Időállapot: közlönyállapot (2007.XII.27.)

2007. évi CLXXIV. törvény

az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról * 

1. § Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 24. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, és egyidejűleg a 24. § jelenlegi szövegének megjelölése (1) bekezdésre változik:

„(2) A hatóság eljárása során - a jogszabályok keretei között - köteles figyelembe venni az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002. március 7-i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 19. cikkének (1) bekezdése alapján kiadott bizottsági ajánlásokat. Amennyiben a hatóság nem követi a vonatkozó ajánlást, erről - álláspontja indokainak megadásával - értesíti az Európai Bizottságot.”

2. § Az Eht. 68. § (3) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A hatóság piacfelügyeleti tevékenysége keretében szankciót különösen a következő jogsértések esetén alkalmazhat:]

a) elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban, a szolgáltató bejelentésében, illetőleg az általános szerződési feltételekben foglaltaktól való eltérés;”

3. § Az Eht. 76. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A hatóság az (1) és (6) bekezdés szerinti bejelentés egy példányát annak nyilvántartásba vételét követően haladéktalanul megküldi - az elektronikus úton tett bejelentéseket továbbítja - a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az elektronikus hírközlési szolgáltatás műszaki jellemzőivel kapcsolatosan a bejelentőtől információt kérhet, amelyet a bejelentő 30 napon belül köteles teljesíteni.”

4. § Az Eht. a 78. §-t követően a következő 78/A. §-sal egészül ki:

„78/A. § (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásának megszüntetéséről az elektronikus hírközlési szolgáltató - legalább hatvan nappal megelőzően - értesíti a hatóságot, és értesítésében megjelöli a (2) bekezdés szerinti elektronikus hírközlési szolgáltatót.

(2) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles intézkedni aziránt, hogy legkésőbb a szolgáltatás nyújtásának befejezésekor a szolgáltatásnyújtás földrajzi területén azonos elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó más elektronikus hírközlési szolgáltató átvegye a 159/A. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettség teljesítése céljából megőrzött adatokat.

(3) Ha az elektronikus hírközlési szolgáltató a (2) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tesz eleget, vagy nem tud más szolgáltatóval megállapodást kötni az adatok átvételéről, a hatóság haladéktalanul intézkedik az átvevő elektronikus hírközlési szolgáltató kijelölésére.

(4) Természetes személy elektronikus hírközlési szolgáltató halála esetén a hatóság jelöli ki az átvevő elektronikus hírközlési szolgáltatót.

(5) Ha az elektronikus hírközlési szolgáltató ellen felszámolási vagy végelszámolási eljárás indult, haladéktalanul, legkésőbb a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételének napján, illetőleg a végelszámolás cégbírósági bejelentésével egyidejűleg köteles tájékoztatni a hatóságot e tényről. A hatóság az eljárás időtartama alatt jogosult tájékoztatást kérni a felszámolótól, illetőleg a végelszámolótól az ügy állásáról. Amennyiben az elektronikus hírközlési szolgáltató a zárómérleg benyújtásáig nem értesíti a hatóságot a (2) bekezdés szerinti intézkedésről, a hatóság kijelöli az átvevő elektronikus hírközlési szolgáltatót.

(6) A (3)-(5) bekezdés szerinti intézkedése során a hatóság

a) elsősorban a szolgáltatásnyújtás földrajzi területén azonos elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó szolgáltatók,

b) ennek hiányában az azonos elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó szolgáltatók,

c) ennek hiányában a 159/A. § szerinti adatmegőrzésre kötelezett más elektronikus hírközlési szolgáltatók köréből jelöli ki a megőrzött adatok átvételére és azok 159/A. § szerinti kezelésére kötelezett elektronikus hírközlési szolgáltatót.

(7) Az adatok átadásával és átvételével összefüggésben felmerült költségeket a szolgáltatás nyújtását megszüntető elektronikus hírközlési szolgáltató viseli.

(8) Az adatokat átadó elektronikus hírközlési szolgáltató az adatok átadáskori teljeskörűségéért, minőségéért és időszerűségéért, az adatokat átvevő elektronikus hírközlési szolgáltató az átvett adatok 159/A. § szerinti megőrzéséért és az adatszolgáltatási kérelmek teljesítéséért felelős.”

