A Magyar Köztársaság Országgyűlése
1. Elfogadja a 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programot e határozat melléklete szerint.
2. Felkéri a Kormányt a 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtására.
Életünk minőségét a környezet állapota és változása, a természeti erőforrás-készletek gazdagsága, a környezeti kockázati tényezők alakulása alapvetően meghatározza. A méltányos emberi élethez szükséges környezeti feltételeket, az egészséges környezethez való alkotmányos jog érvényesítésének lehetőségét ezért mind a jelen, mind a jövő generációk számára biztosítani kell.
Hazai adottságainkból adódó, az ország fejlődését szolgáló környezetügyi céljaink és feladataink meghatározása mellett figyelembe kell venni a bennünket körülvevő világ folyamatait, a világban, az Európai Unióban, illetve a közép- és kelet-európai térségben végbemenő társadalmi-gazdasági és környezeti változásokat is. A természeti tőke „felélése”, a környezeti folyamatokba történő mind nagyobb mértékű beavatkozás következtében ugyanis egyes, korábban elszigetelten jelentkező helyi, regionális problémák mára már globális szintűvé váltak. Szembe kell néznünk a súlyos környezeti, és az azokból is eredő társadalmi, gazdasági kihívásokkal:
- szakítani kell azzal a gondolkodásmóddal és gyakorlattal, amely a környezeti problémák kialakulásához vezetett;
- a problémák kialakulásáért viselt arányos felelősség alapján, illetve legjobb képességeink szerint - a kiváltó okok, és nem csupán a következmények szintjén - orvosolnunk kell a kialakult helyzetet.
A fenntartható fejlődés elveit követő értékrend közös kimunkálása, a környezettudatos magatartás erősítése, az ezzel ellentétes szokások és életmód megváltoztatása tovább nem halasztható feladatunk, mely a társadalom minden tagjának közreműködését igényli.
Magyarország környezetpolitikai céljainak és intézkedéseinek átfogó keretét a 6 évre szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programok sora jelenti. A Program kidolgozásáról, céljáról, tartalmáról és megvalósításáról a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rendelkezik.
Az 1997-2002 közötti időszakra szóló első Program küldetése az volt, hogy a rendszerváltást követően felmérje a környezet állapotát, meghatározza a szükséges cselekvési irányokat és megkezdje a több évtizede felhalmozódott problémák felszámolását és a továbbiak megelőzését. A 2003-2008 között megvalósított második Program főként az EU-csatlakozás környezetvédelmi feltételeinek teljesítését segítette elő (jogharmonizáció, intézményfejlesztés, természeti értékek védelme, környezeti infrastruktúra ütemezett kiépítése), de emellett számos területen hatékony intézkedéseket vezetett be és több új, jövőbe mutató koncepció, stratégia és terv született. A két Program időszakában csökkent a környezetterhelés és hatékonyabbá vált a természeti értékek védelme, melyben az ágazati, illetve területi (regionális, megyei és helyi) együttműködésnek is növekvő szerepe volt.
Jelen, harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program a 2009-2014 közötti időszakra szól, de ennél hosszabb távra is kitekint. Az ország fenntartható fejlődési pályára való átállását kívánja sajátos eszközeivel elősegíteni. A környezeti szempontok és összefüggések megjelenítésével, a társadalmi és gazdasági lehetőségekkel összehangolt, szükséges intézkedések meghatározásával rendszerbe foglalja a környezet védelmére irányuló célokat és feladatokat. A tennivalóknak a társadalmi-gazdasági munkamegosztáshoz illeszkedő, a területi sajátosságokat és a különböző társadalmi igényeket, szempontokat is figyelembe vevő megfogalmazásával a korábbinál nagyobb súlyt fektet az együttműködésre, a decentralizáció és a szubszidiaritás elvére.
A Program tervezése során a legalapvetőbb kérdés, hogy honnan jöttünk és hová szeretnénk eljutni. Az első kérdésre a helyzetértékelés adja meg a választ, a másodikhoz a kitekintés (egyfajta hosszú távú, pozitív jövőkép) ad támpontot; a kettő közötti minőségi változás irányába történő elmozdulást hivatott szolgálni a Programban foglalt elvek érvényesítése, a társadalmi-gazdasági, hazai és nemzetközi feltételrendszer figyelembevétele, a megvalósítandó feladatok, intézkedések meghatározása.
A társadalom, a gazdaság és a környezet a sokrétű kölcsönhatások révén ma már olyan összetett rendszert képez, hogy a környezetpolitika csak akkor lehet eredményes, ha a környezet állapotát, folyamatait a hajtóerők, az ezek révén bekövetkező terhelések, a kialakuló környezetállapot, ennek tovagyűrűző hatásai és a problémákra adott válaszok láncolatában vizsgálja. A jelenlegi Program célrendszerének megalapozása során fő szempont a fontosabb hajtóerők, terhelések, ok-okozati folyamatok, tendenciák azonosítása és a környezet állapotának bemutatása, a komplex folyamatok feltárása volt. Ezzel összefüggésben a helyzetértékelés tartalmazza az előző Program során elért főbb eredmények, illetve nehézségek ismertetését is. (Az előző két Program végrehajtásának értékeléséről, az elmúlt 6 év során elért eredményekről és az esetleges elmaradásokról, valamint a környezetállapot alakulásáról részletes beszámolók készültek, amelyek - több más forrásmunka mellett - egyben e Program tervezésének, helyzetértékelésének megalapozását is jelentik.) A helyzetértékelés elsősorban a 2000-től kezdődő időszakra vonatkozik, szükség szerint kitekintéssel a rendszerváltás utáni teljes időszakra.
1.1. A környezet állapotát befolyásoló főbb hajtóerők és terhelések
A társadalom és a gazdaság működése - azaz az emberi tevékenységek - hajtóerőkként együttesen befolyásolják a környezeti elemek állapotát, és sok esetben környezetterheléshez, különféle környezeti eredetű problémákhoz és konfliktusokhoz vezetnek. A terhelések alapvetően háromfélék lehetnek: természeti erőforrás igénybevétel, terület- és térhasználat, valamint a környezetbe történő kibocsátások. A hajtóerők általában egyidejűleg, komplexen jelentkeznek, környezeti hatásaik egymástól nem vagy nehezen elválaszthatók, és az egyes térségek különböző természeti adottságai következtében eltérő következményekkel járhatnak. A környezeti szempontból legfontosabb hajtóerők azonosítása és jellemzése ennek figyelembevételével történt.
1.1.1. Társadalmi hajtóerők
A társadalmi preferenciák (szokások, tradíciók, értékválasztások) az egyén és a közösségek környezethez, természethez való viszonyának alapvető tényezői. A környezettel kapcsolatos döntések további fontos hajtóerői a megszerzett ismeretek, az életmód és fogyasztási szokások. A társadalmi folyamatok rendkívül nehezen mérhetők, így az alábbiak elsősorban a tendenciák elemzésére irányulnak.
Társadalmi és egyéni értékek, ismeretek
A társadalom értékrendjében az anyagi jólét megszerzése valós jelentőségéhez képest aránytalanul nagy szerepet kap, míg a környezet minőségének, szolgáltatásainak értékelése nem megfelelő súlyú (a környezet terhelhetőségét figyelmen kívül hagyva az anyagi javak előteremtése érdekében). A környezeti ismeretek fejlesztése érdekében tett erőfeszítések (pl. környezeti nevelés, környezetvédelmi tömegkommunikáció, civil szervezetek szemléletformáló tevékenysége) hatékonyságát gyakran gátolják az anyagi értékek megszerzésére, a növekvő fogyasztásra ösztönző eszközök (pl. reklámok, a média által közvetített viselkedési minták) hatásai. Pedig az értékrend- és életmódváltás szükségességét a lakosság egészségi állapota is indokolja, amely jelentős mértékben elmarad attól a szinttől, amelyet jelen gazdasági körülményeink is már lehetővé tennének. Az értékrendben bekövetkező érdemi változást nehezíti a korábbi időszakokban az életvezetés szerves részét képező magatartásformák (takarékosság, mértékletesség) visszaszorulása, az új, alternatív minták, lehetőségek és a hosszú távú gondolkozás hiánya (bár elszigetelten vannak jó helyi kezdeményezések a környezeti értékek és a mai életforma egészséges ötvözésére). A kedvező irányú elmozdulás, a tágabb értelemben vett „jóllét” és ehhez kapcsolódva a környezettudatosság elérése rendszerszemléletű megközelítést igényel, amit nehezít a tudomány- és munkaterületek mind nagyobb mérvű specializációja, az átfogó megközelítés helyett az analitikus, technikai jellegű ismeretek előtérbe kerülése.
Egy nemzetközi felmérés szerint (Eurobarometer, 2008) a legfőbb környezeti ügyek megítélésében a magyarok véleménye megegyezik az európai átlaggal (első helyen a klímaváltozás áll), ugyanakkor pl. a biodiverzitás csökkenése és a nem fenntartható fogyasztási szokások kevésbé tűnnek fontosnak. Az európai átlagnál kevesebb konkrét lépést (szelektív hulladékgyűjtés és -kezelés, energiahasználat mérséklése, vízhasználat csökkentése, fogyasztási szokások) tesz a lakosság a környezet megóvása érdekében. Egy másik kutatás (www.cognative.hu) szerint a lakosság azokat az aktuális környezeti problémákat „érzékeli”, amelyeket a média reflektorfénybe állít.
Életmód és fogyasztás
A 2000-es években a reálbérek és a lakossági hitelfelvételek gyors növekedése, valamint az életmód-változás hatására nagymértékben bővült a lakosság fogyasztása. Folyamatosan nő a személygépkocsik száma (1000 lakosra vetítve a 2001. évi 243 db-ról 2008-ra 304 db-ra (KSH)), amely számos kedvezőtlen környezeti következménnyel jár. A lakossági villamosenergia-fogyasztó berendezések, különösen a - többnyire készenléti üzemmódban használt - szórakoztató elektronikai és információs technológiai berendezések száma is jelentősen gyarapodott. Az életmódváltást mutatja az internet-előfizetések számának 2003-2007 közötti alakulása is (660 ezerről 1 millió 800 ezerre emelkedett). Az internet elősegítheti a széles körű tájékozódást, az ismeretszerzést, a tudatosabb vásárlást, az utazási igények mérséklését és közlekedést nem igénylő távmunkát. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a személyi számítógép- és szerverhasználat energiaigénye dinamikusan növekszik (a szerverhasználat energiaigénye egy tanulmány szerint Nyugat-Európában évente 18%-kal nő; az USA-ban 2000 és 2005 között megduplázódott), így az internet terjedése hozzájárul a villamosenergia-igények növekedéséhez is. A hőszigeteléssel egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben rendelkező épületek hűtése és fűtése is jelentős energiaigénnyel és - veszteséggel jár. 1990-2005 között egyharmadával nőtt az egyszemélyes háztartások száma, melyekben fajlagosan nagyobb az egy főre eső erőforrás-felhasználás (fűtés, világítás, elektromos eszközök működtetése) és a kibocsátások (hulladék, szennyvíz) is magasabbak, mint a családi háztartások esetében egy főre vetítve. Az elmúlt évek energiatakarékossági és -hatékonysági programjai ezért elsősorban csak fékezni tudták az energiafelhasználás növekedését (a lakossági villamosenergia felhasználás növekedése nem olyan mértékű volt, mint a programok nélkül lett volna).
A fogyasztás tendenciái nem választhatók el a vásárlási szokások jelentős megváltozásától. 2000-2006 között a bevásárlóközpontok területe Magyarországon megduplázódott és - változatlan népszerűségükre alapozva - az elkövetkező években további fejlesztések várhatók. A termékek széles körében növekszik az egyszer használatos, rövid élettartamú termékek fogyasztása. Az élelmiszer-kereskedelemben erős tendencia a csomagolóanyag-használat növekedése (pl. poharas és porciós termékek), a többször használható csomagolóanyagok arányának visszaesésével a csomagolás a fogyasztással egyidejűleg hulladékká válik. A vásárlók körében ma még gyenge, de erősödő pozitív tendencia az egészséges élelmiszerek, illetve az ökológiai gazdálkodásból származó termékek iránti kereslet növekedése.
Fogyasztási spirál: gépkocsiszám, villamosenergia-igény és a bevásárlóközpontok építésének trendje (KSH)
Az előző Program során számos intézkedés történt az egészséges életmód és a környezettudatos fogyasztás előmozdítása érdekében (pl. környezeti nevelés, információterjesztés, bioélelmiszer fogyasztás, környezetbarát közlekedés ösztönzése), azonban még jelentős erőfeszítések szükségesek az erőforrások takarékos használatára épülő fogyasztói kultúra megvalósítása érdekében. A fogyasztási javaktól való függés - társadalmi következményei mellett - az erőforrások és az ökoszisztéma szolgáltatások fokozott igénybevételét, a termékek szállításigényességének növekedését, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztési igények és a környezeti terhelések növekedését, a hulladék és szennyezőanyagok erősödő kibocsátását okozza.
A társadalom polarizálódása a jómódúak növekvő fogyasztása mellett az elszegényedés jelentős társadalmi csoportokat érintő folyamatát is magával hozta (2000-2007 között a szegénységi arány 11,4%-ról 12,3%-ra nőtt (KSH)). A szegénység számos - a társadalom szociális helyzetével, lakásviszonyaival, iskolázottságával összefüggő - fenntarthatósági kérdést is felvet, melyek gyakran környezeti következményekkel is járnak. E kiszolgáltatott társadalmi rétegnek a városokban nincs vagy korlátozott a lehetősége az önellátásra, az életmódváltásra (pl. a panel épületekben a leginkább rászorultaknak van a legkevesebb anyagi és technikai lehetősége az energia- és víztakarékossági beruházásokra). Másfajta környezeti problémákhoz vezet a vidéki szegénység. A tartós munkanélküliség sújtotta térségekben terjed a megélhetési célú, azon belül a környezeti károkozással is járó bűnözés.
1.1.2. Környezetpolitika, szabályozás és intézményrendszer
Az átfogó és szakpolitikák kidolgozása, a jogi és gazdasági szabályozás, a támogatási és intézményi feltételek lényegüknél fogva egyfajta „válaszok” az ember és környezete harmonikus viszonyának kialakítása érdekében, ugyanakkor - céljuknál és hatókörüknél fogva - hajtóerőként működhetnek.
A környezetpolitikát a vizsgált időszakban a koncepcionális és stratégiai keretek megalkotása, kibontása, ütemezett (de esetenként a tervezettnél lassabb) végrehajtása jellemezte. Egyes elemei a sajátosan hazai adottságok, lehetőségek és problémák alapján megfogalmazható célokhoz, feladatokhoz kapcsolódtak (pl. árvízi biztonság növelése - Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése; természeti értékeink védelme - Nemzeti Ökológiai Hálózat kijelölése; potenciális környezeti kockázatok, szennyezés csökkentése - Országos Környezeti Kármentesítési Program); míg számos program esetében a hazai igény, az EU követelménye és a globális felelősségünkből adódó feladat egybeesett (pl. hulladékgazdálkodás, keletkező szennyvizek ártalmatlanítása, kibocsátás-csökkentés).
A környezetpolitika fontos célja volt a környezeti szempontok beépítése az egyes ágazatok tevékenységébe (a problémák megelőzése az un. csővégi megoldásokkal szemben). Ez azonban szemléleti okok, ágazati érdekek szembenállása, az ágazati információk, adatbázisok széttagoltsága, hozzáférhetőségi korlátai és egyes területeken a kapacitás- vagy forráshiány miatt csak részben sikerült. Egyes témakörökben (pl. éghajlatváltozásra történő felkészülés, az ár- és belvízgazdálkodás új szemléleti alapokra helyezése, élőhelyek rehabilitációja) ugyanakkor nemzetközi szinten is figyelemre méltó eredmények születtek.
A környezetpolitika érvényesítését elősegítő nemzeti környezetvédelmi programok megközelítésükben a környezet egyes elemei védelméről a környezeti problémák komplex kezelése felé mozdultak el (tovagyűrűző hatások), de a gyakorlatban megvalósult intézkedések többnyire a hatások (pl. szennyezés) és az azok következtében beálló állapotváltozások befolyásolására terjedtek, terjedhettek csak ki.
A második Program végrehajtása az első Programhoz képest jobban „intézményesült” és egyúttal a társadalmasítása terén is sikerült előrelépni. Kapcsolatát a költségvetési tervezéssel ennek ellenére nem sikerült sokkal szervesebbé tenni, ugyanakkor az EU fejlesztéspolitikai támogatásai felhasználásának tervezésekor alapdokumentumként érvényesült, így végrehajtását a kohéziós és strukturális alapok forrásai jelentős mértékben elősegíthették. A hazai jogrendbe átültetett EU jogszabályok jelentős része konkrét környezetállapot-változást ír elő, amely hosszú távú, jelentős beruházási, majd ezt követően - a megnövekedő szolgáltatási díjakban is megtestesülő - működtetési és fenntartási kötelezettséget ró az országra. A magas ráfordítás-igényű, főként a környezeti infrastruktúra kiépítését, technológiai korszerűsítéseket célzó beruházások forrásigényét a hazai, illetve a fokozatosan bővülő EU források sem biztosítják teljes mértékben. E kötelezettségek teljesítése ugyanakkor forráscsökkenést idézett elő más területeken, illetve nehezítette ezek megfelelő mértékű finanszírozását (pl. vízbázis-védelem, környezettudatos szemléletformálás).
A környezetpolitika hazai helyzetének alakulása szoros kapcsolatot mutat az Európai Unión belüli helyzetével. Az EU szakpolitikái között is ez az egyik leginkább szabályozott terület (a „belső piac” megfelelő működésére irányuló jogalkotás folyó ügyeinek mintegy harmada-fele kapcsolódik környezetvédelmi témakörhöz), de a kellő hatékonyságú érdekérvényesítéshez önmagában még nem elég. A versenyképesség erősítése jegyében több közösségi szakpolitikai területen a környezeti szempontok integrációja a tervezettnél lassabban halad (különösen pl. a közlekedés, szállítás terén).
Jogalkotás
A hazai környezetvédelmi jogalkotást az 1990-es évek közepétől a környezetvédelmi jogszabályok bővülése és megerősödése jellemezte, melyben az EU környezetvédelmi joganyagának átvétele és a 2004 májusában bekövetkezett EU-tagság fontos szerepet játszott. Ez a folyamat az utóbbi években a különböző gazdasági érdekképviseletek nyomásának következtében egyes területeken megállt (termékdíj, „gyorsítások”). Az EU jogharmonizáció, a környezetgazdasági eszközök és a stratégiai környezeti vizsgálat alkalmazása a környezeti terhelések és kockázatok mérséklését, illetve annak lehetőségét hozta magával. Emellett számos környezetpolitikával összefüggő szabályozás újult meg, illetve módosult (pl. területrendezés, élelmiszerbiztonság, Büntető Törvénykönyv). A hazai jogrendszer egészét tekintve azonban problémát jelent, hogy a szabályozás többnyire a kibocsátások csökkentésére irányul, a kibocsátásokat meghatározó természeti erőforrás-, illetve térfelhasználás alakulásának mértékére, okszerűségére gyakorolt hatása elmarad a szükségestől.
A nagyszámú és „változatos” önkormányzati rendeleteknek (pl. rendezési tervek, helyi építési szabályzatok, közszolgáltatási szabályozás, közösségi közlekedés, forgalomszervezés, köztisztaság, belterületi vízrendezés) is számos természeti és épített környezeti vonatkozása van (pl. beépítettség, zöldfelületek, tájak igénybevétele, városi levegőminőség, műemlékvédelem). A helyi - gyakran kényszerűség szülte - fejlesztési prioritások azonban sokszor „felülírják” a környezetvédelmi szempontokat. A települési önkormányzatok jogkörébe utalt környezetvédelmi jogszabályalkotás kontrollja hiányos. Azt is meg kell azonban említeni, hogy az utóbbi években számos törvény készült, illetve módosult, amelyekben pozitív elmozdulás tapasztalható a települési szintű jogalkotás környezeti szempontú befolyásolására (pl. épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása).
A jogi szabályozás hatékonyságát a jogkövetés mértéke is jelzi. A gyakorlat egyes területeken azt mutatja, hogy a jogszabályokban foglalt környezetügyi célok megvalósítása, a jogegység biztosítása, a környezetvédelmi jogérvényesítés nem mindig történik meg teljes mértékben.
A környezetvédelem állami intézményrendszere
A 2000-es években számos intézkedés irányult a jogérvényesítés megerősítésére: a környezetvédelmi igazgatási szervek (felügyelőségek) széles körű engedélyezési és ellenőrzési feladatkört kaptak. A kirótt bírságok jelentős mértékben megemelkedtek. Az elmúlt évtizedben a környezetvédelem állami feladatainak ellátása többszörös és jelentős strukturális átalakuláson ment át, amely nem mindig vezetett a hatóságok és az ügyfelek közötti partnerség érdemi változásához. Kedvezőtlen tendencia, hogy a környezetvédelmi igazgatási szervek dolgozóinak létszáma csökkent, miközben az intézett hatósági ügyek száma folyamatosan növekszik. Ezt a kapacitás-problémát tovább feszíti a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény által előírt szigorú határidők rendszere, amelynek megsértését a törvény súlyos pénzbüntetéssel sújtja. A környezeti jogalkotás erősödéséből eredő pozitív hajtóerő tényleges érvényesülését ezért a környezetvédelmi hatósági-irányítási kapacitás csökkenése gátolja. A környezetvédelmi engedélyek monitorozása terén a pénzügyi források és emberi erőforrások hiánya korlátozza a felügyelőségek ellenőrzési és jogszabály-érvényesítési lehetőségeit. A természeti erőforrásokkal gazdálkodó, illetve természeti értékek megőrzését végző állami intézmények (pl. nemzeti park igazgatóságok) hatékony működését szintén forráshiány nehezíti. Problémát jelent, hogy a hatóságok közötti közigazgatási munkamegosztásban a környezetvédelmi szakigazgatást támogató operatív intézményi koordinációnak nincs kialakult mechanizmusa.
Döntéshozatal, információkhoz való hozzáférés
Az előző Program során folyamatosan javult a környezeti információkhoz való hozzáférés (pl. OKIR rendszer folyamatos tematikai gyarapítása és nyilvánossá tétele, vagy a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása (Aarhusi Egyezmény ratifikálása)). Bővültek és egyre szélesebb körben elérhetők a környezetvédelmi adatgyűjtő és -feldolgozó rendszerek, kialakult a Zöld-Pont Irodák Országos Hálózata, amely környezetvédelmi tanácsadást és lakossági ügyfélszolgálatot biztosít.
A nyilvánosság döntéshozatalban való részvételének feltételei is javultak; mind a környezeti hatásvizsgálati, mind a stratégiai környezeti vizsgálati eljárások egyértelműen szabályozzák a közmeghallgatások és a vélemények figyelembevételének rendjét. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a környezeti hatósági ügyek száma rohamosan emelkedik. Az eljárások hossza és kimenetele a kapacitáshiány mellett nagymértékben függ a beadványok előkészítettségétől, gyakran annak hiányosságaitól. Az egyes beruházási tevékenységek társadalmi-gazdasági-környezeti megvalósíthatóságának vizsgálata és társadalmi egyeztetése gyakran nem megfelelő módon történik, így ezen kérdések is már csak a környezeti hatásvizsgálati eljárás során - jelentős konfliktust okozva - merülnek fel, ellehetetlenítve a környezeti döntéshozatalt.
Számos esetben jelent problémát, hogy a stratégiai szintű döntéshozatal során a rövid távú érdekek kerülnek előtérbe, melyek nem állnak arányban a környezethez fűződő, hosszabb távú közérdekkel. Hosszabb távon ható pozitív tendenciát alapozott meg ugyanakkor a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának megválasztása.
A környezeti demokrácia egyre szélesebb körben alkalmazott eszköze a határokon átnyúló környezeti hatásokkal és kockázatokkal járó tevékenységek engedélyezési eljárásaiban - az Espoo-i Egyezményen alapuló - nyílt és széles körű részvétel (pl. a Dráván tervezett novo virjei vízi erőmű).
