Időállapot: közlönyállapot (2003.IV.16.)

2003. évi XXI. törvény

az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról * 

Annak érdekében, hogy a közösségi szinten működő vállalkozásoknál, illetve vállalkozáscsoportoknál foglalkoztatott munkavállalók az őket érintő, más államban hozott döntésekről megfelelő tájékoztatást kapjanak, az Országgyűlés az európai üzemi tanács, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás tekintetében a következő törvényt alkotja:

Általános rendelkezések

1. § (1) A közösségi szinten működő vállalkozások és vállalkozáscsoportok munkavállalóinak a tájékoztatáshoz és a velük való konzultációhoz fűződő jogának erősítése érdekében valamennyi közösségi szinten működő vállalkozásnál, illetve vállalkozáscsoportnál a 3. § (1) bekezdésében meghatározott kérelem szerint európai üzemi tanácsot kell létesíteni, vagy a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárást kell kialakítani. Erre vonatkozó megállapodás esetén, vagy megállapodás hiányában az európai üzemi tanács kialakítására, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt biztosító eljárásra e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A 7. § (3) bekezdés a) pontja szerinti tágabb hatályra vonatkozó megállapodás hiányában, az európai üzemi tanács jogköre, valamint a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt biztosító eljárások kiterjednek a közösségi szinten működő vállalkozásnak az Európai Unió tagállamaiban és az Európai Gazdasági Térség államaiban (a továbbiakban: tagállam) működő valamennyi telephelyére, illetve a közösségi szinten működő vállalkozáscsoport esetében a tagállamokban működő valamennyi vállalkozására.

(3) Az európai üzemi tanács létesítésével, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításával összefüggő kötelességek e törvény szerint terhelik

a) a központi vezetést, ha a közösségi szinten működő vállalkozás székhelye, illetve vállalkozáscsoport esetén az ellenőrző vállalkozás székhelye belföldön van a tárgyalások kezdeményezése és az ezzel kapcsolatos tájékoztatás (3. §), a különleges tárgyaló testület megalakulását követő tájékoztatás és a tárgyalások megkezdése, valamint a különleges tárgyaló testület megalakulásával, munkájának megfelelő ellátása érdekében felmerült szükséges és indokolt, valamint a tárgyalásokkal kapcsolatos költségek biztosítása (6. §), az európai üzemi tanács létszámára és összetételére vonatkozó intézkedések, valamint az ezzel összefüggő tájékoztatás (13-14. §), az európai üzemi tanáccsal folytatandó tárgyalások megkezdéséért, valamint a rendkívüli körülményekről való tájékoztatás és az ezzel kapcsolatos tárgyalás (16-17. §), továbbá az európai üzemi tanács feladatai teljesítéséhez szükséges és indokolt költségek biztosítása (18. §) tekintetében;

b) az a) pontban foglaltak tekintetében az irányított vezetést, ha a közösségi szinten működő vállalkozás székhelye, illetve vállalkozáscsoport esetén az ellenőrző vállalkozás székhelye nem tagállamban van, de a tagállam területén működő telephelynek vagy vállalkozásnak a központinak alárendelt vezetése (irányított vezetés) belföldön található;

c) az a) pontban foglaltak tekintetében a képviseletet, ha a közösségi szinten működő vállalkozás székhelye, illetve vállalkozáscsoport esetén az ellenőrző vállalkozás székhelye nem tagállamban van, de a vállalkozás, illetve a vállalkozáscsoport belföldön képviselettel rendelkezik;

d) az a) pontban foglaltak tekintetében, ha a közösségi szinten működő vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport esetén az ellenőrző vállalkozás székhelye nem tagállamban van, képviselő megjelölése hiányában a vállalkozás azon telephelyét, illetve a vállalkozáscsoport azon vállalkozását, amely a tagállamban a legnagyobb számú munkavállalót belföldön foglalkoztatja.

(4) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni

a) a belföldön foglalkoztatott munkavállalók létszámának megállapításával kapcsolatos munkáltatói kötelességek;

b) a belföldi munkavállalók képviselőinek megválasztása,

c) a belföldi munkáltatónak az európai üzemi tanács létesítésével, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításával összefüggő kötelességei, valamint e kötelességek megszegésének jogkövetkezményei;

d) a belföldi munkavállalók képviselőinek védelme tekintetében abban az esetben is, ha a központi vezetés, vagy - ha a közösségi szinten működő vállalkozás székhelye, illetve vállalkozáscsoport esetén az ellenőrző vállalkozás székhelye nem tagállamban van, de - a központinak alárendelt vezetése (irányított vezetés); a vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport képviselete; vagy képviselő megjelölése hiányában a vállalkozás azon telephelye, illetve a vállalkozáscsoport azon vállalkozása, mely a tagállamban a legnagyobb számú munkavállalót foglalkoztatja más tagállamban található.

