(2) A munkaidő a munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható. Ilyen esetben a napi munkaidő négy óránál rövidebb és – a részben vagy egészben készenléti jellegű munkakört kivéve – tizenkét óránál hosszabb nem lehet; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(3) Egészségre ártalmas vagy fokozottan veszélyes munka esetén az ilyen tevékenységre fordítható napi munkaidő egyenlőtlen munkaidőbeosztásnál sem haladhatja meg a hat órát; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(4) Kollektív szerződés vagy a felek megállapodása osztott napi munkaidőt is előírhat.
121. § (1) A nőt terhessége megállapításától a gyermekének egyéves koráig, továbbá a fiatalkorút éjszakai munkára igénybe venni nem lehet; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(2) Éjszakai munkának minősül a huszonkét órától hat óráig végzett munka.
122. § (1) Ha a napi munkaidő a hat órát meghaladja, a munkavállaló részére legalább húsz perc munkaközi szünetet kell biztosítani.
(2) Ha a három vagy több műszakos, illetve a megszakítás nélküli üzemelés miatt a munkaidő nem szakítható meg, továbbá a készenléti jellegű, illetve az olyan munkakörben, ahol az étkezés munkaidőn belül is biztosítható, a munkaközi szünetet a munkaidőn belül kell kiadni.
(3) A munkaközi szünet minden egybefüggő három túlóra után is megilleti a munkavállalót.
123. § (1) A munkavállaló részére a napi munkájának befejezése és a másnapi munkakezdés között legalább tizenegy óra pihenőidőt kell biztosítani.
(2) Az (1) bekezdéstől kollektív szerződés vagy a felek megállapodása eltérhet, de legalább nyolc óra pihenőidőt ilyen esetben is biztosítani kell.
(3) A kollektív szerződés előírhatja, hogy a készenlétet követően a munkavállalót pihenőidő nem illeti meg.
124. § (1) A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg, ezek közül az egyiknek vasárnapra kell esnie.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérő munkarendben foglalkoztatott munkavállalónak hetenként legalább negyvenkét órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő jár. Ebbe a vasárnapnak, illetve, ha a munka rendeltetése folytán vasárnap is folyik, egy másik teljes naptári napnak bele kell esnie.
(3) A (2) bekezdéstől eltérően a pihenőidő – az egészségre ártalmas munkakört kivéve – kéthetente, kollektív szerződés rendelkezése esetén havonta összevontan is kiadható, de egy pihenőnap vasárnap történő kiadása kötelező.
(4) A (3) bekezdésben foglaltaktól – az egészségre ártalmas munkakört kivéve – az idényjellegű munkáltatók, illetőleg munkakörök tekintetében el lehet térni.
125. § (1) A munkavállalónak nem kell munkát végeznie a (2) bekezdésben meghatározott munkaszüneti napon.
(2) Munkaszüneti nap: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23. és december 25–26.
(3) Munkaszüneti napon a munkavállaló rendszeresen csak a megszakítás nélkül üzemelő (folyamatos vagy folytonos) és a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, illetőleg munkakörben foglalkoztatható.
(4) A munkaidő bosztásának a munkaszüneti napok miatt indokolt változtatását a munkaügyi miniszter évenként szabályozza. E változtatás során azonban vasárnap nem nyilvánítható munkanappá.
126. § (1) A munkáltató a munkavállalót kivételes esetben rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésre kötelezheti.
(2) Rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésnek minősül a túlmunkavégzés, a pihenőnapon vagy munkaszüneti napon történő munkavégzés, illetőleg meghatározott helyen és ideig történő készenlét.
(3) Kollektív szerződés rendelkezése vagy a munkavállaló kérése esetén a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést írásban kell elrendelni.
127. § (1) Túlmunka a munkavállaló rendes napi munkaidejét meghaladó munka. Ha a munkaidő előzetesen munkanapokra nincs beosztva, a munkaidőkereten felül végzett munka a túlmunka. E rendelkezéstől érvényesen nem lehet eltérni.
(2) Az elrendelés szempontjából a túlmunkával esik egy tekintet alá a pihenő vagy munkaszüneti napon végzett munka. Ha a munkavállalót a heti pihenőnapján munkára igénybe vették, helyette elsősorban másik pihenőnapot (pihenőidőt) kell adni a munkavégzést követő hónap végéig.
(3) Nem túlmunka, ha a munkavállaló az engedélyezett távollét idejét a munkáltatóval történt megállapodás alapján ledolgozza.
128. § (1) A túlmunka (készenlét) elrendelése nem veszélyeztetheti a munkavállaló testi épségét, egészségét, illetőleg nem jelenthet személyi, családi és egyéb körülményeire tekintettel aránytalan terhet.
(2) A nő terhessége megállapításától a gyermeke egyéves koráig, továbbá a fiatalkorú, valamint az egészségre ártalmas (veszélyes) munkakörben foglalkoztatott munkavállaló túlmunkára (készenlétre) nem vehető igénybe; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(3) A gyermekét egyedül nevelő munkavállaló – gyermeke négyéves koráig – csak beleegyezésével vehető igénybe túlmunkára (készenlétre).
129. § (1) Az elrendelhető túlmunka felső határa két egymást követő napon összesen négy óra; ettől érvényesen eltérni nem lehet. Az elrendelhető túlmunka felső határa naptári évenként száznegyvennégy, kollektív szerződés eltérő rendelkezése esetén legfeljebb kétszáz óra.
(2) Az (1) bekezdésben a napi túlmunkára meghatározott korlátozás nem vonatkozik a heti pihenőnapon (pihenőidőben) és a munkaszüneti napon végzett munkára.
(3) Nem esik korlátozás alá – a 128. § (2) bekezdésében foglalt esetet kivéve – a túlmunka (készenlét), ha arra baleset, elemi csapás vagy súlyos kár megelőzése, illetőleg elhárítása érdekében kerül sor.
130. § (1) A munkavállalót minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll.
(2) A munkaviszony szünetelésének időtartamára a következő esetekben jár szabadság:
a) a keresőképtelenséget okozó betegség tartamára;
b) a szülési szabadság tartamára;
c) a tíz éven aluli gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első évére;
d) a harminc napot meg nem haladó fizetés nélküli szabadság tartamára;
e) a tartalékos katonai szolgálat idejére, és
f) minden olyan munkában nem töltött időre, amelyre a munkavállaló átlagkereset-fizetésben részesül.
131. § (1) Az alapszabadság mértéke húsz munkanap.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabadság a munkavállaló
a) huszonötödik életévétől huszonegy;
b) huszonnyolcadik életévétől huszonkettő;
c) harmincegyedik életévétől huszonhárom;
d) harmincharmadik életévétől huszonnégy;
e) harmincötödik életévétől huszonöt;
f) harminchetedik életévétől huszonhat;
g) harminckilencedik életévétől huszonhét;
h) negyvenegyedik életévétől huszonnyolc;
i) negyvenharmadik életévétől huszonkilenc;
j) negyvenötödik életévétől harminc
munkanapra emelkedik.
(3) A hosszabb tartamú szabadság abban az évben illeti meg először a munkavállalót, amelyben a (2) bekezdésben meghatározott életkort betölti.
132. § (1) A fiatalkorú munkavállalónak évenként öt munkanap pótszabadság jár, utoljára abban az évben, amelyben a fiatalkorú a tizennyolcadik életévét betölti.
(2) A szülők döntése alapján gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként a tizenhat évesnél fiatalabb
a) egy gyermeke után kettő,
b) két gyermeke után négy,
c) kettőnél több gyermeke után összesen hét
munkanap pótszabadság illeti meg. A pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.
