Időállapot: közlönyállapot (2010.XII.17.)

2010. évi CLII. törvény

egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról * 

1. § (1) Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 17. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Hatóság ügyintézési határideje két hónap.”

(2) A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 75. § (3) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az ügyintézési határidő.]

d) a 30. § (5) bekezdésében meghatározott esetben a bejelentést követő naptól számított negyvenöt nap;”

(3) A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 18. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A zárt körzet engedélyezése iránti kérelmet a vetőmag előállítója nyújthatja be a termékpálya szerinti terméktanácsnak, amely véleményével együtt nyolc napon belül továbbítja azt a növénytermesztési hatóságnak. A kérelemhez csatolni kell a zárt körzet kialakításának tervezetét. A növénytermesztési hatóság zárt körzet engedélyezésére irányuló eljárásában az ügyintézési határidő nyolc nap. A zárt körzet kialakításának engedélyezéséről szóló határozatban a vetőmagtermesztés elsődlegességének biztosítása érdekében egyes idegen beporzást, vagy növény-egészségügyi fertőzést előidéző növényfajok, -fajták termesztése korlátozható, megtiltható. Az engedélyezést a növénytermesztési hatóság nem tagadhatja meg, ha a zárt körzet kialakítása megfelel a külön jogszabályban előírt követelményeknek. A zárt körzet kialakításának engedélyezéséről szóló határozatot a növénytermesztési hatóság honlapján közzé kell tenni.”

(4) A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A fellebbezési eljárásban az ügyintézési határidő két hónap.”

(5) A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény a következő 22/A. §-sal egészül ki:

„22/A. § Integrált ügyfélszolgálati pótlékra jogosult az a kormánytisztviselő, aki a megyei, fővárosi kormányhivatalokon belül működő integrált ügyfélszolgálati irodán ügyfélszolgálati feladatok ellátásával összefüggő munkakört tölt be. A pótlék mértéke az illetményalap 20%-a.”

2. § (1) Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 23. § (7) bekezdésében a „20 munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg, 26/D. § (7) bekezdésében a „20 munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg lép.

(2) A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 13/A. § (4) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(3) A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 27. § (8) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg, 36. § (3) bekezdésében a „tizenöt munkanappal” szövegrész helyébe a „huszonegy nappal” szöveg, 54. § (4) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg, 54. § (6) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrészek helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(4) Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 10. § (4) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 13/B. § (2) bekezdésében a „huszonkettedik munkanapig” szövegrész helyébe a „harmincadik napig” szöveg lép.

(5) A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 7/A. § (3) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 7/A. § (4) bekezdésében a „45 munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg, a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 26/B. § (5) bekezdésében az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 29/B. § (8) bekezdésében a „15 munkanapon” szövegrész helyébe a „húsz napon” szöveg lép.

(6) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 11/A. § (8) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 31/D. § (2) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg lép.

(7) A mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény 8. § (3) bekezdésében a „45 munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg lép.

(8) A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 27/B. § (12) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg, 27/C. § (2) bekezdés f) pontjában az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(9) Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 2. § (7) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(10) Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18/I. § (1) bekezdésében a „tíz munkanap” szövegrész helyébe a „tizenöt nap” szöveg, a „tizenöt munkanapos” szövegrész helyébe a „legfeljebb húsznapos” szöveg, 18/I. § (6) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 18/K. § (6) bekezdésében a „nyolc munkanap” szövegrész helyébe a „tíz nap” szöveg, 64/D. § (3) bekezdésében a „tíz munkanap” szövegrész helyébe a „tizenöt nap” szöveg, 64/D. § (6) bekezdésében a „harminckét munkanapon” szövegrész helyébe a „negyvenöt napon” szöveg, 64/D. § (7) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 64/D. § (8) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 96. § (4) bekezdésében a „nyolc munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(11) A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 7/A. § (4) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg, 9/D. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 12/A. § (3) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg, 12/B. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 12/D. § (3) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg, 13. § (4) bekezdésében a „huszonkét munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg lép.

(12) A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 43/A. § (2) bekezdésében a „8 munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, 43/B. § (1) bekezdésében a „15 munkanap” szövegrész helyébe a „húsz nap” szöveg, 43/B. § (2) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(13) A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 4/A. § (6) bekezdésében az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 4/B. § (9) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 14. § (6) bekezdésében a „tudomásra jutástól számított három munkanapon” szövegrész helyébe a „tudomásra jutástól számított öt napon” szöveg, a „beérkezéstől számított három munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezést követő naptól számított öt napon” szöveg lép.

