A főváros és elővárosi gyűrű alkotta budapesti agglomeráció az ország legversenyképesebb területe, legfontosabb kapcsolódási pontja, amely egyedülállóan alkalmas arra, hogy rajta keresztül hazánk egésze bekapcsolódjon az európai, ill. a globális gazdasági, társadalmi, kulturális vérkeringésbe. Számos funkciójából adódóan nem a hazai térségekkel, hanem más, elsősorban közép-európai, nagyvárosi térségekkel kell versenyeznie. Budapest nemzetközi versenyképessége, és az ország többi régiójával való együttműködésének (kompetencia- és munkamegosztás, elérhetőség, kooperáció stb. révén) hatékonysága alapvetően befolyásolja az ország egészének, s minden egyes régiójának fejlődési pályáját. Az ország legnépesebb, erős elővárosi térséggel rendelkező agglomerációjában elengedhetetlen az élhető nagyváros és térsége harmonikus együttműködési rendszerének megteremtése.

Alapvető célkitűzés, hogy a budapesti metropolisz-térség harmonikus együttműködésben, nemzetközi gazdasági, kereskedelmi-pénzügyi és kulturális-idegenforgalmi szerepköre révén versenyképes nagyváros, a közép-európai térség meghatározó, a kelet-közép európai térség vezető szervezőközpontja, a Kárpát-medence gazdasági centruma legyen. Budapest térségének információmenedzselési és gazdaságszervezési funkciói révén Nyugat-Európa számára a Balkán és részben Kelet-Európa térségének legfontosabb gazdasági kapujává kell válnia, páneurópai összefüggésben központi funkciókat hordozva. Ehhez elengedhetetlen, hogy nemzetközi téren is vonzóbb várossá váljon, lakóinak is élhetőbb városi környezetet biztosítson. Szintén fontos, hogy szűkebb, kárpát-medencei és országos vonzáskörzetében a fejlődést terjeszteni tudó szerves kapcsolatrendszere révén képes legyen megosztani a növekedés bizonyos erőforrásait és egyes nagyvárosi terheket az ország többi részével.

Részcélok:

– Budapest gazdaságszervező, nemzetközi jelentőségű pénzügyi-szolgáltató, K+F központ szerepének és az európai gazdaságba való szerves bekapcsolódásának megerősítése;

A transznacionális vállalatok, különösen a pénzügyi és üzleti szolgáltató vállalatok közép- és kelet-közép európai, illetve a Balkán és Kelet-Európa térségére is ható irányítási-szervezési, K+F központjai megtelepedésének ösztönzése;

A nemzetközi versenyképesség fokozása érdekében az európai gazdaságba való szerves, elmélyült bekapcsolódás kiemelt fontosságú. Ehhez szükséges a közlekedési kapcsolatok mellett a szerves gazdasági kapcsolatok kiépülése is.

– Budapest kapuvárosi szerepének erősítése az Európai Unió és a Balkán, valamint Kelet-Európa között;

Ez egyúttal megköveteli Budapest kiemelkedő szerepét a délkelet-európai térség felzárkóztatásában, Bécs hasonló szerepköreinek átvételével, illetve megosztásával.

– A központi szerephez szükséges infrastrukturális és szolgáltatási fejlesztések ösztönzése;

A metropolisz infrastruktúra fejlesztése a személyforgalom, az információ és kommunikáció technológiai, magas szintű üzleti infrastruktúra fejlesztések terén kell, hogy leginkább megnyilvánuljon. A logisztika, a közlekedési és a műszaki infrastruktúra fejlesztése során a város tehermentesítése, valamint az ország más térségi lehetőségeinek kihasználása, egyes terhes funkciók leosztása fontos, kerülve az anyag és energiaáramlás további, túlzott helyi koncentrációját.

– Tudás-ipar és a magasan kvalifikált munkaerő-megtartó képességének növelése nemzetközi viszonylatban;

A részcél a helyi, nemzetközi jelentőségű felsőoktatási kínálatra épített organikus tudásbázis növelésével, az ország többi tudásközpontjával is szorosan kooperáló K+F és kooperációs kutatási aktivitás bővítésével együtt érhető el.

– High-tech iparágak és a kiemelkedően magas hozzáadott értéket előállító tevékenységek ösztönzése;

– Magas szintű üzleti, IKT és személyi szolgáltatások fejlesztése, melyek révén Budapest nemzetközi versenyképessége nagyban javulhat;

– Nemzetközi turisztikai és kulturális központ szerep erősítése;

Egy világvároshoz méltóan sokszínű, ugyanakkor sajátos helyi erőforrásokra épített kínálat megteremtésével, a nemzetközileg is kiemelkedő fürdővárosi szerep és élénk kulturális élet újraéledésének ösztönzésével, a térség nagyvárosaival (Bécs–Prága–Pozsony–Krakkó) kialakított kulturális együttműködés erősítésével;

– Az élhető város megteremtése, mely a minőségi életet lehetővé tevő egészséges lakókörnyezet kialakításán, a pihenés és felüdülés tereinek bővítésén és minőségi fejlesztésén alapul. Mindez az elkerülhetetlen nagyvárosi környezeti feszültségek és környezetszennyezés csökkentését igényli. Szükséges a funkcióvesztett területek revitalizálása, a városon belüli ipari (barnamezők), és lakófunkciójú válságterek (slumosodó városrészek, lakótelepek) folyamatos rehabilitációja, funkciókkal való megtöltése, illetve a városon belüli és a várost körülvevő zöldterületek védelme és lehetőség szerinti növelése;

– Az agglomerációs települések fizikai összenövésének megakadályozása, a zöldmezős beruházások és a belterületbe vonások korlátozásával, a főváros körüli zöld területek védelmével, ill. növelésével cél egy kiegyensúlyozott zöldfelületi rendszer, ökológiai és rekreációs „zöld gyűrű” kialakítása. (Budai-hegység, Pilis, Visegrádi-hegység, Gödöllői-dombság, Ócsai TVK, Duna-mente, Tétényi-fennsík stb.);

E gyűrűben biztosítani kell egyrészt a köztes mező- és erdőgazdálkodási zöldterületek ökológiai célú hasznosulását, másrészt a főváros számára minőségi rekreációs lehetőségek – a fenntarthatóság szempontjaival összhangban álló – széles körét (pl. kerékpáros-, vízi-, horgász-, lovassport és turizmus, természetjárás, vízi turizmus stb.), lehetővé téve a jelenleg kevés helyszínen nagy terhelést jelentő kiránduló- és üdülőforgalom szétterítését, ezzel összhangban az erdők közjóléti szolgáltatásainak bővítését.

– Harmonikusan működő agglomerációs rendszer megteremtése, fejlesztések menedzselése az agglomeráció szereplőinek hatékony együttműködésével;

A főváros és elővárosi gyűrűjének fejlesztése egységes tervezést igényel, mely a kerületi, fővárosi, települési, megyei önkormányzatok, a régió, a közszolgáltatók és a társadalmi szervezetek partnerségén alapul. A hatékony végrehajtást is csak együttműködő menedzsmenti szervek biztosíthatják. Ezért törekedni kell az összes érintett település agglomerációs externáliákat kezelni képes intézményi kooperációjának biztosítására.

– A kiegyensúlyozott térszerkezet kialakítása, az alközpontok fejlesztése, az élhető lakókörnyezet megteremtése érdekében szükséges, hogy a különböző szereplők összehangolt, túlzott területhasználatot kerülő fejlesztései eredményeként az agglomerációban élők mind nagyobb aránya számára váljanak településükön ill. a szomszédos településeken elérhetővé a munkahelyek, szolgáltatások, csökkentve a közlekedési rendszer és a környezet terhelését.

– Közlekedési kapcsolatok modernizációja, a környezeti szennyezéseket csökkentő beruházások támogatása, haránt irányú közlekedési kapcsolatok fejlesztése, forgalomcsillapító, az elővárosi gyűrűvel összehangolt integrált várostervezés megteremtése, a környezetbarát közösségi közlekedés előtérbe helyezése az egyéni közlekedéssel szemben. Javítani kell a fővároson belüli tömegközlekedést fenntartható megoldásokkal, valamint fejleszteni a dunai hajózást, mint potenciális városon belüli és agglomerációs tömegközlekedési eszközt.

– A fővárosi agglomerációnak az országra, annak fejlesztési pólusaira ható kisugárzásának erősítése;

Ehhez a közlekedési és infokommunikációs kapcsolatok megerősítése, a harmonikus gazdasági, döntéshozatali, politikai munkamegosztás kialakítása elengedhetetlen.

IV. 2. Fejlesztési pólusok és városhálózati kapcsolatrendszer fejlesztése

Annak érdekében, hogy a fejlődés ne korlátozódjon a főváros térségére, oldódjon a Budapest-központú térszerkezet, ezáltal a társadalom és gazdaság hatékonyabb és fenntarthatóbb működése váljon lehetővé, szükség van az ország egészének versenyképessé válását katalizáló pólusokra, melyek egy harmonikus, policentrikus együttműködő városhálózati rendszer szerves elemei.

A fejlesztési pólusok funkciója, hogy a fejlődést közvetítsék, ill. kisugárzó erejüknél fogva generálják régió- és országhatárokat is átlépő hatóterületeik fejlődését, illetve magas szintű kulturális, szolgáltatási és munkahelyi kínálatukkal képesek legyenek régiójuk számára megtartani a legképzettebb munkaerőt is. A fejlesztési pólusok legfontosabb szerepe az innováció megjelenítésében és terjesztésében van.

Ezek alapján a pólus tágabb régióját, hatóterét:

– ellátja olyan speciális szolgáltatásokkal, kulturális kínálattal stb., amit jelenleg még sok esetben csak a fővárosban érhetnek el a vidéki állampolgárok, cégek, intézmények;

– szervezi gazdasági súlya, döntéshozatali és közigazgatási szerepe, valamint akár lobbiereje révén, tágabb régiójához fűződő sokszínű kapcsolatrendszerén keresztül;

– dinamizálja gazdaságilag, főképp a pólusba települt nagyvállalatok térségben kiépülő beszállítói hálózatain, pozitív „árnyékhatásán” keresztül;

– megtart erőforrásokat, mindenekelőtt a legmagasabban képzett munkaerőt, innovatív vállalkozásokat, amelyek eddig jelentős részben a fővárosba vándoroltak.

A fejlesztési pólusok fejlesztése kettős célkitűzést jelent. Egyrészt maguknak a fejlesztési pólusoknak a térségi – innovációs, gazdasági, kulturális, irányítási, kereskedelmi – funkcióinak fejlesztését, másrészt a kisugárzó hatásuk érvényesülési feltételeinek – elérhetőség, kooperációs kapcsolatok, alközpontok – megteremtését.

A fejlesztési pólusok megerősítésében kiemelten fontos feladat a döntéshozatali, közigazgatási funkcióknak – a decentralizáció folyamatához kapcsolódva – e regionális központokba való telepítése.

A fejlesztési pólus szerepkör szervezőereje és közvetítő képessége az elérhetőség biztosításán keresztül valósul meg, a közlekedési hálózatok (autópálya, nagy sebességű vasút, regionális repülőtér) mellett az információs és kommunikációs infrastruktúra, tartalomszolgáltatás (pl. szélessávú, biztonságos Internet, széles körű hozzáférés) is fejlett és sokszínű.

A fenti célok megvalósításához szükség van a fejlesztési pólusok központi funkcióinak megerősítésére is. A nagyobb, esetenként több régióra is kiterjedő komplex központok mellett, tekintettel a hazai speciális térszerkezetre, szükség lehet kisebb, tematikus alközpontok kijelölésére is. Mindezt csak az országos fejlesztéspolitikai célokkal összehangolt és régióik fejlesztésébe integrált beavatkozások valósíthatják meg.

A fejlesztési pólussá válás kritériumai:

– Régióját formáló, határon is átnyúló térszervező erővel rendelkezik

– Magas szintű K+F és innovációs funkciók jelenléte, ezen belül magas tudás-tartalmú gazdasági tevékenységek, széles kínálati palettájú egyetemi képzés jelenléte

– A város fejlődése, fejlesztése tágabb régiójában megfogalmazott fejlődési szükségletekre is választ jelent

– Erős együttműködés tágabb régiójának településeivel, térségeivel

– Méretéből adódó társadalmi, gazdasági (helyi piac) és politikai súly

– Magasabb igényeket is kielégítő kulturális, szolgáltatási kínálat jelenléte, a legmagasabban képzett munkaerőt foglalkoztatni képes munkahelyek nagyszámú jelenléte

Az ország nagyvárosai (Budapest kivételével) jelenleg gyenge gazdasági szervezőerővel bírnak tágabb térségükre, kevéssé vesznek részt régiójuk alakításában, éppen, ezért mérsékelten hordoznak pólusszerepet saját térségükben. Fejlesztési pólusokat csak regionális felelősségét szem előtt tartó, régiójával szorosan kooperáló városfejlesztés, gazdasági erőt és innovációt koncentráló piaci folyamatok és az innovációs, kulturális és döntéshozatali funkciókat megerősítő központi kormányzati politika együttes eredményeként egy a várost környezetével integráló organikusfejlődés alakíthat ki, melyet az országhatáron belüli és az azon kívüli nagyobb városok közötti ösztönző verseny és együttműködési készség is motivál.

Hosszú távon a cél, hogy az ország a főváros mellett rendelkezzen néhány komplex fejlesztési pólussal. Jelenleg a fejlesztések középtávú idődimenziójában az ország – lakosságarányosan is meghatározó – jelentős növekedési pólusai: Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Győr. A Közép-dunántúli Régióban Székesfehérvár és Veszprém funkciómegosztáson alapuló szerves együttműködés révén fejlesztési társközpontokként működnek. Cél továbbá egy, a jelenleginél intenzívebben kooperáló, kiegyensúlyozott városhálózat megteremtése, melyben e pólusok és a nagyobb – megyei jogú – városok, mint regionális alközpontok hálózatosan együttműködnek, mely együttműködés különösen a pólusoktól távol eső térségek dinamizálására képes nagyvárosok szerepének megerősítése szempontjából fontos.

Részcélok:

Fontos középtávú cél, hogy az ország legnagyobb városai tudatos törekvéssel, ösztönző versenyben a fent említett pólus kritériumoknak való megfeleléssel alkalmassá váljanak térségüket szervező szerepre, ezért szükséges:

A fejlesztési pólusok megerősítése érdekében:

– A felsőoktatási intézmények és a régiók gazdasági szereplői közötti sokrétű kapcsolatok erősítése a kölcsönös előnyök alapján, a munkaerőpiac képzési igényeinek szélesebb körű kielégítése;

– meghatározó és lehetőleg jelentős fejlődési perspektívával rendelkező ágazatokhoz, szakterületekhez ^*  kapcsolódó kutatás-fejlesztési kapacitás bővítése, tudásközpont szerepük megerősítése, melyen keresztül törekedni kell a K+F területi diverzifikációjának elősegítésére;

– a pénzügyi, üzleti, menedzsment – tanácsadói, továbbá a közszolgáltatások színvonalának fejlesztése;

– az innovációs transzfer intézmények, szervezetek hálózatának megerősítése;

– befektetési környezet javítása, proaktív, a magánszféra forrásait is bevonó településfejlesztési tevékenység ösztönzése.

A régiók versenyképességének erősítése szempontjából megkülönböztetett szerepük van a fejlesztési pólusok és a nagyobb városok hálózatos együttműködésének, valamint a városok közti közlekedési útvonalak mentén elhelyezkedő fejlesztési tengelyeknek. A fejlesztési pólusok ezáltal nemcsak a régiók versenyképessége dinamikus erősítésének, hanem egyúttal a hazai városhálózat kiegyensúlyozott fejlődésének is fontos tényezői. A pólusok az ország településhálózatába szervesen illeszkedve, a régióban lévő fejlesztési alközpontokkal alakítsák ki a funkcióik megosztására vonatkozó stratégiáikat és használják ki az együttműködésből származó előnyöket.

A pólusok stratégiáit és a hálózatos együttműködés feladatait a régiók fejlesztési stratégiáiba be kell építeni. A pólusok terveinek kidolgozásához nyújtott kormányzati pénzügyi támogatást olyan szerződésekkel kell biztosítani, melyeket a Regionális Fejlesztési Tanácsok is elfogadnak.

A fejlesztési pólusokat és a velük szoros együttműködő alközpontokat régiónként a térképvázlat mutatja. Nyugat-Dunántúl fejlesztési pólusaként kijelölt Győr elsősorban Nagykanizsa, Sopron, Szombathely és Zalaegerszeg alközpontokkal alakítja ki a munkamegosztást. A Közép-Dunántúl városhálózatának sajátos helyzetéből következően Székesfehérvár és Veszprém fejlesztési társközpontokként, Dunaújváros és Tatabánya alközpontok bevonásával szervezik meg a pólus szerepből adódó feladataikat. Észak-Magyarországon Miskolc Egerrel és Salgótarjánnal, Észak-Alföldön Debrecen Nyíregyházával és Szolnokkal, Dél-Alföldön Szeged Békéscsabával, Hódmezővásárhellyel és Kecskeméttel együttműködve tölti be a pólus funkciókat. A Dél-Dunántúlon Pécs, mint pólus Kaposvárral és Szekszárddal, mint alközpontokkal működik együtt. A főváros esetében különösen fontos, hogy a fejlesztési tervek az agglomerációs övezet fejlesztésére vonatkozó elgondolásokkal és a régió stratégiájával együtt kerüljenek kidolgozásra. A térképvázlaton nevesített városokon túl a pólusok szükség szerint a régió más városaival és a határokon túli nagyvárosokkal is szoros együttműködést alakítsanak ki a régió versenyképességének javítása érdekében.

A fejlesztési pólusok fenntarthatósága érdekében:

– kulturális szerepkör megerősítése, a magasan képzett munkaerő számára nemzetközi tekintetben is vonzó lakó- és rekreációs környezet kialakítása, komplex kulturális kínálat kialakításával és regionális, országos, nemzetközi rendezvények szervezésével.

– közlekedési kapcsolatok modernizációja, a közlekedési szennyezéseket csökkentő beruházások létesítése, forgalomcsillapító intézkedések bevezetése, tehermentesítő utak építése, környezetbarát tömegközlekedés fejlesztése.

– az erősödő szuburbanizációs folyamatokból adódó társadalmi problémák kezelése (agglomerációs feszültségek), a fejlesztési pólusok társadalmilag, illetve fizikailag erodálódó, illetve funkcióvesztett belvárosi, átmeneti, lakótelepi területeinek revitalizálása (barnamezők rehabilitációja, városi slumosodás megakadályozása stb.).

– a fokozott környezeti terhelés ártalmainak csökkentése, a levegő-, és zajszennyezés, a hulladék- és szennyvízkezelés problémáinak megoldása, az összehangolt zöldfelületi rendszer megteremtése, a városok körüli zöldgyűrűk létrehozásával, illetve fenntartásával, az agglomerálódó térségekben a környező településekkel együttműködve.

Kooperáló térségi városhálózatok

Fontos, középtávon is érvényesítendő célkitűzés a térségi városhálózati kapcsolatok fővárostól nem függő hálózatainak intenzifikálása. Ennek érdekében cél:

– az alközpontok és tengelyek harmonikus rendszere kialakulásának ösztönzése, hogy a fejlődés dinamikáját a pólusok hatékonyan tudják térségük felé közvetíteni;

– a központok és alközpontok régión belüli elérhetőségének javítása a közúti és tömegközlekedési viszonyok fejlesztésével;

– a központok és alközpontok régión kívüli elérhetőségének biztosítása;

Biztosítani kell a többi fejlesztési pólus, a főváros és a szomszédos országok hasonló központjainak magas színvonalú elérhetőségét is (autópálya, nagy sebességű vasút, gyorsforgalmi utak, indokolt forgalom esetén regionális repülőtér), valamint a nemzetközi magisztrális hálózati rendszerekbe való integrációt.

