Időállapot: közlönyállapot (2011.XII.14.)

2011. évi CLXXVI. törvény - az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról 3/3. oldal

(Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza)

r) a közvetlen lakossági gyógyszerellátás keretében végzett gyógyszer kiszolgáltatásához és beteg-együttműködéshez kapcsolódó szakmai eljárásrendeket,

s) a 26. § (3a) bekezdés a) pontja szerinti betegszámra és napi terápiás költségre vonatkozó paramétereket,

t) a 26. § (3a) bekezdés e) pontja szerinti kórképeket,

u) az eredményesség alapú támogatásvolumen-szerződés kötésével érintett gyógyszerek körének felülvizsgálatára vonatkozó szempontokat,

v) a preferált biológiai gyógyszerek rendelésének kötelező minimális arányát,

w) a gyógyászati segédeszközök házhoz szállításának feltételeit és szabályait.”

135. § A Gyftv. a következő 87/B. §-sal egészül ki:

„87/B. § Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXVI. törvénnyel módosított 38. § (2) bekezdésében foglaltakat azzal kell alkalmazni, hogy a befizetési kötelezettség számításánál a gyógyszer forgalomba hozatali engedélyének jogosultja által 2011. augusztus 1-je után tett árcsökkentési ajánlatát is figyelembe kell venni a 2012. január 1-je után teljesítendő fizetési kötelezettségre vonatkozóan.”

136. § A Gyftv.

a) 29. § (4) bekezdésében a „(2)-(3) bekezdés” szövegrész helyébe a „23. § (4) bekezdés és a (3) bekezdés” szöveg,

b) 31. § (1) bekezdés f) pontjában a „három” szövegrész helyébe az „egy” szöveg,

c) 34. § (2) bekezdésében a „a kérelem benyújtását követő” szövegrész helyébe a „a kérelem beérkezésétől, illetve a hiánypótlás teljesítésétől számított” szöveg,

d) 36. § (4) bekezdésében a „nyolszázharminckétezer” szövegrész helyébe a „nyolcszázharminckétezer” szöveg,

e) 54. § (1) bekezdésében az „A működési engedélyt visszavonja” szövegrész helyébe a „A működési engedélyt a létesítési engedéllyel egyidejűleg visszavonja” szöveg

lép.

137. § Hatályát veszti a Gyftv.

a) 26. § (5) bekezdés d) pontjában a „(compliance)” szövegrész,

b) 29. § (2) bekezdése,

c) 34. § (6) bekezdése.

Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosítása

138. § (1) Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: Eftv.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E törvény hatálya

a) az egészségügyi közszolgáltatások közül a járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátásokra (a továbbiakban együtt: egészségügyi szakellátás),

b) a közfinanszírozásban részesülő egészségügyi szolgáltatók tulajdonosaira, fenntartóira és működtetőire, valamint a fenntartásukban működő egészségügyi szolgáltatókra,

c) az egészségügyért felelős miniszterre, az egészségügyi államigazgatási szervre, az egészségbiztosítóra, valamint a szakellátási kapacitásokkal és az ellátási területekkel kapcsolatos e törvény szerinti eljárásokban - a kormány által kijelölt - véleményadásra jogosult szakértői szervre,

d) a szakellátási kapacitásokkal és az ellátási területekkel kapcsolatos e törvény szerinti eljárásokkal érintett egészségügyi szolgáltatókra és fenntartóikra

terjed ki.”

(2) Az Eftv. 1. § (2) bekezdés i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

i) szakellátási kapacitás:

ia) a járóbeteg-szakellátásban a szakorvosi és nem szakorvosi órák száma, a nappali, kúraszerű és az egynapos ellátások finanszírozott szolgáltatási egységei,

ib) a fekvőbeteg-ellátásban az aktív és krónikus ellátási ágyak száma,

ic) jogszabályban előírt bármely más finanszírozott szolgáltatási egység, ideértve a CT, MRI, PET/CT, illetve egyéb, külön jogszabályban meghatározott eszközök finanszírozott szolgáltatási egységét, a művesekezelés finanszírozott szolgáltatási egységét;”

(3) Az Eftv. 1. § (2) bekezdés j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

j) szakellátási kötelezettség: az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 141. § (3) bekezdése alapján a Magyar Államnak az a kötelezettsége, hogy biztosítsa az e törvény szerint meghatározott ellátási területen a lekötött szakellátási kapacitások felhasználásával a kötelező egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásaira jogosultak számára a külön jogszabályban foglaltak szerinti járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátásokat;”

(4) Az Eftv. 1. § (2) bekezdése a következő l) ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

l) egészségügyi szakellátási intézményműködtetési kötelezettség: a helyi önkormányzatoknak az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (3) bekezdése szerinti kötelezettsége;”

(5) Az Eftv. 1. § (2) bekezdésének m) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

m) ellátási terület: az a földrajzi terület, amelyre kiterjed az egészségügyi szolgáltatónak az n) pont szerinti kötelezettsége;”

(6) Az Eftv. 1. § (2) bekezdése a következő n) és o) ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

n) területi ellátási kötelezettség: a lekötött kapacitással rendelkező egészségügyi szolgáltatónak az a kötelezettsége, hogy a kapacitásai felhasználásával az 5/A. § (7) bekezdése szerinti nyilvántartásban meghatározott ellátási területen élő, a kötelező egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásaira jogosultak számára külön jogszabályban foglaltak szerinti járóbeteg-, illetve fekvőbeteg-szakellátásokat nyújtson;

o) szakellátási feladat: a nem állami és nem helyi önkormányzati tulajdonban/fenntartásban lévő egészségügyi szolgáltató által az e törvény alapján lekötött kapacitásokon végzett, ellátási érdekből közfinanszírozott feladat.”

(7) Az Eftv. 1. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) E törvény alkalmazása során a fenntartó alatt a tulajdonost kell érteni abban az esetben, ha az egészségügyi szolgáltató tekintetében a fenntartói jogokat - az egészségügyi szolgáltató alapító dokumentumában rögzítettek szerint - az egészségügyi szolgáltató tulajdonosa gyakorolja.”