(14) A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 64/D. § (4) bekezdésében a „nyolc munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg lép.

(15) A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. módosítása 83/D. §-ában a „negyvenöt munkanap” szövegrész helyébe a.„két hónap” szöveg lép.

(16) Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 38/B. § (3), (6) és (10) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg, 64. § (4) bekezdésében a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg lép.

(17) A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 8. § (4) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(18) A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 25/E. § (3) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrészek helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 25/F. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(19) A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény 44. §-ában az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(20) A szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény 30. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, a „huszonkét munkanapos” szövegrész helyébe a „harmincnapos” szöveg lép.

(21) A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 67. § (2) bekezdésében a „megérkezésétől számított 33 munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított negyvenöt napon” szöveg, a „45 munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg lép.

(22) A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény 4/I. § (4) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(23) A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 1995. évi XCIV. törvény 18. § (4) bekezdésében a „határozatot a határozat meghozatalától számított huszonkét munkanapon belül kell a kérelmezővel közölni” szövegrész helyébe a „határozat közléséről a határozat meghozatalától számított harminc napon belül kell gondoskodni” szöveg lép.

(24) Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény 1/A. § (6) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 3/C. § (4) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 9/A. § (1) bekezdésében a „benyújtásától számított 22 munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 9/A. § (2) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(25) A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 23/D. § (5) bekezdésében a „22 munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg lép.

(26) A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény 6. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 6. § (4) bekezdésében a „beérkezésétől számított negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított két hónapon” szöveg, 7. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 8. § (9) bekezdésében az „annak beérkezésétől számított tíz munkanapon” szövegrész helyébe az „a beérkezését követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, 9. § (5) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 9/A. § (5) bekezdésében a „hatvanöt munkanap” szövegrész helyébe a „három hónap” szöveg, 9/B. §-ában a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg, a „harminc munkanapon” szövegrész helyébe a „negyvenöt napon” szöveg, 13. § (2) bekezdésében az „annak beérkezésétől számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe az „a beérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 13. § (4) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(27) A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 66. § (4) bekezdés b) pontjában a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „húsz napon” szöveg lép.

(28) A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 81. § (3) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 81. § (4) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 84. § (1) bekezdés i) pontjában az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(29) A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 35/A. § (3) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „húsz napon” szöveg, 43/H. § (8) bekezdésében a „beérkezésétől” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól” szöveg, 43/I. § (2) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe az „a beérkezését követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, 43/I. § (3) bekezdésében a „beérkezésétől számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, a „huszonkét munkanapnál” szövegrész helyébe a „harminc napnál” szöveg, 51. § (1) bekezdésében a „bejelentésétől számított tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „bejelentését követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, 53. § (1) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 62. § (1) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 63. § (3) bekezdésében a „kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától” szövegrész helyébe a „hiánytalan kérelem, illetve a hiánypótlás beérkezését követő naptól” szöveg, 63. § (3) bekezdés a) pontjában a „harmincöt munkanapon” szövegrész helyébe a „negyvenöt napon” szöveg, 63. § (4) bekezdésében a „kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától” szövegrész helyébe a „hiánytalan kérelem, illetve a hiánypótlás beérkezését követő naptól” szöveg, a „harmincöt munkanapon” szövegrész helyébe a „negyvenöt napon” szöveg, 63. § (6) bekezdésében a „negyvenöt munkanappal” szövegrészek helyébe a „két hónappal” szöveg, a „tizenöt munkanappal” szövegrész helyébe a „húsz nappal” szöveg, 65/A. § (9) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 68. § (4) bekezdésében a „beérkezéstől számított tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezést követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, 82. § (1) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 85. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 91. § (2) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 91/C. §-ában a „huszonkét munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg lép.

(30) A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény 29. § (3) bekezdésében a „30 munkanapos” szövegrész helyébe a „negyven napos” szöveg lép.

(31) A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8/A. § (1) bekezdésében a „negyvenöt munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg lép.

(32) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény 32. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 32/E. § (3) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 32/F. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(33) A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 32. § (1) bekezdésében a „kettő munkanapon” szövegrész helyébe a „három napon” szöveg, 44. § (2) bekezdésében a „kézhezvételét követő huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 87/B. § (1) bekezdésében a „követő - negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „követő naptól számított - két hónapon” szöveg lép.

