Időállapot: közlönyállapot (2017.XII.18.)

2017. évi CXCI. törvény

a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról * 

1. A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló 2007. évi CXVII. törvény módosítása

1. § Hatályát veszti a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló 2007. évi CXVII. törvény

a) 10. § (2) bekezdése,

b) 11. § (3) bekezdése.

2. A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény módosítása

2. § Hatályát veszti a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 22/A. § (1) bekezdésében a „30 nappal” szövegrész.

3. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosítása

3. § A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 24. §-ában a „87. §-ának” szövegrész helyébe a „49/D. § (1) bekezdés b) pontjának és (2) bekezdésének” szöveg lép.

4. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosítása

4. § (1) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 46. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„46. § (1) Az MNB-nek törvényben meghatározott hatósági eljárása és ellenőrzése során az e törvényben és

a) a fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárásban a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben, továbbá az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben,

b) a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló törvényben, valamint

c) az a) és b) pontban nem említett eljárásokban a 39. § (1) bekezdésében meghatározott törvények szerinti ügyfajtára irányadó különös eljárási szabályokban

nem szabályozott kérdésekben az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) (2) bekezdésben meghatározott rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel az Ákr.-nek

1. az alapelvek szerepére, a jogszerűség elvére, a hivatalbóliság elvére, a hatékonyság elvére, az ügyfélre vonatkozó alapelvekre, a jóhiszeműség elvére és a bizalmi elvre,

2. az eljárási képességre és a képviseletre,

3. a hatáskör és az illetékesség vizsgálatára, a hatásköri és illetékességi vitára,

4. a megkeresés szabályaira,

5. az adatkezelésre, az adatok zárt kezelésére,

6. a kiskorú, a cselekvőképtelen és a cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú, valamint a fogyatékossággal élő személy eljárási védelmére,

7. a támogatóra,

8. a szakhatóság közreműködésére,

9. az igazolási kérelemre,

10. az idézés általános szabályaira, az idézett személy megjelenési kötelezettségére,

11. a tényállás tisztázására, az ügyfél nyilatkozattételre való felhívására,

12. a tanúra, a szemlére, a szakértőre, a tolmácsra, a bizonyítékok ügyféllel való ismertetésére,

13. az eljárási cselekmények rögzítésére, a hatósági tanúra,

14. a döntés közlésének általános szabályaira, a kézbesítési meghatalmazottra,

15. a döntés kijavítására, a döntés kiegészítésére,

16. a hatósági bizonyítványra, igazolványra és nyilvántartásra,

17. a zár alá vételre és lefoglalásra,

18. - a fellebbezés és a felügyeleti eljárás kivételével - a jogorvoslatra,

19. az eljárási költségre vonatkozó általános szabályokra, az eljárási költség viselésére, az eljárási költség előlegezésére, az eljárási költség viseléséről szóló döntésre

vonatkozó rendelkezései megfelelően alkalmazandók.

(3) Az Ákr.-nek a kérelem visszautasítására vonatkozó szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a kérelmet az MNB tizenöt napon belül utasíthatja vissza, valamint a kérelem visszautasításának az Ákr.-ben meghatározott eseteken túl akkor is helye van, ha

a) az eljárásra az MNB-nek nincs joghatósága,

b) az MNB-nek nincs hatásköre vagy nem illetékes, és a kérelem áttételének nincs helye,

c) a kérelem nyilvánvalóan lehetetlen célra irányul,

d) jogszabály a kérelem előterjesztésére határidőt vagy határnapot állapít meg, és a kérelem idő előtti vagy elkésett,

e) a kérelem nyilvánvalóan nem az előterjesztésére jogosulttól származik,

f) a kérelem tartalmából megállapítható, hogy az ügy nem hatósági ügy.”

(2) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 47. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az MNB engedélyezési, ellenőrzési, fogyasztóvédelmi ellenőrzési, piacfelügyeleti eljárásában, felügyeleti ellenőrzése során, továbbá a 45. § f) pontjában meghatározott eljárásban ügyfél az,

a) akire nézve az MNB jogot vagy kötelezettséget állapíthat meg,

b) akit az MNB ellenőrzése alá von,

c) aki engedélyezés iránt az MNB-hez kérelmet nyújt be,

d) aki fogyasztóként fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújt be, vagy

e) akire nézve az MNB által vezetett közhiteles hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz.”

(3) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 48. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az MNB a 45. § a) pontjában meghatározott tevékenységének részeként

a) engedélyezési eljárást,

b) ellenőrzési eljárást,

c) fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást,

d) piacfelügyeleti eljárást és

e) felügyeleti ellenőrzést

folytat le.”

(4) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 48. §-a a következő (4b)-(4d) bekezdéssel egészül ki:

„(4b) Az MNB felhívására az ügyfél, az eljárás egyéb résztvevője és a tényállás tisztázása során közreműködésre kötelezett személy adatszolgáltatás keretében köteles közölni az érdemi döntéshez szükséges adatokat, ideértve a személyes és - ha az érintett adat védelmét szabályozó törvény azt nem zárja ki - a védett adatokat is. Az ügyfél jogsértést beismerő nyilatkozatot nem köteles tenni, azonban az egyéb, rá nézve terhelő bizonyíték rendelkezésre bocsátását, adatok, iratok szolgáltatását nem tagadhatja meg.

