Időállapot: közlönyállapot (2010.XII.22.)

2010. évi CLIX. törvény - egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról 2/4. oldal

„(4) Nyereménybetétek esetén - a betét elhelyezésének időpontjától függetlenül - a betétes legfeljebb az (1) bekezdésben meghatározott összeghatárig a betét névértékének megfelelő összegű kártalanításra jogosult.”

(3) A Hpt. 101. §-a a következő (12) bekezdéssel egészül ki:

„(12) A 101. § (1) bekezdésének alkalmazása során az egyéni vállalkozó által elhelyezett betét - elhelyezésének időpontjától függetlenül - az ugyanazon személy által magánszemélyként elhelyezett betéttől külön betétnek minősül.”

56. § A Hpt. 115. § (6) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„Közösségi betéteknél a hitelintézet a betétes adatain túlmenően abban az esetben köteles a társasházak és lakásszövetkezetek esetén a lakások számát, építőközösségek és iskolai takarékossági csoportok esetén a közösséget alkotó személyek számát nyilvántartani, ha a betét összege meghaladja a 101. § (1) bekezdésében foglalt összeghatárt.”

57. § A Hpt. 121. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) A hitelintézet a végelszámolása vagy felszámolása kezdő évében a végelszámolás vagy felszámolás kezdő napjáig terjedő időszakra vonatkozóan az e §-ban meghatározottak szerint köteles időarányos éves díjat fizetni. A díj vetítési alapja a hitelintézet által a felszámolás vagy végelszámolás elrendelését megelőzően teljesített legutolsó díjfizetésének alapjául szolgáló betétállomány.”

58. § A Hpt. 128/D. § (2) bekezdés d) és f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A létesítő okiratban meg kell határozni:]

d) az önkéntes alap szervezetét, valamint az önkéntes alap ellenőrzési és válságkezelési rendszerére vonatkozó előírásokat,”

f) az önkéntes alap feladatait és az azokhoz kapcsolódó jogokat, ideértve az önkéntes alap feladatainak ellátásához szükséges ellenőrzéssel és adatszolgáltatással összefüggő jogokat is,”

59. § A Hpt. 128/F. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A közgyűlést a létesítő okiratban meghatározott időközönként, de évente legalább egy alkalommal össze kell hívni. A közgyűlést akkor is össze kell hívni, ha azt a bíróság elrendeli, illetőleg a tagok - létesítő okiratban meghatározott hányada - az ok és a cél megjelölésével indítványozza.”

60. § (1) A Hpt. 130/I. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás - a (3)-(5) bekezdésben foglalt kivétellel - a referenciaadatokat a (2) bekezdésben meghatározott időponttól számított öt évig kezeli. Az öt év letelte után a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a referenciaadatokat véglegesen és vissza nem állítható módon törli.”

(2) A Hpt. 130/I. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő késedelmes tartozás teljesítése esetén a teljesítéstől számított egy év elteltével haladéktalanul és vissza nem állítható módon törli a referenciaadatot.”

61. § A Hpt. 130/P. §-t követő V. Rész címe helyébe a következő cím lép:

„V. RÉSZ

A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK, A PÉNZFORGALMI INTÉZMÉNYEK ÉS AZ ELEKTRONIKUSPÉNZ-KIBOCSÁTÓ INTÉZMÉNYEK SZÁMVITELE ÉS KÖNYVVIZSGÁLATA”

62. § A Hpt. 131. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltaknak a pénzforgalmi szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódóan a pénzforgalmi intézménynek, az elektronikuspénz-kibocsátási és pénzforgalmi szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódóan az elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek is meg kell felelnie.”

63. § (1) A Hpt. 133. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény és elektronikuspénz-kibocsátó intézmény esetén - a gazdasági társaságokról szóló törvénynek a könyvvizsgálóra vonatkozóan meghatározott feltételein túlmenően - könyvvizsgálói feladatok ellátására csak akkor adható az érvényes könyvvizsgálói engedéllyel rendelkező, bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) részére megbízás, ha

a) a könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) pénzügyi intézményi minősítéssel rendelkezik,

b) a könyvvizsgáló nem rendelkezik a hitelintézetben, pénzforgalmi intézményben és elektronikuspénz-kibocsátó intézményben közvetlen vagy közvetett tulajdonnal,

c) a könyvvizsgálónak nincs a hitelintézettel, pénzforgalmi intézménnyel és elektronikuspénz-kibocsátó intézménnyel szemben fennálló kölcsöntartozása, valamint

d) a minősített befolyással rendelkező tulajdonos a könyvvizsgáló cégben közvetlen vagy közvetett tulajdonnal nem rendelkezik.”

(2) A Hpt. 133. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény és elektronikuspénz-kibocsátó intézmény nem adhat könyvvizsgálói megbízást a Felügyelet alkalmazottjának, illetőleg annak közeli hozzátartozójának.”

64. § A Hpt. 134. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A pénzforgalmi intézmény vagy az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény könyvvizsgálója a vizsgálatának eredményéről a pénzforgalmi intézménnyel vagy az elektronikuspénz-kibocsátó intézménnyel egyidejűleg a Felügyeletet írásban haladéktalanul tájékoztatja, ha olyan tényt állapított meg, amelynek alapján

a) a pénzforgalmi szolgáltatásra és elektronikuspénz-kibocsátásra vonatkozó jogszabályokban foglalt előírások súlyos megsértésére utaló körülményeket észlel,

b) a pénzforgalmi intézmény pénzforgalmi szolgáltatási tevékenysége, illetve az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény elektronikuspénz-kibocsátási tevékenysége folyamatos működését, kötelezettségeinek teljesítését nem látja biztosítottnak,

c) a könyvvizsgálói záradék korlátozása vagy megtagadása válhat szükségessé, vagy

d) a pénzforgalmi intézmény pénzforgalmi szolgáltatási tevékenysége, illetve az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény elektronikuspénz-kibocsátási tevékenysége belső ellenőrzési rendszerének súlyos hiányosságait vagy elégtelenségét állapítja meg.”

65. § A Hpt. 136. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A könyvvizsgálónak az (1) bekezdésben foglaltakra vonatkozó megállapításait külön kiegészítő jelentésben kell rögzítenie, és ezt az igazgatóságnak, az ügyvezetőnek, a felügyelő bizottság elnökének, a Felügyeletnek, valamint - a szövetkezeti hitelintézet könyvvizsgálója kivételével - az MNB-nek legkésőbb a tárgyévet követő év május 31-éig meg kell küldenie.”

66. § A Hpt. 137/A. §-t követő VI. Rész címe helyébe a következő cím lép:

„VI. RÉSZ

A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK, PÉNZFORGALMI INTEZMÉNYEK ÉS AZ ELEKTRONIKUSPÉNZ-KIBOCSÁTÓ INTÉZMÉNYEK TEVÉKENYSÉGÉNEK FELÜGYELETE”

67. § A Hpt. 139/A. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A pénzforgalmi intézmény által fizetendő változó díj éves mértéke a 87/D. § (1) bekezdése szerint számított, az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény által fizetendő éves díj mértéke a 87/M. § (1) bekezdése szerint számított tőkekövetelmény 3,8 ezreléke.”

68. § (1) A Hpt. 145/A. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az (1) bekezdés szerinti felülvizsgálatnak és értékelésnek a hitel-, piaci- és működési kockázatokon kívül ki kell terjednie:]

d) a hitelintézet likviditási kockázatokkal szembeni kitettségének mértékére, e kockázatoknak a hitelintézet általi mérésére és kezelésére, ideértve az alternatív forgatókönyvek elemzését, a kockázatcsökkentő eszközök alkalmazását, a likviditási többlettartalékok mértékét, összetételét és minőségét, valamint a vészhelyzeti terveket,”

(2) A Hpt. 145/A. § (2) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki:

[Az (1) bekezdés szerinti felülvizsgálatnak és értékelésnek a hitel-, piaci- és működési kockázatokon kívül ki kell terjednie:]

i) arra, hogy a hitelintézet által értékpapírosított eszközökre vonatkozó szavatoló tőke mértéke megfelel-e az ügylet gazdasági tartalma által indokolt mértéknek, ideértve az átadott kockázat mértékét is.”

(3) A Hpt. 145/A. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A (2) bekezdés d) pontja szerinti felülvizsgálat keretében a Felügyelet a hitelintézet pénzügyi piacon betöltött szerepéhez igazodva értékeli a likviditási kockázat kezelését, valamint a likviditási kockázatot mérséklő eszközök alkalmazását.”

69. § A Hpt. a következő alcímmel és 146. §-sal egészül ki:

„Csoportszintű felügyeleti felülvizsgálat

146. § (1) Ha a Felügyelet a konszolidáló felügyeleti hatóság, akkor a másik tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságával közösen, mindazon összevont felügyelet alá tartozó vállalkozások csoportszintű kockázatelemzését tartalmazó jelentés a Felügyelet által a többi hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságnak történő megküldését követő négy hónapon belül írásbeli, indokolt határozatban együtt dönt arról, hogy a csoport szavatolótőkéje összevont alapon megfelel-e a csoport pénzügyi helyzetének, kockázati profiljának, és amennyiben pótlólagos tőkekövetelmény előírására kerül sor, annak mértékéről összevont alapon vagy a csoport tagjára nézve. A határozatban figyelembe kell venni a másik tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságának leányvállalatról készített kockázatértékeléseit is.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt eljárás során a Felügyelet az Európai Bankfelügyelők Bizottságával egyeztetést folytathat, és amennyiben a felügyeleti hatóságok közötti egyet nem értés miatt egy másik tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága azt kéri, egyeztetést folytat. Az Európai Bankfelügyelők Bizottságának ajánlását a Felügyeletnek figyelembe kell vennie, vagy indokolnia kell az ettől való jelentős eltérést.

(3) Ha a hatóságok az (1) bekezdésben foglalt eljárás során a határozatot négy hónapon belül nem hozzák meg, a csoport szavatoló tőkéjének megfelelőségéről és pótlólagos tőkekövetelményéről a leányvállalatok kockázatelemzésének és az Európai Unió tagállamainak hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságai véleményének figyelembevételével a Felügyelet hozza meg.

(4) A Felügyelet a határozatot megküldi a tagállami hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságoknak és az EU-szintű hitelintézeti anyavállalatnak vagy az EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalatnak.

(5) A Felügyelet a határozat alapjául szolgáló tényállást évente, vagy ha a leányvállalat felügyeletéért felelős illetékes hatóság a pótlólagos tőkekövetelmény előírására vonatkozóan írásban, indokolt esetben kérelmezi, felülvizsgálja. Az utóbbi esetben a felülvizsgálat kétoldalúan is történhet.

