Törvények és OGY határozatok

Az oldalon a joganyagok közlönyállapota érhető el. Egységes szerkezetű, naprakész szöveget az új Jogtáron talál.
Időállapot: közlönyállapot (2005.XII.28.)

Tartalomjegyzék

2005. évi CLXXIV. törvény

a fiatalok életkezdési támogatásáról * 

A magyar nemzet jövője, a hátrányos helyzetűek esélyeinek növelése iránti felelősségtől indíttatva, a fiatalok önálló életkezdésének anyagi megalapozása céljából az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

A törvény hatálya

1. § (1) E törvény alapján meghatározott feltételekkel a 2005. december 31. napja után született gyermeket önálló életkezdéséhez életkezdési támogatás illeti meg.

(2) E törvény személyi hatálya a 2. §-ban, illetőleg az 5. § (1) bekezdésében említett személyekre, tárgyi hatálya a gyermek 18. életévének betöltése napjáig a Start-számlára terjed ki.

(3) Az életkezdési támogatással kapcsolatos ellenőrzési feladatok - az összegét meghatározó állami támogatás, valamint az adómentesség összefüggésében - az állami adóhatóság hatáskörébe tartoznak.

Fogalmak

2. § E törvény alkalmazásában

1. életkezdési támogatás: a gyermeket 18. életévének betöltése napján e törvény alapján a Magyar Köztársaság törvényes fizetőeszközében megillető összeg;

2. fiatal felnőtt: a 18. életévének betöltése napját követően a 3. pontban említett személy;

3. gyermek: a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár a 18. életévének betöltése napjáig;

4. kiutaló: a Magyar Államkincstár;

5. Start-számla: a számlavezető által a gyermek nevén vezetett értékpapírszámla, értékpapír-letéti számla, ügyfélszámla, illetőleg bankszámla;

6. számlavezető: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben (a továbbiakban: Hpt.) meghatározott hitelintézet, valamint a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben (a továbbiakban: Tpt.) meghatározott befektetési szolgáltató, amely a Magyar Államkincstárral Start-számla vezetés vállalására szerződést kötött;

7. szülő: a gyermeknek az a családi pótlékra jogosult szülője vagy más törvényes képviselője, akinek a családi pótlékot folyósítják;

8. utalási összeg: a kiutaló által a gyermek javára a Start-számlát vezető számlevezetőhöz e törvény alapján utalt összeg.

Start-számla

3. § (1) A Start-számla

a) vezetés vállalására vonatkozó szerződést a kiutaló azzal a számlavezetővel köt, amely az e törvényben, és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban előírt feltételeket elfogadja;

b) megnyitására vonatkozó megállapodás kizárólag írásban köthető.

(2) Start-számlát a számlavezető az 1. § (1) bekezdése szerinti jogosultság születési anyakönyvi kivonattal történő igazolása alapján vagy a Start-számla követelés 7. § (3) bekezdése szerint történő áthelyezésekor a számlavezető e törvény szerinti kötelezettségeinek teljesítése - így különösen a kincstári számlán lévő követelés áthelyezése, az állami támogatás igénylése - céljából, a gyermek adóazonosító jelének és/vagy természetes azonosítóinak rögzítésével, a választott befektetési forma szerint nyit.

(3) Start-számla megnyitásának feltétele

a) a szülő hozzájárulása a gyermek (2) bekezdésben említett adatainak a számlavezető által az e törvényben foglalt jogosultságok és kötelezettségek érvényesítése - így különösen utalási összegek áthelyezése, állami támogatás igénylése - céljából történő kezeléséhez;

b) a 6. § (2) bekezdése szerinti esetben a szülő által adott felhatalmazás a számlavezető részére állami támogatás igénylésére.

(4) A gyermek egyidejűleg csak egy számlavezetőnél rendelkezhet Start-számlával.

(5) A számlavezetőre, a számlavezető által végzett szolgáltatásokra a Tpt., illetőleg a Hpt. rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(6) A „Start-számla” elnevezést, e fogalom jelzős alakját, továbbá rokon értelmű vagy idegen nyelvű megfelelőjét csak az e törvény szerinti feltételeknek megfelelő számlavezető használhatja az életkezdési támogatás kezelésére az e törvény szerinti feltételek és befektetési szabályok szerint.

