Időállapot: közlönyállapot (2008.XII.4.)

2008. évi LXXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról * 

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 39/2007. (V. 9.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtását – a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül –

a) 7 100 009,6 millió forint bevétellel,

b) 8 498 126,3 millió forint kiadással és

c) 1 398 116,7 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2007-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 436 956,0 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,

b) 344,0 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,

c) 1 254 529,9 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,

d) 8,0 millió forint összegben fizetett vissza devizakötvényeket a külföldi hitelezőknek,

e) 29 077,8 millió forint összegben fizetett vissza devizahiteleket a külföldi hitelezőknek,

f) 96 604,6 millió forint összegben fizetett vissza devizahiteleket a Magyar Nemzeti Bank részére.

4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2007-ben

a) 1 134 528,3 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 145 500,0 millió forint összegben forinthiteleket vett fel külföldi hitelezőktől,

c) 56 150,8 millió forint összegben növelte a devizahitelek állományát.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 88. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a költségvetési hiány terhére az államháztartásért felelős miniszter 2007-ben 58 175,0 millió forint összegben forinthiteleket vállalt át belföldi hitelezőktől.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2007-ben a 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Költségvetési Törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján

a) 1 171 123,5 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,

b) 349 972,9 millió forint összegben növelte a diszkont kincstárjegyek állományát,

c) 296 423,9 millió forint összegű deviza-államkötvényt értékesített.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter – a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése keretében 553 208,7 millió forinttal csökkentette a kincstárjegyek állományát.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések

7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyijövedelemadó-részesedés, illetve a települési önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását az államháztartásért felelős miniszter, valamint a helyi önkormányzatokért felelős miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 9886,8 millió forint összegben igényeltek – a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) igazgatóságai javaslataira is figyelemmel – normatív hozzájárulásokat, normatív, kötött felhasználású támogatásokat, jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 32 590,0 millió forint összegben mondtak le e támogatásokról, valamint intézményátadás következtében 413,0 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 131,3 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekedtek. A módosított előirányzatokat önkormányzatonként és jogcímenként az R. tartalmazza.

(3) A normatív hozzájárulások és a normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 3. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulásokból, a normatív, kötött felhasználású támogatásokból a helyi önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után, valamint a személyijövedelemadó-részesedésből a megyei önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 4531,5 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 4910,5 millió forint,

c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatoknak 2007. év után járó hozzájárulás és támogatás 379,0 millió forint.

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulásokat és normatív, kötött felhasználású támogatásokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 3%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint 374,7 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét az R. tartalmazza.

(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei – az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően – az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 6902,0 millió forint,

b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1535,0 millió forint.

Ezek helyi önkormányzatonként részletezett összegeit az R. tartalmazza.

(7) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek az őket ténylegesen megillető jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 397,0 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét az R. tartalmazza.

(8) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatoknak az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján

a) a központosított előirányzat jogcímen 318,1 millió forint,

b) a szociális ellátásokkal kapcsolatos egyéb támogatások jogcímen 25,2 millió forint,

c) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) települési önkormányzatok támogatása jogcímen 1441,6 millió forint,

d) a helyi önkormányzatok színházi támogatása jogcímen 1,0 millió forint,

e) a nyári gyermekétkeztetés szociális célú támogatása jogcímen 2,9 millió forint,

f) a területi kisebbségi önkormányzatok egyszeri kiegészítő támogatása jogcímen 0,3 millió forint,

g) támogatás a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok egyes kiadásaihoz jogcímen 6,0 millió forint,

h) a 2006. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt egyenlegében 576,0 millió forint

lemondási és visszafizetési kötelezettsége keletkezett, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését az R. tartalmazza.

(9) Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott határidőre tekintettel, az Áht. 64/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség 2008. március 27. napjától keletkezik.

(10) Amennyiben a (9) bekezdésben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Kincstár 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000-01034073-00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbefizetései” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.

