Időállapot: közlönyállapot (2012.VI.26.)

2012. évi LXXVI. törvény

egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról * 

I. Fejezet

A technikai deregulációt biztosító szabályozási átmenet

1. § (1) Az e törvénnyel hatályon kívül helyezett törvény vagy törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezése nem érinti az annak alapján e törvény hatálybalépése előtt keletkezett, megszüntetett vagy módosított jogviszonyokat, jogokat és kötelezettségeket.

(2) Az e törvény hatálybalépése előtt megkezdett és az e törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokat az e törvénnyel hatályon kívül helyezett eljárási szabályozási átmenetet megállapító szabályok szerint kell befejezni.

II. Fejezet

Egyes törvények és törvényi rendelkezések technikai deregulációja

1. A társadalmi rendet és az államszervezetet szabályozó törvények deregulációja

2. § (1) Hatályát veszti

1. a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény 17. §-a,

2. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló 1994. évi LXIII. törvény,

3. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény kiegészítéséről szóló 1995. évi LXX. törvény,

4. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló 1996. évi L. törvény,

5. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló 1996. évi LXXII. törvény,

6. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló 1997. évi CXXXIV. törvény,

7. a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2000. évi XLIV. törvény,

8. a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény módosításáról szóló 2001. évi CXV. törvény,

9. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló 2003. évi I. törvény,

10. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény módosításáról szóló 2003. évi CXXXII. törvény,

11. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról szóló 2005. évi XCII. törvény,

12. a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők összeférhetetlenségének megállapítására irányuló eljárással összefüggő törvénymódosításokról szóló 2007. évi LIX. törvény,

13. az egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXXII. törvény,

14. a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXVIII. törvény.

(2) Hatályát veszti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény IX. Fejezetének „Módosuló jogszabályok” és „Hatályon kívül helyező rendelkezések” alcíme, valamint 122–137. §-a.

(3) Hatályát veszti a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 1994. évi LXII. törvény.

(4) Hatályát veszti

1. az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 1997. évi LXXI. törvény,

2. a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 2006. évi VII. törvény.

(5) Hatályát veszti a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény és az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 2000. évi CVI. törvény.

(6) Hatályát veszti

1. a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény módosításáról szóló 2002. évi XXXVII. törvény,

2. a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény és a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 2002. évi XLVI. törvény,

3. a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvénynek, valamint az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvénynek az elektronikus bírósági eljárással összefüggő módosításáról szóló 2005. évi LXXXVI. törvény,

4. egyes törvényeknek a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló módosításáról szóló 2010. évi CLXXXIII. törvény.

(7) Hatályát veszti az egyes törvények választásokkal összefüggő módosításáról szóló 2004. évi XXXII. törvény.

(8) Hatályát veszti

1. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXIII. törvény,

2. a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló 2007. évi XLIX. törvény.

(9) Hatályát veszti a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi XV. törvény.

(10) Hatályát veszti

1. a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2007. évi XC. törvény,

2. egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVII. törvény.

(11) Hatályát veszti

1. a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXXX. törvény,

2. a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXLI. törvény.

3. § (1) Hatályát veszti

1. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXX. törvény 64. §-a és 66. §-a,

2. a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló 2010. évi CLVII. törvény 5–28. §-a és 30. §-a.

(2) Hatályát veszti

1. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben és az ehhez kapcsolódó jogszabályokban a felülvizsgálati eljárás megteremtéséről szóló 1992. évi LXVIII. törvény,

2. a helyi önkormányzatok folyamatban lévő címzett- és céltámogatásáról, továbbá a támogatási célok 1993. évi rangsoráról szóló 1993. évi L. törvény,

3. a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvény,

4. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló, módosított 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 1994. évi LXVII. törvény,

5. kerületi bíróság elnevezéséről szóló 1994. évi LXXVII. törvény,

6. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 1995. évi LX. törvény,

7. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló 1996. évi XXVIII. törvény,

8. a helyi önkormányzatok 1996. évi új induló címzett támogatásáról szóló 1996. évi XLVI. törvény,

9. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 1997. évi VII. törvény,

10. a helyi önkormányzatok 1997. évi új induló címzett támogatásáról szóló 1997. évi XLV. törvény,

11. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló 1997. évi LVI. törvény,

12. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 1997. évi CXXXI. törvény,

13. a helyi önkormányzatok 1998. évi új címzett támogatásáról szóló 1998. évi V. törvény,

14. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 1998. évi LVII. törvény,

15. a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény módosításáról szóló 1999. évi XLIV. törvény,

16. a helyi önkormányzatok 1999. évi új címzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló 1999. évi LIX. törvény,

17. a helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról szóló 2000. évi LXXXVI. törvény,

18. a joghatóságra és külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CX. törvény,

19. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló 2000. évi CXXXI. törvény,

20. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CXXXVI. törvény,

21. a cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2001. évi XV. törvény,

22. a helyi önkormányzatok 2001. évi új címzett támogatásáról, egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 2001. évi XXV. törvény,

23. a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény,

24. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 2001. évi LXXXII. törvény,

25. a helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló 2001. évi XCIV. törvény,

26. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2001. évi CV. törvény,

27. a társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 2001. évi CVI. törvény,

28. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2002. évi I. törvény,

29. a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló 2002. évi XVIII. törvény,

30. a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló 2002. évi XLVII. törvény,

31. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 2002. évi LVI. törvény,

32. a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2003. évi XLV. törvény,

33. a helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló 2003. évi LIX. törvény,

34. a helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 2004. évi XLII. törvény,

35. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló 2004. évi CXXIV. törvény,

36. a fegyveres és rendvédelmi szervekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi I. törvény,

37. az egyes nemzetközi szerződések kihirdetéséről rendelkező jogszabályok, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2005. évi XXX. törvény,

38. a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény módosításáról szóló 2005. évi XXXI. törvény,

39. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló 2005. évi XLI. törvény,

40. a helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 2005. évi LX. törvény,

41. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi LXXXIII. törvény,

42. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXXX. törvény,

43. a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXXIX. törvény,

44. a bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogás jogintézményének bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2006. évi XIX. törvény,

45. a helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 2006. évi XXIV. törvény,

46. a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról szóló 2006. évi LXXII. törvény,

47. a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló 2006. évi CIX. törvény,

48. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló 2007. évi XXV. törvény,

49. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2007. évi XXXVIII. törvény,

50. a jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLI. törvény,

51. a jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló 2007. évi LXIV. törvény,

52. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXIX. törvény,

53. a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXXXIII. törvény,

54. a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról szóló 2007. évi XCVII. törvény,

55. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi C. törvény,

56. a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CVII. törvény,

57. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló 2007. évi CL. törvény,

58. a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLX. törvény,

59. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és más törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXXIII. törvény,

60. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2008. évi LXXXIV. törvény,

61. az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2008. évi XCV. törvény,

62. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény,

63. egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról szóló 2008. évi CXV. törvény,

64. a vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXVIII. törvény,

65. a büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXXXIII. törvény,

66. a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló 2009. évi CXXIII. törvény,

67. a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2009. évi CXXXVI. törvény,

68. a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló 2010. évi XLVI. törvény,

69. a 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló 2010. évi XLIX. törvény,

70. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2010. évi LVI. törvény,

71. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi LXXIII. törvény,

72. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXXXI. törvény,

73. az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról szóló 2010. évi CV. törvény,

74. az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXXXVI. törvény,

75. a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXLIX. törvény,

76. egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról szóló 2010. évi CLII. törvény,

77. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CLXXV. törvény,

78. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló 2011. évi XVIII. törvény,

79. az államhatárról szóló 2007. évi LXXXDC. törvény módosításáról szóló 2011. évi XX. törvény,

80. egyes közszolgálati tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXX. törvény,

81. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 2011. évi XL. törvény,

82. a közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi L. törvény,

83. a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló 2011. évi LII. törvény,