(3) A vak munkavállalónak évenként öt munkanap pótszabadság jár.
(4) A föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát töltő munkavállalót pótszabadság illeti meg. Ennek mértékét a kollektív szerződés, illetve munkaszerződés határozza meg.
(5) Kollektív szerződés, illetve munkaszerződés az (1)–(4) bekezdésben felsoroltakon túlmenően egyéb pótszabadságokat is megállapíthat.
(6) A pótszabadság – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a munkavállalót a 131. §-ban meghatározott szabadságon felül, és a többféle címen járó pótszabadság egymás mellett is megilleti.
133. § (1) Ha a munkavállaló munkaviszonya év közben kezdődött, részére a szabadság arányos része jár.
(2) Ha a rendes szabadság kiszámításánál töredéknap keletkezik, a fél napot elérő töredék egész munkanapnak számít.
134. § (1) A szabadság kiadásának időpontját – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató határozza meg.
(2) Az alapszabadság egynegyedét – a munkaviszony első három hónapját kivéve – a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét a szabadság kezdete előtt legkésőbb tizenöt nappal be kell jelentenie.
(3) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni; ettől a rendelkezéstől eltérni nem lehet. A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni.
(4) A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölni kell. Az időpontot a munkáltató csak rendkívül indokolt esetben változtathatja meg, és a munkavállalónak ezzel összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit köteles megtéríteni.
(5) A munkáltató a munkavállaló már megkezdett szabadságát kivételesen fontos érdekből megszakíthatja. Ebben az esetben a szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre, illetőleg a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be. A munkavállalónak a megszakítással összefüggésben felmerült kárát, illetve költségeit a munkáltató köteles megtéríteni.
135. § (1) A szabadság kiadásánál a munkarend (munkaidőbeosztás) szerinti munkanapokat kell figyelembe venni.
(2) A heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidőbeosztás esetén a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napot.
(3) Annak a munkavállalónak, akinek a munkaidőbeosztása nem biztosít hetenként két pihenőnapot, úgy kell számítani a szabadságát, hogy azonos naptári időszakra (hétre) mentesüljön a munkavégzés alól, mint az ötnapos munkahéttel dolgozók.
136. § (1) A munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor, illetőleg sorkatonai vagy polgári szolgálatra történő behívásakor, ha a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságot nem kapta meg, azt pénzben kell megváltani. Egyéb esetben a szabadságot pénzben megváltani nem lehet; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(2) Ha a munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött időre megilletné, a különbözetre kifizetett munkabért köteles visszafizetni. Nem követelhető vissza a túlfizetés, ha a munkaviszony a munkavállaló nyugdíjazása vagy halála, illetve a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt szűnt meg, vagy a munkavállalót sorkatonai, illetve polgári szolgálatra hívták be.
137. § (1) A munkavállalót a betegsége miatti keresőképtelenség idejére – ide nem értve a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenséget – naptári évenként tíz munkanap betegszabadság illeti meg.
(2) A munkavállaló keresőképtelenségét – a keresőképesség orvosi elbírálásáról szóló rendelkezéseknek megfelelően – a kezelőorvos igazolja. Nem kell a keresőképtelenséget igazolni évente egy alkalommal, legfeljebb három munkanapig terjedő betegszabadság esetén.
(3) A betegszabadság időtartamára a munkavállaló részére átlagkeresetének hetvenöt százaléka jár.
(4) Év közben kezdődő munkaviszony esetén a munkavállaló a naptári évre járó betegszabadság időarányos részére jogosult. Ez azonban – ha a munkavállaló az év folyamán már munkaviszonyban állt – nem lehet több, mint a naptári évre járó betegszabadság még igénybe nem vett része.
(5) A betegszabadság naptári évben igénybe nem vett része később nem igényelhető.
(6) A betegszabadság tekintetében a 130. § (2) bekezdését, 133. § (2) bekezdését és a 135. § (1)–(2) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.
138. § (1) A terhes, illetőleg a szülő nőt huszonnégy hét szülési szabadság illeti meg. Ezt úgy kell kiadni, hogy négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen.
(2) A szülési szabadság megszűnik:
a) a gyermek halva születése esetén az ettől számított hat hét elteltével;
b) ha a gyermek meghal, a halált követő tizenötödik napon;
c) ha a gyermeket állami gondozásba adják, az azt követő napon. A szülési szabadság időtartama azonban – a szülést követően – hat hétnél rövidebb nem lehet.
(3) Ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a szülési szabadság igénybe nem vett részét – a szülést követő egy év elteltéig – a gyermeknek az intézetből történt elbocsátása után is igénybe lehet venni.
(4) A munkáltató a munkavállaló kérelmére
a) a szülési szabadság letelte után a gyermek gondozása céljából a gyermek harmadik – tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében tizedik – életéve betöltéséig, továbbá
b) a gyermek betegsége esetén az otthoni ápolás érdekében a gyermek tízéves koráig a betegség tartamára, fizetés nélküli szabadságot köteles engedélyezni.
(5) A nőnek a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy óra ezt követően a kilencedik hónap végéig egy óra munkaidő-kedvezmény jár. Ikrek esetében a munkaidő-kedvezmény az ikrek számának megfelelő mértékben jár.
139. § (1) A munkavállalónak – kérelmére – a tartós (előreláthatólag harminc napot meghaladó) ápolásra vagy gondozásra (a továbbiakban: ápolásra) szoruló közeli hozzátartozója otthoni ápolása céljából az ápolás idejére, de legfeljebb két évre a munkáltató fizetés nélküli szabadságot köteles engedélyezni, ha a munkavállaló az ápolást személyesen végzi. A tartós otthoni ápolást és annak indokoltságát az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa igazolja.
(2) Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, a házastárs egyenes ágbeli rokona, az örökbe fogadott, mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha és a nevelőszülő, a testvér valamint az élettárs.
140. § (1) A munkavállalónak – kérelmére – egy évig terjedő fizetés nélküli szabadságot kell engedélyezni, ha a munkavállaló magánerőből a saját részére lakást épít. A fizetés nélküli szabadságot az építési engedélyben megnevezett személy vagy helyette a vele együtt élő házastárs (élettárs) igényelheti.
(2) A kért megszakítás nélküli fizetés nélküli szabadságot a munkavállaló által megjelölt – legalább egy hónappal előzetesen közölt – időpontban kell kiadni.
(3) Ha a munkavállaló a szabadságot részletekben kívánja igénybe venni, a kiadás ütemezéséről a munkáltatóval előzetesen meg kell állapodnia.
141. § A munkavállalónak munkaviszonya alapján a munkáltatótól munkabér jár; az ettől eltérő megállapodás érvénytelen.
142. § A munkavállalót – eltérő megállapodás hiányában – a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérnek megfelelő munkabér illeti meg.
143. § (1) A munkavállalót megillető munkabér időbérként vagy teljesítménybérként, illetve a kettő összekapcsolásával állapítható meg. A személyi alapbért időbérben kell meghatározni.
(2) A teljesítménykövetelményt és a teljesítménybér-tényezőket a munkáltató állapítja meg. Ezeket alkalmazásuk előtt írásban az érintett munkavállalók tudomására kell hozni.
(3) Ha a teljesítménykövetelmény teljesítése jelentős részben nemcsak a munkavállalón múlik, garantált bér megállapítása is kötelező.
