Időállapot: közlönyállapot (1992.VI.2.)

1992. évi XXXII. törvény

az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról * 

Magyarország történetének elmúlt fél évszázadában a különböző jellegű megkülönböztetéseken alapuló törvénysértések mérhetetlen károkat okoztak az ország polgárainak, a legsúlyosabb esetekben az életüktől, túlnyomórészt a szabadságuktól és javaiktól történő megfosztás által.

A sérelmek orvoslására alkotott törvények kötelezően írják elő, hogy a semmisnek tekintendő elítéléssel érintett személyek kárpótlásáról külön törvénynek kell rendelkeznie.

Az Országgyűlés a politikai okból életüktől és szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlása céljából – figyelemmel a nemzetgazdaság teherbíró képességére – a következő törvényt alkotja:

Általános rendelkezés

1. § Kárpótlás illeti meg e törvényben meghatározott esetekben azokat a személyeket, illetőleg hozzátartozóikat, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak.

Kárpótlás az élet elvesztéséért

2. § (1) Egy összegű, 1 000 000 forint kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha

a) a magyar bíróság törvénysértő vagy semmissé nyilvánított ítélete alapján hajtották végre a halálos ítéletet, vagy

b) a sérelmet elszenvedő a büntetőeljárás vagy a büntetőügyben hozott ítélet végrehajtása során olyan módon vesztette életét, hogy a halál bekövetkezésének kétséget kizáró oka az eljáró magyar hatóság szándékos közreműködése volt.

(2) Az (1) bekezdésben említett kárpótlásra az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő élő gyermeke és a még élő szülő, ezek hiányában – 500 000 forint kárpótlásra – az élő testvér jogosult.

(3) A (2) bekezdésben említett özvegy, gyermekek és szülők között az (1) bekezdésben említett összeget csoportonként és a csoporton belül egyenlő arányban kell felosztani. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kárpótlásra több testvér jogosult.

(4) Házassági tilalom alá eső egyházi személy esetén ha (2) bekezdésben említett élő jogosult nincs, 500 000 forint kárpótlásra az az egyházmegye jogosult, ahol a sérelmet elszenvedő szolgálatot teljesített.

Kárpótlás a szabadságelvonásért

3. § (1) A 6–8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért:

a) – szabadságvesztés büntetés, amelyet az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában, az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt szabtak ki;

– előzetes letartóztatás és minden olyan szabadságelvonás, amelyet az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában, az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárás keretében foganatosítottak;

– kényszergyógykezelés, amelyet az 1948. évi XLVIII. törvény 1–13. §-a alapján az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt rendeltek el;

b) magyar bíróság ítélete vagy magyar közigazgatási hatóság határozata alapján végrehajtott, zárt táborszerű fogvatartás (internálás, kényszermunka), közbiztonsági őrizet, kényszerlakhely kijelölés (kitelepítés);

c) közvetlenül a harcoló alakulatok kötelékében teljesített munkaszolgálat;

d) a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolás, továbbá a szovjet bíróság politikai indítékú ítélete, vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonás;

e) a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból külföldre történt deportálás.

(2) Az (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásában a szovjet hadifogságba esett katonát 1945. augusztus 1-jétől kényszermunkára hurcoltnak kell tekinteni.

(3) Az (1) bekezdés rendelkezései irányadóak azokra a törvény hatálybalépésekor Magyarországon élő magyar állampolgárokra is, akik bizonyítják, hogy nemzetiségi, vallási vagy politikai okból Magyarországnak a Párizsi Békeszerződésben rögzített határain kívül szenvedtek el szabadságvesztés büntetést vagy zárt, táborszerű fogvatartást.

4. § Kárpótlásra az a sérelmet szenvedett jogosult:

a) aki magyar állampolgár;

b) aki a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgár volt;

c) az a nem magyar állampolgár, aki a törvény hatálybalépésekor életvitelszerűen él Magyarországon, vagy haláláig életvitelszerűen Magyarországon élt.

5. § (1) A 3. § (1) bekezdésében említett sérelmekért kárpótlásra az életben lévő sérelmet szenvedett, halála esetén az jogosult, aki a szabadságelvonás idején és a sérelmet szenvedett halálakor vele házasságban élt (a továbbiakban: túlélő házastárs).

(2) Túlélő házastársnak kell tekinteni azt a személyt is, aki a sérelmet elszenvedővel a szabadságelvonás megszűnését követően az első házasságot kötötte és a sérelmet szenvedett halálakor vele házasságban élt.

6. § (1) Az életvitelszerűen Magyarországon élő kárpótlásra jogosultat választásától függően a 7. § szerint kiszámított havi életjáradék vagy kárpótlási jegy formájában megállapított kárpótlás illeti meg.

(2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó jogosultat a 7. § (3) bekezdése szerint kiszámított értékű kárpótlási jegy illeti meg.

(3) A túlélő házastársat a sérelmet elszenvedőnek járó kárpótlás 50%-a illeti meg.

