Időállapot: közlönyállapot (2010.XII.30.)

2010. évi CLXXVI. törvény

a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról * 

1. § A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 38. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A MOB feladatai a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetéből nyújtott sportcélú állami támogatásokkal összefüggésben - az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározottak szerint - a következők:

a) a 40. § (4) bekezdés a) pontjában, 42. § (4) bekezdés a) pontjában, 43. § (3) bekezdés a) pontjában és 44. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott javaslatokat figyelembe véve - az olimpiai mozgalom támogatására vonatkozó javaslat megtétele mellett - egyeztetett javaslatot tesz a magyar sport állami támogatása elosztási arányaira,

b) dönt az olimpiai mozgalom feladataival összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló, a költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásáról és folyósítja azt.”

2. § Az Stv. 41. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az MPB-be felvételüket kérhetik azok a szakszövetségek, országos sportági szövetségek és a fogyatékosok azon országos sportszövetségei, amelyek sportága szerepel a Paralimpia programjában vagy tevékenységi köre kiterjed a fogyatékossággal élők minőségi versenysportjára.”

3. § Az Stv. 78. § (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az olimpiai járadékkal és a Nemzet Sportolója Címmel összefüggő, a sportigazgatási szerv e törvényben, továbbá az olimpiai járadékról, valamint a Nemzet Sportolója Cím adományozásáról szóló kormányrendeletekben meghatározott közigazgatási hatósági feladatait a MOB látja el.”

4. § (1) Ez a törvény 2011. január 1-jén lép hatályba és a hatálybalépését követő harmincegyedik napon hatályát veszti.

(2) A sportköztestületek az Stv. 38. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott javaslatokat a törvény hatálybalépésétől számított 10 napon belül teszik meg a MOB felé. A MOB a törvény hatálybalépésétől számított 15 napon belül teszi meg az Stv. 38. § (4) bekezdésének a) pontjában meghatározott egyeztetett javaslatot a sportigazgatási szerv részére.