Időállapot: közlönyállapot (1997.VI.13.)

62/1997. (VI. 13.) OGY határozat

a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról * 

1. Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 35. §-ának (2) bekezdése alapján - a társadalmi szervezetek támogatására, a Tv. 1. számú mellékletének I. Országgyűlési fejezet 8. címében biztosított 258,5 millió forintot a határozat mellékletének I-V. fejezetében foglaltak szerint osztja fel.

2. E költségvetési támogatás a társadalmi szervezetek szervezeti és működési költségeinek fedezésére szolgál.

3. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:

a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,

b) félévenként, amennyiben az érintett szervezet támogatása meghaladja a 3 millió forintot.

4. Ha ezen országgyűlési határozati javaslat alapján támogatásban részesített valamely társadalmi szervezet év közben szétválik és az így létrejött új szervezetek tevékenységi köre együttesen megfelel a szétválás előtti szervezet tevékenységi körének, úgy a fel nem használt költségvetési támogatást létszámarányosan kell elosztani.

5. Amennyiben a társadalmi szervezet év közben feloszlással, illetőleg megszűnésének megállapításával szűnik meg, a fel nem használt támogatási összeget vissza kell utalnia a Pénzügyminisztérium „Pártok és társadalmi szervezetek támogatása” kiadási számlára. A támogatás felhasználásáról szóló írásbeli beszámolót és elszámolást a feloszlás, illetőleg a megszűnés kimondásának napjától számított 60 napon belül a Társadalmi Szervezetek Költségvetési Támogatását Előkészítő Bizottságnak benyújtja.

6. A támogatásban részesített társadalmi szervezet az elnyert összeget csak a támogatott tevékenységre fordíthatja. Azt a pályázat benyújtásakor meglévő saját tagszervezetein kívül más szervezetnek tovább nem adhatja.

7. A támogatásban részesített társadalmi szervezet az elnyert összeg felhasználásáról köteles részletes írásbeli beszámolót és tételes elszámolást készíteni az Országgyűlés számára. A beszámolót és az elszámolást a tevékenység befejezését követően, de legkésőbb az 1998. évi költségvetési támogatás elnyerése iránti pályázattal együttesen kell benyújtani. Amennyiben a társadalmi szervezet az 1998. évi költségvetési támogatás elnyerése érdekében pályázatot nem nyújt be, a beszámolót és elszámolást legkésőbb 1998. március 1. napjáig köteles az Országgyűlésnek benyújtani.

8. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 121. §-a alapján történik.

Melléklet a 62/1997. (VI. 13.) OGY határozathoz

Társadalmi szervezetek támogatása

Sor-szám Szervezetek Támogatás összege 1997. évre
(E Ft)
I. Egészségügyi, rehabilitációs, prevenciós és egészségmegőrzési, szociálpolitikai, valamint a karitatív társadalmi szervezetek
1. „Akarat” Diáksport Egyesület 1 500
2. „DELTA” Országos Katasztrófa Mentő Csoport 200
3. „Egészséges Ifjúságért” Szövetség 300
4. „Józan Élet” Egészség- és Családvédő Országos Szövetség 700
5. „Képpel-Jellel” Beszédképtelen Mozgássérültek Szülői Egyesülete 800
6. „LÁNC” Egészségkárosodott Emberek Szervezeteinek Szövetsége 800
7. „MÁTRIX” Szenvedélybetegek Hozzátartozóinak Egyesülete 600
8. „Pápai Páriz” Egészségnevelési Országos Egyesület 500
9. „SALUS” Egészségügyi Jogvédelmi Társadalmi Szervezet 240
10. „Szent István” Szeretet Szolgálata 1 000
11. „Szolgálat” Közösségi Lélekvédő Egyesület 150
12. „Szülők a hallássérült gyermekekért” Egyesület 750
13. „Vitalis” Életvédők Egyesülete 50
14. A Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete 500
15. Alkohol Drogsegély Ambulancia 50
16. Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége 800
17. Asztmás Betegek Országos Szövetsége 650
18. Autisták Érdekvédelmi Egyesülete 800
19. Bárka Egyesület 1 400
20. Belszervi (krónikus) Betegek, Rokkantak Országos Egyesülete 200
21. Belszervi Betegek Rokkantak Kunsági Egyesülete 200
22. Börtönben Élők Mentális és Szociális Gondozó Szolgálata 750
23. Conditio Humana Egyesület 1 300
24. Cukorbetegek Budapesti Egyesülete 500
25. Családalapítók Egyesülete 200
26. Csecsemőotthonok Országos Szövetsége 200
27. DÉMOSZTHENÉSZ Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete 780
28. Dinamikus Pszichológiai és Pszichiátriai Egyesület 200
29. Drog Stop Budapest Egyesület 400
30. Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége 400
31. ÉGISZ Lelki Sérültek Országos Családi Egyesülete 100
32. Első Magyar Vidéki Nőegylet 200
33. Észak-Magyarországi és Budapesti ASB Szamaritánus Egészségügyi és Házi
Szociális Gondozó Szolgálat Egyesület

