Időállapot: közlönyállapot (2001.IX.24.)

61/2001. (IX. 24.) OGY határozat

az „INFINITE JUSTICE” (Végtelen Igazság) művelethez történő magyar hozzájárulásról * 

Az Országgyűlés - figyelemmel az Amerikai Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadásra és annak nemzetközi elítélésére, az Amerikai Egyesült Államok Kormányának felkérésére - az Alkotmány 19. §-a (3) bekezdésének j) pontjában foglalt jogkörében:

1. hozzájárulását adja ahhoz, hogy az „INFINITE JUSTICE” (Végtelen Igazság) megnevezésű műveletben részt vevő amerikai fegyveres erők Magyarország légterén a művelet időtartama alatt átrepüljenek, az ország légterét, kijelölt repülőtereit, ezek kiszolgáló objektumait és repülésirányító berendezéseit, valamint ezen erők felkészítéséhez szükséges vezetési és logisztikai támogatást az illetékes magyar hatóságokkal együttműködve a művelet céljaira igénybe vehessék;

2. felhatalmazza a Kormányt, hogy a műveletben részt vevő amerikai erőket magyarországi átrepülésük, valamint tartózkodásuk során a NATO tagállamok részére szokásosan nyújtott mentességekben részesítse;

3. egyetért azzal, hogy a műveletben részt vevő erők jogállása tekintetében - amennyiben nemzetközi szerződés más rendelkezést nem tartalmaz - az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodás (NATO SOFA), valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között, az Amerikai Egyesült Államok Fegyveres Erőinek a Magyar Köztársaság területén történő tevékenységéről szóló Megállapodás rendelkezései kerüljenek alkalmazásra;

4. felhívja a Kormányt, hogy az e határozat alapján tett intézkedéseiről az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságát a művelet befejezéséig rendszeresen tájékoztassa.

5. Ez a határozat elfogadása napján lép hatályba.