– a piac, különösen a munkaerőpiac térségi kiszélesítése érdekében a regionális és specializált központok körzetén belül a napi munkába járást lehetővé tevő közlekedési kapcsolatok fejlesztése;

– magas szintű és színvonalú virtuális hozzáférés megteremtése a modern információs és kommunikációs infrastruktúra (pl. biztonságos, szélessávú Internet; széles körű hozzáférés) alkalmazásával az fejlesztési pólusokban, pólus szerepet betöltő városegyüttes(ek)ben és a specializált központokban.

IV. 3. Külső és belső perifériák, elmaradott térségek felzárkóztatása

Távlatilag a perifériáknak, tartósan elmaradott területeknek is esélyt kell kapniuk, hogy hatékony, előremutató módon kapcsolódhassanak az ország gazdasági-társadalmi vérkeringésébe, ennek jelenlegi hiányát az országos területi rendszer is megsínyli. Felzárkóztatásuk az eddiginél koncentráltabb, a helyi adottságokhoz és a külső feltételek teremtette lehetőségekhez jobban illeszkedő, valamennyi érintett szakpolitikát átható, koordinált fejlesztéspolitikai erőfeszítést igényel.

Az elsősorban az északkeleti, délnyugati országrészben koncentrálódó, tartósan elmaradott térségek (pl. Cserehát, Ormánság) válsága a különösen gyenge elérhetőség mellett a környezetüket ellátni képes érdemi térségi központok hiányából, a népesség kedvezőtlen kor-, ill. képzettségi összetételéből és rossz gazdasági szerkezetéből, valamint az erőforrások szűkösségéből (tőkehiány, képzett munkaerő elvándorlása) adódik. E térségek társadalmi-gazdasági-fizikai erodálódásnak indulnak, ami vidékies slumok kialakulásával fenyeget, melyek a munkaerőpiacról és a városokból kiszorult rétegek gyűjtőhelyeivé válnak, népességük térbeli elkülönülése a munkaerőpiacra való visszatérést nagyban gátolja. A főként inaktív, eltartott népességgel rendelkező településekben sokszor nem az öregedés, illetve elnéptelenedés jelent veszélyt, sokkal inkább a szegregáció, illetve a magas termékenység, ami az alacsony iskolázottságú fiatalok magas arányával a szegénység újratermelődéséhez vezethet. A kedvezőtlen szociális és gazdasági helyzetből adódóan a lakosság elhanyagolja, sőt gyakran kényszerűen feléli az épített, a természeti környezeti és kulturális értékeket.

Alapvető célkitűzés, hogy a külső és belső perifériális, ill. tartósan elmaradott térségek koncentrált kormányzati és regionális támogatással, adottságaikhoz és lehetőségeikhez igazított egyedi stratégiáik mentén lemaradásukat csökkentsék, gazdaságilag és társadalmilag megújuljanak.

Az ország hagyományosan legelmaradottabb perifériális térségei főként a Dél-Dunántúl déli területei, az északkeleti országrész kistérségei, valamint az ország belső perifériái. Ezen térségek alapvetően a vidékies (rurális) térségek kategóriájába esnek, hiszen az országos átlagnál jóval alacsonyabb a népsűrűségük, illetve magasabb az agrárgazdaságban foglalkoztatottak aránya. Felzárkózásuk feltétele, hogy e térségek – harmóniában a környezettel – megtartsák erőforrásaikat, mindenekelőtt népességüket, azon belül is elsősorban a képzettebb rétegeket, illetve fejlődésükhöz új erőforrásokat (pl. beruházások, üdülési funkciók) tudjanak mozgósítani. Ugyanakkor vannak krónikus válsággal sújtott urbanizált térségek is (pl. Salgótarján, Ózd térsége), melyek felzárkóztatása térségszervező funkciójuk miatt is fontos. A fejlesztéseknek az életképes gazdasági, társadalmi elemeket kell megerősíteniük, ill. kialakítaniuk, vagyis a felzárkóztatás során is a relatív versenyképesség javítása a cél.

A helyi fejlesztési kitörési pontokat, fejlesztési elképzeléseket a helyi környezeti és kulturális értékekre építve kell meghatározni, kialakítani, elkerülve az értékek felélését, illetve elhanyagolását. A falvak egy része gazdag építészeti, kulturális és természeti örökséggel rendelkezik, amelyeknek a megóvása mellett a turisztikai piacon történő megfelelő hasznosítása lehetőséget jelenthet az inaktív települések dinamizálására. A természeti és épített örökség közmunkaprogramokban történő felújítása lehetőséget teremthet a leszakadó falvak népességének munkaerőpiacra történő visszavezetésére és a felújított örökség értékeinek hasznosítására. A leghátrányosabb helyzetű vidékies slumokban különös veszélyt jelent az épített örökség fizikai erodálódása, az épületállomány fokozatos romlása, illetve a szegénység magas foka miatt megélhetési okokból elkövetett természeti környezetrombolás. Ezért az elmaradott térségek településszerkezeti adottságait figyelembe véve az alábbiak biztosítása szükséges:

Részcélok:

– a lakosság, különös tekintettel a képzett csoportok helyben tartása érdekében foglalkoztatás bővítése a táji, természeti adottságokra építve és fenntarthatóan használva ösztönözni kell helyben, illetve a térség-központokban a munkahelyek teremtését, a kis- és középvállalkozások fejlesztését, új vállalkozások indítását, a távmunka fokozott ösztönzését valamint a lakosság képzettségi szintjének, alkalmazkodóképességének javítását, a képességek fejlesztését;

– az elmaradott térségekben minden településen biztosítani kell a megfelelő életkörülmények infrastrukturális feltételeit (ivóvíz, szennyvíz, villany, szilárd burkolatú út, gáz, vagy valamely energiapótló megoldás), a közszolgáltatások megfelelő elérhetőségét a településszerkezeti adottságokat és a szükségleteket figyelembe véve, szem előtt tartva a kistelepülések működőképességének és lakosságmegtartó erejének növelését;

– a térségi központokban a környező települések lakói által igénybe vett szolgáltatások szükséglet szerinti bővítése és minőségének fejlesztése;

– a város és vidéke kapcsolat erősítése érdekében a térségi központok elérhetőségének javítása (megfelelő minőségű és biztonságú közutak és a napi munkába járást lehetővé tevő tömegközlekedés biztosítása);

– életerős, érdekérvényesítésre képes helyi-térségi közösségek megteremtése, a sajátos helyzetű társadalmi csoportok helyzetének, így sok esetben a társadalmi konfliktusoknak a programszerű kezelése; szorgalmazva e térségek természeti, táji értékeinek védelmét, a környezeti állapot megőrzését, ill. javítását;

– a társadalmi problémák kezelése kapcsán az egészséges életmód széles körben való elterjesztése, az egészségügyi és szociális szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása, valamint a tartós munkanélküliségből következő foglalkoztatási, mentális problémák kezelése és közösségszervezési akciókkal, hatékony szociálpolitikai háttér megteremtésével, a társadalmi tőke növelése.

IV. 4. Országos jelentőségű integrált fejlesztési térségek és tématerületek

a) A Balaton-térség tartós versenyképességének megteremtése a fenntartható térségi rendszer kialakításával

A Balaton térségének, mint az ország (Budapest után) elsődleges idegenforgalmi célpontjának, és kiemelkedő természeti, kultúrtörténeti és táji értékének fejlesztése a területfejlesztési politika országosan kiemelt céljának tekinthető. A Balaton törvényileg lehatárolt térsége olyan természeti és gazdasági egységet képez, melynek kezelése nem bontható meg. A Balaton a természeti, táji, turisztikai, hajózási valamint szőlő-, és bortermelési adottságaira építkező gazdasága révén a nemzetgazdaság jelentős tényezője. Az ország turisztikai bevételeinek mintegy harmada képződik a területen, ezért – bár önálló tervezési-statisztikai régiót nem alkot – további fejlesztése érdekében meghatározó módon kell részesednie a költségvetési forrásokból.

A Balaton térségének vonzereje a változó kereslet (csökkenő igény a tömegturizmusra, zsúfolt üdülőterületekre) miatt, a javuló környezeti állapot ellenére csökken, a turizmus szezonalitása és területi koncentrációja viszont nem mérséklődik, így a Balatoni turizmus ebben a formában nem fenntartható.

A térség gazdasági potenciálját, illetve turisztikai vonzerejét alapvetően meghatározó tényezők: a tó vízminősége, a környező táj, a gazdag természeti és kulturális örökség és a kiváló, tájjellegű borokat adó szőlőkultúra. A térségben eddig megjelent és célcsoportonként rendkívül elaprózott fejlesztések döntően a mennyiségi növekedést eredményezték a mértéktartó és minőségi célú irány helyett, folyamatosan rontva ezzel a térség vonzerejét, hosszú távú esélyeit.

A mindenkori fejlesztésnek tehát a még meglévő táji, kulturális és természeti adottságokat tiszteletben tartva szabad csak megvalósulnia.

A Balaton-térség fejlesztésének alapvető célja, hogy a környezet, a táj értékeinek megőrzésével és fejlesztésével, a turisztikai kínálat diverzifikálásával a térség adottságainak szélesebb körű hasznosításával, valamint az érintett számos szereplő partnerségét biztosító stabil intézményrendszer megteremtésével egy fenntartható módon versenyképes Balatontérség jöjjön létre. Ennek érdekében a következő célok elérése kívánatos:

– A fenntartható és versenyképes turizmus feltételeinek megteremtése, az alacsony minőségű és alacsony hozzáadott értékű tömegturizmus helyett a térség változatos vonzerőire épített új és komplex turisztikai termékek kialakítása, magas színvonalú szolgáltatások, és különösen a parti sávban a településen belüli zsúfolt térhasználat oldása, közösségi terek arányának növelése;

– A Balaton, vizes élőhelyek és egyéb természeti területek ökológiai és kémiai állapotának megóvása és további javítása;

– A Balaton-térségen belül az eltérő vonzásadottságokra építkező turisztikai kínálat területileg differenciált tervezése;

– A szezon meghosszabbítása egész éves kínálati programcsomagok megteremtésével (kerékpáros-, kulturális és konferenciaturizmus, vízi- és horgászturizmus, wellness-, gyógy- és lovas turizmus, bor-, gasztronómiaturizmus, természetjáró turizmus, téli sportok stb.), ennek érdekében térségi turisztikai hálózatok kialakítása, megerősítése;

– A turisztikai forgalom területi szétterítése, a háttérterületek adottságain (borvidék, nemzeti park, hegyek, erdők, aprófalvak, történelmi emlékek, népi hagyományok gasztronómia stb.) alapuló alternatív turisztikai termékek kínálatának kifejlesztése és „értékesítése” a parttól távolabbi településeken;

– A térség további beépítésének megakadályozása, zöld területek és öntisztuló partszakaszok arányának növelése;

– A tájrehabilitáció, a tájsebek kezelése, a rekultivációk elvégzése, az eróziós és deflációs hatások mérséklése érdekében erdő- és szőlőtelepítéssel, partfalvédő beavatkozásokkal (magaspart és pincevédelem);

– Az ökológiai egyensúly megőrzése érdekében a nem környezetkímélő mezőgazdasági tevékenységek, illetve a Balaton-part terhelésének korlátozása, a nádasok védelme, az eróziót, ezáltal a tápanyagok bemosódását is csökkentő melioráció megvalósítása, valamint a térség biodiverzitásának megőrzése;

– Balaton-felvidék aktív tájképvédelme (külterületi beépítés korlátozása, nagy területű egybefüggő fakitermelés /tarvágás/ korlátozása, fasorok telepítése stb.);

– A természetvédelemre, táji adottságokra épülő gazdálkodási módok kialakítása, fejlesztése, természetközeli erdőgazdálkodási módszerek elterjesztése, a térség tradicionális mezőgazdasági termelésének ösztönzése, termelési feltételeinek megőrzése (biogazdálkodás, szőlőtermesztés, kézműipar);

– A környezeti szempontoknak megfelelő közlekedési hálózat fejlesztése a part menti zsúfoltság csökkentése és a megközelíthetőség javítása érdekében;

– Az info-kommunkációs és közszolgáltatási hálózatok kialakítása a környezeti és fenntarthatósági szempontoknak megfelelően;

– A kulturális örökség védelmének magas szintű biztosítása, az egyházi, műemléki, régészeti és a helyi védettségű épített örökségi értékek integrált védelme keretében;

– A nemzetközi jelentőségű balatoni természettudományi, különösen ökológiai hidrobiológiai, valamint társadalomtudományi regionális kutatások, a Balatonnal kapcsolatos monitoring és információs rendszerek fejlesztése és fenntartása.

b) A Tisza-térség fenntartható felzárkóztatása

A Tisza-térség integrált fejlesztése a Kormány kiemelten kezelt komplex programjához, a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztéséhez kapcsolódik. Az árvízi biztonság új típusú eszközökkel történő megteremtésén túlmenően az integrált program hivatott biztosítani a térségben, a komplex környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési beavatkozások összehangolását, és egy új típusú tájgazdálkodás alkalmazását és meghonosítását, a Tisza-menti települések infrastruktúrájának fejlesztését a gazdaság versenyképessége, fenntartható fejlesztése és a környezeti hatások hatékonyabb kezelése érdekében. Kiemelt szerepet kap a térségben a vízháztartás biztosítása, a vízkészlet-gazdálkodás javítása és a magas szintű árvízvédelem, melyek a térség harmonikus fejlődésének alapfeltételei.

A 2007–13 közötti időszak fejlesztései által érintett Tisza-térség kiemelt kezelését alapvetően a következő problémakörök együttes, integrált megoldásának szükségessége indokolja:

– Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT);

– az árvíz, belvíz, aszály, vízhiány, és éghajlatváltozás csak integráltan kezelhető a Tisza árterén;

– a vidékies térségek halmozódó társadalmi-gazdasági hátrányai;

– EU társfinanszírozással sikeres beavatkozási lehetőség.

A Tisza-térség integrált fejlesztésének alapvető célja a táji rendszer működőképességének biztosítása és az ökológiai kritériumoknak megfelelő fenntartható társadalmi, gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése. Az árvízvédelemből következő és a tározó- és hullámtérrendezéshez kapcsolódó Felső- és Közép-Tisza menti térségekben az alábbi célok elérése szükséges középtávon:

– a Tisza-menti térség mező- és erdőgazdasági, táj- és vízhasználati rendszerének integrált kiépítése, fejlesztése, a kiegyensúlyozott táj- és vízgazdálkodás biztosítása és javítása;

– az árvizek, belvizek és az aszályok hatásainak integrált módon történő megelőzése, az esetlegesen keletkező károk enyhítése. A belvíz és aszály elleni védekezési igényt tervszerű talaj- és belvízgazdálkodással kell csökkenteni. Az érintett szomszédos országokkal együttműködve a Tisza vízgyűjtő területén kialakuló esetleges vészhelyzetek (árvíz, belvíz, szennyezések, haváriák) kialakulásának megelőzése;

– a Tisza-térség védett természeti és kulturális örökségének megőrzése és hasznosítása – különös figyelemmel a sajátos alföldi tájképre – a holtágak rehabilitációjával és hasznosításával, biogazdálkodással, táj specifikus élelmiszertermékek, valamint a hungarikumok előállításával, a hozzájuk kapcsolódó szaktudás, gazdálkodási kultúra és táji, népi, nemzetiségi értékek fenntartásával és a foglalkoztatás növelésével;

– a Tisza-térség agrárgazdaságának átalakítása, mellyel az agrár-környezetvédelmi támogatási rendszer célterületévé válik, a területileg differenciált táji és ökológiai sajátosságoknak megfelelően. Az ártéri táj rehabilitáció megvalósítása a VTT által megnyíló lehetőség alapján. Ennek keretében az ártéri gazdálkodás hagyományainak újraélesztése; ökológiai rendszerhez és társadalmi adottságokhoz alkalmazkodó sajátos, diverzifikált agrárgazdasági és idegenforgalmi struktúra kialakítása;

– a Tisza-térség külső elérhetőségének javítása és a perifériális helyzetben lévő területeken a belső közlekedési kapcsolatok javítása (vasút, közút, kerékpárutak és folyami átkelések bővítése, fejlesztése);

– Tisza-menti partvonal ökoturisztikai (kerékpáros, lovas, vízisport- és termálturizmus) fejlesztése a táj működőképességét nem veszélyeztető alap és speciális infrastruktúrák kiépítésével és felhasználásával, előnyben részesítve a megújuló erőforrások alkalmazását, valamint a környezetbarát és természetközeli eljárások fejlesztését;

– a Tisza turisztikai, valamint személy- és teherhajózási lehetőségeinek – környezeti szempontokat integráló – megteremtése a kapcsolódó infrastruktúra hátterével együtt (kikötőfejlesztés, hajóépítés felélesztése);

– foglalkoztatás javítása, az innováció lehetőségeinek előmozdításával, a térség tőkevonzó képességének növelésével, a hálózati termelési struktúrák kialakításával, a képzési (továbbképzési, szakképzési) programok indításával, gazdasági szereplők és tudáscentrumok közös információs hálózatának kialakításával és informatikai fejlesztéssel. Mindez a táji és természeti sajátosságok magas szintű figyelembevételével.

c) A Duna-mente fenntartható fejlesztése

A Duna Európa egyik legjelentősebb vízi útja, egyben a VII. transz-európai közlekedési folyosó. A magyarországi Duna szakasz és közvetlen környezete megóvása, rehabilitációja, adottságainak és értékeinek jobb hasznosítása hozzájárul a Duna-menti települések biztonságos és fenntartható fejlődéséhez, valamint a kelet-közép-európai integrációhoz.

A Duna-mente fenntartható fejlesztése az európai jelentőségű ökológiai, közlekedési tengely integrált programokkal történő hasznosítását jelenti, amelyben kitüntetett szerep jut a komplex tájgazdálkodási, környezet- és természetvédelmi, területfejlesztési és vidékfejlesztési beavatkozásoknak. A fejlesztések alapjaként és a biztonságos működtetés érdekében – az EU Víz Keret Irányelvének megfelelően – biztosítani kell a jó ökológiai állapot fenntartása érdekében a folyam és mellékágai rehabilitációját, a térség természeti területeinek, tájainak, természeti értékeinek, Natura 2000 területeinek és biodiverzitásának megőrzését, és javítani szükséges a vízkészlet-gazdálkodási és árvízvédelemi rendszerek hatékonyságát. Az ökológiai szempontokkal összhangban lehetővé kell tenni a tájhoz alkalmazkodó, tájba illő terület- és vidékfejlesztést, javítani kell a folyami hajózás feltételeit. Ennek érdekében a következő célok elérése kívánatos:

– a VII. transz-európai közlekedési folyosó részeként az európai követelményeknek megfelelő hajózóút biztosítása, a környezetkímélő közlekedési formák és fenntartható, a Duna-mente térségei közötti kapcsolatokat javító közlekedési és logisztikai rendszerek kialakítása;

– a tájhoz alkalmazkodó területfejlesztési, tájgazdálkodási programok indításával a Duna által meghatározott táji rendszer működőképességének biztosítása és az ökológiai kritériumoknak megfelelő fenntartható társadalmi, gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtése;

– a Duna és környezete által kínált természeti és kulturális erőforrásoknak a fenntarthatóság elveire épülő hasznosítása a mezőgazdasági, halászati, erdő- és vadgazdálkodási, ökoturisztikai- és infrastruktúra-fejlesztéseknek összehangolásával;

– a Duna teljes magyarországi szakaszának, kapcsolódó mellékágainak a Víz Keret Irányelvnek megfelelő rehabilitációja, a Duna fő- és mellékágai közötti élő kapcsolat biztosítása, a vízi környezet fenntartása, védelme és javítása;

– a Duna-mente természeti területeinek, tájainak, természeti és kulturális értékeinek, Natura 2000 területeinek a megőrzése, fenntartása a természet önszabályozó működéséhez közelítő állapotok kialakítása, a biodiverzitás megőrzése;

– a vízszennyezés és a vízkárok megelőzése és felszámolása;

– az árvízvédelem és vízkészlet-gazdálkodási rendszerek kiépítése, megerősítése, és ezek összehangolása az ökológiai célokkal és a hajózhatósági feladatokkal;

– az EU Transz-Európai Hálózat fejlesztési koncepciója Duna rendezésre vonatkozó előirányzatai alapján a hazai Duna rendezési koncepció kialakítása. A dunai államok közötti együttműködésen alapuló vízgyűjtő tervek elkészítése 2008–2009-re;

– a Dunai Információs és Segélyhívó Rendszer (DISR) továbbfejlesztése.

d) A termálvízkincs integrált térségi hasznosítása

A magyarországi gyógy-, termálvagyon stratégiailag és szakmailag megalapozott komparatív előnyökre építő integrált térségi hasznosításához kedvező feltételeket kínál, hogy Magyarország – mint „európai gyógy- és termálvíz nagyhatalom” – a világ ötödik legnagyobb és legértékesebb termálvízkészletével és rendkívül kedvező geotermikus adottságokkal rendelkezik.

