Időállapot: közlönyállapot (2007.XII.23.)

2007. évi CLXIX. törvény - a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről 13/14. oldal

Többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 55 000 forint/fő

Intézményi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 48 000 forint/fő

A Szoctv. 120–122. §-a alapján kötött szerződés, vagy külön megállapodás útján ellátott feladat esetén

FAJLAGOS ÖSSZEG: 35 000 forint/fő

A támogatást az a többcélú kistérségi társulás igényelheti, amely a Szoctv. alapján és a külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályok szerint gondoskodik a házi segítségnyújtás feladatának ellátásáról.

A támogatás a többcélú kistérségi társulást az ellátottak száma alapján illeti meg.

Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a feladat ellátásáról az általa fenntartott intézmény vagy intézményi társulások útján gondoskodik, úgy az ellátott önkormányzatok, illetve az intézményi társulásban részt vevő önkormányzatok e feladatra működési engedéllyel nem rendelkezhetnek, önállóan nem foglalkoztathatnak gondozót.

d) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 26 000 forint/fő

Intézményi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 22 000 forint/fő

A Szoctv. 120–122. §-a alapján kötött szerződés, vagy külön megállapodás útján ellátott feladat esetén

FAJLAGOS ÖSSZEG: 11 000 forint/fő

A támogatást az a többcélú kistérségi társulás igényelheti, amely a Szoctv. alapján és a külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályok szerint gondoskodik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás feladatának ellátásáról.

A támogatás a többcélú kistérségi társulást az ellátottak jelzőkészülékeinek száma szerint illeti meg.

Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a feladat ellátásáról az általa fenntartott intézmény vagy intézményi társulások útján gondoskodik, úgy az ellátott önkormányzatok, illetve az intézményi társulásban részt vevő önkormányzatok e feladatra működési engedéllyel nem rendelkezhetnek, önállóan nem foglalkoztathatnak gondozót.

e) Közösségi ellátások

Többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 300 000 forint/szolgálat

Intézményi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 000 000 forint/szolgálat

A Szoctv. 120–122. §-a alapján kötött szerződés, vagy külön megállapodás útján ellátott feladat esetén

FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 000 000 forint/szolgálat

A támogatást az a többcélú kistérségi társulás igényelheti, amely a Szoctv. alapján és a külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályok szerint gondoskodik a közösségi ellátások biztosításáról. Egy település vonatkozásában csak egy ellátás-szervezési formában megszervezett közösségi ellátó szolgálat(ok)hoz igényelhető támogatás.

A támogatás a többcélú kistérségi társulást a Kiegészítő szabályok 3.1. pontjának megfelelő feladatellátás esetén a szolgálat(ok) száma alapján illeti meg.

Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a feladat ellátásáról az általa fenntartott intézmény vagy intézményi társulások útján gondoskodik, úgy az ellátott önkormányzatok, illetve az intézményi társulásban részt vevő önkormányzatok e feladatra működési engedéllyel nem rendelkezhetnek.

f) Támogató szolgálat

Többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 3 500 000 forint/szolgálat

Intézményi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 3 000 000 forint/szolgálat

A Szoctv. 120–122. §-a alapján kötött szerződés, vagy külön megállapodás útján ellátott feladat esetén

FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 500 000 forint/szolgálat

A támogatást az a többcélú kistérségi társulás igényelheti, amely a Szoctv. alapján és a külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályok szerint gondoskodik a támogató szolgálat feladatának ellátásáról. Egy település vonatkozásában csak egy ellátásszervezési formában megszervezett támogató szolgálat(ok)hoz igényelhető támogatás.

A támogatás a többcélú kistérségi társulást a Kiegészítő szabályok 3.1. pontjának megfelelő feladatellátás esetén a szolgálat(ok) száma alapján illeti meg.

Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a feladat ellátásáról az általa fenntartott intézmény vagy intézményi társulások útján gondoskodik, úgy az ellátott önkormányzatok, illetve az intézményi társulásban részt vevő önkormányzatok e feladatra működési engedéllyel nem rendelkezhetnek.

g) Nappali ellátás

Többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 90 000 forint/fő

Intézményi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 64 000 forint/fő

A Szoctv. 120–122. §-a alapján kötött szerződés, vagy külön megállapodás útján ellátott feladat esetén

FAJLAGOS ÖSSZEG: 30 000 forint/fő

A támogatást az a többcélú kistérségi társulás igényelheti, amely a Szoctv. alapján és a külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályok szerint gondoskodik az időskorúak, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, a hajléktalanok, a demens, valamint a fogyatékos személyek nappali intézményei közül legalább egy alapszolgáltatás kistérségi szintű biztosításáról. Egy település vonatkozásában csak egy ellátás-szervezési formában megszervezett nappali ellátást biztosító intézmény(ek)ben ellátottak után igényelhető, támogatás.

A támogatás a többcélú kistérségi társulást az ellátásban részt vevők száma alapján illeti meg.

A támogatás az e pontban foglalt feltételeknek megfelelő alapszolgáltatási feladatok ellátása és megszervezése során felmerülő működési és felhalmozási kiadásokhoz, szakemberek foglalkoztatásához, utazási kiadásaihoz használható fel.

2.5. A többcélú kistérségi társulások gyermekek átmeneti gondozási feladatainak támogatása

Többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 550 000 forint/fő

Intézményi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 500 000 forint/fő

A támogatást az a többcélú kistérségi társulás igényelheti, amely biztosítja, hogy a kistérség területén valamennyi, a gyermekek átmeneti gondozását biztosító alábbi intézmény társult formában működjön:

– a helyettes szülői hálózat,

– a gyermekek átmeneti otthona,

– a családok átmeneti otthona.

E társult intézményi ellátásnak a Gyvt. alapján és a külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályok szerinti biztosításáról a többcélú kistérségi társulás gondoskodik. A társult formában történő intézményfenntartás követelménye akkor teljesül,

– ha a többcélú kistérségi társulás ezen intézményeket fenntartja, vagy

– a kistérség területén valamennyi intézmény fenntartásáról legkésőbb 2006. január 31-étől intézményi társulások gondoskodnak.

A többcélú kistérségi társulás a 2006. január 31-ét követően megalakuló intézményi társulás által fenntartott intézményben ellátottak után támogatást nem vehet igénybe, kivéve, ha az intézmény 2006. január 31-ét követően központi költségvetési vagy európai uniós támogatással jött létre.

A támogatás a többcélú kistérségi társulást az általa megszervezett ellátásban részt vevő intézményi ellátottak után illeti meg.

A támogatás az e pontban foglalt feltételeknek megfelelő intézmények fenntartása során felmerülő működési kiadásokhoz, szakemberek foglalkoztatásához, utazási kiadásaihoz, ezen intézmények fejlesztéséhez használható fel.

