Időállapot: közlönyállapot (1992.VI.5.)

1992. évi XXXIV. törvény

a helyi önkormányzatok 1992. évi kiegészítő céltámogatásáról * 

Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok középiskolai tornaterem-építéshez és kollégiumi ellátáshoz kapcsolódó céltámogatásáról a következő törvényt alkotja:

1. § Az alap- és középfokú kollégiumi ellátást szolgáló fejlesztés, bővítés, felújítás, valamint a 162 négyzetméteres vagy ennél nagyobb alapterületű középiskolai tornaterem-építés céltámogatási feltételeit az 1. számú melléklet tartalmazza.

2. § Az 1. § szerinti célokhoz kapcsolódó és az önkormányzati igényekkel azonos összegű céltámogatások 1992. évi összege 1237,105 millió Ft. Ennek célonkénti és önkormányzatonkénti részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza.

3. § A saját forrás arányában csökkentett támogatásban

részesülnek a 3. számú mellékletben felsorolt helyi önkormányzatok, összesen 40,753 millió Ft összegben.

4. § Nem részesülnek központi támogatásban az 1. számú mellékletben felsorolt feltételeknek, vagy az e törvény céljainak meg nem felelő igényt beterjesztő helyi önkormányzatok. A támogatásban nem részesülő önkormányzatok nevét és a fejlesztési célokat a 4. számú melléklet tartalmazza.

5. § Az 1992. utáni években folytatódó beruházások központi támogatási összegének megállapítása az e törvényben megjelölt beruházási összköltség alapján történik.

6. § A helyi önkormányzatok a beruházással kapcsolatos fedezetigazolás kiadásakor az 1992. utáni évekre az ez évi céltámogatási arányt vehetik figyelembe.

7. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

1. számú melléklet az 1992. évi XXXIV. törvényhez

Az alap- és középfokú kollégiumi ellátást szolgáló fejlesztés, bővítés, felújítás, valamint a 162 négyzetméteres vagy ennél nagyobb alapterületű középiskolai tornaterem-építés céltámogatásának feltételei:

Cél Támogatás feltétele
1. A 162 m2-es vagy ennél nagyobb alapterületű középiskolai tornaterem építése. Támogatást igényelhet minden helyi önkormányzat az általa ellátott feladat feltételeinek megteremtéséhez. A támogatás mértéke 1992-ben 40%.
2. Alap- és középfokú diákotthoni ellátáshoz kapcsolódó fejlesztés, bővítés, felújítás. Támogatást igényelhet minden helyi önkormányzat az általa ellátott feladatok feltételeinek megteremtéséhez, az 5 millió Ft teljes költséget meghaladó fejlesztés, bővítés, felújítás esetében. Fejlesztésnek, bővítésnek tekintendő az alap- és középfokú kollégiumi férőhely-létesítéssel összefüggő beruházás. Felújításnak a meglévő kollégiumon végzett olyan állóeszközfenntartási tevékenység tekintendő, amely az elhasználódott épület eredeti állagát megközelítő vagy teljes helyreállítását eredményezi.
A támogatás tervezett mértéke 1992. évre 50%.