(6) Ha nem a Felügyelet a konszolidáló felügyeleti hatóság, a csoport szavatoló tőkéjének megfelelőségére és pótlólagos tőkekövetelményére vonatkozó konszolidáló felügyeleti hatóság által hozott határozat Magyarországon közvetlenül alkalmazandó és végrehajtható. A Felügyelet a konszolidáló felügyeleti hatóság határozatának tényét magyar nyelven a honlapján közzéteszi. A Felügyelet által felügyelt szervezet tekintetében a csoport szavatoló tőkéjére és pótlólagos tőkekövetelményére vonatkozó másik tagállami hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóság által hozott határozatban foglaltak végrehajtására, teljesítésének ellenőrzésére, az ellenőrzés alapján hozható intézkedésre a Felügyelet által hozott határozatokra vonatkozó magyar jogszabályok alkalmazandóak.

(7) Ha nem a Felügyelet a konszolidáló hatóság és a hatóságok négy hónapon belül nem döntenek együttesen a csoport szavatoló tőkéjének megfelelőségéről és pótlólagos tőkekövetelményéről, a Felügyelet hoz határozatot a magyarországi székhelyű hitelintézetek pótlólagos tőkekövetelményéről.”

70. § (1) A Hpt. 151. § (1) bekezdés e) pontja a következő 3. alponttal egészül ki:

[A Felügyeletnek mérlegelnie kell az intézkedés szükségességét, ha a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, valamint a pénzügyi intézménynek, pénzforgalmi intézménynek nem minősülő kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtó egyéb jogi személy, ezek vezető állású személye, illetőleg tulajdonosa megsérti az e törvény, az eredményes, megbízható és független tulajdonlásra, illetőleg a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint a pénzforgalomról szóló jogszabályok - ide nem értve az MNB pénzforgalom lebonyolításáról szóló rendeletét - előírásait, illetőleg tevékenységét nyilvánvalóan nem elvárható gondossággal végzi, így különösen

e) szavatoló tőkéje nem éri el]

„3. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény esetében a 87/M. § (1)-(2) bekezdésében”

[rögzített tőkekövetelményt,]

(2) A Hpt. 151. § (2) bekezdés c) pontja a következő 3. alponttal egészül ki:

[A Felügyeletnek e törvény, továbbá a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint a pénzforgalomról szóló jogszabályok - ide nem értve az MNB pénzforgalom lebonyolításáról szóló rendeletét - előírásainak jelentős megsértése esetén - a rendelkezésére álló adatokat és információkat mérlegelve - meg kell tennie a szükséges intézkedést (153. §, 155-156. §), ha a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény

c) szavatoló tőkéje nem éri el]

„3. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény esetében a 87/M. § (1)-(2) bekezdésében”

[rögzített tőkekövetelmény hetvenöt százalékát,]

(3) A Hpt. 151. § (3) bekezdés a) pontja a következő 3. alponttal egészül ki:

[A Felügyeletnek e törvény, továbbá a prudens működésre vonatkozó jogszabályok, valamint a pénzforgalomról szóló jogszabályok - ide nem értve az MNB pénzforgalom lebonyolításáról szóló rendeletét - előírásainak súlyos megsértése esetén meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, illetőleg kivételes intézkedéseket (157-160. §), ha a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény

a) szavatoló tőkéje nem éri el]

„3. elektronikuspénz-kibocsátó intézmény esetében a 87/M. § (1)-(2) bekezdésében”

[rögzített tőkekövetelmény hatvan százalékát,]

71. § A Hpt. 168/B. §-a és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

„Pénzforgalmi szolgáltatókra és az elektronikus pénz kibocsátójára vonatkozó különös rendelkezések

168/B. § (1) A Felügyelet az e törvényben és a pénzforgalomról szóló jogszabályokban, felügyeleti határozatban foglalt kötelezettségek sérelme esetén a hitelintézetnek nem minősülő pénzforgalmi szolgáltatóval, elektronikus pénz kibocsátójával szemben - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott kivételekkel - a 153. §-ban és 157-160. §-ban meghatározott intézkedéseket, kivételes intézkedéseket alkalmazhatja, valamint bírságot szabhat ki.

(2) A 153. § (2) bekezdés c) pontjának 6. alpontjától eltérően a Felügyelet nem tilthatja meg

a) a kincstár pénzforgalmi szolgáltatási és elektronikuspénz-kibocsátási tevékenységének,

b) a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény készpénz-átutalási, fizetési számlára történő készpénz-befizetési, és fizetési számláról történő készpénz-kifizetési tevékenységének

végzését.

(3) A Felügyelet a pénzforgalomról szóló jogszabályokban, valamint a felügyeleti határozatban foglalt kötelezettségek sérelme esetén az MNB-vel szemben a 153. § (1) bekezdés a) pontjának 1. alpontjában és b) pontjának 2. alpontjában, valamint f) pontjában meghatározott intézkedéseket alkalmazhatja.”

72. § A Hpt. 188. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Felügyelet ellenőrzési tevékenységének ellátása és a fogyasztók érdekeinek védelme céljából nyilvántartást vezet a közvetítőkről és a közvetítői alvállalkozókról. A Felügyelet a nyilvántartásban a közvetítők és a közvetítői alvállalkozók következő adatait kezeli:

a) a nevét, székhelyét,

b) a tevékenység végzésének helyét,

c) a tevékenység engedélyezésének, bejelentéshez kötött tevékenység esetén a bejelentés időpontját,

d) azt az adatot, hogy a nyilvántartásba vett kiemelt közvetítő, függő ügynök, pénzforgalmi közvetítő, többes kiemelt közvetítő, többes ügynök, alkusz vagy közvetítői alvállalkozó,

e) a közvetítőt megbízó pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény nevét,

f) a szolgáltatási tevékenysége megkezdésének időpontját,

g) a közvetítői alvállalkozó esetén a közvetítő nevét,

h) a független közvetítőnél vezető állású személynek

ha) a tisztségét,

hb) a 3. számú melléklet I. Fejezetében meghatározott azonosító adatai közül a vezető állású személy nevét, születési helyét, idejét és anyja nevét.”

73. § A Hpt. 206. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A hitelintézet köteles évente az Alap által meghatározott formában kimutatást készíteni a betétesnek a hitelintézetnél elhelyezett biztosított betétei összevont egyenlegéről és az annak alapján a betétes javára fennálló betétbiztosítási összegről.”

74. § A Hpt. 210/A. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az (1) bekezdésben meghatározott szerződés esetében, ha a (4) bekezdésben meghatározott feltételek változása a kamat csökkentését teszi indokolttá, azt is érvényesíteni kell.”

75. § A Hpt. 215/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„215/B. § (1) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény biztosítja, hogy az ügyfél a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) közölhesse.

(2) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény

a) a szóbeli panaszt valamennyi, az ügyfelek számára nyitva álló helyiségben, annak nyitvatartási idejében, ennek hiányában a székhelyén minden munkanapon 8 órától 16 óráig,

b) a telefonon közölt szóbeli panaszt legalább a hét egy munkanapján 8 órától 20 óráig,

c) elektronikus eléréssel - üzemzavar esetén megfelelő más elérhetőséget biztosítva - folyamatosan

fogadja.

(3) Telefonon történő panaszkezelés esetén a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény biztosítja az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést.

(4) Telefonon történő panaszkezelés esetén a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és az ügyfél közötti telefonos kommunikációt a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény hangfelvétellel rögzíti, és a hangfelvételt egy évig megőrzi. Az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet.

(5) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a szóbeli panaszt - a (6) bekezdésben meghatározott eltéréssel - azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha az ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek - a (7) bekezdésben foglaltakkal egyidejűleg - megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el.

(6) Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek - a (7) bekezdésben foglaltakkal egyidejűleg - megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el.

(7) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő harminc napon belül megküldi az ügyfélnek.

(8) A panasz elutasítása esetén a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény válaszában tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - a Felügyeletnek vagy a békéltető testületnek az eljárását kezdeményezheti, továbbá meg kell adni a Felügyeletnek és a békéltető testületnek a levelezési címét.

(9) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a panaszt és az arra adott választ három évig őrzi meg, és azt a Felügyelet kérésére bemutatja.

(10) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény az ügyfelek panaszai hatékony, átlátható és gyors kezelésének eljárásáról, a panaszügyintézés módjáról, valamint a (13) bekezdés szerinti nyilvántartás vezetésének szabályairól szabályzatot (a továbbiakban: panaszkezelési szabályzat) készít. A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a panaszkezelési szabályzatban tájékoztatja az ügyfelet a panaszügyintézés helyéről, levelezési címéről, elektronikus levelezési címéről, telefonszámáról és telefaxszámáról.

(11) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény az ügyfelek panaszairól, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást vezet.

(12) A (11) bekezdés szerinti nyilvántartásnak tartalmaznia kell

a) a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését,

b) a panasz benyújtásának időpontját,

c) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát,

d) a c) pont szerinti intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, továbbá

e) a panasz megválaszolásának időpontját.

(13) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a panaszkezelési szabályzatot a honlapján közzéteszi és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében, ennek hiányában a székhelyén kifüggeszti.

(14) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a panasz kivizsgálásáért a fogyasztóval szemben külön díjat nem számíthat fel.

(15) A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény köteles fogyasztóvédelmi ügyekben fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót kijelölni, és a Felügyeletnek 15 napon belül a felelős személyét, illetve annak változását írásban bejelenteni.”

76. § (1) A Hpt. 216. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) Szövetkezeti hitelintézet esetében a részjegy névértéke nem haladhatja meg a tízezer forintot.”

(2) A Hpt. 216. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Szövetkezeti formában működő hitelintézet határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlése az eredeti napirendre felvett bármely kérdésben - ide nem értve a részjegy névértékének felemelését - hozhat határozatot.”

(3) A Hpt. 216. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:

„(4a) Szövetkezeti hitelintézet esetében a tag csak a szövetkezet tagját hatalmazhatja meg a közgyűlésen történő képviseletre azzal, hogy egy tag kizárólag egy további tagot képviselhet.”

(4) A Hpt. 216. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Szövetkezeti hitelintézet esetében a közgyűlés összehívásáról szóló, a napirendi pontokat is tartalmazó meghívót - a közgyűlés napirendi pontjával kapcsolatos iratok kivételével - kötelező valamennyi tagnak megküldeni, valamint az összehívásról hirdetményt közzétenni. A közgyűlési meghívónak és a hirdetménynek tartalmaznia kell, hogy a tag kérésére az iratokat a szövetkezeti hitelintézet hol és mely időpontokban bocsátja rendelkezésre. A közgyűlés által meghozott határozatokról a szövetkezeti hitelintézet valamennyi tagját levélben tájékoztatni kell.”

77. § A Hpt. 218. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„218. § (1) Az elektronikus pénz kibocsátója az átvett pénzeszközök ellenében, az átvételt követően haladéktalanul, névértéken bocsát ki elektronikus pénzt.

(2) Az elektronikus pénz kibocsátója az elektronikuspénz-birtokos kérésére, az annak birtokában lévő elektronikus pénzt bármikor, névértéken visszaváltja. Ha az elektronikuspénz-birtokos a visszaváltást a szerződés megszűnését megelőzően kezdeményezi, akkor az elektronikus pénzt az elektronikus pénz kibocsátója az elektronikuspénz-birtokos kérésének megfelelően vagy részben vagy teljesen köteles visszaváltani.

