Időállapot: közlönyállapot (2017.XII.18.)

2017. évi CXCII. törvény

egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról * 

I. FEJEZET

EGYES OKTATÁSI, SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐT TKÉPZÉSI TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

1. A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény módosítása

1. § A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Szht.) 2. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Szakképzési hozzájárulásra kötelezett - a (3)-(4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a belföldi székhelyű]

„h) a szakképzésről szóló törvény 43. § (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott egyéb szerv, szervezet (a továbbiakban: Szt. szerinti egyéb szervezet), ha az állami adóhatóságnak az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenti, hogy a szakképzési hozzájárulást az 5. § a) pont aa) vagy ab) alpontja szerint teljesíti, a választás bejelentését követő hónap első napjától.”

2. § Az Szht. 8. § (6) bekezdés a) pont ae) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az átirányítással megvalósuló gyakorlati képzésre vonatkozó megállapodás tartalmazza:

a hozzájárulásra kötelezett és a teljesítési megbízott (a továbbiakban együtt: együttműködési megállapodást kötő felek)]

ae) cégjegyzékszámát, nyilvántartási számát, vagy OM azonosítóját,”

3. § Az Szht. 12. § k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészének (a továbbiakban: alaprész) a központi költségvetésről szóló törvényben a szakképzési és felnőttképzési támogatásokhoz kapcsolódóan meghatározott előirányzata tartalmazza]

„k) a szakképzésről szóló törvény 24/A. § (6) bekezdése alapján a Szakképzési Hídprogramban részt vevő tanuló részére ösztöndíj formájában nyújtott támogatás, a pedagóguspótlék és az ezekkel összefüggésben felmerülő költségek biztosítására szolgáló keretösszeget.”

4. § Az Szht. 18. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„18. § Az alaprész központi kerete

a) a 19. §-ban meghatározott szakképzési és felnőttképzési célokra,

b) a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott iskolarendszeren kívüli felnőttképzési célokra, valamint

c) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. § (4) bekezdésében meghatározott díjak, kiadások és költségek finanszírozására

használható fel.”

5. § Az Szht.

a) 8. § (2c) bekezdésében a „kizárólag az 5. § a) pont ab) alpontja” szövegrész helyébe az „az 5. § a) pontja” szöveg,

b) 8. § (5a) bekezdésében az „- a hozzájárulásra kötelezett által a tanulónak ezen időszakra is fizetett juttatással csökkentett -” szövegrész helyébe az „- a hozzájárulásra kötelezett által a tanulónak ezen időszakra is fizetett juttatással és annak járulékaival csökkentett -” szöveg,

c) 12. § e) pontjában a „szakképző iskolák fejlesztésére felhasználható” szövegrész helyébe a „szakképző iskolák fejlesztésére, beruházási és felújítási célú támogatására felhasználható” szöveg,

d) 12. § f) pontjában a „szakképző iskolák fejlesztésére felhasználható” szövegrész helyébe a „szakképző iskolák fejlesztésére, beruházási és felújítási célú támogatására felhasználható” szöveg,

e) 13. § (3) bekezdés a) pontjában az „a 12. § a), d), g) és h) pontjában meghatározott” szövegrész helyébe az „a 12. § a), d), e) és h) pontjában meghatározott” szöveg,

f) 23. § (1) bekezdés b) pontjában a „felzárkóztató oktatását végző tanárok díjazására” szövegrész helyébe a „felzárkóztató oktatására és az ebben közreműködő tanárok díjazására” szöveg,

g) 30. § (2) bekezdésében az „az EFK számlára.” szövegrész helyébe az „a Magyar Államkincstárnál vezetett Nemzeti Foglalkoztatási Alap területi előirányzat-felhasználási keretszámlájára.” szöveg

lép.

6. § Hatályát veszti az Szht.

a) 3. § d) pontja,

b) 8. § (1a) bekezdés b) pontjában a „ , nem főtevékenységként gyakorlati képzést folytató” szövegrész,

c) 8. § (3a) bekezdése,

d) 12. § g) pontja,

e) 21. § (3) bekezdése,

f) 26. § (2), (3) és (6) bekezdése,

g) 29. §-a,

h) 31. §-a,

i) 33. §-a.

2. A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosítása

7. § (1) A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 2. §-a a következő 20a. és 20b. pontokkal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában:)

„20a. kamarai gyakorlati oktatói képzés: a gazdasági kamara által, az iskolai rendszerű szakképzésben gyakorlati képzést folytató szervezetnél kötelező szakmai gyakorlatukat töltő tanulókkal gyakorlati oktatóként foglalkozó, meghatározott szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberek számára szervezett képzés;

20b. kamarai gyakorlati oktatói vizsga: a kamarai gyakorlati oktatói képzést lezáró, a gazdasági kamara által szervezett, tanúsítvány kiadásával záruló vizsga;”

(2) Az Szt. 2. §-a a következő 24a. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában:)

„24a. mellék-szakképesítés: a szakgimnázium középiskolai évfolyamai tananyagának keretében a tanuló választása alapján tanulható és megszerezhető, az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott, az adott szakgimnáziumi ágazathoz és az érettségit követő szakképzési évfolyamon megszerezhető szakképesítéshez kapcsolódó szakképesítés vagy részszakképesítés, amelynek tananyagát a szakképzési kerettanterv tartalmazza;”

(3) Az Szt. 2. §-a a következő 51. és 52. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában:)

„51. ágazati képző központ: több gazdálkodó szervezet által létrehozott, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által rendeletben kiadott feltételeknek megfelelő gyakorlati képzést szervező;

52. ágazaton belüli specializáció: a szakgimnáziumi ágazati képzés esetén az adott ágazaton belül egyes szakképesítések vagy azok csoportjának sajátos ágazati szakmai tartalma.”

8. § Az Szt. 3. § (3) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

(E törvény hatálya kiterjed)

„e) a kamarai gyakorlati oktatói képzésre és a kamarai gyakorlati oktatói vizsgára.”

9. § Az Szt. 4/C. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a szakképzési centrum feletti fenntartói jog gyakorlásában az állami szakképzési és felnőttképzési szerv kijelöléséről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint vesz részt. Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv vezetőjét az e bekezdés szerinti feladatellátás keretében a szakképzési centrum közalkalmazotti jogviszonyban teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatóival szemben a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 30/A. § szerinti munkakör-felajánlási kötelezettség abban az esetben is terheli, ha az oktató munkáltatójánál megszűnnek az oktató teljes munkaidős foglalkoztatásának feltételei.”

