3.3.1.4 Szén-dioxid leválasztás és tárolás

A szén-dioxid leválasztás és elhelyezés azt jelenti, hogy a fosszilis alapú energiatermelés folyamatában a szén-dioxid leválasztásra, majd ezt követően hosszú távra elhelyezésre kerül, hogy a légkört ne terhelje a szén-dioxid kibocsátás. Bár egy szén-dioxid leválasztást és tárolást alkalmazó erőmű energiafelhasználása 10-40%-kal magasabb az ilyen technológiát nem alkalmazó erőművekénél, a nettó szén-dioxid kibocsátás csökkentés így is 80-90%-os lehet. A technológiának elsősorban a villamos energia termelő nagyerőműveknél lehet jelentősége a jövőben. A demonstrációs projektektől eltekintve nem várható, hogy Magyarországon 2025 előtt létesül szén-dioxid leválasztást és tárolást alkalmazó erőmű, középtávon ezért ennek a technológiának nincs jelentősége a kibocsátások csökkentésében.

Az elvileg rendelkezésre álló leválasztási technológiák az alábbiak:

- fosszilis tüzelőanyag elégetését követő szén-dioxid leválasztás tárolás céljából;

- szénhidrogén átalakítása hidrogén és szén-monoxid majd szén-dioxiddá, a hidrogén hasznosítása tüzelőanyagként, a szén-dioxid tárolása;

- fosszilis tüzelőanyagnak a légkörből leválasztott tiszta oxigénnel történő égetése, és a keletkező - majdnem tiszta - szén-dioxid tárolása.

A leválasztott szén-dioxid tárolásának elvi lehetőségei:

- geológiai tárolás 800 m-nél nagyobb mélységben:

= kimerült kőolaj és földgázmezőkben;

= mélyen fekvő sósvizes rétegekben;

= aktív kőolaj és földgázmezőkben a kőolaj és földgáz kitermelésével egybekötve;

- kémiai tárolás (fémek oxidjaival történő reakció eredményeként keletkező karbonátokként).

A szén-dioxid leválasztására és geológiai tárolására már számos alkalmazás létezik a világban, azonban nagy (500 MW kapacitás körüli) erőműben még sehol nem került alkalmazásra, tehát ebben az értelemben egy még kísérleti fázisban lévő technológiáról van szó.

A szén-dioxid leválasztás és elhelyezés technológia teheti lehetővé, hogy a fosszilis energiatermelés továbbra is jelentős maradjon az energiatermelésen belül. Az elsődleges elemzések alapján Magyarországon az ipari eredetű szén-dioxid földalatti elhelyezésére jelentős kapacitások állnak rendelkezésre. A kimerült kőolaj- és földgáztározók, valamint mélyen fekvő sósvizes rétegek kihasználásával lehetne kialakítani a szén-dioxid tárolókapacitásának zömét, továbbá perspektívái vannak a kimerült, illetve gazdaságosan nem kitermelhető mélyszinti szénbányák tározóvá alakításának is. A 3.8. táblázat mutatja a becsült tároló kapacitásokat. Magyarországon előzetes becslések alapján elmondható, hogy a jelenlegi éves kibocsátást akár néhány évtizedig teljes mennyiségben el tudja helyezni a Föld felszíne alá, ehhez azonban további kutatások szükségesek.

Szén-dioxid tárolás Magyarországon már jelenleg is zajlik, ám kizárólag a szénhidrogén kitermeléséhez kapcsolódóan. Némely érett kőolaj, illetve földgázmező esetében ugyanis az ottani gázok besajtolásával van lehetőség a telepekben visszamaradó kőolaj és földgázkészlet kitermelésére. A szén-dioxid tárolásának ez a formája - egy bizonyos időtávban - megtérülő beruházás.

Tároló típusa	CO2 tárolókapacitás [millió tonna]
Mély sós vizes	3000
Szénhidrogén mező	408
Szenes rétegek	240
3.8. táblázat - Hazai tárolótípusok becsült szén-dioxid kapacitása - Forrás: CO2-befogással és elhelyezéssel kapcsolatos jelenlegi nemzetközi és hazai helyzet, Magyar Állami Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet, 2007.

A szén-dioxid földalatti elhelyezése során a befogadó földtani közeggel szemben elsődleges követelmény, hogy a szén-dioxidot megfelelően hosszú időre, akár több tízezer, százezer vagy akár millió évre elszigetelve, a természetre veszélytelen módon legyen képes tárolni. Ennek megfelelően a szén-dioxid földalatti tárolója és annak környezete összetett földtani-geofizikai az élő- és élettelen természeti értékekre kifejtett hatásának tekintetében vizsgálatokat igényel. Így lehet megbizonyosodni a tároló hosszú távú alkalmasságáról.

Bár a technológia még nem került széles körben alkalmazásra üvegházhatású gázkibocsátások csökkentése céljából, a jelenlegi költségbecslések azt jelzik, hogy bizonyos körülmények között relatíve alacsony, a villamos energia termelő erőműveknél (az erőmű illetve a szén-dioxid leválasztás és tárolás technológiájától függően, valamint a járulékos hasznoktól, mint a földgáz kitermelésének elősegítésétől függően) 0-240 USD/tCO2 költséggel megoldható, és számos esetben pedig a jelenleg 2008-2012 időszakra előre jelzett szén-dioxid kvótaár alatti költséggel is.

A szén-dioxid leválasztás és tárolás magyarországi alkalmazása előtt feltétlenül szükséges a magyarországi geológiai lehetőségek pontos feltérképezése.

Amennyiben az előzetes felméréseket igazolnák a kutatási eredmények, akkor a piac értékítéletére szükséges bízni a magyarországi erőművek esetében a szén-dioxid leválasztást és tárolást.

3.3.2 Közlekedés

A közlekedési kibocsátások csökkentése a közlekedési-szállítási igények ésszerűsítésével, mérséklésével, a kerékpáros, gyalogos közlekedés bővítésével, a tömegközlekedést használók arányának javításával, továbbá a környezetbarát közlekedési-szállítási módok (vasút, belvízi hajózás, kombinált áruszállítás) népszerűbbé válásával valósulhat meg. Egyes európai kutatások azt mutatják, hogy a beépített terület aránya határozza meg nagymértékben egy adott országban a közlekedési szükségleteket, ezért a tudatos várostervezés, a belvárosok lakhatóvá tétele, illetve a tudatos területfejlesztés jelentősen hozzájárul a közlekedési igény csökkentéséhez.

Amennyiben az egyéni közlekedésről a hangsúly a közösségi közlekedés felé tolódna el, az kettős hatást hozna létre. Egyrészt kevesebb kibocsátást eredményezne, másrészt pedig a közúti torlódások is mérséklődnének, ami szintén a kibocsátásokat mérsékelné. Így például egy átlagos személy hozzávetőleg feleannyi szén-dioxid kibocsátásért felelős, ha vonattal utazik, mintha ugyanazt az utat autóval tenné meg. Jelenleg azonban ez egyáltalán nem tükröződik az egyéni és közösségi közlekedés igénybevételének költségeiben.

A tömegközlekedés előnyeiről

A Levegő Munkacsoport összesítése szerint Budapesten a gépjárművet igénybe vevő utazások közel kétharmadát a tömegközlekedés bonyolítja le. Ehhez azonban csupán az összes személyszállító jármű 0,5 százalékát használja fel, a közlekedési eredetű szennyezés 6 százalékát bocsátja ki, a közlekedési balesetek 3 százalékát okozza.

Ezzel szemben az utazások egyharmada autóhoz kötődik. Ehhez a járművek 99,5 százalékát használják az emberek, miközben a légszennyezés 60 százalékát, a közúti baleseteknek pedig 97 százalékát okozzák.

A járműállomány fajlagos kibocsátásának javítását célozza az EU azáltal, hogy előírja, hogy 2012-től az újonnan eladott személyautók átlagos szén-dioxid-kibocsátása ne legyen magasabb kilométerenként 120 grammnál. Célként van kitűzve, hogy 2020-ra pedig az újonnan üzembe helyezett személyautók átlagos kibocsátása ne haladja meg a 100 gramm/km-t.

A közlekedési kibocsátások mérsékléséhez a következő lépések javasolhatók:

A közösségi közlekedés nagyobb arányú igénybe vétele érdekében olyan beruházásokat érdemes megvalósítani, melyek lehetővé teszik a személygépkocsik biztonságos őrzését (elsődlegesen a külvárosi területeken) annak érdekében, hogy a lakosság a közösségi közlekedés megfelelő módjait igénybe vehesse. A jelentős eredmények elérése érdekében célszerű gazdasági ösztönzőkkel támogatni (pl. kedvezményes bérlet) az ilyen módon új utasnak számító és a közösségi közlekedést választó lakosokat.

A közlekedési-szállítási igényeket optimalizálni kell városi útdíjak bevezetésével, egyes területeken a forgalom kitiltásával, korlátozásával. A gyalogos illetve kerékpáros közlekedés lehetőségeit bővíteni szükséges, tudatos infrastruktúra-fejlesztéssel, megfelelő és biztonságos kerékpárút-hálózat építésével. A kis távolságokra történő autóhasználat visszaszorítására azért van szükség, mert ilyen esetekben az autó üzemanyag-fogyasztása aránytalanul magas, mely megnöveli az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Az áruszállítási igények növekvő tendenciája miatt egyre sürgetőbb kihívás a közúti szállítás kombinált áruszállításra történő átállítása, kihasználva a vasúti illetve vízi szállítás lehetőségeit. Ehhez azonban jobb csatlakozási lehetőségek kialakítása, illetve az intermodális logisztikai központok hatékonyságának fejlesztése szükséges, valamint a szomszédos országokkal történő szoros együttműködés a nemzetközi áruszállítás terén.

Az áruszállítási igények ésszerűsítése azáltal, hogy az előállított termékek az előállítás helyéhez közel kerüljenek felhasználásra, s ezáltal elkerüljük az áruk és termékek „felesleges” szállítását.

Megfelelő közlekedési infrastruktúra hálózatot kell kialakítani, ennek használatáért azonban az okozott externáliával arányos díjat kell szedni, mert a közlekedési infrastruktúra fejlesztések ingyenes használatba bocsátása ismét telítettséghez vezet, és újabb fejlesztéseket tesz szükségessé.

Ösztönözni kell az alacsony kibocsátású járművek beszerzését a jogi szabályozás továbbfejlesztésével, az új és használt autóknál egyaránt.

A megújuló üzemanyagok használatát el kell terjeszteni, de csak akkor, ha az üzemanyag teljes életciklusát figyelembe véve egyértelmű, hogy előállítása kevesebb üvegházhatású gázkibocsátással járt, mint amennyit felhasználásukkal meg lehet takarítani. A jelenlegi technológiák mellett ez nem bizonyított, illetve ez a módja az üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentésnek egyáltalán nem költséghatékony, egységnyi szén-dioxid kibocsátás-csökkentésre jutó költsége több tízszerese például az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerében 2008-2012 között várható árnak.

A kibocsátás-csökkentés leghatékonyabb eszköze a szemléletváltás és a vezetői magatartás megváltoztatása. A tudatformálást, szemléletváltást ösztönözni kell. Ennek módja lehet az „öko járművezetési mód” kialakítása, mely magába foglal számos elvet és gyakorlati alkalmazást (kiegyensúlyozott gyorsítás, sebességváltás, hirtelen fékezés elkerülése, légkondicionáló mellőzése, megfelelő keréknyomás), amely alkalmazása akár 5-10 százalék üzemanyag-megtakarítást is eredményezhet. Egy közepes méretű személygépkocsi esetén a 110 km/h-ról 130 km/h-ra történő gyorsulás 15 százalék szén-dioxid-kibocsátás növekedést eredményez.

Stratégiai célok

Elő kell segíteni és ösztönözni kell a közlekedés karbon intenzitásának csökkentését. Ennek érdekében a közösségi közlekedés jelenlegi, EU-25 átlaga feletti rész arányának megőrzése - lehetőség szerinti -, növelése szükséges. A városi közlekedésben növelni szükséges a kerékpáros közlekedés részarányát, az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztések elengedhetetlenek a jövőben. Kerékpár úthálózatokat kell kiépíteni nem csupán a nagyvárosokban, de országosan is.

A kombinált áruszállítás fejlesztése, részarányának növelése - különösen a hazánkon átmenő közúti teherszállítás tekintetében - az intermodális logisztikai központok hatékonyságának növelése.

Tudatos és körültekintő infrastruktúra-fejlesztés a városi és elővárosi közösségi (főként kötött pályás), közlekedés fejlesztése érdekében.

Az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentése érdekében következetesen alkalmaznunk kell a 'közös, de megkülönböztetett felelősség' elvét, vagyis a nagyobb kibocsátóknak nagyobb felelősséget is kell vállalniuk az általuk elkövetett környezeti terhelésért. A közlekedés (különösen az áruszállítás) által a társadalomnak okozott externális költségeket be kell építeni az útdíj rendszerbe.

A közlekedéssel összefüggő legfontosabb feladat a hatékony, a fenntarthatóság elveit tiszteletben tartó közlekedési rendszer kialakítása, működtetése az ágazat stratégiájának megfelelően. A stratégiai célok teljesítéséhez fontos eszköz az externális költségeket figyelembe vevő, érvényesítő gazdasági szabályozó rendszer, s az externáliák csökkentése a kisebb környezetterhelést jelentő, korszerű berendezésekkel üzemelő vasúti pályák kiépítésével.

Számos közlekedési igényt befolyásoló feladat, amely a települések feladat- és felelősségkörébe tartozik (közösségi közlekedés, várostervezés, autómentes zónák) az egyik legfontosabb eszköz lehet a közlekedési kibocsátások és energiaigény csökkentéséhez. Szükséges az aktív állami szerepvállalás ezen a területen is, építve az önkormányzatok szerepvállalására. Fokozott teret kell hagyni a helyi döntéseknek, erősítve a kistérségek szerepét.

3.3.3 Mezőgazdaság és erdészet

A mezőgazdasági földhasználat terén a termelés nagyüzemi jellegének változatlan megmaradása, az egyéni gazdaságok számszerű csökkenése, és a földterületek koncentrálódása várható. A mezőgazdasági kibocsátás-csökkentési lehetőségek során tekintettel kell lenni arra, hogy a mező- és erdőgazdálkodás a természeti erőforrásokat hasznosítja, ezért elemi érdeke a természeti erőforrások védelme. Az erdőgazdálkodásban az erdőkkel szemben támasztott társadalmi elvárások megváltozásával a fakitermelés súlypontjának eltolódása várható. A természetszerű erdőkben a kitermelt faanyag mennyiségének csökkenése és a természetkímélő technológiák térnyerése várható, míg az intenzív fakitermelések súlypontja a faültetvények területére koncentrálódik.

A kibocsátások csökkentése a mezőgazdaságban a földhasználatváltás megvalósulása, a biogáz felhasználás elterjesztése, a szállítások és az anyagmozgatás ésszerűsítése és környezetkímélő növénytermesztési gyakorlattal lehetséges. Az erdészet terén a természetes erdődinamikai folyamatokra alapozott erdőgazdálkodási módszerek szélesebb körű alkalmazásával (költség- és energiafelhasználás-csökkentés), a hagyományos és energiatakarékos fakitermelési, szállítási, faközelítési technológiák alkalmazásával (irányított és visszamaradó állományt kímélő fadöntések, fogat, facsúszda, kötélpálya stb.) és új erdők telepítésével (szén-dioxid-megkötés fokozása, mezoklimatikus viszonyok stabilizálása) lehet legfőképp eredményt elérni.

A mezőgazdasággal kapcsolatos éghajlatvédelmi eszközök a következők:

- Ösztönözni kell a természetkímélő gazdálkodási módokat, azaz a termőhelyi adottságokhoz és a növényigényekhez igazodó technológiákat, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodott fajták alkalmazását. El kell kerülni a szántóterületek indokolatlan növekedését, különös tekintettel azokra a területekre, ahol a szántóföldi művelésre a termőhelyi adottságok sem teremtenek lehetőséget (belvizes területek, hullámterek, erózióveszélyes területek). Elő kell segíteni az extenzív földhasználati módszerek (legeltetéses állattartás, ártéri tájgazdálkodás) minél szélesebb körben történő elterjesztését.

- A talajművelésnél fontos a víztakarékos technológiák, valamint a növények igényeihez igazított talajművelési módok kiválasztása. Minél kevesebb műveléssel, a talajforgatások számának csökkentésével és mindig „zárt” talajfelülettel törekedni kell a talaj vízkészleteinek megóvására, illetve a csapadék befogadására és a termőrétegben való tárolására.

- Az üvegházhatású gázkibocsátások számottevő mértékben a gépek használata révén jelentkeznek a mezőgazdaságban. Az energiatakarékos gépek, korszerű eszközök preferált támogatása előrelépést jelenthet.

- Nagy termékkibocsátó állattartó telepek létesítése csak abban az esetben fogadható el, ha az állattenyésztésben keletkező melléktermékek hasznosítása a telepen zárt technológiai rendszerben megvalósul, illetve az intenzív állattartó telepek biogáz üzemekkel kapcsolódnak össze.

Az erdészettel összefüggő éghajlatvédelmi feladatok a következők:

- Művelési ág szerinti differenciált támogatás szükséges az erdőtelepítéseknél: magasabb támogatás a szántók, alacsonyabb támogatás a mezőgazdaságból kivont legelők erdősítésére. Az erdőterület növelésével 2025-ig várhatóan 270-360 ezer hektárral növekszik a magyar erdők összterülete. Az erdőtelepítések során a termőhelynek megfelelő, őshonos fák telepítése esetén 2025-re 25-33 millió tonna szén-dioxid-megkötés érhető el, a gyorsan növő fafajok (akác, nyár, fenyők) ültetésével megvalósított ültetvények esetén pedig 47-58 millió tonna. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem mindenhol kívánatos természetvédelmi szempontból a magasabb szénmegkötésű fafajok telepítése. Az erdősítést/ültetvény telepítését megelőzően figyelembe kell venni a földhasználati szempontokat és a klímaváltozás várható negatív hatásait is. A legelőből kialakított erdő például csak évekkel később eredményezhet nettó szénnyelést - a talajból származó szén-dioxid-kibocsátás miatt évekig több szén-dioxidot bocsáthat ki, mint amennyit elnyel.

