Időállapot: közlönyállapot (2014.XI.21.)

2014. évi LXII. törvény

a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról * 

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás 2013. évi vitelére vonatkozó költségvetési gazdálkodás jóváhagyása céljából a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

A 2013. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA

1. A főösszegek, az egyenleg és az államadósság értéke

1. § Az Országgyűlés a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) végrehajtását - a 4-7. §-ában foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül -

a) 16 477 474,8 millió forint bevétellel,

b) 17 410 265,5 millió forint kiadással és

c) 932 790,7 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi alrendszer kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. melléklet tartalmazza a 2013. december 31-én fennálló besorolási rendnek megfelelően.

3. § (1) A Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon az államháztartás két alrendszere és a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek 2013. december 31-én fennálló adóssága az államháztartás központi alrendszerében 22 079,7 milliárd forint, az államháztartás önkormányzati alrendszerében 429,7 milliárd forint, a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezeteknél 122,5 milliárd forint.

(2) 2013. december 31-én az államadósság-mutató

a) számlálójának a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 22 601,6 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 29 077,8 milliárd forint.

(3) Az államadósság-mutató mértéke a (2) bekezdés alapján 2013. december 31-én 77,7% volt.

(4) 2012. december 31-én a Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon számított államadósság mutató

a) számlálójának a Gst. 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 21 865,3 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 28 048,1 milliárd forint.

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (3) bekezdés szerinti mértéke a 2012. év végi 78,0%-hoz képest az Alaptörvény 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott államadósság-mutató csökkenése követelményének eleget tesz.

2. A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Gst. 11. § (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2013-ban az államháztartásért felelős miniszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 1 765 857,0 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a hitelezőknek,

b) 165 302,6 millió forint összegben fizetett vissza forinthiteleket a hitelezőknek,

c) 884 411,3 millió forint összegben fizetett vissza devizakötvényeket a hitelezőknek,

d) 1 265 335,0 millió forint összegben fizetett vissza devizahiteleket a hitelezőknek,

e) 87,5 millió forint összegben állampapírokat vont be.

5. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Gst. 11. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2013-ban

a) 760 988,5 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 29 325,0 millió forint összegben forinthitelt vett fel hitelezőktől,

c) 146 981,4 millió forint összegben devizahitelt vett fel hitelezőktől.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Kvtv. 72. §-ának felhatalmazása alapján az állam - kamatok nélkül számítva, 2013. év végi árfolyamon - 172 730,1 millió forint forinthitelt és 420 537,3 millió forint devizahitelt vállalt át az önkormányzatoktól.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2013-ban a 4. §-ban megállapított visszafizetések finanszírozására és állampapír bevonások megvalósítására az államháztartásért felelős miniszter a Gst. 11. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján

a) 1 234 968,2 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 599 090,4 millió forint összegben kincstárjegyeket értékesített,

c) 1 920 981,2 millió forint összegben deviza kötvényeket értékesített,

d) 62 619,6 millió forint összegben devizahiteleket vett fel,

e) 263 333,9 millió forint összegben vett át térítésmentesen állampapírokat és pénzeszközöket a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól.

7. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter - a Gst. 11. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása érdekében 18 176,1 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.

II. FEJEZET

AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

8. § (1) A kincstár által kezelt, állami kölcsönből és állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2013. december 31-én 131,4 millió forint, amelyből 45,9 millió forint a kölcsön típusú, 85,5 millió forint a járadék címén előírt követelés.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 2013. évi CXCIII. törvény 8. § (1) bekezdése szerint 2012. december 31-én ilyen címen fennállt 207,7 millió forint követelés a 2013. év során az állami alapjuttatás járadékát érintő változások eredményeként a következők szerint változott:

a) a 2013. évben a befolyt törlesztések összege 3,7 millió forinttal csökkentette a követelés állományt,

b) a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség 72,6 millió forinttal csökkentette a követelés állományt.

