást a kérelem benyújtásától számított 8 napon belül küldi meg a jogosultnak. A kérelem ügyében az érdemi döntést a nyilatkozatban foglaltak alapján, a (4) bekezdésben meghatározott ellenőrzést követően, illetve nyilatkozat hiányában, vagy a (4) bekezdés szerinti hiánypótlás eredménytelensége esetén a (3) bekezdésben foglalt jogkövetkezmény alkalmazásával kell meghozni.

(3) Ha a nyilatkozat alapján közeli hozzátartozói jogviszony nem áll fenn, vagy ha a jogosult határidőben nem tesz nyilatkozatot, az ingatlanügyi hatóság a bejegyzett haszonélvezeti jogot a nyilatkozattételre nyitva álló határidő elteltét követő hat hónapon belül, legkésőbb 2015. július 31. napjáig hivatalból törli az ingatlan-nyilvántartásból.

(4) A nyilatkozatban megadott, valamint az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatok alapján az ingatlanügyi hatóság a közeli hozzátartozói jogviszony fennállásáról szóló nyilatkozat valóságtartalmát az anyakönyvvezető megkeresésével, vagy az elektronikus anyakönyvből történő adatszolgáltatás útján ellenőrzi. Ha az ellenőrzés során a közeli hozzátartozói viszony fennállása nem állapítható meg, és a jogosult az erre irányuló hiánypótlási felhívás kézbesítésétől számított 8 napon belül a jogviszony fennállását nem tudja igazolni, a bejegyzést a hiánypótlásra nyitva álló határidő elteltét követően törölni kell.

(5) A jogi személy, valamint az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető jogra ügyleti képességgel bíró jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet javára bejegyzett és a Fétv. 108. § (1) bekezdése alapján megszűnt haszonélvezeti jogot az ingatlanügyi hatóság legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból köteles törölni az ingatlan-nyilvántartásból.

(6) Nincs helye fellebbezésnek, ha a haszonélvezeti jog törlésére a (3) bekezdés szerint megtett nyilatkozat vagy az (5) bekezdés alapján kerül sor.”

10. § Az Inytv.

a) 15. § (4) bekezdésében az „A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvényben” szövegrész helyébe az „A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvényben (a továbbiakban: Fétv.)” szöveg,

b) 17. § (2) bekezdésében a „27-28.” szövegrész helyébe a „31-32.” szöveg, a „15-26.” szövegrész helyébe a „15-30.” szöveg,

c) 50. § (1a) bekezdésében a „27. pontja” szövegrész helyébe a „28. pontja” szöveg

lép.

11. § Hatályát veszti az Inytv. 17. § (3) bekezdése.

5. A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosítása

12. § A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 6. § f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A miniszter a 3. §-ban és az 5. §-ban foglaltakon túl]

f) kinevezi a Tanács elnökét és tagjait;”

13. § Az Nfatv. 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Tanács elnökét és további négy tagját a miniszter nevezi ki.”

6. A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény módosítása

14. § A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 36. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A nemzeti téradat-infrastruktúra létrehozását és működését irányító állandó bizottság (a továbbiakban: állandó bizottság) a kormány tanácsadó testületeként működik.”

15. § Az Fttv. 38. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben]

c) határozza meg a nemzeti téradat-infrastruktúra működésének részletes szabályait, különös tekintettel az abban kezelt adatok körére, az adatszolgáltatás és adatkezelés rendjére, az adatok felhasználásának részletes szabályaira, valamint jelölje ki ezen feladatok központi irányításáért felelős szervezetet,”

16. § Hatályát veszti az Fttv. 38. § (1) bekezdés b) pontja.

7. Záró rendelkezés

17. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.


  Vissza az oldal tetejére