(4) Ha a jogerős ítéletben halálbüntetést szabtak ki, de nem hajtották végre, a 3. § (1) bekezdésének a) pontja alapján járó kárpótlás összegét 20%-kal emelni kell.

7. § (1) A havi életjáradékot úgy kell kiszámítani, hogy a szabadságelvonás idejét el kell osztani a mellékletben meghatározott várható élettartammal, és az így kapott számot meg kell szorozni az alapösszeggel.

(2) Ha a szabadságelvonást elszenvedő meghalt, a jogosultnak járó életjáradékot a sérelmet elszenvedő születési idejének figyelembevételével az (1) bekezdés szerint kell kiszámítani.

(3) A kárpótlási jegyben folyósított kárpótlás összegét úgy kell kiszámítani, hogy a szabadságelvonásban töltött időt meg kell szorozni az alapösszeggel. A kárpótlásra jogosult az így kiszámított értékű kárpótlási jegyeket egyszerre kapja meg.

8. § (1) Az olyan sérelmet szenvedett esetén, akinél a szabadságelvonásban töltött időnek és a várható élettartamnak a hányadosa 0,05 vagy ennél kisebb, a kárpótlás összege a szabadságelvonásban töltött idő és az alapösszeg szorzata.

(2) A 30 napot meghaladó, de 6 hónapot el nem érő szabadságelvonás esetén a kárpótlás átalányjellegű;

2 hónap esetén: az alapösszeg;

3–4 hónap esetén: az alapösszeg kétszerese;

5–6 hónap esetén: az alapösszeg háromszorosa.

(3) E törvény alkalmazásában a megkezdett hónap teljes hónapnak számít.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kárpótlást a jogosult 2 év alatt 2 egyenlő részletben kapja meg.

9. § Ha a sérelmet szenvedett a szabadságelvonás ideje alatt meghalt, és a túlélő házastárs hosszabb időt nem bizonyít, az életjáradék kiszámításánál az alábbi időtartamokat kell figyelembe venni:

a) szabadságvesztés büntetés esetén azt az időtartamot, amelyre ítélték, életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés esetén 20 évet;

b) internálás esetén 1 év 6 hónapot, közbiztonsági őrizet esetén 6 hónapot, kényszerlakhely kijelölés esetén 2 évet;

c) munkaszolgálat esetén 2 évet;

d) a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolás esetén 3 évet;

e) a szovjet bíróság ítélete vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonás esetén azt az időtartamot, amelyre ítélték (kötelezték), ha pedig ez nem bizonyítható, 8 évet;

f) deportálás esetén 8 hónapot.

Vagyoni kárpótlás

10. § A 2. és 3. §-ban meghatározott sérelmekhez kapcsolódó – Magyarországnak a Párizsi Békeszerződésben rögzített határai között elszenvedett – tulajdoni és a bérlakás végleges elvételével okozott sérelmekre „a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról” szóló 1991. évi XXV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

11. § (1) Azt, aki a 10. §-ban foglaltak szerint vesztette el bérlakását az 1991. évi XXV. törvény 3. számú mellékletének a) pontja alapján kiszámított kárpótlás 50%-a, de legalább 50 000 Ft mértékű kárpótlás illeti meg.

(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott jogosult meghalt, a jogosultak körét az 1991. évi XXV. törvény 2. §-ának (2)–(5) bekezdése szerint kell megállapítani.

A kárpótlást kizáró okok

12. § (1) Nem jár kárpótlás azért a sérelemért, amiért a sérelmet elszenvedő vagy hozzátartozója a magyar államtól kártalanításban, kárpótlásban vagy visszatérítésben részesült.

(2) Nem kaphat kárpótlást az, akit az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában elismert alapjogok megsértéséért felelősség terhel, kivéve, ha bizonyítható, hogy az alapjogok megsértését követően a demokrácia érdekében kifejtett tevékenysége miatt büntetőeljárás következtében súlyos hátrányt szenvedett el.

(3) Nem kaphat kárpótlást az, aki

a) az államvédelmi szerveknek hivatásos állományú tagja volt;

b) karhatalmista volt;

c) az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében való részvétele miatt kitüntetésben részesült;

d) az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében önként részt vett.

Beszámítás a kárpótlásba

13. § Az e törvény alapján járó kárpótlásba beszámít a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 383–386. §-a alapján lefolytatott kártalanítási és visszatérítési eljárásban kifizetett előleg.