10. § Az Szt. 9. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Szakképesítést igazoló bizonyítványt az kaphat, aki a komplex szakmai vizsgán teljesítette a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott valamennyi követelményt. Ha a komplex szakmai vizsga olyan mellék-szakképesítés megszerzésére irányul, amelynek a szakmai és vizsgakövetelménye iskolai előképzettségként érettségi végzettséget ír elő, úgy a szakképesítést igazoló bizonyítvány csak az érettségi végzettség megszerzését követően adható ki.”

11. § Az Szt. 10. §-a a következő (2a) és (2b) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően a komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételeként el kell fogadni azt az eredményes vizsgát is, amelyet az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben a felnőttképzésről szóló törvény szerinti felnőttképzési szakmai programkövetelmény alapján, egyéb szakmai képzésként megvalósított képzés alapján szerveztek, ha

a) a felnőttképzési szakmai programkövetelmény

aa) felépítése modulrendszerű, a modulzáró vizsgával érintett szakmai követelménymodul teljes átvételével került a felnőttképzési szakmai programkövetelmények nyilvántartásába és

ab) tartalmazza a modulzáró vizsgával érintett szakmai követelménymodulra vonatkozó, a felnőttképzésről szóló törvény 12. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő vizsgáztatási szabályokat, és

b) a felnőttképzést folytató intézmény az a) pont szerinti szakmai követelménymodul tekintetében jogosult a modulzáró vizsga a felnőttképzésről szóló törvény 11/A. § szerinti szervezésére.

(2b) A (2a) bekezdésben foglalt rendelkezés nem alkalmazható a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott szakmai és vizsgakövetelményben foglaltak szerint a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott vizsgaidőpontokban központi tételsor vagy központi írásbeli feladatlap alapján lefolytatott modulzáró vizsga esetében.”

12. § Az Szt. 15. alcíme a következő 22/A. §-sal egészül ki:

„22/A. § (1) A tanuló a szakgimnázium tizedik évfolyamán legkésőbb április 30-ig írásbeli nyilatkozatban választ a tizenegyedik-tizenkettedik évfolyamok kerettantervi irányáról a szakgimnázium által biztosított lehetőségek közül. (2) A szakgimnáziumi tanuló a szakgimnázium pedagógiai programjában meghatározottak szerint - legkésőbb a tizenkettedik évfolyam első félévét követő, a tanév rendjéről szóló rendeletben meghatározott február-márciusi vizsgaidőszakra - jelentkezhet a mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgára, ha a mellék-szakképesítés szakképzési kerettantervben meghatározott tanulmányi követelményeinek eleget tett.”

13. § Az Szt. 26. §-a a következő (6a) bekezdéssel egészül ki:

„(6a) A tanuló a megismételt évfolyamon akkor is köteles teljesíteni az összefüggő szakmai gyakorlatot, ha azt korábban már teljesítette.”

14. § Az Szt. 30. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„30. § (1) A szakképző iskolában folyó szakmai elméleti és gyakorlati képzési feladatokat a nemzeti köznevelésről szóló törvényben előírt képesítésű pedagógusok és szakemberek láthatják el az e törvényben foglalt eltérésekkel.

(2) A szakképzési kerettanterv a szakképző iskolában az egyes tantárgyak oktatása tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló törvényben előírt végzettségen, szakképzettségen túl további végzettséget, szakképzettséget is előírhat.

(3) A szakképző iskolában közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban vagy óraadóként elsősorban pedagógus vagy szakoktatói szakképzettséggel rendelkező gyakorlati oktatót kell alkalmazni.

(4) A nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott állandó saját alkalmazotti létszámra vonatkozó feltétel teljesítésének vizsgálatakor a szakképző iskola alapfeladatának ellátásához szükséges számított alkalmazotti létszámból - legfeljebb harminc százalékos mértékben csökkentve - le kell vonni a szakképző iskolában szakmai elméleti tárgy oktatására óraadóként határozott időre foglalkoztatott szakemberek létszámát.

(5) A pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező szakembernek a munkakör betöltéséhez előírt felsőfokú végzettség megszerzése után munkavégzésre irányuló jogviszonyban szakirányú, nem pedagógus-munkakörben szerzett gyakorlatot be kell számítani a pedagógus-életpálya előmeneteli és illetményrendszerébe történő besorolásánál. Ha a pedagógus végzettséggel nem rendelkező szakember a munkakör betöltéséhez előírt felsőfokú végzettség megszerzése után munkavégzésre irányuló jogviszonyban legalább két év szakirányú, nem pedagógus-munkakörben szerzett gyakorlattal rendelkezik, minősítési eljárás nélkül a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott pedagógus I. fokozatba kell sorolni.

(6) A szakképző iskolában szakmai elméleti, gyakorlati tárgyat oktató szakember munkáját két éven keresztül a szakképző iskola által kijelölt szakmai mentor pedagógus módszertani kérdésekben segíti és értékeli, amennyiben a szakember pedagógus szakképzettséggel, szakoktatói szakképzettséggel vagy legalább két év pedagógus munkakörben szerzett gyakorlattal nem rendelkezik. A mentorok feladatait a szakképző iskola pedagógiai programjában szabályozza.

(7) A szakképző iskola a beiskolázási terv szerint továbbképzés céljából elsősorban

a) a pedagógus szakképzettség megszerzése érdekében a pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező, pedagógus munkakörben alkalmazott szakmai elméleti és gyakorlati tárgyat oktató tanárait, valamint

b) legalább hatvanórás, felsőoktatási intézmény által szervezett módszertani továbbképzés elvégzése érdekében a pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező gyakorlati oktatóit

iskolázza be.”

15. § (1) Az Szt. 31. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A gyakorlati képzést folytató szervezetnél folyó gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként olyan személy vehet részt, aki)

„b) rendelkezik kamarai gyakorlati oktatói vizsga letételét igazoló tanúsítvánnyal,”

(2) Az Szt. 31. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Mentesül az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott követelmény alól az a gyakorlati oktató, aki

a) azon szakképesítések tekintetében, amelyekben a szakképesítésért felelős miniszter kiadta a mestervizsga követelményeit, szakirányú mestervizsgával rendelkezik,

b) az oktatott, állam által elismert

ba) szakképesítés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettséggel és legalább kétéves szakirányú szakmai gyakorlattal, vagy

bb) szakirányú szakképesítéssel és felsőfokú végzettséggel, valamint legalább ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal

rendelkezik,

c) a Vendéglátóipar ágazatba tartozó szakképesítést olyan gyakorlati képzőhelyen oktatja, amely - a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által rendeletben meghatározott - vendéglátóipari egységben folytat gyakorlati képzést, vagy

d) a hatvanadik életévét betöltötte.”