5. § Az Eht. 92. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„92. § (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles együttműködni a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre külön törvényben felhatalmazott szervezetekkel. Az elektronikus hírközlési szolgáltató az elektronikus hírközlési tevékenységét olyan módon köteles folytatni, amely nem zárja ki, nem lehetetleníti el a titkos információgyűjtést, illetve a titkos adatszerzést.

(2) Amennyiben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat írásban kezdeményezi, az elektronikus hírközlési szolgáltató a külön jogszabályban meghatározott időpontig köteles megállapodni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal a titkos információgyűjtés, illetve a titkos adatszerzés eszközei és módszerei alkalmazásának feltételeiről.

(3) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles minden olyan - a 76. § (1) és (6) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség hatálya alá nem tartozó - tevékenységéről, szolgáltatásáról, termékéről, illetve annak változásairól közvetlenül tájékoztatni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot, amely érinti, vagy rendeltetésszerű működésében befolyásolja a titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés érdekében az elektronikus hírközlési szolgáltató által biztosított vagy biztosítandó feltételeket, eszközöket, módszereket, eljárásokat.

(4) Az elektronikus hírközlési szolgáltató a szolgáltatás megkezdésével egyidejűleg az általa használt, működtetett berendezések, helyiségek és az együttműködő személyek tekintetében - külön jogszabályban meghatározottak szerint - köteles biztosítani az elektronikus hírközlő hálózatban továbbított küldemények, közlések, továbbá a szolgáltató által kezelt adatok titkos információgyűjtéssel, illetve titkos adatszerzéssel történő megismeréséhez szükséges eszközök és módszerek alkalmazási feltételeit. A szolgáltató az előzőeken túl a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kérésére, a szolgáltatás műszaki jellemzői alapján a szükséges mértékben köteles biztosítani a bevezetett szolgáltatással kapcsolatban a titkos információgyűjtés, illetve a titkos adatszerzés eszközeit a kilépési pontig.

(5) Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles az elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz a (4) bekezdésben meghatározott igényeknek megfelelő műszaki rendszert - így különösen alapkiépítésű monitoring alrendszert - létesíteni és ennek elérhetőségét hálózatában a kilépési pontig biztosítani a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat részére a műszaki alapkövetelményekről történő írásbeli tudomásszerzéstől számított hat hónapon belül. Az alapkiépítésű monitoring alrendszer valamennyi költségét a szolgáltató viseli.

(6) A titkos információgyűjtésre, illetve a titkos adatszerzésre felhatalmazott szervezetek részére az elektronikus hírközlési szolgáltató egyedi kérelemre szolgáltat adatot, közvetlen elektronikus adatkapcsolat útján, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által meghatározott műszaki alapkövetelményeknek megfelelő, az elektronikus hírközlési szolgáltató által kiépített felületen. Amennyiben az elektronikus adatkapcsolat útján az igényelt adat nem hozzáférhető, az adatszolgáltatást az elektronikus hírközlési szolgáltató írásban vagy - erre vonatkozó igény esetén - elektronikus adathordozón teljesíti. Az elektronikus adatkapcsolat kiépítését nem igénylő titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek számára az adatszolgáltatást az elektronikus hírközlési szolgáltató írásban vagy elektronikus adathordozón teljesíti. Az adatszolgáltatási felület valamennyi költségét az elektronikus hírközlési szolgáltató viseli, az adatszolgáltatást az elektronikus hírközlési szolgáltató térítésmentesen teljesíti.

(7) Az elektronikus hírközlési szolgáltatónak - jogszabályban meghatározott esetekben - együtt kell működnie a zártcélú hálózatok üzemeltetőivel.

(8) Műszaki, forgalmi, katasztrófa- vagy egyéb veszély miatt keletkező üzemzavar elhárításához a szolgáltató köteles külön jogszabályban meghatározott tartalmú, folyamatosan felülvizsgált és karbantartott felkészülési, zavarelhárítási és katasztrófaelhárítási tervekkel és a felkészülésre vonatkozó jogszabályokból következő feladatok ellátásához szükséges mértékű és összetételű tartalékokkal rendelkezni.

