Időállapot: közlönyállapot (2002.VII.12.)

46/2002. (VII. 12.) OGY határozat

a családok hajléktalanságának megelőzéséről * 

1. A szociális jogok, a család és a gyermekek védelmére vonatkozó törvények érvényesülésének, valamint az önkormányzatok tulajdonosi jogai alkotmányos védelmének egyidejű és hatékony biztosítása érdekében, az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy vizsgálja meg:

a) a családok milyen körét fenyegeti a hajléktalanná válás veszélye;

b) a hatályos jogi szabályozás és az állami önkormányzati, illetve civil intézményhálózat milyen módon és mértékben tud hozzájárulni a családok hajléktalanná válásának megelőzéséhez;

c) a családok hajléktalanná válása milyen mértékű - közvetlen és közvetett - költséget eredményez, és e költségek miként terhelik az állami, önkormányzati szerveket és egyéb szervezeteket;

d) az érintett állami és önkormányzati szervek és egyéb szervezetek bevonásával a jogalkalmazási gyakorlatot, különös tekintettel arra, hogy a családok hajléktalanná válása esetén miként érvényesülnek a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény II. fejezetében foglalt gyermeki jogok;

e) az Európai Unió tagállamaiban követett gyakorlatot az állami, önkormányzati tulajdonú lakások esetében, a tulajdonosi jogok védelme, a szociális jogok, a család és a gyermekek védelmét biztosító jogszabályok érvényre juttatása során.

2. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy az elkészített vizsgálat eredményéről 2002. szeptember 30-ig tájékoztassa az Országgyűlést.

3. A tájékoztatóban tegyen javaslatot azon jogszabályok módosítására, indokolt esetben új jogszabályok alkotására, amelyek:

a) az önálló lakáshoz még nem jutott, azt önerőből megépíteni, vagy megvásárolni nem képes családok számára biztosítják az alacsony bérű szociális bérlakáshoz jutás lehetőségét;

b) a családok hajléktalanná válásának megelőzését segítik elő;

c) a hajléktalansággal fenyegetett családok számára is garantálják szociális jogaik érvényesülését, a család és a gyermekek védelmét, ugyanakkor hatékonyan ellátják a tulajdonosi jogok védelmét is.

4. Az Országgyűlés felkéri a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 90/A. §-a alkalmazásával eljáró hatóságokat, hogy jelen határozatban foglaltak megvalósulásáig, illetve az új jogszabályok hatálybalépéséig - a családok hajléktalansága megelőzése érdekében - az egyes eljárásokban juttassák érvényre a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 7. §-ában foglalt gyermeki jogokat.

5. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.