(11) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a települési önkormányzatok

a) saját elszámolásuk alapján a (4) bekezdés b) pontja és a (6) bekezdés b) pontja szerint 6445,5 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak,

b) 2007. évi jövedelem-differenciálódás mérséklés elszámolása keretében a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/7. pontja alapján 9841,8 millió forint támogatást igényeltek vissza a költségvetésből,

c) a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/8. pontjában szereplő módszer alapján 5367,0 millió forint támogatásra jogosultak,

amely összegek átutalásáról a Pénzügyminisztérium rendelkezett.

8. § (1) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: ÁSZ törvény) 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzések a helyi önkormányzatoknál

a) normatív hozzájárulások és támogatások jogcímen – a jogtalanul igénybe vett 305,0 millió forint és a pótlólagosan járó 35,5 millió forint – egyenlegében 269,5 millió forint,

b) jövedelemdifferenciálódást mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján – a központi költségvetésnek járó 8,3 millió forint, és az önkormányzatok részére folyósítandó 1,2 millió forint – egyenlegében 7,1 millió forint,

c) központosított előirányzat jogcímen 23,2 millió forint,

d) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen – a jogtalanul igénybe vett 7,8 millió forint és a pótlólagosan járó 0,1 millió forint – egyenlegében 7,7 millió forint,

e) címzett és céltámogatások jogcímen 166,9 millió forint,

f) megyei önkormányzatok által fenntartott intézményekben ellátottak után járó személyi jövedelemadó kiegészítés elszámolása alapján 1,2 millió forint,

g) területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás jogcímen 8,5 millió forint

támogatás igénybevételét jogtalannak minősítették, valamint javaslatot tettek a jövedelemdifferenciálódás mérséklés elszámolásában megállapított eltérések következményeként a beruházások után pótlólagosan járó 0,3 millió forint központi költségvetés általi átutalására.

(2) Az Országgyűlés felkéri az Állami Számvevőszéket, hogy az ÁSZ törvény 25. § (1) bekezdése alapján hívja fel az önkormányzatokat és a többcélú kistérségi társulásokat, hogy a jogtalanul igénybe vett támogatásokat a központi költségvetés részére, a 7. § (10) bekezdésében megjelölt számlára 30 napon belül – a Kincstárral egyeztetett, az Áht. 64/C. § (2) bekezdése szerinti kamattal együtt – fizessék vissza, és egyidejűleg a megtett intézkedésről írásban értesítsék a visszafizetés dokumentumának csatolásával az Állami Számvevőszéket.

(3) Amennyiben az Állami Számvevőszék a (2) bekezdésben meghatározott határidőre nem kap értesítést az önkormányzattól, illetve a többcélú kistérségi társulástól a jogtalanul igénybe vett támogatások visszafizetéséről, úgy az Állami Számvevőszék 8 napon belül értesíti a Kincstárt, hogy a visszafizetést nem teljesítőkre vonatkozó Állami Számvevőszék ellenőrzési jelentés alapján a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezései szerint hozzon határozatot és a végrehajtás során az Áht. 64/D. § (9)–(10) bekezdésében foglaltak szerint intézkedjen.

(4) A (3) bekezdés alapján hozott határozat esetében a kamatfizetési kötelezettség számításánál a 64/D. §-ra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni.

(5) E törvény hatálybalépését követően az Állami Számvevőszék 8 napon belül értesíti a Pénzügyminisztériumot a pótlólagosan járó támogatásokra jogosult önkormányzatokról, azon belül támogatási jogcímenkénti részletezésben. A Pénzügyminisztérium 30 napon belül intézkedik a támogatások Kincstáron keresztül történő átutalásáról.

9. § (1) Egyes központosított előirányzatok 2007. évi felhasználásának levezetését, továbbá a korábbi évek maradványának megállapítását a 4. számú melléklet részletezi.

