Időállapot: közlönyállapot (2007.XII.23.)

2007. évi CLXIX. törvény

a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről * 

Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-a alapján a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2008. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSE

Első Fejezet

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE ÉS FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

1. § Az Országgyűlés a központi költségvetés 2008. évi

a) bevételi főösszegét 7 899 542,1 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 9 017 138,9 millió forintban,

c) hiányát 1 117 596,8 millió forintban

állapítja meg.

2. § (1) Az 1. §-ban megállapított kiadási és bevételi főösszegek, valamint a központi költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevétellel nem fedezett kiadásaihoz nyújtott költségvetési támogatási előirányzatok költségvetési fejezetek, címek, alcímek, jogcím-csoportok, jogcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti részletezését e törvény 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) A központi költségvetés mérlegét az Országgyűlés az e törvény 2. számú mellékletében foglaltak szerint hagyja jóvá.

3. § Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a központi költségvetés 2008. évi hiányát finanszírozza, a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditását biztosítsa és a központi költségvetés adósságát, valamint a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által kezelt követeléseit kezelje.

Második Fejezet

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS EGYES ELŐIRÁNYZATAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL, ILLETŐLEG FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

A központi költségvetés tartalék-előirányzatai

4. § (1) Céltartalék szolgál a X. Miniszterelnökség fejezet, 20. cím, 2. alcím, 1. Különféle személyi kifizetések jogcím-csoporton

a) a központi költségvetési szerveknél – ideértve a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó, költségvetési rendben gazdálkodó intézményeket és a társadalombiztosítási költségvetési szerveket is – a feladatok változásával, a szervezetek, szervezetrendszerek korszerűsítésével, a feladatellátás ésszerűsítésével megvalósuló, kiadás- és költségvetési támogatásmegtakarítást eredményező létszámcsökkentések személyi kifizetéseinek,

b) az Európai Unió intézményeiben foglalkoztatott köztisztviselő és hivatásos állományú nemzeti szakértők számára külön kormányrendeletben meghatározott kiadásoknak,

c) a központi államigazgatási szerveknél, továbbá azok területi és helyi szerveinél a diplomás pályakezdő fiatalok munkatapasztalat-szerzése támogatásának,

d) a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény szerinti munkáltatói kifizetéseknek,

e) a száz százalékban állami, illetve helyi önkormányzati tulajdonú, 2006. december 31-én közhasznú vagy gazdasági társasági formában működő aktív fekvőbeteg-szakellátást biztosító egészségügyi szolgáltatók feladatellátása racionálisabb megszervezése érdekében történő 2007–2008. évi létszámcsökkentések 2008. évben esedékessé váló személyi kifizetéseinek,

f) azon nem száz százalékban állami, illetve helyi önkormányzati tulajdonú, valamint az egyházak, az alapítványok által fenntartott közhasznú vagy gazdasági társasági formában működő aktív fekvőbeteg-szakellátást biztosító egészségügyi szolgáltatók részére, amelyek 2007-ben az Egészségbiztosítási Alap terhére pályázat útján nyertek támogatást feladatellátásuk racionálisabb megszervezése érdekében történt létszámcsökkentésükhöz, a 2007–2008. évi létszámcsökkentések 2008. évben esedékessé váló személyi kifizetéseinek

részbeni, illetőleg teljes fedezetére. A többlettámogatás igénylési feltételeit, az igény bejelentésének, megállapításának, folyósításának, elszámolásának, a felhasználás ellenőrzésének szabályait az a)–c), e)–f) pontok tekintetében a Kormány rendeletben állapítja meg, a d) pont vonatkozásában külön törvényben foglaltak az irányadók.

Az e)–f) pontok alatti személyi kör esetében a személyi kifizetésekhez adott költségvetési hozzájárulás nem haladhatja meg azt a mértéket, amely a szervezetet az elbocsátásra tekintettel akkor terhelné, ha arra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alkalmazásával kerülne sor.

(2) Az (1) bekezdés szerinti céltartalék terhére a Kormány engedélyével támogathatók azok a 2008. évben esedékessé váló személyi kifizetések, valamint az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok, amelyek a 2006–2008. évben elrendelt szervezeti és egyéb intézkedésekkel összefüggésben a költségvetési szerv tervezettől eltérő fizetési kötelezettsége esetén keletkeztek.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjában és a (2) bekezdésben megjelölt kifizetésekre igényt nyújthatnak be azon központi költségvetési szervek is, amelyek kiadási előirányzatát teljes egészében a saját bevételük fedezi.

(4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az (1) bekezdés szerinti céltartalék előirányzatból átcsoportosítson a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet 5. Központosított előirányzatok cím e törvény 5. számú mellékletében szereplő 9. Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása és 26. A 2008. évi bérpolitikai intézkedések támogatása jogcímekre, amennyiben e jogcímeken rendelkezésre álló előirányzat már felhasználásra került.

(5) Az (1)–(3) bekezdés szerinti támogatási igények jogosságát elbíráló és annak szabályszerű felhasználását ellenőrző állami szerv a létszámcsökkentéssel érintett személyek foglalkoztatási jogviszonyának megszüntetésével kapcsolatos alábbi személyes adatait teljeskörűen megismerheti és kezelheti:

a) név, anyja neve, születési név,

b) születési hely, születési idő,

c) a munkaviszony megszűnés/megszüntetés jogcíme,

d) szolgálati és közszolgálati idő,

e) besorolás és munkakör megnevezése,

f) a foglalkoztatási jogviszony kezdetének és megszűnésének időpontja,

g) a munkavégzés alóli felmentés kezdő és záró időpontja,

h) a foglalkoztatási jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó kifizetésekre vonatkozó adatok (felmentés és végkielégítés összege),

i) a foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatos egyéb adatok (pl. a felmentés indokául szolgáló adatok, egyéb a munkaviszonnyal kapcsolatos kódok).

(6) Az (5) bekezdés szerinti személyes adatokat az igényeket elbíráló és ellenőrző szervezet a támogatási döntést követő öt év elteltével köteles oly módon megsemmisíteni, hogy helyreállításuk ne legyen lehetséges.

(7) Az (1) bekezdés szerinti céltartalék terhére kell biztosítani a 2007. év után járó tizenharmadik havi illetmény egy részének külön törvény szerinti kifizetését. A támogatás feltételeinek megállapítására és az előirányzatok átcsoportosítására a Kormány kap felhatalmazást.

(8) Az (1) bekezdés szerinti céltartalék terhére támogatható a közszférában dolgozók, továbbá az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők részére a 2008. évben – jogszabály alapján – járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok kifizetése. Az előirányzatok átcsoportosítására a Kormány kap felhatalmazást.

5. § A központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak munkateljesítményeinek elismerésére céltartalék szolgál a X. Miniszterelnökség fejezet, 20. cím, 2. alcím, 2. Központi teljesítményösztönzési és -értékelési keret jogcím-csoporton. A keret felhasználásának teljesítményelv-érvényesítésen alapuló szempontjait, a támogatásban részesíthető költségvetési szervek körét, az igénylés feltételeit a Kormány állapítja meg.

Az állam vagyonával és a felhalmozásokkal kapcsolatos rendelkezések

6. § (1) Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény (a továbbiakban: Priv. tv.) 23. §-a (2) bekezdése alapján képzett privatizációs tartalék számlája és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: ÁPV Zrt.) hozzárendelt vagyonának számlája 2007. december 31-én megszűnik. E számlák 2007. évi záró állományát költségvetési bevételként elszámolni nem kell.

(2) Azokat a kötelezettségeket, amelyeket az ÁPV Zrt. a Priv. tv. 23. §-a (2) bekezdése alapján képzett privatizációs tartalékból teljesített, 2008. január 1-jétől a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet terhére kell teljesíteni.

(3) Az ÁPV Zrt. saját vagyonának – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 60. §-ának (4) bekezdése alapján a Magyar Államra szálló – pénzállományának 2007. évi záróállományát költségvetési bevételként elszámolni nem kell.

7. § (1) A 2008. évben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) hitelfelvételre, értékpapír kibocsátására és kezességvállalásra nem jogosult.

(2) Az MNV Zrt. 2008. évben hitelt és kölcsönt csak a Vtv. hatálya alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok részére nyújthat a Kormány előzetes jóváhagyásával.

(3) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 2. cím, 5. Fejezeti tartalék alcímén szereplő kiadási előirányzatból 5000,0 millió forintot a pénzügyminiszter, az 5000,0 millió forintot meghaladó összeget a Kormány átcsoportosíthat a fejezetben szereplő kiadási előirányzatokra.

(4) A Vtv. 28. §-a (4) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték 25,0 millió forint.

(5) A Vtv. 33. §-a (2) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték 25,0 millió forint.

(6) A Vtv. 35. §-a (2) bekezdésének i) pontjában meghatározott egyedi bruttó forgalmi érték 25,0 millió forint.

(7) A Vtv. 36. §-a (3) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték 1000,0 millió forint. Az 1000,0 millió forint egyedi könyv szerinti bruttó értéket el nem érő vagyontárgy ingyenes tulajdonba adásáról a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter útján – az átadással kapcsolatban kialakított álláspontjának ismertetésével egyidejűleg a Kormány nyilvános döntését kérheti.

(8) A Vtv. 36. §-a (4) bekezdésében meghatározott ingyenesen átruházható vagyontárgyak 2008. évi összesített értéke 15 000,0 millió forint lehet.

8. § (1) A központi költségvetési szervek állami tulajdonú ingatlanok használatáért a Vtv. 28. §-a (2) bekezdése szerint fizetendő bérleti díj fedezetét szolgáló, a X. Miniszterelnökség fejezet 20. cím, 2. alcím, 3. Központi költségvetési szervek bérleti díjának fedezete jogcím-csoporton szereplő kiadási előirányzat felhasználására a központi költségvetési szervek és az MNV Zrt. közötti bérleti szerződés hatálybalépését követően kerülhet sor.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az (1) bekezdés szerinti előirányzatból a bérleti szerződés alapján keletkező fizetési kötelezettség teljesítéséhez szükséges kiadási többlet előirányzatot megállapítsa és az érintett fejezetek költségvetésébe átcsoportosítsa.

(3) Az állami tulajdonú gazdasági társaságoktól 2008. évben elvont osztalék a központi költségvetés központosított bevétele, amelyet a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben kell elszámolni.

(4) Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény (a továbbiakban: Üht.) által létrehozott kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételt a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 1. cím, 1. Értékesítési bevételek alcímén, külön jogcímcsoportként kell elszámolni.

(5) Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyó bevételt a XVI. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezet bevételeként kell elszámolni.

9. § (1) A helyi, helyi kisebbségi önkormányzatok tekintetében az Áht. 108. §-ának (1) bekezdésében szabályozott versenytárgyalás alkalmazása kötelező, amennyiben az érintett vagyontárgy forgalmi értéke a 25,0 millió forintot meghaladja. A helyi önkormányzat rendeletében, valamint a helyi kisebbségi önkormányzat határozatában ennél kisebb összeget is meghatározhat.

(2) Az Áht. 108. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alkalmazása során a kis összegű követelés értékhatára 100 000 forint.

10. § (1) A 2008. év során a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az Áht. 100. §-ának (1) bekezdésében meghatározott egyes pénzügyi műveletek végzésére 5000,0 millió forint összeghatár alatt a pénzügyminiszter és a gazdasági és közlekedési miniszter együttes jóváhagyásával, 5000,0 millió forint összeghatár felett a Kormány jóváhagyásával jogosult.

(2) A Magyar Állam által kibocsátott értékpapírok adásvételére az (1) bekezdésben foglalt korlátozás nem vonatkozik.

(3) Az (1) bekezdésben szereplő gazdasági társaságok adósságállománya csak a Kormány jóváhagyásával haladhatja meg az 5000,0 millió forintot.

(4) Az (1) és (3) bekezdés szerinti korlátozások mindaddig vonatkoznak e gazdasági társaságokra, amíg többségi állami tulajdonban vannak.

A központi költségvetési szervekkel és a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos rendelkezések

11. § (1) A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 1416,8 millió forintot, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 264,1 millió forintot, a Nemzeti Közlekedési Hatóság 7647,8 millió forintot, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ 135,5 millió forintot, a Magyar Vasúti Hivatal 74,6 millió forintot köteles 2008. évben befizetni a bevételeiből a pénzügyminiszter által jóváhagyott ütemezési terv szerint a központi költségvetés részére, melyek esedékessége az első három negyedév vonatkozásában a negyedévet követő hó 20. napja, a negyedik negyedévben december 10-e.

(2) A Nemzeti Hírközlési Hatóság 5963,4 millió forintot köteles befizeteti a bevételeiből a központi költségvetés javára – beleértve a frekvenciahasználati díjakból származó bevételeket is –, február 20-tól július 20-ig havonta 350,0 millió forintot, valamint augusztus 20-tól december 10-ig havonta 650,0 millió forintot, továbbá december 20-ig 613,4 millió forintot.

(3) A Magyar Energia Hivatal 735,2 millió forintot köteles befizetni a bevételeiből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(4) A Magyar Szabadalmi Hivatal 361,1 millió forintot köteles befizetni a bevételeiből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(5) A földhivatalok 2385,8 millió forintot kötelesek befizetni a bevételeikből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(6) Ha a gazdasági és közlekedési miniszter felügyelete alá tartozó, az (1) bekezdésben említett költségvetési szervek a befizetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a hiányzó összegre fejezeti tartalékot kell képezni, és a befizetést legkésőbb 2008. december 20-ig rendezni kell. A fejezeti egyensúlyi tartalék terhére a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörében a befizetési kötelezettség nem rendezhető.

12. § (1) A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 129. §-ának (3) bekezdése szerinti, egy főre megállapított hallgatói normatíva 119 000 Ft/év, a doktori képzésben részt vevők egy főre megállapított támogatási normatívája 1 116 000 Ft/év, a köztársasági ösztöndíjban részesülők normatívája 340 000 Ft/év, a diákotthoni elhelyezés normatívája 116 500 Ft/év, a lakhatási támogatás normatívája 60 000 Ft/év, a tankönyv- és jegyzettámogatás, valamint a sport- és kulturális tevékenység normatívája 11 900 Ft/év.

(2) A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény 44. §-ának (1) bekezdése szerinti, a Rendőrtiszti Főiskola nappali tagozatos ösztöndíjas hallgatói pénzbeli juttatásának normatívája 298 000 Ft/fő/év.

(3) A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 79/E. §-a alapján az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménye 437 300 forint.