(34) Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 11/A. § (3) bekezdés a) pontjában a „22 munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 11/A. § (3) bekezdés b) pontjában a „7 munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, 11/A. § (4) bekezdésében a „22 munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 12. § (1) bekezdés b) pontjában a „45 munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg, 21/A. § (5) bekezdésében a „harminc munkanapon” szövegrész helyébe a „negyvenöt napon” szöveg lép.

(35) A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény 5. § (7) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(36) A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 22. § (7) bekezdésében a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 66/A. § (3) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg, 66/A. § (6) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg, 75. § (1) bekezdésében a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 96/B. § (6) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg, 99. § (4) bekezdésében az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(37) Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 39. § (1) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrészek helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 47/A. § (2) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 52/A. § (2) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 54. § (3) bekezdésében az „öt munkanap” szövegrész helyébe a „nyolc nap” szöveg, 56. § (4) bekezdésében az „öt munkanap” szövegrész helyébe a „nyolc nap” szöveg, 59. § (1) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(38) A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 4. § (4) bekezdés a) pontjában a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 7. § (3) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 10/A. § (4) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 10/A. § (5) bekezdésében a „beérkezéstől számított tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, 15/B. § (3) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(39) Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 15. § (1) bekezdésében a „30 munkanapon” szövegrész helyébe az „a kérelem beérkezését követő naptól számított negyven napon” szöveg, 106. § (3) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 107. § (2) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(40) A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény 11. § (4) bekezdésében a „beszerzését” szövegrész helyébe a „kikérését” szöveg, 21/C. § (6) bekezdésében a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg lép.

(41) A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 7. § (7) bekezdés b) pontjában az „öt munkanap” szövegrész helyébe a „nyolc nap” szöveg, 13. § (3) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 23. § (5) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 23. § (6) bekezdésében a „beérkezéstől számított tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított tizenöt napon” szöveg lép.

(42) A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 27/B. § (2) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(43) A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 30/A. § (1) bekezdésében a „harmincöt munkanapon” szövegrész helyébe a „negyvenöt napon” szöveg, 38/A. §-ában a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép,

(44) A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 57/B. § (5) bekezdésében a „beérkezésétől számított öt munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított nyolc napon” szöveg lép.

(45) A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 5. § (1) bekezdés j) pontjában a „három munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(46) A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény 17. § (4) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg lép.

(47) A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény 5. § (5) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(48) A személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvény 28. § (1) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(49) Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 20. § (3) bekezdésében a „22 munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(50) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 29/B. § (6) bekezdésében a „tíz munkanap” szövegrész helyébe a „tizenöt nap” szöveg lép.

(51) A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 75. § (3) bekezdés f) pontjában a „tíz munkanap” szövegrész helyébe a „tizenöt nap” szöveg lép.

(52) A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 9. § (1) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 9. § (2) bekezdésében a „benyújtásától” szövegrészek helyébe a „megérkezését követő naptól” szöveg, 25. §-ában a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(53) A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény 8. § (3) bekezdésében a „22 munkanapos” szövegrész helyébe a „harmincnapos” szöveg, 10. § (2) bekezdésében a „22 munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 12. § (2) bekezdésében az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 16. §-ában a „22 munkanapos” szövegrész helyébe a „harmincnapos” szöveg, 17. § (2) bekezdésében a „22 munkanapos” szövegrész helyébe a „harmincnapos” szöveg, a „22 munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg lép.

(54) Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény 9/B. § (2) bekezdés b) pontjában a „45 munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg lép.

(55) A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 83. § (1) bekezdésében a „22 munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 83. § (2) bekezdésében a „kézhezvételét követő huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 85. § (2) bekezdésében a „22 munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 85. § (3) bekezdésében a „kézhezvételét követő huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 129. § (3) bekezdésében a „benyújtásától számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 130. § (3) bekezdésében a „benyújtásától számított negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított két hónapon” szöveg, 131. § (4) bekezdésében a „benyújtásától számított negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított két hónapon” szöveg lép.

(56) A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 23. § (1) bekezdésében a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 24. §-ában a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 54. §-ában a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 65. § (2) bekezdésében az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 71/A. § (2) bekezdésében a „22 munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(57) Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 22. § (2) bekezdésében a „nyolc munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg lép.