144. § (1) Személyi alapbérként, illetve teljesítménybérként a meghatározott feltételeknek megfelelően – legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) jár; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(2) A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóra irányadó teljesítménykövetelményt úgy kell megállapítani, hogy ennek százszázalékos teljesítése és a teljes munkaidő ledolgozása esetén a részére járó munkabér legalább a kötelező legkisebb munkabért elérje; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(3) Meghatározott körben, illetve területen érvényesülő kötelező legkisebb munkabért kell megállapítani, ha ez a munkafeltételeket figyelembe véve szükséges.
(4) A munkavállalót megillető kötelező legkisebb munkabért és annak hatályossági körét – figyelemmel a 17. § (1) bekezdésében foglaltakra – a Kormány állapítja meg.
(5) A kötelező legkisebb munkabér megállapításánál figyelembe kell venni a munkavállalók szükségleteit, mérlegelve a munkabérek országos szintjét, az életfenntartási költségeket, a társadalombiztosítási juttatásokat és az egyes társadalmi csoportok viszonylagos életszínvonalát, továbbá a gazdasági körülményeket, ideértve a gazdasági fejlődés követelményeit, a termelékenységi szinteket és a magas szintű foglalkoztatottság fenntartásának kívánatos voltát is.
(6) A munkaügyi miniszter meghatározott körben – különösen a fiatalkorúak, a megváltozott munkaképességűek és a részfoglalkoztatásúak tekintetében – a kötelező legkisebb munkabér alól az Érdekegyeztető Tanács egyetértésével eltérést engedélyezhet, ha ez a foglalkoztatás érdekében szükségesnek mutatkozik.
(7) A kötelező legkisebb munkabér mértékét rendszeresen felül kell vizsgálni.
145. § Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása bérpótlék fizetését írja elő, annak számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló személyi alapbére.
146. § (1) Éjszakai munkavégzés esetén [121. § (2) bekezdése] a munkavállalót tizenöt százalékos bérpótlék is megilleti.
(2) Több műszakos munkaidőbeosztásban, illetve folytonos munkarendben foglalkoztatott munkavállalónak délutáni, illetőleg éjszakai műszakpótlék jár.
(3) A délutáni műszakpótlék mértéke tizenöt százalék, az éjszakai műszakpótlék mértéke harminc százalék. A folytonos munkarendben foglalkoztatott munkavállalót a délutáni műszak után további öt, az éjszakai műszak után további tíz százalék műszakpótlék illeti meg. A műszakpótlék mértékének meghatározásakor a 145. § megfelelően irányadó.
(4) Délutáni műszaknak minősül a tizennégy és huszonkét óra között végzett munka.
147. § (1) Túlmunkáért a munkavállalót a rendes munkabérén felül – esetenkénti elszámolás alapján vagy átalányként – ötvenszázalékos bérpótlék is megilleti.
(2) Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása szerint a munkavállaló a túlmunka ellenértékeként a rendes munkabérén felül bérpótlék helyett szabadidőre jogosult, ez nem lehet kevesebb a végzett túlmunka időtartamánál. A szabadidőt a munkavégzést követő hónap végéig kell kiadni.
(3) Kollektív szerződés előírhatja, hogy nem jár túlmunka-ellenérték annak, aki – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása értelmében – a munkaideje beosztását, illetve felhasználását maga határozza meg.
148. § (1) A heti pihenőnapon munkavégzésre kötelezett munkavállaló a végzett munkáért járó munkabérén felül legalább ötvenszázalékos bérpótlékra jogosult, ha a 127. § (2) bekezdésének megfelelően másik pihenőnapot, pihenőidőt kap. Ennek hiányában legalább százszázalékos bérpótlék jár. A 117. § (4) bekezdésében meghatározott munkavállalók tekintetében kollektív szerződés eltérő szabályokat állapíthat meg.
(2) A munkaszüneti napon munkavégzésre kötelezett munkavállalót az aznapi munkájáért járó munkabérén felül átlagkeresete is megilleti.
149. § (1) Készenlét esetén a személyi alapbér huszonöt százalékának megfelelő munkabér jár. A munkáltató által meghatározott helyen eltöltött készenlét esetén a munkavállalót ennél magasabb összegű díjazás illeti meg.
(2) Ha a készenlétet teljesítő munkavállalót munkára igénybe veszik, erre az időre a túlmunkára vonatkozó szabályok szerint jár ellenérték, kivéve, ha a munkavállaló a készenléti díjat és a túlmunka díjazását egyaránt magában foglaló díjban részesül.
150. § (1) A munkavállalót, ha a munkáltató működési körében felmerült okból nem tud munkát végezni, az emiatt kiesett munkaidőre (állásidő) személyi alapbére illeti meg.
(2) Munkaviszonyra vonatkozó szabály, illetve a felek eltérő megállapodása hiányában az (1) bekezdés rendelkezése irányadó akkor is, ha a munkáltató gazdaságilag indokolt esetben átmenetileg az előírtnál rövidebb munkaidőben foglalkoztatja a munkavállalót.
151. § (1) Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály elrendeli, a munkavállaló munkabérét átlagkeresetére ki kell egészíteni, illetve részére munkavégzés hiányában átlagkeresetet kell fizetni. Átlagkeresetet kell fizetni akkor is, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály munkavégzés nélkül munkabér fizetését írja elő, annak mértéke meghatározása nélkül.
(2) A munkavállaló részére átlagkeresete jár:
a) a 107. § a) pontjában meghatározott távollét miatt kiesett munkaidőre;
b) a 107. § b) pontjában meghatározott esetben két munkanapra;
c) a 107. § d) pontjában meghatározott esetekben;
d) a munkaszüneti nap (125. §) miatt kiesett időre;
e) a szabadság (131–132. §) időtartamára;
f) a szoptatási munkaidő-kedvezmény [138. § (5) bekezdés] idejére;
g) a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott munkavégzés alóli felmentés időtartamára.
(3) Ha a munkavállaló a munkáltató engedélye alapján mentesül a munkavégzés alól [107. § f) pontja], az emiatt kiesett munkaidőre megállapodásuk szerint jár díjazás.
152. § (1) Ha a munkavállalónak átlagkeresetet kell fizetni, részére az átlagszámítás alapjául szolgáló időszakban kifizetett munkabér időarányosan számított átlaga jár.
(2) Az átlagkereset-számításnál időbér esetén a személyi alapbért az átlagkereset esedékességének időpontjában érvényes összegében kell figyelembe venni.
(3) Az átlagkereset-számítás alapjául az utolsó négy naptári negyedévben kifizetett munkabérek szolgálnak. Ha a munkavállaló munkaviszonya ennél rövidebb, a megelőző naptári negyedévben, ennek hiányában a megelőző hónapokban (hónapban) kifizetett összegeket kell figyelembe venni.
(4) Ha a munkavállaló munkaviszonya a munkáltatónál egy naptári hónapnál rövidebb ideje áll fenn, az átlagkeresetszámításnál a vele azonos – ha pedig ilyen nincs, a hasonló – munkakörű, szakképzettségű és gyakorlatú munkavállaló átlagkeresetét kell alapul venni. Ennek hiányában átlagkeresetnek a személyi alapbért kell tekinteni.
(5) Az egy órára vagy egy munkanapra járó átlagkeresetet úgy kell kiszámítani, hogy a munkavállalónak az irányadó időszakban kifizetett munkabérének összegét osztani kell az adott időszakban munkában töltött, valamint a fizetett, de munkában nem töltött órák (munkanapok) számával. Az órák (munkanapok) számításánál a túlmunka és a készenlét időtartamát figyelmen kívül kell hagyni.
153. § (1) A munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni azt a költségét, amely a munkával kapcsolatos kötelezettségek teljesítése során a munkavállalónál szükségesen és indokoltan merült fel, továbbá a munkáltató érdekében felmerült egyéb szükséges költségeket, ha az utóbbihoz a munkáltató előzetesen hozzájárult.