(3) Az elektronikus pénz kibocsátója és az elektronikuspénz-birtokos között létrejött szerződés egyértelműen és világosan tartalmazza a visszaváltás feltételeit és díját. A szerződéses feltételekről és a visszaváltás díjáról az elektronikuspénz-birtokost a szerződés megkötését megelőzően tájékoztatni kell.

(4) A visszaváltásért díj a (3) bekezdéssel összhangban kizárólag a következő esetekben számítható fel:

a) ha az elektronikuspénz-birtokos a visszaváltást a szerződés megszűnése előtt kéri,

b) ha a szerződés határozott időre jött létre, és az elektronikuspénz-birtokos ezen határozott idő eltelte előtt kívánja felmondani a szerződést,

c) ha a visszaváltást az elektronikuspénz-birtokos a szerződés megszűnését követően legalább egy évvel kéri.

(5) A (4) bekezdésben említett díjnak az elektronikus pénz kibocsátója ténylegesen felmerült költségeivel arányosnak és összehasonlíthatónak kell lennie.

(6) Amennyiben az elektronikuspénz-birtokos a visszaváltást a szerződés megszűnésekor vagy a megszűnést követő legfeljebb egy éven belül kéri,

a) úgy az elektronikus pénz kibocsátója az elektronikus pénz teljes összegét visszaváltja vagy

b) amennyiben az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény a 6/C. § (5) bekezdésében meghatározott egyéb üzleti tevékenységet is folytat, és ennek következtében nem határozható meg előre, hogy a pénzeszközei milyen arányát fogja elektronikus pénzként használni, az elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek valamennyi, az elektronikuspénz-birtokos által követelt pénzeszközt vissza kell váltania.

(7) Az (4)-(6) bekezdésben meghatározottak kizárólag a fogyasztóra, mint elektronikuspénz-birtokosra vonatkoznak, más elektronikuspénz-birtokos személyek elektronikuspénz-visszaváltásának feltételeire az ezen személyek és az elektronikus pénz kibocsátója között létrejött szerződésben meghatározott feltételek az irányadóak.

(8) Az elektronikus pénz kibocsátója az elektronikus pénzre kamatot nem fizethet, továbbá egyéb juttatást sem biztosíthat.

(9) Jelen paragrafus vonatkozásában a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény szerinti fogyasztót kell érteni.

(10) Az (1)-(8) bekezdésekben foglaltakat az MNB-re is alkalmazni kell.”

78. § (1) A Hpt. 219. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A független közvetítő és az általa az e tevékenységre igénybe vett, vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy által e tevékenysége során okozott kárért a közvetítő felel.”

(2) A Hpt. 219. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A közvetítői díj időbeni ütemezésének - ide nem értve az alkusznak fizetendő közvetítői díjat - arányosnak kell lennie a közvetített pénzügyi szolgáltatás futamidejével, valamint szerződésszerű teljesítésével.”

79. § A Hpt. 219/B. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A független közvetítő a pénzügyi szolgáltatási szerződés megkötésének elősegítése során köteles az ügyfélnek kielégítő mennyiségű, de - ha a piacon hozzáférhető - legalább három szolgáltató versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatát elemezni és átadni. Ha kizárólag kettő versengő szolgáltatatást közvetít, akkor a kettő ajánlatot kell elemeznie és átadnia.”

80. § (1) A Hpt. 219/C. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A kiemelt közvetítő és a pénzforgalmi közvetítő és az általa az e tevékenységre igénybe vett, vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy által e tevékenysége során okozott kárért a megbízó pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény felel.”

(2) A Hpt. 219/C. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép.

„(6) A kizárólag magánszemélyek részére a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához nyújtott hitel- és pénzkölcsönt közvetítő függő ügynökre, és a 2. számú melléklet I. Fejezet 12.3. pont b) alpontjában meghatározott közvetítőre a 219/D. §-ban foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni.”

81. § A Hpt. 219/D. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„219/D. § (1) A közvetítővel, a közvetítői alvállalkozóval - e tevékenységi körében - munkaviszonyban, megbízási viszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban - a (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel - csak olyan természetes személy lehet, aki

a) szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel [68. § (3) bekezdés], vagy

b) középiskolai végzettséggel és

ba) szakképesített bankreferensi szakképesítéssel,

bb) banki, befektetési termékértékesítői szakképesítéssel,

bc) befektetési tanácsadói szakképesítéssel,

bd) banki szakügyintézői szakképesítéssel,

be) pénzügyi szakügyintézői szakképesítéssel,

bf) értékpapír-piaci szakügyintézői szakképesítéssel,

bg) pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelői szakképesítéssel,

bh) tőzsdei szakvizsgával,

bi) becsüsi bizonyítvánnyal (kizárólag kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön közvetítése esetén),

bj) valutapénztárosi bizonyítvánnyal (kizárólag pénzváltás közvetítése esetén),

bk) a Magyar Bankszövetség Felsőfokú Bankszakmai Oklevelével,

bl) a ba)-bk) pontokban foglaltakkal egyenértékű szakképesítéssel, vagy

c) külön jogszabályban meghatározott, a Felügyelet által kiadott közvetítői hatósági vizsga letételét igazoló tanúsítványával

rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja alkalmazásában szakirányú felsőfokú végzettségnek minősülnek

a) a 68. § (3) bekezdésben meghatározott képzettségek,

b) a főiskolai vagy egyetemi szintű, illetve mesterképzésben szerezhető gazdasági agrármérnök szakképzettség, vagy műszaki menedzser alapképzési szakon, vagy gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szakon szerezhető szakképzettség, és

c) a felsőfokú végzettség birtokában szakirányú továbbképzésben, szakosító továbbképzésben a közgazdasági felsőoktatásban szerzett bankszakmai szakképzettség vagy gazdasági, közgazdasági szakképzettség.

(3) Közvetítői tevékenységet végző hitelintézettel, biztosítóval, Posta Elszámoló Központot működtető intézménnyel munkaviszonyban álló természetes személy kizárólag abban az esetben végezhet közvetítői tevékenységet, ha az általa közvetített pénzügyi szolgáltatással kapcsolatban megfelelő képzést kapott. A szakmai követelmények ellenőrzéséért a munkáltató felelős.

(4) A közvetítőnek minősülő megbízó vagy munkáltató köteles gondoskodni arról, hogy a vele - e tevékenységi körében - munkaviszonyban vagy megbízási viszonyban álló természetes személy a közvetített szolgáltatással kapcsolatban részletes ismeretekkel rendelkezzen.

(5) A közvetítőnek minősülő megbízó vagy munkáltató az (1)-(3) bekezdésben foglalt követelményekről belső nyilvántartást vezet.

(6) A független közvetítő felelős a vele - e tevékenységi körében - munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló természetes személyekkel szemben támasztott szakmai követelmények fennállásának ellenőrzéséért.

(7) A pénzügyi szolgáltatást nyújtó személy felelős a függő közvetítő és a vele - e tevékenységi körében - munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló természetes személyekkel szemben támasztott szakmai követelmények fennállásának ellenőrzéséért.”

82. § A Hpt. a következő 234/B-234/E. §-sal egészül ki:

„234/B. § Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény

a) hatálybalépésekor pénzváltás közvetítésére többes kiemelt közvetítőként engedéllyel rendelkező közvetítő ezen tevékenységét többes kiemelt közvetítőként 2011. június 30-ig folytathatja;

b) 44. §-ával megállapított 68. §-ban foglalt követelménynek a hatálybalépésekor már megválasztott, kinevezett ügyvezető, vezető állású személy legkésőbb 2014. január 1-től köteles megfelelni;

c) 45. §-ával megállapított 69/B-69/E. §-ban foglalt javadalmazási politikára vonatkozó belső szabályzatra, valamint javadalmazási bizottság felállítására vonatkozó követelményeknek a hitelintézetek legkésőbb 2011. május 31-től kötelesek megfelelni;

d) 50. §-ával megállapított 79. § (1)-(3) bekezdését 2011. december 31-éig nem kell alkalmazni a 2010. december 31-én már fennálló, hitelintézettel, befektetési vállalkozással és hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozással szembeni, szavatoló tőke számításánál figyelembe vehető kötelezettséget nem eredményező, legfeljebb egyéves lejáratú kitettségre;

e) 55. § (2) bekezdésével megállapított 101. § (4) bekezdését a hatálybalépését követően induló kártalanítási eljárásoknál kell alkalmazni;

f) hatálybalépésekor már engedéllyel rendelkező önkéntes alapnak 2011. június 30-ig kell létesítő okiratát módosítania az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény 58. §-ával megállapított 128/D. § (2) bekezdés d) és f) pontjában foglaltaknak megfelelően;

g) 60. § (2) bekezdésével megállapított 130/I. § (5) bekezdésének megfelelően a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás 2011. március 31-ig köteles törölni az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény hatálybalépésekor már meglévő referenciaadatot, amely adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő késedelmes tartozás teljesítésétől számított egy év eltelt;

h) 69. §-ával megállapított 146. §-ban foglalt határidő 2012. december 31-ig hat hónap;

i) 76. §-ával megállapított 216. § (2a) bekezdésben foglaltaknak a szövetkezeti hitelintézetnek legkésőbb 2012. június 30-ától kell megfelelnie;

j) 76. §-ával megállapított 216. § (4), (4a) és (6) bekezdésben foglalt követelményeknek a szövetkezeti hitelintézetnek a hatálybalépését követő első, de legkésőbb 2011. május 31-ig megtartandó közgyűlésen (küldöttgyűlésen) történt alapszabály módosítását követően kell alkalmaznia;

k) 81. §-ával megállapított 219/D. §-ban foglalt követelményeknek 2011. június 30-tól kell megfelelni.

234/C. § (1) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény hatálybalépésekor már meglévő olyan értékpapírt, részjegyet vagy alapvető kölcsöntőkét, amely az e törvény 2010. december 31-én hatályos 5. számú melléklete szerint megfelel az alapvető tőkével szembeni követelményeknek, de 2011. január 1-től nem felel meg az 5. számú melléklet 3., 6., 7. vagy 11. pontjában foglalt követelménynek, 2040. december 31-éig úgy kell tekinteni, mint ami megfelel a vegyes tulajdonságú befizetett jegyzett tőkével, vagy az alapvető kölcsöntőkével szembeni feltételeknek azzal, hogy ezen értékpapír, részjegy vagy alapvető kölcsöntőke alapvető tőkébe történő beszámíthatóságánál a következő korlátozásokat kell érvényesíteni:

a) 2020. január 1-jétől 2029. december 31-ig legfeljebb az alapvető tőke 20%-a lehet;

b) 2030. január 1-jétől legfeljebb az alapvető tőke 10%-a lehet.

(2) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény hatálybalépésekor már meglévő olyan kölcsönt, amely az e törvény 2010. december 31-én hatályos 5. számú melléklete szerint járulékos kölcsöntőkének minősül, 2025. december 31-éig úgy kell tekinteni, mint ami megfelel a járulékos kölcsöntőkével szembeni feltételeknek.