(4c) Az MNB felhívására az ügyfél, az eljárás egyéb résztvevője és a tényállás tisztázása során közreműködésre kötelezett személy - különösen egyéb adatok szolgáltatásával vagy iratok csatolásával - köteles igazolni a nyilatkozata, vallomása vagy adatszolgáltatása részét képező tényállítás valóságát.

(4d) Az ügyfél, az eljárás egyéb résztvevője és a tényállás tisztázása során közreműködésre kötelezett személy - ha az érintett adat védelmét szabályozó törvény azt nem zárja ki - a személyes és védett adatról is meghallgatható, illetve köteles azt az MNB rendelkezésére bocsátani. Az ügyfél jogsértést beismerő nyilatkozatot meghallgatása keretében sem köteles tenni.”

(5) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 49. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„49. § (1) Az MNB hatósági eljárásaiban a kérelem - a fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárás lefolytatására vonatkozó kérelem kivételével - nem terjeszthető elő személyesen, illetve kormányablaknál. A kérelem a kérelmező ügyfél olyan nyilatkozata, amellyel MNB-eljárás lefolytatását, illetve az MNB döntését kéri jogának vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében. A kérelem tartalmazza a kérelmező ügyfél és képviselője azonosításához szükséges adatokat, valamint az elérhetőségüket. A kérelmező ügyfél kérelmével a tárgyban hozott döntés véglegessé válásáig rendelkezhet.

(2) A kérelmet tartalma szerint kell elbírálni akkor is, ha az nem egyezik az ügyfél által használt elnevezéssel.

(3) Ha a kérelem nem felel meg a jogszabályokban foglalt követelményeknek, illetve a tényállás tisztázása érdekében szükséges, az MNB - a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett - negyvenöt napon belül hiánypótlásra hívja fel a kérelmező ügyfelet. Az MNB a hatósági eljárása során több alkalommal is hiánypótlásra hívhatja fel a kérelmező ügyfelet. Ha az MNB a kérelmező ügyfelet hiánypótlásra hívta fel, akkor az ügyintézési határidő a hiányok maradéktalan pótlásától számítandó.

(4) Az MNB eljárásaiban - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az ügyintézési határidő három hónap. A kérelemre induló eljárás és annak ügyintézési határideje a kérelemnek az MNB-hez való megérkezését követő munkanapon indul. A hivatalbóli eljárás és annak ügyintézési határideje az első eljárási cselekmény napján kezdődik. Ha a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen az MNB-nél a munka szünetel, a határidő a következő munkanapon jár le. Az ügyintézési határidőbe nem számít bele

a) a külföldi hatóság megkeresésének időtartama,

b) az eljárás felfüggesztésének, szünetelésének, a megkeresésnek az időtartama,

c) a hatásköri vita egyeztetésének, valamint az eljáró hatóság kijelölésének időtartama,

d) az adatnak a rendszeresített nyilvántartásból történő beszerzéséhez szükséges idő,

e) a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére, illetve nyilatkozattételre irányuló felhívástól annak teljesítéséig terjedő idő,

f) a szakhatóság eljárásának időtartama,

g) a hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama,

h) a kérelem, a döntés és egyéb irat fordításához szükséges idő,

i) a kérelmező ügyfelet az eljárási költség előlegezésére kötelező döntés közlésére irányuló intézkedéstől az annak teljesítéséig terjedő idő,

j) a szakértői vélemény elkészítésének időtartama, és

k) a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi, továbbá a kézbesítési meghatalmazott és a kézbesítési ügygondnok útján történő közlés időtartama.

(5) A napokban megállapított határidőbe nem számít bele a határidő kezdetére okot adó cselekmény vagy körülmény bekövetkezésének, a közlésnek, a kézbesítésnek, a hirdetmény kifüggesztésének és levételének, valamint a közhírré tétel napja. A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva megfelel a kezdőnapnak, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján. Az órákban megállapított határidő az okot adó cselekményt követő óra első percében kezdődik.

(6) A postán küldött beadvány és megkeresés előterjesztési ideje a postára adás napja. A határozott naphoz kötött jogszerzés a nap kezdetén következik be. A határidő elmulasztása vagy a késedelem jogkövetkezménye a határidő utolsó napjának elteltével áll be.

(7) A határidőt kétség esetén megtartottnak kell tekinteni.

(8) Ha azt e törvény nem zárja ki, a kérelemre induló eljárás szünetelését indokolt esetben egy alkalommal kérheti az ügyfél, több ügyfél esetén az ügyfelek együttesen. Az eljárást bármelyik ügyfél kérelmére folytatni kell. Hat hónapi szünetelés után az eljárás megszűnik. A megszűnés tényéről az MNB értesíti azokat, akikkel a döntést közölné.

(9) Az MNB eljárásaiban az Ákr. eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy

a) az MNB az eljárást felfüggesztheti, ha az ügyben külföldi szervet kell megkeresni,

b) az eljárás felfüggesztésének akkor is helye van, ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy az MNB-nek az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el.