- Szemléletformálás elősegítése az erdők társadalmi és gazdasági támogatottságának növelése érdekében és összehangolt intézkedések az illegális fakitermelés visszaszorítása céljából.

- Az erdőállományok védelmi (talaj-, víz- és biológiai sokféleség védelme) funkciók erősítése és társadalmi, valamint közgazdasági elismerése.

- A természetes folyamatokra alapozott - az erdők védelmi feladatainak ellátását jobban szolgáló - erdőgazdálkodási módszerek üzemszerű bevezetése.

- Kutatások támogatása pályázati rendszerrel, elsősorban a megfelelő fafaj kiválasztása érdekében, amely kutatás éppen a változó éghajlat következtében jelentkező kockázatok miatt válik jelentőssé.

Stratégiai célok

A természetes felszínborítottság növelése egyszerre szolgálja a szén-dioxid elnyelését, a kedvezőbb mikroklíma kialakulását és az ökológiai szolgáltatások növekedését. Ez nem csupán a klímaváltozás hatásai ellen nyújt segítséget, de természeti erőforrások védelmét is szolgálja.

A stratégia időszaka alatt el kell érnünk a zöldfelületek fogyásának megállítását. A stratégia időszaka alatt el kell érni a külterületek csökkenésének megállítását. Az erdőterületek növelését az erdőtelepítések ütemének fenntartásával biztosítani kell. A területhasználatot újra kell szabályozni a klímavédelmi szempontok figyelembevételével.

3.3.4 Magas energiaigényű termékek hulladékainak hasznosítása, újrahasználat

A hulladékok hasznosítása és az újrahasználat fontos eszköze az éghajlat-politikának, mert ezáltal jelentős mennyiségű energia takarítható meg, illetve ez az egyik módja a technológiai eredetű kibocsátások csökkentésének. A hulladék lényegében elpazarolt anyag és energia. A hulladékszegény termékek előnyben részesítése, a hulladékok újrahasznosítása tehát az energiatakarékosság révén közvetetten hozzájárul a klímaváltozás lassításához. Az újrahasznosítás anyag szerinti energiamegtakarítását a 3.9. táblázat mutatja.

Termék	Hulladékhasznosítás energia megtakarítása
Vas, acél	74% (80%-os CO2 kibocsátás-csökkentés)
Alumínium	95%
Üveg	50% (más források szerint 25-40%)
Papír	60% (más források szerint 28-70%)
3.9. táblázat - Az újrahasznosítással megtakarított energia

Különösen az energiát jelentős mennyiségben használó ágazatokban kell az éghajlat-politika prioritásává tenni, hogy az anyagok újrahasznosítása még elterjedtebb gyakorlattá váljon.

Stratégiai célok

Szigorú szakmai és társadalmi ellenőrzést kell kialakítani a hulladékkezelés kialakult országos gyakorlatának jobbítására. Eszközöket, módszereket kell kidolgozni egyrészt a hulladékok alternatív energiaforrásként történő hasznosításának bővítésére, másrészt a környezetkárosító és ezért a klímaváltozást erősítő kibocsátás visszaszorítására.

Ki kell dolgozni a hulladékgazdálkodás megfelelő módját, hogy a legmagasabb energiaigényű termékek nagyarányú újrahasznosítása még elterjedtebb legyen. Ehhez szükséges a lehetőségek feltérképezése, és a megfelelő közgazdasági ösztönzők vagy jogi megoldások alkalmazása (pl. betétdíj) annak érdekében, hogy az energiafelhasználás ezekben az ágazatokban visszaszorítható legyen.

A lakossági hulladékban is nagy arányban szereplő papír és üveg gyűjtésének további kiterjesztése legalább annyira felvilágosítás és a kényelmes megoldások megtalálásának függvénye, mint a gazdasági ösztönzésnek, szükséges ezeknek - az elsősorban hulladékgazdálkodás körébe tartozó - feladatoknak az éghajlat-politikai oldalról történő támogatása, illetve a prioritások éghajlat-politikai szemléletű újragondolása.

A hulladékgazdálkodás és a biomassza-hasznosítás közös területét jelentik az (elsősorban városi) élelmiszer eredetű hulladékok biogáz célú hasznosítása, amelynek fő problémája a begyűjtési rendszer megszervezése. Rövid távon lehetőség van azonban például német nyelvterületről számos működő példa meghonosítására.

3.3.5 Az ágazatok kibocsátás-csökkentési potenciáljának összegzése

Azt, hogy a kibocsátás mérséklése szempontjából mely ágazatok tekinthetők a legfontosabbnak, ill. az ágazatokon belül mely területekre célszerű koncentrálni, részben az egyes ágazatok abszolút kibocsátásai alapján lehet eldönteni (minél nagyobb a kibocsátás, annál fontosabb az adott ágazat, illetve részterület), részben pedig annak alapján, hogy milyen mértékben célozták az eddigi klímavédelmi politikák az egyes területeket. Az első szempont szerinti kiválasztást segíti a 3.5. ábra, amely az egyes gazdasági szektorok energiafelhasználással kapcsolatos kibocsátásait mutatja energiafajták szerinti bontásban ^* . A legtöbb esetben az energiahordozó fajtája jól utal a felhasználás területére is, így ez alapján kijelölhetők a kulcsterületek. Látható, hogy a lakossági szektornak szinte minden területen meghatározó, a közületi és ipari szektornak pedig több területen is jelentős a szerepe. Szintén jelentős a benzin- és gázolaj-felhasználással kapcsolatos kibocsátás, ami a közlekedés fontosságára utal. Egyértelmű a földgázfelhasználás fontossága, ami - tekintve annak egyébként fajlagosan kedvezőbb kibocsátásait - közvetve a megújuló energiák nagyobb mértékű felhasználásra irányítja a figyelmet.

3.5. ábra - Az egyes szektorok energetikai eredetű CO2 kibocsátásai energiafajták szerint -Forrás: Energiagazdálkodási statisztikai évkönyv, 2005 alapján

A fentieken túl kiemelt területként kell kezelni az energiaátalakítást általában, illetve azon belül a villamosenergia-termelést. Az energiával kapcsolatba hozható kibocsátásokon túl célszerű vizsgálni a hulladékgazdálkodás területét, amely elsősorban a felszabaduló metánnak a szén-dioxidnál jóval nagyobb globális felmelegedési potenciálja miatt a nemzeti ÜHG leltár fontos tényezője. Végül pedig Magyarország természeti adottságai és erdészeti hagyományai miatt az erdőtelepítéssel történő szénmegkötés a kibocsátások csökkentésének különösen fontos, ezért kiemelt területe.

A fentiek alapján a kibocsátáscsökkentés leglényegesebb területei (prioritásai) a következők:

- Az energiahatékonyság elősegítése a lakossági és közületi szektorban.

- Hatásfoknövelés, kapcsolt energiatermelés növelése.

- A megújuló energiahordozók térnyerésének elősegítése.

- Ipari termelés közvetlen tüzelőanyag-igénye és máshol megtermelt hő fogyasztása.

- Ipari szektor elsősorban gyártástechnológiai célú villamos energia fogyasztása.

- Közlekedés szerkezetének átalakítása, s ezáltal az energiaigényének csökkentése.

- A szénmegkötés elősegítése erdőtelepítéssel.

A 3.10. táblázatban bemutatjuk azokat az intézkedéseket és elérhető kibocsátás-csökkentési értékeket, amelyek az egyes intézkedés fajták a részletes piacelemzés nélkül, becslés alapján megállapított maximális megvalósulása esetében adódhatnak:

Intézkedés	CO2 kibocsátás csökkenési potenciál	Penetráció	Feltételezett CO2 kibocsátás csökkenés	Beruházási költség	Támogatás intenzitás	Támogatási igény 2008-25
	kt/év		kt/év	Mrd Ft		Mrd Ft/év
Hatásfok növekedés, kapcsolt energia termelés	A BAU részének tekinthető
Átállás megújuló energiahordozókra
biomassza tüzelésű erőműek	1143	100%	1143		Ártámogatás	31,3
szélerőművek	544	100%	544		KÁP	13,9
Biomassza alapú hőtermelés
lakossági	10252	30%	3076	615	30%	15,38
kommunális	5394	20%	1079	86	30%	2,16
kis körzeti távfűtés	10252	10%	1025	205	30%	5,13
Energiatakarékosság a lakossági szektorban és a közszférában
épületek energetikai követelményeinek szigorítása	23	100%	23		Támogatás nélkül is megvalósul
épületek hővédelmének javítása, fűtési rendszer korszerűsítése	6540	75%	4905	8467	30%	158,8
háztartási villamos energia felhasználás csökkenése			700		Támogatás nélkül is megvalósul
kommunális villamos energia felhasználás csökkenése	218	100%	218	89	15%	1,12
Ipar technológia korszerűsítés	A BAU részének tekinthető
Összesen	45166		12712			227,72
3. 10. táblázat - A szektorbeli kibocsátás csökkentési potenciálok maximális becsült értékekkel

A fenti táblázat csak a számszerűsíthető értékeket tartalmazza, így nem került becslésre a közlekedéssel, mezőgazdasággal és erdészettel elérhető kibocsátás-csökkenés.

A biomassza alapú beavatkozások piaci részesedése a rendelkezésre álló biomassza mennyisége miatt nem növelhető tovább.

Nem biztos, hogy a jelzett piaci részesedés értékek a feltüntetett támogatás-intenzitás mellett elérhetők. A 30%-ot azonban EU-s korlátként felfogva rögzítettnek tekintettük.

Amennyiben ez a célkitűzés válik realitássá, vizsgálni kell, hogy a 2025-ig rendelkezésre álló időszakban fizikailag megvalósítható-e mindez a beruházás (kivitelezői kapacitások megléte, kivitelezési időtartamok stb.).

4. Alkalmazkodás a változó éghajlathoz

„Közelítsünk mindjobban a természet törvényéhez!”

Gr. Széchenyi István: Stadium

Hiába csökkentik a világ országai jelentősen az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátását, az egyre gyorsuló éghajlatváltozás már éreztetni fogja hatásait. Az ipari forradalom óta folytatott emberi tevékenység miatt ugyanis már a légkörbe van „programozva”, hogy a következő évtizedekben gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási események, növekszik a globális átlaghőmérséklet. A klímavédelemben az alkalmazkodás, tudományos nevén adaptáció az éghajlatváltozással összefüggő hatások és károk mérséklését és a klímaváltozás iránti érzékenység csökkentésére tett erőfeszítéseket jelenti.

Az Éghajlatváltozási Keretegyezmény számos cikkelyében utal az adaptáció fontosságára. Kötelezettséget ír elő, hogy az országok az alkalmazkodás megkönnyítésére programokat hozzanak létre. A fejlett államoknak azt is előírja, hogy anyagi segítséggel támogassák a fejlődő országokat az adaptáció megvalósítása érdekében.

Nagyon fontos, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemben az alkalmazkodás és az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló intézkedések egymás hatását segítsék, támogassák, ne pedig rontsák. Negatív példa, hogy a gyakoribbá váló kánikulák miatt egyre több légkondicionáló berendezés fogy, az emberek közül sokan így próbálnak alkalmazkodni az új körülményekhez. Márpedig így tovább nő az energiafogyasztás, ami pedig kibocsátás-növekedéssel, és ezért fokozódó globális felmelegedéssel jár, a sok légkondicionáló által kifújt meleg levegő által fokozott hősziget-hatásról nem is beszélve. Pozitív kölcsönhatásra példa az egyre melegedő és szárazabbá váló éghajlat miatt pusztuló felszínű földterületek beerdősítése. Ez ugyanis egyben segíti a további talajerózió megakadályozását és a fák CO2 megkötésével a kibocsátások csökkentését is.

Elsődlegesen tehát olyan adaptációs lehetőségeket kell előmozdítani, melyek egyrészt csökkentik az éghajlatváltozás káros hatásait (hozzájárulnak a mitigáció céljaihoz), másrészt egyéb szociális, környezetvédelmi és gazdasági előnyökkel, többlethasznokkal járnak.

A NÉS adaptációs célja, hogy megerősítse és megnövelje Magyarország alkalmazkodóképességét az éghajlatváltozással szemben.

4.1 Helyzetértékelés, kilátások

Az éghajlatváltozás fokozódó hatásai eltérő mértékben ugyan, de az ország egész területét, a társadalom szinte valamennyi rétegét érintik, illetve érinteni fogják. A NÉS a következő szakterületekre gyakorolt hatásokat foglalja össze:

- természetvédelem;

- emberi környezet, humán egészségügy;

- vízgazdálkodás;

- mezőgazdaság: növénytermesztés, állattenyésztés, erdők;

- területfejlesztés, területrendezés, településfejlesztés, településrendezés és épített környezet.

Fentieken kívül az éghajlatváltozás közvetlen hatással bír a turizmusra is. A melegebb éghajlat a turistaidőszak kitolódását eredményezheti, de a szélsőséges időjárási helyzetek esetén csökkenő vízmennyiség, rosszabbodó vízminőség mind a természetes vizekre, mind a vízi parkokra, strandokra kedvezőtlen hatással lehet. A stratégia alkalmazkodási fejezetét a felülvizsgálat keretében további szektorokra, elsősorban a turizmusra, a biztonságpolitikára és a várostervezésre is ki kell terjeszteni.

Ma már egyre inkább felismert és elfogadott tény, hogy gazdasági és társadalmi életünk az egyébként korlátos természeti erőforrásokra támaszkodik és az ökoszisztémák által nyújtott szolgáltatások legkülönfélébb hasznait élvezi. Az éghajlatváltozás kapcsán különösen fontosak lesznek ezek közül, hogy a természetes élővilág (különösen az erdő, de ugyanakkor bármely felszínborítottság) kedvezőbb mikroklímát teremt és tart fenn, enyhítve a negatív és szélsőséges hatásokat, ezen kívül szabályozza a talaj vízháztartását és akadályozza az eróziót. De említeni lehet a vizes élőhelyek szerepét is a vízminőség fenntartásában és az árvízvédelemben.

Ökoszisztéma szolgáltatások

Az ember mint biológiai lény része az ökoszisztémának, létünk nem képzelhető el a természetes élővilág és az általa nyújtott szolgáltatások nélkül.

Ökoszisztéma szolgáltatásnak nevezzük az élővilág azon javait, szolgáltatásait, melyeket az ember élete során közvetlenül vagy közvetve felhasznál, így azok állapota az életminőségét meghatározza. Négy alapvető szolgáltatás típust különböztetünk meg: az ellátó, a szabályozó, a fenntartó és a kulturális ökoszisztéma szolgáltatásokat. Az ellátó szolgáltatás által nyújtott javakat közvetlenül felhasználjuk, elfogyasztjuk, ilyenek pl. az élelmiszerek, az ivóvíz, a fa- és rostanyagok. Az élővilág szabályozó funkciója közé sorolható az éghajlat-szabályozás, az árvizek mérséklése, a víztisztítás és a talajképződés. Fenntartó szolgáltatás a primer produkció (a zöld növények fotoszintézise által), az elemek, vagy a víz körforgalmában játszott biológiai szerep. Az élővilág kulturális szolgáltatása szerteágazó, többek között jelentős esztétikai, spirituális, oktató és rekreációs funkciója van.

Ez a felismerés tükröződik a NÉS-ben is megfogalmazott szemléletmódban, amely szerint az ökoszisztémák nem egyszerűen egy szektor a többi közül: a természetes élővilág állapota az ökoszisztéma szolgáltatások révén a legtöbb szektorra hatással van, és a globális változások elsősorban e szolgáltatások megváltozásán keresztül befolyásolják mindennapi életünket (4.1. ábra).

4.1. ábra - Az ökoszisztémák szerepe a globális változásoknak a társadalmi jólétre gyakorolt hatásában.

a) hagyományos nézet, b) az „ökoszisztéma szolgáltatások” koncepciójának figyelembevételével kialakított nézet.

4.1.1 Hatások a természetes élővilágra

A klímaváltozás Magyarországon - Európa nagy részéhez hasonlóan - nem az érintetlen természetre hat, hanem egy ember által már átalakított tájra. A természetes, önfenntartó rendszerek viszonylag elszigetelt mozaikokban vannak jelen, az átjárhatóság az egyes foltok között egyre csökken az emberi tevékenységnek köszönhetően, ezáltal a klímaváltozás hatásai iránti érzékenységük, veszélyeztetettségük fokozottabbá vált.

Már az éghajlat elmúlt évtizedekben tapasztalt kismértékű változása is jól érzékelhető átrendeződési folyamatokat indított el a természetben. Számos élőlény a sarkok, illetve a hegységekben a magasabb régiók felé vándorolt, de ezek a folyamatok hazánkban a földrajzi adottságokból adódóan és az ember által átalakított környezetben korlátozottan tudnak csak megvalósulni.

Az ENSZ nemzetközi tudóscsoportjának egyik jelentése szerint a klímaváltozás természetes élővilágra, a biológiai sokféleségre gyakorolt hatása szempontjából Magyarország a világ egyik legsérülékenyebb országa. Amíg más országokban csak egyes területek esnek az ökológiailag legmagasabb sérülékenységi besorolás alá, addig Magyarországon szinte alig van ettől eltérő térség. Rosszabb helyzettel Európában csak Belgium, a világon pedig a Dél-Afrikai Köztársaság szembesül.

A klímaváltozás miatt bekövetkező természeti átrendeződési folyamat fajgazdagság szempontjából elszegényedett, sérülékenyebb társulásokat eredményez, és így további fajok inváziója előtt nyitja meg az utat, és általában a könnyen terjedő fajok előretörése várható.