(2) A kiküldetési és külszolgálati, illetve a munkába járással összefüggő költségeket külön jogszabály szerint kell megtéríteni.
154. § (1) A munkabért – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a magyar törvényes pénznemben kell megállapítani és kifizetni. Azt utalvány vagy más formában fizetni tilos. E rendelkezés nem zárja ki azt, hogy a munkáltató kollektív szerződés rendelkezése vagy a munkavállaló megbízása alapján a munkabért vagy annak meghatározott részét a munkavállaló bankszámlájára átutalja.
(2) Munkaviszonyra vonatkozó szabály természetbeni munkabért állapíthat meg olyan árucikkben vagy szolgáltatásban, amely a munkavállaló és családtagjai szükségleteinek kielégítéséhez járul hozzá. A természetbeni munkabér a pénzben meghatározott munkabér húsz százalékát nem haladhatja meg. Nem adható természetbeni munkabérként szeszes ital vagy más, az egészségre káros élvezeti cikk.
(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglalt rendelkezésektől érvényesen eltérni nem lehet.
155. § (1) A munkavállaló részére járó munkabért, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály, vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik, havonta utólag egy ízben kell elszámolni és kifizetni. Ha a munkaviszony egy hónapnál rövidebb ideig tart, a munkabért a munkaviszony végén kell elszámolni és kifizetni.
(2) Ha a munkavállaló részére járó munkabér vagy annak része alapjául szolgáló eredmény csak egy hónapnál hosszabb idő múlva állapítható meg, azt ennek megfelelő időpontban kell kifizetni. Előleget azonban – legalább havonta – ilyen esetben is fizetni kell.
(3) A munkabért – ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik – a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell kifizetni. Ha a bérfizetési nap pihenőnapra vagy munkaszüneti napra esik, a munkabért legkésőbb a megelőző munkanapon kell kifizetni.
156. § A sorkatonai vagy polgári szolgálat teljesítését követően harminc napon belül munkaviszonyt létesítő vagy a fennálló munkaviszonyában tizennégy napon belül tovább foglalkoztatott munkavállaló részére két hétre járó személyi alapbérét – kérésére – előre ki kell fizetni. Az így kifizetett bért – eltérő megállapodás hiányában – két hónapon belül két részletben lehet levonni. Ha a munkavállaló munkaviszonya előbb megszűnik, a vissza nem térített bér munkabéréből levonható.
157. § (1) Ha a munkavállaló a bérfizetési napon jogos okból nem tartózkodik a munkahelyén, illetve a munkáltató telephelyén, akkor kérésére munkabérét a bérfizetés előtti utolsó itt töltött munkanapon kell kifizetni vagy a munkáltató költségére a tartózkodási helyére kell megküldeni.
(2) Ha a megszakítás nélkül igénybe vett szabadság időtartama a tíz munkanapot eléri, a munkavállaló kérésére a munkáltató köteles a munkavállalónak a szabadság megkezdése előtt két munkanappal kifizetni
a) a szabadság idejére eső bérfizetési napon esedékes, valamint
b) az igénybe vett rendes szabadság idejére járó munkabért.
(3) Ha a 155. § (2) bekezdésének esetében a munkaviszony a kifizetés előtt megszűnt, a munkabért a munkáltató köteles az esedékesség napján a munkavállaló által megadott címre elküldeni. Az elküldés költségei a munkáltatót terhelik.
158. § (1) A munkabért a munkavállaló munkahelyén, illetve a munkáltató telephelyén kell kifizetni. Italboltban vagy más szórakozóhelyen munkabér csak az ott dolgozóknak fizethető ki; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(2) A munkabért munkaidőben kell kifizetni, kivéve, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály eltérően rendelkezik.
(3) A munkabért a munkavállalónak kell kifizetni, kivéve
ha erre mást felhatalmaz, illetőleg bírósági vagy más hatósági határozat ebben korlátozza.
159. § Késedelem idejére a polgári jogi szabályokban meghatározott kamat jár.
160. § A munkavállaló részére munkabéréről részletes írásbeli elszámolást kell adni. Az elszámolásnak olyannak kell lennie, hogy a munkavállaló a kiszámítás helyességét, valamint a munkabérből való levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
161. § (1) A munkabérből való levonásnak csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy a munkavállaló hozzájárulása alapján van helye; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(2) A munkáltató a munkavállaló részére történt előlegnyújtásból eredő követelését a munkabérből levonhatja.
(3) Egyebekben a munkabérből való levonásra a bírósági végrehajtási jogszabályok az irányadók.
(4) E rendelkezések irányadók a szakszervezeti tagdíj levonására is. A munkáltató a levonásért, illetve a tagdíjnak a szakszervezet részére történő átutalásáért ellenértéket nem követelhet.
162. § (1) A munkabér jogalap nélküli kifizetése esetén, ezt a munkavállalótól hatvan napon belül, írásbeli felszólítással lehet visszakövetelni.
(2) A jogalap nélkül kifizetett munkabért az általános elévülési időn belül lehet visszakövetelni, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie vagy azt maga idézte elő.
(3) A munkáltató a munkavállaló munkaviszonnyal összefüggő tartozásainak megtérítésére irányuló igényét írásbeli felszólítással érvényesítheti.
163. § Tilos az olyan bérlevonás, amely a munkáltató, annak képviselője vagy közvetítő személy javára szolgál annak fejében, hogy a munkavállaló munkaviszonyt létesítsen, vagy azt megtartsa.
164. § (1) A munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előre nem mondhat le.
(2) A levonásmentes munkabérrész nem ruházható át.
(3) Munkaviszonyra vonatkozó szabály a jövőben esedékessé váló munkabérigény átruházását megtilthatja.
(4) A munkáltató nem élhet beszámítással a levonásmentes munkabérköveteléssel szemben vagy egyébként, ha azt munkaviszonyra vonatkozó szabály tiltja.
(5) Az (1)–(2) bekezdésben foglalt rendelkezésektől érvényesen eltérni nem lehet.
165. § (1) A munkáltató támogathatja a munkavállalók kulturális, jóléti, egészségügyi szükségleteinek kielégítését, életkörülményeik javítását. A támogatásokat, illetve ezek mértékét a kollektív szerződés határozza meg, de a munkáltató a munkavállaló részére ezen túlmenően is támogatást nyújthat.
(2) Ha a munka a ruházat nagymértékű szennyeződésével vagy elhasználódásával jár, a munkáltató a munkavállalónak munkaruhát köteles biztosítani.
166. § (1) A munkavállaló a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik.
(2) A munkavállaló vétkességét, a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania.
167. § (1) Gondatlan károkozás esetén a kártérítés mértéke a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének ötven százalékát nem haladhatja meg.
(2) Kollektív szerződés vagy munkaszerződés a károkozás, illetve a károkozó körülményeire, így különösen a vétkesség fokára, a károkozás jellegére, gyakoriságára, valamint a munkavállaló beosztására tekintettel a kártérítés mértékét az (1) bekezdéstől eltérően is szabályozhatja.
(3) A kártérítés mértékét a munkaszerződés legfeljebb másfél havi, a kollektív szerződés legfeljebb hathavi átlagkeresetig határozhatja meg; ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(4) Gondatlan károkozás esetén is teljes kárért felel a pénzintézet pénztári számfejtője és ellenőre a számfejtés körében előidézett vagy az ezzel összefüggő ellenőrzés elmulasztásával vagy hiányos teljesítésével okozott kárért.