(58) Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 34. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 34. § (3) bekezdésében a „tíz munkanappal” szövegrész helyébe a „tizenöt nappal” szöveg, 35. § (1) bekezdésében az „öt munkanappal” szövegrész helyébe a „nyolc nappal” szöveg, 35. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 36. § (1) bekezdésben a „huszonkét munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 36. § (2) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „húsz napon” szöveg, 44. § (1) bekezdésében a „harmincöt munkanapon” szövegrész helyébe a „negyvenöt napon” szöveg, 44. § (2) bekezdésében az „ötvenöt munkanap” szövegrész helyébe a „hetven nap” szöveg, 44. § (3) bekezdésében a „tíz munkanappal” szövegrész helyébe a „tizenöt nappal” szöveg, 50. § (2) bekezdésében a „tíz munkanapos” szövegrész helyébe a „tizenöt napos” szöveg, 63. § (5) bekezdése b) pontjában a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 65. § (6) bekezdésében a „kézhezvételétől számított tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, 76. § (3) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(59) Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 63/A. § (8) bekezdésében a „követő negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „követő naptól számított két hónapon” szöveg lép.

(60) A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény 72. § (2) bekezdésében a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg lép.

(61) A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 26/A. § (4) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „húsz napon” szöveg, 67/A. § (1) bekezdésében a „3 munkanappal” szövegrész helyébe az „öt nappal” szöveg, 67/A. § (3) bekezdésében a „legkésőbb a bejelentés napját követő 5. munkanapon” szövegrész helyébe az „a bejelentés megérkezését követő naptól számított nyolc napon belül” szöveg, 73. § (10) bekezdésében a „harmadik munkanapig” szövegrész helyébe az „ötödik napig” szöveg, 109. § (5) bekezdésében a „6 munkanappal” szövegrész helyébe a „nyolc nappal” szöveg lép.

(62) A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 63. § (7) bekezdésében a „négy munkanapon” szövegrész helyébe a „négy napon” szöveg, 347. § (2) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 348. § (2) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 350. § (6) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 387. § (5) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg, a „negyvenöt munkanappal” szövegrész helyébe a „két hónappal” szöveg lép.

(63) A sportról szóló 2004. évi I. törvény 61/A. § (1) bekezdésében a „beérkezésétől számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 62. § (6) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 63. § (3) bekezdésében a „tíz munkanappal” szövegrész helyébe a „tizenöt nappal” szöveg lép.

(64) A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 7. § (2) bekezdésében a „8 munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, 8. § (1) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, a „8 munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, 23. § (7) bekezdésében a „3 munkanappal” szövegrész helyébe az „öt nappal” szöveg, 23. § (10) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 43. § (1) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 43. § (2) bekezdésében a „22 munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 43/A. § (1) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(65) A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 3/C. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 3/C. § (7) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 3/C. § (8) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(66) A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény 14. § (3) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(67) A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 5. § (4) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 5. § (5) bekezdésében a „beérkezésétől számított 15 munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított húsz napon” szöveg, 7. § (2) bekezdésében a „45 munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg, 13. § (4) bekezdésében az „az engedélyező hivatalos lapjában, illetőleg a helyben szokásos módon, három munkanapon belül kell közzétenni” szövegrész helyébe az „az önkormányzat a hivatalos lapjában, illetve a helyben szokásos módon, valamint a Hivatal a honlapján öt napon belül közzéteszi” szöveg, 57/A. § (3) bekezdésében a „22 munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(68) Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 3. § (6) bekezdésében a „húsz munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg, 9. § (1) bekezdésében a „benyújtásától számított 30 munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított negyven napon” szöveg, 13. § (4) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, a „nyolc munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, 30. § (4) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(69) A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény 13. § (6) bekezdésében a „harmincöt munkanap” szövegrész helyébe a „negyvenöt nap” szöveg, 19. § (2) bekezdésében a „tizenöt munkanappal” szövegrész helyébe a „húsz nappal” szöveg, 19. § (2) bekezdés a) pontjában a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 19. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanapos” szövegrész helyébe a „harmincnapos” szöveg, 19. § (4) bekezdésében a „huszonkét munkanapos” szövegrész helyébe a „harmincnapos” szöveg, 19. § (8) bekezdésében a „tizenöt munkanap” szövegrész helyébe a „húsz nap” szöveg, a „tizenöt munkanappal” szövegrész helyébe a „húsz nappal” szöveg, 20. § (5) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 21. § (4) bekezdésében a „hatvan munkanap” szövegrész helyébe a „nyolcvan nap” szöveg, a „tizenöt munkanappal” szövegrész helyébe a „húsz nappal” szöveg, 21. § (6) bekezdésében a „tíz munkanapos” szövegrész helyébe a „tizenöt napos” szöveg, 21. § (8) bekezdésében a „nyolc munkanap” szövegrész helyébe a „tíz nap” szöveg, a „nyolc munkanappal” szövegrész helyébe a „tíz nappal” szöveg lép.