9. § (1) Az Országgyűlés az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) a 12. § c) pontjában megállapított 512,8 millió forint összegű hiányát az E. Alap KESZ hitelállományából 2014. december 29-ei hatállyal elengedi.

(2) Az Országgyűlés elengedi a fővárosi és megyei kormányhivatal ingatlanügyi szakigazgatási szerve 2013. december 31-én fennálló, a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 10. § (4) bekezdésében és a Kvtv. 10. § (4) bekezdésében előírt, a központi költségvetés javára történő befizetési kötelezettségből eredő, együttesen 9 892 654 ezer forint tartozását.

(3) A Kormány a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 27. § (1) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva hozta létre ugyanezen törvény 1. melléklete IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és helyben maradó személyi jövedelemadója fejezetén belül a 82. Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása egyes fővárosi kerületi önkormányzatoknál címet. Az ezen címen kapott támogatás felhasználásának és elszámolásának határideje 2014. december 31.

III FEJEZET

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

3. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

10. § Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) 2013. évi költségvetésének végrehajtását

a) 3 016 036,0 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 3 014 737,5 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 1298,5 millió forint többlettel

hagyja jóvá.

11. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az Ny. Alap

a) 2013. évi működési előirányzat-maradványa 1033,9 millió forint, amelyből a 2012. évi előirányzat-maradvány 53,3 millió forint,

b) 2013. évi működési kiadásai 1493,3 millió forint 2012. évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

4. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

12. § Az Országgyűlés az E. Alap 2013. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 848 132,6 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 848 645,4 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 512,8 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

13. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az E. Alap

a) 2013. évi működési előirányzat-maradványa 1797,8 millió forint, amelyből a 2012. évi előirányzat-maradvány 318,7 millió forint,

b) 2013. évi működési kiadásai 1747,8 millió forint 2012. évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

5. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

14. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Kvtv. 15. § (1) és (2) bekezdése, illetve a 23. §-a alapján

a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 200,0 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 667,0 millió forint, egyszeri segélyre 532,0 millió forint,

b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél az adott előirányzat terhére méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az 1. Terhességi-gyermekágyi segély, a 2. Táppénz, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatoknál együttesen 110,9 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 3783,1 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 4494,0 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 618,4 millió forint

felhasználása történt meg.

15. § Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 2013. évi CXCIII. törvény 16-17. §-ában előírt megtérítési és visszautalási kötelezettségek teljesítése megtörtént.

IV. FEJEZET

A KÖZPONTI ALRENDSZEREN BELÜLI ELSZÁMOLÁSOK

16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) fejezet, a Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet terhére finanszírozott ellátások, valamint a közjogi méltóságok részére járó juttatások és hozzátartozói nyugellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2014. december 29-éig

a) az Ny. Alap a Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli kárpótlás és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék visszatérítése jogcímén 2,2 millió forintot utaljon vissza,

b) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 48,4 millió forintot térítsen meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 „Ellátási” számlája javára,

c) az Ny. Alap az EMMI fejezetnek a korhatár alatti ellátások visszatérítése jogcímén 14,8 millió forintot utaljon vissza,

d) az EMMI fejezet a közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 2,2 millió forintot az E. Alap részére a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” javára térítsen meg,

e) az E. Alap a Gyermekgondozási díjban és terhességi gyermekágyi segélyben részesülők kompenzációja jogcímen 16,7 millió forintot a XLII. A Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 4. cím, 1. alcím, 8. Egyéb vegyes bevételek jogcímcsoport javára utaljon vissza.

17. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. § (2) bekezdés f) pontja alapján 451,6 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára 2014. december 31-éig térítsen meg.

18. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap a 10. § c) pontban megállapított 1298,5 millió forint összegű többletét a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 5. Költségvetési befizetések cím, 5. Nyugdíjbiztosítási Alap befizetése alcím javára 2014. december 31-éig fizesse be.