16. § Az Szt. 38. §-a a következő (1a) és (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben - az (1b) bekezdésben foglalt kivétellel - az elméleti és a gyakorlati képzési órák együttes száma kiskorú tanuló esetén a napi hét, nagykorú tanuló esetén a napi nyolc órát nem haladhatja meg, és a gyakorlati képzési órákat lehetőleg egymást követően kell megszervezni.

(1b) Az (1a) bekezdésben meghatározott óraszámtól eltérően az Előadóművészet ágazaton belüli specializációk, és a Képző- és iparművészet ágazat esetében a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti párhuzamos művészeti oktatás szabályait kell alkalmazni.”

17. § Az Szt. 41. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Amennyiben a foglalkozási napló vezetését a gyakorlati képzést folytató szervezet csak valamely képzőhelyén mulasztotta el, az eltiltás csak a mulasztással érintett képzőhely tekintetében áll fenn.”

18. § Az Szt. 42. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Tanulószerződés a tanulóval - a 29. § (1b) bekezdésében foglalt kivétellel - az adott képzés első szakképzési évfolyamának kezdetétől kezdődő hatállyal, a harmadik és további szakképesítésnek nem minősülő szakképesítésre történő felkészítés céljából vagy a szakgimnázium tizenegyedik vagy tizenkettedik évfolyamának kezdetétől kezdődő hatállyal a szakgimnázium szakképzési évfolyamán megszerezhető szakképesítésre irányuló, a szakképzési kerettantervben meghatározott - tanévenként átlagosan legalább kétszázötven órát meghaladó idejű - gyakorlat teljesítése céljából folyó, költségvetési támogatásban részesíthető képzésre köthető. A szakképzési évfolyam vagy a szakgimnázium tizenegyedik vagy tizenkettedik évfolyamának kezdetén a keresztfélévben induló évfolyam kezdő időpontját is érteni kell.”

19. § (1) Az Szt. 43. § (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A tanulószerződés kötésére jogosult egyéb szerv, szervezet)

„a) a Szociális és a Pedagógia ágazatba, valamint a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló gyakorlati képzést szervező, továbbá a köznevelési intézmények kivételével az Egészségügy, az Egészségügyi technika, a Képző- és iparművészet, és a Hang-, film- és színháztechnika ágazatba tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló gyakorlati képzést szervező

aa) költségvetési szervként működő intézmény,

ab) alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy,

ac) ab) alpontban meghatározottak fenntartásában működő intézmény,

b) a központi költségvetési szervként működő állami ménesgazdaság,”

(2) Az Szt. 43. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény szerinti egyéni vállalkozó, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti mikro- vagy kisvállalkozás - az ágazati képző központ kivételével - egyidejűleg legfeljebb tizenkettő hatályos tanulószerződéssel rendelkezhet, kivéve, ha a nyilvántartást vezető szerv igazolást állított ki számára arról, hogy más gyakorlati képzést szervező szervezet nem tud gyakorlati képzőhelyet biztosítani. A hatályos tanulószerződések számába nem számít bele a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanulóval kötött tanulószerződés.”

20. § Az Szt. 29. alcíme a következő 47/A. §-sal egészül ki:

„47/A. § (1) Az első szakképzési évfolyamot megelőző évfolyam október-április időszakában a tanulószerződéssel nem rendelkező tanuló tanuló-előszerződést köthet a nyilvántartásban szereplő gyakorlati képzést szervező szervezettel. A gyakorlati képzést szervező szervezet és a tanuló a tanuló-előszerződés megkötésével - a 26. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - arra vállalnak kötelezettséget, hogy a gyakorlati képzés céljából tanulószerződést kötnek.

(2) A gyakorlati képzést szervező szervezet a tanuló-előszerződés megkötésére vonatkozó szándékát a megelőző tanév első félévének végéig jelenti be írásban az érintett szakképző iskola igazgatójának és a nyilvántartást vezető szervnek.

(3) Kiskorú tanuló esetén a tanuló-előszerződés megkötéséhez, a tanuló részéről történő felmondásához be kell szerezni a szülő (törvényes képviselő) írásbeli hozzájárulását is. A tizennégy év alatti tanuló esetében a tanuló-előszerződést a szülő (törvényes képviselő) köti.

(4) A tanuló-előszerződést - annak megszűnéséig - a nyilvántartást vezető szerv nyilvántartásba veszi.

(5) A nyilvántartásba vett tanuló-előszerződéssel rendelkező tanulót azonos eredmény esetén előnyben kell részesíteni a szakképző iskola által meghirdetett képzésekkel kapcsolatos felvételi eljárásban.

(6) A tanuló-előszerződés megszűnik a tanulószerződés megkötésekor, valamint - amennyiben nem került sor tanulószerződés megkötésére - a 49. § (1) bekezdés b)-h) pontja szerinti esetekben.”

21. § Az Szt. 63. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:

„(9) A szakgimnázium tizenegy-tizenkettedik évfolyamán megkötött tanulószerződés esetén a tanuló számára tanulószerződés alapján kifizetett pénzbeli juttatás havi mértéke az ugyanazon szakképesítés megszerzésére irányuló, nappali rendszerű iskolai oktatás szerinti képzésben a szakképzési évfolyamokra megkötött tanulószerződés alapján kifizetett tanulói pénzbeli juttatás havi mértékének ötven százaléka.”

22. § Az Szt. 72. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az (1)-(3) bekezdésben foglalt feladatai, továbbá a 85. § (1) bekezdésében foglalt életpálya-tanácsadási feladatok ellátásának elősegítésére kutató és fejlesztő-szolgáltató intézetként működő szervet jelölhet ki.”

