Időállapot: közlönyállapot (2017.XI.24.)

2017. évi CLXVII. törvény

az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről * 

(A Megállapodás Magyarország vonatkozásában nemzetközi jogilag 2006. április 1-én lépett hatályba.)

(Az 1. számú Jegyzőkönyv Magyarország vonatkozásában 2006. április -től ideiglenesen alkalmazandó.)

(A 2. számú Jegyzőkönyv Magyarország vonatkozásában 2007. január 1-től ideiglenesen alkalmazandó.)

(A 3. számú Jegyzőkönyv Magyarország vonatkozásában 2013. július 1-től ideiglenesen alkalmazandó.)

1. § Az Országgyűlés az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodást (továbbiakban: Megállapodás) e törvénnyel kihirdeti.

2. § A Megállapodás hiteles magyar nyelvű szövege a következő:

„EURO-MEDITERRÁN MEGÁLLAPODÁS
egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság közötti társulás létrehozásáról

A BELGA KIRÁLYSÁG,

A DÁN KIRÁLYSÁG,

A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG,

A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG,

A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

ÍRORSZÁG,

AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG,

A LUXEMBURGI NAGYHERCEGSÉG,

A HOLLAND KIRÁLYSÁG,

AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG,

A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG,

A FINN KÖZTÁRSASÁG,

A SVÉD KIRÁLYSÁG,

NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGA,

az Európai Közösséget létrehozó szerződés szerződő felei (továbbiakban: a tagállamok), és

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG, a továbbiakban: Közösség,

egyrészről, és

a LIBANONI KÖZTÁRSASÁG (továbbiakban: Libanon)

másrészről,

FIGYELEMBE VÉVE a Közösség, tagállamai és Libanon között a történelmi kötelékek és a közös értékek révén létrejött közelséget és kölcsönös függést;

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a Közösség, tagállamai és Libanon e kötelékeket erősíteni kívánja, és a viszonosságon, szolidaritáson, partnerségen és együttes fejlesztésen alapuló tartós kapcsolat kialakítására törekszik;

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a felek nagy jelentőséget tulajdonítanak az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elveknek, különösen az emberi jogok, a demokratikus elvek és gazdasági szabadság tiszteletben tartása tekintetében, ami a társulás valódi alapját képezi;

FIGYELEMBE VÉVE a közelmúlt politikai és gazdasági fejleményeit mind az európai kontinensen, mind pedig Közel-Keleten, valamint az ebből eredő azon közös feladatokat, amelyek az euromediterrán régió stabilitását, biztonságát és virágzását szolgálják;

FIGYELEMBE VÉVE, hogy a Közösség és Libanon számára mennyire fontos az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT), valamint a WTO-t létrehozó megállapodáshoz csatolt más többoldalú megállapodások által garantált szabad kereskedelem;

FIGYELEMBE VÉVE a Libanon és a Közösség között fennálló különbségeket a gazdasági és társadalmi fejlettség terén, valamint a libanoni gazdasági és társadalmi fejlődés erősítésének szükségességét;

MEGERŐSÍTVE, hogy e megállapodás azon rendelkezései, amelyek az Európai Közösséget létrehozó szerződés IV. címe III. részének hatálya alá tartoznak, az Egyesült Királyságot és Írországot különálló szerződő felekként, és nem az Európai Közösség tagállamaiként kötelezik, mindaddig, amíg (adott esetben) az Egyesült Királyság vagy Írország nem értesíti Libanont arról, hogy e rendelkezések az Európai Közösség tagjaként kötelezik őket, az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló jegyzőkönyvnek megfelelően. Ugyanez vonatkozik Dániára, a Dánia helyzetéről szóló, ezen szerződésekhez mellékelt jegyzőkönyvnek megfelelően;

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy a köztük létrejött társulás célkitűzései e megállapodás vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtása révén teljes mértékben megvalósuljanak annak érdekében, hogy a Közösség és Libanon a gazdasági és szociális fejlettség terén közelebb kerüljön egymáshoz;

TUDATÁBAN e megállapodás jelentőségének, amely az érdekek kölcsönösségén, a kölcsönös engedményeken, az együttműködésen és a párbeszéden alapul;

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy a kölcsönös érdeklődésre számot tartó, kétoldalú és nemzetközi kérdésekben rendszeres politikai párbeszédet alakítsanak ki;

FIGYELEMMEL arra, hogy a Közösség kész Libanon számára támogatást nyújtani a gazdasági helyreállítás, reform és átalakulás, valamint a szociális fejlődés megvalósítására irányuló törekvéseiben;

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy egymás jobb megértése érdekében a gazdasági, tudományos, technológiai, szociális, kulturális és audiovizuális kérdésekről folytatott rendszeres párbeszéd révén folyamatos együttműködést alakítsanak ki, tartsanak fenn és mélyítsenek el;

MEGGYŐZŐDVE arról, hogy ez a megállapodás a közös gazdasági kapcsolatok, konkrétabban a kereskedelem és befektetési ágazatok, növekedését elősegítő körülményeket teremt, mely ágazatok nélkülözhetetlenek a gazdasági helyreállítást és szerkezetátalakítást célzó programok, valamint a technológiai modernizáció sikeréhez,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

(1) E megállapodással egyrészről a Közösség és tagállamai, másrészről Libanon között társulás jön létre.

(2) E megállapodás céljai a következők:

a) a felek közötti politikai párbeszéd számára megfelelő keret biztosítása, amely lehetővé teszi a szoros kapcsolatok kialakítását valamennyi, e párbeszéd szempontjából általuk lényegesnek ítélt területen;

b) az áruk, szolgáltatások és tőke kereskedelmének fokozatos liberalizálásához szükséges feltételek megteremtése;

c) a felek közötti kereskedelem, valamint a kiegyensúlyozott gazdasági és társadalmi kapcsolatok kibővítésének előmozdítása, különösen párbeszéd és együttműködés által, Libanon és népe fejlődésének és virágzásának előmozdítása érdekében;

d) a gazdasági, társadalmi, kulturális, pénzügyi és monetáris együttműködés előmozdítása;

e) az együttműködés előmozdítása más, közös érdeklődésre számot tartó területeken.

2. cikk

A felek közötti viszonyok, valamint ezen megállapodás valamennyi rendelkezése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában rögzített demokratikus elvek és alapvető emberi jogok tiszteletben tartásán alapul, amely a felek által követett hazai és nemzetközi politikákat vezérli és e megállapodás lényegi elemét képezi.

I. CÍM

POLITIKAI PÁRBESZÉD

3. cikk

(1) A felek rendszeres párbeszédet indítanak politikai kérdésekről. E párbeszéd segít a partnerek közötti olyan tartós, szolidáris kapcsolatok kiépítésében, amelyek hozzájárulnak a mediterrán régió jólétének, stabilitásának és biztonságának a megvalósulásához, valamint a kultúrák közötti megértés és elfogadás légkörét alakítják ki.

(2) A politikai párbeszéd és együttműködés célja különösen, hogy:

a) elősegítse a felek közötti közeledést egymás kölcsönös megértésének javítása, valamint a közös érdekű nemzetközi kérdések terén megvalósuló rendszeres koordináció által;

b) lehetővé tegye mindkét fél számára, hogy a másik fél álláspontját és érdekeit figyelembe vegye;

c) hozzájáruljon a mediterrán régió és különösen a Közel-Kelet biztonságának és stabilitásának megszilárdításához;

d) előmozdítsa a közös kezdeményezéseket.

4. cikk

A politikai párbeszéd kiterjed valamennyi, a felek közös érdekét képviselő kérdésre, különösen az együttműködés támogatása révén a béke és a biztonság biztosításához szükséges feltételek vizsgálatára. A párbeszéd a közös célok érdekében történő együttműködés új formáit is megpróbálja létrehozni.

5. cikk

(1) A politikai párbeszédre rendszeres időközönként kerül sor, továbbá minden olyan alkalommal, amikor erre szükség van, különösen:

a) miniszteri szinten, legfőképpen a Társulási Tanács keretében;

b) egyrészről a Libanont képviselő magas rangú tisztviselők, másrészről a Tanács és a Bizottság elnöksége szintjén;

c) valamennyi lehetséges diplomáciai út teljes igénybevételével, ideértve a tisztviselők által tartott rendszeres beszámolókat, a nemzetközi találkozók alkalmával tartott konzultációkat és a harmadik országbeli diplomáciai képviselők közötti kapcsolatokat;

d) adott esetben bármely más olyan módon, amely hasznosan járul hozzá a párbeszéd megszilárdításához és hatékonysága javításához.

(2) Az Európai Parlament és a libanoni parlament között politikai párbeszéd jön létre.