234/D. § (1) Ha a hitelintézet

a) a kockázattal súlyozott kitettség értékét a belső minősítésen alapuló módszer, vagy

b) a működési kockázat tőkekövetelményét a fejlett mérési módszer szerint számítja ki, akkor gondoskodnia kell arról, hogy szavatoló tőkéje folyamatosan elérje vagy meghaladja a (2)-(3) bekezdésben meghatározott összeget.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti hitelintézet a belső minősítésen alapuló módszert, vagy a fejlett mérési módszert

a) már 2009. december 31-én alkalmazta, akkor szavatoló tőkéjének 2011. december 31-ig el kell érnie vagy meg kell haladnia az e törvény 2007. június 30-án hatályos szabályok szerinti minimális tőkekövetelmény nyolcvan százalékát,

b) 2010. január 1-jén vagy azt követően alkalmazza, akkor szavatoló tőkéjének 2011. december 31-ig el kell érnie, vagy meg kell haladnia azon minimális tőkekövetelmény nyolcvan százalékát, amellyel a hitelezési kockázat tőkekövetelményének sztenderd módszere, vagy a működési kockázat tőkekövetelménye alapmutató vagy sztenderdizált módszere alapján rendelkeznie kellene.

(3) A (2) bekezdés a) pontjának alkalmazásában a szavatoló tőke meghatározásához az e törvény 2007. június 30-án hatályos 5. számú melléklete szerint kell eljárni azzal, hogy az országkockázat tőkekövetelményéről szóló 16/2001. (III. 19.) PM rendeletben foglaltakat nem kell alkalmazni.

234/E. § Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény hatálybalépésekor már meglévő, a hitelintézet által visszavásárolt és a mérlegben eszközök között kimutatott saját kibocsátású alapvető kölcsöntőke, járulékos vagy alárendelt kölcsöntőke könyv szerinti értékét 2011. december 31-ig nem kell levonni a szavatoló tőke kiszámításakor.”

83. § A Hpt. 235. § (1) bekezdése a következő p) és q) ponttal egészül ki:

[Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg:]

p) az átruházott hitelkockázatot megtestesítő kitettségekre,

q) a javadalmazási politikának az érintett hitelintézet mérete, tevékenységének jellege, köre és jogi formájából eredő sajátossága figyelembevételével történő alkalmazására”

[vonatkozó részletes szabályokat.]

84. § (1) A Hpt. 2. és 6. számú melléklete az e törvény 1. mellékletében foglaltak szerint módosul.

(2) A Hpt. 5. számú melléklete helyébe e törvény 2. melléklete lép.

85. § A Hpt.

a) 3. § (5) bekezdésében a „d) és e) pontjában” szövegrész helyébe a „d)-f) pontjaiban” szöveg,

b) 5. §

ba) (6) bekezdésében az „a)-h) és j)” szövegrész helyébe az „a)-j)”,

bb) (9) bekezdésében az „a)-h), j)” szövegrész helyébe az „a)-j)”

szöveg,

c) 6. §

ca) (3) bekezdésében a „f)-h)” szövegrész helyébe az „g)-i)”

cb) (4) bekezdés a) pontjában a „f) pontjában” szövegrész helyébe a „g) pontjában” szöveg,

cc) (4) bekezdés b) pontjában a „h) pontja” szövegrész helyébe az „i) pontja” szöveg,

d) 10. § (1) bekezdésében a „Pénzügyi intézmény és a pénzforgalmi intézmény alapításához” szövegrész helyébe a „Pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény alapításához” szöveg,

e) 13/C. § (10) bekezdésében a „pénzforgalmi intézménynek” szövegrész helyébe a „pénzforgalmi intézménynek és az elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek” szöveg, 13/D. § (1) bekezdésében az „és a pénzforgalmi intézménynek” szövegrész helyébe az „, a pénzforgalmi intézménynek és az elektronikuspénz-kibocsátó intézménynek” szöveg,

f) 16. § (2) bekezdésében a „pénzügyi vállalkozás, pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe a „pénzügyi vállalkozás, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény” szöveg,

g) 44. §

ga) (1) bekezdésében a „pénzügyi intézménynél, pénzforgalmi intézménynél” szövegrész helyébe a „pénzügyi intézménynél, pénzforgalmi intézménynél, elektronikuspénz-kibocsátó intézménynél”,

gb) (4) bekezdésében a „pénzügyi intézménynél, pénzforgalmi intézménynél” szövegrész helyébe a „pénzügyi intézménynél, pénzforgalmi intézménynél, elektronikuspénz-kibocsátó intézménynél”,

gc) (5) bekezdésében a „Hitelintézetnél, pénzforgalmi elszámolóháznál, pénzforgalmi intézménynél” szövegrész helyébe a „Hitelintézetnél, pénzforgalmi elszámolóháznál, pénzforgalmi intézménynél, elektronikuspénz-kibocsátó intézménynél”,

gd) (5) bekezdés b) pontjában a „más pénzügyi intézménynél, pénzforgalmi intézménynél” szövegrész helyébe a „más pénzügyi intézménynél, pénzforgalmi intézménynél, elektronikuspénz-kibocsátó intézménynél”

szöveg,

h) 54. § (1) bekezdés c) pontjában az „e)-f) pontjában” szövegrész helyébe az „e)-g) pontjában” szöveg,

i) 130/A. § (4) bekezdésében az „e)-f) pontjában” szövegrész helyébe az „e)-g) pontjában” szöveg,

j) 130/C. § (1) bekezdésében az „e)-f) pontjában” szövegrész helyébe az „e)-g) pontjában” szöveg,

k) 130/D. §-ában az „e)-f) pontjában” szövegrész helyébe az „e)-g) pontjában” szöveg,

l) 130/F. § (1) bekezdésében az „e)-f) pontjában” szövegrész helyébe az „e)-g) pontjában” szöveg,

m) 132. § (1) bekezdésében az „A pénzügyi intézmény és a pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe az „A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény” szöveg,

n) 137. §

na) (1) bekezdésében az „A pénzügyi intézmény és a pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe az „A pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény”,

nb) (2) bekezdésében az „a pénzügyi intézménynél és a pénzforgalmi intézménynél” szövegrész helyébe az „a pénzügyi intézménynél, a pénzforgalmi intézménynél és az elektronikuspénz-kibocsátó intézménynél”,

nc) (3) bekezdésében az „a pénzügyi intézményt és a pénzforgalmi intézményt” szövegrész helyébe az „a pénzügyi intézményt, a pénzforgalmi intézményt és az elektronikuspénz-kibocsátó intézményt”, és az „a pénzügyi intézmény és a pénzforgalmi intézmény köteles” szövegrész helyébe az „a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény köteles”

szöveg,

o) 139/A. §

oa) (1) bekezdésében az „A pénzügyi intézmény; a pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe az „A pénzügyi intézmény; a pénzforgalmi intézmény; az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény”,

ob) (4) bekezdés b) pontjában az „pénzügyi vállalkozás és pénzforgalmi intézmény esetén” szövegrész helyébe az „pénzügyi vállalkozás, pénzforgalmi intézmény és elektronikuspénz-kibocsátó intézmény esetén”

szöveg,

p) 143. §-ban az „A pénzügyi intézmény; a pénzforgalmi intézmény és” szövegrész helyébe az „A pénzügyi intézmény; a pénzforgalmi intézmény; az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és” szöveg,

q) 145. §-ban az „a pénzügyi intézménytől, a pénzforgalmi intézménytől, valamint” szövegrész helyébe az „a pénzügyi intézménytől, a pénzforgalmi intézménytől, az elektronikuspénz-kibocsátó intézménytől, valamint” és az „a pénzügyi intézménytől, a pénzforgalmi intézménytől, annak szerveitől” szövegrész helyébe az „a pénzügyi intézménytől, a pénzforgalmi intézménytől, az elektronikuspénz-kibocsátó intézménytől, annak szerveitől” szöveg,

r) 150. § (1) bekezdésében a „pénzügyi intézménnyel, pénzforgalmi intézménnyel” szövegrész helyébe a „pénzügyi intézménnyel, pénzforgalmi intézménnyel és elektronikuspénz-kibocsátó intézménnyel” szöveg,

s) 151. §

sa) (1) bekezdésében a „pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe a „pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény”,

sb) (2) bekezdésében a „pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe a „pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény”,

sc) (3) bekezdésében a „pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe a „pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény”

szöveg,

t) 153. § (1) bekezdésében a „pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe a „pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény és elektronikuspénz-kibocsátó intézmény” szöveg,

u) 186. § (2) bekezdésében az „a pénzügyi intézmény és a pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe az „a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény” szöveg,

v) 188. § (1) bekezdés e) pontjában a „pénzforgalmi intézmény nevét” szövegrész helyébe a „pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény nevét” szöveg,

w) 190. §

wa) (1) bekezdés a) pontjában a „pénzforgalmi intézményeket,” szövegrész helyébe a „pénzforgalmi intézményeket, elektronikuspénz-kibocsátó intézményeket,”,

wb) (1) bekezdés c) pontjában az „a pénzforgalmi intézmény,” szövegrész helyébe az „a pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény,”,

wc) (1) bekezdés d) pontjában az „a pénzforgalmi intézmény,” szövegrész helyébe az „a pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény,”,

wd) (2) bekezdés f) pontjában az „a pénzforgalmi intézmény” szövegrész helyébe az „a pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény”

szöveg,

x) 219/C. §

xa) (1) bekezdésében a „megbízó pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény felel” szövegrész helyébe a „megbízó pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény felel”,

xb) (2) bekezdésében a „megbízó pénzügyi intézménytől, pénzforgalmi intézménytől jogosult” szövegrész helyébe a „megbízó pénzügyi intézménytől, pénzforgalmi intézménytől, elektronikuspénz-kibocsátó intézménytől jogosult”

szöveg

lép.

