Időállapot: közlönyállapot (1999.V.7.)

41/1999. (V. 7.) OGY határozat

a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról * 

I. A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 32. §-ának (2) bekezdése alapján, annak 1. számú melléklete I. fejezetének 6. címében előirányzott 87,8 millió forintnak - a költségvetési törvény 47. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány 2028/1999. (II. 12.) Korm. határozata 1. számú mellékletének 6. címében - 1,7 millió forinttal csökkentett 86,1 millió forint támogatási összeget a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei számára az Országgyűlés a jelen határozat melléklete szerint osztja fel. Amennyiben a gazdasági, pénzügyi folyamatok ezt lehetővé teszik az 1,7 millió forint felhasználásáról a Kormány intézkedik.

II. E költségvetési támogatás a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei működési költségeinek fedezésére szolgál.

III. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:

a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,

b) két részletben, amennyiben az érintett szervezet támogatása meghaladja a 3 millió forintot.

IV. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése az államháztartásról szóló - többször módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény 121. §-a alapján történik.

Melléklet a 41/1999. (V. 7.) OGY határozathoz

Sor-
szám

Szervezetek
A támogatás
összege
Ft-ban
1. „AMALIPE” Cigány Kultúra és Hagyományőrző Egyesület 400 000
2. ATHOSZ Művészeti-Közéleti és Irodalmi Társaság 200 000
3. „Á NOASTRA CÁLYE” (A MI UTUNK) Regionális Független Cigány Szervezet 300 000
4. Állástalanok, Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezete Ózd és Vonzáskörzetében 1 400 000
5. Bács-Kiskun Megyei Cigány Érdekképviseleti Szervezet 1 500 000
6. Békés Megyei Cigánylakosok Egyesülete 1 800 000
7. Cigánygyerekek Oktatásáért Egyesület 200 000
8. Cigány Hagyományokat Kutató Egyesület 400 000
9. Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya Megyei Szövetsége 300 000
10. Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület 800 000
11. Cigány Nyelv és Hagyományőrző Egyesület 200 000
12. Cigány Szabadidő Sport Klub 200 000
13. Cigány Tudományos és Művészeti Társaság 600 000
14. Dél-somogyi Cigányképviselők Szervezete 1 300 000
15. „Együttélés” Cigány Érdekvédelmi Szervezet 400 000
16. „Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság 500 000
17. Észak-Magyarországi Roma Unió Ózdi Szervezete 1 800 000
18. Észak-Magyarországi Romák Szocialista Szövetsége 400 000
19. Etnikai Fórum Pécsi Szervezete 400 000
20. Etnikai Kisebbségek Érdekképviseleti Szervezete 200 000
21. Fejér Megyei Cigányok Független Szervezete 1 000 000
22. Fényszarui Romák Betegségmegelőző Egyesülete (FRE) 200 000
23. Fiatal Romák Országos Szövetsége 700 000
24. FII CU NOI Egyesület 300 000
25. Független Cigány Szövetség Baranya Megyei Tagszervezete, Nagynyárád 300 000
26. Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége 1 800 000
27. Hajdú-Bihar Megyei Cigányok Érdekszövetsége 400 000
28. Hajdú-Bihar Megyei Cigányok Koordinációs Szervezete 400 000
29. Hajdúböszörményi Cigányok Kulturális Egyesülete (HCKE) 200 000
30. Hajdúhadház Roma Érdekvédelmi Szövetség 200 000
31. „IGAZ SZÓ” Magyarországi Romák Független Érdekszövetsége 400 000