II. CÍM

AZ ÁRUK SZABAD MOZGÁSA

ALAPELVEK

6. cikk

A Közösség és Libanon az e megállapodás hatálybalépésétől számított legfeljebb tizenkét éves átmeneti időszak alatt fokozatosan szabadkereskedelmi területet hoz létre, az ezen cím által meghatározott feltételek és a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó megállapodáshoz csatolt, 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény és az áruk kereskedelméről szóló egyéb többoldalú megállapodások (a továbbiakban: GATT) rendelkezéseinek megfelelően.

1. FEJEZET
Ipari termékek
7. cikk

E fejezet rendelkezéseit a Közösségből és Libanonból származó, a Kombinált Nómenklatúra és a libanoni vámtarifa 25-97. árucsoportjában szereplő termékekre kell alkalmazni, az 1. mellékletben felsorolt termékek kivételével.

8. cikk

A Libanonból származó termékek a Közösségbe vámmentesen, illetve az azokkal azonos hatású díjaktól mentesen behozhatók.

9. cikk

(1) A Közösségből származó termékekre a Libanonba történő behozatalkor alkalmazandó vámokat és az azokkal azonos hatású díjakat az alábbi ütemezésnek megfelelően fokozatosan eltörlik:

- az e megállapodás hatálybalépését követő öt év elteltével minden vámot és díjat az alap vámtétel 88%-ára kell csökkenteni,

- az e megállapodás hatálybalépését követő hat év elteltével minden vámot és díjat az alap vámtétel 76%-ára kell csökkenteni,

- az e megállapodás hatálybalépését követő hét év elteltével minden vámot és díjat az alap vámtétel 64%-ára kell csökkenteni,

- az e megállapodás hatálybalépését követő nyolc év elteltével minden vámot és díjat az alap vámtétel 52%-ára kell csökkenteni,

- e megállapodás hatálybalépését követő kilenc év elteltével minden vámot és díjat az alap vámtétel 40%-ára kell csökkenteni,

- az e megállapodás hatálybalépését követő tíz év elteltével minden vámot és díjat az alap vámtétel 28%-ára kell csökkenteni,

- az e megállapodás hatálybalépését követő tizenegy év elteltével minden vámot és díjat az alap vámtétel 16%-ára kell csökkenteni,

- az e megállapodás hatálybalépését követő tizenkét év elteltével a fennmaradó vámokat és díjakat el kell törölni.

(2) Amennyiben egy adott termékkel kapcsolatban súlyos nehézségek merülnek fel, a fenti (1) bekezdéssel összhangban megállapított ütemezést közös megegyezés alapján a Társulási Bizottság felülvizsgálhatja azzal a feltétellel, hogy a felülvizsgálat tárgyát képező, az adott termékre vonatkozó ütemezés nem hosszabbítható meg a tizenkét éves maximális átmeneti időszakon túl. Amennyiben a Társulási Bizottság nem hoz határozatot harminc napon belül attól a naptól számítva, hogy Libanon benyújtotta az ütemezés felülvizsgálatára vonatkozó kérelmét, Libanon átmenetileg, egy évet meg nem haladó időtartamra felfüggesztheti az ütemezés végrehajtását.

(3) Az egyes érintett termékekre vonatkozó, az (1) bekezdésnek megfelelően fokozatosan mérséklendő alapvám a 19. cikkben említett vám.

10. cikk

A behozatali vámok eltörlésére vonatkozó rendelkezéseket az adójellegű vámokra is alkalmazni kell.

11. cikk

(1) Libanon vámemelések vagy vámok újbóli kivetése formájában olyan korlátozott időtartamú, rendkívüli intézkedéseket hozhat, amelyek eltérnek a 9. cikkben foglalt rendelkezésektől.

(2) Ezen intézkedések csak új és születő iparágakra, vagy szerkezetátalakítás alatt álló vagy komoly nehézségekkel küzdő ágazatokra vonatkozhatnak, különösen, ha ezek a nehézségek jelentős szociális problémákkal járnak együtt.

(3) Az ilyen kivételes intézkedésekkel bevezetett, Libanonban a Közösségből származó termékekre alkalmazandó behozatali vámok nem haladhatják meg az adott termék értékének 25%-át, és a Közösségből származó termékekre vonatkozóan továbbra is kedvezőbb feltételeket tartanak fenn. Az ezen intézkedések hatálya alá tartozó termékek behozatalának teljes értéke nem haladhatja meg a Közösségből származó ipari termékeknek a három legutóbbi olyan év során teljesített összbehozatala éves átlagának 20%-át, amelyre vonatkozóan statisztikai adatok állnak rendelkezésre.

(4) Ezen intézkedéseket legfeljebb öt évig lehet alkalmazni, kivéve ha a Társulási Bizottság hosszabb időszakot engedélyez. Alkalmazásukat legkésőbb a tizenkét éves maximális átmeneti időszak lejártakor meg kell szüntetni.

(5) Nem lehet ilyen intézkedést bevezetni valamely termék tekintetében, ha több mint három év eltelt azóta, hogy az adott termékre nézve valamennyi vámot és mennyiségi korlátozást, illetve azokkal azonos hatású díjat és intézkedést felszámoltak.

(6) Libanon tájékoztatja a Társulási Bizottságot az elfogadni kívánt rendkívüli intézkedésekről, és a Közösség kérelmére ezen intézkedésekről és az érintett ágazatokról még bevezetésük előtt konzultációt folytat. Ilyen intézkedések elfogadása esetén Libanon a Társulási Bizottság rendelkezésére bocsátja az e cikk alapján bevezetett vámok eltörlésének ütemezését. Az említett ütemezés előírja ezen vámoknak egyenlő éves részletekben történő, legkésőbb a bevezetésüket követő két év múlva megkezdődő fokozatos megszüntetését. A Társulási Bizottság ettől eltérő ütemezést is megállapíthat.

(7) A (4) bekezdés rendelkezéseitől eltérve, a Társulási Bizottság kivételes esetben, valamely új iparág megteremtésével kapcsolatos nehézségek figyelembevétele érdekében, jóváhagyhatja a Libanon által az (1) bekezdés értelmében már megtett intézkedéseket, a tizenkét éves átmeneti időszakon felül maximum hároméves időszakra.

2. FEJEZET
Mezőgazdaság, halászat és feldolgozott mezőgazdasági termékek
12. cikk

E fejezet rendelkezéseit a Közösségből és Libanonból származó, a Kombinált Nómenklatúra és a libanoni vámtarifa 1-24. árucsoportjában szereplő termékekre és az 1. mellékletben felsorolt termékekre kell alkalmazni.

13. cikk

A Közösség és Libanon fokozatosan, egyre nagyobb mértékben liberalizálja a mezőgazdasági, halászati és feldolgozott mezőgazdasági, mindkét fél érdekét érintő termékek kereskedelmét.

14. cikk

(1) A Közösségbe történő behozatalról szóló 1. jegyzőkönyvben felsorolt, Libanonból származó mezőgazdasági termékekre az említett jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések vonatkoznak.

(2) A Libanonba történő behozatalról szóló 2. jegyzőkönyvben felsorolt, a Közösségből származó mezőgazdasági termékekre az említett jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések vonatkoznak.

(3) Az e fejezet hatálya alá tartozó, feldolgozott mezőgazdasági termékek kereskedelmére a 3. jegyzőkönyv rendelkezései vonatkoznak.

15. cikk

(1) E megállapodás hatálybalépése után öt évvel a Közösség és Libanon értékeli a helyzetet az e megállapodás felülvizsgálatát követően egy évvel, a 13. cikkben meghatározott célkitűzéssel összhangban a Közösség és Libanon által alkalmazandó liberalizációs intézkedések meghatározása érdekében.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseinek sérelme nélkül és a mezőgazdasági termékek, halászati termékek és feldolgozott mezőgazdasági termékek két fél között megvalósuló kereskedelmi volumenét és az ilyen termékek különleges érzékenységét figyelembe véve a Közösség és Libanon a Társulási Tanács keretében rendszeresen, termékenként, megfelelő módon és kölcsönösségi alapon megvizsgálja az egymásnak nyújtandó további engedmények lehetőségeit.

16. cikk

(1) Amennyiben agrárpolitikája végrehajtása vagy meglevő szabályozása módosítása következtében egyedi szabályok bevezetésére, vagy az agrárpolitikája végrehajtására vonatkozó rendelkezések módosítására vagy bővítésére került sor, az érintett fél módosíthatja az e megállapodásban az érintett termékekre vonatkozóan megállapított intézkedéseket.

(2) Az ilyen módosítást végrehajtó fél értesíti erről a Társulási Bizottságot. A másik fél kérésére a Társulási Bizottság - ezen fél érdekének kellő figyelembevétele érdekében - összeül.