Az életkezdési támogatás mértéke

4. § (1) Az életkezdési támogatás a fiatal felnőttet az utalási összegek alapján - a 6. § és a 7. § rendelkezéseit is figyelembe véve - illeti meg.

(2) Az utalási összeg

a) a gyermek születésének évében (első utalási összeg), továbbá

b) a gyermek születésének évét követő hetedik évben (második utalási összeg) és a gyermek születésének évét követő tizennegyedik évben (harmadik utalási összeg) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek esetében, valamint az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek esetében

jár.

(3) A (2) bekezdés szerinti utalási összegeket - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - az éves költségvetési törvény határozza meg.

(4) Ha a gyermek a 2006. évben született, az első utalási összeg 40 ezer forint, a második és a harmadik utalási összeg 42-42 ezer forint.

Az életkezdési támogatásra való jogosultság érvényesítése

5. § (1) Az életkezdési támogatásra való jogosultság érvényesítéséhez - kormányrendeletben meghatározott módon és rendszerességgel -

a) a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala

aa) a gyermek adóazonosító jelének megállapítása céljából az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben előírt adatokról az állami adóhatóság részére,

ab) a kiutaló e törvény szerinti kötelezettségeinek teljesítése - így különösen a kincstári számlán lévő követelés áthelyezése, az állami támogatás kiutalása - céljából szükséges adatokról a kiutaló részére adatot szolgáltat;

b) az állami adóhatóság a gyermek adóazonosító jelét és természetes azonosító adatait a kiutaló részére megküldi, továbbá az adóigazolványt a szülő kérésére kiállítja és kiadja.

(2) A kiutaló az (1) bekezdés b) pontja szerint kapott adatok alapján 8 munkanapon belül a gyermek nevén az életkezdési támogatás nyilvántartására szolgáló kincstári számlát (a továbbiakban: kincstári számla) nyit, amelyen az első utalási összeget, valamint a gyermek jogosultsága esetén - ha Start-számlával nem rendelkezik - a második és a harmadik utalási összeget nyilvántartja mindaddig, amíg a szülő vagy a szülő egyetértő nyilatkozata alapján - 16. életévének betöltését követően - a gyermek azt Start-számlára nem helyezi vagy ameddig a (7) bekezdés szerinti jogosultsággal a jogosult nem él.

(3) A kincstári számlán nyilvántartott követelés Start-számla megnyitásával és a befektetési lehetőség kiválasztásával helyezhető át a választott számlavezetőhöz.

(4) A (3) bekezdés szerinti esetben a számlavezető

a) a Start-számla megnyitását megelőzően tájékoztatást ad a befektetési lehetőségekről,

b) a szülő vagy a szülő egyetértő nyilatkozatával - 16. életévének betöltését követően - a gyermek döntése szerint - a befektetésre vonatkozó választást is figyelembe véve - a Start-számlát haladéktalanul megnyitja,

c) Start-számla megnyitásáról, valamint a kincstári számlán nyilvántartott követelés áthelyezéséhez szükséges egyéb adatokról a kiutalót havonta értesíti.

(5) A kincstári számlán nyilvántartott összeget a kiutaló az értesítés kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül utalja a számlavezetőhöz.

(6) Ha a gyermek Start-számlával rendelkezik, a második és a harmadik utalási összeget a kiutaló a gyermek jogosultsága esetén annak igazolásától számított 8 munkanapon belül - felróható késedelem esetén az utalás összege után napi 3,5 ezrelék késedelmi kamattal növelten - utalja a számlavezetőhöz.

(7) Az életkezdési támogatás kifizetését Start-számlán vagy ennek hiányában a kincstári számlán nyilvántartott követelés alapján

a) a fiatal felnőtt 18. életévének betöltése napjától,

b) a gyermek, illetőleg a fiatal felnőtt halála esetén az örökös a hagyatéki határozat jogerőre emelkedését követően

kérheti.

(8) A fiatal felnőtt az életkezdési támogatást a következő célokra fordíthatja:

a) tanulmányok;

b) lakhatás;

c) pályakezdés;

d) gyermekvállalás feltételeinek megteremtése;

e) jogszabályban meghatározott más cél.