(4) A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 10/A. §-ában meghatározott Széchenyi István Ösztöndíj havi összege egyetemi docens (tudományos főmunkatárs) esetében a (3) bekezdésben megállapított összeg 30%-a, főiskolai tanár esetében a (3) bekezdésben megállapított összeg 25%-a, a Békésy György Posztdoktori Ösztöndíj havi összege oktató, illetve kutató esetében a (3) bekezdésben meghatározott összeg 20%-a, nem oktató esetében a (3) bekezdésben megállapított összeg 70%-a.

(5) A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj havi összege 113 200 forint.

(6) A képzési hozzájárulást, amely a felsőoktatási intézmény bevételét képezi, 2008-ra úgy kell megtervezni, és 2009-ben e bevételről úgy kell elszámolni, hogy a képzési hozzájárulás fizetésére kötelezett hallgatók számából le kell vonni – a fizetésre kötelezettek tizenöt százalékát kitevő – mentességben részesülőket, és a fennmaradt létszámot kell beszorozni az irányadó – a hallgató által befizetett – képzési hozzájárulás összegével.

13. § (1) A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményeket az általuk ellátott közoktatási feladatokra az e törvény 3. számú melléklete 15., 16.1–16.5., 17. pontjában, az 5. számú melléklet 6., 15., 16., 18., 22. pontjában, továbbá a 8. számú melléklet I. részének 1. és 3. pontjában megállapított, a helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásaival és támogatásaival azonos jogcímeken és feltételek mellett normatív hozzájárulás és támogatás illeti meg.

(2) A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények gyakorló intézményei esetén a 3. számú melléklet 15., 16.1–16.5. pontja szerinti jogcímek tekintetében a normatív hozzájárulások kétszerese jár.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott támogatás igénybevételének feltétele, hogy a gyakorló intézményekben a tanterv közismereti tantárgyainak és az ahhoz kapcsolódó tanórán kívüli iskolai tevékenységnek, valamint az óvodai nevelési, a készség- és képességfejlesztési és tanórán kívüli iskolai tevékenységeknek legalább 70%-ában a hallgatók gyakorlati felkészítése történjék, továbbá az intézményi tanítási, illetve az óvodai foglalkozási időkeret 25%-át gyakorló iskolai, óvodai feladatokra fordítsák. Amennyiben a feladatok számosságának és az éves időkeretnek az előzőekben meghatározott százalékos mértékét nem éri el a feladatellátás, az igénybevétel jogosultságát ennek megfelelően arányosan kell megállapítani.

(4) Az (1)–(2) bekezdés szerinti központi költségvetési szerv a létszámjelentésben szereplő feladatmutatók alapján az intézményi költségvetésben meglévő és az (1) bekezdésben meghatározott normatíva alapján járó támogatás különbözetét a felügyeletét ellátó szervtől igényelheti.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott központi költségvetési szerv a tényleges, a tanügyi okmányok alapján dokumentált feladatmutatók szerint jogosult a normatív hozzájárulás és támogatás igénybevételére.

(6) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott közoktatási célú normatív hozzájárulások és támogatás elszámolása a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény elszámoltatása szerint, annak részeként történik.

14. § (1) Az 1. számú mellékletben a Központosított bevételek címen szereplő előirányzatok a központi költségvetés központosított bevételeit képezik.

(2) A központosított bevételi előirányzatok beszedéséért – ha törvény másként nem rendelkezik – az adott fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője tartozik felelősséggel.

(3) A XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 26–27. alcímhez tartozó jogcím-csoportok, jogcímek költségvetési támogatási előirányzatai tartalmazzák a sportról szóló 2004. évi I. törvény 56. §-ának (2) bekezdése szerinti bevételeket.

(4) A XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 1. alcím, 4. jogcím-csoport, 2. Építésügyi célelőirányzatok jogcím terhére a bevételek mértékéig lehet kötelezettséget vállalni.

Harmadik Fejezet

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS TÖBBI ALRENDSZERÉNEK KAPCSOLATA

A) A helyi önkormányzatok és a központi költségvetés kapcsolatrendszere

A helyi önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásai

15. § (1) Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások normatív állami hozzájárulásának és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadójának (a továbbiakban: normatív hozzájárulások) jogcímeit és fajlagos összegeit az e törvény 3. számú mellékletében foglaltak szerint állapítja meg.

(2) Az Országgyűlés felhasználási kötöttséggel járó normatív állami támogatást állapít meg a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások részére az e törvény 8. számú mellékletében meghatározott feltételek szerint.

(3) A pénzügyminiszter és az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a normatív hozzájárulásokat és támogatásokat – az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése kivételével – a helyi önkormányzatoknak és a többcélú kistérségi társulásoknak az Áht. 64. §-a (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatása szerinti feladatmutatók, mutatószámok alapján önkormányzatonként és jogcímenként együttes rendeletben hirdeti ki az Áht. 64. §-ának (3) bekezdése szerint.

16. § (1) Az Országgyűlés – a 15. § (2) bekezdésében meghatározottakon felül – további, felhasználási kötöttséggel járó állami támogatást állapít meg:

a) központosított előirányzatként az e törvény 5. számú mellékletében felsorolt, a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások által ellátandó feladatokra;

b) az önálló színházat fenntartó, illetve színházat vagy színházi produkciót támogató helyi önkormányzatok részére az e törvény 7. számú mellékletében foglalt részletezés szerint;

c) a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatására, ez utóbbinál a 2008. évi új induló beruházások támogatási előirányzatának

ca) 15%-a a régió lakónépességének arányában,

cb) 85%-a a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott leghátrányosabb helyzetű kistérségek lakónépessége alapján

kerül régiónként elosztásra e törvény 16. számú melléklete szerint;

d) a helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira.

Az előirányzat a regionális fejlesztési tanácsokat illeti meg, melyből

da) a vis maior feladataik ellátásához 800,0 millió forint

daa) 60%-a a régióban található helyi önkormányzatok 2007. október 1-jei száma alapján,

dab) 40%-a a 2005. és a 2006. években ár-, belvíz, rendkívüli időjárás, illetve pince-, partfalomlás okozta károk enyhítéséhez jóváhagyott támogatás összege arányában kerül elosztásra,

db) az előirányzat da) pont szerinti összeggel csökkentett összegének

dba) 50%-a a területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló 67/2007. (VI. 28.) OGY határozat (a továbbiakban: OGY határozat) III. 2. pontjának ba) alpontja alapján,

dbb) 50%-a az OGY határozat III. 2. pontjának bb) alpontja alapján

kerül elosztásra.

A támogatás régiónkénti összegét e törvény 16. számú melléklete tartalmazza;

e) vis maior tartalékra;

f) a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására. Az előirányzat a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott leghátrányosabb helyzetű kistérségek lakónépessége alapján a regionális fejlesztési tanácsokat illeti meg. A regionális fejlesztési tanácsok a támogatást a régióhoz tartozó leghátrányosabb kistérségekből érkező pályázatok között, az egyes kistérségek lakónépessége arányában osztják el. A támogatás régiónkénti összegét e törvény 16. számú melléklete tartalmazza;

g) a budapesti 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti – metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló 2005. évi LXVII. törvény szerinti építési feladatokra.

(2) A normatív hozzájárulások és támogatások lemondásból felszabaduló előirányzatai – a nem helyi önkormányzat részére történő feladatátadással összefüggő előirányzat-csökkenés kivételével – az itt meghatározott sorrendben növelik az e törvény 6. számú mellékletének 1. pontjában, az 1. számú melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 11. Vis maior tartalék cím, a 6. számú mellékletének 3. pontjában, valamint 2. pontjában meghatározott előirányzatokat. Ugyanilyen sorrendben növeli továbbá ezen előirányzatokat az intézményátadásból felszabaduló olyan összeg, amely a 31. § szerint nem illeti meg az átvevő intézményt.

(3) Amennyiben az e törvény 13. §-a, illetve 31. §-a szerint normatív hozzájárulásokra és támogatásokra jogosult év közben feladatot ad át a feladat ellátására kötelezett helyi önkormányzat részére, az így felszabaduló előirányzattal az érintett fejezet előirányzata csökken, a helyi önkormányzatot megillető normatív hozzájárulás és támogatás előirányzata megemelkedik a 3. és 8. számú melléklet igényjogosultsági szabályai alapján.

(4) Ha a helyi önkormányzat normatív hozzájárulásról és támogatásról való lemondása olyan – nem helyi önkormányzat részére történő – feladatellátással függ össze, amelyre a feladatot átvevő jogosult az e törvény 13. §-a vagy 31. §-a szerinti normatív hozzájárulás és támogatás igénybevételére, a feladatátadással év közben felszabaduló összeggel a helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulás és támogatás előirányzatát csökkenteni kell, és az annak további folyósításáról gondoskodó minisztériumi fejezet ilyen célú előirányzatát meg kell emelni.

17. § (1) Működőképességük megőrzése érdekében – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 87. §-ának (1) bekezdése alapján – kiegészítő támogatásra jogosultak az e törvény 6. számú mellékletében foglalt feltételeknek megfelelő települési önkormányzatok.

(2) A Fővárosi Önkormányzat látja el a közgyűlés által szabályozott módon a 22. § szabályai szerint – a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok tekintetében – az Ötv. 87. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feladatot e törvény 6. számú melléklete 1. pontjának alkalmazásával. A Fővárosi Önkormányzat ehhez abban az esetben igényelhet támogatást, ha a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok költségvetéseinek összesített adataiból e törvény 6. számú mellékletének 1. pontja szerint forráshiány mutatható ki.

18. § Az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint megállapított, az állami támogatás jogtalan igénybevételéhez kapcsolódó kamatfizetési kötelezettség kiszámítása szempontjából feladatmutatóhoz kapcsolódó normatív hozzájárulásnak és támogatásnak minősül az e törvény 3. számú melléklet 3., 6., 8. és 11–17. pontja és a 4. számú melléklet B) II. c) pontja, valamint a 8. számú melléklet I. rész 1. és 3. pontja, II. rész 3. pontja, továbbá III. és IV. része szerinti előirányzatok együttes összege.

19. § (1) A helyi önkormányzatokat együttesen az állandó lakóhely szerint az adózók által 2006. évre bevallott – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) által településenként kimutatott – személyi jövedelemadó 40%-a illeti meg.

(2) A települési önkormányzatot az (1) bekezdés szerint a közigazgatási területére kimutatott személyi jövedelemadó 8%-a illeti meg.

(3) A helyi önkormányzatokat megillető személyi jövedelemadó megosztásának részletes szabályait a 4. számú melléklet tartalmazza.

Az illetékek és más bevételek szabályozása

20. § (1) Az APEH által 2008. január 1-jétől beszedett illetékbevételek 50%-a a központi költségvetést, 50%-a – csökkentve a (4) bekezdés szerinti költséggel – pedig a fővárosi, a megyei, illetve a megyei jogú városi önkormányzatokat illeti meg a (2)–(5) bekezdésben foglaltak szerint.

(2) A megyei jogú városi önkormányzatot illeti meg az APEH által beszedett illetékből az illetékességi szabályok szerint a megyei jogú városok illetékességi területén képződő illetékbevétel, csökkentve az (1) bekezdés szerinti központi bevételi részesedéssel, valamint a (4) bekezdés szerinti költséggel.

(3) Az APEH által beszedett és az illetékességi szabályok szerint kimutatott, a központi költségvetés bevételi részesedésével és a (2) bekezdés alapján a megyei jogú várost megillető összeggel csökkentett illetékbevétel

a) 35%-a közvetlenül a területileg érintett megyei önkormányzatot, valamint a Fővárosi Önkormányzatot,

b) 65%-ának kétharmada egyenlő összegben – egyhuszad részenként –, egyharmada a megye, valamint a főváros 2007. január 1-jei lakosságszáma arányában a megyei önkormányzatokat, valamint a Fővárosi Önkormányzatot illeti meg a (4) bekezdés szerinti költséggel csökkentve.

(4) Az illetékbeszedéssel kapcsolatos kiadásokra a Fővárosi Önkormányzattól a területén beszedett illetékbevétel 4%-a, a megyei és a megyei jogú városi önkormányzattól a területén beszedett illetékbevétel 8,5%-a visszatartásra kerül.

(5) A (2) és (3) bekezdés szerinti, illetékbevételt a Kincstár a tárgyhónapot követő hónap 20-áig utalja át a fővárosi, a megyei és a megyei jogú városi önkormányzatok költségvetési elszámolási számlájára.

21. § (1) A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény alapján a belföldi, gépjárművek után a települési önkormányzat által beszedett adó 100%-a az önkormányzatot illeti meg.

(2) A termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni – a települési önkormányzatok által beszedett – személyi jövedelemadó 100%-a a földterület fekvése szerinti települési önkormányzatot illeti meg.

(3) A települési önkormányzat jegyzője által, külön jogszabályban meghatározott esetben jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összege, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség által a települési önkormányzat területén jogerősen kiszabott és abból befolyt környezetvédelmi bírságok összegének 30%-a az illetékes települési önkormányzatot illeti meg.

(4) A szabálysértési pénz- és helyszíni bírságból származó, önkormányzati költségvetési elszámolási számlára vagy annak alszámlájára érkezett bevétel 100%-a – függetlenül a jogerős kiszabást végző szervtől – az önkormányzatot illeti meg. A szabálysértési pénz- és helyszíni bírság végrehajtását kérő szerv költségminimum megelőlegezésére nem köteles.

A fővárosi önkormányzatok bevételei

22. § A Fővárosi Önkormányzatot megillető bevételeknek a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti megosztására és átutalására az Ötv. 64. §-ában, 64/A–64/C. §-ában, valamint a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvényben foglaltakat kell alkalmazni.

A helyi önkormányzatok pénzellátásának kiegészítő szabályai

23. § (1) A kiegészítő gyermekvédelmi támogatás, a rendszeres szociális segély, az időskorúak járadéka, a normatív alapú ápolási díj, az önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatás támogatása, valamint az adosságcsökkentési támogatás, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) 38. §-a (2) és (5) bekezdésében meghatározott lakásfenntartási támogatás, továbbá a XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezetből a gyermektartásdíj megelőlegezése esetében a települési önkormányzat első alkalommal az őt megillető havi összeg legfeljebb kétszeresét igényelheti, külön jogszabály szerinti éven belüli elszámolási kötelezettséggel.