(10) Az Ákr. eljárás megszüntetésére vonatkozó esetein túl az MNB az eljárást megszüntetheti abban az esetben is, ha

a) az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a hiánypótlásra való felhívásnak nem tett eleget, és az erre megállapított határidő meghosszabbítását sem kérte, vagy nyilatkozattételének elmaradása megakadályozta a tényállás tisztázását,

b) az ügyfél halála vagy a jogi személy, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megszűnése következtében az eljárás okafogyottá vált, és eljárásbeli jogutódlás sem következett be,

c) az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a képviselő visszautasítása esetén a hatóság felhívása ellenére nem gondoskodik a képviselet-ellátásra alkalmas személy meghatalmazásáról vagy nem jár el személyesen, kivéve, ha az eljárás hivatalból is megindítható, és a hatóság az eljárást hivatalból folytatja, vagy ha az eljárásban több kérelmező vesz részt, és ők személyesen járnak el vagy képviselőjüket a hatóság nem utasította vissza,

d) jogszabályváltozás miatt az ügy elbírálása a továbbiakban már nem hatósági hatáskörbe tartozik,

e) a hatósági eljárásért illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni és az ügyfél a fizetési kötelezettségének a hatóság erre irányuló felhívása ellenére az erre tűzött határidő alatt nem tesz eleget és költségmentességben sem részesül,

f) hivatalbóli eljárásban a tényállás a határozat meghozatalához szükséges mértékben nem volt tisztázható, és további eljárási cselekménytől sem várható eredmény,

g) a hivatalbóli eljárás jogsértést nem tárt fel,

h) az eljárás lefolytatására okot adó körülmény már nem áll fenn.

(11) Az ügyfél - a fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárás kivételével - köteles az iratokat eredetiben szolgáltatni. Ha a külföldön kiállított közokirat eredetiségével vagy tartalmával kapcsolatban kétség merül fel, az MNB felhívja az ügyfelet a felülhitelesített külföldön kiállított közokirat bemutatására.”

(6) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény a következő 49/A-49/D. §-sal egészül ki:

„49/A. § (1) Az MNB eljárása során az eljárásban nem vehet részt az a személy, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése.

(2) Az eljárás lefolytatásából kizárt az a személy, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti, továbbá az, aki az ügyben tanúvallomást tett, az ügyfél képviselőjeként vagy hatósági tanúként járt el, a szakértő, a szemletárgy birtokosa és a támogató.

(3) Az ügyintéző a kizárási ok észlelését követően bejelenti a kizárási ok fennállását. A kizárási okot az ügyfél is bejelentheti.

(4) A kizárás tárgyában a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, szükség esetén más ügyintézőt jelöl ki, és arról is dönt, hogy meg kell-e ismételni azokat az eljárási cselekményeket, amelyekben a kizárt ügyintéző járt el. Ha a kizárási okot az ügyfél jelentette be, a kizárásról az MNB végzésben dönt, és azt az ügyféllel is közli.

(5) Ha az ügyfél nyilvánvalóan alaptalanul tesz kizárásra irányuló bejelentést, vagy ugyanabban az eljárásban ugyanazon ügyintéző ellen ismételten alaptalan bejelentést tesz, őt a kizárást megtagadó végzésben eljárási bírsággal lehet sújtani.

(6) Ha a kizárási ok az MNB-vel mint hatósággal szemben merül fel - kijelölhető másik, azonos hatáskörű hatóság hiányában - az MNB jár el, amiről az ügyfelet értesíti.

(7) Az ügyben eljáró testület tagjával és vezetőjével, továbbá az MNB kiadmányozási jogkörrel rendelkező vezetőjével szemben a kizárás szabályait megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy ha a hatóságnál nincs másik kiadmányozási jogkörrel rendelkező vagy azzal felruházható személy, a hatáskör gyakorlója jár el.

49/B. § (1) Az ügyfél az eljárás bármely szakaszában és annak befejezését követően is betekinthet az eljárás során keletkezett iratba, kivéve, ha az MNB - az eljárás eredményessége érdekében - végzéssel elrendeli, hogy az eljárás irataiba csak a bizonyítási eljárás lezárását követően tekinthet be, vagy az erre irányuló kérelmet végzéssel elutasítja. Az ügyfél a bizonyítási eljárás lezárását megelőzően is betekinthet abba az iratba, amelynek megismerése az eljárás során hozott önálló jogorvoslattal támadható végzéssel szembeni jogorvoslati joga gyakorlásához szükséges.

(2) A tanú a vallomását tartalmazó iratba, a szemletárgy birtokosa a szemléről készített iratba tekinthet be. Harmadik személy akkor tekinthet be a személyes adatot vagy védett adatot tartalmazó iratba, ha igazolja, hogy az adat megismerése joga érvényesítéséhez, illetve jogszabályon, bírósági vagy hatósági határozaton alapuló kötelezettsége teljesítéséhez szükséges, valamint, ha a védett adat megismerésének törvényi feltételei fennállnak.

