Időállapot: közlönyállapot (2002.IX.26.)

2002. évi XXXI. törvény

a Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodást e törvénnyel kihirdeti.

(A Megállapodás módosításáról szóló jegyzékváltás 2002. július 23-án megtörtént. A Megállapodás - annak 3. Cikk 3. bekezdése értelmében - 2002. július hó 23. napján hatályba lépett.)

2. § (1) Az Europol Igazgatója levelének hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:

„Őméltósága,

Tájékoztatom, hogy az Európai Unió Tanácsa 2001. december 6-án és 7-én tartott ülésén úgy döntött, hogy az Europol mandátumát kiterjeszti az Europol Egyezmény Mellékletében felsorolt, a nemzetközi bűnözés további súlyos formáira. A mandátum kiterjesztése 2002. január 1-jén lép hatályba.

A Magyar Köztársaság és az Europol közötti Együttműködési Megállapodás 3. Cikk (3) bekezdésének megfelelően javasolom ezen Megállapodás kiterjesztését a bűnözés ezen új területeire. Az Europol készen áll arra, hogy a Megállapodást 2002. január 1-jei hatállyal kiterjessze ezen területekre.

Örömmel venném, ha tájékoztatnának arról, hogy ezen javaslat elfogadható-e az Önök részéről. Tájékoztatás céljából mellékelten csatolom a bűnözés azon további formáinak felsorolását, melyek ez év elejétől az Europol hatáskörébe tartoznak.

Ezúton is kifejezem reményemet aziránt, hogy az Europol mandátumának jelen kiterjesztése hozzájárul a Magyar Köztársaság és az Europol közötti együttműködés egyre gyümölcsözőbbé tételéhez.

Aláírás

A bűnözés további súlyos formáinak felsorolása

Az Együttműködési Megállapodásban szabályozott bűnözési formákon túlmenően (lásd később), az Europol javasolja a nemzetközi bűnözés következő súlyos formáival történő kiegészítést:

Az élet, a testi épség és a személyi szabadság elleni bűncselekmények:

- emberölés, súlyos testi sértés;

- emberi szervek és szövetek tiltott kereskedelme;

- emberrablás, személyi szabadság korlátozása és túszejtés;

- fajgyűlölet és idegengyűlölet.

A vagyon elleni és közjavak elleni bűncselekmények, beleértve a csalást * :

- szervezett rablás;

- kulturális javak tiltott kereskedelme, beleértve a műkincsek és a képzőművészeti termékek tiltott kereskedelmét;

- csalás;

- zsarolás és hivatali zsarolás;

- utánzás és szerzői jogbitorlás;

- közokirat-hamisítás és az azokkal való kereskedelem;

- számítógépes bűncselekmény;

- korrupció.

Tiltott kereskedelem és környezetkárosítás:

- fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme;

- veszélyeztetett állatfajok tiltott kereskedelme;

- veszélyeztetett növényfajok és fajták tiltott kereskedelme;

- környezet elleni bűncselekmény;

- hormonális anyagok és egyéb növekedést serkentő anyagok tiltott kereskedelme.

Az Europol mandátuma - az Europol Egyezmény 2. Cikke 2. bekezdése alapján - a felsorolt nemzetközi bűncselekmények súlyos formáihoz kapcsolódó pénzmosási tevékenységekre és más kapcsolódó bűncselekményekre is kiterjed.

Az Együttműködési Megállapodás által már szabályozott bűnözési formák:

- a tiltott kábítószer-kereskedelem;

- a nukleáris és radioaktív anyagok illegális kereskedelme;

- az illegális bevándorlók csempészete;

- az emberkereskedelem;

- a gépjárműbűnözés;

- az élet, a testi épség, a személyes szabadság vagy vagyon sérelmére terrorista tevékenység keretében elkövetett vagy valószínűleg elkövetendő bűncselekmények;

- pénz és fizetőeszközök hamisítása.”

(2) A magyar válaszjegyzék szövege a következő:

„SZÓBELI JEGYZÉK

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma üdvözletét küldi az Európai Rendőrségi Hivatalnak, és tisztelettel visszaigazolja az Európai Rendőrségi Hivatalnak a Magyar Köztársaság Hágai Nagykövetségének címzett LA-02-003. számú, 2002. január 2-án kelt levelét, mely az alábbiak szerint szól:

»Őméltósága,

Tájékoztatom, hogy az Európai Unió Tanácsa 2001. december 6-7-én tartott ülésén úgy döntött, hogy az Europol mandátumát kiterjeszti az Europol Egyezmény Mellékletében felsorolt, a nemzetközi bűnözés további súlyos formáira. A mandátum kiterjesztése 2002. január 1-jén lép hatályba.

A Magyar Köztársaság és az Europol közötti Együttműködési Megállapodás 3. Cikk (3) bekezdésének megfelelően javasolom ezen Megállapodás kiterjesztését a bűnözés ezen új területeire. Az Europol készen áll arra, hogy a Megállapodást 2002. január 1-jei hatállyal kiterjessze ezen területekre.

Örömmel venném, ha tájékoztatnának arról, hogy ezen javaslat elfogadható-e az Önök részéről. Tájékoztatás céljából mellékelten csatolom a bűnözés azon további formáinak felsorolását, melyek ez év elejétől az Europol hatáskörébe tartoznak.

Ezúton is kifejezem reményemet aziránt, hogy az Europol mandátumának jelen kiterjesztése hozzájárul a Magyar Köztársaság és az Europol közötti együttműködés egyre gyümölcsözőbbé tételéhez.