(2) Az e törvény 5. számú melléklet 6., 9., 15., 16., 17., 19., 22., 26. és 28. pontja, a 6. számú melléklet 1. pontja, a 7. számú melléklet, valamint a 8. számú melléklet I. rész 1. és 3. pontja, II. rész 3. pontja, továbbá a III. és IV. része alapján számított előirányzatok folyósítása – figyelemmel az 5. számú melléklet 28. pontjában és a 6. számú melléklet 1. pontjában meghatározottakra – az Áht. 101. §-ának (7) bekezdésében foglaltak szerint, nettó finanszírozás keretében történik.

(3) A 31. § (2)–(3) bekezdése szerinti egyházi és kisebbségi fenntartói kiegészítő támogatást

a) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Közokt. tv.) 81. §-ának (13) bekezdése, valamint 118. §-ának (9) bekezdése alapján közoktatási feladatot ellátó egyházak,

b) a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Nek. tv.) 47. §-a (6) bekezdésének b) pontja alapján közoktatási feladatot ellátó kisebbségi önkormányzatok és a Nek. tv. 47. §-ának (13) bekezdése alapján közoktatási feladatot ellátó helyi kisebbségi önkormányzatok

a helyi önkormányzatok útján – az 1. számú melléklet XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcím-csoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcím előirányzatáról – vehetik igénybe. A Kincstár ezen összeget a helyi önkormányzatnak folyósított központi támogatások nettó finanszírozása keretében a tárgyhónapot követő hónapban számolja el a kiegészítő támogatás folyósítására szolgáló előirányzat javára.

B) A társadalombiztosítás és a központi költségvetés kapcsolata

24. § (1) A Nyugdíjbiztosítási Alapot (a továbbiakban: Ny. Alap) és az Egészségbiztosítási Alapot (a továbbiakban: E. Alap) terhelő ellátások, valamint az Ny. Alapot és az E. Alapot nem terhelő ellátások folyamatos teljesítése érdekében a bevételek és a kiadások időbeli eltéréséből adódó átmeneti pénzügyi hiányok fedezetére a központi költségvetés a Kincstár útján kamatmentes hitelt nyújt.

(2) A KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számlákról tervezett hitel-igénybevételről – kormányrendeletben szabályozottak szerint – finanszírozási tervet kell készíteni, amely indokolt esetben módosítható.

(3) A KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számlákról felvett hitelt az Ny. Alap és az E. Alap a befolyó bevételeikből és az alapot nem terhelő ellátások megtérítéseiből soron kívül törlesztik.

25. § (1) A Kincstár az E. Alap részére a XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 20. cím, 4. Gyermekgondozási díj részleges megtérítése alcím, továbbá a 21. cím, 3. alcím, 1. Közgyógyellátás jogcím-csoport előirányzatából a folyósító szerv által benyújtott és a pénzügyminiszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján finanszírozást teljesít.

(2) A Kincstár az E. Alap utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátásának, illetve kiadásának kifizetése után az e törvény 4. § (1) bekezdés e) és f) pontja, (7) és (8) bekezdése, valamint 5. számú mellékletének 9. és 26. pontja alapján az egészségügyi intézmények részére történt központi költségvetési kifizetések összegével, de legfeljebb az E. Alap összes kiadását meghaladó pénzforgalmi bevételi többlete mértékéig utalást teljesít a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 8. E. Alap céltartalék cím terhére a központi költségvetés javára a tárgyév utolsó kincstári napján.

(3) A (2) bekezdésben említett egészségügyi intézmények részére történt központi költségvetési kifizetések nagyságáról a Pénzügyminisztérium a tárgyév utolsó előtti kincstári napjáig tájékoztatja a Kincstárt.

(4) Az Ny. Alap részére a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 26. cím, 1. alcím

a) 1. Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulékkiesés pótlására jogcím-csoport szerinti támogatás átutalása

aa) január–november hónapokban a tárgyhó 10. napjáig az éves előirányzat havi időarányos összegével,

ab) december hónapban az aa) pont szerinti befizetések összegének és a várható éves magánnyugdíjpénztári tagdíjbefizetés különbözetének összegével, legfeljebb az előirányzat mértékéig a tárgyhó utolsó kincstári napján,

b) 2. A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása jogcím-csoport szerinti támogatás átutalása

ba) március és november hónapokban az előirányzat 40–40 százalékának megfelelő összegekkel,

bb) december hónapban a ba) pontban teljesített összegeket is figyelembe véve a tényleges éves bevételek és kiadások függvényében, legfeljebb az előirányzat mértékéig a tárgyhavi utolsó bevétel beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után

történik.

(5) A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, a X. Miniszterelnökség fejezet, a XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet és a XIV. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 18. §-ának (3) bekezdése alapján – fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás jogcímen – havonta átutalást teljesít az Ny. Alap részére az éves előirányzat havi időarányos mértékének megfelelően, a tárgyhó 10. napjáig.

26. § A Kincstár az Ny. Alap részére 2008. február hó naptól kezdődően az Ny. Alapba korkedvezmény-biztosítási járulék címen havonta befolyó járulékbevételt alapul véve teljesíti a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXI. törvény 30. § (14) bekezdése szerinti havi fizetési kötelezettséget a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 26. cím, 1. alcím, 7. Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átadott pénzeszköz jogcím-csoport előirányzatból a tárgyhónap utolsó előtti, decemberben az utolsó kincstári napján. 2008. január hónapban a Kincstár a megelőző évi előirányzat 1/11-ed részével megegyező összeget utal az Ny. Alap részére ugyanebből az előirányzatból.

C) A központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok kapcsolata

27. § Az elkülönített állami pénzalapok (a továbbiakban: pénzalapok) – a bevételek befolyása és a kiadások teljesítése időbeni ütemének eltérése esetén – a finanszírozási igényeik teljesítéséhez igénybe vehetik legfeljebb három hónapra, de a következő évre át nem húzódóan a KESZ-t. A KESZ igénybevételét a pénzügyminiszter engedélyezheti. Az engedélyre vonatkozó kérelmet a finanszírozási igény felmerülése előtt legalább 30 nappal kell benyújtani.

D) Az Európai Uniótól érkező agrár- és vidékfejlesztési támogatások és az Európai Unió részére fizetendő cukorilleték megelőlegezése

28. § (1) Az Áht. 18/B. §-a (1) bekezdésének zs) pontja alapján a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) részére, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (a továbbiakban: EMGA) finanszírozott közvetlen, piaci támogatások, az – Európai Unió által a hatályos közösségi jogszabályok alapján utólagosan megtérítendő vagy értékesítésből befolyó – intervenciós intézkedésekhez kapcsolódó kifizetések, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott vidékfejlesztési támogatások – ide nem értve az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programot – felhasználására vonatkozó nemzeti stratégiai tervekben (a továbbiakban: vidékfejlesztési stratégiai tervek) foglalt támogatások Európai Unió által finanszírozott része (a továbbiakban: agrártámogatások) teljesítéséhez a központi költségvetés a Kincstár útján kamatmentes hitelt nyújt.

(2) A vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt támogatások kizárólag abban az esetben finanszírozhatóak az (1) bekezdésben leírtak szerint, amennyiben az így igénybe vett teljes összeget az Európai Unió – még a 2008. évben – utólagosan megtéríti, de a kifizetés időpontjában a vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt célokra felhasználható uniós forrás nem áll rendelkezésre.

(3) A KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számlákról az európai uniós közvetlen támogatások megelőlegezésének céljára felvett hitel nagysága nem haladhatja meg a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény alapján meghatározott, 2008. évben kifizetésre kerülő, EMGA által megtérítendő egységes területalapú támogatások összegét.

(4) A KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számlákról tervezett hitel-igénybevételről az MVH-nak a Pénzügyminisztérium és a Kincstár részére – kormányrendeletben szabályozottak szerint – 2008. év vonatkozásában 2008. január 15-éig havi bontású finanszírozási tervet kell készítenie, melyet a rendelkezésre álló információk alapján minden hónap 15-éig aktualizálni kell. Amennyiben a vidékfejlesztési stratégiai tervek kifizetéseinek ütemezése az (1) bekezdésben leírt, KESZ-ről történő finanszírozást tesz szükségessé, a pénzügyminiszter jogosult a vidékfejlesztési stratégiai tervek intézkedései tekintetében a finanszírozási terv és a kifizetések ütemezését módosítani.

(5) Az Európai Unió által finanszírozott agrártámogatásokra az igénylő akkor is jogosult, ha az Áht. 10. §-ában foglalt fizetési kötelezettséggel összefüggő, esedékessé vált és még meg nem fizetett köztartozása van. Az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatásból az igénylő csak a lejárt köztartozással csökkentett összegre jogosult. A köztartozás fennállásáról és annak összegéről az adóhatóság az MVH megkeresésére adatot szolgáltat. Az adatszolgáltatásban szereplő tartozás összegét az MVH a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. cím, 5. alcím, 8. Folyó kiadások és jövedelemtámogatások jogcím-csoport előirányzatból megállapított támogatásból levonja és átutalja az adóhatóságnak. A jogosultat a köztartozással csökkentett összeg illeti meg, a visszatartott támogatásnak megfelelő összegű tartozás az átutalással egyidejűleg megfizetettnek minősül. A támogatás visszatartásáról az MVH a kedvezményezettet a támogatási különbözet átutalásakor tájékoztatja.

(6) A KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számlákról felvett hitelt az MVH az Európai Uniótól befolyó bevételeiből soron kívül törleszti.

(7) Az agrártámogatásokhoz kapcsolódó, az ügyféltől származó befizetéseket az MVH a KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számla részére havonta átutalja.

(8) A XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. cím, 7. Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások alcím terhére kell elszámolni

a) az Európai Bizottság EMGA éves elszámolásáról szóló hivatalos döntését követően haladéktalanul – az intervenciós felvásárlásra fordított, de értékesítésből még be nem folyt összegek kivételével – a KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számlákról felvett hitel azon részét, amelyet az Európai Unió vagy az ügyfél nem térít meg az MVH útján, valamint az agrártámogatások árfolyam-különbözetét,

b) az intervenciós felvásárláshoz kapcsolódó azon kiadásokat, amelyek a nemzeti költségvetést terhelik.

29. § (1) Az MVH köteles az intervenciós finanszírozás EMGA-ból folyósított kamattérítését – annak beérkezése után haladéktalanul – a központi költségvetés részére átutalni, amelyet a központi költségvetés kamatbevételeként kell elszámolni.

(2) Az intervenciós felvásárlással kapcsolatos azon kamatterhet, amelyet az Európai Unió az MVH által szabálytalanul teljesített kifizetésből eredően – az Európai Bizottság hivatalos döntése alapján – nem térít meg, a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. cím, 7. Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások alcím terhére kell törleszteni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben szereplő kamattérítések elszámolása a XLI. A központi költségvetés kamatelszámolásai, tőke-visszatérülései, az adósság- és követeléskezelés költségei fejezet, 2. cím, 5. Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése alcím javára történik.

30. § (1) Az Áht. 18/B. §-a (1) bekezdésének x) pontjában hivatkozott, cukorilleték-fizetési kötelezettség teljesítésére felvett hitel nagysága nem haladhatja meg az Európai Unió részére fizetendő, közösségi jogszabály alapján meghatározott illeték összegét.

(2) A cukorilleték-fizetési kötelezettség teljesítésére felvett hitelt az MVH a cukorilleték megfizetésére kötelezettektől e címen befolyó bevételekből soron kívül törleszti.

(3) A KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számláról felvett hitel azon részét, amelyet az MVH nem törlesztett, illetve köztartozásként nem került behajtásra, a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. cím, 7. Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások alcím terhére kell rendezni.

Negyedik Fejezet

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEK KAPCSOLATA

31. § (1) Az Országgyűlés a külön törvényben meghatározott szociális, közoktatási, felsőoktatási, kulturális közfeladatot (a továbbiakban: humánszolgáltatások) ellátó intézményt fenntartó egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, országos kisebbségi önkormányzat, közhasznú társaság, nonprofit gazdasági társaság, gazdasági társaság és a humánszolgáltatást alaptevékenységként végző, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó (a továbbiakban együtt: nem állami intézmény fenntartója) részére működési és fenntartási célú normatív és egyéb hozzájárulást állapít meg a következők szerint:

a) A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját normatív hozzájárulás illeti meg – figyelemmel a b) pontban foglaltakra – e törvény 3. számú melléklete 15–17. pontjában, az 5. számú melléklet 6., 15., 16., 18., 22. pontjában, továbbá a 8. számú melléklet I. részének 1. és 3. pontjában megállapított, a helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásaival és támogatásaival azonos jogcímeken és jogosultsági feltételek mellett a következő eltérésekkel.

A 3. számú melléklet 16.6.1. pontjában megállapított normatív hozzájárulás szempontjából bejáró az a gyermek, tanuló, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az intézmény székhelyén, tagintézmény esetén telephelyén kívüli településen van. A 16.6.2. pont szerinti hozzájárulás akkor igényelhető a községi gyermekek, tanulók után, ha az óvodai, és/vagy általános iskolai feladat ellátását legalább két település tekintetében a fenntartó a területileg érintett többcélú kistérségi társulással/társulásokkal kötött írásos együttműködési megállapodás alapján vállalja. A hozzájárulás az együttműködési megállapodásban foglalt azon községi gyermekek, tanulók után igényelhető, akiknek neveléséről, oktatásáról a nem állami intézmény fenntartója gondoskodik. Az igénylésnél a 3. számú melléklet 16.6.1–16.6.2. pontjában foglalt további feltételeket értelemszerűen a helyi önkormányzatokkal azonosan kell figyelembe venni.

b) A közoktatási feladatot ellátó intézményt fenntartó gazdasági társaságot – ide nem értve a nonprofit gazdasági társaságot –, valamint az egyéni vállalkozót az a) pont szerinti normatíva 30%-ának megfelelő hozzájárulás és támogatás illeti meg.

c) A nem állami felsőoktatási intézményt az általa ellátott közoktatási feladatra a 13. § (1) bekezdése szerint hozzájárulás és támogatás illeti meg.

d) A nem állami felsőoktatási intézmény gyakorló intézménye esetén a 13. § (2) bekezdése szerinti normatív hozzájárulás és támogatás jár. Ez a hozzájárulás és támogatás jár az egyházi jogi személy által fenntartott intézmény esetén is, ha egyházi felsőoktatási intézménnyel – a fenntartói jogok közös gyakorlására – kötött megállapodás keretében közreműködik a gyakorló intézményi feladatok ellátásában.

e) Nem jár normatív hozzájárulás és támogatás a szakközépiskolai és a szakiskolai tanulók gyakorlati képzésében részt vevőnek, ha költségei megtérítésére a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészéből igényt tart. A térségi integrált szakképző központ keretében működő központi képzőhely humánszolgáltató fenntartója a szakképzési évfolyamokon tanulók után a 3. számú melléklet 16.1.2. pont alatti normatív hozzájárulást igénybe veheti.

f) Az egyházi felsőoktatási intézményt az Ftv. 139. §-ának (5)–(6) és (9) bekezdése szerinti állami hozzájárulás illeti meg.

g) A nem állami nem egyházi felsőoktatási intézményt az Ftv. 137. § (3) bekezdése szerinti állami hozzájárulás illeti meg.

h) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény nem állami fenntartóját normatív hozzájárulás és támogatás illeti meg – figyelemmel az i) pontban foglaltakra – a helyi önkormányzatok e törvény 3. számú mellékletének 11. b)–m) és 12–14. pontjaiban, továbbá 8. számú melléklete II. részének 3. pontjában megállapított támogatásaival azonos jogcímeken, összegben és feltételek mellett.

i) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt fenntartó gazdasági társaságot – ide nem értve a nonprofit gazdasági társaságot –, és az e bekezdésben meghatározott egyéni vállalkozót a h) pont szerinti normatíva 30%-ának megfelelő hozzájárulás illeti meg.

j) A nem állami intézmény fenntartójának az e bekezdés alapján megállapított normatív hozzájárulás és támogatás teljes összegét át kell adnia annak az intézménynek, amelyre tekintettel a támogatás megállapítására sor került.