168. § Szándékos károkozás esetén a munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni.
169. § (1) A munkavállaló vétkességére tekintet nélkül a teljes kárt köteles megtéríteni a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel.
(2) Mentesül a munkavállaló a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította.
(3) A munkavállalót az (1) bekezdés szerinti teljes anyagi felelősség csak akkor terheli, ha a dolgot (szerszám, termék, áru, anyag stb.) jegyzék vagy elismervény alapján vette át. A pénztárost, a pénzkezelőt vagy értékkezelőt e nélkül is terheli a felelősség az általa kezelt pénz, értékpapír és egyéb értéktárgy tekintetében.
(4) Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott feltételek meglétét, a kár (hiány) bekövetkeztét, illetve mértékét a munkáltató bizonyítja.
(5) Ha a megőrzésre átadott dologban megrongálódása folytán keletkezett kár, a munkavállaló felelősségét a vétkességi felelősségre megállapított szabályok szerint kell elbírálni, de ebben az esetben a vétlenség bizonyítása a munkavállalót terheli.
170. § (1) Kollektív szerződés a leltárhiányért való felelősség szabályait e törvénytől eltérően is megállapíthatja. Ennek során a kollektív szerződésben meg kell határozni a felelősség feltételét, terjedelmét, illetve a felelősség megállapításával kapcsolatos eljárási rendet.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában leltárhiány a kezelésre szabályszerűen átadott és átvett anyagban, áruban ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiány.
171. § (1) Ha a kárt többen együttesen okozták, vétkességük, a megőrzésre átadott dolgokban bekövetkezett hiány esetén pedig munkabérük arányában felelnek.
(2) Amennyiben a kárt többen szándékosan okozták, egyetemleges kötelezésnek van helye.
172. § (1) A kár összegének meghatározásánál:
a) a megrongált dolog kijavítására fordított kiadást –ideértve az üzemviteli költséget is – és a kijavítás ellenére még fennmaradó esetleges értékcsökkenés mértékét;
b) ha a dolog megsemmisült vagy használhatatlanná vált, illetve, ha nincs meg, a károkozás időpontjában érvényes fogyasztói árat kell – az avulásra is tekintettel – figyelembe venni.
(2) Nem kell a munkavállalónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a munkáltató közrehatása következtében állott elő.
173. § (1) A munkáltató a munkavállaló által okozott kár megtérítésére vonatkozó igényét bíróság előtt érvényesítheti.
(2) Kollektív szerződés meghatározhatja azt az értéket, amelyet meg nem haladó mértékben a munkáltató a munkavállalót közvetlenül kártérítésre kötelezheti. Ebben az esetben meg kell határozni a kártérítés kiszabására irányadó eljárási rendet is.
174. § (1) A munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékében felel.
(2) Mentesül a munkáltató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.
(3) Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása idézett elő.
(4) A munkavállaló bizonyítja, hogy a károkozás a munkaviszonyával okozati összefüggésben következett be.
(5) A munkáltató működési körébe esnek különösen a munkáltató által feladatai során kifejtett tevékenységgel összefüggő magatartásból, a használt anyag, felszerelés, berendezés és energia tulajdonságából, állapotából, mozgatásából és működéséből eredő okok.
175. § (1) A 174. § (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a legfeljebb tíz főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztató magánszemély munkáltató a munkavállalónak okozott kárért vétkessége esetén felel.
(2) A munkáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károkozás bekövetkezésében vétkesség nem terheli.
176. § (1) A munkáltatót a 174. § szerinti felelősség terheli a munkavállaló munkahelyre bevitt tárgyaiban, dolgaiban bekövetkezett károkért.
(2) A munkáltató előírhatja a munkahelyre bevitt dolgok megőrzőben (öltözőben) való elhelyezését, illetve a bevitel bejelentését. A munkába járáshoz, illetve a munkavégzéshez nem szükséges dolgok bevitelét a munkáltató megtilthatja, korlátozhatja, vagy feltételhez kötheti. Ha a munkavállaló az előírt szabályokat megszegi, a bekövetkezett kárért a munkáltató csak szándékos károkozása esetén felel.
177. § (1) A munkáltató a 174–176. §-on alapuló felelőssége alapján a munkavállalónak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni.
(2) Meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely azzal összefüggésben merül fel, hogy a károkozás nyomán a munkavállaló társadalmi életben való részvétele vagy egyébként élete tartósan vagy súlyosan megnehezül (nem vagyoni kár).
178. § (1) A munkaviszony körében az elmaradt jövedelem megállapításánál – mind a pénzben, mind a természetben megállapított – elmaradt munkabért, és azon rendszeres szolgáltatások pénzbeli értékét kell figyelembe venni, amelyekre a munkavállaló a munkaviszony alapján a munkabéren felül jogosult, feltéve, ha azokat a károkozás bekövetkezését megelőzően rendszeresen igénybe vette.
(2) A munkaviszonyon kívül elmaradt jövedelemként a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres keresetet kell megtéríteni.
(3) Az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeni változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre számolni lehetett.
(4) Meg kell téríteni azt a kárt is, amelyet a munkavállaló a sérelemből eredő jelentős fogyatékossága ellenére, rendkívüli munkateljesítménnyel hárít el.
(5) Nem kell megtéríteni azon szolgáltatások értékét, amelyek rendeltetésük szerint csak munkavégzés esetén járnak, továbbá a költségtérítés címén kapott összeget.
179. § (1) Az elmaradt munkabér összegének megállapításakora munkajogi átlagkereset számítására vonatkozó szabályok (152. §) alapján kell eljárni.
(2) Ha az átlagkereset számításánál irányadó időszakon belül általános béremelés volt, a teljesítménybérben foglalkoztatott munkavállalónál az átlagkeresetet – ha ez a munkavállalóra kedvezőbb – csak a bérrendezés időpontjától kell számítani.
180. § (1) A természetbeni juttatások értékét, valamint a dologi kár összegét a kártérítés megállapításakori fogyasztói ár alapján kell meghatározni.
(2) A dologi kár összegét az avulás figyelembevételével kell kiszámítani. Ha a dologban okozott kár az érték csökkenése nélkül kijavítható, kárként a javítási költséget kell figyelembe venni.
181. § (1) A munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló közeli hozzátartozójának [139. § (2) bekezdés] a károkozással összefüggésben felmerült kárait, indokolt költségeit is.
(2) Ha a károkozással összefüggésben a munkavállaló meghal, eltartott hozzátartozója az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően olyan összegű tartást pótló kártérítést is igényelhet, amely szükségletének – a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető munkabérét, jövedelmét is figyelembe véve – a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja.
182. § A kártérítés összegének kiszámításánál le kell vonni
a) az elmaradt munkabérre eső nyugdíjjárulékot;
b) az állami egészségügyi és a társadalombiztosítás keretében járó ellátást;
c) amit a munkavállaló munkaereje hasznosításával megkeresett vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna;
d) amihez a munkavállaló (hozzátartozója) a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott;
e) amihez a jogosult a károkozás folytán megtakarított kiadások eredményeként jutott hozzá.
183. § (1) Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a munkavállaló vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozója tartását, illetőleg tartásának kigészítését hivatott szolgálni.
(2) Ha a kár vagy egy részének mértéke pontosan nem számítható ki, a munkáltató olyan összegű általános kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Általános kártérítés járadékként is megállapítható.
184. § (1) Ha a kártérítés megállapítása után változás következik be a sérelmet szenvedett munkavállaló lényeges körülményeiben, mind a károsult, mind a munkáltató, illetőleg felelősségbiztosítás alapján nyújtott kártérítés esetén a biztosító a megállapított kártérítés módosítását kérheti.