2.6. A többcélú kistérségi társulások gyermekjóléti alapellátási feladatainak támogatása

Többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 200 forint/fő

Intézményi társulás által fenntartott intézmény

FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 050 forint/fő

A Gyvt. 96–97. §-a alapján kötött szerződés, vagy külön megállapodás útján ellátott feladat esetén

FAJLAGOS ÖSSZEG: 500 forint/fő

A többcélú kistérségi társulás támogatást igényelhet a Gyvt. szerinti következő egyes gyermekjóléti alapellátási feladatok közül legalább egy ellátás biztosítása esetén, melyet a Kiegészítő szabályok 3.7. pontja szerinti feltételeknek megfelelően intézményfenntartóként, vagy szervező tevékenységével létrehozott, a Ttv. 8., 9. és 16. §-a szerinti intézményi társulások útján, vagy a többcélú kistérségi társulás által a Gyvt. 96–97. §-a alapján kötött szerződés útján lát el:

– a gyermekjóléti szolgáltatás,

– a gyermekek napközbeni ellátása, valamint

– a gyermekek átmeneti gondozása.

A támogatás a feladat ellátásában részt vevő települések 0–17 éves korcsoportba tartozó lakosainak száma alapján illeti meg a többcélú kistérségi társulást. Több ellátás biztosítása esetén a többcélú kistérségi társulást feladatonként illeti meg a támogatás.

A támogatás az e pontban foglalt feltételeknek megfelelő feladatok ellátása és megszervezése során felmerülő működési és felhalmozási kiadásokhoz, szakemberek foglalkoztatásához, utazási kiadásaihoz használható fel.

2.7. A többcélú kistérségi társulások mozgókönyvtári és egyes közművelődési feladatainak támogatása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 300 000 forint/könyvtári szolgáltató hely

A többcélú kistérségi társulás támogatást igényelhet a mozgókönyvtári és közművelődési feladatainak ellátásához. A támogatás megállapítása során kizárólag a nyilvános könyvtárral nem rendelkező, könyvtári szolgáltató hely kialakítását biztosító – a Kiegészítő szabályok 4. pontja szerinti feltételeknek megfelelő – települési önkormányzatok számát lehet figyelembe venni.

A támogatás a mozgókönyvtári feladat szervezése és ellátása, valamint közösségi programok szervezése során felmerülő működési és felhalmozási kiadásokhoz használható fel. A támogatás – a többcélú kistérségi társulás döntése alapján – felhasználható könyvtárbusz működtetésére is, amennyiben a nyilvános könyvtárral vagy szolgáltató hellyel rendelkező önkormányzat olyan településrészen biztosítja a feladatellátást, ahonnan a könyvtár (vagy a szolgáltató hely) távol van, vagy nehezen közelíthető meg.

A támogatás felhasználható olyan átalakításhoz vagy bővítéshez is, amely lehetővé teszi, hogy a könyvtári szolgáltató hely egyben közösségi színtérként is működhessen. A támogatás kizárólag a szakmai célokkal összefüggő kiadásokra fordítható.

2.8. A többcélú kistérségi társulások belső ellenőrzési feladatainak támogatása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 90 000 forint/költségvetési szervek száma alapján számított mutatószám

A támogatást az a többcélú kistérségi társulás igényelheti, amely a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet szabályai alapján – a Kiegészítő szabályok 5. pontja szerinti feltételeknek megfelelően – gondoskodik a belső ellenőrzési feladat ellátásáról.

A többcélú kistérségi társulás biztosítja a belső ellenőrzési feladat ellátásában részt vevő települési önkormányzatok, azok polgármesteri hivatalainak, illetve körjegyzőségeinek, önmaga és munkaszervezetének belső ellenőrzését, valamint az önkormányzatok, intézményi társulások és a Társulás felügyelete alá tartozó költségvetési szervek felügyeleti jellegű ellenőrzését.

A többcélú kistérségi társulást a belső ellenőrzési feladat ellátásában részt vevő települési önkormányzatok, a többcélú kistérségi társulás, intézményi társulás felügyelete alá tartozó költségvetési szervek száma alapján alaptámogatás illeti meg az alábbiak szerint:

– az alaptámogatás valamennyi települési önkormányzat száma, a többcélú kistérségi társulás és költségvetési szerveinek, a többcélú kistérségi társulás által fenntartott intézmények 2007. január 1-jét követő átszervezése során létrejött tagintézményeinek, továbbá a 3500 fő lakosságszám alatti települési önkormányzatok költségvetési szerveinek száma alapján, valamint

– a 3500 fő lakosságszám feletti települési önkormányzatok költségvetési szervei közül legfeljebb a 3 500 fő lakosságszám alatti települési önkormányzatok költségvetési szerveivel azonos számú költségvetési szerv után igényelhető.

Az alaptámogatás kétszerese vehető igénybe a 3500 fő lakosságszám alatti települési önkormányzatok költségvetési szerveinek száma alapján, amennyiben a többcélú kistérségi társulás saját feladatellátásában gondoskodik a belső ellenőrzési feladatok ellátásáról.

A támogatás felhasználható a belső ellenőrzési feladat szervezése és ellátása során felmerülő működési és felhalmozási kiadásokhoz.

Kiegészítő szabályok:

1. Általános szabályok

1.1. A többcélú kistérségi társulás az e fejezet 2.2–2.6. és 2.8. pontjai szerinti támogatások közül kizárólag azokat igényelheti, amelyekhez tartozó feladatok ellátásában:

a) a kistérséghez tartozó települések több mint fele részt vesz, feltéve, ha ezen települések együttes lakosságszáma meghaladja a kistérség lakosságszámának 60%-át, vagy

b) a kistérséghez tartozó települések több mint 60%-a részt vesz, feltéve, ha ezen települések együttes lakosságszáma meghaladja a kistérség lakosságszámának felét.

1.2. A 2.2–2.6. és 2.8. szerinti feladatok kizárólag attól a teljes hónaptól tekinthetők ellátottnak, amelytől a többcélú kistérségi társulás teljesíti a Kiegészítő szabályok 1.1. pontja szerinti feltételeket.

1.3. A 2.2. pontban szereplő feladatok támogatásának igénylési feltételeit és fajlagos mértékét 2008. év január-augusztus hónapokra időarányosan 8 hónapra számítva a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 8. számú melléklet IV. 2.2. pontja tartalmazza.

1.4. A 2.2. pontban szereplő feladatok támogatásának további feltétele, hogy a többcélú kistérségi társulás legkésőbb 2008. szeptember 1-jéig fogadja el a Közokt. tv. 85. § (4) bekezdése szerinti önálló intézkedési tervét, mely a közoktatási feladatok ellátásában részt vevő településenkénti bontásban tartalmazza mindazt, amit az önkormányzati intézkedési tervnek tartalmaznia kell.

