Időállapot: közlönyállapot (2014.XI.25.)

2014. évi LXXI. törvény

egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról * 

1. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvénymódosítása

1. § A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 20. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A fővárosi közgyűlés feloszlása esetén időközi választást kell kiírni valamennyi fővárosi kerület polgármesteri tisztségére.”

2. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvénymódosítása

2. § A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 25. § (4) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A megyei védelmi bizottság elnöke a kormánymegbízott, elnökhelyettesei a honvédelmi feladatok tekintetében a Honvédség állományába tartozó tényleges állományú katona, a katasztrófák elleni védekezés tekintetében a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervének vezetője. Tagjai az elnökön és az elnökhelyettesen kívül)

a) a megyei közgyűlés elnöke, a fővárosban a főpolgármester vagy az általa kijelölt főpolgármester-helyettes,”

3. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosítása

3. § A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 27. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A megyei önkormányzat székhelyét a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletében a megyeszékhely település területén határozza meg.”

4. § (1) A Mötv. 36. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az önkormányzati képviselő, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja, továbbá nem lehet)

c) kormánytisztviselő olyan államigazgatási szervnél, amelynek illetékességi területén az adott önkormányzat működik;”

(2) A Mötv. 36. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az önkormányzati képviselő, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja, továbbá nem lehet)

e) jegyző (főjegyző), aljegyző, továbbá ugyanazon önkormányzat polgármesteri hivatalának vagy közös önkormányzati hivatalának köztisztviselője, alkalmazottja;”

(3) A Mötv. 36. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az önkormányzati képviselő, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja, továbbá nem lehet)

h) a helyi önkormányzat által alapított vagy tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság, továbbá a helyi önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaság által alapított gazdasági társaság legfőbb szervének - kivéve, ha a gazdasági társaság legfőbb szerve a képviselő-testület -, ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja;”

5. § A Mötv. 43. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A képviselő-testület az alakuló ülését a választás eredményének jogerőssé válását követő tizenöt napon belül tartja meg.”

6. § A Mötv. 49. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a képviselő-testület döntéshozatala saját tagjának választására, kinevezésére, megbízására vagy delegálására irányul.”

7. § A Mötv. 55. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A fővárosi közgyűlés feloszlásának kimondásához az önkormányzati képviselők négyötödének igen szavazata, valamint a főváros lakosságszámának legalább négyötödét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármestereinek igen szavazata szükséges.”

8. § A Mötv. 67. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„67. § (1) A polgármester

a) a képviselő-testület döntései szerint és saját hatáskörében irányítja a polgármesteri hivatalt, a közös önkormányzati hivatalt;

b) a jegyző javaslatainak figyelembevételével meghatározza a polgármesteri hivatalnak, a közös önkormányzati hivatalnak feladatait az önkormányzat munkájának a szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában;

c) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági hatáskörökben, egyes hatásköreinek gyakorlását átruházhatja az alpolgármesterre, a jegyzőre, a polgármesteri hivatal, a közös önkormányzati hivatal ügyintézőjére;

d) a jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a képviselő-testületnek a hivatal belső szervezeti tagozódásának, létszámának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározására;

e) a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét;

f) gyakorolja a munkáltatói jogokat a jegyző tekintetében;

g) gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármester és az önkormányzati intézményvezetők tekintetében.

(2) A 42. § 2. és 7. pontjában meghatározott kérdésekről, valamint egyéb jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott kinevezésről, megbízásról, választásról a fővárosi közgyűlés kizárólag a főpolgármester előterjesztése alapján dönthet.”

9. § A Mötv. 68. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A főpolgármester az (1) bekezdésben meghatározott ismételt tárgyalást, annak szabályait megfelelően alkalmazva, ugyanazon ügyben több alkalommal is kezdeményezheti. Az ismételt tárgyalás során hozott döntés akkor hajtható végre, ha az üléstől számított három napon belül a főpolgármester nem kezdeményez újabb ismételt tárgyalást.”

10. § A Mötv. 71. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A főpolgármester megbízatásának időtartamára havonta illetményre jogosult, amelynek összege megegyezik a miniszter központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben meghatározott alapilletményéből, illetménykiegészítéséből, és vezetői illetménypótlékából álló illetményének összegével. A főpolgármester havonta az illetményének 15%-ában meghatározott költségtérítésre, valamint a minisztert jogszabály alapján megillető egyéb juttatásokra jogosult.”

11. § (1) A Mötv. 72. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A 3000 fő és az az alatti lakosságszámú település polgármesterének, valamint a 3000 fő feletti település társadalmi megbízatású polgármesterének összeférhetetlenségére a 36. §-t kell alkalmazni.”

(2) A Mötv. 72. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„A 3000 fő feletti lakosságszámú település főállású polgármestere tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti és jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység kivételével egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső foglalkozást nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja.”

12. § A Mötv. 76. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az alpolgármester e tisztsége megszűnik:)

a) a megválasztását követő helyi önkormányzati általános választás napján, jelöltek hiányában elmaradt választás esetén az időközi választás napján;”

13. § A Mötv. 80. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A 10000 fő vagy az alatti lakosságszámú település alpolgármestere illetményének összegét a képviselő-testület állapítja meg úgy, hogy az nem haladhatja meg a polgármester illetménye 90%-át.”

14. § Hatályát veszti a Mötv.

a) 72. § (3) bekezdése,

b) 76. § b) pontja.

4. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosítása

15. § A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 67. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Nem lehet a köznevelési intézmény vezetője a köznevelési intézmény fenntartója, továbbá a köznevelési intézmény fenntartójánál vezető állású munkavállaló vagy vezetői megbízással rendelkező köztisztviselő, közalkalmazott. Ha a köznevelési intézmény fenntartója a nemzetiségi önkormányzat vagy az óvoda fenntartója a települési önkormányzat, ez a korlátozás nem vonatkozik a fenntartói jogot gyakorló képviselő-testület tagjaira. Az egyházi és magánintézmények esetében ez a korlátozás nem vonatkozik a fenntartói jogot gyakorló testület tagjaira.”

16. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

17. § E törvény

a) 1. alcíme az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdése,

b) 2. alcíme az Alaptörvény 45. cikk (5) bekezdése és 54. cikk (4) bekezdése,

c) 3. alcíme az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése

alapján sarkalatosnak minősül.


  Vissza az oldal tetejére