(2) A fiatalkorú munkavállaló részére megállapított kártérítés összegét a tizennyolcadik életévének betöltésekor, illetőleg a szakképzettség elnyerése érdekében végzett tanulmányai befejezését követő egy év elteltekor felül kell vizsgálni és az azt követő időre a részére járó kártérítést a munkaképességében, illetőleg a képzettségében bekövetkezett változásnak megfelelően kell megállapítani.
(3) A kártérítés módosításának alapjául szolgáló munkabér-növekedés mértékének meghatározásánál a munkáltatónak a károsultat a sérelem bekövetkezésekor foglalkoztató szervezeti egységénél, a károsulttal azonos munkakört betöltő munkavállalók ténylegesen megvalósult átlagos, éves bérfejlesztésének (átlagkeresete változásának) mértéke az irányadó. Azonos munkakört betöltő munkavállalók hiányában a módosítás alapjaként a szervezeti egységnél ténylegesen megvalósult átlagos, éves bérfejlesztést (átlagkeresete változását) kell figyelembe venni.
(4) A (3) bekezdés szerinti szervezeti egység megszűnése esetén a kártérítés módosításánál a munkáltatónál a károsulttal azonos munkakört betöltő munkavállalók, ilyen munkavállalók hiányában pedig a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztésének (átlagkeresetének) mértéke az irányadó.
185. § A munkáltató a károkozásról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül köteles a károsultat felhívni kárigénye előterjesztésére. A munkáltató a kárigény bejelentésére tizenöt napon belül írásbeli, indokolt választ ad.
186. § (1) Az elévülés (11. §) szempontjából önállónak kell tekinteni
a) az átlagkereset és a táppénz,
b) az átlagkereset és a sérelem folytán csökkent kereset, valamint
c) az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítése iránti igényt. Ha a sérelemmel összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő kárigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani.
(2) Az elévülési idő az (1) bekezdésben foglalt megkülönböztetéssel
a) a táppénz első fizetésének napjától,
b) attól az időponttól, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés első ízben vezetett jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra, végül
c) a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontjától kezdődik.
(3) Járadékigény hat hónapnál régebbi időre visszamenőleg csak akkor érvényesíthető, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli, illetőleg a munkáltató a 185. §-ban meghatározott kötelezettségét elmulasztotta. Három évnél régebbi időre visszamenőleg járadékigény nem érvényesíthető.
187. § (1) A munkáltató, illetve a biztosító a szükséghez képest a munkavállalótól, illetve hozzátartozójától a munkavégzésből származó jövedelméről, jövedelmi viszonyairól évente igazolást kérhet.
(2) A munkáltató a károsultat tizenöt napon belül értesíti, ha a kártérítés mértékének módosítására alapul szolgáló bérfejlesztést hajtott végre [184. § (3) bekezdés].
188. § (1) E törvény alkalmazásában vezető állású munkavállaló (a továbbiakban: vezető) a munkáltató vezetője.
(2) A vezető állású munkavállaló tekintetében e törvény rendelkezéseit a 189–193. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(3) A 191. §, továbbá a 192. § (2) bekezdése alkalmazásában vezetőnek minősül a vezető helyettese, valamint az, akit a tulajdonos, illetőleg a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet ilyennek minősít.
189. § A vezetőre a kollektív szerződés hatálya nem terjed ki.
190. § (1) A vezetőre a 79. § (2) bekezdésében meghatározott tilalom nem terjed ki.
(2) A vezető munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetésére – eltérő megállapodás hiányában – a 89. § (2) bekezdésében és a 90–92. §-ban foglalt rendelkezések nem terjednek ki.
191. § (1) A vezető – eltérő megállapodás hiányában – további munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt nem létesíthet. Nem vonatkozik e tilalom arra a jogviszonyra, amelyet tudományos, oktatói, illetve szerzői jogi védelem alá eső tevékenységre létesítettek.
(2) A vezető – eltérő megállapodás hiányában –
a) nem köthet saját nevében a munkáltató tevékenységi körébe tartozó ügyletet, továbbá
b) nem lehet tagja a munkáltatóéhoz hasonló tevékenységet folytató vagy a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társaságnak, állami vállalat felügyelőbizottságának.
(3) Eltérő megállapodás hiányában meg kell szüntetni a vezető [188. § (1) és (3) bekezdése] munkaviszonyát, ha a közeli hozzátartozója [139. § (2) bekezdés] tagja lett a munkáltatóéhoz hasonló tevékenységet folytató, vagy a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társaságnak, illetőleg vezetőként munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesített az ilyen tevékenységet folytató munkáltatónál.
(4) Ha a vezető az (1)–(3) bekezdésben meghatározott tilalmat megszegi, a munkáltató
a) kártérítést követelhet, vagy
b) kártérítés helyett követelheti, hogy a vezető a saját részére kötött ügyletet a munkáltatónak engedje át, vagy
c) a más számlájára kötött ügyletből eredő hasznát a munkáltatónak kiadja, vagy arra vonatkozó követelését a munkáltatóra engedményezze.
(5) A munkáltató (4) bekezdés szerinti igénye attól az időponttól számított három hónap alatt évül el, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója a vezető (1)–(3) bekezdésbe ütköző eljárásáról tudomást szerzett. Az igényt a keletkezésétől számított egy év elteltével nem lehet érvényesíteni.
192. § (1) A vezető a munkaidő beosztását, valamint a pihenőidő (szabadság) igénybevételét – a munkaszerződésben foglaltak szerint – maga állapítja meg.
(2) A vezetőt – eltérő megállapodás hiányában – a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért (147–149. §) ellenérték nem illeti meg.
193. § (1) A vezető a munkáltatóval szemben vezetői tevékenységének keretében okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felel.
(2) A károkozásnak az (1) bekezdésbe nem tartozó egyéb eseteiben az általános szabályok az irányadóak, azzal az eltéréssel, hogy gondatlan károkozás esetén a felelősség mértéke a vezető 12 havi átlagkeresetéig terjedhet.
(3) Munkaviszonyának jogellenes megszüntetése esetén a vezető – a 101. § (3) bekezdésétől eltérően – 12 havi átlagkeresetével felel, az ily módon okozott kárért.
(4) A 188. § (3) bekezdése alapján vezetőnek minősülő munkavállaló tekintetében – amennyiben a 191. § (1)–(3) bekezdésében írt összeférhetetlenség fennáll, az ebből eredő kárért való felelősségre az (1) bekezdésben írt szabályokat kell alkalmazni.
194. § (1) A munkáltató és az üzemi tanács, illetőleg a munkáltató (a munkáltatói érdekképviseleti szervezet) és a szakszervezet között felmerült, jogvitának nem minősülő munkaviszonnyal összefüggő vitában (kollektív munkaügyi vita) az érintett felek között egyeztető tárgyalásnak van helye.
(2) Az egyeztetés a tárgyalást kezdeményező fél írásba foglalt álláspontjának a másik fél részére történő átadásával indul.
(3) Az egyeztetés időtartama alatt, de legfeljebb hét napig a vita alapjául szolgáló intézkedést végrehajtani nem lehet, továbbá a feleknek tartózkodniuk kell minden olyan cselekedettől, ami a megállapodást veszélyeztetheti.
195. § (1) A felek a konfliktus rendezése érdekében tőlük független, a konfliktusban nem érintett személy közvetítését vehetik igénybe. A közvetítőt a felek közösen kérik fel közreműködésre.