1 000
34. Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület 600
35. Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület 1 000
36. Felnőtt CF Betegek Egyesülete 900
37. Gyöngyház Egyesület 400
38. Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége 500
39. Halmozottan Sérültek Szülőszövetsége 1 300
40. Holocaust Áldozatok Magyarországi Szövetsége 50
41. Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága 200
42. Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság 500
43. Kiút Szociális és Mentalhygiénés Egyesület 500
44. Lélek-Hang Egyesület 350
45. Létminimum Alatt Élők Társasága 550
46. Liga az Agyi Érbetegségek Ellen 300
47. Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete 800
48. Magzatvédő Társaság 400
49. Magyar Ápolási Egyesület 500
50. Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége 1 000
51. Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság 200
52. Magyar Családterápiás Egyesület 80
53. Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 200
54. Magyar Egészségügyi Társaság 500
55. Magyar Fogorvosok Egyesülete 150
56. Magyar Gyermekorvosok Társasága 200
57. Magyar Gyógytornászok Társasága 350
58. Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége 500
59. Magyar Hemofilia Egyesület 900
60. Magyar Hospice Egyesület 1 000
61. Magyar ILCO Szövetség 1 700
62. Magyar Johannita Segítő Szolgálat 1 500
63. Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesület 1 000
64. Magyar Karitász - Caritas Hungarica 2 000
65. Magyar Kékkereszt Egyesület 750
66. Magyar Kórházszövetség 200
67. Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége 500
68. Magyar Mentálhigiénés Szövetség 150
69. Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége 1 500
70. Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége 300
71. Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 1 500
72. Magyar Pszichiátriai Társaság 200
73. Magyar Pszichodráma Egyesület 200
74. Magyar Pszichofiziológiai és Egészséglélektani Társaság 200
75. Magyar Rákellenes Liga 1 450
76. Magyar Szív Egyesület 800
77. Magyar Szociálpszichiátriai Társaság 200
78. Magyar Táplálékallergia Munkaközösség Egyesület 200
79. Magyar Testvéri Börtöntársaság 600
80. Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesülete 700
81. Magyar Védőnők Egyesülete 500
82. Magyar Véradók Szövetsége 100
83. Magyarországi PKU Egyesület 1 000
84. Márka-Dera Alkoholmentes Önsegítő Egyesület - Dolina - 450
85. Megváltozott Munkaképességűek Országos Egyesülete 250
86. Mezőgazdasági Nyugdíjasok Országos Egyesülete 700
87. Miskolc és Miskolc környékén élő Autisták Érdekvédelmi Egyesülete 650
88. Munkabiztonsági és Foglalkozásegészségügyi Szövetség 50
89. Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete 50
90. Nagycsaládosok Országos Egyesülete 5 000
91. Nemzetközi Betegsegélyezési Társaság 1 300
92. Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen 600
93. Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége 1 300
94. Nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarája 270
95. Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége 450
96. Nyugdíjasok Egészségmegőrző, Környezetvédő és Természetvédő Szövetsége 270
97. Nyugdíjasok Egyesülete 300
98. Nyugdíjasok Győr-Moson-Sopron Megyei Érdekvédelmi Szövetsége 300
99. Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége 250
100. Nyugdíjasok Közössége 200
101. Nyugdíjasok Országos Képviselete 1 100
