Időállapot: közlönyállapot (2011.XII.29.)

2011. évi CXCII. törvény - a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról 2/2. oldal

c) 4,01–4,50 között: 0,15
d) 4,51–5,00 között: 0,20
e) a tanulmányi és vizsgaszabályzatban megfogalmazott legmagasabb követelményeknek megfelelők esetében: 0,40

(6) Miniszteri rendeletben meghatározottak szerint a honvéd altiszt-jelölt az illetményalap 5,8 százalékában meghatározott katasztrófavédelmi pótlékra lehet jogosult.

229/V. § Ha e Fejezet eltérően nem rendelkezik, az altiszt-jelölti szolgálati viszonyra a tisztjelölti szolgálati viszonyra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy ahol a XVI/A. Fejezet rendelkezése

a) honvéd tisztjelöltet említ azon a honvéd altiszt-jelöltet,

b) tisztjelölti szolgálati viszonyt említ azon az altiszt-jelölti szolgálati viszonyt,

c) tisztjelölti állományba vételt említ azon az altiszt-jelölti állományba vételt,

d) tiszti állományt említ azon az altiszti állományt,

e) honvédtiszti alapképzést említ azon a katonai szakképzést,

f) hallgatói jogviszonyt említ azon a tanulói jogviszonyt,

g) felsőfokú végzettséget tanúsító oklevelet említ azon a szakképzettséget igazoló bizonyítványt,

h) Zászlóaljat említ azon a katonai szakképzést folytató szervezetet, és

i) felsőoktatásról szóló törvényt említ azon köznevelésről és a szakképzésről szóló törvényt

kell érteni.”

51. § A Hjt. XIX. Fejezete helyébe a következő rendelkezés lép:

„XIX. Fejezet

A KNBSZ ÁLLOMÁNYÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK

240. § A KNBSZ állományára e törvény rendelkezéseit, az e Fejezetben foglalt eltérésekkel, valamint a rájuk vonatkozó külön törvény előírásaival együtt kell alkalmazni.

A szolgálati jogviszony jellege

241. § (1) A KNBSZ állományába tartozás olyan sajátos szolgálati viszony, amely – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a Honvédség hivatásos állományának tagja és a KNBSZ között jön létre. A főigazgató munkáltatói jogköreit miniszteri rendelet határozza meg.

(2) Szolgálati viszony a miniszter jóváhagyásával akkor hozható létre olyan személlyel, aki nem tagja a Honvédség hivatásos állományának, ha a nemzetbiztonsági feladat végrehajtása érdekében történő foglalkoztatás kizárólag fedőintézmény keretében valósul meg.

(3) A KNBSZ tagjának a Honvédséggel fennálló szolgálati viszonya – a lemondás kivételével – csak akkor szüntethető meg, ha a KNBSZ-el fennálló jogviszonya megszűnik.

242. § (1) A KNBSZ állományának tagja nemzetbiztonsági feladatait külső munkaviszonyt létesítve is elláthatja.

(2) A KNBSZ főigazgatója a hivatásos állomány tagját fedőbeosztásba helyezheti. A KNBSZ fedőbeosztást ellátó tagjának szolgálati viszonyát folyamatosnak kell tekinteni, előmenetelére a speciális beosztást betöltőkre vonatkozó rendfokozati előmeneteli szabályok az irányadók.

(3) A KNBSZ fedőintézményben végzett feladatait befejező tagjára – amennyiben számára rendfokozatának megfelelő más beosztás nem biztosítható – a 48. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alkalmazhatók.

Az alapvető jogok korlátozása

243. § (1) A KNBSZ állományának tagja

a) a gyülekezési jog alapján szervezett rendezvényen történő megjelenési szándékát köteles a főigazgatónak írásban bejelenteni, aki a részvételt megtilthatja;

b) a külföldre utazásának tervezett időpontját, útvonalát, az utazás célját, útitársait, külföldi tartózkodási helyét, hazatérésének várható időpontját – az utazás megkezdését megelőzően legalább 10 nappal – szolgálati elöljárójának köteles írásban bejelenteni. A NATO és az EU tagállamaiba utazást ettől eltérően, legkésőbb az utazás megkezdését megelőző napon kell szolgálati elöljárójának írásban bejelenteni. A főigazgató a külföldre utazást szolgálati vagy nemzetbiztonsági érdekből megtilthatja, illetve korlátozhatja. Rendkívül indokolt esetben a fenti határidőktől el lehet térni;

c) köteles a főigazgatónak írásban bejelenteni

ca) külföldi állampolgárral vagy külföldi állampolgársággal is rendelkező személlyel létesített, fenntartott kapcsolatát,

cb) a vele egy lakó-, illetve tartózkodási helyen együtt élő személyek tekintetében beállott változást,

cc) valamennyi hazai, vagy külföldi pénzintézetnél vezetett számláját,

cd) egy millió forintot meghaladó forgalmi értékű ingatlan, vagy ingóság megszerzését, és

ce) a biztonsági helyzetét befolyásoló egyéb körülményeket, azok megváltozását.

(2) A KNBSZ állományának tagja – az elöljáró parancsnok által elrendelt időszakban – köteles bejelenteni a szolgálaton kívüli tartózkodási helyét.

Az érdek-képviseleti szervek és az érdekvédelem

244. § (1) A KNBSZ állományának tagjai szolgálati, szociális és életkörülményeikkel kapcsolatos érdekeik védelmére érdek-képviseleti szervet hozhatnak létre, ha az állomány egyharmada alapító tagként az érdek-képviseleti szerv megalapítását kimondja.

(2) Az érdek-képviseleti szerv nemzetközi és hazai érdek-képviseleti szövetséghez nem csatlakozhat. Az érdek-képviseleti szerv a KNBSZ állományát a KNBSZ-el szemben bíróság vagy más hatóság előtt nem képviselheti. Az érdek-képviseleti szerv tevékenysége nem irányulhat a KNBSZ rendeltetésszerű feladatainak, valamint az elöljárói jogkör gyakorlása ellen.

(3) Az (1) bekezdés alapján létrejövő érdek-képviseleti szerven kívül más érdek-képviseleti szerv a KNBSZ-nél nem működhet, azokhoz a KNBSZ állományának tagja nem csatlakozhat.

