b) két idegen nyelv – ideértve a nem magyar jelnyelv elfogadásának a lehetőségét siket doktorjelölt esetében, valamint a tudományterület műveléséhez szükséges – ismeretének a doktori szabályzatban meghatározottak szerinti igazolása;
c) az önálló tudományos munkásság bemutatása cikkekkel, tanulmányokkal vagy más módon, művészeti (DLA-) fokozat megszerzésének feltételeként önálló művészeti alkotótevékenység eredményeinek bemutatása;
d) a fokozat követelményeihez mért tudományos, illetve művészeti feladat önálló megoldása; értekezés, alkotás bemutatása; az eredmények megvédése nyilvános vitában.
(6) Az odaítélt doktori fokozatokról központi nyilvántartást kell vezetni, amelybe bárki betekinthet. Biztosítani kell a nyilvántartás internetes hozzáférhetőségét. A doktori képzés és a fokozat odaítélésének részletes szabályait a felsőoktatási intézmény doktori szabályzata állapítja meg.
(7) A PhD-fokozattal rendelkező személyek nevük mellett feltüntethetik a „PhD” vagy a „Dr.” rövidítést, a DLA-fokozattal rendelkezők pedig a „DLA” vagy a „Dr.” rövidítést.
54. § A felsőoktatási intézmény feladata a tantervi követelményeket meghaladó teljesítmény nyújtására képes, kiemelkedő képességű és hozzáállású, valamint a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók felkutatása, felismerése, és szakmai, tudományos, művészeti és sport tevékenységének elősegítése. Ennek érdekében a felsőoktatási intézmény önállóan vagy más felsőoktatási intézménnyel együttműködve tehetséggondozó és felzárkóztató rendszert, illetve programokat – így különösen tudományos diákköröket, szakkollégiumokat, tehetségpontokat és felzárkóztató, illetve roma szakkollégiumokat – működtet. Felzárkóztató, illetve roma szakkollégiumokat felsőoktatási intézménnyel együttműködve egyházi fenntartó is létesíthet. A felsőoktatási intézmény mentorprogram keretében nyújt segítséget a hátrányos helyzetű hallgató tehetségének kibontakoztatásához.
55. § (1) Ha a hallgató a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető.
(2) A fegyelmi büntetés lehet
a) megrovás,
b) szigorú megrovás,
c) a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott kedvezmények és juttatások – legfeljebb hat hónap időtartamra szóló – csökkentése, illetőleg megvonása,
d) határozott időre – legfeljebb két félévre – szóló eltiltás a tanulmányok folytatásától,
e) kizárás a felsőoktatási intézményből.
(3) A fegyelmi büntetés megállapításánál a cselekmény összes körülményeire – így különösen a sérelmet szenvedettek körére, a következményekre, a jogsértő magatartás ismétlésére, az elkövetett cselekmény súlyára kell figyelemmel lenni. A (2) bekezdés c) pontjában meghatározott fegyelmi büntetésként szociális támogatást megvonni nem lehet. A (2) bekezdés d)–e) pontjaiban meghatározott büntetés kiszabása együtt jár a hallgatói jogviszonnyal összefüggő juttatások, kedvezmények végleges, illetve időszakos megvonásával. A (2) bekezdés d) pontjában meghatározott fegyelmi büntetés ideje alatt a hallgatói jogviszony szünetel. A fegyelmi eljárás megindítását, illetve a fegyelmi büntetés kiszabását a hallgató tanulmányi teljesítménye nem befolyásolja.
(4) Nem lehet fegyelmi eljárást indítani, ha a fegyelmi vétségről való tudomásszerzés óta egy hónap, illetőleg a vétség elkövetése óta öt hónap már eltelt. E rendelkezések alkalmazásában tudomásszerzés az, amikor az eljárásra okot adó körülmény a fegyelmi eljárás megindítására jogosult tudomására jutott.
(5) A fegyelmi eljárás rendjét a Kormány szabályozza, azzal, hogy a fegyelmi bizottság tagjainak legalább egyharmadát a hallgatói önkormányzat delegálja, valamint az eljárás során a hallgatót meg kell hallgatni, de a fegyelmi tárgyalást akkor is meg lehet tartani, ha a hallgató szabályszerű értesítés ellenére sem jelent meg.
56. § (1) Ha a hallgató a tanulmányi kötelezettségeinek teljesítésével összefüggésben a felsőoktatási intézménynek, illetve a gyakorlati képzés szervezőjének jogellenesen kárt okoz – az e törvényben meghatározott eltéréssel – a Ptk. szabályai szerint kell helytállnia.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben, gondatlan károkozás esetén, a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a károkozás napján érvényes legkisebb kötelező munkabér (minimálbér) egyhavi összegének ötven százalékát. Szándékos károkozás esetén az okozott teljes kárt meg kell téríteni.
(3) A hallgató a jegyzékkel vagy átvételi elismervénnyel visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett dolgokban bekövetkezett hiányért, kárért teljes kártérítési felelősséggel tartozik, feltéve, hogy azt állandóan őrizetében tartja, kizárólagosan használja vagy kezeli. Mentesül a felelősség alól, ha a hiányt elháríthatatlan ok idézte elő.
(4) A felsőoktatási intézmény, a gyakorlati képzés szervezője a hallgatónak a hallgatói jogviszonnyal, gyakorlati képzéssel összefüggésben okozott kárt a Ptk. rendelkezései szerint köteles megtéríteni. A felsőoktatási intézmény, illetve a gyakorlati képzés szervezője a felelőssége alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, vagy azt a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.
57. § (1) Jogainak megsértése esetén a hallgató
a) a hallgatói önkormányzathoz fordulhat jogi segítségnyújtásért,
b) igénybe veheti az oktatásügyi közvetítői szolgálatot,
c) jogorvoslati kérelmet terjeszthet elő, melyet a felsőoktatási intézmény a jelen törvényben írtak szerint köteles elbírálni,
d) az oktatási jogok biztosának az eljárását kezdeményezheti, feltéve, hogy az e törvényben szabályozottak szerint jogorvoslati jogát – a bírósági eljárás kivételével – kimerítette.
(2) A felsőoktatási intézmény a hallgatóval kapcsolatos döntéseit – e törvényben, kormányrendeletben és a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott esetben, valamint ha a hallgató kéri – írásban közli a hallgatóval. A felsőoktatási intézmény hallgatóval kapcsolatos döntése jogerős, ha a hallgató a (3) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem nyújt be jogorvoslati kérelmet, vagy a kérelem benyújtásáról lemondott.
(3) A hallgató a felsőoktatási intézmény döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés) ellen – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül – jogorvoslattal élhet, kivéve a tanulmányok értékelésével kapcsolatos döntést. Eljárás indítható a tanulmányok értékelésével kapcsolatos döntés ellen is, ha a döntés nem a felsőoktatási intézmény által elfogadott követelményekre épült, illetve a döntés ellentétes a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában foglaltakkal, vagy megszegték a vizsga megszervezésére vonatkozó rendelkezéseket.
(4) A jogorvoslati kérelem elbírálója nem lehet az,
a) aki a megtámadott döntést hozta, vagy a döntéshozatalt elmulasztotta,
b) aki az a) pontban megjelölt személy közeli hozzátartozója,
c) akitől az ügy tárgyilagos elbírálása nem várható el.
(5) A jogorvoslati kérelem tárgyában a felsőoktatási intézmény a következő határozatokat hozhatja:
a) a kérelmet elutasítja,
b) a döntés elmulasztóját döntéshozatalra utasítja,
c) a döntést megváltoztatja,
d) a döntést megsemmisíti, és a döntéshozót új eljárás lefolytatására utasítja.
(6) A tényállás tisztázására, a határidők számítására, az igazolásra, a határozat alakjára, tartalmára és közlésére, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kicserélésére, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
(7) A másodfokú döntés a közléssel jogerős és végrehajtható, kivéve, ha a hallgató a bírósági felülvizsgálatát kérte.
58. § (1) A hallgató a jogorvoslati kérelem tárgyában hozott határozat bírósági felülvizsgálatát kérheti, annak közlésétől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre, illetve hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezések megsértésére hivatkozással. E rendelkezések alkalmazásában hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezések a jogszabályban, valamint az intézményi dokumentumokban található olyan rendelkezések, amelyek a hallgatóra jogokat és kötelezettségeket állapítanak meg.
(2) A bírósági eljárásra a Polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A bíróság a döntést megváltoztathatja. A bíróság az ügyet soron kívül bírálja el.
(3) A 57. §-t, és az (1)–(2) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell
a) a felsőoktatási intézménybe jelentkezőt,
b) a doktoranduszt és a doktorjelöltet, továbbá
c) az időközben megszűnt hallgatói jogviszonnyal rendelkezett hallgatót
érintő döntésekre, illetve mulasztásokra.
(4) A jogorvoslati eljárás rendjét a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában – a jelen törvényben és a Kormány rendeletében meghatározott keret között – szabályozza.
59. § (1) Megszűnik a hallgatói jogviszony,
a) ha a hallgatót másik felsőoktatási intézmény átvette, az átvétel napján,
b) ha a hallgató bejelenti, hogy megszünteti a hallgatói jogviszonyát, a bejelentés napján,
c) ha a hallgató nem folytathatja tanulmányait magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben, és önköltséges képzésben nem kívánja azt folytatni,
d) az adott képzési ciklust, illetve a szakirányú továbbképzés, felsőoktatási szakképzés esetén az utolsó képzési időszakot követő első záróvizsga-időszak utolsó napján, illetve a doktori képzés képzési idejének utolsó napján,
e) felsőoktatási szakképzésben, ha a hallgató tanulmányainak folytatására egészségileg alkalmatlanná vált, és a felsőoktatási intézményben nem folyik másik, megfelelő felsőoktatási szakképzés, vagy a hallgató nem kíván továbbtanulni, illetve a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján,
f) ha a hallgató hallgatói jogviszonyát – fizetési hátralék miatt – a rektor a hallgató eredménytelen felszólítása és a hallgató szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján,
g) a kizárás fegyelmi határozat jogerőre emelkedésének napján,
h) ha a hallgatói jogviszony létesítéséhez előírt e törvényben meghatározott feltétel a továbbiakban már nem áll fenn, az ennek tárgyában hozott megszüntető döntés jogerőre emelkedésének napján.
(2) Az (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint nem szűnik meg az alapképzésben részt vevő hallgató hallgatói jogviszonya, ha az alapfokozat megszerzését követően a soron következő félévre mesterképzésre felvételt nyert.
(3) A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal is megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki
a) a tanulmányi és vizsgaszabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti,
b) egymást követően harmadik alkalommal nem jelentkezik be a következő tanulmányi félévre,
c) a hallgatói jogviszony szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait,
feltéve, hogy a hallgatót előzetesen írásban felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről.
(4) A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, akinek az azonos tanegységből tett sikertelen javító, és ismétlő javító vizsgáinak összesített száma eléri az ötöt.
60. § (1) A felsőoktatási intézményekben a hallgatói érdekek képviseletére – a felsőoktatási intézmény részeként – hallgatói önkormányzat működik. A hallgatói önkormányzatnak minden hallgató tagja, választó és választható. A hallgatói önkormányzat az e törvényben meghatározott jogosítványait akkor gyakorolhatja, ha
a) megválasztotta tisztségviselőit, és jóváhagyták az alapszabályát, és
b) a hallgatói önkormányzati választásokon a felsőoktatási intézmény teljes idejű nappali képzésben részt vevő hallgatóinak legalább huszonöt százaléka igazoltan részt vett.
(2) A hallgatói önkormányzat alapszabálya határozza meg a hallgatói önkormányzat működésének a rendjét. Az alapszabályt a hallgatói önkormányzat küldöttgyűlése fogadja el, és a szenátus jóváhagyásával válik érvényessé. Az alapszabály jóváhagyásáról a szenátusnak legkésőbb a beterjesztést követő harmincadik nap eltelte utáni első ülésen nyilatkoznia kell.