A magyarországi felszínalatti vizek és ezen belül is kiemelten a magyarországi termálvízkincs védelme, megőrzése, ill. fenntartható és integrált térségi hasznosítása a területfejlesztési politika országosan kiemelt célja és kiemelt területfejlesztési feladata. A hazai termálvízkincs nemzetgazdasági szempontból kiemelt fejlesztést igénylő és integrált térségi hasznosítását szolgáló területei a következők:

– A termál- és gyógyturisztikai helyszínek (kiemelten a nemzetközi, országos és regionális jelentőségűek) integrált, térségileg összehangolt és innovatív turisztikai fejlesztése minőségi stratégiák és a kínálat differenciálása alapján (összetéveszthetetlen kínálati profil megteremtése, célcsoport-orientáció, önálló egyedi arculat, márkaképzés, szabadidős kínálat fejlesztése).

Ennek során szükséges teendők: gyógydesztinációk integrált turizmusfejlesztési programjainak és kiemelt projektjeinek a támogatása; tematikus gyógyfürdők fejlesztése; gyógy- és termálfürdők felújítása, valamint szolgáltatásainak komplex fejlesztése; feltárt, de még nem hasznosított termálvízkincs egészség- és gyógyturisztikai hasznosításának elősegítése; térségi turisztikai hálózatok létrejöttének támogatása; térségileg összehangolt marketing, értékesítési és információs tevékenységek fejlesztése; térségileg összehangolt humánerőforrás fejlesztési programok támogatása.

– A hazai geotermikus vagyonnak, mint megújuló erőforrásnak a komplex és integrált térségi hasznosítását szolgáló kutatások, innovációk és technológiai fejlesztések, valamint a termálvíz felhasználását lehetővé tevő komplex hasznosítási-szolgáltatási rendszerek – környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő – térségi kiépítését (pl. geotermikus erőművek építése) biztosító, ösztönző fejlesztési programok és kísérleti projektek támogatása.

– A hazai termálvagyon komplex (gazdasági-ipari, kommunális és rekreációsgyógyászati célú) hasznosítását szolgáló ipari, szolgáltatási, termékfejlesztési és kutatási vertikumok, valamint hálózatok létrejöttének a támogatása.

e) A megújuló energiaforrások részarányának növelése

Magyarország energiagazdálkodásában a jelenleginél sokkal nagyobb arányt tölthetnek be a megújuló energiaforrások, ha tudatosan kihasználjuk az ezzel kapcsolatos lehetőségeinket. Ez összhangban van az Európai Unióban érvényesülő tendenciákkal, és gazdaságunk energiatakarékossági törekvéseivel is.

A megújuló energiavagyon nemzetgazdasági szempontból kiemelt fejlesztést igénylő és integrált térségi hasznosítást szolgáló területei a következők:

– az energetikailag felhasználható mezőgazdasági termékek előállítása és a mezőgazdasági hulladékok hasznosítása mind közvetlen mind közvetett módon (például: bioetanol, biodízel);

– az egyéb megújuló, alternatív energiaforrások alkalmazásának elősegítése a helyi, kistérségi ellátás érdekében.

A megújuló energiaforrások kihasználása alapvetően helyi, kistérségi feladat, de a vonatkozó szabályozások, ösztönző mechanizmusok, módszertani anyagok kidolgozása szükségessé teszi a regionális és központi területi koordinációt és a folyamatos kormányzati segítséget.

IV. 5. Határ menti területek együttműködésének erősítése

Magyarország határ menti térségei – az észak-nyugati országrész kivételével – többnyire az ország elmaradott, alacsony társadalmi-gazdasági státusú területei. Ezeknek a perifériális helyzetben lévő térségeknek sajátos elhelyezkedésük, az átértékelődő szerepű országhatár jelenléte kitörési pont lehet, amennyiben ennek lehetőségeit, mint erőforrást ki tudják használni. Átértékelődnek a lehetőségek az ország ún. uniós határai, illetve a többi határszakasz mentén is.

Uniós csatlakozásunkat követően különösen felértékelődött a határ menti kapcsolatok jelentősége. Hazánknak a jövőben az EU új szomszédsági politikájával összhangban vezető koordinációs, szervező, információs szerepet kell játszania az egész Kárpát-medence fejlődésében, a határ menti, határon átnyúló interregionális és transzregionális együttműködések tervezésében, szervezésében és végrehajtásában. Ezek az együttműködések megteremthetik a Kárpát-medencében korábban természetes egységet képező régiók, vonzáskörzetek újraéledését, lehetővé teszik az adott területeknek, településeknek gyorsabb ütemű felemelkedését. Fontos, hogy ezek az együttműködések ne csak formálisan alakuljanak, hanem valós határokon átnyúló intézményi, vállalati, infrastruktúra-fejlesztési, munkaerőpiaci együttműködéseket tartalmazzanak, melyeknek célja, hogy integrált határ menti térségek jöjjenek létre országszerte.

Az alapvető cél, hogy a felértékelődő határmentiségből, a határ szerepének megváltozásából adódó előnyöket – úgy, mint hídszerep, fejlesztési többletforrások, nemzetköziségből adódó lokális szinergiák, gazdasági-kereskedelmi lehetőségek – a térségek a megújulás erőforrásaként kamatoztatva tudják fejlődésük motorjává formálni.

Részcélok:

– Az elérhetőség javítása határon átnyúló fő- és mellékút-hálózati fejlesztésekkel, ill. tömegközlekedés kialakításával, fejlesztésével;

– a határon átnyúló kapcsolatok zavartalan működéséhez határátkelőhelyek létesítése az átkelőhiányos szakaszokon;

– összehangolt turisztikai termékrendszer kialakítása;

– határon átnyúló természet- és környezetvédelmi, ökológiai gazdálkodási rendszerek kiépítése (pl. natúrparkok), valamint a katasztrófavédelmi tevékenységek összehangolása;

– a közszolgáltatások szervezésének (hulladékgazdálkodás, szennyvízkezelés, egészségügy stb.) határon átnyúló megoldásainak ösztönzése;

– a határ mentén élők egészségügyi ellátásának összehangolása, az egészségturizmus közös programokban történő fejlesztése;

– a vonzáskörzeti kapcsolatok újjáélesztése/kialakítása;

– speciális kereskedelmi előnyök hasznosítása;

– az átmenő határforgalommal kapcsolatos logisztikai szolgáltatások kiépítése;

– közös befektetés-ösztönzés, gazdaságfejlesztés;

– a munkaerőpiaci és a képzési rendszerek összehangolása;

– közös területi tervezés, közös regionális programok, az interregionális és transzregionális együttműködések hazai támogatásának biztosítása;

– tapasztalatok átadása és az együttes programozásban érintett országokkal közös intézményi struktúra továbbfejlesztése;

– a határon túli magyarok szervezeteivel, intézményeivel való együttműködés erősítése, a közös nyelv, illetve kultúra kínálta előnyök hasznosítása;

– a határ menti együttműködéseknek ki kell terjednie a Víz Keretirányelv által előírt vízgyűjtő-gazdálkodási tervek elkészítésére, a víztestek jó ökológiai állapotának eléréséhez szükséges intézkedési programok meghatározására, a szennyezések kialakulásának megelőzésére közös monitoring programok, továbbá riasztási rendszer működtetésére.

IV. 6. Rurális (vidékies) térségek területileg integrált fejlesztési prioritásai

A rurális (vidékies) térségek fejlesztésében a területfejlesztési politikai fejlesztések kiemelt jelentőséggel bírnak, tekintettel a vidékies adottságok és problémák markáns területi jellegére. A területfejlesztési politikai fejlesztések közül is kiemelkedik a kifejezetten e térségekre irányuló vidékfejlesztés jelentősége, de természetesen e térségek fejlesztései során szerepet kap a területfejlesztési politika többi pillére is, sőt néhányuk szintén meghatározó jelleggel bír. Ezért a vidékies térségekre irányuló fejlesztések több OTK célban is megjelennek ^* .

A jelen területi cél azonban kifejezetten a vidékies térségekkel foglalkozik, és – elsősorban, de nem kizárólagosan – ezek fejlesztésével kapcsolatos vidékfejlesztési jellegű célokat és beavatkozásokat fogalmaz meg. A célkitűzés szolgálni kívánja a fejlesztések agrárágazatokon túlmutató integráltságának és területi szemléletének fokozását, melyet a változó társadalmi-gazdasági-környezeti igények és az ezekre épülő nemzetközi és hazai szakmai és politikai tendenciák indokolnak. Ezért e célkitűzés:

– újabb területi szempontokat vezet be a vidékies térségek lehatárolásába,

– a vidékies térségek fejlesztésének horizontális céljait fogalmazza meg, és

– a vidékies térségeken belül is területi szemléletű orientációt ad a fejlesztéseknek.

A vidékies térségek lehatárolása

A térségi lehatárolás biztosítja a vidékies térségeket érintő különböző fejlesztéspolitikai beavatkozások területi összehangolását és a koncentráció elvének területi érvényesítését. A lehatárolás ezáltal orientálja a hazai vidékies térségek számára kiemelkedően fontos uniós források felhasználását és más fejlesztéspolitikai (elsősorban területfejlesztési politikai) beavatkozásokat is.

A hazai természeti és településszerkezeti sajátosságok és a lehatárolási módszerek miatt az eddig alkalmazott vidékies térség lehatárolások az ország területének szinte egészét felölelik, és a vidékfejlesztési programok területi dimenziója gyenge. Az ország európai szintű összehasonlításban is kiemelkedően vidékies, így e térségeink kiterjedtsége indokolt. Ugyanakkor a vidékies térségek célirányosabb, a helyi szükségletekhez és adottságokhoz jobban igazodó fejlesztése érdekében célszerű e térségi lehatárolásba és differenciálásba új területi szempontokat bevezetni, a vidékfejlesztésnek területfejlesztési politikai koordinációt adni.

– A jelenlegi térségi alapú lehatárolások területileg gyengén koncentráltak, és túlzottan heterogén társadalmi-gazdasági-környezeti adottságú térségeket fűznek egybe.

– A homogénebb települési szintű lehatárolás a területi tervezés számára kedvezőtlen, mert a statisztikák ellenére a vidékies adottságok és problémák településhatároktól függetlenek, és a fejlesztésben a város-vidék viszonylatnak is meg kell jelennie.

– A térségi lehatárolás célszerűen kistérségi alapú, ahol beazonosítandók a város-vidék viszonytól független fejlesztési irányokkal rendelkező urbanizált központok.

– Továbbra is célszerű a nemzetközi és hazai gyakorlat könnyen kezelhető, népsűrűségre és népességszámra épülő lehatárolásaiból kiindulni. Ugyanakkor figyelembe kell venni a mezőgazdasági, erdészeti és a természeti területek arányát a földhasználatban, valamint a munkaerő-piaci trendeket (mező- és erdőgazdaságban foglalkoztatottak arányának változása) is.

– A vidékies térségek lehatárolásának újragondolása során a 2007–2013-as időszak formálódó európai uniós vidékfejlesztési politikájának vonatkozó iránymutatását is figyelembe kell venni.

A fenti szempontok alapján az OTK lehatárolása három vidékies kistérség-kategóriát különböztet meg a térség népsűrűsége és a népességszámmal meghatározott urbanizált települések előfordulása alapján:

1. Urbanizált kistérségek: Bennük a vidékies tér néhány, urbanizációval még nem érintett zárványszerű vagy a környező vidékies kistérségekkel szomszédos településre korlátozódik. Így fejlesztési stratégiáikban a vidékfejlesztés kiegészítő jellegű, nem minden esetben jelenik meg. Sok vidékies településük agglomerációs folyamatokkal érintett, ahol vidékies értékeket, erőforrásokat őrző és a helyi közösségeket revitalizáló beavatkozások szükségesek (nem feltétlen a vidékfejlesztés eszközeire támaszkodva).  ^* 

2. Urbanizált területekkel rendelkező vidékies kistérségek: E kistérségek fejlesztési stratégiáiban jelen van a vidékfejlesztés. Ugyanakkor urbanizált központjaik nem minden fejlesztési iránya áll közvetlen kapcsolatban a kistérség vidékies tereinek fejlődésével vagy a térséghatárokon túlmutató funkciókra irányul (pl. városrész-rehabilitáció, részvétel nemzetközi hálózati együttműködésekben). E kistérségek vidékfejlesztése elsősorban a kistérségek vidékies tereire irányul, illetve támogathatja azon, szükségszerűen a központban megvalósuló fejlesztéseket is, melyek hatásai többnyire a vidékies kistérségi településeken érvényesülnek (pl. város-vidék kapcsolatok, az elérhetőség fejlesztése, térségi gazdasági-foglalkoztatási hálózatok és vidékies térségekre irányuló innováció-transzfer, közszolgáltatás-szervezés). Ezért a központok városfejlesztési elképzeléseinek harmonizálni kell az őket körülölelő vidékies térség arculatával, fejlesztéseivel, a központoknak felelősséget kell vállalniuk vidékük iránt. Az urbanizált központ körül itt is megjelenhet agglomerálódó vidékies település, településrész, tanyavilág.

3. Jellemzően vidékies kistérségek: A vidékfejlesztés itt a kistérség egészére irányulhat, mint a kistérségi fejlesztési stratégiák meghatározó eleme. E homogénen vidéki kistérségek ^*  fejlesztése során mindig a kistérségben kell gondolkodni (pl. elérhetőség, közszolgáltatás-szervezés, térségi turisztikai fejlesztések, egységes táji karakterű falumegújítási programok), a települések elosztott térségi forrásokra támaszkodó elszigetelt fejlesztései nem célravezetők. Urbanizált központoktól távoli fekvésük miatt a térségek külső kapcsolatainak, elérhetőségének fejlesztése hangsúlyos.

A vidékies térségek fejlesztésének horizontális céljai

A területfejlesztési politikailag koordinált vidékfejlesztési célokban meg kell, jelenjenek olyan törekvések, melyek a vidékies térségeket általában jellemző problémák felszámolására irányulnak, illetve a fejlesztések végrehajtásának speciális vidékies térségekben érvényesítendő módjait ösztönzik. Ahogy az adottságok minden térségben, térségtípusban más jellegűek, úgy a megoldások, a horizontális célok is természetesen térség-specifikus adaptációt igényelnek:

– A fejlesztések alapuljanak helyi, területi alapú, széleskörű partnerségből építkező kezdeményezéseken. Ezért az ezeket generáló, a helyi identitás, a hagyományok és az értékek megőrzésére, tudatosítására, felélesztésére irányuló humánerőforrás-fejlesztés és közösségszervezés a beavatkozások hangsúlyos eleme.

– A fejlesztéseknek foglalkozniuk kell a közszolgáltatások komplex szervezésével, valamint a helyi önszerveződés feltételeit nyújtó közösségi terek megteremtésével.

– A vidékies térségek felértékelődő belső adottságait (a természeti területek és az emberi tevékenységgel kevéssé terhelt környezet magas aránya, kevéssé szennyezett környezeti elemek, alacsony népsűrűség és beépítettség, hagyományok stb.) tudatosítani kell a társadalomban, a helyi közösségekben.

– A vidékies kistérségek adottságaihoz és problémáihoz igazodó hatékony fejlesztéséhez helyben koordinált vidék-, terület- és agrárfejlesztési menedzsment-központokra van szükség.

– A vidékies térségekben is jelen kell lennie az innováció-transzfer, vállalkozásfejlesztés támogatására képes humán és infrastrukturális bázisnak.

– A fejlesztések hangsúlyos eleme a szociális, gazdasági, egészségügyi problémákkal küzdő, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok vidékies szegregációinak oldása, egyúttal életkörülményeik javítása.

– A fejlesztéseknek törekedni kell a foglalkoztatottság növelésére, mely törekvéseknek része az értelmiségi és képzett munkaerő helyben tartása is.

– A város-vidék kapcsolatoknak, különösen a vidékies térségek elérhetőségének nagy szerepet kell kapniuk a fejlesztésekben (ez a közlekedési infrastruktúrán túl a közösségi közlekedésszervezés helyi megoldásait is érinti).

– A fejlesztéseknek fenntartható rendszerek kialakulásához kell hozzájárulniuk, a helyi társadalmi-gazdasági-környezeti erőforrások minél hatékonyabb és értékmegőrző használatára kell épülniük, a jövedelmeket a térségben kell tartaniuk, helyi anyag- és energiagazdálkodási rendszerek kialakítását kell elősegíteniük.

– A fejlesztéseknek minél nagyobb mértékben egyedieknek kell lenniük, mely egyediséget a helyi adottságokra építetett stratégiák biztosítják.

– Friss, innovatív, alternatív elemeket tartalmazó fejlesztési gondolatokat és megoldásokat kell alkalmazni. Az innováció megjelenhet a csúcstechnológiai modernizáció területén (pl. informatikai infrastruktúra és tartalomszolgáltatás) és a hagyományos gazdasági tevékenységek (pl. agrárgazdálkodás, turizmus) újszerű helyi ötleteinek kivitelezésében.

– A fejlesztéseket építeni kell a versenyképességhez hatékonyabban hozzájáruló kitörési pontokra is, a különböző hiányosságok leküzdésén túlmutatóan.

– A hagyományos, primer termelő szektor által dominált funkciók színesítése, sőt sok esetben átgondolt funkcióváltás szükséges (pl. lakó-, üdülőhelyi, turisztikai).

– A több szektorra kiterjedő fejlesztéseket egymással integráltan kell kialakítani.

Sajátos adottságú vidékies térségtípusok fejlesztési prioritásai

Ez a területi cél nem direkt területfejlesztési beavatkozások kijelölésére irányul, hanem elsősorban orientációt jelent, és ajánlásokat fogalmaz meg a regionális, kistérségi tervezés és a konkrét fejlesztési programok számára. Az alacsony népsűrűségű vidékies területek térségenként eltérő helyi adottságokra épülő diverzifikált fejlődése kiemelt területfejlesztési célkitűzés. A szubszidiaritás elve alapján a konkrét térségfejlődési irányok meghatározása a régiók, kistérségek és egyéb térségi közösségek kompetenciája. Az OTK olyan fejlesztési prioritások meghatározásával segíti e szintek tervezését, melyek jellegzetes, területi dimenziókkal bíró vidékies adottságok hasznosítására ill. szintén területi jellegű vidékies problémák feloldására irányulnak.

Így az OTK e célja a vidékies térségék nagy, korántsem homogén területén belül fókuszál a sajátos adottságok vagy problémák típusokba rendezett térségeire. Az egyes prioritások érvényesítését szolgáló részcélok és konkrétabb beavatkozási területek elsősorban bizonyos vidékfejlesztési célok és beavatkozások szerepének kihangsúlyozására, valamint egyéb területfejlesztési politikai eszközök (pl. terület- és településfejlesztés, területrendezés, területileg integrált ágazati fejlesztések) igénybevételére épülnek.

