3. Fontolóra kell venni a Tagállamok és a releváns szervezetek közötti nemzetközi együttműködés ösztönzését, így például:

(a) a rendszeres információcserét a tengerészeti ipar és a tengerészeti munkaerőpiac vonatkozásában kétoldalú, regionális és többoldalú alapon;

(b) az információcserét a tengerészeti munkaügyi törvénykezés vonatkozásában;

(c) a tengerészek toborzását és munkaközvetítését szabályozó iránymutatások, munkamódszerek és törvényi rendelkezések összehangolását;

(d) a tengerészek nemzetközi toborzásával és munkaközvetítésével kapcsolatos eljárások és körülmények javítását; és

(e) a munkaerő-tervezést, a tengerészek kínálati és keresleti piacának, valamint a tengerészeti ipar igényeinek figyelembe vételével.

2. FEJEZET

A FOGLALKOZTATÁS FELTÉTELEI

Szabály

2.1 Szabály – A tengerészek munkaszerződései

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek tisztességes munkamegállapodással rendelkezzenek

1. A tengerész foglalkoztatására vonatkozó kikötéseket és feltételeket egyértelmű, írott, jogilag érvényesíthető szerződésben kell rögzíteni vagy hivatkozással abba belefoglalni, továbbá e kikötéseknek és feltételeknek összhangban kell állniuk a Szabályzatban rögzített előírásokkal.

2. Biztosítani kell, hogy a tengerészek munkaszerződéseit az egyes tengerészek olyan feltételek között fogadják el, amely feltételek szavatolják, hogy a tengerésznek lehetősége legyen a szerződésben foglalt kikötéseket és feltételeket áttekinteni és azokról tanácsot kérni, valamint szavatolják, hogy a tengerész e kikötéseket és feltételeket szabad akaratából fogadhassa el, mielőtt a szerződést aláírja.

3. A tengerészek munkaszerződései – az adott Tagállam nemzeti jogszabályaival és gyakorlatával összeegyeztethető mértékig – úgy értelmezendők, mint amelyek magukban foglalják valamennyi vonatkozó kollektív szerződést.

Előírás

A2.1 Előírás – A tengerészek munkaszerződései

1. Valamennyi Tagállam köteles olyan jogszabályokat elfogadni, amelyek megkövetelik, hogy az adott Tagállam lobogója alatt közlekedő hajók megfeleljenek az alábbiakban felsorolt követelményeknek:

(a) az adott Tagállam lobogója alatt közlekedő hajókon dolgozó tengerészek mindegyike rendelkezzen olyan tengerész munkaszerződéssel, amelyet egyrészről maga a tengerész, másrészről a hajótulajdonos vagy a hajótulajdonos valamely képviselője aláírt – illetve amennyiben a tengerész nem alkalmazott, akkor rendelkezzen más szerződéses vagy hasonló megállapodás létrejöttét igazoló bizonyítékkal –, és amely a jelen Egyezmény követelményeinek megfelelően tisztességes munka- és életkörülményeket biztosít a tengerész számára a hajón;

(b) a tengerész munkaszerződést aláíró tengerészek számára legyen biztosítva a lehetőség arra, hogy a szerződést alaposan áttekinthessék és azzal kapcsolatban tanácsot kérhessenek, mielőtt aláírják, valamint legyen biztosítva valamennyi egyéb feltétel is, amely szükséges annak szavatolásához, hogy a tengerészek szabad akaratukból kötik meg a szerződést, jogaiknak és kötelezettségeiknek megfelelő ismerete mellett;

(c) legyen a hajótulajdonos és az érintett tengerész birtokában is egy-egy eredeti, aláírással ellátott példány a tengerész munkaszerződésből;

(d) történjenek intézkedések annak biztosítására, hogy a tengerészek – beleértve a hajóparancsnokot is – a fedélzeten könnyen megkaphassák a foglalkoztatásuk feltételeire vonatkozó egyértelmű információkat, és hogy ezen információk, beleértve a tengerészek munkaszerződésének egy példányát is, áttekintés céljából álljanak az illetékes hatóságok – az érintett kikötőkben működő illetékes hatóságokat is beleértve – tisztviselőinek rendelkezésére; és

(e) a tengerészek kézhez kapjanak egy dokumentumot – az eddigi munkaviszonyaik jegyzékét –, amely a hajón való foglalkoztatásuk adatait rögzíti.

2. Amennyiben valamely kollektív szerződés alkotja a tengerész munkaszerződés egészét vagy részét, e kollektív szerződés egy példányát a fedélzeten kell hordozni. Amennyiben a tengerész munkaszerződés, illetve bármely vonatkozó kollektív szerződés nem angol nyelven készült, úgy a következőknek rendelkezésre kell állniuk angol nyelven is (kivéve azokon a hajókon, amelyek kizárólag belföldi utakon közlekednek):

(a) a megállapodás szabványos változatának egy példánya; és

(b) a kollektív szerződés azon részei, melyek az 5.2 Szabály értelmében a kikötő szerinti Állam által végzett ellenőrzés tárgyi hatálya alá esnek.

3. A jelen Előírás 1(e) bekezdésében említett dokumentum nem tartalmazhat semminemű megállapítást a tengerészek munkájának minőségére, illetve a tengerészek munkabérére vonatkozóan. A dokumentum formátumát, a rögzítendő adatok körét és ezen adatok rögzítésének módját a nemzeti jogszabályokban kell meghatározni.

4. Valamennyi Tagállam köteles olyan jogszabályokat elfogadni, amelyek meghatározzák az adott Tagállam nemzeti jogszabályainak hatálya alá tartozó valamennyi tengerész munkaszerződésben kötelezően rögzítendő részletek körét. A tengerész-munkamegállapodásoknak minden esetben tartalmazniuk kell az alábbiakban felsorolt adatokat:

(a) a tengerész teljes neve, születési ideje vagy életkora, és születési helye;

(b) a hajótulajdonos neve és címe;

(c) a tengerész munkaszerződés aláírásának helye és ideje;

(d) a munkakör, amelyben a tengerész foglalkoztatva lesz;

(e) a tengerész munkabérének összege, vagy – ahol ez értelmezhető – a munkabér kiszámítására használt szabály;

(f) a fizetett éves szabadság mennyisége, vagy – ahol ez értelmezhető – a kiszámítására használt szabály;

(g) a megállapodás megszűnése és ennek feltételei, beleértve az alábbiakat is:

(i) amennyiben a megállapodás határozatlan időre jött létre, akkor azokat a feltételeket kell közölni, amelyek szerint az egyes felek a szerződést megszüntethetik, a kötelező felmondási idő megjelölésével együtt, mely időszak nem lehet rövidebb a hajótulajdonos számára, mint a tengerész számára;

(ii) amennyiben a szerződés határozott időre jött létre, akkor a lejártának napjaként meghatározott időpontot kell közölni; és

(iii) amennyiben a szerződés egyetlen hajóútra szólóan jött létre, akkor a rendeltetési kikötő nevét kell közölni, és annak az időnek a hosszát, amelynek a megérkezés után el kell telnie, mielőtt a tengerészt el lehet bocsátani;

(h) a hajótulajdonos által a tengerész részére biztosítandó egészségügyi és társadalombiztosítási járulékok;

(i) a tengerész repatriálásra való jogosultsága;

(j) utalás a kollektív szerződésre, amennyiben van ilyen; és

(k) a nemzeti jogszabályok által megkövetelt valamennyi egyéb részlet.

5. Valamennyi Tagállam köteles olyan jogszabályokat elfogadni, amelyek meghatározzák a tengerész munkaszerződés lejárat előtti megszűnése esetén a tengerész, illetve a hajótulajdonos részéről adandó kötelező legrövidebb felmondási időt. A kötelező legrövidebb felmondási időszakok hosszát a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel folytatott egyeztetéseket követően kell meghatározni, de semmi esetre sem lehetnek hét napnál rövidebbek.

6. A kötelező legrövidebb felmondási időnél rövidebb felmondási idővel is megszűnhet a szerződés olyan körülmények esetében, amelyek fennállása a nemzeti jogszabályok, előírások vagy a vonatkozó kollektív szerződések szerint indokolttá teszi a munkaszerződés rövidebb határidejű vagy azonnali felmondással történő megszüntetését. Az ilyen körülmények meghatározása során valamennyi Tagállam köteles biztosítani, hogy figyelembevételre kerüljön a tengerészek azon igénye, hogy munkamegállapodásukat rövidebb határidejű vagy azonnali felmondással is megszüntethessék, mégpedig szankciók elszenvedése nélkül, ha erre különleges családi események miatt vagy egyéb sürgős okból szükségük van.

Útmutató

B2.1 Útmutató – A tengerészek munkaszerződései

B2.1.1 Útmutató – Korábbi munkaviszonyok jegyzéke

1. Az A2.1 Előírás 1(e) bekezdésében említett jegyzékben – az eddigi munkaviszonyok jegyzékében – feljegyzendő adatok körének meghatározása során valamennyi Tagállam biztosítsa, hogy a jegyzék – angol nyelvre is lefordítva – elegendő információt tartalmazzon ahhoz, hogy birtokosa további munkáért folyamodhasson a segítségével, illetve hogy megfeleljen a felminősítéshez vagy előléptetéshez szükséges, tengeri szolgálatra vonatkozó követelményeknek. A tengerész elbocsátási könyve megfelelhet az említett Előírás 1(e) bekezdésében foglalt követelménynek.

Szabály

2.2 Szabály – Munkabérek

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek szolgálataikért fizetséget kapjanak

1. Valamennyi tengerészt rendszeres időközönként, a munkamegállapodásának mindenben megfelelve kell megfizetni a munkájáért.

Előírás

A2.2 Előírás – Munkabérek

1. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy a lobogója alatt közlekedő hajókon dolgozó tengerészeknek járó összegeket egy hónapnál nem hosszabb időközönként fizessék ki, a vonatkozó kollektív szerződésnek megfelelően, ha van ilyen.

2. A tengerészek havonta kapjanak kimutatást az esedékes kifizetésekről és a kifizetett összegekről, beleértve a munkabért, a munkabéren felüli kifizetéseket, valamint a kifizetésnél használt valutaárfolyamot is, amennyiben a kifizetés nem a megállapodás szerinti pénznemben vagy átváltási árfolyamon történt.

3. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy a hajótulajdonosok tegyenek intézkedéseket – így például a jelen Előírás 4. bekezdésében foglaltakat – annak érdekében, hogy a tengerészek számára lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a keresetük egészét vagy részét eljuttathassák a családjuknak, eltartott családtagjaiknak, vagy jogszabály szerinti kedvezményezettjeiknek.

4. Azok az intézkedések, amelyeket annak biztosítása érdekében kell megtenni, hogy a tengerészek eljuttathassák a keresetüket a családjuknak, a következőket foglalják magukban:

(a) egy olyan rendszer létrehozását, amely lehetővé teszi a tengerészek számára, hogy alkalmazásba állásuk idején vagy alkalmazásuk folyamán, ha úgy kívánják, a munkabérük egy részét kijelölhessék a családjuk részére banki átutalással vagy hasonló módon rendszeres időközönként történő kiutalásra; és

(b) annak megkövetelését, hogy a kijelölt munkabér-hányadok átutalása a kellő időben megtörténjen, közvetlenül a tengerész által megnevezett személy vagy személyek részére.

5. A jelen Előírás 3. és 4. bekezdése értelmében nyújtott szolgáltatásokért esetlegesen felszámított valamennyi díj összege legyen méltányos, a valutaátváltási arányszám pedig – amennyiben egyéb kikötés másképpen nem rendeli – a nemzeti jogszabályokkal összhangban a mindenkori piaci értéknek vagy a hivatalos közleményben meghatározott értéknek feleljen meg, és semmiképpen ne legyen hátrányos a tengerészre nézve.

6. Valamennyi olyan Tagállam, amely a tengerészek munkabérét szabályozó nemzeti jogszabályokat léptet hatályba, köteles megfelelően figyelembe venni a Szabályzat B. részében foglalt útmutatást.

Útmutató

B2.2 Útmutató – Munkabérek

B2.2.1 Útmutató – Specifikus fogalmak meghatározása

1. A jelen Útmutató értelmében az alábbi fogalmak meghatározása a következő:

(a) a szakképzett tengerész valamennyi olyan tengerészt jelenti, aki kellően szakképzettnek tekinthető a fedélzeti részlegen szolgálatot teljesítő beosztásba tartozó hajósoktól megkövetelt bármely feladat ellátására – kivéve a felügyeleti vagy szakértői beosztásúak feladatait –, illetve aki a nemzeti jogszabályok, előírások, illetve gyakorlat, vagy valamely kollektív szerződés szerint szakképzett tengerésznek minősül;

(b) az alapfizetés vagy alapbér a rendes munkaidőben végzett munkáért járó fizetséget jelenti, függetlenül attól, hogy az milyen elemekből tevődik össze; nem tartalmazza a ledolgozott túlórákért járó fizetség, a prémiumok, a járadékok, a fizetett szabadságok, illetve a fizetésen felüli bármely egyéb járandóságok összegét;

(c) a konszolidált (összevont) bér az alapfizetést és a fizetéshez kapcsolódó egyéb juttatásokat is tartalmazó munkabért vagy fizetést jelenti; a konszolidált bér tartalmazhatja az összes ledolgozott túlóráért járó térítést és a fizetéshez kapcsolódó valamennyi egyéb juttatást is, de az is lehetséges, hogy részleges konszolidálás formájában csak bizonyos juttatásokat tartalmazzon;

(d) a munkaidő azt az időt jelenti, amelyben a tengerész a hajó részére történő munkavégzésre van kötelezve;

(e) a túlmunka a rendes munkaidőn túlmenően ledolgozott időt jelenti.