(5) E törvény hatálya nem terjed ki a (3) bekezdés a)-d) pontjában foglalt vállalkozás tengeri kereskedelmi hajóján foglalkoztatott munkavállalóra.

2. § (1) E törvény alkalmazásában

a) közösségi szinten működő vállalkozás: a tagállamokban működő olyan vállalkozás, amely a tagállamokban legalább ezer munkavállalót, és legalább két tagállamban tagállamonként legalább százötven munkavállalót foglalkoztat;

b) vállalkozáscsoport: a vállalkozások olyan csoportja, amely ellenőrző és annak ellenőrzött vállalkozásaiból áll;

c) közösségi szinten működő vállalkozáscsoport: az olyan vállalkozáscsoport, amelynek a tagállamokon belül legalább ezer munkavállalója van, továbbá különböző tagállamokban legalább két, a vállalkozáscsoporthoz tartozó vállalkozással rendelkezik, amelyek közül az egyik - egy tagállamban - legalább százötven munkavállalót, és a másik - egy másik tagállamban - legalább százötven munkavállalót foglalkoztat;

d) központi vezetés: a közösségi szinten működő vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport esetében az ellenőrző vállalkozás vezetése;

e) konzultáció: a munkavállalói képviselők és a központi vezetés, illetve bármely megfelelő vezetési szint közötti véleménycsere és párbeszéd kialakítása;

f) telephely: a személyi és tárgyi erőforrásoknak az egyesítésével megvalósított gazdasági tevékenység helye;

g) különleges tárgyaló testület: az e törvény 4-5. §-ában foglaltak szerint létrehozott testület, amely a központi vezetéssel tárgyal az európai üzemi tanács, vagy a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás létrehozásáról;

h) európai üzemi tanács: az e törvény 7. § (2) bekezdésében, valamint 10-12. §-ában foglaltak szerint létrehozott, a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló tanács.

(2) E törvény alkalmazásában „ellenőrző vállalkozás” a közösségi szinten működő vállalkozáscsoporthoz tartozó az a vállalkozás, amely tulajdonosi helyzete, pénzügyi részesedése, vagy a vállalkozáscsoport tevékenységére vonatkozó szabályozás más rendelkezése alapján meghatározó befolyást képes gyakorolni egy másik vállalkozásra (ellenőrzött vállalkozás). Az 1. § (3) bekezdés a) pontja esetén a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvénynek a gazdasági társaságban való befolyásszerzésére vonatkozó részében meghatározott uralkodó tag is ellenőrző vállalkozásnak minősül.

(3) A meghatározó befolyás gyakorlására való képességet - az ellenkező bizonyításáig - vélelmezni kell, ha valamely vállalkozás egy másik vállalkozás tekintetében közvetlenül vagy közvetve

a) a másik vállalkozás igazgatási, irányító vagy felügyelő szerve tagjai több mint a felének kijelölésére jogosult;

b) a másik vállalkozásban való részesedéshez kapcsolódó szavazatok többségével, vagy

c) a másik vállalkozás jegyzett tőkéjének többségével rendelkezik.

(4) Ha a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek ugyanazon vállalkozáscsoport két vagy több vállalkozása is megfelel, az ellenkező bizonyításáig a (3) bekezdésben foglalt sorrendet kell figyelembe venni az ellenőrző vállalkozás meghatározásánál.

(5) Nem vélelmezhető meghatározó befolyás a csődeljárás, a felszámolási eljárás, valamint a végelszámolás körében a felszámoló és a végelszámoló által tett intézkedés alapján.

(6) Nem minősíti ellenőrző vállalkozásnak a biztosítóintézetet, a hitelintézetet, a pénzügyi holding társaságot, a vegyes tevékenységű holding társaságot, a befektetési társaságot vagy a vagyonkezelő szervezetet átmeneti irányítási tevékenysége vagy vagyonszerzése, ha annak célja a továbbértékesítés előkészítése és irányítási jogaikat nem, vagy csak a szükséges mértékben gyakorolják.