(3) Az alapszabály jóváhagyása csak akkor tagadható meg, ha az jogszabálysértő vagy ellentétes a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatával. Az alapszabályt, illetve módosítását jóváhagyottnak kell tekinteni, ha a szenátus a meghatározott határidőn belül nem nyilatkozott.
(4) A hallgatói önkormányzat működéséhez és a feladatai elvégzéséhez a felsőoktatási intézmény biztosítja a feltételeket, amelynek jogszerű felhasználását, a hallgatói önkormányzat törvényes működését ellenőrizni köteles. A hallgatói önkormányzat feladatainak ellátásához térítésmentesen használhatja a felsőoktatási intézmény helyiségeit, berendezéseit, ha ezzel nem korlátozza a felsőoktatási intézmény működését.
(5) A hallgatói önkormányzat az e törvényben meghatározott jogainak megsértése esetén – beleértve azt is, ha az alapszabályának jóváhagyását megtagadják – a közléstől számított harminc napon belül jogszabálysértésre vagy intézményi szabályzatban foglaltakba ütközésre hivatkozással bírósághoz fordulhat.
(6) A bíróság nemperes eljárásban, soron kívül határoz. A határidő jogvesztő. A bíróság a döntést megváltoztathatja. Az eljárásra a Fővárosi Törvényszék az illetékes. A kérelem benyújtásának a döntés végrehajtására halasztó hatálya van.
(7) A hallgatói önkormányzat dönt működéséről, a működéséhez biztosított anyagi eszközök, állami támogatás és saját bevételek felhasználásáról, hatáskörei gyakorlásáról, az intézményi tájékoztatási rendszer létrehozásáról és működtetéséről. A hallgatói önkormányzat részére érdekképviseleti tevékenysége körében utasítás nem adható.
61. § (1) A hallgatói önkormányzat egyetértési jogot gyakorol a szervezeti és működési szabályzat elfogadásakor és módosításakor, az alábbi körben:
a) térítési és juttatási szabályzat,
b) az oktatói munka hallgatói véleményezésének rendje,
c) tanulmányi és vizsgaszabályzat.
(2) A hallgatói önkormányzat közreműködik az oktatók oktatói tevékenységének hallgatói véleményezésében, továbbá egyetértési jogot gyakorol az ifjúságpolitikai és hallgatói célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor.
(3) A hallgatói önkormányzat véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a felsőoktatási intézmény működésével és a hallgatókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben. A felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata határozza meg azokat az ügyeket, amelyekben a hallgatói önkormányzat véleményét ki kell kérni, illetve amely ügyekben dönt.
(4) A hallgatói önkormányzat a jogait az alapszabályában rögzített módon gyakorolja.
(5) Az intézkedésre jogosult személy vagy szervezet a hallgatói önkormányzat javaslatára harminc napon belül – a szenátus esetén a harmincadik napot követő első ülésen – érdemi választ köteles adni.
62. § (1) A hallgatók országos képviseletét – a 63. §-ban meghatározott kivétellel – a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája látja el.
(2) A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a hallgatói önkormányzatok képviselőiből álló testület által elfogadott alapszabállyal rendelkező jogi személy, székhelye Budapest, képviseletére az elnök jogosult. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája jogosult Magyarország címerének használatára.
(3) A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját az oktatási hivatal veszi nyilvántartásba. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája felett az ügyészség gyakorol törvényességi felügyeletet. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája beszámolási és könyvvezetési kötelezettségére az egyéb szervezetekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
63. § (1) A doktori képzésben részt vevők intézményi képviseletét a felsőoktatási intézmény részeként működő doktorandusz önkormányzat látja el. A doktorandusz önkormányzatnak minden doktorandusz a tagja, választó és választható. A doktorandusz önkormányzat működésére egyebekben a 60. § (1)–(6) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
(2) A felsőoktatási intézmények doktori képzésben részt vevő hallgatóinak országos képviseletét a Doktoranduszok Országos Szövetsége látja el. A Doktoranduszok Országos Szövetsége a doktorandusz önkormányzatok képviselőiből álló testület által elfogadott alapszabállyal rendelkező jogi személy, székhelye Budapest, képviseletére az elnök jogosult. A Doktoranduszok Országos Szövetsége jogosult Magyarország címerének használatára. A Doktoranduszok Országos Szövetségét az oktatási hivatal veszi nyilvántartásba.
(3) A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Doktoranduszok Országos Szövetsége üléseire tanácskozási joggal meg kell hívni a Magyar Rektori Konferencia képviselőjét.
(4) A tudományos diákköri tevékenységet végző hallgatók és az őket támogató oktatók szakmai szervezete az Országos Tudományos Diákköri Tanács. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács feladata a felsőoktatási intézményekben folyó hallgatói tudományos és művészeti tevékenység, a diákköri mozgalom országos képviselete és összehangolása, valamint az országos jellegű tudományos és művészeti diákfórumok szervezése. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács működését – az általa megalkotott – szervezeti és működési szabályzat határozza meg.
64. § (1) A miniszter az e törvényben meghatározottak szerint ellátja a felsőoktatás ágazati irányítását.
(2) A miniszter felsőoktatás-szervezési feladatai:
a) működteti
aa) a felsőoktatás információs rendszerét, a felsőoktatási információs rendszer működéséért felelős szervet, az oktatási hivatalt, a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért felelős szervet,
ab) az oktatási jogok biztosának hivatalát,
b) meghatározza a pedagógusképzés irányait,
c) megküldi a főiskolai rektor megbízására és felmentésére, a főiskolai tanár kinevezésére és felmentésére vonatkozó javaslatot a miniszterelnöknek, az egyetemi rektori megbízásra és felmentésre, az egyetemi tanár kinevezésére és felmentésére vonatkozó javaslatot a köztársasági elnöknek;
d) javaslatot tesz statisztikai adatszolgáltatásra;
(3) A miniszter felsőoktatás-fejlesztéssel kapcsolatos feladatai:
a) a felsőoktatás rendszere fejlesztési terveinek elkészíttetése, beleértve a középtávú fejlesztési tervet,
b) a felsőoktatásban jelentkező képzési, oktatási problémák vizsgálata, megoldások kidolgoztatása,
c) a felsőoktatásban folyó kutatásokhoz szükséges szervezeti és anyagi feltételek biztosítása,
d) új képzési, oktatási módszerek, megoldások, szervezeti formák elterjedésének, az intézményi hálózatfejlesztések támogatása,
e) a felsőoktatási szakképzésben, az alapképzésben és a mesterképzésben a képzési szakok szerkezetének felülvizsgálata,
f) a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatának legalább háromévenkénti értékelése.
(4) A miniszter a nemzetiségi képzés tekintetében hozott döntéseihez beszerzi az Országos Kisebbségi Bizottság véleményét. Ha a nemzetiségek jogairól szóló törvény alapján az országos kisebbségi önkormányzat kezdeményezi az anyanyelvű vagy anyanyelvi felsőfokú oktatás feltételeinek a megteremtését, a miniszter – az igények mérlegelése után – nemzetközi megállapodás megkötésének kezdeményezésével, munkaterv létesítésével, illetve az anyaországban folytatott felsőfokú tanulmányokban való részvételre vagy hazai felsőoktatási intézményekben a szükséges feltételek biztosítására kiírt pályázattal biztosítja a feltételeket.
(5) A miniszter a szenátus kezdeményezésére köztársasági ösztöndíjat adományoz a kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részére.
(6) A miniszter, különösen az állami hatáskörök ellátásában közreműködő testületek, az oktatási hivatal indítványára – a 65. §-ban meghatározottak szerint – kezdeményezi a bíróságnál a felsőoktatási intézmény által megszervezett vizsga eredményének, a kiállított bizonyítványnak, oklevélnek érvénytelenné nyilvánítását.
65. § (1) A miniszter törvényességi ellenőrzést gyakorol a nem állami felsőoktatási intézmények fenntartói tevékenysége felett.
(2) A miniszter a törvényességi ellenőrzési jogkörében – megfelelő határidő biztosításával – felhívja a fenntartót, hogy fenntartási kötelezettségének tegyen eleget. Ha a fenntartó a megadott határidőn belül nem intézkedett, a miniszter kezdeményezheti annak bírósági megállapítását, hogy a fenntartó nem tett eleget kötelezettségének.
(3) A pert a megadott határidő lejártától számított harminc napon belül kell kezdeményezni. Ha a bíróság megállapítja a törvénysértést, és azt a fenntartó a bíróság által megállapított határidőn belül nem szünteti meg, a bíróság – a miniszter kezdeményezésére – megállapítja, hogy fennállnak a felsőoktatási intézmény megszüntetésének feltételei.
(4) A miniszter a törvényességi ellenőrzés eredményeképpen felfüggesztheti a felsőoktatási intézmény vizsgaszervezési jogát, ha a (2) bekezdésében szabályozott felhívása nem vezetett eredményre. A felfüggesztéssel egyidejűleg kezdeményeznie kell a bíróságnál a fenntartó mulasztásának megállapítását. A miniszter döntésének ki kell terjednie az érintett hallgatók tanulmányainak folytatásával, vizsgáival kapcsolatos kérdésekre.
(5) Az e §-ban meghatározott eljárásokra a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényt kell megfelelően alkalmazni. Az eljárásban közreműködik az oktatási hivatal. A (3) és a (4) bekezdésben meghatározott bírósági ügyekben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XX. fejezetét kell alkalmazni. A bíróság a soron kívül elbírált döntést megváltoztathatja.
66. § (1) A miniszter törvényességi ellenőrzést gyakorol a Magyarország területén természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet által – az e törvényben meghatározott (engedélyezési, működési) feltételek hiányában – folytatott felsőoktatási oktatási alaptevékenység körébe tartozó tevékenység felett. Az ellenőrzésben miniszteri döntés alapján az oktatási hivatal közreműködik.
(2) Az engedély nélküli felsőoktatási tevékenységet folytatókat a miniszter e tevékenységtől eltiltja és – az eltiltásról szóló döntés közzététele mellett – a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) ötszörösétől a minimálbér kétszázötvenszereséig terjedő mértékű bírsággal sújthatja.
(3) A miniszter döntésének meghozatala, a bírság mértékének megállapítása során különösen az (1) bekezdés szerinti
a) tevékenység
aa) folytatásának időtartamát,
ab) területi kiterjedtségét,
ac) ismételt – eltiltás ellenére történő – elkövetését,
b) tevékenységgel érintett személyek létszámát
köteles mérlegelni.
67. § (1) Az oktatási hivatal
a) közhiteles nyilvántartást vezet a felsőoktatási intézmények alapító okiratában, valamint a 3. melléklet II/A. részében megjelölt közérdekből nyilvános személyes – valamint jogszabályban meghatározott személyes adatnak nem minősülő egyéb – adatokról,
b) dönt a nem költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény közhasznúsági nyilvántartásba vételéről, továbbá
c) nyilvántartásba veszi a Felsőoktatási Tervezési Testületet, a Magyar Rektori Konferenciát, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot (a továbbiakban: MAB), és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, a Doktoranduszok Országos Szövetségét.
(2) Az oktatási hivatal látja el a felsőoktatási intézmények létesítésével, nyilvántartásba vételével, tevékenységének megkezdésével és módosításával, a nyilvántartásban bekövetkezett változások vezetésével, a nyilvántartásból való törlésével kapcsolatos hatósági feladatokat.