32. Istvándi Cigány Közösségi Klub 300 000
33. Kadarkúti Roma Egyesület 200 000
34. Kerekegyházi Cigányok Érdekeit Védő Szervezet 200 000
35. Kisbajomi Etnikai Cigány Szervezet 200 000
36. Kisebbségi Jogvédő Egyesület 300 000
37. Kiskunmajsai Cigány (Roma) Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet 300 000
38. Közéleti Roma Nők Egyesülete 300 000
39. Lábodi Cigány Szervezet 200 000
40. Magyar Cigányok Antifasiszta Szervezete 200 000
41. Magyar Független Cigányfórum 200 000
42. Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége 500 000
43. Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetsége 200 000
44. Magyarországi Cigányok Radikális Szövetsége (MCRSZ) 300 000
45. Magyarországi Nemzetiségi Vallási Kulturális Szervezet 300 000
46. Mélykúti Cigány Érdekképviseleti Szervezet 200 000
47. Miskolci Független Cigány Szervezet 200 000
48. Muzsikus Cigányok Országos Érdekvédelmi Szövetsége 700 000
49. Nógrád Megyei Cigány Vállalkozók Önképző Szervezete 200 000
50. Nyírbátori Cigányok Egyesülete 400 000
51. Országos Művészeti Művelődési Szövetség 400 000
52. „Pentru Noj” Kaposvári Cigányszövetség 200 000
53. Pest Megyei Cigányok Független Szervezete 200 000
54. „PHRALIPE” Független Cigány Szervezet Országos Szervezete 2 500 000
55. „PHRALIPE” Független Cigány Szervezet Kalocsai Szervezete 200 000
56. Roma Kulturális Klubegyesület 200 000
57. Romano Glaszo Cigány Egyesület 200 000
58. Sátoraljaújhelyi Hagyományőrző Cigányegyesület 200 000
59. Szedresi Roma Szervezet (SZRSZ) 200 000
60. Szolnok Megyei Cigány-Tánc, Sport Egyesület 300 000
61. Társadalmi Felemelkedésünkért Független Cigány Szervezet 400 000
62. „Testvériség” Kulturális Szabadidő Sport Egyesület 200 000
63. Tiszavasvári Roma Egyesület 200 000
64. Tolna Megyei Roma Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége 400 000
65. Alsógallai Baráti Egyesület 200 000
66. Arménia Népe Kulturális Egyesület 1 000 000
67. Bácsalmási Németek Egyesülete 200 000
68. Baranyai Német Nemzetiségi Szervezetek Közössége 300 000
69. Battonyai Románok Nemzetiségi Egyesülete 300 000
70. Bezenyei Horvát Egyesület (Bizonjsko Hrvatsko Drustvo) 200 000
71. Bleyer Jakab Közösség 200 000
72. Bólyi Kulturális Egyesület 200 000
73. „BRAUNHAXLER” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület, Óbuda/Békásmegyer 300 000
74. Budapesti Román Egyesület 200 000
75. Budapesti Szlovének Egyesülete 300 000
76. Csabai Szlovákok Szervezete 1 000 000
77. Csolnoki Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 200 000
78. Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 300 000
79. Drávamenti Horvátok Közössége 400 000
80. Dunavarsányi Svábok Egyesülete 200 000
81. „Erdélyi Örmény Gyökerek” Kulturális Egyesület 300 000
82. Etyeki Németek Egyesülete 200 000
83. FÁKLYA Horvát Folklórcentrum Egyesület 900 000
84. Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, Oroszlány 200 000
85. Felsőgallai Baráti Kör 200 000
86. GJU - Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher
(MINK - Magyarországi Ifjú Németek Közössége)

1 000 000
87. Hagyományőrző Kulturális Egyesület 300 000
88. HEIMATVEREIN - Falukör Solymár Egyesület 200 000
89. Herendi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület
(Kulturverein der Ungarndeutschen in Herend)

