Időállapot: közlönyállapot (2015.X.14.)

2015. évi CLII. törvény

a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény és azzal összefüggésben más törvények módosításáról * 

1. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosítása

1. § A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 24. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A bíróság, az ügyészség és a nemzetbiztonsági szolgálatok a feladataik ellátása érdekében - a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott célok és feltételek teljesülése esetén -, a nyomozó hatóságok, valamint a rendőrség bűnüldözési tevékenységük ellátásához, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a katasztrófavédelmi tervezéshez, a szervezett bűnözés elleni koordinációs központ az utasadatok kockázatelemzéséhez, az állampolgársági ügyekért felelős miniszter és az állampolgársági ügyekben eljáró szerv a kérelmező adatainak azonosításához, illetve az Országgyűlési Őrség törvényben meghatározott személy- és létesítményvédelmi feladatainak ellátásához e törvény felhatalmazása alapján a nyilvántartásba felvett adatok teljes körének [17. § (2) bekezdés d) pont], továbbá a szabálysértési hatóság a szabálysértési eljárás, a rendőrség a szabálysértési eljárásról szóló törvény szerinti előkészítő eljárás lefolytatásához, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő, a javítóintézet és a pártfogó felügyelői szolgálat a büntetés vagy intézkedés végrehajtásának biztosítása érdekében a nyilvántartásba felvett meghatározott adatok [11. § (1) bekezdés a)-h), l), m) és p) pont], a büntetés-végrehajtási intézet a befogadás során az elítélt személyazonosságának az ellenőrzése érdekében a nyilvántartásba felvett meghatározott adatok [11. § (1) bekezdés a)-h), l), m), n) és p) pont] igénylésére jogosultak.”

2. A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény módosítása

2. § A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 27. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:

„(9) A büntetés-végrehajtási intézet a befogadás során az elítélt személyazonosságának ellenőrzése érdekében - közvetlen adathozzáféréssel - a 24. § (1) bekezdés a), b), e) és f) pontjában meghatározott adatokat átveheti.”

3. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosítása

3. § A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 19. § (1) bekezdése a következő w) ponttal egészül ki:

[A nyilvántartásból igényelheti(k):]

w) a büntetés-végrehajtási intézet a befogadás során az elítélt személyazonosságának ellenőrzése érdekében a 8. § (1) bekezdés a) pont aa)-ad), af) és ag) alpontjában, valamint a b) pont ba) és bb) alpontjában foglalt adatokat;”

4. A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény módosítása

4. § A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 81. §-a a következő (2c) bekezdéssel egészül ki:

„(2c) Az eljáró hatóság a 75. § (1) bekezdésében meghatározott résznyilvántartásokból a büntetés-végrehajtási intézetnek a befogadás során az elítélt személyazonosságának ellenőrzése érdekében szolgáltathat adatot.”

5. A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosítása

5. § A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 106. § (1) bekezdése a következő q) ponttal egészül ki:

(Az idegenrendészeti hatóság az idegenrendészeti résznyilvántartásokból jogszabályban meghatározott feladataik ellátása céljából - törvényben meghatározott adatkörben -)

q) a befogadás során az elítélt személyazonosságának ellenőrzése érdekében a büntetés-végrehajtási intézet”

(részére továbbíthat adatot.)

6. A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény módosítása

6. § A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 2. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

a) belső azonosító kód: az e törvény alapján rögzített ujj- és tenyérnyomat, valamint DNS-profil meghatározására alkalmas anyaghoz hozzárendelt alfanumerikus azonosító, amelynek célja, hogy tájékoztatást nyújtson arról, hogy a minta levétele megtörtént;”

7. § A Bnytv. 4. § (2) bekezdése a következő e)-g) ponttal egészül ki:

(A személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartása tartalmazza)

e) a belső azonosító kódot,

f) a szakrendszeri azonosító kódot, valamint

g) azt a tényt, hogy a DNS-profil-nyilvántartásban szerepel-e az érintetthez tartozó kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profil.”

8. § A Bnytv. a következő 4/A. §-sal egészül ki:

„4/A. § (1) Ha a bűnügyi nyilvántartási rendszer részére történő adatközlés alapján megállapítható, hogy olyan bűncselekmény miatt indult vagy folyik az érintettel szemben eljárás, illetve olyan jogerős ítéletet hoztak vele szemben, amely miatt ujj- és tenyérnyomat, illetve DNS-profil nyilvántartásba vétele érdekében mintavételnek van helye, a bűnügyi nyilvántartó szerv

a) az ujj- és tenyérnyomat, illetve a DNS-profil nyilvántartásba vétele szükségességének tényéről,

b) az érintett

ba) családi és utónevéről,

bb) születési családi és utónevéről, továbbá annak megváltozása esetén előző születési családi és utónevéről,

bc) neméről,

bd) születési helyéről és idejéről,

be) anyja születési családi és utónevéről, továbbá annak megváltoztatása esetén anyja előző születési családi és utónevéről,

c) a büntetőüggyel kapcsolatban

ca) folyamatban lévő büntetőeljárás esetén az eljáró bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság megnevezéséről, a büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekmény megalapozott gyanú szerinti megnevezéséről és a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti minősítéséről, a megalapozott gyanú közlésének időpontjáról, valamint a büntetőügy iktatószámáról, vagy