Az ajánlott prioritások kisebb területegységekben (kistérségekben, mikrotérségekben, térséghatároktól független településcsoportokban vagy településeken) érvényesíthetők. Ezek területileg is egymást átfedő földrajzi egységek, melyek – az OTK többi területi céljától eltérően – kevésbé a hazai nagyszerkezeti erővonalak mentén, mint inkább a helyi adottságokhoz igazodóan jelennek, meg. A regionális, valamint a kistérségi szintű területfejlesztési programozás, valamint a vidékfejlesztési programozás és kezdeményezések során nevesíthetők e prioritások konkrét terét adó térségek (kis- és mikrotérségek, városkörnyékek, tájak településcsoportjai, egyes települések).

Az alábbiak tartalmazzák a vidékies térségek fejlesztésének prioritásait térségtípusonként, valamint a prioritások érvényesítését szolgáló részcélokat és beavatkozásokat (az egyszerűség kedvéért e két utóbbi kategória nem különül el, a részcélokat általában az elérésüket szolgáló beavatkozások illusztrálják):

a) A természeti táji és kulturális táji értékekben gazdag területek fenntartható fejlesztése

A természeti, genetikai, kulturális erőforrások, a rekreációs potenciál, vagy akár az identitási, arculati elemek tekintetében az ország minden régiójának lényeges erőforrásai a táji értékek által meghatározott helyi energiák. A táji értékeket hordozó területek, települések értékeinek fennmaradása gyakran elszigeteltségük, stagnálásuk eredménye. Megújulásukat leginkább elfeledett, háttérbe szorított, feltáratlan vagy alacsony hatékonysággal hasznosított értékeik segíthetik. Ezek tudatos, fenntartható, helyi fejlesztési kezdeményezéseken alapuló használatát kell erősíteni, ez a nagyobb térség, régió érdeke is.

A táj integráns értékhordozó, komplex kulturális, társadalmi, természeti kategóriát alkot. Bár a kiemelt táji értékek általában csak kisebb térségekben jelennek meg és alkotnak rendszereket, a régiókra, sőt az egész országra hatással lehetnek kisugárzásuk révén, meghatározva, befolyásolva gazdaságuk, társadalmuk arculatát, hozzájárulva identitásukhoz.

A kiemelt hazai táji értékek, az urbanizációtól, túlburjánzott üdülői infrastruktúrától, intenzív mezőgazdaságtól jobbára megkímélt térségekben találhatók. Viszonylagos érintetlenségükből kifolyólag az egészséges, kevéssé terhelt természeti környezet iránti rekreációs, turisztikai és lakókörnyezeti igény, a hagyományok iránti érdeklődés, a helyi karakterű ökológiai, mezőgazdasági, kis- és kézműipari termékek iránti kereslet határozott erősödésével mindinkább felértékelődő erőforrássá válnak bennfoglaló térségeik számára.

A táji értékek térségi hasznosítását ma még számos tényező akadályozza. Ezek közül kiemelhetők a következők.

– az értékközpontú szemlélet hiányából adódóan az értékek felismerésének hiánya;

– az értékek közös jövőkép és helyi részvétellel megfogalmazott stratégiai mentén történő megőrzésének ill. fejlesztésének elmaradása;

– a fejlesztési források korlátozott, időben és támogatási céljait tekintve esetleges rendelkezésre állása;

– a helyi térségi társadalom jogainak korlátozása a természeti környezet rekreációs használatában;

– a helyi és üdülői lakosság partneri közösségeinek hiánya;

– a táj és ember kapcsolatának megszakadása;

– a környezettudatosság, a térségi és táji identitás fejletlensége;

– a közbiztonság problémái;

– az elégtelen ökoturisztikai infrastruktúra;

– az általános infrastrukturális problémák az urbanizált területektől gyakran távol fekvő részeken;

– az egyes természetvédelmi területek térségfejlesztéssel való gyér kapcsolata, a kapcsolatok kialakításának korlátjai.

A fenti akadályok felszámolásával a markáns táji adottságok a helyi identitás kialakításához, a helyi közösségek megújulásához, fennmaradásához járulhatnak hozzá, a helyi gazdaság motorjává válhatnak. A kuriózum jellegű tájak lehatárolásában fontos szempont a területi védettség, de emellett a tájesztétikai és tájökológiai értékek legfontosabb paraméterei (domborzat, területhasználat), a helyi gazdasági termelési kultúrák, hagyományok jellegzetességei is.

a–i) Különleges természeti táji értékeket jelenítenek meg az országos és helyi jelentőségű védett területek; a nem területileg védett természeti örökséghez tartozó értékeknek otthont adó területek. Szintén e kategóriába tartoznak a nem minden esetben védett, de hazánkban csak nyomokban előforduló kuriózumot képviselő tájesztétikai értékeket hordozó (hegyvidékek, nagy erdőborítottság), valamint az európai szinten egyedülálló tájértéket képviselő (vizes élőhelyek, különböző pusztai környezetek) területek.

Ezeket a területeket az ipar, az intenzív mezőgazdaság, a közlekedés, az urbanizáció, az intenzív turizmus, valamint további természeti és antropogén eredetű kockázatok és krízishelyzetek veszélyeztetik. E negatív hatások megelőzése, csökkentése, kivédése és felszámolása a hatékony és fenntartható területfejlesztés fontos feladata, mert az egyes térségek táji adottságaira alapozott egyedi fejlesztéseinek eredményessége csak így biztosítható. A természeti táji értékek hasznosítását, egyúttal megőrzését szolgáló fejlesztések sokoldalú, alternatív mező- és erdőgazdálkodási, turisztikai, kisipari, energia- és hulladékgazdálkodási tevékenységek formájában jelentkezhetnek.

a–ii) A természeti táji adottságokkal elválaszthatatlan kapcsolatban állnak a kulturális tájértékek. Ezeket szintén ápolni és őrizni kell a jelenlegi és a jövő generációk számára, hiszen a kultúra helyi sajátosságai, tárgyi emlékei, tájátalakító ereje egyben az ország és Európa sokszínűségéhez járul hozzá.

Az ember által megmunkált, alakított és újrarendezett természet alkotta tájakat kultúrtájakra oszthatjuk. A kultúrtájak lehatárolását meghatározó elem lehet a mező- és erdőgazdasági művelés jellege (különösen táji termelési kultúrák területe pl. borvidékek, speciális erdőművelési formák), vagy tárgyi műemlékek előfordulása, amelyek általában valamilyen vallási, népi hagyományhoz kötődnek (ezek egy része a kulturális világörökségi listán szerepel, illetve a jövőben kerülhet fel rá, vagy egyéb védettség alatt áll). Ezek a térségek nem csak pontszerűek, hanem térben összefüggő egészet alkotnak. Jelentős megőrzendő kulturális sokszínűséget jelentenek az ország magyar és nemzetiségi néprajzi csoportjai (pl. a jászok, palócok, matyók, kunok, hajdúk, barkók, bakonyi svábok, dunai szerbek, gradistyei horvátok, tirpákok stb.) által lakott térségek is. Habár sajátos identitásuk a történelem során részben feloldódott, kultúrájuk, szellemi és épített örökségük, tájhasználatuk eltérő mértékben fennmaradt és területileg is jól behatárolható.

Az erőforrások kézenfekvő hasznosítása – a kulturális és örökségturizmus fejlesztése, a hagyományok turisztikai, kis- és kézműipari termékké szervezése, ezek piacra jutásának segítése – fontos. Az erre alapozott, az értékek (különösen hagyományok) kibontakozását, újjáélesztését segítő, ugyanakkor a túlzott koncentráltságot elkerülő fenntartható fejlesztés feltételei még nem minden esetben biztosítottak. A világörökségi helyszínek jobb menedzsmentje és a különleges, egyedi adottságokra alapozott helyi kezdeményezések nemcsak az értékvédelemhez járulnak hozzá, hanem a turisztikai potenciál növeléséhez is.

a–iii) Bizonyos területeken a területfejlesztésnek különös hangsúllyal kell érvényesítenie a környezetintegráltságot, a környezeti alapú fenntarthatóság elveit, de mindez nem mindig társul komplex táji értékekkel, a területek által hordozott adottságok nem képviselnek a térségfejlesztés irányait dominánsan meghatározó erőforrásokat.

Ez a megközelítés elsősorban a különböző, környezetileg érzékeny területek (pl. környezetföldtani szempontból különösen érzékeny karsztos területek, a talajvízszint csökkenésében jelentősen érintett térségek, kisvízgyűjtők és vízrendszerek, különösen a teljes egészében hazai területen található balatoni vízgyűjtő stb.), a védett természeti területek, az Országos Területrendezési Tervben szereplő területek (pl. Országos Ökológiai Hálózat elemei, komplex tájrehabilitációt igénylő területek), az Érzékeny Természeti Területek és a Ramsari Területek esetében indokolt. Új tényezőként megjelennek az Európai Unió élőhelyvédelmi és madárvédelmi direktíváinak megfelelően lehatárolt Natura 2000 területek is. Ez utóbbi területek kijelölése alapvetően megváltoztatta a területi védettség alá került hazai természeti területek nagyságát és jellegét. Az EU közösségi jelentőségű területeiként kijelölt Natura 2000 területek és a magyar védett természeti területek már az ország területének 20,6%-át fedik le.

Részcélok, beavatkozási területek:

– Helyi természeti és kulturális erőforrások fenntartható hasznosítása:

– A munkahelyteremtést biztosító ipartelepítésben a tisztább technológiákat, illetve a legjobb elérhető technikákat és a környezettudatos irányítási rendszereket alkalmazó tiszta ipari beruházások ösztönözhetők.

– Támogatni kell a kis volumenű helyi energiagazdálkodási, valamint az anyag- és hulladékgazdálkodási rendszerek kialakítását, melynek során a megújuló energiaforrások használata prioritást kell élvezzen. Mindez fenntartható módon járul hozzá az infrastrukturális problémák enyhítéséhez.

– A környezetbarát ökoturizmus elterjedésének ösztönzése.

A környezetbarát ökoturizmus nem jár nagyszámú munkahelyteremtéssel, azonban az e célra alkalmas, erdőben gazdag hegy- és dombvidéki területeken, történelmi borvidékeken, ill. tanyás térségekben kis népességű települések, aprófalvak találhatóak, ezek foglalkoztatási problémáit oldhatja. A tájba illő üdülési funkciók átvétele az elnéptelenedő települések kiüresedését is lassíthatja, megállíthatja.

– Ökoturisztikai infrastruktúra-fejlesztés a térség lakóinak bevonásával. Ez az ökoturisztikai tevékenységek ösztönzésének egyik legfontosabb eleme, megnyilvánulhat kerékpárutak és kapcsolódó szolgáltatási rendszerek, gyalogtúra-útvonalak rendszerszerű és tematikus újjáépítésében, természetbarát szálláshelyek (turistaházak) rendszerének újjáélesztésében, tradicionális falusi környezetű turisztikai szálláshelyek kialakításában.

– Ösztönözni kell a közeli vagy távolabbi urbanizált területekről érkező vendégekkel való tartós, családias vendéglátói kapcsolatok kialakítását. Így oldható a városi lakosság üdülőingatlan hiánya, elősegíthető a rekreációra fordított városi jövedelmek Magyarországon, ill. régión belüli felhasználása.

– Ösztönözni kell a helyi lakosság és az üdülőnépesség gazdasági és kulturális partnerségét. Ez egyrészt közös, táji értékvédő és hagyományápoló értékrendet teremt, másrészt a helyi lakosság szolgáltatásainak igénybevétele a térségekben tartja a jövedelmet.

– Meg kell teremteni az üdülőhelyi funkciókhoz szükséges települési infrastruktúrát és közbiztonságot.

– Kitörést kínál a turizmushoz kapcsolódó, illetve attól függetlenül is létjogosult, a helyi termelési, tájhasznosítási, kézműves kultúrákra támaszkodó, a tájkaraktert kihasználó termelés, kereskedelem és egyéb szolgáltatások erősítése is. Támogatandó a helyi tájjellegű mezőgazdasági és ipari termékek, valamint szolgáltatások kialakítása, piacra jutása, marketingje, értékesítő-beszerző szövetkezeteik, hitelesítő helyi kamaráik szervezése.

– Ösztönözni kell az erdők közjóléti, rekreációs, valamint a helyi gazdaságban és a szociális viszonyok alakításában betöltött funkcióinak az ökológiai szempontokkal egyeztetett biztosítását, kiépítését.

Az erdőbirtokosok és a rekreációs, szociális (hátrányos helyzetű társadalmi rétegek erdőkiélése), ill. vállalkozói erdőhasználók közötti partnerségi kapcsolatok kialakítása az energiaellátást és munkahelyteremtést szolgáló fenntartható és hatékony tájhasznosítás feltétele.

– Ösztönözni kell – elsősorban szervezett, óvodai, iskolai csoportok, illetve a felsőoktatásban és szakképzésben résztvevők számára – a helyi, táji értékek bemutatására épülő, a környezettudatos gondolkodást, szemléletformálást szolgáló programkínálat kidolgozását (kulturális, turisztikai és erdei iskola programok, témanapok, tematikus projektek stb.). Támogatni kell a sok szervezett csoportot fogadó, a helyi értékek bemutatását biztosító, oktatást segítő intézmények működését. A helyi lakosok, szakemberek, vállalkozások bevonása révén ezek a programok rendszeres jövedelmet biztosíthatnak a térségben élőknek.

– Integrált, a mező- és erdőgazdálkodási, rekreációs, védelmi igényeket érvényesítő vadgazdálkodást kell kialakítani, ösztönözve a helyi érdekeltek, a helyi közösség partneri együttműködését, részvételét.

– Lehetővé kell tenni, hogy a helyi lakó- és üdülőnépesség hozzáférhessen a táji értékekhez, fenntartató tájhasználata vagy kulturális és szociális igényeinek kielégítése során, a környezetvédelmi és természetvédelmi szempontok érvényesítése mellett. A hozzáférést akadályozó tényezőket – kivéve amelyek környezetvédelmi vagy természetvédelmi jellegűek – fel kell számolni, az érintett területek tulajdonosaival partnerségben.

– A társadalmi részvételen és széleskörű partnerségen alapuló hazai Natúrpark-hálózat kialakítását, továbbfejlesztését ösztönözni kell. Így e területek a fenntartható területfejlesztésnek (ökogazdálkodás, ökoturisztika), a sajátos tájszerkezet kialakításának, a helyi foglalkoztatás erősítésének, azaz a fenntartható fejlődés elvére épülő komplex területfejlesztésnek a mintaterületeivé válhatnak.

– Támogatni kell az építészeti örökség, a népművészet, és a kézműves hagyományok és emlékek megőrzését.

Ez a kulturális örökség fontos részeként a helyi és regionális identitás építésének eszközéül szolgálhat.

– Elő kell segíteni, hogy a magántőke, a közösségi és magánszféra közötti partnerség növekvő szerepet kapjon a kulturális örökség épületeinek és tárgyainak helyreállításában, a kultúrtájak megőrzésében, fenntartásában és hasznosításában. A hasznosítás feltételeit pontosan meg kell határozni és rendszeresen ellenőrizni kell.

– A történelmi és kulturális értékek korszerű bemutatására alkalmas közösségi terek kialakítását, a hagyományteremtést és hagyományok felélesztését támogatni kell (művelődési házak, könyvtárak).

– Világörökségi helyszínek, várak, kastélyok hálózatával partneri együttműködések kialakítását elő kell segíteni.

– Helyi humánerőforrás fejlesztés-szervezés:

– Erősíteni kell a lakosság aktív részvételén és együttműködésén alapuló helyi fejlesztési kezdeményezéseket.

A helyi kezdeményezéseknek érvényesülni kell az összes részcél elérésére, a beavatkozások végrehajtására irányuló tevékenységekben.

– Támogatni kell a lakosság különböző csoportjai közötti partneri együttműködések kialakítását. A partnerség a helyi kezdeményezések, fejlesztési irányok kialakításának feltétele.

– Fejleszteni kell a helyi fiatalok és felnőttek élményszerű, informális tanulását segítő komplex oktatási-nevelési tevékenységeket, ezek infrastrukturális feltételeit. A tevékenységek szolgálják a fenntarthatósági, környezettudatos szemlélet elterjesztését, a helyi táji erőforrások megismerését és az ökoturisztikai, környezetbarát termelési módszerek, technikák megismertetésén keresztül a gazdaságélénkítést is, valamint ösztönzik a tájbarát és fenntartható táji fejlesztési kezdeményezéseket, a helyi, táji identitás elmélyítését.

– Környezeti és kulturális szempontú tervezés és tájmenedzsment:

– Támogatandók a táji egységek településcsoportjainak gazdaságfejlesztési együttműködései és a faluhálózatok kialakítása.

– A tájsebek, természetkárosítások rehabilitációját ösztönző fejlesztéspolitikát kell érvényesíteni és biztosítani a fenntartható tájhasználatot.

– Ösztönözni kell a természetvédelemmel összhangban lévő mezőgazdasági termelés kialakítását.

– A tájesztétikai és tájökológiai szempontokat hathatósan kell érvényesíteni a mező- és erdőgazdasági tevékenységek és ezek tervezése során, a rendezési tervekkel összhangban, az őshonos fajok telepítésének és tartásának ösztönzése által is.

– A térségek erdőterületeinek természetességét javítani kell, törekedve a tájak erdőtömbjeinek összekapcsolására is, így akadályozva és csökkentve az erdőterület fragmentációját (nem csak az erdőborítás mennyiségi növelése fontos).

– Az térségek fejlesztését irányító szervezetek dolgozzanak ki fenntarthatósági keretstratégiákat.

– A térségek fejlesztését irányító szervezetek minden – a térségeket közvetlenül vagy közvetve érintő – fejlesztési kezdeményezést vizsgáljanak meg környezeti és fenntarthatósági szempontok alapján.

– Figyelembe kell venni a kultúrtáji értékeket a városrehabilitáció, a falumegújítás és a településtervezés során.

– A kastélyok, kúriák, udvarházak, várak, egyedi (kultúr)táji értékek (hidak, emlékhelyek, keresztek, emlékfák stb.) állagmegóvása, környezetük fejlesztése támogatandó a turizmus érdekében.

– Támogatandó a táji értékek tűz- és katasztrófavédelmének biztosítása.

b) Tanyás térségek revitalizálása

Az európai szinten kultúrtörténeti jelentőséggel bíró tanyás településrendszer és gazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség fontos részét képező sajátos térszerkezeti struktúra, melynek fennmaradása, revitalizációja, fejlesztése nemzeti érdek. A tanyás térségek fontos értéke, hogy potenciálisan alkalmasak a fenntartható fejlődés, az integrált, komplex vidékfejlesztés és a multifunkcionális mezőgazdaság Európában kialakult fejlesztési modelljének megvalósítására.

A hazai tanyák többsége elveszítette hagyományos funkcióját, ezért válságos helyzetbe került, többségük súlyos társadalmi problémák (alacsony életszínvonal, szegregáció, bűnözés) színtere lett. A tanyás térségek jelentős részének épületállománya általában elavult, lakossága elöregedő, infrastruktúrája fejletlen, ezen belül is az út- és elektromos hálózat rendkívül elmaradott, ill. hiányos. A szegregáltabb, a városoktól távolabbi térségekben elhelyezkedő, a szegény fiatal bevándorlók által lakott tanyák száma jelentős. A megmaradt, illetve a megújuló tanyáknak kisebb hányada folytat érdemi mezőgazdasági termelő tevékenységet. Különösen fontos probléma, hogy a tanyák szociális elven történő felzárkóztatása állami támogatással aránytalanul nagy költséget jelent. Ugyanakkor a környezeti értékek felértékelődése miatt növekszik a potenciális kereslet a tanyák iránt, a gazdálkodók, vállalkozók, városi polgárok körében. Ez alapja lehet annak, hogy e térségek megújuljanak és új funkciót szerezzenek. A tanyák „második otthon” funkcióján belül a hagyományos termelési jelleg (a mezővárosi lakosság a mezőgazdasági idényben a tanyákon élt és dolgozott) visszaszorulóban van, ill. térben egyre inkább koncentrálódni fog. Ezt elsősorban az üdülési célú kihasználás pótolhatja, fenntartva a gondozott és élő tanyás térségeket.