(9) Minősített időszak esetében alkalmazandó intézkedési terv kidolgozása és végrehajtása érdekében az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak külön jogszabályban meghatározott módon együtt kell működniük egymással, illetve az illetékes szervezetekkel.

(10) Az elektronikus hírközlési szolgáltató minősített időszak idején az intézkedési terv alapján tett intézkedések, illetve a honvédelmi érdekek érvényesítésére vonatkozó jogszabályok szerint általa nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatások tényleges költségeinek megtérítésére jogosult.”

6. § Az Eht. 117. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„117. § Az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás körébe a következő megfizethető díjú szolgáltatáselemek tartoznak:

a) a telefonhálózathoz a felhasználó állandó lakóhelye, székhelye vagy telephelye szerint meghatározott helyen való olyan hozzáférés, amely lehetővé teszi helyhez kötött előfizetői hozzáférési ponton keresztül belföldi és nemzetközi hívások, faxüzenetek és adatátviteli hívások kezdeményezését és fogadását, segélyhívó szolgálatok elérését, illetőleg internetelérést, legalább 9600 bit/s adatátviteli sebességgel és legfeljebb 10-4 bit hibaaránnyal;

b) ezer lakosonként, illetve ennél kisebb lélekszámú településenként egy darab nyilvános telefonállomás működtetése, továbbá a kötelezően létesített nyilvános telefonállomások legalább 3%-a hallás-, illetőleg mozgáskorlátozottak által is használható kialakítással;

c) országos belföldi tudakozó nyújtása;

d) előfizetői névjegyzék elérhetővé tétele.”

7. § Az Eht. 119. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A 117. §-ban meghatározott szolgáltatáselemek közül egy vagy több szolgáltatáselemet nyújtó egyetemes szolgáltatót a miniszter jelöli ki.

(2) A miniszter az egyetemes szolgáltató kijelölése során biztosítja, hogy az ország egész területe egyetemes szolgáltatással lefedett legyen, és az elektronikus hírközlési piacon folyó verseny a legkevésbé torzuljon, az egyetemes szolgáltatásnak a 117. §-ban meghatározott egyes elemeit az azt leghatékonyabban, a lehető legkisebb nettó elkerülhető költség mellett nyújtani képes szolgáltató nyújtsa.”

8. § (1) Az Eht. 129. §-ának (6) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

[Az írásban megkötött egyedi előfizetői szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik:]

c) természetes személy előfizető esetén az előfizető születési neve, születési helye és ideje;”

(2) Az Eht. 129. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) Az elektronikus hírközlési szolgáltató - a 159/A. § (1) bekezdésben meghatározott célból - a nem írásban megkötött előfizetői szerződések esetén is köteles rögzíteni a (6) bekezdés b)-d) pontjában foglalt adatokat, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik.”

9. § Az Eht. 145. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A segélyhívások megválaszolása céljából a telefonszolgáltató a hívó fél azonosítása kijelzésének letiltására, továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy visszavonása esetén is köteles a segélyhívó szolgálatok rendelkezésére bocsátani - külön jogszabályban meghatározott módon - a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat.”

10. § (1) Az Eht. 156. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt a szolgáltatás biztonságát veszélyeztető, a szolgáltató által megtett műszaki és szervezési intézkedések ellenére fennmaradó, ismert kockázatokról és a védelem érdekében az előfizető által tehető intézkedésekről.”

(2) Az Eht. 156. §-ának (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A felhasználóval, illetve előfizetővel kapcsolatos forgalmi adatokon kívüli helymeghatározási adatokat - a (9)-(10) bekezdésben foglalt adatkezelés kivételével - az elektronikus hírközlési szolgáltató kizárólag a felhasználó, illetve az előfizető hozzájárulása esetén kezelheti és csak olyan mértékben és időtartamig, amely szükséges az értéknövelt szolgáltatás nyújtásához.”

(3) Az Eht. 156. §-a a következő (9) és (10) bekezdéssel egészül ki:

„(9) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából, kérelmükre köteles megállapítani és részükre továbbítani a felhasználóval, illetve az előfizetővel kapcsolatos, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározási adatokat.