(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3) A helyi önkormányzatok 2007. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.

(4) A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira nyújtott támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.

(5) A helyi önkormányzatok vis maior tartalék előirányzatának és felhasználásának alakulását a 8. számú melléklet részletezi.

(6) A helyi önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai normatív, kötött felhasználású támogatásának alakulását a 9. számú melléklet részletezi.

(7) A Budapest 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar – Bosnyák tér közötti – metróvonal építésének támogatására nyújtott előirányzat felhasználásának alakulását a 10. számú melléklet részletezi.

(8) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 30 658,8 millió forint, a fejlesztési és vis maior támogatás maradványa 13 232,6 millió forint, a vis maior tartalék támogatás maradványa 0,2 millió forint.

10. § Az Országgyűlés

a) jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Zrt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 16. számú melléklet szerint;

b) tudomásul veszi, hogy az ÁPV Zrt. 2007-ben a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 6. § (1) bekezdése alapján 138 267,0 millió forintot fizetett be a Kincstári Egységes Számlára.

11. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 3708,75 millió forint egyszeri – a 2007. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló – közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcím-csoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímének előirányzata terhére 2008 decemberében.

(2) Az egyházi szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményfenntartókat 2473,8 millió forint egyszeri – a 2007. évi önkormányzati, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi támogatást kompenzáló – szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 1. számú melléklet, XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 16. cím, 48. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcím-csoport előirányzata terhére 2008 decemberében.

(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján, az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 39. alcím, 6. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcím-csoport előirányzatának emelésével 2008. évben 146,1 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak.

(4) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 120. §-ának (3) bekezdése alapján a felsőoktatási intézmények 2007. évben 21 410,7 millió forint értékben vásároltak és 1105,0 millió forint értékben váltottak vissza állampapírt.

12. § (1) Az Országgyűlés a Közösségi Támogatási Keret (I. Nemzeti Fejlesztési Terv) forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 54. § (1) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 28 043,9 millió forint összegben hagyja jóvá.

(2) Az Országgyűlés az EQUAL Közösségi Kezdeményezés forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 54. § (1) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 576,2 millió forint összegben hagyja jóvá.

(3) Az Országgyűlés a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret (Új Magyarország Fejlesztési Terv) forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 54. § (3) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 140 030,7 millió forint összegben hagyja jóvá.

(4) Az Országgyűlés a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretében, a Költségvetési Törvény 54. § (1) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 19 349,4 millió forint összegben hagyja jóvá.

(5) Az Országgyűlés az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében, a Költségvetési Törvény 54. § (4) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 64 792,2 millió forint összegben hagyja jóvá.

(6) Az Országgyűlés a Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az EGT Finanszírozási Mechanizmus forrásaira vonatkozó, a Költségvetési Törvény 54. § (2) bekezdése alapján tett 2007. évi kötelezettségvállalást 4402,5 millió forint összegben hagyja jóvá.

13. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

14. § (1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 11. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

(2) Az elkülönített állami pénzalapok 2007. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét a 12. számú melléklet tartalmazza.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Kincstár által kezelt, állami kölcsönből és állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2007. december 31-én 1195,9 millió forint, amelyből 477,1 millió forint a kölcsön típusú, 718,8 millió forint a járadék címén előírt követelés.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2007. évi CXXVIII. törvény 15. §-ának (1) bekezdése szerint 2006. december 31-én ilyen címen fennállt 1932,4 millió forint követelés 2007. év során a következők szerint változott:

a) az állami alapjuttatás járadékaként 2007. évben befolyt törlesztések összege 181,3 millió forinttal csökkentette az állományt,

b) a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség 555,2 millió forinttal csökkentette a követelés állományt.

