Időállapot: közlönyállapot (2015.X.14.)

2015. évi CLIV. törvény

a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról * 

1. § A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 19. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Állami szaklevéltár a Hadtörténelmi Levéltár, a Földügyi és Távérzékelési Levéltár, a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltára, valamint az állam által fenntartott felsőoktatási, tudományos, kulturális vagy egészségügyi szolgáltatást végző intézmény levéltára.”

2. § Az Ltv. 19. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:

„(4a) A VERITAS Történetkutató Intézet levéltárának illetékessége a Kormány rendeletével kárpótlási hatóságként kijelölt igazságügyért felelős miniszter és az általa irányított központi hivatal kárpótlási hatósági feladatköréhez kapcsolódó ügyekben keletkezett iratokra terjed ki.”

3. § Az Ltv.

a) 19. § (2) bekezdésében az „- az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivételével -” szövegrész helyébe az „- az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a VERITAS Történetkutató Intézet levéltára kivételével -” szöveg,

b) 35/A. § (5) bekezdésében a „levéltári” szövegrész helyébe a „közlevéltári” szöveg

lép.

4. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.