(3) Amennyiben a Közösség vagy Libanon, az (1) bekezdést alkalmazva, módosítja az e megállapodásban a mezőgazdasági termékekre megállapított szabályokat, a másik fél területéről származó termékek behozatalakor a megállapodásban előírt előnyhöz hasonló előnyt biztosít.

(4) E megállapodás intézkedéseinek bármilyen módosítása - a másik fél kérésére - a Társulási Tanács keretében konzultáció tárgyát képezi.

17. cikk

(1) A felek megállapodnak, hogy együttműködnek az ezen megállapodás rendelkezéseinek alkalmazásakor esetlegesen előforduló csalások lehetőségének csökkentése érdekében.

(2) E megállapodás egyéb rendelkezései ellenére, amennyiben az egyik fél úgy értékeli, hogy megfelelő bizonyíték áll rendelkezésre a csalásról, mint például valamely fél termékeinek a másik Félhez történő kivitelében megfigyelhető jelentős növekedés, amelynek mértéke meghaladja a gazdasági feltételeket - mint például a rendes termelési vagy kiviteli kapacitás, vagy az igazgatási együttműködés hiánya a származásra vonatkozó bizonyíték másik fél általi ellenőrzésénél - a két fél azonnal konzultációt kezdeményez a megfelelő megoldás érdekében. Amíg nem születik meg ilyen megoldás, az érdekelt fél az általa szükségesnek ítélt megfelelő intézkedésekhez folyamodhat. Az intézkedés megválasztása során előnyben kell részesíteni azon intézkedéseket, amelyek a legkevésbé zavarják az ezen megállapodás által meghatározott szabályok működését.

3. FEJEZET
Közös rendelkezések
18. cikk

(1) A Közösség és Libanon közötti kereskedelemben semmilyen új, behozatali vagy kiviteli vám vagy azzal azonos hatású díj nem kerül bevezetésre, és a megállapodás hatálybalépésekor már alkalmazott vámok vagy díjak sem emelhetők, hacsak ezen megállapodás másként nem rendelkezik.

(2) A Közösség és Libanon közötti kereskedelemben semmilyen új, behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozás vagy azzal azonos hatású intézkedés nem kerül bevezetésre.

(3) E megállapodás hatálybalépésekor a Közösség és Libanon közötti kereskedelemben alkalmazott, behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásokat vagy azzal azonos hatású intézkedéseket eltörlik.

(4) Sem a Közösség, sem pedig Libanon nem alkalmaz az egymás közötti kivitelre vámot vagy azzal azonos hatású díjat vagy mennyiségi korlátozást, illetve azokkal azonos hatású intézkedéseket.

19. cikk

(1) Mindegyik termékre az alap vámtétel, amelyre a 9. cikk (1) bekezdésében meghatározott egymást követő csökkentéseket kell alkalmazni, az lesz, melyet a Közösség viszonylatában a tárgyalások lezárásának napján alkalmaznak.

(2) Libanon WTO-hoz történő csatlakozása esetén a felek között alkalmazandó behozatali vámok a WTO által kötelezővé tett, vagy a csatlakozás napján hatályosan alkalmazott, azoknál alacsonyabb vámok. Amennyiben a WTO-hoz történő csatlakozást követően mindenkivel szemben tarifális csökkentést alkalmaznak, a csökkentett vámot kell alkalmazni.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott rendelkezés erga omnes alkalmazandó bármilyen, a tárgyalások lezárásának napját követően alkalmazott vámcsökkentésre.

(4) A felek közlik egymással, hogy a tárgyalások lezárásának napján milyen hatályos vámtételeket alkalmaznak.

20. cikk

A Libanonból származó termékek a Közösségbe történő behozatalnál nem részesülnek kedvezőbb elbánásban, mint amilyet a tagállamok alkalmaznak egymás között.

21. cikk

(1) A felek tartózkodnak minden olyan belső fiskális intézkedéstől vagy gyakorlattól, amely közvetlenül vagy közvetve megkülönböztetést tesz az egyik fél termékei és a másik fél területéről származó hasonló termékek között.

(2) Az egyik fél területére exportált termékek után a belső közvetett adókat nem lehet nagyobb mértékben visszatéríteni, mint az azokra közvetlenül vagy közvetve kivetett közvetett adók összege.

22. cikk

(1) E megállapodás nem zárja ki a vámuniók, szabadkereskedelmi területek vagy határ menti kereskedelmi rendszerek fenntartását vagy létrehozását, kivéve amennyiben azok az e megállapodásban meghatározott kereskedelmi szabályok módosítását eredményezik.

(2) A felek a Társulási Bizottságban folytatnak konzultációkat a vámuniókat vagy szabadkereskedelmi területeket létrehozó megállapodásokról, valamint kérelem esetén a harmadik országok vonatkozásában alkalmazott kereskedelempolitikájukkal összefüggő más főbb kérdésekről. Különösen harmadik országnak a Közösséghez való csatlakozása esetén kell ilyen konzultációkat folytatni a Közösség és Libanon e megállapodásban megállapított kölcsönös érdekei figyelembevételének biztosítása érdekében.

23. cikk

Ha a felek valamelyike az 1994. évi GATT VI. cikkének értelmében vett dömping megvalósulását állapítja meg a másik féllel folytatott kereskedelemben, megfelelő intézkedéseket hozhat e gyakorlat ellen, az 1994. évi GATT VI. cikkének végrehajtásáról szóló WTO-megállapodásnak és a saját vonatkozó belső jogszabályainak megfelelően.

24. cikk

(1) A 35. cikk sérelme nélkül, a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló WTO-megállapodás alkalmazandó a felek között.

(2) Amíg a 35. cikk (2) bekezdésében említett szükséges szabályokat el nem fogadják, ha a felek valamelyike az 1994. évi GATT VI. és XVI. cikkében, valamint a saját vonatkozó jogszabályaiban meghatározott uralkodó nemzetközi szabályok szerinti kereskedelmi szubvenció megvalósulását állapítja meg a másik féllel folytatott kereskedelemben, megfelelő intézkedéseket hozhat e gyakorlat ellen, a támogatásokról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló WTO-megállapodásnak, valamint saját vonatkozó belső jogszabályainak megfelelően.

25. cikk

(1) Az 1994-es GATT XIX. cikke, a védintézkedésekről szóló WTO-megállapodás, valamint a vonatkozó saját jogszabályok alkalmazandók a felek között.

(2) A nemzetközi szabályok által meghatározott védintézkedések alkalmazása előtt az ilyen intézkedéseket alkalmazni szándékozó felek a Társulási Bizottságnak megadnak minden vonatkozó információt, amely a helyzet alapos vizsgálatához szükséges, a felek számára elfogadható megoldás megtalálása érdekében.

A felek haladéktalanul konzultálnak a Társulási Bizottságban annak érdekében, hogy megtalálják a megoldást. Amennyiben a konzultációk eredményeképp a felek az ilyen konzultáció kezdeményezését követő 30 napon belül nem jutnak megállapodásra a védintézkedések alkalmazásának elkerülését szolgáló megoldást illetően, a védintézkedéseket alkalmazni kívánó fél alkalmazhatja az 1994. évi GATT XIX. cikkének, valamint a védintézkedésekről szóló WTO-megállapodásnak a rendelkezéseit.

(3) Az e cikk szerinti védintézkedések kiválasztása során a felek azokat az intézkedéseket részesítik előnyben, amelyek a legkevésbé zavarják e megállapodás célkitűzéseinek megvalósítását.

(4) A védintézkedésekről azonnal tájékoztatják a Társulási Bizottságot, és erről időszakonként konzultációkat folytatnak a Bizottsággal, különösen a körülmények által megengedett mihamarabbi eltörlésük érdekében.

26. cikk

(1) Amennyiben a 18. cikk (4) bekezdése rendelkezéseinek tiszteletben tartása:

a) olyan harmadik országba történő újrakivitelhez vezet, amellyel szemben az exportáló fél az érintett termékre nézve mennyiségi kiviteli korlátozást, kiviteli vámot vagy azonos hatású intézkedéseket vagy díjakat tart fenn,

vagy

b) az exportáló fél számára elengedhetetlen termék komoly hiányát eredményezi vagy annak kialakulásával fenyeget,

és amennyiben a fent említett helyzetek az exportáló fél számára jelentős nehézségeket okoznak vagy okozhatnak, ez a fél a (2) bekezdésben meghatározott feltételek mellett és eljárásokkal összhangban megfelelő intézkedéseket hozhat.

(2) Az (1) bekezdésben említett helyzetekből származó nehézségeket vizsgálat céljából a Társulási Bizottság elé terjesztik. A Társulási Bizottság a nehézségek megszüntetéséhez szükséges bármilyen határozatot meghozhat. Ha a Társulási Bizottság a kérdés előterjesztésétől számított harminc napon belül nem hozott határozatot, az exportáló fél az érintett termék exportjára vonatkozóan megfelelő intézkedéseket alkalmazhat. Ezeknek az intézkedéseknek megkülönböztetésmentesnek kell lenniük, és azokat meg kell szüntetni, ha a körülmények már nem indokolják fenntartásukat.