16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2008. december 31-éig a központi költségvetés

a) a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék megtérítése jogcímén 11,7 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (a továbbiakban: NYUFIG) 10032000-01301108-00000000 „Ellátási” számlája javára,

b) a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 119,4 millió forintot a NYUFIG 10032000-01301108-00000000 „Ellátási” számlája javára,

c) a közgyógyellátás finanszírozása jogcímén 181,3 millió forintot az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” javára

térítsen meg.

17. § (1) Az Országgyűlés elrendeli, hogy

a) a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny. Alap) az e törvény 20. §-ának c) pontjában megállapított 206,8 millió forint, valamint

b) az E. Alapnak az e törvény 22. §-ának c) pontjában megállapított 27 407,5 millió forint összegű többletét

tartalékként kell kezelni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti többlet – az Ny. Alapnál és az E. Alapnál megállapított összeg arányában – kizárólag nyugdíj- és egészségbiztosítási kiadások forrásául szolgálhat.

18. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. §-a (2) bekezdésének f) pontja alapján 1487,8 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla” javára 2008. december 31-éig térítsen meg.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

I. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2007. ÉVI KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A TÖBBLET MÉRTÉKE

19. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2007. évi költségvetése végrehajtását

a) 4 318 710,2 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 4 291 095,9 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 27 614,3 millió forint többlettel

jóváhagyja.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2007. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét a 15. számú melléklet tartalmazza.

II. Fejezet

A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

20. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2007. évi költségvetésének végrehajtását

a) 2 642 685,9 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 2 642 479,1 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 206,8 millió forint többlettel

jóváhagyja.

21. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2007. évi működési előirányzat-maradványát 939,6 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi maradvány összege 265,3 millió forint.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap 2007. évi működési kiadásai 972,2 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

III. Fejezet

AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

22. § Az Országgyűlés az E. Alap 2007. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 676 024,3 millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 648 616,8 millió forint kiadási főösszeggel,

c) 27 407,5 millió forint többlettel

jóváhagyja.

23. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap működési előirányzat-maradványát 1450,6 millió forint összegben jóváhagyja.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 1718,1 millió forint előző évek előirányzat-maradványának a felhasználását tartalmazzák.

IV. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

24. § Az Országgyűlés jóváhagyja a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az 5. Gyógyászati segédeszköz-támogatás jogcímcsoportnál 1312,8 millió forint felhasználását.

25. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény

a) 73. §-ának (4) bekezdésére és 82. §-ára figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra

aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 317,5 millió forint,

ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 517,4 millió forint,

b) 73. §-ának (5) bekezdése alapján az évközi nyugellátás-emeléssel, és a tizenharmadik havi nyugdíj, valamint a nyugdíjak korrekciós emelésével összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél összesen 727,3 millió forint,

c) 73. §-ának (6) bekezdése, illetve a 81. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján

ca) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 202,1 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 693,5 millió forint, egyszeri segélyre 153,2 millió forint,

cb) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 114,4 millió forint, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoport előirányzatnál 4,7 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatnál 21,4 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 17,2 millió forint,

d) 73. §-ának (7) bekezdése alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások kiemelt előirányzata felett 80,6 millió forint

felhasználása történt meg.

26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2007. évi CXXVIII. törvény 16. §-ában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítése megtörtént.

27. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 13. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 14. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

NEGYEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

28. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

29. § Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy az e törvény 7. § (1)–(2), (5)–(8) bekezdésében foglaltakat rendeletben hirdesse ki.