A környezetvédelmi nonprofit szervezetek száma Magyarországon 2005-ben 1341, 2007-ben 1562 volt (a nonprofit szervezetek 2,5%-a (KSH)). A nonprofit szervezetek több mint 87%-át a klasszikus civil szervezetek jelentik. Ezen belül a környezetvédelmi civil szervezetek száma 2006-ban 1269 volt (2,5%). Pénzügyi támogatásuk, pályázati forráshoz jutási lehetőségeik az utóbbi években reálértékben stagnálnak, ami főként alapműködésüket veszélyezteti, csökkentve ezáltal nagyobb volumenű vagy hosszabb távú programok megvalósítását.
Adó- és támogatáspolitika
A környezet- és a gazdaságpolitika sajátos metszetét jelenti az adópolitika alakítása. A környezetterheléshez kapcsolódó adókból származó bevételek az utóbbi években a GDP mintegy 2,5%-át tették ki. A bevételek jelentős része az energiával kapcsolatos adókból (főleg üzemanyagadók), kisebb része a közlekedéssel kapcsolatos adókból, illetve a szennyezési díjakból és erőforrás-járulékokból származott. A trendet tekintve nőtt a közlekedés részesedése a környezetvédelmi célú adókból, míg az energiával, a szennyezéssel és az erőforrások használatával kapcsolatos adók részesedése kissé csökkent.
A fenti adatok is azt mutatják, hogy az adórendszer szerkezetében a környezeti adók aránya - a munkabérre jutó közterhek egy részének kiváltásaként - még egyáltalán nem érte el azt a szintet, amikor azok terhei növekednének érdemben, akik károsítják, „túlhasználják” a környezetet, miközben azok terhei, akik a környezetet takarékos módon használják, csökkennének. Ugyanakkor az sem teljes körűen biztosított, hogy elkülönüljenek és célzott módon hasznosuljanak azok a bevételek, amelyeket a megújuló (illetve feltételesen megújuló) erőforrások mennyiségi és minőségi újratermelődésének elősegítésére, az esetlegesen keletkező szennyezések hatásainak csökkentésére szükséges fordítani.
A közvetlen és közvetett állami támogatások (pl. ágazati célelőirányzatok, adókedvezmények) jelentős és előjelét tekintve változó környezeti hatással járnak. A 2003-2008 közötti években a megújuló energiaforrásból, illetve a kapcsoltan termelt villamosenergia termelői kapacitás bővítését szolgáló támogatások például egyrészt elsődleges energiahordozó (földgáz) megtakarítást, másrészt szén-dioxid kibocsátás csökkenést eredményeztek. A támogatások hatásossága és környezeti teljesítménye ugyanakkor nem minden esetben ismert (pl. kevés indikátor és részletes kutatás áll rendelkezésre, illetve számos esetben a meglévők sem hasznosulnak). A környezeti hatások értékelésének lehetősége szempontjából a területfejlesztési támogatások kivételt jelentenek (a területfejlesztési és -rendezési információs rendszerre alapozva rendszeresen készülnek értékelések). További probléma a természeti erőforrások értéken aluli használata, illetve reális árazásának hiánya például az energiaár támogatások, a bányajáradék kedvezmények, a vízkészlet járulék, az infrastrukturális fejlesztések, az energiahordozók jövedéki adója és az agrártámogatások terén.
A rendszerváltás óta a versenyképesség javításának egyik fő eszköze a külföldi működő tőke beruházásaihoz kapcsolódó állami támogatás (egyedi döntésű támogatások nagyberuházásokról), mely - többek között az autóiparban, az elektronikai iparban és a gépgyártásban - jelentős munkahelyteremtést, beszállítói láncok kialakulását, a GDP összetételének változását hozta magával. A külföldi működő tőkéhez kapcsolódó beruházások, továbbá a KKV támogatások segítették a hazai beszállítói lánc kialakulását, amely a takarékos és precíz gyártástechnológia követelményét, a minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszerek elterjedését, a munkakultúra fejlődését eredményezte. Emellett azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a termék - teljes életciklusát figyelembe véve - milyen hatást gyakorol a környezetre (különös tekintettel a területfoglalásra, a szállítási igényekre és a hulladékképződésre, az előállításával és a használatával kapcsolatos hatásokra), valamint az sem, hogy a beszállítói lánc kialakulása bizonyos mértékben kiszolgáltatottá tette a hazai ipart.
Fejlesztéspolitika
Az elmúlt évtizedben az EU támogatások növekvő mértékű és jelentőségű forrást biztosítottak a gazdasági felzárkózáshoz; a 2007-2013 közötti időszakban Magyarország teljes lehívható kerete évente összesen kb. az éves GDP 4%-át teszi ki, melyen belül jelentős szerepet kapnak a környezetvédelmi támogatások is. Az EU-támogatások növekedésével párhuzamosan - az államháztartás egyensúlyának megőrzésével összefüggő megfontolások következtében - a tisztán hazai forrásokból finanszírozott támogatások és fejlesztések mértéke csökkent.
Az elmúlt években a környezetvédelmi célú EU támogatások elsősorban a környezetvédelmi infrastruktúra kiépítését szolgálták. 2000-2006 között az ISPA/Kohéziós Alap támogatások meghaladták az 1,1 Mrd EUR beruházási értéket. A 2007-2013 közötti időszakban rendelkezésre álló környezetvédelmi célú EU támogatások elsősorban az ÚMFT KEOP-ban összpontosulnak, a KEOP Kohéziós Alapból származó költségvetése a Magyarországnak szánt EU Kohéziós Alap támogatás 45%-át teszi ki (ez relatív csökkenést jelent, hiszen ez az arány korábban 50%-os volt). Emellett 2004-2006, illetve 2007-2013 között is számos más fejlesztési programban (pl. NFT, ÚMFT regionális, gazdasági, közlekedési operatív programjai, NVT, ÚMVP, ETE OP-k) voltak, illetve vannak környezetvédelemmel vagy erőforrás-gazdálkodással kapcsolatos célkitűzések.
A különböző célú fejlesztések hatásai összességükben a környezeti igénybevételekben és terhelésekben is megmutatkoznak (közúti közlekedés elősegítése, forgalomnövekedés, újabb szállítási, kereskedelmi és fogyasztási igények gerjesztése, növekvő anyag- és energiafogyasztás). Az ÚMFT-hez és az ÚMVP-hez készült stratégiai környezeti vizsgálatok ugyan igyekeztek érdemben befolyásolni a terveket, javítandó azok környezeti megfelelőségét, de a javaslatok megvalósítására a végrehajtásban egyelőre nincs visszacsatolási mechanizmus (nem áll rendelkezésre olyan elemzési/értékelési módszertan, amely egységes keretek között monitorozná e támogatások környezeti teljesítményét).
Oktatás
Az előző Programok során jelentős erőfeszítések történtek a környezeti nevelés és oktatás hazai intézményrendszerének megteremtése érdekében. Ennek eredményei ez idáig főként az oktatási rendszer egyes szintjeihez kapcsolódnak. Az „egész életen át tartó” nevelés, szemléletformálás eszközei még kiforratlanok.
Ágazatközi programok indultak (pl. Erdei iskola program), a környezeti nevelési és oktatási tevékenységekkel kapcsolatos adatbázisok, elemzések, módszertani munkák készültek. Az elmúlt években az óvodai nevelés és a közoktatás terén a kötelező és az önkéntes (támogatott) környezeti nevelési programok párhuzamosan futottak és a lehetőségek függvényében mind szélesebb körben elterjedtek. E folyamat a szakképzés terén is elindult, ugyanakkor a képzett szakmunkások hiánya akadályozza többek között a környezettudatos munkakultúra terjedését.
A felsőoktatásban az utóbbi 5-10 évben gyarapodott a környezet- és természetvédelmi tárgyú graduális és PhD programok, környezetvédelmi szakirányú képesítést adó egyetemi intézmények száma, a természettudományos végzettséggel rendelkezők elhelyezkedési lehetőségei azonban több szakiránynál is kedvezőtlenebbek.
Kutatás-fejlesztés és innováció
A 2000-es években a nemzetgazdaság K+F ráfordítása a GDP-hez viszonyítva 1% körüli értéken stagnál. A Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok számos „környezetvédelmi” projekt megvalósítását támogatták (pl. megújuló energiahordozók, éghajlatváltozás, ökológia, hulladékok hasznosítása, környezeti kárelhárítás, kármentesítés, szennyvíztisztítás, és ivóvízminőség témaköreiben), melyeknek nagy része valós előrelépést jelentett. E kutatások egyik közvetett hozadéka, hogy a vállalkozások, kutató intézmények, egyetemek széles körű bevonásával a tudományos élet érdeklődését a környezetvédelem és a fenntarthatóság felé fordította, mely hosszabb távon ható, kedvező folyamatokat indíthat el. A kutatási irányok tekintetében azonban még erősíteni kell a környezetterhelés, -szennyezés megelőzését célzó kutatásokat. A stratégiai döntések megalapozását segítették a KvVM-MTA együttműködésben lezajlott környezetvédelmi kutatási programok. A kutatások egészét tekintve erős a főváros dominanciája, amit célszerű lenne oldani, a kutatás bázisait területileg kiegyenlítettebbé tenni.
A 2000-es évek második felétől fejlődésnek indult a környezet-orientált innováció. Az új ismeretek a szakemberekig már sok esetben eljutnak, azonban a szolgáltatásokban, technológiákban és a termékekben csak ritkán hasznosulnak (az innovációs lánc zárása továbbra is hiányzik). Az innovációs lánc zárására, az alapkutatások és a célzott alkalmazott kutatások támogatására az NKTH és az OTKA Iroda együttműködési megállapodást kötött. Megerősödtek a tisztább termelési módszerek elterjesztését szolgáló programok és intézmények.
1.1.3. Strukturális szint
A strukturális jellegű hajtóerők (termelő- és szolgáltató ágazatok teljesítménye, összetétele, infrastruktúra, területhasználat, településszerkezet) meghatározóak a környezet állapotának alakulásában. A globalizáció következtében a társadalom egészének szerepe a gazdasági folyamatok irányításában, és így a gazdaság valós küldetésének teljesítésében lecsökkent; a gazdaság mind erőteljesebb visszahatása figyelhető meg a társadalom mozgásterének alakulásában.
Ipar
A 90-es évek elején lezajlott drasztikus gazdasági folyamatok eredményeként a leépülő nehézipar, anyag- és energiaigényes ágazatok helyett a feldolgozóipar és a szolgáltatások indultak fejlődésnek. Az ipari termelés értéke 2000 óta folyamatosan növekedett, részesedése a GDP létrehozásában 21% (KSH). Mindeközben az ipari eredetű kén-dioxid kibocsátás 2000-2006 között közel 40%-kal mérséklődött, a keletkezett ipari termelési hulladék mennyisége 35%-kal, az ipari szén-dioxid és szennyvíz kibocsátás kismértékben csökkent. A szilárd részecskék és a CO kibocsátása csökkentéséhez a gazdasági átalakítás és számos ipari telephely bezárása is hozzájárult. Ugyanakkor figyelemreméltó az ipari energiaigények alakulása, mely a 2000. évi 366 PJ-ról 2006-ra 421 PJ-ra emelkedett. A termelés bővülése összességében nem járt együtt a környezetterhelés hasonló arányú növekedésével, sőt egyes tényezők (pl. SO2 és CO2) esetében egyértelmű „szétválás” figyelhető meg.
„Szétválás” az iparban: termelési volumen és CO2 kibocsátás (KSH és Nemzeti ÜHG Leltár)
Az előző Program során az egyes ágazatokat tekintve változó mértékű pozitív hajtóerőt képviselt a termelési hatékonyság-javítás, illetve technológiafejlesztés (pl. a vegyianyag-politika érvényesítése, energiaintenzitás javítása, környezetirányítási rendszerek alkalmazása, másodnyersanyagok felhasználása), mely a környezeti elemekbe történő kibocsátások mérséklését is eredményezi. Az ipari energiafogyasztás dinamikus növekedése azonban előrevetíti, hogy a hazai ipar összességében - a környezeti hatékonyság további javítása mellett is - kismértékben növekvő környezeti terhelést jelenthet a jövőben (növekvő termelés + enyhén javuló hatékonyság = kismértékben növekvő kibocsátások). Az erőforrások takarékos használata és az életciklus szemlélet alkalmazása még korántsem általánosan elterjedt.
Az ipari termelés során előállított, vagy annak melléktermékeként képződő anyagok közül nagyszámú rákkeltő, illetve mérgező hatású szerves és szervetlen vegyület (pl. szerves oldószerek, égési folyamatokból származó policiklikus aromás szénhidrogének, nehézfémek) kerül a talajba és a vizekbe is. A kémiai biztonság szempontjából ugyanakkor ki kell emelni a hazai vegyipar jelentőségét, mely az utóbbi évtizedben az ipari termelés 15-20%-át biztosítja, és amely jelentős előrelépést tett a kockázatok csökkentése, megelőzése terén (ami viszont még nem mindig jár együtt a fogyasztói oldal kellő elővigyázatosságával). A múltban keletkezett szennyeződések felszámolása, a területek rehabilitációja számos helyszínen megtörtént, azonban még jelentős területek kármentesítése szükséges.
Az ipari termelésen belül a hazai autóipar részaránya 2000 és 2006 között 20%-kal növekedett, a logisztikai vállalkozások száma és árbevétele megkétszereződött. E tevékenységek - amellett, hogy a szállítási szolgáltatások és a személygépjárművek iránti kereslet változása érzékenyen érinti a foglalkoztatási viszonyokat - környezeti szempontból kedvezőtlen terheléssel járnak (autópálya építés, közúti mobilitás igényének növekedése, energiafelhasználás, levegőszennyezés, zaj és rezgés növekedése).
A hazai nyersanyag-termelés az elmúlt másfél évtizedben a rendszerváltáshoz kapcsolódó gazdasági visszaesést kiheverve, közelítőleg az 1990-es szintre tért vissza, szerkezetében azonban a piacgazdasági kényszer hatására jelentősen átalakult. Az átalakulás a mélyművelésű széntermelés visszaesésében, a bauxit és mangánérc kivételével az érctermelés megszűnésében nyilvánult meg. Az ipari beruházások és az útépítések következtében az építőipari nyersanyagok termelése 2000 óta azonban folyamatosan nő, amellyel párhuzamosan a kedvezőtlen környezeti hatások is növekedtek. A környezetbarát építőanyagok, technológiák elterjedtsége alacsony.
Mezőgazdaság, erdőgazdaság, élelmiszeripar
A piacgazdaságra történő átmenet nem hagyta érintetlenül a magyar mezőgazdaságot sem. A mezőgazdaság GDP-n belüli részaránya csökkent (az évtized közepe óta 4% körüli) és hasonló tendenciák tapasztalhatók a mezőgazdasági foglalkoztatottság terén is. Ugyanakkor a mezőgazdaság továbbra is meghatározó tényező a vidéki térségekben, az ország összterületének 62%-a mezőgazdasági művelés alatt áll. A birtokszerkezet szétaprózódását követően a 2000-es évekre a birtokkoncentráció jellemző; az egy gazdaságra jutó átlagos termőterület 2000-2007 között másfélszeresére (KSH) nőtt.
A mezőgazdasági struktúraváltásra jelentős hatással van a közösségi agrár- és vidékpolitika reformja, melynek eredményeként - a többfunkciós agrármodellre alapozva - csökkenek a termeléshez (kvótákhoz, mennyiségekhez) kötődő támogatások, és az így felszabaduló források fokozatosan - de még mindig nem elégséges nagyságrendet képviselve - átkerülnek az agrár-környezeti és vidékfejlesztési kifizetésekre.
A mezőgazdaság környezeti hatása szempontjából fontos tényező a növénytermesztés és az állattenyésztés egymáshoz viszonyított aránya és szerkezete. Míg a növénytermesztés szerkezete az utóbbi évtizedben lényegében változatlan maradt, addig az állatállomány nagysága folyamatosan csökkent (2000-2008 között 2,6%-kal (KSH)). A szervestrágyázás csökkenésével párhuzamosan az utóbbi években emelkedett a műtrágya és a növényvédőszer felhasználás, amely szakszerűtlen agrotechnikával párosulva a talaj és a vizek terhelését okozza. A gazdaságok műtrágya felhasználása területi különbségeket mutat: az utóbbi évek adatai szerint az egy hektárra jutó mennyiség (hatóanyagban mérve) a dél-dunántúli és a közép-dunántúli régiókban átlagon felüli volt, míg az alföldi régiókban területarányosan kevesebb műtrágyát használtak. Az EU támogatások eredményeként az agrár-környezetgazdálkodásba vont területek nagysága 2008-ban 1,5 millió hektár volt, ugyanakkor más területeken növekedett az intenzifikáció és gyakori a hagyományos extenzív gazdálkodási formák visszaszorulása (természetközeli élőhelyek csökkenése). Kedvezőtlen folyamat, hogy 2004 óta csökken az ökológiai gazdálkodásba bevont terület nagysága, amely részben a támogatási rendszer változásaival indokolható.
Műtrágyaellátás, növényvédőszer-felhasználás (értékesítés alapján számolt) és az ökológiai gazdálkodás alakulása (FVM, AKI)
Az elmúlt években számos képzés valósult meg a környezetbarát termelési módszerek elterjesztése érdekében (pl. szakszerű agrotechnika, tápanyagellátás, vetésszerkezet), azonban a talajdegradációs folyamatok továbbra is jelentős területeket érintenek. A talajvizek szempontjából jelentős pontszerű szennyezőforrásokat jelentenek az intenzív tartású, nagy létszámú állattartó telepek. A hígtrágyatárolás és -alkalmazás javítása érdekében az előző Program során 8380 állattartótelepből mintegy 3000 állattartótelep korszerűsítése történt meg. A mezőgazdasági eredetű nitrát-terhelés csökkentését szolgálta a nitrát akcióprogram megvalósítása is.
A hazai agrárium európai összehasonlításban viszonylag alacsony gépesítettségű és energia intenzitású. A mezőgazdasági gépesítés intenzitását jellemzi, hogy amíg az EU átlagában 1ďha mezőgazdasági területre 5,2 kW motorteljesítmény jut, addig Magyarországon ez a mutató 2005-ben 2,1 kW/ha. Az elmúlt évek fejlesztési támogatásainak köszönhetően megindult az agrárgazdaság műszaki hátterének megújítása, a környezetvédelmi előírásokat nem teljesítő eszközállomány lecserélése, amely kiváló lehetőséget nyújthat a környezetkímélő földhasználat szélesebb körű elterjesztésére is.
Az állattenyésztés és növénytermesztés (műtrágyázás) intenzitásának alakulása következtében a mezőgazdasági metán-kibocsátás (mely az összkibocsátás közel felét adja) az előző Program során nem változott, az ammónia kibocsátás (mely közel 100%-a az összkibocsátásnak) kismértékben nőtt.
Jelentős modernizációs kihívás az alacsony energia- és vegyszer intenzitású állapot fenntartása oly módon, hogy a mezőgazdasági termelés versenyképessége környezet- és erőforráskímélő módon javuljon. Ez csak olyan fejlesztésekkel érhető el, amely az aktuális piaci viszonyok és változó támogatási prioritások helyett a helyi ökológiai adottságokra épít. E törekvéseket gyakran gátolja, hogy az árak és a támogatások „felülírják” a termőtalaj és a klíma adottságainak megfelelő földhasználatot és termesztési módokat. A megfelelő tájgondozás, környezetkímélő hasznosítás elterjedését a vidéki települések csökkenő népessége és a hagyományos tájgazdálkodási ismeretek „kihalása” is nehezíti, ugyanakkor a magas genetikai értékű mezőgazdasági állat- és növényfajták megőrzésére irányuló - kormányzati és gazdálkodói - kezdeményezések erősödése pozitív hatású. A bioenergia előállítás iránti igény növekedése az intenzív jellegű gazdálkodást helyezheti előtérbe, amely mind az élelmiszertermelés, mind a természeti erőforrások és értékek megőrzése tekintetében eredményezhet konfliktusokat.
Hazánkban az erdőgazdálkodás alá vont terület 2000 óta több mint 100 ezer hektárral növekedett, elsősorban a 2004-től rendelkezésre álló EU-s támogatások (NVT, ÚMVP) eredményeként. Az erdőtelepítések közel felénél őshonos fafajokat alkalmaztak. Az erdők 58%-a állami, 41%-a magán, 1%-a pedig közösségi tulajdonban van (alapítványok, egyházak, önkormányzatok). A természetvédelmi oltalom alatt álló erdőterületek (az összes erdőterület mintegy 20%-a) döntő többsége szintén állami tulajdonú. Az előző Program során a természetközeli erdőgazdálkodási módok elterjesztése érdekében számos mintaterületet jelöltek ki és nőtt a szálaló üzemmódú erdőkezelés kiterjedése, aránya azonban még mindig nagyon alacsony. Az intenzív művelési energiaültetvények jelentős környezeti terheléssel járnak.
A magyar élelmiszeripar nemzetgazdasági jelentősége az ezredfordulót követően folyamatosan csökken, a GDP-ből való részesedése 2007-ben 2,25% volt. Hasonlóan alakultak a foglalkoztatottsági adatok is: 2000-2007 között közel 20 ezerrel csökkent a hazai élelmiszeriparban dolgozók száma. A magyar mezőgazdasági termelésre épülő élelmiszerfeldolgozás lehetővé teszi, hogy Magyarország a főbb élelmiszerekből önellátó legyen, a belföldi szükséglet fölött termeljen. Ennek ellenére a 2000-es évek közepétől - többek között a privatizált élelmiszeripar és kereskedelem multinacionális jellege következtében - erőteljesen nőtt a magas feldolgozottságú élelmiszerek behozatala. Az élelmiszer import-függőség számos, az emberi egészséggel és az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos kérdést is felvet, továbbá a környezeti externáliák átterhelését jelenti (szállítási igények növekedése).
Élelmiszeripar belföldi értékesítés, behozatal és foglalkoztatás tendenciái (KSH)
Az előző Program során mind a hatósági rendszer korszerűsítése (pl. az egymásra épülő folyamatok egységes rendszerben történő ellenőrzését biztosító szabályozás kialakítása, laboratóriumi rendszer fejlesztése), mind az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztése (pl. minőségbiztosítási, környezetirányítási rendszerek bevezetése) terén történt előrelépés az élelmiszerbiztonság növelése érdekében.
Vízgazdálkodás
2000-2006 között a nemzetgazdaság vízfogyasztása 7,3%-kal mérséklődött, ami az ipari vízfogyasztás csökkenésének köszönhető (a legjobb elérhető technológia (BAT) hazai bevezetése felerősítette a fajlagos vízfelhasználás javulását). A mezőgazdasági célú vízfelhasználás és a lakossági ivóvízfogyasztás az elmúlt években kisebb ingadozást mutatott.
Nemzetgazdasági vízfelhasználás
A víztermelés döntő mértékben a felszín alatti vízkészletre alapozódik. Jelentős probléma az engedély nélküli vízkivétel, amely nem csupán mennyiségi problémákat okoz, hanem szennyezési veszélyt jelent a közepes mélységű vízadók számára. A vízkivétel hatással van a vízi környezetre is, az utánpótlódás és a különböző megcsapolási formák közötti érzékeny, hosszú távú egyensúlyt számottevően módosíthatja. A termálvizek túlhasználata főként lokálisan csökkentheti a termálvíz hőmérsékletét, illetve ronthatja kémiai összetételét. A kitermelt, majd a felszíni vizekbe vezetett termálvíz által okozott jelentős sóterhelés vízminőségi problémát, illetve a vízi ökoszisztéma átalakulását eredményezheti.
Az árvíz átlagosan 100 000 ha mezőgazdasági területet érint évenként, elsősorban az alföldi régióban. A belvíz országos szinten csapadékos évjárattól és árvíztől függően 100-150 000 hektárt is sújthat (Berettyó-Kőrösvidék, Tisza-Maros szöge). Az ár- és belvizek mellett az utóbbi évtizedben többször előfordult, hogy a víztöbbletet még ugyanazon évben tartós aszály követte. A szélsőséges vízháztartási viszonyok a gazdálkodási kockázat mellett az ökoszisztémákat is veszélyeztetik. Az előző Program során megvalósult fejlesztések egyrészt az ár- és belvízvédelmi művek rekonstrukciójára irányultak, másrészt előrelépés történt a vízvisszatartás, tározás infrastruktúrájának fejlesztése terén is (pl. Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése).