(10) A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 3. § (8) bekezdése szerinti esetben, az adatok megismerésére külön törvényben felhatalmazott szerv kérelmére az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles megállapítani és részére továbbítani a felhasználóval, illetve az előfizetővel kapcsolatos, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározási adatokat.”

11. § Az Eht. 157. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„157. § (1) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az elektronikus hírközlési szolgáltatás teljesítése után - a (2) bekezdésben, valamint a 159/A. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével - törli vagy anonimizálja az előfizetőkre és a felhasználókra vonatkozó személyes adatokat, amelyeket a szolgáltatás nyújtása során kezel.

(2) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az előfizetők és a felhasználók részére történő számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése, valamint az előfizetői szerződések figyelemmel kísérése céljából a következő adatokat kezelheti:

a) a 129. § (6) bekezdés b)-d) pontjában foglalt adatok;

b) az előfizetői állomás száma vagy egyéb azonosítója;

c) az előfizető címe és az állomás típusa;

d) az elszámolási időszakban elszámolható összes egység száma;

e) a hívó és a hívott előfizetői számok;

f) a hívás vagy egyéb szolgáltatás típusa, iránya, kezdő időpontja és a lefolytatott beszélgetés időtartama, illetőleg a továbbított adat terjedelme, mobil rádiótelefon szolgáltatásnál a szolgáltatást nyújtó hálózat és cella, valamint a szolgáltatás igénybevételekor használt készülék egyedi azonosítója (IMEI), IP hálózatok esetén az alkalmazott azonosítók;

g) a hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma;

h) a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok;

i) tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményei;

j) távbeszélő szolgáltatás esetén az előfizetők és felhasználók részéről igénybe vehető egyéb, nem elektronikus hírközlési szolgáltatásra, különösen annak számlázására vonatkozó adatok;

k) az előfizetői szolgáltatás igénybevételéhez jogellenesen alkalmazott - így különösen a tulajdonosa által letiltott - előfizetői végberendezések használatára, illetve annak kísérletére vonatkozóan a szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatában keletkező adatok.

(3) A (2) bekezdés szerinti adatok a (2) bekezdésben meghatározott céllal, a keletkezésétől az előfizetői szerződésből az adattal összefüggésben eredő igények 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig kezelhetők.

(4) Az elektronikus hírközlési szolgáltató saját üzletszerzés céljából - az előfizető kifejezett előzetes hozzájárulásával - kezelheti a (2) bekezdés szerinti adatokat. Az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles biztosítani, hogy az előfizető a hozzájárulását bármikor visszavonhassa.

(5) Külön törvény ilyen előírása esetén az elektronikus hírközlési szolgáltató az előfizetőkre és felhasználókra vonatkozó, a külön törvény előírása szerinti személyes adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból és ideig kezelheti, az e törvény szerinti célhoz kötött adatkezeléseket a jelen törvényben a célhoz kapcsolódóan előírt kezelési határidőn belül meg kell szüntetnie.

(6) Az e törvény, illetve más törvények által lehetővé tett, illetve előírt különféle célú adatkezeléseket az elektronikus hírközlési szolgáltatónak el kell különítenie egymástól. Az elkülönítés történhet

a) kezelési cél szerint fizikailag elkülönített adatkezelési rendszerekben, amelyekben egymástól függetlenül vannak eltárolva az eltérő kezelési céllal kezelhető adatok;

b) logikailag elkülönített adatkezelési rendszerben, amelyben a különféle céllal kezelhető adatok közös rendszerben vannak eltárolva, azonban az adatokhoz való hozzáférések az adatkezelés célja szerint elkülönülnek egymástól.

(7) Az elektronikus hírközlési szolgáltató haladéktalanul, legfeljebb 30 napon belül megsemmisíteni köteles

a) a fizikailag elkülönülő adatkezelési rendszerből mindazokat az adatokat, amelyekre vonatkozóan az adott kezelési célhoz kötött kezelési határidő letelt;

b) a logikailag elkülönített adatkezelési rendszerből mindazokat az adatokat, amelyekre vonatkozóan a célhoz kötött kezelési határidők mindegyike letelt.

