Az Országgyűlés abból a felismerésből kiindulva, hogy a felsőoktatás a magyar polgárosodásnak és gazdasági modernizációs folyamatoknak az egyik legfőbb tényezője, a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről a következő határozatot hozza:
1. Az Országgyűlés elfogadja az e határozat mellékletében megfogalmazott, a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó fő célkitűzéseket.
2. Az irányelvekben megfogalmazott célokat a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 1996. április 30-ig történő módosításával, valamint a kapcsolódó egyéb törvények és más jogszabályok módosításával, illetőleg megalkotásával kell elérni.
3. A fejlesztési célok ütemezett megvalósításához az 1993. évi LXXX. törvény 9. §-ának (1) bekezdésében megjelölt pénzügyi eszközök, a felsőoktatási rendszer hatékonyságának növeléséből származó megtakarítások, valamint egyéb hazai és külföldi támogatások szolgálnak forrásul.
4. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az irányelvekben megfogalmazottakat kormányzati munkája során tartsa szem előtt, és érvényesítse; a fejlesztési célkitűzések megvalósítása érdekében a határozat kihirdetésétől számított 60 napon belül dolgozza ki a rövid és hosszú távú feladatokra vonatkozó cselekvési tervét és jogalkotási programját.
5. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy az irányelvekben foglaltak megvalósulásáról kétévenként, első ízben 1997. december 31-ig számoljon be.
A felsőoktatás fejlesztésének szüksége a fejlett országok azon általános tapasztalatából ered, hogy a felsőoktatásban folyó képzés, kutatás és fejlesztés magas színvonala és hatékonysága elengedhetetlen a gazdaság stabilitása és a gazdasági növekedés biztosítása, a piacgazdaság egészséges működése, az európai integrációban való részvétel és a nemzetközi gazdasági verseny kihívásaira adandó válaszok megfogalmazása érdekében.
A felsőoktatás az a társadalmi szervezetrendszer, amely egyszerre képes a nemzeti és egyetemes műveltség hagyományait megőrizni, átörökíteni és gazdagítani, a legkorszerűbb nemzetközi követelményeknek megfelelni s ugyanakkor azokat a társadalom és a gazdaság számára közvetíteni. A képzettség szintjének és minőségének kiemelt a szerepe a felnövekvő generációk munkaerőpiaci esélyeinek növelésében. Ugyancsak meghatározó az egyetemek és főiskolák szerepe, szellemiségük kisugárzó hatása az ország, a regionális és a helyi társadalmak szerveződésében, kulturális életében, értékvilágának alakulásában, valamint az ország nemzetközi tekintélyének formálásában, gazdasági, kulturális és diplomáciai kapcsolataiban. A felsőoktatás hagyományosan az egyik legfőbb letéteményese a tudomány művelésének, amelyben hazánk nemzetközi viszonylatban számottevő sikereket ért el eddig is.
Az Országgyűlés elengedhetetlennek tartja, hogy a felsőoktatás fejlesztésében meghatározóak legyenek a társadalmi értékek és igények, a nemzeti célok, a szakmai értékek, összhangban az ország anyagi lehetőségeivel és a központi költségvetés lehetséges tehervállalási képességével a felsőoktatás fejlesztésének kitüntetett értékei a következők:
minőség – mind a képzési rend és a működési modellek átalakítása, mind az intézmények szervezetének fejlesztése, mind pedig a finanszírozás módjának megváltoztatása a felsőoktatásban folyó oktatás, művészeti képzés és tudományos tevékenység színvonalának megőrzését, lehetőség szerinti emelését szolgálja;
nyitottság – a képzés nyílttá válik, a továbbtanulni vágyó polgárok számára esélyt adva a tudásszerzésre, a pályára való felkészülésre, a továbbképzésre és a pályamódosításra;
szabad választás – egy rugalmas szerkezetű, átjárható és a tudás folyamatos bővítését lehetővé tevő képzési rendszer keretében a felsőoktatási intézmények oktatási kínálata megteremti a feltételeit annak, hogy a hallgatók saját igényeik szerint tervezzék és alakítsák tanulmányaikat;
az esélyek kiegyenlítődése – a felsőoktatás nyitottá válása a szociális helyzetük miatt hátrányban lévő fiatalok számára is lehetővé teszi a felsőfokú képzésben való részvételt, ha a hallgatói juttatások és a tandíjkedvezmények igazságosan és célzottan elosztva támogatják őket;
méltányos tehermegosztás – a döntően a polgárok adóiból finanszírozott képzési költségekhez a felsőoktatás hallgatói is hozzájárulnak a tandíj-kötelezettség keretében;
elszámoltathatóság és hatékonyság – a felsőoktatás átláthatóvá, alakíthatóvá és ellenőrizhetővé válik a hallgatók, az adófizetők és a munkaadók számára egyaránt, a rendelkezésre álló feltételek ésszerű hasznosításával növelhető a hatékonyság;
a társadalmi-gazdasági szféra és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése – a felhasználók igényei megfogalmazhatóvá, megjeleníthetővé válnak, kölcsönös előnyökön nyugvó kapcsolatrendszer alakul ki, a társadalom és a gazdaság képviselői mind országos, mind intézményi szinten részt vesznek a minőségbiztosításban és a finanszírozási döntéshozatali folyamatokban;
autonómia – a tudományművelés és a művészi tevékenység sajátossága a szakmai munka autonómiája, ami egyszerre hatja át az oktatás, a kutatás folyamatát, valamint az ennek keretet adó intézmények szerveződését;
versenysemlegesség – a tulajdonosi jogból fakadó kötelezettségeken túl a költségvetési és pályázati források elnyerésének lehetőségében a fenntartó személyétől függetlenül a minőség szempontjai érvényesülnek.