Közlekedés, szállítás
A rendszerváltás óta mind a személyek, mind az áruk, szolgáltatások vonatkozásában felgyorsult a mobilizáció, amely számos tényezőre vezethető vissza. A városi agglomerációk növekedése, a város - vidék közötti ingázás (munka, vásárlás, szórakozás, rekreáció), az intézményi centralizáció (oktatás, egészségügyi ellátás) egyaránt a közlekedési, szállítási igények/kényszerek növekedéséhez járult hozzá, ugyanakkor gyakori a helytelen szemléletből, viselkedésből adódó felesleges mobilizáció is.
A tömegközlekedést igénybe vevők száma csökkent (a helyi személyszállításban résztvevők száma 12%-kal, a helyközi viszonylatban szállított utasok száma 9%-kal csökkent 2001 és 2007 között (KSH)). Ez részben a munkahelyek megszűnése okán csökkenő mértékű ingázással, de még inkább az egyéni közlekedésre való átváltással magyarázható. A személygépkocsik számának már korábban jelzett növekedése mellett említésre méltó, hogy nemcsak több az autó, hanem azokat gyakrabban is használják, ami 2000 és 2006 között a személyforgalmi teljesítmények kb. 10%-os növekedésében is tükröződik. Ezen kedvezőtlen folyamatok ellenére a városi közlekedésben a közösségi közlekedés még mindig az uralkodó közlekedési módozatnak számít.
A 2001-2007 közötti időszakban a kereskedelmi aktivitással és a termelési módozatok változásával összefüggésben az áruszállítás, és azon belül különösen a közúti szállítás is növekedett („just in time” módszer: kis raktárkapacitások és gyakori, kis volumenű szállítások). A közúti szállításokon belül gyorsulva növekszik a hazai érdekeket kevésbé szolgáló tranzit szállítások aránya.
Áruszállítás volumene (KSH)
A közúti közlekedési igények és a szállítási volumenek növekedése - különösen a nagyvárosokban és azok agglomerációiban - számos kedvezőtlen környezeti hatással jár, többek között a helyi levegőminőség, zaj, emberi egészség, az épített környezet állapota stb. vonatkozásaiban, továbbá jelentős infrastruktúra-fejlesztési igényeket is támaszt. A helyi levegőminőség egyik legfontosabb alakító tényezője a szálló por szennyezés (PM), a 10 mikrométernél kisebb részecskék súlyos egészségkárosító hatásúak. A PM terhelések vonatkozásában 2000-2005. között az ipari (technológiai) kibocsátások a töredékére estek, a fűtési eredetű por kibocsátás lényegében nem változott, míg a közlekedési forrásból eredő PM emissziók kb. 30%-kal növekedtek.
Az előző Program során megvalósult intézkedések (pl. közúti járműállomány korszerűsítése, üzemanyag kéntartalmának csökkentése, közösségi közlekedés és a kombinált áruszállítás infrastrukturális fejlesztése, az elkerülő utak építése, forgalomszervezési lépések, a környezetbarát közlekedési szokások ösztönzése) eredményeként számos településen csökkent a fajlagos környezetterhelés, illetve szennyezőanyag-kibocsátás, de az állomány és a futásteljesítmény növekedése ezt az eredményt felülírja. A mobilizációs igények növekedéséből adódóan a közlekedés továbbra is meghatározó a környezetterhelés tekintetében (pl. a közlekedésből származó szén-dioxid kibocsátás növekszik).
A vízi közlekedés aránya az elmúlt időszakban nem növekedett, ugyanakkor nagyszabású tervek fogalmazódtak meg a nemzetközi (főként szállítási) és az ökoturisztikai célú hajózás feltételeinek megteremtése érdekében (Duna, Tisza). Az előbbiek ugyanakkor számos, a folyó és a folyó menti területek élővilágát is érintő beavatkozást és a megvalósulást követően jelentős hazai fenntartási forrást igényelnek, így megvalósíthatóságuk komplex vizsgálata nem kerülhető meg.
Turizmus
Az idegenforgalomban kettős tendencia tapasztalható. Amíg a Magyarországra érkező külföldi látogatók száma a 2004. évi 33,9 millió főről 2008-ra 39,6 millió főre nőtt, addig az utóbbi években - az idegenforgalmi versenyképességet javító beruházások, infrastrukturális fejlesztések hatására - bővült a belföldi turizmus is, növekedett a falusi- és kerékpáros turizmus. A turizmus fejlesztése érdekében javul az épített környezet rendezettsége, illetve a turizmus hozzájárulhat a természeti értékek elismertségéhez, az egészséges életmód elterjesztéséhez. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a tömegturizmus, a látogatók számának bővülése és az infrastruktúrák fejlesztése jelentős környezeti igénybevétellel (közlekedés, hulladék, szennyvíz, zöldfelületek igénybevétel stb.) jár. A koncentrált igénybevétel mérséklését szolgálná, ha a turizmus fejlesztése területileg kiegyenlítettebb állapotot eredményezne. Ma ugyanis - bár a vendéglátóhelyek számában nincs számottevő eltérés - a szállodák vendégforgalmában már jelentős a különbség Budapest és a Dunántúl javára.
Energia-, anyagfelhasználás
Az energiafelhasználás, a megújuló energiahordozók hasznosításának alakulása és az energiatakarékosság terén elért előrehaladás meghatározó a környezetterhelés, ezen belül az üvegházhatású gázok kibocsátásában. A nemzetgazdaság energiafelhasználása 2000 és 2006 között abszolút mértékben emelkedett (évente átlagosan 2 százalékkal) és jelentős mértékben fosszilis energiahordozókra épül.
Primer energia ellátás (KSH)
Az emelkedésben, illetve annak évenkénti alakulásában a gazdasági növekedés és az energiahatékonysági erőfeszítések hatása egyaránt szerepet játszott. 2000-2006 között az egységnyi nemzeti jövedelem előállításához szükséges energia mennyisége (energiaintenzitás) 13%-kal csökkent (KSH), összességében pedig - 2000 és 2006 között - évente 1,8 PJ (a fogyasztás kb. 0,17%-a) megtakarítást sikerült elérni részben az energiahatékonysági intézkedések eredményeként. Ezáltal ugyan sikerült csökkenteni a növekedés mértékét, de az EU-s és hazai célkitűzések teljesítéséhez további előrelépések szükségesek.
Közvetlen energiafelhasználás gazdasági ágak szerint (KSH, Energia Központ Kht.)
2000 óta jelentősen nőtt a közlekedés és a háztartások közvetlen energiafelhasználása, az iparé kismértékű ingadozást mutatott, a mezőgazdaság energiafelhasználása csökkent. Az elmúlt években az energetikai szektorban számos beruházás történt a környezetterhelés csökkentése érdekében (pl. az energetikai ágazat éves SO2 kibocsátása a 2000-2004 közötti időszakban mintegy 230 kt-val csökkent). 2000 óta az ágazat ÜHG kibocsátása is csökkent, de a hazai ÜHG kibocsátásnak így is több mint 60%-át adja. A villamosenergia-termelés hatásfoka alacsony és a lehetőségekhez képest kis arányú a kapcsolt energiatermelés.
Az előző Program során a megújuló energiahordozók alkalmazása a kedvező támogatási rendszer hatására - elsősorban a biomassza alapú hő- és villamosenergia termelés felfutásának következtében - javult, részaránya a hazai energiaellátáson belül 2007-re elérte a 4,9%-ot. A legnagyobb arányban hasznosított megújuló energiaforrás a biomassza (az összes megújuló energia közel 90%-át adja), ezt követi a geotermikus energia, a megújuló alapú hulladék, a bioüzemanyag és a vízenergia felhasználás. Meg kell említeni, hogy a biomassza energetikai célú felhasználása nem feltétlenül vezet a nettó ÜHG kibocsátások mérsékléséhez (illetve növeli a más jellegű környezetterhelést, igénybevételt, kockázatokat), ezért alkalmazásuk során körültekintő, életciklus-szemléletű hatásvizsgálatok szükségesek (a környezeti kockázatok mellett az élelmiszertermelésre, a talajok termőképességének alakulására való hatások komplex értékelése, a fenntartható hasznosítás mértékének és módjának meghatározása).
Megújuló és hulladék bázisú villamosenergia termelő kapacitások
Hazánkban a felhasznált anyagok mennyisége 2000-hez képest 2006-ra 23%-kal nőtt, ezen belül a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása (a 2005. évi kiugró értéket figyelmen kívül hagyva) 27%-kal, a biomassza-felhasználás 24%-kal növekedett.
Hazai anyagfelhasználás anyagfajtánként (KSH)
Térszerkezet és területfelhasználás
Az élővilág és az élettelen ökoszisztémák környezeti kockázatainak egyik jellemző mérőszáma a beépítettség növekedése. 2000 óta a artósan beépített területek nagysága folyamatosan nőtt, 2006-ban az ország területének 6,4%-a volt beépített. A 2001-2007 közötti időszakban a város/vidék arány (urban/rural index) hazánkban 64%-ról 67%-ra emelkedett; mely magában foglalja mind a vonalas infrastruktúra (pl. autópálya) bővülését, mind a biológiailag inaktívvá váló beépített területek növekedését. A 2000-es években folytatódott nagyvárosaink települési környezetének gyorsuló agglomerálódása, mely számos esetben a környezet terhelési/igénybevételi súlypont lokális eltolódásához vezet. A logisztikai központok, ipari parkok számának és teljesítményének gyarapodása a szállítási igények növekedésén túlmenően számottevő területfoglalással is járt (Magyar Logisztikai Stratégia, 2007-2013. NGFM, 2008) és gyakran zöldmezős beruházásokat jelentettek.
2000 és 2008 között a területhasználat változását a mezőgazdasági terület nagyságának, azon belül különösen a gyepterületek csökkenése jellemezte, amelynek egyik oka a települések (belterületbe vonás), az ipar, bányászat és az infrastruktúra (útépítés) terjeszkedése, másik oka az erdőterület növekedése volt. A gyepterületek - területileg differenciált - mérséklődése különösen természetvédelmi szempontból kedvezőtlen, mivel az állandó füves területek számos védett, ritka faj számára biztosítanak élőhelyet. A területhasználat átalakulása és az urbanizáció következtében növekedett a területek árvízi kockázat-érzékenysége és kedvezőtlen hatással van a vizek minőségére, ökológiai állapotára is. A vonalas infrastruktúra bővülése (pl. intenzív autópálya építés) az élőhelyek feldarabolódásával járt.
A beépítettség és az éves autópálya építés trendje (NIF Zrt., KSH)
A szabad talajfelszín beépítettségének, tartós lefedettségének növekedése fokozza az ország klimatikus hatásokkal szembeni érzékenységét, mivel a talajok anyag- és energia-körforgalomban betöltött funkcióját korlátozza (pl. a talajok CO2-megkötőképességét, vízraktározó szerepét, a növényzet felszámolásával megszünteti annak CO2-nyelő kapacitását, a környezeti folyamatok szabályozásában betöltött szerepét). A nyugat-európai térség túlzott beépítettségéből fakadó kedvezőtlen környezeti tendenciák több tanulságos példát is szolgáltatnak.
Noha az utóbbi évtizedekben több tudományos kutatás eredménye adott útmutatást a természeti adottságoknak megfelelő területhasználat kialakításához, az egyéb érdekek miatt ez gyakran nem érvényesül (ipar- és kereskedelmi létesítmények elhelyezése a legjobb termőképességű talajokon, aktuális felvásárlási árak alakította vetésszerkezet). Más jellegű, sajátos problémát jelent a változó ökológiai feltételű területek megfelelő területhasználati szerkezetének kialakítása, illetve a kedvezőtlen környezeti hatások (éghajlatváltozással és/vagy más tényezőkkel összefüggő szárazodás - pl. Duna-Tisza-közi homokhátság, Szigetköz stb.) kezelése.
Településszerkezet, infrastruktúra
A növekvő mértékű urbanizáció hatásai hazánkban is nyomon követhetők. Egyrészt a beépített területek nagyságának növekedésében, másrészt a kis területen koncentrálódó lakosság adott térséget érintő fokozott környezetterhelésében, melyet a környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése hivatott ellentételezni.
A termelési-fogyasztási szokásokkal összefüggésben 2000 óta nőtt az egy főre jutó települési szilárd hulladék mennyisége (2006-ban 468 kg/fő volt (KSH)). A települési hulladékok hasznosítási aránya a 2000. évi 3%-ról 2008-ra 20% fölé, mennyiségileg 140 ezer tonnáról 930 ezer tonnára emelkedett. Települési hulladék energetikai hasznosítása csak a fővárosi hulladékégető-műben történik, amely a 2004-2006 közötti korszerűsítésnek köszönhetően teljesíti az új hulladék irányelv energetikai hatékonysági kritériumát. A települési szilárd hulladék jelentős része azonban továbbra is lerakásra kerül, amely jelentős területfoglalással, illetve nem megfelelő kialakítás esetén környezeti kockázattal (talaj, felszín alatti víz) jár. Az előző Program során rendelkezésre álló források eredményeként előrelépés történt a korszerű hulladékkezelési rendszer kiépítése terén (pl. szelektív gyűjtés, biohulladék-kezelés infrastruktúrájának fejlesztése, korszerű lerakók kiépítése, bezárt lerakók rekultivációja), a hulladék keletkezésének megelőzése érdekében azonban további erőfeszítések szükségesek.
Az előző Program beruházásai eredményeként a közcsatornával ellátott lakások aránya a 2000. évi 51%-ról 2007-re 69,8%-ra emelkedett (KSH) és nőtt a megfelelően tisztított szennyvíz aránya is. A rákötések aránya ugyanakkor térségenként és településtípusonként is változó. A területi különbségek csökkentése érdekében a dél-alföldi, észak-alföldi és észak-magyarországi régiókban, illetve a hátrányos helyzetű kistelepüléseken még több erőfeszítés szükséges. A csatornahálózat bővüléséhez képest a korszerű, a helyi viszonyoknak megfelelőbb egyedi szennyvízkezelési módszerek alkalmazása - főként forráshiány miatt - alacsony volt. Számos településen jelent problémát a szakszerűtlen szikkasztás, amely a közegészségügyi kockázatokon kívül a talajt és a felszín alatti vizet is szennyezi. A tisztítás nélkül elvezetett szennyvíz mennyiségi adatai tekintetében Budapest és Pest megye adatai ma még kiugróak a budapesti közvetlen bevezetések miatt, de ezeken a jelenlegi fejlesztések változtatnak.
A közműolló záródásának folyamata is területileg differenciált, Dél-Alföldön, Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon lassan megy végbe. A vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya 2007-re elérte a 94,7%-ot, azonban az EU és hazai előírásoknak nem megfelelő vízminőség szolgáltatása mintegy 2,5 millió főt érint. Az ivóvízellátás 95%-a felszín alatti vízből történik, amelynek minőségét számos tényező veszélyezteti. Az elmúlt években a Vízbázisvédelmi Program ütemezett végrehajtását forráshiány nehezítette.
1.2. A környezetállapot változása és hatásai
Az előzőekben bemutatott hajtóerők és terhelések különbözőképpen befolyásolták a környezet állapotát (környezeti elemeket, illetve azok rendszerét, szerkezetét, folyamatait) és azon keresztül az emberi egészséget és életminőséget. E fejezet a környezetállapot főbb jellemzőinek bemutatása mellett tartalmazza annak jelentősebb ökológiai, humán-egészségügyi, társadalmi-gazdasági vonatkozásait is. Az ok-okozati hatáslánc (terhelések, állapot, hatások) komplex megközelítésű feltárása elősegíti, hogy a válaszok ne okozzanak környezeti átterheléseket.
Levegő
A levegő minőségének alakulására a különböző anyagok kibocsátásával, vagy éppen kiválásával (elnyelésével, kiülepedésével) járó, a föld-, esetleg vízfelszínen lejátszódó természetes folyamatok és emberi tevékenységek vannak hatással. Emellett fontos szerepe van az országok, kontinensek közötti légmozgásoknak, valamint azoknak a fizikai-kémiai átalakulásoknak, amelyek a légkörben pl. hőmérsékletváltozás, sugárzás, vagy egyéb hatás következtében mennek végbe.
A levegőben előforduló (szennyező)anyagok különböző fajtái, ezek koncentrációja és előfordulásuk tartóssága a természetes és épített környezet valamennyi elemére hatással van. A következmények eltérő időpontokban jelentkeznek és veszélyességük is eltérő lehet a hatásviselő érzékenységének függvényében. Fontos megjegyezni, hogy a technológiai fejlődés - számos eredménye mellett - új, hatásaiban még ismeretlen anyagok megjelenésével is együtt jár.
A sokféle kölcsönhatás eredményeképpen kialakuló levegőminőséget elsősorban az emberi tevékenységhez kapcsolódó szennyezőanyag-emissziók mérséklésével tudjuk befolyásolni. 1990 óta Magyarország jelentős mértékben lecsökkentette légszennyezőanyag kibocsátásait, és ennek következményeképpen javult a környezeti levegő minősége. Az országban mindenütt sikerült az SO2, a CO2, CO, a benzol és az ólom koncentrációját a vonatkozó nemzetközi és az európai egyezményekben foglalt határértékek alá csökkenteni. A környezeti levegő minőségének javulása eredményeként csökkenő tendenciát mutat a légzőszervi megbetegedések és halálozások száma.
Az 1990-es évek elejét jellemző pozitív trendek azonban lelassultak. Az NOx és a VOC-k kibocsátása 2001 óta még mindig azonos érték körül mozog (összes kibocsátás 2007-ben 189 kt, illetve 148 kt). Az ország néhány területén és nagyobb városaiban az NOx éves átlagértéke a küszöbértéket meghaladta. Különösen a szilárd szemcsés anyagok és a talaj-közeli ózon koncentrációja ad okot aggodalomra. Az ország számos területén előfordul a PM10 napi és éves átlagos határértékének túllépése. A környezeti levegő PM10 koncentrációjának csökkentése érdekében a környezetvédelmi felügyelőségek 2008-ban aktualizálták levegőtisztaság-védelmi terveiket. Az intézkedések elvégzése biztosíthatja azt, hogy a határértékek betartása 2011-ig sikeres lesz.
További erőfeszítések elsősorban a háztartások és a közlekedési ágazat energiahatékonyságának javítását illetően szükségesek. A motorizált járművek állományának növekedése, valamint a közúti teherszállítás EU csatlakozást követő robbanásszerű emelkedése veszélyezteti azokat az eredményeket, amelyek a gépjárművek műszaki tökéletesítése és az üzemanyagok minőségének javítása nyomán álltak elő.
Felszíni és felszín alatti víz, talaj
Vizeink ökológiai állapota elválaszthatatlan kölcsönhatásban áll a talaj, az élővilág és a mikroklíma jellegével. Romlása vagy javulása elsősorban az emberi tevékenységektől függ. A vizek állapotának változása szoros kapcsolatban van többek között a terület- és településfejlesztéssel, a földhasználattal, az ipari és mezőgazdasági tevékenységekkel, a lakáskörülményekkel és életmóddal.
Felszíni vízkészletünk döntően külföldi eredetű és mintegy 11 000 m3/év/fő körüli, amely az egyik legmagasabb érték Európában. Az országon belüli lefolyás (600 m3/év/fő) viszont a legkisebb a kontinensen. A felszíni készletek jelentős része nagy folyóink medréhez kötődik; az eloszlás egyenlőtlensége miatt a hozzáférés korlátozott. A vízkivételek, vízbevezetések és elterelések megváltoztathatják a felszíni víztestek természetes vízjárását, lefolyási viszonyait, olyan mértékben, hogy az már akadályozza az ökoszisztéma működését és a jó ökológiai állapot elérését.
Az elmúlt években az ország területének legnagyobb részén nem csökkent tovább a talajvízszint. A jelenlegi víztermelés, a természeti adottságoknak nem megfelelő területhasználat és a meteorológiai hatások következtében kivételt a Duna-Tisza-közi Homokhátság jelent (a talajvízszint süllyedés 0,3-0,8 m). A karsztvízszintek a Dunántúli Középhegység területén emelkedtek.
Nagy folyóink vízminőségét alapvetően a külföldről érkező víz minősége határozza meg. Több olyan vízfolyás van Magyarországon, amelynek állapota a vízgyűjtőn felettünk lévő országokban végzett tevékenységek miatt nem felel meg a Víz Keretirányelv előírásainak. Ennek megfelelően számos probléma csak a szomszédos országokkal együttműködve oldható meg (pl. a szigetközi Duna-szakaszon a folyó szlovák oldali elterelése miatti mennyiségi problémák, a Rábán rendszeresen visszatérő, osztrák bőrgyárak által okozott habzás, a Tiszán és mellékfolyóin levonuló, Romániából érkező nehézfém szennyezések, a Duna hajózhatóságával kapcsolatos kérdések).
Nagy tavaink (Balaton, Tisza-tó, Fertő-tó, Velencei-tó) ökológiai állapota javult, a Balaton vízminősége kiváló. De a kijelölt hazai víztestek esetében (a minősítési rendszer statisztikai hibáját is figyelembe véve) a szervesanyag és a különböző tápanyagok határértéket meghaladó koncentrációja miatt 70-80% a közepes vagy annál rosszabb minőségű víztestek aránya. Mindez a víz sokrétű ökológiai, gazdasági és rekreációs funkciójából eredően jelent problémát, hiszen azon túl, hogy az élővilág létfeltétele, a víz a mezőgazdasági termelés alapvető feltétele és a hazai turizmus egyik fő vonzereje.
A vízminőség alakulása szempontjából fontos körülmény, hogy a különböző víztípusok egymásra is hatnak: a szennyezett vízfolyás veszélyt jelent az általa táplált felszín alatti vízre vagy az állóvizekre, illetve fordítva. A szennyezett talajvíz károsíthatja a kisvízi időszakban táplált vízfolyás élővilágát, valamint kockázatot jelent az ivóvízellátás szempontjából kiemelt fontosságú mélyebb vízadóra. Egy lényeges, de kevésbé ismert probléma, hogy a nagyszámú, főként üdülési hasznosítású holtág, morotva, mesterséges tározó és kavicsbánya tó vízminőségi állapota a nagy tavakénál kedvezőtlenebb és ráadásul ezek nem is szerepelnek a fokozottabb védelmet jelentő tápanyag-érzékeny területek között.
A vizek jó ökológiai állapota szorosan összefügg az éghajlatváltozással. A várható éghajlatváltozás egyik fontos következménye, hogy kevesebb víz áll majd rendelkezésre, különösen az öntözés számára, de helyenként - a területi különbségek miatt - az ivóvízellátásra használt készletek is veszélybe kerülhetnek. A télvégi, tavaszi árvizek hamarabb, és az intenzívebb olvadás miatt növekvő csúcsokkal érkezhetnek. A tavak vízforgalma átalakul, és várhatóan csökken a felületük, növekszik a tartózkodási idő és a sótartalmuk. A kisvízi hozamok csökkenése érzékenyebbé teszi a vízfolyásokat a szennyezőanyag-terhelésekkel szemben. Az éghajlatváltozás és a vízgazdálkodás integrált - a fenntarthatóságot messzemenően figyelembevevő - megközelítése indokolt, többek között a vízpótlás, a vízenergia hasznosítása, az öntözés, az ivóvízminőség javítás, árvíz- és belvíz védelem, aszály elleni védelem területein.
A talajok állapotát a vizekhez hasonlóan számos tényező befolyásolja (pl. földhasználat, infrastruktúra fejlesztése). A talajok állapotának értékelését nehezíti, hogy a talajpusztulással veszélyeztetett területek országos felmérésére forráshiány miatt évek óta nem került sor, de az egyedi vizsgálatok szerint a károsodás továbbra is jelentős területeket érint. A mezőgazdasági és erdészeti talajok nehézfémekkel, peszticid-maradványokkal és egyéb káros anyagokkal való terheltsége elmarad a szennyezettségi határértéktől.