23. § Az Szt. 73. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A szakképesítésért felelős miniszter az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében meghatározza)

„a) a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit az illetékes ágazati készségtanács véleményének kikérésével,”

24. § Az Szt. 74. § (1) bekezdése a következő e) és f) ponttal egészül ki:

(Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv)

„e) működteti a szakképzési centrumok pedagógiai-szakmai tevékenységeit kiszolgáló egységes elektronikus tanügy-igazgatási nyilvántartó és adatszolgáltatási rendszert,

f) központi szakmai-módszertani feladatkörében kutató és fejlesztő-szolgáltató feladatokat lát el, valamint koordinálja a 72. § (3a) bekezdése szerinti szerv és a 73. § (4) bekezdésében meghatározott feladatokban részt vevő intézetek munkáját,”

25. § Az Szt. 75. § (4) bekezdése a következő d) és e) ponttal egészül ki:

(A gazdasági kamara az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve)

„d) kidolgozza a kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga - a tanulók gyakorlati képzéséhez és az oktatott szakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgára történő gyakorlati felkészítéséhez szükséges alapvető adminisztrációs, pedagógiai, szociálpszichológiai és kommunikációs ismereteket tartalmazó - képzési- és vizsgakövetelményeit, amelyet a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter hagy jóvá, és

e) szervezi a kamarai gyakorlati oktatói képzést és vizsgát.”

26. § Az Szt. 78. § (2) bekezdés b) pont bd) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Tanács javaslatot tesz)

bd) szakmai követelmények, tananyagok, valamint új eljárások kifejlesztésére,”

27. § Az Szt. 79. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Tanács)

„b) az ágazati készségtanácsok elnökeiből,”

(áll.)

28. § Az Szt. 48. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:

„48. Az ágazati készségtanács

80. § (1) Az egyes gazdasági ágazatok gazdálkodó szervezeteinek a szakképzés és felnőttképzés tartalmi szerkezetének folyamatos fejlesztését és korszerűsítését, a munkaerő-piaci igények és a képzési kínálat összehangolását szolgáló szakmai javaslatait a Kormány rendeletében meghatározott ágazati készségtanácsok képviselik.

(2) Az ágazati készségtanács taglétszáma - beleértve az elnököt - legalább hét, legfeljebb tizenkilenc fő.

(3) Az ágazati készségtanács tagjait és elnökét - a (4) bekezdés szerinti kivétellel - az ágazat gazdasági szereplői választják két évre az ágazati készségtanács saját ügyrendje szerint. Az ágazati készségtanács ügyrendjét egyszerű szótöbbséggel maga határozza meg, amely a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter jóváhagyását követően válik hatályossá.

(4) Az ágazati készségtanács tagjai közé összesen egy főt a munkavállalói érdekképviseletek delegálnak.

(5) Az ágazati készségtanács működésének koordinálását és a működés feltételeinek biztosítását az országos kereskedelmi és iparkamara - az agrárpolitikáért, az erdőgazdálkodásért, az élelmiszeriparért, a halgazdálkodásért felelős miniszter hatáskörébe tartozó ágazatok esetében az agrárkamara bevonásával - látja el.

(6) Az országos kereskedelmi és iparkamara az egyes ágazati készségtanácsok szakmai munkájának, a gazdasági szereplők széles köre szakmai véleménye közvetítésének, kölcsönös megismerésének elősegítése céljából elektronikus felületen, az érintett ágazatok gazdasági szereplői részére hozzáférhető szakmai fórumot működtet.

(7) Az ágazati készségtanács folyamatosan figyelemmel kíséri a saját ágazatában a szakképzési szerkezet fejlesztését, a gazdasági, munkaerő-piaci, technikai-technológiai folyamatokat, és ennek alapján

a) javaslatot tehet

aa) - az OKJ módosításának rendjéről szóló kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően - az OKJ módosítására,

ab) az OKJ-ban szereplő szakképesítések képzési tartalmainak korszerűsítésére,

ac) az iskolai rendszerű szakképzés képzési rendszerének működtetésére, valamint

b) előrejelzést készít a rövid- és középtávú képzésfejlesztés irányainak, céljainak tervezése, meghatározása érdekében.”

29. § Az Szt. 83. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A bizottság elnökét, és tagjait a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter kéri fel hároméves időtartamra a bizottság munkájában való közreműködésre. A bizottság elnökére a bizottság tagjai közül az országos kereskedelmi és iparkamara tesz javaslatot.”

30. § (1) Az Szt. 84. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A nem állami fenntartó a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterrel - az OKJ-ban meghatározott, agrárágazathoz tartozó szakképesítések és az azokat megalapozó szakgimnáziumi ágazatok esetében a 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter egyetértésével - kötött szakképzési megállapodás alapján vehet részt az iskolai rendszerű szakképzési állami feladatok megvalósításában.”

(2) Az Szt. 84. §-a a következő (7)-(9) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az iskolai rendszerű szakképzésben ellátott feladatok után a szakképző iskola nem állami fenntartója akkor jogosult költségvetési hozzájárulásra, ha az adott feladatra szakképzési megállapodást kötött, vagy ha a fővárosban vagy a megyében e törvény vagy a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján szakképzési feladatellátási kötelezettsége van.

(8) A (7) bekezdés szerinti fenntartó költségvetési hozzájárulásra csak az (5) bekezdés szerinti döntéssel érintett tanévtől kezdődő képzés tekintetében, az ingyenes képzésben való részvételre jogosult tanulói után jogosult.

(9) Amennyiben a szakképző iskola szakképzési megállapodással rendelkező nem állami fenntartója a szakképző iskolának a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti átszervezéséről dönt, a fenntartó kezdeményezésére a szakképzési megállapodást a döntést követő harminc napon belül felül kell vizsgálni, és szükség esetén módosítani kell.”

31. § Az Szt. 87. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) A 46. § (1a) bekezdésében meghatározott igazolás kiállítása és a tanulószerződés megkötésének, valamint a szintvizsga megszervezésének elősegítése céljából a szakképző iskola minden évben legkésőbb március utolsó munkanapjáig - a szintvizsga megszervezésével kapcsolatban a szintvizsga tanévében október 15-ig - továbbítja a tanulóira vonatkozóan az illetékes gazdasági kamara részére

a) a 48. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott adatokat,

b) a tanuló

ba) által választott szakképesítésre előírt egészségügyi alkalmassági követelményeknek, pályaalkalmassági követelményeknek a tanuló által történő teljesítésére,

bb) évfolyamára,

bc) szintvizsgájára,

bd) érettségijére

vonatkozó adatokat, valamint

c) a 29. § (1b) bekezdésében meghatározott tanuló esetén az állam által költségvetési hozzájárulásban részesített iskolai rendszerű szakképzésben való ingyenes részvételre jogosító körülményre vonatkozó adatot.