B2.2.2 Útmutató – Kiszámítás és kifizetés

1. Azokra a tengerészekre vonatkozóan, akiknek a részére kifizetett összeg magában foglalja a ledolgozott túlórákért járó külön térítést:

(a) a munkabér kiszámításához: a tengeren és a kikötőben ledolgozott rendes munkaidő ne haladja meg a napi nyolc órát;

(b) a túlmunka kiszámításához: az alapfizetés vagy alapbér által lefedett heti rendes munkaidő óraszáma a nemzeti jogszabályokban legyen meghatározva, ha azt kollektív szerződés nem szabja meg, de a heti 48 órát ne haladja meg; a kollektív szerződés rögzíthet más eljárást is, amely azonban nem lehet a fentinél kedvezőtlenebb;

(c) a túlmunkáért járó térítés óradíjai ne legyenek alacsonyabbak az egy óráért járó alapfizetés vagy alapbér egy és egynegyedénél; a túlmunkáért járó térítés óradíjai a nemzeti jogszabályokban legyenek meghatározva, vagy kollektív szerződésekben, ha ez az adott esetre vonatkoztatható; és

(d) a hajóparancsnok vagy az általa kijelölt személy vezessen feljegyzést valamennyi ledolgozott túlóráról, és e feljegyzést a tengerész legfeljebb egy hónapos időközönként aláírásával ellenjegyezze.

2. Azokra a tengerészekre vonatkozóan, akiknek a munkabére teljes egészében vagy részlegesen konszolidált (összevont):

(a) a tengerészek munkamegállapodása határozza meg egyértelműen, amennyiben ez helyénvaló, a tengerésztől a kapott járandóságok fejében elvárt munkaórák számát, valamint a konszolidált béren túlmenően neki járó valamennyi lehetséges további járadékot, és azok juttatásának feltételeit;

(b) amennyiben a konszolidált bér fejében ledolgozott munkaidőn túlmenően teljesített túlórákért külön órabér kerül kifizetésre, úgy ez az órabér ne legyen kevesebb, mint a – jelen Útmutató 1. bekezdésében foglalt meghatározás szerinti – rendes munkaidőben ledolgozott óráknak megfelelő alap-órabér egy és egynegyede; ugyanez az alapelv vonatkozzék azokra a túlórákra is, amelyek a konszolidált bérben benne foglaltatnak;

(c) az a járandóság, amely a teljesen vagy részlegesen konszolidált bérnek a – jelen Útmutató 1(a) bekezdésében foglalt meghatározás szerinti – rendes munkaidőben ledolgozott órákért járó részét képezi, ne legyen kevesebb, mint a hatályos előírások szerint megállapított minimálbér; és

(d) a részlegesen konszolidált munkabérben részesülő tengerészek esetében – amint arról a jelen Útmutató 1(d) bekezdése rendelkezik – valamennyi ledolgozott túlóráról vezessenek feljegyzést, a feljegyzések pedig kerüljenek ellenjegyzésre.

3. A nemzeti jogszabályok, előírások, illetve a kollektív szerződések úgy is rendelkezhetnek, hogy a túlórákért, illetve a heti pihenőnapokon és a hivatalos munkaszüneti napokon végzett munkáért – ellentételezésül – legalább ezek mennyiségével egyenértékű szolgálaton kívül töltött idő és hajón kívül töltött idő járjon, vagy pedig pótszabadság járjon az ilyen rendelkezések szerint esedékes járandóság vagy bármely egyéb ellentételezés helyében.

4. A hajótulajdonosok és a tengerészek reprezentatív szervezeteivel folytatott egyeztetéseket követően elfogadott nemzeti jogszabályok és előírások – illetve amennyiben ez az adott esetre vonatkoztatható, a kollektív szerződések – vegyék figyelembe az alábbiakban felsorolt alapelveket:

(a) az egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazás illessen meg valamennyi olyan tengerészt, aki ugyanazon a hajón áll alkalmazásban, mégpedig faji hovatartozás, bőrszín, nemi, illetve vallási hovatartozás, politikai meggyőződés, származási hely vagy társadalmi háttér szerinti megkülönböztetés nélkül;

(b) a tengerészek munkamegállapodását – amely meghatározza a hatályos munkabéreket, illetve a munkabérek alapjául szolgáló hatályos arányszámokat – a hajó fedélzetén kell hordozni; a munkabérek összegével, illetve a munkabérek alapjául szolgáló arányszámokkal kapcsolatos információkat valamennyi tengerész számára hozzáférhetővé kell tenni, mégpedig vagy olyan módon, hogy a releváns információkat tartalmazó tájékoztatóból legalább egy aláírt, valamely általa beszélt nyelven lévő példányt a tengerész rendelkezésére bocsátanak, vagy olyan módon, hogy a megállapodás egy példánya a tengerészek számára hozzáférhető helyen kifüggesztésre kerül, vagy pedig valamely más megfelelő módon;

(c) a munkabér törvényes fizetőeszközben kerüljön kifizetésre; amennyiben ez megfelelő, a munkabér banki átutalás, bankutalvány, postai csekk vagy pénzesutalvány útján is kifizethető;

(d) a szerződéses viszony végeztével valamennyi esedékes járandóság kerüljön kifizetésre, mégpedig indokolatlan késedelem nélkül;

(e) az illetékes hatóság rójon ki alkalmas büntetéseket, illetve egyéb megfelelő jóvátételi kötelezettségeket a hajótulajdonosokra, amennyiben azok indokolatlan késedelembe esnek az esedékes járandóságok maradéktalan megfizetésében, illetve ezirányú kötelességüket elmulasztják teljesíteni;

(f) a munkabérek közvetlenül a tengerészek saját maguk által megjelölt bankszámláira kerüljenek átutalásra, kivéve abban az esetben, ha írásban másféle megoldást kérelmeznek;

(g) a hajótulajdonos – a jelen bekezdés (h) albekezdése kikötéseinek fenntartása mellett – semmilyen módon ne korlátozza a tengerészek arra vonatkozó szabadságát, hogy hogyan rendelkeznek a járandóságaikkal;

(h) a járandóságokból levonások csak a következő esetekben legyenek engedélyezhetőek:

(i) ha az adott levonást illetően a nemzeti jogszabályokban vagy valamely vonatkozó kollektív szerződésben kifejezett rendelkezés szerepel, és az adott levonás feltételeiről a tengerészt az illetékes hatóság által legmegfelelőbbnek ítélt módon tájékoztatták; és

(ii) ha a levonások végösszege nem haladja meg azt a határt, amelyet a nemzeti jogszabályok, illetve kollektív szerződések vagy bírósági határozatok az ilyen levonások esetére esetleg megállapítottak;

(i) a tengerészek járandóságait a munkaviszonyba lépésükkel, illetve a munkaviszonyuk fenntartásával kapcsolatban ne sújtsák levonásokkal;

(j) legyen tilos a tengerészekkel szemben bárminemű pénzbírság alkalmazása, kivéve azon pénzbírságokat, amelyek alkalmazására nemzeti jogszabályok, illetve kollektív szerződések vagy egyéb intézkedések adnak felhatalmazást;

(k) az illetékes hatóság legyen jogosult ellenőrizni a hajó fedélzetén működő boltokat és szolgáltatásokat annak biztosítása érdekében, hogy azok méltányos és ésszerű árszabást alkalmazzanak az érintett tengerészek javára; és

(l) addig a mértékig terjedően, amilyen mértékben a tengerészek munkabér-követelései és a munkaviszonyukkal kapcsolatban nekik járó egyéb összegekről szóló követelései nem biztosítottak a tengerizálogjogokról és jelzálogokról („International Convention on Maritime Liens and Mortgages”) szóló 1993. évi nemzetközi egyezmény rendelkezéseinek megfelelően, az ilyen követelések a munkavállalók igényeinek védelméről (a munkáltató fizetésképtelensége esetén) szóló 1992. évi 173. sz. egyezmény rendelkezései szerint legyenek biztosítva.

5. A hajótulajdonosok és a tengerészek reprezentatív szervezeteivel folytatott egyeztetéseket követően valamennyi Tagállam hozzon létre eljárásokat a jelen Útmutatóban érintett bármely üggyel kapcsolatban emelt panaszok kivizsgálására.

B2.2.3 Útmutató – Minimálbér

1. Anélkül, hogy ez a kollektív tárgyalás szabadságának elvét hátrányosan érintené, a hajótulajdonosok és a tengerészek reprezentatív szervezeteivel folytatott egyeztetéseket követően valamennyi Tagállam hozzon létre a tengerészek minimálbérének meghatározására szolgáló eljárásokat. A hajótulajdonosok és a tengerészek reprezentatív szervezetei vegyenek részt az ilyen eljárások működtetésében.

2. Az ilyen eljárások létrehozása, valamint a minimálbérek meghatározása során szenteljenek kellő figyelmet a minimálbér meghatározásával kapcsolatos nemzetközi munkaügyi előírásoknak, továbbá az alábbi elveknek:

(a) a minimálbérek szintje vegye tekintetbe a tengerészeti foglalkoztatás természetét, a hajók személyzettel való ellátottságának szintjét, valamint a tengerészek rendes munkaidejét; és

(b) a minimálbérek szintje úgy legyen igazítva, hogy tekintetbe vegye a megélhetési költségekben, valamint a tengerészek szükségleteiben történt változásokat.

3. Az illetékes hatóság biztosítsa:

(a) valamely felügyeleti rendszer és szankciók révén azt, hogy a munkabérek a megállapított arányszámoknál nem alacsonyabb arányszám vagy arányszámok szerint kerülnek kifizetésre; és

(b) hogy valamennyi tengerésznek, akit a minimálbérnél alacsonyabb arányszám szerint fizettek ki, lehetősége legyen kis költséggel járó és gyors bírósági eljárás vagy egyéb eljárás segítségével visszaszerezni azt az összeget, amivel a fizetsége elmaradt a kívánt szinttől.

B2.2.4 Útmutató – A szakképzett tengerészek minimális havi alapfizetésének, illetve alapbérének összege

1. A szakképzett tengerésznek egy naptári hónapnyi szolgálatáért járó alapfizetése, illetve alapbére ne maradjon el attól az összegtől, amelyet a Közös Tengerészeti Bizottság vagy más, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgatótanácsa által meghatalmazott testület rendszeres időközönként meghatároz. Az Igazgatótanács döntését követően a főigazgató értesíti a Szervezet Tagállamait a módosított összegekről.

2. A jelen Útmutató egyetlen részét sem szabad úgy értelmezni, mint amely hátrányosan érintené a hajótulajdonosok vagy ezek szervezetei, valamint a tengerészek szervezetei között létrejött megállapodásokat a foglalkoztatásra vonatkozó, minimális előírásnak számító kikötések és feltételek szabályozásáról, feltéve, hogy ezen kikötéseket és feltételeket az illetékes hatóság is elismeri.

Szabály

2.3 Szabály – Munkaidő és pihenőidő

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek szabályozott munkaidővel, illetve pihenőidővel rendelkezzenek

1. Valamennyi Tagállam köteles biztosítani, hogy a tengerészek munkaideje, illetve pihenőideje szabályozva legyen.

2. Valamennyi Tagállam köteles meghatározott időszakra vetítve megállapítani a munkaidő maximális mértékét vagy a pihenőidő minimális mértékét, oly módon, hogy az összhangban legyen a Szabályzat rendelkezéseivel.

Előírás

A2.3 Előírás – Munkaidő és pihenőidő

1. A jelen Előírás szempontjából az alábbi kifejezések a következőket jelentik:

(a) a munkaidő azt az időt jelenti, amelyben a tengerész a hajó részére történő munkavégzésre kötelezett;

(b) a pihenőidő a munkaidőn kívüli időt jelenti; a kifejezés nem foglalja magában a munka közben tartott rövid szünetek idejét.

2. Valamennyi Tagállam köteles – a jelen Előírás 5–8. bekezdéseiben előírt kereteken belül – megállapítani vagy a munkaidőnek azt a maximális óraszámát, amelyet egy adott időszakon belül nem szabad túllépni, vagy pedig a pihenőidőnek azt a minimális óraszámát, amelyet egy adott időszakon belül kötelező biztosítani.

3. Valamennyi Tagállam elismeri, hogy a tengerészek rendes munkaidejére vonatkozó előírásnak – más munkavállalókéhoz hasonlóan – a nyolcórás munkanapon, a heti egy pihenőnapon és a hivatalos munkaszüneti napok alkalmával kapott pihenőkön kell alapulnia. Mindazonáltal ez nem akadályoz meg egyetlen Tagállamot sem abban, hogy olyan eljárásokat állítson fel, amelyek révén engedélyezheti, illetve bejegyezheti a tengerészek rendes munkaidejét a fenti előírásnál semmivel sem kedvezőtlenebb alapokon megállapító kollektív szerződéseket.

4. A nemzeti előírások megállapítása során valamennyi Tagállam köteles figyelembe venni azon veszélyeket, melyeket a tengerészek kimerültsége jelenthet, így különösen azoké a tengerészeké, akik feladatai a navigációs biztonságot, valamint a hajó biztonságos és veszélytelen üzemelését érintik.

5. A munkaidőre, illetve a pihenőidőre kötelezően vonatkozó korlátozások az alábbiak:

(a) a maximális munkaidő nem haladhatja meg:

(i) a 14 órát bármely 24 órás időszakon belül; és

(ii) a 72 órát bármely hétnapos időszakon belül;

vagy

(b) a minimális pihenőidő nem lehet kevesebb, mint:

(i) tíz óra bármely 24 órás időszakon belül; és

(ii) 77 óra bármely hétnapos időszakon belül.