Az európai üzemi tanács létrehozása, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakítása

3. § (1) A központi vezetés saját kezdeményezésére, vagy a legalább két tagállamban működő, legalább két vállalkozásnál vagy telephelyen foglalkoztatott száz munkavállalónak, illetve e munkavállalók képviseleti szerveinek az indítványára tárgyalásokat kezdeményez az európai üzemi tanács létrehozására, vagy a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló tárgyalások kialakítására.

(2) Ha a központi vezetéshez több indítvány érkezik, az (1) bekezdésben meghatározott munkavállalói létszámot össze kell számítani. Ha az indítványt belföldi vállalkozás vagy telephely vezetéséhez terjesztik elő, azt haladéktalanul továbbítani kell a központi vezetéshez és erről egyidejűleg az indítványtevőt tájékoztatni kell.

(3) A központi vezetés az indítvány(ok)ról, annak kézhezvételét követően haladéktalanul tájékoztatja a közösségi szinten működő vállalkozáscsoport vagy vállalkozás valamennyi vállalkozását, illetve telephelyét.

4. § (1) A tárgyalások megkezdése és lefolytatása érdekében az alábbiakban foglaltaknak megfelelően létre kell hozni a különleges tárgyaló testületet. A különleges tárgyalótestület feladata, hogy a központi vezetéssel megállapodást kössön az európai üzemi tanács vagy a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló más eljárás kialakításáról.

(2) A különleges tárgyaló testület legalább három és legfeljebb huszonnyolc tagból áll. Minden tagállamból, amelyben a közösségi szinten működő vállalkozásnak vagy vállalkozáscsoportnak telephelye vagy vállalkozása működik, egy munkavállalói képviselőt kell küldeni a különleges tárgyaló testületbe. A különleges tárgyaló testület tagjának jelölésével egyidejűleg gondoskodni kell póttag jelöléséről is.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, azokból a tagállamokból, amelyekben a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport által foglalkoztatott munkavállalói létszám

a) legalább huszonöt százalékát foglalkoztatják, további egy,

b) legalább ötven százalékát foglalkoztatják, további két,

c) legalább hetvenöt százalékát foglalkoztatják, további három munkavállalói képviselő küldhető a különleges tárgyaló testületbe.

5. § (1) A közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport belföldön lévő telephelyein vagy vállalkozásainál foglalkoztatott munkavállalók képviseletében a különleges tárgyaló testület tagját, illetve tagjait

a) az üzemi tanács,

b) ha központi üzemi tanács működik, a központi üzemi tanács,

c) ha több központi üzemi tanács működik, a központi üzemi tanácsok közösen jelölik.

(2) Ha a közösségi szinten működő vállalkozáscsoport vagy vállalkozás belföldön működő valamely vállalkozásánál vagy valamely telephelyén nincs üzemi tanács, e vállalkozás vagy telephely munkavállalóinak képviselőjét az üzemi tanács, a központi üzemi tanács, illetve a központi üzemi tanácsok jelölő gyűlésére meg kell hívni. A munkavállalók képviselője a jelölő gyűlésen az üzemi tanács, illetve a központi üzemi tanács tagjának minősül. Ha több központi üzemi tanács működik, a meghívott munkavállalói képviselő a vele azonos vállalkozásnál vagy vállalkozáscsoportnál működő központi üzemi tanács tagjának minősül. A munkavállalói képviselő megválasztására e törvény 11. § (2)-(4) bekezdésében foglaltak megfelelően alkalmazandók.

6. § (1) A központi vezetés a különleges tárgyaló testület megalakítását követően haladéktalanul tájékoztatja a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport valamennyi telephelyének, illetve vállalkozásának vezetőjét, valamint a munkavállalók képviseleti szerveit a különleges tárgyaló testület tagjainak névsoráról és címéről.

(2) A központi vezetés az (1) bekezdésben előírt tájékoztatással egyidejűleg első tárgyalásra hívja meg a különleges tárgyaló testületet, és erről értesíti a vállalkozások, illetve a telephelyek vezetőit.

(3) Ha a központi vezetés és a különleges tárgyaló testület a 7. § (3) bekezdés szerinti megállapodásukban olyan kérdésben döntenek, amely a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport nem tagállamban működő telephelyét vagy vállalkozását is érinti, a felek megállapodhatnak e telephelyek vagy vállalkozások munkavállalói képviselőinek meghívásában, valamint e képviselők számának meghatározásában.

(4) A különleges tárgyaló testület a központi vezetéssel való tárgyalást megelőzően külön ülést tarthat, amelyen szakértő közreműködését veheti igénybe.