2. számú melléklet az 1992. évi XXXIV. törvényhez

Sorszám Önkormányzat neve Fejlesztési cél Teljes költség 1992. évi
támogatás
201 Középfokú oktatás, tornaterem
Támogatás mértéke: 40%
1. Abony Középiskolai tornaterem 70 000 12 000
2. Ajka Bercsényi Miklós Szakmunkásképző 19 930 2 660
3. Bátonyterenye 209. Sz. Ipari Szakközépiskola 45 000 8 000
4. Békéscsaba Gépipari Szakközépiskola 19 000 4 000
5. Budapest Főváros Teleki Blanka SzKI 41 500 12 000
6. Budapest V. kerület Déri Miksa SzKI 53 000 1 667
7. Budapest X. kerület Szent László Gimnázium 70 000 28 000
8. Budapest XV. kerület Sződliget u.-i középiskola 22 200 8 880
9. Cegléd Mg. Szakközépiskola 40 000 2 000
10. Csongrád Sághy Mihály Szakközépiskola 48 208 19 283
11. Győr Jedlik Ányos Ipari Szakközépiskola 55 250 5 520
12. Gyula Kertészeti Szakközépiskola 50 000 1 200
13. Hajdúnánás Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium 28 964 9 200
14. Hajdúszoboszló Gimnázium 35 000 800
15. Kaposvár Táncsics Gimnázium 32 000 12 800
16. Kecskemét Kocsis Pál Mg. Szakközépiskola 51 875 12 200
17. Kiskunfélegyháza Mg. és Élelmiszeripari Szakközépiskola 60 000 2 000
18. Komárom-Esztergom Megyei
Önkormányzat

Irinyi János Szakközépiskola, Nyergesújfalu

37 125

2 000
19. Mezőkövesd Szent László Gimnázium 25 000 4 000
20. Miskolc Belvárosi Középiskola 80 000 4 000
Sorszám Önkormányzat neve Fejlesztési cél Teljes költség 1992. évi
támogatás
21. Nagykanizsa Műszaki középiskola, tornaterem 61 500 23 850
22. Nagykanizsa Thury György Kereskedelmi
Szakközépiskola

54 000

4 000
23. Nyíregyháza Zrínyi Ilona Gimnázium 50 000 20 000
24. Ócsa Bolyai Gimnázium és SZKI 65 000 9 200
25. Pécel Mg. Szakközépiskola 95 588 13 817
26. Pécs Kodály Zoltán Gimnázium 87 500 11 500
27. Sárvár Tinódi Gimnázium 42 000 6 667
28. Szeged Fodor J. Gimnázium 54 000 4 000
29. Szeged Csonka János Gimnázium 54 000 4 000
30. Szeged Déri Miksa Szakközépiskola 54 000 4 000
31. Szekszárd Garay János Gimnázium 45 000 18 000
32. Szentgotthárd Vörösmarty Mihály Gimnázium 48 137 11 800
33. Szombathely Gépipari Szakközépiskola 52 000 5 300
34. Szombathely Herman Ottó Szakközépiskola 54 000 4 000
35. Szombathely Hefele Menyhért Szakközépiskola 50 000 4 000
36. Tiszakécske 651. Sz. Szakmunkásképző Intézet 26 000 6 333
37. Tolna Megyei Önkormányzat Tolnai Lajos Gimnázium, Gyönk 50 000 2 000
38. Tolna Megyei Önkormányzat Mezőgazdasági Szakközépiskola 60 000 8 000
39. Veszprém Megyei
Önkormányzat

Tetőfedő Szakmunkásképző

34 950

7 899
202 Alap- és középfokú oktatás, kollégium
Támogatás mértéke: 50%
40. Baja Magyarországi Németek Műv. Központ Diákotth.
300 071

105 000
41. Baktalórántháza Vay Ádám Gimnázium 9 440 2 720
42. Balatonboglár Középiskolai Kollégium 50 000 10 000
43. Balkány Általános Iskola 5 400 2 700
44. Bácsalmás 100 férőhelyes kollégium 87 500 26 250
Bácsszőlős
Kunbaja
45. Békés Megyei Önkormányzat Fogyatékosok ált. iskolája, Gyula 28 000 3 000
46. Békés Megyei Önkormányzat Magyarbánhegyesi Fogyatékos Iskola 12 000 3 000
47. Békés Megyei Önkormányzat Arany János Kollégium 20 000 4 000
48. Békéscsaba Középiskolai Diákotthon 12 500 3 750
49. Békéscsaba Jókai Mór Középiskola 24 500 5 000
50. Békésszentandrás Alapfokú Kollégium 5 000 500
51. Biharnagybajom Alapfokú Kollégium 10 000 2 500
52. Bonyhád Perczel Mór Kollégium 5 200 2 600
53. Bóly Német Nemzetiségi Kollégium 17 175 4 750
54. Budapest Főváros József Attila Kollégium 24 000 12 000
55. Budapest Főváros Ifjúsági Otthon, Sallai út 20 000 10 000
56. Budapest XXII. kerület Kápolna u.-i iskola 25 000 12 500
57. Csapi Alapfokú Kollégium 12 000 4 200
58. Debrecen Péchy Mihály Középiskola 20 000 3 000
59. Debrecen Balázsházy J. Mg.-i Szakközépiskola 53 300 9 150
Sorszám Önkormányzat neve Fejlesztési cél Teljes költség 1992. évi
támogatás
60. Edelény Középiskolai Kollégium 18 000 9 000
61. Eger Gép- és Műszeripari Szakközépiskola 12 000 6 000
62. Eger Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola
10 000