(3) Az oktatási hivatal jár el
a) a felsőoktatási intézmény működésének engedélyezésével,
b) az alapító okiratban szereplő adatok változásaival,
c) a képzések indításával,
d) a felvehető maximális hallgatói létszám megállapításával és módosításával,
e) a doktori iskola létesítésével, megszűnésével,
f) egyház, egyházi jogi személy vagy alapítvány által fenntartott diákotthonok nyilvántartásba vételével
kapcsolatos ügyekben.
(4) A (3) bekezdés a) és e) pontjaiban meghatározott eljárásokban, valamint az alap- és mesterképzés indítása esetén a (3) bekezdés c) pontja szerinti eljárásban, továbbá – a tudományos és ehhez kapcsolódó oktatási, kutatási kérdések tekintetében – a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott eljárásban az oktatási hivatal köteles beszerezni a MAB szakvéleményét. Az oktatási hivatal a (3) bekezdés e) pontjában meghatározott eljárásban megfogalmazott MAB szakértői véleményhez kötve van. Az oktatási hivatal döntésével szemben előterjesztett fellebbezést a miniszter bírálja el. E bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha a magyar felsőoktatási intézmény Magyarország területén kívül kíván székhelyen kívüli képzést folytatni.
(5) Az (3) bekezdés c) pontjában meghatározott eljárásban – Magyarországon folytatott alap- vagy mesterképzésként – csak a felsőoktatási intézmény székhelyén vagy telephelyén folytatott képzés indítása engedélyezhető.
(6) Az oktatási hivatal illetve a miniszter döntéseinek meghozatalához független szakértői véleményt is beszerezhet, illetve nemzetközi összehasonlító tanulmányokat készíttethet.
(7) Az e §-ban meghatározott eljárásokban a kérelem benyújtójának külön jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie.
68. § (1) Az oktatási hivatal
a) hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a nyilvántartásában szereplő felsőoktatási intézmények működésének jogszerűségét,
b) részt vesz a miniszter törvényességi ellenőrzési vizsgálatának lefolytatásában.
(2) Az oktatási hivatal az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott hatósági ellenőrzése eredményeként
a) kezdeményezheti a fenntartó intézkedését,
b) javasolhatja, hogy a miniszter a 65. § alapján folytasson le törvényességi ellenőrzési eljárást,
c) a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) száz százalékától a minimálbér ötvenszereséig terjedő mértékű felügyeleti bírságot szabhat ki,
d) külföldi felsőoktatási intézmények esetében ellenőrzésének eredményéről tájékoztatja az intézmény honos országának illetékes szerveit.
(3) A magyarországi felsőoktatási intézmények által kötelezően használt, központilag kibocsátásra kerülő nyomtatványok előállítását és forgalomba hozatalát az oktatási hivatal engedélyezi. Az engedély a jogszabályi előírásoknak történő megfelelés hiányában tagadható meg.
(4) A 67. §-ban és e § (1)–(3) bekezdésében szabályozott eljárásokra, hatósági ellenőrzésekre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
69. § (1) A felsőoktatási intézmény rektora az egyetemi tanári munkaköri cím adományozásával kapcsolatos javaslatának elkészítése előtt beszerzi a MAB szakértői véleményét.
(2) A felsőoktatási intézmény rektora a szakértői véleményben foglaltak mérlegelésével készíti el javaslatát az egyetemi tanári kinevezésre, melyet a szakértői véleménnyel együtt megküld a felsőoktatási intézmény fenntartójának. A nem állami felsőoktatási intézmény fenntartója a rektor javaslatát a MAB szakértői véleményével és a saját álláspontjának ismertetésével együtt megküldi a miniszternek.
(3) A miniszter beszerzi a MAB újabb szakértői véleményét abban az esetben, ha a felsőoktatási intézmény rektorának javaslata nincs összhangban a MAB szakértői véleményében foglaltakkal. Ha a rektor javaslata és a MAB szakértői véleménye összhangban áll, a miniszter kezdeményezi az egyetemi tanári kinevezést a köztársasági elnöknél. Ha a rektor javaslata és a MAB szakértői véleménye nincs összhangban, a miniszter mérlegelheti, hogy kezdeményezi-e az egyetemi tanári kinevezést.
(4) Az (1) bekezdés szerinti eljárásban a MAB a jogszabályban foglaltakon kívül értékeli a jelölt oktatói, tudományos, illetve művészeti eredményeit.
70. § (1) A MAB a felsőoktatásban folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység tudományos minőségének ellenőrzését, biztosítását és értékelését elősegítő országos szakértői testület, amely e törvényben szabályozott módon közreműködik a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos eljárásokban, különös tekintettel a doktori iskolákra.
(2) A MAB-nak gondoskodnia kell a közérdekből nyilvános adatnak minősülő szakmai bírálati szempontrendszerének, az általa elfogadott szakértői vélemények és állásfoglalások tartalmának, a közreműködő szakértők személyének megismerhetőségéről. A MAB bírálati szempontrendszere a magyar felsőoktatás egészére egységes, fenntartótól függetlenül érvényes.
71. § (1) A MAB-nak tizennyolc tagja van. Kilenc tagot delegál a miniszter, kettő tagot a Magyar Tudományos Akadémia, egy tagot a Magyar Művészeti Akadémia, három tagot a Magyar Rektori Konferencia, kettő tagot a felsőoktatási intézményt fenntartó egyházi jogi személyek, egy tagot a Doktoranduszok Országos Szövetsége. A tagoknak – a Doktoranduszok Országos Szövetsége delegált tag kivételével – tudományos fokozattal kell rendelkezniük. A delegálók a delegálás során egyeztetni kötelesek a nagyobb tudományterületek arányos képviselete érdekében. Nem lehet a MAB tagja, aki a Felsőoktatási Tervezési Testület tagja, rektor vagy kormánytisztviselő.
(2) A MAB elnökének személyére a bizottság tagjai közül a miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tesz egyeztetett javaslatot. Az elnököt a miniszterelnök nevezi ki.
(3) A MAB tagjai közül tisztségviselőket választ, valamint meghatározza működésének rendjét.
(4) A delegált tagokat – a miniszter előterjesztésére – a miniszterelnök bízza meg. A megbízás egy alkalommal meghosszabbítható. A tagok megbízatása – a Doktoranduszok Országos Szövetsége által delegált tag kivételével – hat évre szól. A Doktoranduszok Országos Szövetsége által delegált tagot a miniszterelnök kettő évre bízza meg.
72. § (1) A Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatási intézmények képviseletére, érdekeinek védelmére jogosult konzultatív testület, amely jogi személy, székhelye Budapest, képviseletére az elnök jogosult. A Magyar Rektori Konferencia felett az ügyészség gyakorol törvényességi ellenőrzést. A Magyar Rektori Konferenciát az oktatási hivatal veszi nyilvántartásba. A Magyar Rektori Konferencia beszámolási és könyvvezetési kötelezettségére az egyéb szervezetekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A Magyar Rektori Konferencia – közhasznúsági nyilvántartásba vétel nélkül – közhasznú szervezet.
(2) A Magyar Rektori Konferencia tagjai a felsőoktatási intézmények rektorai.
(3) A Magyar Rektori Konferencia – alapszabályában – meghatározza működésének rendjét, megválasztja tisztségviselőit és a képviseletére jogosultakat. A Magyar Rektori Konferencia jogosult Magyarország címerének használatára.
(4) A Magyar Rektori Konferencia működésének gazdasági, igazgatási feltételeit a felsőoktatási intézmények biztosítják.
(5) Az Országos Doktori Tanács a felsőoktatási intézmények doktori tanácsai elnökeiből álló testület, amely állást foglal a doktori képzéssel, fokozatadással kapcsolatos kérdésekben. Az Országos Doktori Tanács határozza meg a doktori képzésre biztosított magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámkeret felsőoktatási intézmények közötti minőség- és teljesítményalapú elosztásának elveit.
73. § (1) A fenntartói irányítást az gyakorolja, aki az e törvényben meghatározottaknak megfelelően a felsőoktatási intézmény működéséhez szükséges feltételekről gondoskodik. A fenntartói irányítás jogosítványai és kötelezettségei – ha e törvény másképp nem rendelkezik – azonosak, függetlenül attól, hogy ki gyakorolja azt.
(2) A felsőoktatási intézmény fenntartói joga – az oktatási hivatal bejegyző határozatának jogerőre emelkedése időpontjától kezdődően hatályos – megállapodással másik, a fenntartói jog gyakorlására jogosultnak átadható. Ha az átadás nem érinti a felsőoktatási intézmény tevékenységét és működését, az oktatási hivatal azt vizsgálja, hogy az új fenntartó rendelkezik-e a felsőoktatási intézmény folyamatos működéséhez szükséges feltételekkel. A fenntartói jog változása nem érinti a felsőoktatási intézmény állami elismerését, a hallgatók jogait és kötelezettségeit.
(3) A fenntartó
a) saját hatáskörben kiadja, illetve módosítja a felsőoktatási intézmény alapító okiratát;
b) közli a felsőoktatási intézmény költségvetésének kereteit (főösszegeit) és értékeli a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolóját;
c) megvizsgálja
ca) a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatát,
cb) a felsőoktatási intézmény intézményfejlesztési tervét,
cc) a felsőoktatási intézmény költségvetését;
d) ellenőrzi
da) a felsőoktatási intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét, hatékonyságát,
db) a szakmai munka eredményességét;
e) kezdeményezi a rektor megbízását és felmentését, továbbá gyakorolja felette a munkáltatói jogokat;
f) megbízza a gazdasági vezetőt – költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény esetén a belső ellenőrzési egység vezetőjét –, illetve a rektor kezdeményezésére, vagy saját hatáskörben visszavonhatja a megbízását. Állami felsőoktatási intézmény esetében e pont vonatkozásában a fenntartói döntést – a miniszter előzetes tájékoztatását követően – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter hozza meg;
g) gondoskodik a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény éves költségvetési beszámolójának ellenőrzéséről.
(4) A fenntartó a szervezeti és működési szabályzat egységességét, teljességét, törvényességét, hatékonyságnak való megfelelőségét vizsgálja.
(5) A törvényesség biztosítása keretében kell ellenőrizni az intézményi dokumentumokban foglaltak megtartását, jogszerűségét, a felsőoktatási intézmény működésének és a döntéshozatalnak a jogszerűségét.
74. § (1) Ellenőrzése eredményeképpen a fenntartó – megfelelő határidő tűzésével – felhívja a felsőoktatási intézmény vezetőjét a jogszabálysértő döntés orvoslására, a szükséges intézkedés meghozatalára.
(2) A fenntartó a szakmai munka eredményességét és az intézmény működésének hatékonyságát a felsőoktatási intézmény által az éves gazdálkodásáról – a számviteli rendelkezések szerint – készített beszámoló alapján értékeli és indokolt esetben – megfelelő határidő tűzésével – intézkedést kezdeményez.
(3) A felsőoktatási intézmény a szervezeti és működési szabályzatát, intézményfejlesztési tervét, költségvetését, kötelezettségvállalási tervét, és végrehajtásának ütemtervét, valamint ezek módosítását a szenátus döntésétől számított tizenöt napon belül megküldi a fenntartónak. Ha a felsőoktatási intézmény a költségvetésétől, a kötelezettségvállalási tervétől eltérő döntést kíván hozni, azt előzetesen meg kell küldenie a fenntartónak. A fenntartó a szenátus által hozott egyéb döntések megküldését is kérheti. Az állami felsőoktatási intézmény esetén az intézményfejlesztési tervet, költségvetést, kötelezettségvállalási tervet és végrehajtásának ütemtervét, valamint ezek módosítását tájékoztatás céljából az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszternek, valamint az államháztartásért felelős miniszternek is meg kell küldeni.