1.5. A többcélú kistérségi társulás az e fejezet 2.1., 2.2.2., 2.3–2.8. pontjai szerinti támogatásokat – azok felhasználási szabályainak megfelelően – felhasználhatja az általa vállalt azon feladatokhoz, amelyek ellátásához a 2.2–2.8. pontok szerint normatív támogatásban részesült. A többcélú kistérségi társulás a 2.2.1. pont szerinti támogatást kizárólag az általa, valamint az intézményi társulás által fenntartott, Kiegészítő szabályok 2.1. pontja szerinti feltételeket teljesítő azon intézményekre fordíthatja, amelyek után támogatásban részesült.

1.6. Az adott kistérség határán átnyúló feladatellátás esetében a támogatást az a többcélú kistérségi társulás igényli, amely:

– a 2.2., 2.3., 2.4. a), 2.4. d), 2.4. g) és 2.5. pontok szerinti feladatok esetében az ellátást biztosító intézményt fenntartja, vagy amelynek tagja az intézményi társulás székhely települése,

– a 2.4. b), 2.4. c) és 2.6. pontok szerinti feladatoknál e szolgáltatásokat a kistérségen kívüli települések lakosai számára biztosítja,

– a 2.8. pont szerinti feladatellátást a kistérségen kívüli települési önkormányzatok költségvetési szervei számára biztosítja.

1.7. Az egyes feladatok ellátásához igénybe vett támogatás elszámolása a normatív állami hozzájárulásokkal azonos eljárás alapján és feladatonként, a költségvetési évben jogszerűen elszámolt kiadások és vállalt kötelezettségek figyelembevételével történik.

1.8. A lakosságszámra és a korcsoportokba tartozókra a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala adatait a 2007. január 1-jei állapot szerint, a települési önkormányzatok közigazgatási státuszát a 2007. augusztus 1-jei állapot szerint kell figyelembe venni.

1.9. Az e fejezet 2.3–2.8. pontjai szerinti támogatások esetében a többcélú kistérségi társulás egy tizedesre kerekített mutatószámok alapján részesül támogatásban.

2. A közoktatási intézményi és szakszolgálati feladatok ellátásához kapcsolódó támogatásokkal összefüggő szabályok

2.1. Amennyiben a többcélú kistérségi társulás, illetve intézményi társulás e pont szerinti feltételeket teljesítő intézményt tart fenn, igényelheti a 2.2.1. pont szerinti támogatásokat. Azon önkormányzatokat, melyek önállóan tartják fenn intézményeiket, kizárólag abban az esetben lehet a többcélú kistérségi társulás közoktatási intézményi feladat ellátásában részt vevő tagjaként figyelembe venni, ha az intézmények teljesítik a Kiegészítő szabályok 2.1.1. a), illetve c) pontjai, és a Kiegészítő szabályok 2.1.2. a), illetve c) pontjai szerinti feltételeket.

2.1.1. Az óvodákban

a) az óvodai csoportok átlaglétszámának el kell érnie legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport átlaglétszámnak:

– a 2008/2009. nevelési évben indított valamennyi óvodai csoportban együttesen a 75%-át;

b) amennyiben az óvoda fenntartásáról legalább 5 települési önkormányzat intézményi társulásban gondoskodik, és a települések átlagos lakosságszáma nem éri el az 500 főt, az óvodai csoportok átlaglétszámának el kell érnie legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport átlaglétszámnak:

– a 2008/2009. nevelési évben valamennyi óvodai csoportban együttesen a 65%-át;

c) amennyiben az óvodát 10 000-nél nagyobb lakosságszámú települési önkormányzat, vagy olyan intézményi társulás tartja fenn, melynek tagja 10 000-nél nagyobb lakosságszámú önkormányzat, úgy az óvodai csoportok átlaglétszámának el kell érnie legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport átlaglétszámnak:

– a 2008/2009. nevelési évben indított első és a második óvodai nevelési évben együttesen a 100%-át, a harmadik óvodai nevelési évben a 75%-át.

2.1.2. Az iskolákban

a) az osztályok átlaglétszámának el kell érnie legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti osztály átlaglétszámának:

– a 2008/2009. tanévben indított 1–4. és 5–8. évfolyamokon együttesen a 75%-át;

b) amennyiben az iskola fenntartásáról legalább 5 települési önkormányzat társulásban gondoskodik, és a települések átlagos lakosságszáma nem éri el az 500 főt, valamint az oktatás egy ellátási helyen történik, az osztályok átlaglétszámának el kell érnie legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti osztály átlaglétszámnak:

– a 2008/2009. tanévben indított 1–4. és 5–8. évfolyamokon együttesen a 65%-át;

c) amennyiben az iskolát 10 000-nél nagyobb lakosságszámú települési önkormányzat, vagy olyan intézményi társulás tartja fenn, melynek tagja 10 000-nél nagyobb lakosságszámú önkormányzat, úgy az osztályok átlaglétszámának el kell érnie legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti osztály átlaglétszámnak:

– a 2008/2009. tanévben az 5–6. évfolyamokon együttesen a 100%-át, az 1–4. és 7–8. évfolyamokon együttesen a 75%-át;

d) amennyiben az iskola a többcélú kistérségi társulás által fenntartott egységes iskolaként működik, úgy a 2008/2009. tanévben a 9–13. évfolyamokon az osztályok átlaglétszámának el kell érnie legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti osztály átlaglétszámnak a 100%-át.

2.1.3. Az átlaglétszám számításánál figyelmen kívül hagyhatóak azon intézmények, amelyekben a nemzeti, etnikai kisebbségek nevelésére, oktatására szervezett csoportok, osztályok vannak, és amely intézmények alapító okirata tartalmazza a nemzeti-etnikai kisebbségi feladatok ellátását. A többcélú kistérségi társulás abban az esetben igényelhet támogatást ezen intézmények után, amennyiben az alábbi feltételek teljesülnek:

– az intézményt a többcélú kistérségi társulás, illetve intézményi társulás tartja fenn,

– az átlaglétszám-számításnál a nemzeti, etnikai kisebbségek nevelésére, oktatására szervezett önálló csoportok, osztályok létszámát és az önálló csoportok, tanulócsoportok számát figyelmen kívül hagyva az átlaglétszámok megfelelnek a fenti – átlaglétszám számítására vonatkozó – szabályoknak,

– a nemzeti, etnikai kisebbségek nevelésére, oktatására szervezett csoportok, osztályok átlaglétszámának – évfolyamoktól függetlenül – el kell érnie a 2008/2009. nevelési évben és tanévben a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 43. §-ának (4) bekezdése szerinti létszám 65%-át,

– amennyiben egy osztályban nemzeti, etnikai kisebbségek nevelésére, oktatására szervezett csoport van, amely eléri az előző bekezdés szerinti létszámot, úgy a nemzeti, etnikai kisebbségek nevelésére, oktatására szervezett csoportot is beleértve kell elérnie az osztály átlaglétszámának a Közokt. tv. 3. számú mellékletében meghatározott csoport, illetve osztály átlaglétszám 65%-át.