Biológiai sokféleség
A biológiai sokféleség - mely a Föld élő rendszerei által nyújtott javak és szolgáltatások gazdag tárházának tekinthető - a társadalom és gazdaság fennmaradásának, illetve fejlődésének alapjaként szolgál. Az ún. ökoszisztéma szolgáltatások értékének és „árának” felbecsülésével ma jórészt csak a tudományos műhelyekben foglalkoznak. Pedig a felmérések szerint a biológiai sokféleség csökkenése és az ökoszisztéma szolgáltatások ebből fakadó eltűnése fellépés hiányában a jelenleginél is gyorsabb ütemben fog folytatódni a Földön. (http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/economics/pdf/teeb_report.pdf)
Az élő rendszerek terhelése a társadalmi-gazdasági folyamatokkal függ össze. Az urbanizáció, agglomerálódás, infrastruktúra-fejlesztés és a fogyasztói igények növekedése következtében a különböző területhasználati igények az ökoszisztémák környezeti feltételeinek megváltozásához, a természetes vagy természetközeli, biológiailag aktív területek beszűküléséhez és feldarabolódásához vezettek. A civilizációs folyamat nem szükségszerű velejárójaként jelent meg a természettől való elidegenedés (mely többek között a természetkárosításban, döntéshozatali folyamatokban a természetvédelmi szempontok mellőzésében nyilvánul meg), így sokszor „feláldozzuk a természeti értékeket a növekedés oltárán”. A nem megfelelő földhasználatból adódó túlhasznosítás, az inváziós idegenhonos fajok (özönfajok) terjedése és a szennyezés is a biológiai sokféleség csökkenését okozza.
A kedvezőtlen folyamatok ellenére az elmúlt évek természetvédelmi erőfeszítései eredményeként a jelentős természetközeli élőhelyek és a fontos természetvédelmi értéket képviselő fajok élőhelye még több mint 30%-ot fed le az országban; természeti értékeink nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő értéket képviselnek. Ugyanakkor a hazánkban előforduló 46 közösségi jelentőségű élőhely csak 11%-ának állapota kedvező, a 211 közösségi jelentőségű faj tekintetében 25%-nak kedvező a természetvédelmi helyzete. A biológiai sokféleség védelmében kiemelt szerepe van a hazai erdősültségnek (az ország területének 20,3%-a), amelyen belül az őshonos fafajokkal borított erdőterület 57%-ot tesz ki. A faállományok lombozata alapján erdeink egészségi állapota európai összehasonlításban átlagosnak tekinthető. Számos hazai növénytársulás, azon belül valamennyi természetes erdőtársulás és a hazánkban megtalálható fajoknak megközelítően 20-25%-a veszélyeztetett.
Magyarország természetes élővilágában a klímaváltozás hatására a zonális vegetáció határainak eltolódása; a természetes élővilág fajainak visszaszorulása és hosszú távon az inváziós fajok tömegessé válásával a biodiverzitás csökkenése; a társulások és táplálékhálózatok átrendeződése; az ökoszisztéma funkciók károsodása és az ökoszisztéma szolgáltatások csökkenése várható.
Éghajlatváltozás
Az éghajlatváltozás hajtóerői és hatásai gyakorlatilag valamennyi ágazatban jelentkeznek, a kialakuló állapotra és a következményekre a nagytávolságú átterhelések és a jelentős időbeni késleltetés jellemző.
Jelenleg az atmoszféra CO2 koncentrációja 380 ppm körül van és növekedési üteme megközelíti a 0,5%/év-et. Magyarország részesedése a világ összkibocsátásából kb. 0,2%. Az ÜHG kibocsátás fő forrásai közül meghatározó a lakossági és közületi fűtés, villamosenergia fogyasztás és a közlekedés, ugyanakkor ez az a terület, ahol az érdemi csökkentéshez a legszélesebb érintetti kör megnyerésére és közreműködésére, ehhez pedig differenciált szemléletformálási, jogi és gazdasági szabályozási, valamint kiterjedt ellenőrzési rendszerre volna szükség. Ennek hiányában jelenleg aránytalan pl. a lakosság, illetve a közúti közlekedésben résztvevők szerepvállalása a csökkentési célok megvalósításában.
A kibocsátás csökkentés mellett fontos eszköz lehet a nyelő kapacitások léte, illetve bővítése is, azonban a környezeti folyamatok összetettsége miatt ezzel igen körültekintően lehet csak számolni. Az e téren meghatározó szerepet betöltő erdők ugyanis csak akkor tudják CO2 elnyelő szerepüket érdemben betölteni, ha ehhez a megfelelő ökológiai feltételek (terület, termőföld, ökológiai vízigény biztosítása, az életközösségek megfelelő ökológiai állapota) fennállnak.
Az éghajlatváltozás következményei (pl. megváltozó hőmérséklet és csapadékviszonyok, szélsőséges meteorológiai, hidrometeorológiai jelenségek gyakoriságának növekedése) egyaránt jelentkeznek a természeti rendszerekben (így pl. az erdők termőhelyi feltételeiben), az infrastruktúrákban, a gazdasági tevékenységekben és az emberi egészségben.
Lényeges, hogy a klímavédelmi beavatkozások nem vezethetnek újabb fenntarthatósági problémákra, más környezeti elemekre vagy más földrajzi térségekre vonatkozó átterhelésekre. Például a mezőgazdasági alapú energiahordozók alkalmazása - klímavédelmi előnyeik mellett - esetenként az élelmiszerárakban, illetve az ökoszisztéma szolgáltatásokban is jelentkező visszahatásokra vezethet; más jellegű fenntarthatósági problémák merülhetnek fel egyes árvízvédelmi megoldások, illetve az atomenergia alkalmazása során is.
SWOT értékelés
A SWOT-elemzés erősségei, gyengeségei, lehetőségei és veszélyei a helyzetelemzés legfontosabb megállapításai, az országos környezeti állapot és a jellemző környezeti folyamatok figyelembevételével kerültek meghatározásra.
- Az erősségek közé elsősorban a meglévő természeti, környezeti értékek, természeti erőforrások és azokat fenntartó társadalmi-gazdasági folyamatok kerültek.
- A gyengeségek között az erősségeket gyengítő, létező környezeti problémák, a környezetre, a természetre, tájra, illetve azok állapotára ható társadalmi és gazdasági folyamatok szerepelnek.
- A lehetőségek azokat a kirajzolódó igényeket és tendenciákat, meglévő hatásokat mutatják be, amelyek önmagukban ugyan még nem tartoznak az erősségek közé, de azokhoz és a környezet állapotának javulásához képesek hozzájárulni.
- A fenyegetésekben, veszélyekben bemutatott állapotok, trendek a lehetőségekkel ellentétesen hatva csökkentik vagy károsan befolyásolják a környezeti eredményeket és összességében a környezeti állapotot.
| ERŐSSÉGEK | GYENGESÉGEK | |
| - európai viszonylatban is jelentős felszíni és felszín alatti vízkészlet; - értékes, kiterjedt termőföld-állomány; - különböző szintű természeti oltalom alatt álló természetes és természetközeli területek ökológiai hálózata - változatos tájak, egyedi természeti értékek, jelentős biológiai sokféleséget képviselő, sajátos bioregionális egység; - kedvező természeti adottságok egyes megújuló energiaforrások tekintetében (pl. geotermikus, napenergia); - egyre több környezeti oktatási, nevelési és szemléletformáló program működik; - javul a környezeti információkhoz való hozzáférés lehetősége; - kialakultak a lakossági tájékoztatás országos hálózatai; - előrelépés történt a nyilvánosság döntéshozatalban való részvételének intézményesítésében és működtetésében; - nemzetközi összehasonlításban is fejlett (EU-konform) környezeti jogi szabályozás; - kiemelt jelentőségű ügyekben széles körű koncepció- és stratégiaalkotás, programozás (pl. éghajlatváltozás, biológiai sokféleség); - széles körű nemzetközi kapcsolatok és együttműködés; - a szabályozásnak és technológia-váltásnak köszönhetően csökkenő ipari légszennyezőanyag, hulladék és szennyvíz kibocsátás; - az agrár-környezetgazdálkodás terjedése; - a hagyományos tájgazdálkodás fenntartását, környezet-harmonikus életmód kialakítását célzó kezdeményezések (helyi és nemzeti parki szinten); - növekszik a hulladékok szelektív gyűjtési és hasznosítási aránya; - javuló környezeti infrastruktúra számottevő EU-források a környezetvédelmi projektek támogatására. | - az ország osztott vízgyűjtőkön helyezkedik el, ezért meghatározó felszíni vízfolyásainak állapotát a szomszédos országokban folyó tevékenységek jelentősen befolyásolják; - a víztestek 70-80%-ának VKI minősítése közepes vagy annál rosszabb; - a nagy kiterjedésű, mélyfekvésű területeket ár- és belvizek veszélyeztetik; - a felszín alatti víztartók jelentős része felszíni érzékeny területen található, a vízbázisvédelmi program végrehajtása lassan halad; - a honos növény- és állatfajok, életközösségek nagy része sérülékeny; a területhasználatok számos honos társulás élőhelyét, állományainak nagy részét felszámolták, vagy romlottak a környezeti feltételeik (pl. élőhelyek feldarabolása, szárazodás, zavarás, invazív fajok terjedése); - továbbra is jelentős az ökológiai adottságoknak nem megfelelő földhasználat; - lassú a változás a lakosság környezeti értékrendjében, a termelési és fogyasztási szokásokban; a környezeti szempontok integrációjában; - a környezeti vonatkozású kutatás-fejlesztés- innováció eredményei nem kellőképpen hasznosulnak; - nehézségek a környezetvédelmi jogérvényesítésben; - az EU- és nemzetközi kötelezettségek teljesítése jelentős erőforrásokat köt le, így számos fontos ügyre nem marad elég szabad forrás (pl. szemléletformálás); - a korszerű környezeti infrastruktúra kiépítése jelentős működtetési többletköltségeket jelent; - az ország közútjain lebonyolódó jelentős átmenő forgalom légszennyező, zaj- és rezgés hatása; - a közúti közlekedés és szállítás dominanciája, amely rontja a helyi környezetminőséget; - a települési szennyvizek jelentős része még mindig megfelelő kezelés nélkül kerül a környezetbe; - nő a települési hulladék mennyisége; - továbbra is magas a hulladéklerakás aránya; - az energiatakarékosság és -hatékonyság terén lassú az előrehaladás; - a megújuló energiahordozók alkalmazása nem éri el a teljes energiaigény 5%-át; - kármentesítést, rehabilitációt igénylő területek nagy száma. | |
| LEHETŐSÉGEK | FENYEGETÉSEK | |
| - a fenntarthatóság elveit követő értékrend és fejlődés (társadalmi, környezeti és gazdasági szempontok összehangolása); - a mindenki számára elérhető, tiszta és biztonságos környezet, egészséges élelmiszerek iránti igény; - az ökogazdálkodás felértékelődése; - a közösségi közlekedés még kedvező részaránya; - környezetvédelmi civil szervezetek szakmai tevékenysége és közreműködése a döntéshozatalban, tervezésben; - a környezeti kutatások bővülése és megfelelő hasznosulása; - anyag- és energiatakarékos, környezetkímélő termelési módszerek terjedése; - a környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer alkalmazásának terjedése; - a nemzetközi együttműködés erősödése. | - a természeti erőforrások túlhasználata (pl. felszíni és felszín alatti vizek, termálvizek, területek beépítése); - a mobilizációs és szállítási igények növekedése; - az energiaigények további emelkedése; - az agrokemikália felhasználásának további emelkedése; - az értékrend megfelelő irányú változásának hiánya, (nincs kedvező irányú elmozdulás az egészségtudat, a környezeti etika kialakítása terén); - nem sikerül áttörést elérni az ökológiai, fenntarthatósági szemlélet kialakításában, elterjesztésében (folytatódik az ésszerűtlen, pazarló fogyasztás, a természeti tőke felélése); - felkészületlenség az éghajlatváltozás következményeinek kezelésére; - a klímaváltozás hatásai következtében növekednek a vizek hiányából és többletéből eredő károk; - környezetvédelmi civil szervezetek tevékenységének visszaszorulása vagy megszűnésük forráshiány miatt; - rövid távú előnyök preferenciája a fejlesztési, támogatási döntésekben, a környezeti szempontok rovására. |
A SWOT-elemzésben szereplő megállapítások, felsorolások három fő tényező köré csoportosulnak.
Az egyik csoportban a természeti erőforrások és értékek szerepelnek (pl. termőföld, természeti területek, tájak, ökológiai adottságok, víz). E csoport egy része erősségekként kezelhető (pl. értékes, kiterjedt termőföld-állomány vagy a jelentős felszín alatti vízkészlet), melyet veszélyeztetnek a túlhasználatok, másrészt gyengeségek is megjelennek (ár- és belvizek, fajok sérülékenysége, ökológiai adottságoknak nem megfelelő földhasználat), valamint olyan lehetőségek, amelyekkel javulhat ezek állapota (pl. a termőföld az ökogazdálkodás felértékelődésével).
A másik csoportba a társadalmi-gazdasági folyamatok által jelentősen átszőtt, a környezetre számottevő hatást gyakorló adottságok, folyamatok tartoznak (pl. termelési és fogyasztási szokások, szemléletmód). Ezt a típust mind a 4 SWOT elem érinti: az erősségek között találhatók többek között a működő környezeti nevelési, oktatási programok vagy a javuló információs és tájékoztatási hálózatok. Gyengeségek között a környezeti értékrendben történő lassú változás vagy a jogérvényesítés nehézségei emelhetők ki. E csoportban a lehetőségek igen széles körűek: az anyag- és energiatakarékos, környezetkímélő termelési módszerek, illetve a környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer alkalmazásának terjedése; környezetvédelmi civil szervezetek szakmai tevékenysége és közreműködése a döntéshozatalban, tervezésben; a környezeti kutatások bővülése és megfelelő hasznosulása. Ugyanakkor számos fenyegetéssel, veszéllyel is számolni kell, mint pl. ha továbbra sem lesz kedvező irányú elmozdulás az egészségtudat, a környezeti etika kialakítása terén, ha nem sikerül áttörést elérni az ökológiai, fenntarthatósági szemlélet kialakításában, elterjesztésében és folytatódik az ésszerűtlen, pazarló fogyasztás, a természeti tőke felélése.
A harmadik csoportot azok a környezeti állapotok, folyamatok alkotják, melyeket erősen jellemez a műszaki meghatározottság, és főleg a települések életéhez kötődnek (pl. környezeti infrastruktúra, környezetbiztonság, zaj-rezgés, hulladékgazdálkodás). Ezen a téren is számos erősség (pl. javuló környezeti infrastruktúra vagy a csökkenő ipari hulladék és szennyvíz kibocsátás); gyengeség (a korszerű környezeti infrastruktúra kiépítése jelentős működtetési többletköltségeket jelent, az átmenő forgalom zaj- és rezgésterhelése; a közúti közlekedés és szállítás dominanciája, amely rontja a helyi környezetminőséget); lehetőségeket (a közösségi közlekedés még kedvező részaránya) és olyan veszélyek található, melyek a települési élet- és környezetminőség romlása irányába hatnak (a mobilizációs és szállítási igények növekedése; rövid távú előnyök preferenciája a fejlesztési, támogatási döntésekben, a környezeti szempontok rovására).
1.3. Kitekintés - jövőkép
Magyarországnak jelenleg nincs átfogó, hosszú távú, széles körű társadalmi és politikai konszenzuson nyugvó jövőképe, amelynek környezeti dimenziója, a társadalmi-gazdasági folyamatokba történő beágyazottsága egyértelmű alapot, vagy legalább kiindulási pontot jelentene a Program számára a jelenlegi helyzet és a jövőkép összekapcsolásához. A Kormány által elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiában foglaltak és a tudományos műhelyek egyes ezirányú munkái nyújthatnak támpontot egy távlati jövőkép levezetéséhez. Fentiek alapján jelen fejezet a kitekintés szerepét tölti be, egyfajta „jövőbe vetített közös többszörös” felvázolását, mely az egészséges környezethez fűződő alkotmányos jog, az Országgyűlés által elfogadott hosszú távú stratégiák, nemzetközi kötelezettségeink, a lakosság körében végzett eseti jövőkép-elképzelés felmérések megállapításai és a szakterületi célok figyelembevételével készült. Egyúttal a jelenlegi helyzet sajátos tükre, amely rámutat arra, hogy közös gondolkodás, társadalmi támogatás és cselekvés révén milyen világban, milyen környezetben élhetnénk egy-két évtized múlva, és segítséget ad az oda vezető út kijelöléséhez, ütemezéséhez, az első lépések megtételéhez.
Hosszú távon elérendő jövőképünk szerint a környezetügy a fenntartható fejlődés elősegítésének egyik katalizátorává válik, ugyanakkor a fenntarthatósági elvek érvényesítése a társadalmi és a gazdasági szférában hozzájárul a környezeti problémákat is kiváltó hajtóerők megváltoztatásához. A társadalom értékrendjében az ember és a természet tisztelete az azt megillető helyre kerül, mind etikai és kulturális megközelítésben, mind azon érdekből következően, hogy az élet természeti alapjainak védelme és megőrzése nélkül a társadalmi jóllét és fejlődés bizonyos időhatáron túl lehetetlenné válik.
A helyes értékrend kialakításában a holisztikus szemlélet érvényesül. A társadalmi-gazdasági munkamegosztás magas szintje nem gátja annak, hogy a környezet-társadalom-gazdaság szervesen összefonódó rendszerét összefüggéseiben ismerjük meg és ennek megfelelően kezeljük. Az értékrend megváltozását a társadalmi normák megújulása, a jogi és gazdasági szabályozórendszer reformja követi, illetve segíti annak érvényesülését. A környezettudatos gondolkodás és cselekvés erényt és előnyt jelent, a fenntartható termelési és fogyasztási szokások válnak meghatározóvá.
Az információs társadalom új korszakába lép: a szellemi javak, tudás, kultúra, tapasztalatcsere globális szinten hozzáférhetővé válik, de ezzel párhuzamosan nagyobb szerepet kap a helyi közösségek önszerveződése és -gondoskodása, kultúrájuk ápolása és a helyi erőforrásokra épülő gazdasági életképesség javítása. A döntéshozást és a társadalom véleményformálását a környezet állapotának nyomon követését lehetővé tevő, hiteles és nyilvános információk segítik. A környezet állapotát mérő megfigyelő rendszerek minőségi továbbfejlesztésével növekszik a környezet megóvására irányuló döntések megbízhatósága.
A társadalom tudatára ébred, hogy a környezet és fejlődés kérdései nem szétválaszthatók, a környezetet érintő negatív hatások egyben a társadalmi fejlődés esélyeit csökkentik. Azonosul azzal a gondolattal, hogy környezetünk állapotának megőrzése csakis közös akarattal, együttműködéssel, minden egyén aktív és felelősségteljes fellépésével valósulhat meg. A környezeti szempontok beépülnek a döntésekbe, és arra ösztönzik a társadalmat, hogy takarékoskodjon az erőforrásokkal, védje természeti értékeit és csökkentse környezetterhelését. A döntéshozók és a társadalom döntő része szem előtt tartja tevékenysége, életvitele környezeti vonatkozásait. A gazdasági szereplők körében általánossá válik az a gondolkodásmód, melynek hatására már fejlesztéseik tervezésénél figyelembe veszik a környezetvédelem szempontjait. Tudatosul, hogy a korszerű, környezetbarát technológiák bevezetése, a szennyezés-megelőzés hosszú távon versenyelőnyt is eredményez. A fogyasztói magatartás és a kínálat is a környezetileg fenntarthatóbb, organikus termékek és szolgáltatások felé tolódik el. Olyan esetekben, amikor hiányos ismeretek állnak rendelkezésre a természeti rendszerek megváltozásának lehetséges hatásairól, az elővigyázatosság elve kerül alkalmazásra.
A kormányzat a politikaalkotás (pl. adó- és támogatáspolitika) és intézményei működtetése során példát mutat a környezettudatos megoldások, vívmányok bevezetésére. A környezettudatos magatartás így egyre inkább a mindennapok részévé válik. Mindezek által olyan eredmények érhetők el a környezetminőség javításában, a természeti erőforrások és értékek védelme terén, amelyekhez a hagyományosan értelmezett környezetpolitikai eszköztár önmagában nem elégséges (de amelyet célirányosan még sokáig alkalmazni kell a már kialakult problémák felszámolásához). A fenntarthatósági elvek hatékony érvényesítésének eredményeként az ország fejlődése kiegyensúlyozottan haladhat, tevékenységünket a globális és regionális környezet változásaihoz való kreatív alkalmazkodás, a globalizáció velejáróinak előnyünkre fordítása jellemzi majd.
Magyarország természeti adottságai - egyes erőforrásokban gazdag, míg másokban korlátozott lehetőségekkel bír - előre vetítik a következő évtizedek legfontosabb stratégiai kérdéseit, szoros összefüggésben az éghajlatváltozással összefüggő kihívásokkal:
- takarékos, hatékony, egyre inkább a megújuló energiaforrásokra épülő, környezetbarát energiagazdálkodás és közlekedés;
- biztonságos élelmiszer- és vízellátás (mind a termőföld, mind a stratégiai vízkészletek védelme és fenntartható hasznosítása magas szinten biztosított);
- a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma szolgáltatások védelme;
- a környezeti lehetőségekhez és korlátokhoz illeszkedő, okszerű területhasználat.
A megújuló, a fenntarthatóság elvein nyugvó tájhasználat elősegíti a vidéki lakosság lakhelyén való érvényesülését, megélhetését, identitásának erősödését. A jóléthez szükséges erőforrások igénybevétele és az ökoszisztéma szolgáltatások feltételrendszere közötti összhang kezd helyreállni. A vidéki települések hagyományőrző módon tükrözik a magyar falvak és városok kultúráját, településszerkezetét, jellegzetes építészeti stílusait, faluképét, zöldterületeit, mint a magyar települési, táji örökség részét. A városi környezet sokkal „élhetőbbé” és egészségesebbé válik, az ehhez szükséges emberi léptékű épületekkel, infrastruktúrával, szolgáltatásokkal, egészséges, tiszta környezettel, energiatakarékos, egyre csökkenő energiafelhasználású épületekkel, bővülő sétálóutcákkal és zöldterületekkel. A célzott intézkedések hatására sikerül az éghajlatváltozást kiváltó-erősítő tényezőket a tervezett mértékben csökkenteni, és a tudatos felkészülés eredményeként alkalmazkodni az éghajlatváltozás már elkerülhetetlen hatásaihoz.
E hosszú távú kitekintésben foglaltak megközelítése, elérése legtöbb esetben hosszú ideig tartó, következetes munkát igényel. Az elkövetkező hatéves időszakot a következők jellemezhetik:
Az ország gazdasági helyzete, pénzügyi stabilitása várhatóan a Program ideje alatt is behatárolja egyes célkitűzések megvalósításának lehetőségét, ugyanakkor a Programban foglaltak hozzájárulnak a helyzet stabilizálódásához (pl. a környezet- és az életminőség javításával a társadalmi kohézió erősítése, a hátrányos helyzetű térségek természeti értékeinek, erőforrásainak védelme mellett történő felzárkóztatása, a környezet- és energiagazdálkodás fejlesztése, a gazdasági ágazatok tudás-intenzív, ökohatékony pályára állítása, a környezetbarát mobilitás feltételeinek javítása terén). Mindemellett számos, az értékvédelemmel és a környezettudatosság fejlesztésével összefüggő feladat megvalósítására - melyek esetében nem a beruházási igény, hanem sokkal inkább a folyamatos működtetés fontos - kerülhet sor.
Előtérbe kerülnek a fenntartható termelési és fogyasztási szokások, melynek eredményeképpen a társadalmi-gazdasági fejlődés és a környezetterhelés még inkább szétválik. Mindebben jelentős szerepe van az oktatás és nevelés területén egy olyan Környezeti Tudáslánc felépítésének, amely hatékony információs és együttműködési rendszert teremt az óvodától a felsőoktatásig, illetve a felnőttképzésig, valamennyi korosztályt lefedve. A továbblépést az innovációs lánc zárása is szolgálja.
A jogi és gazdasági szabályozórendszer fejlesztésének eredményeként mentesülnek a közösségi források az egyesek által okozott károk helyreállításának finanszírozása alól úgy, hogy ezeket a költségeket részben vagy egészében a tényleges károkozókra, szennyezőkre terhelik, amivel gazdasági érdekeken keresztül ösztönözhetik, kényszeríthetik az érintetteket a környezet és természet károsításának, terhelésének, szennyezésének csökkentésére, felhagyására. A gazdasági szabályozó eszközök alkalmazása egyúttal elősegíti a természeti erőforrásokkal való takarékos bánásmódot.