(4) A fenntartó a felsőoktatási intézmény költségvetésével, kötelezettségvállalási tervével, a költségvetés végrehajtásának ütemtervével kapcsolatos észrevételeit a megküldéstől számított harminc napon belül, a szervezeti és működési szabályzattal kapcsolatos észrevételeit a megküldéstől számított hatvan napon belül, az intézményfejlesztési tervvel kapcsolatos észrevételeit kilencven napon belül közölheti a felsőoktatási intézménnyel. Ez a határidő egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható. Ha a fenntartó a felsőoktatási intézmény költségvetésével, kötelezettségvállalási tervével és végrehajtásának ütemtervével, vagy a szervezeti és működési szabályzatban, illetve az intézményfejlesztési tervben foglaltakkal nem ért egyet – megfelelő határidő tűzésével – visszaküldi azt a felsőoktatási intézménynek, kezdeményezve annak átdolgozását.
(5) A felsőoktatási intézmény a fenntartó felhívásának, kifogásának köteles eleget tenni. A felsőoktatási intézmény kifogásolt intézkedése, döntése nem hajtható végre.
75. § (1) A fenntartói irányítás nem sértheti a felsőoktatási intézmény – a képzés és kutatás tudományos tárgyával és tartalmával kapcsolatos kérdések tekintetében biztosított – önállóságát. A felsőoktatási intézmény szenátusának döntése alapján a rektor a fenntartói intézkedéssel szemben a közléstől számított harminc napon belül bírósági eljárást kezdeményezhet, kérve annak megállapítását, hogy a fenntartó döntése sérti a felsőoktatási intézmény e törvényben biztosított önállóságát. A bíróság nemperes eljárásban, soron kívül határoz. A határidő jogvesztő. A bíróság a fenntartó döntését megváltoztathatja. Az eljárásra a Fővárosi Törvényszék az illetékes.
(2) Állami felsőoktatási intézmény esetén a fenntartó
a) határozza meg a rektor juttatásait,
b) hagyja jóvá a rektor munkaköri leírásának az oktatói, kutatói feladatoktól elkülönülő részét.
(3) Állami felsőoktatási intézmény esetén az oktatási hivatal határozata ellen a 67. § (3) bekezdés b) és d) pontjában felsorolt ügyekben fellebbezésnek nincs helye.
(4) Állami felsőoktatási intézmény esetén a 12. § (3) bekezdés g) pontjában foglalt fenntartói egyetértési jogot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jogosult gyakorolni.
76. § (1) Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha a származási ország szerinti államilag elismert felsőoktatási intézményként történő működését engedélyező külföldi döntést az oktatási hivatal elismerte és működését engedélyezte. Az oktatási hivatal a külföldi döntést elismeri, ha az adott állam felsőoktatási rendszerének elvei összhangban vannak az Európai Felsőoktatási Térség felsőoktatási alapelveivel. Az oktatási hivatal az egyenértékűségre vonatkozó határozatát visszavonja, amennyiben a felsőoktatási intézmény működését engedélyező külföldi döntés ezt indokolja.
(2) A működési engedély megtagadható az oktatási hivatal által beszerzett szakvélemény alapján. A szakvélemény nyilatkozik a képzés személyi és tárgyi feltételeiről, a képzés minőségéről, valamint a magyarországi működési és képzési feltételek és a székhely szerinti országban kiadott működési engedély közötti megfelelőségről.
(3) A működési engedély megtagadható, ha a külföldi oklevél végzettségi szintjének a magyarországi elismerésére nincs lehetőség. A külföldi felsőoktatási intézményt az oktatási hivatal veszi nyilvántartásba. A külföldi felsőoktatási intézmények működése felett a miniszter gyakorolja a 65–66. §-ban meghatározott jogkörét. A működési engedélyt az oktatási hivatalnak legalább ötévente felül kell vizsgálnia.
(4) Az oktatási hivatal eljárásában kérheti, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a (1)–(2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását igazoló okiratokat hiteles másolatban, illetve hiteles magyar fordításban nyújtsa be. Az oktatási hivatal honlapján közzéteszi azon nyelvek listáját, amelyek vonatkozásában az okiratok nem hiteles magyar fordítását is elfogadja.
(5) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a külföldi felsőoktatási intézmény alapítására, az intézményben folyó oktató és kutató munkára, valamint annak ellenőrzésére, az intézmény működésére, a felvételi feltételek meghatározására az intézmény székhelye szerinti állam előírásait kell alkalmazni.
(6) Az (1) bekezdésben megjelölt, külföldi oklevelet kibocsátó felsőoktatási intézmény Magyarországon nemzetközi szerződés alapján is létrejöhet és működhet. Ezen felsőoktatási intézményeket az oktatási hivatal hivatalból felveszi nyilvántartásba, és az intézmények törvényességi ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában kell alkalmazni.
(7) A Magyarország területén működő külföldi felsőoktatási intézmény részére – ha törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés másképp nem rendelkezik – magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói hely nem biztosítható.
(8) Az e §-ban szabályozott felsőoktatási intézmények kötelesek bejelentkezni és adatot szolgáltatni a felsőoktatás információs rendszerének. Az oktatási hivatal a Magyarország területén engedéllyel működő külföldi felsőoktatási intézményekről nyilvántartást vezet, melyet évente – december hónapban – közzé kell tenni Magyarország hivatalos lapjában, valamint a miniszter által vezetett minisztérium honlapján nyilvánosságra kell hozni.
77. § (1) Az EGT-államban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézményekre a 76. §-ban foglaltak az e § (2)–(3) bekezdésben foglalt eltérésekkel alkalmazandók.
(2) A más EGT-államban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmény működésének megkezdéséhez szükséges engedély kiadása a 76. § (3) bekezdésben foglalt egyenértékűségi feltétel alapján nem tagadható meg. Ha a más EGT-államban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmény által kibocsátott külföldi oklevél végzettségi szintjének magyarországi elismerésére nincs lehetőség, akkor erre az intézménynek egyértelműen és igazolhatóan fel kell hívni a képzésre jelentkező figyelmét, amelynek teljesülését az oktatási hivatal ellenőrzi.
(3) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató Magyarország területén végzett határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő felsőoktatási tevékenységének folytatására irányuló szándékát köteles az oktatási hivatalnak bejelenteni. A szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltatót az oktatási hivatal akkor veszi nyilvántartásba, ha a szolgáltató a 76. § (1) bekezdésben meghatározott feltételt teljesíti.
78. § (1) Magyar felsőoktatási intézmény – ha az adott ország jogrendje lehetővé teszi – Magyarország területén kívül – kormányrendeletben meghatározottak szerint – székhelyen kívüli képzést szervezhet.
(2) Az (1) bekezdés szerinti felsőoktatási intézmény működéséhez a magyar állam – jogszabályban meghatározott normatív támogatással, nemzetközi szerződés, munkaterv szerint, illetve pályázati úton vagy megállapodás alapján – hozzájárulhat. A pályázatot a miniszter írhatja ki, megállapodást a miniszter köthet.
(3) Magyar felsőoktatási intézmény külföldi felsőoktatási intézménnyel a következő feltételek együttes fennállása esetén folytathat magyar és külföldi, vagy közös oklevél kiállításához vezető közös képzést:
a) az érintett felsőoktatási intézmények abban az államban, amelyben a székhelyük van, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősülnek,
b) a kiállított oklevél az érintett országok belső joga szerint felsőoktatásban kiállított oklevélnek minősül,
c) a magyar és a külföldi felsőoktatási intézmény rendelkezik jogosultsággal arra a képzésre, amelynek képzési és kimeneti követelményei megegyeznek a megállapodás tárgyát képező képzés képzési és kimeneti követelményeivel,
d) a magyar felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága nyilatkozik arról, hogy a szakindítási engedéllyel rendelkező képzés és a megállapodás tárgyát képező képzés közötti kredit-egyenértékűség eléri a hetvenöt százalékot,
e) a hallgató legalább harminc kreditet a szakindítási engedéllyel rendelkező magyar felsőoktatási intézményben teljesít.
(4) A (3) bekezdésben foglalt képzés esetében nem szükséges a külföldi felsőoktatási intézmény magyarországi működésének engedélyezése.
(5) Az oktatási hivatal a megállapodást és a képzést nyilvántartásba veszi, amennyiben a magyar intézmény szenátusa határoz a (3) bekezdésben meghatározott feltételek fennállásáról. Ennek hiányában a szakindításra vonatkozó általános szabályokat kell szabályozni.
79. § (1) Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldi felsőoktatási intézményben.
(2) Magyar állampolgár államilag elismert, külföldi felsőoktatási intézményben folytatott képzéséhez a miniszter által vezetett minisztérium – pályázati úton elnyerhető – ösztöndíjjal nyújthat segítséget.
(3) Ha a magyar állampolgár nemzetiséghez tartozik, a miniszter által vezetett minisztérium – pályázati úton elnyerhető – ösztöndíjjal nyújt segítséget az anyanyelven folytatott felsőfokú tanulmányokban való részvételhez.
(4) A magyar állampolgár – ha valamely EGT-államban, államilag elismert felsőoktatási intézményben oklevél megszerzésére irányuló képzésben vesz részt – hallgatói hitelt vehet igénybe.
(5) Az e §-ban meghatározottak alapján folytatott külföldi tanulmányokban résztvevők jogosultak a diákigazolványra.
(6) A (2)–(3) bekezdés szerinti pályázatok kiírásának és elbírálásának rendjét, a hallgatói hitel igénylését, folyósítását és elszámolását, a diákigazolvány igénylését és kiadását a Kormány határozza meg, azzal a megkötéssel, hogy a (3) bekezdésben meghatározott pályázatokat az országos kisebbségi önkormányzat egyetértésével kell kiírni és elbírálni.
80. § (1) A külföldön vagy Magyarországon működési engedéllyel rendelkező külföldi oktatási intézményben szerzett oklevelek és középiskolai tanulmányokat igazoló bizonyítványok elismerésére a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény (a továbbiakban: elismerési törvény) rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) Nem magyar állampolgárok magyarországi tanulmányaira e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, a következő eltérésekkel:
a) ha nem rendelkezik az ország területén lakóhellyel, a hallgatói jogviszony létesítése előtt be kell szereznie a külön jogszabályban meghatározott beutazásra és tartózkodásra jogosító engedélyt,
b) ha a 39. § (1) bekezdésében felsorolt hallgató – a 39. § (1) bekezdés b)–c) pontjában felsoroltak kivételével – magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben vesz részt, csak nemzetközi szerződés, jogszabály, munkaterv vagy viszonosság alapján jogosult szociális vagy más ösztöndíjra, szociális támogatásra, tankönyv-, jegyzettámogatásra, lakhatási támogatásra,
c) a költségvetés pályázati úton elnyerhető ösztöndíj folyósításával nyújthat segítséget a tanulmányok folytatásához,
d) a felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt legfeljebb két féléven keresztül – hallgatói jogviszony keretében – előkészítő tanulmányokat folytathatnak.
(3) A 39. § (1) bekezdés f) pontja szerinti – a miniszter által kiírt pályázatot elnyert – személyek a miniszter által meghatározott keretszám terhére jogosultak magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt venni.
(4) A kedvezménytörvény hatálya alatt álló – külföldi felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló – személy magyar felsőoktatási intézményben magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés keretében alkalmanként legfeljebb fél évig tartó részképzésben vehet részt.
(5) A külföldi állampolgárságú – magát magyar nemzetiségűnek valló, magyarországi lakóhellyel nem rendelkező – személy – magyar állampolgárságára tekintet nélkül – felsőfokú tanulmányainak megkezdése előtt legfeljebb két féléven keresztül – hallgatói jogviszony keretében – magyar nyelvű előkészítő tanulmányokat folytathat.
(6) A kedvezménytörvény hatálya alá tartozó magyar állami részösztöndíjjal támogatott, vagy önköltséges képzésben részt vevő hallgatók magyarországi tartózkodásukkal és tanulmányaikkal kapcsolatos költségeik részben vagy egészben történő megtérítését, külön jogszabály szerint, pályázat útján igényelhetik.