2.2. A Kiegészítő szabályok 2.1. pont szerinti feltételeket nem teljesítő óvodákat és általános iskolákat fenntartó intézményi társulásban tag önkormányzatokat az ebben a pontban meghatározott esetekben – az 1.2. pontban meghatározott feltételek teljesítéséhez – a többcélú kistérségi társulás közoktatási intézményi feladat ellátásában részt vevő tagjaként figyelembe lehet venni. Ezen intézményekbe járó gyermekek, tanulók után azonban a közoktatási feladatra támogatás nem igényelhető.

2.2.1. Ha az óvoda fenntartásáról intézményi társulás vagy a többcélú kistérségi társulás gondoskodik, úgy az óvodai csoportok átlaglétszáma két fővel lehet kevesebb a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport átlaglétszámnak:

– a 2008/2009. nevelési évben indított valamennyi óvodai csoportban a 75%-ánál.

2.2.2. Ha az általános iskola fenntartásáról intézményi társulás vagy a többcélú kistérségi társulás gondoskodik, úgy az általános iskolákban az osztályok átlaglétszáma két fővel lehet kevesebb a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti osztály átlaglétszámnak:

– a 2008/2009. tanévben indított 1–4. és 5–8. évfolyamon együttesen a 75%-ánál.

2.2.3. Ha az óvoda, iskola fenntartásáról legalább 3 települési önkormányzat társulásban gondoskodik:

– a 2008/2009. nevelési évben az óvodai csoportok és az általános iskola 1–4. évfolyam esetén az osztályok átlaglétszáma együttesen eléri legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti csoport/osztály átlaglétszámnak az 50%-át,

– amennyiben az 5–8. évfolyamon az oktatás egy ellátási helyen történik, úgy 2008/2009. tanévben az 5–8. évfolyam esetén az osztályok átlaglétszáma együttesen eléri legalább a Közokt. tv. 3. számú melléklete I. Létszámhatárok cím alatti osztály átlaglétszámnak az 50%-át.

2.3. A gyermekek, tanulók számának meghatározása az átlaglétszám-számítás és a támogatás szempontjából:

2.3.1. Az átlaglétszám számításánál az önálló OM azonosítóval rendelkező intézmény tekintendő egy intézménynek.

2.3.2. A gyerekek, tanulók létszámának számításánál a Közokt. tv. 3. számú melléklete II. rész 3. pontjában foglalt előírásokat is figyelembe kell venni.

2.3.3. Az átlaglétszámot összevont óvodai csoportok esetén az összevont óvodai csoportokra vonatkozóan együttesen, az általános iskola 1–4. évfolyamán az összevont osztályokra vonatkozóan együttesen kell teljesíteni.

2.3.4. Az 5–8. évfolyamon az osztályösszevonás az átlaglétszám-számítás és a támogatás szempontjából nem elismerhető. Ezen intézményeket fenntartó önkormányzatokat nem lehet a többcélú kistérségi társulás közoktatási intézményi feladat ellátásában részt vevő tagjaként figyelembe venni.

2.3.5. A gyógypedagógiai nevelés, oktatás céljából létrehozott csoportokat, osztályokat az átlaglétszám-számítás és a támogatás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.

2.3.6. Azon települési önkormányzat, amelynek a területén – önkormányzati fenntartásban – nem működik közoktatási intézmény vagy intézményegység, az átlaglétszám-számítás és a támogatás szempontjából az egyes óvodai, iskolai évfolyamok tekintetében legfeljebb egy intézményfenntartó társulás tagjaként vehető figyelembe.

2.3.7. Azon települési önkormányzatot, amely önállóan is tart fenn közoktatási intézményt, kizárólag abban az esetben lehet közoktatási intézményi társulás tagjaként átlaglétszám-számítás és a támogatás szempontjából figyelembe venni, ha más, területén működő közoktatási intézményt intézményi társulás székhelyeként tart fenn.

2.3.8. Az összevont óvodai csoportok és iskolai tanulócsoportok esetében az átlaglétszámot a következők szerint kell számítani: Az összevont csoport és tanulócsoport esetében az összevont nevelési éveket és tanéveket érintő csoportokra, osztályokra vonatkozó átlaglétszámok – az egyes csoportokba/osztályokba járó gyermekek számával súlyozott – átlagát szükséges kiszámítani. Az összevont csoportba járó/tanulócsoportban tanuló gyermekek, tanulók átlaglétszámának el kell érnie az így kiszámított átlagot.

2.4. A közoktatási intézményi feladat az egyes települések tekintetében akkor tekinthető ellátottnak, ha a településen található valamennyi – önkormányzat, intézményi társulás vagy többcélú kistérségi társulás fenntartásában levő – közoktatási intézmény teljesíti a Kiegészítő szabályok 2.1. vagy 2.2. pontja szerinti átlaglétszám-feltételeket.

2.5. A közoktatási intézményi feladat ellátásához kapcsolódó támogatások kizárólag az olyan intézményben ellátottak, oktatottak után vehetők igénybe, amelynek alapító okiratában az igényjogosultságot megalapozó tevékenység szerepel, továbbá OM azonosítóval rendelkezik, a közoktatási információs rendszer adatbázisába bejelentkezett és nyilvántartásba vették. Az intézményi társulások esetében további feltétel az érintett nevelési-oktatási intézmény írásos megállapodásban rögzített közös alapítása és/vagy megállapodás alapján közös üzemeltetése, az intézmény költségvetésének közös meghatározása.

2.6. A közoktatási intézményi feladat ellátásához kapcsolódó támogatások igénybevétele és az elszámolás a nevelési-oktatási feladatoknak megfelelő közoktatási statisztikai adatokra és az azt megalapozó előírt tanügyi okmányokra vagy a hozzájárulást megalapozó okmányokra épül.

2.7. A közoktatási intézményi feladat ellátásához kapcsolódó támogatások a tanulói jogviszony szünetelése esetén nem igényelhetők.

2.8. A közoktatási intézményi feladat esetében a feladat ellátásához kapcsolódó támogatások megállapítása – az iskolabusszal utaztatott gyermekek, tanulók számának és az ehhez kapcsolódó támogatás meghatározásának kivételével – a tervezésnél a többcélú kistérségi társulás által közölt tényleges – a tárgyévet megelőző év október 1-jei közoktatási statisztikai adatok –, illetve a költségvetési évben induló tanévre becsült, tanévi nyitó létszámok figyelembevételével történik. Az elszámolásnál az intézményi társulás, illetve többcélú kistérségi társulás szintjén figyelembe vett ellátottak, oktatottak 2007/2008. tanévi nyitó létszámát és a 2008/2009. tanévi nyitó létszámát kell figyelembe venni.