200 000
90. Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület - Verein der Hőgyészer Volksdeutschen e. V. 200 000
91. Horvát Tudományos Kutatók Egyesülete 800 000
92. Kétegyházi Románok Kulturális Egyesülete 200 000
93. Kópházi Horvát Egyesület 500 000
94. Körösszegapáti Románok Egyesülete 200 000
95. Kultúrny Spolok Sarvasskych Slovákov „VERNOST” - Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre 500 000
96. „Lánycsóki Liederkrancz” Magyar-Német Kulturális (Barátsági) Egyesület 200 000
97. Létavértesi Román Kulturális Egyesület 200 000
98. Lippói Magyar-Német Kulturális Egyesület 200 000
99. Magyar-Horvát Társaság 300 000
100. Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület 1 000 000
101. Magyarországi Bolgárok Egyesülete 1 000 000
102. Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete 1 000 000
103. Magyarországi Horvátok Szövetsége 6 900 000
104. Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete 300 000
105. Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa 2 300 000
106. Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége
(Verband Ungarndeutscher Autoren und Künstler)

800 000
107. Magyarországi Németek Csongrád Megyei Egyesülete 300 000
108. Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre 300 000
109. Magyarországi Román Kutatók és Alkotók Közössége 600 000
110. Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége, Gyula 3 000 000
111. Magyarországi Románok Turisztikai Egyesülete 200 000
112. Magyarországi Ruszinok (Ruténok) Országos Szövetsége 200 000
113. Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete (MSZFSZ) 800 000
114. Magyarországi Szlovák Írók és Művészek Egyesülete 500 000
115. Magyarországi Szlovákok Keresztény Egyesülete (MSZKE) -
Krestansky spolok Slovákov v Madarsku (KSSM)

400 000
116. Magyarországi Szlovákok Szövetsége 7 200 000
117. Magyarországi Szlovének Szövetsége 1 800 000
118. Magyarországi Ukrán Értelmiségi Egyesület 200 000
119. Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület 800 000
120. Mányi Svábok Egyesülete (Vereins der Maaner Schwaben) 500 000
121. Méhkeréki Románok Egyesülete 400 000
122. Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület 200 000
123. Mezőberényi Szlovákok Szervezete - Organizácia Slovákov v. Polnom Berincoku 300 000
124. Mohácsi Németek Egyesülete 200 000
125. Mohácsi Sokacok Olvasóköre 200 000
126. Móri Fúvószenei Egyesület 500 000
127. Muramenti Horvátok Egyesülete 600 000
128. „Művelődési Kör Erdőkürt” 200 000
129. Nagynyárád-Grossnaarad Magyar-Német Baráti Kör 300 000
130. Német Kisebbségi Önkormányzatok Bács-Kiskun Megyei Szövetsége 300 000
131. Német Klub Kulturális (Barátsági) Egyesület (Geresdlak) 200 000
132. Német Kultúregyesület, Budapest - Deutscher Kulturverein, Budapest 300 000
133. „Német nemzeti kisebbségi hagyomány és származáskutató” Egyesület 200 000
134. Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület 200 000
135. Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület 200 000
136. Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület - Deutscher Nationalitäten Kultur Verein 300 000
137. Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület, Babarc - Ungarndeutsche Kulturverein, Babarc 200 000
138. „NEVEN” Bunyevác Kulturális Egyesület 200 000
139. Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület 1 000 000
140. Pomázi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 200 000
141. Román Közösség, Pocsaj 200 000
142. „Sopron és Környéke Német Kultúrklub” Egyesület 300 000
143. Szegedi Helyi Szerb Közösség 200 000
144. Szegedi Román Kulturális Egyesület 200 000
145. Szegedi Szlovákok Egyesülete 200 000
146. Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület 500 000
147. Szerb Demokratikus Szövetség 3 000 000
148. Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Kultúregyesület 200 000
149. Tabán Szerb Folklórcentrum Egyesület 400 000
150. „TANAC” Kulturális Egyesület 200 000
151. Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekari Egyesület 200 000
152. Városlődi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 200 000
153. Vaskúti Német Hagyományőrző Táncegyesület 200 000
154. Vecsési Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport 200 000
155. Vértessomlói Német Nemzetiségi Népdalkör 200 000
156. „Veseli Santovcani” Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület 200 000
157. Veszprém Megyei Német Iskolaegyesület, Veszprém 300 000
158. Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 200 000
86 100 000