cb) jogerős, bűnösséget megállapító ítélet esetén az első-, másod- és harmadfokon, valamint a perújítás, a felülvizsgálat, továbbá a törvényesség érdekében emelt jogorvoslat során eljárt bíróság megnevezéséről, határozatának számáról és keltéről, a határozat jogerőre emelkedésének napjáról, a jogerős ítéletben a bíróság által megállapított bűncselekmény megnevezéséről és a bűncselekménynek az 1978. évi IV. törvény vagy a Btk. szerinti minősítéséről,

d) a kapcsolati kódról, és

e) ha rendelkezésre áll, a belső azonosító kódról

elektronikus úton, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével haladéktalanul tájékoztatja a szakértői nyilvántartó szervet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adattovábbítás célja, hogy a szakértői nyilvántartó szerv a szakrendszeri azonosító kód hozzárendelése során ellenőrizhesse, hogy a mintaadásra kötelezett személyhez tartozó mintát a mintaadási kötelezettséget megalapozó büntetőügyben vették-e le.

(3) Ha a szakértői nyilvántartó szerv az ujj- és tenyérnyomathoz vagy a DNS-profilhoz szakrendszeri azonosító kódot rendel, azt elektronikus úton, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével haladéktalanul megküldi a bűnügyi nyilvántartó szervnek, és ezzel egyidejűleg az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti adatokat törli.

(4) Ha a szakértői nyilvántartó szerv a bűnügyi nyilvántartó szervnek DNS-profilhoz rendelt szakrendszeri azonosító kódot küld és megállapítja, hogy a DNS-profil-nyilvántartás az érintetthez tartozó kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profilt már tartalmaz, a 4. § (2) bekezdés g) pontjában meghatározott tényről elektronikus úton, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével haladéktalanul tájékoztatja a bűnügyi nyilvántartó szervet.”

9. § A Bnytv. a következő 4/B. §-sal egészül ki:

„4/B. § (1) A bűnügyi nyilvántartó szerv a személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartásában szereplő adatokat a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel addig kezeli, amíg az érintett adatai a bűnügyi nyilvántartásokban szerepelnek.

(2) A bűnügyi nyilvántartó szerv az ujj- és tenyérnyomathoz tartozó belső azonosító kódot, illetve szakrendszeri azonosító kódot - függetlenül attól, hogy mely büntetőügyben vették le az ezekhez tartozó mintát - addig kezeli, amíg az érintettről a bűnügyi nyilvántartásokban olyan bűncselekménnyel kapcsolatban kezel adatot, amely esetében fennállnak az ujj- és tenyérnyomat nyilvántartásba vételének és a daktiloszkópiai nyilvántartásban történő nyilvántartásának a feltételei.

(3) A bűnügyi nyilvántartó szerv a DNS-profilhoz tartozó belső azonosító kódot, illetve szakrendszeri azonosító kódot - függetlenül attól, hogy mely büntetőügyben vették le az ezekhez tartozó mintát - addig kezeli, amíg az érintettről a bűnügyi nyilvántartásokban olyan bűncselekménnyel kapcsolatban kezel adatot, amely esetében fennállnak a DNS-profil nyilvántartásba vételének és a DNS-profil-nyilvántartásban történő nyilvántartásának a feltételei.”

10. § A Bnytv. 12. §-a a következő (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1b) Ha a 11. § (1) bekezdés k) pont ke) alpontjában meghatározott, a külföldi ítéletben kiszabott szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására vonatkozó adat nem áll az elismerő határozatot hozó magyar bíróság rendelkezésére, a bűnügyi nyilvántartó szerv a külföldi ítélet érvényének elismerését követően a külföldi hatóságtól adatközlés útján megkapott, illetve a külföldi hatóságtól származó, hiteles irattal igazolt végrehajtási adatokat bejegyzi a nyilvántartásba. Ha a foganatba vétel időpontja nem ismert, a külföldi ítélet jogerőre emelkedésének a napját kell a foganatba vétel időpontjának tekinteni.”

11. § A Bnytv. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„13. § (1) A bűntettesek nyilvántartásába felvett adatokat az érintett mentesítésének időpontjáig kell nyilvántartani.

(2) Ha a külföldi ítélet érvényét elismerő magyar bíróság által közölt, a 11. § (1) bekezdés k) pont kg) alpontja szerinti időpontig a külföldi ítélet végrehajtásával kapcsolatos adatokat beszerezni nem lehet, a bűnügyi nyilvántartó szerv a 11. § (1) bekezdés k) pont kg) alpontja szerinti időpontig tartja nyilván a bűntettesek nyilvántartásában a külföldi ítélettel kapcsolatos adatokat.

(3) Ha a külföldi ítélet érvényét elismerő magyar bíróság nem közölte a 11. § (1) bekezdés k) pont kg) alpontja szerinti időpontot és a külföldi ítélet végrehajtásával kapcsolatos adatokat a külföldi ítélet érvényének elismerését követően beszerezni nem lehet, akkor a büntetés vagy az intézkedés - foganatba vétel napjától számított - teljes tartama lejáratának a napját kell a büntetés vagy intézkedés kitöltése utolsó napjának tekintetni.”