A legnagyobb környezeti infrastruktúra-fejlesztési beruházások lezárulnak. A klímavédelmi intézkedések következményeként előtérbe kerülnek az „alacsony széntartalmú” technológiák, általánossá válik a megváltozó éghajlathoz való alkalmazkodásra való felkészülés többek között a mezőgazdasági, egészségügyi, vízügyi, településfejlesztési intézkedések során.
A szabályozás szigorítása és a meghozott intézkedések eredményeként a levegő minősége az ország egész területén javulni fog. A zajcsökkentő intézkedési tervek végrehajtása következtében csökken a zajjal terhelt területek aránya. A víziközmű szolgáltatás jelentős fejlődésen megy keresztül. A szolgáltatott ivóvíz minősége minden szempontból megfelel majd az uniós és hazai előírásoknak, ezzel is csökkentve a lakosság egészségterhelését. A fogyasztók számára megfizethető, mennyiségi és minőségi tekintetben is biztonságos ivóvíz szolgáltatást, a szennyvízelvezetést és -tisztítást a feladatellátásra minden szempontból felkészült, hatékonyan működő víziközmű szolgáltatók végzik. 2015-re a felszíni és felszín alatti vizek túlnyomó részénél elérjük a „jó” állapotot.
A nagy mennyiségben gyártott és alkalmazott vegyi anyagok egészségi és környezeti kockázata a vegyi anyagok értékelése, indokolt esetben helyettesítése vagy korlátozása révén elfogadható szintre csökken.
A hulladékképződés növekedésének megállítása, a képződő hulladékok hasznosításának általánossá tétele, a nem hasznosuló hulladékok teljes körű, biztonságos ártalmatlanítása, ezen belül a lerakással történő ártalmatlanítás csökkentése tisztább környezetet teremt, anyag- és energia megtakarítást eredményez. A lakosság környezeti tudatosságának erősödésével számottevően csökken a felelőtlen hulladék-elhagyás, illegális hulladék-elhelyezés, ugyanakkor mindenki számára elérhető lesz a hasznosításhoz szükséges szelektív gyűjtési rendszer. Általánossá válik a házi komposztálás és a lebomló szerves hulladékok feldolgozása, biztosítható lesz a használt, feleslegesnek ítélt termékek újra-használata. Társadalmi elismertséget vív ki a meg nem újuló természeti erőforrások hulladékból kinyert anyagokkal történő helyettesítése.
A környezettechnológia és a környezetvédelmi ipar a következő 10 évben az egyik húzóágazattá válik. A környezetvédelmi követelményeknek való megfelelés szükségessége, a tisztább technológiák iránti igény és a környezettudatosság javulása egyúttal a keresleti oldal erősödését is magával hozza. Mindez jelentős mértékben hozzájárul a hazai gazdaság versenyképességi és foglalkoztatási mutatóinak javulásához.
A környezetdiplomácia erőfeszítéseként - Magyarország külpolitikai prioritásaival összhangban - erősödik együttműködésünk az euroatlanti (EU, OECD, NATO) intézményrendszeren belül, valamint a szubregionális partnereinkkel és a szomszédos országokkal.
A fentiekkel összefüggő konkrét célállapotértékeket az egyes horizontális intézkedések és a tematikus akcióprogramok tartalmazzák (lásd 5. fejezet).
A hazai környezetpolitika stratégiai tervezési feladata, hogy az ország adottságait, a társadalom hosszú távú érdekeit és jövőbeni fejlődési céljait, valamint a globális felelősségből és a nemzetközi együttműködésből, EU-tagságból adódó kötelezettségeket áttekintve meghatározza az ország hosszú, közép és rövid távú környezeti céljait és az elérésükhöz szükséges eszközöket. A környezetpolitikának a sokoldalú politikai-stratégiai tervezési rendszerben elsősorban horizontális szakpolitikai szerepet kell betöltenie, amely biztosítja a környezeti szempontok hatékony érvényesítését a társadalmi-gazdasági fejlődés egész folyamatában. Ezt hivatott elősegíteni a Nemzeti Környezetvédelmi Program.
A tervezés főbb környezetpolitikai szempontjai és kapcsolódási irányai:
- Magyarország környezetpolitikája - mind kialakításában, mind végrehajtásában - szervesen kapcsolódik az EU vonatkozó szakpolitikáihoz és szabályozási eszközeihez, valamint a nemzetközi környezeti politikákhoz, programokhoz és megállapodásokhoz;
- a Nemzeti Környezetvédelmi Program a környezetügy átfogó középtávú programja, mely keretet ad minden környezetügyi szakterületi cselekvési tervnek, s emellett számos más, a környezetet érintő ágazati, alágazati stratégiát, tervet és programot is integrál, illetve útmutatást fogalmaz meg a kidolgozásukhoz;
- a környezetpolitika alakításának további kereteit szükségszerűen számos más átfogó, illetve horizontális hazai szakpolitika képezi, ennek megfelelően a környezetpolitika fejlesztésekor egyrészt tekintetbe kell venni ezen átfogó szakpolitikák fő célkitűzéseit, másfelől biztosítani szükséges, hogy a környezeti megfontolások ezen politikákba is megfelelő módon beépüljenek.
2.1. Kapcsolódás meglévő stratégiákhoz és programokhoz
A Program tervezése során kiemelt figyelmet kapott a környezetügyet közvetlenül vagy közvetve érintő tervekkel, programokkal való összhang biztosítása, hiszen az ország hosszú távú jövőjével kapcsolatos célok csakis egy egységes koncepció, egymást kiegészítő és erősítő intézkedések révén valósíthatók meg. Az illeszkedés elősegítése több szempontból történik: a közös érdekeltségek, egymást támogató elemek keresése (többszörös hasznú, koordinált célok és intézkedések), a Program sajátos céljaival összeegyeztethető és eszközeivel támogatható átfogó vagy tematikus társadalmi-gazdasági, különböző ágazati célok figyelembevétele, lehetőség szerinti támogatása, valamint az érdekütközések feltárása és a környezeti szempontokat is kielégítő feloldása. A harmonizáció megvalósítása ugyanakkor nem vezethet a környezeti szempontok érvényesítésében bekövetkező visszalépéshez, sőt, mindinkább az érvényesítő képesség erősítése szükséges.
Kül- és biztonságpolitika
Magyarország külkapcsolati stratégiájában kiemelt témakörként szerepel az integráció, amellyel összhangban a környezetdiplomácia erőfeszítései is kiterjednek az euro-atlanti (EU, OECD, NATO) intézményrendszeren belüli egyre szorosabb kapcsolatépítésre, a szubregionális és a szomszédos országokkal történő együttműködés erősítésére. Az EU tagjaként a közösségi politika megvalósításán túlmenően következetesen érvényesíteni kell nemzeti és szubregionális érdekeinket, különösen azokon a területeken, amelyek hosszú távon határozzák meg az ország környezetbiztonságát (Európa-politikai Stratégia új irányai és feladatai).
A biztonságpolitikán belül a környezetbiztonság témaköre világszerte egyre nagyobb jelentőséget kap, különös tekintettel a természeti erőforrások stratégiai készleteivel és a környezeti katasztrófákkal összefüggésben. A Magyar Köztársaság Nemzeti Biztonsági Stratégiájának főbb célterületei a globális és a belső biztonsági kockázatok. A Kül- és Biztonságpolitikai Stratégia, valamint a Program célkitűzései elsősorban a környezetügy nemzetközi kapcsolatainak és együttműködésének fejlesztéséhez, másrészt a környezetbiztonság témaköréhez kapcsolódnak.
Társadalompolitika
A népesség alakulása, egészségi állapota, értékrendje, képzettsége, környezettudatossága, esélyegyenlőségi és foglalkoztatási helyzete összefügg a környezetpolitika környezetminőségi, valamint a természeti erőforrások és értékek védelmére és fenntartható használatára vonatkozó célkitűzéseivel. A környezetminőség hat egészségi állapotunkra. A lakosság értékrendje, képzettsége, életmódja alapvetően meghatározza fogyasztási szokásait, amely viszont kedvező vagy kedvezőtlen irányba is képes módosítani a környezet állapotát.
A stratégiai tervezés terén különösen a környezet-egészségügy és a környezeti nevelés témakörében alakult ki szoros együttműködés; emellett azonban számos más hazai stratégiában is megjelennek a fenti témakörök (pl. A szociális védelemről és társadalmi összetartozásról szóló nemzeti stratégiai jelentés, Népegészségügyi Program, Egész életen át tartó tanulás magyarországi stratégiája, Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv, „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia, „Roma Integráció Évtizede Program” Stratégiai Terv).
Gazdaság- és innovációpolitika
A gazdaság szerkezete, színvonala meghatározó szerepet tölt be a természeti erőforrás-gazdálkodásban és a területhasználatban, a környezetterhelés alakulásában. A Középtávú Tudomány-, Technológia- és Innovációpolitikai Stratégia megvalósítása számottevően hozzájárulhat az erőforrások (közöttük a termőföld és a megújuló energiaforrások) takarékosabb, hatékonyabb felhasználásához, a környezetkímélő (hulladék- és kibocsátásminimalizáló, illetve energiahatékony) technológiák fejlesztéséhez. Az EU gazdaságfejlesztési stratégiájával összhangban kidolgozott hazai program (Nemzeti akcióprogram a növekedésért és a foglalkoztatásért) azon makro-, mikrogazdasági és foglalkoztatási célokat fogalmazza meg, amelyek a leginkább hozzájárulhatnak a gazdasági teljesítmény és a foglalkoztatás növeléséhez. Prioritásai közé tartozik a környezeti ipar és az öko-innováció fejlesztése is. A fenntartható fejlődés és a versenyképesség egymáshoz való viszonyának vizsgálata, összeegyeztetése ugyanakkor globális, EU és nemzeti szinten is számottevő feladatot jelent.
A fenntartható fejlődés egyik fontos feltétele az államháztartás stabilitása. A Konvergencia-programból adódó intézkedések a környezetpolitikai célok megvalósíthatóságát is jelentős mértékben befolyásolják, ugyanakkor a környezetpolitikának az az alapvető célja, hogy a nemzetgazdaság stabilitásának biztosítása a jövőben a fenntarthatósági elveket követő módon történjen.
Területpolitika
A területpolitika célja egy olyan harmonikus és fenntartható társadalmi - gazdasági - környezeti térszerkezet és területi rendszer létrehozása, amely a helyi adottságokra épülő, saját arculattal és identitással rendelkező térségekben szerveződik, s amelyben a társadalom számára az alapvető esélyeket meghatározó közszolgáltatások és életkörülmények tekintetében nincsenek jelentős területi egyenlőtlenségek. Az Országos Területfejlesztési Koncepció átfogó céljai 2020-ig: a térségi versenyképesség, területi felzárkózás, fenntartható térségfejlődés és örökségvédelem, területi integrálódás Európába, decentralizáció és regionalizmus. A területrendezési tervek között a legjelentősebb az Országos Területrendezési Terv, amely az ország egészére határozza meg a léptéknek megfelelő mélységben a területhasználatra és az infrastruktúra térbeli rendjére vonatkozó jövőképet és az annak elérését szolgáló szabályokat.
A természeti rendszerek (természetföldrajzi tájak) működése, valamint ennek eredményeként az ún. „ökoszisztéma szolgáltatások” (tájpotenciál, környezeti szabályozó- és regenerálódó képesség, terhelhetőség) alakulása elválaszthatatlanul összefonódik a térszerkezet, valamint az azt alkotó elemek/rendszerek minőségi jellemzőinek változásával. A területpolitika az egyik legfontosabb eszköze lehet annak, hogy a társadalmi, gazdasági folyamatok, a különböző ágazati tevékenységek és az általuk létrejövő művi környezeti elemek, valamint a környezet között szerkezeti és funkcionális értelemben is harmonikus viszony alakuljon ki. Megújítása során törekedni kell a környezeti/fenntarthatósági szempontok megfelelő érvényesítésére.
Fejlesztéspolitika
Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció céljai között a több munkahely, magasabb jövedelmek, biztonságosabb, tisztább és jobb minőségű környezet, egészségesebb és hosszabb élet szerepel. A fejlesztéspolitikai eszközök és tervek (Új Magyarország Fejlesztési Terv, Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv és Program) jelentős forrásokat biztosítanak környezeti célok megvalósításához, ugyanakkor számos olyan fejlesztést is támogatnak, amelyek összességükben további környezetterheléssel és -igénybevétellel járnak. Kiemelt feladat ezért a környezeti szempontok fejlesztéspolitikai döntésekben történő érvényesítése.
A Program kapcsolódási pontjai a főbb ágazati, szakterületi politikákhoz
Az ágazati, illetve több ágazatot érintő szakpolitikák jelentős része szoros összefüggésben áll a természeti erőforrás-gazdálkodással és értékvédelemmel, illetve célokat fogalmaz meg az ágazati tevékenységekkel összefüggő környezeti hatásokkal, kibocsátásokkal és az ágazatok tevékenységének eredményességét befolyásoló környezeti feltételekkel kapcsolatban (pl. Energiapolitikai Koncepció, Magyar Közlekedéspolitika, Nemzeti Erdőprogram, Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia, Országos Környezeti Kármentesítési Program).
A szakterületi programok (pl. Ivóvízminőség-javító Program, Ivóvízbázis-védelmi Program, Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program) a környezetügy egy-egy speciális területére vonatkozó célokat és részletes feladatokat tartalmazzák.
2.2. A Program tervezésének alapelvei
A célok és az intézkedések megfogalmazása - azok összhangja érdekében is - a következő alapelvek figyelembevételével történt:
- a környezetügy terén hagyományosan kialakult, a környezetvédelmi törvényben is szereplő alapelvek, amelyek alapvetően a környezethasználat helyes módjára (elővigyázatosság, megelőzés), a felelősség vállalására (szennyező fizet), a közérdekből fakadóan az együttműködés és átláthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet (tájékoztatás, nyilvánosság);
- a környezeti problémák, jelenségek, folyamatok összetettségéből eredően mind nagyobb teret kell kapnia a holisztikus megközelítésnek (összefüggések vizsgálata, hatásfolyamatok feltárása), az integráció elvének, valamint a rövid, közép és hosszú távú szempontok egyidejű figyelembevételének;
- a területiség figyelembevétele átfogó elvének érvényesítése, a fenntartható térhasználat, a kedvező területi hatások elősegítése és területi szinergia megvalósítása, a környezetei, társadalmi és gazdasági adottságokhoz illeszkedő, területileg differenciált beavatkozások kialakításának elve;
- tekintettel arra, hogy az Alkotmány szerint „a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez”, kiemelt figyelmet kell szentelni az esélyegyenlőség, a társadalmi igazságosság, valamint a nemzedéken belüli és nemzedékek közötti szolidaritás elvének; ezek egyúttal kapcsolódnak a helyi erőforrások fenntartható hasznosításának elvéhez, miszerint törekedni kell a közösségek szükségleteinek helyi szinten, helyi erőforrásokból történő kielégítésére, de egyben a helyi sajátosságok, sokszínűség, készletek védelmére.
A tervezés során további irányadó szempont volt:
- az életciklus elemzés széles körű alkalmazása, a tevékenységek valamennyi várható hatásának figyelembevétele a fenntarthatóság elősegítése érdekében;
- a környezet- és költséghatékonyság érvényesítése, a kölcsönös hasznú és érdekeltségű („mindenki nyer”) megoldások feltárása és előtérbe helyezése, programozhatóság és a fejlesztések megfelelő előkészítése.
Ezen alapelvek és szempontok következetes érvényesítése a tervezésen túl a megvalósításnak is fontos eleme kell, hogy legyen.
A Program hosszú távú célkitűzése, hogy hozzájáruljon a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek biztosításához. Szemléleti alapja a környezet rendszerszemléletű megközelítése oly módon, hogy a társadalmi szükségletek anyagi és nem anyagi természetű feltételeinek biztosítása, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységek harmonikus viszonyban álljanak a környezettel. Ennek része a környezeti potenciál megőrzése, a természeti önszabályozó mechanizmusok védelme, a környezet terhelhetőségének, valamint az ökoszisztémák anyag- és energiaforgalmi sajátosságainak figyelembevétele.
A helyzetelemzés és a SWOT-analízis alapján, a jövőképhez és a hosszú távú célkitűzéshez kapcsolódóan a Program átfogó céljai: a települési élet- és környezetminőség javítása, a környezetbiztonság erősítése; természeti erőforrásaink és értékeink megőrzése; a fenntartható életmód, termelés és fogyasztás elősegítése. Az átfogó célok megvalósítása - miképpen ezt a helyzetértékeléssel foglalkozó fejezetben szereplő hajtóerők és összetett hatásfolyamataik is mutatják - nem csupán környezetpolitikai feladat. A Program irányultsága ezért kettős: egyrészt a problémák gyökerének bemutatásával ösztönzi a hajtóerők pozitív irányú megváltoztatását, másrészt biztosítja a környezetügy terén ehhez szükséges intézkedések megtételét.
A települési élet- és környezetminőség javítása, a környezetbiztonság erősítése
- Cél az emberhez méltó, kiegyensúlyozott, egészséges élet közvetlen környezeti feltételeinek biztosítása. Ezek közé tartozik a környezet-egészségügyi feltételek teljesülése, a magas színvonalú környezeti infrastruktúra, a település, a lakóhely épített és természeti elemeinek megfelelő aránya, minősége és összhangja, valamint a környezetbiztonság javítása. Ez utóbbi az élet- és vagyonbiztonság szempontjait is figyelembe véve kiterjed a szélsőséges természeti folyamatok és természeti katasztrófák (pl. árvizek, szélviharok, földrengések, erdőtüzek) előrejelzésére és kárainak csökkentésére, valamint az ipari balesetek, technológiai eredetű katasztrófák (pl. vegyi balesetek) megelőzésére és kárcsökkentésére.
Természeti erőforrásaink és értékeink megőrzése
- Ezen átfogó cél a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás kialakítására, a környezetszennyezés megelőzésére, a terhelhetőség/megújuló képesség figyelembevételére épülő fenntartható használat megvalósítására irányul. Kiemelt figyelmet kap a természeti értékek, ökoszisztémák védelme, az életközösségek működőképességének megőrzése, a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása.
A fenntartható életmód, termelés és fogyasztás elősegítése
- A fenntartható életmód, fogyasztás és termelés együttesen biztosítja a társadalmi-gazdasági fejlődés és a környezetterhelés szétválását, azaz, hogy a lakosság növekvő jólléte csökkenő környezetterhelés mellett legyen biztosítható. A fogyasztói magatartás megváltozása, a környezeti szempontból fenntarthatóbb, organikus termékek és szolgáltatások felé történő elmozdulás keresleti oldalról erősíti meg a termelői folyamatok „fenntarthatósága” iránti igényt. A fenntartható termelés forrástakarékos (beleértve az anyag-, a víz-, a terület-, a termőföld- és energiahasználatot, az újrahasználhatóság és a tartósság tervezését, az anyagciklusok körfolyamattá zárását); csökkenti a környezetre gyakorolt káros hatásokat (kibocsátások és hulladékok minimalizálása, a megújuló erőforrások fenntartható mértékű használata); növeli a termékek és szolgáltatások értékét a fogyasztók számára.
E célok nem valósíthatók meg a társadalom környezettudatosságának erősítése nélkül. Ezáltal biztosítható, hogy az életminőséget közvetlenül érintő tényezők mellett az emberi élet alapjait jelentő természeti erőforrások és értékek védelme és fenntartható használata, valamint az ezekkel szorosan összefüggő életmód, fogyasztási és termelési szokások együttesen szolgálják a társadalom hosszú távú jóllétét.
A Program átfogó célterületei, illetve a tematikus akcióprogramok keretében meghatározott célok és intézkedések egyaránt arra irányulnak, hogy hidat képezzenek a jelenlegi helyzet és a jövőképben megfogalmazott fő irányok időarányos megvalósításához.
A környezetügy átfogó felelőssége, hogy feladatai magas színvonalú ellátásával segítse elő az ország társadalmi-gazdasági fejlődését, ugyanakkor tudatosan lépjen fel a társadalmi és környezeti értékek rombolása ellen. Ez átfogó, rendszerszemléletű megközelítést és a környezeti szempontoknak az élet minden területén való figyelembevételét teszi szükségessé. Ennek érdekében olyan célorientált, hatékony, ugyanakkor „ügyfélbarát” horizontális intézmény- és eszközrendszert kell kialakítani, amely a kutatás-fejlesztés, a tervezés, a szabályozás és ellenőrzés, a támogatás, a szemléletformálás, valamint a folyamatok nyomon követése és a visszacsatolás teljes körét átfogja.
4.1. A stratégiai tervezési tevékenységek összhangja
A környezetügyi - ezen belül a környezet-, természetvédelmi és vízügyi - stratégiai tervezési és végrehajtási feladatok ellátása csak akkor lehet eredményes, ha a szakterületek tervezési tevékenységei összehangoltak, megfelelő kapcsolat van a különböző területi szintű tervek között, és minden más - fejlesztési és ágazati - stratégia-alkotási folyamat is integrálja a környezetvédelmi szempontokat, tudomásul veszi a természeti környezet eltartóképességének határait, a természeti értékeink megőrzésének érdekét.
Az utóbbi években a környezetüggyel kapcsolatos stratégiai tervezésben mind a kormányzat, mind a régiók, megyék, települések szintjén jelentős előrelépés történt. Ez kiterjed az átfogó, a tematikus és az egyedi stratégiákra, tervekre és programokra is. Ezt a folyamatot kell továbbvinni, fejleszteni jelen Nemzeti Környezetvédelmi Program időszakában is.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
A Nemzeti Környezetvédelmi Program az előírásoknak és a kialakult gyakorlatnak megfelelően egyidejűleg, összhangban készült a Nemzeti Természetvédelmi Alaptervvel (amely a Program keretében kerül benyújtásra) és az Országos Hulladékgazdálkodási Tervvel. A stratégiai tervezéssel összefüggő további kiemelt feladatok:
- A Programhoz kapcsolódó környezetügyi témakörökben rövid, illetve középtávú programok, tervek kidolgozása (pl. Nemzeti Éghajlatváltozási Program).
- Egyes környezetügyi témakörökben új stratégia kidolgozása, illetve a meglévők megújítása (pl. vízgazdálkodás, aszály, talajvédelem, levegőminőség), s egyúttal gondoskodni kell az új kihívásokra való megfelelő felkészülésről is (pl. a nanotechnológiák és a géntechnológiák környezeti és környezet-egészségügyi vetületei). A környezetügyet érintő stratégiák, tervek, programok kidolgozása és megvalósítása során a környezeti szempontok integrálása.
- A Program céljaihoz kapcsolódóan, a környezetvédelmi törvényben foglaltak szerint az egymásra épülő regionális, megyei és települési környezetvédelmi programok megújítása vagy megalkotása és végrehajtást elősegítő szabályozási és támogatási rendszer fenntartása.
- A stratégiai tervezés, megvalósítás, végrehajtás, értékelés és nyomon követés (monitorozás) egymáshoz kapcsolódó feladatköreiben a tervezési folyamat részét képező stratégiai környezeti vizsgálat alkalmazásának fejlesztése, a tervezés és az utóellenőrzés során a környezet- és költséghatékonyság vizsgálat gyakorlatának kialakítása.
- A külső és belső, társadalmi, gazdasági és környezeti feltételrendszer dinamikus változásának, továbbá a kutatás-fejlesztés és innováció eredményeinek figyelembevételével a különböző stratégiák, programok, tervek aktualizálása.
4.2. Közreműködés az Európai Unió környezetpolitikájának fejlesztésében és végrehajtásában
A Program tervezésének és megvalósításának szerves részét képezik az EU-tagságból adódó kötelezettségek: érvényesíteni kell a közösségi környezetpolitikát a vonatkozó szabályozások átvételével, a hazai jogrendszerbe való illesztésével és végrehajtásával, a hazai sajátosságok, nemzeti érdekek szem előtt tartásával részt kell venni az új közösségi programok, jogi eszközök kidolgozásában, továbbá tevékenyen részt kell vállalni a nemzetközi környezetügyi együttműködés keretében az EU szerepének, álláspontjának alakításában.