245. § Az érdek-képviseleti szervet véleményezési jog illeti meg a KNBSZ költségvetésében előirányzott jóléti célú pénzeszközök felhasználásával és szociális juttatásokkal, lakásgazdálkodással, egészségügyi ellátással, illetőleg a szolgálati és munkakörülményekkel összefüggő tervek kialakításával kapcsolatban.

A szolgálati viszony létesítésének és fenntartásának feltételei

246. § (1) A KNBSZ-nál szolgálati viszony azzal létesíthető és tartható fenn

a) aki vállalja a titoktartási kötelezettséget,

b) akinek életvitele nem kifogásolható és hozzájárul annak a szolgálati viszony létesítése előtti, valamint a szolgálati viszony fennállása alatti ellenőrzéséhez,

c) aki elfogadja egyes alkotmányos alapjogainak e törvény szerinti korlátozását,

d) aki tudomásul veszi, hogy szolgálati viszonya fennállása alatt szolgálata törvényes ellátását tudta és beleegyezése nélkül – törvényben meghatározott szerveknél és módon – ellenőrizhetik,

e) akinek a külön törvényben meghatározott legmagasabb szintű nemzetbiztonsági ellenőrzése kockázatmentes szakvéleménnyel zárul,

f) aki a poligráfos vizsgálaton történő részvételt vállalja, és

g) írásban hozzájárul az 5. számú mellékletben meghatározott személyes adatai kezeléséhez.

(2) A szolgálati viszony fennállása alatt a KNBSZ az (1) bekezdésben meghatározott adatokat, a feltételeknek való megfelelést bármikor ellenőrizheti, és elrendelheti a poligráfos vizsgálatot. A poligráfos vizsgálatot csak felvételi eljárás, külön törvény szerinti belső biztonsági és bűnmegelőzési feladatok, valamint nemzetbiztonsági ellenőrzés végrehajtása során lehet elrendelni. A poligráfos vizsgálat kérdései csak biztonsági kockázati tényezőkkel kapcsolatos adatkörökre terjedhetnek ki.

(3) A KNBSZ-hoz történő kinevezési okmány a 43. § (4) bekezdésében foglaltaktól eltérhet. A KNBSZ állományának tagjára a XII/A. Fejezet rendelkezései nem alkalmazhatók. A főigazgató további alkalmassági, valamint az egyes beosztásokhoz tartozó részletes követelményeket határozhat meg.

(4) Ahol e törvény katonai és rendvédelmi oktatási intézményeket említ, a KNBSZ esetében a KNBSZ oktatási intézményét és a nemzetbiztonsági képzéseket is érteni kell.

247. § (1) A 41. § (2) bekezdés a), c), e), f) pontjában meghatározottakon túl nem létesíthető szolgálati viszony azzal,

a) aki büntetlen előéletű, de a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt büntetőjogi felelősségét jogerős ítéletben megállapította,

aa) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig,

ab) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,

ac) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

ad) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

ae) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

af) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

ag) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig,

b) akivel szemben a bíróság kényszergyógykezelést alkalmazott, a kényszergyógykezelést megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított három évig,

c) akivel szemben a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltétől számított három évig,

d) korábbi szolgálati viszonya a (6) bekezdés alapján szűnt meg, vagy

e) akivel szemben büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást – van folyamatban, a büntetőeljárás jogerős bejezéséig.

(2) Az (1) bekezdés ac)–ag) és az c) pontban foglalt kizáró októl a munkáltatói jogkör gyakorlója eltekinthet, ha az eljárásra kizárólag katonai bűncselekmény miatt került sor. A hivatásos állomány tagjának vagy a jelentkezőnek a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez csatolni kell a vele közös háztartásban élő hozzátartozójának 7. számú melléklet szerinti nyilatkozatát, valamint a 8. számú melléklet szerinti nyilatkozatot. A kifogástalan életvitel ellenőrzésének lefolytatásához a 9. számú melléklet szerinti adatlapot kell kitölteni.

(3) Az életvitel nem kifogástalan, ha

a) a hivatásos állomány tagja vagy a jelentkező esetében fennállnak az (1) bekezdésében meghatározottak, vagy

b) a jelentkező vagy a hivatásos állomány tagja nem alkalmas – különös tekintettel a szolgálaton kívüli magatartására, családi és lakókörnyezeti kapcsolataira, anyagi, jövedelmi viszonyaira, valamint a bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható személyekkel fenntartott kapcsolatára – a szolgálat törvényes, befolyástól mentes ellátására.

(4) A hivatásos állomány tagját az ellenőrzés megkezdéséről, befejezéséről tájékoztatni nem kell, az elvégzett vizsgálat eredményét közölni kell vele. Ha nem létesül szolgálati viszony, vagy a szolgálati viszony fennállása alatti ellenőrzés jogsértést, vagy kifogásolható életvitelt nem állapít meg, a keletkezett iratokat, adatokat – a kifogástalan életvitel ellenőrzését elrendelő és befejező határozat kivételével – az ellenőrzés befejezésétől számított 8 napon belül meg kell semmisíteni.

(5) A szolgálati viszony fennállása alatt a kifogástalan életvitel ellenőrzését a miniszter által meghatározott gyakorisággal – legfeljebb azonban évente – kell végrehajtani. Soron kívüli ellenőrzésre akkor kell intézkedni, ha a kifogástalan életvitel ellenőrzésének kezdeményezésére jogosult tudomására jutott adatokból kifogásolható életvitelre lehet következtetni.

(6) A hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyát felmentéssel meg kell szüntetni, ha a szolgálatra alkalmatlanná vált, mert

a) nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményének, vagy

b) a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatot határidőben nem tette meg.

(7) A (6) bekezdés esetén a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyát felmentési idő nélkül kell megszüntetni, és a hivatásos állomány tagja végkielégítésre nem jogosult.

(8) Ha a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonya a (6) bekezdés a) pontja alapján felmentéssel megszüntetik, a keletkezett iratok és adatok – a kifogástalan életvitel ellenőrzését elrendelő és befejező határozat kivételével – a szolgálati viszony megszűnését követő 5. év december 31-ig kezelhetők.