12. § A Bnytv. 17. §-a a következő (3b) bekezdéssel egészül ki:

„(3b) Ha a 16. § (1) bekezdés j) pont je) alpontjában meghatározott, a külföldi ítéletben kiszabott szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására vonatkozó adat nem áll az elismerő határozatot hozó magyar bíróság rendelkezésére, a bűnügyi nyilvántartó szerv a külföldi ítélet érvényének elismerését követően a külföldi hatóságtól adatközlés útján megkapott, illetve a külföldi hatóságtól származó, hiteles iratban található végrehajtási adatokat bejegyzi a nyilvántartásba. Ha a foganatba vétel időpontja nem ismert, a külföldi ítélet jogerőre emelkedésének a napját kell a foganatba vétel időpontjának tekinteni.”

13. § A Bnytv. „A hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása” alcíme a következő 20/A. §-sal egészül ki:

„20/A. § Ha a 16. § (1) bekezdés j) pont je) alpontjában meghatározott, a külföldi ítéletben kiszabott szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására vonatkozó adatokat a külföldi ítélet érvényének elismerését követően beszerezni nem lehet, akkor a büntetés vagy az intézkedés - foganatba vétel napjától számított - teljes tartama lejáratának a napját kell a büntetés vagy intézkedés kitöltése utolsó napjának tekintetni. Ilyen esetben úgy kell tekinteni, hogy a 18-20. §-ban meghatározott időtartam az azt befolyásoló körülmény bekövetkezése nélkül telt el.”

14. § A Bnytv. 36. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„36. § A szakértői nyilvántartó szerv az e törvény alapján nyilvántartásba vétel céljából részére megküldött mintákat, valamint DNS-profilokat

a) haladéktalanul nyilvántartásba veszi,

b) kezeli és az e törvény alapján arra jogosultnak továbbítja,

c) elemzi és a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásában kezelt adatokkal összehasonlítja.”

15. § A Bnytv. 39. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Ha a nyomozó hatóság vagy az ügyész olyan személy ujj- és tenyérnyomatának a nyilvántartásba vételét kezdeményezi, akivel kapcsolatban fennállnak a DNS-profil nyilvántartásba vételének az 59. §-ban meghatározott feltételei, de azt a 61. § (2) bekezdésére tekintettel nem kezdeményezték, az (1) bekezdés szerinti összehasonlítás kiterjed annak megállapítására is, hogy az ujj- és tenyérnyomat azonos-e az érintettnek a 38. § szerinti nyilvántartásokban kezelt ujj- és tenyérnyomataival.”

16. § A Bnytv. a következő 46/A. §-sal egészül ki:

„46/A. § Ha a büntetőeljárás alá vont személynek már szerepel ujj- és tenyérnyomata a daktiloszkópiai nyilvántartásban, akkor valamennyi korábban nyilvántartásba vett ujj- és tenyérnyomatát nyilván kell tartani a büntetőeljárás alá vont személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásában.”

17. § A Bnytv. 47. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A büntetőeljárás alá vont személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásába felvett adatokat - függetlenül attól, hogy mely büntetőügyben vették le az ezekhez tartozó mintát - addig kell nyilvántartani, amíg az érintettről a bűnügyi nyilvántartó szerv a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartásában olyan bűncselekménnyel kapcsolatban kezel adatot, amely esetében fennállnak az ujj- és tenyérnyomat nyilvántartásba vételének és a daktiloszkópiai nyilvántartásban történő nyilvántartásának a feltételei.”

18. § A Bnytv. 48. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásában annak a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személynek az ujj- és tenyérnyomatát kell nyilvántartani,)

a) akinek adatai a büntetőeljárás alá vont személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásában szerepeltek, és a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló büntetőeljárásban a 44. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény miatt a bíróság vele szemben jogerős, bűnösséget megállapító ítéletet hozott, vagy”

19. § A Bnytv. 50. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„50. § (1) Ha az ujj- és tenyérnyomatot e törvény alapján a büntetőeljárás során nyilvántartásba vették, és a büntetőeljárás alapjául szolgáló ügyben a 44. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény miatt a bíróság jogerős, bűnösséget megállapító ítéletet hozott, a szakértői nyilvántartó szerv az ujj- és tenyérnyomatot az ítélet jogerőre emelkedését követően haladéktalanul

a) nyilvántartásba veszi a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásában, és ezzel egyidejűleg

b) törli a büntetőeljárás alá vont személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásából, ha a büntetőeljárás alá vont személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásában való további nyilvántartásának a feltételei nem állnak fenn.

(2) Ha a bíróság jogerősen végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabott ki, és az elítélt ujj-és tenyérnyomatához tartozó szakrendszeri azonosító kódot a személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartása nem tartalmazza, az elítéltet befogadó büntetés-végrehajtási intézet küldi meg haladéktalanul az elítélt személy ujj- és tenyérnyomatát nyilvántartásba vétel kezdeményezése céljából a szakértői nyilvántartó szervnek.