Néhány foknál nagyobb felmelegedés esetén olyan mértékben tolódnak el az övezetek, hogy a természetes ökoszisztémák - mai formájukban, mai helyükön - nem lesznek képesek megmaradni. A helyzetet tovább súlyosbíthatja, ha az átmenetek nem lesznek fokozatosak. Ha jelentősen megváltozik a klíma, akkor a természetvédelemnek a megőrzésre való törekvés mellett esetenként a változás, a természetes folyamatok (például a vándorlás, egyes fajok lokális kihalása esetén újak megtelepedése) elfogadása, sőt segítése lesz a feladata.

Magyarországon az egyes élőhelyek potenciális veszélyeztetettségének megállapítására, a becsülhető klímaérzékenység számszerűsítésére megindultak a kutatások. Az élőhelyek elterjedési térképeinek alapján történt első becslés alapján számos élőhely került a kritikusan veszélyeztetett kategóriába (pl. láprétek, éger- es kőrislápok, égeres mocsárerdők, mészkerülő bükkösök). További feladat az éghajlatváltozás miatt bekövetkező közvetett hatásokból, a termőhelyi változásokból (pl. talajvíz-süllyedés), valamint a tájhasználatváltozásból (pl. szántók felhagyása) adódó veszélyeztetettség becslése. Az élőhelyek klímaérzékenységére ezek figyelembevételével a tudomány jelenlegi állása szerint a következő becslést adhatjuk. A klímaváltozás során közvetlenül veszélyeztetettek a vizes és/vagy hűvös mikroklímát igénylő élőhelyek (pl. lápok, mocsarak); a fajösszetétel átrendeződés miatt pedig elsősorban a zonális erdők és gyepek (pl. kékperjés láprétek, gyertyános-tölgyesek); az özönfajok (inváziós fajok) előre jelzett további terjedése miatt közvetve veszélyeztetettek pedig például a hullámterek, homoki gyepek, erdősztyeppes erdők.

Összességében Magyarország természetes élővilágában a klímaváltozás hatására az alábbi fontos változások várhatók:

- az égövre jellemző vegetáció határainak eltolódása;

- a társulások és táplálékhálózatok átrendeződése;

- a természetes élővilág fajainak visszaszorulása, különösen az elszigetelt élőhelyeken;

- hosszú távon a biológiai sokféleség csökkenése;

- inváziós fajok terjedése, új inváziós fajok megjelenése (pl. a kártevő rovarok és gyomok terjedése);

- az élőhelyek szárazabbá válása, (pl. vizes élőhelyek eltűnése, homokterületek sivatagosodása);

- ökoszisztéma funkciók károsodása;

- a talajok kiszáradása, a talajban lezajló biológiai folyamatok sérülése;

- a tűzesetek gyakoribbá válása.

4.1.2 Az emberi egészség

A korábbi éghajlati viszonyokhoz szokott embert, emberi kultúrát is új helyzet elé állítja a gyorsuló éghajlatváltozás és annak hatásai. A lakosság egészségi állapotát a jövőben nagymértékben befolyásolni fogják az egyre gyakrabban, intenzívebben előforduló szélsőséges időjárási események.

A szélsőséges időjárási események közül elsősorban a melegrekordok és a hirtelen növekvő hőmérséklet érintik negatívan a lakosság egészségügyi állapotát. Az éghajlatváltozással összefüggő egészségügyi hatások eltérően érintik a lakosság egyes csoportjait. Az Egészségügyi Világszervezet 2006-os jelentésében megállapította, és a hazai vizsgálatok is megerősítették, hogy a 4 év alatti gyerekek, a 65 év feletti idősek, a túlsúlyos emberek és az ágyban fekvő betegek a legérzékenyebbek. A hőséghullámok idején várható magas hőmérséklet, nyári melegrekordok miatt az elkövetkezendő időszakban valószínűsíthető a többlethalálozás, illetve a sürgősségi mentőhívások számának jelentős növekedése (2025-re országos szinten 800-2600 többlethalálozási, illetve 1500-4800 többlet mentőhívás).

A magasabb nyári hőmérséklet különösen a városban élőket érinti kedvezőtlenül, ugyanis a városokban 2-8 °C-kal melegebb is lehet az építészeti és városbeépítési körülményektől függően. Az intenzív fronthatások fokozhatják a balesetveszélyt, és munkateljesítmény-csökkenést okozhatnak.

Az egyre melegebb nyarak és enyhébb telek miatt a vírusok, baktériumok, kórokozók elterjedése, populációja lényegesen megnőhet. A kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás (encephalitis) betegség gyakorisága az 1990-2000. években csökkent, de 2001-től ismét növekszik (évi átlag 80 eset). A jövőbeni gyakoriságot az enyhe telek és az ország erdőborítottságának változása növelheti. Hasonlóan várható a Lyme-kór, a rágcsálók által terjesztett hantavírus-fertőzés, illetve a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi vírusfertőzéses esetek számának növekedése. A hantavírus-fertőzések emelkedése az 1990-es évektől figyelhető meg - a Dunántúlon, Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön fordultak elő esetek - és várható, hogy mind ez a betegség, mind a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi vírusfertőzés elterjed az egész országban: a jelenleg még az évi 20-nál kevesebb esetszám növekedése prognosztizálható. Hosszabb távon a behurcolt maláriás esetek száma növekedhet, megjelenhet a lepkeszúnyogok által terjesztett protozoális betegség, a leishmaniasis.

A vízzel és élelmiszerekkel előforduló kórokozók a fokozódó meleg miatt szintén nagyobb veszélyt jelentenek. Például a nemzetközi adatok szerint az 1 °C fokos hőmérséklet növekedés 2-5%-kal növeli a salmonellosis megbetegedés gyakoriságát - ennek alapján várható, hogy az előre jelzett hőhullámok idején 10-32 bejelentett többlet fertőzési esettel kell számolni. Szintén várható az egyéb bakteriális, vírusos és protozoon megbetegedések számának növekedése (Campylobacteriosis, hepatitis A, cryptosporidiosis). Az aszályos időszakokban az egyre melegebb vízhőmérséklet kedvez egyes kórokozók szaporodásának, mely a vízparti turizmus esetén lehet kiemelt szempont.

Fontos hangsúlyozni, hogy a hirtelen lezúduló esőzések és az emiatt kialakuló áradások - a szennyvízkiömlések és bemosódások révén - szennyezhetik a sérülékeny ivóvízbázisokat és ezzel növelik a fertőzésveszélyt.

Az éghajlatváltozás megváltoztatja az allergiát okozó pollen kiporzásának időszakát, és a pollen mennyiségét. Az emelkedő légköri CO2 koncentráció és a melegedő hőmérséklet kitolhatja a parlagfű pollenjének levegőben történő tartózkodását, meghosszabbíthatja a parlagfűpollen-szezont.

Az éghajlatváltozás bizonyos időjárási körülmények között negatívan érinti a légszennyező anyagok koncentrációját. Hosszan tartó napsütés és csekély légmozgás következtében például megemelkedik a felszín közeli ózon koncentrációja a nagyvárosokban és azok környezetében. Reális veszélyt jelenthet a közlekedésből származó nitrogén-oxidok, nitrogén-dioxidok különösen magas koncentrációja, amely szélsőséges esetekben szmog kialakulásához is vezethet. A légszennyező anyagok magas koncentrációja növeli a légzőszervi megbetegedések számát.

A felhőzet csökkenése következtében megnövekedő UV-B sugárzás miatt növekedhet a festékes és nem festékes bőrdaganatok száma - ezt a növekedést már 2001-2005 között lehetett észlelni (1300 esetről 1800-ra emelkedett az új esetek száma) - valamint a szürkehályog gyakorisága.

A felmelegedés, illetve éghajlatváltozás hatásai emberi és társadalmi veszteségekként jelentkeznek (korai halálozás, a krónikus betegségek súlyosbodása, valamint egészséges személy esetében az egészségi állapot átmeneti romlása). A társadalmi vonatkozásban az egészségügy és az érintett család költségvetésében jelentkező többletráfordítások és -kiadások tekintendők lehetséges következménynek.

Mindezek ellenére nem alakult ki olyan információs rendszer, amely lehetővé tenné a legfontosabb alkalmazkodási döntések költség-haszon számításokra támaszkodó megalapozását, érdekegyeztetését. Egy-egy részterület adatai alapján közelítő becslések ugyan elvégezhetők, nincs azonban lehetőség sem a szakterületeken belül, sem az egyes szektorok közötti megalapozott összehasonlításon alapuló prioritások megállapítására. Emellett azt sem lehet pontosan tudni, hogy az emberek mennyire tájékozottak az éghajlatváltozással, illetve a szükséges alkalmazkodással kapcsolatban, mivel lehet befolyásolni magatartásukat.

Nincs az éghajlati alkalmazkodásra vonatkozó jogszabályi háttér, gazdasági-műszaki normarendszer. Nem alakult ki az alkalmazkodást elősegítő, azt folyamatosan irányító intézményrendszer, szervezeti hálózat. Léteznek különböző kutatóhelyek, egyes intézetek, civil szervezetek a téma kiváló szakértőivel, ezek összehangoltsága azonban alacsony szintű. Nem érvényesül olyan meghatározó szemlélet, tájékoztatást előirányzó program, amely az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás társadalmi elfogadását támogatná.

4.1.3 Vízgazdálkodás

Az éghajlatváltozás hatására módosulhat egyrészt az országban rendelkezésre álló vízmennyiség, másrészt annak minősége is. A víz mennyiségét tekintve a hosszan tartó aszályos időszakok, valamint az árvizek, belvizek okozhatnak nehézséget.

A vízminőséget illetően a kisebb vízmennyiség miatt a vizek öntisztuló képessége csökkenhet. Ilyen módon egyes szennyezések lebomlása lassabb lesz, ami a vízminőséget befolyásolja. A vízminőségre a hirtelen lezúduló esőzések is veszélyt jelenthetnek. A nagymértékű csapadék megnöveli a szennyvíz- és csatornarendszerek terhelését, amelyek akár túlfolyásokhoz, szélsőséges esetekben szennyezések kialakulásához, haváriához vezethet.

Az édesvízkészlet a következő évtizedekben a világon és Európában is különleges stratégiai szerepet nyer. Ebben a vonatkozásban a felszín alatti vízkészletek szerepe különösen fontos.

Az éghajlat szárazabbá és melegebbé válásával azonban főként egyre gyakoribb aszályokra lehet számítani, különösen az alföldi területeken. Az Európai Unióban az aszály által érintett területek és emberek száma 20%-kal emelkedett 1976 és 2006 között. Magyarországon az egyik legnagyobb kiterjedésű aszály 2003-ban, illetve 2007-ben következett be. A vízhiány, illetve az aszály nem csak vízgazdálkodási probléma. Közvetlen hatással vannak az emberekre, a természetes élővilágra és a vizet felhasználó és attól függő olyan gazdasági ágazatokra, mint a mezőgazdaság, a turizmus, az ipar, az energia és a közlekedés. Az aszály miatt nő az erdőtüzek kialakulásának veszélye. Annak érdekében, hogy meg lehessen birkózni a vízhiánnyal és az aszállyal, elsőként azt kell elérni, hogy a gazdaság és a háztartások vízfelhasználása hatékony és takarékos legyen. A víztakarékosság energiatakarékosság is egyben, mivel a víz kivétele, szállítása és kezelése jelentős energiaigénnyel jár.

A magyarországi vízgazdálkodásban az árvízvédelem fokozódó jelentőségével kell számolni. Már csak azért is, mert az árvízi elöntéseknek kitett területeken kockáztatott vagyonérték több mint 5 ezer milliárd forint. Az árvízvédelmet nehezíti, hogy a felszíni vízkészletek 95%-a külföldi eredetű, a vízforgalmat a Dunán, Dráván és Tiszán évente 112 km3 beérkező és a 118 km3 távozó víz jelenti. Nemcsak a nagyobb és közepes folyókon nő az árvizek kialakulásának kockázata, hanem a gyakoribbá váló záporok miatt a hegyes dombvidéki kisvízfolyásokon is. Az árvizeknek leginkább kitett Tiszán az árhullámok kezelésében sokat segíthet a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése program megvalósítása. A program egyrészt az árvizek lefolyás viszonyok javítására, másrészt a víztározókba vezetését és visszatartását célozza. A programban javasolt árapasztó tározókat és a lefolyásviszonyokat javító beavatkozásokat a 4.2. ábra szemlélteti.

4.2. ábra - A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Tervben vizsgált és javasolt árapasztó tározók, lefolyás viszonyokat javító beavatkozások

A belvízvédekezést befolyásolja a területhasználat alakulása, ezért a belvízvédekezés és a területhasználat fejlesztését egymással szoros összhangban célszerű végezni. A Nemzeti Erdőtelepítési Programhoz csatlakozóan célszerű kijelölni azokat a ma belvízjárta területeket, ahol az erdő párolgást növelő, természetes „szivattyúként” jelentkező hatása segítheti a belvíz kérdés rendezését, ugyanakkor a belvizek természetes öntözési célú felhasználása előnyösen segíti az erdőtelepítést.

A globális melegedés fokozódásával egyre gyakrabban, egyre többet, egyre több helyen kell öntözni. Ugyanakkor az öntözés vízgazdálkodással összefüggő stratégiájának alakításánál számolni lehet azzal, hogy részben a növénytermesztési gyakorlat is alkalmazkodik az éghajlatváltozáshoz, például szárazságot jobban tűrő haszonnövények vetésével. Gondban lehetnek a kisebb, helyi vízforrásokra telepített öntözések is, hiszen a gyakrabban, nagyobb mértékben, és tartósabban elapadó kisvízfolyások csökkenthetik a vízellátás biztonságát. Ugyanezt idézheti elő, ha nyáron a talajvízszint erőteljesen süllyed. Ilyen körülmények között megnövekszik az öntözés számára biztonságot nyújtó víztárolások szerepe. Az éghajlatváltozás mindenképpen kikényszeríti a víztakarékos öntözési eljárások, a mikroöntözések különböző módozatainak nagyobb arányú terjedését.

Az éghajlatváltozás a települési és az ipari vízgazdálkodást csak áttételesen, hosszabb távon érinti. A szennyvíztisztítás kialakításánál figyelembe kell azonban venni, hogy a tisztított szennyvizeket befogadó vízfolyások vízhozamai és a „természetes öntisztuló képessége” általában csökkenhet. Figyelembe kell venni azt is, hogy a biológiai tisztítási eljárások elsődlegesen hőmérsékletfüggők, és a hőmérséklet növekedése módosíthatja a tisztítási eljárások jövőbeli hatásfokát.

Az éghajlat szárazabbá válása, a párolgás növekedése és a folyók lefolyásának csökkenése következtében változhat a tavak vízháztartása. A növekvő párolgás miatt számos, különösen ma is kisméretű tó felülete erősen csökkenhet, alföldi tavaink közül több kiszáradhat. A három legnagyobb természetes tó - Balaton, a Velencei-tó, Fertő tó - vízforgalma lelassulhat, a víz kicserélődésének ideje megnövekedhet. Ezzel együtt nőhet átlagos sótartalmuk, szikes jellegük. Valószínűleg feldúsulnak tápanyagban, ami kedvezőtlenül befolyásolja az oxigénviszonyokat, így javulhatnak a kórokozó baktériumok túlélési esélyei.

A felszín alatti vizek is fokozottan érzékenyek az éghajlatváltozásra. Különös jelentőséggel bír ez a tény, mivel az ivóvízellátás és általában a közműves vízellátás mintegy 90%-ban felszín alatti vizeken alapul. A klímaváltozás elsősorban a felszín alatti vizek áramlásának peremfeltételeit jelentő utánpótlást és a felszíni megcsapolást befolyásolja. Mind a talajvizek, mind a rétegvizek tekintetében az Alföld térsége és - kisebb mértékben - a Dunántúli-középhegység karsztvíz-készlete minősül leginkább veszélyeztetettnek. A növekvő párolgás a felszín alatti vízkészlet drasztikus csökkenését is okozhatja.

A prognosztizált éghajlatváltozás hatásaként növekvő ár- és belvizekre, gyakoribbá váló aszályos időszakokra lehet számítani. A belvízi védekezés gyakorlatában a vízkormányzás - vízvisszatartás - tarozás feladatait kiemelten szükséges kezelni.

4.1.4 Mezőgazdaság és erdészet

Az időjárás szeszélyességére rendkívül érzékeny a mezőgazdaság. A kiegyenlítetlen évszakváltozások miatt az élővilág biológiai egyensúlya időről időre felborul, amely kihat a talajban élő mikroorganizmusoktól kezdve a kártevőkön át, szinte valamennyi, az agráriumra hatással lévő élő szervezetre. Többször előfordult az elmúlt időszakban, hogy az országban különböző helyeken egyszerre okoz gondot az aszály, valamint az ár- és belvíz. Ezek a szélsőséges vízháztartási viszonyok jelentős gazdálkodási kockázatot jelentenek.

A szélsőséges vízháztartási viszonyokhoz történő alkalmazkodás legfontosabb eleme a mezőgazdaság szempontjából a termőhely aktuális állapotának megfelelő földhasználati mód kiválasztása. A megfelelő mezőgazdasági földhasználat váltás (szántó gyep konverzió, szántóterületek erdősítése) kellően stabil termelési szerkezetet hozhat létre hazánkban, ennek hiányában azonban a mezőgazdasági ágazat a klímaváltozás által leginkább kiszolgáltatott szektor lehet.

A mezőgazdaság szempontjából jelentős veszélyeztető tényező a jégeső. Részaránya az elmúlt 35 éves megfigyelés alapján az összes biztosított kárnemen belül 20,52 százalék volt. A legveszélyeztetettebb a dél-dunántúli területen Tolna-Baranya térsége, illetőleg a Duna-Tisza köze. A gazdasági kockázatot csökkentette, hogy elterjedt védekezési mód lett a hálós védekezés, elsősorban a történelmi borvidékeken fekvő szőlőültetvényeknél.