Az iskolabusszal utaztatott gyermekek, tanulók után a szolgáltatás megkezdésének hónapjától támogatás vehető igénybe:

– a 2007/2008. tanév tekintetében időarányosan, legfeljebb 8 hónapra,

– a 2008/2009. tanév tekintetében időarányosan, legfeljebb 4 hónapra.

Az elszámolásnál az intézményi társulás, illetve többcélú kistérségi társulás szintjén figyelembe vett a 2007/2008. tanévben és a 2008/2009. tanévben utaztatott gyermekek, tanulók számát kell figyelembe venni a közoktatási intézmények vezetőjének adatszolgáltatása alapján.

2.9. A közoktatási szakszolgálati feladatok közül a logopédiai ellátás, gyógytestnevelés, gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, és fejlesztő felkészítés esetében az ellátottak után igényelt támogatás elszámolása a következők szerint történik: az ellátottak

a) 2008. január 1-je és 2008. augusztus 31-e közötti száma: az ezen időszakban a felösszesített heti ellátotti létszám osztva ezen időszakra jutó ellátási hetek számával,

b) 2008. szeptember 1-je és 2008. december 31-e közötti száma: az ezen időszakban a felösszesített heti ellátotti létszám osztva ezen időszakra jutó ellátási hetek számával.

3. A szociális és gyermekjóléti feladatok ellátásához kapcsolódó támogatásokkal összefüggő szabályok

3.1. A többcélú kistérségi társulás a 2.4. pontban foglalt szociális alapszolgáltatási feladatok ellátását biztosíthatja:

– intézményfenntartóként,

– szervező tevékenységével létrehozott olyan – a Ttv. 8., 9. és 16. §-a szerinti -intézményi társulások útján, melyek:

= lakosságszáma a családsegítés, házi segítségnyújtás és nappali ellátás alapszolgáltatási feladatok esetében legalább 3 000 fő. Amennyiben ez azért nem teljesíthető, mert a többcélú kistérségi társulásban a feladatot vállaló önkormányzatok együttes lakosságszáma nem éri el a 3 000 főt, úgy közvetlenül a többcélú kistérségi társulásnak kell a feladatellátást biztosítania,

= a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgálat és közösségi ellátások, mint alapszolgáltatási feladatok esetében megfelelnek a Szoctv.-ben előírt feladatszervezési előírásoknak,

= feladatellátásában részt vevő önkormányzatok önállóan e feladat ellátását nem biztosíthatják, nem rendelkezhetnek az adott feladat ellátásához kapcsolódó működési engedéllyel,

– a Szoctv. 120–122. §-a alapján kötött szerződés útján, kivéve a 2.4. a) pont szerinti szociális étkeztetést, továbbá

– írásban kötött külön megállapodás keretében, a többcélú kistérségi társulás székhely településének önkormányzata vagy a társulás más tagjának intézménye útján, kivéve a 2.4. a) pont szerinti szociális étkeztetést.

3.2. Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a 2.4. pontban foglalt szociális alapszolgáltatási feladatok ellátásáról – külön megállapodás keretében – a többcélú kistérségi társulás székhely településének önkormányzata vagy a társulás más tagjának intézménye útján gondoskodik, úgy a többcélú kistérségi társulás társulási megállapodásában ezt rögzíteni szükséges. Az adott feladat ellátására a többcélú kistérségi társulással külön megállapodást kötő önkormányzat vagy intézményének működési engedélye legalább további két települési önkormányzat közigazgatási területére kell kiterjednie, és így a települések lakosságszámának együttesen legalább 3000 főnek kell lennie. További feltétel, hogy azon önkormányzatok és intézményeik, melyek területén a többcélú kistérségi társulás a szociális alapszolgáltatás(ok) biztosításáról – külön megállapodás keretében – gondoskodik, nem rendelkezhetnek az adott szociális alapszolgáltatás(ok) ellátásához kapcsolódó működési engedéllyel.

3.3. A 2.4. a) pont szerinti szociális étkeztetés esetén az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült száma osztva 252-vel, elszámoláskor az étkeztetésben részesülők étkeztetésre vonatkozó igénybevételi naplója nyilvántartása alapján naponta összesített ellátottak számának alapulvételével számított éves ellátotti létszám osztva 252-vel. Egy ellátott naponta csak egyszeresen vehető figyelembe.

3.4. A 2.4. c) pont szerinti házi segítségnyújtás esetén az ellátottak számának meghatározása tervezéskor az ellátottak éves becsült száma osztva 252-vel, elszámoláskor a házi segítségnyújtásban részesülők gondozási naplója alapján naponta összesített ellátottak számának alapulvételével számított éves ellátotti létszám osztva 252-vel. Egy ellátott naponta csak egyszer vehető figyelembe.

3.5. A 2.4. d) pont szerinti jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén az ellátottak számának meghatározása tervezéskor az ellátottak éves becsült száma osztva 366-tal, elszámoláskor a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban részesítettek számának alapulvételével, a nyilvántartásban részt vevők száma osztva 366-tal. Amennyiben egy jelzőkészülék több ellátottat szolgál, az elszámolásnál egy fő vehető figyelembe.

3.6. A 2.4. g) pont szerinti nappali ellátás esetén az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor az ellátottak becsült éves száma osztva 252-vel, elszámolásnál az ellátottak – gondozási napló (esemény-, illetve látogatási napló) alapján naponta összesített -számának (a heti 6, illetve heti 7 napos nyitva tartással működő intézmények a 6, illetve 7 nap) alapulvételével számított éves ellátotti létszám osztva 252-vel. A hozzájárulás az éves átlaglétszámra a működési engedélyben szereplő létszám erejéig vehető figyelembe. A hajléktalanok számára nappali ellátást nyújtó intézményben (nappali melegedő) az elszámolás alapja a külön jogszabályban meghatározott látogatási napló alapján számított létszám, amely naponként nem lehet több a működési engedélyben szereplő férőhelyszám háromszorosánál.

3.7. A többcélú kistérségi társulás a 2.6. pontban foglalt gyermekjóléti alapellátási feladatok ellátásáról gondoskodhat:

– intézményfenntartóként,

– szervező tevékenységével létrehozott olyan Ttv. 8., 9. és 16. §-a szerint létrehozott intézményi társulások útján, melyek:

= lakosságszáma legalább 5000 fő. Amennyiben ez azért nem teljesíthető, mert a többcélú kistérségi társulásban a feladatot vállaló önkormányzatok együttes lakosságszáma nem éri el az 5000 főt, úgy közvetlenül a többcélú kistérségi társulásnak kell a feladatellátást biztosítania,

= feladatellátásában részt vevő önkormányzatok önállóan e feladat ellátását nem biztosíthatják, nem rendelkezhetnek az adott feladat ellátásához kapcsolódó működési engedéllyel,

– a Gyvt. 96–97. §-a alapján kötött szerződés útján, továbbá

– írásban kötött külön megállapodás keretében, a többcélú kistérségi társulás székhely településének önkormányzata vagy a társulás más tagjának intézménye útján.