(3) Azt a tényt, hogy az érintett ujj- és tenyérnyomatának a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásában való kezelése feltételei fennállnak, a bűnügyi nyilvántartó szerv közli a szakértői nyilvántartó szervvel.”

20. § A Bnytv. a következő 50/A. §-sal egészül ki:

„50/A. § Ha az elítéltnek már szerepel ujj- és tenyérnyomata a daktiloszkópiai nyilvántartásban, akkor valamennyi korábban nyilvántartásba vett ujj- és tenyérnyomatát nyilván kell tartani a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásában.”

21. § A Bnytv. 51. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„51. § (1) A bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek ujj- és tenyérnyomatainak nyilvántartásába felvett adatokat - függetlenül attól, hogy mely büntetőügyben vették le az ezekhez tartozó mintát - addig kell nyilvántartani, amíg az érintettről a bűnügyi nyilvántartó szerv a bűntettesek nyilvántartásában vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában olyan bűncselekménnyel kapcsolatban kezel adatot, amely esetében fennállnak az ujj- és tenyérnyomat nyilvántartásba vételének és a daktiloszkópiai nyilvántartásban történő nyilvántartásának a feltételei.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időpontot a bűnügyi nyilvántartó szerv közli a szakértői nyilvántartó szervvel.”

22. § (1) A Bnytv. 61. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Nem kell a nyilvántartásba vételt kezdeményezni, ha a DNS-profil-nyilvántartás az érintett személynek kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profilját már tartalmazza.”

(2) A Bnytv. 61. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Ha a büntetőeljárás alá vont személlyel kapcsolatban a DNS-profil nyilvántartásba vételének 59. §-ban meghatározott feltételei fennállnak, de azt a (2) bekezdésre tekintettel nem kezdeményezték, erről az eljáró szerv - az érintett DNS-profil-nyilvántartásban kezelt adatainak további nyilvántartása érdekében - haladéktalanul tájékoztatja a bűnügyi nyilvántartó szervet.

(4) A büntetőeljárás alá vont személy DNS-profilját a szakértői nyilvántartó szerv határozza meg, amelynek során a Kormány által kijelölt szerv közreműködését veheti igénybe.”

23. § A Bnytv. a következő 61/A. §-sal egészül ki:

„61/A. § Ha a büntetőeljárás alá vont személynek már szerepel kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profilja a DNS-profil-nyilvántartásban, akkor valamennyi DNS-profilját nyilván kell tartani a büntetőeljárás alá vont személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában.”

24. § A Bnytv. 62. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A büntetőeljárás alá vont személyek DNS-profiljainak nyilvántartásába felvett adatokat - függetlenül attól, hogy mely büntetőügyben vették le az ezekhez tartozó mintát - addig kell nyilvántartani, amíg az érintettről a bűnügyi nyilvántartó szerv a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartásában olyan bűncselekménnyel kapcsolatban kezel adatot, amely esetében fennállnak a DNS-profil nyilvántartásba vételének és a DNS-profil-nyilvántartásban történő nyilvántartásának a feltételei.”

25. § A Bnytv. 63. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában annak az adatait kell nyilvántartani,)

a) akinek adatai a büntetőeljárás alá vont személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában szerepeltek, és a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló büntetőeljárásban az 59. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt a bíróság vele szemben jogerős, bűnösséget megállapító ítéletet hozott, vagy”

26. § A Bnytv. 65. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„65. § (1) Ha az elítélthez tartozó DNS-profilnak és a szájnyálkahártya-törletnek a büntetőeljárás alá vont személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában történő nyilvántartásának a feltételei fennálltak, és a büntetőeljárás alapjául szolgáló ügyben az 59. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt a bíróság jogerős, bűnösséget megállapító ítéletet hozott, a szakértői nyilvántartó szerv a DNS-profilt és a szájnyálkahártya-törletet az ítélet jogerőre emelkedését követően haladéktalanul

a) nyilvántartásba veszi a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában, és ezzel egyidejűleg

b) törli a büntetőeljárás alá vont személyek DNS-profiljainak nyilvántartásából, ha a büntetőeljárás alá vont személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában való további nyilvántartásának a feltételei nem állnak fenn.

(2) Ha az elítélthez tartozó DNS-profilnak és a szájnyálkahártya-törletnek a büntetőeljárás alá vont személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában történő nyilvántartásának a feltételei nem álltak fenn, és jogerősen háromévi vagy azt meghaladó tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélték, a DNS-profil meghatározására alkalmas szájnyálkahártya-törletet az érintett befogadását követően haladéktalanul az elítéltet befogadó büntetés-végrehajtási intézet küldi meg a szakértői nyilvántartó szervnek.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben az elítéltet befogadó büntetés-végrehajtási intézetnek nem kell a nyilvántartásba vételt kezdeményezni, ha a DNS-profil-nyilvántartás az elítéltnek kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profilját már tartalmazza.

(4) Ha az elítélttel kapcsolatban a DNS-profil nyilvántartásba vételének 63. §-ban meghatározott feltételei fennállnak, de azt a (2) bekezdésre tekintettel nem kezdeményezték, erről az elítéltet befogadó büntetés-végrehajtási intézet - az érintett DNS-profil-nyilvántartásban kezelt adatainak további nyilvántartása érdekében - haladéktalanul tájékoztatja a bűnügyi nyilvántartó szervet.