A közösségi környezetpolitika keretét jelenleg a 2012-ig szóló hatodik Környezetvédelmi Akcióprogram adja, amely fokozatosan kiegészült - előre meghatározott témakörökben - tematikus programokkal, illetve esetenként szabályozási eszközökkel is. Az Akcióprogramhoz kapcsolódva számos közösségi terv (pl. Európai Éghajlatváltozási Program, EU Biológiai Sokféleség Akcióterve, Környezettechnológiai Cselekvési Terv) tartalmaz további fontos javaslatokat és konkrét feladatokat. A harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program kidolgozása a hatályos közösségi programok és környezetvédelmi szabályozás figyelembevételével történt, átfogó intézkedései és tematikus akcióprogramjai tartalmazzák az azokból adódó tagállami feladatokat.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
Az elkövetkező időszakban számos - hazai szempontból is kiemelt jelentőségű - átfogó közösségi stratégia, szabályozási eszköz terén várható előrelépés, amely egyrészt befolyásolja a hazai környezetpolitika alakulását, másrészt a Program időszakában végrehajtandó feladatokat eredményez. A környezetügy számára is kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a 2010 januárjában kezdődő másfél éves időszakban a spanyol-belga-magyar elnökség veszi át az Európai Közösség irányítását. A harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program keretében is a legátfogóbb feladatok egyikét a 2011 első félévében esedékes magyar elnökségre történő felkészülés jelenti. Magyarország kiemelt érdeke - az érintett tagállamokkal együttműködve - egy magas színvonalú, tartalmas környezetvédelmi elnökségi program kialakítása, amely a későbbiekben is lehetőséget biztosít a környezetvédelmi szempontok még hatékonyabb és eredményesebb képviseletére. Mindezek figyelembevételével e téren a legfontosabb cselekvési irányok, alapvető feladatok a következők:
- Az EU megújított Fenntartható Fejlődési Stratégiájának végrehajtása során fontos mérföldkőnek számít 2009 decembere, amikor az állam- és kormányfők az Európai Tanács ülésén második alkalommal tekintik át a Stratégia végrehajtását, valamint annak prioritásait. Megkülönböztetett figyelem irányul ehhez is kapcsolódóan a fenntartható fogyasztásról, termelésről és iparpolitikáról szóló cselekvési terv végrehajtására, továbbá a Bizottság által előterjesztett javaslatokra (pl. „energia-felhasználó” termékek környezetbarát tervezése; új ökocímke rendelet, új EMAS rendelet kidolgozása; az energiacímkézési irányelv átdolgozása, a közbeszerzés „zöldítése”). Az EU Fenntartható Fejlődési Stratégiája és esetleges megújítása (a Lisszaboni Stratégia megújításával egyetemben), valamint a fenntartható fogyasztás és termelés kérdése a magyar EU-elnökség időszakában is várhatóan kiemelt témakör lesz.
- A Program időszakának második felében - s már a magyar EU-elnökség idején - időszerű feladat lesz a hatodik közösségi környezetvédelmi akcióprogram értékelése, majd a hetedik program előkészítésével kapcsolatos teendők ellátása.
- Az éghajlatváltozás, illetve annak kedvezőtlen hatásai elleni küzdelem terén folytatódnak egy új globális megállapodás kidolgozására irányuló nemzetközi tárgyalások, amelyeken az EU-tagállamok közösen lépnek fel. A cél az, hogy az új nemzetközi megállapodás 2013-tól hatályos legyen és ennek megfelelően mind az EU keretében, mind a hazai Program keretében számításba kell venni annak következményeit.
- A klíma-energia csomagba tartozó nyolc EU jogszabály hazai jogrendbe való átültetése kitüntetett kormányzati feladatként jelentkezik a Program időszakának első felében. 2013-tól ezen jogszabályok végrehajtása jelöli ki a kormányzati teendőket.
- Magyarország az EU tagországaival együtt elkötelezett a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása, az ezzel kapcsolatos uniós és nemzetközi célkitűzések teljesítése iránt. A Program időszakában lesz esedékes a 2010-ig szóló Biológiai Sokféleség Akcióterve értékelése és a további teendők meghatározása.
- A környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló irányelv és az ipari kibocsátásokra vonatkozó további kapcsolódó rendelkezések felülvizsgálata érdekében a Bizottság új jogszabály-javaslatot készített, amelynek 2008-ban megkezdődött az egyeztetése. Az új tervezet hat, az ipari kibocsátásokra vonatkozó meglévő irányelv konszolidációját végzi el.
- A Víz Keretirányelv előírásainak megfelelően 2009. december 22-re elkészülő vízgyűjtő gazdálkodási tervek végrehajtásához szükséges EU és tagállami szintű intézkedések kialakítása, megvalósításuk megkezdése. Várható, hogy a vízkészletek szűkösségével és az aszályokkal kapcsolatos problémák nagy hangsúlyt kapnak, és kezelésük a magyar elnökség számára is kiemelt feladat lesz.
- Közreműködés és a hazai környezeti szempontok és érdekek képviselete a Duna Stratégia kidolgozásában.
- Az előző Program időszakában megkezdődött a talajvédelmi keretirányelv tervezetének egyeztetése, melynek mielőbbi lezárása szükséges.
- A levegőtisztaság-védelem terén az egyes szennyezőanyagok nemzeti összkibocsátási határértékeit meghatározó irányelv hatálya 2010-ig tart. E szabályozás megújítására a Program időszakban kerül sor.
- Számos közösségi jogszabály felülvizsgálatával kapcsolatos munka lezárása az elkövetkező években várható: az elektromos és elektronikai berendezések hulladékairól szóló irányelv, az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló irányelv, az ózonréteget károsító anyagokról szóló rendelet, valamint az ivóvíz minőségéről szóló irányelv. Fontos kérdés lesz a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló rendelet további végrehajtása.
A fentiek mellett a Program végrehajtása során az egyes elnökségi periódusokhoz kapcsolódó prioritásokat is figyelembe kell venni. A további közösségi programok és eszközök hazai végrehajtását az érintett tematikus akcióprogramok tárgyalják.
4.3. Nemzetközi együttműködés
A környezeti hatások átlépik az országhatárokat, s erre is tekintettel a globális szinten és térségünkben jelentkező környezeti problémák megoldásában részt kell vennünk. Ez hozzájárul a közös természeti értékek védelméhez és erőforrások fenntartható használatához, az ország környezetbiztonságának erősítéséhez, a határon átterjedő szennyezések megelőzésével, illetve mérséklésével a környezetállapot javításához.
A környezetvédelem területén folytatott nemzetközi együttműködés szorosan összefügg hazánk általános nemzetközi szerepvállalásával, célkitűzésével, amelynek átfogó keretét az ország külpolitikai stratégiája jelenti. A stratégia céljainak (integráció, euro-atlanti, szubregionális és a szomszédos országokkal való együttműködés erősítése) megvalósítása mellett a környezetvédelem területén ugyancsak lényeges a globális környezeti problémákkal foglalkozó nemzetközi együttműködésben való hatékony részvételünk.
EU-tagságunk azt is jelenti, hogy a sokoldalú nemzetközi programokhoz, megállapodásokhoz kapcsolódóan az EU-tagállamok egyeztetett állásponttal lépnek fel, együttműködnek a nemzetközi kötelezettségek teljesítésében, s egyes esetekben közös - közösen végrehajtandó - kötelezettségvállalást is tesznek. A második Nemzeti Környezetvédelmi Program tervezéséhez képest tehát jelentősen megváltozott a helyzet: a nemzetközi együttműködésben is szem előtt kell tartani, hogy az európai és atlanti közösség tagjaként megváltozott az ország érdekérvényesítési képessége, ugyanakkor a tágabb környezetért viselt felelőssége megnőtt. Az előzőeknél nagyobb figyelmet kell fordítanunk a globalizáció környezeti hatásaira, az országok ebből is következő egymásrautaltságára, a hazai körülményeket és környezetpolitikát is befolyásoló külső hatásokra, nemzetközi folyamatokra. A Program időszakára eső magyar EU-elnökség (illetve a másfél éves csoportos EU-elnökség) komoly hatással lesz a nemzetközi - globális és regionális szintű - környezetvédelmi együttműködésben vállalt szerepünkre.
EU-tagságunk más vonatkozásban is érinti nemzetközi környezetvédelmi kapcsolatainkat: a közösség „szomszédságpolitikájában”, valamint az EU-bővítés folyamatában és az EU partnerségi együttműködésekben érintett országokkal való együttműködés, tapasztalatátadás különböző mértékben kiterjed a környezeti kérdésekre is. A nemzetközi fejlesztési együttműködés pedig további keretet nyújt az EU-n kívüli környezetvédelmi donori szerep kialakítására és betöltésére. Az EU jogrendszerében nem szereplő olyan jelentős témakörökben (pl. mesterséges fürdők vize), amelyek az emberi környezet minősége és az egészség szempontjából kiemelt fontosságúak, aktívan kell használni a nemzetközi érdekegyeztetésekben a rendelkezésre álló jogi-kapcsolati kereteket (pl. a Helsinki Konvenciót és a Víz és Egészség Jegyzőkönyvet.)
Cselekvési irányok, alapvető feladatok a szomszédos országokkal folytatott és a regionális együttműködés terén
- A meglévő környezet- és természetvédelmi együttműködési megállapodások végrehajtása tekintettel többek között környezetbiztonsági érdekeinkre, valamint - az Európai Unió által elismert önálló pannon biogeográfiai régió és a környező biogeográfiai régiókkal való szerves kapcsolat fenntartásának érdekében - a határmenti természetvédelmi együttműködések fejlesztésére.
- A vízügyi együttműködés fejlesztése és korszerűsítése, a meglévő határvízi egyezmények hatékony eszközként történő alkalmazása, elsősorban alvízi helyzetünkből eredő érdekeink nagyobb védelmére; ezen belül a Szlovákiával készült új egyezmény aláírása és végrehajtásának megkezdése.
- A szomszédos országokkal folytatott együttműködés nemzetközi jogi alapjainak korszerűsítése, többek között új határvízi egyezmény kidolgozása Szerbiával, illetve a környezetvédelmi egyezmény megújítása Ukrajnával.
- Kapcsolatfejlesztés a Nyugat-Balkán országaival, uniós csatlakozási tapasztalataink átadása a jogharmonizáció és a környezetfejlesztési programok támogatási forrásainak felhasználása terén.
- Az uniós Keleti Partnerség környezetvédelmi programjába történő bekapcsolódási lehetőségek feltárása és kiaknázása.
- A Visegrádi országok közös fellépésének hatékony érdekérvényesítési eszközként történő felhasználása az EU döntéshozatali eljárása során, valamint a regionális és multilaterális kérdésekben.
- Duna-medencei együttműködésben való részvételünk további erősítése többek között a Nemzetközi Duna Védelmi Egyezmény, illetve annak végrehajtását irányító Bizottság (ICPDR) keretében, és különösen a Tisza vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésében.
- A Kárpátok térségi együttműködés továbbfejlesztése, a kölcsönös előnyök feltárása és kiaknázása.
- A határon túli intézmények, szervezetek bevonása a környezettudatosságot fejlesztő programokba, közös akciók kidolgozása a környezeti nevelés terén, a Magyar-magyar Zöld Program cselekvési irányaiban megfogalmazott középtávú célkitűzések végrehajtása a civil és gazdálkodó szervezetek részvételével.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok a más országokkal és régiókkal fenntartott kétoldalú kapcsolatokban
- A hazai szempontból fontos területeken (pl. környezeti technológiák és kutatások) a környezetügyi együttműködés megalapozása, illetve fejlesztése, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal és Japánnal.
- Oroszországgal a gazdasági kapcsolatfejlesztési folyamathoz illeszkedő együttműködési programok előkészítése és megvalósítása a kétoldalú környezetvédelmi egyezmény kereteiben.
- A kaukázusi és a közép-ázsiai térség tagállamaival az EU Víz Stratégiájára, a Helsinki Konvencióra és a Víz és Egészség Jegyzőkönyvre alapozó szakmai együttműködési lehetőségek kihasználása, közös projektek nemzetközi finanszírozással történő megvalósítása.
- A Kínával megkezdett vízügyi együttműködés erősítése, koncepció és prioritások kialakítása a kapcsolatépítésre Ázsia más gyorsan fejlődő országaival.
- Hatékony részvétel a kétoldalú gazdasági együttműködési megállapodásokban annak elősegítésére, hogy a hazai környezeti és vízipar jobban bekapcsolódhasson a nemzetközi külgazdasági együttműködésbe.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok a többoldalú nemzetközi programok, megállapodások terén, illetve az ezekkel kapcsolatos EU együttműködésben
- Részvétel az ENSZ égisze alatt folyó nemzetközi környezetvédelmi együttműködésben, globális és regionális szervezeteiben (pl. nemzetközi környezeti kormányzás reformja, megerősítése).
- Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által koordinált pán-európai környezetpolitikai folyamat („Környezetet Európának”) támogatása.
- A nemzetközi környezeti megállapodásokból, programokból adódó kötelezettségek, feladatok teljesítése, és részvétel azok továbbfejlesztésében (pl. a klímavédelem területén, a vegyi anyagok fenntartható kezelésére vonatkozó stratégia és a vonatkozó nemzetközi egyezmények, a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelme, ipari balesetek határokon átterjedő hatásai kapcsán).
- Részvétel az OECD keretében folyó környezetpolitikai együttműködésben.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok a hazai donorpolitika környezeti programjában
- A környezetvédelmi donor szerep ellátását célzó program előkészítése, kidolgozása, beindítása, ami hozzájárulhat a hazai környezeti ipar külgazdasági pozíciójának támogatásához is.
- Részvétel környezetvédelmi, vízügyi tárgyú EU és nemzetközi fejlesztési együttműködési programokban, projektekben.
4.4. Jogi szabályozási eszközök
Az Európai Közösséggel kapcsolatos jogközelítési feladatok teljesítéséből adódóan az utóbbi évtizedben Magyarországon is felgyorsult a környezetjogi szabályozás fejlesztése. A környezetet érő hatások szabályozásának alapvetően két fő iránya alakult ki: a közvetlen (engedélyező-tiltó, korlátozó jellegű) és a közvetett (gazdasági) szabályozási módszer. Mindkét szabályozás alapja a környezet igénybevételéért, terheléséért, szennyezéséért felelős magatartásának befolyásolása, melynek eredményeként a felelős biztosítja a szennyezés megelőzését, a kialakult környezeti károk mérséklését, felszámolását. A környezetvédelmi szabályozórendszer sok új területre terjedt ki, számos más területen pedig átalakult, megújult. A hazai és a közösségi jogalkotás szintjén ugyanakkor a továbbiakban is szükséges - a kialakult rendszer vívmányainak megtartása mellett - az egyes környezeti jogterületek közötti összhang javítása, valamint a végrehajthatóság, alkalmazhatóság feltételeinek biztosítása.
A hazai szabályozási rendszerben több területen történt előrelépés a környezeti szempontok integrációja érdekében, azonban továbbra is szükséges a szabályozási tárgyak, célok áttekintése és a korrekciós döntések meghozatala. Az elővigyázatosság és a környezeti felelősség elvét szem előtt tartva a Program célja, hogy a környezeti szempontok beépüljenek a hazai jogrendszer egészébe, azaz a környezetet érő hatások szabályozása ne elszigetelt maradjon, hanem annak egységes, a kölcsönhatásokat figyelembe vevő, integrált kezelése alakuljon ki mind a szakpolitikák, mind azok megvalósítása szintjén. Szükséges továbbá egyes eljárások „ügyfélbarátabbá” tétele, az eljárások lehetőség szerinti egyszerűsítése és gyorsítása, amely azonban nem jelentheti a tartalmi követelmények fellazítását. További feladat a szabályozók szükség szerinti felülvizsgálata, korszerűsítése is.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
- Az állam és a környezeti szereplők közötti partneri viszonyra épülő környezetvédelmi szabályozás továbbfejlesztése szükséges mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás során. A szabályozás során biztosítani kell az információáramlást a szabályozás előkészítésében jelentős feladatokat ellátó szakmai, jogi műhelyek és a tárcák, önkormányzatok között. A hatályos joganyagot a jogalkalmazók (pl. hatóságok, gazdasági szereplők, zöld szervezetek) bevonásával folyamatosan át kell világítani, és az átvilágítás eredményétől függően a szükséges normatív tartalmú módosításokat el kell végezni. A jogszabály-módosítások célját képezi az is, hogy elősegítsék a környezethasználattal járó elvárások, feltételek „ex lege” érvényesülését, szemben a közigazgatási szervek egyedi jogalkalmazói döntésein keresztül megvalósuló jogérvényesítéssel.
- A megfelelő, ösztönző hatású szankciórendszer kiépítése keretében további megfontolást érdemel a környezetre kiemelten kockázatos, illegális tevékenységet folytatók számára rendkívül szigorú, fékező erejű joghátrányok kilátásba helyezése, a bírságtételek, a környezetterhelési díjak emelése, a büntetőjogi, szabálysértési, polgári jogi felelősségre vonás lehetőségének kiterjesztése. Ugyanezen célból meg kell vizsgálni, hogy lehetséges-e valamely kedvezményrendszert életbe léptetni az igazoltan jogkövető magatartást folytató környezethasználók (pl. EMAS-t alkalmazók) esetében.
- Át kell tekinteni a környezethasználók önszabályozó eszközeinek (közigazgatási szerződések, önkéntes megállapodások, vállalati környezetvédelmi programok stb.) továbbfejlesztési lehetőségeit. A szükséges védelmi szint megtartása, biztosítása mellett, a technikai egyszerűsítés igényével indokolt felülvizsgálni, hogy szükséges-e minden esetben fenntartani az engedélyező rendszert, vagy egyes esetekben a környezeti célt hatékonyabban szolgálhatja-e egy bejelentési-regisztrációs rend. Mérlegelni szükséges, hogy az állam a jogszabályban (törvényben, kormányrendeletben) meghatározott egyes feladatokat ellátási kötelezettséggel és véglegesen átadjon nem állami szerveknek, társadalmi szerveknek, illetve köztestületeknek.
- Olyan jogi környezet kell teremteni, amelynek keretei között letisztult, a környezetügyi érdekeknek és az állampolgárok elvárásainak megfelelően módosult hatósági jogkör alakul ki (túlszabályozás, illetve a szabályozás elaprózottságának megszüntetése, hatáskör-ésszerűsítés). Ezzel összefüggő feladat az állami és önkormányzati feladatmegosztás jogi, szakmai alapon történő felülvizsgálata (a zöldhatósági jogkörből pl. a kistérségek számára leadható feladat- és hatáskörök lehetőségének, okszerűségének vizsgálata, különösen a hulladékgazdálkodással, a levegőtisztaság-védelemmel, valamint a zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos ügyekre); az önkormányzati hatásköri feladatok áttekintése, szükség szerinti módosítása (például a védelemre tervezett területekkel kapcsolatos hatáskörök, valamint az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat szervezési, ellenőrzési feladatai); a székhely-hatóságok és kirendeltségek közötti feladatmegosztás szabályozása. Mindezen vizsgálatok és a javaslatok megfogalmazása során kiemelt figyelmet kell fordítani a feladatok és a rendelkezésre álló kapacitások összhangjának kialakítására, hatáskör telepítés esetén a feladatellátáshoz szükséges költségvetési források biztosítására.
- Az engedélyezési típusú hatáskör lazítását (amely nem jelentheti a szükséges védelmi szint csökkenését) a bejelentési rendszer mellett a hatósági ellenőrzés jogszabályban is meghatározott és konkrétan nevesített fokozottabb és hatékonyabb gyakorlásához kell kötni.
- Meg kell vizsgálni, hogy a meglévő működő, de költséges jogintézményeket a környezeti érdekek sérelme nélkül fel lehet-e váltani más jogi konstrukciókkal (pl. az állami felelősség körébe tartozó kármentesítések finanszírozása, a termékdíj-betétdíj rendszer szerepe a hulladékgazdálkodási kötelezettségek végrehajtása kapcsán).
- Célszerű újragondolni, hogy milyen körben lehetnek hatékonyabbak a gazdasági szabályozó eszközök, és milyen esetben a hagyományos engedélyező-szankcionáló eszközök és mechanizmusok. A tevékenységi, műszaki, technológiai határértékek, előírások fejlesztése során a területi sajátosságok figyelembevételének erősítése szükséges.
- A környezeti szabályozás fejlesztése, a hatékonyság javítása a jogalkalmazási szempontok figyelembevételét is igényli és az új szabályozás bevezetése során megfelelő felkészülési időt kell biztosítani. Ehhez kapcsolódó feladat a jogszabály monitoring működtetése és a végrehajtás helyzetének nyomon követése, értékelése.
4.5. Gazdasági szabályozási és pénzügyi eszközök
A környezet károsításának, szennyezésének, a természeti erőforrások használatának egyre növekvő ára van, emellett jelentősen befolyásolja a gazdasági teljesítményt, a fejlődés lehetőségeit, költségeit. Szükség van olyan eszközök alkalmazására, amelyek biztosítják, hogy a környezet terhelésének, szennyezésének vagy károsításának helyreállítási költségeit részben vagy egészben az viselje, aki azt okozta, ezzel tehermentesítve a közösségi forrásokat. Ezt a célt szolgálják az adók és díjak („negatív ösztönzők”), amelyek az érintetteket környezetterhelő, -szennyező, -károsító tevékenységük felhagyására kívánják rászorítani, illetve ösztönzik a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodást. A közvetett és közvetlen támogatások („pozitív ösztönzők”) a környezettudatos tevékenységek, intézkedések, beruházások végrehajtását segítik. A speciális gazdasági eszközök közé tartozik a szennyezési jogok kereskedelme (pl. kvótakereskedelem) és a biztosítékadás rendszere.
A fenti gazdasági szabályozók egyaránt jelen vannak a hazai környezetpolitikában, azonban jelenleg nem járulnak hozzá kellő hatékonysággal a környezeti szempontok érvényesüléséhez.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
A Program célkitűzéseinek elérése érdekében felül kell vizsgálni és a lehetőségek szerint meg kell erősíteni a környezetvédelmi célú közgazdasági szabályozórendszereket, és a kölcsönhatások megfelelő kezelése érdekében át kell tekinteni a teljes közgazdasági szabályozórendszert (a szabályozó eszközök egymást kioltó, illetve erősítő hatása).
A szabályozás fejlesztése során a következő elveket, szempontokat kell irányadónak tekinteni:
- A környezetvédelem hagyományos elvei alapján mind a termelők, mind a fogyasztók tekintetében érvényesíteni kell „a szennyező fizet” és „a használó fizet” elvet, valamint átfogóan a „megelőzés elvét”.
- A versenyképesség erősítéséhez a hazai adottságoknak megfelelő, ökohatékony, innovatív, illetve élőmunka-igényes ágazatok előtérbe helyezésével kell hozzájárulni.
- A környezeti szempontok érvényesítését fokozatosan ki kell terjeszteni a termelési folyamatról a termék teljes életciklusára (a tervezéstől, illetve az erőforrások biztosításától egészen a termék hasznos élettartamának végéig, illetve újrahasználatáig, a hulladékká vált termék hasznosításáig), és ezzel a megközelítéssel kell meghatározni a gazdasági szabályozókat is. Az erőforrás-használat valós költségeinek megfizettetését a konkrét adópolitikai intézkedések kialakítása során irányadónak kell tekinteni.
- A termelőkre összpontosító jelenlegi szabályozást ki kell egészíteni a fogyasztói keresletet szabályozó eszközökkel.
Hosszabb távú cél az adórendszer fokozatos zöldítése, amely nem az összterhelés növelése, hanem strukturális átrendezése érdekében történik, az adóterhek igazságosabb, méltányosabb megosztásával, az egyensúly folyamatos megőrzése mellett:
- A (feltételesen) megújuló erőforrások mennyiségi és minőségi újratermelődésének elősegítéséhez, az esetlegesen keletkező szennyezések hatásainak csökkentéséhez szükséges költségek biztosítása elkülönített, célzott felhasználású bevételekből.
- A meg nem újuló (illetve történeti távlatban ilyen mértékben meg nem újuló) erőforrások felhasználására kivetett adók egy részének felhasználása a kiváltásukat célzó kutatásra, fejlesztésre és innovációra.