(8) Bennfentes kereskedelem, piacbefolyásolás, engedély nélküli szolgáltatás végzése ügyében, illetve vállalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése érdekében indított eljárás keretében a (2) bekezdés szerinti adatok közül az előfizető családi és utóneve, születési neve, lakóhelye, tartózkodási helyére vonatkozó információ, az előfizetői állomás száma vagy egyéb azonosítója, az őt hívó és az általa hívott előfizetői számok, a hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma és kezdő időpontja átadható a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének.

(9) A (2) bekezdés szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, a (3) bekezdésben meghatározott adatmegőrzési időn belül átadhatók:

a) azoknak, akik az elektronikus hírközlési szolgáltató megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik;

b) a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére;

c) a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak;

d) az Avtv. 3. § (8) bekezdése szerinti esetben az adatok megismerésére külön törvényben felhatalmazott szerv kérelme alapján a felhatalmazott szerv részére.

(10) Az elektronikus hírközlési szolgáltató - az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából - kérelemre köteles átadni vagy hozzáférhetővé tenni a (2) bekezdés alapján az elektronikus hírközlési szolgáltatónál rendelkezésre álló adatokat.”

12. § Az Eht. 159. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az előfizetői szerződés megkötésekor az igénylőt kifejezetten és egyértelműen tájékoztatni kell:]

a) a 156. § (9)-(10) bekezdés, a 157. § (2) és (8)-(10) bekezdés, továbbá a 159/A. § (1) bekezdés szerinti adatkezelésekről;”

13. § Az Eht. a következő 159/A. §-sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki:

Bűnüldözési, nemzetbiztonsági és honvédelmi célú adatmegőrzési kötelezettség

159/A. § (1) Az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője, illetve az elektronikus hírközlési szolgáltatás szolgáltatója - az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából, a kérelmükre történő adatszolgáltatás érdekében - megőrzi az elektronikus hírközlési szolgáltatás előfizető, illetve felhasználó általi igénybevételével kapcsolatos, az érintett elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a szolgáltató által előállított vagy kezelt alábbi adatokat:

a) helyhez kötött telefon- vagy mobil rádiótelefon szolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a 129. § (6) bekezdés b)-d) pontjában foglalt adatok;

b) helyhez kötött telefon- vagy mobil rádiótelefon szolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont hívószáma vagy egyéb, az előfizető, felhasználó egyedi azonosításához szükséges - az előfizetői szerződésben rögzített, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltató által egyéb módon az előfizetőhöz, felhasználóhoz rendelt - állandó műszaki-technikai azonosítók;

c) helyhez kötött telefonszolgáltatás, helyhez kötött internet hozzáférési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont létesítési címe és típusa;

d) helyhez kötött telefon- vagy mobil rádiótelefon szolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a kommunikációban részt vevő előfizetők, felhasználók hívószámai, egyedi műszaki-technikai azonosítói, felhasználói azonosítói, az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa, a kommunikáció dátuma, kezdő és záró időpontja;

e) helyhez kötött telefon- vagy mobil rádiótelefon szolgáltatás, illetve ezek kombinációja igénybevételénél alkalmazott hívásátirányítás és hívástovábbítás esetén a hívásfelépítésben részt vevő köztes előfizetői vagy felhasználói hívószámok;

f) mobil rádiótelefon szolgáltatás esetén a szolgáltatás igénybevételekor használt, a kommunikációban részt vevő felek készülékazonosítója (IMEI), valamint mobil-előfizetői azonosítója (IMSI);

g) mobil rádiótelefon szolgáltatás esetén a szolgáltatást nyújtó hálózat- és cellaazonosítója a közlés megkezdésekor, valamint az adott szolgáltatás nyújtásának időpontjában az adott cellaazonosítóhoz tartozó cella tényleges földrajzi helyének meghatározását lehetővé tevő adatok;

h) internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a szándékolt címzett irányában megkezdett kommunikációra vonatkozóan a d) pont szerinti adatok;

i) internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa és a szolgáltatás előfizető vagy felhasználó általi igénybevételének dátuma, kezdő és záró időpontja, az igénybevételnél használt IP cím, felhasználói azonosító, hívószám;

j) internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja során az előfizetők, felhasználók egyedi műszaki-technikai azonosítóinak az elektronikus hírközlési szolgáltató általi bármely átalakításának követéséhez szükséges adatok (IP cím, portszám);

k) előre fizetett anonim hívókártyás mobil rádiótelefon szolgáltatás esetében a szolgáltatás első igénybevételének dátuma és időpontja, valamint a cellaazonosító, amelyről az aktiválás megtörtént.