(2) A közoktatási közfeladatot ellátó egyház a normatív hozzájáruláson és támogatáson túl az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételéiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban: az egyházak támogatásáról szóló törvény) 6. §-ában meghatározottak szerint kiegészítő támogatásra jogosult. A támogatási összeg – függetlenül az igénybe vett közoktatási szolgáltatás számától – 217 000 forint/év minden valós ellátott gyermek, illetve tanuló után, amely a fenntartó egyházat illeti meg óvodai ellátottak, iskolai közismereti oktatásban, szakképzési elméleti oktatásban, gyógypedagógiai oktatásban részt vevők – a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 3. számú mellékletének 15.2. pontja alapján 2008. augusztus 31-éig, e törvény 3. számú melléklet 15. a)–d) pontjaiban 2008. szeptember 1-jétől figyelembe vehető – törtévi (8/12 és 4/12 havi) létszáma alapján. E kiegészítő támogatásra az egyház a felsőoktatási intézménye gyakorló intézményében oktatottjai után nem jogosult.

(3) A közoktatási feladatot ellátó intézményt a Nek. tv. 47. §-ának (4) és (13) bekezdése alapján fenntartó országos kisebbségi önkormányzat a normatív hozzájáruláson és támogatáson túl a Nek. tv. 47. §-ának (10)–(12) bekezdése szerint minden ellátott gyermek, illetve oktatott tanuló után 217 000 forint/év kisebbségi fenntartói kiegészítő támogatásra jogosult, az így figyelembe vehető óvodai ellátottak, iskolai közismereti oktatásban, szakképzési elméleti oktatásban, gyógypedagógiai oktatásban részt vevők – a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 3. számú mellékletének 15.2. pontja alapján 2008. augusztus 31-éig, e törvény 3. számú melléklet 15. a)–d) pontjában 2008. szeptember 1-jétől figyelembe vehető – törtévi (8/12 és 4/12 havi) létszáma alapján.

(4) A szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt fenntartó egyházi jogi személy a normatív hozzájáruláson túl az egyházak támogatásáról szóló törvény feltételei szerint kiegészítő támogatásra jogosult. Ennek mértéke a 3. számú melléklet 11. b)–m) és 12–14. pontjaiban megállapított normatíva 53,8%-a.

(5) Az (1) bekezdés a)–d) és h)–i) pontjában meghatározott normatív hozzájárulás és támogatás, valamint a (2)–(4) bekezdés szerinti kiegészítő támogatás elszámolása – a Kormány által meghatározott eljárási szabályok szerint – az Oktatási és Kulturális Minisztérium, illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás tárgyévet követő év előirányzatai terhére, illetve javára történik.

(6) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmény, szolgáltatás egyházi fenntartója 2008-ban az (1) bekezdés h) pontjában felsorolt normatív állami hozzájárulásokra – a 3. számú mellékletben megfogalmazott feltételeken túl – akkor jogosult, ha a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 31. § (8) bekezdése szerinti kötelezettségének eleget tett, ide nem értve a bázis-szállást. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény, szolgáltatás egyházi fenntartója új belépőnek minősül a 3. számú melléklet 5/B. kiegészítő szabálya alapján.

(7) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, illetve gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmény, szolgáltatás – (6) bekezdésben nem említett – fenntartója esetén 2008-ban az (1) bekezdés h) pontjában felsorolt normatív állami hozzájárulásokra – a 3. számú mellékletben megfogalmazott feltételeken túl – akkor jogosult, ha a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 31. § (9) bekezdésében foglaltaknak eleget tett, ide nem értve a bázis-szállást. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény, szolgáltatás (6) bekezdésben nem említett nem állami fenntartója új belépőnek minősül, ha a támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, utcai szociális munka, vagy jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetében a szolgáltatás után 2007. december hónapban normatív hozzájárulásban nem részesült.

(8) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, illetve gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmény, szolgáltatás – ide nem értve a bázis-szállást – egyházi, illetve nem állami fenntartója esetében a 2009. évi normatív hozzájárulás igénylésének feltétele, hogy a fenntartó, illetve fenntartóváltozás esetén a jogelőd fenntartó 2008. július 31-éig bejelentse a Kincstár – fenntartó székhelye szerinti illetékes – regionális igazgatóságának

a) a normatív hozzájárulás-igénylés alapjául szolgáló várható feladatmutatót (ellátotti létszám, férőhelyszám, szolgálat, központ) és

b) az igénybevétel 2009. évi várható időtartamát.

A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelemnek nincs helye. Ha a jogelőd fenntartónak nem volt bejelentési kötelezettsége, a határidőt követő fenntartóváltozás esetén a feltételt teljesítettnek kell tekinteni.

(9) Az (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott normatív hozzájárulás és támogatás, valamint a (2)–(3) bekezdés szerinti támogatás feltételeinek megállapítására, folyósítására és a felhasználás ellenőrzésére a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcím-csoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcím előirányzat terhére a Kormány által meghatározott összeg használható fel.

(10) Az (1) bekezdés h)–i) pontjában meghatározott normatív hozzájárulás, valamint a (4) bekezdés szerinti kiegészítő támogatás feltételei megállapításának, folyósításának és felhasználásának ellenőrzésére a XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 16. cím, 48. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcím-csoport előirányzat terhére a Kormány által meghatározott összeg használható fel.

(11) Az e §-ban megállapított közoktatási célú normatív hozzájárulás és támogatás kizárólag az olyan intézményben ellátott, oktatott után vehető igénybe, amely intézmény működési engedélyében az igényjogosultságot megalapozó tevékenységeket egységes szerkezetbe foglalják, valamint a legmagasabb gyermek- és tanulólétszám az oktatás munkarendje (nappali, esti, levelező) szerint szerepel.

(12) A (2) bekezdés szerinti kiegészítő támogatás is azon gyermekek, tanulók után igényelhető, akik olyan nevelési-oktatási intézményben veszik igénybe a közszolgáltatást, amelyik szerepel a székhely szerint illetékes megyei, fővárosi önkormányzat feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervében.

(13) A (12) bekezdés szerinti támogatások folyósításának előfeltétele a nevelési-oktatási intézmény költségvetésének a közoktatási törvény 118. §-ának (4) bekezdésében meghatározottak szerinti nyilvánosságra hozatala.

(14) Ha a nem állami intézményt fenntartónak járó normatív hozzájárulás és támogatás, valamint kiegészítő támogatás együttes összege a költségvetési évben meghaladja a 40,0 millió forintot, az elszámolás jogszerűségét független könyvvizsgáló erről szóló nyilatkozatával kell alátámasztani. A könyvvizsgálat költségeit a nem állami intézmény fenntartója viseli.

(15) A nem állami intézmény fenntartója a (2)–(4) bekezdés szerinti kiegészítő támogatást köteles a humánszolgáltatást ellátó intézménye(i), szolgáltatása(i) támogatására fordítani.

(16) A nem állami intézmény fenntartója egyetemlegesen felelős az általa fenntartott intézmény köztartozásaiért. A köztartozások összege a fenntartónak járó normatív támogatásból – az intézmény tevékenységének fenntarthatóságára tekintettel – visszatartandó.

(17) A Szoctv. 92/C. §-ának (2) bekezdésében foglalt előírást az Áht. 18/C. §-a (6) bekezdésének f) pontjában megjelölt fenntartók a Kincstárnál vezetett elkülönített számlán teljesítik.

(18) A Szoctv. 92/C. §-ának (3) bekezdése szerinti támogatás összege legalább 90,0 millió forint.

(19) A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Tüo. tv.) alapján a köztestületként működő önkéntes tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzat a köztestületi önkéntes tűzoltóság fenntartásához és működéséhez az átvállalt feladattal arányos állami támogatást a Tüo. tv. 41. §-ának (6) bekezdése, illetve 34. §-ának (3) bekezdése értelmében a XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 22. Köztestületi tűzoltóságok normatív támogatása alcímének előirányzatából a következő feltételek és normatívák alapján veheti igénybe:

a) a támogatást az az önkormányzat veheti igénybe, amelynek területén a tárgyévet megelőző december 1-jén az önkéntes tűzoltóság a Tüo. tv. 34. §-ának (1) bekezdése alapján köztestületi tűzoltóságként működött;

b) valamennyi önkéntes köztestületi tűzoltóság a készenléti szolgálat működéséhez azonos összegű, 9,0 millió forint alaptámogatásra jogosult;

c) a b) pont szerinti felosztott támogatás után megmaradó előirányzat a 31/2007. (X. 25.) ÖTM rendeletben előírt veszélyeztetettség alapján kerül felosztásra.

(20) A Tüo. tv. alapján a XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet 12. cím, 20. alcím, 12. a Magyar Tűzoltó Szövetség, valamint Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének támogatása jogcím-csoport előirányzatából 15,0 millió forintot azon önkéntes tűzoltó egyesületek támogatására kell fordítani, amelyek vállalják a köztestületi tűzoltósággá történő fejlesztést.

32. § A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 4/A. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján kijelölt előirányzat felhasználási célja a 2008. évi személyi jövedelemadó-rendelkezéseknél a parlagfű-mentesítés feladatai és a gyermekszegénység elleni program támogatása feladatai. Felhasználása a 2009. évi költségvetési törvényben kerül megtervezésre.

33. § (1) A pártok támogatására fordítható keretből (I. Országgyűlés fejezet, 7. cím) az ott megnevezett pártok a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény rendelkezései szerint részesülnek.

(2) A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványok a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény rendelkezései szerint részesülnek támogatásban az e célra fordítható keretből (I. Országgyűlés fejezet, 8. cím).

(3) A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatására előirányzott keret (I. Országgyűlés fejezet, 6. cím) felhasználásáról – kijelölt bizottságának javaslata alapján – az Országgyűlés dönt.

Ötödik Fejezet

ÁLLAMI KEZESSÉG- ÉS GARANCIAVÁLLALÁS, VISZONTGARANCIA-VÁLLALÁS ÉS KEZESI HELYTÁLLÁS

34. § (1) A Kormány által 2008. évben újonnan vállalható egyedi állami kezességek és állami garanciák együttes összege az év egyetlen napján sem haladhatja meg a 150 000,0 millió forintot.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított keretösszeg – a járulékos hitelköltségek és az árfolyamváltozás miatt bekövetkező emelkedést kivéve – kizárólag az Országgyűlés jóváhagyásával léphető túl.

(3) Az Áht. 33. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a nemzetközi fejlesztési intézményektől felveendő hitelekhez vállalható egyedi állami kezességek és állami garanciák nem terhelik az (1) bekezdés szerinti keretösszeget.

35. § Az Áht. 33/B. §-a alapján 2008. évben vállalható kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák együttes, a vállalás időpontjában forintra átszámított állománya az év egyetlen napján sem haladhatja meg a 150 000,0 millió forintot.

36. § (1) A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (a továbbiakban: MFB Rt.) forrásszerzés céljából felvett éven túli lejáratú hiteleinek, kölcsöneinek, valamint kötvénykibocsátásainak együttes állománya a 2008. év folyamán legfeljebb 1 200 000,0 millió forint lehet.

(2) A Kormány határozata alapján az MFB Rt. által nyújtott hitelfinanszírozásból származó, valamint harmadik fél javára vállalt készfizető kezességből és bankgaranciából származó kötelezettségek együttes állománya a 2008. év folyamán legfeljebb 400 000,0 millió forint lehet.

(3) Az MFB Rt. által forrásszerzés céljából felvett – euróban meghatározott – éven túli lejáratú hitelekhez és kölcsönökhöz, valamint kibocsátott kötvényekhez kapcsolódóan a Kormány által vállalható árfolyam-fedezeti megállapodás által fedezett források forintban számított együttes állománya a 2008. év folyamán legfeljebb 1 200 000,0 millió forint lehet.

(4) Az MFB Rt. által saját kockázatára nyújtott azon hitelek állománya, amelyekhez a Kormány határozatában forrás- és eszközoldali kamattámogatást biztosít, a 2008. év folyamán legfeljebb 300 000,0 millió forint lehet.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben megállapított kereteket a tényleges állományok az év egyetlen napján sem haladhatják meg.

37. § (1) Az e törvény 34. §-a és 36. §-ának (2) bekezdése alapján vállalt kezesség után a központi költségvetés javára kezességvállalási díjat kell felszámítani. A kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított kötelezettség összegének legfeljebb 2%-a lehet.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott díjat a Kormány nyilvános határozatban alacsonyabb mértékben is megállapíthatja, illetve indokolt esetben elengedheti.

38. § (1) A Magyar Export-Import Bank Zrt. által forrásszerzés céljából kül- és belföldi hitelintézetektől elfogadott betétek és felvett hitelek, valamint kibocsátott kötvények együttes állománya 2008. december 31-én legfeljebb 220 000,0 millió forint lehet.