Alapvető cél, hogy tanyás térségeink zöme megújuljon az alábbi életképes funkciók megszerzése ill. megőrzése révén:

– Korszerű gazdálkodó tanyák (főként egyes intenzív, termelési, valamint organikus gazdálkodási formák esetében)

– Üdülő- és lakófunkciójú tanyák (főként városok közelében, illetve táji-természeti értékekben gazdag helyszíneken, idegenforgalmi vonzerők közelében)

– Vendéglátó tanyák (pl. falusi- és ökoturizmus helyszínei, vendégházak, turisztikai programok, vendéglők stb.)

– Megszűnt tanyák esetén művelésbe vonás (birtokrendezés után gyümölcsös telepítés, erdőtelepítés stb. abban az esetben, ha tanyaként nem indokolt a fenntartás)

A tanyák megújításának alapvetően e korszerű funkciók ösztönzésén, ugyanakkor a tanyák által képviselt értékek (hagyományos gazdálkodás, tájfenntartás, épített örökség) megőrzésén kell alapulnia, annak érdekében, hogy a tanyavilág ismét élő tér lehessen. A tanyák fejlesztése a településfejlesztés során is érvényesítendő, különösen azon kiterjedt nagyobb városok tanyavilágában, melyek statisztikailag nem számítanak vidékies területnek.

Részcélok, beavatkozási területek:

– A tanyákon az új típusú lakó- és üdülőfunkciók egyéb (szervezeti, szabályozási, népszerűsítési) feltételeinek megteremtése, melynek során a beépítettség nem emelkedik;

– elérhetőség javítása a köz- és magánszféra közös finanszírozásában;

– a tanyák ingatlanpiacának átláthatóvá, szabályozottá tétele, a tanyatulajdonosok támogatása az értékesítésben;

– áttelepülési (betelepülési) esélyek megteremtése;

– a tanyai rekreációs (ökoturizmus, egészségturizmus, falusi turizmus, lovasturizmus) idegenforgalmi vállalkozások támogatása;

– infrastruktúra-fejlesztés az elektromos közműpótló megoldások (alternatív energiaforrások) támogatásával, illetve önellátó rendszerek („ökoház” modell) kialakításának ösztönzésével;

– birtok- és üzemviszonyok rendezése, amelyek révén a tanyák körül életképes méretű földterületek, versenyképes mezőgazdasági üzemek, családi (farm)gazdaságok jöhetnek létre;

– tanácsadás, a birtok- és üzemviszonyok rendezése, melynek révén a tanyák megélhetést vagy a hathatós jövedelemkiegészítést biztosító, a tájat gondozó, a tájhasználatot fenntartó, esetleg új művelési ágakat, művelési módokat alkalmazó mező- és erdőgazdasági családi (farm) gazdaságokká alakulhatnak;

– vízpótlási- és vízvisszatartási integrált fejlesztések;

– a külterületi, elsősorban telep- és lakóhelyhez kötött környezeti szennyező források feltárása és felszámolása, környezetvédelmi felvilágosítás;

– az érzékeny, sérülékeny, egyedi kultúrtáji értékek (műemléképületek, hidak, emlékhelyek stb.) megőrzése és fenntartása;

– a tanyás térségek adottságaihoz, s a változóban lévő természeti adottságokhoz (pl. csökkenő talajvízszint) igazodó, versenyképes agrártermék-struktúra kialakítása;

– a tanyasi tájgazdálkodásra, a piacképes biogazdálkodásra, és a megújuló alapanyagok feldolgozására és helyben értékké történő alakítására alapozott kisipari tevékenység feltámasztása;

– az információs technológiák alkalmazásával a távmunkába való bekapcsolódás feltételeinek biztosítása;

– a tanyák idősödő, rászoruló lakossága szociális és egészségügyi ellátásának fejlesztése (tanyagondnoki hálózat fejlesztése), indokolt esetben a belterületre költözés támogatása;

– krízis-intervenciós és személyi szolgáltatások önkormányzati és civil ellátásának fejlesztése (szociális gazdaság);

– tanyasi közösségek, települési részönkormányzatok kialakításának elősegítése. Helyi kezdeményezések ösztönzése;

– a közbiztonság megteremtése;

– huzamosabb ideig üresen álló tanyák, tanyaközpontok (pl. tanyasi iskolák) közösségi, önkormányzati birtokbavételének, és teljes vagy részleges rehabilitációval járó hasznosításának ösztönzése.

c) A Duna-Tisza közi Homokhátság teljes területén a népesség helyben tartása, a természet degradációs folyamatainak megállítása a helyi adottságokhoz illeszkedő mezőgazdasági termelés biztonságának vízgazdálkodási, tározási, infrastrukturális intézkedésekkel történő megőrzésével, a ritkán lakott agrártérségek, tanvasi gazdaságok fejlesztésével, a szükséges agrárszerkezetváltással, valamint a hátság kedvezőtlen vízgazdálkodásának helyreállításával

Részcélok, beavatkozási területek:

– A környezeti tényezőkhöz igazodó agrárszerkezetváltás kapcsán a térség népességmegtartó képességének javítása;

– A tanyai gazdaságok életképességének elősegítése alternatív jövedelemszerző képesség előmozdításával, a vidékfejlesztés speciális eszközeinek alkalmazásával (falusi, tanyai turizmus élénkítését szolgáló fejlesztések);

– Népességmegtartó intézkedések a térség infrastruktúrájának fejlesztésével, elsősorban megújuló energiaforrások felhasználásával (úthálózat fejlesztések, hálózati elektromos ellátás, alternatív energia felhasználás, infokommunikációs központok kialakítása);

– A homokhátság különleges természeti értékeinek megőrzését, a természet- és környezet harmonikus gazdálkodását segítő vízgazdálkodási fejlesztések megvalósítása;

– A természetközeli jelentőségű területek védelme, különös tekintettel az időszakos víztározás céljára is alkalmas tározóterületek kialakítására;

– A területen keletkező vízkészlet elfolyásának mérséklését, megakadályozását szolgáló vízvisszatartó létesítmények megvalósítása, valamint a meglévők rekonstrukciója.

d) Értékmegőrzés, funkcióváltás és esélyegyenlőség az aprófalvas térségekben

Magyarország aprófalvas térségei jellegzetes területi karakterűek, főként egyes hegy- és dombvidékeinken fordulnak elő. E térségek aprófalvainak különösen sérülékeny közösségeinek, valamint épített és természeti környezeti értékeik megóvása, megfontolt alakítása országos érdek. Így kerülhető el, hogy problémáik ne, csak értékeik és lehetőségeik sugározzanak ki a szomszédos területekre és bennfoglaló térségeikre, tájaikra; ne hátráltassák más területek fejlődését, de ne lehessenek célterületei nagyobb települések társadalmi-gazdasági „problémaexportjának” se.

Az alacsony lélekszámú aprófalvak társadalma különösen sérülékeny, e közösségekben könnyebben válnak uralkodóvá a kedvezőtlen társadalmi, demográfiai folyamatok. Ezért e térségekben nagyobb mértékben és hamarabb bekövetkező negatív hatásokkal járnak a vidékies területek olyan általános problémái, mint az elöregedés, a munkanélküliség, az elvándorlás és a vidékies szociális és etnikai szegregációk kialakulását kísérő egyéb kedvezőtlen társadalmi jelenségek. A helyzet megoldását nehezíti, hogy számos települési funkció, szolgáltatás ellátása a kis népességszámból adódóan nem kifizetődő, nem fenntartható.

Ugyanakkor az apró méret jelenti e települések megújulásának lehetőségét is, hiszen e leggyakrabban természet-közeli, nyugalmat sugárzó aprófalvak az urbanizálódó világban egyre fontosabb szerepet kaphatnak a turizmusban, a tartós üdülésben, a rekreációban, de bizonyos feltételek (elérhetőség) megléte esetén minőségi lakófunkciót is betölthetnek.

A problémák egyik legszomorúbb eredménye a falvak elnéptelenedése. Bár az aprófalvak az ország népességégének csak csekély része számára (2003-ban 2,7%) nyújtanak otthont, a hozzájuk tartozó külterületekkel együtt területi kiterjedésük a meghatározóbb; és gyakran kiemelkedő táji értékeket hordoznak. Az elnéptelenedés legsúlyosabb következménye a hagyományos tájhasználat eltűnése, a természeti és az épített környezeti elemek elhanyagoltsága. A Kárpát-medence természeti viszonyai között csak igen lassan alakul ki a területre jellemző természetes vegetáció. Ezen időtartam alatt a tájesztétikai értékek rohamos romlásával, szomszédos területekre is kiható gyomosodással kell számolni. Az épített környezeti elemek pusztulása – az értékvesztés mellett – környezeti és közbiztonsági kockázatot is hordoz.

A problémák másik sajnálatos következménye a hátrányos helyzetű rétegek alacsony ingatlanárak által is előidézet szociális szegregációja az aprófalvakban. Ez nem feltétlen jár együtt a falvak elnéptelenedésével, sőt az ellen is hathat. Ugyanakkor eredményeképpen a kedvezőtlen szociális körülmények és a gyenge infrastrukturális ellátottság következtében a társadalmi-gazdasági vérkeringésbe bekapcsolódni képtelen, még inkább leszakadó zárványok alakulnak ki. A természeti és épített környezet pusztulása, a szociális feltételekből adódó kényszerű, nem tervezett, így nem fenntartható használat miatt itt is megjelenik. Mindez éppen az aprófalvak erőforrását jelentő üdülési-rekreációs vonzerőt erodálja drasztikusan. Hasonló okokból kifolyólag közbiztonsági problémák is gyakran előállnak.

A jelenségek az aprófalvakkal szomszédos területeken is éreztetik közvetlen hatásukat, valamint közvetetten is érvényesülnek, hozzájárulva egyes tájak, térségek negatív arculatának kialakulásához.

A fenti negatív jelenségek a helyi társadalmi-gazdasági rendszerek három fő hiányosságára vezethetők vissza, és a problémák megoldásai is e három terület köré rendeződnek.

– Hiányoznak a munkaképes korú lakosság megélhetési feltételei. Fokozott az alacsony jövedelemtermelő képességű mezőgazdasági tevékenységekre való ráutaltság, és sokszor nem megoldott a helyi alközpontokba való kényelmes napi ingázás. A munkába járás mellett a népesség szociális, kulturális egészségügyi, gazdasági igényeinek kielégítése is csak költséges egyéni közlekedéssel oldható meg kényelmesen.

– Az elnéptelenedő települések funkcióváltása, a kézenfekvő üdülőfunkció megjelenése gyakran elmarad, a kizárólagosan piaci alapon mozgó, a helyi szereplők által nem tervezett ingatlanpiac csak a szegregációk kialakulásához kínál lehetőséget.

– A településekre vándorlás csak a szegregáció és a körülmények további romlását vetíti előre, az így spontán revitalizálódó közösségekben hiányoznak a tervek és a lehetőségek a megfelelő életminőség kialakítására.

Az alapvető célkitűzés, hogy az aprófalvas térségek sajátos – részben apró méretükből adódó – adottságaikat kiaknázva új, korszerű lakó-, üdülő-, turisztikai, és ökológiai funkciókat szerezzenek, és ezzel tartsák meg, illetve nyerjék vissza életképességüket, szoros összhangban épített és természeti környezetük értékeinek megőrzésével és fejlesztésével.

Részcélok, beavatkozási területek:

– Támogatni kell a munkába járás igényeihez, egyéb lakossági szükségletek kielégítéséhez illeszkedő akadálymentes és fenntartható közlekedésfejlesztést (például: tömegközlekedés-szervezés, a rentábilis, kis kapacitású alternatív tömegközlekedési formák, az elérhetőséget javító kerékpárút-fejlesztések).

– Lehetővé kell tenni, hogy a szociális, egészségügyi, gazdasági, adminisztrációs lakossági igények kielégítését minél kevesebb utazással meg lehessen valósítani, akár rendszeres mozgó szolgáltató rendszerek kiépítésének támogatásával, a szociális gazdaság különböző formáinak bevezetésével.

– Ösztönözni kell az önkormányzatok és intézményeik településen belüli és településközi együttműködését, sajátos ellátási formák elterjedését és többfunkciós intézmények kialakítását (mikrotérségi szinten, táji településcsoportokban, faluhálózatokban), hogy a kis népességszám ellenére is kifizetődő és fenntartható funkciók váljanak elérhetővé.

– A településeket a falusi turizmus kiemelt célterületeiként kell kezelni.

– Mikrovállalkozások indítását és kibontakozását folyamatos tanácsadással is segítő, gondoskodó, inkubációs vállalkozásfejlesztési rendszereket kell működtetni.

– Ösztönözni kell a gazdasági szereplők helyi együttműködését, szövetkezését.

– Kiemelten szükséges támogatni az aprófalvak falusi turizmushoz, öko- és aktív turizmushoz kapcsolódó infrastruktúrájának és a kapcsolódó szolgáltatások kínálatának térségileg összehangolt fejlesztését, az ehhez kapcsolódó vonzerők feltárását és a kapcsolódó marketinget, mindezt határozott, térségi piacstratégiára felfűzve.

– Támogatandó a kis közösségek méretéhez igazodó, megújuló energiaforrásokra támaszkodó energiaellátó rendszerek kiépítése.

– Törekedni kell nagyobb térségi hulladékgazdálkodás rendszereihez illeszkedően – a tisztább települési környezet érdekében – a kis közösségek hulladékmennyiségének minimalizálására, ezek rendszeres elszállítására, a szerves hulladék helyi hasznosítására és rendszeres hulladékszállítás mellett a lomtalanításra is.

– Informatikai infrastruktúra-fejlesztés, teleházak és informatikai képzések indítása.

– Hangsúlyosan támogatandó a távmunka és a távoktatás, a munkaerőpiaci és szakképzési információk, közszolgáltatások virtuális elérhetőségének biztosítása.

– A térségi marketing keretében ösztönözni kell a helyi ökológiai mezőgazdaságot, természetközeli erdőgazdálkodást, a hagyományos kis- és kézműipart, a tevékenységek termékeinek marketingjét, piacra jutását.

– Elő kell segíteni a szabályozott tulajdonosváltást ingatlanpiaci szervezési és marketingtevékenységek támogatásán keresztül; az üdülőfunkciók elsősorban a meglévő épített környezeti elemeket használják ki, a beépítettség növelése nélkül.

– Támogatni kell a lakó- és üdülőnépesség partnerségének megteremtését szolgáló kezdeményezéseket. Ezáltal megjeleníthető a település közös érdeke, mely megnyilvánulhat közös fejlesztési elképzelésekben, de akár a helyi lakosság által az üdülők számára nyújtandó karbantartási szolgáltatási együttműködésekben is.

– Támogatandók a közbiztonság javítását szolgáló helyi civil kezdeményezések (pl. polgárőrség).

– Támogatandó a hátrányos helyzetű népesség jövedelemkiegészítő tevékenysége feltételeinek megteremtése (pl. földhasználat biztosítása, települési karbantartási munkákban való részvétel).

– Az aprófalvakba betelepülő hátrányos helyzetű népesség helyi civil szerveződésekbe, hagyományőrzésbe való bevonását ösztönözni kell.

– A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok szegregációs folyamatainak helyszínein élénkíteni kell a gazdasági-kulturális kapcsolatokat a településeken belül és a szomszédos, kedvezőbb helyzetű településekkel és alközpontokkal (pl. közösségi szolgáltatási és karbantartási, közterület fenntartási munkák, rendezvények szervezésével).

e) Nemzeti kisebbségek értékeinek megjelenítése az általuk lakott vidékies térségek fejlesztésében

A magyar állam kiemelt feladata, a kisebbségek kultúrájának, identitásának megőrzése, a gazdasági, társadalmi fejlődésük, továbbá térségi és nemzeti integrációjuk hazai és határon átnyúló támogatásának az előmozdítása. A határozott területi karakterrel bíró nemzetiségi településterület társadalmi-gazdaságifejlődésének térségi, településszintű támogatása, továbbá sajátos kultúrájának felkarolása a gyökereivel tudatában lévő, kulturálisan érzékeny, nyitott és toleráns magyar társadalom megvalósulását és a területileg kiegyenlített, versenyképes területi fejlődést szolgálja.

A területi szemléletű helyzetelemzés nemzetiségi népességre vonatkozó konklúziói indokolttá teszik, hogy e téma megjelenjen a területfejlesztés középtávú ajánlásai között. Nemzetiségeink jelentős részben vidékies térségekben élnek, ill. a vidékies jellegű, nemzetiségi területeken maradt fenn legerősebben a nemzetiségi hagyomány és identitás. Bár az ország számtalan pontján élnek nemzetiségek, az egyes nemzeti kisebbségek vidékies településterülete határozott területi koncentrációt mutat. Külön kiemelhető, hogy a nemzetiségi vidékek gyakran az anyaország határa mentén, vagy annak közelében húzódnak. A hazai kisebbségek helyzetének alakulása érdekes kettősséget mutat, amely a regionális, térségi fejlesztési akciókat alapjában meghatározhatja. Míg egyrészről átkulturálódás, identitásváltozás, örökségvesztés jellemző mindenütt, ahol nemzetiségi jellegű másságok egyáltalán megfogalmazódhatnak, addig a saját származás, a „másság” tudata ismét tér- és csoportképző erővé válik azokban a tájegységi törekvésekben, ahol a nemzetiségeknek még szerepe van, s ahol mindig is szerepe volt (a nemzetiségi identitás tér- és értéktudatot hordoz).

A nemzeti kisebbségek által lakott térségeknek, mint önálló entitásnak nem elsősorban a formálisan kijelölt határok adják a létalapját, hanem az a kulturális összetartozás, sajátos identitás és kohézió, mely valóban indokolttá, specifikus hozadékokat ígérővé teszi a saját jövőképre – a kulturális tradíciókra, a nemzetségi öntudat még megmaradt értékeire, illetve az ezekből építkezni képes távlati elképzelésekre – és az endogén fejlesztési potenciálra építő térség- és településfejlesztést. E térségek jövőjét illetően is kulcskérdés, hogy megvannak-e azok a kapcsolódási pontok és közös célok, melyek legalább perspektivikusan szerves együttéléssé tehetik a kulturális azonossággal párosuló földrajzi szomszédságot. A kapcsolódás legfontosabb hazai és nemzetközi területei: a társadalmi és személyes, kiemelten kulturális együttműködés, továbbá az intézményesült kooperáció, a térségi együttműködés és a gazdasági kapcsolatok.

A kisebbségek által lakott térségek fejlesztésének – a népesség-csökkenés enyhítésére vonatkozó nemzeti térségfejlesztési programokon túl – elsősorban a kulturális identitás, a kulturális és épített örökség megőrzést, illetve ezek fejlesztését, kreatív hasznosítását, továbbá a regionális-lokális önfejlődést lehetővé tevő mechanizmusok erősítését, a közösségek endogén életprogramjának a meghatározását, és a dinamikus válaszadó képességet kell szolgálniuk. A nemzetiségek által lakott térségek fejlesztésének kiemelt elemei azok a társadalom- és gazdaságfejlesztési törekvések, amelyek az endogén fejlesztési potenciál tudatos és innovatív kiaknázását, valamint az anyaországgal való szoros kulturális és gazdasági kapcsolatokat (hídszerep, mely gyakran határ menti dimenziókban is jelentkezhet), továbbá a térségi, település szintű együttműködéseket célozzák meg. Kiemelt cél, hogy a hazai kisebbségi belső peremtérségek a nemzeti kulturális és gazdasági fejlődés, meghatározó térségeivé váljanak – mint egykoron voltak –, valamint megélhetést és hosszú távú életesélyeket nyújtsanak.