- A főként szemléletformálási célzattal, a fenntartható termelés és fogyasztás ösztönzésére megállapított (fogyasztási) adóbevételek egyéb célú felhasználása (pl. az élőmunka közterheinek csökkentése, oktatás, kultúra, egészség).
A szabályozórendszer átfogó zöldítésének lényege az, hogy a közpénzekből csak olyan projektek kapjanak támogatást, amelyek messzemenően figyelembe veszik a környezetvédelmi követelményeket és a fenntartható fejlődés szempontjait, ennek megfelelően az átalakítás során az adórendszert, a támogatási rendszert, valamint a közbeszerzési rendszert egységesen kell áttekinteni és kezelni.
A Program időszakában a gazdasági szabályozórendszer fejlesztését illetően a rövid és középtávú célok a következők:
- A termékdíj rendszer fejlesztése a hulladék keletkezésének megelőzése és hasznosításának növelése érdekében, a kapcsolódó adminisztrációs terhek lehetőség szerinti mérséklése.
- A biztosítékadási rendszer bővítése a gazdasági tevékenységből adódó környezeti és természeti károk felszámolásának károkozó által történő finanszírozása érdekében (a kárfelszámolás jelenleg a károkozó „eltűnése” miatt sok esetben közösségi költségvetésből történik).
- Az energiahordozók (földgáz, elektromos áram), az ivóvíz és a szennyvízelvezetés és -tisztítás fogyasztói díjszabásának felülvizsgálata és átalakítása, a takarékos használat ösztönzése és a teljes előállítási-szolgáltatási költség fedezése érdekében.
- A víz- és csatornadíj támogatási rendszer átalakítása 2010-ig, a vonatkozó EU előírások teljesítése érdekében (csak a rászorulók szociális alapú támogatása), a vízszolgáltatások költségmegtérülési elvének érvényesítése.
- A közbeszerzés „zöldítésére” vonatkozó Nemzeti Cselekvési Terv végrehajtása, a közszféra szemléletének, működési és beszerzési gyakorlatának környezettudatos átalakítása (példamutatás, a „zöld” technológiák piacának bővítése).
- A levegő minőségének javítása érdekében, az Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégiához kapcsolódóan a közösségi közlekedés vonzóbbá tétele az egyéni közlekedéssel szemben, a közösségi közlekedés támogatási rendszerének ezen célt szolgáló működtetése, az üzemeltetést segítő forgalomtechnikai intézkedések kiterjesztése.
- Az útdíj rendszer felülvizsgálata és átalakítása az autópályák használatának ösztönzése érdekében (az alsóbbrendű, a településeken és védendő természeti területeken átvezető utak tehermentesítése).
4.6. Jogalkalmazás, hatósági intézményrendszer
A környezetügy és az érintett partnerek (lakosság, önkormányzatok, gazdálkodó szervezetek) közös érdeke a szervezeti innovációt és a regionális közigazgatást támogató, ügyfélbarát, hatékony intézményi környezet kialakítása. Ennek érdekében 2006-ra megvalósult a környezet-, természetvédelmi és vízügyi feladatokat ellátó szervezeteket érintő közigazgatási reform első szakasza, amelynek keretében szétvált a hatósági és a vagyonkezelői intézményrendszer és létrejött az „egyablakos”, integrált zöldhatóság. E folyamathoz kapcsolódva a harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program időszakára is számos teendő maradt.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
- A zöldhatóságok szervezeti átalakítási szempontjainak, célszerű módjának meghatározása az átfogó közigazgatási reform-törekvésekhez kapcsolódóan. Fontos feladat a regionalizálás objektív alapjainak eldöntése (összevont megyék, természetföldrajzi meghatározók, a hét statisztikai régió - NUTS II. - szerinti besorolás).
- További cél a jogalkotói és jogalkalmazói szempontok közelítése, az információcsere javítása, a joggyakorlat egységességének biztosítása, a környezetvédelem területén azon szakmai fórumok gyarapítása, melyek közelebb tudják hozni az európai jogot a hazai napi gyakorlathoz, különös tekintettel az EK Bíróság szerepére, súlyára. A jogszabályok végrehajtása „legjobb gyakorlatának” megvalósítását segíti elő a csatlakozás az EU Környezetvédelmi Jogszabályok Alkalmazásáért és Érvényesítéséért Hálózatához (IMPEL). Biztosítani kell a hatósági munkában résztvevők rendszeres továbbképzését, a megfelelő kapacitások kiépítését.
- Kiemelt feladat, hogy a hazai jogérvényesítés, azaz a környezetvédelmi hatósági tevékenység ellátása egyfelől a hatékonyság erősítésével, másfelől a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben meghatározott tételes jogi követelményekre is figyelemmel az ügyintézés gyorsabbá tételével párhuzamosan valósuljon meg. A szükséges kapacitásokat ezzel összhangban kell biztosítani.
- A követelmények és az ezzel összefüggő magatartási szabályok betartásának célirányos és rendszeres ellenőrzésére és az ebből következő intézkedések, valamint a végrehajtás következetes alkalmazására indokolt a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt helyezni. Mindezt a kapcsolódó környezetvédelmi jogszabályi rendelkezésekben való hangsúlyosabb megjelenítéssel kell alátámasztani annak érdekében, hogy az ellenőrzésben az ágazati szabályozás is legalább akkora szerepet kapjon, mint az általános eljárási szabályok.
- Az ellenőrzési rendszer hatékonyabbá tétele érdekében a vonatkozó EU-s előírásoknak megfelelően a tagállamoknak biztosítaniuk kell az ellenőrzési tevékenységek előre megtervezettségét. Ennek érdekében olyan környezetvédelmi terveket kell készíteni, amelyekben az ellenőrzött tevékenységek is feltüntetésre kerülnek. A terveket a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé kell tenni.
- Fontos feladat a hatósági nyilvántartási rendszer fejlesztése, továbbá a környezethasználók adatszolgáltatási fegyelmének javítása, ahol erre szükség van.
- A tervezési, értékelési, hatósági és tájékoztatási munka elősegítése érdekében meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok a jelenleginél szélesebb körben lássanak el nem hatósági, de a környezetgazdálkodással összefüggő adatgyűjtési vagy monitoring feladatokat.
4.7. Fejlesztéspolitika, beruházások
Az első két Nemzeti Környezetvédelmi Program időszakában nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai környezetpolitika egyik fő megvalósítási eszköze a fejlesztéspolitika, illetve azon belül kiemelten a környezetvédelmi fejlesztések. Ugyanakkor az EU-tagországokban és a Közösség szintjén is a fejlesztések alapvetően a kohéziós politika, valamint a vidékfejlesztés keretei közé tartoznak, és ezért megkövetelik ezen szakpolitikák szorosabb összehangolását. Ez a stratégiai megfontolás tetten érhető a nemzeti fejlesztési tervekben, illetve világosan kirajzolódik az Országgyűlés által 2005-ben elfogadott Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióban.
A 2004-es EU csatlakozás óta a környezetügy fejlesztési forrásainak egyre jelentősebb részét az EU-támogatások teszik ki. A harmadik Nemzeti Környezetvédelmi Program fejlesztési eszközei a 2007-2013-as időszakra szóló Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT), az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban és az Európai Területi Együttműködési Programokban, valamint a kisebb léptékű LIFE+ programban, a 7. EU K+F keretprogramban, Tempus, Erasmus stb. oktatási programokban, illetve a Norvég (EFTA) és Svájci Támogatásokban, valamint a fenti nemzetközi programokhoz kapcsolódó magyar költségvetési kiegészítésekben találhatók meg.
A környezeti fejlesztések fő forrása az ÚMFT Környezet és Energia Operatív Programja (KEOP). A KEOP források felhasználását nagymértékben a települési környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztések (szennyvíz, ivóvíz, hulladék) és az ezekhez kötődő derogációs és más uniós kötelezettségek teljesítése határozza meg. Nagy jelentőséget kapnak ezen túlmenően a felszíni és felszín alatti vizek védelmét és az árvízvédelmet célzó beruházások. A források tekintetében egyelőre kisebb, de perspektívájukban nagy jelentőségűek a megelőzési szemléletet tükröző anyag- és energiahatékonysági, megújuló energia felhasználási, a természetvédelmi és a fenntartható életmód terjedését ösztönző intézkedések, illetve a környezeti információ és adatszolgáltatást elősegítő fejlesztések. Az energetikai fejlesztések terén fontos szempont a decentralizált, megújuló források fenntartható használatán alapuló programok támogatása. Az ÚMFT-n belül más operatív programok (pl. regionális operatív programok) is hozzájárulnak egyes környezeti célok eléréséhez.
Az EU kohéziós politikájának megújítása is kulcsfontosságú tényezője a következő 10-15 év hazai környezetfejlesztésének. 2007. május 30-án az Európai Bizottság „Növekvő régiók, növekvő Európa” címmel közzétette a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló negyedik jelentését. A Program végrehajtásának időszaka alatt válnak véglegessé a 2013 utáni európai fejlesztési feltételek, amelyekben érvényre kell juttatni a közösségi klímavédelmi stratégiát és a kapcsolódó célokat, valamint ennek érdekében a fejlesztésekben erősíteni kell az energiahatékonyság és -takarékosság szempontjait. A kohéziós politika jövőjéről szóló vitában hazánk minden esetben az európai érdekek mentén kívánja kialakítani pozícióját oly módon, hogy az megfelelő rugalmasságot biztosítson a magyar (illetve egyéb tagállami) speciális érdekek kezelésének. Az EU-s és egyéb nemzetközi együttműködésekben megvalósuló fejlesztések terén a megelőzésnek még nagyobb hangsúlyt kell kapnia.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
- A környezetvédelmi szempontoknak be kell épülniük a fejlesztéspolitikával kapcsolatos kormányzati döntésekbe, ezzel egyúttal arra ösztönözve a társadalmat, hogy takarékoskodjon a természeti erőforrásokkal és csökkentse a környezetterhelést.
- Az operatív programok, illetve más fejlesztési dokumentumok végrehajtásának környezeti hatásait, illetve hatékonyságát folyamatosan nyomon kell követni. Az akcióterveket ezen tapasztalatok, valamint a Program vonatkozó célkitűzéseiből eredő feladatok figyelembevételével szükséges módosítani az előírt kétévenkénti felülvizsgálat, illetve megújítás keretében.
- A KEOP részletes támogatási stratégiáját meghatározó akcióterveket kétéves gördülő tervezéssel kell aktualizálni, összhangban a Program célkitűzéseinek időarányos végrehajtásával.
- A kormányzati beruházások során példát kell mutatni a környezettudatos megoldások, vívmányok bevezetésével és tudatos alkalmazásával. A beruházások egyedi állami támogatásáról szóló döntések meghozatala előtt a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontokat, előnyöket és hátrányokat egyaránt figyelembe kell venni.
4.8. Kutatás-fejlesztés, innováció
A kutatás-fejlesztés hatékonyságának növelése érdekében napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az együttműködés (hazai, EU és nemzetközi), a kapacitások célirányos koncentrációja, a hálózat-szervezés, a tudásközpontok kialakítása.
Az EU-ban a kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) kiemelt stratégiai terület, amely a Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramokon keresztül valósul meg. Ennek egyik fontos eszköze a tagállamok közötti kutatások, fejlesztések végzése, koordinációja és finanszírozása, az Európai Kutatási Térség tematikus hálózatainak kialakítása. A budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) egy olyan új, uniós kezdeményezés, amely kiegészíti a meglévő közösségi és nemzeti politikákat és kezdeményezéseket. A szakmai munka tudás- és innovációs közösségek keretében valósul majd meg, s az EITI egyik fontos feladata e közösségek együttműködésének támogatása. 2013-ig három - a klímaváltozással, az energetikával, s az infokommunikációval foglalkozó - közösséget hoznak létre, amelyek jelentősek a környezetpolitika szakmai megalapozása szempontjából is.
A 2004-ben elfogadott kutatási és technológiai innovációról szóló törvény új szemléletet hozott a K+F+I állami szerepvállalás rendszerében. 2008-ban a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter és hivatalának megalakulása átalakította az állami K+F+I intézményrendszert. Ennek keretében új testületek alakultak meg. A környezetügyi K+F+I fontos alappillére a környezet-, természetvédelmi és a vízügyi kutatás-fejlesztés helyzetével és irányvonalaival foglalkozó koncepció.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
- A környezetvédelem kutatás-fejlesztési irányvonalainak továbbfejlesztése a középtávú stratégiai célkitűzések figyelembevételével, támaszkodva a Kormány középtávú tudomány-, technológia- és innováció-politikai stratégiájában megfogalmazott célkitűzésekre és a középtávú Intézkedési Terv által előírtak végrehajtására.
- A hazai földhasználati, környezet- és természetvédelmi, vízügyi és meteorológiai kutatások-fejlesztések országos koordinációja, a stratégiai feladatok döntéshozatal előtti megalapozásához szükséges kutatások-fejlesztések megvalósítása.
- A földhasználati, környezet-, természetvédelmi és vízgazdálkodási K+F+I stratégiák, pályázati rendszerek kialakítása során a hazai kutatásirányító intézmények, az érintett tárcák, egyetemek, akadémiai kutató intézetek, civil és iparági szervezetek közötti együttműködés erősítése.
- A környezetvédelmi műszaki fejlesztés és innováció területén működő kutatóintézetek, egyetemek, kutatóhelyek, kis- és középvállalkozások és azok konzorciumai által elnyerhető források részarányának növelése (Nemzeti Technológiai Pályázat, Nemzeti Technológiai Platform). Azokon a közcélú, globális területeken, ahol a gazdasági szféra közvetlenül nem, vagy kevésbé érintett, állami forrásokból közös tárcaközi programok indítása a környezet állapotának fenntartása, illetve javítása érdekében.
- Az MTA, a felsőoktatási intézmények, a kormányzat, illetve az egyes ágazatok környezeti vonatkozású kutatási programjai közti együttműködés erősítése és az eredmények minél szélesebb körű hasznosítása (pl. interdiszciplináris kormányzati stratégiai kutatások, területi kutatások). A MeH-MTA és a KvVM-MTA együttműködési megállapodásokban rögzített - környezetvédelmi tárgyú - stratégiai irányvonalak, programok és egyedi projektek kidolgozásának és megvalósításának ösztönzése, támogatása.
- Az állami szerepvállalás, koordináció folytatásával a hazai szakma-specifikus kutatói társadalom részvételének elősegítése a nemzetközi műszaki tudományos együttműködésekben, különös tekintettel az EU Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramjaiban és a tematikus kutatási hálózatokban, amelyek a nemzeti és regionális kutatási tevékenységek és együttműködések koordinálására jönnek létre.
A korszerű technológiák létrehozásának és alkalmazásának kiemelt kezelését környezetvédelmi és versenyképességi szempontok egyaránt indokolják. A teljes gazdaság korszerű környezetvédelmi technológiákkal történő működtetése csökkenti a gazdasági tevékenységek, a termelési eljárások, a szolgáltatás és fogyasztás anyag- és energiaigényét, a környezet terhelését. A környezeti technológiák fejlesztésének támogatása és piaci pozícióinak javítása az EU célkitűzései között is kiemelt helyet kap. Az EU 2004-ben elfogadott Környezettechnológiai Akcióterve a kutatástól a beruházásig tartó teljes folyamat ösztönzését, valamint a környezetvédelmi ipar és technológia széles körű elterjesztését akadályozó tényezőknek gazdasági, adminisztratív eszközök alkalmazásával történő megszüntetését célozza meg. A környezetvédelmi ipar bővülésével erősödő hazai kis- és középvállalkozások hosszú távú növekedésének egyik alappillérét a nemzetközi piacokon való megjelenés/terjeszkedés jelentheti. Ma a mintegy 2000 hazai környezetvédelmi vállalkozás 40%-a végez exporttevékenységet. A magyar környezetvédelmi iparban felhalmozódott tudás, a fejlett technológiák, és innovatív megoldások alkalmazásának hazai gyakorlata nemcsak a külpiacokon való fokozott megjelenés lehetőségét vetíti elő, de azt is, hogy a magyarországi nagyberuházásoknál, infrastrukturális fejlesztéseknél a magyar környezetvédelmi beszállítók előtérbe kerüljenek. A magyar innovatív megoldások, technológiák, tudás exportjának elsődleges területei a szomszédos országok és a világ feltörekvő térségei, melyek politikájában egyre inkább előtérbe kerül a környezetvédelem ügye. A magyar jelenlét ezeken a piacokon, és az ily módon megvalósuló környezetvédelmi beruházások az üzleti haszon mellett a környezeti terhelések csökkentését is szolgálják elsősorban regionális, de globális szinten is. Ezt a törekvést támogatja a kormányzati, iparági, kereskedelemfejlesztési és K+F eszközök összehangolt és strukturált alkalmazására 2006-2008 között kidolgozott átfogó környezet-technológiai export program. Az érintett operatív programokon keresztül megvalósuló támogatások hatására a környezettechnológia, a környezetvédelmi ipar piaci pozíciói, K+F feltételei, az innováció piacra jutási lehetőségei, valamint az exportlehetőségek javulnak. A hazai intézmények, vállalkozások szerepének növelése az uniós szintű programokban meghatározó jelentőségű a magyar gazdaság számára.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
- A környezettechnológia támogatása a hazai kutatás-fejlesztési programokban és a versenyképességi, gazdasági támogatásokban.
- Az integrált (technológián belüli) környezetvédelmi fejlesztések, beruházások arányának további növelése, 2020-ra legalább a jelenlegi arány megduplázása érdekében a szabályozási, támogatási eszközök fejlesztése.
- A hazai környezettechnológiai vállalkozások piaci pozíciónak javítása érdekében az EU Bizottság szándékával összhangban a nemzeti cselekvési terv rendszeres megújítása.
- A vállalkozói kör intenzív bevonása mellett a környezet-technológiai export program megvalósítása.
4.9. Szemléletformálás, kommunikáció
Az állampolgárok környezeti ismereteiről, készségeiről és hajlandóságáról készült felmérések azt mutatják, hogy értékrendjükben fontos szerepet tölt be a környezet, de az egyéni cselekvésekben még mindig csak ritkán jelenik meg a környezettudatos gondolkodásmód, a fenntarthatóságra való törekvés. Az átalakulásnak több feltétele is van.
A társadalom környezettudatosságának erősítése, a környezettudatos szemléletformálás érdekében elengedhetetlen a környezeti nevelés és oktatás hatékonyságának megerősítése, valamint a média és az oktatás együttműködése. A média alkalmas lehet a problémák iránti figyelem felkeltésére, míg az ismeretek pontos és hiteles átadása már az oktatás, nevelés lehetőségei közé tartozik (egész életen át tartó tanulás, szemléletformálás).
A környezeti szemléletformálás hatékonyságának fontos feltétele, hogy az állampolgárok környezeti ügyekben megfelelő információval rendelkezzenek. Ehhez szükséges az érdeklődés felkeltése, az új információnak a már meglévő ismeretekhez kapcsolhatósága, továbbá a tájékoztatás céljának megfelelő tartalmú, pontos, hiteles üzenet közvetítése. Az információhoz jutás módját illetően megállapítható, hogy az emberek globális és országos környezeti ügyekről alkotott véleményét saját tapasztalataik mellett főként a médiában (mindenekelőtt a televízió által) közölt ismeretek alakítják, míg a helyi hírek tekintetében a fő információforrást a barátok, ismerősök, a család, a helyi televízió és rádió jelenti. Az információk tartalmát illetően megállapítható, hogy a hazai média - a nemzetközi trendnek megfelelően - egyre nagyobb figyelmet szentel a környezetvédelmi témájú híreknek, de a médiafigyelem még mindig nem megfelelő mértékben követi e téren a lakosság valós érdeklődését. A média által közvetített információtartalmat érintő további probléma, hogy túl gyakran közvetít a fenntarthatósággal ellentétes értékeket és ideálokat.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok a környezeti nevelés és oktatás terén
- A környezetvédelem kérdésének előtérbe kerülése szükségszerűvé teszi, hogy az elkövetkező években az oktatás, nevelés minden típusában és teljes folyamatában kapjon nagyobb szerepet a környezeti jelenségeket, környezeti folyamatokat megismertető tantárgyak oktatása, ismeretek és tevékenységek fejlesztése, illetve a környezeti célokat szolgáló kiegészítő pedagógiai tevékenységek szervezése, melyek tudatosan felépítve jelenjenek meg a nevelési-oktatási intézményekben. (A megvalósítást szolgáló konkrét intézkedéseket az 1. TAP - 5.1.1. pontja - tartalmazza.)
- El kell érni, hogy az oktatásban érvényesüljenek olyan környezeti szempontok, illetve kapjanak helyet olyan ismeretek, amelyek segítik a tanulók mindennapi életben való eligazodását, illetve előrejutását. Az oktatás terén fejleszteni kell a problémák összefüggéseinek feltárását és a megoldás módjainak hiteles bemutatását (holisztikus szemlélet, globális, regionális és helyi szempontok, érdekek megkülönböztetése, konfliktuskezelés stb.).
- A lexikális ismeretek átadását célzó oktatási módszer megőrzése mellett a mindennapi élet összefüggéseit feltáró és megértető, kompetencia-alapú képzés alkalmazásának ösztönzése.
- A környezettudatosságra nevelés feladatai szerves részét kell, hogy képezzék a fenntartható fejlődéssel, a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek átadásának. A fenntarthatóság pedagógiai gyakorlata feltételezi az egész életen át tartó tanulást, amelynek segítségével olyan tájékozott és tevékeny állampolgárok nőnek fel, akik kreatív, problémamegoldó gondolkodásmóddal rendelkeznek, eligazodnak a természet és a környezet, a társadalom, a jog és a gazdaság ügyeiben, és vállalják a felelősséget egyéni és közös tetteikért.
- Fontos cél a környezet- és az oktatáspolitika összehangolása, melynek kereteit a környezetvédelemért és az oktatásért felelős tárcák együttműködési keret-megállapodása, illetve annak végrehajtási munkatervei biztosítják.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok a környezeti információk megfelelő tartalmának és formájának biztosítása érdekében
- Meg kell teremteni a kapcsolatot a tudományos eredmények és a társadalmi tudás között.
- A környezeti ismeretek célzott és megfelelő terjesztése érdekében szükséges a társadalom környezettel kapcsolatos értékrendjét és szükségleteit nyomon követni, a környezettudatosság mérésének módszereit és eszközeit fejleszteni.
- A kommunikáció, a tájékoztatás szolgálja az informáláson túl egy adott jogszabály végrehajthatóságát, társadalmi elfogadottságát; hívja fel a figyelmet az egyén felelősségére és adjon konkrét cselekvési támpontokat; ismertesse meg az igazán fontos ügyeket.
Cselekvési irányok, alapvető feladatok a média szerepének erősítésére a környezeti tudatosság növelésében
- Célszerű egy megfelelő adatbázis létrehozása, mely információs bázisként szolgál a környezeti ügyek iránt érdeklődő újságírók, médiaszakemberek számára.
- Közérthető és mégis pontos fogalomhasználatra van szükség a környezeti ügyek média megjelenései során.
- A kommunikációs kampányok során figyelmet kell fordítani a környezeti neveléssel összefüggő stratégiákban foglaltakra is.
- A civil zöld szervezetek hatékonyabb kommunikációjának, a táradalom és a kormányzat közötti közvetítő szerepének elősegítése érdekében kezdeményezni kell környezetvédelmi kommunikációs fórum létrehozását civil és szakmai szervezetek részvételével közös kommunikációs stratégia kialakítására; kommunikációs képzés szervezése, környezeti hírügynökség létrehozása a szervezetek média-megjelenéseinek segítésére.
4.10. Társadalmi részvétel, környezeti információ
A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban elfogadott egyezményt a 2001. évi LXXXI. törvény hirdette ki, azonban az ezzel kapcsolatos alapelveket Magyarországon már az 1990-es évek eleje óta alkalmazzák. Az adatvédelmi törvény 1992 óta széles körben biztosítja a környezeti adatnyilvánosságot, az 1995. évi környezetvédelmi törvény magas szinten elismerte a környezetvédelmi civil szervezetek részvételi jogát a különböző hatósági eljárásokban, a Legfelsőbb Bíróság pedig a részvételi jogokkal kapcsolatos eltérő értelmezéseket kiküszöbölendő 2004-ben jogegységi döntést fogadott el.