(2) A Magyar Export-Import Bank Zrt. által a központi költségvetés terhére vállalt exportcélú garanciaügyletek állománya 2008. december 31-én legfeljebb 80 000,0 millió forint lehet.

(3) A Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. által vállalt nem piacképes biztosítások állománya 2008. december 31-én legfeljebb 350 000,0 millió forint lehet.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben megállapított kereteket a tényleges állományok az év egyetlen napján sem haladhatják meg.

39. § (1) A Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezesség mögött – külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett – a (2)–(7) bekezdések szerint visszavonhatatlan állami viszontgarancia áll fenn.

(2) Az állami viszontgarancia mértéke a Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezesség érvényesítéséből a társaságot terhelő fizetési kötelezettség 70%-a.

(3) A Hitelgarancia Zrt. az (1) bekezdés szerinti állami viszontgaranciával a kis- és középvállalkozások, valamint a munkavállalói résztulajdonosi program megvalósítására – a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény alapján – létrejövő szervezetek (e §-ban a továbbiakban: vállalkozások) legfeljebb 25 év lejáratú hitel-, illetve kölcsönszerződésből, bankgarancia-szerződésből, termelési célú eszközbeszerzéshez kapcsolódó pénzügyi lízingszerződésből és faktoringszerződésből eredő kötelezettségéért vállalhat készfizető kezességet.

(4) A készfizető kezesi szerződés jogosultja lehet:

a) pénzügyi intézmény,

b) a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az Országos Mikrohitel Alapból történő pénzkölcsön nyújtása esetén,

c) a megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítvány mikrohitelezési tevékenység esetén.

(5) A Hitelgarancia Zrt. által a központi költségvetés terhére vállalt készfizető kezesség állománya 2008. december 31-én nem haladhatja meg a 450 000,0 millió forintot.

(6) Az (1) bekezdés szerinti állami viszontgarancia kiterjed a Hitelgarancia Zrt.-nek a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény alapján működő kockázati tőkealapnak gazdasági társaságban fennálló kockázati tőkebefektetése értékesítéséből származó követelés 50%-áért vállalt készfizető kezességére is. A készfizető kezességgel biztosított követelés mértéke nem haladhatja meg a tulajdonszerzésre fordított összeg 50%-át.

(7) A Hitelgarancia Zrt. által az (1) bekezdés szerinti állami viszontgaranciával vállalt készfizető kezesség érvényesítése esetén a társaság köteles minden szükséges jogcselekményt megtenni a rá átszálló és a vállalkozással szemben fennálló követelés behajtására. A központi költségvetést illeti meg a társaság által behajtott – a behajtási költségekkel csökkentett – összeg 70%-a.

(8) Ha az (1) bekezdés szerinti állami viszontgaranciával vállalt készfizető kezességvállalás beváltását követően a Hitelgarancia Zrt. a reá átszállt követelést és a pénzügyi intézmény az adóssal szemben fennmaradt követelését együttesen érvényesíti, külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett megállapodhatnak abban, hogy a behajtási bevételekből először a pénzügyi intézmény követelését kell kielégíteni.

(9) A Hitelgarancia Zrt. az (1) bekezdés szerinti ügyletek bevételeit, valamint az ezen ügyletekhez kapcsolódó költségeket és ráfordításokat elkülönítetten köteles nyilvántartani és az éves beszámoló kiegészítő mellékletében bemutatni.

(10) A Hitelgarancia Zrt. állami viszontgarancia nélkül, saját kockázatára is vállalhat készfizető kezességet.

40. § (1) Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (a továbbiakban e §-ban: Alapítvány) által vállalt készfizető kezesség mögött – külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett – a (2)–(7) bekezdések szerint visszavonhatatlan állami viszontgarancia áll fenn.

(2) A állami viszontgarancia mértéke az Alapítvány által vállalt készfizető kezesség érvényesítéséből az Alapítványt terhelő fizetési kötelezettség 70%-a.

(3) Az (1) bekezdésben vállalt állami viszontgarancia a mezőgazdasági tőkepótló hitelekre és az 1999. január 1-je után vállalt készfizető kezességek érvényesítésére vonatkozik.

(4) Az Alapítvány a természetes személyek, a gazdasági társaságok, a közhasznú társaságok, a szövetkezetek, a magánvállalkozások legfeljebb 25 év lejáratú hitel-, illetve kölcsönszerződésből, bankgarancia-szerződésből, valamint termelési célú eszközbeszerzéshez kapcsolódó pénzügyi lízingszerződésből, továbbá faktoringszerződésből eredő kötelezettségéért vállalhat készfizető kezességet.

(5) A készfizető kezesi szerződés jogosultja lehet:

a) pénzügyi intézmény,

b) a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az Országos Mikrohitel Alapból történő pénzkölcsön nyújtása esetén,

c) a megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítvány mikrohitelezési tevékenység esetén.

(6) Az Alapítvány által a központi költségvetés terhére vállalt készfizető kezesség állománya 2008. december 31-én nem haladhatja meg a 120 000 millió forintot.

(7) Az Alapítvány által az (1) bekezdés szerinti állami viszontgaranciával vállalt készfizető kezesség érvényesítése esetén az Alapítvány köteles minden szükséges jogcselekményt megtenni a rá átszálló követelés behajtására. Az Alapítvány által behajtott – a behajtási költségekkel csökkentett – összeg 70%-a a központi költségvetést illeti meg.

(8) Ha a készfizető kezességvállalás beváltását követően az Alapítvány a reá átszállt követelést és a pénzügyi intézmény az adóssal szemben fennmaradt követelését együttesen érvényesíti, külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett megállapodhatnak abban, hogy a behajtási bevételekből először a pénzügyi intézmény követelését kell kielégíteni.

(9) Az Alapítvány állami viszontgarancia nélkül, saját kockázatára is vállalhat készfizető kezességet.

41. § A Magyar Állam készfizető kezesként felel a Diákhitel Központ Zrt. azon fizetési kötelezettségeiért, amelyek a belföldről és külföldről, a diákhitelezési rendszer finanszírozása érdekében felvett hiteleiből, illetve kötvénykibocsátásaiból erednek. Az állami kezességvállalásért a Diákhitel Központ Zrt.-nek díjat nem kell fizetnie. A Diákhitel Központ Zrt. éves finanszírozási tervét a pénzügyminiszter hagyja jóvá.

42. § Amennyiben a Magyar Állam által benyújtott, az (1)–(2) bekezdésekben megjelölt állami támogatásokra vonatkozó előzetes bejelentés alapján a kezességvállalásokat az Európai Bizottság jóváhagyja, a Magyar Állam készfizető kezesként felel

(1) a családi gazdálkodók telephely (tanya, telep, major) megvásárlásához, létesítéséhez és korszerűsítéséhez, továbbá a gazdálkodáshoz szükséges forgóeszközök beszerzéséhez a családi gazdálkodók és más mezőgazdasági kis- és középüzemek kedvezményes hitelezéséhez kapcsolódó kamattámogatásról és állami kezességvállalásról szóló 317/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján felvett kedvezményes hitelek visszafizetéséért változatlan feltételek mellett.

a) Az állami kezességvállalás mértéke a fennálló tőkeösszeg 60%-a.

b) Az állami kezességvállalás együttes összege nem haladhatja meg a 12 052 686 929 forintot.

c) Az állami kezességvállalásért díjat nem kell fizetni.

d) Az állami kezességvállalás lejárata a hitelszerződés lejáratát követő 30. nap, de legkésőbb 2018. február 15. napja.

(2) a területükön 2007. évben legalább 30% mértékű fagykárt szenvedett és 2 000 000 forintot meg nem haladó éves nettó árbevétellel rendelkező, valamint a 100% mértékű fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelők kedvezményes hiteleinek visszafizetéséért.

a) Az állami kezességvállalás mértéke a fennálló tőkeösszeg 80%-a.

b) Az állami kezességvállalás együttes összege nem haladhatja meg a 3 000 000 000 forintot,

c) Az állami kezességvállalásért díjat nem kell fizetni.

d) Az állami kezességvállalás lejárata a hitelszerződés lejáratát követő 30. nap, de legkésőbb 2016. december 31. napja.

43. § Amennyiben a Magyar Államnak szerződéssel, illetve jogszabállyal vállalt kezesség- vagy viszontgarancia érvényesítéséből olyan fizetési kötelezettsége keletkezik, amely nem szerepel e törvény 1. számú mellékletében, azt a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 18. Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése cím terhére kell teljesíteni.

44. § (1) A Magyar Vállalkozásfinanszfrozási Zrt. (e §-ban a továbbiakban: MV Zrt.) által a (2) bekezdés szerint vállalt készfizető kezesség érvényesítéséből a társaságot terhelő fizetési kötelezettségek 100%-a mögött – külön jogszabályban meghatározott feltételek mellett –

a) a Gazdaságfejlesztés Operatív Program Pénzügyi eszközök prioritási tengelyében, illetve

b) a Közép-magyarországi Operatív Program A tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozásorientált fejlesztése prioritási tengelyében

Garanciaeszközökre meghatározott források erejéig visszavonhatatlan költségvetési viszontgarancia áll fenn.

(2) Az MV Zrt. az (1) bekezdés szerinti költségvetési viszontgaranciával a mikro-, kis- és középvállalkozások legfeljebb 10 év lejáratú hitelszerződésből eredő kötelezettségének legfeljebb 80%-áig vállalhat készfizető kezességet.

(3) Az MV Zrt. által a Gazdaságfejlesztés Operatív Program Pénzügyi eszközök prioritási tengelyében, illetve a Közép-magyarországi Operatív Program A tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozásorientált fejlesztése prioritási tengelyében a Garanciaeszközökre vállalt készfizető kezesség állománya a 2008. évben nem haladhatja meg a 100 000,0 millió forintot.

(4) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti viszontgarancia érvényesítéséből eredő fizetési kötelezettséget a XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. cím, 4. alcím, 1. Gazdaságfejlesztés Operatív Program jogcímcsoport, az (1) bekezdés b) pontja szerinti viszontgarancia érvényesítéséből eredő fizetési kötelezettséget a XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. cím, 4. alcím, 29. Közép-magyarországi Operatív Program jogcímcsoport terhére kell teljesíteni.

(5) Az (1)–(3) bekezdések szerinti kezesség érvényesítésből származó, az MV Zrt. által behajtott követelés összege a Gazdaságfejlesztés Operatív Program, illetve a Közép-magyarországi Operatív Program forrását növeli.

(6) Az MV Zrt. a (2) bekezdésben meghatározott kezességvállalási tevékenységet közvetlenül, vagy az általa nyílt pályázati eljárás során kiválasztott garanciaszervezetek közreműködésével végzi.

Hatodik Fejezet

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

Az Országgyűlés kizárólagos hatásköre

45. § (1) Az Országgyűlés a következő címek, alcímek, jogcím-csoportok, jogcímek, előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok tekintetében magának tartja fenn a jogot az előirányzatok év közbeni megváltoztatására:

a) a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása (I. Országgyűlés fejezet, 6. cím),

b) a pártok támogatása (I. Országgyűlés fejezet, 7. cím),

c) az egyházak támogatása (XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 39. alcím, 1–8. és 10. jogcím-csoport),

d) az országos kisebbségi önkormányzatok támogatása (I. Országgyűlés fejezet, 16. és 17. cím).

(2) Az Országgyűlés magának tartja fenn a jogot az I–VI., a VIII., a XXX. és a XXXIII. fejezetek kiadási és bevételi előirányzatai főösszegének, valamint a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet 11. cím, 39. alcím, 9. Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások jogcím-csoport előirányzatai csökkentésére, kivéve az Áht. 46. § (1) bekezdésében foglaltakat, valamint ha a fejezetek között a fejezet felügyeletét ellátó szervek vezetői kezdeményeznek előirányzat-átcsoportosítást.

A központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadásai és bevételei

46. § Az 1. §-ban meghatározott kiadási és bevételi előirányzatok közül az e törvény 14. számú mellékletében megállapított esetekben a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól.

47. § (1) A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 5. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal cím 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzata legfeljebb 16 896,0 millió forinttal, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzata legfeljebb 5407,0 millió forinttal túlléphető a pénzügyminiszter által meghatározott feltételek teljesítése esetén, és ha a XLII. A központi költségvetés fő bevételei fejezet, 2. cím, 1. Általános forgalmi adó alcím előirányzata, a 3. cím, 1. Személyi jövedelemadó alcím előirányzata, 3. cím, 4. Lakossági illetékek alcím előirányzata, a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 1. Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék alcím előirányzata, a 2. Biztosítotti nyugdíjjárulék alcím előirányzata, a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet 1. cím, 1. Munkáltatói egészségbiztosítási járulék alcím előirányzata, a 2. Biztosítotti egészségbiztosítási járulék alcím előirányzata együttesen legalább 101%-ban teljesül.

(2) A pénzügyminiszter negyedévente engedélyezhet előlegkifizetést az (1) bekezdés szerinti személyi juttatás és munkaadókat terhelő járulékok előirányzatok terhére, amennyiben az általa meghatározott feltételek és az (1) bekezdésben megjelölt előirányzatoknak a pénzügyminiszter által meghatározott negyedéves bevételi tervei teljesülnek.

Az év közben fizethető előleg összege nem haladhatja meg a negyedéves bevételi terven felül teljesülő előirányzatok összegét.

(3) Amennyiben a tárgyév december 29-ig az (1) bekezdésben meghatározott bevételi előirányzat teljesül, az (1) bekezdés szerinti személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok előirányzatának legfeljebb az év közben kifizetett előleg összegével csökkentett részét lehet az APEH rendelkezésére bocsátani.

A jutalom összege az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülésének arányában fizethető.

(4) A pénzügyminiszter a (2) bekezdés szerint negyedévente meghatározott bevételi tervet meghaladó bevételi többlet legfeljebb 20%-ának mértékéig a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 5. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzatán és a 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport kiemelt előirányzatain is túllépést engedélyezhet.

48. § (1) A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 6. Vám- és Pénzügyőrség cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzata legfeljebb 6009,1 millió forinttal, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzata legfeljebb 1922,9 millió forinttal túlléphető a pénzügyminiszter által meghatározott feltételek teljesülése esetén, és ha a XLII. A központi költségvetés fő bevételei fejezet, 2. cím, 2. Jövedéki adó alcím, 3. Regisztrációs adó alcím és a 7. cím, 2. Vámbeszedési költség megtérítése alcím előirányzatai együttesen legalább 101%-ban teljesülnek.