A mezőgazdasági biztosításokon belül az ár- és belvizek által okozott károk együttesen 18,4 százalékot tesznek ki. A belvíz országos szinten csapadékos évjárattól, illetve árvíztől függően 100-150 000 hektárt is érint. A belvíz veszélyeztetettség tekintetében a Berettyó-Körös-vidék áll első helyen, ahol a kedvezőtlen talajtani adottságok (nagy agyagtartalom, rossz vízvezető képesség, nagy raktározó képesség, nagy holtvíztartalom stb.) is közrejátszanak. Úgyszintén kedvezőtlennek ítélhető a Tisza-Maros szöge, részben hasonló okok miatt.

A kifejezetten a csapadékvíz okozta talajeróziós károk az ország termőterületének 40 százalékát érintik. Az eróziós jelenségek sújtják a mezőgazdasági területen kívül az ipari, illetve lakott térségeket és a kiépített infrastruktúrát is (pl. feltöltődés, sárelöntés, földcsuszamlás stb).

A szél okozta károk potenciálisan valamennyi termőterületet érinthetik. Egyrészt a talaj értékes, tápanyagban gazdag felső rétegének elsodrása, másrészt a fejlődő növény betemetődése miatt okoz gondot a szélerózió, azaz a defláció. A leginkább kitett térségnek számít a Duna-Tisza köze, Közép-Tiszavidék, Győri medence, Dunai Alföld, Nyírség.

A humán-egészségügyi fejezetben már említettekhez hasonlóan a globális felmelegedés hatására elszaporodhatnak a könnyen terjedő kártevők, kórokozók, gyomok. Új fajok jelenhetnek meg a már jelenlévők visszaszorításával.

Az állattenyésztés állatfajtól és tartásmódtól függően eltérően reagál a klímaváltozásra. A klímaváltozás az intenzív állattartásra erőteljesebb hatással lesz. Az intenzív tartású sertés-, szarvasmarha- és baromfifajták fokozottan érzékenyek, és az egyes sokkhatásokra azonnali teljesítménycsökkenéssel reagálnak. Az extenzív típusok, például a magyar szürkemarha, a mangalica sertés, a rackajuh és a parlagi tyúkfajták genetikai adottságaikból és a külterjes tartástechnológiákból adódóan nagyobb alkalmazkodóképességgel rendelkeznek. Nő az állatok víz- és árnyékigénye, amelyről külön is gondoskodni kell. Fontos az állatfajták nemesítése során a teljesítmény és minőség mellett a klímaváltozás hatásait jobban tűrő tulajdonságok figyelembevétele, másrészt a tartási feltételek javítása.

Az erdőkben előforduló fafajok jelenleg is természetes elterjedési területüknek az éghajlati tényezők által kijelölt határain, vagy azok közelében tenyésznek. Ezek a határok bizonyos időbeli késéssel követik az éghajlati zónák klímaváltozás miatti térbeli változását. Az elkerülhetetlen „korrekció” várhatóan a szélsőséges évek egymás utáni egyre gyakoribb jelentkezése miatt fellépő tömeges pusztulás formájában történik majd meg, ami akár jelentős szénkibocsátást is eredményezhet. Valószínűsíthető, hogy a klímaváltozás fokozódásával az 1980-90-es évek tömeges fapusztulásánál is súlyosabb helyzet alakul majd ki, gazdasági és ökológiai károkat is okozva. A felmelegedés a fák legyengülésére valamint betegségeinek erőteljességére és terjedésére ma még előre nem látható hatással lesz. A felmelegedés által elsődlegesen sújtott erdőtakaró faállományai az egyes alföldi erdőtípusok, a síkvidékeket környező dunántúli dombvidékek cseres-kocsánytalan tölgyesei és az elterjedési határuk közelében álló bükkösök lesznek; itthon ez utóbbiak túlnyomó részének megszűnhetnek az életfeltételei. A felmelegedés a tűzgyakoriság növekedése mellett a tüzek pusztító erejét is fokozza: nő a keletkező tüzek terjedési sebessége és intenzitása.

4.1.5 Területfejlesztés, területrendezés, településfejlesztés, településrendezés és épített környezet

Az épített környezet alakításakor ma még csak ritkán számolnak az éghajlatváltozással, márpedig az épületeken belül tartózkodó emberek komfortérzetére a nyári kánikulák igencsak befolyással vannak. Az épületek tervezésénél a lakosság és az építőipari szakma is elsősorban a téli hőveszteségek csökkentésére koncentrál, de ugyanakkor a hőszigetelés a nyári hővédelmet is szolgálja.

A közgondolkodásban a hőszigetelés mellett hangsúlyt kellene helyezni az épületek nyári felmelegedés elleni védelmére.

Ugyanakkor az építési hatóságok és a biztosítók is kiemelt szempontként kezelik az árvízveszélyes területeken történő építkezések hatósági és gazdasági eszközökkel való korlátozását. Az éghajlatváltozás épületekre gyakorolt hatását a 4.1. táblázat szemlélteti.

Nyári átlaghőmérséklet 1,5-1,8 °C-os emelkedése	- Hűtés szerepe felértékelődik, az általános építészeti tervezés mellett már nem lehet belső hőkomfortot biztosítani, de passzív eszközökkel (árnyékolás, hőtárolás, éjszakai szellőztetés) komfortos házak építhetők. - Megnő a passzív épülettervezési eszközök szerepe. - Nagyvárosi környezetben (hősziget) sok esetben a passzív hűtés eszközrendszerével már nem lehet megfelelő belső légkomfortot biztosítani, de vidéki környezetben a passzív eszközök még elégségesek.
Nyári csapadékmennyiség csökkenése kb. 7,5-8,9%-kal	Kertek, tetőkertek öntözési igénye megnő.
Téli átlaghőmérséklet 1,2-1,4°C-os emelkedése	A fűtési energiaigény átlagosan akár 10%-kal csökken.
Téli csapadékmennyiség növekedése kb. 8,2-9,7%-kal	A hóteher számításában lévő biztonsági tényezők még elégséges eredményt adnak a tényleges terhelésre vonatkozóan.
Talajnedvesség nagyobb szélsőségek közötti ingadozása	Az épületek - alapozáson keresztül ható - állékonyságának veszélyeztetése.

4.1. táblázat - Az éghajlatváltozás hatása az épületekre

Kiemelt figyelmet érdemel a „kritikus infrastruktúra. Ez a fogalom azokat a létesítményeket, szolgáltatásokat és információs rendszereket foglalja magába, amelyek működésképtelenné válása gyengítő hatással lenne a nemzet biztonságára, a nemzetgazdaságra, a közegészségre és a közbiztonságra, valamint a közigazgatás hatékony működésére. Bár a magyarországi kritikus infrastruktúrákra mindez ideig nem készült tudományos igényű elemzés, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon e tárgykörben 2001 óta folynak vizsgálatok. Kiemelt feladatként kezelik a lakosság ellátása szempontjából meghatározó áram-, gáz- és ivóvíz (szennyvíz) szolgáltatást, vizsgálják a közlekedés különböző ágait (közúti, vasúti, vízi, légi), a távközlést, az informatikai hálózatokat, az energiaellátást (elektromos áram, üzemanyag, szén, gáz, távhő-ellátás), valamint az árvízi védművek állapotát.

A kritikus infrastruktúra védelmével kapcsolatban új és egyre súlyosabb szempontként jelentkeznek az éghajlatváltozás növekvő hatásai, amelyek fokozzák annak sérülékenységét. Várhatóan nő a szélsőséges időjárási események folytán bekövetkező zavarok valószínűsége elsősorban a közúti és kötöttpályás közlekedésben, az áramellátás (távvezetékek sérülése), az ivóvíz-ellátás (vízbázis sérülése) és ezekkel összefüggésben a közellátás, valamint az info-kommunikáció terén.

4.2 Alkalmazkodási feladatok

Amíg a klímavédelemben a kibocsátás-csökkentési törekvések csakis globális összefogás esetén vezethetnek eredményre, addig az alkalmazkodási lépések helyi és regionális szinten önállóan is sikeresek lehetnek. Mindkét esetre ugyanakkor igaz az, hogy a cselekvés halogatása miatt olyan természeti, társadalmi és gazdasági károk következhetnek be később, amelyek nagyságrendekkel felülmúlhatják a hatások megelőzéséhez, mérsékléséhez szükséges ráfordításokat.

Az IPCC éghajlati hatásokkal, sérülékenységgel és alkalmazkodással foglalkozó munkacsoportja az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kapcsán a következő szempontokat fogalmazta meg:

- A társadalom ma is alkalmazkodik megelőzéssel, védekezéssel az éghajlati hatásokhoz, de elavult eljárásokkal, elszigetelt megoldásokkal. Ezeket kiinduló szempontként kell kezelni.

- Klímaváltozási szempontból a világ különböző térségeinek sérülékenysége nem csak az éghajlati kockázatoktól, de a régiók fejlettségétől is függ.

- A fenntartható fejlődés érvényesítése ellenállóbbá teszi az országokat a klímaváltozás hatásaival szemben.

- Az alkalmazkodás lépései nem kerülhetnek ellentmondásba a kibocsátás-csökkentéssel.

- A felsorolt szempontok mind a szakterületi, mind a horizontális feladatok kialakítása során támpontul szolgálnak.

4.2.1 A természetes élővilág és természetvédelem

A természetes élővilág alkalmazkodása kétféle módon történik: önfenntartó, önszabályozó képességéből következik, hogy az élővilág képes maga alkalmazkodni a változó környezethez (autonóm adaptáció), de az alkalmazkodás folyamatát külső beavatkozással is lehet segíteni (tervezett adaptáció). A stratégia által megfogalmazott cselekvések fő célja az, hogy az élővilág saját alkalmazkodóképességét fenntartsák, és lehetőség szerint növeljék. Az éghajlatváltozás káros hatásainak a mérséklésére elsősorban az élőhelyek éghajlatváltozással szembeni alkalmazkodóképességének javításán keresztül van lehetőség.

A természetes ökoszisztémák már ki voltak téve klímaváltozásnak a földtörténeti múltban, de akkor ennek mértéke és sebessége természetes volt, valamint összefüggő természeti táj borította a Földet, amely lehetőséget adott az élőlények számára a vándorlásra. Napjainkban azonban nem ez a helyzet.

Az élővilág alkalmazkodóképességét alapvetően az élőhely természeti állapota határozza meg. Minél természetesebb és változatosabb az élő rendszer, annak fajösszetétele, vízellátottsága, annál ellenállóbb az élővilág, annál nagyobb adaptációs kézséggel rendelkezik. De hasonlóan fontos az élőhelyek közvetlen környezetének (élőhely-mozaik) természetessége, termőhelyi és élőhelyi változatossága, gazdagsága, illetve a tágabb kultúrtáj átjárhatósága az élőhelyek fajai számára, ezért fontos az élőhelyek közötti természetes kapcsolat fenntartása, illetve helyreállítása.

A természetvédelem esetében a klasszikus közgazdasági szemléletű értékelés nehezen megoldható. Gazdasági és társadalmi életünk az egyébként korlátos természeti erőforrásokra támaszkodik és az ökoszisztémák legkülönfélébb hasznait (szolgáltatásait) élvezi anélkül, hogy ezt pénzben kifejezné. Noha vannak módszerek, a haszonvételek pénzben történő kifejezésére, a természetvédelem esetében nem végezhető el pl. a klímaváltozás okozta kár vagy egy beavatkozás hasznának (kárcsökkentés/megelőzés) pontos kiszámítása, mint ahogy az sok más szektor esetében megoldható.

Míg stabil környezeti feltételek között sok fajt és élőhelyet jó eséllyel meg lehet őrizni megfelelő méretű természeti területek megtartásával, addig egy megváltozó klímában - amikor is a fajok vándorlása és az élőhelyek elmozdulása várható - nagy jelentősége lesz a tágabb környezet állapotának, ami döntően más szektorok kezelésében van. Jelentős klímaváltozás esetén (amire a következő évtizedekben nagy esély van) a biológiai sokféleség megőrzéséhez az szükséges, hogy a természetvédelmi szempontokat minden érintett szektor tevékenységébe integráljuk. Ágazatközi együttműködés és összehangolt szabályozás nélkül eredményes alkalmazkodás nem képzelhető el. Ez jelentős részben a már folyamatban levő programok (agrár- és erdő-környezetvédelmi program, a természetes folyamatokra alapozott, folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás, az ökológiai szempontokat is figyelembe vevő EU Víz Keretirányelv) kiteljesedését és ökológiai szempontok szerinti esetleges továbbfejlesztését jelenti.

Az elvégzendő feladatok ez alapján két fő csoportba sorolhatók:

(A) A helyben történő adaptáció elősegítése, a meglévő biológiai sokféleség megőrzése, gazdagítása, természetességének fenntartása és javítása érdekében (nem csak a védett területeken):

Természetvédelem: a klímaváltozásra érzékenynek tartott élőhelyek és fajok prioritási listáinak kialakítása; a biológiai (táji, faji, genetikai stb.) sokféleség megőrzése, illetve regenerációja; a vizes élőhelyek vízmegtartó képességének helyreállítása, esetleges vízpótlási lehetőségek kidolgozása; a szükséges élőhely-rekonstrukciók megvalósítása illetve folytatása; az élőhelyek heterogenitásának, mozaikosságának és a különböző szukcessziós stádiumoknak a fenntartása; a várhatóan megnövekvő inváziós veszélyt csökkentő, az elfogadható (legkevésbé rossz) kolonizációkat segítő kezelési módok bevezetése; a folyamatok nyomon követésére a monitorozó tevékenység erősítése.

Vízgazdálkodás: a vízlevezetés kényszerének feloldása; a tározók ökológiai szempontok figyelembevételével történő üzemeltetése; vízjogi engedélyeztetés rendszerének felülvizsgálata (talaj és mélységi vizek használata). Az EU Víz Keretirányelvben meghatározott komplex vízgazdálkodási rendszer megvalósítása az ökológiai előírások, a természetvédelmi szempontok figyelembe vételével.

Erdészet a természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodás mind szélesebb körű alkalmazása, a folyamatos erdőborítás fenntartása, a természetes erdő-felújítási módszerek alkalmazása, a termőhelynek nem megfelelő és/vagy nem őshonos fafajú erdők átalakítása, az erdősztyepp zónában alacsonyabb záródású ligeterdők fenntartása, az erdők változatosságának (táji, termőhelyi, faji, szukcessziós, genetikai stb.), az erdőkben zajló természetes folyamatok és a természeti értékek minél teljesebb megőrzése; pufferterületek biztosítása az érzékeny élőhelyek környezetében.

Mezőgazdaság: a hagyományos tájgazdálkodás elemeinek (gyepek kaszálása, legeltetése), fenntartása, újraélesztése; pufferterületek biztosítása az érzékeny élőhelyek környezetében, és elsősorban itt, de lehetőleg máshol is a kevésbé intenzív, kisebb környezetterheléssel járó gazdálkodási módok előtérbe helyezése; földhasználat-váltás.

(B) A természeti területeket körülvevő táj átjárhatóságának fokozása a fajok vándorlásának elősegítése érdekében (elsősorban a ma védelemben nem részesülő területeket érintő intézkedések):

Természetvédelem: a természetes élővilággal rendelkező területek közt a vándorlás lehetőségének biztosítása; a különböző védettségi státuszú területek, valamint a Nemzeti Ökológiai Hálózat értékelése éghajlatváltozási szempontból, konfliktuspontok azonosítása; a természetvédelmi és Natura 2000 területek továbbfejlesztése, határainak rendszeres felülvizsgálata a fajok és társulások elmozdulásának megfelelően.

Vízgazdálkodás: ökológiai szempontú, az EU Víz Keretirányelv javaslatainak megfelelő vízgazdálkodás; az élőhelyek vízmegtartó képességének helyreállítása, az esetleges vízpótlási lehetőségek kidolgozása. Arra kell törekedni, hogy a vízellátottság és a vízjárás a természetes állapotot közelítse, az eredetileg vízjárta, jelenleg belvizes területeket vissza kell adni a természetnek, összhangban a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése vonatkozó részeivel. Ártéri vízgazdálkodás közelítése a természeteshez (pl. fokgazdálkodás); csatornahálózat felülvizsgálata; vizes élőhelyek területének növelése.

Erdészet: a természetszerű erdőkre és a faültetvényekre vonatkozó szabályozások elkülönítése; a klímaváltozással összefüggő erdészeti kutatások eredményeinek alkalmazása az erdőfelújításban; természetes folyamatokra alapozott, folyamatos erdőborítást biztosító (Pro Silva elvek szerinti) gazdálkodás elterjesztése, a tarvágások engedélyezhető területének csökkentése; nagy területű erdőtelepítések lehetőleg termőhelynek megfelelő, őshonos fafajokkal, mezővédő erdősávok rendszerének kialakítása, fás legelők területének növelése mind a jelenlegi erdőzóna, mind az alföldi erdőssztyepp területeken.

Mezőgazdaság: az agrártáj heterogenitásának, mozaikosságának (mezsgyék, sövények, fasorok, kis parcellaméret) növelése; talaj- és vízkímélő technológiák alkalmazása; extenzív és ökológiai gazdálkodási formák előtérbe helyezése.

Közlekedés: utak nyomvonalának kijelölésekor a természetvédelmi szempontok figyelembevétele, a már létező erre vonatkozó szabályok fokozott érvényesítése; ökológiai átjárók (vadátjárók) létesítése a főutakon és az autópályákon, ezek szegélyére őshonos fajokból álló sövények erdősávok telepítése.

Horizontális feladatok:

- A természetvédelem klímapolitikájának kialakítása és összehangolása az erdészeti, agrár-, energia-és vízgazdálkodási szektorokkal:

= a természetvédelmi szempontok érvényesítése az ágazati jogszabályokban és támogatási rendszerekben;

= a természetvédelem klímapolitikájának összehangolása az agrár- és erdő- környezetvédelmi programokkal, a Víz Keretirányelv tevékenységével és a vidékfejlesztési politikával;

= az éghajlatváltozás ökológiai szempontjainak (pl. biológiai sokféleség megőrzése) beépítése a területi szabályozási tervekbe és a szakhatósági engedélyezések rendszerébe, valamint fenntartható használathoz kialakítandó eszközrendszerbe.

- Állandó ágazatközi klímapolitikai szakmai-konzultációs testület létesítése az adaptációs tevékenység továbbfejlesztésére, a többi szektorba való integrálás elősegítésére.