Állományba tartozás és szolgálatteljesítés

248. § A KNBSZ állományának tagja – a 46. §-ban meghatározottakon túl – a külön törvényben meghatározott intézményeknél és szervezeteknél is teljesíthet szolgálatot.

249. § (1) A KNBSZ esetében az elöljáró parancsa teljesítésének módjára a külön törvényben meghatározott eltérő rendelkezéseket kell alkalmazni.

(2) A titoktartási kötelezettség alól a miniszter és a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró adhat felmentést. E jogkör nem ruházható át.

250. § (1) A KNBSZ állományának tagja a teljesítményértékelését és a minősítését bíróság előtt nem támadhatja meg.

(2) A KNBSZ-nél önálló előmeneteli bizottságok működnek.

251. § (1) Az e törvényben meghatározott pótlékokon felül a KNBSZ állományának tagját az illetményalap százalékában meghatározva még akciószolgálati pótlék is megilleti, amelynek mértéke óránként 0,5 százalék.

(2) A KNBSZ állományának tagjának a külön törvényben meghatározottak szerint titkosszolgálati pótlék jár.

Szolgálati panasz és fellebbezés

252. § (1) Szolgálati panasz esetén a hivatásos állomány tagja képviseletében ügyvéd nem járhat el.

(2) A KNBSZ állományának tagja által benyújtott panaszt a sérelmezett döntést hozó, intézkedést tevő vagy mulasztást elkövető személy szolgálati elöljárója bírálja el.

(3) A (2) bekezdés szerinti eljárásban hozott sérelmezett döntés ellen, a KNBSZ állományának tagja panaszával a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz fordulhat. Ha a sérelmezett döntést a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró hozta, a (4) bekezdés szerint kell eljárni.

(4) A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró által hozott első fokú határozat, valamint a nem felülvizsgálati jogkörben hozott döntés, intézkedés vagy mulasztás ellen a hivatásos állomány tagja panasszal, illetve fellebbezéssel a miniszterhez fordulhat.

Bírósági út

253. § A KNBSZ állományának tagja a szolgálati viszonyból származó jogvita esetén akkor fordulhat bírósághoz, ha a szolgálati viszonyra vonatkozó – az elöljáró mérlegelési jogkörébe nem tartozó – döntést vagy intézkedést, vagy ezek elmulasztását sérelmesnek tartja, és a rendelkezésre álló egyéb jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette.

Személyügyi nyilvántartás

254. § (1) A KNBSZ állományáról az alap- és a központi személyügyi nyilvántartást a KNBSZ vezeti. A KNBSZ a miniszter által vezetett központi nyilvántartás részére – a miniszter által meghatározott adatokról – csak számszerű, összesített információk adására kötelezett.

(2) A központi nyilvántartásba a 228. § (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban meghatározottakon túl betekinteni, onnan adatot átvenni a miniszter, valamint a miniszter vagy a KNBSZ főigazgatója által meghatározott, a miniszter irányítási feladatai ellátását segítő szervezetben, illetve a KNBSZ-nál dolgozó személyek jogosultak.

(3) A KNBSZ személyügyi nyilvántartási rendjére a főigazgató saját hatáskörében intézkedhet.”

52. § A Hjt. 267. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény)

b) a 98. §-a, 102/A. §-a és a 103. § (1) bekezdés a) pontja a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2010. március 8-i 2010/18/EU tanácsi irányelvnek”

(való megfelelést szolgálja.)

53. § A Hjt. 269. §-a a következő (1) és (2) bekezdéssel egészül ki:

„(1) A sorkatonai szolgálat teljesítésével összefüggő balesetekkel, a sorkatonai szolgálattal összefüggésben kialakult, vagy azzal összefüggésben súlyosbodott betegségekkel kapcsolatos kárigények elbírálására a sorkatonai szolgálatteljesítése alatt hatályos jogszabályokat kell alkalmazni.

(2) A 68. § (11) bekezdésének i) pont második fordulatát a 2010. január 1. és a 2010. december 1. között meghosszabbított szerződésekre is alkalmazni kell, feltéve hogy az 2012. január 1-jén is fennáll. Az érintett szerződéses katona 2012. február 29-ig nyújthatja be a szerződés-hosszabbítási díj kifizetésére vonatkozó kérelmét. Ebben az esetben a szerződés-hosszabbítási díjat a szerződés-hosszabbítást megelőzően letöltött szolgálati idő utolsó napján számított távolléti díj alapján a kérelem benyújtását követő második havi illetménnyel együtt kell kifizetni.”

54. § A Hjt. 274. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„274. § Az állomány e törvény 2011. december 31-én hatályos 48. § (1) bekezdés h) pontja szerint, vagy e törvény hatálybalépése előtt hatályos szabályok szerint ennek megfelelő jogcímen rendelkezési állományban lévő tagja 2011. december 31-ét követően szakszervezeti tisztségére tekintettel nem tartható rendelkezési állományban.”

55. § A Hjt. a következő 277–280/B. §-sal egészül ki:

„277. § E törvénynek a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvénnyel módosított 46. § (7) bekezdését és a 84. § (2) bekezdésében meghatározott legénységi várakozási időket a 2011. december 31-e után állományba vettek tekintetében kell alkalmazni. A 2011. december 31-én állományban lévő szerződéses legénységi katonák várakozási idejére a 2011. december 31-én hatályos szabályokat kell alkalmazni.

278. § E törvénynek a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvénnyel módosított 114. § (1) bekezdés u) pontját a Honvéd Koronaőrség tagját megillető díszelgési pótlék tekintetében 2011. május 30-tól kell alkalmazni.

279. § E törvénynek a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvénnyel megállapított 7. és 8. számú melléklete szerinti nyilatkozatokat a KNBSZ 2012. január 1-jén hivatásos állományban lévő tagjának 2012. március 30-ig kell megtennie.