(4) A szakképző iskola a (3) bekezdésben meghatározott adatokban bekövetkezett változást követő öt munkanapon belül tájékoztatja az illetékes gazdasági kamarát a megváltozott adatokról, különösen arról, hogy a tanuló tanulói jogviszonya megszűnt.”

32. § (1) Az Szt. 88. § (3) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg)

„f) a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által a nem állami intézményfenntartóval kötött szakképzési megállapodás tartalmát és megkötésének részletes szabályait,”

(2) Az Szt. 88. § (3) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg)

„i) a szakmai vizsgaszabályzatnak a választható mellék-szakképesítés megszerzésével összefüggő speciális szabályait,”

(3) Az Szt. 88. § (3) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg)

„j) az ágazati készségtanácsok számát, az általuk képviselt ágazatokat, valamint működésük szabályait.”

33. § A Szt. 89. §-a a következő k) és l) ponttal egészül ki:

[Felhatalmazást kap a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter, hogy - a b), e), f) és g) pont tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter egyetértésével - rendeletben határozza meg]

„k) a szakképzési centrumok felnőttoktatási tevékenységének normatív támogatásával összefüggésben a támogatás mértékére, feltételeire, folyósítására, valamint a támogatás felhasználásáról történő elszámolásra és ellenőrzésre vonatkozó szabályokat,

l) a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartásába ágazati képző központként történő felvétel feltételeit.”

34. § (1) Az Szt. 55. alcíme a következő 92/E. §-sal egészül ki:

„92/E. § (1) A szakképzési megállapodások szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterrel történő megkötése először a 2019/2020. tanévre vonatkozóan lehetséges 2018. július 1-jétől.

(2) A 43. § (7) bekezdésében meghatározott maximális tanulószerződés-számba nem számít bele a 2018. január 1. előtt kötött tanulószerződés.

(3) A gyakorlati képzést folytató szervezetnél folyó gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként - azon szakképesítések tekintetében, amelyekben a mestervizsga követelményeit a szakképesítésért felelős miniszter nem adta ki - 2019. szeptember 1-jéig olyan személy is részt vehet, aki kamarai gyakorlati oktatói vizsgával nem rendelkezik, de a 31. § (1) bekezdésében foglalt egyéb követelményeknek megfelel.

(4) A 22/A. § (1) bekezdése szerinti írásbeli nyilatkozattételi kötelezettség a szakgimnáziumi tanulmányokat a 2016/2017. tanévben kilencedik évfolyamon, valamint a 2017/2018. tanévben 9. évfolyamon megkezdett tanulókra is kiterjed.”

(2) Az Szt. 92/E. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az ágazati készségtanács tagjait és elnökét első alkalommal az országos kereskedelmi és iparkamara javaslatára a szakképzésért és felnőttképzésért miniszter jelöli ki.”

35. § Az Szt.

a) 2. § 11. pontjában az „állami felnőttképzési intézmény tanműhelyében” szövegrész helyébe az „ágazati képző központban” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdésében az „a felnőttképzésről szóló törvény alapján” szövegrész helyébe az „a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: a felnőttképzésről szóló törvény) alapján” szöveg,

c) 4. § (2) bekezdés a) pontjában az „állami felnőttképzési intézményben” szövegrész helyébe az „ágazati képző központban” szöveg,

d) 6. § (3) bekezdés c) pontjában, a 34/A. § (1) bekezdésében, a 84. § (5) bekezdés nyitó szövegrészében, c) pontjában, (5a) és (5c) bekezdésében, és a 88. § (5) bekezdésében a „szakközépiskolai” szövegrész helyébe a „szakgimnáziumi” szöveg,

e) 23. § (1) bekezdésében a „középiskola” szövegrész helyébe a „gimnázium vagy a szakgimnázium” szöveg,

f) 25. § (6) bekezdésében az „állami felnőttképzési intézmény” szövegrész helyébe az „ágazati képző központ” szöveg,

g) 29. § (1) bekezdés c) pontjában a „24. § (3) és (4)” szövegrész helyébe a „24. § (1)” szöveg,

h) 29. § (7) bekezdésében az „az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés” szövegrész helyébe az „a mellék-szakképesítés” szöveg,

i) 37. § (1) és (3) bekezdésében a „Fiatalkorú” szövegrész helyébe a „Kiskorú” szöveg,

j) 44. § (1) bekezdés a) pontjában az „az Szht. 3. § d) pontjában meghatározott szervezetek” szövegrész helyébe az „az ágazati képző központok” szöveg,

k) 79. § (3) bekezdés d) pontjában a „hat” szövegrész helyébe a „két” szöveg,

l) 81. § (3) bekezdésében a „művészeti, kulturális, kézműves, hagyományőrző, továbbá” szövegrész helyébe a „művészeti, kulturális, kézműves, hagyományőrző, valamint a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti párhuzamos oktatásban is szervezhető, továbbá” szöveg,

m) 82. § b) pontjában a „hiányszakképesítés” szövegrész helyébe a „hiány-szakképesítés” szöveg,

n) 85. § (4) és (7) bekezdésében az „a nemzeti foglalkoztatási szerv” szövegrész helyébe az „az állami foglalkoztatási szerv” szöveg

lép.

36. § Hatályát veszti az Szt.

a) 42. § (2a) és (6) bekezdése,

b) 72. § (2) bekezdés b) pontja,

c) 79. § (2) bekezdése és a (3) bekezdés c) pontja,

d) 84. § (4a) bekezdése.

3. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosítása

37. § A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 12. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A szakgimnáziumban az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott ágazatokban - figyelembe véve az ágazaton belüli specializációt is - tehető szakmai érettségi vizsga, továbbá a tanuló választásától függően a szakképzésről szóló törvényben foglaltak szerinti mellék-szakképesítés, valamint az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott, a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó szakképesítés szerezhető.

(3) A kilencediktől a tizenkettedik évfolyamig az ágazathoz tartozó szakképesítések közös tartalmi elemeit - figyelembe véve az ágazaton belüli specializációt is - és a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó szakképesítés tartalmi elemeit, valamint a tanuló választása alapján a mellék-szakképesítés tartalmi elemeit vagy egyéb, a szakképzési kerettantervben meghatározott választható tartalmat magában foglaló szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik, az egységes kerettanterv szerinti közismereti képzés mellett.”