(7) A külföldi állampolgárok magyarországi, a magyar állampolgárok külföldi tanulmányai támogatásának rendjét a Kormány határozza meg, ennek során az előkészítő tanulmányokat folytató személyek tekintetében az e törvényben meghatározott támogatási időt – legfeljebb két félévvel – meghosszabbíthatja.
81. § (1) A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés keretében a hallgató által igénybe vehető szolgáltatások a következők:
a) a képzési programban meghatározott oktatási és tanulmányi követelmények teljesítéséhez, az oklevél, illetve doktori abszolutórium megszerzéséhez szükséges előadások, szemináriumok, konzultációk, gyakorlati foglalkozások, terepgyakorlatok első alkalommal történő felvétele, a beszámolók, vizsgák és a sikertelen beszámolók, illetve vizsgák egy alkalommal történő megismétlése, a záróvizsga letétele, továbbá a fokozatszerzési eljárás a hallgatói jogviszony fennállása alatt, az 53. § (2) bekezdésben foglaltak szerint,
b) szakkollégiumi foglalkozások,
c) a felsőoktatási intézmény létesítményeinek – könyvtár és a könyvtári alapszolgáltatások, laboratórium, számítástechnikai, sport- és szabadidős létesítmények –, eszközeinek használata az ingyenes szolgáltatásokhoz kapcsolódóan,
d) a felsőoktatási szakképzésben a gyakorlati képzéshez biztosított munkaruha, egyéni védőfelszerelés (védőruha) és tisztálkodási eszköz, más képzésben az egyéni védőfelszerelés (védőruha) és tisztálkodási eszköz,
e) a hallgatói tanácsadás,
f) a képzéssel, illetve doktori fokozatszerzéssel kapcsolatos valamennyi okirat első alkalommal történő kiadása.
(2) A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés keretében – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a felsőoktatási intézmény nem kérhet igazgatási szolgáltatási díjat (pl. beiratkozási díj).
(3) Ha magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgató valamely EGT-államban olyan részképzésben vesz részt, amelyben folytatott tanulmányai a hazai felsőoktatási intézmény képzésébe beszámíthatók, a hallgató a külföldi tanulmányok idejére – a (4) bekezdésben meghatározottak szerint – attól a felsőoktatási intézménytől, amellyel hallgatói jogviszonyban áll, ösztöndíjat kaphat.
(4) A hallgató akkor jogosult az (3) bekezdésben meghatározott ösztöndíjra, ha külföldi tanulmányait a felsőoktatási intézmény hozzájárulásával kezdte meg.
82. § (1) A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés keretében a hallgató által térítési díj fizetése mellett igénybe vehető:
a) az alap- és mesterképzés tantervében magyar nyelven meghatározott, magyar nyelven oktatott ismereteknek – a hallgató választása alapján – nem magyar nyelven történő oktatása,
b) a felsőoktatási intézmény eszközeivel előállított, a felsőoktatási intézmény által a hallgató részére biztosított, a hallgató tulajdonába kerülő dolog (pl. sokszorosított segédletek),
c) a felsőoktatási intézmény létesítményeinek (könyvtár, laboratórium, számítástechnikai, sport- és szabadidős létesítmények), eszközeinek használata az ingyenes szolgáltatásokon kívüli körben,
d) a kötelező, illetve e törvény alapján a felsőoktatási intézmény által kötelezően biztosítandó mértéken felül felvehető kreditértéket eredményező képzés.
(2) A felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzata az ugyanabból a tantárgyból tett harmadik és további vizsgát, előadások, szemináriumok, konzultációk, gyakorlati foglalkozások, terepgyakorlatok ismételt felvételét, a térítési és juttatási szabályzata a tanulmányi és vizsgaszabályzatban meghatározott kötelezettség elmulasztását vagy késedelmes teljesítését fizetési kötelezettséghez kötheti. A fizetési kötelezettség mértéke esetenként nem haladhatja meg teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) öt százalékát.
(3) Az (1)–(2) bekezdés alapján kérhető térítési díj megállapításának rendjét a térítési és juttatási szabályzatban kell meghatározni, azzal a megkötéssel, hogy annak kumulált összege nem lehet magasabb, mint az önköltség fele.
(4) A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgató a vendéghallgatói jogviszonyának keretében is a 81. §-ban és az (1)–(3) bekezdésben meghatározottak szerint vehet részt az oktatásban.
83. § (1) Ha a hallgató önköltséges képzésben vesz részt, a 81. § (1)–(2) bekezdésében meghatározottakért önköltséget, a 82. § (1)–(2) bekezdésben felsoroltakért térítési díjat kell fizetnie.
(2) A térítési díj megállapításának és módosításának rendjét a térítési és juttatási szabályzatban kell meghatározni, amely alapján a hallgató és a felsőoktatási intézmény megállapodásban rögzíti a térítési díj összegét.
(3) Vissza kell fizetni a befizetett önköltség szervezeti és működési szabályzatban meghatározott arányos részét, ha a hallgató a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott időpontig bejelenti, hogy megszünteti vagy szünetelteti hallgatói jogviszonyát.
(4) A szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni azokat a szabályokat, amelyek alapján a rektor dönt az önköltséges képzésben részt vevő hallgató esetén a tanulmányi eredmények alapján járó és a szociális helyzet alapján adható kedvezményekről, a részletfizetés engedélyezéséről.
(5) A felsőoktatási intézmény a szerződő fél által megjelölt személyekkel hallgatói jogviszony létesítése céljából megállapodást köthet. Ilyen megállapodás alapján hallgatói jogviszony azzal létesíthető, aki egyébként az e törvényben meghatározott feltételeknek megfelel. A megállapodásban ki kell kötni, hogy a hallgatók képzésével kapcsolatos valamennyi költséget a szerződő fél fizeti ki.
84. § (1) A felsőoktatási intézmény működéséhez a fenntartó biztosít támogatást. Az éves költségvetésről szóló törvény állapítja meg a felsőoktatás állami támogatását. A felsőoktatási intézmények működéséhez biztosított állami támogatás rendszerét a Kormány határozza meg. A felsőoktatási intézmény részére pályázati úton, valamint megállapodás alapján is adható támogatás.
(2) Az állami támogatás célja
a) a hallgatói juttatások,
b) a képzési tevékenység,
c) tudományos fejlődés,
d) fenntartási feladatok,
e) a hallgatói sport,
f) egyes speciális felsőoktatási feladatok ellátásának
biztosítása.
(3) Az állami támogatásra – a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott állami támogatás kivételével – az állami felsőoktatási intézmények azonos feltételek, az egyházi és magán felsőoktatási intézmények – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a Kormánnyal kötött megállapodás alapján válnak jogosulttá.
(4) A pályázati úton adható támogatás lehet különösen:
a) a határon túli kihelyezett magyar nyelvű képzéshez,
b) a kis létszámú szak indításához, fenntartásához,
c) a felsőoktatási intézmények könyvtári feladatainak ellátásához,
d) a szakkollégiumi feladatok ellátásához, Szakkollégiumi Kiválósági Központok tevékenységének előmozdítására,
e) kutatási, fejlesztési feladatok végrehajtásához, a kutatási eredmények hasznosításához,
f) a hallgatók elhelyezését szolgáló szervezetek működéséhez,
g) a hallgatói sport fejlesztéséhez, szervezéséhez,
h) a felsőoktatási intézményi sportlétesítmények fejlesztéséhez, működtetéséhez,
i) az esélyegyenlőség előmozdítására, valamint a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretében
nyújtott támogatás.
(5) A magyar felsőoktatási intézmények részére kiírt pályázatokon részt vehetnek a határon túli magyar nyelvű képzést folytató nem magyar felsőoktatási intézmények is.
(6) A (4) bekezdésben szabályozott pályázatok benyújtásának feltételeit és rendjét a Kormány határozza meg, azzal a megkötéssel, hogy a kis létszámú szakokra járó hallgatók együttes létszáma nem haladhatja meg a felsőoktatási intézmények hallgatói létszámának öt százalékát. A kis létszámú szakokra a hozzájárulásra való jogosultságot adott felsőoktatási intézmény tekintetében öt-nyolc évre kell biztosítani.
(7) A (4) bekezdésben meghatározott hozzájárulások, támogatások fedezetét a miniszter által vezetett minisztérium fejezetében kell megtervezni.
85. § (1) A Kormány a képzés és kutatás minőségének emelése céljából a hallgatók, az oktatók és a kutatók támogatására ösztöndíjat alapíthat. A Kormány által alapított ösztöndíj – külön törvény szerint – mentes a közterhektől.
(2) Az ösztöndíj odaítélésének, feltételeinek rendjét a Kormány határozza meg.
(3) Gyakorlatigényes szaknak minősül a Kormány által a többciklusú képzés rendjét, a képzés indításának eljárását meghatározó jogszabályban megjelölt – képzési és kimeneti követelményei alapján legalább hat hétig tartó szakmai gyakorlatot is tartalmazó – szak.
86. § (1) A felsőoktatási intézmény gazdasági tevékenysége körében minden olyan döntést meghozhat, intézkedést megtehet, amely hozzájárul az alapító okiratában meghatározott feladatainak végrehajtásához, feltéve, hogy ezzel nem veszélyezteti az alapfeladatainak végrehajtását, a közpénzek és a közvagyon hatékony felhasználását, így különösen: szerződést köthet, társulhat, gazdálkodó szervezetet alapíthat, a rendelkezésére bocsátott vagyont (a továbbiakban: felsőoktatási intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon) használhatja és a vagyonkezelési szerződésében foglaltaknak megfelelően hasznosíthatja.
(2) A felsőoktatási intézmény kötelezettsége a rendelkezésére álló források rendeltetésszerű, gazdaságos felhasználása, a szellemi és egyéb vagyon védelme.
(3) Az állami felsőoktatási intézmény vagyongazdálkodására a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás elveit és feltételrendszerét meghatározó jogszabályok az irányadók.
(4) Ha az állami felsőoktatási intézmény bármilyen jogcímen vagyont szerez, annak tulajdonjoga az államot illeti meg, azonban arra a felsőoktatási intézménnyel határozatlan időre szóló vagyonkezelői szerződést kell kötni.
87. § (1) Az állami felsőoktatási intézmény a vagyonkezelője, a nem állami felsőoktatási intézmény pedig – kivéve, ha a vagyon tulajdonjogát a fenntartó átengedi – a használója lehet a feladatai ellátásához a fenntartó által rendelkezésére bocsátott vagyonnak.
(2) A felsőoktatási intézmény vagyonát, valamint a rendelkezésére bocsátott ingó – ideértve szellemi terméket és más vagyoni értékű jogot is – és ingatlan vagyont az alapító okiratban meghatározott feladatainak ellátásához használhatja.
(3) Az állami felsőoktatási intézmény a rendelkezésére bocsátott vagyonnal a 86. § (3) bekezdésben, valamint az államháztartásról szóló törvényben, és az e törvényben meghatározottak szerint rendelkezhet.
88. § (1) Az állami felsőoktatási intézményi által alapított gazdasági társaság alapítására, részesedésszerzésre, működésére, illetve a vezető tisztségviselőjének felelősségére az állami részesedéssel működő gazdasági társaságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(2) Ha a felsőoktatási intézmény szellemi alkotás jogosultja, azt nem pénzbeli hozzájárulásként intézményi társaság tulajdonába adhatja, a szellemi alkotás üzleti célú hasznosítása céljából hasznosító vállalkozást hozhat létre. A szellemi alkotás hasznosítására létrehozott, illetve működtetett intézményi társaságra egyebekben a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvényt kell alkalmazni.
89. § (1) Az állami felsőoktatási intézmény intézményfejlesztési tervének keretei között
a) látja el fejlesztési feladatait,
b) a rendelkezésére bocsátott nemzeti vagyonnal az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) előzetes hozzájárulásával beruházást indíthat és részt vehet beruházás közös megvalósításában.