280. § (1) A honvéd tisztjelölt 2012. január 1-jén hatályos ösztöndíj szerződésének azon elemeit, amelyek kizárólag az NKE létrejöttével kapcsolatban, vagy a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény rendelkezéseire figyelemmel módosulnak, a Honvédség 2012. február l-ig egyoldalúan módosítja, és erről a honvéd tisztjelölt részére értesítést küld. Az ösztöndíj szerződés más elemeinek módosítása közös megegyezéssel történhet.

(2) 2012. január 1-jén honvédtiszti alapképzésben részt vevő honvéd tisztjelölt esetén a Zászlóalj 2012. január 31-ig felterjeszti a nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatása iránti kérelmet. A kérelem alapján a nemzetbiztonsági ellenőrzést 2012. március 15-ig el kell rendelni.

280/A. § (1) E törvénynek a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvénnyel megállapított XVI/B. § Fejezetét a 2012/13. tanévtől kell alkalmazni. A 2012/13. évre vonatkozó középfokú felvételi tájékoztatót e törvénynek megfelelően kell előkészíteni és közzétenni.

(2) 2012. január 1-jén katonai szakképzésben résztvevő honvéd tiszthelyettes-jelölt jogállására a 2011. december 31-én hatályos jogszabályok és a 2012. január 1. előtt megkötött tanulmányi szerződésben foglaltak az irányadók.

280/B. § E törvény eltérő rendelkezése hiányában, ahol törvény, kormányrendelet, illetve HM rendelet tiszthelyettest említ, azon altisztet is érteni kell.”

56. § (1) A Hjt. 287. § (2) bekezdés a) pont af) alpont helyébe a következő rendelkezés lép:

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza:

a szolgálati viszony létesítésének, módosításának, szünetelésének, megszüntetésének, tartalmának részletes szabályait, az ezekkel összefüggő személyügyi hatáskörök gyakorlásának, a személyügyi igazgatásnak és nyilvántartásnak a rendjét, ideértve)

af) nyugállományúakra, a szolgálati járandóságban részesülőkre vonatkozó szabályokat, a „Katonai nyugdíjas igazolvány” rendszeresítését,”

(2) A Hjt. 287. § (2) bekezdés a) pont ah) alpont helyébe a következő rendelkezés lép:

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza:

a szolgálati viszony létesítésének, módosításának, szünetelésének, megszüntetésének, tartalmának részletes szabályait, az ezekkel összefüggő személyügyi hatáskörök gyakorlásának, a személyügyi igazgatásnak és nyilvántartásnak a rendjét, ideértve)

ah) a honvéd tisztjelöltekre, a honvéd altiszt-jelöltekre és a szolgálaton kívüliekre vonatkozó szabályokat;”

(3) A Hjt. 287. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza:)

c) a katonai szolgálathoz, valamint az egyes beosztásokhoz kapcsolódó szakmai, egészségi, pszichikai, fizikai alkalmassági követelményeket, a szolgálati beosztások betöltéséhez szükséges végzettségi, képzettségi, tanfolyami és idegennyelv-ismereti követelményeket, a beosztások átminősítésének rendjét;”

(4) A Hjt. 287. § (2) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza:)

„e) az illetmény, az ösztöndíj, a túlszolgálati díj, a végkielégítés, a leszerelési segély, szerződés-hosszabbítási díj, szerződéskötési díj, a rendelkezésre állási díj, a jubileumi jutalom, a külön juttatás, a szabadságmegváltás megállapításával, folyósításával, az illetménypótlékok és a megbízási díj jogosultságával, megállapításával, kifizetésével, valamint a toborzópénz, a szerződés-hosszabbítási díj, a szerződéskötési díj visszafizetésével kapcsolatos szabályokat, továbbá az illetménygazdálkodás rendjét;”

(5) A Hjt. 287. § (2) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza:)

g) a pihentetés, üdültetés rendjét, valamint a szociális és kegyeleti gondoskodással kapcsolatos feladatokat;”

(6) A Hjt. 287. § (2) bekezdés a következő m)–o) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza:)

m) az állomány tagját megillető tanulmányi támogatás formáját és mértékét, az állomány tagját, a honvéd tisztjelöltet és a honvéd altiszt-jelöltet terhelő megtérítési kötelezettség mértékét, a visszakövetelés, a fizetési könnyítés szabályait,

n) a katona szocializáció szempontjából lényeges követelményeket, az elvárt követelményszintet, a honvéd tisztjelöltek és a honvéd altiszt-jelöltek értékelésének szabályait,

o) a kifogástalan életvitel ellenőrzésének végrehajtási szabályait.”

57. § (1) A Hjt. 1. számú melléklete helyébe e törvény 1. számú melléklete lép.

(2) A Hjt. e törvény 2. melléklete szerinti 7. számú melléklettel egészül ki.

(3) A Hjt. e törvény 3. melléklete szerinti 8. számú melléklettel egészül ki.

(4) A Hjt. e törvény 4. melléklete szerinti 9. számú melléklettel egészül ki.

(5) A Hjt. e törvény 5. melléklete szerinti 10. számú melléklettel egészül ki.

58. § (1) Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – 2012. január 1-jén lép hatályba, és 2012. május 1-jén a hatályát veszti.

(2) A 64. § (4) bekezdése 2012. január 2-án lép hatályba.

(3) Az 52. § 2012. március 8-án lép hatályba.

59. § (1) A Hjt.

a) preambulumában az „A Magyar Köztársaság” szövegrész helyébe a „Magyarország”, az „alkotmányos” szövegrész helyébe a „törvényes”

b) 1. § (5) bekezdésében az „a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvényben” szövegrész helyébe az „a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvényben”

c) 2. § (3) bekezdésében a „többnemzeti katonai szervezeteknél” szövegrész helyébe a „többnemzeti katonai szervezeteknél, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (a továbbiakban: NKE)”

d) 2. § (13) bekezdésében a „204. § (1) bekezdés l) pontjában” szövegrész helyébe a „80. § t) pontjában”

e) 2. § (14) bekezdésében, 89. § (1) bekezdés c) pontjában az „a tiszthelyettesi” szövegrész helyébe az „az altiszti”,

f) 2. § (15), (19), (38) bekezdésében, 4. § (3) bekezdésében, 41. § (3) bekezdésében, 107. § (1) bekezdésében, 126. § (4) bekezdés a) pontjában, 126. § (5) bekezdésében a „tiszthelyettesi” szövegrész helyébe az „altiszti”

g) 2. § (15), (18), (38) bekezdésében, a 126. § (4) bekezdés b) pontjában és a 6. számú melléklet „II. Besorolási osztály” című táblázatban a „honvéd” szövegrész helyébe a „közkatona”

h) 2. § (32) bekezdés a) pontjában a „204. §-a (1) bekezdésének” szövegrész helyébe a „80. §”

i) 2. § (32) bekezdés b) pontjában és 46. § (1) bekezdésében az „a Magyar Köztársaság” szövegrész helyébe a „Magyarország”

j) 2. § (40) bekezdésében a „204. § (1) bekezdésének g) pontjában” szövegrész helyébe a „80. § l) pontjában”

k) 14. § (3) bekezdés a) pontjában a „70. §-a (1) bekezdésének a), c) és f) pontjában” szövegrész helyébe a „36. § (1) bekezdés a), b) és f) pontjában”

l) 14. § (3) bekezdés b) pontjában a „70. §-a (1) bekezdésének b), d) és g)–h) pontjában, valamint a Hvt. 121. §-ának (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „36. § (1) bekezdés c)–e) és g) pontjában és a (2) bekezdés a) pontjában, valamint a Hvt. 56. § (3) bekezdésében”

m) 22. § (2) bekezdés a) pontjában a „pártpolitikai” szövegrész helyébe a „politikai”

n) 23. §-ban az „engedélyével” szövegrész helyébe az „előzetes írásbeli engedélyével”

o) 26. § (3) bekezdésében az „az országos parancsnok” szövegrész helyébe az „a Honvéd Vezérkar főnöke”

p) 27. §-ban az „A szerződéses” szövegrész helyébe az „Az”

q) 30. § (1) bekezdésében a „művelődéshez, a tudományos és művészeti élet, a tanulás és a tanítás szabadságához” szövegrész helyébe a „tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságához, továbbá a tanulás, valamint a tanítás szabadságához”

r) 41. § (10) bekezdésében a „katonai nemzetbiztonsági szolgálatok” szövegrész helyébe a „Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ)”

s) 41. § (13) bekezdésében és a 47/A. § (2) bekezdésében az „önkéntes műveleti tartalékos” szövegrész helyébe az „önkéntes tartalékos”

t) 41. § (14) bekezdésében a „szerződésben” szövegrész helyébe a „miniszteri rendeletben”

u) 46. § (3) bekezdés d) pontjában, a 89. § (1) bekezdés a) pontjában és 287. § (2) bekezdés b) pontjában a „katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknál” szövegrész helyébe a „KNBSZ-nél”

v) 47. § (4) bekezdésében az „a)–f)” szövegrész helyébe „a)–d)”

w) 47/B. § (1) bekezdésében, 230. § (3), (4) és (7) bekezdésében, 230/A. §-ában a „hadkiegészítő parancsnokság” szövegrész helyébe a „katonai igazgatási szerv”

x) 47/B. § (4) bekezdésében a „hadkiegészítő parancsnokság” szövegrész helyébe a „lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv”

y) 48. § (1) bekezdés m) pontjában és a (7) bekezdésben az „59/B. §” szövegrész helyébe „56/B. §”,

z) 48. § (2) bekezdésében az „Az” szövegrész helyébe az „A (3) bekezdésben foglalt kivétellel az”

szöveg lép.

(2) A Hjt.

a) 54. § (1)–(3) bekezdésében az „a szerződéses” szöveg helyébe az „az”

b) 59. § (5) bekezdésében a „, ha” szövegrész helyébe a „, ha rendelkezési állományban nem tartható és”

c) 61. § (1) bekezdés c) pontjában a „terhesség” szövegrész helyébe a „várandósság”,

d) 67. § (7) bekezdés a) pontjában a „nyugellátásra” szövegrész helyébe „szolgálati járandóságra, nyugellátásra”

e) 70. § (1) bekezdés b) pontjában a „1992. évi LXXIV. törvény 5. § (1) bekezdés” szövegrész helyébe a „törvény”

f) 76. §-ban az „az országos parancsnok” szövegrész helyébe az „a Honvéd Vezérkar főnöke”, az „Az országos parancsnok” szövegrész helyébe az „A Honvéd Vezérkar főnöke”,

g) 93. § (1) bekezdésében a „terhessége” szövegrész helyébe a „várandóssága”,

h) 102. § (1) bekezdésében a „terhes” szövegrész helyébe a „várandós”,

i) 114. § (1) és (3) bekezdésében a „%-ában” szövegrész helyébe a „százalékában”, a „%” szövegrész helyébe „százalék”,

j) 114. § (1) bekezdés s) és t) pontjában és a 3. számú melléklet 5. pont 5.3. alpontjában a „tiszthelyettes” szövegrész helyébe az „altiszt”

k) 125/A. § (1) bekezdésében a „jogosult.” szövegrész helyébe a „jogosult azzal, hogy az ideiglenes külföldi szolgálat esetén az állomány tagja külföldi napidíjáról lemondhat.”

l) 125/A. § (2) bekezdésében a „külföldi pénzbeli ellátását” szövegrész helyébe a „külföldi ellátását”

m) 125/A. § (2) bekezdésében a „közvetlenül” szövegrész helyébe a „közvetlen juttatással”

n) 138. § (3) bekezdésében a „tiszthelyettesre” szövegrész helyébe az „altisztre”

o) 139. § (1) bekezdésében az „Az országos parancsnokkal” szövegrész helyébe az „A Honvéd Vezérkar főnökével, illetve a KNBSZ főigazgatójával”

p) 162. §-ban és a 198. § (4) bekezdésében a „30 napon” szövegrész helyébe a „30 napos jogvesztő határidőn”

q) 162/A. §-ban az „59/B. § (3) bekezdésének” szövegrész helyébe az „56/B. § (2) bekezdésének”

r) 184. § (1) bekezdésében az „Az állomány tagjának” szövegrész helyébe az „A károsultnak”