19. § (1) Az Országgyűlés az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus forrásaira vonatkozó, a Kvtv. 48. § (1) bekezdése alapján tett 2013. évi kötelezettségvállalást 2972,8 millió forint összegben hagyja jóvá.

(2) Az Országgyűlés a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, valamint az Európai Halászati Alapból finanszírozott halászati támogatások forrásaira vonatkozó, a Kvtv. 48. § (3)-(8) bekezdése alapján tett 2013. évi kötelezettségvállalást a 8. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.

V. FEJEZET

A KÖZPONTI ALRENDSZERNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI ALRENDSZERREL ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEKKEL FENNÁLLÓ KAPCSOLATÁBÓL FAKADÓ ELSZÁMOLÁSOK

6. A helyi önkormányzatok központi alrendszerből származó forrásai

20. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok, területi és települési nemzetiségi önkormányzatok (a továbbiakban: helyi önkormányzatok) év közben 5898,0 millió forint összegben igényeltek - a kincstár területi szervei javaslataira is figyelemmel - a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat. A helyi önkormányzatok együttesen 8651,0 millió forint összegben mondtak le év közben e forrásokról, valamint a Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülre történő feladatátadás következtében 154,4 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá a Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülről történő feladatátvétel miatt 4,1 millió forinttal ugyanezen előirányzataik megnövekedtek.

(2) „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” cím előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 2. melléklet tartalmazza.

21. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után „a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” címen megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 2013. december 31-én hatályos 57. § (4) bekezdése szerinti elszámolása alapján a következők:

a) a visszafizetési kötelezettség 1419,4 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 4176,6 millió forint.

(2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján, elszámolási egyenlegként a helyi önkormányzatoknak a 2013. év után 2757,2 millió forint támogatás jár.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódó, a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 3 százalékkal magasabb mértékben vették igénybe, a Kormány rendeletében megállapított mértékű, együttesen 190,7 millió forint összegű igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli.

(4) A Kvtv. 34. § (4) bekezdése szerinti szabályozást a Kvtv. 2. melléklet II. 2. pontja szerinti támogatásra is alkalmazni kell.

22. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatoknak együttesen az Áht. 2013. december 31-én hatályos 57. § (4) bekezdése alapján

a) a központosított előirányzatok jogcímen, egyenlegében 161,7 millió forint,

b) helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó művészeti szervezetek támogatása jogcímen 18,9 millió forint,

c) a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációja jogcímen 110,1 millió forint,

d) a helyi önkormányzatok vis maior támogatása jogcímen 1,1 millió forint,

e) egyéb központi támogatások jogcímen, egyenlegében 1260,9 millió forint,

f) a 2012. december 31-én feladattal terhelt, a Magyarország 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. melléklete szerinti központosított előirányzatok és 8. melléklete szerinti normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 82,1 millió forint, továbbá

g) a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás jogcímen 10,6 millió forint

lemondási és visszafizetési kötelezettségük keletkezett.

(2) A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamat megfizetési kötelezettség számításának kezdő napja 2014. március 26.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok a saját elszámolásaik alapján a 21. § (1) bekezdés b) pontja és az (1) bekezdés szerinti tételek összesített egyenlegeként jelzett 1419,4 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak, aminek átutalásáról az államháztartásért felelős miniszter rendelkezett.

(4) A kincstár az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül a helyi önkormányzatok számára elérhetővé teszi az őket megillető, illetve az általuk a központi költségvetésbe visszafizetendő támogatások és hozzájárulások összegét.

23. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatait és azok pénzforgalmi teljesítését a 3. melléklet tartalmazza.

(2) Az önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 4. melléklet részletezi.

(3) A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását az 5. melléklet tartalmazza.

(4) A helyi önkormányzatok

a) címzett és céltámogatás előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulását a 6. melléklet,

b) vis maior támogatás előirányzatainak, pénzforgalmi teljesítésének és maradványának alakulását a 7. melléklet

részletezi.