139. § (1) Az Eftv. 2. § (1)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervek közül

a) a helyi önkormányzat az egészségügyi szakellátási intézményműködtetési kötelezettségét,

b) a magyar állam az egészségügyi szakellátási kötelezettségét,

c) az a) és a b) pont alá nem tartozó szerv a szakellátási feladatát

a 2011. december 31-én lekötött kapacitások mértékének és szakmai összetételének megfelelően az 5/A. § (7) bekezdése szerinti nyilvántartásban meghatározott ellátási területen teljesíti.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés a), illetve c) pontja alá tartozó szerv az egészségügyi szakellátási intézményműködtetési kötelezettségét, illetve a szakellátási feladatát nem teljesíti, a magyar állam köteles a külön törvény szerinti szakellátási kötelezettsége alapján az adott szakellátási feladat ellátásáról gondoskodni, kivéve, ha a 8/A. § szerinti eljárás során másik közszolgáltatásért felelős szervhez kerül a szakellátási feladat.

(3) Az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv az egészségügyi szakellátási kötelezettségének, illetve az egészségügyi szakellátási intézményműködtetési kötelezettségének vagy a szakellátási feladatának (a továbbiakban együtt: ellátási kötelezettség) teljesítése érdekében

a) más egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervvel vagy más fenntartóval az ellátási kötelezettség teljesítéséről megállapodást vagy

b) egészségügyi ellátási szerződést

köthet

(4) A megállapodás vagy az egészségügyi ellátási szerződés megkötése az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv (1) bekezdés szerinti ellátási kötelezettségét és felelősségét nem érinti, kivéve, ha az (1) bekezdés c) pontja szerinti egészségügyi közszolgáltatatásért felelős szerv másik egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervvel köt megállapodást.

(5) Az egészségügyi ellátási szerződést az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv köti a feladat ellátását vállaló, nem a saját fenntartásában vagy tulajdonában álló egészségügyi szolgáltatóval.”

(2) Az Eftv. 2. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Az egészségügyi ellátási szerződés érvényességéhez szükséges

a) a feladat ellátását vállaló egészségügyi szolgáltató fenntartójának hozzájárulása, és

b) az ellátási szerződés tárgyát képező feladatot az egészségügyi ellátási szerződés megkötéséig ellátó egészségügyi szolgáltató tulajdonosának hozzájárulása, amennyiben a szerződés nem tartalmazza a 2/A. § (2) bekezdés k) pontja szerinti nyilatkozatot.”

140. § (1) Az Eftv. 2/A. § (2) bekezdése a következő k) ponttal egészül ki:

(Az egészségügyi ellátási szerződésnek tartalmaznia kell:)

k) az ellátási kötelezettsége teljesítése érdekében egészségügyi ellátási szerződést kötő egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv nyilatkozatát arról, hogy a szerződés megkötésére fenntartóként jogosult a fenntartásában működő - az ellátási szerződés tárgyát képező feladatot az egészségügyi ellátási szerződés megkötését megelőzően ellátó - egészségügyi szolgáltató tulajdonosának hozzájárulása nélkül.”

(2) Az Eftv. 2/D. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A szakellátási kötelezettséggel rendelkező fenntartóhoz tartozó egészségügyi szolgáltató kivételével az egészségügyi ellátási szerződés alapján ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató köteles vagyoni biztosítékot adni. A vagyoni biztosíték módját és mértékét az egészségügyi ellátási szerződés tartalmazza.”

141. § Az Eftv. 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az egészségügyi szakellátásban rendelkezésre álló országos kapacitásmennyiség

a) fekvőbeteg-szakellátások tekintetében az 5/A. § (7) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő,

b) az a) pont alá nem tartozó kapacitások tekintetében a 2011. december 31-én lekötött, és

c) az egészségügyi államigazgatási szervnek bejelentve szüneteltetett

szakellátási kapacitások összessége.”

142. § Az Eftv. 4. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az egészségügyi államigazgatási szerv a (2) bekezdés szerinti javaslat és a 4/A. §-ban meghatározott szempontok alapján - a Kormány által kijelölt szerv szakértői véleményének figyelembevételével - hatvan napon belül dönt a kapacitásfelosztás módosításáról.”

143. § Az Eftv. 4/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A 4. § szerinti és a 7. § szerinti eljárások során a kapacitásmódosítás az alábbi szempontoknak az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben foglaltak szerinti értékelése alapján kerül meghatározásra:

a) az adott térség megbetegedési és halálozási mutatói,

b) az ellátandó lakosság száma,

c) az egy ágyra jutó betegforgalmi adatok szakterületenként,

d) az egy esetre jutó ápolási idő szakterületenként,

e) a külön jogszabály szerinti esetösszetételi index (CMI) szakterületenként,

f) az ágykihasználtsági mutatók szakterületenként,

g) a továbbküldött betegek aránya,

h) az átvett betegek aránya,

i) a külön jogszabály szerinti járóbeteg-szakellátásban szakterületenként az egy órában átlagosan ellátható esetszám,

j) a progresszivitásban betöltött szerep,

k) az elérhetőség szempontjából a helyi közúti közlekedési viszonyok, amennyiben ez alapján nem állapítható meg az elérhetőség egyértelműen, akkor a helyi tömegközlekedési viszonyok.”

144. § (1) Az Eftv. 5. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A fenntartó - az érintett egészségügyi szolgáltató szakmai véleményének kikérését követően - a fenntartásában működő egészségügyi szolgáltatónál jelentkező tartós ellátási igény csökkenés esetén a 2. § (1) bekezdése szerinti ellátási kötelezettsége teljesítéséhez szükséges kapacitások mértékének csökkentését kezdeményezheti az átlagtól való eltérés mértékében, illetve szakmai összetételének a 7. § (1)-(4) bekezdés szerinti eljárások során történő megváltoztatását kezdeményezheti, amennyiben a döntést megelőző évben folyamatosan

a) járóbeteg-szakellátás esetén az egy rendelési órára jutó esetek száma az adott szakma vonatkozásában az előző év átlagában legalább 10 százalékkal alacsonyabb az adott szakma országos átlagánál,

b) fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás esetén - a fertőző osztály kivételével - az ágykihasználtság az adott szakma vonatkozásában az előző év átlagában legalább 15 százalékkal alacsonyabb az adott szakma országos átlagánál.

(2) Az ellátási igény tartós csökkenése esetén a fenntartónak (1) bekezdés szerinti kezdeményezése alapján az egészségügyi államigazgatási szerv engedélyezi a kapacitások mértékének csökkentését, illetve a szakmai összetételének megváltoztatását.”

(2) Az Eftv. 5. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az egészségügyi államigazgatási szerv - az egészségbiztosítótól kapott tájékoztatás alapján - ellátási érdekből, az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén - a Kormány által kijelölt szerv szakértői véleményének figyelembevételével - hivatalból dönthet a kapacitások csökkentéséről.”

