Időállapot: közlönyállapot (2010.I.8.)

2010. évi II. törvény

a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról * 

1. § A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: törvény) 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. § A VTT tervezésével, előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos feladatokhoz és tevékenységekhez szükséges pénzeszközökről

a) a központi költségvetésnek az e célra létrehozott fejezeti kezelésű előirányzatából;

b) a nemzeti fejlesztési terv operatív programjai és a nemzeti vidékfejlesztési stratégiai tervet megvalósító nemzeti vidékfejlesztési program keretében az Európai Unió támogatási alapjából pályázati úton elnyerhető pénzeszközökből, valamint az európai uniós támogatások hazai társfinanszírozási keretéből; továbbá

c) a már megkezdett beruházások esetében a költségvetési támogatásból,

a Kormány gondoskodik.”

2. § A törvény 7. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az árvízi tározó területén lévő termőföldre vonatkozó földhasználati ajánlásokat, illetve korlátozásokat - figyelembe véve az állami támogatások lehetőségeit -, továbbá a tározó árapasztási célú igénybevétele esetén fizetendő, a földhasználati ajánlások, illetve korlátozások betartásától függő kártalanítás feltételeit az ártéri gazdálkodás szakmai elvei határozzák meg.”

3. § A törvény 9. §-a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) A (2) bekezdés szerinti egyszeri térítés mértéke évente növekszik a Központi Statisztikai Hivatal által közölt, a tárgyévre érvényes fogyasztói árindex mértékével.”

4. § A törvény 10. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A megvásárolt földrészlet az állam tulajdonába és a VTT vonalas létesítményeinek építése céljából ellenérték nélkül a területileg illetékes vízügyi igazgatási szerv vagyonkezelésébe kerül. Az elővásárlási jogot a Magyar Állam nevében a beruházó gyakorolja.”

5. § A törvény 16. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A VTT által érintett területen az országos átlagot meghaladó munkanélküliség csökkentése, a foglalkoztatottság javítása, az esélyegyenlőség és nagyobb szociális biztonság elősegítése érdekében, különösen a szakképzetlen lakosság számára a nagyvízi meder rendezési, helyreállítási, fenntartási, az árvízi tározók létesítési és fenntartási feladatait, valamint a települési infrastruktúra-fejlesztési feladatokat a központi közfoglalkoztatáshoz kötődő pályázati lehetőségek igénybevételével kell teljesíteni.”

6. § A törvény 24. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„24. § (4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az ártéri gazdálkodás szakmai elveit, továbbá a tározó árapasztási célú igénybevétele esetén fizetendő kártalanítás feltételeit rendeletben állapítsa meg.”

7. § A törvény 4. §-ának „árvízi tározók és a nagyvízi mederben történő” szövegrész helyébe „árvízvédelmi célú”, a 8. § (3) bekezdésének „földhasználati” szövegrésze helyébe „7. § szerinti”, a 9. § (2) bekezdésének a „nyilvántartott” szövegrésze helyébe az „ingatlan-nyilvántartás szerinti”, a „6000” szövegrésze helyébe a „8000” szövegrész lép.

Záró rendelkezések

8. § (1) E törvény a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba, és - a 8. § (2) bekezdés kivételével - hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

(2) A törvény 24. § (4) bekezdésében adott felhatalmazás alapján megalkotott, az ártéri gazdálkodás szakmai elveit tartalmazó kormányrendelet hatálybalépéséig az árvízi tározó területén lévő termőföldön történő gazdálkodás állami támogatása, valamint az árapasztási célú igénybevétel esetén fizetendő kártalanítás tekintetében az általános szabályok szerint kell eljárni.