(5) Azt a tényt, hogy az érintett DNS-profiljának a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában való nyilvántartásának a feltételei fennállnak, a bűnügyi nyilvántartó szerv közli a szakértői nyilvántartó szervvel.

(6) Az elítélt személy DNS-profilját a szakértői nyilvántartó szerv határozza meg, amelynek során a Kormány által kijelölt szerv közreműködését veheti igénybe.”

27. § A Bnytv. a következő 65/A. §-sal egészül ki:

„65/A. § Ha az elítéltnek már szerepel kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profilja a DNS-profil-nyilvántartásban, akkor valamennyi DNS-profilját nyilván kell tartani a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek DNS-profiljainak nyilvántartásában.”

28. § A Bnytv. 66. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„66. § (1) A bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek DNS-profiljainak nyilvántartásába felvett adatokat - függetlenül attól, hogy mely büntetőügyben vették le a mintát - addig kell nyilvántartani, amíg az érintettről a bűnügyi nyilvántartó szerv a bűntettesek nyilvántartásában vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában olyan bűncselekménnyel kapcsolatban kezel adatot, amely esetében fennállnak a DNS-profil nyilvántartásba vételének és a DNS-profil-nyilvántartásban történő nyilvántartásának a feltételei.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időpontot a bűnügyi nyilvántartó szerv közli a szakértői nyilvántartó szervvel.”

29. § A Bnytv. 68. § (8) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A büntetés-végrehajtási intézet közvetlen hozzáféréssel jogosult)

b) a DNS-profil nyilvántartásba vételével kapcsolatos mintavételi kötelezettség fennállásának ellenőrzése céljából a 4. § (2) bekezdés e)-g) pontjában foglalt adatot átvenni.”

30. § A Bnytv. „Adatigénylés az Európai Unió más tagállamának bűnügyi nyilvántartásából” alcíme a következő 79/A. §-sal egészül ki:

„79/A. § (1) Ha a kérelmező a bűnügyi nyilvántartási rendszerben kezelt, rá vonatkozó adatok kiadására irányuló kérelmet nyújt be, a bűnügyi nyilvántartó szerv a kérelmezőre vonatkozó adatok kiadása céljából megkeresheti azon tagállam központi hatóságát, amelyben a kérelmező lakóhellyel rendelkezik vagy korábban azzal rendelkezett, illetve amelynek állampolgára vagy volt állampolgára.

(2) Ha a nem magyar állampolgár kérelmező az állampolgársága szerinti állam bűnügyi nyilvántartási rendszerében kezelt, rá vonatkozó adatok kiadására irányuló kérelmet nyújt be, a bűnügyi nyilvántartó szerv az adatok kiadása céljából megkeresi a kérelmező állampolgársága szerinti tagállam központi hatóságát.”

31. § A Bnytv. 80. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha az Európai Unió más tagállamának kijelölt központi hatósága olyan magyar állampolgárról igényel adatot, akire vonatkozóan a tagállami ítéletek nyilvántartásában is szerepel adat, a bűnügyi nyilvántartó szerv adattovábbítása e nyilvántartásban kezelt adatokra is kiterjed.”

32. § A Bnytv. 80. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A megkereső tagállam kijelölt központi hatósága részére - a 80/B. §-ban meghatározott kérelem teljesítésének kivételével - adat csak büntetőeljárás céljából adható át.”

33. § A Bnytv. 80/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„80/A. § Ha a megkereső tagállamban vagy Magyarországon lakóhellyel rendelkező vagy korábban lakóhellyel rendelkező személy, illetve a megkereső tagállam vagy Magyarország állampolgára vagy volt állampolgára a bűnügyi nyilvántartási rendszerben kezelt, rá vonatkozó adatok kiadására irányuló kérelmet nyújt be a megkereső tagállam központi hatóságához, az ilyen megkeresésre a bűnügyi nyilvántartó szerv a kézhezvételtől számított húsz munkanapon belül továbbítja az adatokat.”

34. § A Bnytv. VI. Fejezete a következő 80/B. §-sal egészül ki:

„80/B. § (1) Ha valamely személynek gyermekekkel való közvetlen és rendszeres kapcsolattartással járó szakmai vagy szervezett önkéntes tevékenység végzésére való alkalmazása céljából, az érintett személy hozzájárulásával benyújtott kérelmet követően, az Európai Unió más tagállamának kijelölt központi hatósága a 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikke alapján, az érintett személyre vonatkozóan a bűnügyi nyilvántartási rendszerben, valamint a tagállami ítéletek nyilvántartásában kezelt adatoknak az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszeren keresztül történő kiadására irányuló kérelmet nyújt be a bűnügyi nyilvántartó szervhez, a bűnügyi nyilvántartó szerv a kérelem vagy a 80. § (1a) bekezdésének alkalmazásával kért tájékoztatás kézhezvételétől számított tíz munkanapon belül továbbítja

a) a 4. § (2) bekezdés a) pontjában,

b) a 11. § (1) bekezdés c)-e) és j)-l) pontjában,

c) a 16. § (1) bekezdés c)-g) és j)-l) pontjában, valamint

d) a 33. § (1) bekezdésében

meghatározott adatokat a kérelmet benyújtó központi hatóság részére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok kizárólag akkor továbbíthatóak, ha azok