84. a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló 2011. évi LIII. törvény,

85. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és egyes törvények pénzügyi bűncselekményekkel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi LXIII. törvény,

86. egyes törvényeknek a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások adatfeldolgozásának szabályaival összefüggő módosításáról szóló 2011. évi LXIX. törvény,

87. egyes jogállási törvényeknek az Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi LXXII. törvény,

88. a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény, valamint a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXXIII. törvény,

89. a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXXXVIII. törvény,

90. az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi LXXXIX. törvény,

91. a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi XC. törvény,

92. az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXXIV. törvény,

93. az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról szóló 2011. évi CL. törvény,

94. a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi CLIII. törvény,

95. a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásával kapcsolatos módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló 2011. évi CLXXI. törvény,

96. az igazságszolgáltatást érintő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CCV. törvény,

97. a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló 2012. évi XXIX. törvény,

98. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2012. évi XXXII. törvény.

4. § (1) Hatályát veszti a közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi LXXXVI. törvény.

(2) Hatályát veszti a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról szóló 2009. évi CXLII. törvény.

(3) Hatályát veszti a bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXX. törvény.

(4) Hatályát veszti a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXIV. törvény.

(5) Hatályát veszti az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló 2011. évi CCVII. törvény.

(6) Hatályát veszti

1. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi XXVII. törvény,

2. az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXII. törvény,

3. egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXI. törvény.

(7) Hatályát veszti az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LXXV. törvény.

(8) Hatályát veszti a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXXIX. törvény.

(9) Hatályát veszti a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVIII. törvény.

2. A gazdasági rendre vonatkozó törvények deregulációja

5. § Hatályát veszti

1. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló 1999. évi LVI. törvény,

2. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 2000. évi XXXIII. törvény.

6. § (1) Hatályát veszti

1. az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény 17–24. §-a,

2. a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 36–47. §-a,

3. az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény III–XII. Fejezete, 148–154. §-a, valamint 1. és 2. melléklete,

4. a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló 2010. évi CXVII. törvény 14. § (4) bekezdése, 16. §-a és 17. §-a.

(2) Hatályát veszti

1. a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény módosításáról szóló 1990. évi LXXII. törvény,

2. a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény, valamint a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló 1989. évi 23. törvényerejű rendelet módosításáról szóló 1991. évi LXV. törvény,

3. a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 1993. évi IX. törvény,

4. a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló 1992. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 1993. évi LI. törvény,

5. a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló 1993. évi LXXXI. törvény,

6. a Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló 1993. évi CXI. törvény módosításáról szóló 1994. évi X. törvény,

7. a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi költségvetéséről szóló, az 1994. évi L. törvénnyel módosított 1993. évi CXV. törvény módosításáról szóló 1994. évi LXXVI. törvény,

8. a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény módosításáról szóló 1995. évi XIV. törvény,

9. a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény módosításáról szóló 1995. évi XXXIV. törvény,

10. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló 1995. évi LV. törvény,

11. a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény és a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról szóló 1995. évi XCVIII. törvény,

12. az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló 1995. évi CV. törvény,

13. a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló 1994. évi CIV. törvény módosításáról szóló 1995. évi CIX. törvény,

14. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 1995. évi CXII. törvény,

15. a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény módosításáról szóló 1996. évi XLI. törvény,

16. az egyes köztartozások behajtásával összefüggő törvények módosításáról szóló 1996. évi LX. törvény,

17. a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény módosításáról szóló 1996. évi LXXVIII. törvény,

18. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló 1996. évi LXXXIII. törvény,

19. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló 1996. évi CVII. törvény,

20. a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény módosításáról szóló 1996. évi CXVII. törvény,

21. a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló – többször módosított – 1995. évi CXXI. törvény módosításáról szóló 1996. évi CXVIII. törvény,

22. a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett támogatással folyamatban lévő egyes egészségügyi beruházásainak rendezése érdekében szükséges egyéb törvénymódosításokról szóló 1996. évi CXIX. törvény,