A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosítása

86. § A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Ltp.) 8. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában lakáscélú felhasználásnak minősül:]

a) a lakás-előtakarékoskodó, illetve ha a szerződésben kedvezményezettet neveznek meg, a kedvezményezett, továbbá ezen személyek közeli hozzátartozója

1. javára történő lakótelek vásárlása, lakás, családi ház vagy tanyai lakóingatlan vásárlása, építése, cseréje, valamint lakásbérleti vagy lakáshasználati jog vásárlása, ideértve a nyugdíjasházban a jogosult élete végéig fennálló bérleti, lakáshasználati jog vásárlását,

2. tulajdonában vagy az 1. pontnak megfelelő jogcímen használatában lévő lakás, családi ház vagy tanyai lakóingatlan bővítése, felújítása, korszerűsítése, helyreállítása,

3. a tulajdonában vagy az 1. pontnak megfelelő jogcímen használatában lévő lakáshoz, családi házhoz vagy tanyai lakóingatlanhoz szükséges, illetve a beépítés alatt álló vagy már beépített terület lakhatóságát javító, a következőkben felsorolt közművek, kommunális létesítmények saját vagy önkormányzati, közműfejlesztési társulat által megvalósított beruházás keretében történő kialakítása (kiépítése, szerelése) és felújítása: szilárd burkolatú út, kerítés, járda, áram-, gáz-, vízvezeték, szennyvízcsatorna, csapadékvíz-elvezető csatorna, árok, központi fűtés, informatikai hálózati kapcsolat (telefon, kábeltelevízió, internetelérés);”

87. § Az Ltp. 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„11. § (1) A lakástakarékpénztár a megkötött lakás-előtakarékossági szerződés alapján a lakás-előtakarékossági szerződésben rögzítettektől eltérő feltételekkel, hitelvizsgálat és külön kölcsönszerződés megkötését követően legfeljebb a szerződéses összeggel megegyező összegű áthidaló kölcsönt nyújthat a lakás-előtakarékoskodónak, illetve a kedvezményezettnek kizárólag a 8. § (1) bekezdésében meghatározott lakáscélú felhasználásra.

(2) A (1) bekezdésben meghatározott áthidaló kölcsön nyújtásának feltétele külön, a lakáskölcsönökre vonatkozó szabályzatoktól elkülönült kockázatvállalási, ügyfél-, illetve partnerminősítési, fedezetértékelési, valamint értékvesztési és céltartalék-képzési szabályzat megléte.

(3) A lakástakarékpénztár áthidaló kölcsönt akkor nyújthat, ha a szerződésekből származó kötelezettségeit szerződésszerűen folyamatosan teljesíti.

(4) Kedvezményezett jelölése esetén az áthidaló kölcsön csak a kedvezményezett vagy közeli hozzátartozója tulajdonában vagy 8. § (1) bekezdés a) pont 1. alpontnak megfelelő jogcímen használatában lévő, vagy vásárlással, cserével, építéssel tulajdonába vagy 8. § (1) bekezdés a) pont 1. alpontnak megfelelő jogcímen használatába kerülő ingatlanra használható fel.

(5) Az áthidaló kölcsön adósa e kölcsönt a kiutalt szerződéses összegből a kiutalás napján egy összegben fizeti vissza azzal, hogy a továbbiakban a visszafizetéshez felhasznált lakáskölcsön módozat szerinti törlesztésére köteles.

(6) A lakástakarékpénztár az áthidaló kölcsön lakáscélú felhasználásának igazolásaként olyan számlát, lakáscélú kölcsön törlesztéséről szóló igazolást, illetve adásvételi szerződés vagy a tulajdonjog visszterhes átruházására irányuló egyéb okirat alapján a vételár kifizetéséről szóló okiratot fogadhat el, amely a hitelkérelem benyújtásának napját követően keletkezett.”

88. § (1) Az Ltp. 15. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A lakástakarékpénztárnak a kiutalási összeg (1) bekezdésben meghatározott célokra fel nem használt része (a továbbiakban: szabad eszköz) előző hónap utolsó napján meglévő állományának legalább huszonöt százalékát készpénzben, számlapénzben, illetőleg olyan országnak a központi kormánya vagy központi bankja által kibocsátott értékpapírban kell tartania, amely

a) teljes jogú tagja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek vagy az Európai Uniónak vagy

b) speciális megállapodást kötött arra, hogy hitelt nyújtson a Nemzetközi Valuta Alapnak annak Általános Kölcsönnyújtási Megállapodása szerint, és a megelőző öt év során hitelfelvételből származó külső adósságát nem ütemezte át, illetőleg nem függesztette fel.”

(2) Az Ltp. 15. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A lakástakarékpénztár szabad eszközei előző hónap utolsó napján meglévő állományának legfeljebb hetvenöt százalékát használhatja fel a 11. § szerinti áthidaló kölcsön nyújtására.”

89. § Az Ltp. 21. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A (2) bekezdésben meghatározott lakás-előtakarékoskodót, illetve a kedvezményezettet - legfeljebb az első tíz megtakarítási év során - a lakás-előtakarékoskodó által az adott megtakarítási évben befizetett betét összegéhez igazodó mértékben állami támogatás illeti meg, amelyet a lakás-előtakarékoskodónak a lakás-takarékpénztárnál - a szerződéskötéskor vagy később - benyújtott kérelme alapján a központi költségvetés évente nyújt. A lakás-előtakarékoskodó jogosult az állami támogatás iránti kérelmét a megtakarítási év utolsó napjáig a teljes megtakarítási évre vonatkozóan módosítani. Az állami támogatás igénylésének, folyósításának, elszámolásának és a felhasználás ellenőrzésének rendjét a kormány rendeletben határozza meg.”

90. § Az Ltp. a 27. §-t követően a következő 27/A. §-sal egészül ki:

„27/A. § (1) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény 86. §-ával és 87. §-ával megállapított 8. § (1) bekezdésében és 11. §-ban foglalt rendelkezéseket a hatálybalépését megelőzően megkötött lakás-előtakarékossági szerződésekre is alkalmazni kell.

(2) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény 89. §-ával megállapított 21. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a 2011. január 1-jét követően megkötött lakás-előtakarékossági szerződésekre kell alkalmazni.”

A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény módosítása

91. § A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény (a továbbiakban: Jht.) 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A jelzálog-hitelintézet (4) bekezdés b) pontja szerinti vételár-követelése (a továbbiakban: visszavásárlási vételár) nem haladhatja meg az önálló zálogjoggal biztosított jelzáloghitelből és a kapcsolódó kölcsönrészből még fennálló követelés mértékét.”

92. § A Jht. 11. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Amennyiben a jelzáloglevél előállítására a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (a továbbiakban: OECD) más tagállamában kerül sor, a (3) bekezdés d) pontjában, a 12. § (2) bekezdésében és a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) 6. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni. Ebben az esetben a jelzáloglevél névre szólónak minősül, ha a nyilvántartására szolgáló számla tulajdonosa egyértelműen beazonosítható. Az ekként előállított jelzáloglevél nem veszíti el jelzáloglevél-minőségét abban az esetben sem, ha az értékpapír letéti őrzési, vagy értékpapír letétkezelési tevékenység végzésére jogosult szervezetnél letétbe helyezett, összevont címletű jelzáloglevelet az alapcímletnek megfelelő egyedi értékpapírrá alakítják. Az előállítás módjára az előállítás helyének joga az irányadó.”

93. § (1) A Jht. 14. § (11) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A pótfedezet a rendes fedezet kiegészítésére szolgál és a következő eszközökből állhat:]

b) az Európai Unió, az EGT és az OECD tagállamainak nemzeti bankjai, valamint az Európai Központi Bank által kibocsátott értékpapír,”

(2) A Jht. 14. § (11) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:

[A pótfedezet a rendes fedezet kiegészítésére szolgál és a következő eszközökből állhat.]

h) a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről szóló 196/2007. (VII. 30.) Korm. rendelet 14. §-ának (1) bekezdése szerint fedezett kötvénynek minősülő azon értékpapír, amelyet valamely tagállam nemzeti bankja, vagy az Európai Központi Bank elfogadható fedezetnek minősített, ide nem értve a jelzálog-hitelintézet saját kibocsátású jelzálogleveleit, valamint a Hpt. 2. számú mellékletének II/5. pontja értelmében a jelzálog-hitelintézettel szoros kapcsolatban álló hitelintézet vagy befektetési vállalkozás által kibocsátott fedezett kötvényt.”

(3) A Jht. 14. § (12) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(12) A (11) bekezdés c), d), f) és h) pontjaiban felsorolt egyazon kötelezettel szembeni összes követelés pótfedezetként legfeljebb a jelzálog-hitelintézetek által kibocsátott, forgalomban lévő jelzáloglevelek névértékének 2%-áig vehető figyelembe. A (11) bekezdés h) pontjában felsorolt eszközök együttesen legfeljebb a pótfedezetek összegének 25%-áig vehetők figyelembe pótfedezetként, illetve összegük nem haladhatja meg a jelzálog-hitelintézet által kibocsátott, forgalomban lévő jelzáloglevelek névértékének 5%-át.”

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosítása

94. § A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 8. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Hpt. 79. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezéstől eltérően az MFB Zrt. által

a) a hitelintézetekkel szembeni - ügyfelenként vagy ügyfélcsoportonként külön számított - kitettség érték összege nem haladhatja meg az MFB Zrt. szavatoló tőkéjének kettőszáz százalékát,

b) hitelintézetnek nem minősülő egy ügyféllel vagy egy ügyfélcsoport nem hitelintézet tagjaival szembeni együttes kitettség érték összege nem haladhatja meg az MFB Zrt. szavatoló tőkéjének harmincöt százalékát.

(2) Az MFB Zrt. esetében a Hpt. 69/B-69/E. §-ában, a Hpt. 76. §-ának (2)-(5) bekezdésében, a Hpt. 83. §-ának (1)-(3) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.”

A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosítása

95. § A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) 5. § (1) bekezdés 114., 138. és 139. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok alkalmazásában]

„114. szabályozott piac: az Európai Unió tagállamának tőzsdéje és minden más olyan piaca, amely megfelel a következő feltételeknek:

a) a Bszt.-ben meghatározott piacműködtető által működtetett és/vagy irányított multilaterális rendszer,

b) megkülönböztetésmentesen, szabályaival összhangban összehozza több harmadik fél pénzügyi eszközökben lévő vételi és eladási szándékát, vagy elősegíti ezt oly módon, hogy az szerződést eredményez a szabályai alapján kereskedésre bevezetett pénzügyi eszköz tekintetében,

c) a székhely szerinti tagállam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságának engedélyével rendelkezik,

d) rendszeres időszakonként, meghatározott időben működik,

e) szerepel az Európai Bizottság honlapján közzétett, a szabályozott piacokról készített jegyzékben,”

„138. konszolidáló felügyeleti hatóság: EU-szintű pénzügyi holding társaság anyavállalat ellenőrző befolyása alá tartozó befektetési vállalkozás és EU-szintű befektetési vállalkozási anyavállalat összevont alapú felügyeletének gyakorlásáért felelős hatóság,

139. szabályozott piacra bevezetett részvény forgalomban tartásának megszüntetése: szabályozott piacra bevezetett részvény forgalomban tartásának megszüntetése

a) valamennyi szabályozott piacon (kivezetés),

b) az adott szabályozott piacon, feltéve hogy a részvényt más szabályozott piacon forgalmazzák (átvezetés),”

96. § A Tpt. a 62. §-t követően a következő VI/A. Fejezettel és 63-63/A. §-sal egészül ki:

VI/A. FEJEZET

SZABÁLYOZOTT PIACRA BEVEZETETT RÉSZVÉNY FORGALOMBAN TARTÁSÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK

63. § (1) A szabályozott piacra bevezetett részvény kivezetéséről a kibocsátó legfőbb szerve dönt. A kibocsátó legfőbb szerve akkor határozatképes, ha legalább 50% + 1 szavazati jogot megtestesítő részvény tulajdonosa van jelen. A döntésnél a többszörös szavazati jogot megtestesítő részvények egy szavazatot képviselnek. A kibocsátó legfőbb szerve a kivezetésről szóló határozatot legalább háromnegyedes többséggel hozza meg. A döntésnél a többszörös szavazati jogot megtestesítő részvények egy szavazatot képviselnek.