a) a bűntettesek nyilvántartásában vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásában szereplő, következő bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó adatok:

aa) a 2013. június 30-ig hatályban volt emberkereskedelem [1978. évi IV. törvény 175/B. § (4) bekezdés b) pont], ha a bűncselekményt 2002. április 1-je után követték el,

ab) a 2013. június 30-ig hatályban volt üzletszerű kéjelgés elősegítése [1978. évi IV. törvény 205. § (3) bekezdés], ha a bűncselekményt 1997. szeptember 15-e előtt követték el,

ac) a 2013. június 30-ig hatályban volt emberkereskedelem [1978. évi IV. törvény 175/B. § (5) bekezdés c) pont], erőszakos közösülés [1978. évi IV. törvény 197. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], szemérem elleni erőszak [1978. évi IV. törvény 198. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], megrontás [1978. évi IV. törvény 201-202/A. §], tiltott pornográf felvétellel visszaélés [1978. évi IV. törvény 204. § (1)-(6) bekezdés], üzletszerű kéjelgés elősegítése [1978. évi IV. törvény 205. § (3) bekezdés a) pont],

ad) emberkereskedelem [Btk. 192. § (5) bekezdés d) pont és (6) bekezdés c) pont], szexuális kényszerítés [Btk. 196. § (2) bekezdés a) pont és (3) bekezdés], szexuális erőszak [Btk. 197. § (2) bekezdés, (3) bekezdés a) pont, (4) bekezdés a) és b) pont], szexuális visszaélés [Btk. 198. §], kerítés [Btk. 200. § (2) bekezdés és (4) bekezdés a) pont], prostitúció elősegítése [Btk. 201. § (1) bekezdés c) pont és (2) bekezdés], gyermekprostitúció kihasználása [Btk. 203. §], gyermekpornográfia [Btk. 204. §], szeméremsértés [Btk. 205. § (2) bekezdés], vagy

b) a 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3-7. cikkében meghatározott valamely bűncselekmény magyar állampolgár általi, az Európai Unió más tagállamának bírósága jogerős ítéletében megállapított elkövetéséhez kapcsolódó, a tagállami ítéletek nyilvántartásában kezelt adatok.”

35. § (1) A Bnytv. 93. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha a bűncselekmény miatt jogerősen elítélt személy ujj- és tenyérnyomata nyilvántartásba vételének a kezdeményezése az 50. § (2) bekezdése alapján az elítéltet befogadó büntetés-végrehajtási intézet kötelessége, a büntetés-végrehajtási intézet az ujj- és tenyérnyomat levételéről - az érintett befogadását követően haladéktalanul - gondoskodik.”

(2) A Bnytv. 93. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A nyomozó hatóság vagy az ügyészség, illetve a büntetés-végrehajtási intézet az ujj- és tenyérnyomat levételét követően, a mintavételhez kapcsolódó belső azonosító kódot haladéktalanul megküldi a bűnügyi nyilvántartó szervnek.”

36. § A Bnytv. 94. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„94. § (1) Ha fennállnak a DNS-profil nyilvántartásba vételének az 59. §-ban vagy a 63. § b) pontjában meghatározott feltételei, a szájnyálkahártya-törlet levétele előtt a 61. § (1) bekezdése szerinti nyomozó hatóság vagy ügyészség, illetve a 65. § (2) bekezdése szerinti büntetés-végrehajtási intézet a DNS-profil nyilvántartásba vételével kapcsolatos mintavételi kötelezettség fennállásának ellenőrzése céljából a személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartásában ellenőrzi, hogy a nyilvántartásban szerepel-e kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profil.

(2) Nem kell a szájnyálkahártya-törletet levenni, ha a 4. § (2) bekezdés g) pontjában foglalt adat szerint az érintettel kapcsolatban a nyilvántartásban szerepel kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profil.

(3) Ha az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés alapján a 4. § (2) bekezdés g) pontjában foglalt adat szerint az érintettel kapcsolatban a nyilvántartásban nem szerepel kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profil, akkor a büntetőeljárás alá vont személyek DNS-profiljainak nyilvántartásába e törvény alapján felvételre kerülő szájnyálkahártya-törlet levételéről a 61. § (1) bekezdése szerinti nyomozó hatóság vagy ügyészség a megalapozott gyanú közlését követően haladéktalanul gondoskodik.

(4) Ha az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés alapján a 4. § (2) bekezdés g) pontjában foglalt adat szerint az érintettel kapcsolatban a nyilvántartásban nem szerepel kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profil, akkor a bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt személyek DNS-profiljainak nyilvántartásába e törvény alapján felvételre kerülő szájnyálkahártya-törlet levételéről az elítéltet befogadó büntetés-végrehajtási intézet - az érintett befogadását követően haladéktalanul - gondoskodik.

(5) A 61. § (1) bekezdése szerinti nyomozó hatóság vagy ügyészség, illetve a 65. § (2) bekezdése szerinti büntetés-végrehajtási intézet a szájnyálkahártya-törlet levételét követően a mintavételhez kapcsolódó belső azonosító kódot haladéktalanul megküldi a bűnügyi nyilvántartó szervnek.