1. számú melléklet a 2008. évi LXXVIII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.
csop.név

I. FEJEZET

2007. évi törvényi módosított előirányzat

2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlés Hivatala
1 Országgyűlés hivatali szervei 15 101,8 15 582,9
1 Működési költségvetés 410,0 686,7
1 Személyi juttatások 8 661,0 8 534,1
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 197,7 2 162,4
3 Dologi kiadások 3 067,2 3 050,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,2
2 Felhalmozási költségvetés 777,5
1 Intézményi beruházási kiadások 432,6 617,2
2 Felújítás 1 153,3 1 624,6
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,1
3 Kölcsönök 15,9 15,9
2 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 715,0 736,2
1 Működési költségvetés 3,0 11,7
1 Személyi juttatások 409,0 428,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 125,9 126,0
3 Dologi kiadások 132,4 136,4
2 Felhalmozási költségvetés 1,4
1 Intézményi beruházási kiadások 36,7 70,5
2 Felújítás 10,0 6,5
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 7,0
3 Kölcsönök 4,0 3,4
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 eParlament 40,0 3,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 40,0
6 Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 753,0
7 Fejezeti egyensúlyi tartalék 287,1 287,1
1–4. cím összesen: 16 556,9 413,0 16 143,9 17 555,0 1 493,2 16 322,5
5 Közbeszerzések Tanácsa
1 Közbeszerzések Tanácsa 219,2 245,8
1 Működési költségvetés 1 520,0 1 624,6
1 Személyi juttatások 536,2 547,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 190,5 164,3
3 Dologi kiadások 972,9 974,7
2 Felhalmozási költségvetés 0,3
1 Intézményi beruházási kiadások 27,6 22,6
2 Felújítás 12,0 7,5
3 Kölcsönök 38,5 8,5
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlyi tartalék 7,3 7,3
5. cím összesen: 1 746,5 1 520,0 226,5 1 754,6 1 633,4 245,8
6 Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása 110,0 110,0
7 Pártok támogatása
1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 Magyar Szocialista Párt 953,7 953,7
2 FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség 833,2 833,2
3 SZDSZ – A magyar liberális párt 261,1 261,1
4 Magyar Demokrata Fórum 227,6 226,3
5 Kereszténydemokrata Néppárt 235,4 235,4
2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása
4 MIÉP – Jobbik a harmadik út 37,9 37,9
8 Pártalapítványok támogatása
1 Táncsics Mihály Alapítvány 494,2 494,2
2 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 383,8 383,8
3 Antall József Alapítvány 91,0 91,0
4 Szabó Miklós Tudományos, Ismeretterjesztő, Kutatási és Oktatási Szabadelvű Alapítvány 111,3 111,3
5 Barankovics István Alapítvány 120,3 120,3
6–8. cím összesen: 3 859,5 3 858,2
10 Magyar Rádió támogatása
1 Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire 5 668,2 5 467,8
2 Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatására 700,0 700,0
11 Magyar Televízió támogatása
1 Magyar Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire 7 249,8 7 165,7
2 Magyar Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre 666,4
12 Duna Televízió támogatása
1 Duna Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire 1 424,6 1 408,6
2 Duna Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre 17,7
13 Média közalapítványok támogatása
1 Magyar Televízió Közalapítvány támogatása 9 452,9 9 452,9
14 Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása
1 Közszolgálati feladatokra 2 100,0 2 233,0
2 A határon túli magyar sajtó hírellátására 50,0 50,0
15 Üzemben tartási díj pótlása 25 596,7 25 082,4
10–15. cím összesen: 52 242,2 52 244,5
16 Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása
1 Bolgár Országos Önkormányzat 36,0 36,0
2 Görög Országos Önkormányzat 35,0 35,0
3 Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata 88,6 88,6
4 Németek Magyarországi Országos Önkormányzata 173,9 173,9
5 Románok Magyarországi Országos Önkormányzata 50,7 50,7
6 Országos Cigány Önkormányzat 225,6 225,6
7 Lengyel Országos Önkormányzat 35,0 35,0
8 Örmény Országos Önkormányzat 35,0 35,0
9 Szlovák Országos Önkormányzat 89,4 89,4
10 Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat 39,9 39,9
11 Szerb Országos Önkormányzat 47,6 47,6
12 Ruszin Országos Önkormányzat 28,6 28,6
13 Ukrán Országos Önkormányzat 28,6 28,6
17 Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása
1 Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 15,0 15,0
2 Görög Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 12,0 12,0
3 Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 45,0 45,0
4 Németek Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 70,0 70,0
5 Románok Magyarországi Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 16,5 16,5
6 Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 70,0 70,0
7 Lengyel Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 14,0 14,0
9 Szlovák Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 88,8 88,8
10 Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 16,2 16,2
11 Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 27,0 27,0
12 Ruszin Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 6,0 6,0
16–17. cím összesen: 1 294,4 1 294,4
Összesen: 75 699,5 1 933,0 16 370,4 76 706,7 3 126,6 16 568,3