145. § (1) Az Eftv. 5/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A fekvőbeteg-szakellátási kapacitásokhoz kapcsolódó ellátási területek kivételével az ellátási területeket az egészségügyi államigazgatási szerv a (2)-(6), (9) és (10) bekezdésben foglaltak, valamint a Kormány által kijelölt szerv szakértői véleményének figyelembevételével, az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet szerint járóbeteg-szakellátásban finanszírozható szakmánként állapítja meg.”

(2) Az Eftv. 5/A. § (3)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az ellátási területeket úgy kell meghatározni, hogy azok - a (9) bekezdésben foglalt kivétellel - átfedés- és hézagmentesen megfeleljenek az adott egészségügyi térség területének, azzal, hogy az (5) bekezdés és a (9) bekezdés b) pontja szerinti esetben az ellátási terület az egészségügyi térség határán túlterjedhet. Amennyiben az adott egészségügyi térségben valamely szakmában ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató nincs, egy másik egészségügyi térségben működő, a hiányzó szakma vonatkozásában megfelelő kapacitással rendelkező szolgáltató ellátási területe a térséghatáron túlterjedhet.

(4) Amennyiben az egészségügyi szolgáltató ellátási területe a nyújtott szolgáltatások tekintetében nem egységes, az ellátási területet - az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott ellátások kivételével - szakmánként, illetve a progresszivitási szinteknek megfelelően kell megadni.

(5) A progresszivitás magasabb szintjét képviselő, illetve speciális ellátásokat nyújtó egészségügyi szolgáltatók esetében az ellátási terület meghatározása során figyelembe kell venni a szolgáltató térséghatárokon túlnyúló ellátási területét.”

(3) Az Eftv. 5/A. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az egészségügyi szolgáltatóknak az e törvény és a végrehajtásáról szóló kormányrendeletben foglaltak alapján megállapított szakellátási kapacitásaikról és a hozzá tartozó ellátási területekről - egészségügyi szolgáltatómként - az egészségügyi államigazgatási szerv közhiteles nyilvántartást vezet. A nyilvántartásba bárki betekinthet. Az egészségügyi államigazgatási szerv a saját honlapjáról biztosítja a betekintést a nyilvántartásba.”

(4) Az Eftv. 5/A. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A (7) bekezdés szerinti nyilvántartás tartalmazza

a) a (7) bekezdés szerinti kapacitásokra és ellátási területekre,

b) az egészségügyi szolgáltató fenntartójának bejelentése alapján szünetelő kapacitásokra,

c) 14. § (8) bekezdés szerinti kapacitásokra

vonatkozóan az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott adatokat.”

(5) Az Eftv. 5/A. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) Uniós fejlesztési pályázat alapján megvalósuló kapacitásokon ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató ellátási területét az egészségügyi államigazgatási szerv a pályázatban foglalt nyilatkozat alapján állapítja meg, ennek során a (3) és (6) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmaznia. Az ezt követő egy éven belül az érintett ellátási területeket az egészségügyi államigazgatási szerv a (3) és (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével hivatalból felülvizsgálja, illetve szükség esetén - az uniós fejlesztési pályázatban vállalt kötelezettségekre figyelemmel - módosítja. Amennyiben az ellátási terület e bekezdés szerinti megállapításakor a pályázatban foglalt nyilatkozat kétoldalúan a párhuzamos ellátások megszüntetésére irányul, a felülvizsgálat során az államigazgatási szerv az ellátási területet a hozzá tartozó kapacitásokkal együtt tekinti át, illetve módosító döntése a kapacitásokra is irányulhat.”

(6) Az Eftv. 5/A. § a következő (11) és (12) bekezdéssel egészül ki:

„(11) A fekvőbeteg-szakellátási kapacitásokhoz kapcsolódó ellátási területeket - a Kormány által kijelölt szerv szakértői véleményének figyelembevételével - az egészségügyi államigazgatási szerv

a) azoknak az eseteknek a kivételével, amikor szakmai szempontból indokolatlan az ellátási területnek az adott szakmához tartozóan valamennyi progresszivitási szinten történő megállapítása, az aktív fekvőbeteg-szakellátások tekintetében a külön jogszabály szerinti progresszivitási szintenként külön-külön,

b) az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott ellátások kivételével az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendelet szerinti fekvőbeteg-szakellátásban finanszírozható szakmánként,

c) a (9) bekezdés b) pontja szerinti eset, valamint az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott ellátások kivételével átfedésmentesen,

d) hézagmentesen,

e) a rehabilitációs szakellátások, valamint az egyes egészségügyi szolgáltatók által szakmai specialitások alapján több térségre kiterjedően nyújtott, országosan kiemelt ellátások kivételével, az 1. § (2) bekezdés g) pontja szerinti egészségügyi térség határainak figyelembevételével,

f) aktív fekvőbeteg-szakellátások tekintetében a progresszivitás alapszintjén a 4/A. § (4) és (6) bekezdésében foglalt elérési szabályok figyelembevételével,

g) a szolgáltató rendelkezésére álló kapacitás, valamint a szolgáltató által ellátott terület közötti arányoknak az adott szakma országos átlagához viszonyított aránya figyelembevételével,

h) az aktív fekvőbeteg-szakellátások tekintetében a magasabb progresszivitási szintű ellátást nyújtó szolgáltatók esetén a progresszivitási szintekre jutó kapacitások arányainak és az egyes progresszivitási szinteken végzett beavatkozások tárgyévet megelőző év betegforgalom szerinti arányainak figyelembevételével, és

i) a (2) és (10) bekezdésében foglaltak figyelembevételével

állapítja meg.

(12) A sürgősségi ellátást igénylő esetben a (2)-(11) bekezdésen foglaltak alapján megállapított ellátási területnek és az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott egészségügyi térségnek a határai figyelmen kívül hagyhatóak, amennyiben a beteg sürgősségi ellátására alkalmas legközelebbi egészségügyi szolgáltatónál történő ellátás-igénybevétel érdekében szükséges.”

146. § (1) Az Eftv. 5/B. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az 5/A. § (7) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő ellátási területet az érintett egészségügyi szolgáltatók fenntartói megállapodásukban módosíthatják az 5/A. § (2)-(6), (9) és (10) bekezdésben foglaltak figyelembevételével. A megállapodást az azt aláíró fenntartók az aláírástól számított 5 napon belül kötelesek jóváhagyás céljából megküldeni az egészségügyi államigazgatási szervnek.”