(2) A szabályozott piacra bevezetett részvény átvezetéséről szóló döntés - amennyiben a kibocsátó alapszabálya másként nem rendelkezik - a kibocsátó ügyvezetésének a hatáskörébe tartozik.

(3) A szabályozott piacra bevezetett részvény kivezetéséről, átvezetéséről szóló döntést követő munkanapon a kibocsátó megküldi a Felügyelet, illetve a szabályozott piac részére

a) a döntést tartalmazó határozatot,

b) az érintett részvény adatait, a kivezetés, vagy az átvezetés tervezett időpontját tartalmazó nyilatkozatot,

c) átvezetés esetén annak a szabályozott piacnak az elérhetőségét, amelyen a részvénnyel kereskednek.

(4) A szabályozott piacra bevezetett részvény kivezetéséről szóló döntésről a kibocsátó a határozat meghozatalát követő 5 munkanapon belül értesíti a részvénykönyvben bejegyzett részvényeseket a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó külön jogszabályok szerint, továbbá - amennyiben a kibocsátó rendelkezik ilyennel - a hirdetményi lapjában és egy országos terjesztésű napilapban közzéteszi a (3) bekezdés a)-c) pontjában foglaltakat.

(5) A kivezetésről szóló határozat szabályozott piachoz való benyújtásától a részvény szabályozott piacról való tényleges, a kivezetéséig eltelt időtartam nem lehet rövidebb, mint 60 kereskedési nap.

(6) Amennyiben a kibocsátó a (3) bekezdésben meghatározott feltételeket teljesíti, a szabályozott piac a szabályzata szerint gondoskodik a szabályozott piacra bevezetett részvénynek a terméklistáról a kivezetés, vagy az átvezetés napjával történő levételéről.

(7) A kivezetésről szóló döntés közzétételétől számított hatvannapos jogvesztő határidőn belül a közgyűlési döntést támogatók kivételével, a társaság azon részvényese kérheti, hogy a társaság a részvényét vegye meg tőle, akinek az adott részvényét a kivezetés közvetlenül érinti. Az eladási ajánlat nem vonható vissza.

63/A. § (1) Az eladási ajánlat tárgyát képező részvények ellenértéke legalább:

a) a kivezetésről szóló döntést megelőző száznyolcvan nap forgalommal súlyozott szabályozott piaci átlagára, figyelemmel a (2)-(4) bekezdésben foglaltakra,

b) a kibocsátó által a kivezetésről szóló döntést megelőző száznyolcvan napon belül a társaság részvényeire ellenérték fejében kötött átruházási szerződés legmagasabb ára,

c) amennyiben rendelkezésre áll, a kivezetésről szóló döntést megelőző háromszázhatvan nap forgalommal súlyozott szabályozott piaci átlagára, figyelemmel a (2)-(4) bekezdésben foglaltakra,

d) a kibocsátó által a kivezetésről szóló döntést megelőző száznyolcvan napon belül érvényesített vételi, visszavásárlási jog esetén a szerződésben meghatározott lehívási ár és díj együttes összege,

e) a kibocsátó által a kivezetésről szóló döntést megelőző száznyolcvan napon belül megkötött megállapodásban foglalt vételi, visszavásárlási jog esetén a szerződésben meghatározott lehívási ár és díj együttes összege,

f) az egy részvényre jutó saját tőke értéke közül a legmagasabb összeg;

(2) Ha az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben, az ott meghatározott időszakban kevesebb, mint harminchat ügyletre került sor, akkor a forgalommal súlyozott átlagárat nem kell figyelembe venni. Az ellenérték meghatározásánál az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti számított értéket akkor is figyelembe kell venni, ha az első kereskedési nap és a kivezetésről szóló döntés között eltelt idő kevesebb, mint száznyolcvan nap, de a kilencven napot meghaladja.

(3) Ha a kibocsátó részvényeit több szabályozott piacra is bevezették, akkor az egyes szabályozott piacokon külön-külön számított átlagárak közül a legmagasabbat kell figyelembe venni azzal, hogy a forintértékre történő átszámítás során az ügyletkötés napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell alkalmazni.

(4) Az ármeghatározás során figyelmen kívül kell hagyni azt az ügyletet, amely jogerős hatósági döntés vagy bírósági határozat által megállapítottan nem jogszerű körülmények között jött létre.

(5) Saját tőkeként

a) a legutolsó, könyvvizsgáló által hitelesített éves beszámolóban, vagy

b) ha a kibocsátó nem készített még könyvvizsgáló által hitelesített éves beszámolót, akkor a Felügyelet részére benyújtott éves vagy féléves gyorsjelentésben szereplő értéket kell figyelembe venni azzal, hogy ha a kibocsátó a számviteli jogszabályok alapján konszolidált beszámoló készítésére kötelezett, akkor saját tőkén a konszolidált saját tőke értendő.

(6) A kibocsátó és az eladási ajánlatot tevő részvényes között a részvényátruházási szerződés az eladási ajánlat megtételére nyitva álló határidő zárónapján jön létre.

(7) A kibocsátó az ellenérték teljesítésére az eladási ajánlat megtételére nyitva álló határidő zárónapját követő tíz munkanapon belül köteles. Ha az ellenérték szolgáltatása ezen időpontot követően történik meg, a kibocsátó késedelmi kamat megfizetésére köteles.

(8) A kibocsátó az ellenérték szolgáltatására nyitva álló határidő lejártát követő két munkanapon belül köteles a Felügyeletnek bejelenteni az ellenérték teljesítésének vagy nem teljesítésének tényét, az utóbbi esetben a nem vagy részleges teljesítés indokait is.

(9) Az e törvényben meghatározott bejelentési és közzétételi kötelezettség nem érinti a gazdasági társaságokról szóló törvényben meghatározott bejelentési és közzétételi kötelezettségeket.”

97. § A Tpt. 147. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A befektetési vállalkozás, a hitelintézet és az árutőzsdei szolgáltató - a 148. §-ban foglalt eset kivételével - ügyfélszámlát vezet. Az ügyfélszámlán kell nyilvántartani a számlatulajdonost megillető bevételt, és az ügyfélszámláról kell teljesíteni a számlatulajdonost terhelő kifizetést. Az ügyfélszámlán elkülönítetten kell nyilvántartani az azonnali, illetőleg az opciós és határidős ügyletekből eredő követeléseket és kötelezettségeket. A befektetési vállalkozás köteles ügyfélszámla-szerződést kötni azzal az ügyféllel, akinek a megbízásából portfóliókezelést, letéti őrzést, letétkezelést végez.”

98. § A Tpt. 149. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„149. § (1) Dematerializált értékpapír esetén a kibocsátó kérelme vagy a Felügyelet határozata alapján tulajdonosi megfeleltetésre kerülhet sor. A Felügyelet tulajdonosi megfeleltetésről akkor határozhat, ha ez feladatai ellátása érdekében szükséges. A tulajdonosi megfeleltetést a központi értéktár által meghatározott eljárási rend szerint, a kibocsátó kérelmében vagy a Felügyelet határozatában megjelölt időpontban hatályos adatokra nézve kell végrehajtani.

(2) A tulajdonosi megfeleltetés esetén az értékpapírszámla-vezető átadja a központi értéktárnak azoknak az értékpapírszámla-tulajdonosoknak az azonosító adatait és értékpapírjaik darabszámát, akik a tulajdonosi megfeleltetést elrendelő felügyeleti határozatban vagy a tulajdonosi megfeleltetésre vonatkozó kibocsátói kérelemben meghatározott időpontban, az ott meghatározott dematerializált értékpapírral rendelkeznek.

(3) Dematerializált részvény esetén - ha a tulajdonosi megfeleltetésre a kibocsátó kérelme alapján kerül sor -, azoknak az értékpapírszámla-tulajdonosoknak az azonosító adatai és részvényeinek darabszáma átadására kerül sor, akik a tulajdonosi megfeleltetésre vonatkozó kibocsátói kérelemben meghatározott időpontban, az ott meghatározott dematerializált részvénnyel rendelkeznek, és nem rendelkeztek a részvénykönyvbe történő bejegyzés megtiltásáról, vagy nem kérték törlésüket.

(4) A kibocsátó és a Felügyelet jogosult a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetén a tulajdonosi megfeleltetés alapján rendelkezésre álló adatokat az Országos Betétbiztosítási Alapnak átadni.”

99. § (1) A Tpt. 181/J. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(11) Ha a Felügyelet a konszolidáló felügyeleti hatóság, akkor a (7)-(9) bekezdésben rögzítetteken kívül az Európai Unió tagállamának hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságokkal történő együttműködése kiterjed a felügyeleti tevékenységek tervezésére és összehangolására

a) a rendes működés során, ideértve az irányítási rendszerre és a kockázatkezelési követelményre vonatkozó rendelkezések ellenőrzését a befektetési vállalkozás belső tőkemegfelelési folyamatának értékelését, a felügyeleti felülvizsgálatot, a nyilvánosságra hozatali követelmények alkalmazását, valamint a befektetési vállalkozással szemben alkalmazott intézkedéseket,

b) szükség esetén az illetékes központi bankok bevonásával a válsághelyzetekre való felkészülés és a válsághelyzetek során, ideértve a befektetési vállalkozások működésében és a pénzügyi piacokon zajló kedvezőtlen folyamatokat is.”

(2) A Tpt. 181/J. § (15) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(15) Ha a Felügyelet látja el az összevont alapú felügyelet alá tartozó befektetési vállalkozás felügyeletét, és olyan válsághelyzet áll elő - ideértve a pénzügyi piacokon zajló kedvezőtlen folyamatokat is -, amely potenciálisan veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását azon tagállamok bármelyikében, amelyben

a) az ezen befektetési vállalkozás ellenőrző befolyása alatt álló hitelintézetnek, befektetési vállalkozásnak, befektetési alapkezelő társaságnak és pénzügyi vállalkozásnak, vagy

b) az olyan hitelintézetnek, befektetési vállalkozásnak, befektetési alapkezelő társaságnak és pénzügyi vállalkozásnak, amelyben részesedési viszonnyal rendelkezik,

a székhelye van, vagy amely tagállamban olyan befektetési vállalkozás létesített rendszerszinten jelentős fióktelepet, amelyre a Felügyelet összevont alapú felügyelete kiterjed, akkor a Felügyelet haladéktalanul köteles tájékoztatni az érintett tagállam központi kormányát, hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságát, valamint központi bankját.”

