Időállapot: közlönyállapot (2013.XII.20.)

104/2013. (XII. 20.) OGY határozat

az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgáló bizottságról * 

1. Az Országgyűlés az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ogytv.) 24. §-a alapján vizsgálóbizottságot (a továbbiakban: Bizottság) hoz létre az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatának vizsgálatára.

2. A vizsgálat tárgya a következő kérdések tisztázása:

a) a NAV Kiemelt Adózók Igazgatóságánál, illetve jogelődjénél feltárt törvénysértések, elvégzett törvényességi vizsgálatok;

b) a kiemelt adózók által befizetett adó, náluk feltárt adóhiány, velük szemben alkalmazott szankció, mindezek összehasonlítása a kisebb cégekre vonatkozó hasonló adatokkal;

c) történt-e egyedi ügyekre kiterjedő intervenció a kormány tagjai, kormányzati tisztviselők, országgyűlési képviselők részéről, milyen intézkedéseket alkalmaz a NAV, illetve alkalmazott jogelődje ezek megakadályozására, feltárására.

3. A Bizottság az 50/2003. (XI. 5.) AB határozatban foglaltak figyelembevételével maga határozza meg eljárási rendjét és vizsgálati módszereit.

4. A Bizottság a munkájáról az Ogytv. 26. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő jelentést készít, amelyet a megbízatásának kezdetétől számított 180 napon belül benyújt az Országgyűlésnek. A jelentésben el kell különíteni a minősített adatot tartalmazó, illetve nem tartalmazó részeket.

5. A Bizottság 12 országgyűlési képviselőből áll. A tagokra a képviselőcsoportok vezetői tesznek ajánlást az alábbiak szerint:

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség 4 fő

Kereszténydemokrata Néppárt 2 fő

Magyar Szocialista Párt 2 fő

Jobbik Magyarországért Mozgalom 2 fő

Lehet Más a Politika 2 fő

6. A Bizottság egy-egy társelnöke személyére a Bizottság tagjai közül az Ogytv. 24. § (5) bekezdése alapján a vizsgálattal érintett időszakok alatti kormányok ellenzékéhez tartozó képviselők többsége tesz előterjesztést az Országgyűlés elnökének.

7. A Bizottság tagja a megválasztását követően a minősített adatokra vonatkozó titoktartási nyilatkozatot ír alá, amely valamennyi, a Bizottság működésével összefüggésben általa megismert nemzeti minősített adatra kiterjed.

8. A Bizottság a munkája során a feladatával összefüggésben meghallgatásokat tarthat, iratokat kérhet be. A kért adatokat mindenki köteles a Bizottság rendelkezésére bocsátani, illetőleg köteles a Bizottság előtt megjelenni.

9. A Bizottság tagjai a Bizottság feladatkörét érintő nemzeti minősített adatot személyi biztonsági tanúsítvány és felhasználói engedély nélkül, a 7. pont szerinti titoktartási nyilatkozat alapján megismerhetik.

10. A Bizottság előtt a feladatkörébe tartozó kérdésekben tartott meghallgatásokon a nemzeti minősített adattal összefüggésben titoktartásra kötelezett személy a minősítő engedélye nélkül is nyilatkozhat a minősített adatról.

11. A Bizottság működése során a minősített adatok védelmére vonatkozó rendelkezéseket a jelen határozatban foglaltak figyelembevételével mindvégig meg kell tartani.

12. A Bizottság megbízatása a tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozat közzétételekor kezdődik.

13. A Bizottság működése a 4. pont szerint benyújtott jelentésről szóló országgyűlési határozat meghozataláig tart.

14. A Bizottság tagjai munkájukért díjazásban nem részesülnek.

15. A Bizottság feladatának ellátásához szakértőket vehet igénybe. A Bizottság szakértője csak olyan személy lehet, akinek a legmagasabb szintű nemzetbiztonsági ellenőrzése megtörtént, és az annak alapján készült szakvélemény kockázati tényezőt nem tartalmazott.

16. A Bizottság működésének költségeit az Országgyűlés költségvetéséből kell fedezni.

17. Az Ogytv. 24. § (1) bekezdésére tekintettel az Országgyűlés megállapítja, hogy a vizsgálat tárgyában büntetőeljárás van folyamatban, így a Bizottság működése megkezdésének előfeltétele, hogy a hivatkozott eljárás eredménnyel lezáruljon. A bizottság ennek megfelelően akkor kezdi meg működését, ha a vizsgálat tárgyában indult büntetőeljárás büntetőjogi felelősséget állapít meg.

18. E határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.