23. a mezőgazdasági termelők adózási feltételeit meghatározó egyes törvények módosításáról szóló 1997. évi XVII. törvény,

24. a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló 1997. évi XXVII. törvény,

25. a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló 1997. évi LXXVII. törvény,

26. a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXV. törvény módosításáról szóló 1997. évi LXXXVII. törvény,

27. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló 1997. évi LXXXVIII. törvény,

28. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló 1997. évi CV. törvény,

29. a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról szóló 1997. évi CXIII. törvény,

30. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, valamint a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról szóló 1997. évi CXX. törvény,

31. a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett támogatással folyamatban lévő egyes egészségügyi beruházásainak rendezése érdekében szükséges egyéb törvénymódosításokról szóló 1997. évi CL. törvény,

32. az adótörvények, a számviteli törvény és egyes más törvények módosításáról szóló 1998. évi XXXIII. törvény,

33. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló 1998. évi LXV. törvény,

34. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló 1999. évi III. törvény,

35. a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló 1999. évi XLIX. törvény,

36. az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi XCIX. törvény,

37. a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról szóló 1999. évi CVII. törvény,

38. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló 2000. évi XXVII. törvény,

39. a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról szóló 2000. évi XXXIV. törvény,

40. a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény,

41. az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2000. évi CXIII. törvény,

42. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXIV. törvény,

43. a zálogjoggal kapcsolatos törvényi szabályozás módosításáról szóló 2000. évi CXXXVII. törvény,

44. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXXVIII. törvény,

45. a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról szóló 2001. évi I. törvény,

46. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2001. évi XVI. törvény,

47. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló 2001. évi XXIV. törvény,

48. pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2001. évi L. törvény,

49. a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló 2001. évi LIII. törvény,

50. a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló 2001. évi LXIX. törvény,

51. a pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló 2001. évi LXXIV. törvény,

52. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 2001. évi LXXVIII. törvény,

53. a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló 2002. évi XXIII. törvény,

54. az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény,

55. egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról szóló 2002. évi LXIV. törvény,

56. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló 2002. évi LXVII. törvény,

57. egyes adótörvények módosításáról szóló 2003. évi XVIII. törvény,

58. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2003. évi XX. törvény,

59. a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény,

60. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról szóló 2003. évi XL. törvény,

61. a budapesti 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti – metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló 2003. évi LV. törvény,

62. a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról szóló 2003. évi LXXXV. törvény,

63. az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI. törvény,

64. a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény módosításáról szóló 2003. évi CXIX. törvény,

65. az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény,

66. a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 2004. évi XI. törvény,

67. a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról szóló 2004. évi XII. törvény,

68. a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi XXII. törvény,

69. a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi XXVIII. törvény,

70. a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi XLVIII. törvény,

71. az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi LXXIV. törvény,

72. a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról szóló 2004. évi LXXVI. törvény,

73. a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2004. évi LXXXIII. törvény,

74. a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, valamint a közbeszerzéssel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi XCVII. törvény,

75. a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról szóló 2004. évi XCIX. törvény,

76. az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2004. évi CI. törvény,

77. a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2004. évi CXXVII. törvény,

78. a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról szóló 2005. évi XI. törvény,

79. a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi XII. törvény,

80. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló 2005. évi XXIII. törvény,

81. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló 2005. évi XXIV. törvény,

82. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXII. törvény,

83. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXVIII. törvény,

84. a cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXIX. törvény,

85. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXX. törvény,

86. a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXIII. törvény,

87. az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi LXXVI. törvény,

88. egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2005. évi LXXXII. törvény,

89. a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXXIV. törvény,

90. a számvitelről és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló törvények módosításáról szóló 2005. évi CXII. törvény,

91. az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXXII. törvény,

92. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXXXII. törvény,

93. a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXXXVI. törvény,

94. a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLV. törvény,

95. egyes agrárágazati törvények módosításáról szóló 2005. évi CLVII. törvény,

96. a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXXII. törvény,

97. az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXXVII. törvény,

98. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXXXVI. törvény,

99. a lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXXXVII. törvény,

100. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXXXVIII. törvény,

101. a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló 2006. évi VI. törvény,

102. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról szóló 2006. évi XXII. törvény,

103. a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló 2006. évi XXIII. törvény,

104. a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2006. évi XXV. törvény,

105. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2006. évi XLV. törvény,

106. a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló 2006. évi LXIV. törvény,

107. az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról szóló 2006. évi LXVI. törvény,

108. a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról szóló 2006. évi XCIII. törvény,

109. a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról szóló 2006. évi CV. törvény,

110. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról szóló 2006. évi CVII. törvény,

111. a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2006. évi CX. törvény,

112. a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXI. törvény,

113. a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXII. törvény,

114. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXIII. törvény,

115. az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2006. évi CXX. törvény,

116. a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXI. törvény,

117. az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXXII. törvény,

118. a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXXIX. törvény,

119. a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló 2006. évi CXXXV. törvény,

120. a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról szóló 2007. évi XI. törvény,

121. a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi XIV. törvény,

122. egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2007. évi XIX. törvény,

123. a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról szóló 2007. évi XXII. törvény,

124. egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló 2007. évi XXIX. törvény,

125. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló 2007. évi XXXI. törvény,

126. a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló 2007. évi XLI. törvény,

127. a jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi XLIII. törvény,

128. a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi XLV. törvény,

129. a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény módosításáról szóló 2007. évi XLVII. törvény,

130. a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról szóló 2007. évi L. törvény,

131. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról szóló 2007. évi LII. törvény,

132. az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LIV. törvény,

133. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LV. törvény,

134. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LVII. törvény,

135. a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LVIII. törvény,

136. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló 2007. évi LXI. törvény,

137. az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXIII. törvény,

138. az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXVI. törvény,

139. a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXVIII. törvény,

140. az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXX. törvény,

141. egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló 2007. évi LXXIII. törvény,

142. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXXVI. törvény,

143. a fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXXVII. törvény,

144. a vállalkozói körbetartozások mérséklése céljából történő törvénymódosításokról szóló 2007. évi LXXVIII. törvény,

145. a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXXXI. törvény,

146. az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi XCIV. törvény,

147. a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról szóló 2007. évi XCVIII. törvény,

148. az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról szóló 2007. évi CXIV. törvény,

149. a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló 2007. évi CXXIV. törvény,

150. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló 2007. évi CXXV. törvény,

151. a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CXXXIII. törvény,

152. a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CXXXIV. törvény,

153. a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2007. évi CXXXVII. törvény,

154. a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXLVI. törvény,

155. a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CXLIX. törvény,

156. az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLXXIV. törvény,

157. egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXIX. törvény,

158. a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló 2008. évi XXXII. törvény,

159. a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló 2008. évi XXXVI. törvény,

160. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló 2008. évi XXXVII. törvény,

161. a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2008. évi XLIX. törvény,

162. a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXVI. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2008. évi LXV. törvény,

163. a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXII. törvény,

164. a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló 2008. évi CVIII. törvény,

165. a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXIV. törvény,

166. egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. évi V. törvény,

167. a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XIII. törvény,

168. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2009. évi XIV. törvény,

169. a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról szóló 2009. évi XIX. törvény,

170. a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló 2009. évi XLVIII. törvény,

171. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LI. törvény,

172. a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXIX. törvény,

173. az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXX. törvény,

174. a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXXXII. törvény,

175. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról szóló 2009. évi LXXXVI. törvény,

176. az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXXXVII. törvény,

177. a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló 2009. évi CII. törvény,

178. az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2009. évi CXII. törvény,

179. a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2009. évi CXIII. törvény,

180. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény módosításáról szóló 2009. évi CXXI. törvény,

181. a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló 2009. évi CXXXIV. törvény,

182. a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló 2009. évi CXL. törvény,