(5) A különleges tárgyaló testület a szavazatok legalább kétharmados többségével dönthet úgy, hogy nem kezdi meg a (2) bekezdésben foglalt tárgyalásokat, illetve megszünteti a már megkezdett tárgyalásokat. A döntést tartalmazó iratot a különleges tárgyaló testület elnökének és egy tagjának aláírásával a központi vezetésnek haladéktalanul meg kell küldeni.

(6) Különleges tárgyaló testület összehívására vonatkozó új indítvány az (5) bekezdés szerinti döntést követő két év elteltével nyújtható be, feltéve, hogy a különleges tárgyaló testület és a központi vezetés rövidebb határidőben nem állapodott meg.

(7) A különleges tárgyaló testület megalakításával, a tárgyalásokkal kapcsolatos valamennyi költség, továbbá a különleges tárgyaló testület munkájának megfelelő módon történő ellátása érdekében felmerült szükséges és indokolt költségek a központi vezetést terhelik.

Megállapodás az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról

7. § (1) Az e törvényben foglalt jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a központi vezetés és a különleges tárgyaló testület a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve köteles eljárni.

(2) A különleges tárgyaló testület feladata, hogy a központi vezetéssel megállapodjon az európai üzemi tanács jogkörében, összetételében és megbízatásának idejében, vagy a munkavállalók tájékoztatását, és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításában.

(3) Amennyiben a központi vezetés és a különleges tárgyaló testület európai üzemi tanács létrehozásában állapodik meg, a megállapodást írásba kell foglalni. Ennek tartalmaznia kell különösen az alábbiakat:

a) a közösségi szinten működő vállalkozások, illetve vállalkozáscsoportok azon telephelyeit, illetve vállalkozásait, amelyekre a megállapodás hatálya kiterjed, ideértve a tagállamok területén kívül lévő telephelyeket vagy vállalkozásokat;

b) az európai üzemi tanács összetételét, tagjainak számát, a póttagok számát, a tisztségek elosztását, valamint megbízatásának időtartamát;

c) az európai üzemi tanács jogkörét és a tájékoztatására, valamint a vele való konzultációra vonatkozó eljárás rendjét;

d) az ülések helyszínét, gyakoriságát és időtartamát;

e) az európai üzemi tanács rendelkezésére álló pénzügyi és egyéb anyagi eszközöket;

f) a megállapodás időbeli hatályát és a megállapodás újratárgyalása során követendő eljárást - ideértve az átmeneti rendelkezéseket is -, valamint a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport szerkezetében bekövetkező változások követésével kapcsolatos kikötéseket.

8. § (1) A központi vezetés és a különleges tárgyalótestület írásban megállapodhat abban, hogy az európai üzemi tanács létrehozása helyett a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló más eljárást alakítanak ki.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt eljárásra vonatkozó megállapodásnak rendelkeznie kell különösen arról, hogy a munkavállalók képviselői a részükre nyújtott tájékoztatás tartalmáról milyen módon folytathatnak egymás között tárgyalásokat, illetve milyen eljárásban és módon közölhetik javaslataikat és kifogásaikat a központi vezetéssel, vagy más, alkalmas vezetői szinttel.

(3) A tájékoztatásnak ki kell terjednie a határokon átnyúló valamennyi olyan ügyre, amely a munkavállalók érdekeit jelentősen befolyásolja.

Az európai üzemi tanácsra vonatkozó rendelkezések

9. § Az európai üzemi tanács megalakítására és működésére 10-23. §-ban foglalt rendelkezések irányadók, ha

a) a központi vezetés és a különleges tárgyaló testület így határoz;

b) a központi vezetés a 3. § (1) bekezdésben foglalt indítvány benyújtását követő hat hónapon belül a tárgyalások megkezdését elutasítja;

c) a felek a 3. § (1) bekezdésben foglalt, a központi vezetés kezdeményezésétől, vagy a munkavállalók, illetve munkavállalói képviseleti szervei indítványa benyújtásának időpontjától számított három év elteltével nem állapodtak meg a 7. § (3) bekezdésben foglalt kérdésekről, és a különleges tárgyaló testület nem hozott a 6. § (5) bekezdésében meghatározott döntést.

10. § (1) Az európai üzemi tanács a közösségi szinten működő vállalkozások vagy vállalkozáscsoportok munkavállalóinak képviselőiből áll.