- A tudásalap szélesítése, tudományos kutatások indítása és folytatása a klímaváltozás ökológiai hatásainak feltárására a sikeresebb alkalmazkodás érdekében.

- A társadalom tudatosabbá tétele a téma iránt, minél szélesebb társadalmi kör bevonása az intézkedésekről szóló döntésekbe és azok végrehajtásába.

- A klímaváltozással kapcsolatos ökológiai változások figyelemmel kísérésére országos monitoringhálózat kialakítása a meglévő monitorozó rendszerek hálózatába integráltan, lehetőség szerint nemzetközi monitorozó hálózatokhoz kapcsolódva.

4.2.2 Emberi egészség

A lakosságot elsősorban arra kell felkészíteni, hogy az általuk nem befolyásolható hatásokhoz tudjanak alkalmazkodni Az emberek egészségének fenntartását, javítását rendkívül sok módon kell biztosítani. Ezekből néhány fontos feladat:

- A lehetséges veszélyekről a lakosságot rendszeresen tájékoztatni kell (például ózonriadó).

- A fővárosban már működő Klíma Egészségügyi Hálózatot országosan ki kell terjeszteni.

- Hőségtervet kell kidolgozni különös tekintettel a lakosság felkészítésére.

- A közegészségügy belső szervezeti és működési rendszerét felül kell vizsgálni az éghajlati alkalmazkodás követelményeinek átfogó integrálása érdekében.

- Felül kell vizsgálni a kiegészítő oltások bevezetésének lehetőségét, és az oltási gyakorlatot.

- A lakosság éghajlatváltozás szempontjából érzékeny csoportjai számára meg kell teremteni a speciális szükségleteikhez igazodó ellátás feltételeit.

- Fontos a nemzetközi tapasztalatok folyamatos átvétele, és az elért kutatási eredményekre alapozva az egészségügyi szakmai felkészültség folyamatos növelése minden érintett szinten.

- A növekvő hőmérséklet szempontjából a beltéri és kültéri munkahelyeken az egészséget nem veszélyeztető munkafeltételeket kell biztosítani és biztosíttatni, illetve megkövetelni.

- Közhasználatra is alkalmas, hőségtől elszigetelt, hűtött helyiségeket kell kialakítani.

- Az erősen felmelegedő, egészségi kockázatot jelentő városi „hőségzónákat” ki kell jelölni. Ezeken a részeken a tömegközlekedés lehetőségeit bővíteni kell, enyhülést nyújtó berendezéseket (például ivókutak, fásítás, hűtött közösségi helyiségek, általában az árnyékolás, a szellőzés) kell kialakítani.

- A településrendezési tervek kidolgozásánál, a településszerkezet kialakításánál figyelembe kell venni a városi hőségzóna lehetőségét, mint reális veszélyt és kialakulását meg kell előzni tudatos várostervezéssel, körültekintő építészeti megoldásokkal.

- Fel kell térképezni az építésügyi szabványok átalakításának lehetőségét, szükségességét olyan szempontból, hogy a tervezett épületek jobban megfeleljenek a megváltozott időjárási feltételeknek, és fokozott védelmet nyújtsanak az egyre emelkedő hőmérséklet ellen.

4.2.3 Vízgazdálkodás

Az ivóvíz minőségének, mennyiségének védelme, illetve fenntartása érdekében csökkenteni szükséges a felszín alatti vízkészletek igénybevételét, az ipari és egyéb vízhasználatot. Javítani kell a szennyvíztisztítás hatásfokát, és fel kell készülni az árvizekre és aszályos időszakokra.

A 4.3. ábra Magyarország jelenlegi felszín alatti vízkészleteit és a vízfogyasztás mértékét jeleníti meg, míg a 4.4. ábra a 2 °C-os átlag hőmérséklet emelkedés hatására a felszín alatti vízkészletekben bekövetkező változást és a fogyasztás alakulását szemlélteti.

4.3. ábra - A felszín alatti vízkészletek és fogyasztás jelenleg

4.4. ábra - A felszín alatti vízkészletek és fogyasztás éghajlatváltozással (2 °C emelkedés esetén)

A vízgazdálkodásban az alábbi intézkedéseket feltétlen szükséges megtenni:

- Új, víztakarékossági módszereket kell kidolgozni. A takarékosságot hirdető kommunikációs kampányokat kell indítani. A vízhasználat hatékonyságát növelni kell részben technológiaváltással, részben pedig ismeretterjesztéssel.

- A vízvisszatartást elő kell mozdítani, egyrészt a belvízrendszerek működésének komplex kezelésével (pl. altalajlazítás, elvezető- és csatornarendszerek felülvizsgálata és esetleges felújítása vagy felszámolása), másrészt a vizes élőhelyek megőrzésével, helyreállításával.

- Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése program megvalósítása.

- Az EU Víz Keretirányelv éghajlatváltozással kapcsolatos összefüggéseinek kiemelt feladatként történő kezelése, elsősorban az éghajlatváltozás-vízminőség-vízhasznosítás és jó ökológiai állapot kapcsolatrendszerben.

- Az EU Árvíz Irányelvben előírt árvízi kockázati térképek és kockázatkezelési tervek elkészítése.

- A felszín alatti, karsztra alapozott vízellátás fokozott figyelmet és jelentős beruházásokat, valamint képzést igényel a lezúduló nagy esők növekvő száma miatt a biztonságos vízellátás érdekében.

- Az ipari vízhasználat terén szükséges megvizsgálni, hogy mely szektor terén lehetséges a vízhűtéses technológiáról áttérni más technológiára, és ahol lehetséges, ott ösztönözni kell azt.

- A csatornarendszereket alkalmassá kell tenni a hirtelen, nagy mennyiségben lehulló csapadék befogadására.

- Az éghajlatváltozás összetett hidrológiai következményeit fel kell tárni és a tudásalapot bővíteni kell, különös tekintettel a Duna és a Tisza vízrendszereinek nemzetközi együttműködést igénylő területeire.

4.2.4 Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás

A mezőgazdaságban a legfőbb kihívás a változó feltételeknek leginkább megfelelő fajták termesztése és tenyésztése, valamint a természetvédelmi szempontok fokozott mértékű érvényesítése. A növénytermesztésben talajkímélő gazdálkodási módokat, és víztakarékos művelési módokat kell alkalmazni, az állattenyésztésben pedig a technológiát kell fejleszteni. A termesztett fajok és fajták biológiai sokféleségének növelése hasznos volna a kultúrák biológiai sokféleség növelésével, valamint a jó alkalmazkodó képességű hagyományos tájfajták megőrzése a műveléshez nyújtott támogatások, illetve génbankok segítségével. Lehetőség szerint az éghajlatváltozás relatív előnyeit, például a megnövekvő napsütéses órák számát a termelés növelésére ki kell használni.

Az erdészetben az erdők területének növelése, az erdők életképességének, biológiai sokféleségének védelme a feladat és mérsékelni kell az erdőtüzek kockázatát is.

A fenti célok elérése érdekében az alábbi intézkedéseket, lépéseket szükséges megtenni:

- A növénynemesítés felgyorsítása, a legmegfelelőbb fajtaválaszték megválasztása alkalmazkodóképességi vizsgálatok alapján. Az állatfajták nemesítése során a teljesítmény és minőség mellett hangsúlyt kell fektetni a klímaváltozásra.

- Takarékos öntözéstechnológia, belvíz- és aszályveszély megelőzését szolgáló többhatású művelés, a jégverés okozta károk elleni védekezéstechnológia fejlesztése, és alkalmazásának elterjesztése.

- Aszálykárok ellen információs rendszer kiépítése, a leginkább érintett régiókban vízvisszatartás és a folyamatos növénytakarás biztosítására, vizes élőhelyek visszaállítása. Az agrár-környezetvédelmi program keretében kidolgozott megközelítések széles körű alkalmazása, ezen belül az érzékeny természeti területeken és a Natura 2000 területeken, valamint környezetükben a természetkímélő gazdálkodás minél nagyobb területen történő megvalósítása.

- A táj mozaikosságának (mezsgyék, sövények, fasorok) növelése.

- Az őshonos állatfajták egyedszámának növelése állami támogatással és az extenzív állattartás feltételeinek javítása.

- Állattartó telepek szigetelése, szellőztetése innovatív, „klímabarát” módon, minél nagyobb hányadban megújuló energiaforráson alapuló módszerek kifejlesztésével.

- Az állattartásnál a keletkező trágya környezetbarát felhasználása, a keletkező biogáz összegyűjtését és helyi hasznosítását ösztönző pályázati rendszer kiépítése.

- A mezőgazdasági biztosítási rendszer új alapokra helyezése.

- Az erdőterületek nagyságának növelése a Nemzeti Erdőtelepítés Programban foglaltak szerint és az éghajlatváltozás hatására módosuló új termőhelyi viszonyoknak megfelelő őshonos, vagy kutatási eredmények alapján e célnak megfelelő fafajok alkalmazásával.

- Mezővédő erdősávok rendszerének kialakítása, fás legelők területének növelése.

- Az erdősztyepp zónában alacsony záródású ligeterdők fenntartása.

- A Nemzeti Erdőprogram felülvizsgálata a klímavédelmi célkitűzéseknek megfelelően.

- A természetes erdődinamikai folyamatokat figyelembe vevő és folyamatos erdőborítást eredményező erdőgazdálkodás.

- A természetközeli felújítási módokat nem akadályozó, hosszú távon is fenntartható méretű nagyvadállomány fenntartása, valamint a vadkár mérséklése az állomány csökkentésével.

- A tűzkockázat mérséklési lehetőségeinek áttekintése, az erdőtüzek megelőzését szolgáló intézkedések megtétele, a leggyúlékonyabb ültetvénytípusok visszaszorítása a leginkább tűzveszélyes területekről.

- A természeti katasztrófák miatt károsodott erdőterületek mielőbbi helyreállítása.

4.2.5 Területfejlesztés, területrendezés, településfejlesztés, településrendezés és épített környezet

A területfejlesztés és a területrendezés felelőssége, hogy egyrészt olyan területfejlesztési célok kerüljenek meghatározásra, másrészt olyan településhálózatok, térhasználati kategóriák legyenek kialakíthatóak, amelyek a klímaváltozás hatásait figyelembe veszik. A klímapolitikát érintő fejlesztési elképzelések megvalósításánál építeni kell az önkormányzatok szerepvállalására, fokozott teret hagyva a helyi döntéseknek. Az országos és térségi területrendezési tervezés szabályozása során feladatként kezelendő:

- a nagyvízi medrek (árterek, hullámterek) és parti sávok beépítésének elkerülése, a vízelvezetés és -tározás, általában a vízgazdálkodás elősegítése érdekében;

- a belvízjárta területek beépítésének elkerülése a konfliktusok csökkentése és a károk megelőzése érdekében;

- a csúszásveszélyes és egyéb földtani veszélyforrásos területek beépítésének elkerülése a szélsőségessé váló éghajlat következtében megnövekedő veszélyek elkerülése érdekében;

- a települések beépített és beépítésre szánt területei összenövésének megakadályozása az ökológiai hálózat folyamatosságának biztosítása érdekében;

- a konfliktusoknak (természeti környezet felélése, hősziget kialakulása, az ökológiai hálózat sérülése) leginkább kitett településegyüttesek (nagyvárosi agglomerációk, agglomerálódó térségek, településcsoportok) összehangolt területi terveinek elkészíttetése;

- az erdősítésre elsősorban szóba jöhető területek lehatárolása, az intenzív mezőgazdaságra alkalmatlan területek meghatározása.

A településtervezés szabályozása során (fejlesztés és rendezés) feladatok:

- a fenntartható fejlődést elősegítő megfelelő intenzitású területfelhasználás és beépítés megválasztása (a túlzott vagy túlzottan kis laksűrűség elkerülése);

- a települések zöldfelületi és zöldterületi rendszerének védelme, fenntartása és fejlesztése;

- a tagolt települési rendszer elősegítése és alkalmazása (a nagyobb települések városrészekre bontásával, az üdülő- és gyógyhelyeken ennek elősegítése nagyságtól függetlenül) a hőszigetek elkerülése és a természetközeli környezetbe való település elősegítése érdekében;

- a kompakt városok elősegítése és a kevert/vegyes területfelhasználás kialakításával és a megfelelő területfelhasználással a közlekedési (munkahely - lakóhely, nyersanyaglelőhely - feldolgozás stb.) kényszer csökkentése vagy legalább növekedésének minimalizálása;

- a biológiai aktivitásérték növelése vagy legalább szinten tartása;

- a csapadékvizekkel való gazdálkodás előmozdítása (épületekben, kertekben való tárolása és felhasználása);

- a felszínmozgásos területek fokozott figyelembevétele (elkerülése a beépítés szempontjából, a beépített területek speciális kezelésének kidolgozása stb.).

Az épített környezet terén az energiafelhasználást csökkentő építészeti megoldások kidolgozására, széles körű alkalmazásának terjesztésére van szükség. Csökkenteni kell az épített környezet és a természetes élővilág közti feszültségeket, a kritikus infrastruktúra fokozott védelmének biztosítása ugyancsak feladat. A fenti célok elérése érdekében az alábbi intézkedéseket szükséges megtenni:

- Építési előírások, szabványok felülvizsgálata, követelmények szigorítása az éghajlatváltozással együtt járó hatásoknak megfelelően (árvíz- és földcsuszamlás veszélye, tartószerkezeti állékonyság, épülethatároló szigetelések, anyagfáradás), az ezek megalapozását szolgáló szükséges kísérletek és műszaki számítások elvégzése.

- Kívánatos, hogy az ország területének 30%-a kerüljön a természetes folyamatok közvetlen ellenőrzése alá, míg a fennmaradó területeken csökkenteni kell a természetes területeket érő terheléseket.

- Klímatudatos telepítés (épülettájolás, uralkodó széláramlatok stb.) módszereinek kidolgozása és megismertetése a rendezési terveket, épületterveket készítő szakemberekkel.

- Épületek energetikai teljesítményének javítására fordítható támogatási források rendszeres biztosítása.

- Építészek, építőanyag-gyártók és forgalmazók átfogó szakmai tájékoztatása (klímatudatos anyagminőség és tervezés).

- Átfogó kockázatelemzések végzése az egyes kritikus infrastruktúra típusokra a katasztrófavédelem és az érintett közszolgáltató együttműködésében.

- Kiemelt figyelem fordítása az ökológiai átjárhatóság biztosítására a nagyobb méretű infrastrukturális fejlesztések (gyorsforgalmi úthálózat stb.) tervezésekor. Ennek következtében korlátozni kell a zöldterület-felhasználást, s kerülni kell a zöldmezős beruházásokat.

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás regionális kihívásai: Duna-Tisza közi Homokhátság

A Duna-Tisza közi Homokhátság az ország egyik legszárazabb területe. A talajvízszint jelentős csökkenése, a tartós és súlyos vízhiány, a sivatagosodás nyomasztó jelei a területen ökológiai válsághelyzetet teremtettek, amely összekapcsolódik gazdasági és szociális problémákkal.

A kutatók szerint a vízviszonyok kedvezőtlen alakulásában a természeti tényezők - köztük elsőként a klímaváltozás jelentős mértékben tehetők felelőssé, amelyet erősítettek az emberi tevékenységek negatív hatásai is.

Az éghajlati forgatókönyvek szerint a hőmérséklet a Duna-Tisza közén a globális értékeknél nagyobb mértékben fog növekedni, és a Homokhátság az ország egyik legsérülékenyebb vidéke. A következő 30 év során a térségben az évi középhőmérséklete 0,5-1,9 °C-kal növekedhet, és ezzel párhuzamosan a csapadék mennyisége várhatóan közel 10%-kal csökkenni fog, illetve jellemző lesz a szélsőségek gyakoribb előfordulása - növekedik a szárazabb és csökken a csapadékosabb évek száma.

E térségben a klímaváltozás várható negatív hatásaihoz való alkalmazkodás stratégiai jelentőségű a térség ökológiai válságának megoldása és hosszabb távon a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása szempontjából. Ennek központi eleme: a helyi vízkészletek megtartása és a vízutánpótlás lehetőségeinek megteremtése, valamint a földhasználat ésszerű átalakítása, amelyek egyaránt szolgálják a térség természeti adottságainak megőrzését, illetve a táji erőforrások fenntartható hasznosítását. A térség válsághelyzetből való kilábalására komplex vidékfejlesztési programot kell készíteni, amely konkrét intézkedésekkel segíti a térség gazdasági, szociális és környezeti problémáinak megoldását.

5. A Stratégia végrehajtása

„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”

Széchenyi István

Az éghajlatvédelemben a legfontosabb szempont, hogy a költségek annál alacsonyabbak, minél előbb ébred tudatára a cselekvés szükségességére a társadalom és a kormányzat. Éppen ezért az éghajlatváltozást okozó üvegházhatású gáz kibocsátás mérséklését és a káros hatásokhoz való alkalmazkodást segítő intézkedéseket a lehető legkorábban kell megtervezni és alkalmazni. Ez a kiemelt szempont összhangban van a környezetpolitika két alapelvével, a megelőzés és az elővigyázatosság elvével is.

A klímapolitikában a mérséklési és az alkalmazkodási intézkedéseket egymással összhangban, egymást erősítve kell megtervezni, végrehajtani és ellenőrizni. Amennyiben az intézkedések nem a rendszerszemlélet elvének figyelembevételével valósulnak meg, akkor egyrészt egymás hatását csökkenthetik, sőt akár kiolthatják, másrészt a költségek annyira megnövekednek, hogy az az intézkedések hatékonyságának rovására megy.

A kormányzati végrehajtás során fontos, hogy több érintett tárca éghajlatvédelmet szolgáló intézkedéseit összhangba kell hozni, a klímavédelmi szempontokat be kell építeni az összes politikai, kormányzati döntéshozatalba. Az egyes minisztériumoknál már jelenleg is léteznek különböző ágazatokat érintő és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet szolgáló támogatási formák.

