Időállapot: közlönyállapot (2007.X.31.)

97/2007. (X. 31.) OGY határozat

a 25/2007. (III. 20.) OGY határozat alapján az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópálya Bóly-Pécs közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménye vonatkozásában az Országgyűlés jóváhagyásának megadásáról * 

1. Az Országgyűlés egyetért azzal, hogy a 3. bekezdésben meghatározott beruházás köz- és magánszféra együttműködésével, PPP finanszírozással valósuljon meg azzal, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeképpen létrejövő szerződésből származó állami kötelezettségvállalásnak a többéves fizetési kötelezettséggel járó kötelezettségvállalások nettó jelenérték számításának módszertanáról, valamint az alkalmazandó diszkonttényezőről szóló 161/2005. (VIII. 16.) Korm. rendeletnek megfelelően számított nettó jelenértéke nem haladhatja meg a nettó 280 milliárd forintot.

2. Az Országgyűlés a nyertesnek nyilvánítható ajánlattevőt (koncesszort) és a 3. pontban megjelölt tárgyú koncessziós szerződés főbb tartalmi elemeit, az állami finanszírozási szükségletet, annak kereteit, illetve ütemezését megismerte, és azt az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról szóló 25/2007. (III. 20.) OGY határozat alapján az alábbiak szerint hagyja jóvá:

a) A beruházás köz- és magánszféra partnerség keretein belül, építési koncesszió formájában megvalósuló beruházás, amelyben a magánszféra (koncesszor) viseli a projekthez kapcsolódó tervezési, építési, felújítási, üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási tevékenységekkel járó kockázatok jelentős mértékét. A koncessziós szerződés alapján a Magyar Állam az autópálya rendelkezésre állásának és az útkezelés minőségének függvényében az üzemeltetési időszak kezdetétől havonta rendelkezésre állási díjat fizet a koncesszornak. A koncesszor a Magyar Államnak a koncesszió teljes időszaka alatt évente koncessziós díjat köteles megfizetni.

b) A projekt keretében megépített autópálya az ideiglenes használatbavételi engedély kibocsátásának napjával kezdődően a Magyar Állam kizárólagos tulajdonát képezi. Az üzemeltetési időszak az ideiglenes használatbavételi engedély kibocsátásától kezdődik, az üzemeltetés az érintett hatóságokkal kialakított együttműködési és eljárási renddel, valamint a környezetvédelmi előírásokkal összhangban végzendő. Az autópályaszakaszok az egységes nemzeti díjszedési rendszer keretében vehetők igénybe.

c) A Magyar Állam és a PPP-projektet finanszírozó felek a koncessziós társaság bevonásával közvetlen szerződést kötnek, amelynek célja a koncessziós szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülésének biztosítása a közvetlen szerződésben előírt helyreállítási terv szerint, abban az esetben is, amikor a koncesszor nem teljesíti vagy veszélyezteti a koncessziós szerződésben vállalt kötelezettségeit és emiatt a Magyar Állam a koncessziós szerződést felmondhatná. A közvetlen szerződés a koncessziós szerződés felhatalmazása alapján akkor alkalmazandó, ha a koncessziós szerződésben meghatározott és a közvetlen szerződés keretein belül orvosolható esemény következik be.

3. Az Országgyűlés jelen határozatában a szerződés tárgyát az alábbiak szerint hagyja jóvá:

Az M6-os jelű autópálya Szekszárd (141+300 km szelvény) és Bóly (192+200 km szelvény) közötti szakaszára, valamint az M60-as autópálya Bóly (0+000 km szelvény) és Pécs (30+200 km szelvény) közötti szakaszai, valamint a kapcsolódó kiszolgáló létesítmények megtervezésére, több ütemben történő megépítésére, felújítására, üzemeltetésére, fenntartására, finanszírozására és hasznosítására vonatkozó kizárólagos koncessziós jog nyújtása a közbeszerzési eljárásban nyertes koncesszor részére 30 év időtartamra.

4. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.