(2) A pénzügyminiszter negyedévente engedélyezhet előlegkifizetést az (1) bekezdés szerinti személyi juttatás és munkaadókat terhelő járulékok előirányzat terhére, amennyiben az általa meghatározott feltételek és az (1) bekezdésben megjelölt előirányzatoknak a pénzügyminiszter által meghatározott negyedéves bevételi tervei teljesülnek.

Az év közben fizethető előleg összege nem haladhatja meg a negyedéves bevételi terven felül teljesülő előirányzatok összegét.

(3) Amennyiben tárgyév december 29-ig az (1) bekezdésben meghatározott bevételi előirányzat teljesül, az (1) bekezdés szerinti személyi juttatás és munkaadókat terhelő járulékok előirányzatoknak legfeljebb az év közben kifizetett előleg összegével csökkentett részét lehet a Vám- és Pénzügyőrség rendelkezésére bocsátani.

(4) A pénzügyminiszter a (2) bekezdés szerint negyedévente meghatározott bevételi tervet meghaladó bevételi többlet legfeljebb 20%-ának mértékéig a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 6. Vám- és Pénzügyőrség cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, a 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzatán, és a 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport kiemelt előirányzatain is túllépést engedélyezhet.

49. § (1) A XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 4. Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzata legfeljebb 550,0 millió forinttal, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzata legfeljebb 176,0 millió forinttal túlléphető, a szociális és munkaügyi miniszter által meghatározott feltételek teljesülése esetén, a pénzügyminiszter egyetértésével, ha a 47. § (1) bekezdésében meghatározott bevételi előirányzatokra vonatkozó feltétel teljesül.

(2) A szociális és munkaügyi miniszter negyedévente engedélyezhet jutalom-előleg kifizetést az (1) bekezdés szerinti személyi juttatás és munkaadókat terhelő járulékok előirányzatok terhére, amennyiben az általa meghatározott feltételek, és a 47. § (1) bekezdésben megjelölt előirányzatoknak a pénzügyminiszter által meghatározott negyedéves bevételi tervei teljesülnek. Az év közben fizethető jutalom-előleg összege nem haladhatja meg a negyedéves bevételi terven felül teljesülő előirányzatok összegét.

(3) Amennyiben a tárgyév december 29-ig a 47. § (1) bekezdésében meghatározott bevételi előirányzatok teljesülnek, az (1) bekezdés szerinti személyi juttatás és munkaadókat terhelő járulékok előirányzatának legfeljebb az év közben kifizetett jutalom-előleg összegével csökkentett részét lehet az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség rendelkezésére bocsátani.

(4) A szociális és munkaügyi miniszter a pénzügyminiszter egyetértésével a (2) bekezdés szerint negyedévente meghatározott bevételi tervet meghaladó bevételi többlet legfeljebb 5%-ának mértékéig a XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 4. Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzatán és a 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport kiemelt előirányzatain is túllépést engedélyezhet.

(5) A XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 11. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport kiemelt előirányzatai összesen legfeljebb 600,0 millió forinttal túlléphetők a szociális és munkaügyi miniszter által meghatározott teljesítménykövetelmények teljesülése esetén a pénzügyminiszter egyetértésével.

(6) A szociális és munkaügyi miniszter negyedévente engedélyezhet előlegkifizetést az (5) bekezdés szerinti előirányzatok terhére a pénzügyminiszter egyetértésével, ha a teljesítménykövetelmények időarányos teljesítése meghaladja a tervezettet.

(7) Tárgyév december 29-ig az (5) bekezdésben meghatározott összegnek legfeljebb az év közben kifizetett előleggel csökkentett részét lehet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság rendelkezésére bocsátani.

50. § (1) A XVI. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezet, 6. Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzata legfeljebb 300,0 millió forinttal, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzata legfeljebb 96,0 millió forinttal túlléphető a környezetvédelmi és vízügyi miniszter által meghatározott feltételek teljesítése esetén a pénzügyminiszterrel egyetértésben, és ha a XVI. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezet, 12. cím, 3. Termékdíjak alcím 1–9. jogcím-csoport és 12. cím, 5. alcím Vízkészletjárulék alcím előirányzata együttesen legalább 101%-ban teljesül.

(2) A környezetvédelmi és vízügyi miniszter a pénzügyminiszterrel történő egyetértéssel negyedévente engedélyezhet jutalom-előleg kifizetést az (1) bekezdés szerinti személyi juttatás és munkaadókat terhelő járulékok előirányzat terhére, amennyiben a környezetvédelmi és vízügyi miniszter által meghatározott feltételek és az (1) bekezdésben megjelölt előirányzatoknak a környezetvédelmi és vízügyi miniszter által meghatározott negyedéves bevételi tervei teljesülnek. Az év közben fizethető jutalom-előleg összege nem haladhatja meg a negyedéves bevételi terven felül teljesülő előirányzatok összegét.

(3) Amennyiben a tárgyév december 29-éig az (1) bekezdésben meghatározott bevételi előirányzatok teljesülnek, az (1) bekezdés szerinti személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok előirányzatoknak legfeljebb az év közben kifizetett jutalom-előleg összegével csökkentett részét kell a területi szervek rendelkezésére bocsátani.

A Kormány, a pénzügyminiszter és a fejezet felügyeletét ellátó szervek vezetőinek különleges jogosítványai

51. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezeten belül új előirányzatot hozzon létre fejezeten belüli és más fejezettől történő átcsoportosítással.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a személyi juttatások arányosítása céljából a Miniszterelnöki Hivatal igazgatás és a minisztériumok igazgatása címeken jóváhagyott személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok előirányzatain fejezetek közötti átcsoportosítást hajtson végre.

(3) A 4. § (1) bekezdése és az 5. § szerinti előirányzat fejezetekre, címekre, alcímekre, jogcím-csoportokra, jogcímekre, előirányzat-csoportokra, kiemelt előirányzatokra – felmérés alapján – történő átcsoportosítására a pénzügyminiszter kap felhatalmazást.

(4) A pénzügyminiszter év közben fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 17. cím, 1. alcím, 13. Rendkívüli beruházási tartalék jogcím-csoport előirányzat terhére.

(5) Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a pénzügyminiszterrel és a támogatás jellege szerint illetékes miniszterrel egyetértésben a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok (IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 5. cím) 5. számú mellékletben szereplő támogatási jogcímei között a 9. és 12. jogcím kivételével, a helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások (IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 6. cím) 6. számú mellékletben szereplő támogatási jogcímei között, továbbá a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 5. és 6. cím, valamint a 11. cím között az 5. számú mellékletben szereplő 9. és 12. jogcím kivételével – a felhasználási igény figyelembevételével – átcsoportosításokat hajthat végre. Ha az átcsoportosítás a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 5. címről a 6. címre történik, úgy az átcsoportosítás ez utóbbi címre a 6. számú melléklet 1., 3., 2. támogatási jogcím sorrendjében történik.

(6) Az Országgyűlés felhatalmazza a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet

a) 1–9. címek és alcímeik kiemelt előirányzatai között,

b) a 10. cím, 2. Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, a 10. cím, 5. Nemzeti támogatások alcím, 1–9. jogcím-csoport, a 10. cím, 7. Árfolyamkockázat és egyéb EU által nem térített kiadások alcím, valamint a 10. cím, 13. EU tagságból eredő feladatok alcím között és az alcímeken belül átcsoportosítást hajtson végre.

(7) Az Országgyűlés felhatalmazza a honvédelmi minisztert, hogy a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével a haderő-átalakítással összefüggő szervezeti intézkedésekből eredő feladatok, a NATO felé vállalt haderő-fejlesztési célkitűzések, valamint az előre nem tervezett nemzetközi feladatok végrehajtása céljából a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet címei, alcímei között – beleértve címen belül a kiemelt előirányzatokat is – indokolt esetben átcsoportosítást hajtson végre.

(8) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az oktatási és kulturális miniszter értesítése alapján, a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 15. alcím, 8. Kulturális közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása jogcím-csoport előirányzatból, valamint a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 4. Művészeti intézmények cím előirányzatból a színházi feladatot ellátó közhasznú társaság(ok), költségvetési szerv(ek) fenntartói feladatainak önkormányzat(ok) részére megállapodással történő átadásával egyidejűleg az ő(ke)t a megállapodás szerint megillető összeget a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 7. A helyi önkormányzatok színházi támogatása cím megfelelő alcímeire átrendezze.

(9) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 24. cím, 4. Pénzügyigazgatás korszerűsítése alcím előirányzata terhére a feladatmegosztásnak megfelelően fejezetek közötti átcsoportosítást hajtson végre.

(10) Az Országgyűlés felhatalmazza az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy

a) a XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 3. alcím, 2. Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése jogcím-csoport előirányzatát – a regionális fejlesztési tanácsokkal egyeztetve – a 16. számú mellékletben foglalt, régiók számára meghatározott összeg megváltoztatása nélkül a 12. cím, 3. alcím, 4. Decentralizált területfejlesztési programok jogcím-csoport javára átcsoportosítsa,

b) a XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 3. alcím, 2. Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése jogcím-csoport régiónkénti keretei között – a regionális fejlesztési tanácsokkal egyeztetve – átcsoportosítást hajtson végre.

(11) Az Országgyűlés felhatalmazza az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy – a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével – a XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 27. alcím, 10. Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése jogcím-csoportból a 11. Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (olimpiai központok fejlesztése, felújítása célra) cím előirányzataira átcsoportosítást hajtson végre.

(12) Az Országgyűlés felhatalmazza az oktatási és kulturális minisztert, hogy – a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével – a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 10. Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés) jogcím-csoport, valamint 11. Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás) jogcím-csoport előirányzatokat egymás között – a szükséglet szerinti mértékben – átcsoportosítsa.

(13) Az Országgyűlés felhatalmazza az oktatási és kulturális minisztert a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 1. alcím, 3. Felsőoktatási fejlesztési program jogcím-csoport jogcímei közötti előirányzatok átcsoportosítására, figyelembe véve a beruházások megvalósulását.

(14) Az Országgyűlés felhatalmazza az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy – a pénzügyminiszter előzetes engedélyével – a XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 26. alcím, 8. Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása jogcím-csoport, valamint a 12. cím, 26. alcím, 1. Utánpótlás-nevelési feladatok jogcím-csoport és a 12. cím, 26. alcím, 4. Versenysport támogatása jogcím-csoport előirányzatok között átcsoportosítást hajtson végre.

(15) Az Országgyűlés felhatalmazza az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, hogy – a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével – a XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 1. alcím, 5. Turisztikai célelőirányzat jogcímcsoport, a 3. alcím, 1. Központi fejlesztési feladatok jogcímcsoport, a 26. alcím, 23. Szabadidősport támogatása jogcímcsoport előirányzatai között átcsoportosítást hajtson végre.

(16) Az Országgyűlés felhatalmazza a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy – a pénzügyminiszter, a gazdasági és közlekedési miniszter, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előzetes egyetértésével – az Éhvt. alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyt bevételnek az Éhvt. 10. § (3)–(4) bekezdésében meghatározott célokra történő felhasználására a fejezeti kezelésű előirányzatok között kiadási előirányzatot nyisson, és az értékesítésből befolyt teljes bevétellel az előirányzatot megnövelje.

(17) Az Országgyűlés felhatalmazza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét, hogy – a pénzügyminiszter előzetes egyetértésével – átcsoportosítást hajtson végre a XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. cím, 7. alcím, 4. KEOP Derogációs projektek kamattámogatása jogcím-csoportról a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 5. Központosított előirányzatok cím, 5. számú mellékletben szereplő 12. Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása jogcímre.

(18) Az Országgyűlés felhatalmazza a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértésben a XV. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezeten belül a 25. cím, 3. alcím, 1. Beruházás ösztönzési célelőirányzat jogcímcsoportból olyan esetekben, amikor a támogatott nem az eljárási rend szerinti pénzbeli támogatást kívánja igénybe venni, a 25. cím, 29. Útpénztár alcím előirányzat javára a beruházások ösztönzése érdekében, állami közúti infrastrukturális létesítmények megépítése céljából legfeljebb a Kormány döntésében foglalt támogatással egyező mértékű forrást átcsoportosítsa.

52. § (1) A fejezetek költségvetésében jóváhagyott fejezeti egyensúlyi tartalék

a) az I–VI., a VIII., a XXX. és a XXXIII. fejezetek saját hatáskörében használható fel a bevételeik teljesítése esetén, továbbá ha a működőképesség fenntartása, a megkezdett beruházások, felújítások készültségi foka azt indokolja,

b) az a) pontba nem tartozó fejezetek esetében a Kormány engedélyével, az általa meghatározott célra használható fel a kiadások alakulására és a bevételek várható teljesítésére figyelemmel.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt a fejezeti egyensúlyi tartalék fejezeten belüli, fejezetek, illetve az államháztartás alrendszerei közötti átcsoportosítására, az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt fejezeteknél megtervezett előirányzatok kivételével.

(3) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a költségvetési és gazdasági folyamatok függvényében döntsön a központi egyensúlyi tartalék felhasználásáról.

53. § (1) Az I. Országgyűlés fejezeten belül az Országgyűlés Hivatala gazdasági főigazgatójának, a X. Miniszterelnökség fejezeten belül a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, a XXII. Pénzügyminisztérium fejezeten belül a pénzügyminiszternek – mint a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének – tervezési, előirányzat-módosítási, felhasználási, beszámolási, információszolgáltatási, ellenőrzési kötelezettsége és joga nem terjed ki az I. Országgyűlés fejezet, 5. Közbeszerzések Tanácsa cím, a X. Miniszterelnökség fejezet 11. Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok cím, valamint a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter önálló működését biztosító fejezeti kezelésű előirányzat, illetőleg a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 13. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete cím, és 14. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal cím előirányzatokra.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt jogokat és kötelezettségeket az I. Országgyűlés fejezet, 5. Közbeszerzések Tanácsa cím felett a Tanács elnöke, a X. Miniszterelnökség fejezet, 11. Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok cím felett a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter önálló működését biztosító fejezeti kezelésű előirányzat felett a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter, a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 13. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete cím felett a Felügyeleti Tanács elnöke, a 14. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal cím esetében a szervezet elnöke látja el.

(3) A kormányhivatalok tekintetében az (1) bekezdésben megjelölt jogokat és kötelezettségeket a hivatal vezetője gyakorolja.

(4) A VI. Bíróságok fejezetnél a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke.