3.8. Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a 2.6. pontban foglalt feladatokról – külön megállapodás keretében – a többcélú kistérségi társulás székhely településének önkormányzata vagy a társulás más tagjának intézménye útján gondoskodik, úgy a többcélú kistérségi társulás társulási megállapodásában ezt rögzíteni szükséges. Az adott feladat ellátására a többcélú kistérségi társulással külön megállapodást kötő önkormányzat vagy intézményének működési engedélye legalább további két települési önkormányzat közigazgatási területére kell kiterjednie, és így a települések lakosságszámának együttesen legalább 5000 főnek kell lennie. További feltétel, hogy azon önkormányzatok és intézményeik, melyek területén a többcélú kistérségi társulás a gyermekjóléti alapellátás(ok) biztosításáról – külön megállapodás keretében – gondoskodik, nem rendelkezhetnek az adott gyermekjóléti alapellátás(ok) ellátásához kapcsolódó működési engedéllyel.

3.9. Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a 2.5. pont szerinti gyermekek átmeneti gondozási feladatról a feltételeknek megfelelően gondoskodik és a feladat ellátásához e fejezet szerint normatív támogatásban részesül, úgy a 2.6. pont szerinti gyermekek átmeneti gondozása alapellátási feladatra támogatás nem igényelhető.

3.10. A 2.3. és 2.5. pont szerinti feladatoknál az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor az intézményben ellátottak becsült éves gondozási napjainak száma osztva 366-tal, elszámolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerint összesített éves gondozási napok száma osztva 366-tal.

3.11. Gondozási nap: egy gondozott egynapi intézményi gondozása (különféle ápoló-, gondozóotthoni intézményi, átmeneti és nappali szociális intézményi ellátás, valamint az otthont nyújtó ellátásban részesülők ellátása), amely az intézményben történő felvétellel kezdődik és annak végleges elhagyásával fejeződik be. Az ideiglenes távollévők – kórházi ápolás, szabadság – is beszámítanak a gondozási napokba. Az intézményi jogviszony – a kórházi és az otthont nyújtó ellátást kivéve – egyévi folyamatos távollét esetén megszűnik.

3.12. A 2.3–2.6. pontokban szereplő feladatok után abban az esetben igényelhető a 2.3–2.6. pontok szerinti támogatás a teljes költségvetési évre, ha az e pontokban foglalt feltételeket teljesítő szolgáltató legkésőbb 2008. január 31-én rendelkezik a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet, illetve a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet szerinti érvényes és hatályos működési engedéllyel.

Amennyiben a feladatellátás év közben kezdődik meg, illetve a fenntartó a feladat ellátásához szükséges működési engedélyt év közben szerzi meg, vagy az ellátási terület bővül, úgy az ellátott feladatok, illetve a feladatellátáshoz csatlakozó települések után időarányos támogatás igényelhető. Ebben az esetben a támogatási jogosultság kezdete a működési engedély hatályba lépését követő hónap első napja.

A 2.3. és a 2.5. pont szerinti feladatok esetében a támogatás igénybevételének további feltétele, hogy a feladatot ellátó intézmény(ek) működési engedélye(i) legalább a Kiegészítő szabályok 1.1. pontja szerinti településekre kiterjedjen(ek).

3.13. Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a 2.3–2.6. pontokban foglalt feladatok ellátását a Ttv. 8. §-a, 9. §-a és 16. §-a szerinti intézményi társulás útján biztosítja, úgy a jogosultságot a közigazgatási hivatal vezetőjének nyilatkozatával kell igazolni, amelynek tartalmaznia kell, hogy a megállapodás törvényes, és a működési engedély egy példányával a társulásban részt vevő valamennyi önkormányzatnak rendelkeznie kell.

4. A mozgókönyvtári és közművelődési feladatok ellátásához kapcsolódó támogatással összefüggő szabályok

A többcélú kistérségi társulás abban az esetben igényelheti a támogatást, ha legalább négy, nyilvános könyvtárral nem rendelkező – könyvtári szolgáltató hely kialakítását biztosító – települési önkormányzat számára az alábbiak szerint biztosítja a mozgókönyvtári szolgáltatásokat:

– A nyilvános könyvtárral nem rendelkező települési önkormányzatok nyilvános városi vagy a megyei könyvtártól (a továbbiakban: szolgáltató) megrendelik a könyvtári szolgáltatásokat. A többcélú kistérségi társulás szerződést köt a szolgáltatóval.

– A nyilvános könyvtárral nem rendelkező önkormányzatok (vagy a többcélú kistérségi társulás) könyvtári szolgáltató hely kialakításáról gondoskodnak, amelyekben a szolgáltató által kiszállított könyvtári állomány elhelyezhető, a könyvtári eszközök biztonságos tárolása megoldható, és ahol a megrendelt könyvtári szolgáltatások fogadhatók.

– A többcélú kistérségi társulás gondoskodik a megrendelt könyvtári szolgáltatásokhoz szükséges egyéb feltételek biztosításáról, különösen a nyilvános könyvtár és a könyvtári szolgáltató hely közötti információcseréről, a megrendelések fogadásáról, a dokumentumáramlást biztosító szállítóeszköz működtetéséről.

– A többcélú kistérségi társulás a támogatásból hozzájárulhat a szolgáltató könyvtár által kialakított kistérségi információs portál működtetéséhez is – kapcsolódva a Rokka (kulturális fonál) és a Portál programhoz.

5. A belső ellenőrzési feladatok ellátásához kapcsolódó támogatással összefüggő szabályok

5.1. A többcélú kistérségi társulás a belső ellenőrzési feladat ellátásáról

– saját feladatellátás esetén intézményfenntartással, vagy munkaszervezeti feladatellátás keretében (önálló munkaszervezetében, vagy a munkaszervezet feladatával megbízott önkormányzati hivatal szervezeti egységében), illetve külső erőforrás bevonásával,

– intézményi társulás(ok) útján

gondoskodik.

5.2. Amennyiben a többcélú kistérségi társulás a belső ellenőrzés biztosításáról intézményi társulások útján gondoskodik, úgy az egyes intézményi társulásban legalább hét települési önkormányzatnak részt kell vennie. A többcélú kistérségi társulás az intézményi társulások szakmai munkáját az ellenőrzési programok készítésére, az ellenőrzés lebonyolítására, realizálására vonatkozó belső ellenőrzési módszertan összehangolásával segíti.

5.3 A támogatásnál elismerhető költségvetési szervek száma meghatározásánál figyelembe veendő időpontok:

– Az 1.2. pontban meghatározott feltételek 2008. január 31-éig történő teljesítése esetén: 2008. január 31-e.