(2) Az Eftv. 5/B. §-a a következő (1a) és (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A fenntartó a fenntartásában működő egészségügyi szolgáltatóinak az 5/A. § (7) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő ellátási területeit módosíthatja az 5/A. § (2)-(6), (9) és (10) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, amennyiben a módosítás nem érinti a más fenntartóhoz tartozó egészségügyi szolgáltatók ellátási területeit. A fenntartó a módosításról szóló döntését követő 5 napon belül kezdeményezi az egészségügyi államigazgatási szervnél a jóváhagyást.

(1b) Az ellátási területnek az (1), illetve az (1a) bekezdés alapján történő módosítása akkor érvényes, ha azt az egészségügyi államigazgatási szerv jóváhagyta. Az egészségügyi államigazgatási szerv nem tagadhatja meg a jóváhagyást, amennyiben az ellátási terület módosítása megfelel az e törvényben és az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglalt feltételeknek. Az egészségügyi államigazgatási szerv a jóváhagyás iránti kérelem kézhezvételétől számított 15 napon belül a Kormány által kijelölt szerv szakértői véleményének figyelembevételével dönt a jóváhagyásról.”

(3) Az Eftv. 5/B. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1), (1a), (3)-(5) bekezdés szerinti módosítás - az 5/A. § (3) bekezdésében foglaltakon túl - akkor eredményezheti az egészségügyi szolgáltatók ellátási területének a régióhatáron történő túlterjeszkedését, ha azt ellátási érdek indokolja. Az ellátási érdek fennállását az egészségügyi államigazgatási szerv állapítja meg a megállapodás jóváhagyása, illetve az ellátási terület módosítása során.”

(4) Az Eftv. 5/B. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az egészségügyi államigazgatási szerv a (3)-(5) bekezdés szerinti eljárásban az 5/A. § (2)-(6), (9) és (10) bekezdésben foglaltak és a Kormány által kijelölt szerv szakértői véleményének figyelembevételével dönt.”

147. § Az Eftv. a következő 6. §-sal egészül ki:

„6. § (1) A kapacitásokat és az ellátási területet e törvény szerinti eljárásokban megállapító, módosító határozatok ellen fellebbezésnek nincs helye, azok jogerőre emelkedésével, illetve ha ettől eltérő teljesítési határidő kerül megállapításra, a teljesítési határidővel egyidejűleg az adott szolgáltatók kapacitásai és ellátási területei tárgyában korábban hozott határozatok hatályukat vesztik.

(2) A szakellátási kapacitást, illetve ellátási területet megállapító, illetve módosító határozattal szembeni bírósági felülvizsgálati eljárásban nincs helye a határozat végrehajtása felfüggesztésének.

(3) A szakellátási kapacitások, illetve az ellátási területek megállapítására, illetve módosítására irányuló eljárásokban a Kormány által kijelölt szakértő szervet díjazás és költségtérítés nem illeti meg.”

148. § (1) Az Eftv. 7. § (1)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A fenntartó kezdeményezheti a fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott ellátási formában lekötött kapacitásának az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott, más ellátási formába történő átcsoportosítását.

(2) A fenntartó kezdeményezheti a fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató lekötött krónikus fekvőbeteg-szakellátási kapacitásainak a krónikus szakmák közötti átcsoportosítását.

(3) A fenntartó - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, az ellátási forma megváltoztatása nélkül - kezdeményezheti a fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató kapacitásainak más, a szolgáltató finanszírozási szerződésében szereplő, illetve abban nem szereplő szakmákba - külön jogszabály szerinti mértékben - történő átcsoportosítását, azzal, hogy az egészségügyi szolgáltató rendelkezésére bocsátott kapacitásainak száma összességében nem változhat.”

(2) Az Eftv. 7. § (6) és (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A fenntartó az (1)-(4) bekezdés szerinti kérelmek mindegyikét szolgáltatónként évente csak két alkalommal nyújthatja be.

(7) A kérelmet az egészségügyi államigazgatási szervhez kell benyújtani. Az egészségügyi államigazgatási szerv a döntést megelőzően kikéri az egészségbiztosító és a Kormány által kijelölt szerv véleményét. Az egészségügyi államigazgatási szerv hatvan napon belül dönt.”

149. § (1) Az Eftv. 8. § (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az egészségbiztosító felelős)

a) a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti kapacitások felhasználásával nyújtott egészségügyi szakellátások,”

(Egészségbiztosítási Alap terhére történő külön jogszabály szerinti finanszírozásáért.)

(2) Az Eftv. 8. § (1) bekezdésének f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az egészségbiztosító felelős)

f) az e törvény és a végrehajtásáról szóló kormányrendelet alapján létrehozott, illetve befogadott kapacitásokon nyújtott szakellátások”

(Egészségbiztosítási Alap terhére történő külön jogszabály szerinti finanszírozásáért.)

(3) Az Eftv. 8. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az egészségügyi szolgáltatóval a (2) bekezdés alapján azt követően köthető finanszírozási szerződés, hogy ellátási területe megállapításra került. A kapacitás, illetve az ahhoz kapcsolódó ellátási terület megállapítása, illetve módosítása esetén a finanszírozási szerződés megköthető, illetve módosítható a még nem jogerős határozat, illetve működési engedély módosítás alapján is, azzal, hogy a finanszírozási szerződés, illetve annak módosítása leghamarabb a határozat, illetve a működési engedély módosítás jogerőre emelkedése napján válhat hatályossá.”

150. § (1) Az Eftv. 14. §-a a következő (4)-(8) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az egészségügyi államigazgatási szerv - a Kormány által kijelölt szerv szakvéleményének figyelembevételével - 2012. november 30-áig az e törvény végrehajtására megállapított rendeletben foglaltak szerint megállapítja az egészségügyi szolgáltatók járóbeteg-szakellátási kapacitásait és az azokhoz tartozó ellátási terültet. A megállapított kapacitások és ellátási területek alapján az egészségbiztosító 2012. december 31-éig módosítja, illetve megköti az egészségügyi szolgáltatók finanszírozási szerződéseit.

(5) A járóbeteg-szakellátási kapacitások és a hozzá kapcsolódó ellátási területek megállapítása, átcsoportosítása, módosítása során - a (4) bekezdésben foglalt eset kivételével - 2012. december 31-éig az egészségügyi államigazgatási szerv nem hozhat elutasító döntést arra hivatkozással, hogy az egészségügyi térséghatároknak nem felel meg a kapacitás, illetve az ellátási terület megállapítása, átcsoportosítása, módosítása, azzal, hogy a térséghatárokat lehetőség szerint figyelembe kell venni.