38. § Az Nkt. 25. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az óvodai csoportok, iskolai osztályok, kollégiumi csoportok minimális, maximális és átlaglétszámát a 4. melléklet határozza meg. Az óvodai csoportra, iskolai osztályra, kollégiumi csoportra megállapított maximális létszám a nevelési év, illetve a tanítási év indításánál a fenntartó engedélyével legfeljebb húsz százalékkal átléphető, továbbá függetlenül az indított osztályok, csoportok számától, akkor is, ha a nevelési év, tanítási év során az új gyermek, tanuló átvétele, felvétele miatt indokolt. A minimális létszámtól csak akkor lehet eltérni, ha azt az óvodai, tanulói jogviszony nevelési, tanítási év közben történő megszűnése indokolja, továbbá szakképző iskolában akkor is, ha a képzés során tanulói jogviszony korábbi tanítási évben történő megszűnése miatt az érintett osztály, csoport létszáma a minimális létszám alá csökkent, és átszervezéssel - a tanulóra háruló aránytalan teher nélkül - nem alakítható ki a minimális létszámot elérő létszámú osztály, csoport. A szakképző iskolában a minimális létszámtól el lehet térni akkor is, ha az osztályban a szakképzésről szóló törvény szerinti hiány-szakképesítés megszerzésére irányuló nevelés-oktatás, képzés folyik. A szakgimnáziumban és a szakközépiskolában a gyakorlati képzésre vonatkozó maximális csoportlétszám legfeljebb ötven százalékkal átléphető, ha a gyakorlati képzés tanteremben folyik. A művészeti felsőoktatási intézmény által fenntartott nyolc évfolyamos gimnázium osztályainak minimális, maximális és átlaglétszámát a szakközépiskola elméleti képzéshez rendelt létszámkeretei szerint kell meghatározni.”

39. § Az Nkt. 88. §-a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, illetve az általa fenntartott köznevelési intézmény az átlagbér alapú költségvetési támogatásra való jogosultság szempontjából a nonprofit gazdasági társasággal, illetve nonprofit gazdasági társaság által fenntartott köznevelési intézménnyel esik egy tekintet alá.”

40. § Az Nkt. a következő 99/C. §-sal egészül ki:

„99/C. § A szakképzésről szóló törvény szerinti mellék-szakképesítés tartalmi elemeinek tanulására vonatkozó választás lehetősége a szakgimnáziumi tanulmányokat a 2016/2017. tanévben 9. évfolyamon, valamint a 2017/2018. tanévben 9. évfolyamon megkezdett tanulókra is kiterjed.”

41. § Az Nkt.

a) 6. § (1) bekezdésében a „szakképesítés megszerzését is magában foglalja.” szövegrész helyébe a „munkakör betöltésére képesít.” szöveg,

b) 12. § (1) bekezdésében az „és ehhez kapcsolódó szakképesítés” szövegrész helyébe az „, az ehhez kapcsolódó szakképesítés, és a választható mellék-szakképesítés” szöveg,

c) 20. § (1) bekezdés g) pontjában a „szakképzési törvény” szövegrész helyébe a „szakképzésről szóló törvény” szöveg,

d) 88. § (6) bekezdésében a „köznevelési feladatokat ellátó hatósággal.” szövegrész helyébe a „szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszterrel.” szöveg

lép.

4. A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény módosítása

42. § A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 1. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A VIII/A. Fejezet hatálya a felsőoktatási képzés keretében jogász osztatlan szakon okleveles jogász szakképzettséget szerzett személyekre terjed ki.”

43. § Az Fktv. 2. § 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában:)

„2. belső képzés: a munkáltató által a saját munkavállalói részére saját munkaszervezetén belül, a munkáltató beszállítóinak munkavállalói részére, vagy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 4. § (2)-(6) bekezdése szerinti partner- vagy kapcsolódó vállalkozások munkavállalói részére nem üzletszerűen szervezett, a 23. § (1) bekezdésében foglalt forrás terhére megvalósuló képzés, amely nem lehet az 1. § (2) bekezdés a) pontjában, valamint a 2. § 1. pontjában meghatározott képzés. A belső képzés szempontjából munkavállaló a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 58. § (5) bekezdés b) pontjában munkavállalóként meghatározott személy;”

44. § Az Fktv. 2. §-a a következő 4a. és 4b. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában:)

„4a. beszállító: az a természetes személy, jogi személy vagy egyéb gazdálkodó szervezet,

a) amely a végtermék gyártási vagy összeszerelési folyamata során alapanyagot szállít, alkatrészt, illetve részegységet fejleszt vagy állít elő, vagy a végtermék gyártási vagy összeszerelési folyamatával szorosan összefüggő szolgáltatást nyújt a végterméket gyártó, vagy annak beszállítói integrátora részére,

b) amely által szállított alapanyag vagy az általa előállított alkatrész vagy nyújtott szolgáltatás nem kerül közvetlen kereskedelmi forgalomba, és

c) amelyet közvetlen vagy a beszállítói integrátoron keresztül közvetett beszállítói - a beszállító minőségbiztosítási és logisztikai rendszerével, a fejlesztésekkel és garanciális tényezőkkel összefüggő jogokat és kötelezettségeket tartalmazó - szerződés köt a végtermék gyártójához;

4b. beszállítói integrátor: az a beszállító, amely közvetlen szerződéses kapcsolatban van a végtermék gyártójával vagy összeszerelőjével és e szerződésben foglaltak alapján integrálja a beszállítási láncban résztvevő további beszállítókat.”

45. § Az Fktv. 2. § 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában:)

„5. egyéb képzés: a harminc óra képzési időt nem meghaladó időtartamú bármely képzés, vagy olyan, harminc óra képzési időt meghaladó időtartamú képzés, amely az általános műveltség növelését, megnevezhető szakképesítéshez, szakmai végzettséghez vagy nyelvi képzettséghez nem köthető kompetenciák fejlesztését célozza, hozzájárul a felnőtt személyiségének fejlődéséhez, a társadalmi esélyegyenlőség és az állampolgári kompetencia kialakulásához;”

46. § Az Fktv. 2. §-a a következő 17a. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában:)

„17a. képzés megkezdésének időpontja: egyéni felkészítés és csoportos képzés esetén a képzés első kontaktórájának időpontja, folyamatban lévő - a felsorolt képzési formák szerinti - képzésbe bekapcsolódó résztvevő első kontaktórájának időpontja, távoktatás esetén a tananyagnak vagy résztananyagnak a képzésben résztvevő számára történő megküldési időpontja;”

47. § Az Fktv. 12. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A (2) bekezdés a) pontja alapján a képzési program részét képező modulzáró vizsgák szervezésének és dokumentálásának rendszere magában foglalja

a) a modulzáró vizsga

aa) formáját, ütemezését,

ab) lefolytatása során keletkezett és kezelt dokumentumok megnevezését és

ac) tevékenységeinek tartalmát, időtartamát, helyszínét,

b) a modulzáró vizsgán megszerezhető minősítéseket és az egyes minősítésekhez tartozó követelményeket, és

c) a sikertelen teljesítés következményeit.”