Befizetés Start-számlára

6. § (1) A Start-számla követelés - utoljára a gyermek 18. születésnapjának betöltéséig - kiegészíthető

a) természetes személy által történő befizetéssel évenként több ilyen befizető esetén is legfeljebb együttesen évi 120 ezer forint összeggel;

b) az a) pont szerinti befizetéstől függetlenül települési önkormányzat által a rendeletében meghatározott feltételekkel történő befizetéssel

azzal, hogy az a) pont szerinti összeget meghaladó, valamint a gyermek külföldi letelepedésének időszakában történő befizetés Start-számlán nem írható jóvá, azt a számlavezető a befizetőnek visszautalja, továbbá azzal, hogy az önkormányzati rendelet az életkezdési támogatás felhasználására vonatkozó korlátozást csak az önkormányzat által befizetett összeg(ek) mértékéig tartalmazhat.

(2) Állami támogatás illeti meg

a) az (1) bekezdés a) pontja alapján történő befizetés esetén a befizetés évében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket a naptári évben befizetett összeg 20 százalékának megfelelő, de legfeljebb évi 12 ezer forint összegben;

b) az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermeket az (1) bekezdés a) pontja szerinti befizetéstől függetlenül évi 12 ezer forint összegben;

c) az a)-b) pontban nem említett gyermeket az (1) bekezdés a) pontja szerinti befizetés esetén a naptári évben befizetett összeg 10 százalékának megfelelő, de legfeljebb 6 ezer forint összegben.

(3) Az állami támogatást a gyermek javára a Start-számláját vezető számlavezető a naptári évet követő január 31-éig igényli a kiutalónál.

(4) Az állami támogatást a kiutaló az igénylés kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül a számlavezetőhöz utalja

a) a (2) bekezdés c) pontja szerint, vagy

b) a (2) bekezdés a)-b) pontja szerint, ha a gyermeknek a rendelkezésekben meghatározott magasabb összegű állami támogatásra való jogosultsága igazolása céljából az (5) bekezdésben említett iratot a számlavezető az igényléshez csatolta.

(5) A (4) bekezdés b) pontjában említett jogosultság igazolására a (2) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott feltétel tényét rögzítő - a pénzügyminiszter rendeletében meghatározott tartalommal és formában kiállított - irat szolgál, amelyet a szülő vagy a szülő egyetértő nyilatkozata alapján - 16. életévének betöltését követően - a gyermek a számlavezető írásbeli megkeresése alapján a naptári év december 15-éig juttat el a számlavezetőhöz.

(6) A (3)-(4) bekezdésben meghatározott határidő(k) felróható elmulasztása esetén a számlavezető, illetőleg a kiutaló a támogatás összege után napi 3,5 ezrelék késedelmi kamatot fizet a Start-számla javára.

A kincstári számlán nyilvántartott, illetőleg a Start-számla követelés kezelése

7. § (1) A kiutaló a gyermek nevén nyitott kincstári számlán nyilvántartott követelés után évenként az ötéves állampapír hozamával egyező mértékű kamatot, továbbá az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek esetében évi 12 ezer forint állami támogatást ír jóvá.

(2) Start-számla követelés kezelésére bankbetét vagy a Tpt. szerint nyilvánosan forgalomba hozott állampapír, tőke- vagy hozamgarantált befektetési jegy választható.

(3) Az 5. § (3) bekezdése alapján tett választásától függetlenül a szülő vagy a szülő egyetértő nyilatkozata alapján - 16. életévének betöltését követően - a gyermek bármikor jogosult a Start-számlán nyilvántartott követelésre vonatkozóan a (2) bekezdés szerinti megtakarítási, illetőleg befektetési lehetőségek között a Start-számla állományát vagy annak egyes elemeit átcsoportosítani, illetve magát a teljes állományt más számlavezetőnél nyitott Start-számlára áthelyezni. Amennyiben az áthelyezés betétgyűjtésre nem jogosult számlavezetőnél megnyitott Start-számlára történik, dönteni kell arról, hogy az áthelyezéssel felmondott bankbetét összege milyen más, a (2) bekezdés szerinti befektetési formába kerüljön.

(4) A Start-számlával rendelkező gyermek javára átutalt, befizetett összegeket, fizetett késedelmi kamatokat, továbbá a (2) bekezdés szerinti választás alapján elért kamatokat, hozamokat - a (7) bekezdésben meghatározott díj fedezetének visszatartásával - a számlavezető a gyermek javára haladéktalanul a Start-számla megállapodásban meghatározott befektetési formába fekteti mindaddig, amíg a szülő vagy a gyermek a (3) bekezdésében foglalt jogosultságával nem él.