(3) Nem lehet betekinteni a döntés tervezetébe. Nem ismerhető meg az olyan irat vagy az irat olyan része, amelyből következtetés vonható le valamely védett adatra vagy olyan személyes adatra, amely megismerésének törvényben meghatározott feltételei nem állnak fenn, kivéve, ha az adat - ide nem értve a minősített adatot - megismerésének hiánya megakadályozná az iratbetekintésre jogosultat az e törvényben biztosított jogai gyakorlásában.

(4) Az iratbetekintésre jogosult kérelme alapján az MNB a bizonyítási eljárás lezárását megelőzően, az (1) bekezdésben megjelölttől eltérő okból is engedélyezheti az iratokba történő betekintést, ha az nem veszélyezteti az eljárás eredményességét.

(5) Az ügyfél az adatok megjelölésével kérheti az iratbetekintési jog korlátozását üzleti és más méltányolható magánérdekének védelmében. Az MNB a kérelemnek - a körülmények körültekintő mérlegelése alapján - akkor ad helyt, ha az adatok megismerésének hiánya az iratbetekintésre jogosultakat nem akadályozza jogaik gyakorlásában.

(6) Az ügyfél (5) bekezdés szerinti kérelmében pontosan meg kell határozni az üzleti titokként vagy magántitokként kezelendő adatot és - az egyes adatok tekintetében külön-külön - ennek indokait, így különösen azt a védendő érdeket, amely az adat jogosulatlan személy általi megismerése esetén sérülne.

(7) Az ügyfél egyidejűleg köteles az iratról olyan iratváltozatot szolgáltatni, amely a (6) bekezdés szerinti adatot nem tartalmaz.

(8) Az iratbetekintést engedélyező végzésben - ha az az adat jogosulatlan személyek általi megismerésének megakadályozása miatt szükséges - az MNB az adat lehető legszükségesebb mértékben és körben való megismerhetővé válása érdekében az iratbetekintés gyakorlása részletes szabályainak meghatározása mellett

a) az iratról való másolat-, illetve kivonatkészítés jogát korlátozhatja, illetve

b) kivételesen, ha az ügyfél törvényes jogainak gyakorlása csak olyan adat megismerésének lehetővé tételével biztosítható, amely adatnak a betekintést kérő általi pontos ismerete az adat jogosultjának az adat titokban tartásához fűződő érdekét közvetlenül és visszafordíthatatlanul sértheti, előírhatja, hogy az iratbetekintés csak az ügyfelet képviselő ügyvéd vagy az ügyfél által megbízott szakértő személy útján gyakorolható azzal, hogy a megismert korlátozottan megismerhető adatok nem tárhatók fel az ügyfélnek sem.

(9) Az iratbetekintés során az arra jogosult másolatot, kivonatot készíthet vagy olyan másolatot kérhet, amelyet az MNB kérelemre hitelesít. Az iratbetekintési jog - a személyes és védett adatok megismerhetetlenné tételéért, valamint az ilyen módon kivonatolt iratról való másolat készítéséért - jogszabályban meghatározott költségtérítés ellenében gyakorolható.

49/C. § (1) A döntés határozat vagy végzés. Az MNB az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során hozott egyéb döntések végzések.

(2) A döntés tartalmazza az eljáró hatóság, az ügyfelek és az ügy azonosításához szükséges minden adatot, a rendelkező részt - az MNB döntésével, a szakhatóság állásfoglalásával, a jogorvoslat igénybevételével kapcsolatos tájékoztatással és a felmerült eljárási költséggel -, továbbá a megállapított tényállásra, a bizonyítékokra, a szakhatósági állásfoglalás indokolására, a mérlegelés és a döntés indokaira, valamint az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölésére is kiterjedő indokolást.

(3) Jogorvoslatról való tájékoztatást mellőző, az indokolásban pedig csak az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölését tartalmazó egyszerűsített döntés hozható

a) ha az MNB a kérelemnek teljes egészében helyt ad, és az ügyben nincs ellenérdekű ügyfél, vagy a döntés az ellenérdekű ügyfél jogát vagy jogos érdekét nem érinti,

b) az egyezség jóváhagyásáról, vagy

c) ha a döntés kizárólag valamely eljárási cselekmény időpontját határozza meg.

(4) Az önálló jogorvoslattal nem támadható végzésről az indokolásban csak az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölését tartalmazó egyszerűsített döntés hozható.

(5) Az MNB a döntést külön okiratban szövegezi meg, jegyzőkönyvbe foglalja vagy az ügyiratra feljegyzi.

(6) Azonnali eljárási cselekményt igénylő ügyben a döntés előzetes írásba foglalása mellőzhető és az ügyféllel szóban is közölhető. Ilyenkor az MNB a döntést utólag írásba foglalja és közli.

(7) A döntés véglegességére az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni.