27. cikk

E megállapodás rendelkezései nem zárják ki a behozatalra, kivitelre vagy tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat és korlátozásokat, amelyeket a közerkölcs, a közrend, vagy a közbiztonság; az emberek, állatok vagy növények egészségének és életének védelme; a művészeti, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme; a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdon védelme; vagy az aranyra és az ezüstre, és a kimeríthető készletekkel rendelkező természeti kincsek védelmére vonatkozó szabályok indokolnak. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a felek közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei.

28. cikk

E cím rendelkezéseinek alkalmazása érdekében a „származó termékek” fogalmának meghatározását és az azokkal kapcsolatos igazgatási együttműködés módszereit a 4. jegyzőkönyv tartalmazza.

29. cikk

A Közösségbe történő behozatalra szánt áruk osztályozására az áruk Kombinált Nómenklatúráját kell alkalmazni. A Libanonba történő behozatalra szánt áruk osztályozására a libanoni vámtarifát kell alkalmazni.

III. CÍM

A LETELEPEDÉS JOGA ÉS A SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁS

30. cikk

(1) A letelepedés joga és a szolgáltatásnyújtás tekintetében az egyik fél által a másiknak biztosított bánásmód az egyes feleknek a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény (GATS) szerinti kötelezettségvállalásain és egyéb kötelezettségein alapul. Ez a rendelkezés Libanonnak a WTO-hoz való végleges csatlakozása napján lép hatályba.

(2) Libanon vállalja, hogy a szolgáltatásokra vonatkozóan az egyedi kötelezettségeknek a GATS XX. cikkével összhangban elkészített engedményes listáját annak elkészültét követően haladéktalanul benyújtja az Európai Közösség és tagállamai részére.

(3) A felek vállalják, hogy a GATS V. cikkében meghatározottaknak megfelelő „gazdasági integrációs megállapodás” létrehozása céljából fontolóra veszik a fenti rendelkezések továbbfejlesztését.

(4) A (3) bekezdésben előírt célkitűzésnek a Társulási Tanács általi első vizsgálatára legkésőbb egy évvel e megállapodás hatálybalépését követően kerül sor.

(5) A felek e megállapodás hatálybalépésének napja és Libanon WTO-hoz való csatlakozásának időpontja között nem tesznek olyan intézkedéseket vagy fellépéseket, amelyek a közösségi vagy libanoni szolgáltatók számára a szolgáltatásnyújtás feltételeit az e megállapodás hatálybalépésének napján érvényes feltételeknél diszkriminatívabbá teszik.

(6) E cím alkalmazásában:

a) valamely fél „szolgáltatója”: bármely jogi vagy természetes személy, amely vagy aki szolgáltatást nyújt vagy kíván nyújtani;

b) „jogi személy:” olyan vállalat vagy leányvállalat, amelyet a Közösség valamely tagállama vagy Libanon jogszabályaival összhangban hoztak létre, és amelynek a létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése vagy gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség, illetve Libanon területén található. Amennyiben a jogi személynek csak a létesítő okirat szerinti székhelye vagy központi ügyvezetésének helye található a Közösség vagy Libanon területén, nem tekintendő sem közösségi, sem libanoni jogi személynek, kivéve, ha működése valódi és folyamatos kapcsolatban van vagy a Közösség, vagy Libanon gazdaságával;

c) „leányvállalat”: valamely más jogi személy által ténylegesen ellenőrzött jogi személy;

d) „természetes személy”: olyan személy, aki a Közösség valamely tagállamának vagy Libanonnak a közösségi tagállam, illetve Libanon állampolgársági jogszabályai alapján az állampolgára.

IV. CÍM

KIFIZETÉSEK, TŐKE, VERSENY ÉS EGYÉB GAZDASÁGI RENDELKEZÉSEK

1. FEJEZET

Folyó fizetések és tőkemozgás

31. cikk

E megállapodás rendelkezéseinek keretében és a 33. és a 34. cikk rendelkezéseire figyelemmel egyfelől a Közösség, másfelől Libanon között a tőkemozgásra nem vonatkozhatnak korlátozások, és nem tehető megkülönböztetés az állampolgárság vagy állampolgáraik lakóhelye vagy a tőkebefektetés helye alapján.

32. cikk

E megállapodás keretében az áruk, személyek, szolgáltatások vagy a tőke mozgásával kapcsolatos folyó fizetésekre semmilyen korlátozás nem vonatkozik.

33. cikk

(1) Ezen megállapodás rendelkezéseire és a Közösség és Libanon más nemzetközi kötelezettségeire figyelemmel a 31. és 32. cikk rendelkezései nem sértik a két fél között ezen megállapodás hatályba lépésének időpontjában érvényes - többek között ingatlannal kapcsolatos, vagy letelepedést, pénzügyi szolgáltatások nyújtását vagy az értékpapírok tőkepiacokra való beengedését jelentő - közvetlen beruházással járó, a felek között zajló tőkemozgásra vonatkozó korlátozásokat.

(2) Ez a rendelkezés a Közösségben lakóhellyel rendelkező személyek libanoni, illetve a Libanonban lakóhellyel rendelkező személyek közösségi befektetései és az ezekből származó haszon külföldre utalását nem érinti.

34. cikk

Amennyiben a Közösség egy vagy több tagállama vagy Libanon a fizetési mérleget illetően súlyos nehézségekkel szembesül vagy ennek kockázata fennáll, a Közösség, illetve Libanon a GATT keretében megállapított feltételekkel és a Nemzetközi Valutaalap alapokmányának VIII. és XIV. cikkével összhangban korlátozó intézkedéseket tehet a folyó fizetéseket illetően, amennyiben ezen intézkedések szigorúan szükségesek. A Közösség vagy Libanon, amelyik érintett, haladéktalanul tájékoztatja erről a másik felet, és a lehető legkorábban benyújtja neki az ezen intézkedések megszüntetésére vonatkozó menetrendet.

2. FEJEZET

Verseny és egyéb gazdasági ügyek

35. cikk

(1) A megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érinthetik a Közösség és Libanon közötti kereskedelmet, összeegyeztethetetlenek a következők:

a) minden olyan, vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és vállalkozások közötti összehangolt magatartás, amelynek a célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, a jogszabályaikban meghatározottak szerint;

b) egy vagy több vállalkozás által a Közösség vagy Libanon területének egészén vagy jelentős részén meglévő erőfölényével való visszaélés, a jogszabályaikban meghatározottak szerint.

(2) A felek végrehajtják saját versenyjogi szabályaikat és információcserét folytatnak, figyelembe véve a titoktartási követelményekből eredő korlátozásokat. Az (1) bekezdés végrehajtása érdekében folytatandó együttműködéshez szükséges szabályokat a Társulási Bizottság legkésőbb öt évvel e megállapodás hatálybalépését követően elfogadja.

(3) Ha a Közösség vagy Libanon úgy véli, hogy egy bizonyos magatartás ellentétes e cikk (1) bekezdésének rendelkezéseivel, és az ilyen magatartás a másik fél érdekeit komolyan sérti vagy ezzel fenyeget, a Társulási Bizottságban történt konzultációt követően vagy az ügynek konzultáció céljából a Társulási Bizottság elé történt beterjesztését követő 30 munkanap elteltével megfelelő intézkedéseket hozhat.

36. cikk

A tagállamok és Libanon - a GATT keretében vállalt, illetve vállalandó kötelezettségeik sérelme nélkül - fokozatosan kiigazítanak minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot annak biztosítása érdekében, hogy az e megállapodás hatálybalépését követő ötödik év végére az áruk beszerzési és forgalmazási feltételei tekintetében Libanon és a tagállamok állampolgárai között ne legyen megkülönböztetés. A Társulási Bizottságot tájékoztatni kell az e célkitűzés megvalósítása érdekében hozott intézkedésekről.

37. cikk

A közvállalkozások és a különleges vagy kizárólagos jogokkal bíró vállalkozások tekintetében a Társulási Tanács biztosítja, hogy az e megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik évtől kezdve nem fogadnak el és nem tartanak fenn olyan intézkedéseket, amelyek olyan mértékben zavarják a Közösség és Libanon közötti kereskedelmet, amely a felek érdekeivel ellentétes. E rendelkezés sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza az ezen vállalatokra bízott sajátos feladatok végrehajtását.

38. cikk

(1) E cikk és a 2. melléklet rendelkezései alapján a felek a legszigorúbb nemzetközi előírásokkal összhangban biztosítják a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonjogok megfelelő és hatékony védelmét, beleértve hatékony eszközök biztosítását is ezen jogok végrehajtására.