100. § (1) A Tpt. 317. § (4) bekezdés i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A tőzsde szabályzatában meg kell határozni:]

i) a tőzsde, a tőzsde tulajdonosai vagy működtetője érdekei és a tőzsde stabil működése között potenciálisan felmerülő összeférhetetlenség kezelésére vonatkozó szabályokat, továbbá a tőzsde vezető állású személyeire és alkalmazottaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat;”

(2) A Tpt. 317. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A (4) bekezdés c) pontjában meghatározott szabályoknak biztosítaniuk kell a tőzsdei kereskedők számára az elszámolási rendszer megválasztásának jogát, feltéve ha

a) a kiválasztott rendszer és azok között a rendszerek és infrastruktúrák közötti összeköttetések és megállapodások fennállnak, amelyek az érintett ügylet hatékony és gazdaságos elszámolásához szükségesek,

b) a Felügyelet jóváhagyása alapján a tőzsdén végrehajtott ügylet elszámolásának technikai feltételei a tőzsdei kereskedők által kijelölt - a tőzsde által választott rendszertől eltérő - elszámolási rendszerben a pénzügyi piacok zavartalan és rendezett működését lehetővé teszik.”

(3) A Tpt. 317. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A tőzsdére bevezetett értékpapírok kibocsátója nem kötelezhető a (4) bekezdés g) pontja szerinti adatszolgáltatás teljesítésére, ha az általa kibocsátott értékpapír adott tőzsdére történő bevezetése a hozzájárulása nélkül történt meg. Ebben az esetben a tőzsde tájékoztatja a kibocsátót arról a tényről, hogy az általa kibocsátott értékpapírral az adott tőzsdén kereskednek.”

101. § A Tpt. 324. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Értékpapír-kereskedést lebonyolító tőzsde a (2) bekezdés szerinti szerződést azzal az elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel köti meg, amely az értékpapír-teljesítés lebonyolítására szerződéssel rendelkezik a dematerializált értékpapírok előállítását, nyilvántartását e törvény alapján végző központi értéktárral.”

102. § (1) A Tpt. 331. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A tőzsde jogosult a tőzsdei adat - szabályzatában meghatározott időn, de legfeljebb húsz percen belüli - átadásáért ellenértéket kérni olyan módon, hogy az információért kért ár mértéke ne akadályozza meg a tőzsdei adathoz való hozzáférést (ésszerű üzleti alapon való közzététel követelménye). A szabályzatban meghatározott időt követően a tőzsdei adat bárki által szabadon felhasználható.”

(2) A Tpt. 331. §-a a következő (4)-(5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A Felügyelet felmentést adhat a tőzsde (1) bekezdésben említett - a tőzsdei adatok nyilvánosságra hozatalára vonatkozó - kötelezettsége vonatkozásában, ha a piaci modell vagy a megbízások típusa és nagyságrendje alapján a Bizottság 1287/2006/EK rendeletében foglalt feltételek indokolttá teszik.

(5) A Felügyelet engedélyezheti a tőzsdére bevezetett részvényekkel folytatott ügyletek adatainak halasztott közzétételét, ha ezt az ügylet típusa vagy mérete alapján a Bizottság 1287/2006/EK rendeletében foglalt feltételek indokolttá teszik. Ezen engedély feltétele, hogy a tőzsde a halasztott közzétételre vonatkozó szabályait jóváhagyásra benyújtsa a Felügyeletnek, valamint a szabályokat saját honlapján nyilvánosságra hozza.”

103. § A Tpt. 340/D. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Központi szerződő fél által végezhető tevékenységek:

a) központi szerződő féli tevékenység

b) a 334. § a) pontjában meghatározott tevékenység.”

104. § Tpt. 344. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Amennyiben az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet a központi szerződő fél tevékenységet nem maga végzi, köteles e tevékenység ellátására központi szerződő féllel szerződést kötni.”

105. § A Tpt. a következő 408. §-sal egészül ki:

„408. § (1) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény 96. §-ával megállapított VI/A. Fejezetben foglaltakkal összhangban alkotja meg a tőzsde a tőzsdei termék átvezetésével és kivezetésével kapcsolatos szabályzatát a törvény hatálybalépést követő hat hónapon belül, azzal, hogy a törvény hatálybalépését követően kezdeményezett kivezetés vagy átvezetés esetén a VI/A. Fejezetben foglaltakkal összhangban kell a tőzsdének eljárnia.

(2) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény 96. §-ával megállapított VI/A. Fejezetnek megfelelően a szabályozott piacra bevezetett részvény kibocsátója legkésőbb a következő éves beszámolót elfogadó közgyűlésen módosítja alapszabályát úgy, hogy az megfeleljen a módosított rendelkezéseknek.”

A fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló 2003. évi XXIII. törvény módosítása

106. § (1) A fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló 2003. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Telj. tv.) 2. § (1) bekezdés c)-d) pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[E törvény alkalmazásában:]

c) biztosíték: a rendszerrel kapcsolatban felmerülő jogok gyakorlásának és kötelezettségek teljesítésének biztosítására szolgáló jogügyletek, így különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti óvadék - ideértve az Európai Parlament és Tanács 2002/47/EK irányelv 1. cikk (4) bekezdés a) pontját átültető EGT-állam jogszabályai szerinti pénzügyi biztosítékot is -, valamint az EGT-állam központi bankja, illetve az Európai Központi Bank által biztosítékként elfogadott eszközök;

d) fizetést korlátozó eljárás: a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény szerinti csődeljárás és felszámolási eljárás, illetve ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelése, valamint a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 157. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kivételes intézkedés, illetve a Hpt. 176/B. § (5) bekezdése, a Hpt. 181. § (2) bekezdése, 153. § (2) bekezdés c) pont 6. alpontja, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 135. § (1) bekezdése szerinti kifizetési tilalom, továbbá a Bszt. 128. § (1) bekezdése, 164. § (1) bekezdés h) és n) pontja szerinti, és a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) 400. § (1) bekezdés h), j) és r) pontja, valamint (4) bekezdése szerinti felügyeleti intézkedések;”

(2) A Telj. tv. 2. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában:]

f) intézmény:

fa) a Hpt. szerinti hitelintézet, pénzforgalmi intézmény és elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, a Bszt. szerinti befektetési vállalkozás, a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény, a kincstár, az Államadósság Kezelő Központ, a Magyar Nemzeti Bank, vagy

fb) más tagállamban székhellyel rendelkező hitelintézet, befektetési vállalkozás és mindazon intézmény, amely más tagállamban rendszer résztvevője lehet, vagy

fc) olyan harmadik országbeli hitelintézet, amely megfelel a Hpt. 2. számú melléklete III. fejezetének 44. pontjában foglaltaknak, vagy olyan harmadik országbeli befektetési vállalkozás, amely megfelel a Bszt. 4. §-a (2) bekezdésének 39. pontjában foglaltaknak,

fd) az Európai Unió tagállamának központi bankja, az Európai Központi Bank,

amely valamely rendszer résztvevője, és amelynek a rendszerben továbbított transzfer megbízásokból adódó fizetési kötelezettségeket teljesítenie kell;”

(3) A Telj. tv. 2. § (1) bekezdés h)-k) pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[E törvény alkalmazásában:]

h) közvetett résztvevő: az az intézmény, központi szerződő fél, teljesítő fél, elszámoló fél vagy rendszerüzemeltető, amely a transzfer megbízásokat teljesítő rendszer valamely résztvevőjével szerződéses kapcsolatban áll abból a célból, hogy transzfer megbízásait e résztvevő bonyolítsa le számára a rendszeren keresztül, feltéve, hogy a közvetett résztvevő a rendszerüzemeltető számára ismert;

i) rendszer: az - a rendszerkapcsolatnak nem minősülő - írásbeli megállapodáson alapuló együttműködési forma,

ia) amikor három vagy több résztvevő - kivéve a rendszerüzemeltető, a teljesítő fél, a központi szerződő fél, az elszámoló fél, illetőleg a közvetett résztvevő - megállapodik abban, hogy egymás közötti transzfer megbízásaik közös szabályok és egységes eljárási rend szerint, központi szerződő fél igénybevételével vagy anélkül kerülnek teljesítésre,

ib) amely kijelölésre kerül és a kijelölő hatóság értesíti erről az Európai Bizottságot;

j) résztvevő: az intézmény, a központi szerződő fél, a teljesítő fél, az elszámoló fél, valamint a rendszerüzemeltető;

k) transzfer megbízás: valamely résztvevő rendelkezése, hogy egy pénzösszeget, illetőleg átruházható értékpapírt valamely hitelintézetnél, központi szerződő félnél, központi banknál vagy a teljesítő félnél vezetett számlán történő jóváírással bocsássanak a kedvezményezett rendelkezésére;”

(4) A Telj. tv. 2. § (1) bekezdés m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E törvény alkalmazásában:]

m) teljesítési számla: a teljesítő félnél, központi szerződő félnél, illetve központi banknál vezetett, pénzeszközök és értékpapírok kezelésére szolgáló számla, ahol a rendszer résztvevői közötti transzfer megbízások kiegyenlítése történik;”

(5) A Telj. tv. 2. §-ának (1) bekezdése a következő o)-q) pontokkal egészül ki:

o) üzleti nap: a rendszer üzleti ciklusa által meghatározott azon huszonnégy órás időszak, amelyben az üzleti események történnek, ideértve az éjszakai és nappali elszámolásokat is;

p) rendszerkapcsolat: a transzfer megbízások rendszerek közötti teljesítése céljából a kapcsolódó rendszerek rendszerüzemeltetői által írásbeli megállapodással létrehozott együttműködési forma;

q) rendszerüzemeltető: a rendszer működéséért polgári jogi felelősséggel tartozó szervezet.”

107. § (1) A Telj. tv. 3. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A rendszer résztvevői közötti megállapodásnak tartalmaznia kell:]

c) azon rendszerüzemeltető megnevezését, amelynek feladata lesz:

ca) a bírósággal és az intézkedésre jogosult más hatósággal történő kapcsolattartás, ideértve a kijelölés iránti kérelem benyújtását, a fizetést korlátozó eljárással kapcsolatos 5. § (1) bekezdés szerinti értesítés fogadása céljából a bírósághoz és intézkedésre jogosult más hatósághoz történő bejelentkezést, továbbá

cb) az illetékes felszámoló bíróság és intézkedésre jogosult más hatóság 15 napon belüli értesítése a rendszer nyilvántartásba vételéről, valamint a rendszer résztvevőinek nevéről, székhelyéről, a cégnyilvántartási, illetőleg adószámáról, elérhetőségéről, illetve az ezekben bekövetkező változásokról,”

(2) A Telj. tv. 3. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A rendszer résztvevői közötti megállapodásnak tartalmaznia kell:]

d) a c) pont szerinti rendszerüzemeltető jogait és kötelezettségeit, az általa követhető eljárási rendet, a többi résztvevő vele szembeni kötelezettségét, elérhetőségét és a számára adott meghatalmazást,”

(3) A Telj. tv. 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A megállapodásban foglaltak alapján egyazon résztvevő egyidejűleg elláthatja a központi szerződő fél, a teljesítő fél, a rendszerüzemeltető, valamint az elszámoló fél feladatát is.”