(2) Az állami felsőoktatási intézmény a vagyonkezelésében lévő állami vagyon tulajdonjogát saját hatáskörben, a magyar állam nevében eljárva átruházhatja, ami
a) az állami vagyon értékesítésére vonatkozó általános rendelkezések betartásával,
b) a vagyon valós piaci értékének megfelelő ellenértéke fejében,
c) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter előzetes hozzájárulásával,
d) a miniszter előzetes értesítése mellett,
e) ingatlan esetén az ingatlan fekvése szerinti települési – fővárosban az ingatlan fekvése szerinti kerületi – önkormányzat elővásárlási jogának biztosításával
történhet.
(3) Az átruházásról szóló kérelmet a felsőoktatási intézmény részletesen indokolja. Az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter hozzájárulásáról az átruházási szándék írásbeli bejelentésétől számított hatvan napon belül dönt. A hozzájárulás száznyolcvan napig érvényes.
(4) Az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter döntéséhez – amennyiben az értékesíteni kívánt vagyon ingatlan – kikéri a MNV Zrt. tájékoztatását abban a tekintetben, hogy az ingatlan szükséges-e valamely állami szerv, költségvetési szerv elhelyezésére vonatkozó, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter hozzájárulása iránti kérelem beérkezésekor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez már bejelentett igényének kielégítéséhez. A felsőoktatási intézmény az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter döntése szerint, a döntéstől számított hatvan napon belül az elhelyezési igény kielégítése érdekében az ingatlanra vonatkozó vagyonkezelési szerződését megszünteti, és az ingatlant átadja az MNV Zrt.-nek.
(5) Az átruházási eljárás befejezését követő harminc napon belül az intézmény a nyilvántartásba vétel és elszámolás végett megküldi a szerződést, illetve az eljárás során keletkezett iratokat az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter és tájékoztatásul a miniszter részére. A (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértésével kötött szerződés semmis.
90. § (1) Az állami felsőoktatási intézmények kezelésében lévő állami vagyonba tartozó ingatlanok átruházásából származó bevételnek az átruházás költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét a 89. § (3) bekezdés szerinti jóváhagyással a felsőoktatási intézmény a vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok állagmegóvási, felújítási, beruházási – beleértve a korábban kötött szerződés szerinti PPP (az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási együttműködés, Public Private Partnership program) keretében megvalósuló fejlesztéseket is – célra használhatja fel.
(2) Ha az intézményfejlesztési tervben megjelölt cél az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jóváhagyásában megjelölt időpontig nem valósul meg, akkor a fenntartó szerv az értékesítés ellenértékét a felsőoktatási intézménytől elvonja, vagy ha ez akadályba ütközik, megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a bevétel harminc napon belül az állam részére megfizetésre kerüljön.
(3) Az állami felsőoktatási intézmény kincstári körbe nem tartozó befektetővel végzett közös beruházás esetén csak az állami vagyonért felelős miniszter előzetes engedélyével jogosult a vagyonkezelésében lévő ingatlant – versenyeztetés nélkül – a befektető használatába adni, vagy arra vonatkozóan földhasználati jogot biztosítani legfeljebb húsz évre.
(4) Az oktató, illetve kutató foglalkoztatási jogviszonya keretében létrehozott szellemi alkotásra a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott szellemi alkotás munkáltató részére történő átadására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
(5) Az állami felsőoktatási intézmény rendelkezésére bocsátott nemzeti vagyont az állami vagyonról vezetett vagyonnyilvántartásban nyilván kell tartani, ennek érdekében a felsőoktatási intézményt külön jogszabályban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
91. § (1) Hitélettel és a hitélettel együtt oktatott hittudománnyal összefüggő képzést (a továbbiakban együtt: hitéleti képzés) az egyházi jogi személy által fenntartott felsőoktatási intézmények (a továbbiakban: egyházi felsőoktatási intézmény) folytathatnak.
(2) Az egyházi felsőoktatási intézmények e törvény általános rendelkezései szerint nem hitéleti képzést is folytathatnak.
(3) Az egyházi felsőoktatási intézményben
a) a foglalkoztatási jogviszony létesítésénél az egyenlő bánásmódról szóló törvény 22. §-ában foglalt keretek között foglalkoztatási feltételek határozhatók meg,
b) a jelentkezők között különbséget lehet tenni vallási, világnézeti meggyőződés alapján, amennyiben az a felsőoktatási intézmény szervezeti jellegét alapvetően meghatározó szellemiségből közvetlenül adódó, az adott oktatási tevékenység tartalma vagy természete miatt indokolt, arányos és valós követelményen alapul,
c) a fenntartó a munkáltatói jogok gyakorlásában, a vagyoni, gazdálkodási feladatokban a 13. § (2)–(3) bekezdésében foglaltaktól eltérően rendelkezhet,
d) nem kell alkalmazni a 38. § (2) bekezdésének rendelkezéseit.
(4) Hitéleti képzést folytató felsőoktatási intézmény – a 6. § (2) bekezdésben, a 9. § (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az egyetem elnevezést akkor is használhatja, ha egy képzési területen jogosult mesterképzés folytatására, valamint legalább egy tudományterületen vagy művészeti területen doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére.
(5) A hitéleti képzést folytató felsőoktatási intézmény – a 6. § (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – állami elismerést kaphat és a főiskola elnevezést akkor is használhatja, ha egy képzési területen egy szakon jogosult alapképzés folytatására.
(6) A hitéleti képzés tartalmának meghatározása, a képzésben részt vevő oktatókkal, tanárokkal kapcsolatos követelmények meghatározása az egyházi felsőoktatási intézmény joga.
(7) A hitéleti képzés tekintetében a 6. § (5) bekezdés a) pontjában szabályozott eljárásban csak azt kell vizsgálni, hogy biztosítottak-e a képzés tárgyi feltételei. A felsőoktatási intézmény határozza meg továbbá a felvételi eljárás rendjét és – az érettségi vizsga meglétét kivéve – a felvétel követelményeit.
92. § (1) A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között létrejött megállapodás alapján a Magyar Katolikus Egyház, továbbá a Kormánnyal a felsőoktatási feladatok ellátására megállapodást kötő egyház által fenntartott felsőoktatási intézmény, kollégium és diákotthon a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatói arányában jogosult a 84. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott fenntartási feladatokhoz biztosított állami támogatásra, továbbá eseti és egyedi támogatásokra.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatásra jogosulttá válhat az az egyház által fenntartott felsőoktatási intézmény, kollégium és diákotthon is, amelynek fenntartójával a miniszter felsőoktatási feladatok ellátására megállapodást köt.
(3) Az (1) bekezdésben felsorolt egyházak által fenntartott felsőoktatási intézményekben nem hitéleti képzésre felvehető hallgatói létszámot a miniszter az érintett egyházi jogi személyekkel kötött megállapodás alapján határozza meg, azzal a megkötéssel, hogy az évente államilag támogatható hallgatói létszámhelynek az összes állami ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámhelyre felvehetőkhöz viszonyított aránya nem lehet kevesebb, mint az 1997/1998-as tanévben az adott egyház valamennyi felsőoktatási intézményébe államilag finanszírozott hallgatóként felvett hallgatóknak az összes államilag finanszírozott hallgatóhoz viszonyított aránya.
(4) A hitéleti képzésben magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésre felvehető hallgatói létszámot az (1) bekezdésben felsorolt megállapodásban foglaltak szerint kell meghatározni, oly módon, hogy a mesterképzésre az alapképzéssel megegyező számú hallgató vehető fel.
(5) A hitéleti képzéshez biztosított magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámhelyre, hitéleti képzésre felvehető a határon túl élő magyar nemzetiségű jelentkező is, akkor is, ha nem tartozik a 39. § (1) bekezdésének hatálya alá.
(6) A hitéleti képzéssel összefüggésben
a) a jelentkezés elfogadásának előfeltételeként kiköthető valamely vallás, világnézet elfogadása és annak igazolása,
b) az egyházi felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata
ba) a 11. § (1) bekezdés a) pontjában hivatkozott foglalkoztatási követelményrendszer tartalmához képest,
bb) – a politikai meggyőződésre vonatkozó kivétellel – a 11. § (1) bekezdés f) pontjában szabályozottakhoz képest,
bc) a 12. §-ban, a 13. § (2)–(6) bekezdésében foglaltaktól eltérő rendelkezéseket állapíthat meg,
c) a munkakörök létesítését, a munkáltatói jogok gyakorlását, a főiskolai és az egyetemi tanár kivételével a munkaköri és egyéb cím adományozását a fenntartó magához vonhatja,
d) a 26. § (3) bekezdést, 65. § (4) bekezdést, továbbá az intézményfejlesztési tervre vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni, az állami elismerésről szóló szabályokat azonban meg kell tartani,
e) egyetemi tanári munkaköri cím megszerzéséhez nem szükséges a MAB előzetes szakértői véleménye,
f) az egyetemi, főiskolai kar létesítéséhez elvárt minimális oktatói létszámra vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni, [108. § 11. aa) és ba) pont]
g) tanárképző központ létrehozása nem kötelező.
93. § (1) A kizárólag hitéleti képzést folytató felsőoktatási intézmény jogosult működésének szüneteltetésére. A szüneteltetésre csak akkor kerülhet sor, ha az intézménynek nincsen hallgatója. A szüneteltetésre és annak megszüntetésére a fenntartó bejelentése alapján az oktatási hivatal által történő nyilvántartásba vétel időpontjától kerül sor. Az öt évet meghaladó időtartamú szünetelés esetén, a tevékenység újraindítását megelőzően, az oktatási hivatal hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a működési engedélyben foglalt feltételek teljesülését.
(2) Az egyházi felsőoktatási intézmény hitéleti képzésére biztosított támogatás megegyezik a bölcsész, bölcsész-tanár képzéshez nyújtott támogatással. Az egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzésben részesülő hallgatóinak képzésére fordított előirányzatot külön költségvetési előirányzatként kell megtervezni.
(3) Ahol e törvény munkaviszonyt említ, azon egyházi felsőoktatási intézmények esetén az egyházi személy jogviszonyt is érteni kell.
(4) A miniszter az alap- és mesterképzés képzési és kimeneti követelményeinek szabályozásánál a hitéleti képzés tekintetében az egyházi jogi személy kezdeményezésére szabályoz.
(5) A felsőoktatási intézményeket fenntartó egyházi jogi személyek kezdeményezésére a MAB-on belül hittudományi kérdésekkel foglalkozó bizottságot kell működtetni.
(6) Az egyházi felsőoktatási intézmények működésére
a) a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény és az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény vonatkozó rendelkezéseit,
b) a 94. § (2)–(3) és (8) bekezdésben, valamint a 95. § (2)–(3) és (6) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
94. § (1) A 4. § (1) bekezdés c)–d) pontjában meghatározott személy, szervezet által fenntartott felsőoktatási intézmény (a továbbiakban: magán felsőoktatási intézmény) vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként is működhet, és a képzési programjába beépítheti a vallási, világnézeti elkötelezettségnek megfelelő filozófiai, etikai, kulturális ismereteket.
(2) A magán felsőoktatási intézmények a 12. § (7) bekezdésben, a 12. § (8) bekezdésben, a 29. § (1) bekezdésben, a 37. § (3), (5)–(6) bekezdésben, a 83. § (1) és (5) bekezdésben foglalt rendelkezésektől a szervezeti és működési szabályzatukban eltérhetnek.
(3) A magán felsőoktatási intézmények – feltéve, hogy a Kormány a támogatásra megállapodásban vállalt kötelezettséget – a megállapodásban foglalt feltételek mellett jogosultak a 84. § (2) bekezdésének a)–c), valamint e) pontjában meghatározott támogatásokra. Az e bekezdésben foglaltakat az országos kisebbségi önkormányzat által fenntartott felsőoktatási intézmény tekintetében is alkalmazni kell.