s) 223. § (1) bekezdésében az „– az 59/B. § és a 162/A. § szerinti esetek kivételével –” szövegrész helyébe a „– ha e törvény eltérően nem rendelkezik –”

t) 234. §-ában a „hadkiegészítő parancsnokságok” szövegrész helyébe a „katonai igazgatási szerv”

u) 237. § (5) bekezdésében a „hadkiegészítő parancsnokot” szövegrész helyébe a „katonai igazgatási szerv parancsnokát”

v) 239/A. § (1) bekezdésében a „hadkiegészítő parancsnok” szövegrész helyébe a „katonai igazgatási szerv vezetője”

w) 239/A. § (2) bekezdésében a „területileg illetékes hadkiegészítő parancsnokság” szövegrész helyébe a „sírhely földrajzi fekvése szerint illetékes katonai igazgatási szerv vezetője”

x) 287. § (2) bekezdés k) pontjában a „korlátozását;” szövegrész helyébe a „korlátozását, ideértve a szolgálaton kívüliekre és a címzetes önkéntes tartalékosokra vonatkozó szabályokat;”

y) 2. számú mellékletben a „tiszthelyettesek” szövegrész helyébe az „altisztek”

szöveg lép.

60. § (1) Hatályát veszti a Hjt.

a) 1. § (6) bekezdésében az „1997. évi LXVII.” szövegrész,

b) 2. § (7) bekezdésében az „és a (8)” szövegrész,

c) 2. § (8) és (9) bekezdése,

d) 3. § (3) bekezdése,

e) 41. § (1) bekezdésében a „de 47 évesnél nem idősebb,” szövegrész,

f) 45. § (6) bekezdése,

g) 46. § (3) bekezdés f) pontja,

h) 49. § (2) és (7) bekezdése,

i) 50. § (3) bekezdésében a „2. § (22) bekezdés szerinti” szövegrész

j) 59. § (2) bekezdés d) pontja,

k) 59/B. §,

l) 62. § (4) bekezdése,

m) 64. § (4) bekezdése,

n) 67. § (5) bekezdésében és a 68. § (10) bekezdésében „az 59. § (2) bekezdésének d) pontja alapján mentették fel, vagy” szövegrész,

o) 68. § (13) bekezdése,

p) 83. § (7) bekezdése,

q) 83. § (10) bekezdésében az „egy alkalommal,” szövegrész,

r) 88. § (9) bekezdésében az „a katonai ügyészségek szakállományáról,” szövegrész,

s) 117. § (1) bekezdésében a „vagy eltűnt” szövegrész,

t) 189. § (1) bekezdésében az ,„ a károkozás helyén” szövegrész,

u) 215. § (2) bekezdése,

v) 230. § (10) bekezdése,

w) 287. § (3) bekezdése

x) 3. számú melléklet 6. pont 6.11. és a 6.13. alpontja és a 7. pontja.

(2) Hatályát veszti a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól szóló 40/2007. (XI. 28.) HM rendelet.

61. § (1) A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 9. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A honvédelemért felelős miniszter a Magyar Honvédségnél, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, valamint a honvédelemért felelős miniszter vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságoknál szolgálati viszonyban, közszolgálati jogviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló jogviszonyban kifejtett munkatevékenységre e törvény figyelembevételével kivételesen indokolt esetben eltérő követelményeket, eljárási szabályokat állapíthat meg az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozóan.”

(2) Az Mvt. 88. § (3) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap a feladatkörében érintett miniszter, hogy)

c) rendeletben határozza meg a Magyar Honvédségnél, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, valamint a honvédelemért felelős miniszter vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságoknál a munkavégzésre irányuló jogviszony, a közalkalmazotti jogviszony, a közszolgálati jogviszony, valamint a szolgálati viszony keretében kifejtett munkatevékenységre vonatkozó e törvényben meghatározottaktól eltérő munkavédelmi követelményeket, az eljárási szabályokat, a tevékenységek veszélyességi osztályba sorolását, továbbá a balesetek, a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciós esetek bejelentésére, kivizsgálására és minősítésére vonatkozó szabályokat.”

(3) Hatályát veszti az Mvt. 9. § (3) bekezdésében az „a Magyar Honvédségnél,” szövegrész.

62. § (1) A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Hdt.) 17. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A hadirokkantat bármely betegségével kapcsolatban térítésmentesen illeti meg)

c) fogászati alapellátás,”

(2) A Hdt. 25. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Közalapítvány a hadigondozással kapcsolatos költségeket és kiadásokat az Egészségbiztosítási Alapnak, Nyugdíjbiztosítási Alapnak állami, önkormányzati intézményeknek, illetőleg a szolgáltatást nyújtónak – külön megállapodás szerint – havonta megtéríti.”

(3) A Hdt. 11. § (2) bekezdésében a „70%” szövegrész helyébe a „110%.” szöveg lép.

(4) Hatályát veszti a Hdt. 23. §-a, valamint a 25. §-ának (2) bekezdésében ,„23. §” szövegrész.

63. § (1) A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) 1. számú melléklete 4.14. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes:)

„4.14. a honvédtiszti alap- és mesterképzésben, a rendészeti felsőoktatási képzésben részt vevő hallgató, a honvéd tisztjelölt, a honvéd altiszt-jelölt ösztöndíja és egyéb pénzbeli juttatása;”

(2) Az Szjatv. 1. számú melléklete 8.16. pontjában „a katonai és rendvédelmi középiskola tanulója, a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmény tanulmányi szerződéses és ösztöndíjas hallgatója” szövegrész helyébe „a rendvédelmi középiskola tanulója, a rendészeti felsőoktatási képzésben részt vevő hallgató, a honvéd tisztjelölt, a honvéd altiszt-jelölt” szöveg lép.

64. § (1) A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Hft.) 2. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

c) kettős jogállású hallgató: a rendvédelmi felsőoktatási intézménybe felvett, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) szerinti hivatásos állomány tagja, aki államilag támogatott képzésben folytat tanulmányokat,”

(2) A Hft. 1. § (1) bekezdésben az „intézmények (a továbbiakban együtt: intézmény)” szövegrész helyébe az „intézmény”, a 2. § a) pontjában a „szolgálatok” szövegrész helyébe a „szolgálat” szöveg lép.

(3) Hatályát veszti a Hft.

a) 1. § (1) bekezdésében „katonai és” szövegrész,

b) 1. § (3) bekezdése,

c) 2. § a) pontjában az „a Magyar Honvédség (a továbbiakban: Honvédség), valamint” szövegrész,

d) 2. § b) pont,

e) 2. § g) pontban a „b),” szövegrész,

f) 7. §-ban a „vagy a szerződéses” szövegrész,

g) 32. § (1) és (2) bekezdésében a „vagy a Honvédséggel fennálló szolgálati viszony esetén a Hjt.” szövegrész,

h) 34/B. § (1), (2), (4), (6) bekezdése,

i) 34/E–34/I. §,

j) 34/J. § (2) bekezdése,

j) 34/M. § (2), (3), (5) bekezdése

k) 34/O. §–34/P. §,

l) 37. § (1) bekezdése.

(4) Hatályát veszti a Hft. 34/K. §-a.

65. § (1) A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 1. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Az ágazati miniszter eltérő szabályokat állapíthat meg a Magyar Honvédségnél, valamint azon gazdasági társaságoknál, amelyeknél az állam nevében a tulajdonosi jogokat a honvédelemért felelős miniszter gyakorolja, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, továbbá a rendvédelmi szerveknél a 3. § alkalmazására, és a feladatok ellátására önálló szervezetet hozhat létre.”

(2) A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 9. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Felhatalmazást kap

a) a honvédelemért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a 3. § alkalmazásának eltérő szabályait, valamint a munkaügyi hatósági jogkör gyakorlóját a Magyar Honvédségnél, valamint azon gazdasági társaságoknál, amelyeknél az állam nevében a tulajdonosi jogokat a honvédelemért felelős miniszter gyakorolja, valamint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál,

b) a rendvédelmi szervet irányító miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a 3. § alkalmazásának eltérő szabályait, valamint a munkaügyi hatósági jogkör gyakorlóját a rendvédelmi szerveknél.”

66. § A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 12. § (1) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki:

(Diplomata-útlevélre jogosult)

g) a Honvéd Vezérkar főnöke és helyettese, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója és helyettesei, a katonai külképviseletek vezetői és helyetteseik, továbbá e személyekkel hivatalos célból együtt utazó, közös háztartásban élő házastárs.”

67. § A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 55. § c) pontja nem lép hatályba.

1. melléklet a 2011. évi CXCII. törvényhez

„1. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez

A tiszti és az altiszti állomány tagjának esküje

Az eskü szövege:

„Én .................. tiszt/altiszt esküszöm, hogy Magyarországot híven szolgálom, hűséges honvédje leszek. Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával és betartatásával, a rám bízott honvédek és fegyverek erejével, életem árán is megvédem. Elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimet jogaik tiszteletben tartásával vezetem, róluk emberséggel és felelősséggel gondoskodom.”

(Az esküt tevő meggyőződése szerint:)

„Isten engem úgy segéljen!”

A Honvéd Koronaőrség tagjának esküje

Az eskü szövege:

„Én. ..................... ünnepélyesen esküszöm, hogy a Magyarország alkotmányos folytonosságát megtestesítő Szent Koronát minden körülmények között, minden veszélytől megóvom és állhatatosan őrzöm, illetéktelen kézre jutását életem árán is megakadályozom.

A különleges szolgálat által megkívánt magas követelmények érdekében tudásomat, testi erőnlétemet a legjobb állapotban tartom, egész életemben erkölcsi feddhetetlenségre törekszem.

A Honvéd Koronaőrség bajtársi szellemétől áthatva, példamutató módon mindenkor becsülettel, magyar honvédhez méltón, harcban vitéz módon küzdve élek és halok.”

(Az esküt tevő meggyőződése szerint:)

„Isten engem úgy segéljen!”

2. melléklet a 2011. évi CXCII. törvényhez

„7. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez

A hivatásos állomány tagjával közös háztartásban élő házastárs, élettárs, felnőtt korú hozzátartozó nyilatkozata

Tájékoztattak arról, hogy házastársam, élettársam, hozzátartozóm kifogástalan életvitel ellenőrzése személyemet is érintheti, amelynek keretén belül az ellenőrzését végző szerv a bűnügyi nyilvántartásból rám vonatkozóan is adatot igényelhet.

(Kelt, dátum)

............................................

aláírás, lakcím”

3. melléklet a 2011. évi CXCII. törvényhez

8. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez

Nyilatkozat a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez

Hozzájárulok, hogy az életvitelemet, jövedelmi és vagyoni viszonyaimat, életkörülményeimet, lakó és családi környezetemet a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 247. § alapján elrendelt ellenőrzés során megvizsgálják.

(Kelt, dátum)

................................................

aláírás, lakcím”

