Időállapot: közlönyállapot (1995.V.26.)

1995. évi XLII. törvény

az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről * 

Az Országgyűlés a helyi önkormányzati feladatkörbe tartozó, a köztisztasággal és a településtisztasággal, valamint az élet- és vagyonbiztonsággal összefüggő egyes – közszolgáltatás útján megvalósuló – közfeladatok ellátásának elősegítése érdekében a következő törvényt alkotja:

1. § (1) A helyi önkormányzat által szervezett, a települési szilárd és folyékony hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését biztosító helyi közszolgáltatással ellátott területen lévő ingatlan tulajdonosa, használója (a továbbiakban együtt: tulajdonos) az ingatlanon keletkező szilárd és folyékony hulladék elhelyezéséről – a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott módon – a helyi közszolgáltatás igénybevétele útján köteles gondoskodni, ha jogszabály vagy hatósági határozat eltérően nem rendelkezik.

(2) A helyi önkormányzat által szervezett, az e törvényben meghatározott kéményseprőipari közszolgáltatást a tulajdonos köteles igénybe venni.

(3) A helyi önkormányzat a kötelező közszolgáltatás elvégzésére nyilvános pályázatot hirdet meg. A település szilárd vagy folyékony hulladék elhelyezése esetén a pályázati kiírásnak kell tartalmaznia a hulladékártalmatlanító hely(ek) megjelölését.

2. § A helyi önkormányzat rendeletben állapítja meg:

a) a helyi közszolgáltatás megnevezését, a közszolgáltatással ellátott terület határait;

b) a nyilvánosan meghirdetett pályázatot elnyerő, a közszolgáltatást végző intézmény vagy szakvállalkozás (a továbbiakban együtt: szolgáltató) megnevezését, illetőleg annak a működési területnek a határait, amelyen belül a szolgáltató a közszolgáltatás teljes körét valamennyi tulajdonos tekintetében rendszeresen köteles ellátni;

c) a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a szolgáltató és a tulajdonos ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit, a szolgáltatásra vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemeit [Ptk. 226. § (1) bek.];

d) közüzemi szolgáltatás (Ptk. 388. §) esetén a közüzemi szerződés létrejöttének módját, valamint a szolgáltatás igénybevételének, korlátozásának, megtagadásának – jogszabályban nem rendezett – módját és feltételeit;

e) az érintett közfeladattal összefüggő – jogszabályban nem rendezett – helyi önkormányzati hatósági feladatot, hatáskört és szabálysértést;

f) az elvégzendő szolgáltatás alapján a tulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, a díj mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit, vagy a szolgáltatás ingyenességét.

3. § E törvény alkalmazásában

a) települési szilárd hulladék: az ingatlanon keletkező háztartási és egyéb szilárd halmazállapotú visszamaradt anyag, a veszélyes hulladék és a radioaktív hulladék kivételével;

b) települési folyékony hulladék: az ingatlanon keletkező és ott gyűjtött, tárolt szennyvíz és szennyvíziszap, a közcsatorna-hálózatba vezetett, valamint a termelési, szolgáltatási tevékenységből származó technológiai eredetű szennyvíz és szennyvíziszap kivételével;

c) települési szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására irányuló közszolgáltatás: a szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a szolgáltató rendelkezésére bocsátott hulladék elhelyezés céljából történő rendszeres elszállítása;

d) a települési folyékony hulladék elszállítására irányuló közszolgáltatás: a folyékony hulladék ideiglenes tárolására szolgáló létesítmény kiürítése és a folyékony hulladék elhelyezés céljából történő elszállítása;

e) a hulladék elhelyezésére irányuló közszolgáltatás: a hulladék ellenőrzött és rendezett lerakását (befogadását), illetőleg feldolgozását vagy ártalmatlanítását szolgáló létesítmény üzemeltetése;

f) kötelező kéményseprőipari közszolgáltatás: a lakásban, helyiségben lévő tüzelőberendezés égéstermékének elvezetésére szolgáló kémény és tartozékának, füstjáratának időszakos ellenőrzése, tisztítása, a kémény időszakos műszaki felülvizsgálata, a használatával összefüggő szakvélemény adása.

4. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a Polgári Törvénykönyvről szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvény 685. §-ának a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

„a) jogszabály: a törvény, a kormányrendelet, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak keretei között az önkormányzati rendelet; a 19. § (1) bekezdésének c) pontja, a 29. § (3) bekezdése, a 200. § (2) bekezdése, a 231. § (3) bekezdése, a 301. § (4) bekezdése, a 434. § (3)–(4) bekezdése, az 523. § (2) bekezdése és az 528. § (3) bekezdése tekintetében viszont valamennyi jogszabály;”

(3) A belügyminiszter, illetőleg a környezetvédelmi és a területfejlesztési miniszter rendeletben állapítja meg a kötelező közszolgáltatás szakmai követelményeit, valamint a tevékenység körét és az ellátásra való jogosultság feltételeit.

(4) Az e törvény végrehajtását szolgáló rendeletalkotásról a közszolgáltatást szervező helyi önkormányzat, a fővárosban Budapest Főváros Közgyűlése, közös intézmény [1990. LXV. tv. (Ötv.) 43. §] vagy körzeti szolgáltatás [Ötv. 69. § (2)–(5) bek.] esetén a közszolgáltatásban részesülő önkormányzat gondoskodik.