Az Országgyűlés jelen határozatával, törvényhozói munkájával és a Kormány felsőoktatással kapcsolatos tevékenységének fokozott ellenőrzésével kifejezi elkötelezettségét a felsőoktatás fejlesztése, a szellemi és anyagi erőforrások összpontosítása, rendszerének minőségelvű átalakítása és az ifjúság szakmai és társadalmi felemelkedése és érvényesülése mellett.
Az 1993-ban elfogadott a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) megteremtette a magyar felsőoktatás átalakulásának legfontosabb feltételeit. Létrehozta az autonóm felsőoktatás alapvető testületeit, az Országos Akkreditációs Bizottságot és a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsot. Megszüntette a felsőoktatásnak szaktárcák szerinti széttagoltságát, és egy tárca felelősségévé tette az állami feladatok ellátását. Megőrizte azonban a katonai és rendészeti felsőoktatási intézmények tekintetében azok sajátosságait. A doktori és mesterképzés törvényi és anyagi feltételeinek megteremtésével lehetővé vált a tudományos és a művészi tevékenység kereteinek kibővítése, s a nemzetközi folyamatokba való kapcsolódás újabb formái alakultak ki.
Az Ftv. hatálybalépése ugyanakkor nem oldott föl több, a korábbi kedvezőtlen folyamatok továbbéléséből származó ellentmondást.
Az elmúlt évek pozitív változásai ellenére még mindig viszonylag alacsonyak a hallgatói létszámok: a megfelelő korosztálynak mindössze 17%-a vesz részt felsőoktatási képzésben, szemben az európai 30%-os átlaggal. 1994-ben 50 873 jelentkező nem jutott be a felsőoktatásba, és – határozott azonnali intézkedés hiányában – hasonló helyzet várható 1995-ben is. Ezek az arányok oktatáspolitikailag akkor sem vállalhatók, ha az adatok nem választhatók el egy demográfiai csúcstól, és ha az alacsony lemorzsolódási százalék miatt a diplomások és az egy évben kiadott diplomák számának a munkaképes lakosság létszámához viszonyított aránya még közel áll az európai átlagokhoz. Szükséges tehát a képzés folyamán a minőségi szelekció erősítése, biztosítva összességében a diploma-kibocsátás szinten tartását. A felsőfokú szakképzésben továbbtanulók száma a piaci szférában folyamatosan emelkedik. Azonban e képzések – jogi és tartalmi szempontból – esetlegesen kapcsolódnak a felsőoktatási intézményekhez, s a hallgatók jogállása is sok esetben rendezetlen.
Továbbra is megmaradt az intézményrendszer széttagoltsága, ami alacsony hatékonyságú és gazdaságtalan működést, felesleges párhuzamos kapacitásokat, túlszakosodást, szegényes oktatási kínálatot eredményez, és szűkíti az átjárhatóságot. Az oktatók és az egyéb dolgozók aránya a hallgatólétszámhoz képest több területen magas – erre utalnak az Állami Számvevőszék, az OECD, a Világbank és más intézmények, testületek jelentései. Érintetlen maradt a bázisfinanszírozás, és a merev központi pénzügyi szabályozás. Nem alakult ki széles körben hatékony intézményi menedzsment. A fejlesztés során a szakterületi sajátosságokat szem előtt kell tartani, különös tekintettel a katonai és rendészeti felsőoktatási intézményekre.