(2) Az európai üzemi tanács legalább három és legfeljebb harminc tagból áll. Minden tagállamból, amelyben a közösségi szinten működő vállalkozásnak vagy vállalkozáscsoportnak telephelye vagy vállalkozása működik, egy munkavállalói képviselőt kell küldeni az európai üzemi tanácsba. Az európai üzemi tanács tagjának jelölésével egyidejűleg gondoskodni kell póttag jelöléséről is.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, azokból a tagállamokból, amelyekben a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport által foglalkoztatott munkavállalói létszám

a) legalább huszonöt százalékát foglalkoztatják, további kettő;

b) legalább ötven százalékát foglalkoztatják, további négy;

c) legalább hetvenöt százalékát foglalkoztatják, további hat munkavállalói képviselő küldhető az európai üzemi tanácsba.

(4) A közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport belföldön lévő telephelyeinél vagy vállalkozásainál foglalkoztatott munkavállalók képviseletében az európai üzemi tanács tagjait

a) az üzemi tanács;

b) ha központi üzemi tanács működik, a központi üzemi tanács;

c) ha több központi üzemi tanács működik, a központi üzemi tanácsok közösen jelölik.

(5) A jelölésnél a nők és a férfiak arányát a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport belföldön lévő telephelyein vagy vállalkozásainál foglalkoztatott nők és férfiak arányának figyelembevételével kell megállapítani.

11. § (1) Ha a közösségi szinten működő vállalkozáscsoport vagy vállalkozás belföldön működő valamely vállalkozásánál vagy telephelyén nincs üzemi tanács, e vállalkozás vagy telephely munkavállalóinak képviselőjét az üzemi tanács, a központi üzemi tanács, illetve a központi üzemi tanácsok jelölő gyűlésére meg kell hívni. A munkavállalók képviselője a jelölő gyűlésen az üzemi tanács, illetve a központi üzemi tanács tagjának minősül. Ha több központi üzemi tanács működik, a meghívott munkavállalói képviselő a vele azonos vállalkozásnál vagy vállalkozáscsoportnál működő központi üzemi tanács tagjának minősül.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott vállalkozás vagy telephely vezetője köteles tájékoztatni a munkavállalókat az európai üzemi tanács megalakításának szándékáról, továbbá arról, hogy a munkavállalók képviselőjét a központi üzemi tanács, illetve a központi üzemi tanácsok jelölő gyűlésére meg kell hívni.

(3) A munkavállalói képviselő megválasztásával kapcsolatos feladatok lebonyolítása a választási bizottság feladata. A választási bizottság három tagból áll, akiket a munkavállalók közvetlenül választanak. A választási bizottság meghatározza a választás eljárási rendjét, időpontját, gondoskodik a választás lebonyolításáról és megállapítja a szavazatszámlálás szabályait.

(4) A munkavállalói képviselő választására minden, a munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállaló jogosult. Munkavállalói képviselővé az a cselekvőképes munkavállaló választható, aki a munkáltatóval legalább hat hónapja munkaviszonyban áll. A választásra jogosult, valamint a választható munkavállalók jegyzékét a munkáltatónak a választási bizottság kérésére öt napon belül rendelkezésre bocsátott adatai alapján a választási bizottság állapítja meg és teszi közzé. A választás érvényességére a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 51/A. § (1) bekezdésében foglaltak irányadók. Érvénytelen választás esetén a választást harminc napon belül meg kell ismételni. A megismételt választást akkor kell érvényesnek tekinteni, ha azon a választásra jogosultak több mint egyharmada jelen van.

(5) A munkavállalók képviselőjének azt a munkavállalót kell tekinteni, aki a leadott érvényes szavazatok közül a legtöbbet megszerezte.

12. § (1) Az európai üzemi tanács tagjának megbízatása három évre szól. Az európai üzemi tanács közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport belföldön lévő telephelyein vagy vállalkozásainál választott tagjainak megbízatása megszűnik, ha

a) lemond;

b) az európai üzemi tanács megbízatásának ideje lejárt;

c) megbízatásának ideje lejárt;

d) visszahívják;

e) a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport bármely telephelyének vagy vállalkozásának vezetője lesz;

f) ha munkaviszonya megszűnik;

g) ha az a telephely vagy vállalkozás, amelyhez a képviselő tartozik, megszűnt, vagy kivált a közösségi szinten működő vállalkozásból vagy vállalkozáscsoportból.

(2) Az európai üzemi tanács közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport belföldön lévő telephelyein vagy vállalkozásainál választott tagjának visszahívására a tagot jelölő üzemi tanács jogosult. A visszahívás tekintetében szavazást kell tartani, ha ezt a tagot jelölő üzemi tanács tagjainak legalább harminc százaléka javasolja. A tag visszahívásához a leadott érvényes szavazatok több mint fele szükséges. Visszahívásra irányuló indítvány hat hónapon belül ismételten nem tehető.