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.
csop.név

I. FEJEZET

2007. évi törvényi módosított előirányzat

2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Köztársasági Elnöki Hivatal 1 024,1 1 341,5
1 Működési költségvetés 1,8
1 Személyi juttatások 424,7 702,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 140,0 137,8
3 Dologi kiadások 346,8 382,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1
2 Felhalmozási költségvetés 2,0
1 Intézményi beruházási kiadások 105,6 50,3
2 Felújítás 3,0 2,3
3 Kölcsönök 4,0 0,7 0,7
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
2 Célelőirányzatok
1 Állami kitüntetések 282,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 239,4
2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,8
3 Dologi kiadások 41,9
2 Államfői Protokoll kiadásai 277,9
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 34,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,0
3 Dologi kiadások 237,9
3 Fejezeti egyensúlyi tartalék 74,4 74,4
Összesen: 1 658,5 1 658,5 1 276,3 4,5 1 341,5

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.
csop.név

I. FEJEZET

2007. évi törvényi módosított előirányzat

2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Alkotmánybíróság 1 474,2 1 586,7
1 Működési költségvetés 1,7 7,9
1 Személyi juttatások 850,0 908,3
2 Munkaadókat terhelő járulékok 275,7 286,2
3 Dologi kiadások 276,5 270,4
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2
2 Felhalmozási költségvetés 8,3 14,2
1 Intézményi beruházási kiadások 70,0 133,4
2 Felújítás 12,0 7,6
4 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlyi tartalék 48,5 48,5
Összesen: 1 532,7 10,0 1 522,7 1 606,1 22,1 1 586,7

IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.
csop.név

I. FEJEZET

2007. évi törvényi módosított előirányzat

2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Országgyűlési Biztos Hivatala 1 336,8 1 429,1
1 Működési költségvetés 1,5
1 Személyi juttatások 820,5 849,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 261,2 263,9
3 Dologi kiadások 173,2 200,1
2 Felhalmozási költségvetés 3,3
1 Intézményi beruházási kiadások 81,9 53,7
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Fejezeti egyensúlyi tartalék 42,3 42,3
Összesen: 1 379,1 1 379,1 1 366,9 4,8 1 429,1

V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.
csop.név

I. FEJEZET

2007. évi törvényi módosított előirányzat

2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Állami Számvevőszék 7 342,7 7 790,5
1 Működési költségvetés 18,0 26,4
1 Személyi juttatások 4 747,5 5 005,8
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 483,7 1 514,1
3 Dologi kiadások 955,9 1 154,8
2 Felhalmozási költségvetés 2,0 9,5
1 Intézményi beruházási kiadások 161,9 251,7
2 Felújítás 13,7 111,0
3 Kölcsönök 3,0 3,0
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
4 Fejezeti egyensúlyi tartalék 253,7 253,7
Összesen: 7 616,4 20,0 7 596,4 8 040,4 38,9 7 790,5