1. A fejlesztés egyik fő célja a hallgatói létszám jelentős, de szakterületenként és képzési szintenként eltérő mértékű növelése. A felsőoktatásba bejutók országos arányának el kell érnie a fejlett demokratikus társadalmakban elért szintet, mely általában nem alacsonyabb a korosztály 30%-ánál. Jelentős létszámnövelést különösen a rövidebb idejű képzési formákban és részben az általános alapozást nyújtó egyetemi képzésekben indokolt elérni. A szakterületenként differenciált aktuális létszámnövekedést, illetve -csökkenést munkaerőpiaci prognózisok alapján célszerű meghatározni. Biztosítani kell a közoktatásból a felsőoktatásba való átkerülés egyszerűsítésével a felsőoktatás és a közoktatás harmóniáját, a felvételi vizsgák szerepének visszaszorítását, figyelemmel a szakterületi sajátosságokra.
A pályakezdő munkanélküliség mérséklésének egyik leghatékonyabb módja az oktatás, mely egyúttal a benne résztvevők munkaerőpiaci esélyeit is növeli. Bármely képzési szinten, illetve képzési formában részt vevő hallgatóknak hallgatói jogviszonyt kell biztosítani.
2. Cél az átjárható, rugalmas képzési szintek kialakítása. A felsőoktatás befogadóképességének növelését szolgálja a többszintű képzési szerkezet kialakítása, mely lehetővé teszi, hogy az alsóbb képzési szinteken jelentkező magas hallgatói létszám minőségi szelekciója révén csak a legrátermettebbek jussanak a magasabb képzési szintekre. Az Ftv. módosításával meg kell határozni az egymáshoz illesztett képzési szintek rendszerét, mely a főiskolai és az egyetemi képzés eltérő jellegének megtartásával tartalmazza az egyszintű főiskolai és a többszintű egyetemi alapképzést, az egyetemi és főiskolai posztgraduális továbbképzéseket, valamint a doktori (PhD) képzést.
3. A korszerű felsőoktatási rendszerekben a nappali képzési formák mellett, azokat kiegészítve az esti, levelező (a továbbiakban: részidős) és távoktatási formák szerepe folyamatosan növekszik, takarékosabbá téve a képzést, növelve a hallgatólétszámot és szabadabbá téve a tanulás és továbbképzés folyamatát. A felsőoktatás fejlesztésének egyik célja e folyamat erősítése. Ennek érdekében ki kell alakítani a nappalitól eltérő oktatási formák módszertani egységesítését és minőségbiztosítását. A délutáni, a vakációs és a hétvégi idő kitöltésével a részidős és a távoktatási formák komoly lehetőséget nyújtanak a személyi és tárgyi feltételek gazdaságosabb felhasználására. Az új képzési formák keretében kialakulhat a programkihelyezés rendszere, mely lehetővé teszi a kisebb intézmények számára is a gyors és olcsó kínálatnövelést.
4. A felsőoktatási képzés hatékonyságának, egyszersmind a szerzett tudás alkalmazhatóságának záloga az önálló hallgatói munka szerepének és súlyának növekedése az oktatási folyamatban. A jelenlegi, gyorsan változó körülmények között nagy szükség van a különben jó felkészültségű diplomások nagyobb önállóságára, problémafelismerő és -megoldó, döntésvállaló képességük növekedésére. Ehhez az oktatási módok szervezeti kereteinek átalakítása vezethet, ami együtt jár a heti kötött óraszámok csökkentésével és az önálló hallgatói munka- és feladatmegoldás növelésével. Az oktatói munkában új szemléletet kíván, és új feladatot jelent elsősorban a magasabb képzési szinteken az egyéni foglalkozások szerepének jelentős növekedése. Az intézmények oktatást és tanulást segítő háttérszolgáltatásait és infrastruktúráját az erőforrások célirányos felhasználásával úgy kell fejleszteni, hogy ezen szolgáltatások minél szélesebb körben és idősávban legyenek elérhetőek a hallgatók számára.
5. A hallgatószám növelésének és a felsőoktatás kiegyenlített színvonalának alapfeltétele az átjárhatóság és a tanulmányok folytathatóságának megteremtése. Így a képzési szintek között időveszteség nélkül is lehetővé válik a hallgatóknak, hogy tanulmányaikat – a következő szinten – folytathassák. E cél elérését a kreditrendszer általánosan egységes országos standardjainak és az erre épülő szakterületi kreditrendszer kidolgozása és bevezetése biztosítja. A kreditrendszer kidolgozása során figyelembe kell venni az európai integráció követelményeit is.