A végrehajtás eredményességét jelentősen befolyásolja, ha nemcsak a végeredményt, a kialakult helyzetet sikerül kezelni, hanem a problémák gyökerét is sikerül orvosolni. A klímapolitikai célok elérése akkor lehet a legsikeresebb, ha a termelés és a fogyasztás anyag- és energiatakarékosabbá válik, ehhez azonban minden érintett társadalmi és kormányzati szereplőnek hozzá kell járulnia.

A termelés energiatakarékosabbá válása elsősorban az energiaárak függvénye, hiszen a piac csak akkor mozdul el ebbe az irányba, ha a befektetéssel költséget takarít meg. Az éghajlatvédelmi törekvések fő szempontjait az 5.1. ábra szemlélteti.

5.1. ábra - A végrehajtás alapelvei

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem olyan kérdés, amelyet az állam önmaga nem tud a rendelkezésére álló eszközökkel megoldani. Szükség van a társadalom klímatudatosságára, a klímabarát termelési és fogyasztási szokások megerősödésére, valamint az üzleti világ energiatakarékosságára, környezettudatosságára, továbbá a média segítségére és támogatására is.

A társadalom különböző szereplői részére eltérő eszközök állnak rendelkezésre, de fontos, hogy az egyes érintettek egymással összefogva, az erőfeszítéseket összehangolva segítsék elő a stratégiában rögzített célok megvalósítását. A következőkben az egyes érintett szereplők részére rendelkezésre álló eszközöket mutatjuk be táblázatos formában is:

Állami szervek	- megfelelő jogi-gazdasági szabályozó rendszer kialakítása; - támogatási rendszerek felülvizsgálata, átalakítása; - a társadalom szemléletformálásának erősítése, előtérbe helyezése, példamutatás;
Régiók	- klímaváltozás hatásait is figyelembe vevő területfejlesztési program és koncepció összeállítása;
Lakosság	- fogyasztás, anyag-, energiafelhasználás csökkentése, hatékonyabbá tétele; - életmódváltás; - klímabarát közlekedés; az éghajlatváltozással kapcsolatos tájékoztatás folyamatos figyelemmel kísérése
Civil szervezetek	- a társadalom és a döntéshozók figyelmének felkeltése, folyamatos fenntartása az éghajlatváltozás témakörével kapcsolatban; - a döntéshozók munkájában való részvétel, társadalmi ellenőrzés; - társadalom mozgósítása, akciók indítása
Helyi közösségek, önkormányzatok, egyházak	- példamutatás; - információk-tapasztalatok cseréje
Üzleti szektor	- anyag- és energiafogyasztás csökkentése a hatékonyság növelésével párhuzamosan; - vállalati működésének klímabaráttá tétele; - termékek, szolgáltatás, vállalati profil zöldítése; - klímabarát kutatások és fejlesztések, klímainnováció; - társadalmi felelősségvállalás az éghajlatvédelem érdekében
Média	- a társadalom és a döntéshozók figyelmének felkeltése, folyamatos fenntartása az éghajlatváltozás témakörével kapcsolatban.

5.1. táblázat - A társadalom különböző szereplői és rendelkezésre álló eszközök

A következő fejezet azokat az eszközöket és intézkedéseket mutatja be, amelyekkel az állam fel tudja gyorsítani a gazdaság és a társadalom átállását egy klímabarátabb pályára.

5.1 Kormányzati feladatok

A hazai éghajlatváltozási és energiagazdálkodással kapcsolatos politikának összhangban kell lennie az európai uniós politikával, mely nem kevesebbet kíván elérni, mint 10-15 év alatt egy új ipari forradalmat, melynek végső célja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság megteremtése.

A 2008-2025 időszakra szóló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia a célokat és tennivalókat a nemzetközi kötelezettségvállalások figyelembevételével jelöli meg. A kormány a NÉS elfogadását követően két évvel, majd ezt követően ötévente végez felülvizsgálatot. A kormány a NÉS végrehajtása érdekében Nemzeti Éghajlatváltozási Programot (NÉP) fogad el, amely két évre érvényes. A program kidolgozását, illetve megvalósítását a kormányon belül a környezetvédelemért felelős tárca koordinálja, munkáját az érintett tárcák bevonásával együtt végzi.

A kormány a program végrehajtásáról és annak tapasztalatairól évente köteles beszámolni az Országgyűlésnek.

A stratégia megvalósításának lépéseit egy tanácsadó testület, az Éghajlatváltozási Bizottság segíti, amelynek tagjai az érintett tárcák képviselőiből, a Magyar Tudományos Akadémia képviselőjéből és a környezetvédő társadalmi szervezetek képviselőiből, valamint az államfő által megbízott, a jövő nemzedékek jogait képviselő személyből, továbbá a gazdasági élet meghatározó szereplőiből áll. A Stratégia átfogó koordinációjáért a környezetvédelmi miniszter a felelős. Az eredményes ágazatközi koordináció és a különböző kormányzati szakpolitikák összhangjának megteremtése céljából fel kell állítani egy, az érintett tárcák magas beosztású vezetőiből álló Éghajlatpolitikai Munkacsoportot, amely szükség szerint különböző szakértői alcsoportokat is létrehozhat.

Az államnak mind a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátásának mérséklését, mind az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást ösztönöznie, erősítenie kell. Ehhez kapcsolódóan a konkrét intézkedéscsomagot - a tervezési és helyzetkezelési teendőket - a Nemzeti Éghajlatváltozási Programok fogják tartalmazni. A programok országos és regionális szinten fogják előirányozni a megfelelő lépéseket. A következő fejezetek a lehetséges irányokat tartalmazzák fontossági sorrend és a teljesség igénye nélkül.

5.1.1 Állami eszközök az éghajlatváltozás mérséklésére

A szemléletformálást, az állam szabályozó szerepét és a társadalom megnyilvánulásait együtt kell kezelni. Az államnak olyan szabályozó eszközöket kell kidolgoznia, amelyek a termelés és fogyasztás szerkezetének egészében hoznak változásokat, miközben a társadalom minden szereplőjének előmozdítják környezeti tudatosságát, termelői-fogyasztói szokásainak kívánatos változását.

Az államnak számos eszköze van arra, hogy az alacsony kibocsátású technológiák, megoldások felé terelje a társadalom egyes szereplőit, miközben természetesen végig figyelembe kell venni a lakosság és a gazdaság teherviselő képességét. A végrehajtás során tervezett állami eszközök kizárólag a költségvetés teherbíró-képességének és az európai uniós támogatási rendszerek jogszabályi hátterének figyelembevétele mellett lesznek alkalmazhatók.

Azonban a NÉS-ben ajánlott kibocsátás-csökkentő intézkedések megvalósulását különböző tényezők akadályozhatják. A piac vagy az állam klímaváltozás szempontból nem megfelelő működése (piac- és állami kudarcok), különböző társadalmi-gazdasági körülmények, valamint technológiai körülmények nehezíthetik a szükséges lépéseket. Az alábbi tennivalókra van szükség elsősorban:

- A „piaci kudarcok” felszámolása annak érdekében, hogy a már most is haszonnal járó, azonban mégsem elterjedt klímabarát megoldások elterjedhessenek. Ennek lehetséges módjai:

= A piaci verseny elősegítése az éghajlatvédelmi szempontból fontos területeken, elsősorban az energiapiacon. Sok esetben ugyanis a verseny hiánya miatt magasabb a fogyasztás a kelleténél (pl. a nem szabályozható távhő-fogyasztás miatt pazarló fogyasztás).

= Az információs korlátok eltörlése, hiszen a megtérülő beruházások elterjedésének korlátja a szükséges információ hiánya is. Az energia-megtakarítással megtakarított költségek feltüntetése rendszerint elmarad, pedig fontos támpontot jelenthetne a fogyasztók számára. Ezt szolgálja például a háztartási gépek címkézése vagy az épületek energiatanúsítványa, a személygépjárművek fogyasztásának és szén-dioxid kibocsátásának feltüntetése.

= Hitelkonstrukciók kidolgozása, amellyel a magas kezdeti beruházási költségek miatt elmaradó, de könnyen megtérülő beruházásokat ösztönözni lehet. Ilyen például az épületek szigetelése, vagy akár az energiatakarékos izzók használatának elterjedése.

= Biztosítani szükséges a szén-dioxid piaci beárazását. Amennyiben ugyanis a kibocsátásoknak nincsen vagy nem megfelelő az ára, akkor az a klímabarát termékek, szolgáltatások versenyképességét rontja. Ezáltal olyan technológiák kerülhetnek továbbra is előtérbe, amely a jövő nemzedékek számára hátrányos lehet. A szén-dioxid beárazásának egyik állami eszköze az emissziókereskedelem feltételeinek biztosítása vagy a kibocsátási adó kivetése.

= Szükség lehet egyes esetekben beruházási vagy működési támogatás nyújtására is. Mivel ez állami források felhasználásával jár, ezért javasolt, hogy erre csak akkor kerüljön sor, ha az előző lépések nem elegendőek a kívánt eredmény eléréséhez.

= Az árkompenzáció egy részét nem közvetlen támogatásban kellene nyújtani, hanem az érintett lakosság energiafelhasználásának hatékonyságába fektetni, s ezáltal az energiaköltségek hosszú távú csökkentése érhető el.

- Az „állami kudarcok” felszámolása, az állam szerepvállalását erősíteni, melynek módjai:

= Az állami támogatási, ösztönzési rendszere, szakpolitikák kialakításánál a klímavédelmi szempontok kiemelt figyelembevétele, jogilag is kötelezővé tétele. Az állami pénzből végzett beruházások megvizsgálásával az éghajlatvédelmi szempontból káros támogatások megszüntetése.

= Egy olyan környezetvédelmi adóreform előkészítése, amely az adóterhet a jóléti szempontból kedvezőtlen adókról (pl. a munkára kivetett adókról) a jóléti szempontból kedvező adókra (pl. a környezeti szempontból káros tevékenységekre, úgy mint erőforrás-felhasználás vagy szennyezés) helyezi át. Ez a környezetvédelmi előnyök mellett foglalkoztatási haszonnal is jár, valamint az erőforrásokkal (nyersanyag, energia stb.) való hatékonyabb eljárást honorálja.

= A közbeszerzésben az energiahatékonyság, a klímabarát megoldások elsődleges kiválasztási kritériummá tétele.

= A közszféra példamutató szerepének hangsúlyozása. A közintézményekben használt technológiák és működési elvek az ott dolgozókon, illetve a kapcsolatban álló cégeken keresztül továbbgyűrűznek a gazdaság többi szektorába is. Ezen kívül, ha a közintézmények energiahatékony berendezéseket használnak és ilyen működési elveket vezetnek be, akkor jelentős közkiadásokat is megtakarítanak.

- Társadalmi és gazdasági körülmények

= Az egyes intézkedések ellenérdekeltségének a kezelése. Példa erre, hogy az energiatakarékossági intézkedések ellen hathat, hogy az energiatermelők, az energiakereskedők és az energiaszolgáltatók nem érdekeltek az ilyen intézkedések megvalósulásában.

- Technológiai körülmények

= Klímavédelemben jelentős szerepet játszó demonstrációs programok támogatása (pl. a szénerőművek szén-dioxid-leválasztás és -tárolás lehetővé tevő rendszerek megvalósítása, hidrogén-tárolók létesítése, nulla energiafelhasználású középületek építése).

= Klímaszempontból pozitív szabványok és technológiai tudás elterjesztése.

5.1.2 Állami eszközök az alkalmazkodáshoz

Az alkalmazkodáshoz a társadalom széles körében gyökeres szemléletváltás szükséges. A váltás sokkal könnyebb, ha az emberek nem kényszerként, hanem javulást hozó fordulatként élik meg azt.

Az embereknek át kell térniük a „természeti csapások” elleni védekező magatartásról a megelőzésre, a klímaváltozás hatásaihoz történő tudatos alkalmazkodásra, illetve az éghajlatváltozás következményeivel való együttélésre. Az emberi magatartásban rejlő lehetséges kockázatokat különös gonddal, magas szintű szakmai-tudományos színvonalon célszerű a stratégia végrehajtását segítő eszközök megtervezése során figyelembe venni.

Oktatás, képzés, nevelés, szemléletformálás

Fontos az éghajlati alkalmazkodás indokoltságára, eljárásaira vonatkozó hétköznapi ismeretek oktatásának bővítése a közoktatás és felnőttoktatás (beleértve a politikai elit oktatását) minden szintjén. Ennek során a cél a tárgyra vonatkozó ismeretanyag átadása mellett (a) a problémaorientált, rugalmas alkalmazkodó magatartás általános, valamint (b) az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos gyakorlati helyzetek, problémák megoldásának elsajátítása. A legfontosabbak ezen a területen: a megelőzés-védekezésre való felkészülő magatartás, valamint az öntevékenység, önsegítés képességének érvényesítése.

Elengedhetetlenül szükséges a társadalmi szemléletváltozás (összefogás, közös felelősségvállalás) elősegítése az egyes társadalmi csoportokra vonatkoztatva. Az első fontos lépés a környezeti nevelés: a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel elősegítése és annak elérése, hogy a környezettudatos gondolkodásmódon belül a klímatudatosság már a korai gyerekkortól kezdve a különböző korcsoportokon keresztül az ember egész életét végigkísérje.

A lakosság magatartására ható, a helyes alkalmazkodó magatartásra ^*  ösztönző, a legszélesebb társadalmi rétegeket elérő rendszeres tájékoztatás kialakítása, tartalmi összehangolása. Különös jelentőségű annak hangsúlyozása, hogy az éghajlati alkalmazkodás ésszerű választevékenységei során társadalmi előnyök, üzleti hasznok, nemzetközi szintű politikai előnyök is elérhetők. A tájékoztatásnak hangsúlyosan tartalmaznia kell az adaptációs eszközök és mitigációs eszközök közötti lehetséges pozitív-negatív kölcsönhatást.

Fontos a rendszeres, következetes és gyakorlatias tájékoztatás, információs rendszer működtetése, mely helyileg közel van a lakossághoz és a helyi problémák kezelésével foglalkozik (regionális és helyi szint).

Kutatás-fejlesztés

A Stratégia megvalósítása során jelentős figyelmet kíván szentelni a megőrzendő értékeinket veszélyeztető hatásokkal kapcsolatos tudományos munkának, továbbá az éghajlatváltozásra különösen érzékeny rendszerekkel kapcsolatos kutatásoknak. A kutatási témák projekt formájában történő meghirdetésére a kutatás, fejlesztés és innovációs (K+F+I) hálózat szereplői számára az alábbi főbb kutatási területek kerülhetnek előtérbe:

- Az éghajlati alkalmazkodás hazai ismerethiányainak számba vétele, az ezt előidéző és fenntartó okok elemzése.

- A hazai éghajlat meteorológiai és klíma vonatkozású hidrológiai kutatások kiemelt támogatása, a jövőben várható döntéseket hitelesen megalapozni képes, időben és térben mind nagyobb mélységű valószínűségi előrejelzések pontosítása érdekében.

- A fizikai, biológiai és humán rendszerekben az éghajlatváltozás hatására lehetséges irreverzibilis következmények felderítése, mechanizmusuk minél pontosabb megértése céljából.

- Összefüggésben a sérülékenységek és kockázatok elemzésével, gazdasági számítások végzése a nem-cselekvés veszteségeinek elemzésére, valamint a megelőzés hasznának kiszámítására valamennyi érintett szakterületen (pl. egészség, vízgazdálkodás, növénytermesztés, infrastruktúra).

- Az alkalmazkodás, illetve a fenntartható fejlődés közötti pozitív kölcsönhatások - komplementaritás, szinergia - szükséges mélységű feltárása.

- Az alkalmazkodás és a mitigáció közötti szoros összefüggések feltárása, elemzése, mindkét szempontból előnyös megoldások kiválasztása, alkalmazása.

- Nemzetközi szervezetekben és európai országokban az éghajlati alkalmazkodás terén kidolgozott új kutatási és innovációs eredmények, sikeres alkalmazások hazai meghonosítását megalapozó kutatások, cselekvési tervek. Különös tekintettel mindazon rugalmas alkalmazkodási alternatívák feltételeinek feltárására, amelyek biztosíthatják a növekvő klímasokk(ok) fokozódó terhekkel járó elviselését és a váratlan események hatékony kezelését.

- Az alkalmazkodás nemzetközi intézményrendszerében, hálózatában való aktív részvétel, információk, tapasztalatok cseréje.

- Az alkalmazkodás társadalmi, intézményi akadályainak, valamint a (társadalmi) tanulás nehézségeit okozó tényezők feltáró elemzése, kezelése, megoldások kidolgozása.

- A leghatékonyabb eljárások, módszerek („know-how”) átvétele céljából mediterrán térségekben alkalmazott várostervezési, építési, közszolgálati, életmódbeli megoldások és hazai megvalósítási lehetőségeinek tanulmányozása.

- Az éghajlatváltozás városokat érintő komplex hatásainak vizsgálata (pl. városrendezés, hőhullámokra visszavezethető mortalitás, zöldterületek, utak, épületek állapota, vízminőség, vízmegtartás, hulladékkezelés stb.).

Adatbázisok, monitoring fejlesztése, bővítése

Lényeges az éghajlati alkalmazkodás hazai nyílt tudásbázisának hálózati formában megvalósítható fokozatos kialakítása, a teljes elérhetőség biztosítása. Az informatikai eszközökön tárolt, folyamatosan újított adatok és információk felölelik a hazai éghajlati adatok és előrejelzések teljes körét, az alkalmazkodással kapcsolatos szabályozórendszer, a gyakorlati eljárások és módszerek, valamint a nemzetközi tapasztalatok minden érintett szektorra, társadalmi tevékenységre vonatkozó részletes információját. Megoldandó feladat a hazai tapasztalatok gyűjtése, cseréje és annak függvényében az intézkedések fejlesztése, újabb lépések alkalmazása.