(5) A IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet esetében az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, a XLII. A központi költségvetés fő bevételei fejezet és a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet esetében a pénzügyminiszter gyakorolja az (1) bekezdésben megjelölt jogokat és kötelezettségeket.

(6) A XIX. Uniós fejlesztések fejezet tekintetében a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének az (1) bekezdésben megjelölt jogait és kötelezettségeit a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, szabályozási jogait és kötelezettségeit az önkormányzati és területfejlesztési miniszter gyakorolja.

54. § (1) A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 54. § (1)–(4) bekezdései, 55. § (1)–(2) bekezdései és 57. §-a alapján kötelezettségvállalással terhelhető, de 2004–2007. években kötelezettségvállalással nem terhelt kötelezettségvállalási keret-előirányzatok mértékéig vállalható 2008. évben – az ott megnevezett európai uniós programokra vonatkozó – tárgyévi fizetési kötelezettség.

(2) A 2008. évre meghatározott 25 616,0 millió forint összegű kötelezettségvállalási keret-előirányzat mértékéig vállalható 2008. évben az Európai Gazdasági Térség (EGT) Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott projektekre, illetve technikai segítségnyújtásra vonatkozó tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(3) Az Európai Bizottság és a Magyar Köztársaság Kormánya által elfogadott Nemzeti Stratégiai Referenciakeret (a továbbiakban: NSRK) forrásaiból finanszírozott programok, projektek esetén a 15. számú mellékletben a 2007–2009. évekre meghatározott és még kötelezettségvállalással nem terhelt európai uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség. A Közlekedés Operatív Program és a Környezet és Energia Operatív Program keretében a 2007–2010. évekre meghatározott és még kötelezettségvállalással nem terhelt európai uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(4) Az Európai Bizottság és a Magyar Köztársaság Kormánya által elfogadott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásaiból finanszírozott programok, projektek esetén a 15. számú mellékletben a 2007–2010. évekre meghatározott és még kötelezettségvállalással nem terhelt európai uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(5) Az Európai Bizottság és a Magyar Köztársaság Kormánya által elfogadott, részben az Európai Halászati Alapból finanszírozott halászati támogatások felhasználására vonatkozó nemzeti stratégiai terv forrásaiból finanszírozott programok, projektek esetén a 15. számú mellékletben a 2007–2009. évekre meghatározott és még kötelezettségvállalással nem terhelt európai uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzat és az ahhoz kapcsolódó központi költségvetési finanszírozás együttes összegéig vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

(6) Az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások maradéktalan felhasználása érdekében a pénzügyminiszter egyetértésével az (1)–(5) bekezdésekben meghatározott mértéken túl is vállalható tárgyévi és éven túli fizetési kötelezettség.

Hetedik Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉSSEL KAPCSOLATOS VEGYES ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

55. § (1) A Tbj. 24. §-ának (2) bekezdése szerinti járulékfizetési felső határ egy naptári napra jutó összege 2008. évben 19 500 forint.

(2) A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-a szerinti nyugdíjemelés számításánál 2008. évben 5,2%-os országos nettó átlagkereset-növekedést, 4,8%-os fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.

56. § A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 43. §-ának (1) bekezdésében foglalt illetményalap 2008. évben 38 650 forint.

57. § (1) A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

a) 66. §-ának (1) bekezdése szerinti, a közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozatához tartozó illetmény garantált összegét, valamint a növekvő számú fizetési fokozatokhoz tartozó – az első fizetési fokozat garantált illetményére épülő – legkisebb szorzószámokat a 2008. évre e törvény 17. számú melléklete tartalmazza;

b) 69. §-ában foglalt illetménypótlék számítási alapja 2008. évben 20 000 forint.

(2) Az Áht. 93/A. §-ában foglalt keret 2008. évben a keresetbe tartozó juttatások előző évi bázis előirányzatának 2%-a.

(3) A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 94. §-ának (5) bekezdése szerinti hozzájárulás 2008. évi összege 10 000 forint/fő.

58. § (1) A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 103. §-ának (2) bekezdése szerinti legalacsonyabb bírói alapilletmény – 1. fizetési fokozat – 2008. évben 356 000 forint.

(2) Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény 46/D. §-ának (2) bekezdése szerinti legalacsonyabb ügyészi alapilletmény – 1. fizetési fokozat – 2008. évben 356 000 forint.

(3) A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 1. §-ának (3) bekezdése szerinti jogi segítői óradíj 2008. évben 3000 forint.

(4) Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 131. §-ának (2) bekezdése szerinti kirendelt ügyvédi óradíj 2008. évben 3000 forint.

59. § (1) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 66/F. §-ának (2) bekezdése szerinti nevelőszülői díj legalacsonyabb összege – gyermekenként, fiatal felnőttenként – a 2008. évben 13 000 forint/hó.

(2) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 66/L. §-ának (1) bekezdése szerinti hivatásos nevelőszülői díj legalacsonyabb összege a 2008. évben 112 000 forint/hó.

(3) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 20/A. § (2) bekezdése szerinti pénzbeli támogatás esetenkénti összege 2008. évben gyermekenként 5500 forint.

(4) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 20/B. § (5) bekezdése szerinti pótlék esetenkénti összege 2008. évben gyermekenként 8000 forint.

(5) A Szoctv. 38. §-ának (3) bekezdésében meghatározott, a lakásfenntartás egy négyzetméterre jutó elismert havi költsége 2008. évben 425 forint.

(6) A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény 4. § (2) bekezdés a) pontja szerinti első utalási összeg 42 500 forint, b) pontja szerinti második és harmadik utalási összeg 44 600–44 600 forint, ha a gyermek 2008. évben született.

60. § (1) A Közokt. tv. 118. §-ának (11) bekezdésében meghatározott, kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés számítási alapja 2008. évben 5250 forint/fő/hónap.

(2) A Közokt. tv. 19. §-ának (6) bekezdésében meghatározott, a pedagógusok szakkönyvvásárlásához kapcsolódó támogatásként 2008. évben 14 000 forint/fő/év összeget kell a közoktatási intézményfenntartóknak biztosítani a Kormány által meghatározott feltételek szerint.

61. § A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 22. § (1) bekezdése alapján a fogyatékkal élő felnőttek általános, nyelvi és szakmai képzéséhez nyújtható normatív támogatás mértéke 2008. évben 780 forint/fő/óra.

62. § (1) A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 7. §-ának (1) bekezdése, a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény (a továbbiakban: 1997. évi X. törvény) 2. §-ának (4) bekezdése, valamint a termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megszerzéséről szóló 210/2004. (VII. 9.) Korm. rendelet alapján az életjáradék összege 2008. március 1-jétől az előző évben megvalósult átlagos nyugdíjemelés százalékos mértékével emelkedik.

(2) Az Éltv., az 1997. évi X. törvény, valamint a termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megszerzéséről szóló 210/2004. (VII. 9.) Korm. rendelet alapján a 2008. március 1-je után megállapított életjáradék mértékét az azok mellékletében megjelölt, de az (1) bekezdés szerinti mértékben növelt összegben kell meghatározni.

63. § (1) A Szoctv. 50/A. § (8) bekezdése szerinti egyéni gyógyszerkeret havi összege 2008. évben 12 000 forint.

(2) A Szoctv. 50/A. § (9) bekezdése szerinti eseti keret éves összege 2008. évben 6000 forint.

64. § (1) A Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt. és a Duna Televízió Zrt. műsorterjesztési költségeire az I. Országgyűlés fejezet, 10–12. címek e célra elkülönített előirányzatai terhére teljesítendő támogatásokat a számlával igazolt fizetési kötelezettségekhez igazodóan – áfával növelt összegben – közvetlenül a műsorterjesztést végző szolgáltatónak kell folyósítani. A támogatás összegének meghatározásánál csak az állandó stúdióra és a fix telepítésű országos rendszerek igénybevételére vonatkozó szolgáltatások tekintendők műsorterjesztési költségnek, az alkalmi közvetítővonalak költségei még egyidejű sugárzás esetében sem. A folyósított összegből az arányosítás alapján levonható áfának megfelelő összeget nem lehet támogatási bevételként elszámolni, azt állammal szembeni visszatérítési kötelezettségként kell nyilvántartani.

(2) Az állammal szembeni visszatérítési kötelezettségnek a tárgyévet megelőző év mérlegfordulónapi auditált állományát a tárgyév június 30-ig kell a költségvetés számára megfizetni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti műsorszolgáltató január 10-ig köteles tájékoztatni a Kincstárt a műsorterjesztést végző szolgáltatókról, valamint szolgáltatónként a tárgyévre szóló műsorterjesztési kötelezettségeinek várható összegéről. Amennyiben ezen adatokban változás történik, arról a műsorszolgáltatónak a Kincstárt 15 napon belül értesítenie kell.

65. § A Paksi Atomerőmű Zrt. 2008. évi befizetési kötelezettsége a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba 22 827,5 millió forint, amelyet havonta egyenlő részletekben köteles átutalni az Alap számlájára.

66. § (1) Az Országgyűlés a (2) bekezdésben meghatározottak figyelembevételével a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe utalt decentralizált fejlesztési programok támogatási kereteinek régiónkénti összegét a 16. számú melléklet szerint állapítja meg.

(2) A decentralizált fejlesztési programok támogatási kereteinek régiónkénti összege a következők szerint alakul ki:

a) A XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 3. alcím, 4. Decentralizált területfejlesztési programok jogcím-csoport tekintetében a régió és területfejlesztési szempontból kedvezményezett kistérségeinek lakónépessége, települési önkormányzatainak száma és a régió fejlettségét mutató egy főre jutó bruttó hazai termék értéke együttes figyelembevételével.

b) A XI. Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet, 12. cím, 3. alcím, 2. Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése jogcím-csoport tekintetében a program céljához kötődő területi szakmai követelmények alapján.

c) A IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása tekintetében e törvény 5. számú melléklet 14. pontja szerint.

d) A IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 9. Címzett és céltámogatások cím tekintetében a 16. § (1) bekezdés c) pontja szerint.

e) A IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 10. A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása cím tekintetében a 16. § (1) bekezdés d) pontja szerint.

f) A IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 13. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása cím tekintetében a 16. § (1) bekezdés f) pontja szerint.

g) A LXIX. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, 1. Hazai innováció támogatása cím tekintetében a decentralizált keret 50%-át a régiók népességszáma arányában, 50%-át a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló 67/2007. (VI. 28.) OGY határozatban foglaltak szerint.

(3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a 16. számú mellékletben foglalt decentralizált fejlesztési programok általános és program-specifikus támogatási feltételeit 2008. január 31-éig rendeletben szabályozza. Biztosítani kell, hogy a decentralizált területfejlesztési programok (XI. fejezet, 12. cím, 3. alcím, 4. jogcím-csoport) új döntéseinél a leghátrányosabb helyzetű kistérségek régiónkénti egy főre jutó támogatása legalább 20%-kal haladja meg a régió többi kistérségének egy főre jutó támogatását.

(4) Az Üht. által létrehozott kibocsátási egységek értékesítéséből 2008. évben várható költségvetési bevétel Kormány által meghatározott hányada a XV. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezet, 25. cím, 2. alcím, 2. Energiafelhasználási hatékonyság javítása jogcím-csoport és a XVI. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezet, 10. cím, 2. alcím, 9. Üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével összefüggő feladatok jogcím-csoport előirányzatainak növelésére felhasználható.

(5) Az Éhvt. 13. §-a szerinti felügyeleti díj mértéke a projekt külön jogszabály szerint jóváhagyott Tervdokumentumában létrehozni tervezett minden egyes kibocsátás-csökkentési egység után 38 forint. Az Éhvt. szerinti vagyonkezelő miniszteri rendeletben állapítja meg a felügyeleti díj megfizetésének részletes szabályait, és rendelkezik a bevétel felhasználásának módjáról.

(6) Az Üht. 19. §-a szerinti felügyeleti díj mértéke az üzemeltető részére kiosztott minden egyes kibocsátási egység után évi 5 forint.

(7) A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 147. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerinti szénipari szerkezetátalakítási támogatás mértéke 0,225 Ft/kWh.

(8) A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 147. §-ának (1) bekezdés b) pontja szerinti külön jogszabályban meghatározott személyi kör részére a villamosenergia-iparban fennálló vagy eltöltött munkaviszonnyal összefüggésben külön jogszabálynak megfelelően biztosított kedvezményes áru villamosenergia-ellátás támogatása 0,11 Ft/kWh.

67. § A XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. cím, 5. alcím, 7. Fejlesztési típusú támogatások előirányzat jogcím-csoport terhére kell teljesíteni a korábbi évekről áthúzódó agrárberuházások kötelezettségvállalásait, a 10. cím, 5. alcím, 8. Folyó kiadások és jövedelemtámogatások jogcím-csoport előirányzatról pedig a folyó költségként elszámolható, megszűnő agrár- és vidékfejlesztési támogatások korábbi években vállalt és 2008. évet terhelő áthúzódó kötelezettségvállalásait. Ugyancsak a 10. cím, 5. alcím, 8. Folyó kiadások és jövedelemtámogatások jogcím-csoport előirányzatról kell teljesíteni a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodók adósságrendezési programjának 2008. évet terhelő kiadásait is.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK KÖLTSÉGVETÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

68. § (1) Az Országgyűlés a pénzalapok költségvetését – bevételeit és kiadásait – alaponként, jogcímenként e törvény 9. számú melléklete szerint állapítja meg.

(2) A Munkaerőpiaci Alap előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadási előirányzatait e törvény 14. számú melléklete tartalmazza.

(3) A Munkaerőpiaci Alap egyenlege a 14. számú melléklet LXIII. Munkaerőpiaci Alap fejezetben megjelölt előirányzatok túlteljesülése esetén eltérhet a megállapítottól.

(4) A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapnál a káresemény bekövetkezése után az ezzel összefüggő kártalanítás kifizetése esetén az egyenleg eltérhet az (1) bekezdés szerint jóváhagyottól.

(5) A Munkaerőpiaci Alap a központi költségvetésbe 119 309,5 millió forintot ad át részben a megváltozott munkaképességűek támogatásához, valamint a munkanélküli ellátórendszer változásával összefüggő költségvetési kiadásokhoz való hozzájárulásként.

(6) A Társadalmi megújulás Operatív Program hazai társfinanszírozása céljára a Munkaerőpiaci Alap összesen 3000,0 millió forintot ad át, e törvény 9. számú melléklete szerinti bontásban.