5 000
63. Eger Mg.-i Szakközépiskola 10 000 5 000
64. Encs Petőfi úti diákotthon 5 100 2 550
65. Fehérgyarmat Móricz Zsigmond Kollégium 18 232 9 116
66. Fonyód Középiskolai Kollégium 50 593 26 700
67. Füzesabony Középiskolai Kollégium 5 200 2 600
68. Gödöllő Madách Imre Szakközépiskola 18 380 3 000
69. Gyomaendrőd Kner Imre Gimnázium 7 000 3 500
70. Gyöngyös Vak Bottyán János Szakközépiskola 5 260 2 630
71. Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Győrffy István Kollégium 10 606 2 500
72. Hajdúszoboszló Széchenyi István Szakmunkásképző 5 000 2 500
73. Hajdúszoboszló Szép Ernő Kollégium 5 000 2 500
74. Hatvan Széchenyi István Szakközépiskola 14 950 4 500
75. Heves Középiskolai Kollégium 5 435 2 717
76. Heves Alapfokú Kollégium 5 561 2 781
77. Hortobágy Petőfi Sándor Általános Iskola 3 440 1 720
78. Hódmezővásárhely Cseresznyés Kollégium 11 704 4 600
79. Hódmezővásárhely Vendéglátó-ipari Szakközépiskola 16 000 5 000
80. Hódmezővásárhely 602. sz. Szakmunkásképző 15 700 4 850
81. Igal Alapfokú Kollégium 7 900 2 750
82. Jászberény Lehel Vezér Gimnázium 10 850 3 700
83. Jászberény Liska József Szakközépiskola 12 000 5 000
84. Jászdózsa Szakiskolai Kollégium 7 645 3 214
85. Kadarkút Diákotthon felújítás 6 000 2 000
86. Kalocsa Paksi köz, 3. Sz. Kollégium bővítése 47 700 6 000
87. Kalocsa Zrínyi Ilona Középiskola Leánykollégium 38 250 4 200
Dunafalva
88. Kalocsa Hunyadi János Fiúkollégium 48 380 5 400
Kiskunlacháza
89. Kalocsa
Borota
Dózsa György Mg.-i Szakközépiskola
Kollégium

23 750

3 000
90. Kaposvár Közlekedési Szakközépiskola Kollégiuma 31 743 8 200
91. Kecskemét és 22 település 607. Sz. Szakmunkásképző Kollégiuma 135 000 15 000
92. Kiskőrös Kollégium felújítása 5 200 1 500
93. Kiskunfélegyháza Kállai Éva Leánykollégium 15 750 1 000
94. Kiskunfélegyháza Petőfi Sándor SZKI Fiúkollégiuma 20 750 6 000
95. Kisszállás Diákotthon felújítása 6 000 1 350
96. Komárom-Esztergom Megyei
Önkormányzat
Kömlőd, diákotthon és rehabilitációs tornaterem
18 625