6. A pihenőidő legfeljebb két rész-időszakra osztható, melyek közül az egyik időszak legalább hat óra hosszú kell legyen, a két egymást követő pihenőidőszak között eltelt idő hosszúsága pedig nem haladhatja meg a 14 órát.

7. A hajóvizsgálatokat, tűzoltási és mentőcsónak-gyakorlatokat, továbbá a nemzeti jogszabályokban és nemzetközi jogi aktusokban előírt egyéb gyakorlatokat olyan módon kell lefolytatni, hogy azok a lehető legkevésbé zavarják meg a pihenőidőszakokat, és ne okozzanak kimerültséget.

8. Amikor egy tengerészt rendkívüli munkára rendelnek ki – mert például egy gépállás kezelő nélkül marad –, kötelező a tengerész részére megfelelő pótlólagos pihenőidőszakot biztosítani, ha a munkára való kirendelések a rendes pihenőidejét zavarták meg.

9. Amennyiben erre vonatkozóan nincs hatályban kollektív szerződés vagy döntőbírósági ítélet, illetve amennyiben az illetékes hatóság úgy határoz, hogy a hatályos kollektív szerződésben vagy döntőbírósági ítéletben a jelen Előírás 7. vagy 8. bekezdésére vonatkozóan hozott rendelkezések elégtelenek, akkor az illetékes hatóság köteles meghatározni a megfelelő rendelkezéseket, amelyek elegendő pihenőidőt biztosítanak az érintett tengerészek számára.

10. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy valamely könnyen hozzáférhető helyen kifüggesztésre kerüljön a fedélzeti munkabeosztást tartalmazó táblázat, amely valamennyi beosztásra vonatkozóan tartalmazza legalább a következőket:

(a) a tengeri szolgálat és a kikötői szolgálat munkabeosztását; és

(b) a nemzeti jogszabályok, vagy a vonatkozó kollektív szerződések által megkövetelt maximális munkaidőt vagy minimális pihenőidőt.

11. A jelen Előírás 10. bekezdésében említett táblázatot szabványosított formában kell elkészíteni a hajó munkanyelvén vagy munkanyelvein, valamint angol nyelven.

12. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy a tengerészek napi munkaidejéről vagy napi pihenőidejéről folyamatos nyilvántartást vezessenek, annak érdekében, hogy lehetővé váljon a jelen Előírás 5-től 11-ig terjedő bekezdéseinek való megfelelés folyamatos ellenőrzése. A nyilvántartást az illetékes hatóság által – a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet esetleg rendelkezésre álló útmutatásainak figyelembe vételével – kialakított, szabványosított formában, vagy a Szervezet által kialakított bármely szabványosított formában kell vezetni. A nyilvántartást a jelen Előírás 11. bekezdésében megkövetelt nyelveken kell vezetni. Valamennyi tengerésznek kapnia kell egy példányt a rá vonatkozó nyilvántartásból, melyet a hajóparancsnok vagy az általa meghatalmazott személy, továbbá a tengerész köteles aláírásával ellenjegyezni.

13. A jelen Előírás 5. és 6. bekezdésében foglaltak egyetlen Tagállamot sem akadályoznak meg abban, hogy olyan nemzeti jogszabályokat hozzon, vagy olyan eljárást állítson fel az illetékes hatósága számára, amelyek vagy amely révén jóvá lehet hagyni, illetve be lehet jegyezni olyan kollektív szerződéseket is, amelyek az itt rögzített korlátozások tekintetében kivételeket engednek meg. Az ilyen kivételeknek a lehető legnagyobb mértékben követniük kell a jelen Előírás rendelkezéseit, de az őrszolgálatot ellátó tengerészek vagy a rövid utakon közlekedő hajókon dolgozó tengerészek számára gyakoribb vagy hosszabb szabadságolási időszakokat, illetve kiegészítő szabadság megítélését is elrendelhetik.

14. A jelen Előírásban foglaltak semmiképpen sem értelmezhetők úgy, hogy bármilyen mértékben csorbítanák a hajóparancsnoknak azon jogát, hogy a tengerésztől bármennyi órányi munka elvégzését megkövetelje a hajó, a hajón tartózkodó személyek vagy a rakomány biztonságának azonnali biztosítása érdekében, vagy a tengeren vészhelyzetben lévő egyéb hajóknak, illetve személyeknek való segítségnyújtás érdekében. Ennek megfelelően a hajóparancsnok jogosult felfüggeszteni a munkaidőre, illetve a pihenőidőre vonatkozó beosztást, és szükség szerint bármennyi órányi munka elvégzését megkövetelni a tengerésztől mindaddig, amíg a normális állapotokat helyre nem állították. A normális állapotok helyreállítását követő leghamarabbi alkalmas időpontban a hajóparancsnok köteles gondoskodni arról, hogy valamennyi tengerész, aki a beosztás szerinti pihenőidejében munkát végzett, megfelelő pihenőidőt kapjon.

Útmutató

B2.3 Útmutató – Munkaidő és pihenőidő

B2.3.1 Útmutató – Fiatalkorú tengerészek

1. A tengeren és a kikötőben a következő rendelkezések vonatkozzanak valamennyi, 18. életévét be nem töltött fiatalkorú tengerészre:

(a) a munkaidő ne haladja meg a napi nyolc órát, valamint a heti 40 órát, túlórában végzett munka pedig csak abban az esetben legyen megengedett, ha az biztonsági okokból elkerülhetetlen;

(b) valamennyi étkezésre elegendő idő álljon rendelkezésre, és legalább egyórás szünet legyen biztosítva a napi főétkezésre; és

(c) minden két órányi folyamatos munka után a lehető leghamarabb következzen egy 15 perces pihenő.

2. Kivételes esetben a jelen Útmutató 1. bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazása mellőzhető, amennyiben azok:

(a) kivitelezhetetlennek bizonyulnak azokra a fedélzeti, gépházi vagy étkeztetési részlegben dolgozó fiatalkorú tengerészekre vonatkozóan, akiket őrszolgálatra osztottak be, vagy akik szolgálati jegyzék szerinti többműszakos munkavégzési rendszerben dolgoznak; illetve

(b) hátráltatnák a fiatalkorú tengerészek előre megszabott programok és ütemtervek szerinti, hatékony képzését.

3. Az ilyen kivételes esetek – az okok megjelölésével együtt – kerüljenek nyilvántartásba vételre, a nyilvántartást pedig a hajóparancsnok lássa el aláírásával.

4. A jelen Útmutató 1. bekezdése nem menti fel a fiatalkorú tengerészeket a valamennyi tengerészre vonatkozó azon általános kötelezettség alól, hogy bármely vészhelyzet esetén az A2.3 Előírás 14. bekezdése szerint munkát végezzenek.

Szabály

2.4 Szabály – Szabadságra való jogosultság

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek megfelelő szabadságolásban részesüljenek

1. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy a lobogója alatt közlekedő hajókon alkalmazásban álló tengerészek – megfelelő feltételek mellett és a Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően – fizetett éves szabadságot kapjanak.

2. Egészségük és jólétük biztosítása érdekében a tengerészeknek kötelező partraszállási eltávozásra engedélyt adni a beosztásuk üzemeltetési követelményeinek megfelelően.

Előírás

A2.4 Előírás – Szabadságra való jogosultság

1. Valamennyi Tagállam köteles olyan jogszabályokat elfogadni, amelyek meghatározzák az adott Tagállam lobogója alatt közlekedő hajókon szolgáló tengerészek éves szabadságára vonatkozó, minimálisan betartandó előírásokat, kellően figyelembe véve a tengerészek különleges szükségleteit is az éves szabadság tekintetében.

2. Az éves fizetett szabadságra való jogosultságot – bármely olyan kollektív szerződés, törvény vagy előírás fenntartása mellett, amely a tengerészek e vonatkozásban fennálló különleges szükségleteit is figyelembe vevő, megfelelő módszert ír elő a jogosultság mértékének kiszámítására – a munkaviszony minden egyes hónapjára vonatkozóan legalább 2,5 naptári napot alapul véve kell kiszámítani. A szolgálati idő hosszának kiszámítására használt módszert az egyes országok illetékes hatósága vagy megfelelő intézményrendszere köteles megszabni. A munkából való igazolt távollétek nem tekinthetők az éves szabadságba tartozónak.

3. Kötelező megtiltani a jelen Előírásban előírt minimális éves fizetett szabadságról való lemondást kikötő mindennemű szerződést, kivéve ezeknek az illetékes hatóság szabályozása által engedélyezett eseteit.

Útmutató

B2.4 Útmutató – Szabadságra való jogosultság

B2.4.1 Útmutató – A jogosultság mértékének kiszámítása

1. Az egyes országok illetékes hatósága vagy megfelelő intézményrendszere által meghatározandó feltételek szerint a munkakörön kívüli munkavégzés számítson bele a szolgálatban töltött időbe.

2. Az illetékes hatóság vagy valamely vonatkozó kollektív szerződés által meghatározandó feltételek szerint számítson bele a szolgálatban töltött időbe az, ha a tengerész valamely jóváhagyott tengerészeti szakképzési tanfolyamon való részvétel céljából, vagy betegség, sérülés, illetve szülési szabadság következtében van távol a munkából.

3. Az éves szabadság folyamán a tengerész fizetésének szintje legyen az adott tengerész rendes járandóságának szintjén, amint az a nemzeti jogszabályokban vagy a vonatkozó tengerész munkaszerződésben megállapításra került. Az egy évnél rövidebb időszakokra alkalmazott tengerészek esetében, illetve a munkaviszony megszűnése esetében a szabadságra való jogosultság mértéke arányosan kerüljön megállapításra.

4. Az alábbiak ne számítsanak az éves fizetett szabadság részének:

(a) a lobogó szerinti Államban hivatalos és szokásos munkaszüneti napokként elismert napok, akár az éves fizetett szabadság idejére esnek, akár nem;

(b) a betegségből, sérülésből vagy gyermekszülésből eredő munkaképtelenség időszakai, az egyes országok illetékes hatósága vagy megfelelő intézményrendszere által meghatározandó feltételek szerint;

(c) az érvényes munkamegállapodás hatálya alá tartozó tengerésznek adott ideiglenes partraszállási eltávozás; és

(d) bárminemű pótlólagos szabadság, az egyes országok illetékes hatósága vagy megfelelő intézményrendszere által meghatározandó feltételek szerint.

B2.4.2 Útmutató – Az éves szabadság kivétele

1. Az éves szabadság kivételének időzítését – hacsak azt előírás, kollektív szerződés, döntőbírósági ítélet, vagy a nemzeti gyakorlattal összhangban lévő egyéb eszköz meg nem határozza – a hajótulajdonos állapítsa meg az érintett tengerészekkel vagy azok képviselőivel folytatott egyeztetést követően, és amennyire csak lehetséges, velük egyetértésben.

2. A tengerészeknek elvi szabály szerint álljon jogukban azon a helyen kivenni az éves szabadságukat, amelyhez szoros szálakkal kapcsolódnak; rendes körülmények között ez azonos azzal a hellyel, ahová jogosultság szerint repatriálni kell őket. A tengerészektől – belegyezésük nélkül – ne követeljék meg, hogy ettől eltérő helyen vegyék ki a nekik járó éves szabadságukat, hacsak erről a vonatkozó tengerész munkaszerződés vagy a nemzeti jogszabályok másképp nem rendelkeznek.

3. Amennyiben a tengerészektől megkövetelik, hogy a jelen Útmutató 2. bekezdésében engedélyezett helytől eltérő egyéb helyen vegyék ki éves szabadságukat, akkor a tengerészek legyenek jogosultak ingyenesen utazni a szerződtetésük vagy toborzásuk helyéig, attól függően, hogy melyik esik közelebb az otthonukhoz; létfenntartási és egyéb közvetlenül kapcsolódó költségeik a hajótulajdonost terheljék; az utazással töltött időt pedig ne vonják le a tengerésznek járó éves fizetett szabadságból.

4. Az éves szabadságát töltő tengerész kizárólag a legsúlyosabb vészhelyzet esetén – és akkor is csak a tengerész saját beleegyezésével – legyen visszahívható a szolgálatba.

B2.4.3 Útmutató – A szabadságolási időszak részekre bontása és összevonása

1. Az egyes országok illetékes hatósága által vagy megfelelő intézményrendszerén keresztül engedélyezhető az éves fizetett szabadság részekre bontása, illetve az egy évre vonatkozóan járó ilyen éves szabadság összevonása valamely következő szabadságolási időszakkal.

2. A jelen Útmutató 1. bekezdésének fenntartásával, továbbá amennyiben a hajótulajdonos és az érintett tengerész vonatkozásában hatályos megállapodás másképpen nem rendelkezik, a jelen Útmutatóban ajánlott éves fizetett szabadság egyetlen, megszakítás nélküli időszakból álljon.

B2.4.4 Útmutató – Fiatalkorú tengerészek

1. Különleges intézkedések bevezetését kell megfontolni azokra a 18. életévüket be nem töltött fiatalkorú tengerészekre vonatkozóan, akik valamely kollektív szerződés vagy tengerész munkaszerződés alapján hat hónapig vagy bármely egyéb rövidebb ideig szolgáltak szabadságolás nélkül valamely olyan hosszú járatú hajón, amely ezen időszak alatt nem tért vissza a tartózkodási hely szerinti országukba, és amely az út következő három hónapja során sem fog oda visszatérni. Ezen intézkedések állhatnak a fiatalkorú tengerészek térítésmentes repatriálásából a tartózkodási hely szerinti országukon belül az eredeti szerződtetésük helyére, abból a célból, hogy ott a megtett tengeri út alapján nekik járó szabadságot kivehessék. Szabály

2.5 Szabály – Repatriálás

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek képesek legyenek otthonukba hazatérni

1. A tengerészek jogosultak a térítésmentes (saját költségvállalásuk nélküli) repatriálásra a Szabályzatban foglalt körülmények fennállása esetén, valamint a Szabályzatban meghatározott feltételekkel.

2. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy a lobogója alatt közlekedő hajók mutassanak fel pénzügyi biztosítékokat annak szavatolása érdekében, hogy a tengerészek repatriálása a Szabályzatnak mindenben megfelelően történjék meg.

Előírás

A2.5 Előírás – Repatriálás

1. Valamennyi Tagállam köteles biztosítani, hogy a lobogója alatt közlekedő hajókon tartózkodó tengerészek jogosultak legyenek a repatriálásra az alábbi körülmények fennállása esetén:

(a) ha a tengerész-munkamegállapodásuk a hajó külföldi tartózkodása közben jár le;

(b) ha a tengerész-munkamegállapodásukat megszünteti:

(i) a hajótulajdonos; vagy

(ii) alapos indokból kifolyólag maga a tengerész; továbbá

(c) abban az esetben, ha a tengerészek többé nem képesek ellátni a munkamegállapodásuk értelmében fennálló feladataikat, illetve az adott sajátságos körülmények között már nem várható el tőlük, hogy ellássák azokat.

2. Valamennyi Tagállam köteles biztosítani, hogy jogszabályai, illetve egyéb intézkedései vagy a kollektív szerződések olyan megfelelő rendelkezéseket tartalmazzanak, amelyek előírják az alábbiakban felsoroltakat:

(a) azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén a tengerészek jogosultak a jelen Előírás 1(b) és (c) bekezdéseinek megfelelő repatriálásra;

(b) a fedélzeten töltött szolgálati időszakok maximális időtartamát, amelynek elteltével a tengerész jogosult a repatriálásra – azzal a kikötéssel, hogy ezen időszakok hossza nem haladhatja meg a 12 hónapot; és

(c) a repatriáláshoz a hajótulajdonosok által megadandó jogosultságok pontos körét, beleértve azon jogosultságokat, amelyek a repatriálás célállomásaihoz, az igénybe vehető közlekedési eszközökhöz, a megtérítendő kiadási tételekhez, valamint a hajótulajdonosok által teendő egyéb intézkedésekhez kapcsolódnak.

3. Valamennyi Tagállam köteles megtiltani a hajótulajdonosoknak azt, hogy a tengerészektől a munkaviszonyuk kezdetén a repatriálásuk költségeire vonatkozó előleg megfizetését követeljék meg; továbbá azt is, hogy a repatriálás költségeit a tengerészek munkabéréből vagy egyéb járandóságaiból történő levonás révén visszanyerjék, kivéve abban az esetben, ha a tengerészről – a nemzeti jogszabályoknak, egyéb intézkedéseknek, vagy a vonatkozó kollektív szerződéseknek megfelelően – bebizonyosodott, hogy tengerészi munkaviszonyából eredő kötelezettségeit illetően súlyos mulasztásba esett.

4. A nemzeti jogszabályok nem érinthetik hátrányosan a hajótulajdonosnak arra vonatkozó bármiféle jogát, hogy harmadik személyekkel fennálló szerződéses megállapodások értelmében visszanyerhesse a repatriálás költségeit.

5. Abban az esetben, ha valamely hajótulajdonos a repatriálásra jogosult tengerészek vonatkozásában elmulaszt intézkedéseket tenni a repatriálásra, vagy elmulasztja kifizetni a repatriálás költségeit, akkor:

(a) annak a Tagállamnak az illetékes hatósága, amelynek lobogója alatt a hajó közlekedik, köteles biztosítani az érintett tengerészek repatriálását; amennyiben pedig az illetékes hatóság ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, akkor az az állam, amelyből a tengerészeket repatriálni kell, illetve az az állam, amelynek a tengerészek az állampolgárai, jogosult biztosítani a repatriálásukat, és jogosult ennek költségeit megtéríttetni azzal a Tagállammal, amelynek a lobogója alatt a hajó közlekedik;

(b) az a Tagállam, amelynek a lobogója alatt a hajó közlekedik, jogosult a tengerészek repatriálása során felmerült költségeit a hajótulajdonossal megtéríttetni;

(c) a repatriálás költségei semmilyen esetben sem terhelhetik a tengerészeket, kivéve a jelen Előírás 3. bekezdésében foglalt rendelkezések szerint.

6. Az a Tagállam, amely a jelen Szabályzat értelmében megfizette a repatriálás költségeit, a vonatkozó nemzetközi jogi okmányok – így többek között a hajók feltartóztatásáról szóló 1999. évi Nemzetközi Egyezmény („International Convention on Arrest of Ships”) – figyelembe vételével jogosult feltartóztatni az érintett hajótulajdonos hajóit, illetve jogosult indítványozni azok feltartóztatását, mindaddig, amíg a költségek megtérítése a jelen Előírás 5. bekezdésének megfelelően meg nem történik.

7. Valamennyi Tagállam köteles elősegíteni az adott Tagállam valamely kikötőjét érintő, valamint valamely felségvizén vagy belvizén áthaladó hajókon szolgáló tengerészek repatriálását, továbbá a fedélzeten való pótlásukat is.

8. A fenti rendelkezés értelmében különösen egyetlen Tagállam sem tagadhatja meg a repatriálás jogát egyetlen tengerésztől sem a hajótulajdonos anyagi körülményeire való hivatkozással, és arra való hivatkozással sem, hogy a hajótulajdonos nem képes vagy nem hajlandó valamely tengerész pótlásáról gondoskodni.

9. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy a lobogója alatt közlekedő hajók a repatriálásra vonatkozó, hatályban lévő nemzeti rendelkezések egy – valamely megfelelő nyelven írt – példányát a fedélzeten hordozzák és a tengerészek számára elérhetővé tegyék.

Útmutató

B2.5 Útmutató – Repatriálás

B2.5.1 Útmutató – Jogosultság

1. A tengerészek legyenek jogosultak a repatriálásra:

(a) az A2.5 Előírás 1(a) bekezdésében szabályozott esetben, a tengerész munkaszerződés rendelkezéseinek megfelelően megadott felmondási időszak lejártával;

(b) az A2.5 Előírás 1 (b) és (c) bekezdéseiben szabályozott esetekben:

(i) a repatriálást szükségessé tevő betegség, sérülés vagy egyéb egészségi állapot esetén, amennyiben a tengerészeket egészségileg alkalmasnak nyilvánítják az utazás megtételére;

(ii) hajótörés esetén;

(iii) abban az esetben, ha a hajótulajdonos – mint a tengerészek munkáltatója – fizetésképtelenségéből, a hajó eladásából, a hajó lajstromozásának megváltozásából, vagy bármely más hasonló okból kifolyólag nem képes a továbbiakban teljesíteni törvény szerinti vagy szerződésben vállalt kötelezettségeit;

(iv) abban az esetben, ha a hajó – a nemzeti jogszabályokban vagy a tengerészek munkamegállapodásában foglalt meghatározás szerinti – háborús övezetbe tart, és a tengerész nem adja beleegyezését ahhoz, hogy ő maga is a hajóval tartson; és

(v) abban az esetben, ha a munkaviszony valamely munkaügyi bírósági ítéletnek vagy kollektív szerződésnek megfelelően megszűnik vagy szünetel, illetve ha a munkaviszony bármely más hasonló okból kifolyólag megszűnik.

2. Annak meghatározása során, hogy mi legyen a fedélzeten töltött szolgálati időszakok maximális hossza, amelynek elteltével a tengerész a jelen Szabályzatnak megfelelően jogosult a repatriálásra, figyelembe kell venni a tengerészek munkakörnyezetét befolyásoló tényezőket. Valamennyi Tagállam igyekezzen ezeket a szolgálati időszakokat – ahol csak lehet – lerövidíteni a technológia változásainak és fejlődésének fényében; ebben valamennyi Tagállam útmutatásként használhatja a Közös Tengerészeti Bizottság e témában tett bármely ajánlását.

3. A repatriálásnak az A2.5 Előírás értelmében a hajótulajdonos által viselendő költségei foglalják magukban legalább az alábbiakban felsoroltak költségeit:

(a) eljutás a jelen Útmutató 6. bekezdésének megfelelően a repatriálás célállomásaként kiválasztott helyre;

(b) szállás és élelmezés attól a pillanattól kezdve, hogy a tengerész elhagyja a hajót, egészen addig, amíg meg nem érkezik a repatriálás célállomására;

(c) fizetés és járadékok attól a pillanattól kezdve, hogy a tengerész elhagyja a hajót, egészen addig, amíg meg nem érkezik a repatriálás célállomására, feltéve hogy a nemzeti jogszabályok vagy a kollektív szerződések ezt így rendelik;

(d) a tengerész személyes poggyászának a repatriálás célállomásáig való elszállítása, 30 kg-ig terjedően; és

(e) szükség szerint orvosi kezelés mindaddig, amíg a tengerész egészségileg alkalmas nem lesz arra, hogy elutazhasson repatriálásának célállomására.

4. A repatriálásra várva töltött idő, valamint a repatriáláshoz kapcsolódó utazással töltött idő ne kerüljön levonásra a tengerészeknek járó fizetett szabadság idejéből.

5. A hajótulajdonosokat kötelezzék arra, hogy mindaddig fedezzék a repatriálás költségeit, amíg az érintett tengerészek a jelen Szabályzat értelmében előírt valamelyik célállomáson partra nem szállnak, vagy megfelelő alkalmazásba nem állnak valamely olyan hajón, ami valamelyik ilyen célállomás felé tart.

6. Valamennyi Tagállam követelje meg a hajótulajdonosoktól, hogy a repatriálás érdekében teendő intézkedésekért – megfelelő és gyors eljárást biztosító eszközök révén – felelősséget vállaljanak. Az utazás módja rendes esetben a légiközlekedés legyen. Az egyes Tagállamok írják elő azoknak a célállomásoknak a körét, ahová a tengerészek repatriálhatók. A célállomások között szerepeljenek azok az országok, amelyekről úgy ítéltetik meg, hogy a tengerészek szoros szálakkal kapcsolódhatnak hozzájuk, beleértve:

(a) azt a helyet, ahol a tengerész beleegyezett a szerződtetésébe;

(b) a kollektív szerződésben meghatározott helyet;

(c) a tengerész tartózkodási hely szerinti országát; illetve

(d) bármely egyéb helyet, amelyet a szerződtetés idején kölcsönös megegyezéssel elfogadtak.

7. A tengerészeknek álljon jogában az előírt célállomások közül kiválasztani a repatriálásuk tényleges helyét.

8. A repatriálásra való jogosultság elévülhet, amennyiben az érintett tengerészek azt a nemzeti jogszabályokban vagy a kollektív szerződésekben meghatározandó ésszerű időszakon belül nem veszik igénybe.

B2.5.2 Útmutató – Végrehajtás a Tagállamok részéről

1. Azoknak a tengerészeknek, akik valamely külföldi kikötőben hátramaradtak, miközben repatriálásuk folyamatban van, minden lehetséges gyakorlati segítséget meg kell adni; abban az esetben pedig, ha közülük valamelyik tengerész repatriálása késedelmet szenved, az adott külföldi kikötő illetékes hatósága biztosítsa, hogy a lobogó szerinti Állam konzuli vagy helyi képviselője, valamint – attól függően, hogy ezek közül melyik a helyénvalóbb – a tengerész állampolgárság szerinti Állama vagy tartózkodási hely szerinti Állama erről haladéktalanul értesüljön.

2. Valamennyi Tagállam fordítson figyelmet arra, hogy megfelelő intézkedések vannak-e érvényben a következő esetekre vonatkozóan:

(a) hogy azokat a külföldi ország lobogója alatt közlekedő hajón alkalmazásban álló tengerészeket, akiket nekik fel nem róható okokból kifolyólag valamely külföldi kikötőben partra tettek, visszaszállítsák:

(i) abba a kikötőbe, ahol az érintett tengerészt szerződtették; illetve

(ii) attól függően, hogy e kettő közül melyik a helyénvalóbb, a tengerész állampolgársága szerinti Állam vagy a tartózkodási helye szerinti Állam valamely kikötőjébe; illetve

(iii) valamely egyéb kikötőbe, amelyről a tengerész a hajóparancsnokkal vagy a hajótulajdonossal közösen megegyezett, az illetékes hatóság jóváhagyása vagy egyéb megfelelő biztosítékok mellett;

(b) hogy orvosi ellátást és eltartást biztosítsanak azoknak a külföldi ország lobogója alatt közlekedő hajón alkalmazásban álló tengerészeknek, akiket valamely külföldi kikötőben partra tettek valamely olyan betegség vagy sérülés következtében, amelyet a hajó részére végzett szolgálat közben szereztek, de nem a saját szándékos kötelességmulasztásukból eredően.

3. Amennyiben a 18. életévüket be nem töltött fiatalkorú tengerészekről – miután első hosszú járatú útjuk során már legalább négy hónapot szolgáltak valamely hajón – nyilvánvalóan bebizonyosodik, hogy nem alkalmasak a tengeri életre, akkor legyen a számukra biztosított a lehetőség arra, hogy térítésmentesen repatriálják őket az első olyan alkalmas érintett kikötőből, amelyben a lobogó szerinti Államnak, vagy az adott fiatalkorú tengerész állampolgárság szerinti vagy tartózkodási hely szerinti Államának konzuli szolgálata működik. Valamennyi ilyen repatriálásról – annak okait is megadva – értesítsék azt a hatóságot, amely az érintett fiatalkorú tengerészek számára kibocsátotta a tengerhajózási munkaviszonyba állásukat lehetővé tevő okiratokat.