7. Az egyházak támogatása

24. § (1) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat - a 2013. évi önkormányzati és az állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményi támogatástól való eltérés rendezéseként - 4560,7 millió forint egyszeri szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcím-csoport előirányzata terhére 2014 decemberében.

(2) Az egyházi jogi személyek által fenntartott köznevelési intézmények után a bevett egyházakat - a 2013. évi köznevelési jogcímű támogatások rendezéseként - 5801,1 millió forint egyszeri köznevelési kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcímcsoport előirányzata terhére 2014 decemberében.

(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett bevett egyházakat a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 55. alcím, 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcím-csoport előirányzatának javára 2014. évben 238,6 millió forint visszafizetés terheli.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

25. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a Kvtv. hatályvesztésével egyidejűleg hatályát veszti.

1. melléklet a 2014. évi LXII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

millió forintban
Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
I. FEJEZET 2013. évi törvényi módosított előirányzat 2013. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlés Hivatala
1 Országgyűlés hivatali szervei 21 000,3 30 952,1
1 Működési költségvetés 460,0 4 066,4
1 Személyi juttatások 10 648,2 10 014,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 736,1 2 568,1
3 Dologi kiadások 4 191,7 7 118,1
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 103,4
5 Egyéb működési célú kiadások 46,2
2 Felhalmozási költségvetés 363,8
1 Beruházások 367,5 11 967,5
2 Felújítások 3 470,6 4 497,3
3 Egyéb felhalmozási kiadások 24,8
2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 714,1 703,8
1 Működési költségvetés 5,0 17,3
1 Személyi juttatások 402,0 407,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 102,6 103,3
3 Dologi kiadások 191,8 173,3
5 Egyéb működési célú kiadások 0,9
2 Felhalmozási költségvetés 0,4
1 Beruházások 22,7 44,6
3 Országgyűlési Őrség 2 176,0 2 004,4
1 Működési költségvetés 0,2
1 Személyi juttatások 1 749,3 1 573,5
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 426,7 415,0
3 Dologi kiadások 16,1
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 Az Országgyűlés elnökének közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0 73,0 73,0
4 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2 Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány támogatása 48,0 48,0 36,8 0,1 48,0
8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai
1 Göncz Árpád közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0 73,0 73,0
2 Schmitt Pál közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0 73,0 73,0
3 Sólyom László közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0 73,0 73,0
9 Kossuth Lajos tér rekonstrukciója 10 190,8 10 190,8
12 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 217,2
13 Fejezeti tartalék 477,8
1-4. cím összesen: 34 886,2 465,0 34 421,2 39 574,1 4 448,2 34 478,1
5 Közbeszerzési Hatóság
1 Közbeszerzési Hatóság 408,1 401,8
1 Működési költségvetés 1 023,0 2 257,7
1 Személyi juttatások 589,2 591,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 159,1 168,4
3 Dologi kiadások 638,1 628,5
5 Egyéb működési célú kiadások 704,6
2 Felhalmozási költségvetés 3,1
1 Beruházások 44,7 74,5
3 Egyéb felhalmozási kiadások 82,9