(2) A felek rendszeresen felülvizsgálják e cikk és a 2. melléklet végrehajtását. Amennyiben a szellemi tulajdonjog védelme terén a kereskedelmi feltételeket érintő problémák merülnek fel, sürgősen konzultációt kell kezdeményezni bármely fél kérésére, kölcsönösen kielégítő megoldás elérése céljából.

39. cikk

(1) A felek célul tűzik ki a közbeszerzési szerződések kölcsönös és fokozatos liberalizálását.

(2) A Társulási Tanács megteszi az (1) bekezdés végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

V. CÍM

GAZDASÁGI ÉS ÁGAZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS

40. cikk

Célkitűzések

(1) A két fél együtt állapítja meg az e cím hatálya alá tartozó területeken folytatandó együttműködéshez szükséges stratégiákat és eljárásokat.

(2) A felek vállalják, hogy kölcsönös érdekeiknek megfelelően és a partnerség szellemében, amely e megállapodás alapját képezi, fokozzák gazdasági együttműködésüket.

(3) A gazdasági együttműködés célja, hogy támogassa Libanonnak a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés elérésére irányuló saját erőfeszítéseit.

41. cikk

Hatály

(1) Az együttműködés legfőbb célterületei azon tevékenységi területek, amelyek a belső korlátok és nehézségek hatásától szenvednek, vagy amelyekre hatással van Libanon gazdasága egészének a liberalizálási folyamata, és különösen a Libanon és a Közösség közötti kereskedelem liberalizálása.

(2) Hasonlóképpen, az együttműködés azon területekre összpontosul, amelyek közelebb tudják hozni egymáshoz a Közösség és Libanon gazdaságát, és különösen azokra, amelyek növekedést eredményeznek és munkahelyeket teremtenek.

(3) A környezeti és ökológiai egyensúly megóvása a gazdasági együttműködés különböző területeinek központi alkotóelemét képezi.

(4) A felek megállapodhatnak a gazdasági együttműködés más, ezen cím hatálya alá nem tartozó ágazatokra való kiterjesztéséről.

42. cikk

Módszerek és részletes szabályok

A gazdasági együttműködésre különösen az alábbi formában kerül sor:

a) a felek közötti rendszeres gazdasági párbeszéd, amely kiterjed a makrogazdasági politika minden területére;

b) rendszeres információ- és eszmecsere az együttműködés valamennyi ágazatában, többek között a tisztviselők és a szakértők találkozói révén;

c) tanácsadás, szakvélemény átadása és képzés;

d) közös akciók - például szemináriumok és munkaműhelyek - végrehajtása;

e) segítségnyújtás technikai, igazgatási és szabályozási ügyekben;

f) az együttműködésre vonatkozó információterjesztés.

43. cikk

Oktatás és képzés

Az együttműködés célja:

a) eszközök meghatározása az oktatás és a képzés, különösen a szakképzés helyzetének számottevő javítására;

b) a közös fellépésekre szakosodott ügynökségek közötti erős kapcsolatok létrehozásának, a tapasztalat és a know-how cseréjének ösztönzése, lényegében az ifjúsági, egyetemek és más oktatási intézmények közötti csereprogramok ösztönzése, a kultúrák egymáshoz közelítése érdekében;

c) kiemelten a nők oktatáshoz, többek között a műszaki képzéshez, a felsőoktatáshoz és a szakképzéshez való hozzáférésének bátorítása.

44. cikk

Tudományos, technikai és technológiai együttműködés

Az együttműködés célja:

a) a felek tudományos közösségei közötti állandó kapcsolatok létesítésének előmozdítása, nevezetesen a következők révén:

- hozzáférés biztosítása Libanon részére a közösségi kutatási és technológiai fejlesztési programokhoz, a nem közösségi országok közösségi programokhoz való hozzáférésére vonatkozó közösségi szabályokkal összhangban,

- libanoni részvétel a decentralizált együttműködési hálózatokban,

- a képzés és kutatás területén a szinergia elősegítése;

b) Libanon kutatási kapacitásának, valamint technológiai fejlesztésének javítása;

c) a technológiai innováció, valamint az új technológia átadásának és a know-how terjesztésének ösztönzése;

d) annak tanulmányozása, hogy Libanon milyen módon vehet részt európai kutatási keretprogramokban.

45. cikk

Környezetvédelem

(1) A felek ösztönzik az együttműködést a környezet állapotromlásának megakadályozásában, a szennyezés ellenőrzésében és a természeti erőforrások ésszerű hasznosításában, a fenntartható fejlődés érdekében.

(2) Az együttműködés fő területei az alábbiak:

a) a Földközi-tenger vízminősége, valamint a tengeri szennyezés ellenőrzése és megelőzése;

b) hulladékgazdálkodás, különösen a mérgező hulladék esetében;

c) szikesedés;

d) környezetgazdálkodás a part menti érzékeny területeken;

e) környezetvédelmi oktatás és tudatosság;

f) fejlett eszközök használata a környezetgazdálkodásban és az e téren folytatott ellenőrzésben, különösen környezetvédelmi információs rendszer alkalmazása és környezetvédelmi hatástanulmányok végzése;

g) az ipari fejlődés általában a környezetre és különösen az ipari létesítmények biztonságosságára gyakorolt hatása;

h) a mezőgazdaság hatása a talaj és a víz minőségére;

i) talajmegőrzés és -védelem;

j) a vízkészletekkel való ésszerű gazdálkodás;

k) közös kutatási és ellenőrzési tevékenységek, programok és projektek.

46. cikk

Ipari együttműködés

Az együttműködés célja:

a) a felek gazdasági szereplői közötti közvetlen együttműködés elősegítése, beleértve a Libanon részéről a Közösség üzleti hálózataihoz való hozzáféréssel kapcsolatos együttműködést is;

b) a Libanon állami és magánszektorbeli iparának (a mezőgazdasági élelmiszeripart is beleértve) korszerűsítésére és szerkezetátalakítására irányuló erőfeszítés támogatása;

c) olyan környezet kialakításának elősegítése, amely támogatja a magánkezdeményezést a hazai és exportpiacokra történő kibocsátás ösztönzése és az áruválaszték bővítése céljából;

d) Libanon emberi erőforrásainak és ipari potenciáljának a javítása az innováció és a kutatás, valamint a technológiai fejlesztés területein folytatott hatékonyabb politika révén;

e) a tőkepiacokhoz való hozzáférés megkönnyítése a termelő beruházások finanszírozása érdekében;

f) a KKV-k fejlesztésének ösztönzése, különösen az alábbiak révén:

- a vállalatok közötti kapcsolatok előmozdítása, részben a közösségi hálózatok és az ipari együttműködés és partnerség előmozdítására szolgáló eszközök használata révén,

- a beruházások finanszírozására szolgáló hitelekhez való hozzáférés megkönnyítése,

- az információs és támogató szolgáltatások elérhetővé tétele,

- az emberi erőforrások fejlesztése az innovációnak, a projektek létrehozásának és a gazdasági tevékenységeknek az ösztönzése érdekében.

47. cikk

Beruházásfejlesztés és beruházásvédelem

(1) Az együttműködés a tőke, a szakértelem és a technológia Libanonba való áramlásának növelésére irányul, többek között az alábbiak segítségével:

a) a beruházási lehetőségek feltárásának megfelelő eszközei és a beruházási szabályozásokra vonatkozó információs csatornák;

b) információnyújtás az európai beruházási rendszerekről (technikai segítségnyújtás, közvetlen pénzügyi támogatás, adójellegű ösztönzők, beruházási biztosítás stb.) a külföldi beruházásokkal kapcsolatban, valamint annak elősegítése, hogy Libanon minél jobban kiaknázhassa az ezek nyújtotta lehetőségeket;

c) közös vállalatok létrehozásának vizsgálata (különösen kis- és középvállalkozások esetében), valamint megfelelő esetben megállapodások kötése Libanon és a tagállamok között;

d) beruházásösztönző és -fejlesztő mechanizmusok megteremtése;

e) a beruházásokat elősegítő jogi keret kialakítása a két fél között, a tagállamok és Libanon közötti beruházásvédelmi megállapodások és a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodások megkötésén keresztül.

(2) Az együttműködés kiterjedhet az alapvető technológiák hatékony elsajátítását és használatát bemutató projektek tervezésére és végrehajtására, a szabványok alkalmazására, az emberi erőforrások fejlesztésére és a helyi szintű munkahelyteremtésre.

