Időállapot: közlönyállapot (2012.VII.10.)

58/2012. (VII. 10.) OGY határozat

az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról * 

Az Országgyűlés

1. tudomásul veszi a Kormánynak az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentését,

2. állást foglal amellett, hogy a büntető törvény önkényuralmi jelkép használatát tiltó tényállása a demokratikus társadalom védelme, az emberi méltóság tiszteletben tartása által vezérelt elvek szerint, Magyarország történelmi múltjára tekintettel, alkotmányos berendezkedésének megfelelő módon került megalkotásra, így az Emberi Jogok Európai Bírósága által Appl. No. 29459/10 számon meghozott, Magyarországot marasztaló ítéletével, továbbá a büntető törvény módosításával nem ért egyet,

3. az Emberi Jogok Európai Bírósága által, a büntető törvény önkényuralmi jelkép használatát tiltó tényállásának alkalmazása miatt meghozott vagy esetlegesen meghozandó ítéletei alapján az államot terhelő fizetési kötelezettség összegével a pártok központi költségvetési támogatásának a csökkentését tartja szükségesnek.