(70) A haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló 2005. évi CIX. törvény 3. § (6) bekezdésében a „harmincöt munkanap” szövegrész helyébe a „negyvenöt nap” szöveg lép.

(71) A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 22. § (2) bekezdésében a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 23. §-ában a „követően öt munkanapon” szövegrész helyébe a „követő naptól számított nyolc napon” szöveg, 35. § (1) bekezdésében az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „naptól számított nyolc napon” szöveg lép.

(72) A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 5. § (1) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 6. § (2) bekezdés a) pontjában az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(73) A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 3. § (1) bekezdésében a „negyvenöt munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg, 3. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg, 3. § (4) bekezdésében a „tíz munkanappal” szövegrész helyébe a „tizenöt nappal” szöveg, 4/A. § (6) bekezdésében a „beérkezésétől számított tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, az „öt munkanapot” szövegrész helyébe a „nyolc napot” szöveg, 4/A. § (9) bekezdésében a „tizenöt munkanap” szövegrész helyébe a „huszonöt nap” szöveg, 5. § (1) bekezdésében a „tíz munkanap” szövegrész helyébe a „tizenöt nap” szöveg, az „öt munkanappal” szövegrész helyébe a „nyolc nappal” szöveg, 6/A. §-ában a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(74) A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 47/B. §-ában a „tizenöt munkanap” szövegrész helyébe a „húsz nap” szöveg lép.

(75) A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 47. § (3) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 65. § (4) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(76) A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény 7. § (5) bekezdésében a „15 munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonkét napon” szöveg, 8. § (3) bekezdésében a „22 munkanappal” szövegrész helyébe a „harminc nappal” szöveg, 170. § (2) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 170. § (4) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(77) A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 36. § (4) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 47. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 56. § (3) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg, 72. § (4) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 77. § (3) bekezdésében a „harminc munkanapon” szövegrész helyébe a „negyvenöt napon” szöveg, 78. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(78) A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 93. § (1) bekezdésében a „30 munkanapon” szövegrész helyébe a „negyven napon” szöveg, 106. § (2) bekezdésében a „15 munkanap” szövegrész helyébe a „húsz nap” szöveg, 117. § (2) bekezdésében a „45 munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg, 168. § (4) bekezdés b) pont bb) alpontjában a „45 munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg, 168. § (4) bekezdés c) és d) pontjában a „22 munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg, 168. § (6) bekezdésében a „beérkezésétől számított 22 munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg lép.

(79) A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló 2007. évi CXVII. törvény 9. § (1) bekezdésében a „kézhezvételét követő” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított” szöveg, 10. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 11. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 21. § (1) bekezdésében a „három munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 22. § (2) bekezdésében a „kézhezvételétől számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 22. § (3) bekezdésében a „bejelentés kézhezvételétől számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „bejelentés megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 24. § (3) bekezdésében a „kézhezvételétől számított” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított” szöveg, 24. § (4) bekezdésében a „kézhezvételétől számított” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított” szöveg, 24. § (5) bekezdésében a „negyvenöt munkanapon” szövegrészek helyébe a „két hónapon” szöveg, 31. § (10) bekezdésében a „kézhezvételétől számított” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított” szöveg, 42. § (2) bekezdésében a „kézhezvételétől számított” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított” szöveg, 42. § (3) bekezdésében a „benyújtásától számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 43. § (3) bekezdésében a „benyújtásától számított negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított két hónapon” szöveg, 44. § (4) bekezdésében a „benyújtásától számított negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított két hónapon” szöveg, 46. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, 70/A. § (1) bekezdés b) pontjában a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg, 83. § (2) bekezdésében a „kézhezvételét követő negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított két hónapon” szöveg, 83. § (4) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(80) A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 19. § (3) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrészek helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 20. § (3) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(81) A viszontbiztosítókról szóló 2007. évi CLIX. törvény 69. § (3) bekezdésében a „benyújtásától számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 70. § (3) bekezdésében a „benyújtásától számított negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított két hónapon” szöveg, 71. § (4) bekezdésében a „benyújtásától számított negyvenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított két hónapon” szöveg lép.