183. a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról szóló 2009. évi CXLVIII. törvény,

184. az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CL. törvény,

185. a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról szóló 2010. évi II. törvény,

186. a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2010. évi V. törvény,

187. egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi VII. törvény,

188. a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló 2010. évi XLVII. törvény,

189. az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2010. évi LII. törvény,

190. az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2010. évi LIII. törvény,

191. az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXX. törvény,

192. a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXXIX. törvény,

193. a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXXXIV. törvény,

194. az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXXXIX. törvény,

195. az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosításáról szóló 2010. évi CL. törvény,

196. egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról szóló 2010. évi CLX. törvény,

197. a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CLXII. törvény,

198. egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXVIII. törvény,

199. egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvény,

200. a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CLXXVII. törvény,

201. a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2011. évi XXI. törvény,

202. egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggő módosításáról szóló 2011. évi XXII. törvény,

203. a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2011. évi XXXIII. törvény,

204. az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2011. évi XXXV. törvény,

205. a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi XLIII. törvény,

206. a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény módosításáról szóló 2011. évi XLVII. törvény,

207. az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló 2011. évi LI. törvény,

208. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2011. évi LX. törvény,

209. a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXVIII. törvény,

210. egyes természetvédelmi és agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi LXX. törvény,

211. a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXXI. törvény,

212. a sport támogatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi LXXXII. törvény,

213. a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXXVI. törvény,

214. az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi LXXXVII. törvény,

215. az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCI. törvény,

216. a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló 2011. évi XCII. törvény,

217. egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény módosításáról szóló 2011. évi XCIV. törvény,

218. egyes agrár- és környezetvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCV. törvény,

219. egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CVII. törvény,

220. a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi CXIV. törvény,

221. a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásának és felszámolásának különleges szabályairól és az azzal összefüggő törvénymódosításokról szóló 2011. évi CXV. törvény,

222. az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló 2011. évi CXXV. törvény,

223. a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló 2011. évi CXXIX. törvény,

224. a kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíj mutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CXLVIII. törvény,

225. a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló 2011. évi CLX. törvény,

226. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló 2011. évi CLXIX. törvény,

227. a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló 2011. évi CLXXXV. törvény,

228. a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosításáról szóló 2012. évi XXVIII. törvény,

229. az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény módosításáról szóló 2012. évi VIII. törvény,

230. a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi XLVII. törvény.

7. § (1) Hatályát veszti az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi XCIX. törvény.

(2) Hatályát veszti

1. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló 2002. évi XIX. törvény,

2. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyéb munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2005. évi CLIV. törvény,

3. egyes szociális és munkaügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2010. évi XXXIX. törvény.

(3) Hatályát veszti

1. az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról szóló 2005. évi XXVI. törvény,

2. az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXXXV. törvény,

3. az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIX. törvény,

4. az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes adótörvények módosításáról szóló 2005. évi CLXIII. törvény,

5. egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény,

6. egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXXI. törvény,

7. egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény,

8. egyes adótörvények módosításáról szóló 2008. évi VII. törvény,

9. egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI. törvény,

10. a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2009. évi CVIII. törvény,

11. egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény,

12. a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény,

13. a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény,

14. az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról szóló 2009. évi CX. törvény,

15. az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CXVI. törvény,

16. egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CXXVI. törvény,

17. a helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LVII. törvény,

18. az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvény,

19. az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXXIV. törvény,

20. a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIII. törvény,

21. az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról szóló 2011. évi XLVI. törvény,

22. egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvény.

(4) Hatályát veszti a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló 2011. évi CXVI. törvény.

(5) Hatályát veszti a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények módosításáról szóló 2007. évi LI. törvény.

3. Az állampolgárok alapvető jogaira és kötelességeire vonatkozó törvények deregulációja

8. § (1) Hatályát veszti egyes rendészeti és migrációs tárgyú törvények módosításáról, valamint egyes törvényeknek a Vízuminformációs Rendszer bevezetésével összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2010. évi XL. törvény.