Szabály

2.6 Szabály – A hajó elpusztulása, illetve elsüllyedése esetén a tengerészeknek fizetendő kártalanítás

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek kártalanításban részesüljenek a hajó elpusztulása, illetve elsüllyedése esetén

1. A tengerészek megfelelő kártalanításra jogosultak a hajó elpusztulása, illetve elsüllyedése folytán bekövetkező sérülésekért, veszteségekért, valamint munkanélkülivé válásért.

Előírás

A2.6 Előírás – A hajó elpusztulása, illetve elsüllyedése esetén a tengerészeknek fizetendő kártatanítás

1. Valamennyi Tagállam köteles olyan szabályokat alkotni, amelyek biztosítják, hogy valamennyi esetben, amikor bármely hajó elpusztul vagy elsüllyed, a hajótulajdonos köteles legyen az ilyen elpusztulásból, illetve süllyedésből eredő munkanélküliség esetére szóló segélyt fizetni a fedélzeten tartózkodó valamennyi tengerész számára.

2. A jelen Előírás 1. bekezdésében említett szabályok nem érinthetnek hátrányosan semmiféle egyéb – a hajó elsüllyedéséből, illetve megfenekléséből eredő veszteségekre, illetve sérülésekre vonatkozó – jogot, amellyel a tengerész az érintett Tagállam nemzeti jogszabályainak értelmében rendelkezik.

Útmutató

B2.6 Útmutató – A hajó elpusztulása, illetve elsüllyedése esetén a tengerészeknek fizetendő kártalanítás

B2.6.1 Útmutató – A munkanélküliségi segély kiszámítása

1. A hajó elpusztulása vagy elsüllyedése folytán bekövetkező munkanélküliség esetén fizetendő segély azokra a napokra szólóan kerüljön kifizetésre, amely napokon a tengerész ténylegesen munka nélkül maradt, mégpedig a munkaszerződés értelmében fizetendő munkabérre vonatkozó arányszámokkal megegyező mértékben; mindazonáltal a bármely tengerésznek fizetendő teljes kártalanítás összege az adott tengerész kéthavi munkabérének megfelelő összegre korlátozható.

2. Valamennyi Tagállam biztosítsa, hogy a tengerészeknek ugyanazon jogorvoslati lehetőségek álljanak rendelkezésükre az ilyen kártalanítások behajtása céljából, mint amelyek a szolgálatban megkeresett, de elmaradt munkabérük behajtása céljából rendelkezésükre állnak.

Szabály

2.7 Szabály – A személyzet létszámának szintje

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek olyan hajókon dolgozzanak, amelyek a biztonságos, hatékony és veszélytelen üzemeltetéshez elegendő személyzettel vannak ellátva 1. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy a lobogója alatt közlekedő valamennyi hajó elegendő számú tengerészt foglalkoztasson a fedélzetén, annak biztosítása érdekében, hogy a hajók üzemeltetése minden körülmények között biztonságosan, hatékonyan, valamint a veszélytelen működésre kellő figyelmet fordítva történjen, mindeközben szem előtt tartva a tengerészek kimerültségében rejlő veszélyeket, valamint az út sajátos természetét és körülményeit is.

Előírás

A2.7 Előírás – A személyzet létszámának szintje

1. Valamennyi Tagállam köteles megkövetelni, hogy a lobogója alatt közlekedő valamennyi hajó elegendő számú tengerésszel a fedélzetén közlekedjen, annak biztosítása érdekében, hogy a hajók üzemeltetése biztonságosan, hatékonyan, valamint a veszélytelen működésre kellő figyelmet fordítva történjen. Valamennyi hajót olyan személyzettel kell ellátni, amely létszámát és tagjainak képesítését tekintve is alkalmas arra, hogy – az illetékes hatóság által kibocsátott, a biztonsághoz szükséges minimális személyzeti létszámra vonatkozó dokumentumnak, vagy azzal egyenértékű rendelkezésnek megfelelően – bármely üzemi körülmények között biztosítsa a hajó és a hajószemélyzet biztonságát és épségét, továbbá alkalmas arra is, hogy megfeleljen a jelen Egyezmény előírásainak.

2. A személyzeti létszám szintjeinek meghatározása, jóváhagyása, illetve módosítása során az illetékes hatóság köteles figyelembe venni a túlságosan hosszú munkaidő elkerülésének, illetve minimálisra csökkentésének szükségességét annak érdekében, hogy biztosítható legyen a megfelelő pihenés, és csökkenthető legyen a kimerültség veszélye, továbbá köteles figyelembe venni a vonatkozó nemzetközi jogi aktusokban – így különösen a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet jogi aktusaiban – a személyzeti létszám szintjét illetően lefektetett alapelveket.

3. A személyzeti létszám szintjeinek meghatározása során az illetékes hatóság köteles figyelembe venni a 3.2 Szabályban és az A3.2 Előírásaiban az élelmezéssel és étkeztetéssel kapcsolatban előírt valamennyi követelményt.

Útmutató

B2.7 Útmutató – A személyzet létszámának szintje

B2.7.1 Útmutató – A jogviták rendezése

1. Valamennyi Tagállam tartson fenn olyan hatékony, intézményesített hivatali rendszert, amely a hajón érvényes személyzeti létszámmal kapcsolatban felmerülő panaszok, illetve jogviták kivizsgálására és rendezésére szolgál, vagy győződjön meg arról, hogy ilyen rendszer létezik.

2. A hajótulajdonosok és a tengerészek szervezeteinek képviselői – egyéb személyek, illetve hatóságok közreműködésével vagy anélkül – vegyenek részt az ilyen intézményi rendszer működtetésében.

Szabály

2.8 Szabály – Karrier- és készségfejlesztés, valamint a tengerészek munkalehetőségei

Cél: A karrier- és készségfejlesztés, valamint a tengerészek rendelkezésére álló munkalehetőségek ügyének előmozdítása

1. Valamennyi Tagállam köteles nemzeti iránymutatásokat kidolgozni abból a célból, hogy előmozdítsa a tengerészeti iparágban való foglalkoztatás ügyét, valamint abból a célból, hogy ösztönözze az adott Tagállam területén állandó lakhellyel rendelkező tengerészek rendelkezésére álló karrier- és készségfejlesztési lehetőségeket és munkalehetőségeik bővítését.

Előírás

A2.8 Előírás – Karrier- és készségfejlesztés, valamint a tengerészek munkalehetőségei

1. Valamennyi Tagállam köteles olyan nemzeti iránymutatásokat kidolgozni, amelyek ösztönzik a tengerészek rendelkezésére álló karrier- és készségfejlesztési lehetőségek és munkalehetőségek bővülését, annak érdekében, hogy a tengerészeti iparág stabil és hozzáértő munkaerő-bázishoz jusson.

2. A jelen Előírás 1. bekezdésében említett iránymutatások céljául azt kell kitűzni, hogy segítsék a tengerészeket a kompetenciáik, képesítéseik és munkalehetőségeik körének bővítésében.

3. Valamennyi Tagállam köteles a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel folytatott egyeztetéseket követően világos célkitűzéseket megfogalmazni azoknak a tengerészeknek a részére nyújtott pályaválasztási tanácsadást, oktatást és képzést illetően – beleértve a folyamatos képzést is –, akik a hajók fedélzetén elsősorban a hajó biztonságos üzemeltetéséhez és navigációjához kapcsolódó feladatokat végeznek.

Útmutató

B2.8 Útmutató – Karrier- és készségfejlesztés, valamint a tengerészek munkalehetőségei

B2.8.1 Útmutató – A karrier- és készségfejlesztés, valamint a tengerészek rendelkezésére álló munkalehetőségek ügyének előmozdítására tett intézkedések

1. Az A2.8 Előírásban rögzített célkitűzések elérése érdekében hozott intézkedések között szerepelhetnek az alábbiak:

(a) valamely hajótulajdonossal vagy a hajótulajdonosok valamely szervezetével kötött megállapodások, amelyek biztosítják a karrierfejlesztést és a készségek képzés útján való fejlesztését; illetve

(b) olyan intézkedések, amelyek a szakképesítéssel rendelkező tengerészekről kategóriák szerint vezetett nyilvántartások vagy jegyzékek elkészítésén és karbantartásán keresztül segítik elő a foglalkoztatást; illetve

(c) a tengerészek részére a fedélzeten és a szárazföldön rendelkezésre álló továbbképzési és oktatási lehetőségek előmozdítása abból a célból, hogy biztosítva legyen számukra készségeik fejlesztése és a továbbvihető kompetenciák megszerzése, mégpedig annak érdekében, hogy tisztességes munkát szerezhessenek és azt megtarthassák, továbbá hogy egyéni foglalkoztatási kilátásaikat javíthassák, valamint hogy megfelelhessenek a tengerészeti iparág változó technológiai követelményeinek és munkaerőpiaci feltételeinek.

B2.8.2 Útmutató – Tengerészek nyilvántartása

1. Amennyiben nyilvántartások vagy jegyzékek szabályozzák a tengerészek foglalkoztatását, úgy az ilyen nyilvántartások vagy jegyzékek tartalmazzák a tengerészek valamennyi foglalkozási kategóriáját a nemzeti jogszabályok, illetve gyakorlat, vagy a kollektív szerződések által meghatározandó módon.

2. Az ilyen nyilvántartásokban vagy jegyzékekben szereplő tengerészek elsőbbséget kell élvezzenek a tengerészként való szerződtetés tekintetében.

3. Az ilyen nyilvántartásokban vagy listákon szereplő tengerészektől követeljék meg, hogy – a nemzeti jogszabályok, illetve gyakorlat, vagy a kollektív szerződések által meghatározandó módon – álljanak rendelkezésre munkvégzés céljából.

4. Az ilyen nyilvántartásokban vagy jegyzékekben szereplő tengerészek számát – a nemzeti jogszabályok által megengedett mértékig terjedően – rendszeres időközönként vizsgálják felül, hogy a tengerészeti iparág szükségleteihez igazított létszám-szinteket lehessen elérni.

5. Amennyiben szükségessé válik az ilyen nyilvántartásokban vagy jegyzékekben szereplő tengerészek számának csökkentése, akkor minden alkalmas intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerülhetők vagy minimálisra csökkenthetők legyenek a tengerészekre háruló káros hatások, figyelembe véve mindeközben az érintett ország gazdasági és társadalmi helyzetét.

3. FEJEZET

LAKÓTEREK, PIHENÉSI KÖRÜLMÉNYEK, ÉLELMEZÉS ÉS ÉTKEZTETÉS

Szabály

3.1 Szabály – Lakóterek és pihenési körülmények

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek számára megfelelő lakóterek és pihenési körülmények álljanak rendelkezésre a fedélzeten

1. Valamennyi Tagállam köteles gondoskodni arról, hogy a lobogója alatt közlekedő hajók megfelelő lakótereket és pihenési körükményeket nyújtsanak és tartsanak fenn a fedélzeten dolgozó, vagy ott élő, illetve ott dolgozó és ott is élő tengerészek számára, összhangban a tengerészek egészségének és jólétének előmozdítására irányuló törekvésekkel.

2. A jelen Szabály végrehajtására vonatkozó Szabályzatban foglalt, a hajó szerkezetével és felszerelésével kapcsolatos követelmények kizárólag azokra a hajókra vonatkoznak, amelyeket a jelen Egyezménynek az adott Tagállamban való hatálybalépése napján vagy azt követően építettek. Az említett napot megelőzően épített hajókra vonatkozó szerkezeti és felszerelési követelmények, amelyeket a hajószemélyzet elhelyezéséről szóló (módosított) 1949. évi 92. sz., valamint a hajószemélyzet elhelyezéséről (kiegészítő rendelkezések) szóló 1970. évi 133. sz. egyezmények tartalmaznak, továbbra is alkalmazhatók maradnak abban a mértékben, amely mértékben alkalmazhatók voltak az említett napot megelőzően az érintett Tagállam jogszabályainak, illetve gyakorlatának értelmében. Egy hajót azon a napon kell megépítettnek tekinteni, amely napon a hajó gerince lefektetésre kerül, vagy az építése ehhez hasonló szakaszba ér.

3. Amennyiben valamely rendelkezés kifejezetten eltérően nem rendeli, a Szabályzat valamely módosítása értelmében fennálló, a tengerészek lakótereinek és pihenési körülményeinek biztosítására vonatkozó bármely követelmény csak azokra a hajókra vonatkozik, amelyek a módosításnak az adott Tagállamban történő hatályba lépése napján vagy azt követően épültek.

Előírás

A3.1 Előírás – Lakóterek és pihenési körülmények

1. Valamennyi Tagállam köteles olyan jogszabályokat elfogadni, amelyek megkövetelik, hogy az adott Tagállam lobogója alatt közlekedő hajók:

(a) megfeleljenek egyes minimálisan betartandó előírásoknak annak biztosítása érdekében, hogy a fedélzeten dolgozó, ott élő, illetve ott dolgozó és ott is élő tengerészek mindennemű elhelyezése biztonságos és tisztességes legyen, továbbá megfeleljen a jelen Előírás vonatkozó rendelkezéseinek; és

(b) ellenőrzésre kerüljenek az említett előírásoknak való kezdeti és folyamatos megfelelés biztosítása érdekében.

2. A jelen Előírás végrehajtását biztosító jogszabályok kidolgozása és alkalmazása során az illetékes hatóság – a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel való egyeztetést követően – köteles:

(a) figyelembe venni a 4.3 Szabályt és a Szabályzat kapcsolódó rendelkezéseit az egészség- és biztonságvédelemre, valamint balesetmegelőzésre vonatkozóan, a hajón élő és ott is dolgozó tengerészek jellegzetes szükségleteinek fényében; és

(b) megfelelő figyelmet szentelni a jelen Szabályzat B. részében foglalt útmutatásnak.

3. Az 5.1.4 Szabály értelmében megkövetelt ellenőrzéseket a következő esetekben kell lefolytatni:

(a) a hajó lajstromozásakor, valamint átlajstromozásakor; illetve

(b) ha a hajón a tengerészek lakótereiben lényeges változás történt.