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 12,6
2 Fejezeti tartalék 8,2
5. cím összesen: 1 431,1 1 023,0 408,1 2 262,9 2 260,8 410,0
8 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség 1 055,0 1 055,0
2 Magyar Szocialista Párt 521,3 521,3
3 Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt 448,0 448,0
4 Lehet Más a Politika 249,2 249,2
5 Kereszténydemokrata Néppárt 232,6 232,6
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
4 Magyar Demokrata Fórum 42,8 42,8
9 Pártalapítványok támogatása
1 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 611,7 611,7
2 Táncsics Mihály Alapítvány 259,8 259,8
3 Gyarapodó Magyarországért Alapítvány 211,3 211,3
4 Ökopolisz Alapítvány 80,4 80,4
5 Barankovics István Alapítvány 69,4 69,4
6 Antall József Alapítvány 28,3 28,3
8-9. cím összesen: 3 809,8 3 809,8
10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása
1 Közszolgálati hozzájárulás 66 558,4 66 563,4
3 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai 26,7
4 Média tartalék 2 000,0
10. cím összesen: 68 558,4 66 590,1
20 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
1 Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 236,5
1 Működési költségvetés 9 539,7 6 936,0
1 Személyi juttatások 5 689,4 4 375,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 417,4 1 182,4
3 Dologi kiadások 2 024,1 3 150,3
5 Egyéb működési célú kiadások 251,3 1 686,5
2 Felhalmozási költségvetés 99,3 148,2
1 Beruházások 228,0 179,7
3 Egyéb felhalmozási kiadások 28,8 34,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 307,4
20. cím összesen: 9 639,0 9 639,0 10 916,3 7 084,2 236,5
21 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 477,0 468,0
1 Működési költségvetés 17,0
1 Személyi juttatások 296,4 293,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 79,8 76,4
3 Dologi kiadások 80,8 83,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 20,0 16,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 12,1
2 Fejezeti tartalék 9,5
21. cím összesen: 477,0 477,0 481,5 17,0 477,5
22 Egyenlő Bánásmód Hatóság
1 Egyenlő Bánásmód Hatóság 210,0 206,0
1 Működési költségvetés 3,0 330,2
1 Személyi juttatások 122,3 144,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 33,0 39,7
3 Dologi kiadások 57,7 325,4
5 Egyéb működési célú kiadások 3,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 13,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti tartalék 4,2
22. cím összesen: 213,0 3,0 210,0 526,1 330,2 210,2
23 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
1 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
1 Működési költségvetés 4 732,0 7 923,4
1 Személyi juttatások 1 275,4 1 376,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 326,9 352,2
3 Dologi kiadások 3 094,2 2 518,0
5 Egyéb működési célú kiadások 15,0 1 896,2
2 Felhalmozási költségvetés 2,5 3,0
1 Beruházások 15,0 78,6
2 Felújítások 2,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 6,0 187,5
23. cím összesen: 4 734,5 4 734,5 6 408,6 7 926,4
24 Nemzeti Választási Iroda
1 Nemzeti Választási Iroda 550,0 1 768,5
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 295,0 109,6
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 79,0 29,9
3 Dologi kiadások 81,0 224,3
2 Felhalmozási költségvetés
1 Beruházások 95,0 117,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Időközi és nemzetiségi választások lebonyolítása 81,0 81,0 66,3 73,6
2 A 2014. évi választások előkészítése 2 300,0 2 300,0 131,8 1 073,2
24. cím összesen: 2 931,0 2 931,0 679,2 2 915,3
Összesen: 126 680,0 15 864,5 38 447,3 131 248,6 22 066,8 38 727,6