Eljárási szabályok

14. § E törvény alapján benyújtott kárpótlási kérelmek elbírálására az 1991. évi XXV. törvény 10–12. §-ában foglaltak az irányadók a következő eltérésekkel:

a) a jogosult e törvény hatálybalépését, illetve az elítélését törvénysértővé vagy semmissé nyilvánító jogerős bírósági határozat kézbesítését követő 4 hónapon belül az állandó lakóhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) kárrendezési hivatalhoz vagy az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz nyújthatja be a kárpótlás iránti kérelmét; a kárpótlás iránti kérelmeket első fokon az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal bírálja el;

b) az a) pontban előírt határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 40. §-ában foglaltak szerint van helye;

c) ha a 2. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott sérelem bekövetkezésének a körülményeit okirattal kétséget kizáróan nem lehet bizonyítani, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal az iratokat a további eljárás végett az illetékes bíróságnak küldi meg; a bíróság a Be. 356. §-ában *  foglalt szabályok szerinti eljárás lefolytatása után dönt; a bírósági eljárás jogerős befejezéséig az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal az eljárását felfüggeszti.

Adó- és illetékmentesség

15. § (1) E törvény alapján járó kárpótlás adómentes.

(2) A kárpótlással kapcsolatban minden közigazgatási, bírósági eljárás, továbbá minden okirat kiállítása illetékmentes.

A kárpótlás esedékessége

16. § (1) A kárpótlás esedékességének napja 1992. január 1.

(2) E törvény alapján kiadásra kerülő kárpótlási jegy az 1991. évi XXV. törvény 5. §-a szerint kamatozik.

17. § (1) A 7. § (3) és a 8. § (1)–(2) bekezdése alapján számítandó kárpótlás alapösszege 11 000 forint.

(2) A 7. § (1) bekezdésében említett alapösszeget az állami költségvetésről szóló törvényben megállapított előirányzat alapján a Kormány állapítja meg.

Egyéb rendelkezések

18. § Az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában foglalt bűncselekmények miatt történt elítélések semmisnek tekintendők. A semmissé nyilvánításra az 1990. évi XXVI. törvény 3. és 4. §-a irányadó.

19. § (1) Ha a terheltet 1989. október 23. előtt ítélték el, és e törvény hatálybalépése előtt törvényességi óvás vagy perújítás folytán megállapították, hogy kártalanításra, illetve visszatérítésre jogosult, választási jog illeti meg abban a kérdésben, hogy a Be. szabályai szerint kártalanítást, illetve visszatérítést, vagy a jelen törvény szerint kárpótlást igényel. E törvény és a Be. szabályai együttesen nem alkalmazhatók.

(2) Ha a terheltet 1989. október 23. előtt ítélték el, és e törvény hatálybalépése után törvényességi óvás vagy perújítás folytán megállapítják, hogy kártalanításra illetve visszatérítésre jogosult, az élet elvesztése, a szabadságelvonás és az ezekhez kapcsolódó vagyoni sérelem miatt kifizetendő kártalanításra e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

20. § (1) Az e törvényben említett szabadságelvonással kapcsolatos maradandó fogyatékosság vagy súlyos egészségkárosodás miatt a sérelmet szenvedett a nemzeti gondozás keretében külön juttatásban részesül.

(2) Annak a személynek a 2. § (2) bekezdésében említett hozzátartozója, aki olyan bűncselekménynek esett áldozatul, amellyel kapcsolatban az állam elmulasztotta érvényesíteni a büntetőigényét, és ezzel akadályozta a hozzátartozók polgári jogi igényének érvényesítését – a nemzeti gondozáson túlmenően – külön törvény alapján lesz kárpótlásra jogosult.

(3) A (2) bekezdésben említett törvényre vonatkozó törvényjavaslatot 1992. november 30-ig kell a kormánynak beterjesztenie az Országgyűléshez.

Hatálybalépés

21. § (1) Ez a törvény a kihirdetése napját követő 30. napon lép hatályba.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy megállapítsa e törvény végrehajtásához szükséges eljárási szabályokat és a kárpótlás folyósításának szabályait.

Melléklet az 1992. évi XXXII. törvény 7. §-ának (1) bekezdéséhez

A jogosult életkorának azt az életévet kell tekinteni, amelyet 1991. december 31-ig betöltött.

Várható élettartamként az alábbiakat kell figyelembe venni:

A jogosult életkora A várható élettartam hónapokban
években férfi
30 454 547
31 443 535
32 432 524
33 422 512
34 411 501
35 400 490
36 390 478
37 379 467
38 369 456
39 359 445
40 349 434
41 339 423
42 329 412
43 319 401
44 310 390
45 300 380
46 291 369
47 282 359
48 273 348
49 264 338
50 255 328
51 247 318
52 239 307
53 231 297
54 223 287
55 215 278
56 207 268
57 199 258
58 192 249
59 184 239
60 177 230
61 171 221
62 164 211
63 157 202
64 151 194
65 145 185
66 139 176
67 132 168
68 126 159
69 120 151
70 115 143
71 109 136
72 103 128
73 98 121
74 92 114
75 87 107
76 82 100
77 78 94
78 73 87
79 69 82
80 64 76
81 60 70
82 56 65
83 52 60
84 48 55
85 45 51
86 41 47
87 38 43
88 35 39
89 32 36
90 30 32
91 27 29
92 25 27
93 és ez életkor fölött 24 24