(4) A Telj. tv. 3. §-a a következő (4)-(5) bekezdésekkel egészül ki:

„(4) A kapcsolódó rendszer a 3. § (1) bekezdés a)-b) pontja szerinti időpontokat úgy állapítja meg, hogy az biztosítsa az összhangot a vele rendszerkapcsolatban álló többi kapcsolódó rendszer ugyanezen időpontra vonatkozó szabályával.

(5) Amennyiben a kapcsolódó rendszer szabályai eltérően nem rendelkeznek, a kapcsolódó rendszer (4) bekezdésben meghatározott időpontok szerint szabályára a vele rendszerkapcsolatban álló többi kapcsolódó rendszer egyéb szabálya nincs befolyással.”

108. § (1) A Telj. tv. 4. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés megfelelően alkalmazandó a kapcsolódó rendszer résztvevője, valamint a kapcsolódó rendszer résztvevőnek nem minősülő rendszerüzemeltetője ellen indított fizetést korlátozó eljárás megindításakor.”

(2) A Telj. tv. 4. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Ha a transzfer megbízást az 5. § (2) bekezdése szerinti időpontot követően fogadta be a rendszer és azt még a rendszer szabályai szerinti ugyanazon üzleti napon végrehajtják, amelyen a fizetést korlátozó eljárást megindították, a teljesítését követően csak akkor válik jogilag kötelezővé és harmadik személyek számára megtámadhatatlanná, ha a rendszerüzemeltető bizonyítja, hogy a 3. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott időpontban az eljárás megindulásáról nem volt és nem is kellett, hogy tudomása legyen.”

109. § (1) A Telj. tv. 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A bíróság vagy az intézkedésre jogosult más hatóság a résztvevő elleni fizetést korlátozó eljárás megindításáról - ha az eljárás megindítását maga a résztvevő kéri, a kérelem előterjesztéséről - haladéktalanul értesíti a 3. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti rendszerüzemeltetőt, valamint a rendszer kijelölésére jogosult hatóságot.”

(2) A Telj. tv. 5. § (6)-(7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(6) A kijelölő hatóság a fizetést korlátozó eljárás megindításáról haladéktalanul értesíti a tagállamok illetékes hatóságait, valamint haladéktalanul továbbítja a tagállamoktól érkező értesítéseket a 3. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti rendszerüzemeltetőhöz.

(7) A bíróság vagy az intézkedésre jogosult más hatóság, illetőleg a kijelölő hatóság a fizetést korlátozó eljárás megindításával kapcsolatos értesítési kötelezettségének olyan módon köteles eleget tenni, hogy az értesítés postai úton és elektronikus irat formájában a legrövidebb időn belül megérkezzék a 3. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti rendszerüzemeltetőhöz, a kijelölő hatósághoz, illetve a többi tagállamhoz. Az értesítést úgy kell továbbítani, hogy tartalma és megérkezésének időpontja utólag is megállapítható legyen.”

110. § A Telj. tv. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. § A fizetést korlátozó eljárás során született határozatoknak és a megtett intézkedéseknek nem lehet az eljárás megindításának az 5. § (2) bekezdése szerinti időpontját megelőző időpontra visszaható, a résztvevőnek, a kapcsolódó rendszer résztvevőjének, valamint a kapcsolódó rendszer résztvevőnek nem minősülő rendszerüzemeltetőjének a rendszerben való részvételből származó jogait vagy kötelezettségeit érintő hatálya.”

111. § A Telj. tv. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„8. § (1) A rendszer és a kapcsolódó rendszer bármely résztvevője, a kapcsolódó rendszer résztvevőnek nem minősülő rendszerüzemeltetője, az Európai Unió tagállamának központi bankja és az Európai Központi Bank felé központi elszámoló fél szolgáltatást nyújtó intézmény, valamint a biztosítékot nyújtó harmadik fél ellen indított fizetést korlátozó eljárás nem akadályozza a rendszer vagy a kapcsolódó rendszer bármely résztvevője és rendszerüzemeltetője követelésének biztosítékból történő közvetlen kielégítését.

(2) A résztvevő, illetve a kapcsolódó rendszer rendszerüzemeltetője ellen indított fizetést korlátozó eljárás esetén a 4. § (1) bekezdése szerint jogszerűen befogadott transzfer megbízás teljesítéséig nem lehet elvonni a teljesítési számláján nyilvántartott azon biztosítékokat, amelyek a résztvevőnek a fizetést korlátozó eljárás megindítása napjának megfelelő üzleti napon a rendszerrel, illetve kapcsolódó rendszerrel szemben fennálló kötelezettsége teljesítését szolgálják. Ugyanígy felhasználható a résztvevő rendszerhez kapcsolódóan igénybe vehető hitelkerete - a hitelkeret fedezeteként ténylegesen meglévő biztosíték erejéig - a rendszerrel, illetve a kapcsolódó rendszerrel szemben keletkezett kötelezettségének teljesítésére.

(3) A rendszer résztvevőjének transzfer megbízására, illetőleg a biztosíték sérthetetlenségére irányadó szabályok a közvetett résztvevő esetében is alkalmazandóak, azzal, hogy mindez nem érinti a közvetett résztvevővel szerződéses kapcsolatban álló résztvevő közvetett résztvevőért való felelősségét.”

112. § (1) A Telj. tv. 9. §-át megelőző cím, valamint 9. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

A rendszer és a rendszerüzemeltető kijelölése és a kijelölt rendszerek, rendszerüzemeltetők nyilvántartása

9. § (1) Az e törvény hatálya alá tartozó rendszert és rendszerüzemeltetőt a Magyar Nemzeti Bank (kijelölő hatóság) jelöli ki.

(2) A kijelölt rendszert és rendszerüzemeltetőt a kijelölő hatóság nyilvántartásba veszi.”

(2) A Telj. tv. 9. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Magyar Nemzeti Bank által működtetett rendszer és annak rendszerüzemeltetője e törvény alapján kijelölt rendszernek minősül.”

113. § (1) A Telj. tv. 10. §-át megelőző cím helyébe a következő cím lép:

„A rendszer és a rendszerüzemeltető kijelölésének feltételei és a kijelölő hatóság eljárása”

(2) A Telj. tv. 10. §-ában a „rendszer kijelölésre” szövegrész helyébe a „rendszer és a rendszerüzemeltető kijelölésre” szöveg lép.

114. § (1) A Telj. tv. 11. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A kijelölési eljárás kérelemre indul, melyet a rendszerüzemeltető nyújt be.”

(2) A Telj. tv. 11. § (4) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A kérelmező a 10. § d) pont da) alpontja szerinti tevékenységre való jogosultságát az engedélynek a kijelölés iránti kérelem mellékleteként való benyújtásával igazolhatja, ennek hiányában a kijelölő az adat igazolása iránt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét keresi meg. A kijelölés iránti kérelemhez mellékelni kell:]

c) a rendszer résztvevőinek alapító okiratát, valamint az esetleges közvetett résztvevők azonosításához szükséges adatokat,”

(3) A Telj. tv. 11. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A kijelölési feltételekben bekövetkezett bárminemű változást - a változást követő öt napon belül - be kell jelenteni a kijelölő hatóságnak. A bejelentésben foglaltakat igazoló dokumentumot a kijelölő hatóság felhívására be kell mutatni.”

(4) A Telj. tv. 11. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A kijelölő hatóság a rendszer és a rendszerüzemeltető kijelöléséről vagy a kijelölés visszavonásáról haladéktalanul értesíti a 3. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti rendszerüzemeltetőt és az Európai Bizottságot.”

115. § A Telj. tv. a következő 15. §-sal egészül ki:

„15. § (1) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény 106-114. §-ával megállapított rendelkezéseket 2011. június 30-tól kell alkalmazni.

(2) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény hatálybalépését megelőzően kijelölt rendszerek a törvény hatálybalépését követően is kijelölt rendszernek minősülnek.

(3) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény hatálybalépését megelőzően rendszerbe került azon transzfer megbízások, amelyek teljesítésére a törvény hatálybalépését követően kerül sor, a törvény hatálybalépését követően is transzfer megbízásoknak minősülnek.

(4) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény 106. § (5) bekezdéssel megállapított 2. § (1) bekezdés q) pontja szerint rendszerüzemeltetőnek minősülő intézmény 2011. március 31. napjáig köteles a kijelölési eljárás iránti kérelmet a kijelölő hatóság felé benyújtani.”

A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosítása

116. § (1) A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) 38. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Ha a független biztosításközvetítő működése során saját tőkéje az (1) bekezdésben írt minimális alaptőke (törzstőke) mértéke alá csökken, a független biztosításközvetítő köteles a saját tőkét az előírt minimális alaptőke (törzstőke) mértékéig kiegészíteni.”

(2) A Bit. 38. § (5) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

[Független biztosításközvetítői tevékenység végzésének feltétele az (1) bekezdésben foglaltakon túl a következő:]

c) az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges tárgyi feltételek megléte.”

(3) A Bit. 38. § (6) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A független biztosításközvetítői tevékenység irányítója kizárólag olyan természetes személy lehet, aki:]

b) az alábbi szakmai követelmények valamelyikének megfelel:

ba) felsőfokú végzettséggel rendelkezik és biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén vagy a megfelelő szakmai érdek-képviseleti szervnél legalább 3 évig biztosításszakmai vezető beosztást töltött be vagy biztosítási szaktanácsadóként működött vagy biztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, biztosítási szaktanácsadónál, az államigazgatásban pénzügyi, illetve gazdasági területen vagy a megfelelő szakmai érdek-képviseleti szervnél összesen 5 éves, biztosításszakmai beosztásban eltöltött munkaviszonnyal, köztisztviselői jogviszonnyal vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkezik;

bb) középfokú végzettséggel rendelkezik és biztosítónál vagy biztosításközvetítést folytató gazdálkodó szervezetnél legalább 7 éven át biztosításszakmai vezetői beosztást töltött be,”

(4) A Bit. 38. § (6) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

[A független biztosításközvetítői tevékenység irányítója kizárólag olyan természetes személy lehet, aki:]

e) ellen a Felügyelet feladatkörébe tartozó törvények, illetve e törvények felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok előírásainak súlyos vagy ismétlődő megsértése miatt, öt évnél nem régebben a legmagasabb összegű bírság kiszabására nem került sor, illetve a bíróság öt évnél nem régebben kelt jogerős határozatában felelősségét e jogszabályok megsértése miatt nem állapította meg.”

(5) A Bit. 38. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A (6) bekezdés b) pontjában előírt vezetői szakmai gyakorlat befejezése nem eshet az engedélyezési kérelem benyújtását 10 évvel megelőző időpontnál korábbi időpontra.”

117. § A Bit. 57. § (1) bekezdés m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A Felügyelet engedélye szükséges:]

m) a 38. § (6) bekezdésében, a 70. § (2) bekezdésének j) pontjában, a 83. §-ban és a 86-90. §-okban meghatározott személyek foglalkoztatásához, megbízásához, illetve kinevezéséhez, választásához,”

118. § A Bit. 63. § (3) bekezdése helyébe a következő szöveg lép: