Időállapot: közlönyállapot (2006.II.16.)

2006. évi XVI. törvény

a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény módosításának kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény 2005. június 23. napjától hatályos I., II. és III. Függelékét e törvénnyel hirdeti ki.

2. § Az I., II. és III. Függelék hivatalos magyar nyelvű fordítása, valamint hiteles angol nyelvű szövege a következő:

I., II. és III. Függelék

A 2005. június 23-i helyzet szerint

Értelmezés

1. A Függelékekben szereplő fajokra utalás történik:

a) a fajok nevével; vagy

b) mint egy magasabb taxonban vagy annak egy kiemelt részében foglalt valamennyi fajra.

2. Az „spp.” rövidítés használatos egy magasabb taxon valamennyi fajának jelölésére.

3. A fajnál magasabb taxonokra történő utalás célja csupán tájékoztatás vagy osztályozás.

4. A növények esetében a következő rövidítések használatosak a fajnál alacsonyabb taxonoknál:

a) az „ssp.” rövidítés az alfajt,

b) a „var(s)” rövidítés a változato(ka)t.

5. Mivel az I. Függelékbe tartozó növényfajok, illetve magasabb taxonok egyike sincs azzal a magyarázattal ellátva, miszerint hibridjeikre vonatkozóan az Egyezmény III. Cikkének előírásai az irányadók, ezen fajok, illetve taxonok mesterségesen létrehozott hibridjeinek kereskedelméhez a mesterséges szaporítást igazoló bizonylat szükséges. A hibridektől származó mag, pollen (beleértve a pollíniumot is), a vágott virág, valamint a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon lévő magonc- vagy szövettenyészetek nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá.

6. A III. Függelékben szereplő fajok nevét követően zárójelben megadott országok neve azon Részes Feleké, amelyek az adott fajt a III. Függelékre felvették.

7. Az Egyezmény I. Cikke b) pontjának (iii) alpontja értelmében, II. vagy III. Függelékben szereplő faj vagy magasabb taxon neve mellé tett (#) jel és az azt követő szám a részek és származékok azon speciális csoportjait jelöli a következőképpen, melyekre az Egyezmény előírásait alkalmazni kell:

#1 valamennyi rész és a származék, kivéve:

a) a mag, a spóra és a pollen (beleértve a pollíniumot);

b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek; és

c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág;

#2 valamennyi rész és a származék, kivéve:

a) a mag és a pollen;

b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek;

c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág; és

d) a kivont vegyületek és a gyógyászati végtermékek;

#3 a teljes és szeletelt gyökér, valamint a gyökérdarab, kivéve a feldolgozott részeket és származékokat, mint a por, a tabletta, a kivonat, a tonik, a tea és az édesség;

#4 valamennyi rész és a származék, kivéve:

a) a mag, kivéve a Mexikóból származó mexikói kaktuszok magjait, és a pollen;

b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek;

c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág;

d) a betelepített vagy mesterségesen szaporított növények termése, része és származéka; és

e) az Opuntia genus Opuntia subgenusába tartozó betelepített vagy mesterségesen szaporított növények hajtása, része és származéka;

#5 a rönk, a fűrészfa és a fűrészlap;

#6 a rönk, a fűrészfa, a fűrészlap és a furnérlemez;

#7 a rönk, a fanyesedék és a feldolgozatlan zúzalék;

#8 valamennyi rész és a származék, kivéve:

a) a mag és a pollen (beleértve a pollíniumot);

b) a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncok vagy szövettenyészetek;

c) a mesterségesen szaporított növényekről származó vágott virág; és

d) a Vanilla genusba tartozó mesterségesen szaporított növények termése, része és származéka;

#9 valamennyi rész és a származék, kivéve azokat, melyeken az alábbi címke található: „Készült ellenőrzött begyűjtés és előállítás során nyert Hoodia spp. anyagából, a botswanai/namíbiai/dél-afrikai CITES igazgatási hatóságokkal való együttműködés keretében a BW/NA/ZA xxxxxx számú megállapodás szerint”;

#10 valamennyi rész és származék, kivéve:

a) a mag és a pollen; valamint

b) a gyógyászati végtermékek.

I. Függelék II. Függelék III. Függelék MAGYAR NÉV
FAUNA CHORDATA
MAMMALIA
MONOTREMATA
Tachyglossidae Zaglossus spp. Hosszúcsőrű hangyászsünök
DASYUROMORPHIA
Dasyuridae Sminthopsis longicaudata Hosszúfarkú erszényescickány
Sminthopsis psammophila Homoki erszényescickány
Thylacinidae Thylacinus cynocephalus (Valószínűleg kipusztult.) Erszényesfarkas
PERAMELEMORPHIA
Peramelidae Chaeropus ecaudatus (Valószínűleg kipusztult.) Hosszúlábú bandikut
Macrotis lagotis Közönséges erszényesnyúl
Macrotis leucura Fehérfarkú erszényesnyúl
Perameles bougainville Nyugati bandikut
DIPROTODONTIA
Phalangeridae Phalanger orientalis Szürke kuszkusz
Spilocuscus maculatus Foltos kuszkusz
Vombatidae Lasiorhinus krefftii Északi vombat
Macropodidae Dendrolagus inustus Szürke kúszókenguru
Dendrolagus ursinus Fekete kúszókenguru
Lagorchestes hirsutus Vörhenyes nyúlkenguru
Lagostrophus fasciatus Keresztsávos nyúlkenguru
Onychogalea fraenata Kantáros karmoskenguru
Onychogalea lunata Holdas karmoskenguru
Potoroidae Bettongia spp. Patkánykenguruk
Caloprymnus campestris (Valószínűleg kipusztult.) Csupaszmellű patkánykenguru
SCANDENTIA
Tupaiidae Tupaiidae spp. Mókuscickányfélék
CHIROPTERA
Phyllostomidae Platyrrhinus lineatus (Uruguay) Csíkoshátú gyümölcsdenevér
Pteropodidae Acerodon spp. (Az I. Függelékben szereplő fajok kivételével.) Repülőrókák
Acerodon jubatus Fülöp-szigeteki repülőróka
Acerodon lucifer (Valószínűleg kipusztult.) Palawan-repülőróka
Pteropus spp. (Az I. Függelékben szereplő fajok kivételével.) Repülőrókák
Pteropus insularis Caroline-repülőróka
Pteropus mariannus Mariana-repülőróka
Pteropus molossinus Aranyfejű repülőróka
Pteropus phaeocephalus Mortlock-repülőróka
Pteropus pilosus Palau-repülőróka
Pteropus samoensis Samoa-repülőróka
Pteropus tonganus Tonga-repülőróka
PRIMATES PRIMATES spp. (Az I. Függelékben szereplő fajok kivételével.) FŐEMLŐSÖK
Lemuridae Lemuridae spp. Makifélék
Megaladapidae Megaladapidae spp. Fürgemakifélék
Cheirogaleidae Cheirogaleidae spp. Törpemakifélék
Indridae Indridae spp. Indrifélék
Daubentoniidae Daubentonia madagascariensis Véznaujjú maki
Callithricidae Callimico goeldii Ugró tamarin
Callithrix aurita Fehérpamacsos selyemmajom
Callithrix flaviceps Sárgafejű selyemmajom
Leontopithecus spp. Oroszlánmajmok
Saguinus bicolor Csupaszpofájú tamarin
Saguinus geoffroyi Geoffroy-tamarin
Saguinus leucopus Fehérkezű tamarin
Saguinus oedipus Gyapjasfejű tamarin
Cebidae Alouatta coibensis Coiba-bőgőmajom
Alouatta palliata Mellényes bőgőmajom
Alouatta pigra Mexikói bőgőmajom
Ateles geoffroyi frontatus Ékes pókmajom alfaja
Ateles geoffroyi panamensis Ékes pókmajom alfaja
Brachyteles arachnoides Gyapjas pókmajom
Cacajao spp. Uakarik
Chiropotes albinasus Fehérorrú sátánmajom
Lagothrix flavicauda Sárgafarkú gyapjasmajom
Saimiri oerstedii Vöröshátú mókusmajom
Cercopithecidae Cercocebus galeritus galeritus Kalapos mangábé törzsalakja
Cercopithecus diana Diána-cerkóf
Macaca silenus Oroszlánfejű makákó
Mandrillus leucophaeus Drill
Mandrillus sphinx Mandrill
Nasalis concolor Mentawai nagyorrúmajom
Nasalis larvatus Borneói nagyorrúmajom
Presbytis potenziani Mentawai langur
Procolobus pennantii kirkii Kirk keleti kolobusz
Procolobus rufomitratus Tana-kolobusz
Pygathrix spp. Piszeorrú majmok
Semnopithecus entellus Hulmán langur
Trachypithecus geei Arany langur
Trachypithecus pileatus Sapkás langur
Hylobatidae Hylobatidae spp. Gibbonfélék
Hominidae Gorilla gorilla Gorilla
Pan spp. Csimpánzok
Pongo pygmaeus Orangután
XENARTHRA
Myrmecophagidae Myrmecophaga tridactyla Sörényes hangyász
Tamandua mexicana (Guatemala) Északi hangyász
Bradypodidae Bradypus variegatus Füstös háromujjú-lajhár
Megalonychidae Choloepus hoffmanni (Costa Rica) Hoffmann-kétujjú-lajhár
Dasypodidae Cabassous centralis (Costa Rica) Északi csupaszfarkú-tatu
Cabassous tatouay (Uruguay) Nagy csupaszfarkú-tatu
Chaetophractus nationi (A megállapított éves export kvóta nulla. A faj minden példányát az I. Függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.) Bolíviai szőröstatu
Priodontes maximus Óriástatu
PHOLIDOTA
Manidae Manis spp. [A ceyloni tobzoska (Manis crassicaudata), a hátsó-indiai tobzoska (Manis javanica) és a bengáli tobzoska
(Manis pentadactyla) vadon befogott és elsődlegesen kereskedelmi célból forgalomba kerülő példányaira exportengedély nem adható.]
Tobzoskák
LAGOMORPHA
Leporidae Caprolagus hispidus Sörtés nyúl
Romerolagus diazi Mexikói nyúl
RODENTIA
Sciuridae Cynomys mexicanus Mexikói prérikutya
Epixerus ebii
(Ghána)
Temminck-óriásmókus
Marmota caudata
(India)
Hosszúfarkú mormota
Marmota himalayana
(India)
Himalájai mormota
Ratufa spp. Királymókusok
Sciurus deppei
(Costa Rica)
Deppe-erdeimókus
Anomaluridae Anomalurus beecrofti
(Ghána)
Vöröshasú pikkelyesmókus
Anomalurus derbianus
(Ghána)
Derby-pikkelyesmókus
Anomalurus pelii
(Ghána)
Pel-pikkelyesmókus
Idiurus macrotis
(Ghána)
Nagyfülű pikkelyesmókus
Muridae Leporillus conditor Nagy rőzsepatkány
Pseudomys praeconis Dűnelakó ausztrálegér
Xeromys myoides Ausztrál mocsáripatkány
Zyzomys pedunculatus Ausztrál szirtipatkány
Hystricidae Hystrix cristata
(Ghána)
Tarajos sül
Erethizontidae Sphiggurus mexicanus
(Honduras)
Mexikói kúszósül
Sphiggurus spinosus
(Uruguay)
Tüskés kúszósül
Agoutidae Agouti paca
(Honduras)
Pettyes paka
Dasyproctidae Dasyprocta punctata
(Honduras)
Közép-amerikai aguti
Chinchillidae Chinchilla spp.
(A háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az Egyezmény előírásai.)
Csincsillák
CETACEA CETACEA spp.
[Az I. Függelékben szereplő fajok kivételével. A palackorrú delfin (Tursiops truncatus) fekete-tengeri populációjából származó vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott élő egyedekre megállapított éves export kvóta nulla.]
CETEK
Platanistidae Lipotes vexillifer Kínai folyamidelfin
Platanista spp. Ázsiai folyamidelfinek
Ziphiidae Berardius spp. Óriáscsőröscetek
Hyperoodon spp. Kacsafejű-csőröscetek
Physeteridae Physeter catodon Nagy ámbráscet
Delphinidae Orcaella brevirostris Kúposfejű delfin
Sotalia spp. Partidelfinek
Sousa spp. Púposdelfinek
Phocoenidae Neophocaena phocaenoides Rücskösfarkú disznódelfin
Phocoena sinus Kaliforniai disznódelfin
Eschrichtiidae Eschrichtius robustus Szürkebálna
Balaenopteridae Balaenoptera acutorostrata
(Kivéve Nyugat-Grönland populációját, mely a II. Függelékbe tartozik.)
Közönséges csukabálna
Balaenoptera bonaerensis Déli csukabálna
Balaenoptera borealis Tőkebálna
Balaenoptera edeni Trópusi bálna
Balaenoptera musculus Óriásbálna
Balaenoptera physalus Közönséges barázdásbálna
Megaptera novaeangliae Hosszúszárnyú bálna
Balaenidae Balaena mysticetus Grönlandi bálna
Eubalanea spp. Valódi simabálnák
Neobalaneidae Caperea marginata Törpebálna
CARNIVORA
Canidae Canis aureus (India) Aranysakál
Canis lupus
(Csak Bhutan, India, Nepál és Pakisztán populációi, minden más populáció a II. Függelékbe tartozik.)
Canis lupus
(Kivéve Bhután, India, Nepál és Pakisztán populációit, melyek az I. Függelékbe tartoznak.)
Szürke farkas
Cerdocyon thous Közönséges pamparóka
Chrysocyon brachyurus Sörényesfarkas
Cuon alpinus Vadkutya
Pseudalopex culpaeus Culpeo pamparóka
Pseudalopex griseus Argentin pamparóka
Pseudalopex gymnocercus Igazi pamparóka
Speothos venaticus Erdeikutya
Vulpes bengalensis
(India)
Indiai róka
Vulpes cana Afgán róka
Vulpes vulpes griffithi
(India)
Vörös róka alfaja
Vulpes vulpes montana
(India)
Vörös róka alfaja
Vulpes vulpes pusilla
(India)
Vörös róka alfaja
Vulpes zerda Sivatagi róka
Ursidae Ursidae spp.
(Az I. Függelékben szereplő fajok kivételével.)
Medvefélék
Ailuropoda melanoleuca Óriáspanda
Ailurus fulgens Kis panda
Helarctos malayanus Maláj medve
Melursus ursinus Ajakos medve
Tremarctos ornatus Pápaszemes medve
Ursus arctos
(Csak Bhutan, Kína, Mexikó és Mongólia populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik.)
Barna medve
Ursus arctos isabellinus Himalájai barna medve
Ursus thibetanus Örvös medve
Procyonidae Bassaricyon gabbii
(Costa Rica)
Ecsetfarkú nyestmedve
Bassariscus sumichrasti
(Costa Rica)
Közép-amerikai macskanyérc
Nasua narica
(Honduras)
Fehérorrú koati
Nasua nasua solitaria
(Uruguay)
Vörösorrú koati alfaja
Potos flavus
(Honduras)
Farksodró
Mustelidae
Lutrinae Lutrinae spp.
(Az I. Függelékben szereplő fajok kivételével.)
Vidraformák
Aonyx congicus
(Csak Kamerun és Nigéria populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik.)
Kongói tömpeujjúvidra
Enhydra lutris nereis Tengeri vidra
Lontra felina Parti vidra
Lontra longicaudis Hosszúfarkú vidra
Lontra provocax Déli vidra
Lutra lutra Közönséges vidra
Pteronura brasiliensis Óriásvidra
Mellivorinae Mellivora capensis
(Botswana, Ghána)
Méhészborz
Mephitinae Conepatus humboldtii Patagóniai bűzösborz
Mustelinae Eira barbara
(Honduras)
Taira
Galictis vittata
(Costa Rica)
Nagy grizon
Martes flavigula
(India)
Sárgatorkú nyest
Martes foina intermedia
(India)
Nyest alfaja
Martes gwatkinsii
(India)
Gwatkins-nyest
Mustela altaica
(India)
Hegyi görény
Mustela erminea ferghanae
(India)
Hermelin alfaja
Mustela kathiah
(India)
Sárgahasú menyét
Mustela nigripes Feketelábú görény
Mustela sibirica
(India)
Szibériai görény
Viverridae Arctictis binturong
(India)
Binturong
Civettictis civetta
(Botswana)
Afrikai cibetmacska
Cryptoprocta ferox Fossza
Cynogale bennettii Vidracibet
Eupleres goudotii Falanuk
Fossa fossana Madagaszkári cibetmacska
Hemigalus derbyanus Sávos pálmasodró
Paguma larvata
(India)
Álcás pálmasodró
Paradoxurus hermaphroditus
(India)
Közönséges pálmasodró
Paradoxurus jerdoni
(India)
Jerdon-pálmasodró
Prionodon linsang Sávos tigrispetymeg
Prionodon pardicolor Foltos tigrispetymeg
Viverra civettina
(India)
Malabári cibetmacska
Viverra zibetha
(India)
Indiai cibetmacska
Viverricula indica
(India)
Kis cibetmacska
Herpestidae Herpestes brachyurus
fuscus
(India)
Rövidfarkú mongúz alfaja
Herpestes edwardsii
(India)
Szürke mongúz
Herpestes javanicus
auropunctatus
(India)
Jávai mongúz alfaja
Herpestes smithii
(India)
Smith-mongúz
Herpestes urva
(India)
Rákász mongúz
Herpestes vitticollis
(India)
Csíkosnyakú mongúz
Hyaenidae Proteles cristatus
(Botswana)
Cibethiéna
Felidae Felidae spp.
(Az I. Függelékben szereplő fajok kivételével. A háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az Egyezmény előírásai.)
Macskafélék
Acinonyx jubatus
(Élő egyedekre, valamint vadászati trófeákra az éves export kvóták a következők szerint vannak megállapítva:
Botswana: 5
Namíbia: 150 Zimbabwe: 50.
Ezen példányokkal folytatott kereskedelmet az Egyezmény III. Cikkének előírásai szerint kell szabályozni.)
Gepárd
Caracal caracal
(Csak Ázsia populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik.)
Sivatagi macska
Catopuma temminckii Temminck-macska
Felis nigripes Feketelábú macska
Herpailurus yaguarondi
(Csak Észak- és Közép-Amerika populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik.)
Jaguarundi macska
Leopardus pardalis Ocelot
Leopardus tigrinus Tigrismacska
Leopardus wiedii Hosszúfarkú macska
Lynx pardinus Párduchiúz
Neofelis nebulosa Ködfoltos párduc
Oncifelis geoffroyi Geoffroy-macska
Oreailurus jacobita Andesi macska
Panthera leo persica Ázsiai oroszlán
Panthera onca Jaguár
Panthera pardus Leopárd
Panthera tigris Tigris
Pardofelis marmorata Márványfoltos macska
Prionailurus bengalensis bengalensis
(Csak Bangladesh, India és Thaiföld populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik.)
Bengál törpemacska
Prionailurus planiceps Laposfejű macska
Prionailurus rubiginosus
(Csak India populációja, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik.)
Rozsdás macska
Puma concolor coryi Floridai puma
Puma concolor costaricensis Costa-Ricai puma
Puma concolor cougar Keleti puma
Uncia uncia Hópárduc
Otariidae Arctocephalus spp.
(Az I. Függelékben szereplő faj kivételével.)
Medvefókák
Arctocephalus townsendi Guadalupe-medvefóka
Odobenidae Odobenus rosmarus
(Kanada)
Rozmár
Phocidae Mirounga leonina Déli elefántfóka
Monachus spp. Barátfókák
PROBOSCIDEA
Elephantidae Elephas maximus Ázsiai elefánt
Loxodonta africana
(Kivéve Botswana, Namíbia, Dél-afrikai Köztársaság és Zimbabwe populációit, melyek a II. Függelékbe tartoznak.)
Loxodonta africana
(Csak Botswana1, Namíbia1, Dél-afrikai Köztársaság1 és Zimbabwe2 populációi, a többi populáció az I. Függelékbe tartozik.)
Afrikai elefánt
SIRENIA
Dugongidae Dugong dugon Dugong
Trichechidae Trichechus inunguis Dél-amerikai manáti
Trichechus inunguis Karibi manáti
Trichechus senegalensis Nyugat-afrikai manáti
PERISSODACTYLA
Equidae Equus africanus
(Kivéve a háziasított formát, melyre Equus asinus néven hivatkoznak, és amelyre nem vonatkoznak az Egyezmény előírásai.)
Afrikai vadszamár
Equus grevyi Grevy-zebra
Equus hemionus
(Az I. Függelékben szereplő alfaj kivételével.)
Ázsiai vadszamár
Equus hemionus hemionus Ázsiai vadszamár törzsalakja
Equus kiang Kiang
Equus onager
(Az I. Függelékben szereplő alfaj kivételével.)
Onager
Equus onager khur Onager alfaja
Equus przewalskii Vadló
Equus zebra hartmannae Hartmann-hegyizebra
Equus zebra zebra Fokföldi hegyizebra
Tapiridae Tapiridae spp.
(A II. Függelékben szereplő faj kivételével.)
Tapírfélék
Tapirus terrestris Közönséges tapír
Rhinocerotidae Rhinocerotidae spp.
(A II. Függelékben szereplő alfaj kivételével.)
Orrszarvúfélék
Ceratotherium simum simum
(Csak a Dél-afrikai Köztársaság és Sváziföld populációja, a többi populáció az I. Függelékbe tartozik. Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható célállomásra történő szállítása esetén, valamint vadászati trófeák esetén engedélyezhető. Minden más példányt az I. Függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.)
Déli szélesszájú orrszarvú
ARTIODACTYLA
Tragulidae Hyemoschus aquaticus (Ghána) Afrikai kancsil
Suidae Babyrousa babyrussa Babirussza
Sus salvanius Törpedisznó
Tayassuidae Tayassuidae spp.
[Kivéve az I. Függelékben szereplő fajt, valamint az örvös pekari (Pecari tajacu)
Mexikóban, illetőleg az USA-ban élő populációi kivételével, melyek egyik Függelékben sem szerepelnek.]
Pekarifélék
Catagonus wagneri Chaco-pekari
Hippopotamidae Hexaprotodon liberiensis Törpevíziló
Hippopotamus amphibius Nílusi víziló
Camelidae Lama guanicoe Guanakó
Vicugna vicugna
(Kivéve Argentína Catamarca és Jujuy tartományának természetes, valamint e tartományok, Salta, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációit, Bolívia teljes populációját, Chile Paranicota tartományának, valamint Primera és Tarapacá la régiójának populációit és Peru teljes populációját, melyek a II. Függelékbe tartoznak.)
Vicugna vicugna
(Csak Argentína3 Catamarca és Jujuy tartományának természetes, valamint e tartományok, Salta, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi, Bolívia4 teljes populációja, Chile5 Paranicota tartományának, valamint Primera és Tarapacá 1a régiójának populációi és Peru6 teljes populációja; minden más populáció az I. Függelékbe tartozik.)
Vikunya
Moschidae Moschus spp.
(Csak Afganisztán, Bhutan, India, Myanmar, Nepál és Pakisztán populációi, minden más populáció a II. Függelékbe tartozik.)
Moschus spp.
(Kivéve Afganisztán, Bhutan, India, Myanmar, Nepál és Pakisztán populációit, melyek az I. Függelékbe tartoznak.)
Pézsmaszarvasok
Cervidae Axis calamianensis Calamian-szarvas
Axis kuhlii Kuhl-szarvas
Axis porcinus annamiticus Annami disznószarvas
Blastocerus dichotomus Lápi szarvas
Cervus duvaucelii Mocsári szarvas
Cervus elaphus bactrianus Kasmíri gímszarvas
Cervus elaphus barbarus
(Tunézia)
Atlasz-gímszarvas
Cervus elaphus hanglu Hangul gímszarvas
Cervus eldii Líraszarvas
Dama mesopotamica Mezopotámiai szarvas
Hippocamelus spp. Villásszarvasok
Mazama americana cerasina
(Guatemala)
Vörös nyársasszarvas alfaja
Megamuntiacus vuquanghensis Vietnami muntyákszarvas
Muntiacus crinifrons Kontyos muntyákszarvas
Odocolieus virginianus mayensis
(Guatemala)
Maja fehérfarkú szarvas
Ozotoceros bezoarticus Pampaszarvas
Pudu mephistophiles Északi törpeszarvas
Pudu pudu Déli törpeszarvas
Antilocapridae Antilocapra americana
(Csak Mexikó populációja, más populáció nem szerepel egyik Függeléken sem.)
Villásszarvú antilop
Bovidae Addax nasomaculatus Mendeszantilop
Ammotragus lervia Sörényes juh
Antilope cervicapra
(Nepál)
Indiai antilop
Bison bison athabascae Erdei amerikai bölény
Bos gaurus
(Kivéve a háziasított formát, melyre Bos frontalis néven hivatkoznak, és amelyre nem vonatkoznak az Egyezmény előírásai.)
Gaur
Bos mutus
(Kivéve a háziasított formát, melyre Bos grunniens néven hivatkoznak, és amelyre nem vonatkoznak az Egyezmény előírásai.)
Jak
Bos sauveli Kouprey
Bubalus arnee
(Nepál) (Kivéve a háziasított formát, melyre Bubalus bubalis néven hivatkoznak.)
Vízibivaly
Bubalus depressicornis Alföldi anoa
Bubalus mindorensis Mindoro-bivaly
Bubalus quarlesi Hegyi anoa
Budorcas taxicolor Takin
Capra falconeri Pödröttszarvú kecske
Cephalophus dorsalis Feketelábú bóbitásantilop
Cephalophus jentinki Libériai bóbitásantilop
Cephalophus monticola Kék bóbitásantilop
Cephalophus ogilbyi Ogilby-bóbitásantilop
Cephalophus silvicultor Sárgahátú bóbitásantilop
Cephalophus zebra Zebra-bóbitásantilop
Damaliscus lunatus
(Ghána)
Közönséges lantszarvúantilop
Damaliscus pygargus pygargus Tarka lantszarvúantilop
Gazella cuvieri
(Tunézia)
Edmi gazella
Gazella dama Dám gazella
Gazella dorcas
(Tunézia)
Dorkász gazella
Gazella leptoceros
(Tunézia)
Homoki gazella
Hippotragus niger variani Óriás fekete lóantilop
Kobus leche Zambézi mocsáriantilop
Naemorhedus baileyi Vörös gorál
Naemorhedus caudatus Hosszúfarkú gorál
Naemorhedus goral Közönséges gorál
Naemorhedus sumatraensis Déli gorál
Oryx dammah Kardszarvú nyársasantilop
Oryx leucoryx Arab nyársasantilop
Ovis ammon
(Az I. Függelékben szereplő alfajok kivételével.)
Argali juh
Ovis ammon hodgsonii Tibeti argali juh
Ovis ammon nigrimontana Kara Tau argali juh
Ovis canadensis
(Csak Mexikó populációja, más populáció nem szerepel egyik Függeléken sem.)
Vastagszarvú juh
Ovis orientalis ophion Ciprusi muflon
Ovis vignei
(Az I. Függelékben szereplő alfaj kivételével.)
Urial
Ovis vignei vignei Indiai urial
Pantholops hodgsoni Tibeti antilop, csiru
Pseudoryx nghetinhensis Vietnami antilop
Rupicapra pyrenaica ornata Abruzzói zerge
Saiga tatarica Tatárantilop
Tetracerus guadricornis
(Nepál)
Négyszarvú antilop
Tragelaphus eurycerus
(Ghána)
Bongó
Tragelaphus spekii
(Ghána)
Szitutunga
AVES
STRUTHIONIFORMES
Struthionidae Struthio camelus
(Csak Algéria, Burkina Faso, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Nigéria, Szenegál és Szudán populációi; a többi populáció nem szerepel egyik Függeléken sem.)
Strucc
RHEIFORMES
Rheidae Rhea americana Nandu
Rhea pennata
(Kivéve Argentína és Chile Rhea pennata pennata populációit, melyek a II. Függelékbe tartoznak.)
Darwin-nandu
Rhea pennata pennata
(Csak Argentína és Chile populációi.)
Darwin-nandu törzsalakja
TINAMIFORMES
Tinamidae Tinamus solitarius Remetetinamu
SPHENISCIFORMES
Spheniscidae Spheniscus demersus Pápaszemes pingvin
Spheniscus humboldti Humboldt-pingvin
PODICIPEDIFORMES
Podicipedidae Podilymbus gigas Óriásvöcsök
PROCELLARII-
FORMES
Diomedeidae Diomedea albatrus Rövidfarkú albatrosz
PELECANIFORMES
Pelecanidae Pelecanus crispus Borzas gödény
Sulidae Papasula abbotti Falakó szula
Fregatidae Fregata andrewsi Fehérhasú fregattmadár
CICONIIFORMES
Ardeidae Ardea goliath
(Ghána)
Óriásgém
Bubulcus ibis
(Ghána)
Pásztorgém
Casmerodius albus
(Ghána)
Nagy kócsag
Egretta garzetta
(Ghána)
Kis kócsag
Balaenicipitidae Balaeniceps rex Papucscsőrű gólya
Ciconiidae Ciconia boyciana Feketecsőrű gólya
Ciconia nigra Fekete gólya
Ephippiorhynchus senegalensis
(Ghána)
Nyerges gólya
Jabiru mycteria Jabiru
Leptoptilos crumeniferus
(Ghána)
Afrikai marabu
Mycteria cinerea Szumátrai tantalusz
Threskiornithidae Bostrychia hagedash
(Ghána)
Hagadaíbisz
Bostrychia rara
(Ghána)
Foltosnyakú íbisz
Eudocimus ruber Skarlátbatla