(6) Ha az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés alapján a 4. § (2) bekezdés g) pontjában foglalt adat szerint az érintettel kapcsolatban a nyilvántartásban szerepelt kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profil és a szájnyálkahártya-törlet levételét erre tekintettel nem végezték el, de a szakértői nyilvántartó szerv megállapítja, hogy időközben a DNS-profil-nyilvántartásban az érintett személlyel kapcsolatban már nem tart nyilván adatot vagy abban nem szerepel az érintetthez tartozó kettő darab, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő DNS-profil, akkor tájékoztatja a 61. § (1) bekezdése szerinti nyomozó hatóságot vagy ügyészséget, illetve a 65. § (2) bekezdése szerinti büntetés-végrehajtási intézetet arról, hogy az adatok törlése miatt a DNS-profil nyilvántartásba vételével kapcsolatban mintavételi kötelezettség áll fenn. A 61. § (1) bekezdése szerinti nyomozó hatóság vagy ügyészség, illetve a 65. § (2) bekezdése szerinti büntetés-végrehajtási intézet a tájékoztatást követően a (3) vagy a (4) és az (5) bekezdés szerint jár el.

(7) Ha a 39. § (3) bekezdése szerinti összehasonlítás az ujj- és tenyérnyomatok azonosságát nem állapítja meg, a szakértői nyilvántartó szerv erről haladéktalanul tájékoztatja a 61. § (1) bekezdése szerinti nyomozó hatóságot vagy ügyészséget. A 61. § (1) bekezdése szerinti nyomozó hatóság vagy ügyészség a tájékoztatást követően a (3) és az (5) bekezdés szerint jár el.

(8) A mintaadásra kötelezett személyt az (1) bekezdésben meghatározott szerv - a mintavételt megelőzően - tájékoztatja arról, hogy a szájnyálkahártya-törlet levételének célja a DNS-elemzés.”

37. § A Bnytv. 96. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy az arcképmás, az ujj- és tenyérnyomat, valamint a DNS-profil meghatározásra alkalmas anyagmaradvány rögzítésének, illetve az ujj- és tenyérnyomat és a szájnyálkahártya-törlet levételének részletes technikai szabályait; a DNS-profil meghatározásának szakmai-módszertani követelményeit; továbbá a nyilvántartás technikai vezetésének részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.”

38. § A Bnytv. 98. §-a a következő g) ponttal egészül ki:

(E törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtását szolgálja:)

g) a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikk (3) bekezdése.”

39. § A Bnytv. a 98. §-t követően a következő alcím címmel egészül ki:

„Átmeneti rendelkezések”

40. § A Bnytv. 99. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„99. § (1) E törvénynek a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény és azzal összefüggésben más törvények módosításáról szóló 2015. évi CLII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 39. § (3) bekezdését, 61. § (2) és (3) bekezdését, 61/A. §-át, 62. § (1) bekezdését, 65. §-át, 65/A. §-át, 66. §-át és 94. §-át a 2016. január 1-jét követően elrendelt mintavételek esetében kell alkalmazni.

(2) A bűnügyi nyilvántartó szerv e törvénynek a Módtv.-vel megállapított 4/A. §-a szerinti adatközlést a 2016. január 1-jét követően megindított büntetőeljárások esetén teljesíti.”

41. § A Bnytv.

a) 10. §-ában az „a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) vagy a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.)” szövegrész helyébe az „az 1978. évi IV. törvény vagy a Btk.”,

b) 76/A. §-ában az „A bűnügyi nyilvántartó szerv a nyomozó hatóság, az ügyészség vagy a bíróság megkeresése alapján továbbítja” szövegrész helyébe az „A nyomozó hatóság, az ügyészség vagy a bíróság közvetlen hozzáféréssel jogosult átvenni”

szöveg lép.

42. § Hatályát veszti a Bnytv.

1. 4. § (2) bekezdés c) pontjában a „valamint” szövegrész,

2. 4. § (4) és (5) bekezdése,

3. 11. § (1) bekezdés b) és m) pontja,

4. 16. § (1) bekezdés b) és m) pontja,

5. 23. § b) és l) pontja,

6. 80. § (3) bekezdésében az „(1)-(2) bekezdés szerinti” szövegrész,

7. 96. § (2) bekezdés c) pontja.

7. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény módosítása

43. § A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 89. §-át megelőző alcím címe és a 89. §-a helyébe a következő alcím cím és rendelkezés lép:

Az elítélt személyazonosságának megállapítása

89. § (1) A befogadás során a bv. intézet az elítélt személyazonosságát ellenőrzi.

(2) A bv. intézet az ellenőrzés során a befogadás alapjául szolgáló iratokban szereplő adatok alapján átveszi az elítéltnek a bűnügyi nyilvántartási rendszer személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartásában kezelt adatait és azokat összeveti a befogadás alapjául szolgáló iratokban szereplő adatokkal.

