Időállapot: közlönyállapot (2009.XI.5.)

2009. évi CVI. törvény

a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról * 

1. § A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 8. §-a következő (5) bekezdéssel egészül ki, s a jelenlegi (5)-(12) bekezdés jelölése (6)-(13) bekezdésre változik:

„(5) Ha a többcélú intézményben az általános iskolai feladatok mellett a gimnáziumi, a szakközépiskolai, a szakiskolai feladatok közül bármelyiket ellátják, a bevezető, a kezdő és az alapozó szakaszban nem szakrendszerű oktatás folyhat. A nem szakrendszerű oktatás a bevezető, a kezdő és az alapozó szakaszban megszervezhető az általános iskolában is, amennyiben az iskolák által kötött megállapodás és az érintett iskolák helyi tanterveinek összehangolása biztosítja az általános iskolai tanulmányok folytatását. A helyi önkormányzat által fenntartott iskolában e bekezdés szerint akkor szervezhető meg a nevelő és oktató munka, ha azoknak a tanulóknak, akiknek a szülei nem akarják, hogy gyermekük az ily módon megszervezett nevelésben és oktatásban vegyen részt, biztosítható a (4) bekezdésben meghatározottak szerinti oktatásban való részvétel, oly módon, hogy annak igénybevétele a tanulónak, szülőnek nem jelent aránytalan terhet.”

2. § A Kt. 121. § (1) bekezdésének 34. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában]

„34. szakrendszerű oktatás: a kulcskompetenciák fejlesztése, a Nemzeti alaptantervben meghatározott kiemelt, továbbá a műveltségterületekben meghatározott fejlesztési feladatok elsősorban tantárgyi keretek között történő feldolgozásával; nem szakrendszerű oktatás: a kulcskompetenciák megalapozása, megszilárdítása, a tanulók egyéni képességeihez igazodó fejlesztéssel, a tanulók tanulási sajátosságának figyelembevételével, a műveltségterületenként meghatározott fejlesztési feladatok kulcskompetenciák szerint történő feldolgozásával, a tantárgyi szerkezet kialakításának mellőzésével;”

3. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

(2) Ez a törvény a kihirdetését követő huszadik napon hatályát veszti.