(4) A magán felsőoktatási intézmény a 2. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott feladatok szerinti tevékenységet folytathat, ennek megvalósítása érdekében – e törvényben és a Kormány által meghatározottak szerint – gazdálkodik (a továbbiakban: magán felsőoktatási intézmény gazdálkodási rendje).
(5) A magán felsőoktatási intézmény alapító okiratában fel kell tüntetni, hogy tevékenységét közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézményként vagy vállalkozásként végzi.
(6) Ha a magán felsőoktatási intézményben magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatók létszáma – öt év átlagában – nem éri el a felsőoktatási intézménybe felvett összes hallgatói létszám ötven százalékát, a 73. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a fenntartó hagyja jóvá a felsőoktatási intézmény költségvetését, a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolóját, szervezeti és működési szabályzatát, intézményfejlesztési tervét.
(7) A felsőoktatási intézmény a 75. § (1) bekezdés szerint jogosult bírósági eljárást kezdeményezni.
(8) A magán felsőoktatási intézmény, e törvény általános rendelkezéseitől eltérően, állami elismerést kaphat és a főiskola elnevezést akkor is használhatja, ha nem kari struktúrában működik.
95. § (1) Ha a magán felsőoktatási intézmény nem közhasznú szervezetként működik, akkor a 2. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott feladatait vállalkozási tevékenységként látja el.
(2) Az alapító okiratban a fenntartó meghatározhatja, hogy a felsőoktatási intézmény által elért eredmény milyen módon kerül felosztásra, továbbá a fenntartó milyen módon részesedik abból.
(3) A magán felsőoktatási intézmény a rendelkezésére bocsátott vagyonnal – az alapító okiratában meghatározottak szerint, illetve ha állami vagyonnal rendelkezik, az államháztartásra vonatkozó előírások megtartásával – költségvetésének keretei között önállóan gazdálkodik.
(4) A magán felsőoktatási intézmény bevétele lehet:
a) a fenntartó által biztosított pénzeszköz,
b) állami támogatás,
c) egyéb bevétel.
(5) A magán felsőoktatási intézmény költségei, kiadásai lehetnek:
a) a 2. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott feladatokhoz kapcsolódó közvetlen és közvetett költség,
b) a vállalkozási tevékenység közvetlen és közvetett költsége,
c) egyéb kiadás.
(6) A magán felsőoktatási intézmény bevételeit és kiadásait a számviteli előírások szerint tartja nyilván. A magán felsőoktatási intézmény olyan kötelezettségeiért, amelyek teljesítéséhez vagyona nem elégséges, a fenntartó kezesként felel. Ha a magán felsőoktatási intézmény jogutód nélkül szűnik meg, jogai és kötelezettségei a fenntartóra szállnak.
(7) A magán felsőoktatási intézmény évente köteles nyilvánosságra hozni a gazdálkodási tevékenységéről szóló mérleget, beszámolót.
96. § (1) A nem állami felsőoktatási intézmény, ha alapító okirata, belső szabályzata lehetővé teszi és az oktatási hivatal jogerős határozatával közhasznú nyilvántartásba veszi, közhasznú szervezetként is működhet. A felsőoktatási intézmény közhasznú szervezetté minősítése, illetve a közhasznú nyilvántartásból való törlés iránti kérelmet az intézmény fenntartója az oktatási hivatalnál jogosult benyújtani. A felsőoktatási intézmény közhasznú szervezetté minősíthető abban az esetben is, ha közhasznú szervezetté minősítését a reá irányadó szabályok szerinti létesítési eljárásban kérik.
(2) A felsőoktatási intézmény – ha közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételét kéri – alapító okiratában közhasznú (cél szerinti) tevékenységként a 2. § (1) és (3) bekezdés szerinti tevékenységet, illetve tevékenységeket jelölheti meg.
(3) A felsőoktatási intézmény alapító okiratában kötelezően feltüntetendő alaptevékenysége a közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmény esetében megegyezik közhasznú (cél szerinti) tevékenységével. A közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmény vállalkozási tevékenységet is folytathat. A cél szerinti tevékenység és a vállalkozási tevékenység tekintetében a közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézményt megilletik mindazok a kedvezmények, amelyet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény 36. § (2) bekezdés meghatároz.
(4) Közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmények esetében e törvény 37. § (2) bekezdés f)–g) és i)–j) pontját nem kell alkalmazni.
(5) A közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézmény működése nyilvános, a szenátus ülései – ha törvény eltérően nem rendelkezik – nyilvánosak. A nyilvánosság az intézmény szabályzatában foglaltak szerint korlátozható, ha az a személyiségi jogokat, az intézmény vállalkozási (nem közhasznú) tevékenységével kapcsolatos üzleti titkokat, illetve a szellemi alkotásokhoz fűződő jogos érdekeket veszélyezteti vagy sérti.
(6) Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény (a továbbiakban: Civil tv.) közhasznú szervezetekre vonatkozó rendelkezéseit a közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézményekre a következő eltérésekkel kell alkalmazni,
a) a Civil tv. 37. § (2) bekezdésének a)–b) és d) pontjában, valamint 37. § (3) bekezdésének a)–d) pontjaiban foglalt rendelkezéseket a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell rögzíteni, azzal, hogy a szenátus legalább évi két alkalommal tart ülést,
b) a Civil tv. 37. § (2) bekezdésének c) pontja esetében a felügyelő szerv működésére, hatáskörére vonatkozó szabályokat a fenntartó határozza meg az intézmény alapító okiratában, ahol kötelező gondoskodnia a felügyelő szerv létrehozásáról is.
(7) A közhasznú jogállás megszerzését követően a szervezeti és működési szabályzat valamennyi módosítását a rektor küldi meg az oktatási hivatalnak. Az alapító okirat módosításai akkor lépnek hatályba, ha az abban foglaltakat az oktatási hivatal jogerős határozatával nyilvántartásba vette.
97. § (1) Az orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemek (a továbbiakban: egészségügyi felsőoktatási intézmény) részt vesznek az egészségügyi ellátásban, e célból egészségügyi szolgáltatót létesítenek és tartanak fenn, vagy egészségügyi szolgáltatóval társulnak. Az egészségügyi felsőoktatási intézmény gyakorlati képzés céljából az egészségügyi szolgáltatóval megállapodhat oktató kórházi, szakrendelési, gyógyszerészeti feladatok ellátására.
(2) Az egészségügyi felsőoktatási intézmény – külön törvényben meghatározottak szerint – ellátja az igazságügyi szakértői tevékenységet. Ha a felsőoktatási intézmény nem egészségügyi felsőoktatási intézmény, azonban részt vesz az egészségtudományi képzésben, az e bekezdésben foglaltakat a gyakorlati képzés megszervezése tekintetében alkalmazni kell.
(3) Az egészségügyi felsőoktatási intézmény – a felsőoktatási intézmény részeként képzési és kutatási feladatainak ellátása érdekében – egészségügyi szolgáltató működtetésére jogosult. Az egészségügyi szolgáltató az egészségügyi felsőoktatási intézmény részeként (a továbbiakban: klinikai központ) működhet. A klinikai központ kincstári számlával rendelkezik.
(4) Az egészségügyi felsőoktatási intézmény egészségügyi szolgáltatója – megállapodás alapján – részt vesz a területi egészségügyi szolgáltatások nyújtásában, a progresszív betegellátásban, amely ellátásra vonatkozóan az egészségbiztosítási szerv az egészségügyi felsőoktatási intézmény egészségügyi szolgáltatójával finanszírozási szerződést köt. Az egészségbiztosítási szerv által az egészségügyi szolgáltatás ellenértékeként biztosított összeg csak a szerződésben meghatározott feladatokra használható fel.
(5) Az egészségügyi felsőoktatási intézmény közreműködhet a térségi egészségfejlesztési tevékenységben, és megállapodás alapján részt vehet a szervezet-átalakítási és finanszírozási modellkísérletekben.
98. § (1) Amennyiben az egészségügyi szolgáltató központi költségvetési szerv részeként működik, az egészségügyi felsőoktatási intézmény egészségügyi szolgáltatásának központi beruházási és felújítási, valamint fejlesztési forrásait az egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezeti költségvetésében kell megtervezni. Az egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium jogosult az általa biztosított költségvetési előirányzatokkal kapcsolatos gazdálkodás ellenőrzésére. Előzetes tájékoztatást, beszámolót kérhet, illetve kezdeményezheti az egészségügyi szolgáltatással összefüggő kérdések egyetemi fórumokon történő megvitatását.
(2) Az egészségügyért felelős miniszter szakmai irányításával és koordinálásával az egészségügyi felsőoktatási intézmény szervezi a szakorvos-, a szakfogorvos-, a szakgyógyszerész-, klinikai szakpszichológus, népegészségügyi szakemberképzést, a más felsőfokú végzettséggel rendelkezők egészségügyi szak- és továbbképzését, továbbá közreműködik e feladatok ellátásában. Az egészségügyért felelős miniszter irányítja és koordinálja az egészségügyi felsőoktatási intézményekben folytatott tancélú gyógyító-megelőző tevékenységet, ágazati kutató-fejlesztő tevékenységet.
(3) Annál, aki az egészségügyi felsőoktatási intézmény képzési feladataiban és egészségügyi szolgáltatással összefüggő feladataiban is – munkaköri feladataként – részt vesz, meg kell határozni, hogy a teljes munkaidő mekkora részét kell az oktatói, illetőleg az egészségügyi szolgáltatással összefüggő feladatokra fordítani. Ilyen foglalkoztatás esetén az egyes tevékenységekre vonatkozó foglalkoztatási és munkaidő-megosztáshoz igazodó díjazási szabályokat alkalmazni kell.
99. § (1) A betegellátási feladatok koordinálására az egészségügyi felsőoktatási intézmény orvos- és egészségtudományi centrumot (a továbbiakban: centrum) hozhat létre. A centrum a felsőoktatási intézmény klinikáit és az egészségügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó kutatóintézeteit, egyéb szervezeti egységeit foglalja magába. A centrum elnöke – a felsőoktatási intézménnyel kötött vagyonkezelési szerződésben foglaltak szerint – gyakorolja a vagyonkezelői jogokat azoknak a vagyontárgyaknak a tekintetében, amelyek az egészségügyi, gyógyító-megelőző feladatainak ellátásához rendelkezésére állnak. Az Egészségbiztosítási Alap terhére beszerzett, illetve működtetett vagyon értékesítése, hasznosítása esetén az egészségügyért felelős miniszter által kijelölt szerv jóváhagyását be kell szerezni.
(2) Az egészségtudományi centrum élén elnök áll, aki magasabb vezetői megbízás keretében végzi munkáját. Az elnök megválasztásának rendjét a szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni. A centrum vezetője ellátja a (3) bekezdésében meghatározott vezetői feladatait is. Az egészségügyi centrumot illetően az egyetemet a centrum vezetője képviseli. A centrum vezetője gyakorolja a 97. § (3) bekezdésében és 98. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátását szolgáló előirányzatok felett a rendelkezési jogot.
(3) Az egészségügyi felsőoktatási intézményben – ha centrum nem jön létre – az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős magasabb vezetői megbízással rendelkező vezetőt a szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni (a továbbiakban: egészségügyi szolgáltatásért felelős vezető). Az egészségügyi szolgáltatásért felelős vezető önállóan irányítja az egészségügyi szolgáltatás megszervezését, e feladatok tekintetében gyakorolja a munkáltatói jogokat. Ha az egészségügyi szolgáltatásért felelős vezető nem a rektor, feladatait, kötelezettségeit és kötelezettségvállalási jogosultságát a szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni.