Részcélok, beavatkozási területek:

– A kulturális-nemzeti identitás és a térségi összetartozás-tudat erősítése a közösségi térségi, települési kapcsolatok intenzitásának erősítésével, valamint a feladat- és célorientált térségi együttműködési kapcsolatok (kiemelten fejlesztési, kulturális, gazdasági) intézményesülésének támogatásával;

– A kulturális, nemzeti összetartozást erősítő kapcsolatok infrastrukturális feltételeinek kiemelt támogatása (infrastruktúra minőségi fejlesztése, továbbá a térségi megtartóerő fokozása érdekében a modern infokommunikációs szolgáltatásokhoz és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása);

– A közösségi identitás, a térségi kulturális élet erősítése, az anyanyelvi kultúra fejlesztése, valamint a kulturális örökséghez kötődő kutatások, fejlesztések támogatása;

– Az értelmiség helyben maradása érdekében kiemelt cél a térségi alapon szerveződő nemzetiségi tudás-identitás központok létrehozása;

– A helyi közösségek térségi, kulturális önszerveződésének és a kulturális csereprogramoknak a támogatása az anyaországokkal;

– Az érintett országok szakmai szervezeteivel együttműködve kiemelt cél az anyaországi fejlesztési források, támogatások bevonása a hazai kisebbségi területek, települések fejlődésébe. Új térségfejlesztési kezdeményezés keretében meg kell valósítani a magyarországi kisebbségek által lakott térségek, települések határon átnyúló, anyaországi forrásokból is finanszírozott program- és projektalapú, kiegészítő fejlesztési támogatást biztosító, magyar és eurokonform szervezeti és végrehajtási rendszerét (pl. Magyarországi Németek/Horvátok Operatív Programja);

– Támogatni kell a nemzetiségek önkormányzati, üzleti és civil szereplőinek a létező határ menti fejlesztési keretek helyi kezdeményezéseiben, projektgenerálásában, hálózatépítésében betölthető szerepének megjelenését, növelését;

– A térségek, települések népi hagyományaira és egyedi kulturális értékeire épülő alternatív örökség-turisztikai kínálat fejlesztése;

– Az egyedi adottságok megjelenítése a térségi és településmarketingben;

A térségi és helyi kulturális örökség megőrzése, valamint a nemzetiségi- és néphagyományok hazai és nemzetközi minőségi bemutatása érdekében kiemelt cél a térségi örökségközpontok létrehozása;

– Kiemelt cél a kisebbségek által lakott térségek gazdagságfejlesztése, melynek legfontosabb elemei: az endogén potenciál egyedi értékek mentén történő kiemelt és innovatív hasznosítása; a térségileg integrált gazdaságfejlesztési (pl. potenciális húzóágazatok, örökségipari KKV-k, mikrovállalkozások támogatása, termékforgalmazási, értékesítési rendszerek), speciális képzési (pl. nyelvi) és foglalkoztatási programok megvalósítása, valamint a nemzetközi (kiemelten anyaországi) és hazai gazdasági, beruházási és térségi, települési együttműködési kapcsolatok erősítése.

f) Magas arányú cigány népességgel rendelkező térségek

A magas arányban cigány népességgel rendelkező területek segítése sajátos megoldásokat kíván. A cigány népesség számának pontos meghatározásával kapcsolatos módszertani problémák ellenére kétségkívül megállapítható, hogy e nemzetiségi csoport megjelenése az országban területileg koncentrált, hagyományosan Északkelet-Magyarországon, illetve a Dél-Dunántúlon. A rendszerváltozást követően felerősödött a cigányság térbeli koncentrációja és vidékies slumokba kényszerülése, mivel jelentős része elsőként szorult ki a korábbi ipari központok munkaerőpiacáról és a magas megélhetési költségek miatt a városokból. A leszakadó falvakból a magasabb státuszú, képzettebb cigány és nem cigány rétegek elvándoroltak, helyükre sokszor a városokból kiszorult rétegek költöztek be. A cigány népesség arányának növekedése felerősítette a nem cigány népesség elköltözését a leszakadó falvakból, így ezekben a falvakban a népességcsere, az etnikai szegregáció felgyorsult. A jelenség gyakran egymás mellett lévő falvakat, egész térségeket veszélyeztet, különösen erősítve az etnikai alapú térbeli elkülönülést és ezzel együtt a területi esélyegyenlőség csorbulását.

A cigányság térségi koncentrálódása a szegregáció erősödésével jár. A társadalmi integrációt nagyban gátolja, ha térben elkülönül a cigány népesség. A térségi szegregáció megjelenésével a térbeli elkülönülés már nem csak településen belül, hanem települések között is jelentkezik, ami nagyobb probléma. Ezekben a térségekben a településközi kapcsolatok erősítése elengedhetetlen.

A magas termékenység, a magas és növekvő gyermekszám és a cigányság alulképzettsége miatt különös figyelmet érdemel az oktatás mennyiségi és minőségi fejlesztése. A cigány gyermekek minél szélesebb körű, minél korábbi bevezetése az oktatási rendszerbe, illetve az iskolázottsági szint növelése megkívánja, hogy megfelelő óvodai és általános iskolai hálózat legyen ezekben a térségekben. Ez lehetőséget nyújthat az alulképzettségből adódó munkaerőpiaci hátrányok leküzdésére, a társadalmi befogadás erősítésére és az alkotásvágy, a kreativitás kifejlesztésére. Ezekben a térségekben a szervezett iskolai és iskolán kívüli alkotómunkára fektetett nagyobb hangsúly serkentheti a gyermekek alkotásvágyát és újraélesztheti a saját kultúrát, mely kölcsönös elismerést teremthet cigányok és nem cigányok között, segítve a társadalmi kohéziót. A cigány gyermekek iskolarendszerbe való szerves bevonásához szükséges a szülők és az iskola közötti kapcsolat javítása, melyet cigány származású pedagógusok, pedagógus asszisztensek alkalmazása nagyban segíthet. Az elmaradott, magas arányú cigány népességgel rendelkező térségekben cigány szakértők bevonásával komplex, integrált programok kidolgozása és alkalmazása szükséges, melyek segítik a közösségek önszerveződését, illetve a cigány népesség társadalmi és munkaerőpiaci integrációját, és ezzel e térségek elmaradottságának az enyhítését.

Részcélok, beavatkozási területek:

– Az óvodai és általános iskolai ellátás minőségi és mennyiségi követelményekhez történő igazítása, minél szélesebb rétegek korai bevonása az oktatási rendszerbe és a képzettség növelése.

– A szülők és az iskola közötti együttműködés javítása, a gyermekek iskolai sikerességét támogató társadalmi környezet kialakítása, az esetlegesen gyengébb teljesítményű hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása, lemorzsolódásuk megakadályozása.

– Az alapfokú oktatás ellátásában cigány pedagógusok, pedagógus-asszisztensek részvételének erősítése, képzésük és térségben maradásuk ösztönzése.

– Ki kell alakítani a magasan képzett egészségügyi, szociális szakemberek és pedagógusok térségben maradásának és térségbe vonzásának rendszerét.

– Az alkotómunka, a művészetek, kézművesség szerepének növelése iskolarendszeren belül és azon kívül. Az iskolai tanórákon kívüli közösségi programokon, szakkörökön való részvétel támogatása.

– A helyi közösségek önszerveződésének támogatása.

– A térségi társadalmi-gazdasági kapcsolatok erősítése, a cigányság térbeli kirekesztődésének megakadályozása.

– A cigány népesség foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében integrált képzési, foglalkoztatási és szociális programok (foglalkoztatáshoz kapcsolt képzési programok, szociális ellátások munkaügyi, képzési feltételei).

– Jövedelemkiegészítő, fenntartható tájhasználat ösztönzése (földprogram, szervezett szociális erdő- és tájhasználat).

– A cigány népesség visszavezetése a munkaerőpiacra, hagyományos és modern, alternatív tevékenységek felélesztése, támogatása és a megfelelő közvetítő kereskedői hálózat megteremtésének ösztönzése.

– A szociális- és lakáskörülmények javítása, teleprehabilitációk, és az ebben való foglalkoztatás támogatása.

IV. 7. Területi prioritások a szakpolitikák számára

A területfejlesztési politikai és a regionális célkitűzések elérését csak a fejlesztéspolitikában érintett valamennyi minisztérium, ill. kormányzati szerv együttes koordinált tevékenysége biztosíthatja. Ehhez a szakpolitikák területi összehangolása, az egyes ágazatok „tértudatossá” válása szükséges. Az Országos területfejlesztési koncepcióban rögzített célok érvényesítéséhez szakterületenként megfogalmazódnak azok a feladatok, melyek figyelembevételével a különböző fejlesztési területeken megvalósuló politikák hozzájárulhatnak a területi célkitűzésekhez.

1. Befektetésösztönzés

A vállalkozói befektetések jellemzően valamely térség(ek)ben valósulnak meg, így hatásaik is egy térséget érintenek. A befektetők telephelyválasztási döntését befolyásoló tényezők jelentős része helyi, ill. regionális jellemző, melyet a regionális intézmények és szereplők jobban ismernek, és hatásosabban tudnak befolyásolni. A területi versenyképesség javítását szolgáló helyi beruházás-ösztönzés hatékonyságának fokozását e fejlesztések regionalizációja, ill. a regionális szintű fejlesztéspolitikai szereplők befektetés-ösztönzési folyamatban biztosított intenzív részvétele tudja leginkább elősegíteni.

– Az állami beruházás-ösztönzés során előnyben kell részesíteni a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségeket, ill. a fejletlenebb régiókat.

– Külön hangsúlyt kell helyezni a fejlesztési pólusokba irányuló tőkebefektetések ösztönzésére annak érdekében, hogy e fejlesztési pólusok gazdasági térszervező szerepet töltsenek be, ill. innovációs központként hozzájárulnak az innováció térbeli terjedéséhez, fokozzák a vidékies pólusok népességmegtartó képességét.

– Az ország fejlettebb északnyugati területein és a főváros környezetében elsősorban a nagy hozzáadott értéket teremtő, kvalifikált munkaerőt foglalkoztató gazdasági tevékenységek megtelepedését szükséges ösztönözni, míg a legválságosabb helyzetű régiókban elsősorban a nagy foglalkoztatási hatású beruházások kívánatosak.

– A külső és belső perifériák, elmaradott térségek felzárkóztatásának feltétele, hogy új erőforrásokat, elsősorban tőkét tudjanak szerezni. Erre a helyi adottságokra építkező, tudatos, térségspecifikus fejlesztéspolitika, koncentrált állami támogatáspolitika alkalmazása, a helyi kezdeményezések ösztönzése, településközi együttműködések mellett nyílik lehetőség.

– A Balaton térség, a Tisza-mente, Duna-mente a befektetés-ösztönzés szempontjából külön figyelmet, speciális „kezelést”, stratégiát igényel, mely elsősorban a természeti adottságok megőrzésével, fejlesztésével egyetemben megvalósuló fejlesztéspolitika révén nyilvánul meg. Továbbá az ország egészében különösen előnyben kell részesíteni az anyag- és energiatakarékos, kis területigényű beruházásokat.

– Magyarország határ menti térségei – az északnyugati országrész kivételével – többnyire elmaradott, alacsony társadalmi-gazdasági státuszúak. Felzárkózásuk szempontjából ugyanakkor kitörést jelenthet e földrajzi adottság, a határ menti gazdasági kapcsolatok revitalizálási lehetősége.

2. Kis- és középvállalkozás (KKV) politika

A KKV politika fő célkitűzései közé tartozik a vállalkozások versenyképességének javítása a technológiai fejlesztéseken, vállalkozói kultúra fejlesztésén, a piaci pozíció javításán, vertikális és horizontális hálózati együttműködések ösztönzésén, ill. az informatikai kultúra fejlesztésén keresztül, mellyel nagymértékben hozzájárul a területi versenyképesség növeléséhez.

A mikro-, kis- és középvállalkozások társadalmi-gazdasági folyamatokra gyakorolt hatásai elsősorban helyi, kistérségi szinten jelentkeznek. Ezért a KKV-k alapvetően fontos szerepet játszanak a helyi, térségi gazdaság és társadalom működésében, versenyképességük biztosítása kiemelt területfejlesztési politikai cél. A KKV-k fejlesztése csak a regionális adottságokhoz igazodva, a vállalkozásokhoz közeli (helyi) ügyintézéssel lehet hatékony. Éppen ezért a KKV-politika támogatás jellegű eszközeit és a KKV-k működését segítő intézményeket regionális szinten célszerű működtetni.

– A KKV-k tőkeellátottságának javítása az egyik legfontosabb célja a hazai KKV szektor fejlesztésének, melyben kiemelt szerepet játszanak a regionális vállalkozásfejlesztési intézmények. A KKV-k hitellehetőségeinek bővítése érdekében szükséges a különböző pénzügyi közvetítők ösztönzése, a kölcsönös érdekeltség feltételeinek megteremtése. Ösztönözni kell a köz és magánszféra együttműködésén alapuló projektek megvalósítását.

– Biztosítani kell a KKV-k információszolgáltatását a vállalkozásfejlesztési intézmények szolgáltatásainak fejlesztése, azok elérhetőségének javítása révén.

– A társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű térségek esetében erőteljesebb ösztönzésre van szükség a versenyképesség növelése, a vállalkozói kultúra fejlesztése érdekében. E térségekben kevesebb lehetőség van beszállítói hálózatok kialakítására, és az információs gazdaság, információs társadalom tekintetében is hátrányosabb a KKV-k pozíciója.

– A fejlesztési pólusok és regionális alcentrumok gazdasági húzóerejének a KKV-k tevékenységén keresztül is meg kell nyilvánulnia a gazdasági térszervező erő értelmében. Ehhez e térségek esetében a beszállítói hálózatok, KKV-k közti együttműködések, klaszterek kialakítása, a KKV-kultúra, továbbá az innováció iránti adaptációs képesség erősítése a cél. Ennek eredményeként jöhet létre magas hozzáadott értéket termelő KKV-szektor.

– Több, speciális adottságokkal rendelkező térségtípus esetén is (agrár-térségek, magas arányú cigány népességű térségek, tanyás térségek) a felzárkózás egyik legfőbb esélyét a helyi, foglalkoztatást biztosító vállalkozások támogatása képezi.

– A határ menti térségek számára a földrajzi elhelyezkedés a csatlakozást követően új lehetőséget kínál a KKV-k fejlesztése, pozícióerősítése szempontjából a hazai KKV-k szomszédos országokban való hosszú távú, tartós jelenléte révén. Ehhez a határon átnyúló együttműködések ösztönzése, közös fejlesztéspolitikai akciók lebonyolítása, kedvező vállalkozói feltételek biztosítása szükséges.

– A hazai településhálózat egyik legmeghatározóbb jellegzetessége, hogy a gazdasági fejlődés gócpontjait a nagy- ill. középvárosok adják. A kisvárosok, kistelepülések „jobb élhetősége”, a gazdasági élet fellendítése, rosszabb esetben beindítása érdekében nagyobb állami szerepvállalás szükséges. Ez többlettámogatásban, magasabb támogatási ráta biztosításában, ill. a vállalkozások piacra jutási támogatásának, együttműködési, hálózatépítési képességének kiemelt finanszírozásában jelenhet meg.

3. Innovációs politika

Az innovációs fejlesztéspolitikának elő kell segítenie a magyar gazdaság tudásra és innovációra alapozott fejlődését, hozzá kell járulnia versenyképességének növeléséhez, a minőségi munkahelyek számának növeléséhez. A decentralizációt, a helyi innovációs potenciál növelését szolgálja a Regionális Innovációs Ügynökségek megerősítése. Az ügynökség feladata, hogy segítse a helyi sajátosságok figyelembevételével kialakított regionális innovációs stratégia alkalmazását, az innovációt ösztönző igazgatási és vállalkozási környezet kialakítását, szervezze a régió innovációs szereplőinek hálózati együttműködését, bővítse a vállalkozások innovációs tevékenységét segítő szolgáltatások választékát.

– Továbbra is fennáll, hogy e szektor döntő mértékű koncentrációja Budapest, és kisebb mértékben néhány nagy regionális szerepkörű városban van (Szeged, Debrecen, Pécs). Törekedni kell – Budapestet nem visszafogva – az egyközpontúság oldására, a K+F területi diverzifikációjára (kiemelten a Nyugat-Dunántúli, illetve az Észak-Magyarországi régió K+F terén történő megerősítésére).

– Az innovációs politikának kiemelten kell kezelnie Budapestet és agglomerációját, annak nemzetközi szerepe, és országosan kiemelkedő K+F és innovációs potenciálja miatt.

– Célszerű lenne ugyanakkor, ha a nagyobb innovációs beruházások, mint a tudásközpontok kiépítése a fejlesztési pólusokban állami koordinációval mennének végbe, míg a KKV-k (melyek a regionális szintű versenyképesség motorjai) támogatása régiós szinten működne. Azonban a decentralizációt mindenképpen állami szintű ajánlásokkal kell hatékonnyá és területfejlesztési szempontból elfogadhatóvá tenni. Az innováció térbeli terjedésére az állami szakpolitika csak akkor lehet hatással, ha összhangban van a régiók innovációs helyzetével és céljaival, továbbá az innováció terjedése a régiók koordinációjával megy végbe (tehát ha az államilag támogatott közvetítő intézmények, központok helyének kijelölését a régiók hajtják végre).

– A külső és belső perifériákon, az elmaradott területeken, különösen azok térségi központjaiban, kiemelten szükséges a KKV-k felé ható innovációt közvetítő intézmények létrejöttét kormányzatilag támogatni, mivel ezekben a térségekben ezek nem, vagy csak késve jönnének létre.

4. Turizmuspolitika

A turizmus földrajzi terekhez – régióhoz, térséghez, tájhoz és településhez – kötődik. A turisztikai termékelemeknek adott térségen belül kell összehangolt egységet alkotniuk. A turizmus hatékony fejlesztését, szervezését és működtetését ezért csak területi elven, decentralizált fejlesztéspolitikával támogatva lehet hatékonyan biztosítani. Ezért célszerű, hogy a jövőben az állami regionális turisztikai testületek, ügynökségek a regionális fejlesztési tanácsokhoz, ill. ügynökségeikhez kapcsoltan működjenek. Célszerű, hogy ne csak a marketing, hanem a turizmusfejlesztés és tervezés is a térségi márkanévként is eladható földrajzi, ill. néprajzi tájakra és ne adminisztratív egységekre szerveződjön. Szükséges az üdülőkörzetek jelenlegi rendszerének és funkciójának felülvizsgálata.

– Fokozottan szükséges törekedni a területi koncentráció csökkentésére, a turisztikai forgalom területi szétterítésére.

– A hazai üdülés modelljének, ezen belül is a falusi és a vidékies térségekbe irányuló öko- és aktív turizmusnak a népszerűsítése alapvető térségfejlesztést (is) szolgáló cél.

– Alapvető követelmény a vonzerők, szolgáltatások, a turisztikai infrastruktúra és a marketing térségileg összehangolt, integrált rendszereinek megteremtése.

– Budapest és a Balaton esetében a turisztikai versenyképesség nemzetközi pozícionáláson alapuló megerősítése szükséges, valamint az, hogy e célterületekhez az ország többi térsége is kooperációkon keresztül kínálatával mind intenzívebben kapcsolódjon.

– A regionális és helyi jelentőségű turisztikai célterületek fejlesztése során kiemelten fontos a desztináció menedzsment szervezetek felállítása, tematikus ill. térségi turisztikai hálózatok kialakítása. Gyógyüdülőhelyek esetében az egészségturisztikai és az egyéb idegenforgalmi kínálat térségileg összehangolt fejlesztése, valamint az egészségturizmus regionális egységes kínálati rendszerének, klasztereinek kialakítása elsődleges. Kiemelt területe a regionális és helyi jelentőségű turisztikai célterületeknek a termálvíz kincs hasznosítása.