(2) Az egyeztetés időtartama alatt a közvetítő a felektől – az általa szükségesnek tartott mértékben – tájékoztatást, illetve adatszolgáltatást kérhet. Ebben az esetben a 194. § (3) bekezdésében meghatározott határidő a tájékoztatás megadására, illetve az adatszolgáltatásra előírt határidővel, legfeljebb azonban öt nappal meghosszabbodik.
(3) Az egyeztetés befejezésekor a közvetítő köteles az egyeztetés eredményét, illetve a felek álláspontját írásba foglalni és a felek részére átadni.
196. § (1) A kollektív munkaügyi vita rendezéséhez a felek – megállapodásuk alapján – döntőbírót vehetnek igénybe. A döntőbíró döntése, ha ennek a felek előzetesen írásbeli nyilatkozattal alávetették magukat, kötelező.
(2) A döntőbíró egyeztetőbizottságot hozhat létre, amelybe a felek azonos számú képviselőt küldenek.
197. § A döntőbíró eljárása kötelező
a) a 24. §-sal;
b) a 63. §-sal, a mérték tekintetében;
c) a 65. § (1)–(2) bekezdésével, egyet nem értés esetén összefüggésben felmerült viták tekintetében.
198. § (1) Az egyeztetés során (194–195. §) létrejött megállapodás, illetve a döntőbíró döntése (196–197. §) kollektív szerződéses megállapodásnak minősül.
(2) Az egyeztetés, valamint a döntőbíráskodás során – a felekkel egyetértésben – szakértőt, illetve tanút lehet igénybe venni.
(3) Az egyeztető, illetve a döntőbírói eljárással kapcsolatban felmerült indokolt és szükséges költségek – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltatót terhelik.
199. § (1) A munkavállaló, a szakszervezet, illetve az üzemi tanács a törvény rendelkezései szerint a munkáltató munkaviszonyra vonatkozó szabályt sértő intézkedése (mulasztása) ellen, valamint a munkaviszonyból származó igények érvényesítése érdekében munkaügyi jogvitát kezdeményezhet.
(2) A munkáltató – ha e törvény másképp nem rendelkezik – a munkaviszonnyal kapcsolatos igényének érvényesítése iránt munkaügyi jogvitát kezdeményezhet.
(3) A munkaügyi jogvitában bíróság jár el.
(4) A munkáltató mérlegelési jogkörében hozott döntésével szemben munkaügyi jogvita abban az esetben kezdeményezhető, ha a munkáltató a döntésének kialakítására irányadó szabályokat megsértette.
(5) A felek a bírósági eljárást megelőzően egyeztetni kötelesek. Az egyeztetés során a felek között létrejött megállapodás egyezségnek minősül, amelyet írásba kell foglalni.
200. § (1) A munkáltató sérelmes intézkedése esetén az egyeztetést a kézbesítést, illetve az intézkedés megtételét követő tizenöt napon belül írásban kell kezdeményezni.
(2) Az (1) bekezdésben előírt határidő elmulasztását – ha a másik fél nem fogadja el – a bíróságnál – legfeljebb hat hónapon belül – lehet kimenteni. Ha a bíróság a kimentésnek helyt ad, a 199. § (5) bekezdésében foglaltakat nem kell figyelembe venni.
201. § Ha az egyeztetés a kezdeményezésétől számított nyolc napon belül nem vezetett eredményre – a 202. §-ban foglalt kivételekkel –, az elévülési időn belül bírósághoz lehet fordulni. A keresetnek az intézkedés végrehajtására – a 23. §-t, a 67. §-t, illetve a 202. § (1) bekezdésének c), d) pontját kivéve – halasztó hatálya nincs.
202. § (1) A keresetet az egyeztetés eredménytelenségének megállapításától, illetőleg a 201. §-ban meghatározott határidő lejártától számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni:
a) a munkáltató egyoldalú intézkedésével végrehajtott munkaszerződés-módosítással;
b) a munkaviszony megszüntetésével, ideértve a közös megegyezésen alapuló megszüntetést is;
c) a rendkívüli felmondással, illetve a munkavállaló kötelezettségszegése miatt alkalmazott jogkövetkezménnyel (109. §);
d) fizetési felszólítással (162. §), valamint a kártérítésre kötelező határozattal [173. § (2) bekezdés]
kapcsolatban.
(2) Ha a munkavállaló a munkaviszony megszüntetése, vagy a kötelezettségszegése miatt a munkáltató által alkalmazott jogkövetkezmény (109. §) ellen a keresetét hat hónap eltelte után nyújtja be, nem követelheti munkaviszonyának helyreállítását és eredeti munkakörben vagy munkahelyen történő foglalkoztatását, továbbá munkabérkövetelést is csak a kereset benyújtását megelőző hat hónapi időre támaszthat.
203. § (1) E törvény 1992. július 1-jén lép hatályba.
(2) A Kormány felhatalmazást kap, hogy
a) a bedolgozók foglalkoztatásával, illetve
b) a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megtartásának ellenőrzésével kapcsolatos szabályokat megalkossa;
c) e törvény hatálybalépése miatt szükséges jogszabálymódosításokról, illetve hatályon kívül helyezésről rendelkezzen.
(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az alábbi jogszabályok hatályukat vesztik:
a) – a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1978. évi 3. törvényerejű rendelet,
– a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 75. § (4) bekezdés b) pont,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1979. évi 29. törvényerejű rendelet,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1981. évi 4. törvényerejű rendelet,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1981. évi 32. törvényerejű rendelet,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1983. évi 11. törvényerejű rendelet,
– a társadalombiztosítás szervezetéről és irányításáról szóló 1984. évi 5. törvényerejű rendelet 9. § (6)–(7) bekezdés,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1984. évi 11. törvényerejű rendelet,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1984. évi 24. törvényerejű rendelet,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1986. évi 12. törvényerejű rendelet,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1986. évi 16. törvényerejű rendelet,
– a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 64. § a) pont,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1989. évi V. törvény,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1989. évi XLI. törvény,
– az Állami Vagyonügynökségről és a hozzátartozó vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1990. évi VII. törvény 40. § (2) bekezdés a) és b) pont,
– a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló 1991. évi XLVIII. törvény,
– a betegszabadságról szóló 1991. évi XCII. törvény 1. §-a,
– a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról hozott 1992. évi II. törvény 61. §-ának 1–2. pontja, 62. §-a (1) bekezdésének 2. pontja,
b) – a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 350. §, 351. § (3) bekezdés, 354. §, 357. § és a 359. § előtti címből az „új eljárás kezdeményezése” szövegrész;
– egyes polgári eljárásjogi szabályok módosításáról szóló 1979. évi 31. törvényerejű rendelet 15–20. §, 21. § (1)–(2) bekezdés,
– a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladatai és hatásköréről szóló 1991. évi XX. törvény 45. §;
c) – a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 72. §-a (4) bekezdésének második mondata,
– a bányászatról szóló 1960. évi III. törvény 55. §,
– a vasutakról szóló 1968. évi IV. törvény 20. §,
– a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény 73. § és 89. §,
– az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 82. § (3) bekezdés,
– a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 23. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a (2) bekezdésből a „munkaügyi döntőbizottság” és a „valamint új eljárás kezdeményezése” szövegrész,
– a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezések módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló 1972. évi 29. törvényerejű rendelet 3. § (1) bekezdés,
– a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 127. § (2) bekezdés és a 139. § (2) bekezdés,
– a közérdekű bejelentésekről szóló 1977. évi I. törvény 16. §,
– az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény 21. §,
– az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 1. § (2) bekezdéséből a „munkaviszonyban töltött időnek, illetőleg”szövegrész,
– az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 97. § l) pontjából a „a Munka Törvénykönyve szerinti” szövegrész,
– az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 33. § (2) bekezdés 14. pontjából a „a munkakönyv kiállításához” szövegrész,
– a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényt módosító 1991. évi LXXXIX. törvény 19. §-a (3) bekezdésének a törvény 27. §-a (5) bekezdését megállapító rendelkezése,
– a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényt módosító 1992. évi XV. törvény.