49/D. § (1) Az MNB eljárásában a döntés meghozataláig terjedő időtartamra az önálló jogorvoslattal meg nem támadható végzésben

a) a 39. §-ban meghatározott, az adott tevékenységre vonatkozó törvény szerinti intézkedést, kivételes intézkedést alkalmazza, ha erre - az érdekeltek jogi vagy gazdasági érdekeinek védelme miatt - halaszthatatlanul szükség van,

b) megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását, továbbá elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését, ha erre - a 4. § (9) bekezdésében meghatározott feladatai ellátása érdekében, a késedelemmel járó jelentős vagy helyrehozhatatlan kár veszélye, illetve a fogyasztók jogi vagy gazdasági érdekeinek védelme miatt - halaszthatatlanul szükség van.

(2) Az MNB az (1) bekezdés b) pontja szerinti végzését soron kívül hozza meg.

(3) Az MNB az eljárása során hozott döntésének végrehajtása érdekében biztosítási intézkedést, az érdemi döntés meghozataláig terjedő időszakban ideiglenes biztosítási intézkedést rendelhet el, ha úgy ítéli meg, hogy

a) a bírság behajthatóságának biztosítása, vagy

b) a felügyelt pénzügyi szervezet vagy az engedély nélkül vagy bejelentés hiányában tevékenységet végző személy vagy szervezet ügyfelei érdekeinek megóvása

ezt indokolja.

(4) Biztosítási intézkedésként, ideiglenes biztosítási intézkedésként az MNB

a) pénz vagy pénzügyi eszközök zárolását, vagy

b) egyéb ingó vagy ingatlan eszközök tekintetében elidegenítési vagy terhelési tilalmat

rendelhet el.

(5) A biztosítási intézkedést az MNB visszavonja, ha az elrendelésének oka megszűnt.

(6) Az MNB elrendelt biztosítási intézkedését és ideiglenes biztosítási intézkedését - a haladéktalan foganatosítás érdekében - közvetlenül közli az érintett szervezetekkel.”

(7) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 50. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Ha az MNB döntésének magyar és idegen nyelvű szövege között eltérés van, a magyar nyelvű szöveg az irányadó.”

(8) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 50/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„50/A. § (1) A természetes személy ügyfél lakóhelyére, tartózkodási helyére vagy a természetes személy ügyfél meghatalmazottja címére, illetve a nem természetes személy ügyfél cégjegyzékbe vagy a civil szervezetek bírósági nyilvántartásába bejegyzett székhelyére vagy meghatalmazottja címére, valamint a Magyarországon lakcímmel vagy székhellyel nem rendelkező külföldi személy magyarországi kézbesítési meghatalmazottja vagy kézbesítési megbízottja címére postai úton feladott hivatalos irat tekintetében

a) ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadja vagy szándékosan megakadályozza vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés a címzett ismeretlensége vagy a postai szolgáltatónak bejelentett elköltözése, elhalálozása (megszűnése) miatt meghiúsul, a kézbesítés megkísérlésének napján,

b) ha az „nem kereste” kézbesíthetetlenségi ok jelzésével érkezik vissza a feladóhoz, az eredménytelen kézbesítési kísérlet, valamint az értesítés elhelyezésének napját követő ötödik munkanapon

a kézbesítettség beáll, kivéve, ha az MNB a kézbesítettség ellen benyújtott kifogásnak helyt ad.

(2) Ha az MNB a hatósági döntését postai kézbesítés mellőzésével saját kézbesítés keretében kézbesíti, azt a személyes átadás megkísérlésének napján akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha a nem természetes személy ügyfél cégjegyzékbe vagy a civil szervezetek bírósági nyilvántartásába bejegyzett székhelyén a hivatalos irat átvételére jogosult személy az átvételt megtagadja.

(3) Az MNB döntése közlését hirdetmény útján teljesítheti, ha

a) az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik,

b) a kézbesítés egyéb elháríthatatlan akadályba ütközik, vagy annak megkísérlése már előre is eredménytelennek mutatkozik,

c) az ügyfelek köre pontosan nem állapítható meg,

d) az ügyfelek száma meghaladja az ötvenet vagy

e) azt jogszabály előírja.

(4) A hirdetmény tartalmazza

a) a honlapon történő közzététel napját,

b) az eljáró hatóság megnevezését,

c) az ügy számát és tárgyát,

d) amennyiben ismert és közlését jogszabály lehetővé teszi, az ügyfél nevét és székhelyét (lakcímét) a jogszabály által előírt módon és terjedelemben,

e) a döntés rendelkező részét, továbbá

f) azt a figyelemfelhívást, hogy az ügyfél vagy képviselője a döntést a hatóságnál megtekintheti.

(5) A hirdetményt az MNB a honlapján helyezi el. A döntés a honlapon történt megjelentetés napját követő tizedik napon közöltnek tekintendő.

(6) Egyebekben az Ákr. kézbesítésre vonatkozó szabályait az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.”

(9) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 52. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az MNB eljárásaiban az eljárási bírság kiszabásánál az Ákr. 77. § (3) bekezdésében meghatározott szempontok mérlegelendők.”

(10) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény a következő 55/A. §-sal egészül ki:

„55/A. § (1) Az MNB eljárása során az Ákr. 131-137. §-át és a 138. § (2) és (3) bekezdését kizárólag az MNB részére fizetendő, jogszabályban meghatározott díj, az MNB által kiszabott bírság és annak meg nem fizetése kapcsán felmerült, a 169. § (3) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi pótlék esetében kell alkalmazni.