(3) Ha az európai üzemi tanács közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport belföldön lévő telephelyein vagy vállalkozásainál választott tagjának megbízatása az európai üzemi tanács megbízatásának lejárta előtt megszűnik, helyére a belföldön választott póttag lép.

13. § (1) Az európai üzemi tanács kérésére a központi vezetés az első tárgyalás időpontjától kezdve évente megvizsgálja, hogy az egyes tagállamokban a foglalkoztatott munkavállalói létszám a 10. § (2) bekezdésében foglaltakhoz képest változott-e oly mértékben, amely az európai üzemi tanács létszámának, illetve összetételének a változását eredményezi. Ennek eredményéről az európai üzemi tanácsot a központi vezetés tájékoztatja.

(2) Ha az európai üzemi tanács létszámának, illetve összetételének megváltozása szükséges, az európai üzemi tanács kezdeményezi a szükséges intézkedéseket, hogy az érintett tagállamokban megfelelő létszámú tagot válasszanak az európai üzemi tanácsba. Az új választással megszűnik az adott tagállamban foglalkoztatott munkavállalók képviseletét ellátó tag megbízatása.

14. § A központi vezetést haladéktalanul tájékoztatni kell az európai üzemi tanács tagjainak nevéről és címéről, valamint arról, hogy a tag melyik vállalkozás vagy telephely munkavállalója. A központi vezetés ezekről az adatokról haladéktalanul tájékoztatja a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport valamennyi telephelyének, illetve vállalkozásának vezetőjét, valamint a munkavállalók képviseleti szerveit, továbbá a belföldi telephelyen, illetve vállalkozásnál a munkavállaló képviseleti szerveit.

15. § (1) Az európai üzemi tanács elnököt és elnökhelyettest választ.

(2) Ha az európai üzemi tanács kilenc, vagy ennél több tagból áll, az európai üzemi tanács háromtagú ügyvezető bizottságot választ. A bizottságnak tagja az európai üzemi tanács elnöke. Az elnököt és a további két tagot különböző tagállamokból kell választani. Ha az európai üzemi tanács kilencnél kevesebb tagból áll, az elnök mellé - az elnöktől különböző tagállamban foglalkoztatott - ügyvezetőt kell választani.

16. § (1) A központi vezetés az európai üzemi tanács megválasztását követően haladéktalanul első tárgyalásra hívja meg az európai üzemi tanács tagjait. Az európai üzemi tanács jogosult évente egy alkalommal a központi vezetéssel ülést tartani annak érdekében, hogy tájékoztatást kapjon és konzultáljon a központi vezetés által összeállított jelentés alapján a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport gazdasági helyzetéről és annak várható alakulásáról. Az ülés időpontjában és helyszínében a központi vezetés és az európai üzemi tanács megállapodik. A központi vezetés és az európai üzemi tanács megállapodása alapján egy éven belül több ülés is tartható. Az európai üzemi tanács ülései nem nyilvánosak.

(2) A központi vezetés és az európai üzemi tanács a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően, együttműködve teljesíti feladatát a munkavállalók, valamint a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport kölcsönös érdekeinek figyelembevételével. Ez vonatkozik a központi vezetés és a munkavállalók képviselői között a munkavállalók tájékoztatására és a velük való konzultációra vonatkozó eljárásra is.

(3) Az európai üzemi tanács hatásköre az (5) bekezdésben, valamint a 17. § (1) bekezdésében foglalt azon ügyekre terjed ki, amelyek a közösségi szinten működő vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport egészét, vagy a különböző tagállamokban található legalább két telephelyét, illetve vállalkozását érintik.

(4) Az 1. § (3) bekezdésének b)-d) pontjában foglalt közösségi szinten működő vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport esetén az európai üzemi tanács hatásköre az (5) bekezdésben, valamint a 17. § (1) bekezdésében foglalt azon ügyekre terjed ki, amelyek a közösségi szinten működő vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport egészét, vagy legalább két, különböző tagállamban található telephelyüket, illetve vállalkozásukat érintik.