(3) Ha az átvett adatok tartalmaznak az elítélt ujj- és tenyérnyomatához tartozó szakrendszeri azonosító kódot, a bv. intézet az elítélt azonosítása érdekében rögzíti az elítélt ujjnyomatát és kezdeményezi a szakértői nyilvántartó szervnél a Bnytv. 82. § (5) bekezdés b) pontja szerinti összehasonlítást. Az összehasonlítást elektronikus úton, az erre a célra szolgáló elektronikus berendezés révén történő beolvasással kell elvégezni. Az ujjnyomat kezelése az összehasonlítás elvégzéséig tarthat.

(4) Ha a (2) és (3) bekezdés alapján elvégzett ellenőrzés eredményeként az elítélt személyazonosságával kapcsolatban kétség merült fel, a bv. intézet a személyazonosság ellenőrzése céljából az elítélt személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványában vagy tartózkodásra jogosító okmányában, ezek hiányában a befogadás alapjául szolgáló iratokban szereplő adatok alapján elektronikus úton, egyedi informatikai alkalmazás igénybevételével adatot igényel a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból, a közúti közlekedési nyilvántartás engedély-nyilvántartásából, az útiokmány-nyilvántartásból vagy az idegenrendészeti nyilvántartásokból.

(5) A (4) bekezdés alapján a bv. intézet az idegenrendészeti nyilvántartásokból az érintett következő adatait veheti át:

a) természetes személyazonosító adatait,

b) állampolgárságára vonatkozó adatokat,

c) arcképmását,

d) aláírását, valamint

e) a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa vagy tartózkodásra jogosító okmánya okmányazonosítóját és az érvényességére vonatkozó adatokat.

(6) Ha a (2)-(4) bekezdésben foglalt intézkedések nem jártak eredménnyel, az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetékes rendőri szervet keresi meg.

(7) A (2)-(4) bekezdés alapján átvett személyes adatokat a személyazonosság tisztázását követően haladéktalanul törölni kell.”

44. § A Bv. tv. 326. §-a a következő (2a) és (2b) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A befogadás során az IMEI a kényszergyógykezelt személyazonosságát ellenőrzi.

(2b) Ha a személyazonossággal kapcsolatban kétség merült fel, az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében az IMEI a székhelye szerint illetékes rendőri szervet keresi meg.”

45. § A Bv. tv. 347. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„347. § (1) A befogadás során a javítóintézet a fiatalkorú személyazonosságát ellenőrzi.

(2) Ha a személyazonossággal kapcsolatban kétség merült fel, az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében a javítóintézet a székhelye szerint illetékes rendőri szervet keresi meg.

(3) A javítóintézet a befogadáskor

a) a fiatalkorú adatait a gyermekek védelméről szóló törvény rendelkezései szerint nyilvántartásba veszi (a továbbiakban: fiatalkorúak nyilvántartása) és személyi adatlapot állít ki róla,

b) a fiatalkorúról arcképmást készít, ami a ki- és belépés ellenőrzése érdekében kiállítandó javítóintézeti azonosító kártyán használható.

(4) A javítóintézeti azonosító kártya igazolja a fiatalkorú személyazonosságát.

(5) A fiatalkorú a javítóintézetben nem tarthat magánál olyan tárgyat,

a) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti vagy jogszabályba ütközik,

b) amely a javítóintézet rendjét, biztonságát, valamint ezek fenntartását és ellenőrzését, saját vagy mások életét, testi épségét és egészségét veszélyezteti,

c) amely alkalmas arra, hogy használatával a fiatalkorú - önállóan vagy másokkal közösen - bűncselekményt kövessen el, vagy - amennyiben ellene büntetőeljárást folytatnak - a büntetőeljárás eredményességét veszélyeztesse.”

46. § A Bv. tv. 387. §-a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A befogadás során a végrehajtásért felelős szerv az előzetesen letartóztatott személyazonosságát ellenőrzi.

(5) Ha a személyazonossággal kapcsolatban kétség merült fel, erről a végrehajtásért felelős szerv a rendelkezési jogkör gyakorlóját értesíti.”

47. § A Bv. tv. 432. §-a a következő (1a) és (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A befogadás során a bv. intézet a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezett személyazonosságát ellenőrzi.

(1b) Ha a személyazonossággal kapcsolatban kétség merült fel, az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetékes rendőri szervet keresi meg.”

48. § A Bv. tv. 433. §-a a következő (1b) és (1c) bekezdéssel egészül ki:

„(1b) A befogadás során az elkövető személyazonosságát ellenőrizni kell.

(1c) Ha a személyazonossággal kapcsolatban kétség merült fel, az érintett személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetékes rendőri szervet keresi meg.”

49. § A Bv. tv. 432. § (1) bekezdésében az „a (2) és (3) bekezdésben” szövegrész helyébe az „az (1a)-(3) bekezdésben” szöveg lép.

8. Záró rendelkezések

50. § Ez a törvény 2016. január 1-jén lép hatályba.

51. § E törvény

a) 30. és 33. §-a a bűnügyi nyilvántartásból származó információk tagállamok közötti cseréjének megszervezéséről és azok tartalmáról szóló, 2009. február 26-i 2009/315/IB tanácsi kerethatározatnak,

b) 31., 32., 34. §-a és 42. § 6. pontja a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikk (3) bekezdésének

való megfelelést szolgálja.


  Vissza az oldal tetejére