48. cikk

Együttműködés a szabványosítás és megfelelőségértékelés terén

A felek együttműködnek az alábbi területeken:

a) a szabványosítás, metrológia, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés terén fennálló eltérések csökkentése;

b) fejlesztés a libanoni laboratóriumok korszerűsítésének terén;

c) kölcsönös elismerési megállapodásokra irányuló tárgyalások, amint az ezekhez szükséges feltételek teljesülnek;

d) a szabványosításért, minőségért, valamint a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonért felelős libanoni intézmények erősítése.

49. cikk

A jogszabályok közelítése

A felek e megállapodás végrehajtásának megkönnyítése érdekében minden lehetséges erőfeszítést megtesznek vonatkozó jogszabályaik közelítésére.

50. cikk

Pénzügyi szolgáltatások

Az együttműködés célja a közös szabályok és szabványok közelítése többek között az alábbi területeken:

a) a libanoni pénzpiacok fejlesztése;

b) a pénzügyi szolgáltatások számvitele, auditálása, felügyelete, szabályozása, valamint a pénzügyi ellenőrzés javítása Libanonban.

51. cikk

Mezőgazdaság és halászat

Az együttműködés célja:

a) a termelés diverzifikálására irányuló politikák támogatása;

b) az élelmiszer-függőség csökkentése;

c) a környezetvédelmi szempontokat kellően figyelembe vevő mezőgazdasági termelés előmozdítása;

d) szorosabb kapcsolatok kialakítása a két fél vállalatai, csoportjai és szakmai szervezetei között;

e) segítségnyújtás és technikai képzés; a mezőgazdasági kutatás támogatása, tanácsadó szolgáltatások, mezőgazdasági oktatás és a mezőgazdaságban dolgozók technikai képzése;

f) a növény- és állat-egészségügyi szabványok összehangolása;

g) integrált vidékfejlesztés támogatása, beleértve az alapvető szolgáltatások és a kiegészítő gazdasági tevékenységek fejlesztését is, különösen a tiltott növények termesztésének felszámolása által érintett régiókban;

h) együttműködés a vidéki területek között, tapasztalat- és know-how-csere a vidékfejlesztést illetően;

i) a tengeri halászat és az akvakultúra fejlesztése;

j) a csomagolási, tárolási és marketingtechnikák fejlesztése; valamint az elosztási csatornák javítása;

k) a mezőgazdasági vízforrások fejlesztése;

l) fejlesztés az erdészeti ágazatban, különösen az újraerdősítés, az erdőtűz-megelőzés, az erdei legeltetés, valamint az elsivatagosodás elleni küzdelem terén;

m) a mezőgazdasági gépesítés fejlesztése és a mezőgazdasági szolgáltató szövetkezetek támogatása;

n) a mezőgazdasági hitelrendszer fejlesztése.

52. cikk

Közlekedés és szállítás

Az együttműködés célja:

a) a főbb közérdekű transzeurópai kommunikációs vonalakhoz kapcsolódó közúti, vasúti, kikötői és repülőtéri infrastruktúra szerkezetátalakítása és modernizálása;

b) a Közösségben alkalmazott üzemeltetési és biztonsági szabványokhoz hasonló szabványok létrehozása és alkalmazása;

c) a műszaki felszerelés a multimodális közlekedésre, a konténerforgalomra és az átrakodásra vonatkozó közösségi előírásoknak megfelelő korszerűsítése;

d) a közúti, tengeri és multimodális átmenő szállításnak, a kikötők és repülőterek irányításának, a tengeri és a légi közlekedés ellenőrzésének, a vasútnak és a navigációs segédeszközöknek a javítása;

e) a tömeges szállítási ágazat átszervezése és szerkezetátalakítása, ideértve a tömegközlekedést is.

53. cikk

Információs társadalom és távközlés

(1) A felek elismerik, hogy az információs és hírközlési technológiák a modern társadalomban kulcsfontosságú szerepet játszanak, nélkülözhetetlenek a gazdasági és társadalmi fejlődéshez és a kialakuló információs társadalom fontos pillérét képezik.

(2) Az e területen folytatott együttműködés célja:

a) az információs társadalom különféle aspektusait érintő kérdésekben folytatott párbeszéd, beleértve a távközlési politikákat is;

b) információcsere és kölcsönös technikai segítségnyújtás szabályozási kérdésekkel, szabványosítással, megfelelőségvizsgálatokkal és -tanúsítással kapcsolatban, az információtechnológia és a távközlési technológia terén;

c) új információs és távközlési technológia terjesztése, valamint korszerűsített berendezések terjesztése a fejlett hírközlés, információs szolgáltatások és technológia érdekében;

d) közös kutatási, technikai fejlesztési és ipari alkalmazási projektek támogatása és végrehajtása az információtechnológiában, a kommunikációban, a telematikában és az információs társadalomban;

e) libanoni szervezetek részvétele kísérleti projektekben és európai programokban a meghatározott kereteken belül;

f) a közösségi és libanoni telematikai hálózatok és szolgáltatások összekapcsolása és kölcsönös átjárhatósága;

g) párbeszéd a nemzetközi szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályozási együttműködésről, ideértve az adatvédelmet és a magánélet védelmét is.

54. cikk

Energia

Az együttműködés a következőkre irányul:

a) a megújuló energiaforrások támogatása;

b) az energiatakarékosság és az energiahatékonyság előmozdítása;

c) alkalmazott kutatás a két fél gazdasági és szociális szereplőit összekötő adatbázis-hálózatokkal kapcsolatban;

d) az energiahálózatok korszerűsítésének és fejlesztésének támogatása, valamint az ilyen hálózatoknak a közösségi hálózatokkal való összekapcsolása.

55. cikk

Idegenforgalom

Az együttműködés a következőkre irányul:

a) az idegenforgalmi beruházások támogatása;

b) az idegenforgalmi ágazat ismeretének növelése és az idegenforgalmat érintő politikák konzisztenciájának növelése;

c) az idegenforgalom kedvező szezonális eloszlásának elősegítése;

d) a kulturális örökség idegenforgalom számára való fontosságának hangsúlyozása;

e) az idegenforgalom és a környezet közötti kölcsönhatás megfelelő fenntartásának biztosítása;

f) az idegenforgalom versenyképesebbé tétele a magasabb színvonal és a szakmaiság támogatása révén;

g) az információáramlás javítása;

h) a képzési tevékenységek intenzitásának növelése a szállodairányítás és az ezzel kapcsolatos adminisztratív tevékenységek terén, valamint más szállodai ágazatokban való képzés;

i) tapasztalatcserét lehetővé tévő fórumok szervezése az idegenforgalom kiegyensúlyozott és fenntartható fejlesztésének biztosítása érdekében, nevezetesen az idegenforgalommal kapcsolatos információcserék, kiállítások, egyezmények és kiadványok révén.

56. cikk

Vámügyi együttműködés

(1) A felek a kereskedelmi rendelkezések betartásának biztosítása érdekében vámügyi együttműködést alakítanak ki. E célból a vámügyi kérdésekkel kapcsolatban párbeszédet indítanak.

(2) Az együttműködés különösen a következőkre irányul:

a) az áruk vámkezelésével kapcsolatos ellenőrzések és eljárások egyszerűsítése;

b) a Közösség és Libanon tranzitrendszerei közötti összeköttetés lehetősége;

c) a szakértők és a szakképzés területén működők közötti információcsere;

d) megfelelő esetben technikai segítségnyújtás;

(3) Az e megállapodás által meghatározott egyéb - különösen a kábítószer és a pénzmosás elleni küzdelem terén folytatott - együttműködési formák sérelme nélkül, a szerződő felek igazgatási hatóságai az 5. jegyzőkönyv feltételeivel összhangban kölcsönösen segítik egymást.

57. cikk

Statisztikai együttműködés

Az együttműködés célja a felek által használt módszertan összehangolása és az adatok - ideértve az adatbankokat is - felhasználása az e megállapodás által érintett valamennyi olyan területen, amelyekről statisztikák készíthetők.

58. cikk

Fogyasztóvédelem

Az e téren folytatott együttműködésnek arra kell irányulnia, hogy a közösségi és a libanoni fogyasztóvédelmi rendszerek összeegyeztethetők legyenek, és amennyire lehetséges, ki kell terjednie az alábbiakra:

a) a fogyasztóvédelmi jogszabályok összeegyeztethetőségének növelése a kereskedelem korlátozásának elkerülése érdekében;

b) a veszélyes élelmiszerekkel és ipari termékekkel kapcsolatosan kölcsönös tájékoztatási rendszer kialakítása és fejlesztése, és ezek összekötése (gyorsriasztási rendszer);

c) információcsere és a szakértők cseréje;

d) képzési programok szervezése és technikai segítségnyújtás.

59. cikk

Az intézmények megerősítése és a jogállamiság terén folytatott együttműködés

A felek ismételten hangsúlyozzák a jogállamiság fontosságát és az intézmények megfelelő működésének jelentőségét általában a közigazgatás, de különösen a bűnüldözés és az igazságügyi rendszer valamennyi szintjén. Ebben az összefüggésben különösen fontos a független és hatékony igazságszolgáltatási rendszer és a jól képzett jogi szakma.