(7) A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 1. Hazai innováció támogatása címből 1000,0 millió forintot a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény 8. § (1) bekezdése figyelembevételével az alap stratégiai céljaival összhangban álló, a gazdaságban hasznosuló innovációt megalapozó alapkutatási pályázatok támogatására kell fordítani. Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Bizottsága (a továbbiakban: OTKA Bizottság) elnökének egyetértésével kialakított kiírásra beérkező pályázatok előszűrését és ügyintézését – előzetes megállapodás alapján – az OTKA Bizottság a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal együttműködve végzi.

(8) A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap „2. A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása” címének terhére a nemzetközi European X-Ray Free-Electron Laser Facility (XFEL) GmbH-ban való tagi hozzájárulás és éves tagdíj a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős szerv részére biztosítható.

A GmbH-ban a kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért felelős szerv 1%-os részesedést szerezhet.

(9) Az elkülönített állami pénzalapok 2008. évi összevont mérlegét e törvény 10. számú melléklete tartalmazza.

(10) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a központi költségvetés terhére a Nemzeti Kulturális Alap 2008. évi bevételeit kiegészítse, amennyiben a kulturális járulékból származó, 2008. október 31-ig teljesült bevétele a 2007. október 31-ig teljesült 2007. évi bevételének összegét nem éri el. A kiegészítés összege nem haladhatja meg a kulturális járulékból származó, 2008. október 31-ig teljesült bevétel és a 2007. október 31-ig teljesült 2007. évi bevétel összegének különbségét.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAINAK 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

Első Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, EGYENLEGE

69. § (1) Az Országgyűlés a társadalombiztosítási alrendszernek az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegzéséből adódó 2008. évi

a) bevételi főösszegét 4 310 159,2 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 4 308 204,2 millió forintban,

c) többletét 1955,0 millió forintban állapítja meg.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2008. évi összevont költségvetési bevételeit és kiadásait e törvény 13. számú melléklete tartalmazza.

(3) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2008. évi többletének felhasználásáról a tárgyévi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényben kell rendelkezni.

Második Fejezet

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSE

70. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2008. évi

a) bevételi főösszegét 2 872 222,6 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 2 872 222,6 millió forintban,

c) egyenlegét nulla forintban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított kiadási és bevételi főösszegek részletezését, valamint a nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek saját bevétellel nem fedezett kiadásaihoz nyújtott támogatást e törvény 11. számú melléklete tartalmazza.

Harmadik Fejezet

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSE

71. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap 2008. évi

a) bevételi főösszegét 1 437 936,6 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 1 435 981,6 millió forintban,

c) többletét 1955,0 millió forintban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított kiadási és bevételi főösszegek részletezését, valamint az egészségbiztosítási költségvetési szervek saját bevétellel nem fedezett kiadásaihoz nyújtott támogatást e törvény 12. számú melléklete tartalmazza.

Negyedik Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL, AZ EGYES ELŐIRÁNYZATOK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL, ILLETŐLEG FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

Előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadások

72. § A 70. és a 71. §-ban meghatározott kiadások előirányzatai közül az e törvény 14. számú mellékletében meghatározott előirányzatok teljesülése külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól.

A Kormány, az egészségügyi miniszter, a szociális és munkaügyi miniszter, a pénzügyminiszter és az Alapok kezelőinek különleges jogosítványai

73. § (1) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoport, 4. Gyógyszertámogatás jogcím-csoport és az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcím-csoport között a Kormány átcsoportosítást hajthat végre.

(2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoporton belül az 1–18. jogcímek között, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcím-csoporton belül a jogcímek között, valamint a 4. Gyógyszertámogatás jogcím-csoport 1. és 2. jogcímei között az egészségügyi miniszter a pénzügyminiszter egyetértésével átcsoportosíthat.

(3) Az Országgyűlés felhatalmazza az egészségügyi minisztert, hogy a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím 3. alcím, 19. Egészségbiztosítási nyilvántartások fejlesztése jogcím-csoport kiemelt előirányzatairól a feladatok végrehajtása érdekében az 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím kiemelt előirányzataira átcsoportosítson.

(4) A világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztéssel és kamatkiadással kapcsolatosan az Országgyűlés felhatalmazza

a) a szociális és munkaügyi minisztert, hogy a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 6. Kamatfizetések kiemelt előirányzat, valamint a 3. Kölcsönök előirányzat-csoport előirányzatát,

b) az egészségügyi minisztert, hogy a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 6. Kamatfizetések kiemelt előirányzat, valamint a 3. Kölcsönök előirányzat-csoport előirányzatát az Áht. szerinti befizetési kötelezettség teljesítését követően a saját bevételi többlet terhére megemelje, illetve a saját bevétellel nem fedezett résszel az előirányzatot túllépje.

(5) Az Országgyűlés felhatalmazza a szociális és munkaügyi minisztert, hogy engedélyezze a nyugellátásban részesülő személyek évközi nyugellátás-emelése, és a tizenharmadik havi nyugdíj, valamint a nyugdíjak korrekciós célú emeléséről szóló 2005. évi CLXXIII. törvény szerinti emelés végrehajtásával összefüggésben a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, valamint 2. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások, 2. Munkaadókat terhelő járulékok, 3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat kiadási előirányzatai tételes elszámolás alapján történő túlteljesülését.

(6) Az Országgyűlés felhatalmazza

a) a szociális és munkaügyi minisztert, hogy az Ny. Alap kezelőjének javaslatára a 81. § (1) bekezdésében,

b) az egészségügyi minisztert, hogy az E. Alap kezelőjének javaslatára a 81. § (2) bekezdésében a pénzbeni ellátásoknál

meghatározott méltányossági keretösszegek között átcsoportosítson.

(7) Az Országgyűlés felhatalmazza az egészségügyi minisztert, hogy engedélyezze a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások és 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzat kiadási előirányzatai elszámolás alapján történő együttes túllépését

a) a baleseti és egyéb kártérítési megtérítések (1. cím, 7. alcím, 2. jogcím-csoport) előirányzat túlteljesülése esetén a többletbevétel 5%-ával, legfeljebb 250,0 millió forinttal,

b) kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek – a felügyeleti bírság, a gyógyászati segédeszköz ismertetést végző személyek utáni befizetések, továbbá reklámozásával kapcsolatos bírság kivételével – (1. cím, 7. alcím, 3. jogcím-csoport) címen befolyt bevételek 5%-ával, legfeljebb 120,0 millió forinttal,

c) az egészségbiztosítás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások nyújtására kötött finanszírozási szerződések teljesítésének ellenőrzése alapján az egészségügyi szolgáltatók visszafizetése (1. cím, 7. alcím, 11. jogcím-csoport) címen befolyt bevételek 2%-ával, legfeljebb 50,0 millió forinttal.

(8) A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap és a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél a fejezet felügyeletét ellátó szerv hatáskörében eljáró szociális és munkaügyi miniszter, illetve egészségügyi miniszter tervezési, az e törvényben említettek kivételével az előirányzat-módosítási, valamint az előirányzat-felhasználási, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettségét és jogát a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója, a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója gyakorolja.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetése egyes előirányzatainak felhasználásával kapcsolatos rendelkezések

74. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza az egészségügyi minisztert, hogy a pénzügyminiszter egyetértésével a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 7. alcím, 12. Vizitdíj, kórházi napidíj bevétel jogcím-csoport előirányzaton elszámolt bevételek mértékéig a 2. cím, 3. alcím, 1. jogcím-csoport, 20. Céltartalék jogcím előirányzatot a 2. cím, 3. alcím, 1. jogcím-csoport, 1. Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás jogcímre, 3. Fogászati ellátás jogcímre, 17. Laboratóriumi ellátás jogcímre és 18. Összevont szakellátás jogcímre átcsoportosítsa az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) elszámolása alapján.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza az egészségügyi minisztert, hogy a pénzügyminiszter egyetértésével a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. jogcím-csoport, 20. Céltartalék jogcím előirányzatát megemelje az 1. cím, 7. alcím, 12. Vizitdíj, kórházi napidíj bevétel jogcím-csoport bevételi előirányzatán felül jelentkező többlet összegével.

(3) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet 2. cím, 3. alcím, 1. jogcím-csoport, 20. Céltartalék jogcím előirányzatának megemelésére, valamint az azzal megegyező összegnek az 1–18. jogcímekre történő átcsoportosítására.

75. § (1) Az E. Alap költségvetésében jóváhagyott a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcím-csoport, 4. Gyógyszertámogatás kiadásai tartalék jogcím előirányzat kizárólag a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcím-csoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím és az 5. Méltányossági gyógyszertámogatás kiadása jogcím 2008. évi kiadásaira fordítható.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt a gyógyszertámogatás kiadásai tartalék előirányzatának megemelésére, valamint az előirányzat (1) bekezdésben meghatározottak szerinti átcsoportosítására.

(3) Az Országgyűlés felhatalmazza az egészségügyi minisztert, hogy a pénzügyminiszter egyetértésével a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1. cím, 7. alcím, 7. jogcím-csoport, 2. Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek jogcím előirányzaton elszámolt bevételek mértékéig a gyógyszertámogatás kiadásai tartalékot a 2. cím, 3. alcím, 4. jogcím-csoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcímre átcsoportosítsa.

(4) Az Országgyűlés felhatalmazza az egészségügyi minisztert, hogy a pénzügyminiszter egyetértésével a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcím-csoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím előirányzatát év közben megemelje az 1. cím, 7. alcím, 7. jogcím-csoport, 2. Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek jogcím bevételi előirányzatán felül jelentkező többlet összegével.

76. § (1) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcímen belül az időarányoshoz viszonyított évközi előirányzat-túllépést az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoport, a 4. Gyógyszertámogatás jogcím-csoport, továbbá az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcím-csoport esetében a pénzügyminiszter engedélyezheti.

(2) Az (1) bekezdés szerinti túllépés kiszámításánál az érintett előirányzatoknál a 78. §-ban és a 79. § (1) bekezdésében meghatározott előleget nem kell figyelembe venni.

77. § (1) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoport tartalmazza az E. Alapból finanszírozott egészségügyi ellátások szerződésben foglalt feladataira tárgyévben folyósítandó összeget.

(2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoporton belül az 1. Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás jogcím, a 3. Fogászati ellátás jogcím, 17. Laboratóriumi ellátás jogcím, valamint a 18. Összevont szakellátás jogcím kiadási előirányzata tartalmazza a vizitdíj, illetve napidíj megfizetése alól külön jogszabály alapján történt mentesítésből származó bevétel kiesés kompenzálására szolgáló fedezetet.

78. § (1) Az OEP az E. Alap gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoportból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók részére a tizenharmadik havi illetmény, illetve munkabér esedékes részének január havi kifizetéséhez kérelemre január hónapban előleget folyósíthat.

(2) Az (1) bekezdés szerinti előleget az OEP

a) a nem költségvetési intézményi formában működő egészségügyi szolgáltató esetében a tárgyév február 1-jétől tizenegy havi egyenlő részletben, illetve

b) a költségvetési intézményként működő egészségügyi szolgáltató esetében az e törvény 4. § (7) bekezdése szerinti kincstári utalást követő hónapban

vonja le az esedékes finanszírozási összegből.

79. § (1) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 4. jogcím-csoport, 1. Gyógyszertámogatás kiadásai jogcím előirányzata tartalmazza a 2000,0 millió forint finanszírozási előlegre fordítható összeget.

(2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 3. alcím, 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcím-csoport tartalmazza az OEP által a járóbeteg-szakellátás részére beszerzett gyógyászati segédeszközök kiadásait is.

80. § (1) Az irányított betegellátási rendszerben az ellátás szervezésére 2008. évre az OEP az e törvény hatálybalépéséig az irányított betegellátási rendszerben részt vett ellátásszervezők közül az erre vállalkozókkal (a továbbiakban: ellátásszervező), legfeljebb 2,3 millió lakosra köthet szerződést. Az egy ellátásszervező által ellátott személyek száma 100 ezernél kevesebb és 450 ezernél több nem lehet.

(2) Az (1) bekezdés alapján az irányított betegellátási rendszerben részt vevő ellátásszervező külön jogszabály szerinti elvi számláján a külön jogszabályban foglaltak szerint keletkezett bevételi többlet

a) 10%-os mértékéig a bevételi többlet 30%-a,

b) 10%-ot meghaladó mértéke esetén a 10% mértékig a bevételi többlet 30%-a, továbbá a 10% fölötti rész 25%-a a külön jogszabályban meghatározottak szerint kerül felosztásra az ellátásszervezők között, mely a szervezők érdekeltségi rendszerében foglaltak alapján kerül felhasználásra.

(3) A (2) bekezdés szerint fennmaradó összeg az ellátásszervezők részére nem kerül kifizetésre.

(4) A (2) bekezdés szerint az ellátásszervezők részére megállapítható, a rendszer keretein belül, annak céljai érdekében felhasználandó összeg akkor fizethető ki, ha a korábban, az irányított betegellátási modellkísérlet, illetve rendszer keretein belül kifizetett összegek maradéktalanul, szabályszerűen felhasználásra kerültek.

(5) Az irányított betegellátási rendszerben 2007. december 31-én szerződéssel rendelkezett ellátásszervezőnek az irányított betegellátási rendszerben való további részvétele és az ez alapján végzett tevékenysége – az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a 2008. évben folyamatos.

81. § (1) A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 200,0 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 700,0 millió forint, egyszeri segélyre 150,0 millió forint használható fel.

(2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén táppénz megállapítására 170,0 millió forint, terhességi-gyermekágyi segély megállapítására 10,0 millió forint, gyermekgondozási díj megállapítására 25,0 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére, különös méltánylást érdemlő körülmények esetén gyógyító-megelőző ellátásra 100,0 millió forint, gyógyászati segédeszköz támogatásra 1300,0 millió forint használható fel.

82. § (1) A világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím 206,8 millió forintot, a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím 300,0 millió forintot tartalmaz.

(2) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet 7. Nyugellátások fedezetére az Ny. Alapnak átadott pénzeszköz cím kiadási előirányzat összegét az E. Alap kezelője 2008. január 15-éig utalja át az Ny. Alap részére.

(3) A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 4. alcím, 4. jogcím-csoport, 3. Egyéb kiadások jogcím előirányzata – az egészségbiztosítás hatósági felügyeletéről szóló 2006. évi CXVI. törvény 20. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján – 230,0 millió forint összegben tartalmazza az Egészségbiztosítási Felügyeletet megillető felügyeleti díjat.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

83. § (1) E törvény – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – 2008. január 1-jén lép hatályba.