(2) Az (1) bekezdésben előírt adatmegőrzési és adatszolgáltatási kötelezettség a sikertelen hívások során előállított vagy kezelt (1) bekezdés szerinti adatokra is kiterjed.

(3) Az elektronikus hírközlési szolgáltató az (1) bekezdésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében az (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti adatokat az előfizetői szerződés megszűnését követő, a d)-k) pontjaiban meghatározott adatokat azok keletkezését követő egy évig, a (2) bekezdés szerinti adatokat azok keletkezését követő fél évig köteles megőrizni.

(4) Az (1) bekezdésben foglalt adatszolgáltatások teljesítésekor az adatkérés jogszerűségéért az ügyben eljáró, adatkérésre felhatalmazott szerv a felelős. Az elektronikus hírközlési szolgáltató az (1) bekezdés szerint tárolt adatok, továbbá az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás teljeskörűségéért, minőségéért és időszerűségéért felelős.

(5) Az (1) bekezdés alapján adatmegőrzésre kötelezett elektronikus hírközlési szolgáltató az adatmegőrzés feladatával kizárólag abban az esetben bízhat meg adatfeldolgozóként más vállalkozást, illetve a megőrzött adatokat kizárólag abban az esetben tárolhatja az Európai Gazdasági Térség más tagállamában, ha a megőrzött adatokhoz való hozzáférés tekintetében az adatfeldolgozóval kötött adatmegőrzési szerződés tartalmazza az (1)-(2) bekezdés szerinti adatkérésekre vonatkozó hazai titokvédelmi szabályoknak megfelelő biztonsági és hozzáférési követelményeket. Az elektronikus hírközlési szolgáltató a megőrzött adatokat nem tárolhatja olyan ország területén, illetve az adatmegőrzés feladatával nem bízhat meg olyan országbeli adatfeldolgozót, amely ország az Európai Gazdasági Térségnek nem tagállama.

(6) E § alkalmazásában kommunikáció valamely elektronikus hírközlési szolgáltatás révén megvalósított információcsere vagy információtovábbítás véges számú felek között, amely magában foglalja a sikertelen hívásokat. E § alkalmazásában a kommunikáció nem foglalja magában az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül műsorterjesztési szolgáltatás részeként a nyilvánosságnak továbbított információt, kivéve, ha az információ az azt átvevő, azonosítható előfizetőhöz vagy felhasználóhoz kapcsolható.”

14. § Az Eht. 182. §-ának (4) bekezdése a következő t) ponttal egészül ki:

[Felhatalmazást kap a miniszter arra, hogy rendelettel állapítsa meg az elektronikus hírközlés vonatkozásában:]

t) a segélyhívások megválaszolása céljából a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatok segélyhívó szolgálatok rendelkezésére bocsátásának módját.”

15. § Az Eht. 187. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„187. § (1) Ez a törvény

a) a helyi hurok átengedéséről szóló, 2000. december 18-i 2887/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a Közösségen belüli nyilvános mobiltelefon-hálózatok közötti barangolásról (roaming), valamint a 2002/21/EK irányelv módosításáról szóló, 2007. június 27-i 717/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

(2) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az Európai Parlament és a Tanács 1999/5/EK irányelve (1999. március 9.) a rádió-berendezésekről és a távközlő végberendezésekről, valamint megfelelőségük kölcsönös elismeréséről, 3. és 4. cikk, 7. cikk (4) bekezdés,

b) az Európai Parlament és a Tanács 2002/19/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó berendezésekhez való hozzáférésről és azok összekapcsolásáról (hozzáférési irányelv),

c) az Európai Parlament és a Tanács 2002/20/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről (engedélyezési irányelv),

d) az Európai Parlament és a Tanács 2002/21/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról (keretirányelv),

e) az Európai Parlament és a Tanács 2002/22/EK irányelve (2002. március 7.) az egyetemes szolgáltatásról és az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról (egyetemes szolgáltatási irányelv),

f) az Európai Parlament és a Tanács 2002/58/EK irányelve (2002. július 12.) a személyes adatoknak az elektronikus hírközlési ágazatban történő feldolgozásáról és magánjellegének védelméről (az adatvédelemről és az elektronikus hírközlésről szóló irányelv),

g) az Európai Bizottság 2002/77/EK irányelve (2002. szeptember 16.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások piacának versenyéről,

h) az Európai Parlament és a Tanács 2006/24/EK irányelve (2006. március 15.) a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról.”