(4) A felsőoktatási intézmény által biztosított egészségügyi szolgáltatáshoz – jogszabályban meghatározott feltételekkel – az egészségügyért felelős miniszter költségvetési támogatást nyújt. Az egészségügyi felsőoktatási intézmény által végzett egészségügyi tevékenységre, továbbá az egészségügyi kutatásra, egészségügyi fejlesztésekre, egészségügyi szak- és továbbképzésre is alkalmazni kell az egészségügy szakmai irányítására és szervezésére, az egészségügyért felelős miniszter szakmai irányítási jogkörére vonatkozó rendelkezéseket, továbbá mindazokat a jogszabályokat, amelyek meghatározzák az egészségügyi szolgáltatás megszervezését, a feladatellátásban közreműködők szakképzettségét, az egészségügyi szolgáltatás finanszírozását.
100. § (1) Az agrártudományi képzést folytató egyetemen az elkülönült gyakorlóhely, tangazdaság, kutatóintézet, múzeum, arborétum agrártudományi centrum keretében is működtethetők. A szervezeti és működési szabályzatban kell meghatározni az agrártudományi centrum részére biztosított költségvetési keretet és az ahhoz kapcsolódó gazdálkodási jogosultságokat.
(2) Az agrártudományi centrum ellátja az agrártudományi feladatok koordinálását, közreműködik az ágazati kutató-fejlesztő, innovációs tevékenység, a területi szaktanácsadás, az agrártovábbképzés, a gyakorlati képzés feladatainak ellátásában, amelyhez a feladatarányos költségvetési támogatást az agrárpolitikáért felelős miniszter biztosíthat.
(3) Az agrártudományi centrum tekintetében a 99. § (2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni.
101. § (1) Ha a felsőoktatási intézmény kizárólag a művészeti képzési ág valamelyikében folytat képzést (a továbbiakban: művészeti felsőoktatási intézmény), az e törvényben foglaltakat a következő eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A művészeti felsőoktatási intézmény művészeti gyakorlóhelyet létesíthet és tarthat fenn.
(3) A táncművészeti képzési ágban a felsőfokú tanulmányok a középiskolában folytatott tanulmányok alatt, az érettségi vizsgát megelőzően is megkezdhetők oly módon, hogy a tanulói jogviszony mellett a felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszony jön létre. Ebben az esetben a felvételhez szükséges, a 40. § (2) bekezdésében meghatározott, nyelvvizsga-követelményt nem kell teljesíteni. A hallgató egyidejűleg sajátítja el az érettségi vizsga letételéhez szükséges követelményeket és a művészeti képzés követelményeit. Az e bekezdésben szabályozott hallgatók tekintetében alkalmazni kell a Munka Törvénykönyvének a fiatal munkavállalók munkaközi szünetére, pihenőidejére vonatkozó külön rendelkezéseit.
(4) A művészeti felsőoktatási intézmény az egyetem vagy főiskola elnevezést akkor is használhatja, ha egy képzési területen jogosult alap- vagy mesterképzésre, illetve egy tudományterületen doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére. Az intézmény – alapító okirata szerint – eltérhet a karok számára és típusára vonatkozó általános feltételtől.
(5) Ha a képzési területen nem folyik legalább tíz éve mesterfokozatot nyújtó képzés, oktatói munkakört, valamint tanári munkakört tölthet be az is, akinek alapképzésben szerzett oklevele és szakképzettsége van, feltéve, hogy az oktatói munkakör betöltésének a tudományos fokozat megléte nem előfeltétele.
(6) Művészeti alap- és mesterképzésben a 50. § (4) bekezdésében foglaltak mellett a záróvizsgának része művészeti alkotás elkészítése, előadás létrehozása, bemutatása és megvédése.
(7) A művészeti felsőoktatási intézmény alapfokú művészeti nevelés és oktatás, valamint művészeti szakképzés feladatait közoktatási intézmény létrehozásával láthatja el. A művészeti felsőoktatási intézmény a középiskolába járó tanulót előkészítheti a művészeti felsőoktatási intézménybe való belépésre. A tanulót a felsőoktatási intézmény – hallgatói jogviszony létesítése nélkül – nyilvántartásba veszi (a továbbiakban: előkészítő jogviszony). Az előkészítői jogviszonyban lévő tanuló után az alapfokú művészetoktatásban részt vevő tanulóra számított hozzájárulás illeti meg a felsőoktatási intézményt. Az előkészítő jogviszony alapján a tanuló részére legalább heti négy tanórát kell biztosítani, amely teljesíthető az oktató, illetve a tanár munkaköri kötelezettségeként. A képzésben résztvevőt megillető jogokat és kötelezettségeket a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata határozza meg.
(8) Ha a felsőoktatási intézmény – anélkül, hogy művészeti felsőoktatási intézménynek minősülne – művészeti képzést folytat, működésére a (2)–(3), valamint az (5)–(7) bekezdésben foglaltakat alkalmazni kell.
102. § (1) A pedagógusképzés típusai:
a) a csecsemő- és kisgyermeknevelő képzés,
b) az óvó- és tanítóképzés, valamint a konduktor és gyógypedagógus-képzés,
c) az általános iskolai tanárképzés,
d) a középiskolai tanárképzés.
(2) A képzések időtartama és szintje:
a) a csecsemő- és kisgyermek-nevelő, óvodapedagógus képzés alapképzésben szervezhető, az alapfokozatot eredményező képzés időtartama hat félév;
b) a tanítóképzés és a konduktor képzés alapképzésben szervezhető, az alapfokozatot eredményező képzés időtartama nyolc félév, amelyet követően – hallgatói jogviszony keretében – két félév iskolai gyakorlatot kell teljesíteni; a tanító-, a konduktor képzés során mesterfokozat szerezhető;
c) a gyógypedagógus-képzés alapképzésben szervezhető, az alapfokozatot eredményező képzés időtartama nyolc félév, amire három féléves mesterfokozatot eredményező képzés épül;
d) az általános iskolai tanárképzés osztatlan képzésben szervezhető, a képzés időtartama nyolc félév, amelyet követően – hallgatói jogviszony keretében – két félév iskolai gyakorlatot kell teljesíteni; az általános iskolai tanárképzés során mesterfokozat szerezhető;
e) a középiskolai tanárképzés osztatlan képzésben – a Kormány által meghatározott esetben osztott képzésként – szervezhető, a képzés időtartama tíz félév, amelyet követően – hallgatói jogviszonyban – két félév iskolai gyakorlatot kell teljesíteni, a középiskolai tanárképzés során mesterfokozat szerezhető.
(3) A képzésben részt vevőket a Kormány – az állami ösztöndíj mellett – pályázati eljárásban odaítélt pedagógus ösztöndíjjal támogatja. Az ösztöndíj igénybevételének rendjét, feltételeit a Kormány rendeletben állapítja meg.
(4) A pedagóguspályára jelentkezőknek a felvételi eljárás keretében alkalmassági vizsgán kell részt venniük.
(5) A Kormány határozza meg a pedagógusképzésben az alap- és mesterképzés, valamint az osztatlan képzés szakjait és szakirányait, választható egyenrangú szakpárjait és szakirányait, továbbá a mesterképzés szakosodási rendszerének általános szabályait. A miniszter rendeletben határozza meg az egyes tanári szakok képzési és kimeneti követelményeit.
103. § (1) Azokban a felsőoktatási intézményekben, ahol általános iskolai vagy középiskolai tanárképzés legalább kettő szakon folyik, a tanárképzés szakmai, tartalmi, szervezeti és tudományos feladatainak összehangolását, valamint az elméleti és gyakorlati képzés szervezését a tanárképző központ biztosítja, amelynek vezetője főigazgató. Intézményenként egy tanárképző központ létesíthető.
(2) A tanárképző központ koordinálja különösen a hallgatói meghallgatást, kiválasztást, felvételt, átvételt, a kreditelismerés, a pedagógiai szakképzés, a záróvizsga letételének folyamatát, és szervezi, ellenőrzi, valamint értékeli az iskolai gyakorlatot. Nyomon követi a hallgatói előremenetelt, pályakövetést végez.
(3) A pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmények – a tanárképző központon keresztül – részt vesznek a pedagógus továbbképzésben, a pedagógiai kutatásokban, a pedagógusok minősítési eljárásában.
(4) A pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény köznevelési intézményt (gyakorló intézmény) tarthat fenn, amely részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében. A gyógypedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény által fenntartott köznevelési intézmény (gyakorló intézmény) elláthat a nevelő és oktató munkához kapcsolódó nem köznevelési tevékenységet is.
(5) Ha a felsőoktatási intézményben – alapító okirata szerint – nemzetiségi pedagógusképzés folyhat, a felvételi követelményeknek megfelelő jelentkező esetén a képzést meg kell szervezni.
(6) A kisebbséghez tartozást a kisebbségi nyelvből tett érettségi vizsga igazolja.
(7) A nemzetiségi pedagógusképzésben a kisebbség nyelvét a képzés teljes időtartama alatt oktatni kell.
(8) A nemzetiségi pedagógusképzés a finanszírozás szempontjából kis létszámú szaknak minősül.
104. § (1) E törvény rendelkezéseit az igazgatási, rendvédelmi, katonai felsőoktatásra, valamint az ilyen képzést folytató felsőoktatási intézményre, az intézményben foglalkoztatottakra, hallgatókra vonatkozóan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényben meghatározott eltéréssel kell alkalmazni.
(2) Azokat a kérdéseket, amelyeket e törvény alapján a foglalkoztatási követelményrendszerben kell szabályozni, a felsőoktatási intézmény kollektív szerződése is szabályozhatja.
(3) Magyarország címere elhelyezhető a felsőoktatási intézmény alapfeladatának ellátását szolgáló helyiségekben, címtábláján, épületeinek homlokzatán, továbbá feltüntethető a körbélyegzőjén és a felsőoktatási intézmény által kiadott okleveleken, oklevélmellékleteken.
(4) A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete főiskolaként működő felsőoktatási intézmény.
(5) Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemként működő felsőoktatási intézmény, amely – alapító okiratában foglaltak szerint – térhet el a 6. § (2) bekezdésében, 9. § (3) bekezdésben a felsőoktatási intézményekre előírt feltételektől, azzal, hogy a 15–16. § szerinti képzési rendszert meg kell tartania.
(6) Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (2) bekezdés c) pontja nem alkalmazható a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért Közalapítvány esetében.
(7) A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 7. § (1) bekezdés c)–d) pontja szerinti fenntartó által működtetett 2011. december 31-én egyetemként működő felsőoktatási intézmény
a) alapító okirata szerint eltérhet
aa) a 6. § (2) bekezdésében, a 9. § (3) bekezdésben a felsőoktatási intézményekre előírt feltételektől azzal, hogy a 15–16. § szerinti képzési rendszert meg kell tartania,
ab) a rektori megbízás személyi képesítési feltételeire vonatkozó általános feltételtől,
b) esetén
ba) az intézményben folytatott oktatási, tudományos kutatói vagy művészeti alkotó tevékenységhez nem szükséges munkavállalási engedély a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvényben meghatározott harmadik országbeli állampolgárok számára,
bb) – a 105. § (5) bekezdésében foglaltakon túl – az e törvényben előírt alkalmazási, foglalkoztatási, képesítési feltétel teljesítése szempontjából az Európai Gazdasági Térségről, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetről (OECD) szóló szerződésben részes államban szerzett doktori fokozatot, a tudomány(ok) kandidátusa, a tudomány(ok) doktora fokozatot a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában a tudományos fokozattal egyenértékűként határozhatja meg.
105. § (1) Az 1984. szeptember 1-je előtt doktori cselekmények alapján szerzett, illetőleg e nap előtt engedélyezett doktori cselekmények alapján később megszerzett egyetemi doktori cím továbbra is viselhető.