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

millió forintban
Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
II. FEJEZET 2013. évi törvényi módosított előirányzat 2013. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Köztársasági Elnöki Hivatal 1 315,5 1 664,2
1 Működési költségvetés 3,2
1 Személyi juttatások 659,9 878,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 178,1 131,0
3 Dologi kiadások 428,1 419,8
5 Egyéb működési célú kiadások 3,7
2 Felhalmozási költségvetés 29,4
1 Beruházások 44,4 54,7
2 Felújítások 3,0 2,2
3 Egyéb felhalmozási kiadások 2,0 20,7
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Állami kitüntetések 395,7 395,7
2 Köztársasági elnök közcélú felajánlásai, adományai 73,0 73,0 73,0 73,0
3 Államfői Protokoll kiadásai 251,2 251,2 39,6
3 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 29,1
4 Fejezeti tartalék 26,3
Összesen: 2 035,4 2 035,4 1 613,1 72,2 1 763,5

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

millió forintban
Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
III. FEJEZET 2013. évi törvényi módosított előirányzat 2013. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Alkotmánybíróság 1 773,8 1 744,1
1 Működési költségvetés 1,5
1 Személyi juttatások 1 083,7 986,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 300,1 259,8
3 Dologi kiadások 306,2 391,1
4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 43,5
5 Egyéb működési célú kiadások 23,8 49,6
2 Felhalmozási költségvetés 3,9
1 Beruházások 60,0 24,6
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 49,5
2 Fejezeti tartalék 35,5
Összesen: 1 773,8 1 773,8 1 804,9 5,4 1 779,6

IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA

millió forintban
Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
IV. FEJEZET 2013. évi törvényi módosított előirányzat 2013. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 1 138,2 1 117,5
1 Működési költségvetés 70,6
1 Személyi juttatások 745,1 725,9
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 201,4 191,2
3 Dologi kiadások 188,6 349,3
5 Egyéb működési célú kiadások 5,9
2 Felhalmozási költségvetés 52,5
1 Beruházások 3,1 71,2
3 Egyéb felhalmozási kiadások 1,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 36,0
2 Fejezeti tartalék 22,8
Összesen: 1 138,2 1 138,2 1 380,8 123,1 1 140,3

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

millió forintban
Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
V. FEJEZET 2013. évi törvényi módosított előirányzat 2013. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Állami Számvevőszék 7 660,8 7 531,5
1 Működési költségvetés 18,0 12,6
1 Személyi juttatások 5 017,4 4 871,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 340,9 1 284,9
3 Dologi kiadások 1 107,6 876,0
5 Egyéb működési célú kiadások 235,3
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 10,0
1 Beruházások 173,0 345,6
2 Felújítások 41,9 93,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 1,0
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 216,6
2 Fejezeti tartalék 153,2
Összesen: 7 680,8 20,0 7 660,8 7 923,7 22,6 7 684,7

VI. BÍRÓSÁGOK

millió forintban
Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
VI. FEJEZET 2013. évi törvényi módosított előirányzat 2013. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Bíróságok 74 018,3 75 136,1
1 Működési költségvetés 2 086,0 5 650,4
1 Személyi juttatások 49 259,5 50 195,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 12 209,2 12 525,4
3 Dologi kiadások 13 812,8 15 413,0
5 Egyéb működési célú kiadások 1 117,1
2 Felhalmozási költségvetés 1 642,7
1 Beruházások 772,8 3 085,9
2 Felújítások 50,0 240,0
3 Egyéb felhalmozási kiadások 96,5
2 Kúria 2 526,0 2 586,5
1 Működési költségvetés 172,0 523,8
1 Személyi juttatások 1 988,5 2 199,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 497,3 524,1
3 Dologi kiadások 209,7 351,9
2 Felhalmozási költségvetés 1,0
1 Beruházások 2,5 14,0
2 Felújítások 2,1
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Pest megyei bíróság épület rekonstrukció 6 000,0 6 000,0 4 426,1
2 Igazságszolgáltatás beruházásai 964,9 964,9 1 000,0 424,9
4 Új kerületi bíróság kialakítása 500,0 500,0 1 000,0 500,0
5 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 1 984,4
6 Kincstári számlavezetési díj 5,8 13,1
8 A Kúria Néprajzi Múzeum épületébe való átköltözésének előkészítése 50,0
16 Fejezeti tartalék 1 530,9
Összesen: 86 267,2 2 258,0 84 009,2 88 805,0 8 831,0 84 604,5