Adatbázis-fejlesztés: szakterületi és átfogó jövőbeni döntéseket, mutatószám-rendszereket megalapozó (a) költség-, kár-, eredményadatok, (b) naturáliákra vonatkozó adatok, valamint az ezekhez kapcsolódó kiegészítő információk szükséges és elégséges mélységű feltárása, adatrendszerek kialakítása, az adatgyűjtés fokozatos megkezdése és feldolgozása, a meglévő adatállomány fejlesztése, összekapcsolása.

Monitoring fejlesztése: az éghajlatérzékeny területek, ágazatok specifikus, az alkalmazkodási döntések információigényeit kielégítő műszeres monitoring hálózatainak fokozatos kiépítése, működtetése, különös tekintettel az ésszerű ágazatközi kooperáció és a szakmai koordinálhatóság szempontjaira. A jelenlegi monitoring rendszerek fejlesztése, bővítése, az éghajlatváltozással összefüggő közvetlen, közvetett hatások mérésével történő kiegészítése.

Az alkalmazkodás témaköre számos területi, vagy központi állami szerv hatékony, gyors együttműködését teszi szükségessé. Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás terén már jelenleg is több szerv fejt ki tevékenységet, ám az adatbázisok, a közvetlen, gyors kapcsolat kiépítése, fejlesztése a jövőben fokozódó időjárási szélsőségek miatt sürgető feladat. Fontos az egyes hatóságok közötti információáramlás javítása és a hatékony közös fellépés erősítése. Az 5.2. táblázat bemutatja az alkalmazkodás egyes területein feladatot ellátó állami szerveket.

Vízgazdálkodás	Környezetvédelmi, vízügyi igazgatóságok; környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi felügyelőségek (egységes zöldhatóság); vízgazdálkodási társulatok
Mezőgazdaság	Agrárintézmények, szakmai szervezetek, állategészségüggyel, élelmiszerüggyel, növényvédelemmel, szőlészettel-borászattal, vadászattal, talajvédelemmel foglalkozó hatóságok, szakmai szervek, vadászati szervek (vadásztársulatok)
Erdő, zöldfelület	Erdészeti hatóság, jegyző, felügyelőség, nemzeti park igazgatóságok
Élővilág-védelem	Nemzeti park igazgatóságok, felügyelőségek
Emberi egészség	Egészségügyi szervek, háziorvosok, ÁNTSZ helyi szervei, Országos Mentőszolgálat, felügyelőség, járványügyi szervek, katasztrófavédelem, tűzoltóság
Épített környezet	Települési önkormányzatok, mérnöki kamarák, felügyelőségek, ÁNTSZ

5.2. táblázat - Az alkalmazkodás egyes területein feladatot ellátó állami szervek

További eszközök

Újra kell értelmezni a biztosítási ágazat szerepkörét. Az egyre szeszélyesebbé váló időjárás nem csak az ágazat veszteségét növeli, hanem közvetetten, a károkozás jellegétől függően a társadalom széles rétegeit is terheli. Ezért is szükséges a teherviselés igazságosabb megosztása érdekében egy olyan új alapokon szerveződő, kormányzati kockázatvállalási és kárfinanszírozási rendszer kidolgozása, amely számol az éghajlatváltozás erősödő hatásaival, és bővíti a kockázatvállalások körét.

Ágazati éghajlat-politikai program készítés elrendelésének javaslata az alkalmazkodás vonatkozásában legnagyobb sérülékenységgel fenyegetett ágazatok esetében.

5.2 Társadalmi feladatok

Az éghajlati alkalmazkodás felelősségét nemcsak az államnak és az önkormányzatoknak, hanem egyidejűleg az üzleti szférának, a civil szervezeteknek, valamint jelentős mértékben a helyi közösségeknek, azaz a lakosságnak is viselnie kell. A stratégiában kitűzött célok csak akkor fognak sikeresen megvalósulni, ha a társadalom megismeri, elfogadja azokat és aktívan részt vesz a megvalósításában.

A kibocsátások alakulásában jelentős szerepet játszik a társadalom fogyasztói magatartása, mivel a termékek, a szolgáltatások és a lehetőségek bővülése magával hozta az erőforrások pazarló felhasználását, a hulladékok és egyéb környezeti ártalmak nagymértékű keletkezését. Éppen ezért a társadalom a fogyasztása által közvetlenül és közvetve is jelentősen befolyásolni tudja a kibocsátásokat, ezáltal pedig a klímaváltozás mértékét.

Az adaptáció sikeres megvalósítása sem képzelhető el a társadalom tevőleges támogatása nélkül. Példaként a vízhasználat említhető, amely biztosan a jövendő időszakok lényegi kérdésévé válik. Aszályos időszakokban különösen fontos lesz, hogy a társadalom belássa a vízhasználat korlátozásának szükségességét, és takarékosan használja a vizet.

Fokozódó nehézséget jelenthet a jövőben az éghajlatváltozással összefüggő migráció jelensége, azaz a klímamenekültek kezelése. A megváltozott éghajlati viszonyok miatti kitelepülés súlyos társadalmi-szociális kérdéseket vethet fel, amelyre a társadalomnak is fel kell készülnie.

A következő fejezetekben a társadalmi szereplők szerinti bontásban szerepelnek a lehetséges feladatok a stratégia hatékony megvalósításához.

5.2.1 Lakosság

A fogyasztás makroszerkezetének megváltoztatásáért a lakosság és a háztartások tehetnek érdemben a legtöbbet. Azzal, hogy fogyasztásukat csökkentik, vagy takarékos pályára állítják, ezáltal csökken a kibocsátás és csökkennek a kiadásaik is. Három fő területen tudnak a háztartások hozzájárulni a NÉS céljainak megvalósulásához:

- A takarékosabb anyag- és energiafelhasználás egyrészt kibocsátás-csökkentést, másrészt megtakarítást eredményez a háztartásokban. A legalapvetőbb szempont, hogy a háztartások törekedjenek a termékek lehető leghosszabb használatára, ha ez nem lehetséges, akkor legalább arra, hogy a hulladékkeletkezést megelőzzék. A lakosságnak el kell jutnia egy olyan szintre, hogy megérti azt a jelenséget, hogy nem áll rendelkezésére korlátlanul minden erőforrás (beleértve többek között a vizet, energiát, áramot), ezért megtanul takarékosan, hatékonyan bánni velük.

- A klímabarát közlekedés terén óriási a lakosság szerepe. A közlekedés terén több eszköze van a lakosságnak, egyrészt lehetőség szerint minimalizálja az utazásainak számát, gyakoriságát, vagy ésszerűsíti (pl. többen utaznak egyszerre egy személygépjárművel), illetve a tömegközlekedést választja. Távolsági utazások során pedig fontos, hogy a lakosság azt az utazási lehetőséget válassza, amelynek kisebb az ökológiai lábnyoma (például vasút, autóbusz). A közúti közlekedés forgalma évente 3-4%-os ütemben nő az 1990-es évek közepe óta. Ugyanígy az egyéni közlekedés aránya is folyamatosan növekszik. Valószínűleg az üzemanyag világpiaci árának növekedése előbb-utóbb rá fogja kényszeríteni a lakosságot, hogy kiszálljanak autójukból, de jobb, ha ezt a lakosság tudatosan választja.

- Fontos, hogy a lakosság fogyasztása klímatudatos legyen. Az embereknek figyelembe kell venniük az ár mellett az egyéb, éghajlatváltozásra ható tényezőket is. Például azt, hogy az adott termék helyben előállított-e vagy több országon át kellett szállítani.

5.2.2 Üzleti szféra

Az üzleti élet szereplői közvetlenül és közvetve is befolyásolni tudják a NÉS céljainak megvalósulását. Az üzleti világ széles kört ölel fel, ide sorolhatók többek között a gyártók, forgalmazók, nagy- és kiskereskedők, szolgáltatók, tanácsadó cégek, termelők, magáncégek és vállalkozások.

Közvélemény-kutatás szerint a hazai nagyvállalatok kétötöde végez valamilyen társadalmi célú tevékenységet, illetve tesz tudatos lépéseket a környezetvédelem érdekében. Klímavédelmet szolgáló kezdeményezésekben azonban csak az élmezőnyt jelentő cégek 8 százaléka vett részt, illetve fogalmazott meg klímapolitikai stratégiát.

Elsősorban a fejlettebb üzleti kultúrákban jellemző, hogy a vállalatok tudatosan vesznek részt a társadalmi felelősségvállalásban és adott esetben önkéntes szövetségeket hoznak létre klímavédelmi célok érdekében. Fontos szempont, hogy a befektetési döntések során előtérbe került annak figyelembevétele, hogy az adott cég vállal-e környezetvédelmi, éghajlatvédelmi feladatokat. Ma már sok környezettudatos vásárló is azt a gyártót, terméket részesíti előnyben, mely részt vesz ilyen akciókban. Egyre több cég törekszik arra is, hogy működése során vezessen be éghajlatvédelmi intézkedéseket, pl. energiatakarékossági lépések, környezettudatos vállalatirányítási rendszer, életciklus-szemlélet.

Az említett kutatás fényt derített arra, hogy a hazai vállalatok társadalmi célú elkötelezettsége sokkal inkább az anyavállalattól hozott üzleti kultúra függvénye, mint annak a szektornak, országnak a jellemzője, amelyben a cég tevékenykedik. Ezen a téren tehát szükséges a magyarországi vállalatok tudatosabb és erőteljesebb szerepvállalása.

Az üzleti szféra a következő módokon járulhat hozzá a NÉS-ben megfogalmazott célokhoz:

- Saját vállalati működésére vonatkozóan az erőforrás-, energia-, anyagfelhasználását ésszerűsíti, illetve olyan adaptációs lépéseket valósít meg, amelyek nem rontják le az éghajlatvédelmi mérséklési célokat (pl. légkondicionálók helyett passzív védelem, vagy csökkentett használat). Ezzel költségmegtakarítást tudnak realizálni a cégek.

- A termékeik, szolgáltatásaik, vállalati profiljuk „zöldítése”, például energiahatékonyabb készülékek piacra „dobása”, a legkevésbé hatékony termékek bevonása a piacról. Ezzel a lépéssel a cégek sok esetben bővíteni tudják az ügyféli körüket.

- Kölcsönös vállalások kialakítása a vállalatok között, önkéntes megállapodásokkal. Jellemzően multinacionális vállalatok már ma is kötelezettségeket tesznek szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére, ökológiai lábnyomuk csökkentésére.

- Társadalmi felelősségvállalásukat fokozzák a klímavédelem terén, például szemléletformáló programokban való részvétellel, civil szervezetekkel való együttműködéssel.

5.2.3 Civil szervezetek

A civil szervezetek (nemzetközi néven az NGO-k) fontos szerepet játszanak a társadalom szemléletformálásában többek között a fogyasztási szokások, energia, közlekedés, természetvédelemhez kötődő témákban. Sok esetben a lakosságot a zöld szervezetek akciói gondolkodtatják el a legfontosabb éghajlatvédelmi kérdéseken. Legfontosabb feladatuk, hogy a társadalmat mozgósítsák és eljuttassák a klímavédelmi üzeneteket a lakossághoz, illetve, hogy információkkal segítsék a társadalmat abban, hogy mit tehet az éghajlatváltozás ellen.

- A szemléletformáló kampányokon, akciókon keresztül a civil szervezeteknek számos eredményt sikerült már eddig is elérniük. Legfontosabb feladatuk az lehet a jövőben, hogy segítsék a NÉS céljainak megvalósítását a társadalommal való aktív kapcsolatukon keresztül.

- A civil szervezetek távlatos szemléletmódjukkal hozzájárulhatnak a stratégia működtetéséhez azzal, hogy bekapcsolódnak az ellenőrző munkába. Ezen kívül a civil szervezetek részvétele fontos a stratégiához kapcsolódó cselekvési tervek kidolgozásában és végrehajtásában is.

- A civil szervezeteknek fontos szerepe van abban, hogy a döntéshozók figyelmét felhívják az éghajlatváltozás fontosságára, a megfelelő lépések minél hamarabbi megtételére. A civil szervezetek aktív tevékenységükkel, akcióikkal sok esetben kezdeményezéseikkel (kutatás, szakmai véleményezés, lakossági egyeztetések stb.) jelentős mértékben hozzájárulhatnak érdemi eredményeket eléréséhez.

5.2.4 Helyi közösségek, önkormányzatok, egyházak

A stratégia csak akkor lehet sikeres, ha a társadalom közös felelősségvállalása és a jövő iránti elkötelezettsége kialakul. A 2007 márciusában az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága által közreadott „Küzdelem a klímaváltozással” című jelentés is ajánlásként fogalmazza meg, hogy a hatásvizsgálati és alkalmazkodási kérdések tipikusan helyben megoldandó feladatok; továbbá rámutat, hogy sok közös vonás lehet egy-egy térség és gazdasági szektor tennivalói között. A klímavédelemben akár a mérséklési, akár az alkalmazkodási törekvések esetében a megoldások kidolgozása helyi szinten hatékonyabb lehet, mint ha az állam központosított módon próbálna minden lehetőséget előre szabályozni.

Mind Európában, mind pedig az Amerikai Egyesült Államokban számos településen működik már települési klímaprogram: ezek a települések egyrészt igyekeznek minél inkább alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz és minimalizálni annak negatív hatásait, másrészt megpróbálják csökkenteni az üvegházgáz-kibocsátásukat. Magyarországon is rendkívül fontos, hogy minél több régió és település készítsen az éghajlatváltozással kapcsolatos konkrét helyi elképzelésekre, intézkedésekre vonatkozó terveket. Ezek az intézkedések nem kötelező érvényűek, csak a cselekvési programokban választhatók, s az önkormányzatok számára is kedvező eredménnyel járnak.

Az önszerveződést a helyi közösségeknek van lehetősége elősegíteni, ugyanakkor a példamutatás szempontjából is nagy felelősség hárul rájuk. Hiszen sok esetben az terjed el, mint megoldás, amit már valaki „kipróbált” és „láthatóan” bevált. A társadalom egy része azért nem ruház be a megújuló energiát felhasználó beruházásokba, mert még ha tud is a lehetőségről, és még tőkéje is lenne, de nem mer új dolgokba belekezdeni. Az energiahatékonyságot segítő beruházások, megoldások elterjesztésében is döntő szerepet tölthetnek be a helyi közösségek (pl. a helyi kapcsolt energiatermelés).

Az energiahatékonyság kérdésköre, a víz takarékos felhasználása jellemzően olyan témakörök, amelyekre közösségi szinten sok esetben könnyebb megoldásokat találni, mint az egyes családok szintjén. A helyi közösségek ismerik a helyi lehetőségeket, lakosokat és hatékonyabb megoldást tudnak találni az éghajlatvédelem céljainak elérése érdekében - ha egyébként ez ügyben együttesen tenni is akarnak. A helyi közösségek kulcsszerepet játszanak abban, hogy egyrészt az állampolgárok közötti koordinációt ellássák, másrészt az információkat eljuttassák a lakosokhoz, harmadrészt onnan közvetlen visszajelzést kapjanak.

Az iskolák, óvodák, közintézmények és közművelődési központok szerepe kiemelt ebben a folyamatban, mert egyrészt a következő generációk szemléletét tudják formálni, másrészt esetleg a már kialakult és kevésbé klímatudatos szemléletet meg tudják változtatni a társadalmilag kívánatos magatartásformák tudatos képviseletével.

Az egyházak és vallási közösségek mindig is meghatározó szerepet játszottak a történelem folyamán a társadalom oktatásában, szemléletének, életvitelének formálásában. Napjainkban is fontos, hogy az egyházak, vallási közösségek a Föld védelmével összhangban álló üzeneteket juttassanak a lakossághoz.

5.2.5 Média

A környezetvédelem, a klímavédelem napjainkban divatos téma lett az írott sajtó, a média számára. A médiának kiemelt szerepe van abban, hogy a figyelem középpontjába hozza és napirenden tartsa a zöld témákat, elsődlegesen a klímaváltozás ügyét, a NÉS-ben meghatározott feladatok tudatosítását a társadalom valamennyi rétege körében. Nem véletlen, hogy a médiában egyre népszerűbb a téma, hiszen az éghajlatváltozás ügye nézettségnövelő tényező, a társadalom fokozottabban kíváncsi erre a jelenségre és várható vagy prognosztizálható következményeire.

Az emberek az utóbbi időben a tudósok figyelemfelhívása és saját tapasztalataik alapján (2006. augusztus 20-i vihar, 2007-ben jégeső, viharok, aszály, forróság, enyhe téli időjárás) döbbennek rá az éghajlat tényleges változására, a természet túlzott mértékű használatára és ennek a környezetükre, illetve a Földön élő állatokra és növényekre gyakorolt káros hatásaira.

Az éghajlatváltozással foglalkozó közvélemény-kutatás rámutatott arra, hogy 2007 első felében ötször annyi sajtómegjelenés foglalkozott az általános felmelegedés és a globális klímapolitika kihívásaival (közel két és félszer annyi), mint 2006-ban egész évben. A jövőben is számíthatunk arra, hogy a sajtó egyre gyakrabban foglalkozik a témával. A média abban is hajtóerő lehet, hogy a klímaváltozáshoz kapcsolódó témák boncolgatásával folyamatosan emlékezteti a politikai döntéshozókat, és a gazdasági szektort a téma fontosságára. A média teret ad a civil szervezetekkel folytatott párbeszédre is és visszacsatolást is biztosít a klímavédelem hazai irányítóinak.

A gyorsuló világban nem hagyható figyelmen kívül a ma már sokak számára elérhető internet kiemelkedő szerepe. A gyors információáramlás érdekében fontos a témával kapcsolatos, korcsoportoknak megfelelő tájékoztatók, ismertetők, takarékosságra ösztönző, klímaeseményekről szóló honlapok megjelenése.

5.3 Költségek és hasznok

A NÉS-ben, és a majdani Nemzeti Éghajlatváltozási Programokban előirányzott intézkedések költségeit lehetetlen előre pontosan megadni, így a megvalósítás részletes költség előrejelzéseit a cselekvési programok fogják tartalmazni. A klímaváltozás témakörében folyamatosan jelennek meg költségeket elemző nemzetközi tanulmányok. Két nemzetközi elemzés különösen figyelemre méltó.