(6) A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény 7. § (2) bekezdése alapján felosztásra kerülő fekvőbeteg-szakellátási kapacitások, illetve a (4) bekezdés alapján felosztásra kerülő járóbeteg-szakellátási kapacitások mennyisége nem haladhatja meg - az egészségügyi államigazgatási szerv nyilvántartása szerint - a 2011. december 31-én finanszírozási szerződéssel lekötött, valamint a finanszírozási szerződéssel még le nem kötött, de a felosztásról szóló döntéshozatalig már befogadott (ideértve az előzetesen befogadott), illetve határozattal megállapított fekvőbeteg-szakellátási, illetve járóbeteg-szakellátási kapacitások összességét. A döntés során a felosztási eljárás megindításakor folyamatban lévő kapacitás-átcsoportosítási és többletkapacitás-befogadási kérelmekben, illetve pályázatokban foglaltakra tekintettel kell lenni.

(7) A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény 7. § (2) bekezdésére tekintettel 2012. január 1. és 2012. április 30. között a fekvőbeteg-szakellátási kapacitások és ellátási területek tekintetében nem lehet alkalmazni az 5. §-t, az 5/B. §-t, a 7. §-t és az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti többlet-kapacitásbefogadási eljárásokat, kivéve, ha

a) az eljárás 2011. december 31-én már folyamatban volt,

b) az eljárás az uniós pályázatokban foglaltakra tekintettel kezdeményezett kapacitás-módosításra irányul, vagy

c) az alkalmazást rendkívüli ellátási érdek indokolja. Az ellátási érdek fennállásáról az egészségügyi államigazgatási szerv dönt.

(8) A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény 7. § (2) bekezdése szerinti eljárásban kiosztásra nem kerülő fekvőbeteg-szakellátási kapacitások, illetve a (4) bekezdés alapján kiosztásra nem kerülő járóbeteg-szakellátási kapacitások tartalékkapacitásnak minősülnek. A tartalékkapacitások terhére történő kapacitás kiosztásról, felhasználásáról - az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott eljárás során - az egészségügyi államigazgatási szerv dönt.”

(2) Az Eftv. 14. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:

„(9) Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXVI. törvénnyel megállapított 3. § (1) bekezdése b) pontja alkalmazása során - a 2011. december 31-én lekötött kapacitásokon túl - kapacitásként figyelembe kell venni

a) a többletkapacitás-befogadási eljárásban, illetve a már támogatott fejlesztéshez kapcsolódó, előzetes többletkapacitás-befogadási eljárásban 2011. december 31-ig befogadott kapacitást,

b) az 5. §-ban és a 7. §-ban foglalt eljárások eredményeként 2011. december 31-éig megvalósult, illetve engedélyezett kapacitás csökkentések, átcsoportosítások miatti változásokat.”

151. § Az Eftv. 16. § (14) bekezdése a következő m)-r) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben határozza meg)

m) a szakellátási kapacitásokkal és az ellátási területekkel kapcsolatosan eljáró államigazgatási szervet és az ezekben az eljárásokban véleményadásra jogosult szakértői szervet,

n) a szakellátási kapacitások és az ahhoz tartozó ellátási területek nyilvántartásának tartalmát és kezelésére vonatkozó szabályokat,

o) a tartalékkapacitások kiosztásának és felhasználásának szabályait.

p) a szakellátási kapacitások felosztása, átcsoportosítása, módosítása során figyelembeveendő szempontok alkalmazására, értékelésére vonatkozó szabályokat,

r) az elérési szabályoknál figyelembeveendő sebességhatárokat.”

152. § Az Eftv.

a) 1. § (2) bekezdés c) pontjában a „fenntartója/tulajdonosa” szövegrész helyébe a „fenntartója” szöveg,

b) a 2. § (1) bekezdésében a „2011. december 31-én lekötött kapacitások mértékének és szakmai összetételének megfelelően az 5/A. § (7) bekezdése szerinti nyilvántartásban meghatározott ellátási területen” szövegrész helyébe a „járóbeteg-szakellátások tekintetében a tulajdonában vagy a fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató által 2011. december 31-én lekötött kapacitások mértékének és szakmai összetételének megfelelően az 5/A. § (7) bekezdése szerinti nyilvántartásban meghatározott ellátási területen, a fekvőbeteg-szakellátások tekintetében a tulajdonában vagy a fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató vonatkozásában az 5/A. § (7) bekezdése szerinti nyilvántartásban meghatározott kapacitások mértékének és szakmai összetételének megfelelően a nyilvántartás szerinti ellátási területen” szöveg,

c) 3. § (1) bekezdésében a „2010.” szövegrész helyébe a „2011.” szöveg,

d) 3. § (5) bekezdésében az „A 2. § (1) bekezdés és az (1) bekezdés” szövegrész helyébe az „Az (1) bekezdés” szöveg,

e) 4. § (2) bekezdésében a „régiónként” szövegrész helyébe az „egészségügyi térségenként” szöveg,

f) 4. § (5) bekezdésében a „fenntartója/tulajdonosa” szövegrész helyébe a „fenntartója” szöveg,

g) 4/A. § (6) bekezdésében az „a 4. számú melléklet sebességhatáraival” szövegrész helyébe az „az e törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott sebességhatárokkal” szöveg,

h) az 5/B. § (1), (1a) és (7) bekezdésében az „az 5/A. § (2)-(6), (9) és (10) bekezdésben foglaltak” szövegrész helyébe az „a járóbeteg-szakellátási kapacitásokhoz kapcsolódó ellátási területek esetében az 5/A. § (2)-(6), (9) és (10) bekezdésben, fekvőbeteg-szakellátási kapacitásokhoz kapcsolódó ellátási területek esetében az 5/A. § (11) bekezdésében foglaltak” szöveg,

i) 5/B. § (2) bekezdésében a „régióhatáron” szövegrész helyébe a „térséghatáron” szöveg, valamint az „- az 5/A. § (3) bekezdésében foglaltakon túl -” szövegrész helyébe az „- az 5/A. § (3) bekezdésében és (11) bekezdésének e) pontjában foglaltakon túl -” szöveg,

j) 5/B. § (3) bekezdésében

ja) a „fenntartóit/tulajdonosait” szövegrész helyébe a „fenntartóit” szöveg,

jb) a „fenntartók/tulajdonosok” szövegrész helyébe a „fenntartók” szöveg,

k) 5/B. § (4) bekezdésében

ka) a „fenntartójánál/tulajdonosánál” szövegrész helyébe a „fenntartójánál” szöveg,

kb) a „fenntartója/tulajdonosa” szövegrészek helyébe a „fenntartója” szöveg,

kc) a „fenntartójával/tulajdonosával” szövegrész helyébe a „fenntartójával” szöveg,

l) 5/B. § (6) bekezdésében a „fenntartója/tulajdonosa” szövegrész helyébe a „fenntartója” szöveg,

m) 10. § (2) bekezdésében az „az egészségügyi államigazgatási szerv” szövegrész helyébe „az egészségügyi államigazgatási szerv, az érintett egészségügyi szolgáltató fenntartója,” szöveg,

n) 14. § (2) bekezdésében a „2013-ban” szövegrész helyébe a „2015-ben” szöveg

lép.

153. § Hatályát veszti az Eftv.

a) 1. § (2) bekezdés f) pontja,

b) 2/C. § (2) bekezdésében az „a pályázathoz” szövegrész,

c) 4/A. § (2) bekezdése,

d) 5. § (3) bekezdésében az „egészségügyi szolgáltató székhelye szerint illetékes” szövegrész,

e) 5/A. § (6) bekezdésében a „(4) bekezdésének a) pontjában és az” szövegrész,

f) 14. § (1) bekezdése,

g) 4. számú melléklete.

Egyéb, az egészségüggyel összefüggő törvények módosítása

154. § A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 57/A. §-a a következő (11) bekezdéssel egészül ki:

„(11) Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, az (1) bekezdés szerinti szervek által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.”

155. § (1) A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) a következő 43/B. §-sal egészül ki:

„43/B. § Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, az igazgatási szervek által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.”

(2) A Tbj. a következő 61/A. §-sal egészül ki:

„61/A. § Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

156. § (1) A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 96. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.”

(2) A Tny. a következő 104. §-sal egészül ki:

„104. § Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

157. § (1) A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 23/F. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, a kincstár által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.”

(2) A Fot. 32. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

158. § (1) A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) a következő 49/A. §-sal egészül ki:

„49/A. § Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, az igényelbíráló szerv által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.”

(2) A Cst. a következő 53/A. §-sal egészül ki:

„53/A. § Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

159. § (1) A rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Rjtv.) a következő 17. §-sal egészül ki:

„17. § Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és a rehabilitációs szakértői szerv által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.”

(2) Az Rjtv. a következő 35. §-sal egészül ki:

„35. § Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

160. § (1) Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Törvény) 128. § (2) bekezdésében a „2011.” szövegrész helyébe a „2012.” szöveg, a „2012.” szövegrész helyébe a „2013.” szöveg lép.

(2) Hatályát veszti a Törvény 128. § (1) bekezdése.

161. § (1) A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény

a) preambulumában az „A Magyar Köztársaság Országgyűlése” szövegrész helyébe az „Az Országgyűlés” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdés a) pontjában a „Magyar Köztársaság” szövegrész helyébe a „Magyarország” szöveg

lép.

(2) A Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvény 1. § (2) bekezdésében a „Magyar Köztársaságban” szövegrész helyébe a „Magyarországon” szöveg lép.

(3) A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény

a) 10. § (2) bekezdésében a „név, lakcím,” szövegrész helyébe a „név, lakcím, társadalombiztosítási azonosító jel,” szöveg,

b) 10. § (3) bekezdésében az „a nevet és a lakcímet” szövegrész helyébe az „a nevet, a lakcímet és a társadalombiztosítási azonosító jelet” szöveg

lép.

(4) A humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól szóló 2008. évi XXI. törvény

a) 2. § (1) bekezdésében a „Magyar Köztársaság” szövegrész helyébe a „Magyarország” szöveg,

b) 28. § (1) bekezdésében az „a Magyar Köztársaság” szövegrész helyébe a „Magyarország” szöveg

lép.

(5) A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 28. § (5) bekezdés b) pontjában és 11. számú melléklet II. rész 1. pont b) alpontjában a „működtetési jog” szövegrész helyébe a „praxisjog” szöveg lép.

(6) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

a) 12. § (5) bekezdésében és 18. § (2) bekezdés f) pontjában a „működtetési jogának” szövegrész helyébe a „praxisjogának” szöveg,

b) 13. § (7) bekezdésében és 19. § (3) bekezdésében a „működtetési jogának” szövegrész helyébe a „praxisjogának” szöveg, a „működtetési jognak” szövegrész helyébe a „praxisjognak” szöveg,

c) 17/A. §-ában és 26. § (12) bekezdésében a „működtetési jogának” szövegrész helyébe a „praxisjogának” szöveg, az „a működtetési jog alapján végezhető” szövegrész helyébe az „az önálló orvosi” szöveg, a „működtetési jogát” szövegrész helyébe a „praxisjogát” szöveg,

d) 72. § (6) bekezdésében és 90. § (4) bekezdésében a „működtetési jogának” szövegrész helyébe a „praxisjogának” szöveg,

e) 102. § (1) bekezdés d) pontjában a „működtetési joga” szövegrész helyébe a „praxisjoga” szöveg

lép.

(7) A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 283/A. §-át követő alcíme helyébe a következő alcím lép, és a Btk. a következő 283/B. §-sal egészül ki:

„Visszaélés új pszichoaktív anyaggal

283/B. § Aki új pszichoaktív anyagot

a) az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz,

b) előállít, kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik,

bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

(8) A Btk. 286/A. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A 283/B. § alkalmazásában új pszichoaktív anyagon az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló törvényben meghatározott fogalmat kell érteni.”

(9) A Btk. 286. §-ában a „vagy kábítószerrel visszaélés (282-283. §) és visszaélés kábítószer előállításához használt anyaggal (283/A. §)” szövegrész helyébe a „, visszaélés kábítószerrel (282-283. §), visszaélés kábítószer előállításához használt anyaggal (283/A. §) és visszaélés új pszichoaktív anyaggal (283/B. §)” szöveg lép.

162. § A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a kombinált figyelmeztetéseket, valamint azok alkalmazásának részletes szabályait, a dohányzási korlátozásra, valamint a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó feliratok és jelzések tartalmát, formáját, továbbá a dohánytermékek előállításának, forgalmazásának és ellenőrzésének a jövedéki törvény szabályozási körébe nem tartozó egyéb feltételeit,

b) az egészségvédelmi bírság befizetésének, nyilvántartásának részletes szabályait.”

163. § (1) Ez a törvény - a (2)-(9) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 2. §, a 4. §, a 6-19. §, a 25-36. §, a 37. § a), g)-k) pontja, a 38. § b) pontja, a 39-48. §, az 50-53. §, az 56-59. §, a 60. § (1), (2), (4) bekezdése, a 61-64. §, a 65. § (1) bekezdés, a 66-74. §, a 77-78. §, a 79. § (1) bekezdés, a 81. §, a 90. §, a 91. § (2) bekezdés, a 94-140. §, a 142-144. §, a 145. § (5) bekezdés, a 146-148. § - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel -, a 149. § (2) és (3) bekezdése, a 150. § (1) bekezdés, a 151. §, a 152. § a), c), d), f), g), j)-n) pontja, a 153. § b)-d), f) és g) pontja, a 154-159. §, a 161. § (1)-(6) bekezdése, a 164. §, valamint az 1-3. melléklet 2012. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 162. § 2012. január 2-án lép hatályba.

(4) Az Eftv. 6. §-ának e törvénnyel megállapított (2) bekezdése 2012. február 1-jén lép hatályba.

(5) A 49. §, a 60. § (3) bekezdés, 75., a 76. §, a 79. § (4) bekezdés, a 86. §, a 91. § (1) és (3) bekezdése és a 161. § (7)-(9) bekezdése 2012. március 1-jén lép hatályba.

(6) A 20. § 22-24. §, a 37. § b)-f) pontja, a 38. § a) pontja, a 65. § (2) bekezdés, a 141. §, a 145. § (1)-(4) és (6) bekezdése, a 149. § (1) bekezdése, 150. § (2) bekezdése, a 152. § b), e), h) és i) pontja és a 153. § a) és e) pontja 2012. május 1-jén lép hatályba.

(7) Az 54-55. §, a 79. § (2)-(3) bekezdése, a 80. §, a 82-85. §, a 87-89. §, a 92. § és a 93. § 2012. július 21-én lép hatályba.

(8) Az 1., 3. és 5. § 2013. május 1-jén lép hatályba.

(9) A 21. § 2014. január 1-jén lép hatályba.

164. § (1) Ez a törvény a következő európai uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az Európai Parlament és a Tanács 2004/23/EK irányelve (2004. március 31.) az emberi szövetek és sejtek adományozására, gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, megőrzésére, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírások megállapításáról;

b) a Tanács 2010/32/EU irányelve (2010. május 10.) a HOSPEEM és az EPSU közötti, a kórházakban és az egészségügyi ágazatban előforduló, éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések megelőzéséről szóló keretmegállapodás végrehajtásáról (az irányelv mellékletének 3. szakasz 4. pontja);

c) az Európai Parlament és a Tanács 2010/53/EU irányelve (2010. július 7.) az átültetésre szánt emberi szervekre vonatkozó minőségi és biztonsági előírások megállapításáról;

d) az Európai Parlament és a Tanács 2011/65/EU irányelve (2011. június 8.) egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról;

e) az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről szóló 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a farmakovigilancia tekintetében történő módosításáról szóló 2010. december 15-i 2010/84/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv.

(2) Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 2011. évi CLXXVI. törvényhez

„1. számú melléklet az 1997. évi XLVII. törvényhez

Fertőző betegségek listája az érintett részéről történő kötelező adatszolgáltatás, valamint az egészségügyi államigazgatási szerv részére történő kötelező adattovábbítás esetén

Fertőzések, fertőzéses eredetű betegségek, mérgezések

A) Személyazonosító adatokkal együtt jelentendő:

1. Acut flaccid paralysis (heveny petyhüdt bénulás)

2. Amoebiasis

3. Ancylostomiasis, uncinariasis

4. Anthrax (lépfene), bacillus anthracis által okozott fertőzés

5. Az új influenzavírus által okozott emberi megbetegedések (az országos tiszti főorvos által megadott időszakban)

6. Botulizmus

7. Brucellosis, máltai, mediterrán, unduláló láz

8. B típusú Haemophilus influenzae által okozott invazív betegség

9. Campylobacteriosis, campylobacter okozta bélhurut

10. Chikungunya-láz

11. Cholera (kolera)

12. Congenitalis rubeola syndroma (CRS) (veleszületett rubeola megbetegedés)

13. Cryptosporidiosis

14. Diphtheria (torokgyík)

15. Echinococcosis, hydatidosis

16. Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzés

16.1 Clostridium difficile által okozott fertőzés

16.2 Intenzív osztályos ellátással összefüggő fertőzés

16.3 Multirezisztens kórokozó által okozott fertőzés

16.4 Művesekezeléssel összefüggő fertőzés

16.5 Műtéti sebfertőzés

16.6 Véráramfertőzés

17. Encephalitis infectiosa (fertőző agyvelőgyulladás)

18. Ételfertőzés

19. Ételmérgezés

20. Febris flava (sárgaláz)

21. Febris recurrens (visszatérő láz)

22. Fertőző spongiform encephalopathiák

23. Giardiasis

24. Hantavírus okozta veseszindróma (nephropathia epidemica)

25. HBV-fertőzés

26. HCV-fertőzés

27. Hepatitis infectiosa (heveny fertőző májgyulladás)

28. Influenzával összefüggésbe hozható halálos kimenetelű megbetegedés

29. Keratoconjunctivitis epidemica (fertőző kötőhártya- és szaruhártya-gyulladás)

30. Korábban Magyarországon nem észlelt, különösen veszélyes fertőző betegség

31. Legionellosis

32. Lepra

33. Leptospirosis

34. Listeriosis

35. Lyme-kór

36. Lyssa (veszettség)

37. Lyssa fertőzésre gyanús sérülés

38. Madárinfluenza

39. Malária

40. Malleus (takonykór)

41. Meningitis purulenta (gennyes agyhártyagyulladás)

42. Meningitis serosa (savós agyhártyagyulladás)

43. Morbilli (kanyaró), kivéve: subacut sclerotisalo panencephalitis

44. Neisseria meningitidis által okozott invazív betegség (Meningococcus okozta megbetegedés)

45. Nyugat-nílusi láz

46. Ornithosis (papagájkór)

47. Paratyphus

48. Parotitis epidemica (mumpsz)

49. Patogén Escherichia coli által okozott megbetegedések

50. Pertussis (szamárköhögés)

51. Pestis

52. Poliomyelitis anterior acuta (járványos gyermekbénulás)

53. Q-láz

54. Rotavírus-gastroenteritis

55. Rubeola (rózsahimlő)

56. Salmonellosis

57. Shigellosis

58. Scarlatina (vörheny)

59. Schistosomiasis (bilharziasis)

60. Súlyos akut légúti tünetegyüttes (SARS)

61. Streptococcus pneumoniae által okozott invazív betegség (Pneumococcus okozta megbetegedés)

62. Strongyloidosis

63. Taeniasis

64. Tetanus (merevgörcs)

65. Toxoplasmosis

66. Trachoma (kivéve: trachoma következményei)

67. Trichinellosis

68. Tuberkulózis

69. Tularemia

70. Typhus abdominalis (hastífusz)

71. Typhus exanthematicus (kiütéses tífusz)

72. Varicella (bárányhimlő)

73. Variola (himlő)

74. Vírusos haemorrhagias lázak

75. Yersiniosis

B) Személyazonosító adatok nélkül jelentendő:

1. Acut urogenitalis chlamydiasis

2. AIDS megbetegedés

3. Gonorrhoea (kankó)

4. HIV-fertőzés

5. Lymphogranuloma venereum

6. Syphilis (vérbaj)”

2. melléklet a 2011. évi CLXXVI. törvényhez

Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvény mellékletének A) jegyzékében szereplő táblázat helyébe a következő táblázat lép:

A B
Hivatalos elnevezés
(illetve más név vagy rövidítés, illetve külföldön gyakran használt más írásmód)

Kémiai név
1. AL 4-allil-oxi-3,5-dimetoxi-fenetil-amin
2. BDB 1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin
1-(1,3-benzodioxol-5-yl)butan-2-ylazan
3. BZP 1-benzilpiperazin
1-benzil-1,4-diaza-ciklohexán
N-benzilpiperazin
4. 2C-I 2,5-dimethoxy-4-iodophenethylamine
4-iodo-2,5-dimethoxyphenethylazan
5. 2C-T-2 2,5-dimethoxy-4-ethylthiophenethylamine
4-ethylsulfanyl-2,5-dimethoxy-phenethylazan
6. 2C-T-7 2,5-dimetoxi-4(n)-propil-tio-fenetil-amin
2,5-dimethoxy-4-(propylsulfanyl)-phenethylazan
7. DOC 2,5-dimetoxi-4-klór-amfetamin
1-(4-chloro-2,5-dimethoxyphenyl)propan-2-ylazan
8. 4-fluoroamphetamine (4-fluoramfetamin) /
4-FA, 4-FMP
1-(4-fluorophenyl)propan-2-amine
9. FLEA N-hidroxi-N-metil-3,4 metilén-dioxi-amfetamin vagy
N-hidroxi-3,4-metilén-dioxi-metamfetamin
N-[1-(1,3-benzodioxol-5-yl)propan-2-yl]-N-
methylhydroxylamin
10. JWH-018 naphthalen-1-yl(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone
11. JWH-081 (4-methoxynaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone
12. JWH-073 (1-butyl-1H-indol-3-yl)(naphthalen-1-yl)methanone
13. JWH-122 (4-methylnaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone
14. JWH-210 (4-ethylnaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone
15. MAL 3,5-dimetoxi-4-metallil-oxi-fenetil-amin
3,5-dimethoxy-4-(2-methylallyloxy)-phenethylazan
16. MBDB 2-(metil-amino)-1-(3,4-metilén-dioxi-fenil)-bután vagy
N-metil-1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin
[1-(1,3-benzodioxol-5-yl)butan-2-yl](methyl)azan
17. mCPP
(meta-klorofenilpiperazin)
meta-chlorophenylpiperazine vagy [1-(3-chlorophenyl)piperazine]
18. 3,4-methylendioxypirovalerone
(3,4-metiléndioxipirovaleron)/ MDPV
1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-(pyrrolidin-1-yl)pentan-1-one
19. 4-methylethcathinone (4-metiletkatinon)/
4-MEC
2-(ethylamino)-1-(4-methylphenyl)propan-1-one
20. Mephedrone (Mefedron) 1-(4-methylphenyl)-2-methylaminopropan-1-on
21. Methylone (Metilon) 1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-(methylamino)propan-1-one
22. N-Me-1-PEA 1-(N-metil-amino)-1-fenil-etán vagy N-metil-1-fenetil-amin
23. 1-PEA 1-amino-1-fenil-etán vagy 1-fenetil-amin
24. PMMA paramethoxymethylamphetamine vagy N-methyl-1-(4-methoxyphenyl)-2-
aminopropane vagy p-methoxy-N, α-dimethylphenethylamine
25. TMA-2 (2,4,5-trimetoxiamfetamin) 2,4,5-trimethoxyamphetamine
1-(2,4,5-trimethoxyphenyl)propan-2-ylazan”

3. melléklet a 2011. évi CLXXVI. törvényhez

1. A Gytv. 1. számú mellékletében szereplő táblázat az I.A.2.3. sort követően a következő I.A.2.3.a és I.A.2.3.b sorral egészül ki:

„I.A.2.3.a. Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek címkéjéről és betegtájékoztatójáról szóló 30/2005. (VIII. 2.) EüM rendelet 3. § (4) bekezdésnek megfelelő beadványok 100 000
I.A.2.3.b. Egyéb beadványok 20 000”

2. A Gytv. 1. számú mellékletében szereplő táblázat I.A.2.4. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

„I.A.2.4. A forgalomba hozatali engedély jogosultság átruházása (jogutódlás) 180 000”

3. A Gytv. 1. számú mellékletében szereplő táblázat az I.B.2.3. sort követően a következő I.B.2.3.a és I.B.2.3.b sorral egészül ki:

„I.B.2.3.a. Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek címkéjéről és betegtájékoztatójáról szóló 30/2005. (VIII. 2.) EüM rendelet 3. § (4) bekezdésnek megfelelő beadványok 100 000
I.B.2.3.b. Egyéb beadványok 20 000”

4. A Gytv. 1. számú mellékletében szereplő táblázat I.B.2.4. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

„I.B.2.4. A forgalomba hozatali engedély jogosultság átruházása (jogutódlás) 180 000”

5. A Gytv. 1. számú mellékletében szereplő táblázat az II.B.2.3. sort követően a következő II.B.2.3.a és II.B.2.3.b sorral egészül ki:

„II.B.2.3.a. 30/2005. (VIII. 2.) EüM rendelet 3. § (4) bekezdésnek megfelelő beadványok 100 000
II.B.2.3.b. Egyéb beadványok 20 000”

6. A Gytv. 1. számú mellékletében szereplő táblázat II.B.4. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

„II.B.4. A forgalomba hozatali engedély jogosultság átruházása (jogutódlás) 180 000”