Geronticus calvus Déli tarvarjú
Geronticus eremita Tarvarjú
Nipponia nippon Nipponíbisz
Platalea leucorodia Kanalasgém
Threskiornis aethiopicus
(Ghána)
Szent íbisz
Phoenicopteridae Phoenicopteridae spp. Flamingófélék
ANSERIFORMES
Anatidae Alopochen aegyptiacus
(Ghána)
Nílusi lúd
Anas acuta
(Ghána)
Nyílfarkú réce
Anas aucklandica Maori réce
Anas bernieri Bernier-réce
Anas capensis
(Ghána)
Bantu réce
Anas clypeata
(Ghána)
Kanalas réce
Anas crecca
(Ghána)
Csörgő réce
Anas formosa Cifra réce
Anas laysanensis Laysani réce
Anas oustaleti Mariana-szigeteki réce
Anas penelope
(Ghána)
Fütyülő réce
Anas querquedula
(Ghána)
Böjti réce
Aythya nyroca
(Ghána)
Cigányréce
Branta canadensis leucopareia Kanadai lúd aleut-
szigeteki alfaja
Branta ruficollis Vörösnyakú lúd
Branta sandvicensis Hawaii lúd
Cairina moschata
(Honduras)
Pézsmaréce
Cairina scutulata Dzsungelréce
Coscoroba coscoroba Koszkoróbahattyú
Cygnus melanocorypha Feketenyakú hattyú
Dendrocygna arborea Pálmafütyülőlúd (Karibi fütyülőlúd)
Dendrocygna autumnalis
(Honduras)
Feketehasú fütyülőlúd
Dendrocygna bicolor
(Ghána, Honduras)
Sujtásos fütyülőlúd
Dendrocygna viduata
(Ghána)
Apáca-fütyülőlúd
Nettapus auritus
(Ghána)
Afrikai törpelúd
Oxyura leucocephala Kékcsőrű réce
Plectropterus gambensis
(Ghána)
Tüskésszárnyú lúd
Pteronetta hartlaubii
(Ghána)
Kongói réce
Rhodonessa caryophyllacea
(Valószínűleg kipusztult.)
Rózsásfejű réce
Sarkidiornis melanotos Bütykös fényréce
FALCONIFORMES FALCONIFORMES spp.
[Kivéve az I. Függelékben szereplő fajokat, valamint az újvilágikeselyű-félék (Cathartidae) családjának fajait, melyek egyike a III. Függelékben szerepel, míg a többiek egyik Függelékben sem szerepelnek.]
SÓLYOMALAKÚAK
Cathartidae Gymnogyps californianus Kaliforniai kondor
Sarcoramphus papa
(Honduras)
Királykeselyű
Vultur gryphus Andesi kondor
Accipitridae Aquila adalberti Ibériai sas
Aquila heliaca Parlagi sas
Chondrohierax uncinatus wilsonii Csigászhéja kubai alfaja
Haliaeetus albicilla Rétisas
Harpia harpyja Hárpia
Pithecophaga jefferyi Majomevő sas
Falconidae Falco araea Seychelle-szigeteki vércse
Falco jugger Indiai sólyom
Falco newtoni
(Csak a Seychelle-szigetek populációja.)
Madagaszkári vércse
Falco pelegrinoides Sivatagi sólyom
Falco peregrinus Vándorsólyom
Falco punctatus Mauritiusi vércse
Falco rusticolus Északi sólyom (Vadászsólyom)
GALLIFORMES
Megapodiidae Macrocephalon maleo Kalapácsfejű tyúk
Cracidae Crax alberti
(Kolumbia)
Kéklebenyes hokkó
Crax blumenbachii Atlanti hokkó
Crax daubentoni
(Kolumbia)
Sárgabütykös hokkó
Crax globulosa
(Kolumbia)
Pirosbütykös hokkó
Crax rubra
(Kolumbia, Costa Rica, Guatemala, Honduras)
Púpos hokkó
Mitu mitu Csupaszfülű mitu
Oreophasis derbianus Szarvas hokkó
Ortalis vetula
(Guatemala, Honduras)
Yukatáni erdeityúk
Pauxi pauxi
(Kolumbia)
Sisakoshokkó
Penelope albipennis Fehérszárnyú sakutyúk
Penelope purpurascens
(Honduras)
Borzas sakutyúk
Penelopina nigra
(Guatemala)
Szurdokguán
Pipile jacutinga Pápaszemes guán
Pipile pipile Trinidadi guán
Phasianidae Agelastes meleagrides
(Ghána)
Fehérmellű gyöngytyúk
Agriocharis ocellata (Guatemala) Pávaszemes pulyka
Arborophila charltonii
(Malajzia)
Örvös hegyifogoly
Arborophila orientalis
(Malajzia)
Fehérarcú hegyifogoly
Argusianus argus Argosz-páva
Caloperdix oculea
(Malajzia)
Rozsdás szemesfogoly