4. Az illetékes hatóság köteles különös figyelmet fordítani a jelen Egyezményben meghatározott azon követelmények teljesítésének biztosítására, amelyek az alábbiakban felsoroltakat érintik:

(a) a kabinok és egyéb lakóterek méreteit;

(b) a fűtést és a szellőztetést;

(c) a zajt, a rezgést és egyéb környezeti tényezőket;

(d) a szaniterlétesítményeket;

(e) a világítást; és

(f) a betegszobát.

5. Valamennyi Tagállam illetékes hatósága köteles megkövetelni, hogy az adott Tagállam lobogója alatt közlekedő hajók feleljenek meg a hajófedélzeti elhelyezésre és szabadidős létesítményekre vonatkozó, minimálisan betartandó előírásoknak, amelyeket a jelen Előírás 6–17. bekezdései tartalmaznak.

6. A lakóterekre vonatkozó általános követelményeket illetően:

(a) a tengerészek elhelyezésére szolgáló valamennyi helyiségnek megfelelő belmagassággal kell rendelkeznie; a tengerészek elhelyezésére szolgáló valamennyi olyan területen, ahol teljes és akadálytalan mozgásra van szükség, a megengedett legkisebb belmagasság nem lehet alacsonyabb 203 centiméternél; az illetékes hatóság engedélyezheti a belmagasság kismértékű csökkentését a szállásterületeken belül bármely helyiségben vagy helyiség-részben, amennyiben meggyőződött arról, hogy ez a csökkentés:

(i) ésszerűen indokolt; és

(ii) nem okoz kényelmetlenséget a tengerészeknek;

(b) a tengerészek elhelyezésére szolgáló lakótereket megfelelően szigetelni kell;

(c) az „Életbiztonság a tengeren” tárgyú 1974. évi módosított Nemzetközi Egyezmény (a továbbiakban: „SOLAS Egyezmény”) 2(e) és (f) Szabályában foglalt meghatározás szerint személyhajónak minősülő hajók kivételével valamennyi hajón kötelező a hálóhelyiségeket a hajó közepén vagy hátulsó részén, a merülésvonal fölött elhelyezni – azzal a kitétellel, hogy kivételes esetekben, amikor a hajó mérete, típusa vagy rendeltetése miatt bármely egyéb elhelyezés kivitelezhetetlennek bizonyul, akkor a hálóhelyiségek elhelyezhetők a hajó elülső részén is, de semmi esetre sem az ütköző (kolliziós) válaszfal előtt;

(d) személyhajókon, valamint a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet a különleges rendeltetésű hajók biztonságára vonatkozó 1983. évi Szabályzatával (Code of Safety for Special Purpose Ships) és annak későbbi változataival összhangban épített különleges rendeltetésű hajókon (a továbbiakban: „különleges rendeltetésű hajók”) az illetékes hatóság engedélyezheti a hálóhelyiségeknek a merülésvonal alatti elhelyezését azzal a feltétellel, hogy a világítás és a szellőzés kialakítása megfelelően megtörtént, de a hálóhelyiségek semmi esetre sem helyezhetők el közvetlenül a szolgálati átjárók alatt;

(e) a rakterek és gépterek, illetve a hajókonyhák, élelmiszerraktárak, szárítóhelyiségek és közös használatú szaniterblokkok nem nyílhatnak közvetlenül a kabinokba; a válaszfalak ilyen tereket a kabinoktól elválasztó részei, valamint a külső falak is megfelelő szilárdságú acélból vagy egyéb jóváhagyott, víz- és gáztömörséget biztosító anyagból készüljenek;

(f) a belső válaszfalak, faburkolatok és fém lemezburkolatok, padlók és összeeresztések megépítéséhez használt anyagok legyenek a célnak megfelelőek és járuljanak hozzá az egészséges környezet biztosításához;

(g) legyen biztosítva a megfelelő világítás és a megfelelően méretezett vízelvezető hálózat; és

(h) a lakóterek, továbbá a pihenőhelyek és az étkeztetésre szolgáló helyiségek feleljenek meg a 4.3 Szabályban, valamint a Szabályzat kapcsolódó rendelkezéseiben foglalt, egészség- és biztonságvédelemre, valamint balesetmegelőzésre vonatkozó követelményeknek, tekintettel a veszélyes zaj- és rezgésterhelési szinteknek, valamint a hajón található egyéb környezeti tényezőknek és vegyszereknek való kitettség kockázatának csökkentésére, továbbá a tengerészek számára elfogadható munkahelyi és lakhatósági körülmények biztosítására.

7. A szellőzésre és a fűtésre vonatkozó követelményeket illetően:

(a) a kabinok és étkezőhelyiségek szellőzése megfelelő legyen;

(b) a hajókon – azok kivételével, amelyek rendszeresen olyan területen teljesítenek kereskedelmi utakat, ahol a mérsékelt éghajlati viszonyok ezt nem indokolják – légkondicionáló berendezéssel kell ellátni a tengerészek lakótereit, a különálló rádiófülkéket és a géptéri központi gépvezérlőhelyiséget;

(c) valamennyi szaniterblokkot szabad térbe nyíló, a lakóterek egyéb részétől független szívószellőzéssel kell ellátni; és

(d) a megfelelő fűtésrendszeren keresztül biztosítani kell a megfelelő hőmérsékletet, kivéve azokon a hajókon, amelyek kizárólag trópusi éghajlatú helyeken közlekednek.

8. A világításra vonatkozó követelményeket illetően – a személyhajókon engedélyezett speciális intézkedések függvényében – a kabinokat és az étkezőhelyiségeket természetes fénnyel kell megvilágítani, és el kell látni megfelelő mesterséges fényforrással is.

9. Amennyiben a hajón szükséges az alvásra szolgáló szálláshelyek kialakítása, akkor a hálóhelyiségekre az alábbiakban felsorolt követelmények vonatkoznak:

(a) a személyhajók kivételével valamennyi hajón minden egyes tengerész számára egyéni hálóhelyiséget kell biztosítani; a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajók, valamint a különleges rendeltetésű hajók esetében ezen követelmény tekintetében az illetékes hatóság mentességet ítélhet meg a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel történt egyeztetést követően;

(b) a férfiak és a nők részére külön hálóhelyiségeket kell biztosítani;

(c) a hálóhelyiségek megfelelő méretűek és jól felszereltek kell legyenek az ésszerűen elvárható kényelem biztosítása, valamint a rend és a tisztaság fenntartásának megkönnyítése érdekében;

(d) minden körülmények között biztosítani kell, hogy minden egyes tengerész számára külön hálóhely álljon rendelkezésre;

(e) a hálóhely minimális belső mérete 198 centiméter x 80 centiméter legyen;

(f) a tengerészek számára kialakított, egy hálóhellyel rendelkező hálóhelyiségek alapterülete nem lehet kevesebb, mint:

(i) 4,5 négyzetméter a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajókon;

(ii) 5,5 négyzetméter a 3000 vagy azt meghaladó, de 10000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajókon;

(iii) 7 négyzetméter a 10000 tonna vagy annál nagyobb bruttó űrtartalmú hajókon;

(g) ugyanakkor annak érdekében, hogy biztosítható legyen az egy hálóhellyel rendelkező hálóhelyiségek kialakítása a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajókon, a személyhajókon és a különleges rendeltetésű hajókon, az illetékes hatóság engedélyezheti a fentieknél kisebb beépített alapterülettel rendelkező helyiségek kialakítását is;

(h) a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajókon – a személyhajók és a különleges rendeltetésű hajók kivételével – egy hálóhelyiségben legfeljebb két tengerész lehet elszállásolva; ezen hálóhelyiségek beépített alapterülete nem lehet 7 négyzetméternél kisebb;

(i) a személyhajókon és a különleges rendeltetésű hajókon a nem tiszti feladatokat ellátó tengerészek hálóhelyiségeinek beépített alapterülete nem lehet kisebb, mint:

(i) 7,5 négyzetméter a kétszemélyes helyiségek esetén;

(ii) 11,5 négyzetméter a háromszemélyes helyiségek esetén;

(iii) 14,5 négyzetméter a négyszemélyes helyiségek esetén;

(j) a különleges rendeltetésű hajókon a hálóhelyiségek négynél több személy elszállásolására is alkalmasak lehetnek; az ilyen hálóhelyiségek beépített alapterülete nem lehet kisebb, mint 3,6 négyzetméter személyenként;

(k) a hajókon – a személyhajók és a különleges rendeltetésű hajók kivételével – a tiszti feladatokat ellátó tengerészek hálóhelyiségeinek egy személyre jutó beépített alapterülete, amennyiben nem áll rendelkezésre külön szalon vagydolgozószóba, nem lehet kisebb, mint:

(i) 7,5 négyzetméter a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajókon;

(ii) 8,5 négyzetméter a 3000 vagy azt meghaladó, de 10000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajókon;

(iii) 10 négyzetméter a 10000 tonna vagy annál nagyobb bruttó űrtartalmú hajókon;

(l) a személyhajókon, valamint a különleges rendeltetésű hajókon a tiszti feladatokat ellátó tengerészek számára biztosítandó beépített alapterület, amennyiben nem áll rendelkezésre külön szalon vagy dolgozószoba, a következő: az altisztek számára biztosítandó, egy személyre jutó beépített alapterület nem lehet kevesebb 7,5 négyzetméternél, a tisztek esetében pedig nem lehet kevesebb 8,5 négyzetméternél; a meghatározás szerint az altisztek az üzemeltetési szinten vannak, a tisztek pedig a vezetői szinten;

(m) a hajóparancsnoknak, a gépüzemvezetőnek és az első tisztnek a saját külön hálóhelyiségén felül biztosítani kell egy-egy, az adott hálóhelyiséggel szomszédos szalont, dolgozószobát vagy ezzel egyenértékű további területet; ez alól a követelmény alól a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajókat az illetékes hatóság mentesítheti a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel történt egyeztetést követően;

(n) a bútorzat minden egyes személy részére tartalmazzon egy tágas (legalább 475 literes) zárható ruhásszekrényt és egy 56 literesnél nem kisebb fiókot vagy azzal egyenértékű tárolóhelyet; amennyiben a fiók a ruhásszekrény része, akkor a ruhásszekrény teljes térfogata legalább 500 liter kell legyen; a ruhásszekrényben lennie kell egy polcnak, a szekrénynek pedig a magánszféra biztosítása érdekében a használója által zárhatónak kell lennie;

(o) minden kabint el kell látni egy asztallal vagy íróasztallal, amely lehet rögzített, lehajtható vagy kihúzható lapú, valamint a szükség szerinti számban kényelmes ülőalkalmatossággal.

10. Az étkezőhelyiségekre vonatkozó követelményeket illetően:

(a) az étkezőhelyiségeket a hálóhelyiségektől távol kell elhelyezni, a lehető legközelebb a hajókonyhához; ez alól a követelmény alól a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajóknak mentességet az illetékes hatóság a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel történt egyeztetést követően adhat; és

(b) az étkezőhelyiségek kellően tágasak, kényelmesek, valamint megfelelően bútorozottak és felszereltek legyenek – beleértve a frissítőket szolgáltató, folyamatosan üzemelő berendezéseket is –, figyelembe véve az azokat egy időben használó tengerészek lehetséges számát; intézkedni kell – igény szerint – különálló, illetve közös étkezőhelyiségek kialakításáról.

11. A szaniterblokkokra vonatkozó követelményeket illetően:

(a) valamennyi tengerész számára könnyű hozzáférést kell biztosítani a hajón a szaniterblokkokhoz, amelyeknek meg kell felelniük a minimális egészségügyi és higiéniai előírásoknak, valamint a kényelemre vonatkozó ésszerű követelményeknek; a férfiak és a nők részére külön közegészségügyi létesítményeket kell biztosítani;

(b) szaniterblokkokat kell létesíteni a parancsnoki hídról, valamint a géptérből könnyen elérhető helyeken, illetve a géptéri vezérlőközponthoz közel; ez alól a követelmény alól az illetékes hatóság mentességet adhat a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajóknak, a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel történt egyeztetést követően;

(c) valamennyi hajón kötelező biztosítani, hogy hat vagy annál kevesebb olyan személyre, aki nem rendelkezik egyéni használatra szolgáló helyiségekkel, jusson a megfelelő helyeken legalább egy illemhely, egy mosdókagyló és egy fürdőkád vagy zuhanyzó, vagy mindkettő;

(d) a személyhajók kivételével a hajókon minden kabint fel kell szerelni meleg és hideg folyó édesvízzel ellátott mosdókagylóval, kivéve amennyiben az adott helyiséghez tartozó külön fürdőszoba fel van szerelve ilyen mosdókagylóval;

(e) az olyan személyhajók esetében, amelyek általában négy óránál nem hosszabb utakat tesznek meg, az illetékes hatóság fontolóra veheti, hogy speciális intézkedéseket hozzon, vagy csökkentse a kötelezően előírt létesítmények számát; és

(f) meleg és hideg folyó édesvíz legyen elérhető minden mosdóhelyen.

12. A betegszobára vonatkozó követelményeket illetően: azokon a három napnál hosszabb útra induló hajókon, amelyeken 15 vagy annál több tengerész van, kötelező olyan külön betegszobát biztosítani, amely kizárólag gyógyászati célra használható; az illetékes hatóság enyhítheti ezt a követelményt a parti kereskedelemmel foglalkozó hajók esetében; a fedélzeti kórházi helyiségek jóváhagyása során az illetékes hatóság köteles biztosítani, hogy azok minden időjárási körülmények között könnyen megközelíthetőek legyenek, kényelmes szállást biztosítsanak a bent tartózkodók számára, és elősegítsék, hogy a bent tartozkodók azonnali és megfelelő ápolásban részesüljenek.

13. Megfelelően elhelyezett és felszerelt mosodai létesítményeket kell rendelkezésre bocsátani.

14. Valamennyi hajón lennie kell egy vagy több helynek a nyílt fedélzeten, ahol a tengerészek akkor tartózkodhatnak, amikor nincsenek szolgálatban; az ilyen helyeknek a hajó méretét, valamint a hajón tartózkodó tengerészek számát figyelembe véve megfelelő nagyságúnak kell lenniük.

15. Valamennyi hajón lennie kell külön irodáknak vagy egy közös hajóirodának a fedélzeti és a gépszolgálat használatára; a 3000 tonnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajóknak az illetékes hatóság mentességet adhat ez alól a követelmény alól a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel történt egyeztetést követően.

16. A szúnyogok által ellepett kikötőket rendszeresen látogató hajókat fel kell szerelni az illetékes hatóság által előírt megfelelő berendezésekkel.

17. A tengerészek számára megfelelő szabadidős létesítményeket, szórakozási lehetőségeket és szolgáltatásokat kell biztosítani, amelyek alkalmasak a hajón élő és dolgozó tengerészek különleges szükségleteinek kielégítésére, és a fedélzeten valamennyi tengerésznek szolgálatára állnak, figyelembe véve a 4.3 Szabályt, továbbá a Szabályzat kapcsolódó rendelkezéseit az egészség- és biztonságvédelemre, valamint a balesetmegelőzésre vonatkozóan.

18. Az illetékes hatóságnak meg kell követelnie, hogy valamennyi hajón gyakori ellenőrzések folyjanak a hajóparancsnok által vagy az ő felhatalmazása alapján, annak biztosítása érdekében, hogy a tengerészek lakóterei tiszták, normálisan lakhatóak, valamint jól karbantartott állapotúak legyenek. Minden ilyen ellenőrzés eredményeit rögzíteni kell, és a feljegyzéseket megtekintés céljából elérhetővé kell tenni.

19. Olyan hajók esetében, ahol felmerül annak szükségessége, hogy – diszkrimináció nélkül – figyelembe vegyék a különböző és eltérő vallási és társadalmi gyakorlatot követő tengerészek érdekeit, az illetékes hatóság a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel történt egyeztetést követően engedélyezheti a jelen Előírástól való, tisztességesen alkalmazott eltéréseket, azzal a feltétellel, hogy az ilyen eltérések nem eredményeznek összességükben annál kedvezőtlenebb lehetőségeket nyújtó létesítményeket, mint amelyek a jelen Előírás alkalmazásából adódnának.

20. Valamennyi Tagállamnak jogában áll – a hajótulajdonosok és a tengerészek érintett szervezeteivel történt egyeztetést követően – ésszerűen indokolt esetben mentességet adni a 200 tonnnánál kisebb bruttó űrtartalmú hajóknak – figyelembe véve a hajó méretét, valamint a hajón tartózkodó személyek létszámát – a jelen Előírás alábbiakban felsorolt rendelkezéseiben foglalt követelményekkel összefüggésben:

(a) 7(b), 11(d) és 13. bekezdések; és

(b) 9(f) bekezdés, és a 9. bekezdés albekezdései (h)-tól (1)-ig bezárólag, csak a beépített alapterületre vonatkozóan.

21. A jelen Előírás követelményeire vonatkozóan kizárólag akkor lehet bármiféle mentességet adni, ha a mentesség megadását a jelen Előírás kifejezetten engedi, és akkor is csak olyan konkrét körülmények között, amelyek az adott mentesség megadását egyértelműen, alapos érvek szerint indokolják, azzal a kikötéssel, hogy a tengerészek egészsége és biztonsága nem sérülhet.

Útmutató

B3.1 Útmutató – Lakóterek és pihenési körülmények

B3.1.1 Útmutató – Tervezés és építés

1. A hálóhelyiségek és az étkezőhelyiségek külső válaszfalait megfelelően kell szigetelni. Minden gépi berendezés burkolatát, valamint a hajókonyhák és a hő termelődésével járó tevékenységre szolgáló egyéb területek falát alkotó határoló válaszfalakat megfelelő szigeteléssel kell ellátni, ahol fennáll annak a lehetősége, hogy eredő hőhatások érik a szomszédos szálláshelyeket vagy átjárókat. Szintén intézkedéseket kell tenni a gőz- vagy melegvíz-elágazóvezetékek (vagy mindkettő) hőhatásai ellen való védelem biztosítása érdekében.

2. A kabinokat, étkezőhelyiségeket, pihenőhelyiségeket és a személyzeti helyiségek területén lévő folyosókat megfelelően szigetelni kell a páralecsapódás, illetve a túlmelegedés megelőzése érdekében.

3. A panelek felülete, a válaszfalak és a mennyezet burkolata könnyen tisztán tartható felületű anyagból készüljön. Nem használhatók olyan szerkezetek, amelyek élőhelyet nyújthatnak a kártevőknek.

4. A kabinok és az étkezőhelyiségek belső paneljei, válaszfalainak és mennyezetének burkolata könnyen tisztán tartható, világos színű legyen, a felület kiképzése pedig tartós, nem mérgező anyaggal történjen.

5. A tengerészek elhelyezésére szolgáló valamennyi lakótér padlója jóváhagyott anyagból és kivitelben készüljön, legyen csúszásmentes felületű, a nedvességnek ellenálló, valamint könnyen tisztán tartható.

6. Amennyiben a padlózat többkomponensű anyagból készül, a falak mentén az illesztéseket résmentes kivitelben kell elkészíteni.

B3.1.2 Útmutató – Szellőzés

1. A kabinok és az étkezőhelyiségek szellőzőrendszerét ellenőrzés alatt kell tartani annak érdekében, hogy a levegő kielégítő állapotát fenntartsák, valamint minden időjárási és éghajlati viszony közepette biztosítva legyen a megfelelő légmozgás.

2. Az akár központi, akár egyedi egységekből álló légkondicionáló rendszereket úgy kell megtervezni, hogy:

(a) a külső levegő állapotához képest kielégítő hőmérsékletű és relatív páratartalmú levegőt biztosítsanak, valamennyi légkondicionált területen elégséges számú levegőcserét tegyenek lehetővé, figyelembe vegyék a tengeri üzemeltetés sajátos jellemzőit, és ne keltsenek túl nagy zajt, illetve rezgést; és

(b) lehetővé tegyék a könnyű tisztíthatóságot és fertőtlenítést a fertőző betegségek terjedésének megakadályozása, illetve megfékezése érdekében.

3. A jelen Útmutató fenti bekezdéseiben előírt légkondicionáló berendezések és egyéb, szellőzést támogató eszközök üzemeltetéséhez szükséges villamos energia mindig álljon rendelkezésre, ha tengerészek élnek vagy dolgoznak a hajón, és ha a körülmények ezt megkívánják. Ugyanakkor ezt a villamos energiát a kimaradás esetére szolgáló tartalék áramforrásból nem szükséges biztosítani.

B3.1.3 Útmutató – Fűtés

1. A tengerészek elhelyezésére szolgáló szálláshelyek fűtésrendszere mindig üzemeljen, ha tengerészek élnek vagy dolgoznak a hajón, és ha használatát a körülmények megkívánják.

2. Valamennyi olyan hajón, ahol szükség van fűtésrendszerre, a fűtést meleg vízzel, meleg levegővel, elektromos árammal, gőzzel vagy ezekkel egyenértékű módon kell megoldani. Ugyanakkor a személyzeti helyiségekben a hőátvitel anyagaként gőz nem használható. A személyzeti helyiségekben a fűtésrendszer legyen képes kielégítő hőmérséklet fenntartására a hajó közlekedése során valószínűsíthetően előforduló normális időjárási és éghajlati viszonyok közepette. Az ehhez szükséges előírást az illetékes hatóság határozza meg.

3. A radiátorokat és egyéb fűtőberendezéseket úgy kell elhelyezni és – amennyiben szükséges – védőburkolattal ellátni, hogy elkerülhető legyen a tűz és egyéb veszélyek kockázata, valamint a bentlakók számára se jelentsenek kényelmetlenséget.

B3.1.4 Útmutató – Világítás

1. Valamennyi hajón a tengerészek lakótereiben villamos világítást kell biztosítani. Amennyiben a világításhoz nem áll rendelkezésre két, egymástól független áramforrás, akkor vészvilágítást kell biztosítani megfelelően kialakított lámpákkal vagy világítótestekkel.

2. A kabinokban villamos árammal működő olvasólámpát kell felszerelni minden egyes hálóhely fejrésze fölé.

3. A természetes és mesterséges megvilágításra vonatkozó megfelelő előírásokat az illetékes hatóságnak kell meghatároznia.

B3.1.5 Útmutató – Hálóhelyiségek a kabinokban

1. A hajón megfelelően kell kialakítani és elhelyezni a hálóhelyeket, olyan kényelmessé téve azokat a tengerészek, valamint az őket esetleg kísérő partnerük számára, amennyire csak lehetséges.

2. A bentlakók számára az ésszerű mértékű kényelem biztosítása, valamint a rend és a tisztaság fenntartásának megkönnyítése érdekében a kabinok hálóhelyiségeit illemhelyet is tartalmazó privát fürdőszobával kell tervezni és felszerelni, amennyiben a hajó mérete, tervezett tevékenysége, illetve szerkezete, belső elrendezése alapján ez ésszerű és kivitelezhető.

3. A lehetőségekhez mérten a tengerészek hálóhelyiségeit úgy kell beosztani, hogy az őrszolgálatot ellátó váltások külön legyenek, és a nappal dolgozó tengerészek ne lakjanak egy helyiségben az őrszolgálatot ellátókkal.

4. Tengerészaltiszti feladatokat ellátó tengerészek esetében két személynél több ne legyen egy hálóhelyiségben elszállásolva.

5. Megfontolandó az A3.1 Előírás 9(m) bekezdésében foglalt lehetőség kiterjesztése a második géptisztre, amennyiben ez kivitelezhető.

6. A hálóhelyek, valamint a zárható szekrények, fiókos szekrények és székek által elfoglalt területet is bele kell számítani a beépített alapterületbe. Nem számítanak azok a kicsi vagy szabálytalan alakú terek, amelyek nem növelik ténylegesen a szabad mozgásra alkalmas teret, és amelyekben nem lehet bútort elhelyezni.

7. Az ágyak legfeljebb kétszintűek lehetnek; a hajó oldala mentén elhelyezett ágyak esetében nem alakítható ki emeletes elrendezés ott, ahol a hálóhely fölött oldalablak található.

8. A kétszintes ágy alsó hálóhelye nem lehet a padlótól számítva 30 centiméternél alacsonyabban; a felső hálóhelyet az alsó hálóhely alja és a fedélzeti gerenda alsó éle közötti távolság körülbelül felénél kell elhelyezni.

9. A hálóhelyek vázszerkezete és – ha van ilyen – biztonsági peremdeszkája, jóváhagyott anyagból készüljön, amely kemény, sima, és nagy valószínűséggel ellenáll a korróziónak és a kártevőknek.

10. Amennyiben a hálóhelyek építéséhez csővázas szerkezetet használnak, a csöveket teljesen le kell zárni, és mentesnek kell lenniük a kártevők által esetleg hozzáférhető perforációktól.

11. Valamennyi hálóhelyet el kell látni kényelmes, rugalmas csillapító hatású aljjal rendelkező matraccal vagy kombinált rugalmas csillapító hatású matraccal, beleértve a rugós aljat vagy rugós matracot is. A matrac és a rugalmas csillapító hatású párnázat jóváhagyott anyagból készüljön. Nem szabad olyan töltőanyagot használni, amelybe a kártevők nagy valószínűség szerint megtelepedhetnének.

12. Amennyiben egy hálóhely egy másik fölött helyezkedik el, a felső hálóhely alsó matraca, illetve rugós alja alá pormentes aljat kell illeszteni.

13. A bútorzat sima és kemény anyagból készüljön, amely nem hajlamos a vetemedésre és a korrózióra.

14. A hálóhelyiségek ablakait el kell látni függönnyel vagy azzal egyenértékű árnyékolással az oldalablakok miatt.

15. A hálóhelyiségeket fel kell szerelni tükörrel, egy kis szekrénnyel a tisztálkodószerek számára, egy könyvespolccal és elegendő mennyiségű ruhaakasztóval.

B3.1.6 Útmutató – Étkezőhelyiségek

1. Az étkezők lehetnek közös vagy különálló helyiségek. Az erre vonatkozó döntést a tengerészek és a hajótulajdonosok képviselőivel történt egyeztetést, valamint az illetékes hatóság jóváhagyását követően lehet meghozni. Figyelembe kell venni olyan tényezőket, mint például a hajó mérete és a tengerészek különböző kulturális, vallási és szociális szükségletei.

2. Amennyiben különálló étkezőhelyiségeket kell kialakítani a tengerészek számára, akkor legyenek különálló étkezőhelyiségek:

(a) a hajóparancsnok és a tisztek; valamint

(b) a tengerészaltisztek és a többi tengerész számára.

3. A hajókon – a személyhajók kivételével – a tengerészek étkezőhelyiségeinek beépített alapterülete ne legyen kisebb 1,5 négyzetméternél személyenként, ahol is a személyek száma a tervezett befogadóképességben kerül meghatározásra.

4. Az étkezőhelyiségeket minden hajón annyi asztallal és megfelelő, rögzített vagy mozgatható székkel kell ellátni, amennyi elegendő a helyiségeket egy időben használó tengerészek várható legnagyobb létszámának elhelyezésére is.