(2) Az MNB tevékenységi - működési - engedélyt visszavonó, a tevékenységet vagy tevékenységi engedélyt felfüggesztő, az engedély vagy bejelentés hiányában végzett tevékenységet megtiltó és a felügyeleti biztost kirendelő intézkedést tartalmazó döntése elleni perben nincs helye azonnali jogvédelemnek. Az MNB a döntését azonnal végrehajthatónak nyilvánítja, ha azt a közérdek védelme, a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybevevők érdekeinek védelme, illetve a pénzügyi közvetítőrendszer egészének vagy bármely pénzügyi piac működése zavartalanságának biztosítása érdekében szükséges.

(3) Ha a perben azonnali jogvédelem iránti kérelmet nem terjesztettek elő, az MNB a perben támadott döntésében foglalt kötelezettséget, intézkedést, vagy ezek végrehajtását a bíróság jogerős döntéséig felfüggesztheti.”

(11) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény az 57/A. §-t követően a következő 24/A. alcímmel egészül ki:

„24/A. Jogorvoslat

57/B. § (1) Az MNB végzéseivel szemben akkor van helye önálló jogorvoslatnak, ha azt az Ákr. vagy az MNB eljárására vonatkozó törvény lehetővé teszi.

(2) A bíróság az MNB döntését nem változtathatja meg.

(3) Ha az MNB a döntés végrehajtását felfüggeszti, vagy a bíróság azonnali jogvédelmet biztosít, de ennek ellenére a kötelezett teljesíti a döntésben foglaltakat, úgy az abból eredő kár az 56. § szerinti kártérítési igény keretében nem érvényesíthető.”

(12) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 58. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„58. § (1) Az MNB írásban, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben (a továbbiakban: Eüsztv.) meghatározott elektronikus úton (a továbbiakban együtt: írásban), vagy személyesen, írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (a továbbiakban együtt: szóban) tart kapcsolatot az ügyféllel és az eljárásban résztvevőkkel. Életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén az MNB választja meg a kapcsolattartás módját. Az MNB eljárásaiban az Eüsztv. rendelkezéseit a (2)-(12) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az MNB 45. § szerinti hatósági tevékenysége során - a piacfelügyeleti eljárás kivételével - a szervezet, valamint az 1. melléklet I. pontja szerinti eljárásokban meghatározott személy és az MNB közötti kapcsolattartás elektronikus, amely kizárólag az MNB elektronikus ügyintézését biztosító információs rendszerében, az érintett szervezet részére fenntartott kézbesítési tárhelyen keresztül, természetes személy esetében pedig a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartás-regisztrációhoz tartozó tárhelyen vagy az MNB elektronikus ügyintézését biztosító információs rendszerében a természetes személy részére fenntartott kézbesítési tárhelyen keresztül történik.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben a személy vagy szervezet elektronikus azonosítása az MNB elektronikus ügyintézését biztosító információs rendszerében vagy az elektronikus azonosítási szolgáltatáson keresztül történik. Az MNB 45. § szerinti hatósági tevékenysége során a gazdálkodó szervezet hivatalos elérhetősége a részére kialakított és fenntartott, az MNB által biztosított kézbesítési tárhely.

(4) Az MNB az általa a kézbesítési tárhelyen elhelyezett iratról az eljárásban érintett szervezet részére az általa megjelölt legfeljebb öt elektronikus levélcímre értesítést küld. Az értesítéshez joghatás nem fűződik.

(5) Az iratot a kézbesítési tárhelyen történt elhelyezését követő munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.

(6) A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását és az ügyfelek érdekeit veszélyeztető esetben az irat kézbesítése papíralapon, az MNB nevében eljáró munkavállaló által vagy postai szolgáltató útján is történhet.

(7) Az elektronikus kézbesítés megtörténtéről és a kézbesítési vélelem beállásáról az MNB automatikusan létrehozott elektronikus visszaigazolásban (elektronikus tértivevény) értesül.

(8) Az MNB az iratot a kézbesítési tárhelyen az ahhoz kapcsolódó igénybe vehető rendes és rendkívüli jogorvoslati lehetőségekre nyitva álló határidő utolsó napjáig megőrzi (a továbbiakban: megőrzési idő). Az MNB a megőrzési idő utolsó napján a kézbesítési tárhelyről eltávolítja az iratot, amelynek újbóli elektronikus megküldését az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett kérheti.

(9) Ha az MNB kézbesítési tárhelye bármely okból munkanapon legalább négy órán keresztül működésképtelen, ez a nap az (5) bekezdés szerinti határidőbe nem számít be. Az MNB honlapján közzéteszi azokat a napokat, amelyek a határidőbe nem számítanak be.

(10) Az MNB az e törvényben meghatározott elektronikus kapcsolattartás esetében biztonságos kézbesítési szolgáltatást végez, az MNB elektronikus ügyintézését biztosító információs rendszerében fenntartott kézbesítési tárhelyek hivatali tárhelynek minősülnek.