3 000
97. Komló Kazinczy Ferenc Szakközépiskola 11 802 1 650
98. Körmend 150 férőhelyes kollégium 50 000 25 000
99. Kunhegyes Dózsa György úti Diákotthon 30 000 1 100
100. Marcali Szakképző Diákotthon rek. 20 413 3 813
101. Marcali Gimnáziumi Diákotthon rek. 24 204 4 594
102. Martfű Cipőipari ISZKI és Szakközépiskola 8 000 1 000
103. Mátészalka Baross László Szakmunkásképző 262 063 78 600
Nyírcsaholy
104. Mátraszentimre Szlovák Nemzetiségi Kollégium 13 750 938
105. Miskolc Petőfi Sándor Fiúkollégium 27 498 2 600
106. Mór Perczel Mór Szakközépiskola 7 813 2 906
107. Nagyatád Középiskolai kollégium 15 000 7 500
108. Nagykanizsa Középiskolai leánykollégium 7 000 2 800
109. Nagykanizsa Cserháti Sándor Szakközépiskola
kollégiuma

37 000

8 000
110. Nagykálló Középiskolai kollégium 5 055 2 527
111. Nagykáta Középiskolai kollégium 5 589 2 795
Sorszám Önkormányzat neve Fejlesztési cél Teljes költség 1992. évi
támogatás
112. Nagykőrös Toldi M. Élelmiszeripari SZKI 8 000 2 000
113. Nyírbátor Hámán Kató Kollégium 16 000 3 200
114. Nyíregyháza Bolyai János Kollégium 22 576 11 288
115. Nyíregyháza Bessenyei György Kollégium 11 170 5 585
116. Nyíregyháza Városi Stadionban diákkollégium 21 556 5 625
117. Nyíregyháza Élelmiszeripari Szakmunkásképző 12 154 6 077
118. Oroszlány Kollégium 32 000 5 000
119. Pacsa Alapfokú Kollégium 19 012 8 130
120. Pápa 80 fős kollégium 53 000 26 500
121. Pest Megyei Önkormányzat Vasadi Ált. Iskola 5 200 2 600
122. Pécs Pollack Mihály Kollégium 135 000 20 000
123. Püspökladány Karacs Ferenc Gimnázium 6 000 3 000
124. Sárospatak Móricz Zsigmond Diákotthon 28 000 14 000
125. Sátoraljaújhely Középiskolai Leánykollégium 152 500 5 000
126. Siófok 523-as ISZI Diákotthon 13 000 6 500
127. Somogy Megyei Önkormányzat Kastélyépület rekonstrukció 17 550 4 650
128. Somogy Megyei Önkormányzat Somogyvár Diákotthon felújítása 9 852 2 000
129. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Önkormányzat

Tiszadobi Gyermekváros

7 600

3 800
130. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Önkormányzat

Tiszabercel Mg. Szakmunkásképző

5 200

2 600
131. Szarvas Gazdasági Tanintézet Kollégium 15 600 7 800
132. Szarvas Fiúkollégium 6 000 3 000
133. Szeged Déri Miksa Kollégium felújítása 61 388 17 500
134. Szeged Ortutay Gyula Kollégium 11 800 3 000
135. Szekszárd Eü.-i Szakközépiskola 7 500 3 750
136. Szekszárd II. Sz. Általános Iskola 11 652 5 826
137. Szentlőrinc Eszterházy-kastély 26 058 2 000
138. Szerencs Középiskolai Kollégium 101 400 10 250
139. Szolnok Vízügyi Szakközépiskola 8 100 3 000
140. Szolnok 633. Sz. Szakmunkásképző és Szakközépiskola
8 000