48. § (1) Az Fktv. 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„14. § (1) A felnőttképzést folytató intézmény képzési tevékenysége minőségének folyamatos javítása céljából a miniszter rendeletében meghatározott minőségbiztosítási keretrendszernek megfelelő minőségbiztosítási rendszert működtet.

(2) A felnőttképzést folytató intézmény - az (1) bekezdés szerinti minőségbiztosítási rendszernek megfelelően - kétévenként legalább egyszer elvégezteti az intézmény tevékenységének külső értékelését.”

(2) Az Fktv. 8. alcíme a következő 14/A. §-sal egészül ki:

„14/A. § Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv megállapítja, hogy a hozzá benyújtott minőségbiztosítási rendszerek - a képzést folytató intézmény által kidolgozott vagy működtetett minőségbiztosítási rendszer kivételével - a miniszter rendeletében meghatározott minőségbiztosítási keretrendszernek megfeleltethetők-e, és javaslatot tesz a miniszternek arra, hogy a megfelelőnek ítélt minőségbiztosítási rendszerek közül mely minőségbiztosítási rendszer alkalmazható a felnőttképzési tevékenységet folytató intézményeknél. Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv javaslatáról a miniszter dönt.”

49. § Az Fktv. 15. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A felnőttképzést folytató intézmény engedélyezett képzéseinek folytatásáról a hatóság részére)

„b) a képzés 1. § (2) bekezdés szerinti megnevezésére, OKJ szerinti szakképesítés megszerzésére irányuló képzés esetén a szakképesítés azonosító számára és megnevezésére, egyéb szakmai képzés, általános nyelvi képzés, egyéb nyelvi képzés vagy kombinált nyelvi képzés esetén a képzés engedélyezéséhez szükséges felnőttképzési szakmai programkövetelmény vagy a felnőttképzési nyelvi programkövetelmény nyilvántartásban szereplő azonosítószámára,”

(vonatkozó adatokat szolgáltat elektronikus úton.)

50. § Az Fktv. 18. § (4) bekezdése a következő h) és i) ponttal egészül ki:

[Felnőttképzési szakmai programkövetelmények nyilvántartásba vételére vonatkozó javaslatot bármely jogi személy, egyéni cég, egyéni vállalkozó benyújthat - kizárólag elektronikus formában - a nyilvántartást vezető szervhez. A javaslatnak tartalmaznia kell]

„h) a javaslatot benyújtó nyilatkozatát a szakmai végzettség megszerzéséhez szükséges képzési tartalom szabadalmi vagy szerzői jogi oltalmáról vagy annak hiányáról,

i) a modulzáró vizsgával érintett szakmai követelménymodul teljes átvétele esetén a szakmai követelménymodulra vonatkozó, a 12. § (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő vizsgáztatási szabályokat.”

51. § (1) Az Fktv. 20. § (5) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ha az 1. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogalany]

„a) a tevékenységét nem a jogszabálynak megfelelően végzi, vele szemben a hatóság a kötelező legkisebb munkabér egyhavi összegétől annak tízszereséig terjedő összegű bírságot szab ki, a bírság összegét azonban a (11) bekezdésben foglalt súlyosabban minősülő jogszabálysértési esetekre figyelemmel kell megállapítania,”

(2) Az Fktv. 20. §-a a következő (6b) bekezdéssel egészül ki:

„(6b) A (6) bekezdés alkalmazásában ismételt jogszabálysértésnek minősül, ha a felnőttképzést folytató intézmény a jogszabálysértést megállapító végleges döntésben foglaltakkal megegyező tartalmú jogszabálysértést követ el - a (11) bekezdésben foglalt súlyosabban minősülő eseteket kivéve - a végleges döntéstől számított két éven belül.”

(3) Az Fktv. 20. § (11) bekezdés i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A felnőttképzést folytató intézmény jogszabálysértő tevékenysége súlyosabban minősül, ha az intézmény:]

„i) nem biztosít a képzés megkezdését megelőzően legalább három munkanapot a képzésben részt vevő számára a felnőttképzési szerződésben megállapított elállási jog érvényesítésére, vagy a szerződésben biztosított elállási jog ellenében kikötött bánatpénz mértéke meghaladja a teljes képzési díj egyhavi összegét, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér húsz százalékát.”

52. § (1) Az Fktv. a következő VIII/A. Fejezettel egészül ki:

„VIII/A. FEJEZET

A JOGI SZAKVIZSGÁRÓL

13/A. Adatkezelés, a Jogi Szakvizsga Rendszer

27/A. § Az igazságügyért felelős miniszter a szakvizsgára bocsátás feltételeinek igazolása céljából, a jelölt és a vizsgáztató jogainak gyakorlása és kötelezettségeinek teljesítése érdekében, a jogszabályokban meghatározott nyilvántartás vezetése és a vizsgabizonyítványok kiállítása céljából kezeli

a) a jelölt

aa) nevét és születési nevét,

ab) születési helyét és idejét,

ac) anyja nevét,

ad) lakcímét, levelezési címét és elektronikus levelezési címét,

ae) az oklevelet adó egyetem megnevezését, az oklevél megszerzésének dátumát, és az oklevél sorszámát,

af) a gyakorlati idő teljesítése szempontjából figyelembe vehető munkáltató és munkakör megjelölését,

b) a vizsgáztató

ba) nevét és születési nevét,

bb) születési helyét és idejét,

bc) anyja nevét,

bd) lakcímét, levelezési címét és elektronikus levelezési címét,

be) az oklevelet adó egyetem megnevezését, az oklevél megszerzésének dátumát, és az oklevél sorszámát,

bf) az utolsó munkáltató és az utolsó betöltött munkakör megjelölését,

bg) a számlavezető pénzintézet megnevezését, fizetési számlaszámát,

bh) adószámát,

bi) Társadalombiztosítási Azonosító Jelét.