(11) Az engedélyezési eljárásokban csak eredeti dokumentum vagy hiteles elektronikus másolat nyújtható be.

(12) Az MNB 45. § szerinti hatósági tevékenysége során a gazdálkodó szervezetek őrzésében lévő papíralapú közokiratról, más által kiállított papíralapú teljes bizonyító erejű magánokiratról vagy egyéb magánokiratról a gazdálkodó szerv által készített elektronikus másolat hiteles dokumentumként nem fogadható el.”

(13) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 61. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„61. § (1) Az alapítási, az egyesülési és a tevékenységi engedély megszerzésére, valamint a tevékenység megszüntetésére irányuló eljárásban, továbbá a 45. § c) és d) pontjában meghatározott eljárásban az ügyintézési határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

(2) Az átalakulási és szétválási engedély megszerzésére irányuló eljárásban az ügyintézési határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

(3) A pénzügyi szolgáltatás közvetítői tevékenységi engedély megszerzésére és ezen tevékenység megszüntetésére irányuló eljárásban az ügyintézési határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

(4) Az állományátruházás engedélyezésére irányuló eljárásban az ügyintézési határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

(5) Az 575/2013/EU rendelet alapján az MNB hatáskörébe tartozó engedélyezésre és jóváhagyásra irányuló eljárásban az ügyintézési határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

(6) Ha az MNB hatáskörébe tartozó eljárásra az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérő határidőt állapít meg, az ott meghatározott határidő alkalmazandó.”

(14) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 65. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A helyszínen kívüli ellenőrzési eljárás során a tényállás tisztázása érdekében az MNB a 48. § (3)-(4d) bekezdésben meghatározott rendelkezéseket alkalmazhatja, továbbá egyéb tájékoztatást kérhet.”

(15) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 65. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az MNB az értékpapírok nyomdai úton történő előállítására vonatkozó jogszabályban előírt kötelezettségek ellenőrzése keretében, az ott meghatározott körben és módon a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal mint szakhatósággal együttműködve jár el.”

(16) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 69. § (1)-(1b) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) Az MNB az ellenőrzési eljárás során tett megállapításait átfogó vizsgálat és célvizsgálat esetében az ellenőrzési eljárás megindítását követő kilenc hónapon belül, témavizsgálat esetében tizenkét hónapon belül vizsgálati jelentésben rögzíti, és azt az ellenőrzött személlyel vagy szervezettel közli. Ha az ellenőrzési eljárás során csoportvizsgálatra kerül sor, az MNB a csoportvizsgálat során tett megállapításait csoportvizsgálati jelentésben rögzíti, és azt az összes csoporttaggal a pénzügyi csoport irányító tagja útján közli.

(1a) Az MNB a 64. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott rendkívüli célvizsgálat során tett megállapításait az ellenőrzési eljárás megindítását követő három hónapon belül vizsgálati jelentésben rögzíti, és azt az ellenőrzött személlyel vagy szervezettel közli.

(1b) Ha az ellenőrzési eljárás során jogszabálysértés nem került megállapításra, a vizsgálati jelentés elkészítését az MNB mellőzheti. Ebben az esetben az MNB az eljárását végzéssel zárja le, amelyet közöl az érintettel.”

(17) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 86/A. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Ha a célvizsgálat vagy a témavizsgálat során jogszabálysértés nem került megállapításra, a vizsgálati jelentés elkészítését az MNB mellőzheti. Ebben az esetben az MNB az eljárását végzéssel zárja le, amelyet közöl az érintett szervezettel.”

(18) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény VII. Fejezete a következő 30/B. alcímmel és 95/A. §-sal egészül ki:

„30/B. Felügyeleti ellenőrzés

95/A. § (1) A felügyeleti ellenőrzés során az MNB hatáskörében hivatalból felügyeleti ellenőrzést folytathat le, amelynek során helyszíni ellenőrzést tarthat. A helyszíni ellenőrzésről szóló előzetes értesítés mellőzhető.

(2) Az MNB a felügyeleti ellenőrzésről jegyzőkönyvet készít, amelynek egy példányát az ügyfél részére az ellenőrzés befejezésétől számított tíz munkanapon belül megküldi.

(3) Amennyiben az MNB a felügyeleti ellenőrzés során megállapítja, hogy az ügyfél jogszabályban, illetve a hatósági döntésben foglalt előírásokat megsértette, a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel végzésben kötelezheti annak megszüntetésére vagy a hatáskörébe tartozó eljárást indíthat. Az MNB a hatáskörébe tartozó eljárást megindíthatja abban az esetben is, ha az ügyfél a végzésben foglalt kötelezést az abban foglalt határidőre nem hajtja végre.

(4) Felügyeleti ellenőrzés során - az eljárási bírság kivételével - bírság kiszabásának vagy a 39. § (1)-(3) bekezdésében foglalt törvények szerinti intézkedések alkalmazásának nincs helye.”