VIII. ÜGYÉSZSÉG

millió forintban
Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
VIII. FEJEZET 2013. évi törvényi módosított előirányzat 2013. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Ügyészségek 36 642,8 36 153,0
1 Működési költségvetés 37,0 1 367,6
1 Személyi juttatások 24 655,6 24 656,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 470,5 6 581,4
3 Dologi kiadások 4 179,7 4 148,5
5 Egyéb működési célú kiadások 5,0 952,3
2 Felhalmozási költségvetés 51,0 265,8
1 Beruházások 1 334,0 1 672,7
2 Felújítások 30,0 253,5
3 Egyéb felhalmozási kiadások 56,0 412,6
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 EU-tagságból eredő feladatok 42,0 42,0
4 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata 30,0 30,0 28,4 30,0
5 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék 972,1
6 Fejezeti tartalék 732,9
Összesen: 36 802,8 88,0 36 714,8 39 677,5 1 633,4 36 915,9

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

millió forintban
Cím szám Al-
cím szám
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
szám
Elő-
ir.
csop.
Kie-
melt
előir.
Cím
név
Al-
cím
név
Jog-
cím-
csop.
Jog-
cím
név
Elő-
ir.
csop.
IX. FEJEZET 2013. évi törvényi módosított előirányzat 2013. évi teljesítés
szám szám szám név név Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása
1 A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
1 A települési önkormányzatok működésének támogatása 113 121,6 112 999,5
2 Megyei önkormányzatok működésének támogatása 4 891,3 4 891,3
2 A települési önkormányzatok egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása
1 Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 108 085,5 107 330,7
2 Óvodaműködtetési támogatás 16 743,3 16 615,3
3 Ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetés támogatása 44 799,3 43 594,4
4 Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása 600,0 538,1
3 A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása
1 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 104 311,8 81 007,3
2 Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz 39 088,1 39 037,5
3 Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 49 899,8 48 420,3
4 A települési önkormányzatok által az idősek átmeneti és tartós, valamint a hajléktalan személyek részére nyújtott tartós szociális szakosított ellátási feladatok támogatása 20 930,1 20 847,5
4 A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
1 Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása
1 Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása 2 400,0 2 400,0
2 Megyei könyvtárak feladatainak támogatása 2 851,5 2 851,5
3 Megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzatának közművelődési támogatása 709,1 709,0
4 Települési önkormányzatok támogatása a nyilvános könyvtári ellátási és a közművelődési feladatokhoz 7 552,2 7 526,7
5 Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása 1 045,3 1 045,3
6 Budapest Főváros Önkormányzatának múzeumi, könyvtári és közművelődési támogatása 677,8 677,8
7 Fővárosi kerületi önkormányzatok közművelődési támogatása 677,8 677,8
8 Megyei könyvtár kistelepülési könyvtári és közművelődési célú kiegészítő támogatása 1 700,0 1 700,0
2 A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása
1 Színházművészeti szervezetek támogatása 10 098,4 10 098,4
2 Táncművészeti szervezetek támogatása 104,0 104,0
3 Zeneművészeti szervezetek támogatása 1 175,9 1 175,9
2 Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok
1 Lakossági közműfejlesztés támogatása 1 350,0 227,9
2 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 500,0 4 499,7
3 Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 144,8 144,8
4 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 192,0 187,3
5 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 85,0 85,0
6 Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása 6 800,0 1 807,2
7 Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 300,0 159,8
8 Önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása 13 900,0 4 495,5
9 Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása 2 400,0 2 385,7
10 Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések
1 Egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás 700,0 1 407,6