(5) A közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport gazdasági helyzetéről és annak várható alakulásáról történő tájékoztatás és konzultáció tárgykörébe tartoznak különösen

a) a vállalkozás vagy a vállalkozáscsoport struktúrája, valamint gazdasági és pénzügyi helyzete;

b) az üzleti tevékenység, a termelés (szolgáltatás), valamint az értékesítés valószínűsíthető fejlődése;

c) a foglalkoztatási helyzet és annak várható alakulása;

d) a befektetések, illetve a befektetési programok;

e) a szervezetet érintő lényeges változások;

f) az új munkamódszerek és termelési eljárások bevezetése;

g) vállalkozások, telephelyek vagy a működés szempontjából lényeges üzem-, illetve üzletrészek, továbbá a termelés áthelyezése;

h) vállalkozások vagy telephelyek összevonása vagy szétválása;

i) vállalkozások, telephelyek vagy a működés szempontjából lényeges üzem-, illetve üzletrészek tevékenységének csökkentése vagy megszüntetése;

j) a csoportos létszámcsökkentés.

17. § (1) A központi vezetés megfelelő időben köteles tájékoztatni az európai üzemi tanácsot a munkavállalók érdekeit jelentős mértékben érintő rendkívüli körülményekről. Ilyen rendkívüli körülménynek minősülnek különösen

a) a vállalkozások, telephelyek vagy a működés szempontjából lényeges üzem-, illetve üzletrészek áthelyezése;

b) a vállalkozások, telephelyek vagy a működés szempontjából lényeges üzem-, illetve üzletrészek tevékenységének csökkentése vagy megszüntetése;

c) a csoportos létszámcsökkentés.

(2) Az európai üzemi tanács, illetve az ügyvezető bizottság jogosult a központi vezetéssel, illetve a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport megfelelő szintű vezetésével ülést tartani annak érdekében, hogy tájékoztatást kapjon és konzultáljon a munkavállalók lényeges érdekeit érintő rendkívüli körülményekről. Ha az ülésen az európai üzemi tanács nevében az ügyvezető bizottság vesz részt, az ülésre meg kell hívni az európai üzemi tanács azon tagjait, akiket az intézkedéssel közvetlenül érintett vállalkozások vagy telephelyek választottak meg.

(3) A (2) bekezdés szerinti ülést a központi vezetésnek, vagy a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport megfelelő szintű vezetésének a jelentése alapján a lehető legrövidebb időn belül kell megtartani.

(4) Az európai üzemi tanácsnak, illetve az ügyvezető bizottságnak az ülésen résztvevő tagjai kötelesek tájékoztatni a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport telephelyeinek, illetve vállalkozásainak a munkavállalói képviselőit a tájékoztatás, illetve a konzultáció tartalmáról és eredményéről.

18. § (1) Az európai üzemi tanács maga állapítja meg ügyrendjét. Az európai üzemi tanács határozatait szótöbbséggel hozza.

(2) Az európai üzemi tanács - amennyiben feladatainak teljesítéséhez szükséges - szakértőt vehet igénybe.

(3) Az európai üzemi tanácsnak a feladatai teljesítéséhez szükséges és indokolt működési költségei a központi vezetést terhelik. A központi vezetésnek különösen az ülések lebonyolításához és a folyamatban lévő ügyek intézéséhez szükséges feltételeket - így helyiségeket, dologi eszközöket, hivatali személyzetet, továbbá tolmácsokat - kell rendelkezésre bocsátania, valamint biztosítania kell a szükséges utazási és tartózkodási költségeket.

(4) Az európai üzemi tanács tagja a feladatai ellátásához szükséges időtartamra mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól, és erre az időre távolléti díja illeti meg.

Közös szabályok

19. § (1) A központi vezetést az e törvény 7. §, valamint 16. § (5) és 17. § (1) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettség csak abban az esetben terheli, ha tájékoztatás nyújtása nem veszélyezteti a közösségi szinten működő vállalkozás vagy vállalkozáscsoport üzleti vagy üzemi titkaihoz fűződő jogos érdekeit.

(2) Az európai üzemi tanács tagja és póttagja azokat az információkat, amelyeket a központi vezetés az európai üzemi tanácsi tagsága alapján részére kifejezetten üzleti vagy üzemi titokként való kezelésre történő utalással adott át, harmadik személynek nem adhatja át, nem hozhatja nyilvánosságra, és azokat semmilyen más módon nem használhatja fel az e törvényben meghatározott célok elérésén kívüli tevékenységben. Ez a kötelezettség az európai üzemi tanács tagját és póttagját megbízatása megszűnése után is terheli.

(3) A (2) bekezdésben foglalt titoktartási kötelezettség az európai üzemi tanács tagját és póttagját nem terheli

a) a többi európai üzemi tanácstaggal, illetve póttaggal,

b) a vállalkozások és a telephelyek munkavállalói képviselőivel,

c) a vállalkozások vezető szerveiben vagy felügyelő bizottságában lévő munkavállalói képviselőkkel,

d) a tolmáccsal, valamint a munkáját segítő szakértővel szemben.