204. § (1) A munkaügyi döntőbizottság előtt e törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő munkaügyi vitát meg kell szüntetni. A munkaügyi vitát kezdeményező fél a megszüntetéstől számított harminc napon belül jogosult igényének érvényesítése céljából bírósághoz fordulni.
(2) Ha a munkáltató intézkedésével kapcsolatban, illetve a munkavállaló vagy a munkáltató igényének érvényesítése céljából jogvita még nem indult, a jogosult keresetét a 202. §-ban meghatározottak szerint terjesztheti elő.
205. § (1) E törvény hatálybalépése előtt létesített munkaviszonyból származó igényre az igény keletkezésekor hatályos jog, az igény érvényesítésének rendjére e törvény rendelkezései az irányadók.
(2) A munkaviszony megszüntetésével összefüggő nyilatkozatot (intézkedést) vagy megállapodást a nyilatkozat megtételekor, illetve a megállapodás megkötésekor hatályos jog alapján kell elbírálni.
206. § (1) A folyamatban lévő fegyelmi eljárást, illetve a munkáltató fegyelmi határozatával összefüggő munkaügyi pert – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – meg kell szüntetni.
(2) Ha a munkaügyi per fegyelmi elbocsátás tekintetében folyik, a kereset elbírálásánál a rendkívüli felmondás szabályait kell megfelelően alkalmazni.
(3) A határozott időre szóló fegyelmi büntetés végrehajtását meg kell szüntetni.
(4) A fegyelmi büntetéshez fűződő hatály megszűnik.
207. § E törvény hatálybalépése előtt megkötött tanulmányi szerződésre, illetve megkezdett tanulmányokkal kapcsolatos kedvezményekre a megkötéskori, illetve a tanulmányok megkezdésekor hatályos jogot kell alkalmazni.
208. § (1) E törvény rendelkezései nem érintik a hatálybalépése előtt kiadott jogszabály munkaidőre vonatkozó rendelkezését, ha az heti negyven óránál rövidebb törvényes munkaidőt állapított meg.
(2) Ahol jogszabály törvényes munkaidőt említ, azon teljes munkaidőt kell érteni.
209. § Ha a munkavállaló munkaviszonya e törvény hatálybalépése előtt áthelyezéssel keletkezett, korábbi munkaviszonyát, mindaddig míg munkaviszonyát nem szünteti meg – 95. § alkalmazását kivéve –, úgy kell tekinteni, mintha jelenlegi munkáltatójánál töltötte volna el.
210. § Ha a vezető, illetőleg közeli hozzátartozója tekintetében e törvény hatálybalépésekor a 191. § (1)–(3) bekezdésében felsorolt összeférhetetlenség fennáll, ennek okát tizenöt napon belül meg kell szüntetni. Ennek elmaradása esetén a 193. § (1) bekezdése az irányadó.
211. § (1) E törvény hatálybalépését követően az első üzemi tanácsi választásokat 1992. december 31-ig meg kell tartani.
(2) Az első üzemi tanácsok megválasztására e törvény rendelkezéseit az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:
a) az üzemi tanács és a választási bizottság számára biztosított jogosítványokat a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetek, illetve a nem szervezett munkavállalók képviselőiből álló választási bizottság gyakorolja;
b) 46. §-ban előírt munkaviszonyban töltött időt nem kell figyelembe venni;
c) az üzemi tanácsot egy évre választják.
212. § (1) A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 349. §-ának a helyébe a következő rendelkezés lép:
„349. § A munkaviszonyból, valamint a szövetkezeti tagsági viszony alapján létrejött munkaviszony jellegű jogviszonyból (a továbbiakban együtt: munkaviszony) származó perekben az I–XIV. fejezet rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.”
(2) A Pp. 351. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„351. § (1) Az eljárásra a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság az illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez.”
(3) A Pp. 352. §-a (1) bekezdése a), illetve c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
[352. § (1) A per elintézéséből – a 13–15. §, valamint a 21. §-ban felsorolt eseteken felül – ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt:]
„a) az, aki a keresettel megtámadott intézkedést tette, határozatot hozta;”
„c) az, aki a Munka Törvénykönyvének 109. § és 199. § (5) bekezdése alapján lefolytatott eljárásban részt vett, ideértve a tanúként vagy szakértőként történő részvételt is.”
(4) A Pp. 355. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az eljárás során a munkaviszonyból származó perben nincs helye szünetelésnek, a Munka Törvénykönyvének 109. §-a alapján alkalmazott jogkövetkezmény tekintetében indult perben pedig egyezségnek.”
(5) A Pp. 356. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„356. § A felperes a keresetétől az alperes hozzájárulása nélkül is bármikor elállhat.”
(6) A Pp. 358. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„358. § A fellebbezést a munkaügyi bíróság székhelye szerint illetékes megyei bíróság bírálja el.”
(7) A Pp. 359. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„359. § (1) A munkaügyi bíróság jogerős ítélete vagy a jogerős végzésével jóváhagyott egyezség ellen az általános szabályok szerint perújításnak van helye.
(2) A munkaviszony megszüntetése ellen a perújításnak hat hónap utáni megindítása (kezdeményezése) esetén a munkavállaló nem követelheti munkaviszonyának helyreállítását és az eredeti munkakörben vagy munkahelyen történő továbbfoglalkoztatását. Ugyanebben az esetben a munkavállaló a perújítás iránti kérelem benyújtását megelőző hat hónapon túli időre munkabérkövetelést sem támaszthat.”
213. § (1) A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény (Bsz.) 23. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[23. § (1) A munkaügyi bíróság:]
„a) elbírálja a munkaügyi jogvitában benyújtott keresetet;”
(2) A Bsz. 67/E. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Új eljárás kezdeményezésének a bíró terhére csak a bíró életében és csak az elévülési időn belül van helye.”
214. § A bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 19. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„19. § (1) A bíróság végrehajtási záradékkal látja el a munkáltatónak a Munka Törvénykönyve 162. §-a alapján kiadott – keresettel meg nem támadott – írásbeli felszólítását, valamint a 173. § (2) bekezdése alapján a munkavállalót kártérítésre kötelező jogerős és végrehajtható határozatát.
(2) Az (1) bekezdésben említett, pénzfizetésre kötelező felszólítás, illetve határozat akkor látható el végrehajtási záradékkal, ha a tartozásnak a munkabérből való közvetlen levonására nincs lehetőség, illetőleg az nem vezetett vagy aránytalanul hosszú idő múlva vezetne eredményre.”
215. § A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 27. §-a (5) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Ha a munkanélküli utolsó munkaviszonyának megszűnésekor törvény, kollektív szerződés, illetőleg munkaszerződés alapján a munkaadótól végkielégítésben részesült, – amennyiben a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése 1992. január 10-ét követően történt – munkanélküli járadék részére a munkaviszony megszűnését követő annyi hónap elteltével folyósítható, ahány havi átlagkeresetének megfelelő összegű végkielégítést törvény rendelkezése alapján kapott, illetve amennyi ennek a kollektív szerződés vagy munkaszerződés alapján kapott végkielégítésből megfelel.”