A lakosság, a civil szervezetek egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a környezetük állapotát jellemző mutatók, információk iránt. Ezen igényük teljesítése növeli a környezettudatosságot és erősíti a társadalmi részvételt a döntések meghozatalakor. A környezeti ügyekben való aktív társadalmi részvételt számos jogszabályi előírás (környezetvédelmi törvény, a stratégiai környezeti vizsgálatra és a környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó szabályok, az uniós támogatást élvező projektre vonatkozó előírások stb.) támogatja.
A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a hazai környezetvédelmi szervek általában betartják a társadalmi részvételre vonatkozó szabályokat. A más hatóságok előtt folytatott eljárásokban való megfelelő részvétel biztosítása problematikusabb, főképp az ügyféli jogokat szűkítő értelmezés miatt. Ezen esetekben a jogorvoslathoz való jog - a harmadik pillér - jelenthet korrekciós segítséget.
A legfontosabb hazai célok tehát a környezeti információhoz való hozzáférés biztosítása mind a passzív, mind az aktív adatszolgáltatás terén; részvétel lehetőségének biztosítása a környezeti ügyekhez kapcsolódó döntéshozatali eljárásokban; valamint a jogorvoslathoz való jog biztosítása, ha az ügyfélnek a fenti két pillérben foglalt jogai csorbát szenvednek. (Az érvényesülést a konkrét intézkedések szintjén az 1. TAP - 5.1.3 pontja - segíti.)
Cselekvési irányok, alapvető feladatok
- A környezeti információhoz való jogok legszélesebb, a korlátok legszűkebb értelmezése (a személyiségi jogok, az üzleti titok pontos lehatárolása; ügyféli jog értelmezésének tisztázása; a környezeti információ bontása hozzáférhető és nem hozzáférhető részekre).
- A környezeti információkhoz való hozzáférés lehetőségének erősítése (ágazati és helyi információs rendszerek fejlesztése, hatóságok (pl. felügyelőségek), önkormányzatok honlapjainak egységesítése, a környezeti információkat tartalmazó dokumentumok, adatok teljessé és kereshetővé tétele, stratégiák, jelentések, jogszabály-tervezetek, hatástanulmányok, kockázatelemzések, határozatok és közlemények stb. internetes elérhetősége).
- A környezeti ügyekhez kapcsolódó döntéshozatali eljárásokban a részvétel lehetőségének gyakorlati biztosítása, erősítése (az illetékes szervek jogalkalmazási gyakorlatának egységesítése, javítása; tájékoztatás a jogszabályi alapokról, az információk elérhetőségéről; felelősök nevesítése, gyakorlati segédanyagok készítése, adatkezelési szabályzatok gyakorlatiasabbá tétele, útmutatóval történő kiegészítése).
- A hatóságoknál és az igazságszolgáltatásban dolgozók képzése az Aarhusi Egyezmény mindhárom feltételének, valamint a bírósági felülvizsgálat időigényének rövidítése a jogorvoslathoz való jog érvényesülésének elősegítése érdekében.
- Az adatszolgáltatás kapcsán felmerülő költségek egységes meghatározása, az Egyezmény végrehajtási jogszabályainak megfelelően, és ezekről egyértelmű és előzetes tájékoztatás közreadása.
- Központi szintű szabályozás a helyi-területi szint feladatainak (adattartam, forma) meghatározására; segítségnyújtás, útmutatók készítése önkormányzatok részére saját szabályzataik, útmutatóik készítéséhez a közérdekű környezetvédelmi adatok megismerésének, az adatszolgáltatásnak az elősegítése érdekében. Megfelelő források biztosítása a helyi, területi szint számára a feladat ellátásához.
- Helyi, területi szabályozás (jogforrások, szabályzatok, útmutatók) megalkotása a közérdekű környezetvédelmi adatok megismerésének rendjéről, az adatszolgáltatás szabályairól a környezeti adatok, információk naprakész hozzáférésének biztosítása érdekében, valamint rendszeres önkormányzati tájékoztatás biztosítása a lakosság felé a környezet állapotáról a környezetvédelmi törvény előírásainak megfelelően.
A Program átfogó céljainak megvalósítását szolgáló tematikus akcióprogramok kialakítása során kiemelt szempont volt az egymással összefüggő problémák és célok bemutatása, ugyanakkor az áttekinthetőség és a végrehajtás elősegítése érdekében az átfedések elkerülése. Az akcióprogramok a folytonosság jegyében építenek a második Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósítása során elért eredményekre. Minden egyes akcióprogram bevezetője ismerteti a témakörrel kapcsolatos fő problémákat, értékeket és kihívásokat, utal a hazai, EU, illetve nemzetközi keretekre és tartalmazza az akcióprogram fő célkitűzését. Erre alapozva a részletes célok és intézkedések specifikus célterületek, illetve komplex témakörök esetében rész-célterületek formájában jelennek meg. A specifikus célterület helyzetértékelése a legfontosabb problémák és összefüggések bemutatására irányul, és ismerteti a 6 évre vonatkozó, illetve hosszabb távú célokat, célkitűzéseket. A Program új eleme, hogy a célokat követően nem általános jellegű feladatokat határoz meg, hanem a környezeti problémák megoldását, illetve megelőzését biztosító együttműködésre építve egy-egy témakörnél a kormányzati felelősségi körbe tartozó intézkedések mellett az önkormányzatokat, a gazdasági szférát és a lakosságot érintő feladatokat is megjeleníti. A kormányzaton kívüli szereplőknél javasolt, a környezeti cél eléréséhez szükséges intézkedések meghatározása a jogszabályi előírások, támogatási lehetőségek figyelembevételével, a társadalmi-gazdasági munkamegosztáshoz illeszkedve történt. A Programban jogszabályi előírásokon alapuló intézkedések is szerepelnek, amelyek feltüntetését maga a Program egyik célja, azaz a jogkövetés és jogérvényesítés elősegítése indokolja. Az előrehaladás nyomon követését a célterületek végén szereplő mutatók segítik.
5.1. A környezettudatos szemlélet és gondolkodásmód erősítése
Az ember és a természet viszonyát, a jelen és a jövő generációk számára kedvező vagy kedvezőtlen jellegét hosszabb távon a társadalmi értékrend és az ebből fakadó viselkedés, termelési-fogyasztási szokások befolyásolják leginkább. A társadalmi értékrend részét képező, azt befolyásoló környezettudatosságnak olyan szintjét kell elérni a jövőben, amely az ok-okozati összefüggések és az ezek mélyén rejlő hajtóerők feltérképezésének fényében biztosítja, hogy a társadalmi-gazdasági tevékenységekkel együtt járó környezetterhelés a lehető legkisebb mértékű legyen, beleértve a szennyezőanyag kibocsátás és a hulladéktermelés minimalizálását, az erőforrások takarékos használatát.
A környezettudatos viselkedés elterjedését, a környezettudatos életvitel kialakítását, a lakosság és a döntéshozók széles körét érintő szemléletváltást segíti - a jelenlegi trendekkel ellentétben - a mindennapi életben előforduló pozitív minták, példaértékű cselekvések támogatása, bemutatása, elismerése, illetve a környezeti szempontból helytelen viselkedés, közösségnek okozott kár számonkérése és társadalmi elítélése. A tennivalók kapcsán megkerülhetetlen az egyéni felelősség kérdése, valamint annak felismerése és elfogadása, hogy a környezettudatos viselkedés sok esetben a rövid távú „kényelmi” szempontok háttérbe szorításával, esetenként többletráfordítással jár, de a pozitív hatások, illetve az elkerült károk rövidebb-hosszabb távon ezt ellensúlyozzák.
Természetesen a környezeti szemléletformálás sikerességéhez a társadalom részéről olymértékű fogadókészség szükséges, ami elősegíti a strukturális változásokat. Ehhez kapcsolódik a termelési oldal környezettudatos, a fenntarthatósági szempontok mentén történő folytonos alkalmazkodása az adott kihívásokhoz, továbbá a megfelelő környezeti információk közérthető formában való rendelkezésre állása és terjesztése az egyéni és közösségi döntéshozatal megalapozottságának növelése érdekében.
Az akcióprogram fő célkitűzéseinek és céljainak megvalósítása szorosan összefügg a Program többi akcióprogramjával.
Fő célkitűzések
- A környezeti nevelés, szemléletformálás megvalósítása az élethosszig tartó tanulás teljes folyamatában.
- Fenntartható termelési eljárások és fogyasztási szokások térnyerése.
- A környezeti információkat biztosító rendszerek fejlesztése, az információk hatékonyabb terjesztése.
5.1.1. Környezeti nevelés, oktatás, szemléletformálás
A környezeti nevelés és oktatás a személyes példaadással párosuló ismeretátadáson keresztül ösztönzi minden korosztály környezettudatos szemléletének alakulását annak érdekében, hogy képes legyen döntéseiben és életvitelében is alkalmazni, viselkedése szerves részévé tenni az elsajátított ismeretanyagot. A környezeti szemléletformálás - sikeressége esetén - átalakító hatással van az értékrendre, a viselkedésre. A nevelés és oktatás területén tehát jövőbeli cél egy olyan környezeti tudáslánc felépítése, amely hatékony információs és együttműködési rendszert teremt az óvodától a felsőoktatásig, illetve a felnőttképzésig, valamennyi korosztályt bevonva, ösztönözve a megfelelő környezetállapot kialakításában és megőrzésében való részvételt, a fenntartható fogyasztási minták alkalmazását. Mindez hozzájárul az UNESCO által meghirdetett „ENSZ évtized a fenntarthatóságra nevelésért 2005-2014” programmal összhangban készült ENSZ EGB régió stratégia megvalósításához.
5.1.1.1. Közoktatás
A környezeti nevelés elsődleges célterülete a közoktatás, amelynek jogi környezetében és intézményi feltételeiben számos pozitív kezdeményezés nyert teret. Az elmúlt időszakban sor került a közoktatási törvény módosítására, amely minden iskola számára kötelezővé tette helyi környezeti nevelési és egészségnevelési program készítését. Létrejöttek és működnek a környezettudatosság erősítését támogató nemzeti szintű minősítési keretrendszerek (Zöld Óvoda, Ökoiskola, Erdei Óvoda és Erdei Iskola programok), valamint egyéb fejlesztési és tehetséggondozási programok (pl. GLOBE, BISEL program, tanulmányi versenyek). A nemzetközi Ökoiskola Hálózat hazai tagjai számára a környezeti nevelés hangsúlyosabban jelenik meg a mindennapi oktatásban és az iskola működtetése is a környezeti szempontok figyelembevételével történik. Ahhoz, hogy valamennyi intézmény saját igényeinek és lehetőségeinek megfelelően bekapcsolódjon a valódi fejlesztő munkába, szükséges a továbbiakban a környezettudatosság erősítését szolgáló középszintű (regionális, megyei, kistérségi) támogatórendszer kiépítése.
Célok
- Az iskolák működtetésében a környezettudatos szemlélet és gyakorlat erősödése.
- A környezettudatosság és a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek erőteljesebb megjelenítése az oktatási segédanyagokban; a környezet iránt felelős magatartást kialakító, tapasztalatokat és ismereteket nyújtó, valamint készségeket fejlesztő tevékenységek erősítése az oktatási-nevelési folyamatban.
- Meglévő programok fenntartása és kiterjesztése (Zöld Óvoda, Ökoiskola, Erdei Óvoda és Erdei Iskola Program, GLOBE, BISEL, Duna Ismerettár).
- Az iskolák és helyi közösségek, szülők együttműködésének erősítése a környezeti nevelés által elért eredmények fenntartása érdekében.
A célok elérése érdekében szükséges intézkedések
Kormányzat:
- Az intézményértékelési rendszer kibővítése környezeti szempontokkal.
- A környezettudatosság erősítését szolgáló regionális szintű pedagógiai, módszertani szakmai szolgáltató feladatok ellátásának biztosítása.
Kormányzat, oktatási intézmények, társadalmi szervezetek:
- Rendszerszemléletű, a hagyományos tantárgyi szemléleten túllépő tananyag és módszertani fejlesztés a fenntartható fejlődés elveinek, valamint a környezettudatos szemléletmód és viselkedésnek a közoktatásban való minél erőteljesebb érvényesülése érdekében.
- A környezeti nevelés és szemléletformálás területén az országos szintű minősítési rendszerek, tehetséggondozási és nevelési, oktatási programok működtetése, a résztvevő intézmények körének bővítése, bázisintézmények létrehozása és működtetése, tevékenységük ellenőrzése.
- A természetközeli élményszerzés, a gyakorlati tapasztalatgyűjtés ösztönzése (erdei óvodák és iskolák, nemzeti parkok, erdészeti oktatóközpontok, ökocentrumok, múzeumok, valamint mindezek bemutató és látogató helyei látogatásának elősegítése), valamint a hagyományos tanulási formáktól eltérő (élménypedagógiai, projektpedagógiai) tanulásszervezési formák elterjedésének, megvalósításának támogatása hagyományos iskolai keretek között.
Önkormányzatok:
- Nevelési-oktatási intézményekben folyó egészség- és környezeti nevelési törekvések, valamint a környezettudatos működés ösztönzése, támogatása.
Oktatási intézmények:
- Környezeti nevelési és oktatási koncepció kidolgozása és érvényesítése a működés során.
- Az iskolák működésének környezetközpontúvá tétele (pl. energia- és vízhasználat mérséklése, a felhasznált eszközök és anyagok körében a hasznosítottak arányának növelése, az iskolai büfékben árusított termékek körében az egészséges, organikus gazdálkodásból származók, hulladékszegények arányának növelése).
Lakosság, társadalmi szervezetek:
- Az iskolák és a szülők együttműködésének elősegítése, ösztönzése a környezeti nevelés terén.
Mutatók
- Az erdei óvoda és erdei iskola programokon részt vevő gyermekek száma.
- A minősített „zöld” intézmények (Zöld Óvoda és Ökoiskola) regionális bázisintézményeinek száma.
- A nevelési-oktatási intézmények közül a Zöld Óvoda és Ökoiskola cím elnyerésére pályázók aránya; a Zöld Óvoda, Ökoiskola, Erdei Óvoda és Erdei Iskola Programban résztvevő intézmények száma.
5.1.1.2. Szakképzés
A környezet-, természetvédelmi és vízügyi szakképzés területén létrejött modulrendszerű képzés megerősíti a szakma gyakorlásához szükséges kompetenciák kialakulását. Az új szabályozási környezet megteremti azokat az alapokat, melyek megfelelő végrehajtása eredményes, a korszerű kutatási és fejlesztési eredményeket, a fenntarthatóság elveit és gyakorlatát alkalmazni és közvetíteni képes környezetvédelmi szakképesítéssel rendelkező szakemberekkel látja el a munkaerőpiacot. Az elmúlt időszak fontos eredménye volt a Környezettudatos Szakképző Iskola Hálózat létrejötte is.
Fontos azonban minden más szakképzés esetében is mind oktatói, mind tananyag-fejlesztési területen a környezettudatosság növelése, a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek beépítése a megfelelő kapcsolódási pontokon. Ezáltal érhető el ugyanis, hogy teljes társadalmi szinten teret nyerjen, a legkülönfélébb területek munkavégzésébe horizontális alapként beépüljön a környezetérzékeny, környezettudatos gondolkodás és ne csupán elszigetelt szakma maradjon a környezetvédelem.
Célok
- A környezet-, természetvédelmi és vízügyi szakképzés hatékonyságának és igényességének növelése, úgy emberi, mint eszköz és módszertani oldalról.
- A nem környezet-, természetvédelmi és vízügyi szakképzésekben a környezettudatosság és a fenntarthatósági szempontok, ismeretek szerepének erősítése.
- A környezetvédelmi végzettséggel rendelkezők munkába állási lehetőségének javítása, az alkalmazható tudás hangsúlyának erősítése.
A célok elérése érdekében szükséges intézkedések
Kormányzat:
- Humánerőforrás fejlesztési stratégia kidolgozása egyrészt a környezet-, természetvédelmi és vízügyi szakképzés területén tevékenykedő, másrészt a nem szakirányú területeken oktató pedagógusok, gyakorlati oktatásvezetők részére.
- A Regionális Fejlesztési Képzési Bizottság tevékenységében a környezetvédelmi szempontok fokozottabb érvényesítése.
Kormányzat, oktatási intézmények, társadalmi szervezetek:
- Új képzési anyagok kidolgozása, korszerű pedagógiai módszerek széles körű megismertetése és alkalmazásuk elősegítése, az e-tanulás feltételeinek megteremtése mind a környezet-, természetvédelmi és vízügyi, mind a nem szakirányú szakképzés területén a környezettudatos szemlélet, a fenntarthatósági szempontok erősítése érdekében.
- A szakmai érdekképviseleti szervek, valamint a szakképzést és a szakképzésfejlesztést végrehajtó intézmények szakértői fórumának létrehozása.
- Műhelymunkák keretében a környezetvédelmi szakképzés fejlesztésére, valamint az egyéb szakképzési területek környezettudatos alakítására irányuló cselekvési programok kialakítása, megvalósítása.
- A környezet-, természetvédelmi és vízügyi szakképzés, számonkérés, valamint foglalkoztatás monitoring rendszerének kidolgozása.
- A környezetvédelmi szakmai képesítéssel rendelkezők társadalmi elfogadottságának javítása, a foglalkoztatás növelését szolgáló eszközrendszer (pl. gyakornoki rendszer, állásbörzék) és a pályatervezés támogató rendszerének kialakítása.
Mutatók
- A környezetvédelmi szakképesítéssel rendelkezők foglalkoztatása.
5.1.1.3. Felsőoktatás
A felsőoktatásról szóló törvény alapján bevezetett bolognai képzés és a képzési szerkezet háromévenkénti felülvizsgálata lehetőséget nyújt arra, hogy az új szakok létesítése, a képzési és kimeneti követelmények meghatározása, illetve ezek akkreditálása során fokozottan érvényesüljenek a környezetvédelem szempontjai. Az állami felsőoktatási intézmények finanszírozása 2008. január 1-jétől hároméves fenntartói megállapodás keretében történik. Az ehhez kapcsolódó teljesítményértékelés keretében mód van a környezettudatosság kiemelt kezelésére, ösztönzésére és a finanszírozás révén történő elismerésére. A környezettudatos képzés és szemléletformálás szerepének erősítésében szoros együttműködés kialakítására kell törekedni az érintett felek között (kormányzat, felsőoktatási intézmények fenntartói, oktatói, kutatói, hallgatói menedzsmentjei).
Célok
- Valamennyi hallgató kapjon - képzési irányának megfelelő - környezet- és természetvédelmi, vízügyi szakismereteket.
- Minden pedagógusképzésben és pedagógus továbbképzésben résztvevő kapjon a környezettudatosság jelentőségére, tudásanyagára vonatkozó, a környezeti nevelés megvalósítását elősegítő képzést.
- A felsőoktatás környezetvédelmi szakirányú képzései keretében széles körű ismeretekkel és megfelelő kompetenciákkal rendelkező szakemberek, továbbá eredményes szemléletformálásra képes pedagógusok képzése.
- A környezettudatosság szerepének növelése a fenntartói megállapodások intézményi teljesítménycéljaiban.
A célok elérése érdekében szükséges intézkedések
Kormányzat, oktatási intézmények:
- Környezetvédelmi szempontok, környezetvédelmi és korszerű természettudományos ismeretek érvényesítése az új, bolognai típusú alap- és mesterképzési szakok létesítésekor, a képzési és kimeneti követelmények meghatározása és akkreditálása során (felsőoktatási intézmények, Magyar Akkreditációs Bizottság).
- A tanár és óvodapedagógus képzés, továbbképzés tartalmi megújítása a környezettudatos gondolkodás és a fenntartható fejlődés elveinek az oktatásban, nevelésben való megjelenítése érdekében.
- A felsőoktatási intézményekben a környezeti nevelés, természettudományos ismeretterjesztés szakspecifikus módszertani elemeinek beépítése a képzésbe, az alkalmazásukra irányuló tevékenységek, jó megoldások elterjedésének ösztönzése.
- A felsőoktatási intézmények kutatási és szolgáltatási infrastruktúrájának fejlesztése által a környezet- és természetvédelmi képzések feltételrendszerének javítása.
- A környezet- és természetvédelemhez kapcsolódó tehetséggondozási programok támogatása, valamint OTDK, szak- és diploma dolgozatok, doktori disszertációk elismerési rendszerének kidolgozása és működtetése.
- Olyan mutatószámok szerepeltetése az állami felsőoktatási intézmények fenntartói megállapodásaiban és teljesítményértékeléseiben, valamint a Felsőoktatási Vezetői Információs Rendszerben, amelyek alkalmasak a felsőoktatási intézmények környezetvédelmi tevékenységének, környezettudatos működésének mérésére az oktatásban, a kutatásban és az intézmény-fenntartásban.
- Felsőoktatási honlap környezetvédelmi információtartalmának fejlesztése.
Kormányzat, oktatási intézmények, társadalmi szervezetek:
- Az adott képzési iránynak megfelelő, a környezettudatos szemléletet és gondolkodást erősítő, a környezeti hatásokat ok-okozati rendszerben bemutató, megfelelő természettudományos alapokon nyugvó oktatási segédanyagok elkészítése és beillesztése valamennyi felsőoktatási intézmény képzési struktúrájába.
- A képzés gyakorlatorientáltsága és az élménypedagógiai elemek erősítése érdekében külső oktatási helyszínek alkalmazása (oktatóközpontok, erdei iskolák és óvodák, ökocentrumok, civil szervezetek stb.).
- A környezeti neveléssel kapcsolatos ismeretek megjelentetése szakmai folyóiratokban (pl. Educatio).
Mutatók
- A környezet-, természetvédelemhez és vízgazdálkodáshoz közvetlenül kapcsolódó képzések száma (alap- és mesterképzés, Ph.D., továbbképzés); végzett hallgatók száma.
- Környezetvédelemmel foglalkozó OTDK dolgozatok, diplomamunkák és doktori (Ph.D.) disszertációk száma.
- A környezettudatossággal, fenntarthatósággal kapcsolatos indikátorok szerepeltetése az intézményi teljesítménycélokban.
- Az oktatási tárca honlapjának környezetvédelmi menüpontját látogatók száma.
5.1.1.4. Környezeti szemléletformálás
A formális oktatás keretei között végzett környezeti szemléletformálás akkor eredményes, ha a mindennapok gyakorlatában is megjelenik hatása. Ehhez szükséges, hogy az egész társadalom (lakosság, döntéshozók, gazdálkodók, média, egyházak stb.) támogató módon álljon a környezeti ügyek mellett. A környezeti szemléletformálás célja, hogy az állampolgárok tájékozottak legyenek a szűkebb és tágabb környezetük állapotáról, az ökoszisztéma szolgáltatások fontosságáról, a környezetvédelem szükségességéről és ismerjék az általuk is használt termékek, eszközök környezeti, kémiai és biológiai kockázatait, azok következményeit, a mérséklés és kezelés lehetőségeit, továbbá akarjanak tenni a környezet megóvása érdekében. Ismerjék meg és alkalmazzák a természeti erőforrásokkal való gondos bánásmód lehetőségeit (energia- és víztakarékosság, hulladékcsökkentés stb.). Fontos, hogy az egyes ágazatokban, szakterületeken dolgozók tevékenységében integrált módon jelenjenek meg és kerüljenek figyelembevételre a környezeti szempontok. (Ezzel összefüggésben számos szakterületen (pl. honvédelem) történt előrelépés a környezeti szempontok elméleti és gyakorlati alkalmazása terén.)
A közgyűjtemények (könyvtárak, múzeumok), a közművelődési intézmények és szervezetek a környezeti nevelést, szemléletformálást közvetlen és közvetett módon képesek segíteni, szervezni, alakítani. A kulturális örökségvédelem, mint kapcsolódó terület esetében javasolt a környezettudatosságra neveléshez illeszkedő önálló program kidolgozása, amely integrált módon kezeli a környezetet, mint az ember és a természet által közösen kialakított egységet.
A környezeti nevelés és szemléletformálás területén az együttműködő partnerek körét - a már eddig is aktív szereppel rendelkező civil szervezeteken túl - bővíteni szükséges az egyházakkal és a médiával.
Célok
- A környezet- és természetvédelem erőteljesebb megjelenése a társadalom élethosszig tartó tanulási folyamatában.