(2) Hatályát veszti a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény módosításáról szóló 1990. évi XI. törvény.

(3) Hatályát veszti

1. a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló 2001. évi XXXII. törvény,

2. a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló 2005. évi XLVI. törvény,

3. a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló 2010. évi XLIV. törvény.

(4) Hatályát veszti a polgári szolgálatról szóló 1997. évi XXI. törvény módosításáról szóló 2004. évi LXXXVII. törvény.

(5) Hatályát veszti a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény és a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLVIII. törvény.

9. § (1) Hatályát veszti

1. egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi CXXI. törvény I–IV. Fejezete és 82–86. §-a,

2. egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2008. évi CVII. törvény I–V. Fejezete, 52. §-a, 53. §-a és Melléklete,

3. egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2010. évi CXXXV. törvény,

4. a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvény 6–12. alcíme és 1. melléklete.

(2) Hatályát veszti

1. a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi költségvetéséről szóló 1993. évi CXV. törvény módosításáról és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi működési költségvetéseiről szóló 1994. évi L. törvény,

2. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló 1999. évi LXXIII. törvény,

3. a fogyatékos személyeknek adható egyes pénzbeli ellátásokkal összefüggő törvények módosításáról szóló 2001. évi XLI. törvény,

4. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 2001. évi LII. törvény,

5. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló 2001. évi LXXVII. törvény,

6. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról szóló 2002. évi IX. törvény,

7. a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló 2002. évi XXXIII. törvény,

8. az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról szóló 2002. évi XLV. törvény,

9. az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2003. évi IV. törvény,

10. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló 2003. évi LXI. törvény,

11. egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról szóló 2003. évi CII. törvény,

12. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 2003. évi CIV. törvény,

13. a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról szóló 2003. évi CVI. törvény,

14. egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi CXXXVI. törvény,

15. az Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló 1999. évi C. törvény módosításáról szóló 2005. évi V. törvény,

16. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és egyéb, az egészségüggyel összefüggő törvények módosításáról szóló 2005. évi XLIX. törvény,

17. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló 2005. évi CVIII. törvény,

18. a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló 2005. évi CXXVI. törvény,

19. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXLVII. törvény,

20. egyes törvényeknek az iparjogvédelmi és a szerzői jogok érvényesítésével összefüggő módosításáról szóló 2005. évi CLXV. törvény,

21. a szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXVI. törvény,

22. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXX. törvény,

23. egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2005. évi CLXXXI. törvény,

24. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXXXII. törvény,

25. az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról szóló 2006. évi CIV. törvény,

26. egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXIV. törvény,

27. egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló 2006. évi CXV. törvény,

28. egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról szóló 2007. évi XXIV. törvény,

29. egyes, a gyermek- és fiatalkorúak egészségének védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról szóló 2007. évi XLIV. törvény,

30. a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról szóló 2007. évi LIII. törvény,

31. egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2007. évi LXXI. törvény,

32. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXXII. törvény,

33. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló 2007. évi LXXXVII. törvény,

34. az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CXIX. törvény,

35. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLVI. törvény,

36. a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló 2008. évi IX. törvény,

37. az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 2008. évi XXXI. törvény,

38. a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló 2008. évi LIX. törvény,

39. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2008. évi CVI. törvény,

40. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXII. törvény,

41. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 2009. évi XL. törvény,

42. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi LXXIX. törvény,

43. a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról szóló 2009. évi XCVIII. törvény,

44. a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2009. évi CLI. törvény,

45. a felnőttképzéshez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi XXXVII. törvény,

46. a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról szóló 2010. évi LXVI. törvény,

47. a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXIX. törvény,

48. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXXI. törvény,

49. sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXIII. törvény,

50. a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXLV. törvény,

51. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXIII. törvény,

52. a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CLXXVIII. törvény,

53. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról szóló 2011. évi XIV. törvény,

54. a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról szóló 2011. évi XIX. törvény,

55. a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2011. évi LIV. törvény,