2 000
141. Szolnok Jendrassik György Szakközépiskola 30 000 10 281
142. Szombathely Savaria Szakközépiskola 62 000 3 000
143. Szombathely 411. Sz. ISZK 8 000 4 000
144. Szombathely 200 férőhelyes leánykollégium 60 000 30 000
145. Tiszakécske Móricz Zsigmond Diákotthon 6 094 3 047
146. Tokaj Középiskolai Kollégium 18 000 9 000
147. Tolna Megyei Önkormányzat Rózsa Ferenc Középiskola 62 500 18 750
148. Tolna Megyei Önkormányzat Palánki Kollégium 24 810 12 405
149. Tolna Megyei Önkormányzat Tolnai Lajos Gimnázium, Gyönk 20 000 5 000
150. Tolna Megyei Önkormányzat I. Sz. Kollégium 15 375 1 125
151. Tolna Megyei Önkormányzat II-III. Sz. Kollégium 6 100 3 050
152. Tolna Megyei Önkormányzat 505. Sz. Szakmunkásképző 9 860 4 930
153. Tolna Megyei Önkormányzat Iregszemcse 15 000 2 500
154. Törökszentmiklós 604. Sz. ISZK 11 168 4 988
155. Törökszentmiklós Székács Elemér Mg. Szakközépiskola 5 192 2 596
156. Újfehértó Bajcsy-Zsilinszky Középiskola 17 000 8 500
157. Vaja Alapfokú kollégium 15 000 3 000
158. Vác Karacs Teréz Kollégium 6 000 3 000
159. Veszprém Eötvös József Fiúkollégium 10 975 2 500
160. Veszprém Schönherz Z. Fiúkollégium 16 250 4 750
161. Veszprém Megyei Önkormányzat Tetőfedő Szakmunkásképző 97 360 27 505
162. Zala Megyei Önkormányzat Lenti, diákotthon 9600 2 400

3. számú melléklet az 1992. évi XXXIV. törvényhez

Sorszám Önkormányzat neve Fejlesztési cél Teljes költség 1992. évi
támogatás
201 Középfokú oktatás, tornaterem
Támogatás mértéke: 40%
1. Derecske I. Rákóczi György Gimnázium 52 500 11 300
2. Monor Szakmunkásképző 30 000 330
3. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat
Tornaterem, Tiszabercel

33 400

13 330
4. Tiszalök Teleki Blanka Gimnázium 21 000 2 000
202 Alap- és középfokú oktatás, kollégium
Támogatás mértéke: 50%
5. Baktalórántháza Mezőgazdasági Szakmunkásképző 34 604 8 993
6. Dombóvár Apáczai Cs. J. Szakközépiskola 9657 4800