5. Mindenkor, amikor tengerészek tartózkodnak a hajón, rendelkezésre kell állnia:

(a) egy könnyen megközelíthető hűtőszekrénynek, amely az étkezőhelyiség(ek)et használó valamennyi személy számára elegendő tárolóhellyel rendelkezik;

(b) forró italok készítésére alkalmas eszközöknek; és

(c) hideg vizet szolgáltató berendezéseknek.

6. Ahol a rendelkezésre álló tálalóhelyiségek nem közelíthetők meg az étkezőhelyiségekből, ott a konyhaedények és evőeszközök tárolására megfelelő zárható szekrényeket, az eszközök elmosogatásához pedig megfelelő berendezéseket kell biztosítani.

7. Az asztallapok, valamint az ülőhelyek ülőfelületei nedvességálló anyagból készüljenek.

B3.1.7 Útmutató – Szaniterhelyiségek

1. A mosdókagylók és a fürdőkádak megfelelő méretűek legyenek és olyan jóváhagyott anyagból készüljenek, amelynek sima felülete nem hajlamos a repedezésre, a lepattogzásra és a korrózióra.

2. Valamennyi illemhely egy egységes, elfogadott minta alapján készüljön, és legyen biztosítva elegendő öblítővíz vagy más egyéb alkalmas öblítési módszer, például levegő, ami mindig rendelkezésre áll és más rendszerektől függetlenül működtethető.

3. Azok a szaniterhelyiségek, amelyek egynél több személy használatára készülnek, a következőknek feleljenek meg:

(a) a padló jóváhagyott, tartós, nedvességálló anyagból készüljön, és megfelelő vízelvezető hálózattal rendelkezzen;

(b) a válaszfalak acélból vagy egyéb jóváhagyott anyagból készüljenek, és a fedélzet szintje felett legalább 23 centiméter magasságig vízmentesek legyenek;

(c) a helyiség rendelkezzen megfelelő világítással, fűtéssel és szellőzéssel;

(d) az illemhelyek a hálóhelyiségektől és a mosdóktól kényelmes távolságra, de azoktól elkülönítve kerüljenek kialakításra, anélkül, hogy közvetlenül megközelíthetők lennének a hálóhelyiségekből, vagy a hálóhelyiségeket az egyéb megközelítési lehetőséggel nem rendelkező illemhelyekkel összekötő átjárókból; jelen követelmény nem vonatkozik arra az esetre, ha az illemhely két olyan hálóhelyiség között képez egy helyiséget, amelyekben összesen nem több mint négy tengerész lakik; és

(e) ahol egy helyiségben több illemhely is van, ezek megfelelő válaszfalakkal legyenek elválasztva egymástól a diszkréció biztosítása érdekében.

4. A tengerészek részére biztosított mosodai létesítmények legyenek felszerelve:

(a) mosógépekkel;

(b) szárítógépekkel vagy megfelelően fűtött és szellőztetett szárítószobákkal; és

(c) vasalókkal és vasalódeszkákkal, illetve azokkal egyenértékű eszközökkel.

B3.1.8 Útmutató – betegszobák

1. A betegszobákat úgy kell megtervezni, hogy lehetővé tegyék a konzultációt és az orvosi elsősegélynyújtást, valamint elősegítsék a fertőző betegségek terjedésének megelőzését.

2. A bejárat, a hálóhelyek, a világítás, a szellőzés, a fűtés és a vízellátás elhelyezését, elrendezését úgy kell megtervezni, hogy biztosítsa a betegek kényelmét és megkönnyítse kezelésüket.

3. A betegszobai hálóhelyek szükséges számát az illetékes hatóságnak kell előírnia.

4. Vagy a betegszoba részeként, vagy annak közvetlen közelében külön szaniterhelyiséget kell biztosítani a betegszobában elhelyezettek kizárólagos használatára. Az ilyen betegszoba tartalmazzon legalább egy illemhelyet, egy mosdókagylót, és egy fürdőkádat vagy zuhanyzót.

B3.1.9 Útmutató – Egyéb létesítmények

1. Amennyiben a gépszemélyzet részére külön öltözőhelyiségek állnak rendelkezésre, azokat:

(a) a géptéren kívül, de onnan könnyen megközelíthető helyen kell elhelyezni; és

(b) személyes használatra szolgáló, zárható öltözőszekrényekkel kell ellátni, valamint fürdőkádakkal, zuhanyzókkal vagy mindkettővel, továbbá meleg és hideg folyó édesvízzel ellátott mosdókagylókkal.

B3.1.10 Útmutató – Ágynemű, konyhaedények és evőeszközök, valamint egyéb rendelkezések

1. Valamennyi Tagállam vegye fontolóra a következő alapelvek alkalmazását:

(a) a tiszta ágyneműt és az edényeket, evőeszközöket a hajótulajdonos bocsássa rendelkezésre valamennyi tengerész számára, hogy azokat a hajón teljesített szolgálatuk ideje alatt a fedélzeten használják, a tengerészek pedig legyenek felelősek ezen javaknak a hajóparancsnok által meghatározott időpontokban, valamint a hajón teljesített szolgálati idejük lejártával egyidejűleg történő visszaszolgáltatásáért;

(b) az ágynemű jó minőségű legyen, a tányérok, csészék és egyéb evőeszközök pedig jóváhagyott anyagokból készüljenek, amelyeket könnyű tisztítani; és

(c) a törülközőket, a szappant és a toalettpapírt a hajótulajdonos biztosítsa valamennyi tengerész számára.

B3.1.11 Útmutató – Pihenési körülmények, valamint a levelezést és a hajólátogatást érintő intézkedések

1. A pihenési körülményeket és szolgáltatásokat gyakran felül kell vizsgálni, hogy megfelelőségük biztosítva legyen, különös tekintettel a tengerészek változó szükségleteire, amelyek a technika, az üzemeltetés terén, vagy a hajózási ipar egyéb területein bekövetkezett fejleményekből fakadnak.

2. A pihenőhelyiségek berendezése tartalmazzon legalább egy könyvespolcot, valamint olvasásra, írásra és – ahol kivitelezhető – társasjátékok játszására szolgáló alkalmatosságokat.

3. A pihenőhelyiségek tervezésével kapcsolatban az illetékes hatóság vizsgálja meg a büfé létesítésének lehetőségét.

4. Szintén megvizsgálandó az alábbi lehetőségeknek a tengerészek számára térítésmentesen történő biztosítása, ahol ez kivitelezhető:

(a) dohányzóhelyiség;

(b) televíziózás és rádióműsorok hallgatása;

(c) filmvetítések, az utazás hosszúságának megfelelő mennyiségű filmből álló készlettel, amelyet – szükség szerint – ésszerű időközönként le kell cserélni;

(d) sportfelszerelések, beleértve a testedző gépeket, asztali játékokat és fedélzeti játékokat is;

(e) úszásra alkalmas létesítmények, ahol ez lehetséges;

(f) szakmai és egyéb könyveket is tartalmazó könyvtár, amelynek készlete az utazás hosszúságának megfelelő nagyságú, és a készletet elfogadható időközönként lecserélik;

(g) szabadidős kézműves tevékenységekre alkalmas létesítmények;

(h) villamos készülékek, így például rádió, televízió, képmagnó, DVD/CD-lejátszó, személyi számítógép és szoftver, valamint felvételre és lejátszásra alkalmas kazettás magnetofon;

(i) ahol ez helyénvaló, bárok biztosítása a fedélzeten a tengerészek számára, hacsak ez nem ellentétes az adott nemzeti, vallási vagy társadalmi szokásrendszerrel; és

(j) ésszerű hozzáférés a hajót a szárazfölddel összekapcsoló telefonvonalhoz, valamint – ahol ilyen van – az e-mailezési és internetezési lehetőséghez, azzal a kikötéssel, hogy az ezen szolgáltatások használata fejében esetleg fizetendő díjaknak ésszerű mértékűnek kell lenniük.

5. Mindent meg kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy a tengerészek leveleinek továbbítása a lehető legmegbízhatóbb és leggyorsabb legyen. Megfontolandó az is, hogy intézkedések történjenek arra nézve, hogy a tengerészek mentesülhessenek az extra postaköltség megfizetése alól, amennyiben önhibájukon kívül a leveleket új címre átirányítva kell kézbesíteni.

6. Megfontolandó olyan intézkedések bevezetése, amelyek – valamennyi vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogszabály fenntartásával – biztosítják, hogy minden olyan esetben, amikor ez lehetséges és ésszerűen elfogadható, a tengerészek mihamarabb engedélyt kapjanak arra, hogy látogatóként fogadják a hajójuk fedélzetén a partnereiket, rokonaikat és barátaikat, ha a hajó kiköt. Ezen intézkedéseknek meg kell felelniük a biztonsági ellenőrzésekre vonatkozó valamennyi kívánalomnak.

7. Megfontolandó, hogy a tengerészek lehetőséget kapjanak arra, hogy alkalmanként egy-egy útra elkísérje őket a partnerük, amennyiben ez kivitelezhető és ésszerűen elfogadható. E partnereknek rendelkezniük kell megfelelő baleset- és betegbiztosítással; a hajótulajdonos adjon meg minden segítséget a tengerészeknek az ilyen biztosítások megkötéséhez.

B3.1.12 Útmutató – A zaj- és rezgésterhelés megelőzése

1. Az elhelyezésre szolgáló, a szabadidős, valamint az étkeztetésre szolgáló létesítmények a lehető legtávolabb legyenek elhelyezve a hajtógépektől, a kormánygéptértől, a fedélzeti csörlőktől, a szellőző-, fűtő- és légkondicionáló berendezésektől, valamint az egyéb zajos gépektől és felszerelésektől.

2. Hangszigetelést vagy egyéb megfelelő hangelnyelő anyagokat kell alkalmazni a válaszfalak, mennyezetek és padlók burkolatánál és felületi kiképzésénél a zajos helyiségekben, továbbá önzáró, zajszigetelő ajtókat a gép berendezések elhelyezésére szolgáló helyiségekben.

3. A géptereket és gépek elhelyezésére szolgáló egyéb helyiségeket – amennyiben ez kivitelezhető – hangszigetelt központi vezérlőhelyiségekkel kell felszerelni a gépszemélyzet számára. A munkaterületeket, így például a gépjavító műhelyt, amennyire csak lehet, szigeteléssel kell védeni a géptér általános zajától, és intézkedni kell a gépek üzemeltetése során keletkező zaj csökkentéséről.

4. A munka- és lakóterületek megengedett zajszintje feleljen meg a zajterhelésnek való kitettség szintjeiről szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által kiadott nemzetközi irányelveknek – beleértve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által 2001-ben kiadott, Környezeti tényezők a munkahelyen (Ambient factors in the workplace) című eljárási kézikönyvben foglalt irányelveket is –, továbbá amennyiben ez alkalmazható, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet ajánlásaiban foglalt konkrét védelmi szinteknek is, valamint bármely későbbi, módosításokat vagy kiegészítéseket tartalmazó jogi okmányoknak is a hajókon elfogadható zajszintek vonatkozásában. A vonatkozó jogi aktus egy-egy angol nyelvű vagy a hajón használatos munkanyelven lévő példányát a hajón kell tartani, és hozzáférhetővé kell tenni a tengerészek számára.

5. A lakó-, pihenő-, illetve étkeztetésre szolgáló helyiségeket nem szabad túlzott rezgésnek kitenni.

Szabály

3.2 Szabály – Élelmezés és étkeztetés

Cél: Annak biztosítása, hogy a tengerészek számára jó minőségű élelmiszer és ivóvíz álljon rendelkezésre szabályozott higiéniai körülmények között

1. Valamennyi Tagállam köteles biztosítani, hogy a lobogója alatt közlekedő hajókon megfelelő minőségű, tápértékű és mennyiségű élelmiszert és ivóvizet szállítsanak és szolgáljanak fel, amelynek megfelelően fedeznie kell a hajó élelmiszer- és ivóvízigényét, valamint figyelembe kell vennie a kulturális és vallási különbségeket.

2. A hajón szolgáló tengerészeket szerződésük időtartama alatt térítésmentesen kell élelmiszerrel ellátni.

3. A hajószakácsként alkalmazott tengerészeknek, akik felelősek az ételek elkészítéséért, megfelelő képzettséggel és végzettséggel kell rendelkezniük a hajón betöltött pozíciójuk elfoglalásához.

Előírás

A3.2 Előírás – Élelmezés és étkeztetés

1. Valamennyi Tagállam köteles olyan jogszabályokat, illetve egyéb intézkedéseket érvénybe léptetni, amelyek minimálisan betartandó előírásokat állapítanak meg az adott Tagállam lobogója alatt közlekedő hajók tekintetében az élelmiszer és az ivóvíz mennyiségét és minőségét, valamint a tengerészeknek felszolgált ételekre vonatkozó étkeztetési előírásokat illetően; továbbá valamennyi Tagállam köteles oktatási tevékenységet folytatni a jelen bekezdésben hivatkozott előírások mind szélesebb körű ismeretének és alkalmazásának előmozdítása érdekében.

2. Valamennyi Tagállam köteles biztosítani, hogy a lobogója alatt közlekedő hajók megfeleljenek az alábbiakban felsorolt, minimálisan betartandó előírásoknak:

(a) az élelmiszer- és ivóvízkészletek legyenek megfelelőek a mennyiség, tápérték, minőség és változatosság szempontjából, tekintetbe véve a hajón tartózkodó tengerészek számát, vallási szükségleteit és kulturális szokásait az élelmiszerekre vonatkozóan, valamint az utazás hosszúságát és természetét;

(b) az étkeztetési részleg elrendezése és felszerelése olyan legyen, ami lehetővé teszi a tengerészek ellátását megfelelő, változatos és tápláló ételekkel, amelyeket higiénikus körülmények között készítenek el és szolgálnak fel; és