2 A Széll Kálmán tér felújításának, a térség tömegközlekedési kapcsolatai, Káposztásmegyer vasúti és egyéb fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésének támogatása 1 000,0 1 000,0
3 Egy és kétszámjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának támogatása 500,0 500,0
4 Római parti árvízvédelmi védmű megvalósításának támogatása 500,0
5 Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása 1 500,0 1 496,3
6 Ferihegyi út meghosszabbítása 670,0 670,0
11 „ART” mozihálózat digitális fejlesztésének (digitalizációjának) támogatása 100,0 100,0
12 Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása 780,0 778,2
13 A 2012. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása 1 250,0 1 513,9
14 A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ működésének támogatása 500,0 500,0
15 Üdülőhelyi feladatok támogatása 9 437,0 10 126,9
16 Biztos Kezdet Gyermekházak támogatása 293,0 290,4
17 Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása 814,0 814,0
18 A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása 10 000,0 10 000,0
3 A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
1 Önkormányzati fejezeti tartalék 24 493,0 37 342,4
2 Szerkezetátalakítási tartalék 20 000,0 18 822,7
3 Megyei önkormányzati tartalék 1 500,0 602,1
4 A tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatása, a pénzügyi gondnok díja 100,0 23,6
4 Címzett és céltámogatások 35,0 34,9
5 Vis maior támogatás 8 000,0 5 271,2
6 A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációja 13 719,0
7 Budapest Főváros VI. kerület Önkormányzata feladatainak támogatása 300,0
8 Támogatás a Siklósi Vár pénzügyi nehézségei rendezéséhez 37,2
9 Csenger Község Önkormányzatának támogatása a temetőrongálás okozta károk helyreállításához 13,6
10 Heves Megyei Önkormányzat feladatinak támogatása 10,2
11 Támogatás a ’Szombathely, a segítés városa’ program megvalósításához 22,1
12 Monor Város Önkormányzata feladatai támogatása 98,0
13 Nemesgörzsöny Község Önkormányzatának támogatása az Integrált Közösségi és Szolgálató Tér befejezéséhez 92,0
14 Átmeneti ivóvízellátás biztosításával kapcsolatos költségek finanszírozásának támogatása 20,0
15 Orosházi Regionális Vízellátó Rendszer támogatása 36,0
16 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása 3 000,0
17 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata működésének támogatása 371,5
18 Miskolc Megyei Jogú Város feladatainak támogatása 326,0
19 A helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatása 1 989,3
20 Oroszlány Város Önkormányzata feladatainak támogatása 576,0
21 Fővárosi közösségi közlekedés rendkívüli támogatása 14 000,0
22 Geszt Község Önkormányzata feladatainak támogatása 37,9
23 Itthon vagy - Magyarország szeretlek programsorozat 359,4
24 Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egyes fejlesztési feladatainak támogatása 15,0
25 Normafa Park beruházás támogatása 95,0
26 A Miskolctapolcai Strandfürdő és környezete fejlesztésének támogatása 420,0
27 Litér Község Önkormányzata feldatainak támogatása 107,3
28 Jászapáti Város Önkormányzata városközpont fejlesztésének támogatása 180,0
29 Pannon Park projekt előkészítése 200,0
30 A főváros 2013-2014 telén esedékes hajléktalan-ellátási feladatainak támogatása 80,0
31 Bicske Város Önkormányzata feladatainak támogatása 485,0
32 Egyes önkormányzatok feladatainak támogatása
1 Baja Város feladatainak támogatása 100,0
2 Kiskunfélegyháza Város feladatainak támogatása 300,0
3 Kunszentmiklós Város feladatainak támogatása 200,0
4 Gyomaendrőd Város feladatainak támogatása 50,0
5 Gyula Város feladatainak támogatása 350,0
6 Orosháza Város feladatainak támogatása 200,0
7 Bükkzsérc Község feladatainak támogatása 100,0
8 Mezőcsát Város feladatainak támogatása 130,0
9 Mezőkövesd Város feladatainak támogatása 300,0
10 Sárospatak Város feladatainak támogatása 250,0
11 Sátoraljaújhely Város feladatainak támogatása 280,0
12 Szerencs Város feladatainak támogatása 100,0
13 Csongrád Város feladatainak támogatása 300,0
14 Bicske Város feladatainak támogatása 300,0
15 Pusztavám Község feladatainak támogatása 200,0
16 Balmazújváros Város feladatainak támogatása 450,0
17 Nyíracsád Község feladatainak támogatása 50,0
18 Nyíradony Város feladatainak támogatása 350,0
19 Hatvan Város feladatainak támogatása 300,0
  Vissza az oldal tetejére