(4) A (2) bekezdésben foglalt titoktartási kötelezettség terheli

a) a különleges tárgyaló testület tagját és póttagját,

b) a 7-8. §-ban foglalt tájékoztatási és konzultációs eljáráson résztvevő munkavállalói képviselőt,

c) a tolmácsot és a szakértőt, továbbá

d) a vállalkozások és a telephelyek munkavállalói képviselőit.

(5) A (3) bekezdésben foglalt titoktartási kötelezettség alóli kivétel a (4) bekezdésben meghatározottakra úgy alkalmazandó, hogy

a) a különleges tárgyaló testület tagját és póttagját nem terheli titoktartási kötelezettség a tolmáccsal és a munkáját segítő szakértővel,

b) a 7-8. §-ban foglalt tájékoztatási és konzultációs eljáráson résztvevő munkavállalói képviselőt nem terheli a titoktartási kötelezettség a tolmáccsal és a munkáját segítő szakértővel, valamint a vállalkozások és a telephelyek munkavállalói képviselőivel szemben.

20. § Az európai üzemi tanács, valamint a különleges tárgyaló testület belföldön foglalkoztatott tagjának és póttagjának munkajogi védelmére az üzemi tanács tagjára vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

21. § (1) Tilos akadályozni, illetve korlátozni vagy befolyásolni a különleges tárgyaló testület vagy az európai üzemi tanács megalakítását és tevékenységét, továbbá a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakítását és annak lefolytatását.

(2) Tilos akadályozni, illetve korlátozni, továbbá hátrányok vagy előnyök kilátásba helyezésével befolyásolni a különleges tárgyaló testület, az európai üzemi tanács tagjának, póttagjának, valamint a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljáráson résztvevő munkavállalók tevékenységét.

22. § Az e törvényben foglaltak nem érintik a Tanács 1975. február 17-ei, a tagállamok csoportos létszámcsökkentésekre vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló 75/129/EGK irányelve, valamint a Tanács 2001. március 12-ei, a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 2001/23/EK irányelve alapján meghozott rendelkezéseket.

23. § (1) Az európai üzemi tanács létesítésére, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakítására irányuló megállapodással, valamint az európai tanácsra vonatkozó törvényi rendelkezésekkel kapcsolatos, az 1. § (3) bekezdésében felsoroltak és a munkavállalók, az üzemi tanács, valamint a szakszervezet közötti jogvitában a bíróság tizenöt napon belül nemperes eljárásban határoz.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt eljárásra a központi vezetés székhelye, illetve az irányított vezetés, a képviselet, valamint az 1. § (3) bekezdésének d) pontjában meghatározott vállalkozás, illetve telephely szerinti munkaügyi bíróság illetékes.

24. § E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a Megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összeegyeztethető szabályozást tartalmaz a Tanácsnak az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a közösségi szinten működő vállalkozásokban vagy vállalkozáscsoportokban foglalkoztatott munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról szóló, 94/45/EK irányelvével, valamint a Tanácsnak a 94/45/EK irányelv alkalmazásának az Egyesült Királyságra történő kiterjesztéséről szóló 97/78/EK irányelvével.

Záró rendelkezések

25. § (1) E törvény a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésével egyidejűleg lép hatályba.

(2) E törvény rendelkezései nem alkalmazandók azon közösségi szinten működő vállalkozások, illetve vállalkozáscsoportok esetében, amelyeknél a munkavállalók tájékoztatáshoz és a velük való konzultációhoz fűződő jog biztosítására minden munkavállalóra kiterjedő hatályú megállapodás van hatályban e törvény hatálybalépésének idején. Ha a megállapodás hatályát veszti, a megállapodást megkötő felek dönthetnek annak meghosszabbításáról. Ilyen döntés hiányában e törvény rendelkezései irányadók.

(3) Ha a megállapodás hatálya nem terjed ki a közösségi szinten működő vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport valamennyi, a tagállamokban lévő telephelyein, illetve vállalkozásainál foglalkoztatott munkavállalóra, a felek az érintett munkavállalók bevonásához szükséges intézkedéseket e törvény hatálybalépésétől számított hat hónapon belül hozhatják meg. Ha a felek a szükséges intézkedéseket nem hozzák meg a megjelölt időtartam alatt, e törvény rendelkezései alkalmazandók.