Törvények és OGY határozatok

Az oldalon a joganyagok közlönyállapota érhető el. Egységes szerkezetű, naprakész szöveget az új Jogtáron talál.
Időállapot: közlönyállapot (2013.XI.8.)

Tartalomjegyzék

2013. évi CLXXX. törvény

a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról * 

1. § A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény (a továbbiakban: Hktv.) 28. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a tagjai sorából a küldöttek együttes ülésen elnökséget, ennek tagjai közül elnököt és alelnököt választ. Az ügyek viteléért felelős tisztségviselő a főtitkár, akit a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pályázat alapján választ meg. A főtitkár hivatalba lépéséhez a miniszter előzetes jóváhagyása szükséges. A főtitkár csak felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező személy lehet, akinek egyebekben a hegybíróval azonos személyi feltételekkel kell rendelkeznie. A főtitkár felett a munkáltatói jogokat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke gyakorolja.”

2. § A Hktv. 38. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa jogszabályban foglalt feladatai ellátása érdekében informatikai rendszert működtet, melynek során jogosult a hegyközségi tagok és az adatszolgáltatásra kötelezettek személyes adatainak kezelésére. Az adatokhoz a hegybírók, a főtitkár, valamint a közigazgatási hatósági ügyben eljáró tisztségviselő számára a hozzáférést biztosítani kell.

(4) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az általa kezelt adatokból jogszabályban meghatározott tartalommal és módon köteles adatot szolgáltatni - ideértve a hegyközségi tagok és az adatszolgáltatásra kötelezettek személyes adatait is - a borászati hatóságnak.”

3. § A Hktv. a következő 26/A. alcímmel és 45/A. §-sal egészül ki:

26/A. Adatkezelési rendelkezések

45/A. § (1) A hegyközség jogosult kezelni

a) természetes személy tagja, valamint a jogszabály alapján adatszolgáltatásra kötelezett természetes személyek

aa) nevét,

ab) lakcímét,

ac) születési helyét és idejét,

ad) anyja nevét,

ae) adóazonosító jelét vagy adószámát,

af) ügyfél-azonosító számát;

b) jogi személy tagja, valamint a jogszabály alapján adatszolgáltatásra kötelezett jogi személyek

ba) cégnevét,

bb) székhelyét, telephelyét, fióktelephelyét,

bc) cégjegyzékszámát,

bd) statisztikai azonosítóját,

be) adószámát,

bf) ügyfél-azonosító számát,

bg) képviselőjének nevét, lakcímét.

(2) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa jogosult kezelni a hegyközségek tagjainak, valamint a jogszabály alapján adatszolgáltatásra kötelezett személyek (1) bekezdésben meghatározott adatait.

(3) A hegyközség az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a tagjai tagsági jogainak és kötelezettségeinek teljesítésével összefüggésben jogosult kezelni.

(4) A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a hegybíró, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárának hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági eljárással összefüggésben jogosult kezelni.

(5) A hegyközség, illetve a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az általa kezelt (1) bekezdés szerinti adatokat csak a borászati hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv részére adhatja át.

(6) A hegyközség az (1) bekezdés szerinti adatokat a hegyközségi tag tagsági jogviszonya megszűnésének évét követő ötödik év végéig jogosult kezelni.”

4. § E törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.



A complex.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2017. Minden jog fenntartva!