16. § (1) Az Eht. 188. §-ának 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában:]

„1. Alapkiépítésű monitoring alrendszer: olyan rendszer, amely lehetővé teszi az elektronikus hírközlési feladatokat ellátó szervezet előfizetői, illetőleg felhasználói köréből tetszőlegesen kiválasztható, az előfizetők (felhasználók) összlétszámának legalább 0,1-0,6%-át kitevő, 150 000 előfizetői létszám alatt 0,6%, de legalább 60, 150 000-1 000 000 előfizetői létszám között 0,3%, de legalább 900, 1 000 000 előfizetői létszám felett 0,1%, de legalább 3000 (a teljes előfizetői körből egy előfizetőre számított átlagforgalom legfeljebb kétszeresével forgalmazó) előfizető vagy felhasználó kommunikációjának egyidejű ellenőrizhetőségét és azok kísérőadatainak késedelem nélküli, teljes körű, folyamatos, egyidejű kiválasztását és kiadását a kilépési pontra.”

(2) Az Eht. 188. §-ának 11. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában:]

„11. Egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás: az e törvényben meghatározott azon elektronikus hírközlési szolgáltatások, amelyek meghatározott minőségben, a Magyar Köztársaság területén bárhol, minden felhasználó számára megfizethető ár ellenében igénybe vehetők.”

(3) Az Eht. 188. §-ának 16. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában:]

„16. Elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály: e törvény, e törvény felhatalmazása alapján a törvény végrehajtása tárgyában kibocsátott jogszabály, elektronikus hírközlésre vonatkozó, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus, valamint a hatóság határozata.”

(4) Az Eht. 188. §-a a következő 25/A. ponttal egészül ki:

[E törvény alkalmazásában:]

„25/A. Az Európai Gazdasági Térség tagállama: az Európai Unió tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam.”

(5) Az Eht. 188. §-ának 49. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában:]

„49. Helymeghatározási adat: az elektronikus hírközlő hálózatban feldolgozott bármely adat, amely egy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználója végberendezésének földrajzi helyzetét jelzi.”

(6) Az Eht. 188. §-ának 64. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában:]

„64. Kilépési pont: a titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés során az elektronikus hírközlési szolgáltató rendszeréből a monitoring alrendszerrel, alrendszerekkel kinyert közlések és kísérőadatok fizikai átadási pontja, pontjai a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat felé, amelyet az elektronikus hírközlési szolgáltató a 92. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint egyeztetetten, adott földrajzi helyen és formában, az elektronikus hírközlési szolgáltató területén biztosít.”

(7) Az Eht. 188. §-a a következő 99/A. ponttal egészül ki:

[E törvény alkalmazásában:]

„99/A. Sikertelen hívás: minden olyan telefonhívás (beleértve a beszédalapú - akár hagyományos, akár IP-alapú - telefonálást, az üzenetrögzítővel való kapcsolatot, a konferenciahívást és az adathívást) vagy kiegészítő szolgáltatás (beleértve a hívástovábbítást és hívásátirányítást), amelynél a hálózati kapcsolat sikeresen létrejött, de a hívás megválaszolatlan maradt (nem fogadott vagy elutasított hívás), illetőleg hálózatkezelői beavatkozás miatt a létrejött kapcsolat automatikusan azonnali bontásra került (foglalt, kikapcsolt vagy más okból nem elérhető állomás hívása).”

(8) Az Eht. 188. §-ának 105. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában:]

„105. Titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés: az elektronikus hírközlő hálózaton és elektronikus hírközlő eszközökkel az elektronikus hírközlési tevékenység során, illetve azzal összefüggésben keletkezett, továbbított információk, adatok kiválasztása, kicsatolása, technikai eszközzel történő rögzítése és megismerése az arra külön törvényben felhatalmazott szervek által.”