102. Oltalom Karitatív Egyesület 3 000
103. Országos Dohányfüstmentes Egyesület 400
104. Péceli Egymást Segítő Egyesület 900
105. Pécs-Baranya Megyei Diabétesz Szövetség 200
106. Pest Megyei AE és AM Klubok Tagjainak Egyesülete 400
107. PLUSS, a magyarországi HIV-pozitívokat Segítő Egyesület 800
108. Rákbetegek Országos Szövetsége 1 450
109. Rehabilitációs Centrum Somogybükkösd 150
110. S. O. S. Egyesület a Szenvedélybetegekért 500
111. Szamaritánusok Magyarországi Szövetsége 1 300
112. Szembetegek Országos Egyesülete 600
113. Szent György Lovagrend 200
114. Szent Lázár Lovagrend és Segélyszervezet 1 600
115. Szociális Szakmai Szövetség 200
116. Tessedik Sámuel Társaság 2 000
117. TRANSCAR (TRANSYLVANIA CARITAS) 1 500
118. Utcai Szociális Segítők Egyesülete 900
119. Vas Megyei AE és AM Klubok Tagjainak Egyesülete 200
120. Vasutas Biztosító Egyesület 1 000
121. Vasutas Cukorbetegek Egyesülete 400
122. Vasutasok és Közlekedési Dolgozók Segélyező és Biztosító Egyesülete 1 000
123. Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége 1 300
124. VITULUS Egyesület 400
125. Volt Állami Gondozottak Budapesti Önsegítő Egyesülete 50
126. Volt Állami Gondozottak Országos Önsegítő Egyesülete 50
127. Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége 600
Összesen: 83 990
II. Ifjúsági és gyermekérdekvédő társadalmi szervezetek
1. „Forráshely” a Magyar Gyerekek Világtalálkozójáért Egyesület 100
2. „Független Magyar Ifjúság” Egyesület 650
3. AGRYA Agrár- és Falusi Ifjúság Szövetsége 2 400
4. Állás-pont Állásteremtő Fiatalok Öntevékeny Ligája 250
5. Baloldali Ifjúsági Társulás 900
6. Budapesti Önkormányzatok Középiskolai Szövetsége 300
7. Bűnelkövetővé és bűncselekmény áldozatává válást megelőző társadalomvédelmi egyesület 100
8. Diákújságírók Országos Egyesülete 350
9. Doktoranduszok Országos Szövetsége 500
10. Dyslexia Szövetség - Védőszárny Szervezet 500
11. Egyesület a Diákönkormányzatokért 100
12. Esztergomi Ifjúsági Természetjáró Egyesület 300
13. Európa Jövője Egyesület 1 000
14. Európai Hallgatók Egyesülete 200
15. Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége 150
16. Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület 500
17. Fiatal Sasok Országos Egyesülete 700
18. Földrajz Tanárok Egylete 150
19. Független Ifjúság 150
20. Gyermeklánc Egyesület 1 150
21. Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület 100
22. IDE Szabadelvű Diákhálózat 500
23. Ifjú Szocialisták Mozgalom 400
24. Ifjúsági Demokrata Fórum 500
25. Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió 500
26. Ifjúsági Unió 500
27. Katedra 300
28. Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete 500
29. Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség 250
30. Katolikus Ifjúsági Mozgalom 600
31. Katolikus Szülők Országos Szövetsége 100
32. Kemény Gábor Iskolaszövetség 200
33. Keresztény Diákegyesületek Kartellszövetsége 250
34. Keresztény Értelmiségi Társaság 250
35. Kompánia Egyesület 400
36. Középiskolások Szövetsége 100
37. Középiskolások Szövetsége 1990 450
38. Magyar Alapítványi Egyesületi és Magánoktatási Intézmények Egyesülete 300
39. Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége 300
40. Magyar Cserkészlányok, Cserkészfiúk Szövetsége 100
41. Magyar Cserkészleány Szövetség 300
42. Magyar Cserkészszövetség 1 300
43. Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség 100
44. Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség 200
45. Magyar Hadtudományi Társaság 200
46. Magyar Ifjúsági Eszperantó Szövetség 200
47. Magyar Ifjúsági Kamara 100
48. Magyar Informatikai és Kibernetikai Egyesület 150
49. Magyar Iskolaszék Egyesület 100
50. Magyar Középiskolások Köre 100
51. Magyar Óvodapedagógiai Egyesület 150
52. Magyar Pedagógiai Társaság 1 200
53. Magyar Pszichológiai Társaság 1 000
54. Magyar Tehetséggondozó Társaság 500
55. Magyar Úttörők Szövetsége 2 500
56. Magyar Zeneiskolák Szövetsége 200
57. Magyarországi 4H Klubok Szövetsége 600
58. Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdek-képviseleti Szövetsége 400
59. Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség 500
60. Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma 1 000
61. Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége 300
62. Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége 200
63. Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület 700
64. Nagyváthy János Gazdaképző Egyesület 300
65. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság 300
66. Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége (FICE) Magyarországi Egyesülete 200
67. Nyitott Képzések Egyesület 400
68. Országos Diák Unió 400
69. Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament 150
70. Országos Gyermekvédő Liga 2 950
71. P.Ó.K.-HÁLÓ (Patronáló-Óvó-Közösségi Háló) 1 000
72. PAX HUNGARICA Diákszervezetek Szövetsége 100
73. Polgári Tanácsadó Szolgálat 100
74. Pozitív Országos Szakmai Egyesület a nehezen kezelhető gyermekek megsegítésére 700
75. Pro Patria Szövetség - Magyarország felfedezői 1 300
76. Református Fiatalok Szövetsége 700
77. Regnum Marianum Katolikus Közösség 500
78. Szegedi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület 500
79. Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom 500
80. Táj- és Kertépítész Diákszövetség 250
81. Teljes Evangéliumi Diák- és Ifjúsági Szövetség 200
82. Történelemtanárok Egylete 150
83. Új Család Egyesület 100
84. ÚTILAPU Nemzetközi Építőtábor Hálózat 100
85. Vasárnapi Iskola Szövetség 100
86. VE-GA Gyermek- és Ifjúsági Szövetség 900
87. Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesülete 700
88. Zenetanárok Társasága 100
89. Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesülete 200
Összesen: 41 950
III. Természet- és környezetvédelmi társadalmi szervezetek
1. „Dunántúl” Környezetvédő Szövetség 100
2. „Fehér Kereszt” Állat- és Természetvédő Egyesület 150
3. „Jászkun” Természetvédelmi Szervezet 250
4. „NIMFEA” Természetvédelmi Egyesület 200
5. AMURT (Ananda Marga Universal Relief Team) Egyesület 400
6. Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetsége 100
7. Biokultúra Egyesület 500
8. Budapesti Városvédő Egyesület 900
9. Castanea Környezetvédelmi Egyesület 100
10. Duna Kör 1 000
11. E-misszió Természetvédelmi Egyesület 400
12. Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület Klubja 400
13. Életfa Környezetvédő Szövetség 1 000
14. Falusi Turizmus Országos Szövetsége 450
15. Fauna Egyesület 150
16. Fekete István Országos Állatvédő Egyesület 600
17. Göncöl Szövetség 1 600
18. Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület 600
19. Hortobágy Természetvédelmi Egyesület 200
20. Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) 400
21. Ipoly Unió 300
22. Kelet-Magyarországi Környezetvédelmi Egyesület 250
23. Kerékpárral Közlekedők Országos Szövetsége 250
24. Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület 800
25. Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület 300
26. Körös-Maros Nemzeti Parkért Egyesület 100
27. Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület 200
28. Közép- és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Növeléséért 400
29. Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség 1 000
30. Magyar Állatkertek Szövetsége 300
31. Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség 150
32. Magyar Arborétumok és Botanikuskertek Szövetsége 100
33. Magyar Bioetikai Társaság 100
34. Magyar Denevérkutatók Baráti Köre 400
35. Magyar Faluszövetség 100
36. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület 500
37. Magyar Környezetvédelmi Egyesület 700
38. Magyar Madártani Egyesület „Somogy” Természetvédelmi Szervezet 500
39. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 3 100
40. Magyar Rovartani Társaság 150
41. Magyar Természetbarát Szövetség 1 000
42. Magyar Természetvédők Szövetsége 1 600
43. Magyarországi Kárpát Egyesület 100
44. Magyarországi Zöld Kereszt Egyesület 300
45. Misina Természet- és Állatvédő Egyesület 100
46. Mosonmagyaróvári Környezetvédő Egyesület 600
47. Nyugdíjasok Egészségmegőrző, Környezetvédő és Természetvédő Szövetség (Környezetvédő Ágazata)
150
48. PANGEA Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület 150
49. Pécsi Zöld Kör, Egészség-, Természet-, Környezetvédő Baráti Kör 350
50. Reális Zöldek Klub 300
51. Reflex Környezetvédő Egyesület 1 600
52. Süni Magazin Barátainak Egyesülete 550
53. Természet BUVÁR Egyesület 1 000
54. Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete 550
55. Természetvédők és Természetbarátok Békés Megyei Egyesülete 200
56. Tisza-Klub 1 150
57. Tiszadobi Természetvédők Egyesülete 200
58. Tiszántúli Természetvédők Társulata 400
59. Város- és Faluvédők Szövetsége HUNGARIA NOSTRA 1 450
60. Városi Biciklizés Barátai 150
61. Vásárhelyi István Természetvédelmi Kör 250
62. Velencei-tó Barátainak Szövetsége 100
63. Zempléni Környezetvédelmi Egyesület 200
64. Zöld Akció Egyesület 650
65. Zöld Zala Természetvédelmi Egyesület 150
66. Zöldszív Ifjúsági Természetvédelmi Tömegmozgalom 900
Összesen: 33 350
IV. Kulturális és művelődési társadalmi szervezetek
1. „Kisgrafika Barátok Köre” Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület 100
2. „Örökség” Gyermek Népművészeti Egyesület 500
3. A Néppel a Nemzetért 100
4. Általános Művelődési Központok Országos Egyesülete 100
5. Alternatív Színházak Szövetsége 200
6. Amatőr Költők és Írók Szövetsége 100
7. Anyanyelvápolók Szövetsége 700
8. Bárdos Lajos Társaság 200
9. Bernáth Aurél Társaság 100
10. Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 600
11. Bleyer Jakab Közösség 100
12. Bohémia Baráti Kör 100
13. Bonyhádi Székely Szövetség 200
14. Budai Fotó- és Filmklub 100
15. Budakörnyéki Székely Kör 200
16. Budapesti Művészetbarátok Egyesülete 400
17. Budapesti Népművelők Egyesülete 400
18. Budapesti Székely Kör 300
19. Cimbalom Világszövetség 100
20. Erdélyi Körök Országos Szövetsége 400
21. Erdélyi Magyarok Egyesülete 800
22. Erkel Ferenc Táncegyüttes 200
23. Fáklya Club Egyesület 500
24. Fekete István Irodalmi Társaság 200
25. Fészek Művészklub 900
26. Fiatal Iparművészek Stúdiója 400
27. Fiatal Képzőművészek Stúdiója 400
28. Filantróp Társaság 200
29. Hármashatár Irodalmi Társaság 200
30. Honismereti Szövetség 1 000