– A 2008. január 31-ét követően megkezdett feladatellátás esetén, az azt megelőző hónap utolsó napja.

9. számú melléklet a 2007. évi CLXIX. törvényhez

Millió forintban
ALAP 2008. évi előirányzat
Cím-
szám
Alcím-
szám
Jogcím-
csop.-
szám
Jogcím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kiemelt
előir.-
szám

Címnév

Alcímnév
Jogcím-
csop.-
név
Jogcím-
név
Előir.-
csop.-
név
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Egyenleg
LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP
1 Aktív támogatások
1 Foglalkoztatási és képzési támogatások 55 853,8
2 Foglalkoztathatóság EU-s társfinanszírozása 200,0
3 Közmunka céljára pénzeszköz átadás 2 500,0
4 TÁMOP 1.1 Munkaerőpiaci szolgáltatások és támogatások 17 695,0
5 TÁMOP 1.2 Foglalkoztatást ösztönző normatív támogatások 5 161,0
6 Társadalmi párbeszéd programok 1 689,6
7 Járulékkedvezmény megtérítés 6 000,0
2 Szakképzési és felnőttképzési támogatások
1 Szakképzési és felnőttképzési célú kifizetések 33 027,7
2 Alkalmazkodóképesség EU-s társfinanszírozása 2 800,0
3 Rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatás 5 900,0
4 Passzív kiadások
1 Álláskeresési támogatások 103 082,8
2 Vállalkozói járadék 2 100,0
3 Jövedelempótló támogatás 1,0
4 Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadás 1 298,0
5 Bérgarancia kifizetések 7 000,0
6 Működtetési célú kifizetések
1 Az alapkezelőnek átadott pénzeszköz 381,7
2 Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak átadott pénzeszköz 23 266,0
3 Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program 1 437,7
4 Állami Foglalkoztatási Szolgálat központosított kerete 237,5
5 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnek pénzeszköz-átadás 2 159,3
6 Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek pénzeszköz-átadás 2 182,3
7 Országos Foglalkoztatási Közalapítványnak pénzeszköz-átadás 670,9
8 Tranzakciós díj 110,2
7 Költségvetési befizetés
1 Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 53 000,0
2 Egyéb költségvetési befizetés 66 309,5
22 Munkaadói járulék 211 900,0
23 Munkavállalói járulék 96 800,0
24 Vállalkozói járulék 15 200,0
25 TÁMOP intézkedések bevételei 12 206,0
26 Egyéb bevétel
1 Területi egyéb bevétel 700,0
2 Központi egyéb bevétel 4 000,0
3 Szakképzési és felnőttképzési egyéb bevétel 210,0
28 Rehabilitációs hozzájárulás 14 278,0
29 Rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatás törlesztése 10,0
31 Szakképzési hozzájárulás 37 800,0
33 Bérgarancia támogatás törlesztése 960,0
Összesen: 394 064,0 394 064,0
LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP
1 Önkéntes befizetések, adományok 0,1
2 Költségvetési támogatás
1 Adomány-kiegészítés 927,7
2 SZJA 1%-a 72,3
4 Alapból nyújtott támogatás
2 Egyéb támogatások 900,1
5 Alapkezelő működési költségei 100,0
Összesen: 1 000,1 1 000,1
LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP
1 Kis- és közepes aktivitású hulladéktárolók létesítésének előkészítése
1 Kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítésének előkészítése 8 120,0
2 Püspökszilágyi RHFT beruházásai 1 000,0
2 Nagy aktivitású hulladéktároló telephely kiválasztás 1 586,5
3 Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása
1 Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése 960,0
4 Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése
1 Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése 500,0
5 Hulladéktárolók és az RHK Kht. üzemeltetési kiadásai 3 010,0
6 Társadalmi ellenőrzési és információs társulások támogatása 948,6
7 Alapkezelőnek működési célra 114,0
8 Nukleáris létesítmények befizetései
1 Paksi Atomerőmű Rt. 22 827,5
9 Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése 6,5
10 Költségvetési támogatás 8 300,0
11 Egyéb bevételek 1,0
1–11. cím összesen: 16 239,1 31 135,0 14 895,9
50 A Központi Nukleáris Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1 Betétállomány változása 14 895,9
Összesen: 31 135,0 31 135,0
LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP
1 Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása 2 702,7
2 Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása 1 382,6
3 Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása 2 095,6
4 Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása 285,1
5 Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása 46,2
6 Épített örökség, építőművészet támogatása 477,7
7 Kultúrateremtő, közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása 785,9
8 Szakmai díjazásához való hozzájárulás 7,7
9 Nemzetközi tagdíjak 1,5
10 Működési kiadások 830,0
11 Kulturális járulék 8 500,0
12 Egyéb bevételek 115,0
Összesen: 8 615,0 8 615,0
LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP
1 Rendszeres befizetés 8,0
3 Költségvetési támogatás 67,0
6 Működési kiadások 75,0
Összesen: 75,0 75,0
LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP
1 Hazai innováció támogatása 45 925,3
2 A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása 7 492,0
4 A tudományos és technológiai attasék munkájának támogatása 489,5
5 A Nemzeti Kutatásnyilvántartási Rendszer támogatása 87,0
6 Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület munkájának támogatása 50,0
7 Alapkezelőnek átadott pénzeszköz 1 873,1
8 Új fejlesztési tervekre való felkészülés, értékelés 100,0
19 Innovációs járulék 23 296,0
20 Költségvetési támogatás 23 060,2
21 Visszterhes támogatások törlesztései 254,7
22 Egyéb bevétel 150,0
23 Európai Szén- és Acélipari Kutatási Alap magyar hozzájárulása 744,0
1–23. cím összesen: 56 760,9 46 760,910 000,0
50 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap függő, átfutó és hitellel kapcsolatos tételei
1 Betétállomány változása 10 000,0
Összesen: 56 760,9 56 760,9

10. számú melléklet a 2007. évi CLXIX. törvényhez

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Millió forintban
2008. évi előirányzat
Megnevezés KIADÁSOK BEVÉTELEK Bevételből költségvetési támogatás EGYENLEG
LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP 394 064,0 394 064,0 0,0
LXV. SZÜLŐFÖLD ALAP 1 000,1 1 000,1 1 000,0 0,0
LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP 16 239,1 31 135,0 8 300,0 14 895,9
LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 8 615,0 8 615,0 0,0
LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP 75,0 75,0 67,0 0,0
LXIX. KUTATÁSI ÉS TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS ALAP 56 760,9 46 760,9 23 060,2 – 10 000,0
Összesen 476 754,1 481 650,0 32 427,2 4 895,9