VI. BÍRÓSÁGOK

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.
csop.név

I. FEJEZET

2007. évi törvényi módosított előirányzat

2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Bíróságok 61 641,3 64 840,9
1 Működési költségvetés 5 145,6 5 488,3
1 Személyi juttatások 45 318,6 44 298,0
2 Munkaadókat terhelő járulékok 13 422,4 13 407,1
3 Dologi kiadások 7 643,7 10 753,7
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,3
6 Kamatfizetések 0,3
2 Felhalmozási költségvetés 1,4
1 Intézményi beruházási kiadások 348,5 416,8
2 Felújítás 53,7 59,5
4 Kormányzati beruházás 1 282,0
3 Kölcsönök 100,3 100,3
2 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Igazságszolgáltatás beruházásai 1 050,0 975,0
2 Felhalmozási költségvetés
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 237,1
4 Kormányzati beruházás 1 050,0
2 Ptk. alapján történő kártérítés 7,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 7,0 7,9
3 PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai
1 PHARE támogatással megvalósuló programok
2 Bírósági informatikai rendszer- és hálózatfejlesztés (HU 0007-02) 11,4
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 51,0
2 Átmeneti támogatással megvalósuló programok
1 Bírósági Oktatási Központ felszerelése
2 Felhalmozási költségvetés 22,7
1 Intézményi beruházási kiadások 22,7
2 Az igazságszolgáltatás fenntartható képzési rendszerének kialakítása a Magyar Bíróképző Akadémia keretében
1 Működési költségvetés 43,7 40,0
3 Dologi kiadások 43,7 113,7
2 Felhalmozási költségvetés 95,4
1 Intézményi beruházási kiadások 95,4
3 A magyar bírák kommunikációs kapacitásának további erősítése
1 Működési költségvetés 26,0
3 Dologi kiadások 26,0
5 Feladatfinanszírozásra bevont fejezeti kezelésű előirányzat-maradvány elszámolása
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 45,6
6 Kincstári számlavezetési díj kiadásaira 2,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 2,0
7 Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtása 116,0 116,0
1 Működési költségvetés
3 Dologi kiadások 50,0 7,5
2 Felhalmozási költségvetés
1 Intézményi beruházási kiadások 66,0
15 Fejezeti egyensúlyi tartalék 2 179,3 2 179,3
Összesen: 70 280,3 5 284,7 64 995,6 70 830,5 5 678,7 65 943,3

VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.
csop.név

I. FEJEZET

2007. évi törvényi módosított előirányzat

2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Ügyészségek 27 906,3 29 657,8
1 Működési költségvetés 26,3 117,3
1 Személyi juttatások 19 017,4 19 618,7
2 Munkaadókat terhelő járulékok 5 979,3 6 121,6
3 Dologi kiadások 2 589,7 2 715,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 1,3
2 Felhalmozási költségvetés 3,7 13,9
1 Intézményi beruházási kiadások 100,9 1 129,5
2 Felújítás 100,0 131,1
3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 144,0 42,9
4 Kormányzati beruházás 0,2
3 Kölcsönök 26,0 26,0 37,2 37,2
3 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Beruházás
1 Igazságszolgáltatás beruházásai
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2
3 EU tagságból eredő feladatok 24,0 23,1
1 Működési költségvetés
1 Személyi juttatások 12,0 11,2
2 Munkaadókat terhelő járulékok 2,0 1,8
3 Dologi kiadások 10,0 8,8
4 Fejezeti egyensúlyi tartalék 963,7 963,7
6 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata 30,0 2,6
1 Működési költségvetés
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 30,0 2,6
Összesen: 28 980,0 56,0 28 924,0 29 822,1 168,4 29 683,5

IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI

Millió forintban

Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Előir.
csop.név

I. FEJEZET

2007. évi törvényi módosított előirányzat

2007. évi teljesítés
Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás Kiadás Bevétel Támogatás
1 Normatív hozzájárulások
11 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai 16 391,3 16 316,7
12 Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés 32 719,0 32 559,9
13 Hajléktalanok átmeneti intézményei 1 068,0 1 069,2
14 Gyermekek napközbeni ellátása 6 052,4 6 092,8
15 Közoktatási alap-hozzájárulások 327 352,7 325 340,2
16 Közoktatási kiegészítő hozzájárulások 101 344,3 100 602,3
17 Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő szociális juttatások, szolgáltatások 29 538,4 28 824,3
2 Központosított előirányzatok
1 Lakossági közműfejlesztés támogatása 3 000,0 974,7
2 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 4 800,0 4 599,3
3 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 150,0 150,0
4 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 85,0 85,0
5 Települési és területi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása 1 337,9 1 325,3
6 Kiegészítő támogatás nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz 1 100,0 1 044,7
7 Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, múzeumok szakmai támogatása 710,0 708,1
8 Helyi önkormányzatok hivatásos zenekari és énekkari támogatása 1 010,0 1 007,7
9 Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása 9 090,0 53 774,7
10 Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 600,0 649,9
11 A 2006. évi jövedelemdifferenciálódás mérséklésénél beszámítással érintett önkormányzatok támogatása 7 200,0 6 484,6
12 Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása 10 100,0 4 931,5
13 Helyi közösségi közlekedés normatív támogatása 35 240,0 35 135,3
14 Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatása 8 000,0 7 767,2
15 A szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása 470,0 469,9
16 Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatások 2 600,0 2 566,0
17 Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok kiegészítő támogatása 1 930,0 1 289,9
18 Közoktatás-fejlesztési célok támogatása 6 300,0 5 643,1
20 Egyes pedagógiai szakszolgáltatások támogatása 400,0 396,7
21 Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátásának támogatása 2 500,0 2 484,4
22 A vizitdíj visszatérítésének támogatása 100,0 12,0
23 Az alapfokú művészetoktatás támogatása 350,0 387,6
24 Belterületi belvízrendezési célok támogatása 1 500,0 1 406,0
25 Települési hulladék közszolgáltatásának fejlesztése, előző évi maradványfelhasználás 418,2
3 A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások
1 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása 12 500,0 17 227,4
2 Állami támogatás a tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatására, az adósságrendezés alatt működési célra igényelhető támogatásra, valamint a pénzügyi gondnok díjára 300,0 2,3
3 A működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása 1 400,0 6 299,9
4 A helyi önkormányzatok színházi támogatása
1 Kőszínházak működtetési hozzájárulása 9 479,7 9 479,7
2 Bábszínházak működtetési hozzájárulása 387,3 387,3
3 Színházak pályázati támogatása 943,0 943,0
5 Normatív, kötött felhasználású támogatások
1 Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz
1 Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása 1 787,0 1 764,0
2 A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége 1 690,9 1 690,9
3 Pedagógiai szakszolgálat 3 426,2 3 395,6
2 Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz
1 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 26 356,4 27 325,8
2 Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása 4 763,7 4 620,2
3 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 104,4 105,6
4 A többcélú kistérségi társulások támogatása 19 300,0 22 251,8
6 Címzett és céltámogatások 57 500,0 64 367,4
7 A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladatainak támogatása 10 870,0 9 857,7
8 Vis maior tartalék 360,0 771,8
9 Budapest 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti – metróvonal építésének támogatása 65 550,0 35 648,2
10 A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása 5 800,0 5 220,1
11 Az egészségügyi struktúraváltáshoz kapcsolódó személyi juttatások és járulékai kifizetési kötelezettségének támogatása 613,8
12 Nyári gyermekétkeztetés szociális célú támogatása 1 059,1
13 A 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint a 2006. első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz miatt keletkezett károk enyhítésével összefüggésben keletkezett támogatási többletigények kielégítése 65,1
15 Területi kisebbségi önkormányzatok egyszeri kiegészítő támogatása 15,4
16 Támogatás a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok egyes kiadásaihoz 297,2
17 A martinsalakos feltöltésre épült, életveszélyessé vált ózdi közgazdasági szakközépiskola kiváltásának támogatása 500,0
18 A szombathelyi színház előkészítésének és a kivitelezés I. ütemének támogatása 1 000,0
19 A Miskolci Városi Uszoda beruházásainak befejezésének támogatása 500,0