60. cikk

Pénzmosás

(1) A felek egyetértenek abban, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni az arra irányuló együttműködés érdekében, hogy megakadályozzák pénzügyi rendszereiknek általában a bűncselekményekből, és különösen a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekből származó bevételek tisztára mosására való felhasználását.

(2) Az e területen való együttműködés magában foglalhat többek között olyan igazgatási és technikai segítségnyújtást, amelynek célja a nemzetközi előírásoknak megfelelő, hathatós előírások megállapítása a pénzmosás terén és azok hatékony végrehajtása.

61. cikk

A szervezett bűnözés megelőzése és az ellene folytatott küzdelem

(1) A felek megállapodnak abban, hogy együttműködnek a szervezett bűnözés megelőzése és az ellene folytatott küzdelem érdekében, különösen a következő területeken: emberkereskedelem; szexuális célú kizsákmányolás; korrupció; pénzügyi eszközök hamisítása; a tiltott, hamisított vagy kalóz áruk tiltott kereskedelme és különösen az ipari hulladékokkal vagy radioaktív anyagokkal kapcsolatos illegális tranzakciók; lőfegyverek és robbanószerek kereskedelme; számítógépes bűncselekmények; lopott gépjárművek.

(2) A felek szorosan együttműködnek a megfelelő mechanizmusok és szabályok létrehozása érdekében.

(3) Az e területen folytatott technikai és igazgatási együttműködés magában foglalja a bűnözés elleni küzdelemért és a bűncselekmények megelőzéséért felelős hatóságok és struktúrák képzését és ezek hatékonyságának javítását, valamint a bűncselekmények megelőzését szolgáló intézkedések kialakítását.

62. cikk

Együttműködés a tiltott kábítószerek terén

(1) Illetékességük és hatáskörük keretén belül a felek együttműködnek egy kiegyensúlyozott és integrált kábítószer-ellenes megközelítés kidolgozásában. A kábítószerrel kapcsolatos politikák és tevékenységek célja a kínálat, a kereskedelem és a tiltott drogok iránti kereslet csökkentése, valamint a prekurzorok hatékonyabb ellenőrzése.

(2) A felek megállapodnak az e célok eléréséhez szükséges együttműködés módszereiről. A fellépések az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1998. évi, kábítószerekről szóló rendkívüli ülésszakán (UNGASS) jóváhagyott öt alapelvvel összhangban közösen elfogadott elveken alapulnak.

(3) A felek közötti együttműködés magában foglalhatja a technikai és igazgatási segítségnyújtást különösen a következő területeken: a nemzeti jogszabályok és politikák kidolgozása; intézmények és információs központok létrehozása; személyzet képzése; kábítószerrel kapcsolatos kutatások; valamint a kábítószerek tiltott előállításához használt prekurzorok eltérítésének megelőzése. A felek megállapodhatnak, hogy az együttműködést más területekre is kiterjesztik.

VI. CÍM

SZOCIÁLIS ÉS KULTURÁLIS ÜGYEKBEN FOLYTATOTT EGYÜTTMűKÖDÉS

1. FEJEZET

Szociális területen folytatott párbeszéd és együttműködés

63. cikk

A két fél együtt határozza meg az e cím hatálya alá tartozó területeken folytatandó együttműködéshez szükséges módszereket.

64. cikk

(1) A felek rendszeres párbeszédet folytatnak bármely, az érdeklődésükre számot tartó szociális kérdésben.

(2) E párbeszédet kell felhasználni arra, hogy a munkavállalók mozgása, valamint a fogadó ország területén jogszerűen lakóhellyel rendelkező libanoni és közösségi állampolgárok egyenlő bánásmódja és társadalmi integrációja terén az előhaladásra módot találjanak.

(3) A párbeszéd kiterjed különösen az alábbiakkal kapcsolatos valamennyi kérdésre:

a) a migráns közösségek élet- és munkakörülményei;

b) migráció;

c) illegális bevándorlás;

d) a libanoni és közösségi állampolgárok egyenlő bánásmódjának ösztönzését, a kultúrák és civilizációk kölcsönös megismerését, a tolerancia elősegítését és a megkülönböztetés megszüntetését szolgáló tervek és programok.

65. cikk

(1) A felek között a szociális területen folytatott együttműködés megerősítése céljából projekteket és programokat kell végrehajtani az érdeklődésükre számot tartó valamennyi területen, beleértve a következőket:

a) az életkörülmények javítása, különösen a hátrányos helyzetű, valamint az olyan területeken, amelyeknek lakosságát kitelepítették;

b) a nők gazdasági és társadalmi fejlődésben játszott szerepének előmozdítása, különösen az oktatáson és a médián keresztül;

c) Libanon családtervezési, valamint anya- és gyermekvédelmi programjainak támogatása és fejlesztése;

d) a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási rendszerek javítása;

e) az egészségügyi ellátás rendszerének javítása, különösen a közegészségügy és a megelőzés, az egészségügyi biztonság, valamint az egészségügyi képzés és irányítás terén folytatott együttműködés révén;

f) csere- és szabadidős programok megvalósítása és finanszírozása a tagállamokban lakóhellyel rendelkező libanoni és európai fiatalok, fiatal munkavállalók, nem kormányzati szervek fiatal képviselői, valamint a fiatalokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó egyéb szakemberek vegyes csoportjai számára, kultúráik kölcsönös megismerése és a tolerancia elősegítése céljából.

(2) A felek párbeszédet folytatnak a kölcsönös érdeklődésre számot tartó valamennyi kérdésről, és különösen az olyan szociális problémákról, mint a munkanélküliség, a gyengébbek rehabilitációja, a szakképzés, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód, a munkaügyi kapcsolatok, a szakképzés, a munkahelyi biztonság és egészségvédelem.

66. cikk

A tagállamokkal és a megfelelő nemzetközi szervezetekkel összehangolva együttműködési programok hajthatók végre.

2. FEJEZET

Kulturális ügyekben, valamint az audiovizuális média és információ területén folytatott együttműködés

67. cikk

(1) A felek megállapodnak abban, hogy előmozdítják a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken és az egymás kultúrájának tiszteletben tartása szellemében folytatott kulturális együttműködést. Fenntartható kulturális párbeszédet alakítanak ki. Ez az együttműködés elősegíti különösen a következőket:

a) a történelmi és kulturális örökség megőrzése és helyreállítása (műemlékek, helyszínek, műalkotások, ritka könyvek és kéziratok stb.);

b) művészeti kiállítások és művészek cseréje;

c) a kultúra területén dolgozó személyek képzése.

(2) Az audiovizuális média területén folytatott együttműködés célja az együttműködés ösztönzése például a koprodukció és a képzés területén. A felek keresik annak a módját, hogy ösztönözzék az e szektorban megvalósuló közösségi kezdeményezésekben való libanoni részvételt.

(3) A felek megállapodnak abban, hogy a Közösség, valamint egy vagy több tagállam létező kulturális programjai, és a mindkét fél érdeklődésére számot tartó további tevékenységek Libanonra is kiterjeszthetők.

(4) A felek emellett a kereskedelmi jellegű kulturális együttműködés előmozdítása érdekében munkálkodnak, különösen közös projektek (gyártás, befektetés és forgalmazás), képzés és információcsere keretében.

(5) A felek az együttműködési projektek, programok és közös tevékenységek meghatározása során különös figyelmet fordítanak a fiatalokra, az önkifejezésre, az örökség megőrzésével kapcsolatos kérdésekre, a kultúra terjesztésére és a kommunikációs készségekre az írott és az audiovizuális média felhasználásával.

(6) Az együttműködést a 42. cikkben meghatározott módon hajtják végre.

3. FEJEZET

Az illegális bevándorlás megelőzése és ellenőrzése érdekében folytatott együttműködés

68. cikk

(1) A felek megállapodnak abban, hogy együttműködnek az illegális bevándorlás megelőzése és ellenőrzése érdekében. E célból:

a) minden tagállam visszafogadja a Libanon területén nem jogszerűen tartózkodó állampolgárait, ez utóbbi állam kérésére és minden további formaság nélkül, amint e személyek ilyen jellegű azonossága egyértelműen bebizonyosodik;

b) Libanon visszafogadja a valamely tagállam területén nem jogszerűen tartózkodó állampolgárait, ez utóbbi állam kérésére és minden további formaság nélkül, amint e személyek jogszerűtlen tartózkodása egyértelműen bebizonyosodik.

A tagállamok és Libanon e célból egyaránt ellátják állampolgáraikat a megfelelő személyazonossági okmányokkal.