Stern-jelentés

A 2006 őszén napvilágot látott Stern-jelentés ^*  szerint az éghajlatváltozás a valaha látott legnagyobb kihívás elé állítja a világgazdaságot. A jelentés szerint az üvegházgáz kibocsátás mérséklésre úgy kell tekinteni, mint a jövőbe történő befektetésre, hiszen a hathatós, gyors kibocsátás-csökkentés előnyei messze felülmúlják annak költségeit. A Stern-jelentés készítői gazdasági modellekkel vizsgálták, hogy a kibocsátás-csökkentési célértékek függvényében hogyan alakulnak annak költségei.

A jelentés szerint az 1990-es szinthez viszonyított 80 százalékos csökkentés esetén a világ összesített GDP-je +4 százalék és -12 százalék közötti tartományban változhat. Vizsgálataik szerint évente a GDP 1 százalékát kell arra áldozni, hogy 2050-ig 550 ppm szinten lehessen stabilizálni az üvegházhatást okozó gázok koncentrációját. Ugyanakkor a cselekvés elmulasztása a világgazdaságot néhány évtized múlva a világ éves GDP-jének legalább 5 százalékával, a legrosszabb forgatókönyv szerint akár 20 százalékos veszteséggel is terhelheti.

A Stern-jelentésben ismertetett eredmények további finomítása szükséges, főképp azért, mert az éghajlatváltozás összetett folyamatrendszerét a közgazdaságtudomány eszköztára nehezen tudja kezelni.

Az Európai Bizottság költség-haszon elemzése

Az Európai Bizottság 2007-ben nyilvánosságra hozott energia-klíma csomag részeként hatáselemzést végzett a 2020-ra vonatkozó kibocsátás-csökkentési költségek nagyságrendjét vizsgálva.  ^*  Az elemzéshez felhasznált modell azt szimulálja, hogy várhatóan hogyan alakul az üvegházhatású gázok kibocsátáscsökkentése, és az milyen hatást gyakorol az EU GDP-jére.

A vizsgálat főbb megállapításai a következők:

- Ha az EU-n kívül a többi fejlett, valamint a legfejlettebb fejlődő országok is tesznek vállalásokat, akkor az EU csökkentési célja 30 százalék lenne. Ennek költsége 2,8 százalékkal kisebb GDP 2020-ra, mint egyébként lenne.

- Két forgatókönyv született arra az esetre, ha az EU egyedül vállal 20 százalékos csökkentést. Ha a szén-dioxid kibocsátási egységek ára magas lesz, akkor ez 2020-ra 1,4 százalékkal kisebb GDP-t jelent a karbonkorlát nélküli esethez képest. A másik forgatókönyv szerint, olcsóbb szén-dioxid árfolyamok mellett a GDP-re gyakorolt hatás mínusz 0,3 százalék lenne.

Az elemzések alapján azonban levonható az a következtetés, hogy a cselekvés elhalasztásának költségei mindig magasabbak, mint az időben történő, összehangolt cselekvésé. A jelenlegi kibocsátáscsökkentés, az alkalmazkodás költségei alacsonyabbak, mint a 2012 után tett hasonló intézkedéseké, vagy ha Magyarország később kibocsátási egységeket vásárolna. Gazdasági értelemben célszerű, ha Magyarország minél előbb rátér egy klímabarátabb fenntartható fejlődési pályára. A NÉS megvalósításának összköltsége hatással lesz az egész gazdaságra és érinteni fog minden háztartást. Ugyanakkor a végrehajtás nemcsak pénzügyi terhekkel jár, hanem egyben jó lehetőségeket is teremt a makrogazdasági és a háztartási szintű megtakarítások számára. Jól érzékelhető példa erre az energiahatékonyság javítása, amely jelentős megtakarításokkal jár a családok számára, növeli a vállalkozások jövedelemtermelő képességét és versenyképességét, valamint hozzájárulhat újabb munkahelyek létesítéséhez is.

A kormány a NÉS végrehajtásának érdekében a kétéves klímaváltozási programokhoz vagy a hosszabb távú tevékenységekhez szükséges forrásokat rendel. A rendelkezésre álló költségvetési források mellett az állam a nemzetközi vagy EU-s kereskedelmi rendszerből származó bevételeket is mérséklési és alkalmazkodási célokra fordítja. A bevételeknek a felhasználását a kormány határozza meg az Éghajlatváltozási Bizottság ajánlásainak figyelembevételével.

A nemzetközi rugalmassági mechanizmusok keretein belül az együttes végrehajtási projektek szintén a NÉS-ben megjelölt célok végrehajtását szolgálják. Az együttes végrehajtási projektek főként a következő területeken támogathatók: az energiahatékonyság javítása, biogáz gyűjtése, hasznosítása, geotermális energia hasznosítása és erdőtelepítés. Ebben az esetben a magyar állam lényegében kibocsátási egységekkel támogatja a külföldi beruházó segítségével létrejött kibocsátás-csökkentést.

A másik lehetőség a nemzetközi kibocsátás-kereskedelmi rendszer terén a kibocsátható mennyiségi egységekkel való kereskedés. Magyarország is, mint más közép-kelet-európai állam, a kiotói vállalásai alatt fog várhatóan kibocsátani. Az így keletkező kibocsátható mennyiségi egység-többlettel (ún. AAU-kal) lehetőség van a kereskedésre a többi, Kiotói jegyzőkönyvet ratifikáló állammal, vagy ilyen egységek kereskedésére felhatalmazott jogi személyekkel. A bevételeket üvegházhatású gázok csökkentésére, erdőtelepítésre és meglévő erdők fenntartására, védelmére (nyelők bővítésére, fenntartására) és alkalmazkodásra lehet fordítani összhangban a NÉS rendelkezéseivel.

Több tárcánál már jelenleg is működnek pályázati rendszerek, melyek az energiahatékonyságot, energiatakarékosságot, a kibocsátás-csökkentést, vagy az erdőtelepítés révén a szénelnyelést segítik elő. Fontos, hogy ezeket a támogatási rendszereket egymással összhangban, egymás hatásait erősítve kell működtetni.

Zöld Beruházási Rendszer

A Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) működését a 2008. január 1-jétől hatályos 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet szabályozza. A ZBR lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország az első (kiotói) vállalási időszakban, vagyis 2008-2012 közt meglevő fölös kibocsátási kvótáit magasabb áron tudja értékesíteni, mint ahogy azt egyébként tehetné. Ennek alapja, hogy a ZBR garantálja, hogy a bevételek a vásárló ország számára átlátható és ellenőrizhető módon kizárólag kibocsátás-csökkentő programokat, beruházásokat finanszíroznak (innen a „zöld” jelző).

A Zöld Beruházási Rendszerből (ZBR) származó bevételek a lakossági és közintézményi szektorban megvalósuló, meglévő épületek energiahatékonyságának növelését célozzák. A ZBR várható éves bevétele 2008-2012 között elérheti az évi 7,5 Mrd Ft-ot. Ehhez adódhat még hozzá az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerében térítés ellenében kiosztott egységekből származó bevétel, mely évente várhatóan 3,3-3,7 Mrd Ft. Alacsony beruházási igényű, nettó pénzügyi hasznot jelentő intézkedések kötelezővé tétele a lakosságnál akár 30 Mrd Ft éves megtakarítást is eredményezhet. A KEOP mintegy 110 Mrd forintot tartalmaz zöld energetikai jellegű fejlesztésekre. Átlagosan 25% támogatási igénynél 440 Mrd Ft teljes beruházási összeggel lehet számolni csak a KEOP által finanszírozott területeken 2013-ig. Az intézkedés megvalósítása olyan módon javasolt, hogy a nulla nettó vagy negatív költséget jelentő beruházást tegye kötelezővé.

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia nem szükségszerűen csökkenti, hanem növeli hazánk fejlődési képességét, mivel a nemzetközi gazdasági környezet megváltozása várható, ahol egy ország gazdasági, társadalmi sikerességét már a társadalom és gazdaság „karbon-intenzitása” is erősen befolyásolja. A klímaváltozás elleni védekezés más, pozitív járulékos hasznokat is eredményezhet, pl. csökkennek egyéb légszennyező-anyag kibocsátások, „tisztább” lesz a gazdaság. A kibocsátások mérséklése és az alkalmazkodás új munkahelyeket teremt a környezeti iparban, az energetikában, a mezőgazdaságban, a közlekedésben, építőiparban stb.

Az alkalmazkodás területén az egészségügyi felkészüléstől egészen a Vásárhelyi Terv megvalósításáig, a Homokhátság sivatagosodását gátló, a térséget érintő népességmegtartó intézkedések megtételéig, alternatív közlekedési módok bevezetéséig, a mezőgazdasági termelés szárazság tűrési kapacitásának a növelésétől a településrendezési megoldásokig sok olyan intézkedés van, amelynek sokrétű céljai egymást erősítik, és a fejlesztési igényük az összes jövedelem tulajdonost tekintve több százmilliárd Ft, ugyanakkor az elkerült kár összege hasonló évenkénti mértékű.

A NÉS intézkedései nemcsak makrogazdasági hasznokkal járnak, hanem jelentős megtakarításokat tesz lehetővé a lakosságnak az energiafelhasználás terén. Erősíti a társadalmi kohéziót, fokozza a lakosság biztonságérzetét és elősegíti a fenntarthatóságot.

5.4 A megvalósítás nyomon követése

A NÉS, majd az ennek alapján kidolgozott Nemzeti Éghajlatváltozási Program végrehajtásának nyomon követéséhez és az intézkedések eredményeinek méréséhez részletesen ki kell dolgozni egy mutatórendszert. Ez különösen jól alkalmazható a kibocsátás-csökkentés esetében, de érdemes olyan mutatókat is bevezetni, melyek a gazdaság klímahatékonyságát vagy a szén-dioxid-csökkentés mértékét mutatják be (pl. GDP egységre jutó üvegházhatású gázkibocsátás, egy főre jutó kibocsátás, energiaintenzitás stb.).

Szén-dioxid intenzitás

Regionális összehasonlításban hatékony ipari energiafelhasználásra utal, hogy egységnyi GDP előállításhoz Magyarországon viszonylag alacsony a szén-dioxid-kibocsátás. Az EU emissziókereskedelmi rendszerébe tartozó magyarországi ipari létesítmények 2005-ös adatok szerint 233 tonna szén-dioxidot bocsátottak ki egymillió dollárnyi bruttó nemzeti termék előállításához.

A régió 2004-ben csatlakozott országai közül csak Lettországban jobb a „szén-dioxid-intenzitás”, millió dolláronként 178 tonnával. A legrosszabb mutatóval, 769 tonnával Észtország rendelkezik, a sorban 666 tonnával Lengyelország, 659 tonnával Csehország következik.

Ezek a számok iránymutatóul szolgálhatnak az ipar fajlagos energiafelhasználásra vonatkozóan, de az egész ország energiahatékonyságát nem fejezik ki kellőképpen. Az emisszió-kereskedelmi rendszerbe tartozó cégek uniós szinten, és Magyarországon is a teljes üvegházhatású kibocsátás, illetve energiafelhasználás 30-40 százalékát fedik le.

Az alkalmazkodás intézkedéseinek mérése sokkal nehezebb, szerteágazóbb. Főleg azt lehet nehézen ellenőrizni, hogy az alkalmazkodás esetenként mennyire hat a mérséklési célok ellen, illetve mennyire van összhangban azzal. Erre a célra létre kell hozni egy olyan adatbázist, információs rendszert és intézményi hátteret, amely az alkalmazkodással kapcsolatos információkat gyűjti, elemzi. Az intézményi háttér a környezetvédelmi tárca szervezetén belül jön létre. Az intézmény felelős a végrehajtás monitorozásáért is.

Mind a Stratégia felülvizsgálatakor, mind pedig a program éves beszámolóinak elkészítésekor a számon kérhetőség és az átláthatóság alapelveit kell alkalmazni. Az Országgyűlésnek benyújtott jelentéseknek közérthetőknek, lényegretörőeknek, ellenőrizhetőknek és hozzáférhetőknek kell lenniük. A kormány által készített beszámolási kötelezettségen túl meg kell fontolni egy független szervezet bevonását, amely szakmai és pénzügyi szempontból egyaránt vizsgálat alá veszi a NÉS és a Nemzeti Éghajlatváltozási Programok hatékony és eredményes megvalósítását.

A nemzetközi kötelezettségvállalások alapján Magyarországnak is jelentéseket kell készítenie a konkrét vállalások teljesítéséről mind az ENSZ, mind pedig az Európai Unió felé. Különösen vonatkozik ez a Kiotói Jegyzőkönyvben vállalt kibocsátás-csökkentési célokra. Magyarország minden évben jelentést készít az üvegházhatású gázok kibocsátásáról (ÜHG leltár) az ENSZ és az EU számára. Ezen kívül Magyarország rendszeresen elkészíti a nemzeti beszámolóját az ENSZ részére.

Magyarországnak kétévente jelentést kell készítenie továbbá az EU számára az üvegházhatású gázok kibocsátásának jövőbeni alakulásáról és az éghajlat-politikai intézkedések megvalósulásáról. A tagállamok által szolgáltatott információk alapján az Európai Bizottság évente jelentést tesz közzé a kiotói célok elérésének előrehaladásáról. Az Európai Unió ugyancsak évente teszi közzé a tagállamok által működtetett emisszió-kereskedelmi rendszerben nyilvántartott kibocsátásokat.

Az alkalmazkodási erőfeszítések figyelemmel kísérésére az EU vezetésével nemzetközi hálózat létrehozása körvonalazódik, amely az egyes tagállami éghajlatvédelmi hatások, tapasztalatok, információk cseréjét lesz hivatva elősegíteni.

Mind a hazai, mind a nemzetközi jelentéstételi kötelezettség erősíti az átláthatóság és a nemzetközi összehasonlíthatóság elveit, ugyanakkor komoly terheket ró az adminisztrációra az adatok gyűjtése, feldolgozása, értékelése és rendszeres nyilvánosságra hozatala. Ehhez is megfelelő személyi és pénzügyi kapacitásokat kell rendelni a NÉS megvalósítása során.

A civil szervezetekre fontos szerep hárul a stratégia működtetésével és megvalósításával kapcsolatos ellenőrző fórumok munkájában való részvétellel. Ennek kapcsán nemcsak a cselekvési tervek kidolgozásában számít az állam a támogatásukra, hanem az eredmények felmérésében, monitorozásában is, akár a saját felméréseik, információs rendszerük felhasználásával is.

A NÉS intézkedéseihez hasonló törekvések világszintű társadalmi hatásait az 5.3. táblázat foglalja össze.

Társadalmi folyamatok	Mérséklés/Mitigáció „A kezelhetetlen elkerülése”	Alkalmazkodás/Adaptáció „Az elkerülhetetlen kezelése”
Emberi egészség	A hőhullámok következtében az egészségügyi veszteségek elérhetik GDP 0,5-1%-át	A klímaváltozás várható hatásaihoz való a hatékony alkalmazkodás csökkentheti az egészségügyi károkat
Társadalmi, politikai biztonság	Az energiaárak emelkedése miatt a konfliktusok kiéleződése a lakosság és a kormányzat között A szén társadalmi költségének érvényesítése következtében konfliktusok az energiatermelők és a kormányzat között Nyomás a szén társadalmi költségének felpuhítására	Az energiahatékonysági programok elindítása (költségvetési támogatással) csökkenti a társadalmi konfliktusokat és hosszú távú érdekazonosságokat teremthet a lakosság és a kormányzat között
Migráció	2050-re 200 millió ember kitelepítése a tengerszint emelkedése miatt. Magyarország érintett lehet mint befogadó	A hatékony alkalmazkodás eredményeként nem várható jelentősebb elvándorlás
Regionális különbségek	A bioüzemanyagok arányának növelése némileg csökkenti a vidéki elvándorlást. A nagyüzemi technológiák kevés élőmunkát igényelnek, így észlelhető foglalkoztatás-növekedés nem várható	Az energiahatékonyság növelése, az élőmunkaterhek csökkentése 2015-2020 körül megnövelheti az agrárkülönbségek, környezetvédelmi programok gazdaságosságát, a vidéki lakosság helyben maradását

5.3. táblázat - A kibocsátás csökkentésére és az alkalmazkodásra vezető intézkedések társadalmi hatásai - Forrás: Az ENSZ-SigmaXi tanulmány.

Mellékletek a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához

1. Melléklet: Politikák, intézkedések, eszközök a kibocsátás mérsékléséhez és az alkalmazkodáshoz

A. Politikák, intézkedések és eszközök a kibocsátás mérséklés megvalósítására

Politikák, intézkedések és eszközök	Korlátok és lehetőségek
Energetika
A fosszilis üzemanyagok támogatásának csökkentése; Adók vagy széndíjak a fosszilis üzemanyagokra.	Az egyéni érdekekből fakadó ellenállás nehezíti a megvalósításukat.
Bevezetési támogatások a megújuló energiatechnológiákra; Megújuló energia-kötelezettségek; Gyártók támogatása.	Megfelelő lehet az alacsony kibocsátású technológiákhoz piacot teremteni.
Karbon lábnyom indikátor bevezetése az energiafogyasztás nyomon követése érdekében	Önkéntes eszköz
Az összes energiafelhasználás csökkentése közgazdasági szabályozó eszközökkel, adók, vagy kvóták révén.	Adórendszer átalakítása, a fogyasztási adók növelése más adónemek egyidejű csökkentésével.
Ipar
Benchmark információk nyújtása; Teljesítési szabványok; Támogatások, adóhitelek.	Megfelelő lehet a technológia felvételének elősegítésére.
Közlekedés
Kötelező CO2 szabványok a közúti közlekedéshez.	A járműállomány részletes lefedettsége korlátozhatja a hatékonyságot.
Beruházás a vonzó tömegközlekedési eszközökbe és a közlekedés nem motorizált formáiba.
A mobilitás szükségességének befolyásolása az infrastruktúra tervezésével.
Épületek
Szabványok és címkézés alkalmazása.	Szabványok időszakos felülvizsgálata szükséges.