– A táji, természeti és kulturális értékekben gazdag, tanyás és aprófalvas (rurális) térségekben az értékek fenntartható módon történő kiaknázása elsődleges feladat. Ennek során főként az értékek (vonzerők) társadalom számára ismertté és hozzáférhetővé tétele, a tájidentitás és táj- ill. régióspecifikus jellegek erősítése szükséges. Éppen ezért a falusi turizmus, ökoturizmus, agroturizmus, a bor- és aktív turizmus kiemelten fejlesztendő. E térségekben a turisztikai, üdülőhelyi funkciók megerősödése jól szolgálhatja a társadalmi-gazdasági megújulást, a helyi identitás erősödését és az elmaradott, illetve esetenként funkciójukat vesztett térségek dinamizálását. Fontos azonban, hogy a fejlesztések olyan fenntartható turizmust ösztönözzenek, melynek hasznait – a helyi lakosok és a vendégek, üdülők közötti partnerségen alapulva – túlnyomórészt az ott élők élvezik. Ehhez az elmaradott térségek fokozott támogatást kell, hogy kapjanak. A perifériális kistérségekben különösen fontos az e-turizmus fejlesztése, lehetőségeinek kihasználása.

– A határ menti térségek turisztikai fejlesztése során kiemelt feladat a kétoldalú szakmai és kulturális kapcsolatok intenzívebbé tétele, közös térségi turisztikai kínálat kialakítása, valamint a közös marketing. A nemzeti kisebbségek által lakott térségekben kiemelten fontos a térségek, települések népi hagyományaira és egyedi kulturális értékeire alapuló alternatív örökség-turisztikai kínálat megteremtése (pl. térségi örökségközpontok).

– A Duna-mente és a Tisza-térség területén a vízi és ökoturizmus ösztönzése.

5. Foglalkoztatáspolitika

A foglalkoztatottság területi különbségei összefüggenek a gazdaság teljesítőképességével, befolyásolják a lakosság jövedelmi viszonyait, életkörülményeit. Jelenleg Magyarországon még a foglalkoztatás szempontjából relatíve kedvező helyzetű térségek, régiók is számos munkaerő-piaci problémával küzdenek, melyet regionális szinten kezelni kell. Az ágazati szinten megvalósuló intézkedéseknek figyelembe kell venniük a területi szempontokat, és törekedniük kell arra, hogy azok az egyes kistérségek, régiók szintjén is a foglalkoztatás bővítését szolgálják, így leginkább a területi versenyképesség növeléséhez, a területi felzárkózáshoz és a fenntarthatóság érvényesítéséhez járuljanak hozzá. A jelentős területi különbségek miatt mindenképpen indokolt a döntések, támogatások megyei, regionális szintű, jelenleg is működő decentralizált gyakorlatának folytatása.

– A külső és belső perifériákon, elmaradott térségekben valamint a vidékies (rurális) térségekben a foglalkoztatottság növeléséhez elengedhetetlen a fizikai elérhetőség növelése, a munkalehetőséget biztosító térségi központokba való ingázás lehetőségének támogatása. Emellett a távmunka különböző formáinak támogatása elsősorban a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők számára teremthet lehetőséget a helyben maradásra, javítva az aprófalvak népességmegtartó képességét. A munkahelyteremtés és megtartás támogatása mellett a gazdaság igényeihez igazodó átképzés fejlesztése kiemelten kezelendő. Az alacsony aktivitási ráta miatt különösen fontos cél az inaktívak, a tartósan munka nélkül lévők visszavezetése a munka világába. A munkavállalásnak a szociális, lakhatási és egészségügyi problémákból fakadó nehézségeit egyaránt figyelembe kell venni, a foglalkoztatás és a szociális szolgáltatások koordinációján alapulva.

– Fontos a régiók gazdasági igényeihez igazodó munkaerő-kínálat biztosítása, modern ismereteket nyújtó át- és továbbképzések kialakítása, a szakképzés és a gazdaság közötti kapcsolatok erősítése.

– A területi partnerség, párbeszéd intézményeinek fejlesztése, a helyi koordináció megerősítése, a helyi erőforrásokra és lehetőségekre építő, széles körű partnerségen alapuló kezdeményezések támogatandók.

– A fejlesztési pólusokban bizonyos ágazatokban már a munkaerőhiány jelei mutatkoznak. Ennek enyhítésére szükséges az átképzési programok fokozott támogatása, az oktatás, a képzés és a munkaerőpiac kapcsolatának erősítése, valamint az inaktívak bevonása a munkaerőpiacra, a foglalkoztathatóságuk javításával, valamint a család és a munkavégzés összehangolását segítő szolgáltatások elérhetővé tétele révén. A fejlesztési pólusok munkaerőhiányát, illetve a városkörnyék munkanélküliségét enyhítheti az ingázási lehetőségek javítása. Emellett szükség van a munkahelyteremtés ösztönzésére is.

– Az elmaradott térségekben, illetve a Balaton és Tisza térségben és egyéb, a természeti és kulturális örökségben gazdag településeken a helyi adottságokra és hagyományokra építkező, értékeket teremtő és bemutató képzéssel integrált foglalkoztatási programok javíthatják a térség népesség- és munkaerő-megtartó képességét, a fenntarthatóság érvényesüléséhez is hozzájárulva.

6. Oktatáspolitika

Az oktatás szerepe meghatározó a térségi fejlődésben. Az oktatás, képzés szerkezetének helyi-térségi gazdasági igényekhez történő igazítása, a népesség képzettségi szintjének emelése növeli az egyes térségek versenyképességét, javítja a foglalkoztatottságot. Az oktatás, mint alapvető társadalmi szolgáltatás egyenlő esélyű hozzáférhetőségének javítása, döntő szerepű az életszínvonal térségi különbségeinek mérséklésében. Az ország térszerkezetének modernizálásában, a térségi fejlesztésben, továbbá a K+F-háttér illetve az innovációk terjedése szempontjából kiemelt szerepe van a felsőoktatási kutatóhelyeknek. Az oktatáspolitikai célok megvalósítása során a többi „humán” ágazattal való szoros együttműködés nagyon fontos a térségi fejlődés érdekében.

– Az alapfokú oktatás ellátási problémái a településrendszerrel vannak összefüggésben. Az aprófalvas térségekben a csökkenő gyereklétszám miatt egyre nehezebb az óvodák, általános iskolák fenntartása. Ugyanakkor különösen a magas arányú cigány népességgel rendelkező vidékies térségekben az oktatási rendszer fejlesztése előtt kihívások állnak: egyrészről a növekvő mennyiségi igény, másrészről a cigány gyermekek társadalmi integrációjával összefüggő szocializációs feladatok. Ezekben a térségekben a szolgáltatások hozzáférhetőségét a falugondnoki hálózat fejlesztésével, a kistérségi együttműködés erősítésével, iskolabuszok és innovatív megoldások támogatásával kell javítani (pl. utazó pedagógusi hálózat). A térségek önmagukra találásának, fejlődési lehetőségeik felismerésének a legjobb eszköze a helyi identitást és hagyományokat is erősítő oktatás. Ezért fontos, hogy az alapfokú képzésben nagyobb helyet kapjanak a helyi-regionális identitástudatot erősítő helyi-térségi ismeretek.

– A középiskolai ellátás kapacitásainak, infrastrukturális (különösen az infokommunikációs infrastruktúra) feltételeinek, a továbbtanulásra való felkészítés hatékonyságának javítása elsősorban a külső és belső perifériákra, elmaradott térségekben fontos. Itt ugyanis a középiskolai kapacitások hiányosak, a továbbtanulási mutatók a legrosszabbak. Az elsősorban kistérségi szinten jelentkező térségi esélykülönbségek mérsékléséhez hozzátartozik a kollégiumi ellátás feltételrendszerének javítása is.

– A szakképzés területén a szakképzési programok gazdasági igényekhez való igazítása, a vállalkozásokkal közösen megvalósítandó képzési programok kifejlesztése a legfontosabb feladat. A leszakadó térségek gondjait nagymértékben oldhatja népességük képzettségének a helyi igényekhez illeszkedő átalakítása, színvonalának emelése. A gazdaságilag fejlett térségekben jelentős szakemberhiány van, amely gátja a további fejlesztéseknek. Az iskolarendszerű szakképzés mellett nagyobb hangsúlyt kell helyezni az élethosszig tartó tanulás elvének érvényesítése érdekében a felnőttképzési programok kialakítására, illetve az e-learning feltételeinek megteremtésére és az ehhez szükséges intézményrendszer fejlesztésére.

– A Budapest-vidék különbség elsősorban az oktatás legfelső szintjén jelentkezik. Ezért fontos a regionális tudásközpontok megerősítése, infrastrukturális fejlesztése, az igényekhez igazodó képzési kínálat kialakítása, a vállalkozásokkal és a K+F szektorral való együttműködés fejlesztése. Szükséges a szervezetileg megvalósult felsőoktatási integráció tartalommal való megtöltése, több egyetem közös regionális képzéseinek kialakítása.

7. Kulturális politika

A kulturális politika magában foglalja a közkulturális infrastruktúrát és tudástőkét (közművelődési, közkönyvtári, nyilvános muzeális gyűjteményi, közlevéltári), a művészeti és az audiovizuális, szakmai területek tevékenységét, szervezeteit, alkotásait, valamint az ingatlan (régészeti és műemléki) kulturális örökség védelmével és fejlesztésével kapcsolatos közfeladatok ellátását.

A kulturális örökség egyfajta kulturális „hozzáadott értékként” közvetlenül vagy közvetetten humán vagy gazdasági erőforrásnak számít. Területfejlesztési szempontból egyaránt fontos a védelme, annak érdekében, hogy hosszú távon is erőforrás maradjon. Fontos továbbá a fenntartható fejlesztése, azaz, hogy a fejlesztések épülhetnek a benne rejlő erőforrások kiaknázására és örökségi értékeinek kiteljesítésére, illetve további örökségi értékek generálására. A kulturális örökség fenntartása, bemutatása hozzájárul a regionális identitástudat erősítéséhez.

A belső erőforrások dinamizálása érdekében regionális szinten szükséges a kulturális örökség feltárása, olyan komplex fejlesztési programok megalapozásaként, amelyek integráltan kezelik az egyedi örökségvédelmi értékeket és feltárják a kapcsolódó térségi turisztikai és egyéb hasznosítási lehetőségeket, és ezekre összetett fejlesztési kínálattal reagálnak.

– A hazai világörökségi területek jobb menedzsmentjének támogatása, és a különleges, egyedi adottságokra alapozott helyi kezdeményezések támogatása a turisztikai potenciál növelése és az értékvédelem érdekében.

– A műemlékekben és egyéb jelentős kulturális örökségi értékekben gazdag regionális központokban és középvárosokban, és az ilyen értékekkel sűrűn rendelkező térségekben a kultúra tárgyi emlékeinek és a szellemi örökség megóvásának, valamint a tágabb térségekre való kisugárzása érdekében az építészeti és kulturális értékek fennmaradásának biztosítása, a muzeális gyűjtemények fejlesztése, a kultúraközvetítő és -teremtő szerep és a turisztikai potenciál erősítése.

– A vidékies térségekben a hagyományos termelési módokat fenntartó, egyedi gyártású, vagy kis szériában készülő minőségi kézműves termékeket előállítók támogatása, a hagyományos kismesterségek, népi mesterségek, népművészet és népi iparművészet, a tájfenntartó gazdálkodási módok, a táj specifikus élelmiszertermékek és hungarikumok fejlesztése, a hozzájuk kapcsolódó szaktudás, gazdálkodási kultúra és a táji, népi, nemzetiségi értékek fenntartása, és az alternatív jövedelemforrások biztosítása érdekében.

– Elsősorban az elmaradott és a táji értékekben gazdag térségekben a történelmi és kulturális értékek korszerű bemutatására alkalmas közösségi terek kialakítása, a hagyományteremtés és hagyomány felélesztés támogatása, valamint a kastélyok és várak állagának megóvása és környezetük fejlesztése a turizmus érdekében.

– A belső erőforrások dinamizálása érdekében regionális szinten szükséges a kulturális örökség feltárása, olyan komplex fejlesztési programok megalapozásaként, amelyek integráltan kezelik az egyedi örökségi értékeket és feltárják a kapcsolódó térségi turisztikai és egyéb hasznosítási lehetőségeket, ezekre összetett fejlesztési kínálattal reagálnak.

A művelődés, a műveltség fejlesztése csökkenti az életminőség területi egyenlőtlenségeit. Intézményrendszerének fejlesztése a turisztikai ágazat fejlesztésére és a kreativitás fejlődésére is hatással van, elősegíti a területi versenyképesség javulását. Hozzájárulhat továbbá a regionális identitás erősítéséhez, a regionalizmus erősítéséhez, valamint a nemzeti és nemzetiségi kulturális örökség megőrzésével a fenntartható fejlődés biztosításához.

– A kistelepüléseken, különösen az elmaradott kistérségekben a könyvtárak, művelődési intézmények, múzeumok, teleházak infrastruktúrájának, programjaiknak koordinált fejlesztése szükséges a helyi közösségfejlesztés, a népességmegtartás érdekében. Az öregedő népességű térségekben különösen nagy kihívást jelent az időskorúak aktivitásának megőrzése. A művelődési intézmények kisebb településeken is kiépült hálózata lehetőséget kínál az iskolarendszeren kívüli ismeretszerzésre. Ez a kulturális, az oktatás-, és a foglalkoztatáspolitika közti koordinációt is indokolja, továbbá közösségszervező potenciálja pedig segítheti a helyi közösség kohézióját és a település megújuló képességét, javítva versenyképességet.

– A fejlesztési pólusokban és regionális alközpontokban, megyei jogú városokban az intézményrendszer további elemei közül a megyei könyvtárak, színházak, művészmozik hálózatát szükséges kiemelten kezelni. A művelődés intézményrendszerének sajtossága, hogy részben piaci alapon, illetve nagyvárósokhoz kötődően működik. Különösen az intézményrendszer magasabb szintjein (mozi, színház) meghatározó Budapest-vidék különbségnek a mérséklését kell szorgalmazni.

– A magas arányban cigányok lakta térségekben a fiatalok kreatív nevelése, az alkotásvágy újraélesztése az oktatáspolitikával közösen, de az iskolarendszeren kívül is fontos, mely e térségek újraéledését segítheti.

8. Szociálpolitika

A szociálpolitika jellegéből adódóan szorosan összefügg a területpolitikával, hiszen célkitűzése a társadalomban meglévő egyenlőtlenségek mérséklése és az esélyegyenlőség megteremtése. Népességmegtartásra gyakorolt hatásán keresztül kedvezően hat a versenyképesség, a környezet, a kulturális és épített örökség fenntarthatóságára.

A szociálpolitika sajátossága, hogy az ellátórendszer az önkormányzatokhoz kötődik, így irányításában, finanszírozásában elaprózott. A fejlesztések hatékony végrehajtása és elérhetőségének javítása érdekében alapvető erősíteni az intézményrendszer működésének, fejlesztésének, a többi humán ágazattal való szoros együttműködésének koordinációját, valamint a szociális szolgáltatások on-line alapú fejlesztését, használatának elterjesztését.

Törekedni kell az intézményfejlesztés, térségi szociális programok, források regionális szintű kezelésére.

– A fejlesztési pólusokban és nagyobb városokban elsősorban a szuburbanizációs és dezurbanizációs folyamatok felerősödésével együtt járó slumosodás (fizikai és társadalmi erodálódás) és a lakóhelyi szegregáció problémáira kell választ adni. A leromló belső városrészekben a szociális problémák (munkanélküliség, inaktivitás, bűnözés) nagyobb igényt jeleznek a szociálpolitikai megoldásokra. Jelentős problémát jelent ugyanakkor a városokból kiszoruló alacsony státuszú népesség szegregációja, mely vidékies slumok kialakulásához vezet, ahol a társadalmi problémák koncentráltan jelentkeznek és egyre sürgetőbb beavatkozást igényelnek. A városon belüli népesség, illetve a városból kiszorulók szegregációja gyakran összefüggésben van az etnikai hovatartozással, így a nagyvárosokon belül, illetve a városokon túl, falvakban gettók alakulnak ki, melyek problémáinak kezelése komplex programokkal oldható csak meg.

– Jelentős problémát jelent az aprófalvas térségek, külső és belső perifériák, elmaradott térségek elöregedése, elnéptelenedése, fogyatékos emberek magára maradása, illetve egyes térségekben a fiatalok magas arányával a szegény rétegek újratermelődése. Ez utóbbi különösen jelentős veszély a magas arányú cigány népességgel rendelkező térségekben. A szociális intézményi hálózat kiépítése és javítása elengedhetetlen, azonban a probléma kezelése önmagában a szociális intézményekkel nem oldható meg, ehhez más szakpolitikákkal együtt, közösen kell megoldást találni. Fontos továbbá a falugondnoki és tanyagondnoki hálózat fenntartása és továbbfejlesztése, az aprófalvas, illetve tanyás térségek szociális alapellátásának fejlesztése az esélyegyenlőség erősítése érdekében.

– A szociálpolitikai intézkedéseknek elsősorban a hátrányos helyzetű térségekre kell koncentrálnia. Ezekben a térségekben (elsősorban Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Dunántúl és belső perifériák) az országos szinthez képest magasabb arányban jelentkeznek a szociális ellátások iránti szükségletek. A térségi problémák kezelése szintén fontos a területek népességmegtartó képességének növelése érdekében, hiszen összefüggő területek elöregedése és az elvándorlás komolyan veszélyezteti mind az életminőség különbségeinek mérséklését, mind a terület versenyképességét. Egyes területek, illetve települések öregedése növeli a szociális ellátórendszer iránti igényt, így az öregedő népességű területeken önmagában is növelni kell az időseket érintő szociális ellátás színvonalát, hogy a szociális ellátáshoz való hozzáférésben az esélyegyenlőség elve érvényesülhessen. Az ország egészére jellemző kedvezőtlen demográfiai folyamatok (elöregedés) mellett az ország elmaradott perifériáin a gyermekek és fiatalok (elsősorban romák) átlagot meghaladó aránya igényli a gyermek- és ifjúsági, családvédelmi szolgálatok fejlesztését, ilyen célú programok végrehajtását.

9. Egészségpolitika

Az egészségi állapot, mint a humán erőforrás meghatározó eleme, elsősorban a területi versenyképesség növeléséhez járulhat hozzá, és pozitívan hat az elmaradott térségek felzárkózási esélyeire. A területi elvek érvényesülése az egészségpolitikában a területi felzárkózást is segíti, ugyanakkor ez a hatás kölcsönös, hiszen a kimagasló társadalmi-területi különbségek önmagukban is egészségrontó hatásúak. Az egészségi állapot területi alakulása összhangban van a területi fejlettségi szinttel, így az urbanizáltabb területeken az egészségi állapot kedvezőbb képet mutat, ugyanakkor a nagyvárosokban egyre nagyobb veszélyt jelentenek az urbanizációból adódó környezeti ártalmak, mindenekelőtt az egyre növekvő levegő- és zajszennyezés.

A legalacsonyabb státuszú, alacsony jövedelemszintű területek népessége egészségi állapotukat tekintve is kedvezőtlenebb helyzetben van. Az egészségi állapot összefüggésben van a népesség korösszetételével is, ezért az öregedő térségekben az egészségügyi ellátórendszer iránti igény is fokozottan jelentkezik.

Az egészségpolitikában különösen fontos, hogy a problémák az emberekhez legközelebbi szinten, hatékonyan kerüljenek megoldásra. A szolgáltatások szervezését a településhálózat mentén, a kistérségi különbségek mérséklésére irányuló fejlesztéseket regionális szinten célszerű koordinálni. Alapvetően egyes koordinációs feladatoknak kell országos hatáskörben maradnia, mint az egységes informatikai rendszer felügyelete, illetve a népegészségügyi programok kidolgozása és koordinációja, valamint az országos intézetek fejlesztése.