(2) Az Európai Unió tagállamai tekintetében az e cikkben megállapított kötelezettséget csak azon személyekkel kapcsolatban kell alkalmazni, akik az Európai Közösséget létrehozó szerződéssel összhangban közösségi összefüggésben a tagállamok állampolgárainak tekintendők.

(3) Libanon tekintetében az e cikkben megállapított kötelezettséget csak azon személyekkel kapcsolatban kell alkalmazni, akik a libanoni jogrendszernek és az állampolgársággal kapcsolatos vonatkozó libanoni jogszabályoknak megfelelően libanoni állampolgárnak tekintendők.

69. cikk

(1) A felek e megállapodás hatálybalépését követően, bármelyikük kérésére, az állampolgáraik visszafogadása tekintetében fennálló konkrét kötelezettségeik szabályozásáról szóló kétoldalú megállapodásokról tárgyalnak és kétoldalú megállapodásokat kötnek egymással. Amennyiben bármelyik fél azt szükségesnek ítéli, e megállapodások a harmadik országok állampolgárainak visszafogadására vonatkozó szabályokról is rendelkeznek. Az ilyen megállapodások az említett szabályok hatálya alá tartozó személyek kategóriáira vonatkozó részleteket, valamint visszafogadásuk módjait is meghatározzák.

(2) Libanon az e megállapodások végrehajtásához szükséges megfelelő pénzügyi és technikai segítségnyújtásban részesülhet.

70. cikk

A Társulási Tanács megvizsgálja, hogy milyen egyéb közös erőfeszítések tehetők az illegális bevándorlás megelőzése és ellenőrzése érdekében.

VII. CÍM

PÉNZÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS

71. cikk

(1) E megállapodás céljainak teljes körű megvalósítása érdekében a megfelelő pénzügyi eljárásokkal és forrásokkal összhangban a felek megfontolják a Libanonnal folytatandó pénzügyi együttműködést.

(2) Ezen eljárásokat a felek a megállapodás hatálybalépését követően kölcsönös megegyezéssel, a legmegfelelőbb eszközök révén fogadják el.

(3) Az e megállapodás V. és VI. címének hatálya alá tartozó területeken az együttműködés többek között az alábbiakra terjedhet ki:

a) a gazdaság korszerűsítését célzó reformok elősegítése;

b) a gazdasági infrastruktúra újjáépítése és aktualizálása;

c) a magánberuházások és a munkahelyteremtő tevékenységek előmozdítása;

d) a szabadkereskedelmi terület fokozatos bevezetésének a libanoni gazdaságra gyakorolt hatásai figyelembevétele, különösen az érintett gazdasági szektorok, elsősorban az ipar korszerűsítése és szerkezetének átalakítása tekintetében;

e) a szociális szektorokban, különösen a szociális biztonság reformja területén végrehajtott politikákat kísérő intézkedések.

72. cikk

A földközi-tengeri régió országai strukturális alkalmazkodási programjainak alátámasztását célzó közösségi eszközök keretében - a libanoni hatóságokkal és más hozzájáruló felekkel, különösen a nemzetközi pénzügyi intézményekkel szoros együttműködésben - a Közösség megvizsgálja a pénzügyi egyensúly valamennyi alapvető vonatkozásban történő helyreállítása, valamint a növekedés fokozását és egyben a szociális jólét javítását elősegítő gazdasági környezet megteremtése érdekében Libanon által végrehajtott strukturális politikák támogatásának megfelelő módjait.

73. cikk

Az e megállapodás fokozatos végrehajtásának következtében esetleg felmerülő kivételes makrogazdasági és pénzügyi problémák kezelésére irányuló összehangolt megközelítés biztosítása érdekében a felek az V. címben meghatározott rendszeres gazdasági párbeszéd részeként gondosan figyelemmel kísérik a Közösség és Libanon közötti kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok alakulását.

VIII. CÍM

INTÉZMÉNYI, ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

74. cikk

(1) Társulási Tanács jön létre, amely - elnökének kezdeményezésére és az eljárási szabályzatában megállapított feltételeknek megfelelően - miniszteri szinten ülésezik, amikor azt a körülmények szükségessé teszik.

(2) A Társulási Tanács megvizsgálja az e megállapodás keretében felmerülő valamennyi nagyobb jelentőségű kérdést, valamint bármely egyéb, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kétoldalú vagy nemzetközi kérdést.

75. cikk

(1) A Társulási Tanács egyrészről az Európai Unió Tanácsának és az Európai Közösségek Bizottságának tagjaiból, másrészről Libanon kormányának tagjaiból áll.

(2) A Társulási Tanács tagjai a Társulási Tanács eljárási szabályzatában megállapított rendelkezéseknek megfelelően képviseltethetik magukat.

(3) A Társulási Tanács megállapítja eljárási szabályzatát.

(4) A Társulási Tanács elnöke felváltva az Európai Unió Tanácsának egy tagja, illetve Libanon kormányának egy tagja, a Társulási Tanács eljárási szabályzatában megállapított rendelkezéseknek megfelelően.

76. cikk

(1) E megállapodás céljainak megvalósítása érdekében a Társulási Tanács a megállapodásban előírt esetekben döntéshozatali jogkörrel rendelkezik.

(2) A meghozott határozatok kötelezőek a felekre nézve, akik végrehajtásuk érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket. A Társulási Tanács megfelelő ajánlásokat is tehet.

(3) A Társulási Tanács a két fél közös egyetértésével dolgozza ki határozatait és ajánlásait.

77. cikk

(1) A Társulási Tanács hatáskörére is figyelemmel Társulási Bizottság jön létre, amely felelős e megállapodás végrehajtásáért.

(2) A Társulási Tanács hatáskörét részben vagy egészben átruházhatja a Társulási Bizottságra.

78. cikk

(1) A tisztviselői szinten ülésező Társulási Bizottság egyrészről az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága tagjainak képviselőiből, másrészről pedig Libanon kormányának képviselőiből áll.

(2) A Társulási Bizottság megállapítja eljárási szabályzatát.

(3) A Társulási Bizottság rendszerint felváltva a Közösségben vagy Libanonban ülésezik.

79. cikk

(1) A Társulási Bizottság döntéshozatali jogkörrel rendelkezik e megállapodás igazgatása tekintetében, valamint azokon területeken, amelyek tekintetében a Társulási Tanács átruházta rá a hatáskörét.

(2) A Társulási Bizottság a felek közös egyetértésével dolgozza ki határozatait. A határozatok kötelezők a felekre nézve, akik végrehajtásuk érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket.

80. cikk

A Társulási Tanács határozhat bármely olyan munkacsoport vagy szerv létrehozásáról, amely e megállapodás végrehajtásához szükséges. A Társulási Tanács megállapítja az ilyen, neki alárendelt munkacsoport vagy szerv feladatmeghatározását.

81. cikk

A Társulási Tanács minden megfelelő intézkedést meghoz az Európai Parlament és a libanoni parlament közötti, valamint a Közösség Gazdasági és Szociális Bizottsága és Libanon ennek megfelelő intézménye közötti együttműködés és kapcsolattartás megkönnyítése érdekében.

82. cikk

(1) Az e megállapodás alkalmazásából vagy értelmezéséből adódó bármely vitát bármelyik fél a Társulási Tanács elé terjesztheti.

(2) A Társulási Tanács a vitát határozattal rendezheti.

(3) Mindegyik fél köteles a (2) bekezdésben említett határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket meghozni.

(4) Abban az esetben, ha a vita nem rendezhető a (2) bekezdésnek megfelelően, bármelyik fél értesítheti a másikat egy választottbíró kijelöléséről; ekkor a másik fél két hónapon belül köteles egy második választottbírót kijelölni. Ennek az eljárásnak az alkalmazásában a Közösség és a tagállamok együtt tekintendők az egyik vitás félnek.

A Társulási Tanács egy harmadik választottbírót jelöl ki.

A választottbírák határozatukat többségi szavazással hozzák meg.

Mindegyik vitás fél köteles a választottbírák határozatának végrehajtásához szükséges lépéseket megtenni.

83. cikk

E megállapodás egyetlen rendelkezése sem akadályozza a feleket abban, hogy meghozzák azokat az intézkedéseket:

a) amelyeket szükségesnek tartanak annak érdekében, hogy megelőzzék az információknak az alapvető biztonsági érdekeikkel ellentétes nyilvánosságra hozatalát;

b) amelyek fegyverek, lőszerek és hadianyagok előállításával vagy kereskedelmével, valamint kutatásával, fejlesztésével vagy védelmi szempontból elengedhetetlen gyártásával kapcsolatosak, azzal a feltétellel, hogy az ilyen intézkedések a nem kifejezetten katonai célú termékek tekintetében nem befolyásolják hátrányosan a versenyfeltételeket;

  Vissza az oldal tetejére