31. Honvéd Hagyományőrző Egyesület 100
32. Honvéd Kulturális Egyesület 100
33. Honvéd Kulturális Szövetség 300
34. Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete 660
35. Igen Katolikus Kulturális Egyesület 400
36. Irodalmi Társaságok Szövetsége 400
37. Isonzó Baráti Kör 100
38. Jászok Egyesülete 100
39. József Attila Kör 400
40. Kalevala Baráti Kör 100
41. Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület 200
42. Kazinczy Ferenc Társaság 300
43. Kékfa Kulturális Szervező, Szolgáltató és Tehetséggondozó Egyesület 250
44. Kevi Kör Művészcsoport Egyesület 100
45. Kortárs Táncművészeti Egyesület 300
46. Kossuth Szövetség 300
47. Kölcsey Társaság 200
48. Kultúraközvetítők Társasága 400
49. Külváros Baráti Kör Kulturális és Szociális Egyesület 350
50. Lakatos Demeter Egyesület 100
51. Magyar Akrobatikus Rock’n Roll Szövetség 100
52. Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 500
53. Magyar Csillagászati Egyesület 100
54. Magyar Csipkekészítők Egyesülete 100
55. Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség 100
56. Magyar Drámapedagógiai Társaság 700
57. Magyar Egyházzenei Társaság 400
58. Magyar Egyiptomi Baráti Társaság 100
59. Magyar Festők Társasága 300
60. Magyar Film- és Tv-művészek Szövetsége 400
61. Magyar Fotóművészek Szövetsége 400
62. Magyar Fúvószenei Szövetség 300
63. Magyar Fúvószenészek és Fúvósegyüttesek Társasága 200
64. Magyar Független Film és Video Szövetség 400
65. Magyar Garabonciás Szövetség 2 000
66. Magyar Grafikusművészek Szövetsége 300
67. Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség 200
68. Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság 100
69. Magyar Illusztrátorok Társasága 200
70. Magyar Írószövetség 1 300
71. Magyar Jazz Szövetség 300
72. Magyar Kárpitművészek Egyesülete 300
73. Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége 700
74. Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társasága 600
75. Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége 600
76. Magyar Kodály Társaság 200
77. Magyar Kórosuk és Zenekarok Szövetsége - KÓTA 600
78. Magyar Könyvtárosok Egyesülete 900
79. Magyar Kulturális Szövetség 300
80. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Barátainak Köre 200
81. Magyar Népfőiskolai Kamara 300
82. Magyar Népfőiskolai Társaság 1 700
83. Magyar Néprajzi Társaság 400
84. Magyar Szemiotikai Társaság 100
85. Magyar Színházművészeti Szövetség 300
86. Magyar Szobrász Társaság 150
87. Magyar Táncművészek Szövetsége 300
88. Magyar Üvegművészeti Társaság 200
89. Magyar Vízfestők Társasága 100
90. Magyar Zenei Kamara 300
91. Magyar Zenei Tanács 400
92. Magyar Zeneművészek és Táncművészek Világszövetsége 300
93. Magyar Zeneszerzők Egyesülete 500
94. Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 500
95. Magyar-Ír Baráti Szövetség 100
96. Magyar-Kubai Baráti Társaság 100
97. Magyar-Laoszi Baráti Társaság 100
98. Magyar-Vietnami Baráti Társaság 100
99. Magyarországi Alkotótelepek és Symposionok Társasága (Symposion Társaság) 100
100. Magyarországi Eszperantó Szövetség 400
101. Magyarországi Humboldt-Egyesület 100
102. MAMÜ Társaság 250
103. Martin György Néptánc Szövetség 300
104. MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület
500
105. MASZK Színészkamarai Egyesület 300
106. Médium-Art Stúdió 100
107. Mérték - Kulturális Értékvédő Egyesület 100
108. Mezőgazdasági Emlékeket Védők Fejér Megyei Egyesülete 100
109. Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek Diákjainak Országos Szövetsége 700
110. Mikszáth Kálmán Társaság 300
111. MNC Magyar Népfőiskolai Collegium 1 050
112. Móra Ferenc Közművelődési Egyesület 100
113. Móricz Zsigmond Társaság 300
114. Muharay Elemér Népművészeti Szövetség 300
115. Munkásfórumok Országos Szövetsége 100
116. Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság 250
117. Nemhivatásos Színházak Szövetsége 400
118. Nemzetek Háza Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetsége 700
119. Nemzetközi Kodály Társaság 300
120. Népművészeti Egyesületek Szövetsége 1 500
121. Néprajzi Múzeum Barátainak Köre 100
122. Nimród Fotóklub 250
123. Nullpont Kulturális Egyesület 200
124. Nyugat Magyarországi Néptáncszövetség 100
125. Olvasókörök Szövetsége 100
126. Országos Diákszínjátszó Egyesület 700
127. Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság 400
128. Országos Széchenyi Kör 400
129. Országos Versmondó Egyesület 400
130. Ökumenikus Tanulmányi Központ 400
131. Pécsi Magyar-Román Baráti Társaság 300
132. Pest-Budai Petőfi Egyesület 100
133. Petőfi Sándor Társaság 500
134. Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület 200
135. Rákóczi Szövetség 1 300
136. Rákóczi Tárogató Egyesület 100
137. Rátkai Márton Klub 200
138. Református Egyházzenészek Munkaközössége 200
139. Richard Wagner Társaság 100
140. Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetsége 300
141. Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete 200
142. Szabad Színjátszásért Egyesület 300
143. Szárszó Baráti Kör 100
144. Széchenyi Társaság 300
145. Szent Korona Szövetség 100
146. Szőnyi István Emlékmúzeum Baráti Kör 100
147. Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülete 700
148. Táncház Egyesület 400
149. Táncpedagógusok Országos Szövetsége 200
150. Tokaji Írótábor Egyesület 300
151. UNIMA Nemzetközi Bábművész-Szövetség Magyar Központja 250
152. Vajda Lajos Stúdió Kulturális Egyesület 200
153. Velemi Kézműves Népfőiskola Egyesület 200
154. Veres Péter Társaság 300
Összesen: 52 060
V. Más közérdekű társadalmi szervezetek
1. „Alba Kör” Erőszakmentes Mozgalom a Békéért 200
2. „Humanitás” - Bűnmegelőzést és Társadalmi Beilleszkedést Segítő Társaság 200
3. 1945-56 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége 900
4. 56-os Szövetség 1 100
5. A LÉT (A Lakosság Érdekvédelmi Tömörülése) 750
6. Állampolgári Jogvédő Liga 200
7. Bajcsy-Zsilinszky Társaság 200
8. Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 100
9. Baloldali Alternatíva Egyesülés 300
10. Bányai Panoráma Egyesület 250
11. Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete 250
12. Bérlakásukat Megvásárlók Országos Szövetsége 300
13. Bethánia C. E. Szövetség 100
14. Bocskai Szövetség 700
15. Budapesti Polgárőr Szervezetek Szövetsége 400
16. Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör 250
17. Diplomás Nők Magyarországi Szövetsége 50
18. English-Speaking Union of Hungary 50
19. Erdélyi Szövetség 700
20. Európa Centrum Egyesület 140
21. Európa Ház 350
22. Európa Mozgalom Magyar Tanácsa 200
23. Független Népképviseleti Szövetség 150
24. Független Női Szövetség 350
25. Hajszolt-Hajléktalan Szolgálatok Tagjainak Országos Egyesülete 1 000
26. HÁLÓ Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület 200
27. Határőr Sorkatonák Érdekképviseleti Egyesülete 50
28. Ház- és Lakástulajdonosok Egyesülete 100