(5) A (3) bekezdés alapján történő áthelyezés esetén

a) a választott új számlavezető az áthelyezés kezdeményezőjének az új Start-számla megnyitására vonatkozó szándéknyilatkozata és a befektetési lehetőség kiválasztása alapján az áthelyezéshez szükséges adatokat tartalmazó ígérvényt ad;

b) a korábbi számlavezető az ígérvény alapján a nála vezetett Start-számlát megszünteti, és annak állományát haladéktalanul - felróható késedelem esetén napi 3,5 ezrelék késedelmi kamattal növelten - a választott új számlavezetőhöz áthelyezi;

c) az új számlavezető - a befektetésre vonatkozó választást is figyelembe véve - a Start-számlát haladéktalanul megnyitja és erről a kiutalót tájékoztatja.

(6) A fiatal felnőtt 18. életéve betöltésének napját, illetőleg a gyermek halála esetén elhunytának napját követően

a) a gyermek nevén nyitott kincstári számlán nyilvántartott követelés után a kamatjóváírás megszűnik;

b) a Start-számla követelésre az általános jogszabályi rendelkezések - ideértve különösen a Hpt. és a Tpt. rendelkezéseit - az irányadóak.

(7) Start-számlával összefüggésben felmerülő költségek miatt (megbízási díj, számlavezetési díj, jutalék stb. címen) a számlavezető évenként gyermekenként a Start-számla éves átlagos állománya legfeljebb 1 százalékának megfelelő díjat számíthat fel. E rendelkezést a gyermek 18. életéve betöltésének, illetőleg a gyermek halála esetén elhunytának napjáig kell alkalmazni.

Az életkezdési támogatás védelme

8. § (1) A kincstári számlán nyilvántartott követelés, illetőleg Start-számla követelés az 5. § (7) bekezdésében meghatározott időpontig nem fizethető ki, nem fogadható el hitel (kölcsön) fedezetéül, pénzeszközei, befektetései nem vonhatók végrehajtás alá. Az ezzel ellentétes jognyilatkozat, cselekmény semmis.

(2) Start-számlával kapcsolatban a befektetővédelmi, csőd- és felszámolási ügyekben a Hpt., a Tpt., valamint a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény rendelkezései az irányadóak.

Vegyes rendelkezések

9. § (1) Mentes mindennemű adó, járulék és illeték alól

a) a Start-számlával rendelkező gyermeknek a javára átutalt, befizetett összegből, késedelmi kamatból, továbbá a 7. § (2) bekezdése szerinti választás alapján elért kamatból, hozamból származó bevétele;

b) az 5. § (7) bekezdésében meghatározott időpontot követően is a fiatal felnőttnek az életkezdési támogatás kincstári számlán nyilvántartott összege, illetőleg a Start-számla követelés alapján az említett időpontra vonatkozóan meghatározott összegéből származó bevétele.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően, az ott meghatározott összegnek a 6. § (1) bekezdésében foglaltak alapján befizetett összeget meghaladó része a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerint egyéb jövedelem, ha az életkezdési támogatás jogosultja nem magyar állampolgár és/vagy nem rendelkezik a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel.

(3) A kiutaló és a Start-számlát kezelő számlavezető - az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény elévülésre vonatkozó rendelkezéseit is figyelembe véve - jogosult az életkezdési támogatással összefüggő adatok jogszabályoknak megfelelő kezelésére.

Záró rendelkezések

10. § (1) Ez a törvény 2006. január 1-jén lép hatályba.

(2) Felhatalmazást kap

a) a Kormány, hogy rendeletben szabályozza az e törvény hatálya alá tartozó személyekre vonatkozóan az adatszolgáltatás, a tájékoztatás, a nyilvántartás eljárási rendjét, valamint az életkezdési támogatással kapcsolatos utalások végrehajtási szabályait;

b) a pénzügyminiszter, hogy rendeletet adjon ki a 6. § (5) bekezdés szerinti irat egységes tartalmi és formai követelményeiről.

(3) Nem lép hatályba a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló 2005. évi CXXVI. törvény 28. §-ának (12) bekezdése, valamint 17. §-ával megállapított a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 20. §-a (2) bekezdésének második mondata.



A complex.hu oldal teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. - Copyright Wolters Kluwer Kft. 2017. Minden jog fenntartva!