Időállapot: közlönyállapot (2018.VII.30.)

2018. évi XLVIII. törvény

a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról * 

1. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény módosítása

1. § A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: NKE törvény) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A törvény hatálya kiterjed

a) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem),

b) az általa folytatott felsőoktatási tevékenységre, valamint az államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatásra, továbbá az ezekkel összefüggő szolgáltató és igazgatási tevékenységre, ideértve azon tevékenységet is, amelyet az Egyetem Magyarország területén kívül folytat,

c) az Egyetem alapítójára, fenntartójára, valamint

d) az Egyetem oktatóira, tudományos kutatóira és más alkalmazottjaira, hallgatóira, támogatóira és az oda jelentkezőkre.”

2. § Az NKE törvény II. Fejezet címe helyébe a következő cím lép:

„A FENNTARTÓ”

3. § Az NKE törvény 4-9/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„4. § Az Egyetem fenntartói jogait a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter (a továbbiakban: Fenntartó) gyakorolja.

5. § A Fenntartó

a) kiírja a rektori pályázatot,

b) dönt az Egyetemre felvehető hallgatói létszám szakonkénti megosztásáról a 21/A. § (1) bekezdésében foglalt költségviselési formák szerinti bontásban,

c) elfogadja az intézményfejlesztési tervet, valamint a minősített adat védelmére vonatkozó egyetemi szabályzatot,

d) meghatározza az Egyetemen magasabb vezetői és vezetői megbízással rendelkezők számát,

e) jóváhagyja az Egyetem által elkészített éves költségvetési beszámolót,

f) ellenőrzi az állam által rendelkezésre bocsátott eszközök felhasználásának hatékonyságát és jogszerűségét,

g) törvényességi ellenőrzést gyakorol az Egyetem felett,

h) gyakorolja az Egyetem részére nyújtott támogatás felhasználása feletti belső ellenőrzési jogkörét,

i) meghatározza a szakmai ellenőrzés rendszerét,

j) vezeti a 9/B. § szerinti Tanácsadó Testület üléseit, valamint

k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja a Kormányhoz az Egyetem támogatási tervét a 36. §-ban foglaltak alapján.

6. § A Fenntartó képviselőjét a szenátus és a kari tanács ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni.

7. § (1) A szenátus alábbi döntései a Fenntartó jóváhagyásával válnak érvényessé:

a) az Egyetem képzési és kutatási programjának elfogadása,

b) a szervezeti és működési szabályzat, valamint a minőségfejlesztési program elfogadása,

c) a minőség és teljesítmény alapján differenciáló jövedelemelosztás elveinek elfogadása,

d) az elemi költségvetés, az éves, illetve éven túli kötelezettségvállalási terv végrehajtása ütemtervének elfogadása,

e) a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámoló elfogadása,

f) fejlesztés indítása, továbbá

g) az Egyetem költségvetésének elfogadása.

(2) A Fenntartó a döntési javaslatoknak az alapító okirattal és az ágazati humánpolitikai igényekkel való összhangját, egységességét, teljességét, törvényességét, hatékonyságnak való megfelelőségét vizsgálja.

8. § A Fenntartó a hatáskörei gyakorlása során tiszteletben tartja az Egyetem önállóságát a kutatás és tanítás tartalmának és módszereinek meghatározásában.

9. § A Fenntartó ügyviteli és döntés-előkészítő feladatait a Fenntartó hivatala látja el.

9/A. § (1) A Fenntartó - az oktatási hivatal véleményének figyelembevételével - kezdeményezheti az államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás körébe tartozó képzések indításával és a doktori iskola létesítésével kapcsolatos ügyekben, hogy az általa javasolt, az Európai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Szövetség (European Association for Quality Assurance in Higher Education) teljes jogú tagjaként működő szervezet kerüljön felkérésre szakértői vélemény elkészítésére. Ebben az esetben az oktatási hivatal az Nftv. 67. § (3) bekezdés c) és e) pontja szerinti eljárásokban a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság helyett - az Nftv. 67. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek mellett - a felkért szervezet szakértői véleményét szerzi be, azzal, hogy az azonos tárgy vagy személy tekintetében egy eljárás keretében szükséges újabb, ugyanazon szervezet által adott szakvélemény elkészítésében nem vehet részt az a személy, aki az eljárás korábbi részében szakértőként már részt vett.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárás költségei az Egyetemet terhelik.”

4. § Az NKE törvény a II. Fejezetet követően a következő II/A. Fejezettel egészül ki:

II/A. FEJEZET

A TANÁCSADÓ TESTÜLET

9/B. § (1) Az Egyetem mellett a Fenntartó vezetésével, az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, az oktatásért felelős miniszter, az innovációért és technológiáért felelős miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével a Fenntartó egyes döntéseinek megalapozását és szakmai támogatását elősegítő Tanácsadó Testület működik.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt miniszterek képviseletét a Tanácsadó Testületben az általuk megbízott más személy is elláthatja.