4. számú melléklet az 1992. évi XXXIV. törvényhez

Sorszám Önkormányzat neve Fejlesztési cél
A céltámogatási feltételnek nem megfelelő igénybejelentések
1. Berettyóújfalu Többcélú tornaterem
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
2. Budapest VIII. kerület Vörösmarty Gimnázium
3. Kapuvár Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium
4. Kecskemét Széchenyi István SzKI Kollégium felújítás
5. Kecskemét Szent Miklós Leánykollégium
Izsák
Lajosmizse
Szentkirály
6. Kecskemét Szent Miklós Leánygimnázium, tornacsarnok
7. Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Mg. Szakközépiskola
8. Kiskunhalas Garbai S. Szakmunkásképző
9. Szigetvár Tornaterem
10. Tata József Attila Kollégium
11. Tata Jávorka Sándor Mg. Szakközépiskola
A törvény hatálya alá nem tartozó igénybejelentések
12. Abasár Általános iskolai tornaterem
13. Abasár Útépítés
14. Abasár Útépítés
15. Abasár Útépítés
16. Bajna Fogászati gép
17. Balatonlelle Egészségügyi gépbeszerzés
18. Balatonszemes Egészségügyi számítógépes hálózat
19. Batyk Alsó tagozatos általános iskola
20. Bácsbokod Általános iskolai tornacsarnok
21. Békés Szennyvíztisztító
22. Borsodszentgyörgy Általános iskolai tornaterem
23. Budapest XI. kerület Szennyvízcsatorna
24. Budapest XII. kerület Pannónia Sacra
25. Bükkábrány Szilárdhulladék-lerakó telep
26. Bükkábrány Egészségügyi gép-, műszerbeszerzés
27. Csapi Etnikai tornaterem
Sorszám Önkormányzat neve Fejlesztési cél
28. Csolnok Tornaterem
29. Csonkamindszent Mélyfúrású kút építése
30. Csonkamindszent Ivóvízellátás
31. Doboz Egészségügyi gép beszerzése
32. Edelény Szennyvízcsatorna
33. Edelény 4. Sz. Általános Iskola tornaterem
34. Egerszólát Egészségügyi gép-, műszerbeszerzés
35. Földes Általános iskolai tornaterem
36. Fülöp Általános iskolai tornaterem
37. Fülöpszállás Egészségügyi és szociális ellátás
38. Füzesabony Ivóvíz gerincvezeték
39. Gyöngyös Szociális férőhely bővítés
40. Hosszúhetény Egészségre ártalmas víz
41. Hódmezővásárhely Klauzál úti általános iskola
42. Kaba Általános iskolai tornaterem
43. Kadarkút Egészségügyi gép beszerzése
44. Kecskemét és 15 település Vízgazdálkodás
45. Kenyeri Tornaterem
46. Kispalád Alapfokú oktatás
47. Kistelek Egészségügyi számítógépes rendszer
48. Kistelek Ultrahangkészülék beszerzése
49. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szociális otthon bővítése
50. Kőrösszegapáti Körmösd puszta egyedi ivóvízellátása
51. Kővágószőlős Általános iskolai tornaterem
52. Libickozma Egyedi ivóvízellátás
53. Mezőnagymihály Általános iskolai tornaterem
54. Mezőpeterd Orvosi rendelő és községháza építése
55. Mezőtúr Kossuth úti iskola tornaterem
56. Mezőtúr Vízminőség-javítás
57. Mihályháza Tornaterem
58. Nagyatád Szennyvíztisztító
59. Nagykanizsa Zemplén Győző Általános Iskola tornaterem
60. Nagymaros Általános iskola rekonstrukció
61. Nagyszakácsi Orvosi minilabor
62. Naszály Tornaterem
63. Nádudvar Városi vízmű
64. Nyirád Általános iskolai tornaterem
65. Nyírbátor Báthori István Gimnázium
66. Nyírbátor Oktatási Centrum
67. Nyírbátor Tinódi Lantos Sebestyén Zeneiskola
68. Okány Általános iskolai ellátás fejlesztése
69. Ónod Egészségügyi gép-, műszerbeszerzés
70. Ónod Egészségügyi számítógépes hálózat
71. Pápa Szennyvízcsatorna
72. Pilis 2. Sz. Általános Iskola
73. Pusztakovácsi Tornaterem építése
74. Pusztaszabolcs Egészségügyi műszer beszerzése
75. Rákóczifalva Fogászati kezelő egység
76. Sásd Szennyvízcsatorna
77. Szabás Szennyvíztisztító
78. Szakáld Általános iskolai tantermek építése
79. Szarvas Egészségügyi gép-, műszerbeszerzés
80. Szarvas Szennyvízcsatorna
81. Szeged Kiskundorozsmai tornaterem
82. Szigliget Tornaterem
83. Szilvásvárad Szennyvízhálózat
84. Szilvásvárad Szennyvíztisztító
85. Szilvásvárad Általános iskolai tornaterem
86. Szulok Egészségügyi gép-, műszerbeszerzés
87. Tiszaderzs Tornaterem építés
88. Tiszaderzs Ivóvízvezeték építése
Sorszám Önkormányzat neve Fejlesztési cél
89. Tokod Tornaterem
90. Tokod Tornaterem
91. Tótkomlós Tanterembővítés
92. Ugod Tornaterem
93. Vaskút Szilárd és folyékony hulladéklerakó telep
94. Vaskút Nemzetiségi tanterem
95. Vámosgyörk Általános iskolai tornaterem
96. Véménd Általános iskolai tornaterem