(82) A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 71. § (8) bekezdésében a „10 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 77. § (3) bekezdésében a „kézhezvételtől számított 10 munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezést követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, 123. § (1) bekezdésében a „30 munkanapon” szövegrész helyébe a „negyven napon” szöveg, 129. § (2) bekezdésében a „45 munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg lép.

(83) Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 39. § (2) bekezdésében a „negyvenöt munkanappal” szövegrész helyébe a „két hónappal” szöveg, 40. § (4) bekezdésében a „negyvenöt munkanap” szövegrész helyébe a „két hónap” szöveg, a „huszonkét munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg, 45. § (3) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrészek helyébe a „tizenöt napon” szöveg lép.

(84) A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 20. § (1) bekezdésében a „megérkezésétől számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 23. § (1) bekezdésében a „megérkezésétől számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg, 25. § (2) bekezdésében a „beérkezésétől számított huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg lép.

(85) Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 43. § (2) bekezdés a) pontjában a „8 munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg lép.

(86) Az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény 8. § (6) bekezdésében a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg, 12. § (6) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

(87) A kötelező gépjámű-felelösségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 32/B. § (1) bekezdésében a „8 munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg lép.

(88) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 13. § (4) bekezdésében a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg, 23. § (1) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 27. § (1) bekezdésében a „megérkezésétől számított tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „megérkezését követő naptól számított tizenöt napon” szöveg, 46. § (4) bekezdésében a „tizenöt munkanap” szövegrész helyébe a „húsz nap” szöveg lép.

(89) Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 10. § (4) bekezdésében a „munkanaptól számított öt munkanapon” szövegrész helyébe a „naptól számított nyolc napon” szöveg lép.

(90) A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény 5. § (4) bekezdésében a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg, 5. § (5) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg, 5. § (6) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg lép.

(91) A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CLXIII. törvény 5. § (5) bekezdésében a „nyolc munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, a „tizenöt munkanapon” szövegrész helyébe a „húsz napon” szöveg, 7. § (2) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg, a „nyolc munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, 13. § (1) bekezdés c) pontjában a „44 munkanapos” szövegrész helyébe a „két hónapos” szöveg lép.

(92) A gondnokoltak nyilvántartásáról szóló 2010. évi XVIII. törvény 16. § (1) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg lép.

3. § (1) Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 44. § (4) bekezdése a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyett a „harminc napon” szöveggel, 46. § (3) bekezdése a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyett a „harminc napon” szöveggel, 51. § (4) bekezdése a „negyvenöt munkanap” szövegrész helyett a „két hónap” szöveggel, 51. § (5) bekezdése a „tíz munkanapon” szövegrész helyett a „tizenöt napon” szöveggel, 58. § (3) bekezdése a „három munkanapon” szövegrész helyett az „öt napon” szöveggel, 59. § (3) bekezdése a „három munkanapon” szövegrész helyett az „öt napon” szöveggel, 67. § (2) bekezdése a „negyvenöt munkanap” szövegrész helyett a „két hónap” szöveggel, 67. § (3) bekezdése a „tíz munkanapon” szövegrész helyett a „tizenöt napon” szöveggel, 89. § (3) bekezdése az „öt munkanapon” szövegrész helyett a „nyolc napon” szöveggel lép hatályba.

(2) A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 16. § (2) bekezdése a „3 munkanapon” szövegrész helyett az „öt napon” szöveggel, 16. § (3) bekezdése a „10 munkanappal” szövegrész helyett a „tizenöt nappal” szöveggel, a „3 munkanapon” szövegrész helyett az „öt napon” szöveggel, 19. § (3) bekezdése az „5 munkanapon” szövegrész helyett a „nyolc napon” szöveggel, 19. § (4) bekezdése az „5 munkanapon” szövegrész helyett a „nyolc napon” szöveggel lép hatályba.

(3) A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXXV. törvény 14. §-ának a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 19. § (2) bekezdését megállapító rendelkezése a „három munkanapon” szövegrész helyett az „öt napon” szöveggel lép hatályba.

4. § Hatályát veszti a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 41. § (2) bekezdése, 41. § (4) bekezdése.

5. § Ez a törvény 2011. január 1-jén lép hatályba.

6. § E törvény rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.