17. § (1) E törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel - 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 4-5. §-a, 8. §-ának (2) bekezdése, 10. §-ának (2)-(3) bekezdése, 11-13. §-a, 15. §-a, 16. §-ának (1) bekezdése és (6)-(8) bekezdése, 18. §-a (2) bekezdésének c) pontja, valamint e § (3)-(4), (6) és (7) bekezdése 2008. március 15-én lép hatályba.

(3) E törvény 1-16. §-a, valamint e § (4) bekezdése 2008. március 16-án hatályát veszti. E bekezdés a hatálybalépését követő második napon hatályát veszti.

(4) Az Eht. 80. §-a (3) bekezdésének a) pontjában az „Európai Gazdasági Térségben” szövegrész helyébe az „Európai Gazdasági Térség tagállamaiban” szöveg, 155. §-ának (5) bekezdésében az „A nemzetbiztonsági szolgálatok és a nyomozó hatóságok” szövegrész helyébe az „A nyomozó hatóságok és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata (a továbbiakban együtt: nyomozó hatóságok), valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok” szöveg, 158. §-a (7) bekezdésének b) pontjában a „157. § (5)-(6) bekezdésében” szövegrész helyébe a „157. § (8)-(10) bekezdésében” szöveg lép.

(5) Az Eht. - az e törvény 8. §-ának (1) bekezdésével megállapított - 129. §-a (6) bekezdésének c) pontjában foglalt adatokat a (2) bekezdésben megjelölt időpontot követően megkötött, illetve bármely okból módosított írásbeli egyedi előfizetői szerződéseknek kell tartalmazniuk.

(6) Az Eht. - 2008. március 14-én hatályos - 157. §-ának (8) bekezdése alapján megőrzött, az Eht. - 2008. március 14-én hatályos - 157. §-a (2) bekezdésének a)-c) és e)-g) pontja szerinti azon adatokat, amelyeknek a kötelező megőrzési idejéből e törvény hatálybalépésekor több mint két év van hátra, az Eht. - az e törvény 13. §-ával megállapított - 159/A. §-ának (1) bekezdésében foglalt célból, az adatok keletkezésétől, illetve az Eht. - 2008. március 14-én hatályos - 157. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti adatok esetében az előfizetői szerződés megszűnésétől számított egy év elteltéig továbbra is meg kell őrizni. Az e bekezdés szerint őrzött adat az Eht. - az e törvény 13. §-ával megállapított - 159/A. §-ának (1) bekezdése szerinti céllal a kötelező őrzési idő leteltéig kezelhető.

(7) E törvény hatálybalépését követően az Eht. - 2008. március 14-én hatályos - 157. §-ának (8) bekezdése alapján megőrzött, az Eht. - 2008. március 14-én hatályos - 157. §-a (2) bekezdésének a)-c) és e)-g) pontja szerinti azon adatok, amelyeknek a kötelező megőrzési idejéből e törvény hatálybalépésekor legfeljebb két év van hátra, továbbá - őrzési időtől függetlenül - az Eht. 157. §-a (2) bekezdésének d) és h)-j) pontja szerinti adatok sem az Eht. - 2008. március 14-én hatályos - 157. §-a (6) bekezdésének c) pontja szerinti céllal, sem az e törvény 13. §-ával megállapított 159/A. § (1) bekezdése szerinti céllal nem kezelhetők.

18. § (1) E törvény 2. §-a és 16. §-ának (3) bekezdése a Közösségen belüli nyilvános mobiltelefon-hálózatok közötti barangolásról (roaming), valamint a 2002/21/EK irányelv módosításáról szóló, 2007. június 27-i 717/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

(2) E törvény

a) 1. §-a az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7-i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 19. cikke (1) bekezdésének,

b) 6-7. §-a és 16. §-ának (2) bekezdése az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7-i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikk (2) bekezdésének, 12. és 13. cikkeinek, valamint IV. mellékletének,

c) 11. §-ának (6) és (7) bekezdése, továbbá 13. §-a a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról szóló, 2006. március 15-i 2006/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.