27/B. § Az igazságügyért felelős miniszter a jogi szakvizsgára történő jelentkezés céljára informatikai felületet üzemeltet, amelyben a 27/A. §-ban meghatározott személyes adatokat a nyilvántartásba vételtől számított 8 évig kezeli.”

(2) Az Fktv. VIII/A. Fejezete a következő 13/B. alcímmel és 27/C. és 27/D. §-sal egészül ki:

„13/B. Igazságügyi Akkreditációs Testület

27/C. § (1) Az Igazságügyi Akkreditációs Testület az igazságügyért felelős miniszter képzésekkel kapcsolatos tanácsadó szerve.

(2) Az Igazságügyi Akkreditációs Testület tagjait az igazságügyért felelős miniszter 5 évre nevezi ki.

27/D. § A jogi szakvizsga szervezésével és lebonyolításával összefüggő részletes szabályokat az igazságügyért felelős miniszter rendeltben állapítja meg.”

53. § (1) Az Fktv. 28. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben - az a) pontban foglaltak vonatkozásában az adópolitikáért felelős miniszter egyetértésével - határozza meg]

„b) a felnőttképzési szakértői és felnőttképzési programszakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a felnőttképzési szakterületeket, a szakértői tevékenységre irányuló bejelentés adattartalmát és a bejelentésre vonatkozó részletes eljárási szabályokat, a felnőttképzési szakértői és a felnőttképzési programszakértői nyilvántartás adatait, a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket és a felnőttképzési szakértők és a felnőttképzési programszakértők díjazására vonatkozó rendelkezéseket,”

(2) Az Fktv. 28. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben - az a) pontban foglaltak vonatkozásában az adópolitikáért felelős miniszter egyetértésével - határozza meg]

„d) a felnőttképzési minőségbiztosítási keretrendszert és a felnőttképzést folytató intézmények külső értékelésére vonatkozó részletes szabályokat,”

(3) Az Fktv. 28. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy

a) a jogi szakvizsga vizsgáztatóira, a joggyakorlati időre, a jogi szakvizsgára történő jelentkezésre, a részvizsgákra, a jogi szakvizsga letételére rendelkezésre álló időre, a vizsgakövetelmények kiadására és a vizsgáztatás rendjére, a vizsgadíj mértékére, a vizsga halasztására és az informatikai rendszer üzemeltetésére, és

b) az Igazságügyi Akkreditációs Testület feladatkörére, összetételére, létszámára és a testület tagjainak kinevezésére vonatkozó részletes szabályokat rendeletben szabályozza.”

54. § Az Fktv. 33/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„33/B. § A felnőttképzést folytató intézmények a 2018. március 31. napjáig esedékes és a Felnőttképzési Szakértői Bizottság által nem elvégeztetett, a 14. § (2) bekezdése szerinti külső értékelést 2018. december 31-ig kötelesek elvégeztetni.”

55. § Az Fktv.

a) 1. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a „hatálya” szövegrész helyébe a „hatálya - az (1a) bekezdésben foglalt kivétellel -” szöveg,

b) 2. § 23c. pontjában az „egyéb” szövegrész helyébe az „egyéb, vagy kombinált” szöveg,

c) 3. § (9) bekezdésében az „az engedélyezési eljárás, valamint az engedélyezési eljáráshoz kapcsolódó fellebbezési eljárás során” szövegrész helyébe az „az engedélyezési eljárás során” szöveg,

d) 16. § b) pontjában a „vagy azoknak a felnőttképzést folytató intézmény által hitelesített másolatait” szövegrész helyébe a „vagy azoknak a felnőttképzést folytató intézmény által hitelesített másolatait, továbbá a bemeneti kompetenciamérést és az előzetes tudásmérést igazoló dokumentumokat” szöveg,

e) 18. § (3) bekezdésében a „gazdasági társaságnak” szövegrész helyébe a „felnőttképzési tevékenységet folytató gazdasági társaságnak” szöveg

lép.

56. § Hatályát veszti az Fktv.

a) 2. § 8. pontjában a „- nyelvi képzés esetén a teljesített nyelvi képzettségi szint -” szövegrész,

b) 2. § 27. pontjában a „- nyelvi képzés esetén legfeljebb a képzési idő harminc százalékában -” és a „- nyelvi képzés esetén a képzési idő legalább hetven százalékában kontaktórákon -” szövegrészek,

c) 9. §-a,

d) 13. § (3) bekezdés g) pontjában az „illetve nyelvi képzés” szövegrész,

e) 15. § (4) bekezdés nyitó szövegrészében a „képző intézményenként,” szövegrész.

5. A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi LXVI. törvény módosítása

57. § Nem lép hatályba a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló 2015. évi LXVI. törvény

a) 22. § (5) bekezdése,

b) 27. § (1) bekezdése.

II. FEJEZET

EGYES OKTATÁSI, SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐT TKÉPZÉSI TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁGAZATI TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSOK

6. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosítása

58. § Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 1. § 14. pont g) alpontjában a „valamint a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó rendeletekben meghatározott magánszemélyek részére nyújtható támogatásokat,” szövegrész helyébe az „a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó rendeletekben meghatározott magánszemélyek részére nyújtható támogatásokat, valamint a szakképzési törvény szerinti szakképzési centrum részére, felnőttoktatási tevékenység ellátásával összefüggésben nyújtott támogatásokat,” szöveg lép.

7. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvény módosítása

59. § Nem lép hatályba az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvény 443. § (11) bekezdése.

III. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

8. Hatályba léptető rendelkezések

60. § (1) Ez a törvény - a (2)-(4) bekezdésben foglalt kivételekkel - a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) Az 1-22. §, a 24-27. §, a 29-31. §, a 32. § (1) és (2) bekezdése, a 33. §, a 34. § (1) bekezdése, a 35. § a)-j), és l)-n) pontja, a 36. § a) és d) pontja, a 37-51. §, az 52. § (1) bekezdése, valamint az 53-58. § 2018. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 23. §, a 28. §, a 32. § (3) bekezdése, a 34. § (2) bekezdése, a 35. § k) pontja, valamint a 36. § b) és c) pontja 2018. július 1-jén lép hatályba.

(4) Az 52. § (2) bekezdése 2019. január 1-jén lép hatályba.

(5) Ez a törvény 2019. szeptember 2-án hatályát veszti.

9. Az Európai Unió jogának való megfelelés

61. § Ez a törvény a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.


  Vissza az oldal tetejére