11. számú melléklet a 2007. évi CLXIX. törvényhez

Millió forintban
FEJEZET 2008. évi előirányzat

Címszám
Alcím-
szám
Jogcím-
csop.-
szám
Jogcím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kiemelt
előir.-
szám

Címnév

Alcímnév
Jogcím-
csop.-
név
Jogcím-
név
Előir.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás
LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP
1 Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1 Munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék 1 882 074,9
2 Biztosítotti nyugdíjjárulék
1 Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék 329 904,9
3 Magánnyugdíjpénztárak átutalásai
1 Rokkantsági nyugellátás 3 500,0
2 Pénztártagok visszalépése 3 400,0
3 Egyéb járulékok és hozzájárulások
2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 2 300,0
5 Közteherjegy után befolyt járulék 2 200,0
9 Fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz hozzájárulás
1 Honvédelmi Minisztérium fejezettől 22 333,6
2 Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezettől 1 380,0
3 Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezettől 38 663,0
4 Pénzügyminisztérium fejezettől 2 250,0
5 Miniszterelnökség fejezettől 1 959,0
10 MPA által START kártya kiegészítés 1 000,0
11 Korkedvezmény-biztosításijárulék 4 403,0
5 Késedelmi pótlék, bírság 8 000,0
6 Központi költségvetési hozzájárulások
3 GYES-ben, GYED-ben, GYET-ben és rehabilitációs járadékban részesülők utáni központi költségvetési térítés 38 210,2
4 Magánnyugdíjpénztárba átlépők miatti járulék-kiesés pótlására költségvetési támogatás 339 446,4
5 Központi költségvetésben tervezett pénzeszköz-átadás 143 356,6
6 Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átvett pénzeszköz 13 209,0
7 Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3 Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek 7 900,0
8 Nyugellátások fedezetére az E. Alaptól átvett pénzeszköz 25 022,0
2 Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai
1 Nyugellátások
1 Öregségi nyugdíj 1 667 839,0
2 Rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj 627 748,0
3 Hozzátartozói nyugellátás 334 568,0
4 Egyösszegű méltányossági kifizetések
2 Egyszeri segély 150,0
5 Rehabilitációs járadék 1 000,0
6 Tizenharmadik havi nyugdíj 210 539,2
4 Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4 Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2 Postaköltség 5 810,0
3 Egyéb kiadások 490,0
3 Vagyongazdálkodás
1 Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
1 Járuléktartozás fejében átvett vagyon 12,0 10,0
2 Egyéb vagyon (ingyenes vagyonjuttatás stb.) 18,0
1–3. cím összesen: 2 848 174,2 2 870 522,6
5 Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek és központi kezelésű előirányzatok
1 Központi hivatali szerv 4 082,3
1 Működési költségvetés 1 638,0
1 Személyi juttatások 1 612,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 499,9
3 Dologi kiadások 2 910,2
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 49,4
6 Kamatfizetések 19,7
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 395,0
3 Kölcsönök 233,8
2 Igazgatási szervek 18 266,1
1 Működési költségvetés 62,0
1 Személyi juttatások 11 866,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 710,8
3 Dologi kiadások 2 614,6
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 136,3
LXXI. fejezet összesen: 2 872 222,6 2 872 222,6 22 348,4
KIADÁSI FŐÖSSZEG: 2 872 222,6
BEVÉTELI FŐÖSSZEG: 2 872 222,6
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE: 0,0

12. számú melléklet a 2007. évi CLXIX. törvényhez

Millió forintban
FEJEZET 2008. évi előirányzat
Címszám Alcím-
szám
Jogcím-
csop.-
szám
Jogcím-
szám
Előir.-
csop.-
szám
Kiemelt
előir.-
szám

Címnév

Alcímnév
Jogcím-
csop.-
név
Jogcím-
név
Előir.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Kiadás

Bevétel

Támogatás
LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP
1 Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1 Munkáltatói egészségbiztosítási járulék 417 775,9
2 Biztosítotti egészségbiztosítási járulék 455 520,9
3 Egyéb járulékok és hozzájárulások
1 Egészségügyi szolgáltatási járulék 3 534,1
2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 130,0
4 Munkáltatói táppénz hozzájárulás 23 512,3
5 Közteherjegy után befolyt járulék 780,5
10 MPA által Start kártya kiegészítés 1 657,1
4 Egészségügyi hozzájárulás
1 Tételes egészségügyi hozzájárulás 92 054,0
2 Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás 24 306,0
5 Késedelmi pótlék, bírság 4 033,0
6 Központi költségvetési hozzájárulások
1 Terhességmegszakítással kapcsolatos költségvetési térítés 1 500,0
2 Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos központi költségvetési hozzájárulás 3 800,0
6 Központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz 307 038,0
8 GYED folyósítás kiadásainak részleges megtérítése a központi költségvetésből 40 794,5
7 Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1 Terhességmegszakítás egyéni térítési díja 706,4
2 Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések 4 568,7
3 Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek 1 662,0
7 Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései
1 Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések 5 000,0
2 Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek 30 500,0
8 Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése
1 EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 400,0
2 Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 20,0
11 Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése 386,6
12 Vizitdíj, kórházi napidíj bevétel 17 312,4
2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
2 Egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai
1 Terhességi-gyermekágyi segély 35 843,0
2 Táppénz
1 Táppénz 96 260,6
2 Gyermekápolási táppénz 3 351,1
3 Baleseti táppénz 7 262,4
3 Betegséggel kapcsolatos segélyek
1 Külföldi gyógykezelés 780,0
4 Egyszeri segély 450,0
4 Kártérítési járadék 1 267,4
5 Baleseti járadék 7 705,5
6 Gyermekgondozási díj 81 589,0
3 Természetbeni ellátások
1 Gyógyító-megelőző ellátás
1 Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás 69 928,6
2 Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek és ifjúságvédelem 18 491,7
3 Fogászati ellátás 21 776,1
4 Gondozóintézeti gondozás 4 752,1
5 Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás 4 280,0
8 Művesekezelés 22 801,1
9 Otthoni szakápolás 4 011,2
11 Működési költségelőleg 500,0
13 Célelőirányzatok 1 689,2
15 Mentés 22 401,5
17 Laboratóriumi ellátás 20 615,4
18 Összevont szakellátás 532 871,8
20 Céltartalék 17 312,4
2 Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása 6 550,0
3 Anyatej -ellátás 300,0
4 Gyógyszertámogatás
1 Gyógyszertámogatás kiadásai 300 040,0
2 Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás 9 000,0
4 Gyógyszertámogatás kiadásai tartalék 34 500,0
5 Méltányossági gyógyszertámogatás kiadása 4 400,0
5 Gyógyászati segédeszköz támogatás
1 Kötszertámogatás 4 794,4
2 Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása 650,0
3 Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás 37 255,6
6 Utazási költségtérítés 6 500,0
7 Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő ellátások kiadásai
1 EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 2 400,0
2 Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások 600,0