A bűnözés további súlyos formáinak felsorolása

Az Együttműködési Megállapodásban szabályozott bűnözési formákon túlmenően (lásd később), az Europol javasolja a nemzetközi bűnözés következő súlyos formáival történő kiegészítést:

Az élet, a testi épség és a személyi szabadság elleni bűncselekmények:

- emberölés, súlyos testi sértés;

- emberi szervek és szövetek tiltott kereskedelme;

- emberrablás, személyi szabadság korlátozása és túszejtés;

- fajgyűlölet és idegengyűlölet.

A vagyon elleni és közjavak elleni bűncselekmények, beleértve a csalást * :

- szervezett rablás;

- kulturális javak tiltott kereskedelme, beleértve a műkincsek és a képzőművészeti termékek tiltott kereskedelmét;

- csalás;

- zsarolás és hivatali zsarolás;

- utánzás és szerzői jogbitorlás;

- közokirat-hamisítás és az azokkal való kereskedelem;

- számítógépes bűncselekmény;

- korrupció.

Tiltott kereskedelem és környezetkárosítás:

- fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme;

- veszélyeztetett állatfajok tiltott kereskedelme;

- veszélyeztetett növényfajok és fajták tiltott kereskedelme;

- környezet elleni bűncselekmény;

- hormonális anyagok és egyéb növekedést serkentő anyagok tiltott kereskedelme.

Az Europol mandátuma - az Europol Egyezmény 2. Cikke 2. bekezdése alapján - a felsorolt nemzetközi bűncselekmények súlyos formáihoz kapcsolódó pénzmosási tevékenységekre és más kapcsolódó bűncselekményekre is kiterjed.

Az Együttműködési Megállapodás által már szabályozott bűnözési formák:

- a tiltott kábítószer-kereskedelem;

- a nukleáris és radioaktív anyagok illegális kereskedelme;

- az illegális bevándorlók csempészete;

- az emberkereskedelem;

- a gépjárműbűnözés;

- az élet, a testi épség, a személyes szabadság vagy vagyon sérelmére terrorista tevékenység keretében elkövetett vagy valószínűleg elkövetendő bűncselekmények;

- pénz és fizetőeszközök hamisítása.«

A Külügyminisztériumnak van szerencséje tájékoztatni az Európai Rendőrségi Hivatalt, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya egyetért az LA-02-003. számú levél és annak melléklete tartalmával, és kijelenti, hogy az idézett levél és a jelen jegyzék megállapodást hoz létre a Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között, amely akkor lép hatályba, amikor a Magyar Köztársaság értesíti az Európai Rendőrségi Hivatalt, hogy valamennyi, a hatálybalépéshez szükséges jogi követelménynek eleget tett.

A Minisztérium megragadja az alkalmat, hogy az Európai Rendőrségi Hivatalt ezúton is őszinte nagyrabecsüléséről biztosítsa.”

3. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az Európai Rendőrségi Hivatal mandátumának további módosításáról szóló - a Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodás 3. Cikk 1. bekezdésében megjelölt bűncselekmények körének bővítését jelentő - nyilatkozatot a Magyar Köztársaság nevében az Együttműködési Megállapodás 3. Cikk 3. bekezdése alapján megtegye, amennyiben a módosítás megfelel a magyar jogszabályoknak. A Kormány köteles haladéktalanul megtenni a módosítás törvénnyel történő kihirdetéséhez szükséges intézkedéseket.

4. § A 2. § szerinti Megállapodásban és a Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodásban felsorolt bűncselekményeknek a magyar büntető jogszabályok alapján megfelelő bűncselekményeket a törvény melléklete tartalmazza.

5. § (1) E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2002. év július hó 23. napjától kell alkalmazni.

(2) A törvény végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.

(3) Felhatalmazást kap a belügyminiszter, hogy egységes szerkezetben közzétegye a 2001. évi LXXXIX. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodást és e törvény 2. §-ában kihirdetett, jegyzékváltással létrejött Megállapodást.

Melléklet a 2002. évi XXXI. törvényhez

A Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodásban, valamint az annak módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodásban foglalt bűncselekményekről

A Magyar Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal között Budapesten, 2001. október 4-én aláírt Együttműködési Megállapodásban, valamint az annak módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodásban foglalt bűncselekmények a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény értelmében az alábbi bűncselekményeknek felelnek meg:

- Visszaélés kábítószerrel (282. §);

- Visszaélés radioaktív anyaggal (264. §); emberkereskedelem (175/B. §); embercsempészet (218. §);

- Lopás (316. §); orgazdaság (326. §);

- Pénzhamisítás (304. §); pénzmosás (303. §);

- Emberölés (166. §); testi sértés (170. §); emberi test tiltott felhasználása (173/I. §);

- Emberrablás (175/A. §); személyi szabadság megsértése (175. §); terrorcselekmény (261. §);

- Apartheid (157. §); nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagjai elleni erőszak (174/B. §); közösség elleni izgatás (269. §);

- Rablás (321. §); visszaélés kulturális javakkal (216/B. §);

- Csalás (318. §);

- Zsarolás (323. §); vesztegetés (250. §); vesztegetés nemzetközi kapcsolatban (258/B. §);

- Szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése (329/B. §); bitorlás (329. §); iparjogvédelmi jogok megsértése (329/D. §);

- Közokirat-hamisítás (274. §);

- Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény (300/C. §); számítástechnikai rendszer védelmét biztosító intézkedés kijátszása (300/E. §);

- Visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (263/A. §); fegyvercsempészet (263/B. §);

- Visszaélés robbanóanyaggal vagy robbanószerrel (263. §);

- Visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkel (279. §);

- Környezetkárosítás (280. §);

- Természetkárosítás (281. §).