6. A minőségi fejlesztés eszköze a felsőoktatás szakmai autonómiájának és a felhasználói érdekeknek az együttes érvényesítése az akkreditáció folyamatában, valamint a programakkreditáció és az intézményi akkreditáció elvi elválasztása. A minőséget tanúsító akkreditáció mellett ki kell építeni a felsőoktatáson belül autonóm módon működő minőségbiztosítási rendszereket, az eljárásokat a nemzetközi követelményekhez igazítva.
Az akkreditációs szervezetekbe be kell vonni a szakmai testületeket (a kamarákat, a tudományos és művészeti társaságokat) és a munkaadói szféra képviseleteit. A szakmai testületek bevonásával képzési területenként kell kialakítani a programakkreditációban alkalmazott egységes standardokat (képesítési követelményeket) és az intézményi akkreditáció országos minősítési követelményeit.
7. A felsőoktatás finanszírozási rendszerének átalakítása során a képzési kiadások, valamint részben a létesítmény-fenntartási kiadások normatív meghatározására kell áttérni. E normatívák kidolgozása alapos oktatásszervezési és közgazdasági elemzést igényel. Az indokolatlan kötöttségek megszüntetésével növelni kell az intézmények gazdasági önállóságát, törekedni kell a központi költségvetésen kívüli források fokozatos növelésére, s a szakmai és gazdasági racionalitás követelményeit egyaránt szem előtt tartva az intézmények gazdálkodását lényegesen hatékonyabbá szükséges tenni.
A tandíjbevétel az intézmények számára biztosít kiegészítő fejlesztési forrást. A tandíjrendszer bevezetésével és mindenkori módosításával egyidejűleg a hallgatói juttatások rendszerét is úgy kell alakítani, hogy csökkentse az esélykülönbségeket. A támogatásra jogosultság folyamatos követésére teljes hallgatói adatbázis kiépítése szükséges.
8. A versenysemlegesség szempontjából a nem állami intézmények körében elengedhetetlen az intézményalapítás és a képzés szabadságának biztosítása, a versenyösztönző és piacépítő állami szerepvállalás. Ki kell dolgozni az intézményi működési engedélyek kiadásának nyilvános feltételrendszerét és folyamatát.
9. Hatékonysági vizsgálatok elvégzése mellett bővíteni kell az intézményirányítás és -működtetés jelenlegi formáit, hosszabb távon ki kell dolgozni a közalapítványi tulajdonba adás feltételeit, hogy mód nyíljék a ráfordításigény mérséklésére, és központi költségvetési támogatáson túli források fokozottabb bevonására. Biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a képzési kínálatot a munkaadói csoportok és a helyi társadalom igényei is befolyásolhassák. Bővíteni kell az önálló intézményi gazdálkodás közgazdasági és jogi kereteit a biztonságos gazdálkodás követelményének egyidejű erősítése mellett, korszerűsíteni kell az intézményi szervezeti és vezetési struktúrát, kialakítva a hatékonyan működő, professzionális intézményi menedzsmentet.
10. A felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében olyan elsődleges állami szempontokat kell megfogalmazni, amelyek a fejlesztést a munkaerőpiac által a jövőben leginkább elismert területekre irányítják. A felsőoktatási intézmények integrációs törekvéseivel kapcsolatban bővíteni kell az Ftv. módosítása során a jogi kereteket, lehetővé téve a szorosabb helyi együttműködést. A fejlesztési források elosztásánál meg kell követelni az integrációs törekvéseket, mint amilyen az egységes vezetés és stratégiai tervezés, a közös gazdálkodási rendszer és pénzügyi menedzsment, a közös infrastruktúra-felhasználás, az ingatlan-átcsoportosítás, a szak- és programintegráció, az átjárhatóság. A meglévő működési és a többletforrásokat az eltúlzott mértékű eszközbeszerzések helyett szervezési és információs jellegű infrastrukturális beruházásokra (intézményvezetés, -szervezés, gazdasági, tanulmányi, adminisztrációs osztályok korszerűsítése, intézményi információs, minőségbiztosító rendszerek, oktatástechnológia stb.), valamint a tudományos munka lehetőségeit javító beruházásokra (könyvtárak, műszerek, laboratóriumok) kell fordítani.
11. A közoktatás és szakképzés fejlődése szükségessé teszi a tanító- és tanárképzés kialakult szerkezetének a főiskolai intézményrendszer értékeit megőrző korszerűsítését és minőségi fejlesztését. Cél az egységes tanárképzés feltételeinek biztosítása.