9/C. § A Tanácsadó Testület feladatai különösen

a) az Egyetem költségvetésének, képzési és kutatási programjának, a szervezeti és működési szabályzatának, a minőségfejlesztési programjának, az intézményfejlesztési tervének véleményezése, valamint

b) az Egyetemre felvehető hallgatói létszám szakonkénti megosztására vonatkozó javaslattétel.

9/D. § (1) A Tanácsadó Testület tagjainak a Tanácsadó Testületben végzett tevékenysége oktatási tevékenységnek minősül.

(2) Amennyiben a 9/B. § (1) bekezdésében felsorolt miniszterek képviseletét az általuk kijelölt személy látja el a Tanácsadó Testületben, e képviselők tevékenységük ellátásáért - a Fenntartó által megállapított összegű - tiszteletdíjban részesülnek.

9/E. § A Tanácsadó Testület üléséhez kapcsolódó előkészítő és egyéb ügyviteli feladatokat a Fenntartó hivatala látja el.”

5. § Az NKE törvény 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„10. § (1) A szenátus az alapító okiratban és a Fenntartó határozataiban foglaltaknak megfelelően határozza meg az Egyetem képzési és kutatási feladatait, továbbá ellenőrzi azok végrehajtását.

(2) A szenátus javaslatot tesz a Fenntartónak az intézményfejlesztési terv elfogadására.

(3) A szenátus véleményt nyilvánít a rektori és magasabb vezetői pályázatokról.”

6. § Az NKE törvény 15. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az egyetemi tanári pályázatokat a szenátus bírálja el és rangsorolja. A rektor a rangsorolt pályázatot benyújtó személyek közül a Fenntartó egyetértésével választott jelölttel létesíthet jogviszonyt.”

7. § Az NKE törvény 18. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„18. § (1) A rektorhelyettest, a dékánt és a főtitkárt a rektor a Fenntartó előzetes egyetértésével bízza meg.

(2) Rektorhelyettesi, illetve dékáni vezetői megbízást egyetemi tanár és egyetemi docens kaphat.

(3) A gazdasági főigazgatót a rektor előterjesztésére a Fenntartó bízza meg, illetve vonja vissza vezetői megbízását az államháztartásért felelős miniszter előzetes tájékoztatása mellett.

(4) Az (1) bekezdés szerinti vezető megbízását - a saját kérésére vagy a szenátus javaslatára - a rektor a Fenntartó előzetes egyetértésével a határidő lejárta előtt visszavonhatja.”

8. § Az NKE törvény 35. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az Egyetem költségvetését a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében önálló címen kell biztosítani. Az igazságügyért felelős miniszter, a rendészetért felelős miniszter, az innovációért és technológiáért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, az oktatásért felelős miniszter, valamint a külpolitikáért felelős miniszter az Egyetemmel kötött megállapodás alapján kiegészítő jelleggel költségvetési támogatást biztosíthat az általa vezetett minisztérium költségvetési fejezetében.”

9. § Az NKE törvény 36. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A Fenntartó hivatalának költségvetése az Egyetem költségvetésében szerepel.

(4) Az Egyetem költségvetésében kell biztosítani

a) az (1) bekezdés kivételével, valamint a rendészeti igazgatási alapképzési szak biztonsági szakirányán a hallgatói juttatások és a doktori képzésben részt vevők támogatásának fedezetét,

b) az Egyetem engedélyezett költségvetési létszámának személyi juttatásait,

c) az egyéb személyi jellegű juttatások költségeit,

d) a (2) bekezdés kivételével az Egyetem teljes működésének költségeit a feladatellátás alapján,

e) a Fenntartó által jóváhagyott kutatási és fejlesztési programok támogatását,

f) a 13. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti vezényelt vezetői állomány illetményének Fenntartó által meghatározott vezetői illetményre történő kiegészítés költségeit.”

10. § Az NKE törvény 44. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza)

a) a Tanácsadó Testület és a Fenntartó hivatala működésének szabályait,”

2. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosítása

11. § A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 104. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény rendelkezéseit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre és az általa folytatott államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, továbbá nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatásra, valamint az intézményben foglalkoztatottakra, hallgatókra vonatkozóan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényben meghatározott eltéréssel kell alkalmazni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tekintetében:)

b) a rektor pályázatát az intézmény Fenntartója írja ki és a szenátus véleményezését követően dönt a rektorjelölt személyéről;”

3. A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosítása

12. § A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 68. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendszeresített szolgálati beosztásokat és azok besorolását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartója (a továbbiakban: Fenntartó) véleményének kikérésével a rendészetért felelős miniszter határozza meg. A szolgálati beosztás a Fenntartó egyetértésével szolgálati viszonyban nem álló személlyel is betölthető.”

4. A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény módosítása

13. § A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 53. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A vezénylésre alkalmazni kell az 50. § (3)-(6) bekezdését. Az NKE-nél rendszeresített szolgálati beosztásokat és azok besorolását az NKE Fenntartója véleményének kikérésével a miniszter rendeletben határozza meg.”

5. Záró rendelkezések

14. § Ez a törvény 2018. augusztus 15-én lép hatályba.


  Vissza az oldal tetejére