– Az egészségi állapot javításában a legfontosabb a megelőzés erősítése. Ennek érdekében alapvető fontosságú egyrészt az egészséges, mozgásgazdag életmód feltételrendszerének, szükséges infrastruktúrájának, másrészt a jól működő, korszerű egészségügyi alapellátásnak az elérhetősége. Ezért fontos a háziorvosokkal, valamint nem-orvos szakemberekkel való ellátottság javítása a külső és belső perifériákon, elmaradott térségekben, különösen a magas arányú cigány népességgel rendelkező és tanyás térségekben. Az egészséges életmódra nevelés kulcsfontosságú, melyhez szükséges a több ágazatot (oktatás, művelődés, szociális ágazat stb.) átfogó helyi együttműködések ösztönzése. Kis- és mikrotérségi szinten szükséges olyan többcélú kistérségi közösségi központok kialakítása, amelyek a helyi szükségletekhez igazodva alap- és szükség esetén felvilágosító, tanácsadó és egészségfejlesztő szolgáltatásokkal segíthetik a megelőzést. Lehetőséget nyújtanak továbbá a helyi problémák komplex megoldásában, a humán szakterületek közötti szorosabb együttműködésben a megelőzés (pl. családvédelem, oktatás), a rehabilitáció, a szociális alapellátás továbbfejlesztése (pl. fogyatékos emberek önálló életvitelének segítése) területén.

– A szakorvosi ellátás színvonalának növelése mellett javítani kell annak kisebb településekről történő elérhetőségét is, melyet segíthet szakorvosi szűrőbuszok üzemeltetése, különösen az öregedő térségekben, ellátatlan aprófalvakban, tanyás térségekben, magas arányú cigány népességgel rendelkező területeken.

– A területi esélyegyenlőség szempontjából kiemelkedően fontos a sürgősségi ellátás elérhetőségének kiegyensúlyozott térszerkezetben történő fejlesztése, a mentőhálózat sűrűségének javítása a rossz elérhetőségű területeken.

– Regionális szinten elérendő cél a progresszivitási szintekhez igazodó, korszerű egészségügyi struktúra kialakítására és befogadására alkalmas feltételrendszer megteremtése, amely a lakossági ellátás szükségletei teljes skálájának biztosítására lehetőséget ad. A fejlesztési pólusok esetében az egészségügyi ellátórendszer és az egészségipar komplex, egymásra épülő fejlesztésének összehangolt tervezése szükséges.

– Szükséges régiónként olyan centrumok kialakítása, amelyek igen magas technológiai színvonalú szolgáltatásokat, korszerű diagnosztikai eljárásokat és ellátási formákat tehetnek elérhetővé minden régióban. Ezeket a magas színvonalú regionális központokat a területi szükségletekhez igazodó területi általános és szakkórházak egészíthetik ki.

10. Környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás

A rendelkezésre álló környezeti és természeti javak eltérő minősége és mennyisége, a természeti értékek területi védettsége meghatározza, hogy egy-egy térség milyen előnyökkel és hátrányokkal kapcsolódhat be a piaci folyamatokba. A turisztikai potenciál és a területi versenyképesség, elsősorban a vidékies térségekben, hangsúlyozottan függ a helyi adottságoktól. Az életminőséget jelentős mértékben befolyásolja a lakókörnyezet és a természeti környezet állapota. A környezetbarát infrastruktúra fejlesztése elősegíti az épített környezet komfortosabbá tételét, a természeti környezet védelmét, ezáltal hozzájárul a lakosság egészségi állapotának, életminőségének javulásához, a társadalmi-területi különbségek mérsékléséhez. A nemzetközi integráció során nagy szerepe van a határmenti térségek közötti környezeti, természetvédelmi és vízügyi együttműködéseknek, amelyek hozzájárulnak a Kárpát-medence integrált fejlődéséhez, a környezeti katasztrófák megelőzéséhez, a közös civil kezdeményezéseken keresztül a kultúrák együttműködéséhez.

A fenntartható térségfejlődés ösztönzése érdekében a természetvédelem terén fokozottan szükséges a biológiai fajvédelem és biodiverzitás szempontja mellett a táji, tájökológiai szemlélet erősítése, a természeti elemek térbeli rendszerét megjelenítő tájak, mint területspecifikus értékek védelme, a tájvédelmi körzetek körének bővítése. A Nemzeti Parkok működtetése és fejlesztése során az érintett régió(k) intézményeivel szoros partnerség megvalósítása szükséges.

A regionális és ágazati tervekben, programokban különös hangsúlyt kell fektetni a sajátos adottságú térségtípusok speciális fejlesztésére. A tervek és programok stratégiai környezeti vizsgálatánál hangsúlyosan kell figyelembe venni a térségek egyedi sajátosságából következő eltérő társadalmi, gazdasági és környezeti adottságait, eltartóképességüket és a hatásokkal szembeni eltérő érzékenységüket.

– A policentrikus városhálózat érdekében a fejlesztési pólusok és regionális alközpontok környezeti infrastruktúrájának fejlesztése, a környezet védelmét szolgáló közművekre való lakossági rácsatlakozások ösztönzése, a tömegközlekedés fejlesztése, a városrehabilitáció és a városi környezetminőség javítása, a környezetbarát energiatermelő rendszerek elterjesztése. A fejlesztési pólusokat összekötő tengelyek mentén a levegőtisztaság-védelmi, zajvédelmi, természetvédelmi szempontok kiemelt figyelembevétele az úthálózat-fejlesztés és közlekedésfejlesztés során.

– A nagyobb városok körül szerveződő agglomerációkban és agglomerálódó térségekben az ökológiailag fontos, településeket és településrészeket elválasztó zöldfelületi rendszer és e rendszer elemeinek helyet adó zöldterületek védelme és fejlesztése, a terjeszkedő jellegű területfoglalás korlátozása, a közlekedési rendszerek összehangolása, a közlekedés káros hatásainak csökkentése, a környezeti infrastruktúrák fejlesztése, a helyi védettségű területek zavartalanságának biztosítása és a beruházásoknál a környezeti szempontok kiemelt figyelembevétele, a zöldmezős beruházások korlátozása.

– A vidékies térségekben a fenntartható tájhasználat kialakítása érdekében a természetvédelemmel összhangban lévő mező- és erdőgazdasági termelés feltételeinek megteremtése, a tájesztétikai és tájökológiai szempontok érvényesítése, az őshonos fajok telepítésének és tartásának ösztönzése, az erdőterületek természetességének javítása, a helyi értékeket hasznosító és táji adottságokhoz igazodó hagyományos és környezetbarát gazdálkodási módok felélesztése és elterjesztése.

– A tanyás térségekben a gazdasági, társadalmi, környezeti állapot felmérése, a megújuló erőforrásokra alapozott egyedi megoldású, alapvető infrastruktúrák költséghatékony és környezeti szempontból előnyös és indokolt kiépítése. A táji adottságokhoz igazodó környezetbarát gazdálkodási módok elterjesztése és ezek technikai és technológiai feltételeinek biztosítása.

– Az elmaradott, zömmel aprófalvas térségekben a lakosság helyben maradását biztosító, a helyi adottságokra alapozott környezetbarát termelési struktúrák kialakítása, az egyedi megoldású környezetkímélő infrastruktúrák és szennyvízkezelő rendszerek kiépítése, a környezeti állapot további romlásának megelőzése, lehetőség szerinti fejlesztése. A gazdag építészeti, kulturális és természeti örökség megóvása és a turisztikai piacon történő megfelelő hasznosítása.

– Az ipari szerkezetváltás által érintett településeken a barnamezős területek hasznosításának (kármentesítés, rehabilitáció) előtérbe helyezése a zöldmezős beruházásokkal szemben, azok településszerkezeti problémáinak orvoslása érdekében a környezet állapotában bekövetkező további romlás megakadályozása, anyag-, terület- és energiatakarékos, minőségorientált beruházások előnyben részesítése.

– A táji értékekben gazdag területeken és a védett természeti területeken a természeti és táji sajátosságokra alapozott környezetbarát és minőségi turizmus fejlesztése, a fogadó, látogató központok, bemutatóhelyek, tanösvények, oktatóközpontok és erdei iskolák fejlesztése, Natúrparkok kialakítása. A Natura 2000 területeken a gazdaság és az infrastruktúra természetvédelmi szempontú átalakítása, a területhasználat során az ökológiai magterületek és folyosók kiemelt védelme, a környezetbarát termelési rendszerek kialakítása.

– A határmenti térségekben a határon átnyúló természet- és környezetvédelmi, ökológiai gazdálkodási rendszerek kiépítése a két és többoldalú nemzetközi tervezési és fejlesztési együttműködési lehetőségek jobb kihasználása.

– A szélsőséges vízgazdálkodási viszonyok (ár- és belvizek, valamint aszályok) káros hatásait fenntartható módon, térségek vagy vízgyűjtők szintjén integráltan kell kezelni: az eddigi árvízi-belvízi és aszály elleni védekezést talaj- és belvízgazdálkodással kell felváltani (különösen a felszíni vizektől távol fekvő területeken); ehhez kapcsolódóan a folyóvölgyekben (a kisebb vízfolyások mentén is) az árvízi kockázatot is csökkentő vízvisszatartási lehetőségeket kell kialakítani.

– A természeti katasztrófáktól (árvíz, belvíz, aszály) fenyegetett nagytérségekben (Tisza-térség, Duna-völgy, Duna-Tisza köze) és a környezeti szempontból veszélyeztetett határmenti térségekben (Szigetköz, Ormánság) integrált ágazatközi fejlesztési és rehabilitációs programok kidolgozása és végrehajtása, a komplex táj- és környezet-rehabilitáció, a víz- és tájgazdálkodás, illetve az ár- és belvízvédelem érdekében. A kiemelten érzékeny karsztos térségekben a víz- és vízbázis-védelem szempontjainak megfelelő szennyvízkezelő és hulladékgazdálkodási rendszerek kiépítése és a területhasználatból fakadó környezeti kockázatok minimalizálása. A szervezett hulladékgyűjtésbe kapcsolt lakások arányának növelése Észak- és Dél-Alföldön, a Duna-Tisza közén és a belső perifériás kistérségekben, a korszerű hulladékgazdálkodási rendszerek és a kapcsolódó infrastrukturális ellátó rendszerek kiépítése.

– A hulladék és szennyvízkezelési rendszerekhez kapcsolódó, új, innovatív környezetvédelmi technológiák elterjesztése a fejlesztési pólusokban, nagyvárosokban és regionális alközpontokban. A szennyvíztisztító és elvezető kapacitások fejlesztése Észak- és Dél-Alföldön, Észak-Magyarországon, a Duna-Tisza közén és a belső perifériás kistérségekben. Az ivóvízminőség-javító programok végrehajtása elsősorban az Alföld és a Dél-Dunántúl érintett településein.

– A Balaton térségében a tájrehabilitáció, a tájsebek kezelése, a rekultivációk elvégzése, a nem környezetkímélő mezőgazdasági tevékenységek korlátozása, a természetvédelemre, a táji adottságokra épülő gazdálkodási módok kialakítása, a Balaton-part terhelésének korlátozása, az ökológiai egyensúly megőrzése, a nádasok védelme, az erózió csökkentése, a Balaton-felvidék aktív tájképvédelme, a környezeti szempontoknak megfelelő közlekedési hálózat fejlesztése a part menti zsúfoltság csökkentése érdekében.

– A Duna völgyben a vízi környezet fenntartása, védelme és javítása, a fenntartható vízgazdálkodást és az integrált közösségi vízpolitikát figyelembe véve. A Duna fő- és mellékágai közötti élő kapcsolat biztosítása, ökológiai rehabilitációja (ártéri és holtág rekonstrukciók és védett természeti területek rehabilitációja). A vízszennyezés és a vízkárok megelőzése és felszámolása, a vízminőség és az ivóvízbázisok védelme, a környezetvédelmi infrastruktúrák (a szennyvíztisztítás és a hulladékgazdálkodás rendszereinek) kiépítésével, az illegális hulladéklerakók felszámolásával. A Dunakanyarban a tájkép, az egész Duna-völgyben a partok és a magaspartok védelme.

11. Informatika – hírközlési politika

Napjainkban, amikor a tudás, az információ jelentősen felértékelődött, az információs társadalom tényezőinek (infrastruktúra, tartalom, készség) minőségi és mennyiségi alakulása alapvetően befolyásolja az ország, a régiók, a települések fejlettségét, gazdaságuk működésének hatékonyságát. A szakpolitika az egész társadalom fejlesztése szempontjából céloz meg egyes társadalmi csoportokat, intézményeket, személyeket. Ebből következően a szakpolitika részéről az ország egész területére általános igény az infokommunikációs infrastruktúra, és az ahhoz kapcsolódó tudás és készségek fejlesztése. A fejlesztési stratégiában azonban érvényesülnie kell az ezekben a tényezőkben meglévő területi fejlettségi különbségek figyelembevételének. Az IKT fejlettséget tekintve a keleti országrész gyengébb pozíciója – a tapasztalható fejlődés ellenére – továbbra is megmaradt.

– A fejlett hálózati és infokommunikációs infrastruktúra, a tartalom és szolgáltatások magas színvonala egyes térségekben illetve településtípusokban piaci alapokon sokkal később, vagy egyáltalán nem alakulna ki. Cél tehát, hogy az ágazati fejlesztéseknél a támogatási kritériumrendszer kedvezzen az ilyen típusú térségeknek és településeknek. A területi felzárkózást elősegítve a külső és belső perifériákban, elmaradott térségekben, és egyes speciális adottságú térségtípusok esetében, és a kisebb népességszámú településeknél (0–15 000 fő) kiemelt prioritású területeként kell kezelni: az IKT-hoz kapcsolódó infrastruktúrákat (biztonságos, szélessávú hozzáférés), továbbá az infokommunikációs technológiák használatához szükséges készségeket (digitális írástudás).

– A gazdasági versenyképesség fontos tényezője – az információs társadalom szempontjából – a hatékonyan fejlesztett és alkalmazott digitális tartalom és információ, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele. A regionális tudásbázisok erősítéséhez járulhat hozzá, a tartalom és szolgáltatás fejlesztések során a fejlesztési pólusok (melyek egyben tudásközpontok is) figyelembevétele, illetve priorizálása, így azok hatékonyabban dinamizálhatják, szolgálhatják ki elektronikusan környezetüket.

– A területirányításhoz kapcsolódó informatikai rendszerekben be kell vezetni a térinformatikai alkalmazásokat. Ez szolgálja a polgárbarát, hatékonyabb e-közigazgatást, valamint segítheti a különböző ágazati igazgatási adatok, környezeti, társadalmi, gazdasági statisztikai adatok egységes, területi alapú integrációját.

12. Közlekedéspolitika

A közlekedéspolitika a területi célkitűzések érvényesítésének egyik legfontosabb eszköze, éppen ezért alakítása során a területfejlesztési politikai és az erre épülő területrendezési tervek és előírások messzemenő figyelembevétele szükséges. A közlekedéspolitika feladata, hogy elősegítse a fenntartható fejlődést, javítsa az életkörülményeket, valamint a térségi megközelíthetőséget a társadalmi mobilitás és a versenyképesség fokozása érdekében.

A területi felzárkózás elősegítése, a területi versenyképesség, valamint az életminőség egyenlőtlenségeinek mérséklése érdekében a különböző térségi szinteken eltérő fejlesztéseket kell alkalmazni, azonban minden szintnek prioritása az elérhetőség javítása.

– A nagytérségi elérhetőség javítása érdekében különösen fontos a Dél-dunántúli és az Észak-alföldi régió bekapcsolása az ország gyorsforgalmi úthálózatába, egyúttal a transzverzális irányú úthálózat fejlesztése a dunántúli és alföldi régiók, illetve az ország északi és déli részei között.

– Nagytérségi szinten prioritást élvez a régiók belső elérhetőségének javítása, valamint a meglévő közúthálózat szakszerű karbantartása.

– Megyei, kistérségi szinten legfontosabb a megyeszékhelyek, illetve kistérség központok elérhetőségének javítása, elkerülő, tehermentesítő utakkal.

– Települési szinten időszerű, hogy a zsáktelepülések (ahol indokolt) még hiányzó – hálózati kapcsolatait megteremtő – összekötő útjai megépüljenek.

– Célszerű felülvizsgálni az országban meglévő több tízezer kilométernyi földút-hálózat szerepét, melyek kedvező átjárhatóságot és megközelíthetőséget biztosíthatnának a vidék települései között.

– A regionális szinten megvalósuló kerékpárúthálózat-fejlesztést célszerű komplex, integrált fejlesztés részeként (turizmus, marketing) megvalósítani.

– A helyi és helyközi tömegközlekedés javítása, fejlesztése a környezetbarát közlekedési módok előtérbe helyezésével, ahol lehetséges, a tömegközlekedési igények vasúti közlekedés felé orientálása elsőbbséget élvez.

– A főváros és az agglomerációs gyűrű között megvalósítandó fejlesztés: a tömegközlekedési módok átjárhatóságának biztosítása.

– A vasúti fő- és mellékvonal-hálózat, valamint a regionális mellékvonalak jelentős részének a kiszolgáló létesítményekkel együttes fenntartása és korszerűsítése.

– A kombinált közlekedési módok speciális feltételeinek megteremtésével (terminálok építése, vasúti járművek beszerzése, az ún. bi- és trimodális logisztikai központok hálózatának kialakítása) a vasúti áruszállítás kedvezőtlen helyzetének javítása.

– A vízi közlekedés előnyeinek kihasználásához szükséges az elavult járműpark korszerűsítése, a hazai kikötőhálózat EU-normáknak megfelelő kialakítása. Nagyobb folyóinkon és tavainkon a sport és rekreációs feltételek megteremtésével kell a turizmus céljait szolgálni.

– További regionális repülőterek kialakítása valósuljon meg, melyekkel megteremtődhetne az ország főbb gazdasági-társadalmi központjainak kedvező elérésének lehetősége bel- és külföldről egyaránt.

13. Energiapolitika

Az állam elvi irányítási, orientálási és szabályozási feladatokat tölt be a privatizált energiagazdálkodók körében, a társadalom energiaellátása érdekében viszont kifejezetten szabályozó szerepet lát el az egész ország területén. Az energiaágazat így a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű térségek kompenzálásával, az esélyegyenlőség javításával közvetlenül részt vesz a térszerkezet alakításában.

– Az ország környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségvállalásainak értelmében a 2008–2012-es időszakra hazánk (az 1985–1987-es bázisévhez viszonyítva) 6%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok, 50,5%-kal az SO2 emissziót, 17%-kal az NOx (az 1990-es bázisévhez viszonyítva) kibocsátást. 2010-re hazánk az összes energiafelhasználáson belül a megújuló energiafelhasználás részarányát 5,5–6%-ra tervezi növelni. EU-direktíva (2001/77/EK) alapján a villamosenergia-felhasználáson belüli a megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia részarányát a 2003. évi 0,77%-ról 3,6%-ra kell növelni.

– EU-követelményként valamennyi régióban el kell végezni a megújuló energiaforrások mennyiségi és szerkezeti felmérését, és megtervezni az alkalmazás menetrendjét, melynek kapcsolódása a környezetvédelmi és agrárfejlesztési elképzelésekhez – a szociálpolitikai, foglalkoztatáspolitikai és vidékfejlesztési szempontok figyelembevételével – mindenképpen indokolt.

– A régiók részesítsék előnyben azokat a megújuló energiaforrásokra (pl. termálvizek) épülő fejlesztéseket, melyek egyéb környezeti állapot javulást is eredményeznek.

– Az energetikai célú növénytermesztés elterjesztésének felgyorsítása, a mezőgazdasági melléktermékek energetikai célú felhasználási módszerének kidolgozására, és az erdőtelepítésekkel növekvő erdei biomasszában lévő lehetőségek további kiaknázására helyezendő a hangsúly, a háttér infrastruktúrákkal egyetemben.

– Fokozni célszerű az ország biomassza-előállítását, melyre az alábbi térségek alkalmasak leginkább:

– a szántóföldi növénytermesztés alól kivont területek,