A tananyagban és az oktatásszervezésben végbement változások alapján ki kell alakítani a pedagógusok általános és kötelező továbbképzését és az ezzel összefüggő minősítési rendszert. A kialakítandó országos hálózatban a képzés és a minősítés tartalmi feladataiért a pedagógusképző intézmények felelősek, a szervezését pedig a közoktatási törvény keretei szabályozzák.
12. Az Ftv. módosításával a felsőoktatás és a felsőoktatási intézmények működésének szerves részévé kell tenni az iskolarendszerű felsőfokú szakképzés („post-secondary” képzés) egyes programjait. A gazdag piaci kínálatból azok a programok kapcsolódhatnak a felsőoktatáshoz, amelyek ismeretanyagának egy részét valamely felsőoktatási szak vagy program részeként akkreditálják. E felsőfokú szakképzési programok kettős feltételeknek kell hogy megfeleljenek: egyrészt az Országos Képzési Jegyzék előírásai szerinti szakmai követelményeknek, másrészt – valamely felsőoktatási intézmény erre vonatkozó befogadó nyilatkozata alapján – a felsőoktatási akkreditációs követelményeknek. A felsőoktatási intézményben folyó felsőfokú szakképzésnek részben költségvetési forrást, a benne résztvevőknek hallgatói jogviszonyt kell biztosítani.
13. A tudományos kutatómunka intézményi bázisát, közreműködőit és eszközrendszerét ma nagyobbrészt a felsőoktatás biztosítja. Az akadémiai és a csökkenő számú ágazati kutatóintézetek tudományos munkatársai nélkülözhetetlen intellektuális kapacitást jelenthetnek a felsőoktatás számára. Cél, hogy a kutatóintézeti munkatársak – a szabad intézményválasztás figyelembevételével és az intézmény befogadó szándékának függvényében – fokozottabban kapcsolódjanak be a felsőoktatásba, és e tevékenységük legyen intézeti munkájuk értékelt része.
Támogatni kell a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézmények közötti kutatási-oktatási együttműködést, a szervezeti kapcsolódást közös tanszék létesítésével, vagy oly módon is, hogy újabb önálló kutatócsoportok, intézetek váljanak egyetemi támogatott kutatóhellyé, illetőleg egyetemi szervezeti egységgé.
Az egyetemek meghatározó feladata az alapkutatások, valamint az interdiszciplináris jellegű kutatások folytatása, és valamennyi felsőoktatási intézményben szükséges az alkalmazott és a fejlesztő jellegű kutatások erősítése. Alapvető a nemzetközi tudományos kapcsolatok kiszélesítése, a nemzetközi kutatási projektekben való részvétel.
14. A felsőoktatás biztosítja az ország számára létfontosságú tudományágakban a kutatói utánpótlást. A tudományos doktori fokozat (PhD) értékét meg kell óvni, s ennek érdekében a korábbi egyetemi doktori fokozat (cím) PhD-vé történő átminősítését józan keretek közé kell szorítani, s minden korábbinál igényesebb vizsgarendszert kell működtetni a képzés folyamán biztosítva az elbírálás színvonalát és függetlenségét.
A doktorjelölteknek részt kell venniük az oktatási feladatok ellátásában, ez szakmailag előrevivő, ugyanakkor az intézményrendszer szempontjából gazdaságos, kapacitásnövelő tényező, és hozzájárul az oktatói mobilitáshoz.
15. A felsőoktatási intézményekben az oktatók körében jelentkező kontraszelekciónak, illetőleg az oktatói kapacitás intézmények közötti szétaprózódásának egyik legfőbb oka az oktatók bérének alacsony volta. A foglalkoztatási formákat rugalmasabbá kell tenni, és oktatói követelményrendszert kell érvényre juttatni. Az oktatói munkaterhelés intézményi standardjainak kidolgozásával, valamint a minőségi követelmények érvényesítésével összefüggésben felül kell vizsgálni a közalkalmazottak előmeneteli és illetményrendszerét. Az oktatói követelményrendszer elemét kell képeznie – a csökkenő óraszámmal összefüggésben – a hallgatói konzultációs igény kielégítésének.
A minőségi követelmények érvényesítésében kulcsfontosságú az Ftv. által bevezetett habilitáció intézménye, amely nemcsak az előadókészség elbírálásán, hanem az egyéni tudományos tevékenységen is alapul. A habilitációval kapcsolatban el kell kerülni az intézményi belterjesség veszélyét, ott, ahol erre lehetőség van, az elbírálásba be kell vonni a nemzetközi tudományos közvélemény képviselőit.
Az oktatói és tudományos utánpótlás magas színvonalon való biztosításának jelentős forrása a posztdoktori ösztöndíjrendszer bővítése.