(19) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 54. alcíme a következő 183/I. §-sal egészül ki:

„183/I. § A 2018. január 1. napján már folyamatban lévő azon engedélyezési, ellenőrzési, fogyasztóvédelmi ellenőrzési és piacfelügyeleti eljárásokban, ahol az MNB érdemi határozatot még nem hozott, illetve az eljárást még nem szüntette meg, e törvénynek a 2017. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni az eljárás egésze tekintetében, és a döntések végrehajtása során azzal, hogy ahol e törvény Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságot említ, azon Fővárosi Törvényszéket kell érteni és a bíróság az MNB döntését nem változtathatja meg.”

5. § A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény

a) 80/A. §-ában a „74. §” szövegrész helyébe a „49/D. §” szöveg,

b) 86. § (5) bekezdésében a „63. § (1) és (3) bekezdésében,” szövegrész helyébe a „63. § (3) bekezdésében,” szöveg

lép.

6. § Hatályát veszti a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény

a) 53/A. §-a,

b) 74. §-a,

c) 87. §-a,

d) 90. § (7)-(9) bekezdése,

e) 92/A. §-a.

5. Az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény módosítása

7. § Hatályát veszti az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény 29. § (2) bekezdése.

6. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény módosítása

8. § Hatályát veszti a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény

a) 137. § (2) bekezdésében az „Az engedély megadottnak tekintendő, ha a Felügyelet a kérelem megérkezését követő naptól számított harminc napon belül azt nem utasítja el vagy az engedélyezési eljárást nem függeszti fel.” szövegrész,

b) 155. § (1) bekezdés b) pontja,

c) 155. § (4) bekezdés b) pontja.

7. A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény módosítása

9. § Hatályát veszti a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény 19. § (3) bekezdésben a „30 nappal” szövegrész.

8. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény módosítása

10. § (1) A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.)

a) 56. § (1) bekezdésében az „53. § (2)-(6)” szövegrész helyébe az „53. § (3)-(6)” szöveg,

b) 414. § (4) bekezdésében a „416. § (2) és (3)” szövegrész helyébe a „416. § (3)” szöveg,

c) 417. § (5) bekezdésében a „418. § (2) és (3)” szövegrész helyébe a „418. § (3)” szöveg

lép.

(2) Hatályát veszti a Bit.

a) 53. § (2) bekezdése,

b) 53. § (3) bekezdésében a „vagy a (2) bekezdés szerinti vélelem bekövetkezésétől” szövegrész és az „Az ismételt engedélyezési eljárásra a (2) bekezdésben meghatározott szabályok is alkalmazandók.” szövegrész,

c) 416. § (2) bekezdése,

d) 416. § (3) bekezdésében a „vagy a (2) bekezdés szerinti vélelem bekövetkezésétől” szövegrész és az „Az ismételt engedélyezési eljárásra a (2) bekezdésben meghatározott szabályok is alkalmazandók.” szövegrész,

e) 418. § (2) bekezdése,

f) 418. § (3) bekezdésében a „vagy a (2) bekezdés szerinti vélelem bekövetkezésétől” szövegrész és az „Az ismételt engedélyezési eljárásra a (2) bekezdésben meghatározott szabályok is alkalmazandók.” szövegrész.

9. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény módosítása

11. § Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 8. § (1) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(1) E törvény hatálya nem terjed ki

a) a szabálysértési eljárásra,

b) a választási eljárásra, a népszavazás kezdeményezésére és a népszavazási eljárásra,

c) az adó-, valamint vámigazgatási eljárásra,

d) a menekültügyi és idegenrendészeti, valamint - az állampolgársági bizonyítvány kiadásának kivételével - az állampolgársági eljárásra,

e) a versenyfelügyeleti eljárásra, és

f) a Magyar Nemzeti Banknak a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (2) és (5)-(9) bekezdéseiben, valamint a bizalmi vagyonkezelőkről és a tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvényben meghatározott feladatköreivel összefüggő hatósági eljárásokra.”

10. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvény módosítása

12. § Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 475. § (7) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(7) A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvény 112. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, valamint a § a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A szanálási feladatkörében eljáró MNB a feladatkörébe tartozó ügyben az Ákr. 65. §-át azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az irat eredeti vagy közhiteles másolati példányának, illetve hiteles fordításának benyújtására hívhatja fel az ügyfelet.

(4) A szanálási feladatkörében eljáró MNB hatósági eljárásában az Ákr. 61. §-át és 76. §-át nem kell alkalmazni.””

13. § Nem lép hatályba a Módtv.

a) 456. § (2)-(3), (6)-(8), (12), (14), (16), (21) és (23) bekezdése,

b) 457. § 1., 3., 7. és 16. pontja,

c) 458. § 1., 2. és 6. pontja,

d) 477. § b) pontja,

e) 522. § (1) bekezdése.

11. Az egyes törvények biztosítási, illetve pénzforgalmi tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról szóló 2017. évi CXLV. törvény módosítása

14. § Nem lép hatályba az egyes törvények biztosítási, illetve pénzforgalmi tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról szóló 2017. évi CXLV. törvény 78. §-a, 81. §-a és 87. § b) pontja.

12. Záró rendelkezések

15. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1-10. § 2018. január 1. napján lép hatályba.


  Vissza az oldal tetejére