4. melléklet a 2011. évi CXCII. törvényhez

9. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez

ADATLAP
a kifogástalan életvitele ellenőrzéséhez

I. A jelentkező személyi adatai
Családi neve:
Utóneve:
Előző neve (születési név):
Születési helye
(helység, ország, ha nem Magyarország)
Születési ideje (év, hó, nap)
Anyja születési neve:
Állampolgársága:
Állandó lakhelye (irányítószámmal):
Tartózkodási helye (irányítószámmal):
Lakás telefon (körzetszámmal):
Munkahelyi telefon (körzetszámmal):
Mobil telefon:
E-mail cím:
II. Családi állapotra vonatkozó adatok
Családi állapota: nőtlen – hajadon
házas – élettársi kapcsolat
elvált – özvegy
III. A jelentkezővel közös háztartásban élő hozzátartozók adatai
Neve:
Kapcsolat jellege (rokonsági foka):
Együttélés kezdete:
Neve:
Kapcsolat jellege (rokonsági foka):
Együttélés kezdete:
Neve:
Kapcsolat jellege (rokonsági foka):
Együttélés kezdete:
Neve:
Kapcsolat jellege (rokonsági foka):
Együttélés kezdete:
Neve:
Kapcsolat jellege (rokonsági foka):
Együttélés kezdete:
IV. A jelentkező korábbi munkahelyeire vonatkozó adatok (5 évre visszamenőleg)
Munkahely cégszerű elnevezése és címe:
Munkaköre (ha több volt, akkor az utolsó):
Munkaviszony tartama: Kezdete: Vége:
Munkahely cégszerű elnevezése és címe:
Munkaköre (ha több volt, akkor az utolsó):
Munkaviszony tartama: Kezdete: Vége:
Munkahely cégszerű elnevezése és címe:
Munkaköre (ha több volt, akkor az utolsó):
Munkaviszony tartama: Kezdete: Vége:
V. A jelentkező gazdasági érdekeltségére vonatkozó adatok
Gazdasági társaság (vállalkozás) neve:
Formája, cégszáma:
Címe:
Tulajdonos és tulajdoni hányad:
Társaságban való részvétel formája:
Gazdasági társaság (vállalkozás) neve:
Formája, cégszáma:
Címe:
Tulajdonos és tulajdoni hányad:
Társaságban való részvétel formája:
VI. A jelentkező jövedelmi és vagyoni viszonyaira vonatkozó adatok
A jelentkezőnek a jelentkezést megelőző egy évben szerzett jövedelmei: Munkajövedelem
Befektetésből származó jövedelem
Gazdasági társaságból származó jövedelem
Szociális vagy munkanélküli ellátás
Ösztöndíj
Egyéb forrás (pl. vagyon értékesítés, jogdíj)
Eltartott
A jelentkezést megelőző egy év havi nettó átlagos jövedelme:
A jelentkező tulajdonában lévő ingatlanok, ingatlanrészek:
Tulajdonában lévő jelentősebb (legalább 300 000 Ft) értékű ingóságok és vagyoni értékű jogok:
Jelentősebb (300 000 Ft-ot meghaladó) hitelállomány, kölcsön tartozások összege:
VII. A jelentkező büntető és szabálysértési előéletére vonatkozó adatok
1. Indult-e ellene a jelentkezése keltétől számított 15 éven belül olyan büntetőeljárás, amely büntetéssel vagy intézkedéssel fejeződött be? igen – nem
amennyiben igen, bűncselekmény megnevezése:
az elkövetés ideje:
az eljáró bíróság megnevezése:
büntetés mértéke:
az ítélet kelte:
mentesülés időpontja:
amennyiben igen, bűncselekmény megnevezése:
az elkövetés ideje:
az eljáró bíróság megnevezése:
büntetés mértéke:
az ítélet kelte:
mentesülés időpontja:
2. Áll-e jelenleg büntetőeljárás alatt?
Az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény megnevezése és az elkövetés ideje:
Eljáró bíróság (ügyészség, nyomozóhatóság):
igen – nem
Az eljárás jelentkezéskori szakasza:
Az eljárás során hozott érdemi határozat, végzés, ítélet tartalma, kelte:
nyomozati – ügyészi – bírói szak
3. A jelentkezést megelőző két éven belül szabálysértés miatt kapott-e pénzbírságot?
Az elkövetett szabálysértés:
Eljáró szerv:
Ha igen, bírság befizetés megtörtént-e:
igen – nem
(helyszíni bírságot figyelmen kívül kell hagyni)


igen – még nem – elzárásra változtatták
Az elkövetett szabálysértés:
Eljáró szerv:
Ha igen, bírság befizetés megtörtént-e:


igen – még nem – elzárásra változtatták
Az elkövetett szabálysértés:
Eljáró szerv:
Ha igen bírság befizetés megtörtént-e:


igen – még nem – elzárásra változtatták
VIII. A jelentkező szabadidős szokásaira vonatkozó adatok
Rendszeresen gyakorolt szabadidős tevékenység (sport, kulturális, egyéb hobbi):
Rendszeresen látogatott szórakozóhelyek rendszeresség megjelölésével (havi, heti, napi gyakoriság):

A jelentkező nyilatkozata:

Hozzájárulok, hogy az adatlapon szereplő adataim valóságát, az életvitelemet, jövedelmi és vagyoni viszonyaimat, életkörülményeimet, lakó és családi környezetemet a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 247. § alapján elrendelt ellenőrzés során megvizsgálják.

............................................................, 20......................................-n

.......................................................
jelentkező

Az adatlapot kitöltve átvettem:

Dátum: ............................................................

.......................................................
Honvédség képviselője”

5. melléklet a 2011. évi CXCII. törvényhez

„10. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez

A központi közszolgálati nyilvántartásnak átadásra kerülő adatkör

Az állomány tagja

I.

1. családi és utóneve, valamint születési neve

2. technikai azonosítója

3. születési ideje

4. lakcím adatai (lakóhelye, tartózkodási helye), telefonszáma

II.

1. iskolai végzettsége (több végzettség esetén valamennyi)

2. képző intézmény megnevezése (kar, szak megjelölésével)

3. képzés időtartama, végzés időpontja

4. szakképzettségei

5. iskolarendszeren kívüli oktatás keretében szerzett szakképesítései

6. tudományos fokozata

7. idegen nyelv ismerete (szintje, típusa)

8. közigazgatási alapvizsga, közigazgatási szakvizsga és közigazgatási versenyvizsga megszerzésének időpontja, oklevél száma, egyenértékűként elismert vizsga megszerzésének időpontja, oklevél száma, vagy a vizsgák alóli mentesség oka

III. * 

1. a jelenlegi munkáltató megnevezése, tevékenységi területe

2. a korábbi közigazgatási jellegű munkáltató vagy korábbi fegyveres szerv munkáltató megnevezése, tevékenységi területe, valamint az ott jogviszonyban töltött időtartamok

3. szakmai tapasztalat

4. beosztás

5. besorolás

6. feladatkör/munkakör megnevezése, célja

7. feladatkörhöz/munkakörhöz tartozó főbb feladatok

8. a megszűnés módja

IV.

1. a 48. § (1) bekezdés r) vagy s) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezés időpontja

2. a 48. § (1) bekezdés r) vagy s) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezés időtartama

3. a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerinti kompetencia-vizsgálat adatai

V.

1. szolgálati viszonyának időtartama

2. illetménye”